Garuda-purána a jógáról

A Garuda-purána számos szakrális és világi témát tárgyal: az imádatok módjaitól kezdve a legkülönbözőbb betegségek okainak magyarázatán át, a nyelvtani szabályokig, de fölleljük benne a Rámájana vagy a Mahábhárata egy fejezetnyi összefoglalóját is. Az alábbi részlet a jóga leírása – érdekesnek gondoltam, mint a jóga fogalmainak egy ősi megközelítése. A Garuda-purána egyes szövegváltozataiban a fejezetek számozása eltérő, van, ahol szövegünk önálló fejezetként jelenik meg, máshol a Bhagavad-gítáról szóló versek után következik a jóga leírása – az alábbiakban egy ilyen változat verseit tekintjük át:

śrī bhagavān uvāca |
yamaś ca niyamaḥ pārtha āsanaṁ prāṇa-saṁyamaḥ |
pratyāhāras tathā dhyānaṁ dhāraṇārjuna saptamī ||
samādhir iti cāṣṭāṅgo yoga ukto vimuktaye ||13||

A magasztos Úr szólt:
Ó, Pártha, a tiltások (fegyelmezések) és az előírások, az ülőhelyzetek, a légzésszabályozás,
a visszavonás, a meditáció, hetedikként az összpontosítás, Ardzsuna,
és a szamádhi – ezt nevezik nyolcfokú jógának, s ez szabadít meg.

A szövegben Krsna tanítja Ardzsunát, a „magasztos Úr” természetesen Krsnára vonatkozik.
A nyolcfokú (aṣṭāṅga) jógát Patanydzsali írta le a Jóga-szútrákban. Listájától a fenti sor némileg eltér. Patanydzsali sorában első a tiltások (yama), azaz mely helytelen szokásokat zárja ki életéből a gyakorló. A második az előírások vagy ajánlások (niyama), azaz milyen kívánatos szokásokat, gyakorlatokat kövessen. A harmadik az ülőhelyzetek, testtartások (āsana) a durva fizikai test megfegyelmezése, ezután pedig a légzés, ezzel párhuzamosan a finom fizikai test kontroll alá vonása (prāṇāyāma, a fenti szövegben prāṇasaṁyama). A test kontrollja után a gondolatok irányítása következik, először a figyelem visszavonása a külvilágból (pratyāhāra – visszavonás), majd a szétszórt figyelem fókuszálása (dhāraṇā – koncentráció, a figyelem fenntartása). Ezután következik a meditáció (dhyāna), az azonosulás a meditáció tárgyával, s végül nyolcadikként a szamádhi, a teljes belefeledkezés.
Szövegünk listája az összpontosítás és a meditáció sorrendjét megfordítja: a meditáció a testetöltött, vagy a formanélküli Abszolúton való elmélkedés, a dhāranā (a figyelem fenntartása) ennek a szemlélésnek/elmélkedésnek az állandósulása – más értelemben használja a fogalmat, mint Patanydzsali.

A következő versek a tiltásokat (yama) veszik számba. A yama szó gyöke a yam – korlátoz, megfékez, ellenőriz – ige, a szó cselekvés megnevezése: korlátozás, megfékezés. Patanyzsali a Jóga-szútrákban öt tiltást sorol fel: erőszakmentesség (ahiṁsā), az igazmondás (satyam), nem-elvétel (asteyam), önmegtartóztatás (brahmacaryam), dolgoktól való függetlenség (aparigraha), szövegünk sorolja fel:

karmaṇā manasā vācā sarva-bhūteṣu sarvadā |
hiṁsā-virāmako dharmo hy ahiṁsā paramaṁ sukham ||14||
vidhinā yā bhavedd hiṁsā sā tv ahiṁsā prakīrtitā |

Tettel, gondolattal és szóval, minden teremtmény iránt és bármikor
az erőszak beszüntetésével (járó) dharma – ez az erőszakmentesség, ez a legmagasabbrendű öröm.
A rítus szerinti ölést ugyancsak nem-ártásként ismerik.

A hiṁs gyök jelentése öl, bántalmaz, a hiṁsā az igével kifejezett cselekvés (ölés, bántás, ártalom) megnevezése, az a-hiṁsā pedig ennek tagadása: erőszakmentesség. Tiltásként, az ártalom tiltásaként fogalmazódik meg, ám a gyakorlatban nyugodtan gondolhatunk rá pozitív tényezőként, hiszen a „ne kívánd, s ne tedd másnak azt, amit magadnak se kívánnál” elve a mások iránti együttérzésből fakad. Patanydzsali szerint ez oly erős és nyilvánvaló, hogy kisugárzik a gyakorló környezetére is: „erőszakmentességben megállapodottak közelségében megszűnik rosszindulat” (Jsz. 2.35., ahiṁsā-pratiṣṭhāyāṁ tatsannidhau vairatyāgaḥ).

Az óind tradíció fontos eleme az áldozat – az állatáldozat is –, ezért szövegünk elfogadja az állatáldozatot, s azt áldásosnak tekinti mind az áldozatot bemutató, mind a feláldozott jószág számára. A feláldozott állat következő életében emberi születést nyer. Ezért tartja kivételnek az állatáldozatot (azaz a rítus szerinti ölést). A Brahma-vaivarta purána azonban kiegészíti a gondolatot: a kali-korban nincsenek kellően felkészült bráhmanák, így az állatáldozat (nevesítve a ló- és tehénáldozat, illetve az ősatyáknak felajánlott húsáldozat) e korszakban nem végezhető el tisztán, ezért e korban az állatáldozat már csak szenvedést hoz mindenkire.

A Manu-szanhitá az erőszakmentességet a puránánk szövegéhez hasonlóan határozza meg, az ötödik fejezet szerint:

yā vedavihitā hiṁsā niyatāsmiṁś carācare |
ahiṁsām eva tāṁ vidyād vedād dharmo hi nirbabhau ||5.44||
yo 'hiṁsakāni bhūtāni hinasty ātmasukhecchayā |
sa jīvāṁś ca mṛtaś caiva na kva cit sukham edhate ||5.45||
yo bandhanavadhakleśān prāṇināṁ na cikīrṣati |
sa sarvasya hitaprepsuḥ sukham atyantam aśnute ||5.46||

(44.) Ami a védában meghatározott, (s egyébként) elkerülhetetlen erőszak a mozgó s mozdulatlan (lények) iránt,
bíz azt kell ahinszáként ismerni, hiszen a védából a dharma világlik ki.
(45.) Aki ártalmatlan lényeket a maga örömére bántalmaz,
az sem életében sem halálában soha nem lesz boldoggá. (azaz halála után kedvezőtlen születés a jussa)
(46.) Aki nem kívánja a teremtményeket gyötrő gyilkos kínokat
s mindenki jóakarója, az örök boldogságot nyer.

satyaṁ brūyāt priyaṁ brūyān na brūyāt satyam apriyam |
priyaṁ ca nānṛtaṁ brūyād eṣa dharmaḥ sanātanaḥ ||15||

Igazat szóljon és kedvesen szóljon. Ám ne szóljon igazat, ha az bántó volna,
és ne szóljon hamisan, ha az netán kellemes volna – ez az örök dharma.

A slóka az igazmondást határozza meg – a Manu-szanhitában is föllelhető, ott a 4.138. vers.

Vjászának a Jóga-szútrákhoz fűzött kommentárjának meghatározása szerint: „Az igazság az, amikor a szó és a gondolat a valósághoz hű. Amit lát, következtet, vagy hall, aszerinti lesz a beszéd és a gondolat. Az (igaz) beszéd saját megértésünk másoknak történő átadása, feltéve ha nem félrevezető, zavaros, vagy meddő tudást adó. (Továbbá) más élőlények támogatására való, nem pedig ártalmukra. S ha még ilyen is (volna – egyenes, tiszta és valós –), ám másnak ártalmára való, az nem igazság, hanem csak bűn (hiszen sérti az első nijama, az ahinszá elvét -acsd). Az erény látszatával, az erény (torz) képmásával csupán fájdalmat ér el, ezért alapos vizsgálódás után, s minden lény javára szóljon.” (satyaṁ yathārthe vāṅ-manase | yathā dṛṣṭaṁ yathānumitaṁ yathā śrutaṁ, tathā vāṅ manaś ca | paratra sva-bodha-saṅkrāntaye vāg uktā, sā yadi na vañcitā bhrāntā vā pratipatti-bandhyā vā bhaved iti | eṣā sarva-bhūtopakārārthaṁ pravṛttā na bhūtopaghātāya | yadi caivam apy abhidhīyamānā bhūtopaghāta-paraiva syān na satyaṁ bhavet, pāpam eva bhavet | tena puṇyābhāsena puṇya-pratirūpakeṇa kaṣṭatamaṁ prāpnuyāt, tasmāt parīkṣya sarva-bhūta-hitaṁ satyaṁ brūyāt |)

Patanydzsali szerint: „az igazmondásban megállapodottaké a tettek következményeinek megalapozása”, azaz az igazságban élők szavait követő tetteik sikeresek lesznek (Jsz. 2.36., satya-pratiṣṭhāyāṁ kriyā-phalāśrayatvam)

yac ca dravyāpaharaṇaṁ cauryādvātha balena vā |
steyaṁ tasyānācaraṇam asteyaṁ dharma-sādhanam ||16||

Valami dolog elvétele, tolvajlás, vagy erőszakos (rablás)
(mind) sztéja (eltulajdonítás), ennek nem végzése pedig az asztéja (nem-elvétel), a dharma útja.

Nem elvenni másét: ez a dharma (egyik) módja, eszköze. A Bhagavad-gítá megfogalmazásában: „A tudással és bölcsességgel elégedett, megingathatatlan, fegyelmezett érzékű, s az önmegvalósításban megállapodott – ő a jógí, (kinek) azonos a göröngy, a kő és az arany.” (Bg. 6.8., jñāna-vijñāna-tṛptātmā kūṭastho vijitendriyaḥ | yukta ity ucyate yogī sama-loṣṭrāśma-kāñcanaḥ ||)

Vjásza kommentárjában definiálja az asztéját, majd felhívja a figyelmet: nem pusztán a cselekvés (azaz más tulajdona elvételének) beszüntetéséről, hanem a „ne kívánd a másét” elvéről van szó. („A lopás más tulajdonának jogtalan elvétele. Ennek megszüntetése a vágy hiánya – ez az asztéja”, steyam aśāstra-pūrvakaṁ dravyāṇāṁ parataḥ svīkaraṇam | tat-pratiṣedhaḥ punar asprḥā-rūpam asteyam iti |)

Az Ísópanisad első verse szerint az ember számára minden megadatott, legyen hát elégedett azzal, amit kapott: „Isten hat át itt mindent, mi e világban él, s mozog. Használd az általa meghagyottat, s ne kívánd más vagyonát!” (īśāvāsyam-idaṁ sarvaṁ yat kiñca jagatyāṁ jagat | tena tyaktena bhuñjīthā mā gṛdhaḥ kasya svid dhanam ||1||)

Patanydzsali leszögezi: „a nem-elvételben megállapodottaknak minden kincs szolgálatára áll” (Jsz. 2.37., asteya-pratiṣṭhāyāṁ sarva-ratnopasthānam)

karmaṇā manasā vācā sarvāvasthāsu sarvadā |
sarvatra maithuna-tyāgaṁ brahmacaryaṁ pracakṣate ||17||

Tettel, gondolattal és szóval, minden helyzetben, mindenkor
és mindenhol a nemi élet elhagyása – ezt nevezik brahmacsarjának.

A carya valamilyen viselkedést jelent, a brahma-carya így szó szerint a brahman szerinti viselkedést jelenti. Patanydzsali szerint: „Az önmegtartóztatásban megállapodottakban (nagy) erők ébrednek” (Jsz. 2.38., brahmacarya-pratiṣṭhāyāṁ vīryalābhaḥ)

dravyāṇām apy anādānam āpatsvapi tathecchayā |
aparigraham ity āhus taṁ prayatnena varjayet ||18||

Javak saját akaratból való el nem fogadását – akár viszontagságos helyzetekben is –
nevezik a dolgoktól való függetlenségnek. Gyakorolja ezt állhatatosan.

A graha (megragadás, megfogás) a grah (megfog, megragad) igével kifejezett cselekvés megnevezése. A pari- igekötő jelentése körben, körös-körül, a parigraha így a körülöttünk lévő dolgok teljes körű megragadása, elvétele – az aparigraha mindennek a tagadása: a jógí teljesesen függetlenné válik az őt körülvevő érzéktárgyaktól.

Vjásza kommentárja szerint ennek oka, hogy a jógí felismeri, az érzéktárgyakhoz kötődésből fakadó problémákat: „Az érzéktárgyak el nem fogadása, (azok) megszerzése, megőrzése, megsemmisülése, (a hozzájuk fűződő) ragaszkodás (és a velük kapcsolatos) erőszak ártalmasságának meglátása miatt – ez az aparigraha.” (viṣayāṇām arjana-rakṣaṇa-kṣaya-saṅga-hiṁsā-doṣa-darśanād asvīkaraṇam aparigraha)

Patanydzsali szerint az aparigraha eredménye: „A dolgoktól való függetlenségben való megszilárdulásban (rejlik) a születések módjának magyarázata.” (Jsz. 2.39., aparigraha-sthairye janma-kathaṁtā-saṁbodhaḥ)

A tiltások felsorolása után a szöveg az ajánlásokat (niyama) veszi sorra. A ni- igekötő, jelentése le. A yam jelentését már tárgyaltuk, a niyama fegyelmezést, megszelídítést, szabályt, előírást jelent. Míg az öt yama a rossz szokások megfékezése (erőszak, hamisság, mások tulajdonának elvétele, szexuális szabadosság, külső tényezőktől való függés illetve birtokvágy), az öt niyama az elérendő erényeket, illetve kedvező gyakorlatokat jelenti: tisztaság (śauca), elégedettség (santoṣa), önfegyelmezés (tapas), szentírások tanulmányozása illetve himnuszok, mantrák recitálása (svādhyāya), és Isten imádata (īśvara-praṇidha).

dvidhā śaucaṁ mṛj-jalābhyāṁ bāhya-bhāvād athāntaram |
yadṛcchā lābhatas tuṣṭiḥ santoṣaḥ sukha-lakṣaṇam ||19||

Kétféle a tisztaság, föld vagy víz általi, a külső jellegű, s aztán a belső.
A spontán adódókkal való megelégedés az elégedettség, mely öröm természetű.

A külső tisztaság vízzel mosva, vagy homokkal (föld) dörzsölve érhető el, a belső a gondolatok tisztaságával. Utóbbi eredménye Patanydzsali szerint a jóság tisztasága, derű, egyhegyűség, érzékek legyőzése, az átman meglátásának képessége (Jsz. 2.41., sattva-śuddhi-saumanasyaikāgryendriya-jayātma-darśana-yogyatvāni ca).

Az elégedettség annyit jelent, hogy nincs elvárásunk a környezetünk felé, a spontán adódó dolgokat, körülményeket is boldog elégedettséggel fogadjuk (azaz nem vágyunk többre, mint a kéznél van, santoṣaḥ sannihita-sādhanād adhikasyānupāditsā – Vjásza kommentárja szerint, 2.32.)
A vers más szövegváltozatban sukha-lakṣaṇam (öröm természetű) helyett sukham akṣayam (múlhatatlan öröm) áll.

manasaś ca indriyāṇāṁ ca aikāgryaṁ paramaṁ tapaḥ |
śarīra-śoṣaṇaṁ vāpi kṛcchra-cāndrāyaṇādibhiḥ ||20||

Az elme és az érzékek egyhegyűsége a legfőbb önfegyelmezés,
illetve a test kiszikkasztása a hold járását követő böjt gyakorlásával.

A hold járását követő böjt gyakorlója teliholdkor tizenöt falatnyi ételt eszik, s ahogy fogy a hold, minden nap egy falattal kevesebbet, újholdkor teljes böjtöt tart, majd a telő hold idején egy-egy falattal több ételt vesz magához.
Önfegyelmezés Vjásza kommentárja szerint a kettősségek elviselése (dvandva-sahanam), illetve ide sorolja a test csendjét (kāṣṭha-mauna) és a gesztusok csendjét (ākāra-mauna) is.
Patanydzsali az öndegyelmezés eredményeként a test és az érzékek tökéletességét (kāyendriya-siddhiḥ)) jelöli meg (Jsz. 2.43.)

vedānta-śatarudrīya-praṇavādi-japaṁ budhāḥ |
sattva-śuddhi-karaṁ puṁsāṁ svādhyāyaṁ paricakṣate ||21||

A védánta, a satarudríja (fohász), az Óm, és más mantrák recitálását a bölcsek
az ember saját írástanulmányozásának nevezik, ami megtisztítja a létet.

„Megtisztítja a létet”: szó szerint 'jóság-tisztaság tevőt' (sattva-śuddhi-karam).
A Śatarudrīya himnusz a Krsna-jadzsurvéda egy része, Sivát magasztaló ének.
A svādhyāya összetett szó: a sva és az adhyāya szavak összetétele. Az adhyāya gyöke az i, melynek jelentése: megy. Az igei gyök az adhi- (rá, fölé, oda, túl) igekötővel egészül ki: adhi-i, azaz adhī (odamegy), ám az igekötő a szanszkrtban is megváltoztatja az ige jelentését, olykor egészen más fogalomkörbe is helyezve azt (miként a magyarban is, gondoljunk csak a leesik igénk 'megért' jelentésére), így az adhī jelentései: 1. tanulmányoz, tanul, 2. megtanul, megjegyez; 3. emlékezik. visszagondol, vágyakozik. Az -āya képző a cselekvés megnevezésére utal, az adhyāya jelentése így tanulmányozás, tanulás, megtanulás.
A sva visszaható névmás (önmaga, saját), így a svādhyāya szó szerint valóban ön-tanulmányozás, saját-tanulmányozás – szövegünk meghatározása szerint a fohászok, mantrák zengése.
Vjásza kommentárja hasonlóan értelmezi ezt az ajánlást: „A megszabaduláshoz vezető szentírások tanulmányozása, illetve az Óm zengése.” (2.32. svādhyāyo mokṣa-śāstrāṇām adhyayanaṁ praṇava-japo vā).
Patanydzsali szerint „a szvádhjájából a szeretett Istennel való kapcsolat fakad.” (Jóga-szútrák 2.44., svādhyāyād iṣṭa-devatā-saṁprayogaḥ)

stuti-smaraṇa-pūjādi-vāṅ-manaḥ kāya-karmabhiḥ |
aniścalā harau bhaktir etad īśvara-cintanam ||22||

Himnuszok (zengése), (az Úrra való) emlékezés, imádó rítusok szóban, gondolatban és a test tetteivel,
(illetve) a Hari iránti rendíthetetlen odaadó szeretet – ez az Úron való elmélkedés.

A szanszkrt smaraṇa szó nem csupán az emlékezést jelenti, a múlt felidézését a tudatban, hanem rágondolást, valaminek a végiggondolását is – a hébe-hóba odagondolástól a teljes belefeledkezésig.

Az ötödik ajánlás, Isten imádatának definiálása lezárja a jóga első két részének leírását. Ezután a nyolcfokú jóga többi tagját vesszük sorra.

āsanaṁ svastikaṁ proktaṁ padmam ardhāsanaṁ tathā |
prāṇaḥ svadehajo vāyur āyāmas tan-nirodhanam ||23||

Ászanának a szvasztikászanát, padmászanát, ardhászanát, és a többi hasonlót nevezik.
A prāṇa a testben született levegő, az āyāma pedig annak megfegyelmezése.

Az āsana (gyöke az ās – ül ige) ülőhelyzetet, vagy ülést (széket) jelent. A meditáció során felvett ülőhelyzeten túl a többi stabil pózt, amivel a jógí megfegyelmezi testét.

indriyāṇāṁ vicaratāṁ viṣayeṣu tvasatsviva |
niyamaṁ procyate sadbhiḥ pratyāhārastu pāṇḍava ||24||

Az elkóborolt érzékek valótlan érzéktárgyakon (való kalandozásának)
megfékezését nevezik a szentek visszavonásnak (pratyāhāra), ó, Pándava!

mūrtāmūrta-brahma-rūpa-cintanaṁ dhyānam ucyate |
yogārambhe mūrta-harim amūrtam atha cintayet ||25||

A megtestesült vagy nem megtesült brahman formáján elmélkedés – ezt nevezik meditációnak.
A jóga kezdetén megtestestült Harin, majd a formanélkülin elmélkedjék.

A szóhasználat advaita hatást sugall, a nirguna és szaguna brahman advaita értelmezését.

agni-maṇḍala-madhya-stho vāsudevaś caturbhujaḥ |
śaṅkha-cakra-gadā-padma-yuktaḥ kaustubha-saṁyutaḥ ||26||

Tűzkör közepén áll Vászudéva, a négykarú,
(kezeiben) kagylókürtöt, csakrát, buzogányt és lótuszt tart, (mellkasán) a Kausztubha (drágakő) díszlik.

A szöveg második pádája a felhasznált forrásban vāyudevaś caturbhujaḥ (a Szélisten, a négykarú). Ám mert a szöveg a folytatásban nyilvánvalóan Vászudéva-Krsnáról szól, továbbá a szanszkrtban csupán egy apró vonalka különbözteti meg a sa (स) és a ya (य) szótagot, ezért sajtóhibának gyanítom a Szélistenre tett utalást.
A Kausztubha ékkő a tejóceán kiköpülése során bukkant a felszínre, és Visnu mellkasát díszíti.

vanamālī-kaustubhena yuto'haṁ brahma-saṁjñakaḥ |
dhāraṇetyucyate ceyaṁ dhāryate yan manolaye ||27||

Erdei virágfüzérrel és a Kausztubha (ékkővel) felszerelten én vagyok a brahmannak nevezett –
ezt nevezik dháranának, ezt fenntartva a (világi) elme elenyészik.

ahaṁ brahmety avasthānaṁ samādhir abhidhīyate |
ahaṁ brahmāsmi vākyācca jñānān mokṣo bhaven nṛṇām ||28||

„Én brahman vagyok” – az ebben való megszilárdulást nevezik szamádhinak.
Az „én brahman vagyok” szavakból és tudatból fakad az emberek megszabadulása.

A „brahman vagyok” (ahaṁ brahmāsmi) egyike az upanisad-irodalom mahávákjáinak (mahāvākya – nagy kijelentés, jelentős aforizma). A hinduizmus különféle iskolái a brahman fogalmát különféleképpen értelmezve eltérő értelmezésre jutnak a mondat jelentését fejtegetve. Így akad olyan értelmezés, ami szerint azt jelenti: „Isten vagyok”, míg más álláspont szerint: „lélek vagyok”, azaz bár most éppen ebben az átmeneti, illuzórikus valóságban pergetem napjaimat, ám valójában nem ide tartozom, ez csupán az ideiglenes tartózkodási helyem – transzcendens lélek vagyok!
A mahávákja forrása a Brhadáranjaka-upanisad, olvassunk bele, hogy a tágabb szövegkörnyezetet megismerve értessük meg a kijelentés értelmét:

– Az emberek hiszik, hogy Brahmant megismerve a mindenséggé válhatnak. De vajon mit tudott Brahman, hogy a mindenséggé vált?
– Kezdetben e mindenség Brahmanként létezett. Csak önmagát tudta, s kimondta: „Én vagyok Brahman!” majd a mindenséggé változott. ki az istenek közül ráébredt erre, maga is azzá vált, akárcsak a látnokok, akárcsak az emberek. Ezt látván Vámadéva rsi felkiáltott:
– Én voltam Manu (a Hold) és a Nap is!
Így van ez ma is; aki felismeri: „Brahman vagyok”, az a mindenséggé válik. Nem akadályozhatják ebben az istenek sem, mert az ő lényükké is vált.
Aki pedig más istent imád s nem az Önvalót, azt gondolván: „Más Ő, és más vagyok én” – az bizony nem tud semmit. Olyan az, akár az istenek jószága, mert ahogy a jószágok szolgálják az embert, úgy szolgálják az emberek az isteneket. Egy jószág elvesztése is nagy kár, mit sem szólva többről. Ezért nem kedves az isteneknek, ha az emberek felismerik e tant.” (Brh. 1.4.9-10.)

A feltett kérdésre a válasz: brahman a létező (hiszen a mindenség brahmanként létezett), s aki hasonlóan, felismeri örök létező mivoltát, ráébred, hogy a mindenség a mélyben ugyanolyan – nem evilági – természetű, mint ő maga. Nem az illuzórikus formákat látja többé, hanem minden lelki összetartozását.

A Bhagavad-gítá így fogalmazza meg ezt a felismerést:

brahma-bhūtaḥ prasannātmā na śocati na kāṅkṣati |
samaḥ sarveṣu bhūteṣu mad-bhaktiṁ labhate parām ||54||

A brahman-létű, elégedett lélek nem bánkódik és nem is vágyakozik.
Egyenlő minden lényhez, s eléri az irántam érzett legfőbb szeretetet. (Bg. 18.54.)

A brahman-létben élőt már nem kötik az anyagvilág kettősségei, erre utal a „nem bánkódik és nem is vágyakozik”. A vágy és gyűlölet kettősségéből kiszabadulva olyanná válik, mint az ártatlan kisgyerek: szabadon és egyenlően tekint mindenkire, megszűnik minden hiányérzete, elégedetté (prasanna) válik, lefoszlik, lemállik róla minden mellékes, s megmarad az élőlény eredeti lelki természete: az Isten iránti szerető odaadás, a bhakti.

Érveink a „transzcendens lélek vagyok” felismerése mellett szólnak, a fejezet utolsó verse ugyanakkor teljes azonosságot sugall:

śraddhayānanda-caitanyaṁ lakṣayitvā sthitasya ca |
brahmāham asmy ahaṁ brahma ahaṁ brahma-padārthayoḥ ||29||

Hittel (felvértezett), gyönyör és a tudatosság természetű, a (mantra megélésében) megszilárdul (a szádhaka)
az „én brahman vagyok”, én brahman, én brahman jelentésében.

A puránának kétféle szövegváltozatával találkoztam, a másik szövegváltozatban az ehhez hasonló vers így szól:

advayānanda-caitanyaṁ lakṣayitvā sthitasya ca |
brahmāhamasmy ahaṁ brahma cāhaṁ brahma-padārthayoḥ ||

A kettőségektől mentes, gyönyör és tudatosság természetű, a (mantra megélésében) megszilárdul (a szádhaka)
az „én brahman vagyok”, én brahman, én brahman jelentésében.

Madhva: Fohász Srí Naraszinha karmaihoz

śrī narasiṁha-nakha-stutiḥ

Váju-sztuti címmel Trivikramácsárja, Madhva jeles tanítványa írt egy 41 strófából álló fohászt mestere tiszteletére – Madhvát a szélisten Hanumán és Bhíma utáni harmadik megjelenéseként magasztalva. Mestere elfogadta Trivikramácsárja felajánlását, azonban megírta az alábbi imát, s bevezette azt a gyakorlatot, hogy a Váju-sztuti zengése előtt és után is ezt zengjék követői.

pāntvasmān puruhūtavairi-balavan-mātaṅga-mādyad-ghaṭā-
kumbhoccādri-vipāṭanādhi-kapaṭu-pratyeka-vajrāyitāḥ |
śrīmat-kaṇṭhīravāsya-pratata su-nakharā dāritārātidūra-
praddhvasta-dhvānta-śānta-pravitata-manasā bhāvitā nāki-vṛndaiḥ ||1||

Oltalmazzanak bennünket (az Úr Nrszinha karmai)! Hatalmas elefántok mámoros csordáinak
koponyáit éles hegyével felszaggató, és szétzúzó villámként (tündököl) minden egyes karma.
Ordításra tárt szájú Oroszlán! Kinyújtott gyönyörű karmaid
eloszlatják a sötétséget, így megbékélt szívvel meditálnak rajta a mennyek lakói (mind).

A strófát Madhvácsárja rendhagyó módon alkotta meg. Szokásosan a vers mindegyik sora ugyanolyan versmértékű, ám e strófában az első két sort śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték), míg a második két sort sragdharā (virágfüzéres) mértékben alkotta meg a szerző.
Az első két sorban Nrszinha karmai az akadályokat hárítják el – az ellenséget semmisítik meg. Milyen ellenséget? Indra (a vers Puruhūta, ’számtalanszor meginvitált’ néven nevezi) ellenségeit. Ellenségként természetesen gondolhatunk a dévákkal szembenálló aszurákra, de feledjük, Indra az elme, a gondolatok megszemélyesítője: a Nrszinha karmai által széttépett démonok az elme ellenségei: kéj, düh, kapzsiság, stb. Ezek az akadályok nagyerejű, hatalmas (balavat) és mámoros (mādyat) elefántok (mātaṅga) csordáihoz (ghaṭā) hasonlatosak. Igen ám, de koponyáikat (a kumbha az elefánt domborodó homlokát jelenti), könnyedén, akár egy vizeskorsót (a kumbha vékonyfalú, nagyhasú agyag vizesedényt is jelent, ami könnyedén széttörhet) zúzza be Nrszinha karma. A szóösszetételben a kumbha után álló uccādri (ucca-adri) jelenthet magas hegyet, de hangos mennydörgést is – így a jelentések háromfelé is ágazhatnak: az elefántok 1. hatalmas hegyekhez fogható homlokát Nrszinha 2. hatalmas hegyhez fogható karma 3. zajos mennydörgés közepette zúzza szét. Ráadásul minden egyes (pratyeka) karma éppoly csodálatos, és hívei oltalmazásának éppolyan hatékony fegyvere. A vajrāyita szót nem tudom egy szóval visszaadni: a vajra villámot is jelent, gyémántot is – valamit, ami törhetetlenül kemény, és ragyogó egyszerre. Az -ayita kettős képző: a főnévből képeznek igét, abból befejezett melléknévi igenevet képez – főnévből igét (úgy, mint a magyar királykodik szóban) valamihez hasonlatos, valamivé váló értelemben: gyémánthoz/villámhoz vált hasonlatossá.
Az oroszlán karmához illően a versmérték az első két pádában tigrisjáték (śārdūlavikrīḍita).
Az akadály-ellenségek megsemmisítése után vers második fele Nrszinha kinyújtott karmainak tündöklését csodálja – a mennyek lakói, az istenek is eme isteni fényen meditálnak – ez a rész a vágyott cél elérésének útjáról szól. Tágra nyílt szájjal bömbölő oroszlánként szólítja meg Nrszinhát (kaṇṭhī-rava ’torkából bömbölő’, pratata ’tágra nyílt’ āsya ’száj’, ’szájú’). A śrīmat lehet a magasztalt személyek neve előtti szokásos megtisztelő szócska (śrī-mat, azaz śrī-vel ’’bőséggel’, ’fenséggel’, ’szépséggel’ rendelkező), de Laksmí egyik neve is śrī, így olvasható a vers úgy is, hogy Laksmí-Nrszinhához kiált a szerző. Kinyújtott, hegyes karmaid olyanok, mint az ár, felszaggatják a tudatlanság sötétségének szöveteit és ragyogásukkal eloszlatják a sötétséget, így lecsillapodik, megbékül mindenki szíve, aki rajta meditál. A megbékélt szívvel való meditáláshoz illően a versmérték itt virágfüzéres (sragdharā).
A vers más változatában a negyedik páda végén nāki-vṛndaiḥ ’a mennyek lakóinak sokasága által’ helyett bhūri-bhāgaiḥ ’a hatalmasok sokasága által’ áll.
S ne feledjük: Naraszinha különös lény. Hiranjakasipu olyan áldást csikart ki Brahmától, miszerint nem ölheti őt meg sem állat, sem ember, sem déva – így szállt alá Isten maga félig ember (nṛ, vagy nara), félig oroszlán (siṁha) alakban, hogy elpusztítsa a hatalmas démonkirályt. A kétféle versmérték erre a különös kettősségre is emlékezteti az olvasót.

lakṣmīkānta samantato'pikalayan naiveśitus te samaṁ
paśyāmy-uttama vastu dūratarato’pāstaṁ raso yo'ṣṭamaḥ |
yadrośotkara-dakṣa-netra-kuṭilaḥ prāntotthitāgni sphurat
khadyotopama visphuliṅga-bhasitā brahmeśa-śakrotkarāḥ ||2||

Ó, Laksmí hitvese! Bár alaposan megvizsgáltam minden (szentírást), hozzád foghatót
nem látok, sem magasabb valóságot. Te vagy a legmesszebbre jutott, a nyolcadik rasza.
Fölgerjedő haragú szemed sarkából kicsapó tűz tündöklő lángjának
szikrái megannyi Napként hamvasztják el a Brahmák, Sivák, Indrák seregeit.

A versben hitves, férj értelemben álló kānta (szeretett, kívánt) szó a kam (szeret, epekedik) igei gyökből képzett befejezett melléknévi igenév. Ugyanakkor tekinthetünk rá összetett szóként is: a ka hímnemű főnévként többek közt lehet Brahmá neve, jelenthet levegőt vagy időt is, míg semlegesnemű főnévként boldogságot, örömöt, az antaḥ jelentése pedig valaminek a vége, végső határa. A kānta (mint ka-anta) így lehet a boldogság vége – kétféle értelemben is, éppúgy, mint a magyar nyelvben: a boldogság megszűnése, vagy a boldogság végső határa, netovábbja – azaz a boldogság teljessége. Laksmí hitvese tehát Laksmí boldogságának tetőpontja.
Nyolcadik raszával kapcsolatban többféle értelmezéssel találkoztam. A Cshándógja-upanisad felvezetesében ez áll: „Mindeme lények lényege a föld (pṛthivī), a föld lényege a víz (āpas), a víz lényege a növényzet (oṣadhi), a növények lényege az ember (puruṣa), az ember lényege a beszéd (vāc), a beszéd lényege a himnusz (ṛc), a himnusz lényege a dalhimnusz (sāman), a dalhimnusz lényege a zengődal (udgītha). Ez a leglényege minden lényegnek, a transzcendens, a legfőbb, a nyolcadik, nevezetesen a zengődal (azaz az om).” (Cshánd. 1.1.2-3.) A nyolcadik rasza, azaz a nyolcadik lényeg a transzcendens, az om.
Mások a rasza szó ’íz’ jelentését veszik számba, arra emlékeztetve, hogy csupán hat rasza, íz ismeretes: édes (madhura), sós (lavaṇa), savanyú (amla), keserű (tikta), csípős (kaṭuka) és fanyar (kaṣāya). Ezzel lefedtünk minden ízt, a hetedik talán lehetne az ízek összessége, ám a nyolcadik már túl van az emberi képzeleten – ebben az értelemben transzcendentális.
S ha a raszákra, mint esztétikai „ízre” gondolunk, akkor a kapcsolódó száttvika bhávák (állandósult érzelmek) közül a nyolcadik a pralaya (megsemmisülésérzet) – a vers utolsó két sora pedig a világ teljes megsemmisülésének képét tárja az olvasó elé. A univerzumok leghatalmasabb lényei is hamuvá válnak a nagy világégésben – Nrszinha szeme sarkából kicsapó tűz lángjainak szikrái olyanok mint a szétrebbenő szentjánosbogarak. Ám ezek az aprónak tűnő szentjánosbogarak valójában hatalmas, izzó Napok (a khadyota jelenthet szentjánosbogarat, de Napot is), melyek felperzselik a világokat, élén azok uraival.
A második strófa versmértéke śārdūlavikrīḍita.

Sankara - Srí Hanumat-panycsaratnam

 

Hanu vagy hanū orcát, vagy állkapcsot jelent, a fej alsó részét. A -mat képző jelentése valamit birtokló, valamivel rendelkező így a hanumat szó jelentése: arccal, vagy állkapoccsal rendelkező... magyarul pofás. (Hanumat a szótő, Hanumān a név alanyesetben ragozott alakja.) 

Honnan kapta Hanumán a nevét? Hanumán születését a puránák különféleképpen beszélik el, egyesek Siva mások Váju, a Szélisten fiának tartják. Édesanyja Anydzsaná, aki egy átok folytán született meg vánara asszonyként. Hanumán születése törte meg az átkot; Egy ízben csöpp fiacskája faggatni kezdte anyját a sorsáról, jövőjéről. Anydzsaná megnyugtatta, hogy sikeres élet vár rá, majd arról kezdte tanítgatni, hogy vigyázzon magára, érett gyümölcsöket egyen... s mert éppen pirkadt, a felkelő Napra mutatva magyarázta a gyümölcs színét. Több se kellett a kis csemetének, érett gyümölcsnek gondolván a Napot, felugrott, hogy bekapja – a Szélisten fiaként már ekkor is kivételes erővel bírt. Útközben észrevette Airávatát, Indra elefántját, szertelenségében nyomban feléje indult – hogy megegye? vagy játszon vele? nem tudni. Mindenesetre Indrát nagyon meghökkentette a kis majomcsemete váratlan felbukkanása, fegyveréhez kapott, és villámával lesújtott rá. Az állát találta el – a fegyver erejétől a legényke aléltan hullott alá, egészen az univerzum alsó régiójáig. A Szélisten látta mi történt, s aggódva sietett kisfia után. Ám ahogy elhagyta a felső világokat, ott megszűnt minden légmozgás – az élőlények lélegzethez sem jutottak. A dévák nyomban a Szélisten után siettek, hogy visszahívják a felsőbb világokba. Hogy megnyugtassák az aggódó apát, áldásaikkal halmozták el fiacskáját. Mert túlélte Indra villámcsapását – csupán egy heg maradt az állán –, Hanumánnak, 'Állapcsosnak' nevezték el, és sorba megáldották: Brahmá hosszú élettel, s azzal, hogy a brahmásztra hatástalan marad vele szemben, Mahávisnu azzal, hogy a bhakták példaképe váljon belőle, s így tovább. Így vált belőle Ráma gyors, és nagyerejű segítője.

Emlékezzünk Hanumánra Sankarácsárja költeményével, melynek címe: Srí Hanumán öt drágaköve

śrī hanumat-pañcaratnam

vītākhila-viṣayecchaṁ
jātānandāśra-pulakam atyaccham |
sītāpati-dūtādyaṁ
vātātmajam adya bhāvaye hṛdyam ||1||

Minden világi vágytól mentes,
örömkönnyeket hullat és megborzong (az elragadtatottságtól), kristálytiszta –
Ráma követeinek vezetőjén,
a Szél fián meditálok most szívemben.

taruṇāruṇa-mukha-kamalaṁ
karuṇā-rasapūra-pūritāpāṅgam |
sañjīvanam āśāse
mañjula-mahimānam añjanā-bhāgyam ||2||

Orcájának lótusza a hajnalpír (színében tündököl),
a könyörület könnycseppje csillog szeme sarkában,
éltetőm dicsőítem,
a szépséges és dicsőséges erőt, Anydzsaná jószerencséjét.

A rasa érzést is jelent, lelki ízt, de nedvességet is – a karuṇā-rasa így a könyörület érzelmeit, s egyben a könyörület nedvességét, a könnyeket is jelenti.
Az āśāse gyöke az āśaṁs reménykedést, vágyakozást, könyörgést és magasztalást is jelent.

śambaravairi-śarātigam
ambujadala-vipula-locanodāram |
kambu-galam aniladiṣṭam
bimba-jvalitoṣṭham ekam avalambe ||3||

Gyorsabb ő a Szerelemisten nyílvesszőinél,
kedves szemei szélesek, mint a lótusz szirma,
nyaka akár a kagyló héja, ő a Szélisten jósorsa,
ajka bimba-gyümölcsként, (pirosan) ragyog – (Hanumán) az egyetlen menedékem!

Śambara egy démon neve, akivel Pradyumna végzett. Śambara-vairin, azaz Sambara ellensége így Pradyumna egyik neve – Pradyumna, Kṛṣṇa és Rukmiṇī fia pedig a Krsna-lílában megjelenő Szerelemisten.
„Kagylóhéj-nyakú” (kambu-galam) a szép nyak jelzője: sima, és három vonal ékesíti, mint a kagyló héját.

dūrīkṛta-sītārtiḥ
prakaṭīkṛta-rāma-vaibhava-sphūrtiḥ |
dārita-daśamukha-kīrtiḥ
purato mama bhātu hanumato mūrtiḥ ||4||

Messze űzte Szítá bánatát,
megteremtette a lehetőséget Ráma dicsőségének megmutatására,
szétszaggatta a tízfejű (Rávana) dicsőségét –
hadd tündököljön előttem Hanumán alakja!

„Megteremtette a lehetőséget Ráma dicsőségének megmutatására” – Hanumán találta meg a Rávana által elrabolt Szítát.

vānara-nikarādhyakṣaṁ
dānavakula-kumuda-ravikara-sadṛśam |
dīna-janāvana-dīkṣaṁ
pavana-tapaḥ pāka-puñja-madrākṣam ||5||

A vánara-sereg vezérét,
a dánavák népe vízililiomának ragyogó napsugarát,
az elesettek oltalmazásának szenteli magát,
a Szélisten vezeklése beérett örömének középpontját (magasztalom).

A fehér vízililiom (kumuda) holdkeltekor virágzik, a Nap sugarai elől összecsukja szirmait, visszahúzódik.
„a Szélisten vezeklése beérett örömének középpontja”: Hanumán apja a Szélisten, nagyhírű fia a vezeklésének gyümölcse.
A versek metruma: gīti.

etat-pavana-sutasya stotraṁ
yaḥ paṭhati pañcaratnākhyam |
ciram iha-nikhilān bhogān bhuṅktvā
śrī-rāma-bhakti-bhāg-bhavati ||6||

Aki ezt a Szél fiának (szentelt) himnuszt,
az Öt drágakövet olvassa,
az e világ örömeit hosszan megízlelve
Srí Ráma hűséges hívévé válik.

iti śrīmacchaṅkara-bhagavataḥ kṛtau hanumat-pañcaratnaṁ sampūrṇam ||
Ím a Magasztos Srímat Sankara által írt Hanumán öt drágaköve teljes egészében.

a Szkanda-purána a Szent Névről (2.5.15. fejezet)

 

A Szkanda-puránában a Vaisnava-khanda Márgasírsa-máhátmja rész 15. fejezetéből idézzük a Szent Név jelentőségéről szóló verseket. Bár a szöveg nyelvezetében, stílusában a puránák világában is egyszerűnek számít, a témája miatt a sorozatba illő. Srí Krsna és Brahmá beszélgetésének részlete következik:

vinodenāpi daṁbhena mauḍhyāl lobhācchalād api |
yo māṁ bhajatyasau vatsa mad bhakto nāvasīdati ||37||

Még ha kedvtelésből, képmutatásból, tudatlanul, kapzsiságból vagy szélhámosságból
imád is engem, az én hívem az, s nem vész el, (tudd meg,) kedvesem.

ye vai paṭhanti kṛṣṇeti maraṇe paryupasthite |
yadi pāpayutāḥ putra na paśyanti yamaṁ kvacit ||38||

Akik a halál eljövetelekor azt zengik „Krsna!”,
még ha bűnösök is, nem pillantják meg soha Jamát, fiam.

pūrve vayasi pāpāni kṛtānyapi ca kṛtsnaśaḥ |
antakāle ca kṛṣṇeti smṛtvā mām ety asaṁśayam ||39||

Ha életének korábbi szakaszaiban számtalan bűnt követett is el,
ám a végső időkben így emlékszik „Krsna!”, engem ér el, kétségtelen.

A „végső időkben” (anta-kāle) a halál közeledtét jelenti.

namaḥ kṛṣṇāya mahate vivaśo'pi vaded yadi |
dhruvaṁ padam avāpnoti maraṇe paryupasthite ||40||

Még ha magatehetetlen (ember) is mondja: „Hódolat Krsnának, a dicsőnek!”,
halála elérkeztekor az örök helyet éri el.

śrī-kṛṣṇeti kṛtoccāraiḥ prāṇair yadi viyujyate |
dūrasthaḥ paśyati ca taṁ svar-gataṁ preta-nāyakaḥ ||41||

Ha (az embert) elhagyja az élet, (miközben) így szól: „Srí Krsna!”
a szellemek vezére (Jama) csupán a távolból figyeli, ahogy a mennybe megy.

śmaśāne yadi rathyāyāṁ kṛṣṇa kṛṣṇeti jalpati |
mriyate yadi cet putra mām eva iti na saṁśayaḥ ||42||

Ha az égetőhelyen vagy a kocsiúton, ezt mormolja: „Krsna! Krsna!”,
és meghal, bizony hozzám jön, kétségtelen.

darśanāt mama bhaktānāṁ mṛtyum āpnoti yaḥ kvacit |
vinā mat-smaraṇāt putra muktim eti sa mānavaḥ ||43||

Aki hívemet látja, mikor valahol eléri a halál,
az az ember a rám emlékezés nélkül is eléri a megszabadulást, fiacskám!

pāpānalasya dīptasya bhayaṁ mā kuru putraka |
śrī-kṛṣṇa-nāma-meghotthaiḥ sicyate nīra-bindubhiḥ ||44||

Ne félj a bűnök tomboló tüzétől, kedves fiam,
a Srí Krsna nevének fellegéből áradó vízcseppek eloltják azt.

kali-kāla-bhujaṅgasya tīkṣṇa-daṁṣṭrasya kiṁ bhayam |
śrī-kṛṣṇa-nāma-dārūttha-vahni-dagdhaḥ sa naśyati ||45||

Miért féljünk a kali-kor kígyójának hegyes méregfogától?
Elpusztul az, Srí Krsna neve fájának tüze hamvasztja el.

„Krsna neve fájának tüze”: az óind szemlélet a tüzet a fában rejtőző potenciálnak tekinti. Megalapozza ezt a képet, hogy az áldozati tűz meggyújtásának egyik módja az araṇi pálcák dörzsölése volt. A nyugati természettudományokon pallérozott ember a dörzsöléssel előállított hőtől lángra kapott fáról beszél, s hogy a fa a tűz tápláléka, ám a hagyomány a tüzet, a tűz lehetőségét látja a fában – ez metafora alapja. Példa e látásmódra a Bhágavata-purána alábbi verse is:
yadi tu sarva-bhūteṣu dāruṣv agnim iva sthitam |
praticakṣita māṁ loko jahyāt tarhy eva kaśmalam ||

Ám ha minden teremtményben, mint a fában lakozó tüzet
látnak majd engem az emberek, akkor hagyják el a bűnt. (Bhág. 3.9.32.)

A két, bűnt erdőtüzként leíró kép közé ékelődött egy, a tüzet áldásként láttató harmadik.

pāpa-pāvaka-dagdhānāṁ karma-ceṣṭā-viyoginām |
bheṣajaṁ nāsti martyānāṁ śrī-kṛṣṇa-smaraṇaṁ vinā ||46||

A bűn tüzében meggyötört, s passzivitásra késztetett
halandók számára nincs más ír, mint a Srí Krsnára való emlékezés.

A bheṣa-ja gyógyír, mint a rettegés, a betegség ellenszere.

prayāge vai yathā gaṅgā śuklatīrthe ca narmadā |
sarasvatī kurukṣetre tadvacchrī-kṛṣṇa-kīrtanam ||47||

Ahogy Prajágnál ott a Gangá, Suklatírthánál a Narmadá,
Kuruksétránál a Szaraszvatí, éppen olyan (szent zarándokhely) Srí Krsna dicsőítése is.

bhavāṁbhodhini-magnānāṁ mahā-pāpormi-pātinām |
na gatir mānavānāṁ ca śrī-kṛṣṇa-smaraṇaṁ vinā ||48||

A létóceánban elmerültek, a bűnök hatalmas hullámai közt elsüllyedt
emberek számára nincs más út, mint a Srí Krsnára való emlékezés.

mṛtyu-kāle'pi martyānāṁ pāpināṁ tad anicchatām |
gacchatāṁ nāsti pātheyaṁ śrī-kṛṣṇa-smaraṇaṁ vinā ||49||

A bűnös halandók számára, kik akaratuk ellenére a halálba
menetelnek, nincs más útravaló, mint a Srí Krsnára való emlékezés.

tatra putra gayā kāśī puṣkaraṁ kurujāṅgalam |
pratyahaṁ mandire yasya kṛṣṇa kṛṣṇeti kīrtanam ||50||

Kedves fiacskám! Gajá, Kásí, Puskara, Kurudzsángala,
s minden nap a templomban, ahol így dicsőítenek: „Krsna! Krsna!”

Miként a 47. versben, Krsna itt is a szent zarándokhelyek fölkereséséhez hasonlítja a náma-kírtanát.
Kurudzsángala - Kuruksétra másik neve (a jāṅgala jelentése: puszta)

jīvitaṁ janma-sāphalyaṁ sukhaṁ tasyaiva sārthakam |
satataṁ rasanā yasya kṛṣṇa kṛṣṇeti jalpati ||51||

Csakis annak az (embernek) az élete gyümölcsöző, boldog és értelmes,
kinek nyelve mindig így magasztal: „Krsna! Krsna!”

sakṛd uccaritaṁ yena harir ity akṣara-dvayam |
baddha-parikaras tena mokṣāya gamanaṁ prati ||52||

Aki egyszer is kiejti ezt a két szótagot: „ha-ri”,
felövezte magát a megszabadulás felé vezető útra.

„Felövezte magát” (baddha-parikaraḥ - megkötött övű): felkészült az indulásra, vagy a tett végrehajtására.

nāmno 'sya yāvatī śaktiḥ pāpa-nirdahane mama |
tāvat kartuṁ na śaknoti pātakaṁ pātakī janaḥ ||53||

Nevemben annyi bűn-felperzselő erő lakozik,
amennyit vétket egy gonosztevő sem képes elkövetni.

Visvanáth Csakravartí a Bhág. 6.2.7. versének (Adzsámil története) kommentárjában a fentihez nagyon hasonló verset idéz: „Hari nevében annyi bűn-eltörlő erő van, amennyit vétket egy gonosztevő sem képes elkövetni. (nāmno hi yāvatī śaktiḥ pāpa-nirharaṇe hareḥ | tāvat kartuṁ na śaknoti pātakaṁ pātakī naraṇ ||) Az 52. verset szintén idézi, azt ugyanúgy.

nāpaviddhaṁ bhavet tasya śarīraṁ naiva mānasam |
na pāpaṁ na ca vaiklavyaṁ kṛṣṇa kṛṣṇeti kīrtanāt ||54||

Nem lesz hitvány annak sem teste, sem elméje,
(nem érinti azt) sem bűn, sem zavarodottság, aki így magasztal: „Krsna! Krsna!”

śrī-kṛṣṇeti vacaḥ pathyaṁ na tyajed yaḥ kalau naraḥ |
pāpā-mayo vai na bhavet kalau tasyaiva mānase ||55||

„Srí Krsna!” – aki a kali-korban sem hagyja el ezen áldásos szavakat,
nem lesz bűn annak gondolataiban sohasem.

śrī-kṛṣṇeti prajalpantaṁ dakṣiṇāśā-patir naram |
śrutvā mārjayate pāpaṁ tasya janma-śatārjitam ||56||

„Srí Krsna!” – az ezt zengő embert hallván a déli égtáj ura (Jama)
eltörli őnéki több száz élet születésében szerzett bűneit is.

cāndrāyaṇa-śataiḥ pāpaṁ parākāṇāṁ sahasrakaiḥ |
yan nāpayāti tad yāti kṛṣṇa-kṛṣṇeti kīrtanāt ||57||

A bűnök, amik Csándrájana (vezeklések) százaival, Paráka (vezeklések) ezreivel
sem tűnnek el, elenyésznek (teljesen) a „Krsna! Krsna!” magasztalás nyomán.

A Csándrájana ('Hold járását követő') olyan engesztelő vezelés, melyben a fogadalmas teliholdkor tizenöt harapásnyi ételt eszik, majd a Hold fogytával mindennap eggyel kevesebbet, újholdkor teljes böjtöt tart, majd a Hold növekedésével ismét eggyel többet.
A Paráka ('rövid') vezeklés tizenkét nappal és éjjel való böjtöt jelent.

nānyābhir nāma-koṭībhis toṣo mama bhavet kvacit |
śrī-kṛṣṇeti kṛtoccāre prītir evādhikādhikā ||58||

Más nevek milliónyival sosem leszek elégedett,
(ám) a „Srí Krsna!” zengés (hallatán) folyvást gyarapodó szeretetet érzek.

candra-sūryoparāgais tu koṭībhir yat phalaṁ smṛtam |
tat phalaṁ samav āpnoti kṛṣṇa-kṛṣṇeti kīrtanāt ||59||

Milliónyi Nap- és Holdfogyakozáskor (végzett áldozat) gyümölcsével
azonos eredményt ér el (az ember) a „Krsna! Krsna” dicsőítéssel.

guru-dārābhigamanaṁ hema-steyādi pātakam |
śrī-kṛṣṇa-kīrtanād yāti gharma-taptaṁ himaṁ yathā ||60||

A tanító feleségének felkeresése, az arany-lopás, és más bűnök is
Srí Krsna dicsőítésével elolvadnak, akár a napfény sütötte hó.

yukto yadi mahā-pāpair agamyāgamanādibhiḥ |
mucyate cānta-kāle'pi sakṛcchrī-kṛṣṇa-kīrtanāt ||61||

A törvénytelen nemi kapcsolat és más nagy bűnökkel megkötött (ember is)
megszabadul, akár ha élete végén is, csak egyszer így magasztal: „Srí Krsna!”

aviśuddha-manā yas tu vināpy ācāra-vartanāt |
pretatvaṁ so'pi nāpnoti ante śrī-kṛṣṇa-kīrtanāt ||62||

Aki tisztátalan elméjű, (vagy) nélkülözi a helyes viselkedést,
belőle sem lesz szellem, ha (élete) végén így szól: „Srí Krsna!”

mukhe bhavatu mā jihvāsatī yātu rasātalam |
na sā cet kali-kāle yā śrī-kṛṣṇa-guṇa-vādinī ||63||

Ne legyen nyelv a szájban, menjen inkább a pokolba,
ha – a kali-korban – nem Srí Krsna jótulajdonságait sorolja!

sva-vaktre para-vaktre ca vandyā jihvā prayatnataḥ |
kurute yā kalau putra śrī-kṛṣṇa-guṇa-kīrtanam ||64||

Buzgón imádjuk azt a nyelvet – akár önmagunk szájában, akár más szájában –,
mely a kali-korszakban Srí Krsna jótulajdonságait magasztalja.

pāpa-vallī mukhe tasya jihvā-rūpeṇa kīrtyate |
yā na vakti divā-rātrau śrī-kṛṣṇa-guṇa-kīrtanam ||65||

Bűnök liánja az a nyelvként emlegetett dolog a szájban,
ami éjt nappallá téve nem magasztalja Srí Krsna jótulajdonságait!

patatāṁ śata-khaṇḍā tu sā jihvā roga-rūpiṇī |
śrī-kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇeti śrī kṛṣṇeti na jalpati ||66||

Betegségek formájában szakadjon százfelé az a nyelv,
ami nem zengi: „Srí Krsna! Krsna! vagy „Srí Krsna!”

śrī-kṛṣṇa-nāma-māhātmyaṁ prātar utthāya yaḥ paṭhet |
tasyāhaṁ śreyasāṁ dātā bhavāmy eva na saṁśayaḥ ||67||

Aki hajnalban felkelve Srí Krsna nevének dicsőségét recitálja,
azt én magam részesítem áldásban, efelől semmi kétség!

śrī-kṛṣṇa-nāma-māhātmyaṁ tri-sandhyaṁ hi paṭhet tu yaḥ |
sarvān kāmān avāpnoti sa mṛtaḥ paramāṁ gatim ||68||

S aki Srí Krsna nevének dicsőségét mindhárom napszakban recitálja,
az minden vágyát eléri, s halálakor a legfelsőbb helyzetet.

A sandhyā összeillesztést jelent, a tri-sandhyam a három napszak-csatlakozást jelenti – hajnal (éjszaka és nappal találkozása), dél (délelőtt és délután találkozása), alkonyat (nappal és este találkozása) –, amikor a bráhmanák fohászaikat zengik.

a Padma-purána a Szent Névről - mikor gyümölcsöző, s mikor nem

A Padma-purána Brahma-khandájában a Saunaka vezette bölcsek faggatják Szúta gószvámít. A 25. fejezetben a Saunaka a Szent Névről kérdez, Szúta gószvámí pedig felidéz egy Nárada, és mestere, Szanatkumára közti hajdanvolt beszélgetést. Ebbe a beszélgetésbe hallgatunk most bele kicsit mi is. Szanatkumára éppen arról beszél, hogy...

sarvāparādha-kṛd api mucyate hari-saṁśrayaḥ |
harer apy aparādhānyaḥ kuryād dvipada-pāṁsanaḥ || 12 ||

Még ha minden vétket is elkövet, akkor is megszabadul, aki Harihoz folyamodik.
S ha még Hari ellen is vétkezne a kétlábú lények e szégyene, ...

nāmāśrayaḥ kadācit syāt taraty eva sa nāmataḥ |
nāmno hi sarva-suhṛdo hy aparādhāt pataty adhaḥ || 13 ||

ha valamikor is a Szent Név oltalmát kereste, a Névnek köszönhetően megmenekül.
Mert a Név mindenki barátja, így az ellene vétkező elbukik.

„megmenekül": a tarati (szógyök: tṛ) jelentése átkel, túljut valamin.

śrī nārada uvāca |
ke te'parādhā viprendra nāmno bhagavataḥ kṛtāḥ |
vinighnanti nṛṇāṁ kṛtyaṁ prākṛtaṁ hy ānayanti ca || 14 ||

Srí Nárada szólt:
Bráhmanák vezére! Melyek a magasztos Név ellen elkövetett vétkek,
amik úrrá lesznek az embereken, s közönséges sorba taszítják őket?

„úrrá lesznek": a vinighnanti (gyöke: vinihan) jelentése megölik, elpusztítják, de meghódítják, legyőzik értelemben is használják az igét.

śrī sanatkumāra uvāca |
satāṁ nindā nāmnaḥ paramam aparādhaṁ vitanute
yataḥ khyātiṁ yātaṁ katham u sahate tad-vigarihām |
śivasya śrī viṣṇor ya iha guṇa-nāmādi-sakalaṁ
dhiyā bhinnaṁ paśyet sa khalu hari-nāmāhita-karaḥ || 15 ||

Srí Szanatkumára szólt:
(1) A legsúlyosabb sértés a szentek gyalázása.
Hogyan is bocsájtaná meg a magasztalt Úr az efféle vétket?
(2) A mindenkire áldást hozó Srí Visnu neve, alakja, tulajdonságai és kedvtelései isteniek,
[a Szent Név elleni] sértés volna ezeket tőle függetlennek tekinteni.

Más szövegváltozatban a harmadik páda elején śivasya śrī viṣṇor helyett śubhasya śrī viṣṇor áll, jelentéskülönbség nélkül. A śiva szó melléknévként áldásost jelent, s a szövegösszefüggés világossá teszi, hogy a versben nem Siva Mahádéváról van szó.
A korábbi anuṣṭubh strófák után e vers metruma śikhariṇī (koronás).
(a szöveg ezen része gyakran idézett, a Szent Név elleni sértések leírása.)

guroravajñā śruti-śāstra-nindanaṁ
tathārtha-vādo harināmni kalpanam |
nāmno balād yasya hi pāpa-buddhir
na vidyate tasya yamair hi śuddhiḥ || 16 ||

(3) A mester alábecsülése, (4) a kinyilatkoztatás és a szent hagyomány gyalázása,
(5) a szent név anyagi értelmezése, (6) Hari nevét a képzelet szüleményének tekinteni.
(7). Aki a szent név erejével táplálja tudatában a bűnt,
azt a vallási törvények sokasága sem tisztítja meg.

Más szövegváltozatban a vers harmadik páda elején nāmno balād yasya helyett nāmāparādhasya, 'a Név ellen vétkezőé' áll.

dharma-vrata-tyāga hutādi sarva-
śubhakriyā sāmyamapi pramādaḥ |
aśraddadhāne vimukhe'py aśṛṇvati
yaś copadeśaḥ śiva-nāmāparādhaḥ || 17 ||

(8) Erényesség, fogadalom, lemondás, áldozat s a többi
jámbor cselekedet közé sorolni (a Szent Nevet) tévedés.
(9) Sértő a hitetlen, ellenséges vagy figyelmetlen
hallgatóság tanítása az áldásos Szent Névre.

Más szövegváltozatban a harmadik páda: aśraddadhāno vimukho 'py aśṛṇvan, tartalmi különbség nélkül.

śrutvāpi nāma-māhātmyaṁ yaḥ prīti-rahito 'dhamaḥ |
ahaṁ mamādi paramo nāmni so'py aparādha-kṛt || 18 ||

(10) Akiben a Szent Név dicsősége hallatán sem támad fel az istenszeretet,
s a hitvány önző mentalitást fontosabbnak tartja a Szent Névnél, bizony vétkezik.

ahaṁ mamādi paramaḥ: szó szerint: 'az én és enyémmel kezdődő dolgokkal elfoglalt'

evaṁ nārada śaṅkareṇa kṛpayā mahyaṁ munīnāṁ paraṁ
proktaṁ nāma-sukhāvahaṁ bhagavato varjyaṁ sadā yatnataḥ |
ye jñātvāpi na varjayanti sahasā nāmno'parādhāndaśa
kruddhā mātaram apy abhojanaparāḥ khidyanti te bālavat || 19 ||

Ó, Nárada, Sankara (Siva) kegyesen így mondta el a bölcseknek és nekem a legfontosabbat,
a magasztos Úr örömet hozó nevét, (s e tant) mindig figyelmes alapossággal kell továbbadni.
Akik bár ismerik, mégsem kerülik el gondosan a tíz vétket,
(olyanok,) akár a dacos kisgyerek, aki az ételt visszautasítva gyötri édesanyját.

A varjya itt áthagyományozandót jelent. A szó gyöke a vṛj 7. ragozásban félretesz, továbbad jelentésű, míg a harmadik pádában ugyanez a gyök 10. ragozásban ragozva áll (varjayanti) elkerül, elhagy, tartózkodik valamitől jelentésben.

aparādha-vimukto hi nāmni japtaṁ sadā cara |
nāmnaiva tava devarṣe sarvaṁ setsyati nānyataḥ || 20 ||

Vétkektől mentesen zengd mindig a Szent Nevet!
Ó, isteni bölcs, csakis a Szent Névvel teljesedik be minden, s nem mással!

śrī nārada uvāca |
sanatkumāra priya-sāhasānāṁ
viveka-vairāgya-vivarjitānām |
deha-priyārthātma-parāyaṇānāṁ
muktāparādhāḥ prabhavanti naḥ katham || 21 ||

Srí Nárada szólt:
Szanatkumára, a saját örömünk kedvéért bármit megteszünk,
nem törődve a megkülönböztetőképességel és a (világgal szembeni) függetlenséggel,
és csupán a saját testünk elégedettségét tartjuk szem előtt –
miként szabadulhatunk meg vétkeinktől?

śrī sanatkumāra uvāca |
jāte nāmāparādhe tu pramāde tu kathaṁcana |
sadā saṅkīrtayan nāma tad ekaśaraṇo bhavet || 22 ||

Srí Szanatkumára szólt:
Ha (az ember) nemtörődöm módon valahogy (mégis) vétkezett a Szent Név ellen,
magasztalja mindig a Nevet, az lesz az egyetlen menedéke.

A szanszkrt szöveg finoman fogalmaz: miután valahogy (kathaṁcana) felmerült (jāte) a Szent Név elleni vétek (nāmāparādhe).

nāmāparādha-yuktānāṁ nāmāny eva haranty agham |
aviśrānti prayuktāni tāny evārthakarāṇi yat || 23 ||

A Nevet sértők bűnét csakis a Nevek veszik el!
Szüntelen zengve őket áldást záporoznak.

„áldást záporoznak": a vers artha-karāṇi szavának jelentése: hasznosak, előnyösek.

nāmaikaṁ yasya cihnaṁ smaraṇa-patha-gataṁ śrotra-mūlaṁ gataṁ vā
śuddhaṁ vā'śuddha-varṇaṁ vyavahita-rahitaṁ tārayaty eva satyam |
tac ced deha-draviṇa-janitā-lobha-pākhaṇḍa madhye
nikṣiptaṁ syān na phala-janakaṁ śīghram evātra vipra || 24 ||

Akit a Szent Név egyszer is megjelölt az emlékezés útján, vagy füle mélyére hatolt,
(legyen bár) a szótag tiszta vagy helytelen, elválasztva, vagy önmagában, azt bizony megszabítja valóban.
(Ám) ha a test, vagyon, népszerűség, kapzsiság vagy hitetlenség közepette
vetik oda, bizony nem hoz egyhamar gyümölcsöt, ó, bráhmana.

A verset a Hari-bhakti-vilász is idézi, abban a változatban az első pádában a cihnaṁ (megjelölt) helyett vāci (szavában) áll.
„Elválasztva" (vyavahita) szóval kapcsolatban Szanátan gószvámí megjegyzi: még ha a Szent Név szótagjai közé más szótag ékelődik is.
A Szent Név hatásosságát taglaló két páda az ünneplésre hívó sragdharā (virágfüzéres), míg az eredménytelenség körülményeit felsoroló két páda a lassúságot demostráló mandākrāntā (lassú léptű) versmértékű.

idaṁ rahasyaṁ paramaṁ purā nārada śaṅkarāt |
śrutaṁ sarvāśubha-haram aparādha-nivārakam || 25 ||

Ó, Nárada, e legnagyobb titkot, hajdan Sankarától (Sivától)
hallottam. Megsemmisít minden bajt, megoltalmaz a vétkektől, ...

vidur viṣṇv-abhidhānaṁ ye hy aparādha-parā narāḥ |
teṣām api bhaven muktiḥ paṭhanād eva nārada || 26 ||

hiszen akik ismerték Visnu nevét, ám bűnös életet éltek,
még azok is megszabadultak, csupán a (Név) kimondásával.

„Bűnös életet éltek" – aparādha-paraḥ szó szerint: a vétkekre törekvő, vétkekkel elfoglalt. A patḥanam (recitálás, megemlítés, tanulmányozás) szót fordítottam kimondásként.

nāmno māhātmyam akhilaṁ purāṇe parigīyate |
tataḥ purāṇam akhilaṁ śrotum arhasi mānada || 27 ||

A Név dicsőségét teljességel megéneklik a puránák,
ezért, ó Tiszteletet adó, kérlek, hallgasd a puránát!

a Padma-purána a Szent Névről

Az alábbi szövegrészlet a Padma-purána 3. (svarga-khaṇḍa) részének 50. fejezetéből való, melynek címe: a Visnu-bhakti magasztalása (viṣṇu-bhakti-praśaṁsanam).

A szentek Szúta gószvámít arról kérdezik, melyik a legjelentősebb zarándokhely, s milyen tett, milyen rítus a leggyümölcsözőbb e zarándokhelyen. Szúta gószvámí válaszában a Szent Nevet nevezi meg:

viṣṇu-nāma-paraṁ japtvā sarva-mantra-phalaṁ labhet |
viṣṇu-prasāda-tulasīm āghrāya dvija-sattamāḥ || 8 ||
pracaṇḍaṁ vikarālaṁ tad yamasyāsyaṁ na paśyati |
sakṛt praṇāmī kṛṣṇasya mātuḥ stanyaṁ piben nahi || 9 ||

(Az ember) Visnu legfőbb nevét zengve minden mantra eredményét eléri.
Visnu kegyét, a tulaszít megszagolva, ó bráhmanák kiválóságai,
Jama haragos és félelmetes orcáját nem látja (soha).
Csupán egyszer hódolatát ajánlotta Krsnának, anyatejet nem iszik (többé).

„anyatejet nem iszik (többé)", azaz nem születik meg újra az anyagvilágban.

Az alábbi szövegben többször felbukkanó kṛṣṇa-nāma, „Krsna-név" szóösszetételt „Szent Név" alakban fordítom. Ugyanis kṛṣṇa-nāma nem csupán birtokos szerkezet, több, mint Krsna megnevezése. Ahogy B.R. Srídhar Mahárádzs oly szépen megfogalmazza: „A hangok birodalmában Krsna a szent név gyanánt jelenik meg. A szent név fontossága nem a szótagok elrendezéséből fakad, hanem az isteni hang mélységes jelentéséből."

...
tīrthānāṁ ca paraṁ tīrthaṁ kṛṣṇa-nāma maharṣayaḥ || 17 ||

Ó, nagy bölcsek, a zarándokhelyek közül a legfelsőbb zarándokhely a Szent Név!

tīrthī-kurvanti jagatīṁ gṛhītaṁ kṛṣṇa-nāma yaiḥ |
tasmān muni-varāḥ puṇyaṁ nātaḥ parataraṁ viduḥ || 18 ||

A Szent Névbe kapaszkodók szent hellyé teszik a világot,
ezért a bölcsek legkiválóbbjai szerint nincs is ennél szentebb.

„Kapaszkodnak" - a gṛhīta megragadottat jelent, szó szerint: „akik által megragadott a Krsna-náma". A grah gyök jelentései: megragad, megkap, elfogad, megért, kiejt (szót, nevet).

viṣṇu-prasāda-nirmālyaṁ bhuktvā dhṛtvā ca mastake |
viṣṇur eva bhaven martyo yama-śoka-vināśanaḥ || 19 ||

Visnunak tett felajánlás maradékát elfogyasztva vagy a fején tartva
a halandók világában élő (maga is) visnuvá válik, s véget vet a Jama (okozta) bánatnak.

A viṣṇu a jámbor ember megjelölése is lehet, ezért a viṣṇur eva bhavet érthető úgy is, hogy Visnuvá válik, illetve hogy visnu, azaz jámbor, jó ember lesz belőle. A Jama okozta bánat a gyász.

arcanīyo namaskāryo harir eva na saṁśayaḥ |
ye mahāviṣṇum avyaktaṁ devaṁ vāpi maheśvaram || 20 ||

Egyedül Hari imádandó, és őt illeti a hódolat, efelől semmi kétség.
Akik Mahávisnut és a felfoghatatlan Istent, Mahésvarát...

Az avyakta megnyilvánulatlant, láthatatlant, felfoghatatlant jelent.

ekī-bhāvena paśyanti na teṣāṁ punar udbhavaḥ |
tasmād an-ādi-nidhanaṁ viṣṇum ātmānam avyayam || 21 ||

... azonosnak látják, azok nem születnek újra (e világban).
Ezért a kezdet és vég nélküli Visnut, a Lelket, a Múlhatatlant...

hariṁ caikaṁ prapaśyadhvaṁ pūjayadhvaṁ tathaiva hi |
ye samānaṁ prapaśyanti hariṁ vai devatāntaram || 22 ||

... és Harit, az Egyet lássátok és imádjátok!
(Ám) akik Harit más istenségekkel látják egyenlőnek,

te yānti narakān ghorāṁ nna tāṁstu gaṇayed dhīraḥ |
mūrkhaṁ vā paṇḍitaṁ vāpi brāhmaṇaṁ keśava-priyam || 23 ||

azok borzalmas pokolra jutnak, velük ne számoljon a józan.
Akinek Késava kedves, lehet bár nehézfejű, vagy tudós pandit bráhmana, ...

A gaṇayeddhīraḥ kétféleképpen is értelmezhető: gaṇayed dhīraḥ - (nem) veszi számba a józan, értelmes ember. Érthető így is: gaṇayed hīraḥ, a hīra jelenthet oroszlánt is, de Siva egyik neve is ez.

śvapākaṁ vā mocayati nārāyaṇaḥ svayaṁ prabhuḥ |
nārāyaṇāt paro nāsti pāparāśi-davānalaḥ || 24 ||

vagy éppen kutyaevő is, Nárájan, maga az Úr szabadítja meg.
Nárájannál nincs nagyobb, ő a bűnök sokaságának dzsungelét felperzselő erdőtűz.

kṛtvāpi pātakaṁ ghoraṁ kṛṣṇa-nāmnā vimucyate |
svayaṁ nārāyaṇo devaḥ sva-nāmni jagatāṁ guruḥ || 25 ||

Még ha szörnyű bűnöket követ is el, a Szent Név által megszabadul,
maga Nárájan, az Úr, a világok mestere saját nevében...

ātmano'bhyadhikāṁ śaktiṁ sthāpayām āsa suvratāḥ |
atra ye vivadante vai āyāsa laghu-darśanāt || 26 ||

.. önmagánál is nagyobb erőt emelt, ó erényes szentek!
Akik ezt vitatják, mondván, kevesebb erőfeszítést igényel...

Szúta gószvámí az őt kérdező bölcseket 'fogadalmaikat megtartóként' (su-vrata) szólítja meg, ezt fordítottam erényes szentként.

phalānāṁ gauravāc cāpi te yānti narakaṁ bahu |
tasmād dharau bhaktimān syād dharināma-parāyaṇaḥ || 27 ||

... becsesebb eredmény mellett, azok sokszor jutnak pokolra.
Ezért a Harihoz hű (hívő) adja magát a Szent Névnek!

pūjakaṁ pṛṣṭhato rakṣen nāminaṁ vakṣasi prabhuḥ |
hari-nāma-mahāvajraṁ pāpa-parvata-dāraṇe || 28 ||

Az Úr imádóját hátulról oltalmazza, a nevét zengőt pedig szemből.
A Szent Név hatalmas villáma a bűnök hegyeit szaggatja szét.

A pṛṣṭhatas jelenthet háta mögöttit, hátulrólt is, de – ahogy a magyarban – a háta mögött utalhat a titokban végzett cselekvésre is. A vers első fele ezért érthető úgy is, hogy az Úr imádóját titokban oltalmazza, míg a nevét zengőt nyíltan.

tasya pādau tu saphalau tadarthaṁ gati-śālinau |
tāv eva dhanyāv ākhyātau yau tu pūjākarau karau || 29 ||

Az ő érdekében eljáró lábak eredményesek,
Csupán az őt imádó karok nevezhetők áldottaknak.

uttamāṅgam uttamāṅgaṁ taddharau namram eva yat |
sā jihvā yā hariṁ stauti tan manas tat padānugam || 30 ||

A legkiválóbb testrész a fej, ami Hari előtt hajol meg,
az a nyelv, amely Harit magasztalja, az az elme, ami az ő nyomdokait követi.

A „legkiválóbb testrész" (uttama-aṅga) a fej szokásos megjelölése.

tāni lomāni cocyante yāni tannāmni cotthitam |
kurvanti tac ca netrāṁbu yad acyuta-prasaṅgataḥ || 31 ||

Azok a szőrszálak, amik gyönyörrel merednek égnek nevének (hallatán),
és azok a valódi könnyek, melyek Acsjuta iránti odaadás fakaszt.

aho lokā atitarāṁ daiva-doṣeṇa vañcitāḥ |
nāmoccāraṇa-mātreṇa muktidaṁ na bhajanti vai || 32 ||

Ó, jaj! az embereket túlságosan is rászedi a balsors –
hiszen csupán nevének kimondásáért üdvösséget ad, s mégsem imádják!

vañcitāste ca kaluṣāḥ strīṇāṁ saṅga-prasaṅgataḥ |
pratiṣṭhanti ca lomāni yeṣāṁ no kṛṣṇa-śabdane || 33 ||

És rászedettek a tévelygők, a nők társaságához vonzódók,
kiknek nem mered égnek minden szőrszáluk, a Krsna (nevet) kimondva.

te mūrkhā hy akṛtātmānaḥ putra-śokādi vihvalāḥ |
rudanti bahulālāpair na kṛṣṇākṣara-kīrtane || 34 ||

Ostobák ők, a tudatlanok, a fiak miatti bánattól gyötrődők,
siránkoznak, s nem Krsna (név) szótagjait dicsőítve zokognak.

A putra-śoka 'fiú-bánatot' jelent, az utód elvesztése feletti bánatot. A mondat igéje a rudanti - zokognak, szószátyáran ('terjedelmes beszéddel' – bahula-ālāpaiḥ) siránkoznak, s nem Krsna nevét zengve hullnak a könnyeik.

jihvāṁ labdhvāpi loke'smin kṛṣṇa-nāma japen nahi |
labdhvāpi mukti-sopānaṁ helayaiva cyavanti te || 35 ||

Még nyelve is lett e világban, mégsem zengi a Szent Nevet –
a megszabadulás lépcsőjét elérve léhán leesik.
jihvāṁ labdhvā api - még nyelvet is birtokolva

tasmād yatnena vai viṣṇuṁ karma-yogena mānavaḥ |
karma-yogārccito viṣṇuḥ prasīdaty eva nānyathā || 36 ||

Ezért az ember figyelmesen, karma-jógával (imádja) Visnut,
a karma-jógával, s nem mással magasztalt Visnu lesz kegyes.

A karma-yoga a világi és rituális jótetteket jelenti. A Szent Név zengése mellett praktikusan a helyes cselekvés fontosságára irányítja szövegünk az olvasó figyelmét.

tīrthād apy adhikaṁ tīrthaṁ viṣṇor bhajanam ucyate |
sarveṣāṁ khalu tīrthānāṁ snāna-pānāvagāhanaiḥ || 37 ||

Visnu imádatát a zarándokhelyeknél is szentebbnek mondják –
bíz az összes zarándokhely vizében való megmerítkezéssel, kortyolással és belevetődéssel...

A tīrtha szó gyöke a tṛ - átkel, a tīrtha gázlót, átkelőhelyet jelent fizikai, és lelki értelemben is. Átkelőhely a folyón, illetve az anyagvilágból a lelki világba való átkelés helye – a szent zarándokhely.

yat phalaṁ labhate martyas tat phalaṁ kṛṣṇa-sevanāt |
yajante karma-yogena dhanyā eva narā harim || 38 ||

... elért eredményt éri el a halandó Krsna szolgálatával.
Az áldottak karma-jógával tisztelik Harit,

tasmād bhajadhvaṁ munayaḥ kṛṣṇaṁ parama-maṅgalam || 39 ||

ezért, ó bölcsek, imádjátok Krsnát, a legáldásosabbat!

az elesett lélek könyörgése nyolc versben

śrī dainyāṣṭakam

śrī-kṛṣṇa gokulādhīśa
nanda-gopa-tanūdbhava |
yaśodā-garbha-sambhūta
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||1||

Srí Krsna! Gókula ura!
Nanda, a pásztor fia!
Jasódá fiacskája!
Kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

Nandával kapcsolatban a vers a fiára a tanu-udbhava, azaz 'testéből született' szófordulattal utal, hasonlóan Jasódával kapcsolatban a garbha-sambhūta 'méhéből született'. Értelemszerűen egyik sem értelmezhető szó szerint, hiszen Krsna Vaszudéva és Dévakí gyermekeként jelent meg e világban, Nanda és Jasódá a nevelőszülei.

vrajānanda vrajāvāsa
vraja-strī-hṛdaya-sthita |
vraja-līlā-kṛtaṁ nityaṁ
mayi dine kṛpāṁ kuru ||2||

Vradzsa gönyöre! Vradzsában lakozó!
Vradzsa leányainak szívében rejtező!
Örökkön Vradzsában játszadozó!
Kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

A vraja-strī-hṛdaya-sthita 'Vradzsa leányainak szívében lakozót' jelent, csupán a szóismétlés elkerülése végett fordítottam rejtezőként.

śrī-bhāgavata-bhāvārtha
rasātman rasikātmaka |
nāma-līlā-vilāsārthaṁ
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||3||

A szent szó valódi jelentése!
lelki ízek leglényege, s az azokat értők szíve-lelke!
A Szent Név kedvtelései szépségének nevében
kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

A bhāvārtha (bhāva-artha) egy szó jelentését, elsődleges, nyilvánvaló értelmét jelenti. A bhāgavata arra vonatkozik, aki vagy ami a Magasztos Úrral, Bhagavánnal kapcsolatos – ezt fordítottam 'szentként', mert magyarul így mondjuk az Istennel kapcsolatost.

yaśodā-hṛdayānanda
vihitāṅgaṇa-riṅgaṇa |
alakāvṛta-vaktrābja
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||4||

Jasódá szívének gyönyöre!
Kisgyermekként a kertjében mászol (a porban)!
Lótuszorcád göndör fürtjeid keretezik!
Kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

virahārti-vrata-sthātman
guṇa-gāna-śruti-priya |
mahādainya-dayodbhūta
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||5||

Az elválás kínjának élők lelke!
(Aki) a jótulajdonságaidat megéneklőket kedveled hallgatni,
és a szánalmasan elesettek iránt mutatod meg kegyed,
kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

A vrata-stha általában 'fogadalmast', 'fogadalomban-állót' jelent, de a vrata nem csak fogadalmat, elhatározást jelent, lehet rítus vagy akár életmód is. A pusti-márg szampradájában a beavatási rítus az Istentől való távolétet tudatosítja a gyakorlóban, így a vrata a utal a tanítványi fogadalomra, ám mélyebb értelemben arra a komoly bhaktára, aki lelki szenvedésként éli meg az Istentől való elválást, és ezért szomjazza az ő kegyét. A lélek elesettsége az elválásból fakadó hiányérzet intenzív megélése.

atyāsakta-janāsakta
parokṣa-bhajana-priya |
paramānanda-sandoha
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||6||

A hozzá erősen ragaszkodókhoz vonzódó,
a benned távollévő kedvesüket imádó híveidet kedvelő!
Ó, legfelsőbb gyönyör áradata!
Kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

A parokṣa valaki szemétől messzit, azaz láthatatlant, idegent, vagy titkost, rejtettet jelent, esetleg hiányt, távollétet. A parokṣa-bhajana így rejtett imádatot, vagy távollévő imádatát jelenti.

nirodha-śuddha-hṛdaya
dayitā-gīta-mohita |
ātyantika-viyogātman
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||7||

Szíved mentes minden nehezteléstől!
Akit híveid éneke rabul ejt!
A múlhatatlan elválást bensődben megértő!
Kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

A nirodha megsemmisülést, korlátozást, akadályt, nehézséget, bántást, ellenérzést, illetve kiábrándulást, csalódást jelenthet. A nirodha-śuddha mindezektől mentest.
"Rabul ejt": a mohita elámítottat, zavarba hozottat jelent.

svācārya hṛdayasthāyi
līlā-śata-yuta prabho |
sarvathā śaraṇaṁ yāte
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||8||

Önmagad mestere! Szívekben lakozó!
Kedvtelések százait magadra öltő Úr!
Ezernyi módon is (hozzád) fordul oltalomért,
kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

"Ezernyi módon": a szövegben sarvathā – 'minden módon', azaz újra meg újra, a legkülönfélébb utakon próbálkozva.

||iti śrī-haridāsa-viracitaṁ dainyāṣṭakaṁ samāptam ||
Ím, a Srí Haridász által írt mű, az elesett lélek könyörgése nyolc versben.

nyolc strófa a gyönyörű Krsnáról

śrī-kṛṣṇāṣṭakam

vasudeva-sutaṁ devaṁ kaṁsa-cāṇūra-mardanam |
devakī-paramānandaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||1||

Vaszudéva fiának, Istennek, Kansza és Csánúra végzetének,
Dévakí legfőbb boldogságának, Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

atasī-puṣpa-saṅkāśam hāra-nūpura-śobhitam |
ratna-kaṅkaṇa-keyūraṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||2||

A len virágjához hasonlatos, gyöngysor és bokalánc ékesíti,
drágaköves karperecet visel csuklóját és felkarján is – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

kuṭilālaka-saṁyuktaṁ pūrṇa-candra-nibhānanam |
vilasat kuṇḍala-dharaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||3||

Göndör fürtöket visel, orcája a teliholdra hasonlatos,
fülbevalója ékesen tündököl – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

mandāra-gandha-saṁyuktaṁ cāru-hāsaṁ catur-bhujam |
barhi-picchāvacūḍāṅgaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||4||

Koralljázmin virágának illata lengi körül, mosolya édes,
négy karral (tündököl), pávatollat tűz varkocsába – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

utphulla-padma-patrākṣaṁ nīla-jīmūta-sannibham |
yādavānāṁ śiro-ratnaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||5||

Szeme akár a tágra nyílt lőtuszvirág, a sötétkék felleghez hasonlatos,
a jaduk koronaékszere – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

rukmiṇī-keli-saṁyuktaṁ pītāmbara-suśobhitam |
avāpta-tulasī-gandhaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||6||

Rukminí szerelme ékesíti, sárga selyemruháját viseli,
tulaszí illata öleli körül – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

gopikānāṁ kuca-dvandva kuṅkumāṅkita-vakṣasam |
śrī-niketaṁ maheṣvāsaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||7||

Mellkasát a gópík kebleiről sáfrány kente össze,
széles mellkasa Srí lakhelye – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

Srí a szerencseistennő neve.

śrīvatsāṅkaṁ mahoraskaṁ vanamālā-virājitam |
śaṅkha-cakra-dharaṁ devaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||8||

Srívatsza ragyog széles mellkasán, erdei virágok füzére díszíti,
kagylókürtöt és csakrát tart kezében – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

kṛṣṇāṣṭakam idaṁ puṇyaṁ prātar utthāya yaḥ paṭhet |
koṭi-janma-kṛtaṁ pāpaṁ smaraṇena vinaśyati ||

Aki reggel felkelve ezt az áldásos Krsnástakát olvassa,
annak a reá emlékezés milliónyi születés alatt felhalmozott bűnét semmisíti meg.

A hagyomány szerint a verset Sankarácsárja írta.

Mink is rabok vagyunk-e?

Jancsi megszeppent. Elszontyolodva lépegetett tovább Szikárdusz mellett, s még arra is alig pillantott fel, hogy két gyerek sárkányt eregetve száguldott el mellettük, le a hegyen.
Csak arra vidámult meg, mikor azt látta, hogy egy potrohos, részeg nemes tántorog előttük. Veres nadrág van rajta, és fehér posztódolmány. A süvegét már lefújta valahol a szél. A kardjának is csak a hüvelye van meg. Szüntelen botladozik benne; de azért hujángat. Végre el is bukik egy házikó előtt, mintha csak kiválasztotta volna az egyetlen sáros helyet az utcában: esővíz felfogására volt ott egy lepedőnyi széles, ásott gödör. Bizonyára kacsák kedvéért ásták. Térdig süppedt belé.
Jancsi röhögött. Szikárdusz fráter megállt, és hátratekintett. Bizonyára azt nézte: van-e valaki, aki az emberen segítsen? De csak egy nyolcéves forma leánygyermek futott elő az udvarból cseresznye színű szoknyában egy nagy cirokseprűvel. Szikárdusznak a kezét rohanta meg egy csókkal, s bámulva meresztette a szemét Jancsira.
A részeg jókedvét nem zavarta az esés.
- Kik vagytok? - kiáltotta vígan Szikárdusznak. - Barátok vagytok? Bolondok vagytok! Nem tudjátok, mi a jó!?
- Hogyne - felelte nyugodtan Szikárdusz -, hiszen látjuk: sarban heverni a jó!
S odább lépett.
- Látod - mondta Jancsinak -, ez az ember latszik neked, hogy úr, pedig nem úr. Rab. Testnek rabja.
Egy csoport fekete köpenyes ember állt az utcán egy olyan ház előtt, amely beljebb épült, mint a többi. Hegyes, hosszú posztósüveget viseltek, feketét, olyat, mint a fordított tölcsér. Többnyire göndör szakállú s hajlott hátú emberek voltak. A köpönyegükön elöl-hátul tenyérnyi piros posztószelet virított. Csaknem mindenkinek a kezében volt valami ruhaféle: selyemszoknya, dalisaru, sarkantyús sárgacsizma, kard, süveg, rámás kép, a hátukon is kinek zsák, kinek zacskó, kinek nadrág. S valamennyinek hevesen mozgott a szája s a jobb keze. Lármásan fecsegtek, vállukat rángatták, kezüket terjegették.
A csoport közepén egy asztalka állott. Az asztalkánál egy agg zsidó ezüst denárokat olvasott három fiatal elé. A negyedik a fejét a jobb vállára hajlítva írt ónnal sebesen.
- Látod: pénz rabjai.
És szótlanul haladt tovább.
Lenn a hévizi malomnál három bársonydolmányos, bársonysüveges úr lovagolt el. A szél a lovak sörényét halról-jobbra borzolta.
Ragyogott rajtuk a sok aranylánc, süvegükön a boglár, karjukon az ékes kövek. A lovak csótára is csillogott a kövektől.
- Látod - mondta Szikárdusz -, pompa rabjai.
Jancsi utánuk bámult.
- Mindenki rab-e? - kérdezte félénken.
- Mindenki - bólintott Szikárdusz.
- A király is?
- Király is.
- Kinek rabja a király?
- Nemzet rabja.
- Mink is rabok vagyunk-e?
- Mink is.
- Mink kinek a rabjai vagyunk?
- Isten rabjai, fraterkám.
Szótlanul mentek tovább.
A révhez értek. Szikárdusz ottvártukban rámosolygott a fiúra:
- Vajon mit gondolsz tied feje: kinek jobb rabja lenni? Úrnak-e? földbirtoknak-e? pénznek-e? asszonynak-e? vagy jóságos Istennek?
 

(rövid részletecske Gárdonyi Géza: Isten rabjai című regényéből)

a pásztorlányok éneke a Góvardhan hegy ünnepén

Dzsíva gószvámí könyve, a Gopāla-campū (a campū olyan műfaj, melyben váltakozva találunk kifinomult, a költészetből ismerős díszítőelemekben gazdag prózát és verses részeket egyaránt) Krsna vradzsabéli kedvteléseit beszéli el, alapvetően a Bhágavata-puránában olvasható eseménysor alapján. A Góvardhant ünneplő pásztorlányok éneke a mű 1.18.65. szakasza.

giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena araci śakra-padam abhayaṁ yena |
giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena pūtanikā sā nihatā yena ||

Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki eloszlatta az Indra hatalmától való félelmet!
Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki elpusztította Pútanikát!

Indra neve Sakra. A padam szó elsődleges jelentésben lábat jelent, de nyomot, jelet, pozíciót, rangot, hivatalt, hatalmat is.
Pútaná ölébe vette a csecsemő Krsnát, hogy megszoptassa, ám előtte keblét méreggel dörzsölte be, hogy így ölje meg őt. Ám Krsna nem csupán a tejet, hanem az életerőt is kiszívta a boszorkányból.

giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena tṛṇāvarta-tanu-dalanaṁ yena |
giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena yamalārjuna-tarum udakali yena ||

Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki Trnávarta testét összezúzta!
Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki a két Ardzsuna-fát kidöntötte!

Trnávarta („füvet forgató”, azaz forgószél) tornádóként kapta fel, s ragadta el a kisgyermeket. Krsna azonban hirtelen elviselhetetlenül súlyossá vált számára, így a démon a földre zuhant.
Az ardzsuna-fa 20-25 méter magasra növő fa. Nárada megátkozota (vagy megáldotta? hiszen így Krsnával találkozhattak) Kuvéra két fiát, akik két fává váltak. Amikor Jasódá egy mozsárhoz kötözte kisfiát, és ő megindult az udvaron, a mozsár az ikerfák (a yamala szó ikret jelent) közé szorult, és ahogy Krsna tovább haladt, a beszorult mozsát kidöntötte a két fát.

giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena vatsa-bakāsura-hananaṁ yena |
giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena vyomāghāsura-maraṇaṁ yena ||

Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki Vatsza és Baka démonokat elpusztította!
Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki Vjóma és Agha démonokat megölte!

Vatsza („borjú”, vagy „gyermek”) a borjak között rejtőzött el, hogy így közel férkőzve Krsnához váratlanul támadhasson rá, ám Krsna észrevette, megragadta hátsó lábainál fogva, s felhajította egy fára.
A Jamuná partján támadt Krsnára Bakászura, egy gém alakjában. Először megpróbálta lenyelni, ám mikor tűzforrónak érezte, inkább a magasba köpte, és a csőrével próbált végezni Krsnával. Ő azonban szétfeszítette a madár-démon csőrét, s elpusztította.
Vjóma a nagy mágus fiúcska képében vegyült el a tehénpásztorfiúk közé, akik pásztor-bárányt játszottak, sorban elrabolta a bárányt játszó fiúkat, és egy barlangba zárta őket. Krsna azonban észrevette a mesterkedéseit, leleplezte, és verekedés közben megfojtotta.
Agha hatalmas kígyótestet öltött, hogy elnyelje Krsnát, a pásztorfiúkat, a borjakat s Vradzsa egész népét. Krsnát is elnyelte, ő azonban hirtelen nála is nagyobbra nőtt, így ölte meg a démont.

giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena kāliya-damanaṁ kalitaṁ yena |
giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena khara-pralambaka-śamanaṁ yena ||

Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki legyőzte Káliját!
Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki elpusztította az öszvért és Pralambakát!

Mikor Kálija a Jamunához költözött, mérgétől halálossá vált folyó vize. Krsna megküzdött a hatalmas kígyóval, ám egyszerűen megszégyenítette: a csuklyáin táncolt. Kálija végül Krsna oltalmába ajánlotta magát, majd messzi vidékre távozott.
Dhénuka, a szamárdémon nem tudott enni a pálmafa édes gyümölcseiből, ám senkit sem engedett még a fák közelébe sem. A Tálavana erdejét rettegésben tartó démonnal Krsna bátyja, Balarám végzett, éppúgy, mint Pralambával.
Pralamba, az aranysisakos démonóriás pásztorfiú képét öltötte, hogy közel férkőzhessen Krsnához és Balarámhoz, s elrabolhassa őket. A játékban vállára vette Balarámot, hogy eliszkoljon vele, ám Balarám felismerte és elpusztította.

giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena dava-yugmaṁ paripītaṁ yena |
giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena trasyati kaṁsaḥ satataṁ yena ||

Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki két erdőtüzet is kioltott!
Ki rendezte el a hegy imádatát? Akitől Kansza mindig retteg!

Srí Vitthalnáth fohásza Rádhá imádatáért

Vallabha ácsárja leszármazottai maguk is jeles mesterek, Vallabha munkásságának méltó folytatói. Fiatalabbik fia Vitthalnáth befejezte apja félbemaradt műveit: Védánta-szútra kommentárját, a Bhágavatamhoz írt kommentárját, és több más könyvet.
A Mádhavéndra Purí által föllelt Gópál múrtit Vallabha ácsárja, és leszármazottai imádták. Egy időben Gópált Vitthalnáth házában rejtegették a muszlim katonák elől – ebben az időben Rúpa gószvámí is gyakran vendégeskedett Vitthalnáthnál. És – bár eredetileg Vallabha ácsárja iskolája nem fordult Rádhá felé –, a pusti-márg iskolában is megjelent Rádhá tisztelete.

 

kṛpayati yadi rādhā bādhitāśeṣa-bādhā
kimaparama-viśiṣṭaṁ puṣṭi-maryādayor me |
yadi vadati ca kiñcit smera-hāsodita-śrīr
dvija-vara-maṇi-paṅktyā mukti-śuktyā tadā kim ||1||

Ha Rádhá minden gyötrelem elűzője megkönyörül rajtam,
mi más maradhat a kegyelem vagy az illem (útján) számomra?
És ha mosollyal ajkán mond valamit, kivillanó szépséges
fogai válogatott drágakő-füzére (mellett semmiség) a megszabadulás kagylóhéja.

A puṣṭi (táplálás) az isteni kegyelem útja. Határozottan eltér ettől a szabályok (Vallabha terminológiájával maryādā – határ, korlát, mint az írásokban lefektetettelőírások) követésére fókuszáló, attól lelki előrehaladást remélő hívek által követett ösvény.
A megszabadulás a négy életcél közül a legmagasabb, ám Rádhá mosolyához képest csupán semmiség.

śyāmasundara śikhaṇḍa-śekhara
smera-hāsa muralī-manohara |
rādhikā-rasika māṁ kṛpā-nidhe
sva-priyā-caraṇa-kiṅkarīṁ kuru ||2||

Sjámaszundar! Pávatoll-koronás!
Derűs mosolyú! Varázslatos fuvolás!
Rádhiká szerelme! Könyörület óceánja!
Tégy engem kedvesed szolgálóleányává!

„Rádhiká szerelme": a rasika szó jóízlésűt, az ízek értőjét jelenti, míg szóösszetétel utótagjaként valamit kedvelőt, valamiben gyönyörködőt, valaminek szentelődőre utal... aki jól ismeri annak ízeit – a strófában a szóösszetétel előtagja Rādhikā.
Szóösszetételben a caraṇa valamely a szolgálatra utaló utótaggal együtt jelenthet általában szolgálatot, odaadást, vagy a lábaihoz borulást. A kiṅkarī szó azért jelentős, mert nőnemű: cselédlányt, szolgálóleányt jelent.

prāṇanātha-vṛṣabhānu-nandinī-
śrī-mukhābja-rasalola-ṣaṭpada |
rādhikā-pada-tale kṛta-sthitiṁ
tvāṁ bhajāmi rasikendra-śekhara ||3||

Vrsabhánu leányának szíve-lelke,
lótusz-ajka ízei után epekedő méhecske!
Hadd lakhassam Rádhiká lábai oltalmában,
téged imádlak, a lelki ízek mestereinek koronaékszere!

saṁvidhāya daśane tṛṇaṁ vibho
prārthaye vraja-mahendra-nandana |
astu mohana tavāti-vallabhā
janma-janmani mad-īśvarī priyā ||4||

Ó, Uram! Fűszálat véve fogaim közé
tehozzád fohászkodom, Vradzsa urának fia!
(Transzcendentális) Szerelemisten! Hadd legyen a néked legkedvesebb
születésről születésre imádott istennőm!

versmértékek: az első strófa mālinī, a többi rathoddhatā-

Srí Krsna élete

śrī-kṛṣṇa-caritam

vasudeva-devakī-nanda-yaśodānanda-dāyakam |
vande yogīśvaraṁ kṛṣṇaṁ gītā-pīyūṣa-dāyakam ||1||

Vaszudéva, Dévakí, Nanda és Jasódá boldogságának forrásának,
a jogík urának, Krsnának, a Gítá nektárját adományozónak hódolok.

kaṁsa-kārāgṛhe janma yasya bālyaṁ ca gokule |
dvārakāyāṁ karmayogas taṁ kṛṣṇaṁ praṇamāmy aham ||2||

Aki Kansza börtönében született, Gókulában gyerekeskedett,
Dvárakában élt és tevékenykedett, őnéki, Krsnának hódolok.

A karma-yoga itt a vallási kötelességeket szem előtt tartó életét jelenti... a fordításban ezt az "élt és tevékenykedett" fordulattal helyettesítettem.

pūtanā-dhenukādīn yaḥ kaṁsa-prerita-rākṣasān |
jaghāna līlayā vande tam ahaṁ yadu-nandanam ||3||

Pútaná, Dhénuka, s más, Kansza által küldött démonok
elpusztításában lelte örömét, néki hódolok, Jadu dinasztia boldogságának.

gokulaṁ bāla-līlābhis toṣayantaṁ sureśvaram |
rakṣantaṁ dhenupān dhenūr namāmy acyutam īśvaram ||4||

Az istenek ura Gókulát örvendeztette meg gyermeki játékaival,
ahol megoltalmazta a teheneket és pásztoraikat - a legfelsőbb úrnak, Acsjutának hódolok.

sāndīpaniṁ guruṁ bhaktyā yas tutoṣa yadūttamaḥ |
śiṣyottamaṁ tam ādarśaṁ vande'haṁ bhaktitaḥ sadā ||5||

Aki mesterét, Szándípanit odaadásával elégedetté tette, a jaduk legkiválóbbja,
a legkiválóbb tanítványt, a tanítványság mintaképét imádom mindig, nagy szeretettel.

pārthān yudhiṣṭhirādīn yaḥ satya-dharma-pathe sthitān |
ādhāraṁ dattavān tasmai dīnādhārāya te namaḥ ||6||

Prthá fiait - Judhisthirral az élen - az igaz dharma útján tartotta
és támogatta őket - az elesettek oltalmazójának hódolok.

moha-paṅke nimagnaṁ taṁ viṣīdantaṁ raṇe'rjunam |
kartavyaṁ yo dideśas taṁ yadu-śreṣṭhaṁ namāmy aham ||7||

Az illúzió mocsarában elmerülve a csatamezőn bánkódó Ardzsunát
tanításában részesítette - őt, a jaduk legkiválóbbját imádom.

satāṁ saṁrakṣaṇārthāya duṣṭān daṇḍayituṁ tathā |
svargād avātarad yo vai tasmai kṛṣṇāya te namaḥ ||8||

Aki a jók megoltalmazása és a gonoszok megbüntetése végett
alászállt a mennyekből, néki, Krsnának hódolok.

śiśupāla-jarāsandha-kaṁsa-cāṇūra-muṣṭikān |
yo'han namāmi taṁ kṛṣṇaṁ rāja-nīti-viśāradam ||9||

Aki Sisupálát, Dzsarászandhát, Kanszát, Csánúrát és Mustikát
megölte, őt imádom én, Krsnát, a királyi erényekben felettébb jártast.

pāṇḍavā rakṣitā yena samāśvastā ca draupadī |
nihatāḥ kauravās tasmai govindāya namo namaḥ ||10||

Megoltalmazta a pándavákat, megvigasztalta Draupadít
és elpusztította a kauravákat, ezért hódolok Góvindának újra meg újra.

yo vedopaniṣat-sāraṁ gītākhyaṁ jagate dadau |
tasmai pūrṇāvatārāya śrī-kṛṣṇāya namo namaḥ ||11||

Aki a védák és upanisadok leglényegét jelentő Gítát a világnak adta,
a teljes isteni megjelenésnek, Srí Krsnának hódolok újra meg újra.

śaṅkha-cakra-gadā-padma-dhāriṇaṁ śyāmasundaram |
śrī kṛṣṇaṁ saguṇaṁ draṣṭuṁ kāṅkṣate mama mānasam ||12||

Kagylókürtöt, csakrát, buzogányt és lótuszvirágot tartó Sjámaszundart,
Srí Krsnát, a jótulajdonságok tárházát vágyja megpillantani szívem.

viśvādhāraṁ vāsudevaṁ sarva-vyāpinam īśvaram |
sac-cid-ānanda-mūrti tvāṁ vande'haṁ sādaraṁ prabho ||13||

A mindenség fenntartóját, Vászudévát, a mindent áthatót,
a lét-tudatosság-gyönyör formájút, téged imádlak tisztelettel és szeretettel, ó Uram!

śrī-kṛṣṇa-caritaṁ divyaṁ śrutvā''carati yas tathā |
saphalaṁ janma tasyāsti niścitā'tra matir mama ||14||

Aki az elbűvölő Srí Krsna-csaritát hallgatva él,
annak születése gyümölcsöző, ez véleményem szerint teljes bizonyosság.

iti śrī āpaṭīkara-viracitaṁ śrī-kṛṣṇa-caritaṁ sampūrṇam
Ím, a Srí Ápatíkara által írt Srí Krsna élete teljes egészében.

Vallabha - a végkövetkeztetés titka

siddhānta-rahasya

 

 

A költemény a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény ötödik darabja.
1492-ben, 14 esztendősen már tanult vándortanítóként utazott: Dzsagannáth Puríból Kásiba, majd onnan Mathurá vidékére. A monszun kezdetén érkezett Gókulába. A Yamunā partján, Govinda-ghāṭa mellett a Yamunāṣṭakam című költeményét szavalta. Éjjel meditált és meditációjának eredményét foglalta az alábbi versbe.

śrāvaṇa-śyāmale pakṣe ekādaśyāṁ mahāniśi |
sākṣād-bhagavatā proktaṁ tadakṣaraśa ucyate || 1 ||

Srávana hó fogyó holdjának tizenegyedik napján éjfélkor
maga az Úr mondta e szavakat, amit szóról szóra elismétlek.

A srávana hó fogyó holdja a júliusi telihold utáni időszak. Ez Indiában a monszun idejének kezdete.

brahma-sambandha-karaṇāt sarveṣāṁ dehajīvayoḥ |
sarva-doṣa-nivṛttir hi doṣāḥ pañcavidhāḥ smṛtāḥ || 2 ||

A brahma-szambandha megtételével az összes test és lélek
minden egyes hiányossága megsemmisül. E hiányosságok ötfélék lehetnek:

A brahma-sambandha, a Legfelsőbb Lélekhez kapcsolódás mantrája a pustimárg szampradájába való beavatás fogadalomtétele.

sahajā deśa-kālotthā loka-veda-nirūpitāḥ |
saṁyogajāḥ sparśajāśca na mantavyāḥ kathañcana || 3 ||

Veleszületett, helyből és időből fakadó, világi és szent előírásokhoz kötődő,
társaságból fakadó és érintkezésből származó. Nincs bármi más említendő.

Az ötféle hiányosság:
1. veleszületett (saha-ja) hiányosság: az ember előző életeinek hozadékaként veleszületett tulajdonságai
2. helyből és időből fakadó (deśa-kāla-uttha): az aktuális életkörülményeiből fakadó (hely mint lakóhely, idő mint életkor, illetve napszak)
3. világi és szent előírások (loka-veda-nirūpita): a világi és szent előírásokkoz végzéséhez kötődő hiányosságok
4. társaságból fakadó (saṁyoga-ja): a társaság, rokonok, barátok, munkatársak, a közösségek hatása
5. érintkezésből származó (sparśa-ja): tisztátalan, kedvezőtlen dolgokkal való kapcsolat hatása

anyathā sarvadoṣāṇāṁ na nivṛttiḥ kathañcana |
asamarpita-vastūnāṁ tasmād varjanam ācaret || 4 ||

A hiányosságok megszüntetésének (a Legfelsőbb Lélekhez való kapcsolódáson túl) nincs más módja.
Ezért a nem felajánlott dolgokat hagyd el!

nivedibhiḥ samarpyaiva sarvaṁ kuryāditi sthitiḥ |
na mataṁ deva-devasya sāmi-bhuktaṁ samarpaṇam || 5 ||

Tegyen mindent felajánlásként, teljesen átadva – így helyes,
az istenek istenének ne ajánljon fel félig megevettet sem!

„félig megevett" – sāmi-bhukta, vagy félig élvezett, használt (a bhuj igei gyök jelentései eszik, élvez, használ, a bhukta a bhuj gyökből képzett befejezett melléknévi igenév)
És mégis akadnak kivételek. Emlékezetes történet ezzel kapcsolatban Ráma és a felajánlott jujuba gyümölcsökbe kóstoló Sabarí esete.

tasmād ādau sarvakārye sarva-vastu-samarpaṇam |
dattāpahāra-vacanaṁ tathā ca sakalaṁ hareḥ || 6 ||

Ezért minden tett kezdetén mindent ajánljon fel
teljes egészében Harinak, úgy, mint az "adott dolog visszavétele" mondás.

A beavatáskor a tanítvány felajánlja saját magát Krsnának. Ha ezután a világban élve önösen viselkedik, megfeledkezik fogadalmáról, akkor tulajdonképpen visszaveszi a beavatáskor tett felajánlását – ez a dattāpahāra (datta-apahāra), az 'adott visszavétele'. A tanítvány mindent ajánljon fel, dattāpahāra nélkük.

na grāhyam iti vākyaṁ hi bhinna-mārga-paraṁ matam |
sevakānāṁ yathā loke vyavahāraḥ prasiddhyati || 7 ||

Ne fogadd el az ilyen beszédet, mert más irányzat nézete,
miként a világi életben is, a szolgát a tettei teszik tökéletessé.

A dattāpahārá-ra tekinthetünk úgy is, hogy amit felajánlottunk, az az Úré, ezért többé már nem használhatjuk azokat. Ezt a nézetet Vallabha elutasítja. „Miként a világi életben is" (yathā loke) – mondja, miként a világi életben a szolga ura útmutatását és jóváhagyását követve, ura eszközeit használva cselekszik, így járjon el a Isten szolgája is, ura útmutatása és jóváhagyása szerint cselekedve, a szolga őnéki felajánlott testét, gondolatait, szavait és szívét-lelkét az Úr örömére használva.
„Más irányzat" bhinna-mārga-param: 'más útnak szentelődő'

tathā kāryaṁ samarpyaiva sarveṣāṁ brahmatā tataḥ |
gaṅgātvaṁ sarva-doṣāṇāṁ guṇa-doṣādi-varṇanā |
gaṅgātvena nirūpyā syāt tadvad atrāpi caiva hi || 8 ||

Így ajánlva fel teendőidet, azok teljesen lelki természetűvé válnak.
Minden hiányosság gangeszséges lesz, legyen bár erény vagy bűn az eredete,
gangeszségként látszik majd. Éppen így van ebben az esetben is.

Miként a Gangeszbe torkolló patakok: vizük a Gangeszhez érve gangeszvízzé válik, ezért onnantól tiszták és szentek lesznek. Így van ez a valóban önátadott lélek felajánlásaival, tetteivel is.