az elesett lélek könyörgése nyolc versben

śrī dainyāṣṭakam

śrī-kṛṣṇa gokulādhīśa
nanda-gopa-tanūdbhava |
yaśodā-garbha-sambhūta
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||1||

Srí Krsna! Gókula ura!
Nanda, a pásztor fia!
Jasódá fiacskája!
Kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

Nandával kapcsolatban a vers a fiára a tanu-udbhava, azaz 'testéből született' szófordulattal utal, hasonlóan Jasódával kapcsolatban a garbha-sambhūta 'méhéből született'. Értelemszerűen egyik sem értelmezhető szó szerint, hiszen Krsna Vaszudéva és Dévakí gyermekeként jelent meg e világban, Nanda és Jasódá a nevelőszülei.

vrajānanda vrajāvāsa
vraja-strī-hṛdaya-sthita |
vraja-līlā-kṛtaṁ nityaṁ
mayi dine kṛpāṁ kuru ||2||

Vradzsa gönyöre! Vradzsában lakozó!
Vradzsa leányainak szívében rejtező!
Örökkön Vradzsában játszadozó!
Kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

A vraja-strī-hṛdaya-sthita 'Vradzsa leányainak szívében lakozót' jelent, csupán a szóismétlés elkerülése végett fordítottam rejtezőként.

śrī-bhāgavata-bhāvārtha
rasātman rasikātmaka |
nāma-līlā-vilāsārthaṁ
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||3||

A szent szó valódi jelentése!
lelki ízek leglényege, s az azokat értők szíve-lelke!
A Szent Név kedvtelései szépségének nevében
kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

A bhāvārtha (bhāva-artha) egy szó jelentését, elsődleges, nyilvánvaló értelmét jelenti. A bhāgavata arra vonatkozik, aki vagy ami a Magasztos Úrral, Bhagavánnal kapcsolatos – ezt fordítottam 'szentként', mert magyarul így mondjuk az Istennel kapcsolatost.

yaśodā-hṛdayānanda
vihitāṅgaṇa-riṅgaṇa |
alakāvṛta-vaktrābja
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||4||

Jasódá szívének gyönyöre!
Kisgyermekként a kertjében mászol (a porban)!
Lótuszorcád göndör fürtjeid keretezik!
Kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

virahārti-vrata-sthātman
guṇa-gāna-śruti-priya |
mahādainya-dayodbhūta
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||5||

Az elválás kínjának élők lelke!
(Aki) a jótulajdonságaidat megéneklőket kedveled hallgatni,
és a szánalmasan elesettek iránt mutatod meg kegyed,
kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

A vrata-stha általában 'fogadalmast', 'fogadalomban-állót' jelent, de a vrata nem csak fogadalmat, elhatározást jelent, lehet rítus vagy akár életmód is. A pusti-márg szampradájában a beavatási rítus az Istentől való távolétet tudatosítja a gyakorlóban, így a vrata a utal a tanítványi fogadalomra, ám mélyebb értelemben arra a komoly bhaktára, aki lelki szenvedésként éli meg az Istentől való elválást, és ezért szomjazza az ő kegyét. A lélek elesettsége az elválásból fakadó hiányérzet intenzív megélése.

atyāsakta-janāsakta
parokṣa-bhajana-priya |
paramānanda-sandoha
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||6||

A hozzá erősen ragaszkodókhoz vonzódó,
a benned távollévő kedvesüket imádó híveidet kedvelő!
Ó, legfelsőbb gyönyör áradata!
Kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

A parokṣa valaki szemétől messzit, azaz láthatatlant, idegent, vagy titkost, rejtettet jelent, esetleg hiányt, távollétet. A parokṣa-bhajana így rejtett imádatot, vagy távollévő imádatát jelenti.

nirodha-śuddha-hṛdaya
dayitā-gīta-mohita |
ātyantika-viyogātman
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||7||

Szíved mentes minden nehezteléstől!
Akit híveid éneke rabul ejt!
A múlhatatlan elválást bensődben megértő!
Kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

A nirodha megsemmisülést, korlátozást, akadályt, nehézséget, bántást, ellenérzést, illetve kiábrándulást, csalódást jelenthet. A nirodha-śuddha mindezektől mentest.
"Rabul ejt": a mohita elámítottat, zavarba hozottat jelent.

svācārya hṛdayasthāyi
līlā-śata-yuta prabho |
sarvathā śaraṇaṁ yāte
mayi dīne kṛpāṁ kuru ||8||

Önmagad mestere! Szívekben lakozó!
Kedvtelések százait magadra öltő Úr!
Ezernyi módon is (hozzád) fordul oltalomért,
kérlek, légy szánalommal ez elesett lélek iránt!

"Ezernyi módon": a szövegben sarvathā – 'minden módon', azaz újra meg újra, a legkülönfélébb utakon próbálkozva.

||iti śrī-haridāsa-viracitaṁ dainyāṣṭakaṁ samāptam ||
Ím, a Srí Haridász által írt mű, az elesett lélek könyörgése nyolc versben.

nyolc strófa a gyönyörű Krsnáról

śrī-kṛṣṇāṣṭakam

vasudeva-sutaṁ devaṁ kaṁsa-cāṇūra-mardanam |
devakī-paramānandaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||1||

Vaszudéva fiának, Istennek, Kansza és Csánúra végzetének,
Dévakí legfőbb boldogságának, Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

atasī-puṣpa-saṅkāśam hāra-nūpura-śobhitam |
ratna-kaṅkaṇa-keyūraṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||2||

A len virágjához hasonlatos, gyöngysor és bokalánc ékesíti,
drágaköves karperecet visel csuklóját és felkarján is – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

kuṭilālaka-saṁyuktaṁ pūrṇa-candra-nibhānanam |
vilasat kuṇḍala-dharaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||3||

Göndör fürtöket visel, orcája a teliholdra hasonlatos,
fülbevalója ékesen tündököl – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

mandāra-gandha-saṁyuktaṁ cāru-hāsaṁ catur-bhujam |
barhi-picchāvacūḍāṅgaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||4||

Koralljázmin virágának illata lengi körül, mosolya édes,
négy karral (tündököl), pávatollat tűz varkocsába – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

utphulla-padma-patrākṣaṁ nīla-jīmūta-sannibham |
yādavānāṁ śiro-ratnaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||5||

Szeme akár a tágra nyílt lőtuszvirág, a sötétkék felleghez hasonlatos,
a jaduk koronaékszere – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

rukmiṇī-keli-saṁyuktaṁ pītāmbara-suśobhitam |
avāpta-tulasī-gandhaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||6||

Rukminí szerelme ékesíti, sárga selyemruháját viseli,
tulaszí illata öleli körül – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

gopikānāṁ kuca-dvandva kuṅkumāṅkita-vakṣasam |
śrī-niketaṁ maheṣvāsaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||7||

Mellkasát a gópík kebleiről sáfrány kente össze,
széles mellkasa Srí lakhelye – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

Srí a szerencseistennő neve.

śrīvatsāṅkaṁ mahoraskaṁ vanamālā-virājitam |
śaṅkha-cakra-dharaṁ devaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||8||

Srívatsza ragyog széles mellkasán, erdei virágok füzére díszíti,
kagylókürtöt és csakrát tart kezében – Krsnának, a világ tanítójának hódolok!

kṛṣṇāṣṭakam idaṁ puṇyaṁ prātar utthāya yaḥ paṭhet |
koṭi-janma-kṛtaṁ pāpaṁ smaraṇena vinaśyati ||

Aki reggel felkelve ezt az áldásos Krsnástakát olvassa,
annak a reá emlékezés milliónyi születés alatt felhalmozott bűnét semmisíti meg.

A hagyomány szerint a verset Sankarácsárja írta.

a pásztorlányok éneke a Góvardhan hegy ünnepén

Dzsíva gószvámí könyve, a Gopāla-campū (a campū olyan műfaj, melyben váltakozva találunk kifinomult, a költészetből ismerős díszítőelemekben gazdag prózát és verses részeket egyaránt) Krsna vradzsabéli kedvteléseit beszéli el, alapvetően a Bhágavata-puránában olvasható eseménysor alapján. A Góvardhant ünneplő pásztorlányok éneke a mű 1.18.65. szakasza.

giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena araci śakra-padam abhayaṁ yena |
giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena pūtanikā sā nihatā yena ||

Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki eloszlatta az Indra hatalmától való félelmet!
Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki elpusztította Pútanikát!

Indra neve Sakra. A padam szó elsődleges jelentésben lábat jelent, de nyomot, jelet, pozíciót, rangot, hivatalt, hatalmat is.
Pútaná ölébe vette a csecsemő Krsnát, hogy megszoptassa, ám előtte keblét méreggel dörzsölte be, hogy így ölje meg őt. Ám Krsna nem csupán a tejet, hanem az életerőt is kiszívta a boszorkányból.

giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena tṛṇāvarta-tanu-dalanaṁ yena |
giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena yamalārjuna-tarum udakali yena ||

Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki Trnávarta testét összezúzta!
Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki a két Ardzsuna-fát kidöntötte!

Trnávarta („füvet forgató”, azaz forgószél) tornádóként kapta fel, s ragadta el a kisgyermeket. Krsna azonban hirtelen elviselhetetlenül súlyossá vált számára, így a démon a földre zuhant.
Az ardzsuna-fa 20-25 méter magasra növő fa. Nárada megátkozota (vagy megáldotta? hiszen így Krsnával találkozhattak) Kuvéra két fiát, akik két fává váltak. Amikor Jasódá egy mozsárhoz kötözte kisfiát, és ő megindult az udvaron, a mozsár az ikerfák (a yamala szó ikret jelent) közé szorult, és ahogy Krsna tovább haladt, a beszorult mozsát kidöntötte a két fát.

giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena vatsa-bakāsura-hananaṁ yena |
giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena vyomāghāsura-maraṇaṁ yena ||

Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki Vatsza és Baka démonokat elpusztította!
Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki Vjóma és Agha démonokat megölte!

Vatsza („borjú”, vagy „gyermek”) a borjak között rejtőzött el, hogy így közel férkőzve Krsnához váratlanul támadhasson rá, ám Krsna észrevette, megragadta hátsó lábainál fogva, s felhajította egy fára.
A Jamuná partján támadt Krsnára Bakászura, egy gém alakjában. Először megpróbálta lenyelni, ám mikor tűzforrónak érezte, inkább a magasba köpte, és a csőrével próbált végezni Krsnával. Ő azonban szétfeszítette a madár-démon csőrét, s elpusztította.
Vjóma a nagy mágus fiúcska képében vegyült el a tehénpásztorfiúk közé, akik pásztor-bárányt játszottak, sorban elrabolta a bárányt játszó fiúkat, és egy barlangba zárta őket. Krsna azonban észrevette a mesterkedéseit, leleplezte, és verekedés közben megfojtotta.
Agha hatalmas kígyótestet öltött, hogy elnyelje Krsnát, a pásztorfiúkat, a borjakat s Vradzsa egész népét. Krsnát is elnyelte, ő azonban hirtelen nála is nagyobbra nőtt, így ölte meg a démont.

giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena kāliya-damanaṁ kalitaṁ yena |
giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena khara-pralambaka-śamanaṁ yena ||

Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki legyőzte Káliját!
Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki elpusztította az öszvért és Pralambakát!

Mikor Kálija a Jamunához költözött, mérgétől halálossá vált folyó vize. Krsna megküzdött a hatalmas kígyóval, ám egyszerűen megszégyenítette: a csuklyáin táncolt. Kálija végül Krsna oltalmába ajánlotta magát, majd messzi vidékre távozott.
Dhénuka, a szamárdémon nem tudott enni a pálmafa édes gyümölcseiből, ám senkit sem engedett még a fák közelébe sem. A Tálavana erdejét rettegésben tartó démonnal Krsna bátyja, Balarám végzett, éppúgy, mint Pralambával.
Pralamba, az aranysisakos démonóriás pásztorfiú képét öltötte, hogy közel férkőzhessen Krsnához és Balarámhoz, s elrabolhassa őket. A játékban vállára vette Balarámot, hogy eliszkoljon vele, ám Balarám felismerte és elpusztította.

giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena dava-yugmaṁ paripītaṁ yena |
giri-pūjeyaṁ vihitaṁ kena trasyati kaṁsaḥ satataṁ yena ||

Ki rendezte el a hegy imádatát? Aki két erdőtüzet is kioltott!
Ki rendezte el a hegy imádatát? Akitől Kansza mindig retteg!

Srí Vitthalnáth fohásza Rádhá imádatáért

Vallabha ácsárja leszármazottai maguk is jeles mesterek, Vallabha munkásságának méltó folytatói. Fiatalabbik fia Vitthalnáth befejezte apja félbemaradt műveit: Védánta-szútra kommentárját, a Bhágavatamhoz írt kommentárját, és több más könyvet.
A Mádhavéndra Purí által föllelt Gópál múrtit Vallabha ácsárja, és leszármazottai imádták. Egy időben Gópált Vitthalnáth házában rejtegették a muszlim katonák elől – ebben az időben Rúpa gószvámí is gyakran vendégeskedett Vitthalnáthnál. És – bár eredetileg Vallabha ácsárja iskolája nem fordult Rádhá felé –, a pusti-márg iskolában is megjelent Rádhá tisztelete.

 

kṛpayati yadi rādhā bādhitāśeṣa-bādhā
kimaparama-viśiṣṭaṁ puṣṭi-maryādayor me |
yadi vadati ca kiñcit smera-hāsodita-śrīr
dvija-vara-maṇi-paṅktyā mukti-śuktyā tadā kim ||1||

Ha Rádhá minden gyötrelem elűzője megkönyörül rajtam,
mi más maradhat a kegyelem vagy az illem (útján) számomra?
És ha mosollyal ajkán mond valamit, kivillanó szépséges
fogai válogatott drágakő-füzére (mellett semmiség) a megszabadulás kagylóhéja.

A puṣṭi (táplálás) az isteni kegyelem útja. Határozottan eltér ettől a szabályok (Vallabha terminológiájával maryādā – határ, korlát, mint az írásokban lefektetettelőírások) követésére fókuszáló, attól lelki előrehaladást remélő hívek által követett ösvény.
A megszabadulás a négy életcél közül a legmagasabb, ám Rádhá mosolyához képest csupán semmiség.

śyāmasundara śikhaṇḍa-śekhara
smera-hāsa muralī-manohara |
rādhikā-rasika māṁ kṛpā-nidhe
sva-priyā-caraṇa-kiṅkarīṁ kuru ||2||

Sjámaszundar! Pávatoll-koronás!
Derűs mosolyú! Varázslatos fuvolás!
Rádhiká szerelme! Könyörület óceánja!
Tégy engem kedvesed szolgálóleányává!

„Rádhiká szerelme": a rasika szó jóízlésűt, az ízek értőjét jelenti, míg szóösszetétel utótagjaként valamit kedvelőt, valamiben gyönyörködőt, valaminek szentelődőre utal... aki jól ismeri annak ízeit – a strófában a szóösszetétel előtagja Rādhikā.
Szóösszetételben a caraṇa valamely a szolgálatra utaló utótaggal együtt jelenthet általában szolgálatot, odaadást, vagy a lábaihoz borulást. A kiṅkarī szó azért jelentős, mert nőnemű: cselédlányt, szolgálóleányt jelent.

prāṇanātha-vṛṣabhānu-nandinī-
śrī-mukhābja-rasalola-ṣaṭpada |
rādhikā-pada-tale kṛta-sthitiṁ
tvāṁ bhajāmi rasikendra-śekhara ||3||

Vrsabhánu leányának szíve-lelke,
lótusz-ajka ízei után epekedő méhecske!
Hadd lakhassam Rádhiká lábai oltalmában,
téged imádlak, a lelki ízek mestereinek koronaékszere!

saṁvidhāya daśane tṛṇaṁ vibho
prārthaye vraja-mahendra-nandana |
astu mohana tavāti-vallabhā
janma-janmani mad-īśvarī priyā ||4||

Ó, Uram! Fűszálat véve fogaim közé
tehozzád fohászkodom, Vradzsa urának fia!
(Transzcendentális) Szerelemisten! Hadd legyen a néked legkedvesebb
születésről születésre imádott istennőm!

versmértékek: az első strófa mālinī, a többi rathoddhatā-

Srí Krsna élete

śrī-kṛṣṇa-caritam

vasudeva-devakī-nanda-yaśodānanda-dāyakam |
vande yogīśvaraṁ kṛṣṇaṁ gītā-pīyūṣa-dāyakam ||1||

Vaszudéva, Dévakí, Nanda és Jasódá boldogságának forrásának,
a jogík urának, Krsnának, a Gítá nektárját adományozónak hódolok.

kaṁsa-kārāgṛhe janma yasya bālyaṁ ca gokule |
dvārakāyāṁ karmayogas taṁ kṛṣṇaṁ praṇamāmy aham ||2||

Aki Kansza börtönében született, Gókulában gyerekeskedett,
Dvárakában élt és tevékenykedett, őnéki, Krsnának hódolok.

A karma-yoga itt a vallási kötelességeket szem előtt tartó életét jelenti... a fordításban ezt az "élt és tevékenykedett" fordulattal helyettesítettem.

pūtanā-dhenukādīn yaḥ kaṁsa-prerita-rākṣasān |
jaghāna līlayā vande tam ahaṁ yadu-nandanam ||3||

Pútaná, Dhénuka, s más, Kansza által küldött démonok
elpusztításában lelte örömét, néki hódolok, Jadu dinasztia boldogságának.

gokulaṁ bāla-līlābhis toṣayantaṁ sureśvaram |
rakṣantaṁ dhenupān dhenūr namāmy acyutam īśvaram ||4||

Az istenek ura Gókulát örvendeztette meg gyermeki játékaival,
ahol megoltalmazta a teheneket és pásztoraikat - a legfelsőbb úrnak, Acsjutának hódolok.

sāndīpaniṁ guruṁ bhaktyā yas tutoṣa yadūttamaḥ |
śiṣyottamaṁ tam ādarśaṁ vande'haṁ bhaktitaḥ sadā ||5||

Aki mesterét, Szándípanit odaadásával elégedetté tette, a jaduk legkiválóbbja,
a legkiválóbb tanítványt, a tanítványság mintaképét imádom mindig, nagy szeretettel.

pārthān yudhiṣṭhirādīn yaḥ satya-dharma-pathe sthitān |
ādhāraṁ dattavān tasmai dīnādhārāya te namaḥ ||6||

Prthá fiait - Judhisthirral az élen - az igaz dharma útján tartotta
és támogatta őket - az elesettek oltalmazójának hódolok.

moha-paṅke nimagnaṁ taṁ viṣīdantaṁ raṇe'rjunam |
kartavyaṁ yo dideśas taṁ yadu-śreṣṭhaṁ namāmy aham ||7||

Az illúzió mocsarában elmerülve a csatamezőn bánkódó Ardzsunát
tanításában részesítette - őt, a jaduk legkiválóbbját imádom.

satāṁ saṁrakṣaṇārthāya duṣṭān daṇḍayituṁ tathā |
svargād avātarad yo vai tasmai kṛṣṇāya te namaḥ ||8||

Aki a jók megoltalmazása és a gonoszok megbüntetése végett
alászállt a mennyekből, néki, Krsnának hódolok.

śiśupāla-jarāsandha-kaṁsa-cāṇūra-muṣṭikān |
yo'han namāmi taṁ kṛṣṇaṁ rāja-nīti-viśāradam ||9||

Aki Sisupálát, Dzsarászandhát, Kanszát, Csánúrát és Mustikát
megölte, őt imádom én, Krsnát, a királyi erényekben felettébb jártast.

pāṇḍavā rakṣitā yena samāśvastā ca draupadī |
nihatāḥ kauravās tasmai govindāya namo namaḥ ||10||

Megoltalmazta a pándavákat, megvigasztalta Draupadít
és elpusztította a kauravákat, ezért hódolok Góvindának újra meg újra.

yo vedopaniṣat-sāraṁ gītākhyaṁ jagate dadau |
tasmai pūrṇāvatārāya śrī-kṛṣṇāya namo namaḥ ||11||

Aki a védák és upanisadok leglényegét jelentő Gítát a világnak adta,
a teljes isteni megjelenésnek, Srí Krsnának hódolok újra meg újra.

śaṅkha-cakra-gadā-padma-dhāriṇaṁ śyāmasundaram |
śrī kṛṣṇaṁ saguṇaṁ draṣṭuṁ kāṅkṣate mama mānasam ||12||

Kagylókürtöt, csakrát, buzogányt és lótuszvirágot tartó Sjámaszundart,
Srí Krsnát, a jótulajdonságok tárházát vágyja megpillantani szívem.

viśvādhāraṁ vāsudevaṁ sarva-vyāpinam īśvaram |
sac-cid-ānanda-mūrti tvāṁ vande'haṁ sādaraṁ prabho ||13||

A mindenség fenntartóját, Vászudévát, a mindent áthatót,
a lét-tudatosság-gyönyör formájút, téged imádlak tisztelettel és szeretettel, ó Uram!

śrī-kṛṣṇa-caritaṁ divyaṁ śrutvā''carati yas tathā |
saphalaṁ janma tasyāsti niścitā'tra matir mama ||14||

Aki az elbűvölő Srí Krsna-csaritát hallgatva él,
annak születése gyümölcsöző, ez véleményem szerint teljes bizonyosság.

iti śrī āpaṭīkara-viracitaṁ śrī-kṛṣṇa-caritaṁ sampūrṇam
Ím, a Srí Ápatíkara által írt Srí Krsna élete teljes egészében.

Vallabha - a végkövetkeztetés titka

siddhānta-rahasya

 

 

A költemény a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény ötödik darabja.
1492-ben, 14 esztendősen már tanult vándortanítóként utazott: Dzsagannáth Puríból Kásiba, majd onnan Mathurá vidékére. A monszun kezdetén érkezett Gókulába. A Yamunā partján, Govinda-ghāṭa mellett a Yamunāṣṭakam című költeményét szavalta. Éjjel meditált és meditációjának eredményét foglalta az alábbi versbe.

śrāvaṇa-śyāmale pakṣe ekādaśyāṁ mahāniśi |
sākṣād-bhagavatā proktaṁ tadakṣaraśa ucyate || 1 ||

Srávana hó fogyó holdjának tizenegyedik napján éjfélkor
maga az Úr mondta e szavakat, amit szóról szóra elismétlek.

A srávana hó fogyó holdja a júliusi telihold utáni időszak. Ez Indiában a monszun idejének kezdete.

brahma-sambandha-karaṇāt sarveṣāṁ dehajīvayoḥ |
sarva-doṣa-nivṛttir hi doṣāḥ pañcavidhāḥ smṛtāḥ || 2 ||

A brahma-szambandha megtételével az összes test és lélek
minden egyes hiányossága megsemmisül. E hiányosságok ötfélék lehetnek:

A brahma-sambandha, a Legfelsőbb Lélekhez kapcsolódás mantrája a pustimárg szampradájába való beavatás fogadalomtétele.

sahajā deśa-kālotthā loka-veda-nirūpitāḥ |
saṁyogajāḥ sparśajāśca na mantavyāḥ kathañcana || 3 ||

Veleszületett, helyből és időből fakadó, világi és szent előírásokhoz kötődő,
társaságból fakadó és érintkezésből származó. Nincs bármi más említendő.

Az ötféle hiányosság:
1. veleszületett (saha-ja) hiányosság: az ember előző életeinek hozadékaként veleszületett tulajdonságai
2. helyből és időből fakadó (deśa-kāla-uttha): az aktuális életkörülményeiből fakadó (hely mint lakóhely, idő mint életkor, illetve napszak)
3. világi és szent előírások (loka-veda-nirūpita): a világi és szent előírásokkoz végzéséhez kötődő hiányosságok
4. társaságból fakadó (saṁyoga-ja): a társaság, rokonok, barátok, munkatársak, a közösségek hatása
5. érintkezésből származó (sparśa-ja): tisztátalan, kedvezőtlen dolgokkal való kapcsolat hatása

anyathā sarvadoṣāṇāṁ na nivṛttiḥ kathañcana |
asamarpita-vastūnāṁ tasmād varjanam ācaret || 4 ||

A hiányosságok megszüntetésének (a Legfelsőbb Lélekhez való kapcsolódáson túl) nincs más módja.
Ezért a nem felajánlott dolgokat hagyd el!

nivedibhiḥ samarpyaiva sarvaṁ kuryāditi sthitiḥ |
na mataṁ deva-devasya sāmi-bhuktaṁ samarpaṇam || 5 ||

Tegyen mindent felajánlásként, teljesen átadva – így helyes,
az istenek istenének ne ajánljon fel félig megevettet sem!

„félig megevett" – sāmi-bhukta, vagy félig élvezett, használt (a bhuj igei gyök jelentései eszik, élvez, használ, a bhukta a bhuj gyökből képzett befejezett melléknévi igenév)
És mégis akadnak kivételek. Emlékezetes történet ezzel kapcsolatban Ráma és a felajánlott jujuba gyümölcsökbe kóstoló Sabarí esete.

tasmād ādau sarvakārye sarva-vastu-samarpaṇam |
dattāpahāra-vacanaṁ tathā ca sakalaṁ hareḥ || 6 ||

Ezért minden tett kezdetén mindent ajánljon fel
teljes egészében Harinak, úgy, mint az "adott dolog visszavétele" mondás.

A beavatáskor a tanítvány felajánlja saját magát Krsnának. Ha ezután a világban élve önösen viselkedik, megfeledkezik fogadalmáról, akkor tulajdonképpen visszaveszi a beavatáskor tett felajánlását – ez a dattāpahāra (datta-apahāra), az 'adott visszavétele'. A tanítvány mindent ajánljon fel, dattāpahāra nélkük.

na grāhyam iti vākyaṁ hi bhinna-mārga-paraṁ matam |
sevakānāṁ yathā loke vyavahāraḥ prasiddhyati || 7 ||

Ne fogadd el az ilyen beszédet, mert más irányzat nézete,
miként a világi életben is, a szolgát a tettei teszik tökéletessé.

A dattāpahārá-ra tekinthetünk úgy is, hogy amit felajánlottunk, az az Úré, ezért többé már nem használhatjuk azokat. Ezt a nézetet Vallabha elutasítja. „Miként a világi életben is" (yathā loke) – mondja, miként a világi életben a szolga ura útmutatását és jóváhagyását követve, ura eszközeit használva cselekszik, így járjon el a Isten szolgája is, ura útmutatása és jóváhagyása szerint cselekedve, a szolga őnéki felajánlott testét, gondolatait, szavait és szívét-lelkét az Úr örömére használva.
„Más irányzat" bhinna-mārga-param: 'más útnak szentelődő'

tathā kāryaṁ samarpyaiva sarveṣāṁ brahmatā tataḥ |
gaṅgātvaṁ sarva-doṣāṇāṁ guṇa-doṣādi-varṇanā |
gaṅgātvena nirūpyā syāt tadvad atrāpi caiva hi || 8 ||

Így ajánlva fel teendőidet, azok teljesen lelki természetűvé válnak.
Minden hiányosság gangeszséges lesz, legyen bár erény vagy bűn az eredete,
gangeszségként látszik majd. Éppen így van ebben az esetben is.

Miként a Gangeszbe torkolló patakok: vizük a Gangeszhez érve gangeszvízzé válik, ezért onnantól tiszták és szentek lesznek. Így van ez a valóban önátadott lélek felajánlásaival, tetteivel is.

a Legfelsőbb Lélekhez kapcsolódás mantrája

brahma-sambandha mantra
 

 A slókamálá blogon olykor megjelennek nem a széles nagyközönségnek szánt tartalmak – ez a cikk is olyan. 

A brahma-szambandha mantra zengése a gyakorló Pusti-márg szampradájához való csatlakozását jelenti – maga a beavatási fogadalom. A mantra átadását szigorú szabályai vannak, előírások, hogy a jelölt miképpen böjtöljön, fürödjön meg s öltözzön fel, s miként kapja meg a mantrát Vallabha ácsárja utódjától.
 

A mantrát nem szokták nyilvánosságra hozni: magam különféle internetes forrásokból próbáltam rekonstruálni – mert érdeklődő tisztelettel figyelem a tradíció ezen ágát. Ha kedves olvasó, úgy gondolod, hogy te is hasonló kíváncsi érdeklődéssel és tisztelettel fordulsz Vallabha iskolája felé, akkor azt gondolom nyugodtan olvass tovább.
 

Kérlek, ugyanakkor vedd figyelembe, a mantra akkor gyümölcsöző, ha a megfelelő személytől kaptad, és a megfelelő időben, helyen és módon zenged. Ám a hagyományt tisztelve, a cikk szövegének esetleges hangos felolvasásakor se olvasd fel a mantra szanszkrt szövegét.

 

 

 

 

 

 

 

śrī kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama
sahasra-parivatsara-mita-kāla-jāta-
kṛṣṇa-viyoga-janita-tāpa-kleśānanta-tirobhāvo'haṁ
bhagavate kṛṣṇāya dehendriya-prāṇāntaḥkaraṇa-taddharmāṁś ca
dārāgāra-putrāptavittehaparāṇy-ātmanā saha samarpayāmi
dāso'haṁ kṛṣṇa tavāsmi

Srí Krsna az én oltalmam.
Ezer esztendőkben mérhető időnek előtte születtem,
és elvesztem a Krsnától való elválás által előidézett gyötrelemben és végtelen szenvedésben.
A magasztos úrnak, Krsnának testem, érzékeim, életem, szívem és lelkem, mindezekből fakadó kötelességeimet,
minden, ami az enyém, feleségemmel, otthonommal, fiaimmal, összegyűjtött vagyonommal együtt felajánlom, itt és a másvilágon!
Ó, Krsna, a szolgád vagyok!


A felajánlás a birtokjog elismerését jelenti. A bhakta Krsna szolgája, így mindene uráé – az övé csak a birtok gondozásának feladata marad, mint szolgálat.
„szívem és lelkem": ataḥkaraṇa: 'belső cselekvő', a gondolkodás és érzékelés székhelye, az elme, értelem, az ahankár és a tudat együttes megjelölése

A mantrát Vallabha 1492-ben először Dámódar dásznak, vele utazó tanítványának adta.

Vallabha - Srí Jamunástakam

A költemény a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet, tizenhat mű) című gyűjtemény első darabja. Nevezetesek a keletkezésének körülményei is: Vallabha 1492-ben, 14 esztendősen már tanult vándortanítóként utazott: Dzsagannáth Puríból Kásiba, majd onnan Mathurá vidékére. A monszun kezdetén érkezett Gókulába. Itt, a Jamuná partján írta fohászát, amivel el is nyerte Krsna kedves Jamunánájának áldását.

namāmi yamunām ahaṁ sakala-siddhi-hetuṁ mudā
murāri-pada-paṅkaja-sphurad-amanda-reṇūtkaṭām |
taṭastha-nava-kānana-prakaṭa-moda-puṣpāmbunā
surāsura-supūjita-smara-pituḥ śriyaṁ bibhratīm ||1||

Jamunának hódolok, a teljes tökéletességet ajándékozónak,
a Murári lótuszlábán megcsillanó rengeteg porszemmel bővelkedőnek!
Partjaid melletti üde ligetek tesznek virág-vízzel illatossá!
Az istenek, de a démonok is téged imádnak, ó Szerelemisten szépségével átjárt (Úrnőm)!

„tesznek virág-vízzel illatossá": a partmenti ligetek fáiról vízbe hulló virágok teszik a folyó vizét illatossá.
A „Szerelemisten" (smara-pitṛ) a transzcendentális szerelemisten, Krsna.

kalinda-giri-mastake 'patad amanda-pūrojjvalā
vilāsa-gamanollasat-prakaṭa-gaṇḍa-śailonnatā |
sa-ghoṣa-gati-danturā samadhirūḍha-dolottamā
mukunda-rati-vardhinī jayati padma-bandhoḥ sutā ||2||

Kalinda-hegy ormáról aláhulló pompás vízár,
vidám csillogással csobogó, kavicságyon pezsgőn szökkenő,
zajos hullámzásban magasra törő csodás hintában lengedező,
Mukunda iránti szeretetet tápláló – ekképpen győzedelmeskedik a Nap leánya!

sa-ghoṣa: a ghoṣa zajt, hangzavart jelent, ugyanakkor pásztortanyát is, így a harmadik páda első fele értelmezhető így is: „Vradzsa felé hullámzó".
padma-bandhu: 'a lótuszok barátja', a Nap neve
A vers metaforája szerint a köves talajon hullámozva folyó Jamuná egy hintában ül, a Nap leányaként lendül alá, hogy magasba emelve magával vigye a bhaktákat – növelve Mukunda iránti szeretetüket.

bhuvaṁ bhuvana-pāvanīm adhigatām aneka-svanaiḥ
priyābhir iva sevitāṁ śuka-mayūra-haṁsādibhiḥ |
taraṅga-bhuja-kaṅkaṇa-prakaṭa-muktikā-vālukā-
nitamba-taṭa-sundarīṁ namata kṛṣṇa-turya-priyām ||3||

Megtisztítod a földet, s a mindenséget is hangos muzsikáddal,
papagájok, pávák, hattyúk és más madarak (hangjával), kik téged imádnak.
Hullámok a karpereceid, fövenyed csillogó gyöngysorod,
partjaid szépséges csípődként tündökölnek – hódoljatok Krsna negyedik hitvesének!

Krsna akkor találkozott az emberi alakot öltött Jamunával (Kálindível), amikor a pándavákat látogatta Indrapraszthában. Kálindí minden vágya az volt, hogy Visnu felesége lehessen – így végül Krsna felesége lett.

ananta-guṇa-bhūṣite śiva-viriñci-deva-stute
ghanāghana-nibhe sadā dhruva-parāśarābhīṣṭade |
viśuddha-mathurā-taṭe sakala-gopa-gopī-vṛte
kṛpā-jaladhi-saṁśrite mama manaḥ-sukhaṁ bhavāya ||4||

Megszámlálhatatlan jótulajdonság ékesítette Úrnő! Siva, Brahmá és az istenek imádottja!
(Színed) a sűrű esőfelleghez hasonlatos, te töltöd be mindig Dhruva és Parásara kívánságait!
A jámbor (zarándokhely), Mathurá partjaidnál (terül el)! Minden gópa és gópí melletted él!
Könyörület óceánjának (Krsnának) oltalmazottja, add meg kérlek, elmém és szívem örömét!

A folyó vizének sötét színe Krsna testszínére emlékeztet.
A „könyörület óceánja" (kṛpā-jaladhi) kifejezésben az óceán (jala-dhi) szó szerint víz-tározót jelent. A metaforában az isteni könyörület, mint hatalmas víztömeg jelenik meg, így a Jamuná folyama ennek az isteni könyörületnek a kiáradása. A Jamuná ereje abból fakad – mondja Vallabha –, hogy Krsna oltalmazza, ezért tudja éppen ő derűssé és békéssé tenni a hozzá fohászkodók szívét. A manas elmét és szívet is jelenthet.

yayā caraṇa-padmajā mura-ripoḥ priyambhāvukā
samāgamanato 'bhavat sakala-siddhidā sevitām |
tayā sadṛśatāmiyāt kamalajā sa-patnīva yad
dhari-priya-kalindajā manasi me sadā sthīyatām ||5||

A (Gangesz) vize – mely oly kedves Murári lótuszlábának – úgy lett áldottá,
hogy véled egyedült, ekképpen válta minden tökéletességet megadó, imádott (folyóvá).
A lótuszban született (szerencseistennő) helyzete társfeleségként hasonlatos a tiédhez.
Hari kedvese, Kalinda leánya, kérlek lakozz mindig elmémben és szívemben!

A strófa első felében a Gangesz vizéről van szó, ami szent és tisztító, hiszen Trivikram lábától ered – a mindenséget három lépésével bejáró Visnu lábujjának körme hasította fel az univerzum burkát, ott áradt be a folyó vize. Ám igazán attól lesz áldott – mondja a költő –, s képes minden jótétemény megadására, hogy a Jamunával egyesül.

namo 'stu yamune sadā tava caritram aty-adbhutaṁ
na jātu yamayātanā bhavati te payaḥ-pānataḥ |
yamo 'pi bhaginī-sutān katham u hanti duṣṭān api
priyo bhavati sevanāt tava harer yathā gopikāḥ ||6||

Néked hódolok mindig, Jamuná, történeted oly csodás!
Soha nem éri Jama bosszúja azt, aki (csak egyszer is) belekortyold vizedbe,
(mert) hogyan is bántaná Jama húgának gyermekeit, legyenek azok bármennyire is gonoszak!
Téged szolgálva válnak kedvessé Hari számára, miként a gópikák.

A yama név ikret jelent, Jama és Jamuná a Nap ikergyermekei. Aki iszik a Jamuná vizéből gyermekévé válik (miként a gyermek is anyja tejét issza), a nagybácsi pedig természetesen mindig elnéző unokaöccseivel és unokahúgaival.

mamāstu tava sannidhau tanu-navatvam etāvatā-
na durlabhatamā ratir mura-ripau mukunda-priye |
ato 'stu tava lālanā sura-dhunī paraṁ saṅgamāt
tavaiva bhuvi kīrtitā na tu kadāpi puṣṭi-sthitaiḥ ||7||

Hadd kapjak a közeledben új testet, amilyennel
a Mura ellensége iránti olthatatlan ragaszkodás (lehet a részem), ó, Mukunda kedvese!
Az istenek folyóját (a Gangeszt) a véled való egyesülés után
dicsérik e világban a magukat az isteni gondviselésnek átadó bhakták, soha máskor!

A „magukat az isteni gondviselésnek átadó bhakták" a puṣṭi-sthita körülírása. Vallabha szerint az emberek háromféle úton járhatnak: a hétköznapi emberek a világi folyása (pravāha) szerint élnek, az istenkeresők pedig vagy a szabálykövetés (maryāda – határ, korlát), vagy az isteni kegyelem útján járó bhakták, utóbbiakra vonatkozik a vers a puṣṭi-sthita megjelölése. Pañca-padyāni című versében így írja le őket:
„Gondolataik megmámorosodtak a Srí Krsna (iránti szeretet) ízeitől, mentesek a ragaszkodástól,
sem a világi, sem a védai (témák) nem elégíti ki őket. Ők a legjobb hallgatók."

stutiṁ tava karoti kaḥ kamalajā-sa-patni-priye
harer yad anusevayā bhavati saukhyam āmokṣataḥ |
iyam tava kathādhikā sakala-gopikā-saṅgamaḥ
smara-śrama-jalāṇubhiḥ sakala-gātrajaiḥ saṅgamaḥ ||8||

Ki képes dicséreted zengeni, lótuszban született (szerencseistennő) kedves társfelesége!
Hari után Laksmí szolgálata a megszabadulás örömével kecsegtet,
ám sokkal inkább a tiéd, hiszen minden egyes gópika,
és a Szerelemisten testéről lemosott verítékkel is egyesülsz!

Laksmí imádata csupán a megszabadulásig vezet, ám Krsna és a gópík szerelmes körtáncuk után a Jamunában mártóztak meg, így vize az ő verítékükkel vegyes – ezért vezet be Jamuná a rajongó szeretetbe.

tavāṣṭakam idaṁ mudā paṭhati sūra-sūte sadā
samasta-durita-kṣayo bhavati vai mukunde ratiḥ |
tayā sakala-siddhayo mura-ripuś ca santuṣyati
svabhāva-vijayo bhaved vadati vallabhaḥ śrī-hareḥ ||9||

Ó, Nap leánya! Aki e néked szentelt nyolc strófás költeményt olvassa mindig, derűs (szívvel),
annak minden bűne elenyészik, s (kivirágzik) Mukunda iránti szeretete.
Mura ellensége minden tökéletességgel megörvendezteti őt,
és úrrá lesz saját természetén – mondja Vallabha, aki kedves Srí Harinak.

vadati vallabhaḥ: 'mondja (a szerző), Vallabha', Vallabha nevének jelentése: szeretett, kedves.
A versmérték: pṛthvī (a szó jelenése széles, terjedelmes, bőséges – így a széles folyam magasztalásához illő versmérték – és ez a Föld egyik megjelölése is).

Mondják, Vallabhát Jamuná vezette Krsnához. A fenti költemény zengése után Krsna maga jelent meg Vallabhának, a szolgálatába fogadta, megajándékozva a Brahma-szambandhával.

démon - személy, vagy tulajdonság?

Olvassuk a Csaitanja-csaritámrtát.
Krsnadász Kavirádzs gószvámí megállapítja (1.3.90.):

asura-svabhāve kṛṣṇe kabhu nāhi jāne |
lukāite nāre kṛṣṇa bhakta-jana-sthāne ||

Az aszura természetűek nem ismerhetik meg Krsnát soha,
(míg) hívei elől Krsna elrejtőzni sem képes.

Majd jó szokásához híven, szavai alátámasztására egy idevágó szanszkrt verset idéz:

dvau bhūta-sargau loke 'smin daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhaktaḥ smṛto daiva āsuras tad-viparyayaḥ ||

„Kétféle ember él a teremtett világban: az egyik a démonikus, a másik a jámbor. Az Úr Viṣṇu bhaktái a jámborak, míg azokat, akik éppen ellentétes természettel rendelkeznek, démonoknak nevezik.”

 

Eltűnődtem az idézett versen... mert kétféleképpen is érthető. A világ fekete-fehér -- szól az egyik lehetséges értelmezés -- Visnu híve jámbor (daivaḥ, isteni), míg aki nem Visnu híve, vagy nem hisz Istenben, az démon. Ez a kétféle embertípus létezik. A teremtettség említése ráadásul némi eleve elrendeltséget is sugallhat. Mit értsünk a nem Visnu híve kitétel alatt? a Siva-hívő, vagy Jézus-hívő vajon hova sorolandó a vers szerint?
A másik értelmezési lehetőség: az emberek tulajdonságai isteniek és démoniak... van bennünk egy adag az egyikből is és a másikból is... és miután megismertük e tulajdonságok természetét, önmagunkba nézünk, és teszünk azért, hogy elhagyjuk a kedvezőtleneket, és igyekezzünk felvenni a kedvező tulajdonságokat.
Akár tovább is gondolhatjuk ezt a kétféle értelmezési lehetőséget: a hitünk, vagy a tetteink tesznek minket „istenivé"?

A Csaitanja-csaritámrtában a fenti verset Kavirádzs gószvámí következtetését jelentik, ő azt fejtegeti: a kétkedők, az „abhakták" látván látva sem veszik észre Csaitanjában Krsnát (vö. 1.3.86.) -- ahogyan az aszura természetűek nem ismerhetik meg soha Krsnát, ám hívei elől elrejtőzni sem képes. Ezt a gondolatmenetet tetőzik a versek, ám ez a fenti két értelmezési lehetőség közül egyik felé sem billenti el a mérleget.

Kíváncsivá tett az idézett vers... vajon mi lehet az eredeti szövegkörnyezete? a nem vaisnava, vagy nem istenhívő embereket lássuk démonnak, vagy vannak rossz emberi tulajdonságok, tettek -- nevezzük ezeket akár démonikusnak... asura-svabhāva aszura természetű, ahogy Krsnadász Kavirádzs is fogalmaz -- és ezek a rossz tulajdonságok a kerülendők?

Sríla Prabhupád kommentárjában megemlíti: a vers a Padma-puránából származik, keressük hát ott a kontextust! A Padma-purána szövegéhez kétféle forrásból fértem hozzá: a Maharishi University szövegtára volt az egyik, a wisdomlib.org weboldalon elérhető szöveg a másik... sajnos egyik változatban sem találtam meg a fenti verset. Persze tegyük hozzá -- az óind tradíció szövegeinek nincs egységes szövegváltozata, megeshet, hogy egy, a Kavirádzs gószvámí idejében elérhető purána-változatban, vagy valamely számára fontos gyűjteményben szerepelt a vers. De tulajdonképpen ő nem is említ hivatkozást.

Lássuk a gószvámík írásait... nyilván a legfontosabb forrást jelentették Kavirádzs gószvámí számára. Itt már eredményes a keresés: ha nem is pontosan ezt, de a vizsgálthoz nagyon hasonló verset találtam Rúpa gószvámí Rádhá-Krsnárcsana-dípiká című művében (13.) a Hari-bhakti-vilászban (15.396.), és Dzsíva gószvámí is idézi a Paramátma-szandharbában (17.39.) -- ám mindhárom helyen mint a Visnu-dharma- és az Agni-puránákból vett idézetként hivatkoznak rá. (Pontosabban: a Hari-bhakti-vilászból kétféle szövegváltozatban kerestem, az egyikben a 15.396. a Csaitanja-csaritámrta kiadásban föllelt változattal, a másik az Agni-puránában lévővel egyező.)

A vers a Csaitanja-csaritámrta kiadásban olvasható változatban megtalálható még Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád Bráhmana és vaisnava című könyvében, illetve a Gaudíja-kanthahárban -- mindkettőben csupán a Padma-puránát megjelölve forrásként. Sríla Prabhupád forráshivatkozásának valószínűleg ez az alapja.

Folytassuk a kutatást immáron Rúpa gószvámí útmutatása nyomán az Agni-puránában. Az Agni-purána 382., záró fejezetében található a keresetthez hasonló vers. A záró fejezet a puránában leírt tudást, a Visnu-bhaktinak szentelődést magasztalja, ekképpen:

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––

saṁsāre bhramatā labhyaṁ putra-dāra-dhanaṁ vasu |
suhṛdaś ca tathaivānye nopadeśo dvijedṛśaḥ ||10||

A létforgatagban vándorlók elérhetnek fiakat, feleséget, vagyont, jólétet,
és barátokat is, ám ehhez fogható tanítást nem, ó bráhmana!
...

dvi-vidho bhūta-mārgīyaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||12||

Kétféle út létezik a teremtmények számára: az isteni, és a démoni,
a Visnu-bhaktinak szentelődő az isteni, az ellenkezője pedig démoni.

etat pavitram ārogyaṁ dhanyaṁ duḥ-svapna-nāśanam |
sukha-prīti-karaṁ nṝṇāṁ mokṣa-kṛd-yattaveritam ||13||

Ez szent, gyógyító, áldásos, a rossz álmokat elűző,
örömöt és elégedettséget hoz és elvezet egészen a megszabadulásig, ami itt elmondatott.

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––

A hangsúlyt e szövegben a puránában elmondottak magasztalására helyezi. Az élőlények pedig határhelyzetben vannak, ha úgy tetszik, útelágazódás előtt állnak: dönthetnek, hogy istennek szentelik magukat (a purána tanítását követve), vagy nem -- és ez volna az āsura-mārga, az aszurák útja.
A Visnu-dharma-puránában hasonló kontextusban, szintén a záró, 105. fejezetében találjuk meg a verset, az alábbi formában:

dvi-vidho bhūta-sargo'yaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||78||

A dvi-vidhaḥ jelentése 'kétféle'. A bhūta-sargaḥ szóösszetétel (itt egyes számban, a Csaitanja-csaritámrtában idézett versben kettes számban). A bhūta a bhū létigéből képzett befejezett melléknévi igenév (teremtett), a sarga pedig a sṛj teremt igével jelzett cselekvés megnevezése: teremtés... ugyanakkor a sarga természetet, hajlamot is jelent. Teremtett teremtés? a lények teremtése? vagy teremtett hajlam, természet?

A vizsgálódásban még egy segítségünk lehet: a keresett versünk első fele a Bhagavad-gítá egyik félversének azonos. A 16. fejezet az isteni és a démoni természetet taglalja, itt találjuk:

dvau bhūta-sargau loke’smin daiva āsura eva ca |
daivo vistaraśaḥ prokta āsuraṁ pārtha me śṛṇu ||6||

Két(féle) teremtett lény él ebben a világban, az isteni és a démoni.
Az isteni részletesen elmondatott, Pártha, halld (szavam) a démoniról!

Itt a szövegösszefüggés egyértelművé teszi, hogy tulajdonságokról van szó: az első versekben Krsna az isteni tulajdonságokat veszi számba, majd a démoniakat... és a fenti vers után bontja ki részletesen a kedvezőtlen tulajdonságokat. Mégiscsak hajlam, természet.

Érdekes ugyanakkor Sankara e vershez fűzött kommentárja. A Brhadáranjaka-upanisad 1.3.1. textusát idézi: dvayā ha vai prājāpatyā devāś cāsurā ca „Pradzsápatinak kétféle utóda volt, az istenek és a démonok". Innen hát a kétféle teremtmény! Madhuszúdan Szaraszvatí ennek kapcsán még eltűnődik: ugyanezen upanisad egy másik helyén Pradzsápati utódainak három csoportjáról ír, a dévákról, az emberekről és az aszurákról (Brh. 5.2.1.) Az upanisad ezen részében olvasható történet egyébként szép és tanulságos... érdemes elolvasni. Arról szól, hogy a mennydörgés hangja figyelmeztet bennünket: legyünk könyörületesek, adakozók és önfegyelmezettek. Válasszuk azokat a jó -- isteni -- tulajdonságokat, melyeket Pradzsápati gyermekei, mint hiány fedeztek fel önmagukban.
S ezzel visszajutottunk a Gítá 16. fejezetének kontextusához is: a kétféle teremtmény, a kétféle Pradzsápati-utód említése az emberek által elhagyandó és az elfogadandó tulajdonságok két csoportjára utal.

Mire jutottunk hát? az emberlét határvonal, döntési helyzet. Előttünk nyílik az isteni út is, és a démoni út is. Az Isten felé fordulás a jó irányba indulást jelenti. Ugyan még nem a beérkezést -- tehetnénk hozzá --, hanem a jó irányt, de fontos a jó irány.

nyolc strófa az Elesettek Barátjához

dīnabandhvaṣṭakam

Ha valaki szegény, szerencsétlen, elesett, forduljon e fohásszal nap mint nap az Elesettek Barátjához.

yasmād idaṁ jagad udeti caturmukhādyaṁ
yasminn avasthitam aśeṣam aśeṣa-mūle |
yatropayāti vilayaṁ ca samastam ante
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||1||

Akiből ez a világmindenség – Brahmával az élen – létrejött,
akin teljességgel nyugszik a mindenség gyökerében,
és akiben végezetül minden megsemmisül –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

A negyedik pádában a go-cara szó szerint legelőt, a 'tehenek által bejártat' jelent, átvitt értelemben valaminek a hatókörében lévőt, elérhetőt. „Hadd legyen pillantásom hatókörében” mondja a vers.

cakraṁ sahasra-kara-cāru-karāravinde
gurvī gadā dara-varaś ca vibhāti yasya |
pakṣīndra-pṛṣṭha-pari-ropita-pāda-padmo
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||2||

Csakrája ezernyi fénysugárként tündököl lótuszkezében,
akié a súlyos buzogány, és a legkiválóbb kagylókürt.
A szárnyasok vezérének hátára emeli lótusz lábait –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

A „szárnyasok vezére” Visnu hátasa, Garuda.

yenoddhṛtā vasumatī salile nimagnā
nagnā ca pāṇḍava-vadhūḥ sthagitā dukūlaiḥ |
sammocito jala-carasya mukhād gajendro
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||3||

Aki felemelte a vízbe süllyedt Földet,
selyemruhába rejtette a pándavák menyasszonyának meztelenségét,
az elefántok királyát megszabadította a vízenjáró krokodil szájából –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Visnu Varáhaként agyarán emelte ki az elsüllyedt Földet.
A pándavák menyasszonya Draupadí, az utalás a Mahábhárata történetének egyik legfontosabb fordulópontjára utal, amikor unokatestvérei kockajátékra veszik rá Judishtirt. Hamis játszmák sorozatával mindent elnyernek tőle… vagyonát, testvéreit. Végül saját magát is felteszi tétként, s megint veszít. Legutolsó kincse, felesége, végül ő lesz a tét. S ahogy elveszíti Draupadít is, Judhisthir ellenfelei rabszolgaként bánnak a büszke asszonnyal: a tanácsterembe parancsolják, hogy ott díszes ruháitól is megfosszák. Draupadí végső kétségbeesésében Krsnához fohászkodik – ő pedig végtelenre nyújtja Draupadí száriját, így mentve meg hívét a gyalázattól.

yasyārdra-dṛṣṭi-vaśatas tu surāḥ samṛddhiṁ
kopekṣaṇena danujā vilayaṁ vrajanti |
bhītāś caranti ca yato'rka-yamānilādyāḥ
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||4||

Irgalmas pillantásának engedelmeskedve felvirágzanak az istenek,
haragos tekintetétől megsemmisülnek a dánavák mind.
Tőle rettegve végzi kötelességét a Nap, a Halál és a Szél is –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Dánavák (a szövegben danu-ja, ’Danu szülötte’) Kasjapa ősbölcs, és egyik feleségének, Danunak leszármazottai, az aszurák egyik nemzetsége.

gāyanti sāmakuśalā yamajaṁ makheṣu
dhyāyanti dhīramatayo yatayo vivikte |
paśyanti yogi-puruṣāḥ puruṣaṁ śarīre
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||5||

Akit ikerként énekelnek meg az áldozati rítusok dicsőítő dalaiban,
akin az állhatatos aszkéták magányukban meditálnak,
s akit a jógík a testükben lakozó Személyként látnak –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

ākāra-rūpa-guṇa-yoga-vivarjito'pi
bhaktānukampana-nimitta-gṛhīta-mūrtiḥ |
yaḥ sarvago'pi kṛta-śeṣa-śarīra-śayyo
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||6||

Bár túl van ő a testi formán, tulajdonságokon és kapcsolatokon,
a hívei iránti együttérzés okán mégis alakot ölt.
S bár mindenhol jelen van, mégis Sésa testének ágyán nyugszik –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Visnu a végtelenség kígyóján, Anantasésa testén, mint ágyon pihen.

yasyāṅghri-paṅkajam anidra-munīndra-vṛndair
ārādhyate bhava-davānaladāha-śāntyai |
sarvāparādham avicintya mamākhilātmā
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||7||

Lótuszlábait az éber bölcsek vezéreinek sokasága
imádja a (világi) lét erdőtüze perzselő hevének enyhítéséért.
A (szívemben lakó) felfoghatatlan Egyetemes Lélek így oltja ki minden vétkem –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Az akhila-ātmā Egyetemes Lelket, azaz Felsőlelket jelent. Az előtte álló mama (enyém) miatt egészítettem ki a „szívemben lakó” jelzővel.

yan-nāma-kīrtana-paraḥ śvapaco'pi nūnaṁ
hitvākhilaṁ kalimalaṁ bhuvanaṁ punāti |
dagdhvā mamāgham akhilaṁ karuṇekṣaṇena
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||8||

Ha neve dicsőítésének szenteli magát, még egy kutyaevő is kétségkívül
maga mögött hagyja Kali minden szennyét. Megtisztítja (ő) a világot,
könyörületes pillantásával felperzselve minden bűnöm is –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

dīnabandhvaṣṭakaṁ puṇyaṁ
brahmānandena bhāṣitam |
yaḥ paṭhet prayato nityaṁ
tasya viṣṇuḥ prasīdati ||9||

Ezt az áldásos Nyolc strófa az Elesettek Barátjáról Brahmánanda beszélte el.
Visnu elégedett lesz a jámborral, aki mindit ezt olvassa.

iti śrīmat paramahaṁsa svāmi brahmānanda viracitaṁ dīnabandhvaṣṭakam |
Íme a Srímat Paramahansza Szvámí Barhmánanda által írt Nyolc strófa az Elesettek Barátjáról.

A versmérték: vasantatilakā (a tavasz ékessége)

de mit keres itt a ló?

 

Helyszín Magyarország, idő a 20. század utolsó negyede. A mester meglátogatja tanítványát, aki egy bérelt lakásban él. A lakást berendezetten sikerült bérelni - a falakon néhány kép. Az egyik – egy fekete-fehér tónusú metszet – falusi idillt ábrázol. Éjszaka van, az égen telihold, a háttérben a falu házainak körvonalai, az előtérben a csikóslegény (jól felismerhetően csikós, bő gatyában, mellette a lova) éppen a kedvesét öleli. A mester ránéz a képre: „ó, Rádhá-Krsna... nagyszerű... de mit keres itt a ló?”

Egy alkotás profán vagy szent? Nyilván nem közömbös az alkotó szándéka, de legalább annyira fontos „társalkotó” a befogadó. Hiszen az ő számára az alkotás üzenete az, amit neki üzen. A szerelmespárból így lesz az ádi-raszát, az őseredeti szerelmet megtestesítő isteni pár a csikóslegény és kedvese. A te szemed, a te szíved mit lát? – valójában ez a kérdés.

Mesélek egy kicsit korábbi példát a profán alkotás szentségével kapcsolatban. Helyszín a nyugat-indiai Orissza, a 16. század húszas éveinek elején járunk. Csaitanja Maháprabhu az eksztatikus szerzetes Dzsagannáth előtt táncol, s közben egy verset énekel:

yaḥ kaumāra-haraḥ sa eva hi varas tā eva caitra-kṣapās
te conmīlita-mālatī-surabhayaḥ prauḍhāḥ kadambānilāḥ |
sā caivāsmi tathāpi tatra surata-vyāpāra-līlā-vidhau
revā-rodhasi vetasī-taru-tale cetaḥ samutkaṇṭhate ||

Akinek a lányságom adtam, ő a férjem (most is). Azok a csaitra-éjszakák,
azok a szirmaikat bontogató jázminok illatával terhes a kadamba-szellők!
Één is ugyanaz vagyok, mégis, oda, boldog óráink színhelyére,
a Révá partjára, a pálmafa tövébe... szívem csak oda vágyakozik.

A vers nyilván nem ismeretlen a jelenlévő művelt bráhminok előtt. Több, költészettel foglalkozó monográfia is idézi, a Kompozíció tükre (sāhitya-darpaṇa) Visvanáth Kavirádzs munkája (15. század eleje, ráadásul a szerző orisszai pandit), és a Költészet ragyogása (kāvya-prakāśa) Mammata Bhatta (11. század) műve bizonyosan. S e művekből tudható a szerző neve is: a költőnő neve Śīlābhaṭṭārikā, legkésőbb a 9. században élt. Mára csak az antológiákban idézett néhány verse maradt meg, de a 10. században a pāncālī stílus jeles alakjaként dícsérték.

A vers világi költemény. Sríla Prabhupád fordításában finoman és szépen fogalmaz, úgy jobban illik a vers a szerzetes ajkaira: „Az, aki fiatalságom idején elrabolta a szívemet, most újra az uram. Caitra hónap ugyanazon holdfényes éjszakáit éljük most. A málatí virágok ugyanazon illata árad, és ugyanazok az édes szellők fújnak a kadambaerdő felől. Bensőséges kapcsolatunkban én is ugyanaz a szerelmes vagyok, elmém mégsem boldog itt. Visszavágyom arra a helyre ott a Révá partján, a Vétaszí fa alatt. Ez az óhajom.”

Ám a kaumāra-haraḥ szó szerint 'lányságot elvevőt' jelent, a surata pedig nagy örömöt, vagy szerelmes együttlétet. A versben említett Révá folyó a Narmadá egy másik neve, a vetasī rattanpálma, vékony szálú, liánszerű pálma. A caitra egy tavaszi hónap, március vége, április eleje idejére esik... aminek említése azért meglepő, mert a mālatī jázmin inkább később, a nyári hónapokban virágzik, nem caitra hóban. Ellenben a szerelemisten egyik neve a 'Csaitra barátja', azaz caitra-sakha, a hónap említése inkább a szerelemre tett utalás, mint időmegjelölés. Hasonlóan a kadamba említése is. A kadamba narancssárga, illatos virágokat hozó sötét törzsű fa (Nauclea Cadamba), melyről a költők úgy tartják, hogy mennydörgéskor rügyezik. A caitra, a mālatī és a kadamba említése mind a szerelemre tett utalások: a szerelem raszájának fellobbanását mutató jelek.
A heves vágyakozást kifejező samutkaṇṭhate több jelentésű szó. A szó az ut-kaṇṭha ’felemelt nyak’ szóból ered, és – rendhagyó módon – a főnévből képzett az ige (mint a magyarban a király – királykodik). A felemelt nyak jelenthet izgatottságot, bánatot és sóvárgást egyarát. (A sam- előtag itt a cselekvés erőteljes voltára utal.) Egyszóval érthető a vers úgy is, hogy a költő a régi szerelem szenvedélyét gyászolja.

De miért ismételgeti a furcsán viselkedő szerzetes a szent mantrák helyett ezt a világi költeményt? Még a követői sem tudták, csupán egyikük, Szvarúp Dámódar ismerte a vers jelentését Csaitanja számára.
Egy ízben úgy adódott, hogy Rúpa gószvámí is ott volt a szekérünnepen. A verset hallva megértette Maháprabhu hangulatát, s maga versbe foglalta azt. A pálmalevelet, amire a verset írta kunyhója fedelébe rejtette, majd elment. Csaitanja Maháprabhu azonban megtalálta a költeményt:

priyaḥ so 'yaṁ kṛṣṇaḥ sahacari kuru-kṣetra-militas
tathāhaṁ sā rādhā tad idam ubhayoḥ saṅgama-sukham |
tathāpy antaḥ khelan-madhura-muralī-pañcama-juṣe
mano me kālindī-pulina-vipināya spṛhayati ||

Kedves barátnőm, kivel most Kuruksétrán találkoztam ugyanaz a kedves Krsna,
s én is ugyanaz a Rádhá vagyok, s mindketten örvendünk a találkozásnak.
Mégis, legbelül édes fuvolája ötödik hangot játszó muzsikájának örvendek,
szívem a Kálindí-parti ligetbe vágyakozik!

Az ötödik hang a zenei skála ötödik hangja, melyhez a szerelem raszáját társítják.
Rúpa gószvámí költeménye Rádhá és Krsna kuruksétrai találkozásának pillanatát, s abban is Rádhá érzéseit idézi fel. Sok évvel azután, hogy Krsna Mathurába, majd Dvárakába távozott, Rádhá és Krsna újra találkoztak Kuruksétrán – egy napfogyatkozás áldásos megünneplésére sokan zarándokoltak oda Bhárata-varsa minden szegletéből. Bár újra találkoztak, mégis minden más volt… az elválás fájdalmát újra meg újra átélő Rádhá számára ez a pillanat minden eddiginél gyötrelmesebb. Csaitanja Maháprabhu Rádhikát imádó követői e hangulat miatt becsülik oly nagyra Kuruksétrát… e gyötrelmet Rádhá barátnői enyhíthetik csak.

Visvanáth Csakravartí: Nyolc strófa Sacsí győzedelmes fiáról

śrī-śacīnandana-vijayāṣṭakam

 

 

gadādhara yadā paraḥ sa kila kaścanālokito
mayā śrita-gayādhvanā madhura-mūrtir ekas tadā |
navāmbuda iva bruvan dhṛta-navāmbudo netrayor
luṭhan bhuvi niruddha-vāg vijayate śacī-nandanaḥ ||1||

Gadádhar! Egy idegent vettem észre
a Gajába vezető úton. Alakja szépséges, ám
mintha friss esőfelleg volna, két szeméből záporoztak a könnyek,
hangja elcsuklott, s a földön hempergett – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

Nimái pandit Gajába zarándokolt, hogy áldozatot mutasson be elhunyt édesapjáért. Ott találkozott Ísvara Puríval, és e talákozás megváltoztatta az életét – a költemény e változásról szól.

lakṣita-carīṁ harīty udita-mātrataḥ kiṁ daśām
asāv atibudhāgraṇīr atula-kampa-sampādikām |
vrajann ahaha modate na punar atra śāstreṣv iti
sva-śiṣya-gaṇa-veṣṭito vijayate śacī-nandanaḥ ||2||

Miféle érthetetlen állapotba kerül, ha csupán csak kimondják: Hari!
Kétségkívül ő a nagy tudósok vezetője, mégis remegni kezd,
s mily különös! nem leli már örömét az írásokban sem,
tanítványai körében. Győzedelmeskedjék Sacsí fia!

hā hā kim idam ucyate paṭha paṭhātra kṛṣṇaṁ muhur
vinā tam iha sādhutāṁ dadhati kiṁ budhā dhātavaḥ |
prasiddha iha varṇa-saṅghaṭita-samyag-āmnāyakaḥ
sva-nāmni yad iti bruvan vijayate śacī-nandanaḥ ||3||

„Ó, jaj, kell halljak?! Olvasd, csak olvasd újra meg újra: Krsna!
Nála nélkül miféle áldást adhatnának az igegyökök, ó bölcs diákjaim!
Az összes szentírás minden hangja együtt – úgy ismerik őt.”
Ekképpen tanít saját nevéről – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

Nimái panditnak jóhírű szanszkrt-iskolája volt, ám Gajából visszatérve rendhagyó módon kezdte tanítani a szanszkrt nyelvet. Ettől kezdve minden példa Krsnáról szólt, de minden nyelvtani fogalmat is Krsnával, az ő neveivel összefüggésben magyarázott. Dzsíva gószvámí később Hari-nāmāmṛta-vyākaraṇa (Hari neveinek nektárjával való nyelvtan) címmel foglalta össze e nyelvtani magyarázatokat. Hogy e nyelvtan hangulatát megízlelhessük, tekintsük példaként a hangokat: a magánhangzók önállóan, más hangok nélkül ejthetők ki – mert függetlenek, ezért sarveśvara, mindenek Ura (sarva – minden; īśvara – irányító) megjelöléssel utal rájuk. A magánhangzók közül az első tíz rövid-hosszú párt alkot (a,i,u,ṛ,ḷ – ā,ī,ū,ṝ,ḹ), ők a tíz isteni megjelenés (daśāvatāra), a rövidek neve vāmana, a hosszúaké trivikrama (’alacsony’ és ’három nagy lépésű’, utalás Viṣṇu ötödik avatárjára, aki Bali áldozatán gyermekként megjelenve három lépésnyi földet kapott az uralkodótól, majd hatalmassá nőve lépéseivel bejárta az egész univerzumot). A mássalhangzók – akik magánhangzók nélkül nem ejthetők ki – mert magánhangzók nélkül nem létezhetnek, a viṣṇujana (Visnu híve) megjelölést kapták. Ha egy szótagban több mássalhangzó találkozik (mássalhangzótorlódás), annak neve e nyelvtanban sat-saṅga, a hívek szent társulása lesz.
A vers a szanszkrt nyelv alapvető alkotóelemeit jelentő igei gyököt említi: maga a szó – dhātu – további jelentéseiben alapvető alkotóelemet, illetve életerőt is jelent. A Hari-nāmāmṛta-vyākaraṇa kifejti, hogy a dhātu ezért Srí Harit, Istent jelenti, aki a végső ok, a fentartó, mindennek az alapja, aki nélkül nincs élet, mint ahogyan a nyelv sem létezhet alapvető elemei nékül. Az igegyökökről így jutunk el Krsnához.

navāmbuja-dale yad-īkṣaṇa-savarṇatā-dīrghate
sadā sva-hṛdi bhāvyatāṁ sapadi sādhyatāṁ tat-padam |
sa pāṭhayati vismitān smita-mukhaḥ sva-śiṣyān iti
pratiprakaraṇaṁ prabhur vijayate śacī-nandanaḥ ||4||

„Kinek szeme széles, akár a friss lótusz szirma,
Őrajta meditáljatok mindig, s fogadjátok szívetekbe az ő lábait!”
Így tanította mosolygó arccal csodálkozó tanítványait
minden témáról az Úr – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

kva yāni karavāṇi kiṁ kva nu mayā harir labhyatāṁ
tam uddiśatu kaḥ sakhe kathaya kaḥ prapadyeta mām |
iti dravati ghūrṇate kalita-bhakta-kaṇṭhaḥ śucā
sa mūrcchayati mātaraṁ vijayate śacī-nandanaḥ ||5||

„Hová menjek, jaj mit tegyek, hogy elérhessem Harit?
ki mutatja meg nekem? ó, barátom, mondd meg, ki segíthet rajtam?”
így szaladt fel s alá, hempergett – miközben bhaktái torkát a bánat szorongatta,
édesanyja pedig elalélt – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

smarārbuda-durāpayā tanu-ruci-cchaṭā-cchāyayā
tamaḥ kali-tamaḥ-kṛtaṁ nikhilam eva nirmūlayan |
nṛṇāṁ nayana-saubhagaṁ diviṣadāṁ mukhais tārayan
lasann adhidharaḥ prabhur vijayate śacī-nandanaḥ ||6||

A szerelemistenek milliónyi által is elérhetetlen ragyogás, mit teste szépséges tündöklése áraszt
maradéktalanul eloszlatja a kali-kor tompaságának sötétségét.
A mennyekben lakozó istenségek társaságában ő a minden ember szemének jószerencséjeként megjelenő,
tündöklő Úr, az elsődleges fenntartó – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

ayaṁ kanaka-bhūdharaḥ praṇaya-ratnam uccaiḥ kiran
kṛpāturatayā vrajann abhavad atra viśvambharaḥ |
yad akṣi patha-sañcarat-suradhunī-pravāhair nijaṁ
paraṁ ca jagad ārdrayan vijayate śacī-nandanaḥ ||7||

Színarany hegység ő, aki szeretetének ékköveit szerteszét szórja,
Visvambhara, aki végtelen kegye folytán vándorolt e világban,
és szemeiből patakzó könnyei Gangesz-árjával egymaga
meglágyította a mindenséget – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

A drágakövek lelőhelye az óceán, vagy a hegyek mélye. Az aranyló bőrű, magas Csaitanjával kapcsolatban a színarany hegység természetesen adódó hasonlat – aki a Krsna iránti rajongó szeretet bensejéből fakadó drágaköveit szerteszét szórja a világban.
A Visvambhara, Csaitanja születéskor kapott nevének jelentése: a mindenség fenntartója.
A strófa második felének képében Csaitanja szemeiből áradó könnyfolyamok Gangesz-árja (a Gangesz szó szerint isteni folyam – sura-dhunī) feláztatják (ārdrayan – megnedvesítő, ellágyító) mindenséget, meglágyítják, ezzel teszik élővé, termővé, istenszeretettől ellágyulttá.

gato’smi madhurāṁ mama priyatamā viśākhā-sakhī
gatā nu bata kiṁ daśāṁ vada kathaṁ nu vedāni tām |
itīva sa nijecchayā vraja-pateḥ sutaḥ prāpitas
tadīya-rasa-carvaṇāṁ vijayate śacī-nandanaḥ ||8||

„Most, hogy elmentem Mathurába, Visákhá barátnője, az én legkedvesebbem
vajon milyen állapotban lehet? Mondd, miképpen érthetném meg?”
Így szólt Vradzsa urának fia, majd saját akaratából (Csaitanjaként) jelent meg,
hogy szeretetének ízeit ízlelgesse – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

A vers Csaitanja Maháprabhu alászállásának egyik okát világítja meg: Krsna Csaitanja alakjában Rádhá elválásban megélt érzelmeit kutatja, és éli át. A versben Krsna által megszólított személy hírvivője, Uddhava.

idaṁ paṭhati yo’ṣṭakaṁ guṇa-nidhe śacīnandana
prabho tava padāmbuje sphurad-amanda-viśrambhavān |
tam ujjvala-matiṁ nija-praṇaya-rūpa-vargānugaṁ
vidhāya nija-dhāmani drutam urīkuruṣva svayam ||9||

Ó, Sacsínandana, jótulajdonságok óceánja! Kérlek, aki e nyolcstrófás költeményt felolvassa,
s eltölti őt a lótuszlábad iránt mély hit – ó, Uram –,
őt, e ragyogó értelmű személyt, ki az általad vezetett Rúpa társainak követője,
helyezd saját hajlékodba, és fogadd el őt mihamarabb magadénak!

A paṭh igei gyök nem csupán a szöveg néma elolvasását jelent, hanem felolvasást, recitálást.
A költeményt felolvasó személy jelzője, a „ragyogó értelmű” (ujjvala-mati) többértelmű jelző. Az ud-jvala szó szerint fellobbanót jelent, így lehet ragyogó, lángoló, tiszta, de a fellobbanó heves érzelem, a szerelem megnevezése is ez. A mati értelem, gondolat, ítélőkészség, de lehet szív is, illetve kívánság is. A szóhasználat így nem csupán a kristálytiszta értelemre, hanem az isteni szerelem szolgálata iránti vágyakozó szívre is utal.
A versmérték: pṛthivī (széles)

a Bhagavad-gítá 18.61. verse

 

īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe’rjuna tiṣṭhati |
bhrāmayan sarva-bhūtāni yantrārūḍhāni māyayā ||61||

A vers eleje egyszerűen értelmezhető: „Ardzsuna! (arjuna) Isten (īśvaraḥ) ott lakozik (tiṣṭhati) minden lény (sarva-bhūtānām) szívében (hṛd-deśe)”. Nézzük a folytatást: a bhram gyök jelentése vándorol, barangol, forog – a bhrāmayan pedig folyamatos melléknévi igenév, műveltetésben: vándorlásra késztető, forgató, s mert alanyesetben van, ezért a mondatunk alanyára (Isten) vonatkozik, ő késztet vándorlásra, vagy forgat minden teremtményt (sarva-bhūtāni).

A vers folytatását tekintve azonban a fordítások izgalmasan alakulnak. Lássunk néhányat közülük:

Gömöryné Maróthy Margit: „Az Úr ott lakozik mindennek szívében, óh Ardzsuna, s látszat-teremtő hatalmával Ő okozza mindennek forgását, mintha minden a fazekas korongján pörögne.”

Vekerdi József: „Az Úr minden lény szívében ott lakozik Ardzsuna, és káprázatával mozgat minden élőlényt, mint bábjátékos a bábukat.”

Baktay Ervin: „ Az Úristen lakik, Ardzsun, minden lény szívének mélyén,
és isteni szemfényvesztés csodás varázserejével
késztet minden lényt mozogni, forogni és jönni-menni,
mintha holmi rejtelmes gép kerekéhez volna kötve!”

Bakos Attila: „Ó Ardzsuna, a Legfelsőbb Irányító mindenki szívében jelen van, és az Ő kozmikus illúziója okozza az összes lény (természetének megfelelő) mozgását, mintha minden egy fazekas koronghoz rögzítve pörögne.”

Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád: „Óh, Ardzsuna, a Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. Ő irányítja az élőlények vándorlását, akik az anyagi energia teremtette gépezetben foglalnak helyet.”

A Bhagavad-gītā As It Is második kiadásában: „Óh, Arjuna, a Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. Ő irányítja az élőlények vándorútját, akik az anyagi energia szekerén ülnek.”

Szvámí B.R. Srídhar: „Ó Ardzsuna, illuzórikus energiája révén a mindenki szívében ott lakozó Legfelsőbb Úr sodorja ide-oda az élőlényeket, mintha csak madzagon rángatott bábuk volnának.”

Zavarbaejtően változatos megoldásokat láthatunk. Mik hát a teremtmények: bábjátékos mozgatta marionett-bábuk? fazekaskorongon forgó lények? autóban/szekéren ülő sofőrök/hajtók?

Lássuk a vers folytatásának szavait! A māyayā jelentése: az illúziókeltő energia, a māyā által.
A yantrārūḍhāni többes szám tárgyesetű, így a szövegünkben a „minden teremtmény” jelzője. Összetett szó, első tagja a yantra. A yantra a yam (korlátoz, megfékez) gyökből ered, a yantra a korlátozás eszköze, azaz ami megköt, a kötél, vagy bármilyen gépezet (pl. jalayantra, vízkiemelő szerkezet). A szimbólum-képek a figyelmünket kötik meg, fókuszálják, ezért nevezik ezeket is yantrának. Az ārūḍha pedig az ā-ruh (felemelkedik, elért) befejezett melléknévi igenév: felemelkedett, de lehet felkapaszkodott is. Az élőlények tehát az illúziókeltő energia által (māyayā) „szerkezet-felemeltek”, vagy a bhram ige forgat értelmét szem előtt tartva: „forgó gépre emelt”, illetve a yantra kötél értelmét figyelembe véve: „kötéllel felemeltek”.

Lássuk, a jeles kommentátorok miként látják a vers e részét: Sankara a „kötéllel megemeltek” értelmezést választja, számára a szóösszetétel irányítás alatt állót jelent, miként a fából készült „személyeket”, bábokat kötélen mozgatja a bábjátékos. És ez az értelmezés minden további kommentárban is visszaköszön. Rámánudzsa együtt látja a szerkezetet és a kötelékeket is: a szerkezet az anyagi természet (prakṛti), a kötelek a jóság, szenvedély és tompaság kötőerői, a guṇák, Visvanáth Csakravartí pedig (a fentieken túl) azonosítja is a szerkezetet: az anyagi test (śarīra).

Mit sugallnak e metaforák, melyik lehet a jobb választás fordításunk számára? A bábjátékos fonálon függő marionett-bábjainak semmilyen önállóságuk nincs – ezzel szemben Krsna a lények törekvését a tett öt tényezője közé sorolja (lásd Bg. 18.14.), s arra is emlékezteti Ardzunát, hogy a felelősség az övé: a Legfelsőbb Úr nem vállalja magára senki bűnös vagy jó tettét (Bg. 5.15.).

Miképpen is jutottunk ehhez a vershez? Ardzsuna tétovázik, mire Krsna így szól: ha megtagadod a harcot, ellenkezel utasításommal, a természeted (prakṛti) mindenképpen küzdelemre sarkall majd (Bg. 18.59-60.). S ezt a kijelentést magyarázza szóban forgó versünk, majd a rákövetkező strófa az isteni illúziókeltő erőtől való megszabadulás útjára mutat rá:

tam eva śaraṇaṁ gaccha sarva-bhāvena bhārata |
tat-prasādāt parāṁ śāntiṁ sthānaṁ prāpsyasi śāśvatam ||62||

Csakis őhozzá fordulj oltalomért, minden módon, Bhárata!
Az ő kegyéből a legfőbb békét, az örök lakhelyet éred majd el.

A bábfigurának nincs önálló akarata, ugyanakkor az élőlényeknek van némi mozgástere. Ugyan az illúziókeltő energia az anyagi természet jellemezte, anyagi test, érzékek és életerők (prāṇa) alkotta gépezethez kötözi, s e gépezet kényszerítő erővel cibálja őket, akár egy önvezető autó az utasát a szanszára fő- és mellékútjain. Az önvezető autó az élőlény vágyai szerint mozdul (ezért is az övé a felelősség), de oly szédítő a haladás tempója, hogy az élőlény tehetetlen utasként éli meg a vele történteket.
Ám van kiszállás a gépezetből: a Legfelsőbb kegyéből az élőlény megszabadulhat.

A 18.61. vers oly szerteágazó fordításai közül melyik a jó? mindegyik. A fenti megfontolások alapján én ennél a változatnál maradtam:

Ó, Ardzsuna, a Legfelsőbb Úr ott lakozik minden lény szívében,
ő minden teremtmény mozgatója, kiket illúziókeltő ereje révén zár (az anyagi test) gépezetébe.

egy rövid költemény Rúpa gószvámítól

paritoṣita-gopa-vadhū-paṭalaṁ
paṭa-laṅghita-kāñcana-sāra-cayam |
racayantam udāra-vilāsa-kalāṁ
sakalāñcita-pādam agādha-balam
dhavalaṁ nava-kīrti-kulair amitam ||

Pásztorlánykák sokaságát tette boldoggá,
aranyfényű ruháján táncol a napsugár.
A legnagyszerűbb kedvtelések elrendezője ő,
kinek lábait imádja mindenki. A mérhetetlen erejű
szépségest (magasztalom), a felmérhetetlent, kit mindig friss hírneve övez.

Aranyfényű ruháján táncol a napsugár: szó szerint: ruhája (paṭa) a legkiválóbb (sāra) arany (kāñcana) halmokból (caya) való.
Érdemes megpróbálkozni a vers hangos olvasásával, és meghallani a lüktetését,
a versmértéke toṭaka: υ υ – υ υ – υ υ – υ υ –

mangalácsaranam

oṁ
ajñāna-timirāndhasya
jñānāñjana-śalākayā |
cakṣur unmīlitaṁ yena
tasmai śrī-gurave namaḥ ||

Óm!
A tudatlanság sötétjétől elvakult (szemem) a tudás balzsamos pálcájával
felnyitotta – ezért az isteni mesternek hódolok.

śrī-caitanya-mano 'bhīṣṭam
sthāpitaṁ yena bhū-tale |
svayaṁ rūpaḥ kadā mahyaṁ
dadāti sva-padāntikam ||

Ő, aki Srí Csaitanja szíve vágyát megalapozta e földkerekségen -
maga Rúpa -, vajon mikor ajándékozza nekem önnön közelségét?

vande 'haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca
śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam |
sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ
śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca ||

Srí Guru lótuszlábainak hódolok, az isteni mestereknek, és a vaisnaváknak,
Srí Rúpának, bátyjának, Ragunáth kíséretében társaiknak, és néki, Dzsívának.
Advaitának, (Nitjánanda) avadhútának, minden kísérőjüknek, és Krsna-Csaitanja-dévának.
Srí Rádhá és Krsna (lótusz)lábainak, s (örök) társaiknak, Lalitának és Srí Visákhának.

he kṛṣṇa karuṇā-sindho
dīna-bandho jagat-pate |
gopeśa gopikā-kānta
rādhā-kānta namo 'stu te ||

Ó, Krsna! Könyörület óceánja! Elesettek jóbarátja, a Mindenség ura!
Tehénpásztorok ura! Gópík kedvese! Rádhá kedvese! Hódolat legyen néked!

tapta-kāñcana-gaurāṅgi
rādhe vṛndāvaneśvari |
vṛṣabhānu-sute devi
praṇamāmi hari-priye ||

Olvadt aranyszínű szépség, Rádhá, Vrndávan istennője!
Vrsabhánu leánykája, néked hódolok úrnőm, Hari kedvese!

vāñchā-kalpatarubhyaś ca
kṛpā-sindhubhya eva ca |
patitānāṁ pāvanebhyo
vaiṣṇavebhyo namo namaḥ ||

A kívánságteljesítő fáknak, a könyörület óceánjainak,
az elesettek megmentőinek - a vaisnaváknak hódolok újra meg újra.

śrī-kṛṣṇa-caitanya
prabhu-nityānanda
śrī-advaita gadādhara
śrīvāsādi-gaura-bhakta-vṛnda

Srí Krsna-Csaitanja!
Nitjánanda Prabhu!
Srí Advaita! Gadádhara!
A Srívász vezette megszámlálhatatlan Gaura-bhakta!

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa
kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare
hare rāma hare rāma
rāma rāma hare hare

a világ fája

 

A Gítá tizennegyedik fejezete az anyagi természet kötõerõirõl szól. Miképpen juthat túl az ember e kötőerőkön? – teszi fel Ardzsuna a kérdést (14.21.). Krsna válasza: „Aki állhatatos bhakti-jógával csak engem szolgál, az a kötőerőket teljesen fölülmúlva a brahman-létre áll készen – hiszen én vagyok a brahman alapja.” Az éppen Ardzsuna kocsihajtójaként szolgáló Krsna szájából meglepő lehet e kijelentés, ezért is folytatja ennek részletes kifejtésével: milyen a világ? mit jelent a világtól való elszakadás?

śrī-bhagavān uvāca
ūrdhva-mūlam adhaḥ-śākham aśvatthaṁ prāhur avyayam |
chandāṁsi yasya parṇāni yas taṁ veda sa vedavit ||1||

A Magasztos Úr szólt:
Gyökere fent, ága lent - múlhatatlannak mondják az asvattha fát.
Levelei a himnuszok, s aki azt ismeri, ő a védatudó.

adhaś cordhvaṁ prasṛtās tasya śākhā
guṇa-pravṛddhā viṣaya-pravālāḥ |
adhaś ca mūlāny anusaṁtatāni
karmānubandhīni manuṣya-loke ||2||

Lefelés és felfelé is kinyúltak annak ágai,
a kötőerők-növesztette érzéktárgy-hajtások.
Gyökerei lefelé is terjeszkednek,
az emberi világban a tettekhez kötődnek.

Az asvattha-fa, más néven az indiai füge (banyan-fa). A védai hagyományban szentként tisztelt fa. Az életmódja különös: fojtófügének is nevezik, mert csemeteként felkúszik a gazdanövényre, amit aztán teljesen bekebelez. A kifejlett növény léggyökereket ereszt, melyek mikor földet érnek, fás törzsekké válnak, a fa így hatalmas területet képes lefedni.

A versben leírt fa meglehetősen különös: gyökeresi felfelé nyúlnak, ágai lefelé terjeszkednek. Madhuszúdan Szaraszvatí azt írja: képzeljünk el egy nagy fát, amit a szélvihar gyökerestül kiszaggatott a földből, és a Gangá meredek partoldalára vetett. A fa még él, helyzete pedig éppen a versben leírtaknak felel meg. Sríla Prabhupád kommentárja találó képpel mutatja be a vers asvattháját: a tó tükrében láthatunk ilyen fát! S ezzel nyomban rámutat arra is, hogy a szanszára fája tükre, sőt, torz tükre a lelki valóságnak.

Gyökere fent – mert a brahmanban gyökerezik –, ága lent – a megnyilvánult teremtés (Sankara szerint a mahat, a totális anyagkészlet). Levelei a himnuszok – gazdagságra, hatalomra, sikerre, jó utódra vágyva végzik a védákban leírt áldozataikat az embere, így e rítusokat kísérő himnuszok alapozzák meg világot fenntartó tetteket... miként a fa is leveleinél növekszik és virágzik.

Egyes gyökerei ugyanakkor lefelé is terjeszkednek – e kétfelé nyúló gyökereket a kommentátorok vagy mint az emberalatti világokat (a lefelé) dévaták világait (a felfelé nyúlók) értelmezik, vagy mint az ember tetteinek eredményeként bekövetkező születést: emberalatti létformákba, vagy emberit meghaladó létformákba való születést.
Ezt megerősíti a versben az emberi világ említése: az emberalatti létformákban nincs karma, a döntés lehetősége és felelőssége az emberi létformában kezdődik.

Aki rálát e fára, megérti annak természetét – azaz érti az anyagi világ és az élőlének kapcsolatát –, arról elmondható, hogy a védák értője, a védák mélyebb értelmére is rálát.

Sankara kommentárja a véda-irodalomból két szöveget is idéz, melyek ugyanerről a fáról szólnak: A srutiból a Kaṭha-upaniṣad 2.3.1. versét:

ūrdhva-mūlo'vākśākha eṣo'śvatthaḥ sanātanaḥ |
tadeva śukraṁ tadbrahma tadevāmṛtamucyate |
tasmiṁllokāḥ śritāḥ sarve tadu nātyeti kaścana | etadvai tat || 1||

Gyökere fent, ága lefelé, ez az örök asvattha fa.
Tündöklő az, Brahman az, azt halhatatlannak mondják.
Benne nyugszanak a világok, és senki nem jut túl rajta. Ez bizony az.

És a Mahábháratát:

avyakta-mūla-prabhavas tasyaivānugrahotthitaḥ |
buddhi-skandha-mayaś caiva indriyāntara-koṭaraḥ ||
mahā-bhūta-viśākhaś ca viṣayaiḥ patravāṃs tathā |
dharmādharma-supuṣpaś ca sukha-duḥkha-phalodayaḥ ||
ājīvyaḥ sarva-bhūtānāṃ brahma-vṛkṣaḥ sanātanaḥ |
etad brahma-vanaṃ cāsya brahmācarati sākṣivat ||
etac chittvā ca bhittvā ca jñānena paramāsinā |
tataś cātma-gatiṃ prāpya tasmān nāvartate punaḥ ||

A megnyilvánulatlan gyökere-forrása, ennek támogatásával emelkedik fel,
az értelem a törzse, az érzékek a belseje-odva,
az (öt) alapelem az ágai, a érzéktárgyak pedig a levelei,
a dharma és az adharma gyönyörű virágai, az öröm és bánat kibontkozó gyümölcsei.
Minden teremtmény rajta él, a Brahman örök fáján.
ez a brahman-erdő, s ennek brahmanja tanúként viselkedik.
Ezt kivágva és széttörve a tudás hatalmas kardjával
megérkezik a lélek végcéljához, ahonnan soha nem tér vissza.
(Mbh. 14.35.20-22.)

A fa múlhatatlan, mégis a feladat e múlhatatlan fa kivágása – lehetetlennek tűnhet. A fa neve ugyanakkor mégis reménykeltő: bár az aśvattha szót gyakran az aśva (ló) szóból eredeztetik, a hely (stha) ahova a lovakat kikötik, Sankara e vers kapcsán ugyanakkor egy másik lehetséges etimológiát is megemlít: a-śva-ttha, ami nem (a) marad meg (sthā) holnapig (śvas). Az Úr híveinek nem tart holnapig sem, másoknak azonban múlhatatlan - egészíti ki a gondolatot Visvanáth Csakravartí.

na rūpam asyeha tathopalabhyate
nānto na cādir na ca saṁpratiṣṭhā |
aśvattham enaṁ su-virūḍha-mūlam
asaṅga-śastreṇa dṛḍhena chittvā ||3||

Sem az alakja nem érzékelhető,
sem a vége, sem eredete, sem alapja.
Miután e terebélyes gyökerű asvatthát
a ragaszkodásmentesség erős fegyverével kivágta,

tataḥ padaṁ tat-parimārgitavyaṁ
yasmin gatā na nivartanti bhūyaḥ |
tam eva cādyaṁ puruṣaṁ prapadye
yataḥ pravṛttiḥ prasṛtā purāṇī ||4||

kutassa fel azt helyet,
ahova eljutva nem térnek vissza ismét.
„Egyedül őnála, az eredeti személynél hódolok,
akiből az ősi eredet kiáradt.”

„Aki ismeri e fát, ő a védatudó” - mondja az első strófa, ugyanakkor a fa nem érzékelhető, így nem ismerthető meg. A vers első pádájának upalabh ('mellé-szerez') igéje megismerést, megértést, megtapasztalást jelent.
Nem érzékelhető – mondja Sankara –, mert olyan mint egy álom, délibáb, illúzió, tündérváros (gandharva-nagara): ahogy megpillantja az ember, már köddé is foszlik. Nincs vége: nincs időben meghatározható vége, nincs kezdete: időben meghatározható kezdőpontja. Az alap (saṁpratiṣṭhā) többféleképpen értelmezhető. A szó gyöke a sthā (áll), a sam- (össze, együtt) és a prati- (vissza, ellen, vmihez hasonló) igekötőkkel egészül ki: így valamin szilárdan állót jelent, ebben az értelemben valaminek az alapját. Sankara, Srídhar Szvámí és Madhuszúdan Szaraszvatí a saṁpratiṣṭhā szót állapotként, a kezdő és végpont köztes állapotaként értelmezi, míg Visvanáth és Baladév az alapot támasznak (āśraya) látja, ami oltalmazza.
Nem érzékelhető – mondja Rámánudzsa –, mert a teremtmények szokásosan a szanszára világában érzékelnek, s a megértésük erre szorítkozik: „Ez és ez vagyok, férfi, Dévadatta fia, Jagjadatta atyja, eképpen végzem a munkám, ez és ez okoz örömöt vagy bánatot, ezen a vidéken, ebben a faluban élek”.

A nemragaszkodás erős fegyvereként Sankara a felsőbb én (paramātmā) felé fordult acélszilárd meggyőződést, míg Rámánudzsa (az előző fejezetben leírt kötőerőkhöz kapcsolódva) a három kötőerővel jellemzett érzékvilágtól való elszakadásként.

Miután kivágta, 'felkutatandó' (parimārgitavya) annak gyökere. Sankara Visnuhoz tartozó helynek (vaiṣṇavam) nevezi, talán a Rg-véda 1.22.20. strófája miatt („Visnu ama legfőbb hajlékát”, tad viṣṇoḥ paramaṁ padam).

Miképpen kutasson az ember? Az eredeti személy előtti meghódolással. 

nirmāna-mohā jita-saṅga-doṣā
adhyātma-nityā vinivṛtta-kāmāḥ |
dvandvair vimuktāḥ sukha-duḥkha-saṁjñair
gacchanty amūḍhāḥ padam avyayaṁ tat ||5||

Az önhittség- és illúziónélküliek, a ragaszkodás hibáját legyőzők,
a mindig Léleknek szentelődők, a visszavonult vágyúak,
az örömnek és bánatnak nevezett kettősségektől megszabadultak,
a nem megtévesztettek oda, a múlhatatlan helyre mennek.

Az előző versben említett Eredeti Személy előtti meghódolás, és az anyagvilágtól való elszakadást, függetlenné válást kéz a kézben járnak, miként az a 7.14. versben is elhangzott:

daivī hy eṣā guṇa-mayī mama māyā duratyayā |
mām eva ye prapadyante māyām etāṁ taranti te ||14||

Mert isteni ez a kötőerőkből álló illúziókeltő energiám, nehéz túllépni rajta.
(Ám) akik nékem hódolnak, (könnyedén) átszelik.

Az utolsó páda a-mūḍha szava 'nem-elámítottat' jelent, Baladév szerint: a meghódolás módjainak ismerője (prapatti-vidhi-jñā).

Milyen ez a múlhatatlan hely?

na tad bhāsayate sūryo na śaśāṅko na pāvakaḥ |
yad gatvā na nivartante tad dhāma paramaṁ mama ||6||

Azt nem a Nap ragyogja be, sem a Hold, sem tűz.
Ahova menvén nem térnek vissza, az az én legfőbb hajlékom.

Visnu világa nem evilági: nem a Nap, a Hold, vagy tűz fénylik ott, mert önragyogó. Visvanáth Csakravartí a Katha-upanisadot idézi:

na tatra sūryo bhāti na candra-tārakaṁ
nema vidyuto bhānti kuto’yam agniḥ |
tam eva bhāntam anubhāti sarvaṁ
tasya bhāsā sarvam idam vibhāti ||15||

Nem a Nap világít ott, sem Hold vagy a csillagok,
villámok sem ragyognak, hát még a tűz.
Csakis azt a fényt tükrözi minden,
annak fénye világítja be ezt a mindenséget.
(Katha-up. 2.2.15.)

Rámánudzsa nem helyként, hanem az átman ragyogásaként (ātma-jyotiḥ) értelmezi a dhāman szót (a szó jelenthet hajlékot, helyet, de fényt, pompát, dicsőséget is).

a világi lét meghaladása

A Bhagavad-gítá 14. fejezetében Krsna hosszasan taglalja a gunák, a kötőerők természetét. Majd kijelenti: aki meghaladja a kötőerők jellemezte anyagi természetet, megszabadul a születéstől, haláltól, az öregségtől és szenvedéstől, és a halhatatlanság nektárját éri el. Hogyan érhető el ez az állapot? Erről Ardzsuna három kérdést tesz fel, melyeket Krsna rendre meg is válaszol:

arjuna uvāca
kair liṅgais trīn guṇān etān atīto bhavati prabho |
kim-ācāraḥ kathaṁ caitāṁs trīn guṇān ativartate ||21||

Ardzsuna szólt:
Uram, (1) milyen jellemzőkkel rendelkezik az, aki fölülmúlta e három kötőerőt,
(2) hogyan viselkedik, és (3) hogyan haladja meg e három kötőerőt?

A következő versben Krsna Ardzsuna első kérdésére válaszol – jellemzi a kötőerőket meghaladott személyeket:

śrī-bhagavān uvāca
prakāśaṁ ca pravṛttiṁ ca moham eva ca pāṇḍava |
na dveṣṭi saṁpravṛttāni na nivṛttāni kāṅkṣati ||22||

A magasztos úr szólt:
Pándava, ő sem a ragyogást, sem az aktivitást, de még a tompaságot
sem gyűlöli, mikor jelen vannak, s nem is vágyakozik utánuk, ha visszavonultak.

A ragyogás, aktivitás és tompaság a három kötőerőre leginkább jellemző tulajdonságok. Míg az élőlény a három kötőerő bűvkörében él, természetesen fontosnak tűnnek – ám ha független tőlük, akkor közömbössé válnak számára – sem nem gyűlöli őket, sem nem vonzódik hozzájuk. Madhuszúdan Szaraszvatí e vershez fűzött kommentárjának végén megjegyzi: A felsorolt jellemzők szubjektívek, az ember csak magára vonatkoztathatja őket, másra nem. Nem, mert az ellenszenv léte vagy hiánya illetve a vonzalom léte vagy hiánya mások számára nem érzékelhető. (idaṁ ca svātma-pratyakṣaṁ lakṣaṇaṁ svārtham eva na parārtham | na hi svāśritau dveṣa-tad-abhāvau rāga-tad-abhāvau ca paraḥ pratyetum arhati).

Ardzsuna második kérdésére – miként viselkedik a kötőerőket meghaladott – az alábbi három vers felel:

udāsīnavad āsīno guṇair yo na vicālyate |
guṇā vartanta ity eva yo’vatiṣṭhati neṅgate ||23||

Aki semleges a kötőerőkkel szemben nem válik zaklatottá,
(mert tudja:) „a kötőerők működnek”, szilárdan áll, s nem inog meg,

Az anyagvilágban élő ember óhatatlanul kötőerők közt él – a kötőerőkön túllépett csupán kívülállóként szemléli a dolgok folyását, és bensejében szilárd.

sama-duḥkha-sukhaḥ svasthaḥ sama-loṣṭāśma-kāñcanaḥ |
tulya-priyāpriyo dhīras tulya-nindātma-saṁstutiḥ ||24||

egyenlő örömben-bánatban, önvalójában megállapodott, azonosnak (látja) a göröngyöt, a követ és az aranyat,
kedvelt vagy nem kedvelt ugyanolyan neki, higgadt, szidalmazás vagy magasztalás egyre megy,

Önvalójában megállapodott: A svastha – szó szerint ’önmagában álló’ (sva-stha). Az önmaga itt az ember valós énjét jelenti – a tradicionális kommentárok egységesen így értelmezik. A szót használják hétköznapi értelemben is: ’önálló’, ’önfejű’, és e versben is többféleképp értelmezik (Baktay Ervin: „megelégszik önmagával”, Gömöryné Maróthy Margit: „bízik önmagában”).

mānāpamānayos tulyas tulyo mitrāri-pakṣayoḥ |
sarvārambha-parityāgī guṇātītaḥ sa ucyate ||25||

egyenlő megbecsülésben és megvetésben, azonos baráttal és ellenséggel,
és felhagy minden erőfeszítéssel, rá mondják, hogy felülmúlta a kötőerőket.

Végezetül Ardzsuna harmadik kérdésére – hogyan haladja meg a kötőerőket? – Krsna így felel:

māṁ ca yo’vyabhicāreṇa bhakti-yogena sevate |
sa guṇān samatītyaitān brahma-bhūyāya kalpate ||26||

Aki állhatatos bhakti-jógával csak engem szolgál,
az a kötőerőket teljesen fölülmúlva a brahman-létre áll készen.

A ca szokásos jelentése ’és’, ám jelenthet nyomatékosítást (bizony, csak), és szétválasztást (de, ám, mégis) is. Kommentárjaikban Srídhar Szvámí, Visvanáth Csakravartí és Baladév Vidjábhúsan nyomatékosításként értelmezi, míg Madhuszúdan Szaraszvatí szétválasztásként.
Az a-vyabhicāra (nem-eltévelyedő) állhatatost, kitartót, vagy hűségest jelent. Madhuszúdan Szaraszvatí értelmezésében: „a leghőbb szeretettel jellemzett”, amit a Gítá tizenkettedik fejezete bont ki. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád úgy jellemzi ezt az állapotot, hogy „nem esik vissza semmilyen körülmények közt”, míg Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs Visvanáth Csakravartí nyomdokain „kihasználáson és lemondáson alapuló hamis törekvésektől mentes”-ként beszél róla.

A brahman-lét Sankara és Srídhar Szvámí értelmezésében a brahmanná válást, a szanszárából való megszabadulást (mokṣa) jelenti. Madhuszúdan Szaraszvatí hozzáteszi: a Magasztos Úrra való szüntelen gondolás, a gunák meghaladása ennek eszköze. Rámánudzsa az halhatatlan és változhatatlan (amṛtam avyayam) átmanban való megállapodásról ír.
Baladév Vidjábhúsan kommentárjában arról elmélkedik, vajon e brahman-lét a Brahmannal való azonosságot jelenti-e. A Brhadáranjaka-upanisadot idézi brahmaiva san brahmāpy eti (Brh. 4.4.6.) A kijelentés szavakra bontva: brahma eva san brahma api eti. Az upanisad szövegében az eva lehet nyomatékosító szó, ám jelenthet hasonlóságot is (ahogy azt a Viśva-prakāsa és az Amara-koṣa is megerősíti), így az idézett félmondat kétféleképpen is érthető: „bizony, a brahmanná váló a brahmanhoz megy”, vagy „a brahmanhoz hasonlatossá váló a brahmanhoz megy” (az api nyomatékosítószó). Ám az első értelmezés felesleges önismétlésnek tűnik – a kijelentés hasonlóságot jelöl. A hasonlóság a nyolc tulajdonságot jelenti, melyet a Cshándógja-upanisadban Pradzsápati Brahmá is felsorol: elsorvadtak bűnei (apahata-pāpmā), nem vénülő (vijara), halhatatlan (vimṛtyu), mentes a szomorúságtól és szenvedéstől (viśoka), az éhségtől (vijighatsa) és szomjúságtól (pipāsa), igaz a vágya (satya-kāma, azaz vágyai a végső valóságra irányulnak), igaz a döntése (satya-saṅkalpa, vagyis szándéka mindig valóra válik, minden külön erőfeszítés nélkül teljesül, amit elhatároz). (Cshánd. 8.7.1.)

Ahogy a szanszkrt nyelvben oly sok szó, a brahman is számos jelentéssel bír. A szó a bṛṁh bővül, gyarapodik igei gyökből származik, jelentése ebből fakadóan bővülés, gyarapodás, növekedés – ám ez csupán a szó etimológiája. Elsődleges jelentése (semlegesnemben) a Legfelsőbb személytelen arculata. De jelentheti általában Istent (ilyenkor gyakran para-brahman, a ’legfőbb brahman’), utalhat a papi rendre (lásd Bg.18.42.), olykor a teljes anyagi természetre. („a nagy brahman az én anyaméhem, amibe én adom a magot”, mama yonir mahad brahma tasmin garbhaṁ dadhāmy aham, Bg. 14.3.). A védahimnuszok megnevezése is brahman (śābda-brahman, a hangzó brahman), a bennük rejlő spirituális erő folytán: „A legfőbb helyen lakozó istennő, a Szó, kit a fohász tesz erőssé” (szó szerint: a ’brahman-élezett’, a brahman által hatásossá tett, iyaṁ yā parame-ṣṭhinī vāg devī brahma-saṁśitā), Atharva-véda 19.9.3.) Mindenképpen a lelki létezés mindent betöltő, és az anyagi természetet felülmúló jellegére utal. Miként a Gítában Krsna beszél az áldozat kapcsán:

brahmārpaṇaṁ brahma havir brahmāgnau brahmaṇā hutam |
brahmaiva tena gantavyaṁ brahma-karma-samādhinā ||

Brahman az áldozat, brahman a (felajánlott) ghí, a brahman-tűzben brahman áldoz,
és a brahman-tettben elmélyülő (áldozó) célja is brahman. (Bg. 4.24.)

A brahman-lét fogalma a Gítá tizennyolcadik fejezetében ismét visszatér. A brahman-lét eléréséhez szükséges tulajdonságok („értelme által megtisztult…”, Bg. 18.51-53.) felsorolása után ekképpen összegez:

brahma-bhūtaḥ prasannātmā na śocati na kāṅkṣati |
samaḥ sarveṣu bhūteṣu mad-bhaktiṁ labhate parām ||

A brahman-létű, elégedett lélek nem bánkódik és nem is vágyakozik.
Egyenlő minden lénnyel, s eléri az irántam érzett legfőbb szeretetet. (Bg. 18.54.)

Így a brahman-lét az a létállapot, melyben az ember lelki látásmóddal bír: nem kötik az anyagvilág kettősségei, erre utal „a nem bánkódik és nem is vágyakozik”, s ennek folytán a vágy és gyűlölet kettősségéből kiszabadulva olyanná válik, mint az ártatlan kisgyerek: szabadon és egyenlően tekint mindenkire. Ugyanakkor a lelki létezés nem semleges, az „örvendező, elégedett” (prasanna) jelző erre vonatkozik. Az emberről lefoszlik, lemállik minden mellékes, és megmarad az élőlény eredeti lelki természete: az Isten iránti szerető odaadás, a bhakti.

Az állhatatos bhakti-jógával Krsnát szolgáló készen áll a brahman-létre – a következő vers ennek okára világít rá:

brahmaṇo hi pratiṣṭhāham amṛtasyāvyayasya ca |
śāśvatasya ca dharmasya sukhasyaikāntikasya ca ||27||

Mert én vagyok a brahman alapja, mely halhatatlan és múlhatatlan,
örök, maga a dharma, örömteli és abszolút.
Vagy:
Mert én vagyok a halhatatlan és múlhatatlan brahman menedéke,
és az örök, örömteli és abszolút dharmáé.
Vagy:
Csakis én vagyok a brahman alapja, valamint a kifogyhatatlan nektár,
a végérvényes dharma és az abszolút boldogság hajléka.

Az eltérések nyelvi okai: a hi többnyire a magyarázó mellékmondatot bevezető kötőszó (’mert’), ám lehet egyszerű nyomatékosítás is. A szanszkrtban a jelzőket a jelzett szóhoz igazodva ragozzuk, a halhatatlan, múlhatatlan, és a többi ezért lehetnek a brahman jelzői, ám lehet felsorolás is: alapja vagyok a brahmannak, és megannyi másnak. A vers kommentárjai ezért, és a fogalmak eltérő értelmezései miatt változatosan és izgalmasan sokfélék.

Sankara megértése szerint: mert én vagyok az az elkülönült ātman (pratyag-ātman), amiben a brahman (a param-ātman) lakozik. Milyen brahman? az elpusztíthatatlan, megváltoztathatatlan, és a többi, a versben felsorolt jelző. A dharmát szintén jelzőként olvassa, a jñāna-yogán keresztül felismerhető, elérhető dharma. Összegezve tehát: a bennünk lakozó ātman a legfelsőbb ātman lakhelye.
Hadd emlékeztesselek kedves olvasó: Sankara számára a dzsívátman és a paramátman valójában egy és ugyanaz. Az illúzió nem más, mint e kettőt különbözőnek tartani. Azonosak, csupán a helyzetük más: a befedett állapotú átman a dzsívátman, míg a valódi helyzetét felismert a paramátman. Az emberi lét feladata pedig éppen azonosságuk felismerése.


Rámánudzsa magyarázata tömör: mert én, az állhatatos bhakti-jógával (avyabhicāreṇa bhakti-yogena, lásd előző vers) szolgálandó Úr vagyok a halhatatlan és változathatatlan brahman alapja, továbbá az örök dharma alapja is. Kommentárjában a bejárandó útra fókuszál: a bölcs felismeri, hogy „Vászudéva a minden” (vāsudevaḥ sarvam, Bg. 7.19.), és nála keres oltalmat, a Gítá 7.14. versének értelmében:

daivī hy eṣā guṇa-mayī mama māyā duratyayā |
mām eva ye prapadyante māyām etāṁ taranti te ||

Mert isteni ez a kötőerőből álló illúziókeltő energiám, (így) legyőzhetetlen.
(Ám) akik nékem hódolnak, túllépnek ezen az illúzión.


Srídhar Szvámí kommentárjában: mert én vagyok a brahman alakja (pratimā, finom áthallással a vers pratisthā szavával): én az összesűrűsödött, esszenciális brahman vagyok, miként a napkorong az összesűrűsödött ragyogás. Továbbá én vagyok e brahman elérése eszközének, az örök dharmának alapja is.


Madhuszúdan Szaraszvatí értelmezése szerint a vers szintén az előző versben megfogalmazott állítás magyarázatát fejti ki. A brahman az, amit az „az vagy te” (tat tvam asi) kijelentésben az „az” (tat) szóval jelölnek, mely a világ teremtésének, fenntartásának, és megsemmisülésének alapja. És ennek a brahmannak vagyok én az alapja, a lét-tudat-boldogság természetű Vászudéva, ezért aki engem szolgál, az alkalmassá válik a brahman-létre.
Milyen brahman? elpusztíthatatlan (amṛta) változhatatlan (avyaya) hanyatlástól mentes (śāśvata), a tudás és mély meggyőződés (jñāna és niṣṭhā) jellemezte dharma szerinti élettel elérhető (a vers dharma szaváról), legfőbb boldogság természetű (sukha), ám ez a boldogság nem az érzéktárgyak és az érzékek kapcsolatából fakad, ezért abszolút (ekāntika). Ennek a brahmannak vagyok én az igazi természetes megjelenése (vāstava svarūpa), ezért az én hívem megszabadul a szanszára világából.
Szavait alátámasztandó a Bhágavata-puránát idézi, Brahmá hódoló imájából az alábbi verset:

ekas tvam ātmā puruṣaḥ purāṇaḥ
satyaḥ svayaṁ-jyotir ananta ādyaḥ |
nityo 'kṣaro 'jasra-sukho nirañjanaḥ
pūrṇādvayo mukta upādhito 'mṛtaḥ ||

Egyedül te vagy a Lélek, az Ősi Személy,
az Abszolút Igazság, az önragyogó, végnélküli, maga a kezdet,
örökkévaló, múlhatatlan, a korlátlan boldogság, a makulátlan,
a teljes, a páratlan, a megszabadult, a minden anyagi megjelöléstől mentes és halhatatlan. (Bhág. 10.14.23.)

Brahmá a brahmanra vonatkozó jelzőkkel méltatja a minden anyagi megjelöléstől mentes (sarvopādhi-śūnya) Lélekként (ātmā) jellemzett Krsnát.
Majd Suka és Paríksit király beszélgetéséből idéz egy gondolatot, mi szerint Krsna mindennek a leglényege, így semmi sem létezhet nélküle (Bhág. 10.14.57.)

Felmerülhet a kérdés: hogyan válhatnak híveid a te természeted elérésével alkalmassá a brahman-létre, ha te más vagy, mint a brahman? Erre a kérdésre is e vers válaszol, más értelmezésben: a brahman, azaz a Paramátmá (lásd a Sankara kommentárját) teljessége csakis én magam vagyok. A halhatatlanság a mokṣára utal, mely megváltozhatatlan, azaz végső állapot. A megszabadulás (mokṣa) bennem ér véget, azaz az én elérésem jelenti a végső megszabadulást az anyagvilágból.
Hasonlóképpen én vagyok a dharma végső állomása, továbbá abszolút boldogság tetőpontja is.


Visvanáth Csakravartí szerint a vers szintén az előző gondolatmenetet magyarázza, megválaszolva a kimondatlan kérdést: miként érik el Krsna hívei a nirguṇa-brahmanság állapotát. Mert én vagyok mindennek az alapja, a brahman is tőlem függ, így én vagyok a brahman menedéke. Továbbá én vagyok az amṛta alapja is: az amṛta itt nem a mennyek nektára, hanem a halhatatlanság, a múlhatatlan mokṣa. És én vagyok az alapja az örök dharmának is – ami a bhakti, mint út (sādhana) és a cél (phala, ’gyümölcs’) is egyszerre –, és a rajongó szeretetnek (sukha ekāntika).


Mert a korábbi versek a brahman-lét, mint lelki önazonosság felismeréséről szólnak, Baladév Vidjábhúsan interpretációja szerint a hi bizonyosságot, a pratiṣṭhā pedig menedéket jelent: kétségkívül én vagyok a menedéke mindazoknak, akikben a brahman nyolc tulajdonsága megnyilvánult, akik legyőzték a halált (amrta) és változhatatlanok (avyaya, az anyagvilágból megszabadulván felette állnak annak, illetve változhatatlan a irántam érzett heves vonzalmuk is). A végső menedék vagyok, így többé nem válnak el tőlem: „nem térnek ismét vissza” (na ca punar āvartate, Cshánd. 8.15.1.), „ahova menvén nem térnek vissza” (yad gatvā na nivartante, Bg. 15.6.) „a megszabadultak legfőbb célja” (muktānāṁ paramā gatiḥ Mahábhárata 13.17.149.) S miért kellene a megszabadultaknak menedéket keresni? Vajon nem az a végső cél? Erről szól a vers folytatása: én vagyok hat fenség forrása (örök dharma), és a menedéke a különleges (ekantika) örömnek (sukha), mely változatos kedvteléseim ízeiből fakad. S ahogy a sruti is írja: "Bizony, Ő a rasza (a lelki íz). Elérve e rasza (megtestesülését), az ember boldoggá válik. (raso vai saḥ, rasaṁ hy evāyaṁ labdhvānandī bhavati Taitt. 2.7.1.)
E gondolatmenetet fűzi tovább Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád, mikor kommentárjában így fogalmaz: „Aki nem képes túljutni a személytelen Brahman felfogáson, az megkockáztatja a visszaesést. ... Annak ellenére, hogy az élőlény természetéből adódóan Brahman, mégis uralkodni akar az anyagi világ felett, s ezért alábukik az anyagi világba. Eredeti helyzetében felette áll az anyagi természet három kötőerejének, azonban az anyagi természettel társulván belebonyolódik azokba. A kötőerőkkel való kapcsolat fokozza a vágyat, hogy uralkodjon az anyagi világ felett. A teljesen Krsna-tudatban végzett odaadó szolgálattal viszont azonnal eléri a transzcendentális síkot, és az anyagi természet feletti törvénytelen uralkodási vágya szertefoszlik. Ezért az odaadó szolgálat folyamatát kell gyakorolni a bhakták társaságában, ami a hallással, vibrálással és emlékezéssel kezdődik.”
Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád gondolatmenetében tehát: Krsnát szeretettel szolgálva az ember túllép mindhárom kötőerő hatókörén – az anyagvilágon – és lelki látásmódra jut: ám előbb a mindent átható isteni erő, a Brahman felismerésére, melynek alapja Krsna, így Krsna szerető szolgálatával találja meg a végcélt.


Összegezve a különféle értelmezéseket az egyik kirajzolódó kép: Krsnát szeretettel szolgálva az ember túllép mindhárom kötőerő hatókörén – az anyagvilágon – és lelki látásmódra jut (ez a brahman-lét), hiszen Krsna a lélek létének alapja. A folytatás pedig a további távlatokra mutat rá: a fenséges imádatra (örök dharma), és a rajongó szeretetre (abszolút öröm), vagy a brahman (lélek) természetét írja körül.
Az értelmezések másik csoportja a 27. verset a brahman és Krsna viszonyának leírásaként látják: „mert bennem lakozik a brahman” – mondja Sankara, „mert én vagyok az összesűrűsödött brahman” – magyarázza Srídhar Szvámí, „Én vagyok a hajléka a személytelen Brahmannak” – fogalmaz Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád.
Melyik fordítás az igaz? a maga gondolatrendszerében mindegyik konzekvens, az olvasó megértése, a bölcseleti alapelvei, hite szerint érezheti magához közel egyiket és/vagy másikat.

A vizsgálódásunkat zárjuk Madhuszúdan Szaraszvatí versével, aki kommentárjában így összegzi mondandóját:

parākṛtana-mad-bandhaṁ
paraṁ brahma narākṛti |
saundarya-sāra-sarvasvaṁ
vande nandātmajaṁ mahaḥ ||

Kötelékeim legfőbb megsemmisítőjének,
a Legfelsőbb Brahman emberi alakjának,
a szépség esszenciája leglényegének,
Nanda fiacskájának, a hatalmasnak hódolok!