démonjaink legyőzője

Bhaktivinód Thákur a Srí Krsna-szanhitá című könyvében Krsna kedvteléseinek szimbolikus jelentésére is rávilágít. Az események ilyesfajta megközelítése gazdagítja Krsna kedvteléseiről alkotott képünket, s vigaszt is nyújt: a szent név zengése, az imádat során elenyészik minden olyan nemkívánatos tulajdonság (anartha), mely hátráltatja a törekvő transzcendentalistát. A szív megtisztul, Krsna sorra győzedelmeskedik a gyakorló előtt tornyosuló akadályok, a szív démonai felett.

A versek a Srí Krsna-szanhitá nyolcadik fejezetéből valók:

etasyāṁ vraja-bhāvānāṁ sampattau pratibandhakāḥ |
aṣṭādaśa-vidhāḥ santi śatravaḥ prīti-dūṣakāḥ ||13||

E vradzsa-bháva (a szerető érzelmek) beteljesedésének
tizennyolcféle akadálya van, ők azok az ellenségek, kik bemocskolják a szeretetet.

ādau duṣṭa-guru-prāptiḥ pūtanā stanya-dāyinī |
vātyā-rūpa-kutarkas tu tṛṇāvarta itīritaḥ ||14||

Az első a hamis tanítóval való találkozás, ő Pútaná, a tejet-adó (dajka).
(A második) a forgószélként megtestesülő hamis érvelés, Trnávarta – így beszélik.

1. Pútaná ölébe vette a csecsemő Krsnát, hogy megszoptassa, ám előtte keblét méreggel dörzsölte be, hogy így ölje meg őt. Ám Krsna nem csupán a tejet, hanem az életerőt is kiszívta a boszorkányból. A pútana szó holttestet jelent, talán a pūta – tiszta szó tagadásaként (a na jelentése: nem). A tanító úgy táplálja a tanítványát, miként anya a gyermekét, ám az élvezet és az önös üdvösség tanítói méreggel etetik követőiket.
2. Trnávarta („füvet forgató”, azaz forgószél) tornádóként kapta fel, s ragadta el a kisgyermeket. Krsna azonban hirtelen elviselhetetlenül súlyossá vált számára, így a démon a földre zuhant. Ő képviseli a megtévesztő, hamis érvelést, továbbá az értelmetlen vitát, mely forgószélként ragadja el az értelmet, s az ember józan eszét, ám Krsna a szelet is megállítja, megbékélést, harmóniát hoz.

tṛtīye bhāra-vāhitvaṁ śakaṭaṁ buddhi-mardakam |
caturthe bāla-doṣāṇāṁ svarūpo vatsa-rūpa-dhṛk ||15||

A harmadik a terheket cipelő szekér, az értelempusztító,
a negyedik pedig a gyermeki hibákat megtestesítő, borjú formát öltött (démon).

3. Mikor Krsna egyéves születésnapján elaludt, Jasódá egy kézikocsi árnyékában tette le aludni. Krsna éhesen ébredt, s ahogy rugdalózott, összetörte a kocsit. A szekér (śakata – „szekér”) összetörése az értelempusztító felesleges terhektől való megszabadulást jelenti. Ilyen terhet jelentenek a régi és új megrögzött szokások, mindaz a lom, amivel Krsna helyett töltjük meg szívünket. A vaidhi-bhakti szabályozó elveinek követése hasonlóképpen nehézséget, terhet jelenthet a gyakorlónak, mert ha nem látja azok jelentőségét, akkor csupán formálisan gyakorolja, így később esetleg mellékesnek tekinti, és elhagyja őket. A szekér összetörése ennek az akadálynak a felszámolását is jelenti: ekkor éppen az életszabályok jelentőségének felismerése, tehát az értelem zúzza össze a kocsit.
4. Vatsza („borjú”, vagy „gyermek”) a borjak között rejtőzött el, hogy így közel férkőzve Krsnához váratlanul támadhasson rá, ám Krsna észrevette, megragadta hátsó lábainál fogva, s felhajította egy fára. A lélek természete szerint józan, ám a test összezavarja – az ebből fakadó ragaszkodás a lélek gyerekbetegségének tekinthető. Vatszászura így az én-hez és az enyém-hez való ragaszkodás, valamint az ebből eredő gonosz tettek jelképe.

pañcame dharma-kāpaṭyaṁ nāmāparādha-rūpakam |
baka-rūpī mahā-dhūrto vaiṣṇavānāṁ virodhakaḥ ||16||

Az ötödik a képmutató vallásosság, a megtestesült náma-aparádh.
Fortélyos gém alakjában (jelent meg) a vaisnavák eme ellenfele.

tatraiva sampradāyānāṁ bāhya-liṅga-samādarāt |
dāmbhikānāṁ na sā prītiḥ kṛṣṇe vraja-nivāsini ||17||

Így azon iskolák követői, (hol csupán az odaadás) külső jeleire fordítanak figyelmet
álszentek, s nem (ébredhet bennük) az a szeretet, mit Vradzsa lakói éreznek Krsna iránt.

5. A Jamuná partján támadt Krsnára Bakászura, egy gém alakjában. Először megpróbálta lenyelni, ám mikor tűzforrónak érezte, inkább a magasba köpte, és a csőrével próbált végezni Krsnával. Ő azonban szétfeszítette a madár-démon csőrét, s elpusztította. Ahogyan a magyar gondolkodásban a róka a ravaszság megtestesítője, úgy képviseli a hinduk számára a daru a képmutatást. A baka szó egyaránt jelent darut és képmutató embert is, aki másnak akar látszani, mint ami valójában. Egy másik helyen (a 4.22. versben) még annyit tesz hozzá Bhaktivinód Thákur, hogy a képmutatást a tiszta értelemmel (śuddha-buddhena) pusztítja el Krsna.

nṛśaṁsatvaṁ pracaṇḍatvam aghāsura-svarūpakam |
ṣaṣṭhāparādha-rūpo'yaṁ vartate pratibandhakaḥ ||18||

A züllöttség és erőszakosság öltött testet Aghászuraként,
ő a hatodik vétekként megjelent akadály.

6. Ez a démon hatalmas kígyótestet öltött, hogy elnyelje Krsnát, a pásztorfiúkat, a borjakat s Vradzsa egész népét. Krsnát is elnyelte, ő azonban hirtelen nála is nagyobbra nőtt, így ölte meg a démont. Az agha szó jelentése bűn, kín, fájdalom, ezért Agha a megtestesült bűn.

bahu-śāstra-vicāreṇa yan moho vartate satām |
sa eva saptamo lakṣyo brahmaṇo mohane kila ||19||

A sokféle tan vizsgálata által még a szentek is megtévednek,
hetedikként erre utal Brahmá illúziója.

7. Brahmá elrabolta a pásztorfiúkat s a borjakat is, ám Krsna önmagát kiterjesztve felvette alakjukat, ezzel lepve meg az univerzum első élőlényét. A védákat a négy szájából kiárasztó Brahmá képviseli a zavart, amit a gyakorló érezhet elveszve a sok tan számtalan véleménye között, illetve a karma és gjána műveléséből fakadó szkepticizmust.

dhenukaḥ sthūla-buddhiḥ syād gardabhas tāla-rodhakaḥ |
aṣṭame lakṣyate doṣaḥ sampradāye satāṁ mahān ||20||

Dhénuka a tompa értelem megtestesítője, a pálma gyümölcsét irigyen őrző szamár,
ki nyolcadikként jelzi a szentek szampradájájára (leselkedő) nagy veszélyt.

8. Dhénuka, a szamárdémon nem tudott enni a pálmafa édes gyümölcseiből, ám senkit sem engedett még a fák közelébe sem. A Tálavana erdejét rettegésben tartó démonnal Balarám végzett. A világi értelem hasonlóan viselkedik: még ha esetleg tanulmányozza is a szentírásokat, csupán intellektuális témának tekinti, s így nem érinti meg szívét. A démonokat többnyire Krsna győzi le, s ez azt jelenti, hogy a szádhana-bhakti gyakorlása révén ezen akadályokat maga Hari hárítja el. Dhénukát ellenben Balarám öli meg: a tompa értelem fölött a lélek maga lesz úrrá.

indriyāṇi bhajanty eke tyaktvā vaidha-vidhiṁ śubham |
navame vṛṣabhās te'pi naśyante kṛṣṇa-tejasā ||21||

Érzékeket szolgálva egyesek elhagyják az áldásos szabálykövető odaadást,
erre utal kilencedikként a bikadémon, kit Krsna ereje elpusztít.

9. Arista („legyőzhetetlen”) hatalmas bika képében támadt a falura. Krsna letörte szarvait, majd könnyedén végzett vele. Az elhatározásában ingatag hívő feladná a szabálykövető bhakti útját, mert a legyőzhetetlen érzékek úrrá lesznek rajta, ám Krsna ereje révén megfegyelmezheti őket.

khalatā daśame lakṣyā kālīye sarpa-rūpake |
sampradāya-virodho'yaṁ dāvānalo vicintyate ||22||

Tizedik a gonoszság, a kígyó alakban támadó Kálija,
majd a viszály a szampradájában, az erdőtűz következik.

10. Kálija, a hatalmas fekete sokfejű kígyódémon megmérgezte a Jamuná vizét, Krsna azonban győzedelmeskedett fölötte – fejein táncolt. Kálija így meghódolt Krsna előtt, aki az óceánba száműzte. A sokfejű kígyó a gonoszság, a rosszakarat számtalan formáját jelenti.
11. A pásztorok s a jószágok a Jamuná partján éjszakáztak, amikor kitört az erdőtűz. Krsna, hogy megmentse népét, elnyelte a tomboló lángokat. Az erdőtűz a vita, a mások véleményével való ellenkezés, a szembenállás, a más közösségek iránti gyűlölködés, a mások által tisztelt vallások megvetését jelenti, mely tomboló erdőtűzként (dāvānala, azaz dāva-anala – erdőt felemésztő) emészt fel mindent.

pralambo dvādaśe cauryam ātmano brahma-vādinām |
praviṣṭaḥ kṛṣṇa-dāsye'pi vaiṣṇavānāṁ sutaskaraḥ ||23||

A tizenkettedik, Pralamba, a brahma-vádík lélek-tolvaj mentalitása,
a vaisnavák tolvaja, ki (színleg) Krsna szolgálatába állt.

12. Pralamba, az aranysisakos démonóriás pásztorfiú képét öltötte, hogy közel férkőzhessen Krsnához és Balarámhoz, s elrabolhassa őket. A játékban vállára vette Balarámot, hogy eliszkoljon vele, ám Balarám felismerte és végzett vele. Pralambát („nagyszerű”) is az ateizmus megtestesítője, Kansza küldte Vradzsába – ő képviseli a személytelen üdvösség csillogásával (aranysisak) csábító lélek-tolvaj mentalitást.

karmaṇaḥ phalam anvīkṣya devendrādi-prapūjanam |
trayodaśātmako doṣo varjanīyaḥ prayatnataḥ ||24||

A tettek gyümölcsét szem előtt tartva Indra, s a többi félisten imádata
a tizenharmadik akadály, mely sietve elhagyandó.

13. A tehenek számára nagyon fontos a jó legelő, a pásztorok ezért az éltető esőt küldő Indra kegyét keresték imádatukkal. Ám olyannyira szerették Krsnát, hogy kérésére nyomban felhagytak az imádat eme időtlen szokásával. Az Indra-áldozat a sokistenhit, és a rítus gyümölcseiért sóvárgó félistenimádat szimbóluma.

cauryānṛta-mayo doṣo vyomāsura-svarūpakaḥ |
śrī-kṛṣṇa-prīti-paryāptau narāṇāṁ pratibandhakaḥ ||25||

A tolvajlás és hazudozás természetű bűnt testesíti meg Vjómászura,
a Srí Krsna szeretetét elérni vágyó emberek akadálya.

14. A fiúk éppen tolvajosdit játszottak (a „tolvajoknak” az „őrök” közül kellett kilopni a „bárányokat”), mikor a démon Maja fia, Vjóma („égbolt”) pásztorfiúnak álcázva magát sorban elrabolta a játszadozókat, és egy sziklabarlangba zárta őket. Krsna azonban végzett vele, s kiszabadította a fiúkat. Vjómászura a hazug és tolvaj mentalitás megtestesítője. A tolvajlás nem csupán mások javainak elvételét jelenti, erre a történetben az hívja fel figyelmünket, hogy Vjóma a Krsnának kedves pásztorfiúkat ragadja el.

varuṇālaya-samprāptir nandasya citta-mādakam |
varjanīyaṁ sadā sadbhir vismṛtir hy ātmano yataḥ ||26||

A szívet felvidító Nanda Varuna hajlékára került –
a szentek mindig hagyják el azt, amitől megfeledkeznének önmagukról.

15. Nanda az ékádasí böjt végén fürdőt vett a Jamunában, ám az időpontot a vizek urának, Varunának egyik szolgája nem tartotta megfelelőnek, ezért Nandát mestere elé hurcolta. Krsna azonnal leszállt a vizek mélyére, ahol Varuna tisztelettel fogadta, s átadta néki apját. Nanda („öröm”, „boldogság”) a szív örömének szimbóluma, a szeszesital (váruní) pedig az óceánhoz kötődik… egészen pontosan a tejóceánhoz, hiszen abból köpülték ki a szeszt még a nektár megjelenése előtt. Az óceán ura Varuna, így ő uralja a szeszt is. Némelyek a bhakti örömét fokozandó itallal, vagy más mámorító szerrel próbálkoznak, ám ez tévút – erre utal Nanda megmentése.

pratiṣṭhā-paratā bhakti-cchalena bhoga-kāmanā |
śaṅkhacūḍa iti proktaḥ ṣoḍaśaḥ pratibandhakaḥ ||27||

Az élvezetvágyból, ál-bhaktival (elnyert) tekintély –
e tizenhatodik akadályt Sankhacsúdának nevezik.

16. Sankhacsúda („kagyló-fejékes”) kéjvágyón a gópíkat próbálta elrabolni. Krsnát látva elfutott, ám Krsna utolérte, megölte, s elvette fejékét. A fejék a hírnevet jelképezi, melyet később Krsna Balarámnak (a gurunak) adományoz.

ānanda-vardhane kiñcit sāyujyaṁ bhāsate hṛdi |
tan nanda-bhakṣakaḥ sarpas tena muktaḥ suvaiṣṇavaḥ ||28||

A boldogság fokozódása során a szívben szájudzsja-üdvösség tűnhet fel,
ez a Nandát elnyelő kígyó. Nagyszerű vaisnava az, ki megszabadul tőle.

17. A pásztorok zarándokúton voltak, mikor Nandára támadt egy hatalmas kígyó s elnyelte. Krsna lábának érintése nyomán a kígyó szépséges félistenné változott. A szív örömét (Nanda) a személytelen üdvösség kígyója nyelheti el. (sāyujya – azonosulás, eggyéválás)

bhakti-tejaḥ-samṛddhyā tu svotkarṣa-jñānavān naraḥ |
kadācid duṣṭa-buddhyā tu keśighnam avamanyate ||29||

A bhakti erejében bővelkedő, saját kiválóságának tudatában lévő ember
olykor gonosz értelemmel Késí végzetét (Krsnát) is alábecsüli.

18. Késít („sörényes”) a hatalmas lódémont is Kansza küldte Vradzsába. Tombolva érkezett a pásztortanyára, üvöltve kereste Krsnát, ám Krsna könnyűszerrel végzett vele. Késí a kiválóság hamis érzete, mely a sikeres prédikátorra leselkedhet.

doṣāś cāṣṭādaśa hy ete bhaktānāṁ śatravo hṛdi |
damanīyāḥ prayatnena kṛṣṇānanda-niṣevinā ||30||

E tizennyolc hibát, a bhakta szívében támadó ellenségeket
a törekvés és Krsna örömének szolgálata pusztítja el.

A Krsna által megölt démonok jelképezte akadályokat a náma-bhadzsan eredményeként maga Krsna hárítja el, a Balarám által elpusztítottakkal (8. Dhénuka, 12. Pralamba) viszont a szádhaka törekvése végez.

PDF

a bhakta útja

Szúta Gószvámí e szavakkal szól Naimisáranja bráhmanáihoz:

śuśrūṣoḥ śraddadhānasya vāsudeva-kathā-ruciḥ |
syān mahat-sevayā viprāḥ puṇya-tīrtha-niṣevaṇāt || 16 ||
śuśrūṣoḥ – a hallani vágyóé (szolgálóé); śraddadhānasya – hithűé; vāsudeva-kathā-ruciḥ – a Vászudéváról szóló történetek után vágyakozás; syāt – lehet; mahat-sevayā – a dicsők szolgálata által; viprāḥ – bráhmanák!; puṇya-tīrtha-niṣevaṇāt – jámbor szentek szolgálata folytán

Ó, bráhmanák, a hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred a nagy (bhakták) s a jámbor szentek szolgálata által.

A śuśrūṣu szó a śru – hallgat, figyelemmel kísér, engedelmeskedik, követ igéből származik. A gyök ismétlődése itt az adott cselekvés iránti vágyakozást jelenti: hallás iránti vágyakozás. Olyasvalakiről van tehát szó, aki figyelmesen hallgat, majd engedelmesen követi a hallott tanítást. A śuśrūśā maga a cselekvés: hallásvágy, engedelmes kötelességtudat és szolgálat, a śuśrūṣu pedig olyan személyt jelent, akiben felébredt a tanítás hallása iránti vágy, és hűséggel szolgálja tanítóját.

śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ |
hṛdy antaḥ-stho hy abhadrāṇi vidhunoti suhṛt satām || 17 ||
śṛṇvatām – a hallóké; sva-kathāḥ – saját történeteit; kṛṣṇaḥ – Krsna; puṇya – jámbor, áldásos; śravaṇa – hallás; kīrtanaḥ – dicsőítés; hṛdi-antaḥ-sthaḥ – (az ember) szívében lakozó; hi – bizonyára; abhadrāṇi – romlottságokat, gonoszságokat, bűnöket; vidhunoti – tisztít; suhṛt – jószívű; satām – az őszintének

A róla szóló történeteket hallgató, őszinte és jószívű embereket megtisztítja bűneiktől Krsna, a szívükben lakozó, kit áldásos hallani s dicsőíteni.

naṣṭa-prāyeṣv abhadreṣu nityaṁ bhāgavata-sevayā |
bhagavaty uttama-śloke bhaktir bhavati naiṣṭhikī || 18 ||
naṣṭa – elpusztult; prāyeṣu – sokaságában/kor; abhadreṣu – bűnökben/kor; nityam – rendszeresen; bhāgavata sevayā – Bhágavata szolgálatával; bhagavati – Bhagaván iránt; uttama-śloke – transzcendentális imákkal magasztalt iránt; bhaktiḥ – szerető szolgálat; bhavati – lesz; naiṣṭhikī – visszavonhatatlan

Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága, megszilárdul a transzcendentális imákkal magasztalt Bhagaván iránti szerető odaadás.

A Bhágavata szó a Bhagavánhoz, a személyes Istenhez kötődőt jelent, így egyaránt vonatkozhat Isten híveire, és az Istent magasztaló szentírásra.

tadā rajas-tamo-bhāvāḥ kāma-lobhādayaś ca ye |
ceta etair anāviddhaṁ sthitaṁ sattve prasīdati || 19 ||
tadā – akkor; rajas tamas bhāvāḥ – a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotok; kāma lobha ādayaḥ – kéj, a sóvárgás, és a többi; ca – és; ye – amik; cetaḥ – elme, szív; etaiḥ – ezek által; anāviddham – anélkül, hogy hatással lenne rá („át nem döfött”); sthitam – szilárd; sattve – jóságban; prasīdati – elégedetté válik, lecsillapodik

Ekkor a szív mentes marad a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotoktól, a kéjtől és a kapzsiságtól, megszilárdul a jóságban, és lecsillapodik.

Dzsíva gószvámí e vers kommentárjában a bölcs Havi szavait idézi a Bhágavata-puránából: „Az Úr Visnu híveinek legjobbja mindig Őrá emlékezik, s a három világ uralmáért sem cserélné el fél pillanatra sem az Úr lótuszvirág lábainak imádatát, amit a félistenek s a legyőzhetetlen Úron meditálók is szeretnének elnyerni.” (Bhág. 11.2.53.) Az ilyen imádatra nem a jóság kötőereje, hanem a śuddha-sattva, a tiszta jóság minősége a jellemző.

evaṁ prasanna-manaso bhagavad bhakti-yogataḥ |
bhagavat-tattva-vijñānaṁ mukta-saṅgasya jāyate || 20 ||
evam – így; prasanna – elégedett, örvendező; manasaḥ – szívé; bhagavat-bhakti – az Úr odaadó szolgá¬lata; yogataḥ – következtében; bhagavat-tattva – Bhagaván igaz természete; vijñānam – megértés; mukta saṅgasya – mentes ragaszkodástól (a manas – a szív jelzője); jāyate – megszületik

A (világi) ragaszkodásaitól megszabadult s elégedetté vált szívben a Bhagaván iránti szerető odaadás következtében megszületik a megértés a magasztos Úr igaz természetéről.

bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ |
kṣīyante cāsya karmāṇi dṛṣṭa evātmanīśvare || 21 ||

bhidyate – el van vágva; hṛdaya-granthiḥ – a szív csomója; chidyante – fel van darabolva, meg van semmisítve; sarva-saṁśayāḥ – minden kétség; kṣīyante – meg van szűnve; ca – és; asya – övé; karmāṇi – tettei (a tettek láncolata); dṛṣṭe – megpillantása után; eva – bizonyára; ātmani-īśvare – a Lélek, az Úr (megpillantása után), vagy: az elmében az Úr (megpillantása után)

A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.

A szívet gúzsba kötő csomó a tudatos (cit) lelket, és az érzéketlen (jaḍa), tudat nélküli anyagot összekapcsoló hamis ego (ahaṅkāra).

(Bhág.1.2.16-21.)

Visvanáth Csakravartí e verseket kommentálva az alábbiak szerint foglalja össze a bhakta útjának állomásait:

satāṁ kṛpā mahat-sevā śraddhā guru-padāśrayaḥ |
bhajaneṣu spṛhā bhaktir anarthāpagamas tataḥ ||
niṣṭhā rucir athāsaktī ratiḥ premātha darśanam |
harer mādhuryānubhava ity arthāḥ syuś caturdaśe ||
(1) A szentek kegye, (2) a nagy lelkek szolgálata, (3) hit, (4) a mester lábainak oltalma.
(5) az imádat utáni vágy, (6) a szerető odaadás, majd (7) az anarthák elmúlása.
(8) A megszilárdult hit, (9) az íz, s (10) a ragaszkodás, (11) a szeretet, (12) a tiszta szeretet, majd (13) a látás,
(14) s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.

(Sārārtha-darśiṇī)

A tizennégy mozzanat két hetes csoportra bontható: az első hét állomás az evilági tényezőktől való megtisztulás fokai, a második hét a továbblépés, a lelki vonzalom megerősödésének és beteljesülésének állomásai. Az alábbiak szerint azonosítja a szövegben e tizennégy állomást:

„16. Ó, bráhmanák, a (3) hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a (5) Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred (2) a nagy (bhakták) (4) s a jámbor szentek szolgálata által. (1: A hallásvágy forrása pedig a szentek mástól nem függő kegye.)
17. A róla szóló történeteket hallgató, őszinte és jószívű embereket (7) megtisztítja bűneiktől Krsna, a szívükben lakozó, (6) kit áldásos hallani s dicsőíteni.
18. Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága, (8) megszilárdul a transzcendentális imákkal magasztalt Bhagaván iránti szerető odaadás.
19. Ekkor a szív mentes marad a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotoktól, a kéjtől és a kapzsiságtól, (9: megérzi az odaadás gyakorlatainak valódi ízét,) (10) megszilárdul a jóságban, és (11) lecsillapodik. (Visvanáth értelmezésében: azért érezheti a kírtana, s a többi gyakorlat igazi ízét, mert nem a betegség és öregség gyötörte, étel s többi burkolatú testben leli örömét, hanem az istenszerető érzelmekben, ez a rati, vagy bháva.)
20. A (világi) ragaszkodásaitól megszabadult s elégedetté vált szívben a (12) Bhagaván iránti szerető odaadás következtében megszületik (14) a megértés a magasztos Úr igaz természetéről (azaz alakjának, tulajdonságainak, kedvteléseinek édességéről).
21. (13) A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.”

Rúpa gószvámí hasonlóképp írja le a rajongó szeretethez vezető lépéseket a Bhakti-raszámrta-szindhuban (ādau śraddhā..., 1.4.15-16.), ám erről egy másik írás szól majd itt a slókamálán.

––––––––––––––––––

Fordítsuk most figyelmünket a fenti szakasz utolsó versére (Bhág. 1.2.21.)!

bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ |
kṣīyante cāsya karmāṇi dṛṣṭa evātmanīśvare || 21 ||

A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.

E verset szinte szó szerint megtaláljuk a Bhágavata-purána 11. énekében is, melyben Krsna így beszél Uddhavának a bhakti-jógáról:
„26. Erény az, ha az ember következetesen ragaszkodik személyes feladatköréhez (a bűn pedig annak elhanyagolása). Az erény és bűn ilyetén megkülönböztetése korlátozza a természetüknél fogva tisztátalan tetteket s így az ember képes lesz föladni (anyagi) ragaszkodását.
27-28. Kiknek szívében már föltámadt a tisztelet a rólam szóló történetek iránt, kik már az önérdekű cselekvéshez fűződő minden vonzalmukat elvesztették, s akik már látták, hogy az érzéki örömök bánatot és szenvedést rejtenek magukban, de még nem tudnak felhagyni velük, azok imádjanak engem szeretettel s elszánt hittel. Élvezzék ugyan az életet, de soha ne feledjék, hogy ez minden baj és szenvedés forrása.
29. Mivel a szívükben lakozom, hamarosan minden kíntól és gyötrelemtől megszabadítom azokat a bölcseket, akik az odaadás elvei szerint imádnak engem.
30. Az egoizmus szívet kínzó görcsei megszűnnek, minden kétség szertefoszlik s a tettek nyomasztó visszahatásai mind kifakulnak abban a pillanatban, amint fölismernek engem, az univerzum lelkét. (bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ | kṣīyante cāsya karmāṇi mayi dṛṣṭe’khilātmani ||)” (Bhág. 11.20.26-30.)

Az utolsó versnek csupán a negyedik pádája különbözik, ennek szó szerinti fordítása: az Egyetemes Lélek (akhila-ātmani), az én (mayi) megpillantásom után (dṛṣṭe).

Hasonlóképpen a Muṇḍaka-upaniṣadban is:
„7. A legbölcsebb, a mindentudó, kinek nagysága megnyilvánul a Földön, ebben az éterben (a szívben), s Brahman fényes városában Lélekként ismeretes.
8. Gondolat a lénye, ő a test és az érzékek irányítója. A durva testben (ételben) is ő lakik, s uralja a szívet. Mikor örömteliként és halhatatlanként megmutatja magát, a bölcsek szívük tisztaságával érzékelik őt.
9. A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata. (bhidyate hṛdayagranthiśchidyante sarvasaṁśayāḥ | kṣīyante cāsya karmāṇi tasmin dṛṣṭe parāvare ||)
10. A legfőbb aranyburokban lakozik a szenvedélytől s összetettségtől mentes Brahman. Tiszta ez, a fények fénye, amit az Önvaló ismerői ismernek.
11. Ott nem a Nap világít, sem a Hold vagy csillag, sem e villámok fénye, még kevésbe közönséges tűz. Azzal a fénnyel fényeskedik minden, az ő világossága ragyogja be a mindenséget.
12. Bizony Brahman ez a halhatatlan, ott van keleten és nyugaton, északon és délen, az ég magasán és alján. Brahman áthat mindent. Brahman a Teljesség, ez a legkiválóbb.” (Muṇḍaka-upaniṣad 2.2.7-12.)

Srídhar Mahárádzs Visvanáth Csakravartí kommentárjának szellemében így bontja ki e verset:

Az eksztázis (rasa) iránti belső sóvárgásunk gúzsbakötött és lepecsételt szívünk mélyén rejlik. Ám Krsna dicsőségének hallása és zengése feltöri a pecsétet, szívünk feleszmél és kitárulkozik, hogy befogadja Krsnát, minden gyönyör forrását, magát a rajongó eksztázist.
Szívünket a rajongás, a báj és a kellem tartja vonzásában. Ezt a szív érzi s nem az ész; ezért tartják legfontosabbnak a szívet. A bhakti másik hatása a tudás síkján mutatkozik meg. Egy kis ízelítő az isteni gyönyörökből minden kétséget eloszlat (rasa-varjaṁ raso’py asya paraṁ dṛṣṭvā nivartate, Bg. 2.59.). Ha az ember ténylegesen ráérez az igazi eksztázisra, a raszára, akkor minden kétsége szertefoszlik. A bhakti íze rabul ejti az ember szívét, s megindul az istenszeretet eksztázisának (prema) árja. Az elégedett szív így fog szólni: „Ez az, amit kerestem!” Mire az ész is a nyomába lép: „Semmi kétség, ez kutatásunk legfőbb célja. Hajíts el minden egyebet!”
– Érjen hát véget minden evilági cselekedet! – szól a szív, ha elnyerte a legfőbb kincset, az istenszeretetet. Ekkor a karma abbamarad.
A bhakti hatására először föleszmél a szív. Mikor szívünket elragadja az istenszeretet, eszünk is jóváhagyja vonzalmunkat, s a mindig rosszra csábító karma megszűnik. A bhakti-jóga a szív igazi kincse.

PDF

Szvámí Szadánanda dász

 

Szvámí Szadánanda dász
(1908 - 1977)

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí vágyának eleget téve tanítványai - az ortodox hindu felfogással szakítva - a nyugati világba utaztak, hogy ott tanítsák Csaitanja Maháprabhu üzenetét. Először 1933-ban Londonban nyitottak prédikáló központot, előadásokat tartottak az érdeklődőknek s a tudós közönségnek. Az első nyugati vaisnavák így 1935-ben utaztak Indiába, köztük Ernst Schulze is, aki aztán később Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád tanítványa is lett, mesterétől a Szadánanda nevet kapta.
Szadánanda dász korábban összehasonlító vallástudománnyal foglalkozott, buddhista szöveget fordított szanszkrtból, így került Japánba, ahol Bhaktisziddhánta Szaraszvatí egy másik tanítványának, Prof. N. Sanyal-nak Csaitanja Maháprabhuról írt könyve került a kezébe. Felvette a kapcsolatot a szerzővel, és mesterével, majd az ő instrukcióit követve Londonba utazott, hogy találkozzék az ottani bhaktákkal, Bhakti Pradíp Tírtha Maháráddzsal, és Bhakti Hridaja Vana Maháráddzsal.
1935-ben utazott Indiába, itt is telepedett le, s mikor a második világháború kitört, német állampolgársága miatt internálótáborba került. A táborban találkozott fogolytársával, Walther Eidlitz-cel (a későbbi Vámana dásszal), aki eredetileg azért utazott Indiába, hogy meglelje mesterét.
Az alábbi részlet Vámana dász Ismeretlen India című könyvéből való:

- Ahogy a tűz természete az hogy égjen éppen így az emberi lélek természete az hogy szeressen, Istent szeresse. - mondta Szadánanda. Magas volt, vékony, feje kopaszra borotválva. Bár európai volt, az indiai szerzetesek öltözetét viselte. Egy napon ott állt új jövevényként az ebédlő barakk előtt ahol az internáltak már éhesen sorakoztak, s mely felett az izgatott ragadozó madarak nagy rajokban köröztek. Megszólítottam s ő tőmondatokban, szigorúan a tárgyra szorítkozva válaszolt. Első igazi beszélgetésünk az éjszakai futballpályán zajlott. Ott mesélt nekem egy antik görög vázáról, amit egyszer régen látott. A vázára egy kerék volt festve tizenhat küllővel. A kerék körül képek voltak a régi görög misztériumokból, s egy felirat: „Leugrottam Ixion kerekéről.”
Ixionnak nevezték azt a vétkekkel teli halottat, aki a holtak világában örök időkre egy forgó kerékre van kötözve; erre emlékeztem. De nem tudtam, hogy egyes görög misztériumok nem a halottak világát, hanem a mi saját világunkat tekintették szánalmas helynek, ahol valamennyi élőlény anélkül hogy tudna róla egy kérlelhetetlenül forgó kerékre van felfeszítve, az állandóan ismétlődő földi életek kerekére.
Egy rég nem működő erdei vízimalom kerekére kellett hirtelen gondolnom, melyet gyermekkoromban sokszor órákig bámultam rémülten, amint színehagyott, mohával borított küllői értelmetlenül forogtak miközben alatta a mélyben a megfeketedett, kikövezett mederben zubogó patak vizét a magasba emelte, szétfröccsentette, majd ismét a magasba emelte: nyereség és veszteség, tisztelet és szégyen, vereség és győzelem, boldogság és szenvedés, egészség és betegség, egyesülés és elválás, hervadás, halál, és új születés. Saját vágyaink ereje válik azzá az erővé, mely a változó világ kerekét hajtja végtelenül előre. Az összes indiai bölcselet azt az utat kereste, mely az Ixion kerekéről való szabaduláshoz vezet. Srí (1) is ezt a szabadulást nevezte a legfőbb célnak.
- Az izzó fájdalom változó világának kerekéről való szabadulás nem a legfőbb cél. - mondta kísérőm. - Ez csupán az első lépés a soha véget nem érő ösvényen, mely Isten elfeledett világába visz, ahová az istenszeretet guruja vezeti tanítványát.
- Mi az út? Mi a cél? - faggattam, miközben úgy éreztem, hűtlen lettem Srí mahárádzshoz, gurumhoz azzal hogy feltettem e kérdést.
- Az út a szeretet, a cél a szeretet; egyre nagyobb, a szívből előtörő istenszeretet. Ahogy a szikra tanusítja a tűz létét azzal hogy éget, éppen így ad bizonyságot Isten létéről a lélek azzal hogy szereti őt. A szikra az egyéni lélek, a szeretet nagy tüze Isten maga. A szikra parányi a tűzhöz képest melyből kipattan, de végtelen parányisága csupán formájára vonatkozik. A lelket burok rejti, s nem tud semmit igazi természetéről. De ha ráébred önmagára, s szereti Istent, s kimondhatatlanul vágyakozik vissza hozzá, akkor ő is részesévé válik az örökkévalónak, az ő gazdagságának, becsületességének, szabadságának. Ekkor levetkőzi az önérdek valamennyi formáját, s nem marad más vágya mint hogy Istennek örömet szerezzen. Ekkor részt tud venni Isten belső életében a szeretetteljes odaadó szolgálatban.
- Nem az Igazság ismerete a legfőbb cél? A gurum ezt mondta nekem.
- Bölcsességhez az ember nem jut tudni akarás útján, csak az odaadó szolgálat által. A puszta tudásvágy még önzés, és az egoizmus kielégítése.

....

- Szvámídzsí- kezdtem - Mit mondott az ön guruja, szerinte miért élünk? Miért kaptuk ezt a testet?
Szadánanda kigyúlt:
- A gurum azt mondta: „Azért kaptuk ezt a lusta testet, hogy valamennyi lélegzetvételünkkel elégessük az isten iránti szeretet tüzében.” Ezt azonban ön még nem értheti Vámanadász. Ön még nem tudja ki is Isten, ki Krsna...
- Ó, én szeretném látni Istent - mondtam.
- Nem arról van szó, hogy ön látja Istent - utasított rendre szigorúan kísérőm. - Sokkal inkább arról, hogy Isten tekint önre, hogy vonzza Őt az ön szeretetteljes odaadás iránti vágyának szépsége és tisztasága. Ha valaki Istent látni akarja, akkor ez a kívánság még mindig kizsákmányoló hajlamának utolsó foszlányaiból ered. Mint ahogy az emberek önzésükből fakadóan a Földön valamennyi dolgot objektummá alacsonyítanak le, melyeket csak aszerint képesek értékelni, hogy számukra hasznosak-e vagy sem, s mindent élvezni akarnak, s egyesek így tekintenek Istenre is.
- Hogy szabadulhatok meg ettől az egoizmustól?
- Így sem szabad kérdezni. - válaszolta Szadánanda keményen. - Ez a kérdés is egoizmusból fakad. Kérje Krsnát, az ismeretlent, a rejtetett, hogy adjon önnek erőt, hogy a jövőben egyszer őszintén tudja majd kérni, hogy őt igazán szolgálhassa, és megtanulja szeretni. De már későre jár. Aludnunk kell. Jó éjt Vámanadász.

–––––––––––––––––––––––––––
(1) Srí: szerzetes tanító, a szerző korábban az ő himalájai ásramjában élt

· A könyv magyar nyelven itt olvasható.
· Szvámí Szadánanda dász élete és írásai (angol, német és svéd nyelven)