de mit keres itt a ló?

 

Helyszín Magyarország, idő a 20. század utolsó negyede. A mester meglátogatja tanítványát, aki egy bérelt lakásban él. A lakást berendezetten sikerült bérelni - a falakon néhány kép. Az egyik – egy fekete-fehér tónusú metszet – falusi idillt ábrázol. Éjszaka van, az égen telihold, a háttérben a falu házainak körvonalai, az előtérben a csikóslegény (jól felismerhetően csikós, bő gatyában, mellette a lova) éppen a kedvesét öleli. A mester ránéz a képre: „ó, Rádhá-Krsna... nagyszerű... de mit keres itt a ló?”

Egy alkotás profán vagy szent? Nyilván nem közömbös az alkotó szándéka, de legalább annyira fontos „társalkotó” a befogadó. Hiszen az ő számára az alkotás üzenete az, amit neki üzen. A szerelmespárból így lesz az ádi-raszát, az őseredeti szerelmet megtestesítő isteni pár a csikóslegény és kedvese. A te szemed, a te szíved mit lát? – valójában ez a kérdés.

Mesélek egy kicsit korábbi példát a profán alkotás szentségével kapcsolatban. Helyszín a nyugat-indiai Orissza, a 16. század húszas éveinek elején járunk. Csaitanja Maháprabhu az eksztatikus szerzetes Dzsagannáth előtt táncol, s közben egy verset énekel:

yaḥ kaumāra-haraḥ sa eva hi varas tā eva caitra-kṣapās
te conmīlita-mālatī-surabhayaḥ prauḍhāḥ kadambānilāḥ |
sā caivāsmi tathāpi tatra surata-vyāpāra-līlā-vidhau
revā-rodhasi vetasī-taru-tale cetaḥ samutkaṇṭhate ||

Akinek a lányságom adtam, ő a férjem (most is). Azok a csaitra-éjszakák,
azok a szirmaikat bontogató jázminok illatával terhes a kadamba-szellők!
Één is ugyanaz vagyok, mégis, oda, boldog óráink színhelyére,
a Révá partjára, a pálmafa tövébe... szívem csak oda vágyakozik.

A vers nyilván nem ismeretlen a jelenlévő művelt bráhminok előtt. Több, költészettel foglalkozó monográfia is idézi, a Kompozíció tükre (sāhitya-darpaṇa) Visvanáth Kavirádzs munkája (15. század eleje, ráadásul a szerző orisszai pandit), és a Költészet ragyogása (kāvya-prakāśa) Mammata Bhatta (11. század) műve bizonyosan. S e művekből tudható a szerző neve is: a költőnő neve Śīlābhaṭṭārikā, legkésőbb a 9. században élt. Mára csak az antológiákban idézett néhány verse maradt meg, de a 10. században a pāncālī stílus jeles alakjaként dícsérték.

A vers világi költemény. Sríla Prabhupád fordításában finoman és szépen fogalmaz, úgy jobban illik a vers a szerzetes ajkaira: „Az, aki fiatalságom idején elrabolta a szívemet, most újra az uram. Caitra hónap ugyanazon holdfényes éjszakáit éljük most. A málatí virágok ugyanazon illata árad, és ugyanazok az édes szellők fújnak a kadambaerdő felől. Bensőséges kapcsolatunkban én is ugyanaz a szerelmes vagyok, elmém mégsem boldog itt. Visszavágyom arra a helyre ott a Révá partján, a Vétaszí fa alatt. Ez az óhajom.”

Ám a kaumāra-haraḥ szó szerint 'lányságot elvevőt' jelent, a surata pedig nagy örömöt, vagy szerelmes együttlétet. A versben említett Révá folyó a Narmadá egy másik neve, a vetasī rattanpálma, vékony szálú, liánszerű pálma. A caitra egy tavaszi hónap, március vége, április eleje idejére esik... aminek említése azért meglepő, mert a mālatī jázmin inkább később, a nyári hónapokban virágzik, nem caitra hóban. Ellenben a szerelemisten egyik neve a 'Csaitra barátja', azaz caitra-sakha, a hónap említése inkább a szerelemre tett utalás, mint időmegjelölés. Hasonlóan a kadamba említése is. A kadamba narancssárga, illatos virágokat hozó sötét törzsű fa (Nauclea Cadamba), melyről a költők úgy tartják, hogy mennydörgéskor rügyezik. A caitra, a mālatī és a kadamba említése mind a szerelemre tett utalások: a szerelem raszájának fellobbanását mutató jelek.
A heves vágyakozást kifejező samutkaṇṭhate több jelentésű szó. A szó az ut-kaṇṭha ’felemelt nyak’ szóból ered, és – rendhagyó módon – a főnévből képzett az ige (mint a magyarban a király – királykodik). A felemelt nyak jelenthet izgatottságot, bánatot és sóvárgást egyarát. (A sam- előtag itt a cselekvés erőteljes voltára utal.) Egyszóval érthető a vers úgy is, hogy a költő a régi szerelem szenvedélyét gyászolja.

De miért ismételgeti a furcsán viselkedő szerzetes a szent mantrák helyett ezt a világi költeményt? Még a követői sem tudták, csupán egyikük, Szvarúp Dámódar ismerte a vers jelentését Csaitanja számára.
Egy ízben úgy adódott, hogy Rúpa gószvámí is ott volt a szekérünnepen. A verset hallva megértette Maháprabhu hangulatát, s maga versbe foglalta azt. A pálmalevelet, amire a verset írta kunyhója fedelébe rejtette, majd elment. Csaitanja Maháprabhu azonban megtalálta a költeményt:

priyaḥ so 'yaṁ kṛṣṇaḥ sahacari kuru-kṣetra-militas
tathāhaṁ sā rādhā tad idam ubhayoḥ saṅgama-sukham |
tathāpy antaḥ khelan-madhura-muralī-pañcama-juṣe
mano me kālindī-pulina-vipināya spṛhayati ||

Kedves barátnőm, kivel most Kuruksétrán találkoztam ugyanaz a kedves Krsna,
s én is ugyanaz a Rádhá vagyok, s mindketten örvendünk a találkozásnak.
Mégis, legbelül édes fuvolája ötödik hangot játszó muzsikájának örvendek,
szívem a Kálindí-parti ligetbe vágyakozik!

Az ötödik hang a zenei skála ötödik hangja, melyhez a szerelem raszáját társítják.
Rúpa gószvámí költeménye Rádhá és Krsna kuruksétrai találkozásának pillanatát, s abban is Rádhá érzéseit idézi fel. Sok évvel azután, hogy Krsna Mathurába, majd Dvárakába távozott, Rádhá és Krsna újra találkoztak Kuruksétrán – egy napfogyatkozás áldásos megünneplésére sokan zarándokoltak oda Bhárata-varsa minden szegletéből. Bár újra találkoztak, mégis minden más volt… az elválás fájdalmát újra meg újra átélő Rádhá számára ez a pillanat minden eddiginél gyötrelmesebb. Csaitanja Maháprabhu Rádhikát imádó követői e hangulat miatt becsülik oly nagyra Kuruksétrát… e gyötrelmet Rádhá barátnői enyhíthetik csak.

a nyolcféle hősnő – az óind művészetben megjelenő szerelmes asszonyok

 

Az óind művészet nyolc klasszikus nőalakot, nyolcféle szerelmes asszonyt ír le. E karaktereket Bharatamuni a Nátja-sásztra 22. fejezetében az alábbiak szerint veszi számba:

tatra vāsaka-sajjā ca virahotkaṇṭhitāpi vā |
svādhīna-bhartṛkā cāpi kalahāntaritāpi vā ||22.211||
khaṇḍitā vipralabdhā vā tathā proṣita-bhartṛkā |
tathābhisārikā caiva jñeyās tv aṣṭau tu nāyikāḥ ||22.212||

1. Vāsaka-sajjā, a szerelemhez szépítkező, aki szépen kiöltözködik, felékszerezi magát, szépen elrendezi a találka helyszínét, s türelmetlenül várja kedvesét. 2. Virohotkaṇṭhitā, a kedvese távolmaradása miatt aggódó, a távollévő férjére vagy kedvesére izgatottan várakozó asszony. 3. Svādhīna-bhartṛkā, a férjét hatalmában tartó asszony, aki teljességgel uralja párját. 4. Kalahāntaritā, civakodás miatt eltávolodott nő, aki ugyan veszekedik hűtlen párjával, ám szívében nem csak harag van, hanem a bánat gyötrelme is. 5. Khaṇḍitā, az elárult, kinek kedveséről vagy férjéről beigazolódik annak hűtlensége, ezért haragvóvá, vagy éppen csüggedtté válik. 6. Vipralabdhā, a félrevezetett és csalódott, aki kedvese szószegése miatt gyötrődik. 7. Proṣita-bhartṛkā, az asszony, kinek férje vagy kedvese messze földre utazott, s az ő hossszú távolléte teszi bánatossá. 8. Abhisārikā, a találkára siető.

A Nátja-sásztra a felsorolás után a hősnők tulajdonságait taglalja egy-egy versben, az alábbiakban mindegyik mellé a Rúpa gószvámí által összeállított Padjávalí című versantológia odaillő fejezetét illesztettem, illusztrációként.

1. vāsaka-sajjā nāyikā – a várakozó szerelmes asszony („a szerelemhez szépítkező”)

ucite vāsake yā tu rati-sambhoga-lālasā |
maṇḍanaṁ kurute hṛṣṭā sā vai vāsaka-sajjikā ||22.213||

Aki alkalmas öltözékben, a szerelmes gyönyör utáni epekedéssel
ékesíti magát, az ilyen boldog hősnő az „szerelemhez szépítkező”.

Örömmel készülődik a találkára, feldíszíti a szobát, az ágyat, tükör előtt ülve csinosítgatja magát, közben ki-kipillant az ablakon, vagy türelmetlen várakozással sétál fel s alá.

A Padjávalí Raghunáth dász gószvámí versét idézi:

talpaṁ kalpaya dūti pallava-kuler antarlatā-maṇḍape
nirbandhaṁ mama puṣpa-maṇḍana-vidhau nādyāpi kiṁ muñcasi |
paśya krīḍad-amandam andha-tamasaṁ vṛndāṭavīṁ tastare
tad gopendra-kumāram atra milita-prāyaṁ manaḥ śaṅkate ||212||

Az ágyat díszítsd virágszőnyeggel, barátnőm, itt a lombsátor mélyén,
ne törődj most az én virág-díszeimmel!
Nézd! A pajkos sötétség gyorsan ráborult Vrndá erdejére,
úgy sejtem, hamarosan megérkezik a találkára a pásztorok vezérének fia!

(szerző: Raghunātha dāsa, versmérték: śārdūlavikrīḍita)

2. virahotkaṇṭhitā nāyikā – (kedvese) távolmaradása miatt aggódó asszony

aneka-kārya-vyāsaṅgād yasyā nāgacchati priyaḥ |
tad-anāgata-duḥkhārtā virahotkaṇṭhitā tu sā ||22.214||

Kinek kedvese számtalan teendője miatt nem érkezik meg (időben),
az ő távollététől gyötrődő asszony a „távolmaradás miatt aggódó”.

A viraha-utkaṇṭhita szóösszetételben a viraha távollétet, elválást, az utkaṇṭhita szó szerint ’nyújtott nyakút’ (ud-kaṇṭha) jelent – ez az epekedés, az izgatottság jele. Az ilyen szerelmes türelmetlen izgalommal várakozik barátnői társaságában, szorong és aggodalmaskodik, vagy éppen kétségbeesetten zokog.

A Padjávalí idevonatkozó versei:

sakhi sa vijito vīṇā-vādyaiḥ kayāpy apara-striyā
paṇitam abhavat tābhyāṁ tatra kṣapā-lalitaṁ dhruvam |
katham itarathā śephālīṣu skhalat-kusumāsv api
prasarati nabho-madhye’pīndau priyeṇa vilambyate ||213||

Barátnőm, talán egy másik leány versenyre hívta, legyőzte lant-párbajban,
és elnyerte őt. Bizonnyal kellemesen telik az éjszakájuk.
Hogyan is lehetett volna másként? A bánatfa már elhullatta virágait,
a Hold is túlhaladt az ég közepén, s a kedvesem mégis késlekedik!

(szerző: ismeretlen, versmérték: hariṇī)

A bánatfa (pārijāta, Bengálban śephāli, koralljázminfa, Nyctanthes Arbor Tristis, azaz éjvirágú szomorú fa) átható illatú virága alkonyatkor nyílik, ám a hajnali órákban elhullajtja.

aratir iyam upaiti māṁ na nidrā
gaṇayati tasya guṇān mano na doṣān |
viramati rajanī na saṅgam āśā
vrajati tanus tanutāṁ na cānurāgaḥ ||214||

A boldogtalanság talál rám, nem az álom,
szívem csupán erényeit számlálja, nem hibáit.
Csak az éjszaka múlt el, nem a találkozás iránti vágyam,
és csupán a testem sorvad, nem a szerelmem!

(szerző: Kaṅka, versmérték: puṣpitā)

3. svādhīna-bhartṛkā – a férjét hatalmában tartó asszony

suratātirasair baddho yasyāḥ pārśve tu nāyakaḥ |
sāndrāmoda-guṇa-prāptā bhavet svādhīna-bhartṛkā ||22.215||

Forró szerelmével béklyózza meg a felettébb elégedett a hőst, ki (ezért) mindig a közelében marad,
így heves boldogság lesz a része a „férjét hatalmában tartó asszonynak”.

Rúpa gószvámí Padjávalí-gyűjteményében a svādhīna-bhartṛkā fejezet csupán egyetlen verset tartalmaz:

makarī-viracana-bhangyā
rādhā-kuca-kalasa-mardana-vyasanī |
ṛjum api rekhāṁ lumpan
ballava-veśo harir jayati ||251||

Csalafintán delfint rajzolna
Rádhá keblének korsajára, (dévajul) így gyötörve őt,
ám úgy zavarba jön, hogy egy egyenes vonalat húz –
dicsőség a pásztorfiú képében megjelenő Harinak!

(szerző: ismeretlen, versmérték: āryā)

A kedvtelést Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban is megemlíti (2.1.231.), illusztrálva Krsna dhīra-lalita (bátor, ugyanakkor játékos – a hősök egy típusa) tulajdonságát:

vācā sūcita-śarvarī-rati-kalā-prāgalbhyayā rādhikāṁ
vrīḍā-kuñcita-locanāṁ viracayann agre sakhīnām asau |
tad-vakṣo-ruha-citra-keli-makarī-pāṇḍitya-pāraṁ gataḥ
kaiśoraṁ saphalī-karoti kalayan kuñje vihāraṁ hariḥ ||

Amikor Krsna szavaival nyíltan az éjszaka gyönyöreire utalt, Rádhiká
szégyenében lehunyta szemeit. Ekkor ő – barátnői előtt –
ügyesen egy delfin képét rajzolt Rádhá keblére.
Így telt Hari fiatalsága, a bokrok közi ligetekben a szerelmes kedvtelések gyümölcseit ízlelve.

A dhīra-lalita hős látszólag kézben tartja a helyzetet, és uralja a szereplőket. Valójában azonban maga is egyre mélyebben lekötelezetté válik. A történet első hallásra némileg aggályos: a hős kétszer is szégyenbe hozza a kedvesét annak barátnői előtt! Ám ezzel csak szorosabbra fűzi a szálakat mindannyiuk közt – a szégyenkezéssel való játék a korlátok teljes lebontását jelképezi, a feltétel nélküli teljes önátadás kibontakozását. Míg végül Krsna maga is azt mondja: „Képtelen vagyok ezt az elmondhatatlanul tökéletes találkozást kellően megszolgálni nektek, még az istenek élethossza alatt sem!” (Bhág. 10.32.22.)
E jelenetben Rádhá feltétel nélküli bizalma és önátadása béklyózza meg – és hozza zavarba – Krsnát.
És a játék attól játék, hogy kétoldalú: máskor Rádhá hallgattatja el, szégyeníti meg fortélyosan szerelmét.

4. kalahāntaritā – civakodás miatt eltávolodott hősnő

īrṣyā-kalaha-niṣkrānto yasyā nāgacchati priyaḥ |
sāmarṣa-vaśa samprāptā kalahāntaritā bhavet ||22.216||

Kinek kedvese féltékenység, vagy civakodás miatt elment, s nem tér vissza,
rajta pedig úrrá lesz a türelmetlenség, ő a „civakodás miatt eltávolodott” asszony.

E hősnőben keveredik a párja vélt vagy valós hűtlensége miatti harag, a veszekedés miatt lelkiismeret-furdalás, és a szerelme távolléte miatt érzett bánat. A kalaha civakodást jelent, míg az antarita melléknév jelentései: rejtett, elválasztott, elkülönült.

anālocya premṇaḥ pariṇatim anādṛtya suhṛdas
tvayākāṇḍe mānaḥ kim iti sarale preyasi kṛtaḥ |
samākṛṣṭā hy ete viraha-dahanodbhāsura-śikhāḥ
sva-hastenāṅgārās tad alam adhunāraṇya-ruditaiḥ ||229||

Előbb látni sem akarod szerelmed, majd elutasítod barátnőidet is,
miért támadt benned ez a hirtelen harag kedvesed iránt?
Az elválás tüzének fénylő lángnyelvei vonzanak magukhoz,
ám csak elemészted magad, most már legyen elég ebből az értelmetlen zokogásból!

(szerző: Amaru, versmérték: śikhariṇī)

A śikhā valaminek a tetejét, csúcsát jelzi, így ez a neve a fejtetőn meghagyott hajtincsnek, de a lángnyelveknek is. A szerelem tüze, a szerelmi láz is śikhā. A harmadik pádában megidézett kép az éjjeli lepkéé, akit a fénylő lángnyelvek vonzanak, de el is pusztítanak. A vers utolsó sora két szólást tartalmaz, a sva-hastena aṅgārāḥ ’saját kézzel (hordott) faszén’, – maga alatt vágja a fát – mikor valaki maga okozza saját romlását, az araṇya-rudita ’erdőben sírás’ az értelmetlen panaszkodás – falrahányt borsó –, amit nem hall meg senki sem.

5. khaṇḍitā – elárult (és emiatt kiábrándult) hősnő

vyāsaṅgād ucite yasyā vāsake nāgataḥ priyaḥ |
tadanāgama-duḥkhārtā khaṇḍitā sā prakīrtitā ||22.217||

Akinek kedvese egy másik nő iránti ragaszkodása miatt nem érkezik meg (a találkára),
és gyötrődik (párja) távolléte miatt, őt nevezik „elárultnak”.

Az elárult hősnő haragos kedvese hűtlensége miatt, vagy éppen mérhetetlen keserűség lesz úrrá rajta.

A Padjávalí Autkala versét idézi:

lākṣā-lakṣma-lalāṭa-paṭṭam abhitaḥ keyūra-mudrā gale
vaktre kajjala-kālimā nayanayos tāmbūla-rāgo ghanaḥ |
dṛṣṭā kopa-vidhāyi maṇḍanam idaṁ prātaś ciraṁ preyaso
līlā-tāmarasodare mṛga-dṛśaḥ śvāsāḥ samāptiṁ gatāḥ ||216||

Homloka boltozatán a vörös foltot, nyakán a karperec nyomát,
ajkán a fekete szemfesték nyomait, szemein pedig a bétel pirosát –
ahogy hajnalban szerelmén meglátta e díszeket haragra gyúlt, hosszan
lótuszvirágjába temette arcát, majd elhaltak az őzszemű leány sóhajai.

(szerző: Autkala, versmérték: śārdūlavikrīḍita)

A lākṣā vörös festék, a nők tenyerük és ajkuk pirosítására használták, ám most Krsna homlokán díszlik.

6. vipralabdhā – félrevezetett hősnő

yasyā dūtīṁ priyaḥ preṣya dattvā saṅketam eva vā |
nāgataḥ kāraṇeneha vipralabdhā tu sā bhavet ||22.218||

Bár hírvivőt menesztettek vagy találkát adtak (egymásnak), ám a hős
valamilyen okból mégsem jött el, az a hősnő a „félrevezetett”.

A félrevezetett hősnő csalódott kedvesében, amiért az nem jelent meg időben annak ellenére, hogy tudja, ezzel mekkora fájdalmat okoz. Csalódottan, reménytvesztetten várakozik.

A Padjávalí a rászedett Rádhá szavait Kaṅka versével idézi fel:

uttiṣṭha dūti yāmo yāmo
yātas tathāpi nāyātaḥ |
yā’taḥ param api jīvej
jīvitanātho bhavet tasyāḥ ||215||

Kelj fel, hírvivő barátnőm, induljunk. Eltelt
az éjjel, ám mégsem jött el.
Az a lány, aki túléli ezt,
bizonnyal elnyeri férjét

(szerző: Kaṅka, versmérték: āryā)

Eltelt az éjjel: a szövegben yāma, három órának megfelelő időegység. Elnyeri férjét: a férjre a szöveg az élete ura (jīvita-nātha) szófordulattal utal.

7. proṣita-bhartṛkā – asszony, kinek férje távol él

nānākāryāṇi sandhāya yasyā vai proṣitaḥ priyaḥ |
sārūḍhālakakeśāntā bhavet proṣita-bhartṛkā ||22.219||

Kinek sokféle feladata miatt messze földön él kedvese,
s kiengedett haja szanaszét áll, ő az „asszony, kinek férje távol él”.

Az ilyen hősnő tulajdonképpen gyászol… nem törődik küllemével, magába roskadva ül, és búslakodik.

Az előző szakaszokban egyszerű volt a feladatom: a Padjávalí megfelelő fejezetének verseit illeszthettem be illusztráció gyanánt. Proṣita-bhartṛkā fejezete nincs a Padjávalínak, ám számos ideillő verset találhatunk a gyűjteményben, például a „Rádhá bánata” című fejezetben:

gato yāmo gatau yāmau
gatā yāmā gataṁ dinam |
ha hanta kim kariṣyāmi
na paśyāmi harer mukham ||324||

Eltelt három óra, eltelt hat óra,
múlnak az órák, elmúlt a nap is.
Ó, jaj, mit tegyek,
nem láthatom Hari arcát!

(szerző: Śaṅkara, versmérték: anuṣṭubh)

A versben említett yāma a nap nyolcadrésze, azaz három óra.

yāḥ paśyanti priyaṁ svapne
dhanyās tāḥ sakhi yoṣitaḥ |
asmākaṁ tu gate kṛṣṇe
gatā nidrāpi vairiṇī ||322||

Kedves barátnőm, mily szerencsések azok a hajadonok, kik álmaikban kedvesüket láthatják!
Ám most, hogy Krsna elment, ellenségünk, az álom is elhagyott bennünket.

(szerző: Ṣaṣṭhī-dāsa, versmérték: anuṣṭubh)

so’yaṁ vasanta-samayo vipinaṁ tat etat
so’yaṁ nikuñja-viṭapī nikhilaṁ tadāste |
hā hanta kintu nava-nīrada-komalāṅgo
nāloki puṣpa-dhanuṣaḥ prathamāvatāraḥ ||323||

Ez az a tavaszi pillanat, ugyanaz az erdő, ugyanaz a liget, minden ugyanaz.
Mégis, ó, jaj! Nem látható benne a friss esőfelhőre emlékeztető, szépséges testű virág-íjas (szerelemisten) legkiválóbb megtestesülését.

(szerző: Sañjaya-kaviśekhara, versmérték: vasantatilakā)

yugāyitaṁ nimeṣeṇa
cakṣuṣā prāvṛṣāyitam |
śūnyāyitaṁ jagat sarvaṁ
govinda viraheṇa me || 324||

A pillanat örökkévalóságnak tűnik, a szemem monszunfelhővé vált,
üressé lett az egész világ, úgy hiányolom Góvindát.

(szerző: Caitanya Mahāprabhu, versmérték: anuṣṭubh)

A magyar nyelvben is használjuk a főnévből képzett igét: olyan, bár mégsem az… király – királykodik, bohóc – bohóckodik. Hasonló szóképzés a szanszkrtban is használatos… hasonló, ám szembetűnően mégsem az, vagy valamilyenné válik értelemben. E strófa három ilyen igét, pontosabban ilyen igéből képzett befejezett melléknévi igenevet sorol (yugāyitam, prāvṛṣāyitam, śūnyāyitam): a biztos támpont hiányát, az elveszettséget sugallva. Semmi sem az, aminek látszik. A befejezettség pedig a megváltoztathatatlanság, így a reménytelenség érzetét is kelti. A teljes bizonytalanság oka pedig a Góvindától való távollét. A viraha jelentései: elválás, hiány, távollét, nélkülözés. Milyen a Góvindától való távollétem (govinda-viraheṇa me) érzése? Minden értelmét veszítette, kiüresedett (śūnyāyitam) az egész világ (jagat sarvam). Hogyan? Világkorszakká lett (yugāyitam) pillanattal (nimeṣeṇa). A yuga világkorszakot jelent, de jelenthet tizenkét esztendőt is, s ez a jelentésárnyalat Csaitanja életének utolsó tizenkét esztendejére tett utalás, mikor teljes visszavonultságban, Rádhá érzéseivel kutatta Krsnát. Hogyan? „Monszunoskodott” (prāvṛṣāyitam) szemmel (cakṣuṣā), mikor nem csupán patakként, de felhőszakadásként ömlenek a könnyek. A vers a Siksástakam hetedik strófája – míg a hatodik stróf örömkönnyekről szól, e vers könnyei forrók és keserűek.

dalati hṛdayaṁ gāḍhodvegaṁ dvidhā na tu bhidyate
vahati vikalaḥ kāyo mūrcchāṁ na muñcati cetanām |
jvalayati tanūm antardāhaḥ karoti na bhasmasāt
praharati vidhir marmacchedī na kṛntati jīvitam || 325||

Reszkető szívem meghasadt, mégsem szakad ketté teljesen,
erőtlen testem elalélt, mégsem hagy el egészen az eszmélet.
testem elemészti a tűz, mégsem hamvaszt el,
a végzet összetöri szívem, ám nem veszi el életem.

(szerző: Mālatī-mādhava, versmérték: hariṇī)

dṛṣṭaṁ ketaka-dhūli-dhūsaram idaṁ vyoma kramād vīkṣitāḥ
kacchāntāś ca śilīndhra-kandala-bhṛtaḥ soḍhāḥ kadambānilāḥ |
sakhyaḥ saṁvṛṇutāśru muñcata bhayaṁ kasmān mudhaivākulā
etān apy adhunāsmi vajraghaṭitā nūnaṁ sahiṣye ghanān ||327||

Láttam már milyen a kétaka porától elszürkült ég, megnéztem
a banánfa rügyeivel elborított folyópartot, és elviseltem a kadamba-illatú szellőt is.
Drága barátnőim, töröljétek le könnyeiteket, ne féltsetek, miért is vagytok ily zaklatottak?
(Gyémántkemény) villámból kovácsoltak engem, eltűrök minden nehézséget!

(szerző: Rudra, versmérték: śārdūlavikrīḍita)

A kétaka növény hosszú, tüskés szélű leveleiről (melyek a Gíta Góvinda szerint lándzsaként döfik át a szerelmesek szívét), s bódítóan finom illatáról ismert.

seyaṁ nadī kumuda-bandukarās ta eva
tad yāmunaṁ taṭam idaṁ vipinaṁ tad etat |
te mallikā-surabhayo marutas tvam eva
hā prāṇa-vallabha sudurlabhatāṁ gato’si ||328||

Ez ugyanaz a folyó, ugyanaz a holdsugár,
s ugyanaz a liget, a Jamuná partján.
A szellő is ugyanúgy a jázminok illatával terhes,
ó, jaj, csak te mentél elérhetetlen-messze, szívem kedvese!

(szerző: Hari-bhaṭṭa, versmérték: vasantatilakā)

ayi dīna-dayārdra nātha he
mathurā-nātha kadāvalokyase |
hṛdayaṁ tvad-aloka-kātaraṁ
dayita bhrāmyati kiṁ karomy-aham ||330||

Óh, Uram, Mathurá ékköve! Te mindig oly könyörületes vagy az elesettekhez, mikor láthatnálak?
Bánatos szívem pillantásodért sóvárog kedvesem, mondd, mit tehetnék?

(szerző: Mādhavendra Purī, versmérték: viyoginī)

A verset Mádhavéndra Purí írta, s élete végén is e verset ízlelgette, ismételgette elcsukló hangon, nagy szeretettel. E versben rejlik az elválásban megélt rajongó szeretet magja, melyet aztán Csaitanja Maháprabhu bontakoztatott ki. A vers Rádhiká sóhaja Krsnához: „A nélkülözőket látva ellágyul a szíved, kedves Krsnám, hátha engem is megszánsz. Lásd, Mathurá urának nevezlek, megpróbálom elfogadni a helyzetet, hogy magamra hagytál. De mert nem láthatlak kedvesem, szívem szakad, már alig ver, megsemmisültem. Vajon mit tehetnék?”
A hṛdayaṁ tvad-aloka-kātaraṁ bhrāmyati rész kétféleképpen is értelmezhető:
• mert nem láthatlak (tvad-aloka) bánatos (kātaram) szívem (hṛdayaṁ) alig-alig ver (bhrāmyati), illetve
• zaklatott, tébolyult (kātaram) elmém (hṛdayaṁ) bolyong (bhrāmyati).
A Csaitanja-csaritámrtában ezt olvashatjuk e versről: „E verset valójában Srímati Rádhárání mondta, s csupán az ő kegyéből nyilvánult meg Mádhavéndra Puri szavaiban. Egyedül Gauracsandra ízlelhette meg (e vers hangulatát), nincs negyedik ember, ki megérthetné.” (2.4.194-195.) Csaitanja Maháprabhu, miután bhaktái körében elszavalta a verset, eszméletét vesztve rogyott a földre, majd sírva fölpattant, s a rajongó szeretet eksztázisában nagyokat kiáltott, nevetett és sírt, énekelt, táncolt.

8. abhisārikā – találkára siető nő

hitvā lajjāṁ tu yā śliṣṭā madena madanena ca |
abhisārayate kāntaṁ sā bhaved abhisārikā ||22.220||

Aki szégyenlősséget feledve mámorral és szerelemmel
indul kedveséhez találkára, ő a „találkára siető nő”.

A Száhitja-darpana (3.91.) szerint alkalmas találkahelyek az alábbiak: mező, kert, romos templom, női hírnök háza, erdő, fogadó, temető, folyópart.

A Padjávalíban, a találkára siető Rádháról szóló fejezetben az alábbi verseket olvashatjuk:

mandaṁ nidhehi caraṇau paridhehi nīlaṁ
vāsaḥ pidhehi valayāvalim añcalena |
mā jalpa sāhasini śārada-candra-kānti-
dantāṁśavas tava tamāṁsi samāpayanti ||194 ||

Óvatosan tedd le a lábad! Viselj sötétkék ruhát!
Karpereceid rejtsd el a ruhád szegélyével!
És meg ne szólalj, mert az őszi holdként tündöklő
elővillanó fogaid eloszlatják a sötétséget!

(szerző: Ṣāṇmāsika, versmérték: vasantatilakā)

A Nátja-sásztra a folytatásban (2.227-229.) háromféle találkára siető nő karakterét tárja az olvasó elé: a kurtizán pompás ruhát ölt, villognak és összecsendülnek az ékszerei. A jó családból való leány rejtőzködik, csöndben oson, elbújik a sötétben és olyan kicsire összehúzza magát, amennyire csak tudja, míg találkára siető szolgálóleány nagy léptekkel halad, s közben bőbeszédűen fecseg.
Rádhiká a versben barátnője társaságában halkan lépked az éjszakában, nehogy zajt csapjon, és felhívja magára a figyelmet. Sötét ruhát visel, a karpereceit a ruhája szegélyével fogja össze, s még megszólalni sem mer, nehogy feltűnjön kivillanó fogainak fehérsége.

kim uttīrṇaḥ panthāḥ kupita-bhujagī-bhoga-viṣamo
viṣoḍhā bhūyasyaḥ kim iti kulapālī-kaṭu-giraḥ |
iti smāraṁ smāraṁ dara-dalita-śīta-dyuti-rucau
sarojākṣī śoṇaṁ diśi nayana-koṇaṁ vikirati ||195||

Miféle ösvény ez? Kanyarog, akár haragos kígyó teste!
S miért kell újra meg újra elviselnem az erényes asszonyok csípős szavait?
Így tűnődve a halovány, hűs fényű hold felé
a Lótuszszemű Rádhá szeme sarkából vörös pillantást vetett.

(szerző: Sarvavidyāvinoda, versmérték: śikhariṇī)

Rádhá találkára siet az éjszaka közepén, ám az erdei ösvény kanyargós és csak botladozik rajta a sötétben. A család idős és tekintélyes asszonyainak (a szövegben: kula-pālī, a család oltalmazóinak) korholó szavaira gondol. Bár a hold fénye még halvány, de szeme sarkából haragosan pillant rá (a vörös tekintet a harag jele): nehogy feljebb emelkedj! Ha valaki észrevesz, hiába volt minden nehézség!

citrotkīrṇād api viṣadharād bhīti-bhājo rajanyāṁ
kiṁ vā brūmas tvad-abhisaraṇe sāhasaṁ mādhavāsyāḥ |
dhvānte yāntyā yad ati-nibhṛtaṁ rādhayātma-prakāśa-
trāsāt pāṇiḥ pathi phaṇi-phaṇā-ratna-rodhī vyadhāyī ||196||

Még a képre festett mérgeskígyótól is retteg! Ám éjjel,
amikor a randevútokra ment, milyen bátor volt! Ó, Mádhava, el sem tudom mondani!
A sötétben titokban hozzád tartott, mikor a lelepleződéstől való
félelmében saját kezével takarta el egy kobra csuklyáján csillogó drágakövet!

(szerző: ismeretlen, versmérték: śikhariṇī)

A költők szerint a szvátí naksatra idején lehullott esőcseppek a tengerre hullnak, és egy kagyló héjába kerülve igazgyöngyökké válnak, míg a kobrák fejére eső cseppekből drágakövek lesznek. Az éjszaka találkára siető Rádhá egy ilyen kobra csuklyájára tette a kezét, hogy a drágakő csillogását eltakarja.

verselés – árjá versmértékek

A sorozat előző cikkeiben a versmértékekkel kapcsolatos alapfogalmakat , majd a gyakori versmértékeket tekintettük át, ám nem szóltunk az árjá versmértékekről – e cikkben ezt a hiányosságot pótoljuk.

Az árjá versmértékek esetén nem a szótagszám, hanem a szótag ütemértéke számít (mātrā). A hangsúlytalan szótag értéke egy mātrā, míg a hangsúlyosé kettő mātrā. A versmértéket a négy sorból álló strófák mátráinak száma határozza meg.

āryā versmérték

Az āṛyā versmértékben a vers soraiban mátrák száma: 12, 18, 12, 15.
Példaként vizsgáljuk meg Rāṅga versét, Rúpa gószvámí Padjávalí című gyűjteményéből (a cikk példáit ebből a gyűjteményből válogattuk):

siddhāntayati na kiñcid
bhramayati dṛśam eva kevalaṁ rādhā |
tad avagataṁ sakhi lagnaṁ
kadamba-taru-devatā-marutā ||180||

Nem értem teljes bizonyossággal, miért forognak így Rádhá szemei.
Kedves barátnőm, arra jutottam, talán a kadamba-fa szellemének fuvallata érintette őt meg.

Szótagokra bontjuk, hogy meghatározzuk a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokat:

si-ddhā-nta-ya-ti-na-ki-ñcid
bhra-ma-ya-ti-dṛ-śa-me-va-ke-va-laṁ-rā-dhā |
ta-da-va-ga-taṁ-sa-khi-la-gnaṁ
ka-da-mba-ta-ru-de-va-tā-ma-ru-tā ||

12: – – | υ υ υ υ | – –
18: υ υ υ υ | υ υ – | υ – υ | – – | –
12: υ υ υ υ | – υ υ | – –
15: υ – υ | υ υ – | υ | – υ υ | –

Egyes szerzők az āṛyā versmérték további kritériumaként azt is megemlítik, hogy a páratlan számú mátrá-négyesek közt nem lehet υ – υ szerkezetű, míg a hatodik mátrá-négyes υ – υ.

A versben a kadamba-fa szelleme Krsnára tett utalás: a kadamba-fa fája sötét – mint Krsna testszíne –, virága sárga – mint Krsna dhótija –, és kellemes illatú. A szöveg a devatā (istenség) szót használja – egy fa istensége általában a benne lakozó szellemet jelenti. Ám itt a fa tövében fuvolázó Krsnáról van szó… Rádhát pedig – jól tudjuk – nem a kadamba-virág illata, hanem a fák közül áradó fuvolaszó mámorítja.


gīti versmérték

Hasonló logikájú a gīti versmérték is, ám itt a sorok mátráinak száma: 12, 18, 12, 18.
A példánk Puruṣottama-deva verse, szintén a Padjávalíból:

adhare vinihitaṁ vaṁsaṁ
campaka-kusumena kalpitottaṁsam |
vinatam dadhānaṁ aṁsaṁ
vāmaṁ satataṁ namāmi jita-kaṁsam ||48||

Ajkaihoz illeszti fuvoláját,
csampaka-virággal ékes fülbevalója bal vállára hajlik –
a Kanszát legyőző Krsnának
hódolok mindörökké!

12: υ υ – | υ υ υ – | – –
18: – υ υ | υ υ – | υ – υ | – – | –
12: υ υ – | υ – – | – –
18: – – | υ υ – | υ – υ | υ υ – | –

upagīti versmérték

A sorok mátráinak száma rendre: 12, 15, 12, 15.
A példa Viśvanātha verse:

analaṅkṛto'pi mādhava
harasi mano me sadā prasabham |
kiṁ punar alaṅkṛtas tvaṁ
samprati nakha-rakṣatais tasyāḥ ||219||

Ó, Mádhava! Ékességek nélkül is mindig erőnek erejével elrabolod a szívem!
Mennél inkább most, hogy annak a másik lánynak a karmolása ékesít!

12: υ υ – | υ – υ | – υ υ
15: υ υ υ υ | – – | υ | – υ υ | –
12: – υ υ | υ – υ | – –
15: – υ υ | υ υ – | υ | – – | –


udgīti versmérték

A sorok mátráinak száma rendre: 12, 15, 12, 18.

atilohita-kara-caraṇaṁ
mañjula-gorocanā-tilakam |
haṭha-parivartita-śakaṭaṁ
muraripum uttāna-śāyinaṁ vande ||129||

Keze és lába piros,
a homlokát sárga tilak díszíti.
Erővel rúgja fel a szekeret,
Mura ellensége, ki most a hátán fekszik – őt imádom én!

12: υ υ – | υ υ υ υ | υ υ –
15: – υ υ | – – | υ | – υ υ | –
12: υ υ υ υ | – υ υ | υ υ –
18: υ υ υ υ | – – | υ – υ | – – | –


Az āryāgīṭi vers sorai mátráinak száma: 12, 20, 12, 20, ám ilyen vers nincs a Padjávalíban.

kiálts így: „Krsna! Krsna!”

Néhány vers a Padjávalíból, a szent nevet magasztaló fejezetből:

svargārthīyā vyavasitir asau dīnayaty eva lokān
mokṣāpekṣā janayati janaṁ kevalaṁ kleśa-bhājam |
yogābhyāsaḥ parama-virasas tādṛśaiḥ kiṁ prayāsaiḥ
sarvaṁ tyaktvā mama tu rasanā kṛṣṇa kṛṣṇeti rautu ||27||

szerző: ismeretlen, versmérték: mandākrāntā

A törekvés, hogy a mennyekbe jussunk csak kiábrándulttá teszi az egész emberiséget,
a megszabadulás reménye is csupán gyötrelmet hoz,
a jóga gyakorlása pedig felettébb száraz, íztelen. Mi értelme hát az efféle erőfeszítéseknek?
Hagyd el mindet, ó nyelv, s kiálts így: „Krsna! Krsna!”

sadā sarvatrāste nanu vimalam ādyaṁ tava padaṁ
tathāpy ekaṁ stokaṁ na hi bhava-taroḥ pātram abhinat |
kṣaṇaṁ jihvāgrasthaṁ tava tu bhagavan nāma nikhilaṁ
sa-mūlaṁ saṁsāraṁ kasati katarāt sevyam anayoḥ ||28||

szerző: Śrīdhara Svāmī, versmérték: śikhariṇī

Makulátlan, lelki ragyogásod mindig, mindenütt jelen van, nemde?
Mégis, egyetlen parányi levelet sem szakított le a lét fájáról!
Óh, Uram! A nyelvünk hegyén lakozó neved
gyökerestül dönti ki a szanszára fáját! Melyiküket szolgáljuk hát?!

Nyelv hegyén lakozó: a jihvā-agra-stham más olvasatban és kis különbséggel jihvā-grastam: a nyelvet megragadó, azaz a nyelvet megragadva a szent név ledönti a szanszára fáját.

ākṛṣṭiḥ kṛta-cetasāṁ sumanasām uccāṭanaṁ cāṁhasām
ācaṇḍālam amūka-loka-sulabho vaśyaś ca mukti-śriyaḥ |
no dikṣāṁ na ca sat-kriyāṁ na ca puraścaryāṁ manāg īkṣate
mantro 'yaṁ rasanā-spṛg eva phalati śrī-kṛṣṇa-nāmātmakaḥ ||29||

szerző: Lakṣmīdhara, versmérték: śārdūlavikrīḍita

A tiszta gondolkodású bölcseket vonzza, a bűnöket gyökerestül kiirtja,
s még a csandála is könnyedén elérheti, ha nem néma. A bőkezű, kincses üdvösség is utána epekedik,
hiszen cseppet sem függ avatástól, rítustól, vagy a helyes szokásokat követő élettől.
E Krsna-nám mantra csupán a nyelvet érintve is meghozza gyümölcseit.

A caṭ igei gyök jelentése eltörik, letörik, ám az ud igekötővel társítva azt jelenti: gyökerestől kiirt valamit. A szent név mantrája nem csupán jóvátétel, hanem a bűn okát is felszámolja. A caṇḍāla szó szerint züllött gonosztevőt jelent (a szó gyöke caṇ – bántalmaz, meggyilkol), ám átvitt értelemben a minden alantas életű, dharmát nem követő. Ám még a számukra is nyitva áll az út, a szent név zengése – talán csak a némák nem tudják Krsna nevét hangosan énekelni, bár gondolataikban ők is zenghetik.
A kincses üdvösség is utána epekedik: a vaśyaḥ jelentése vágyandó, vagy legyőzendő, irányítandó. Sríla Prabhupád a szót teljhatalmú irányítóként, a vers e részét pedig így értelmezi: „Krsna szent neve az, ami a felszabadulás kincse fölött uralkodik.”
Cseppet sem függ avatástól, rítustól, vagy a helyes szokások szerinti élettől: A jelölttől a beavatás előtt is megkövetelik a szabályozó elvek, a helyes viselkedés szerinti életet – ez a puraścarya. Majd a megfelelő időben a megfelelő rítust (sat-kriyā) követve beavatást (dikṣā) kap. Ám a szent név zengése mindezektől is teljesen független.
A sat-kriyā általában véve erényes, jámbor tetteket is jelent, így a harmadik páda értelmezhető úgy is, hogy a szent név zengése független a beavatástól, az erényes tettektől, és a már beavatás előtt is gyakorlandó szabályoktól.
Felmerülhet a kérdés e vers kapcsán is: ha a szent név zengése önmagában elegendő, akkor vajon szükség van-e más lelki tevékenységre? Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandharbában (284. tétel) ebben a formában veti fel a kérdést: vajon szükséges-e a múrti-imádat, ha a bhakta a szent név zengését gyakorolja? S rögtön választ is ad: a kezdő bhakta elméje zaklatott, korábbi rossz szokásainak rabja. A további lelki gyakorlatok, mint a templomi imádat segít az összpontosításban, a rossz életmód, a kedvezőtlen mentalitás leküzdésében. S e gondolat nem csupán a múrti-imádatra, hanem a puraścaryára, a rítusokra, vagy más lelki gyakorlatokra is igaz.

viceyāni vicāryāṇi
vicintyāni punaḥ punaḥ |
kṛpaṇasya dhanānīva
tvan-nāmāni bhavantu naḥ ||30||

szerző: Bhavānanda, versmérték: anuṣṭubh

Gyűjtsük és számláljuk,
gondoljunk rá újra meg újra –
mint fösvénynek a vagyon,
hadd legyenek olyanok nékünk a neveid!

a mennybéli leányok bora

amarī-mukha-sīdhu-mādhurīṇāṁ
laharī kācana cāturī kalānām |
taralī-kurute mano madīyaṁ
muralī-nāda-paramparā murāreḥ ||100||

szerző: Sārvabhauma Bhaṭṭācārya, versmérték: mālabhāriṇī

A mennybéli leányok borának édes
hullámáradása, minden művészet rátermett mestere –
megremegteti a szívem
a Murári murálí fuvolájából (áradó) hangok sora!

A mennybéli leányok borának édes hullámáradása: a szanszkrt szövegben: amarī-mukha-sīdhu – a halhatatlanok leányainak száj-bora. Az alkoholos italok egyik hagyományos előállítási módja, hogy a keményítőtartalmú növényt megrágják, eközben a nyál cukorrá bontja le a keményítőt, és az így előkészített masszát erjesztik. Egészen pontosan nem borról, hanem gabonából készült alkoholról van szó a versben.

Szárvabhauma Bhattácsárja verse a mennyei élvezetekhez és a művészetekhez hasonlítja Krsna fuvolájának muzsikáját – ez a gondolat meghökkenti, és fejtörésre készteti az olvasót. A vers fordítói ezért olykor kicsit csiszolnak, módosítanak a szövegen. A Sevā Kuñja Publications gondozásában 2015-ben megjelent angol fordításban ezt a változatot olvashatjuk: „Bhagavān Murāri édes fuvola-muzsikája, ami hullámokban árad mint a nektár, oly erőteljes, hogy amint meghallják, az égi lánykák nyomban visszautasítják a halhatatlanság mennyei nektárját. És az Ő fuvolahangjának (muralī-nāḍa) művészi tökélye maga mögé utasítja a hatvannégy művészet virtuozitását, olyannyira, hogy az e művészetekben jártas embert is tehetsége elfeledésére készteti. Oly felvillanyozó ez a fuvolamuzsika, hogy elmém lázban ég tőle.”* Kuśakratha Prabhu fordításában: „Elhomályosítva a félistennők művészi voltát és a szájukból áradó édesség hullámait, Úr Murāri fuvolamuzsikája megremegteti a szívem.”**

Miközben a vers mondattani értelemben egyszerűen értelmezhető: állítmánya a megremegtet (taralī-kurute), tárgya a szívemet (manas madīyam), alanya pedig Murári fuvolahangjainak sora (muralī-nāda-paramparā murāreḥ). Az alany további jelzői a mennyei hölgyek száj-bora édességének hulláma (amarī-mukha-sīdhu-mādhurīṇām laharī) és a művészetek (kalānām) királynője, vagy abban rátermett (a cāturī mindkettőt jelentheti). A szöveg nyelvtani értelemben tehát nem szól elutasításról vagy összevetésről, miközben mégis, a három kép értelme éppen ez: égen-földön nincs semmi hozzá fogható… hiszen a legkülönlegesebb mennyei örömök is hidegen hagynak, és a legcsodálatosabb műalkotások sem remegtetik meg szívem úgy, mint Krsna fuvolamuzsikája, ami egyszerre édes áradás, és csodás művészet.

_________________________
* Bhagavān Murāri's sweet flute song, which flows like waves of nectar, is so powerful that, upon hearing it, the celestial damsels reject the heavenly nectar of immortality. And the artistry of His muralī-nāḍa rebukes the cleverness of the sixty-four arts, so much so that it causes one who is expert in all sixty-four to forget his skills. So electrifying is this flute music that it makes my mind feverish.

** Eclipsing both the demigoddesses' artistry and the waves of sweetness flowing from their mouths, the music of Lord Murari's flute makes my heart tremble.


az illusztráció forrása

Krsna kisgyermekkora

śrī-kṛṣṇaśaiśavam |

A felcseperedő gyerek életszakaszait a szanszkrt nyelvben a következőképpen nevezik: bālya a csecsemő-, és óvódáskorú kisgyermekkor (azaz nagyjából az első öt év), a következő szakasz a paugaṇḍa, ami a kamaszkor kezdetéig tart (tíz éves korig), majd a kaiśora, a kamaszkor következik (tizenöt-tizenhat éves korig). Aztán az ifjúkor, a yauvana kezdődik.
Ám Krsna gyermekkorának szakaszait másként számolják. Az első három év és négy hónapot, amit Mahávanában töltöttek a pásztorok tekintik a bālya időszakának, a Gókulában töltött időt, míg hat éves és nyolc hónapos nem lett a paugaṇḍa idejének, majd a Nandagrámban töltött időt a kaiśora időszakának – egészen tíz éves és hét hónapos koráig, ekkor utazott ugyanis Akrúra szekerén Mathurába.
Ugyanakkor Krsna nem közönséges gyermek, a gyermekként töltött idő nem korlát, hanem játék a számára. A kisgyermekkor, a bālya idején környezete szeretetét a vātsalya rasa, a szülői gyöngédség hangulatában ízleli. A gyerekkor, a paugaṇḍa idején elsősorban barátai szeretetében, a sakhya rasában él, míg a kaiśora idején a mādhurya rasát, a gópík szerelmének hangulatait kóstolgatja.

Az alábbi versek Rúpa gószvámí Padjávalí című antológiájából valók… mindegyik ellentmondás: Isten, aki most törékeny csöppség.


atilohita-kara-caraṇaṁ
mañjula-gorocanā-tilakam |
haṭha-parivartita-śakaṭaṁ
muraripum uttāna-śāyinaṁ vande ||129||

szerző: ismeretlen

Keze és lába piros,
a homlokát sárga tilak díszíti.
Erővel rúgja fel a szekeret,
Mura ellensége, ki most a hátán fekszik – őt imádom!

ardhonmīlita-locanasya pibataḥ paryāptam ekaṁ stanaṁ
sadyaḥ prasnuta-dugdha-digdham aparaṁ hastena sammārjataḥ |
mātrā cāṅguli-lāsitasya vadane smerāyamāne muhur
viṣṇoḥ kṣīra-kaṇoru-dhāma-dhavalā danta-dyutiḥ pātu vaḥ ||130||

szerző: Maṅgala, versmérték: śārdūlavikrīḍita

Félig lehunyt szemmel szopik, majd ahogy az egyik mellel végzett,
nyomban nyúl a másik után, melyből kicsordul a tej. Édesanyja
megtisztogatja mosolygó arcocskáját, és cirógatja az ujjaival.
A tejcsepp tündöklő fényének fehérsége, Visnu fogának ragyogása oltalmazzon bennünket!

Jasódá eteti a kis Krsnát, és a kicsorduló tejet letisztogatja a fiúcska arcáról. Ám Krsna nem más, mint Visnu – emlékezteti az olvasót a vers. A tejcsepp olyan, akár a csecsemő kibúvó tejfoga, ám ez nem különbözik tejóceánon lakó Visnu fogától! A kṣīra-kaṇa-uru-dhāma-dhavalā szó szerint tej-csepp-nagy-fényű-fehérség, ám olvasható tej-csepp-széles-hajlékú-fehérségnek is, előbbi a tejcsepp tündöklő fényének fehérsége, utóbbi a tejóceán (tej-csepp-széles) hajlékú Úrra emlékeztet.

gopeśvarī-vadana-phūt-kṛti-lola-netraṁ
jānu-dvayena dharaṇīm anu sañcarantam |
kañcin nava-smita-sudhā-madhurādharābhaṁ
bālaṁ tamāla-dala-nīlam ahaṁ bhajāmi ||131||

szerző: Raghunātha-dāsa, versmérték: vasantatilakā

A pásztorok úrnője az arcába fúj, ezért tekintete ide-oda rebben.
Négykézláb csúszik-mászik a földön,
üde mosollyal tekint körbe, ajka nektárédes,
e tamála-levél kékjéhez hasonlatos fiúcskát imádom!

kvānanaṁ kva nayanaṁ kva nāsikā
kva śrutiḥ kva ca śikheti deśitaḥ |
tatra tatra nihitāṅgulī-dalo
vallavī-kulam anandayat prabhuḥ ||132||

szerző: Kavi Sārvabhauma, versmérték: rathoddhatā

Mutasd meg, hol az arcod? Hol a szemed? hol van az orrod?
Hol van a fejed búbja? – ekképpen utasítva
a megfelelő helyre tette zsenge virágszirom ujjacskáját,
hogy megörvendeztesse az asszonyokat – a Legfelsőbb Úr.

idānīm aṅgam akṣāli
racitaṁ cānulepanam |
idānīm eva te kṛṣṇa
dhūli-dhūsaritaṁ vapuḥ ||133||

szerző: Sārvabhauma Bhaṭṭācārya, versmérték: anuṣṭubh

Az imént fürdettelek meg,
és gondosan be is kentelek.
És nézd csak, Krsna,
már megint por lepi a tested!

pañca-varṣam atilolam aṅgane
dhāvamānam alakākulekṣaṇam |
kiñkiṇī-valaya-hāra-nūpurai
rañjitaṁ namata nanda-nandanam ||134||

szerző: Āgama, versmérték: rathoddhatā

Öt éves, örökkön izeg-mozog, az udvaron
szaladgál föl s alá, kócos fürtjei a szemébe lógnak,
kösöntyűje, karperecei, nyakláncai és bokaláncai
csilingeltetésével játszik – hódoljatok Nanda kisfiának!

ételfelajánló imák

atha naivedyārpaṇe vijñaptiḥ |

Rúpa gószvámí Padjávalí című antológiájának egy fejezete.

Szanátan gószvámí és Madana-móhan

dvija-strīṇāṁ bhakte mṛduni vidurānne vraja-gavāṁ
dadhikṣīre sakhyuḥ sphuṭa-cipiṭa-muṣṭau muraripo |
yaśodāyāḥ stanye vraja-yuvati-datte madhuni te
yathāsīd āmodas tam imam upahāre'pi kurutām ||116||

szerző: Rāmānuja, versmérték: śārdūlavikrīḍita

Miként a bráhmanák feleségei által felajánlott finomságokban, Vidura egyszerű ételében, Vradzsa teheneinek
joghurtjában és tejében, a lapított rizsben barátod markából,
Jasódá tejében, Vradzsa hajadonjai által neked kínált édességekben
kedved lelted, ó Mura ellensége, úgy leld örömöd ebben a felajánlásban is!

Mikor a pásztorfiúk játék közben megéheztek, Balarámhoz és Krsnához fordultak, majd az ő javaslatukra a helyi bráhmanákat keresték fel alamizsnáért. Ők azonban – elmerülve a rítusokban – szóra sem méltatták a fiúkat. Ekkor Krsna a bráhmanák feleségeihez küldte a fiúkat, akik nyomban ínycsiklandozó falatokkal teli tálakkal indultak a Jamuná partjára, hogy Krsnával találkozhassanak. A történet Bhágavata-purána 10.23. fejezetében olvasható.

A Mahábhárata 5. könyve beszéli el, miként próbált Krsna közvetíteni a Kauravák és a Pándavák közti viszályban. Hasztinápurába érve Durjódhan pazar lakomára hívta, ám az invitálást Krsna nem fogadta el, helyette Vidura házába tért be, s az ő szerény, ám szeretettel készített ételét fogadta el.
A lapított rizs barátod markából utalás Szudámá történetére. Szudámá Szándípani Muni tanítványaként 

Krsna tanulótársa volt. Szegény bráhmanaként élt, s felesége unszolására végül elhatározta, hogy meglátogatja az ő Krsna barátját annak Dváraká-béli palotájában. Egy maroknyi rizstörmelék volt csupán batyujában, azt ajánlotta fel Krsnának, aki örömmel fogadta barátja felajánlását. (Bhág. 10.80. fejezete)

yā prītir vidurārpite muraripo kunty-arpite yādṛśī
yā govardhana-mūrdhni yā ca pṛthuke stanye yaśodārpite |
bhāradvāja-samarpite śabarikā-datte'dhare yoṣitāṁ
yā vā te muni-bhāminī-vinihite'nne'trāpi tām arpaya ||117||

szerző: ismeretlen, versmérték: śārdūlavikrīḍita

Ó, Mura ellensége! Amilyen elégedettséget leltél a Vidura, vagy Kuntí kínálta ételben,
amilyen elégedetten fogyasztottad a felajánlást a Góvardhan ormán, vagy a tört rizst, vagy Jasódá tejét,
Bháradvádzsa felajánlását, Sabariká kínálását, vagy ízlelted a hajadonok ajkát,
vagy amilyen elégedett voltál a szentek feleségei által kínált fogásoktól, lelj elégedettséget ebben az ételben is!

A tört rizs e versben is Szudámá felajánlására tett utalás.

Bharadvádzsa a hét bölcs egyike, a másokról gondoskodás megszemélyesítője. A Mahábháratában így beszél magáról: „Táplálom azokat, kik nem a fiaim, táplálom a tanítványokat, táplálom az isteneket, táplálom a bráhmanákat, táplálom a feleségem – étellel tápláló, ezért Bharadvádzsa az én nevem.” (Mbh.13.95.31. bhare ’sutān bhare śiṣyān bhare devān bhare dvijān | bhare bhāryām bharad vājam bharadvājo’smi śobhane || A Bhágavata-purána a bölcs nevének más etimológiáját adja. Dvádzsa az a fiú, akinek két apja van – azaz a vér szerinti apa nem az anya férje. A történet szerint Brhaszpati testvérének feleségével hált, s mikor a gyermekük megszületett, így kiáltott az anyára: bhara dvājam – tartsd el ezt a fattyút! Az anya azonban félt gondoskodni törvénytelen gyerekéről, akit végül a szélistenek bíztak Bharata király gondjaira, aki sajátjaként nevelte fel. Bhág.9.20.36-39.)
A szövegben azonban nem Bharadvádzsa, hanem Bháradvádzsa, azaz Bharadvádzsa leszármazottja szerepel. Bharadzsvádzsa leszármazottai sokaságából emlékezzünk meg Rantidéva történetéről. Egy alkalommal Rantidvéva negyvennyolc napig böjtölt, majd éppen megtörni készült böjtjét, mikor egy bráhmana toppant be hozzá. Azonnal vendégül látta hát őt. Mikor a bráhmana elégedetten távozott, Rantidéva éppen enni készült volna, mikor egy éhes súdra tért be az udvarba. Rantidéva egyenlőnek látott mindenkit, hát a súdrát is jóllakatta. Mikor elment, és Rantidéva hozzálátott volna az étkezéshez, egy újabb vendég állított be hozzá: egy vadász a falkányi kutyájával. Rantidéva jóllakatta őt is, és a kutyáit is, ám ezután nem maradt más a háznál, csupán egy csupornyi víz. Ekkor egy csandála koldus tűnt fel a kapuban: szomjas vagyok, kérlek, adj inni e tisztátalan, szerencsétlen embernek! Rantidéva pedig odaadta néki az utolsó csepp vizét is, e szavak kíséretében: „Nem kívánom, hogy életem végső céljaként az Úr megajándékozzon engem a nyolcféle misztikus erővel, semhogy megszabaduljak az újjászületéstől. Kivétel nélkül, minden élőlény szenvedésében osztozva körükben maradok, hogy enyhítsem fájdalmaikat.” Később aztán kiderült, hogy Rantidéva vendégei a dévák voltak, akik eljöttek, hogy örvendjenek vendéglátójuk önzetlenségében. (Bhág. 9.21.3-18.)

Sabariká egy alacsony sorból származó asszony, aki Matanga nevű remete követője lett. Mikor mestere eltávozott, legszívesebben utána halt volna, ám Matanga utolsó áldásként elmondta, hogy maga az Úr keresi majd fel, s őt szolgálhatja, így hát várakozott. E várakozással telt az élete, nap mint nap gyümölcsöket gyűjtött, és türelemmel várt, hosszú éveken keresztül. S egyszer csak elérkezett a nagy nap... a Szítát kereső Ráma és Laksman állt kunyhója előtt. Ekkor a maga gyűjtötte jujuba gyümölcsökből kínálta Rámát, ám mielőtt Rámának nyújtotta volna őket, mindegyik szembe belekóstolt, hogy csak az igazán édeseket ajánlhassa fel. Laksman eleinte méltatlankodott: miféle felajánlás ez, a vadász-asszony ételének maradékával kínálja Rámát?!, ám Ráma örömmel fogadta el Sabarí tiszta szívű felajánlását.

kṣīre śyāmalayārpite kamalayā viśrāṇite phāṇite
datte laḍḍuni bhadrayā madhurase somābhayā lambhite |
tuṣṭiryā bhavatas tataḥ śataguṇāṁ rādhā-nideśān mayā
nyaste'smin puratas tvam arpaya hare ramyopahāre ratim ||118||

szerző: Rūpa gosvāmī, versmérték: śārdūlavikrīḍita

A Sjámalá által készített tej, a Kamalá által kínált cukornádlé, Bhadrá laddui és Szómabhá mézes itala mind megörvendeztettek téged.
Ó, Hari! Rádhá utasítására készítettem e felajánlást, melyet most eléd teszek – leld hát kedved benne százszorosan!

Szómabhá Csandrávalí másik neve.

a Szent Név dicsősége

Néhány vers a Padjávalíból, a Náma-máhátmjam című fejezetből.
A fejezet Laksmídhara Szvámí versével kezdődik, ízelítő a Náma-kaumudíból (A szent név holdsugaras balzsama).

caturṇāṁ vedānām hṛdayam idam ākṛṣya hariṇā
caturbhir yad varṇaiḥ sphuṭam aghaṭi nārāyaṇa-padam |
tad etad gāyanto vayam aniśam ātmānam adhunā
punīmo jānīmo na hari-paritoṣāya kim api ||17||

Tisztán látszik: a négy véda szívét vonta ki Hari, így illesztette össze a Nárájana szót.
Szüntelen ezt énekelve azonnal megtisztulunk, és nem is ismerünk mást, mi elégedetté tenné Harit.

yoga-śruty-upapatti-nirjana-vana-dhyānādhva-sambhāvita-
svārājyaṁ pratipadya nirbhayam amī muktā bhavantu dvijāḥ |
asmākaṁ tu kadamba-kuñja-kuhara-pronmīlad-indīvara-
śreṇī-śyāmala-dhāma-nāma juṣatāṁ janmāstu lakṣāvadhi ||18||

A jóga, a szentírás megvitatása, s a magányos, erdei meditáció félelemnélküli, a mennyek királyságába vezető útját járják csak a felszabadult, kétszerszületett bráhmanák!
Mi csupán a kadamba-liget mélyén nyíló kék lótuszok sötétlő ragyogását (idéző Krsna) nevével foglalatoskodunk, s hadd legyen miénk a százezernyi születés!

A svārājya a mennyek (svar) királyságát jelenti, ám a svar szó másik jelentéséhez igazodva vonatkozhat a személytelen üdvösségre, az önragyogó (svar) Brahmannal való azonosulásra. A kadamba fa virágai sárgák, ezért a kadamba-liget mélyén nyíló kék lótuszok a sárgaruhás, kéklőn ragyogó Krsnát idézik

kalyāṇānāṁ nidhānaṁ kali-mala-mathanaṁ pāvanaṁ pāvanānāṁ
pātheyaṁ yan mumukṣoḥ sapadi para-pada-prāptaye procyamānam |
viśrāma-sthānam ekaṁ kavi-vara-vacasāṁ jīvanaṁ saj-janānāṁ
bījaṁ dharma-drumasya prabhavatu bhavatāṁ bhūtaye kṛṣṇa-nāma ||19||

A boldogság kincsesháza, Kali szennyének eltörlője, a tisztítók tisztítója,
a megszabadulást keresők szent tápláléka, a legfelsőbb hajlék azonnali elérését hirdető,
a béke csarnoka, a költők s filozófusok végső, legszentebb szava, a szentek éltetője,
a dharma fájának magja – hozzon áldást rátok Krsna-nám!

A „legfelsőbb hajlék” újra meg újra visszatérő fordulat, a Rg-véda versét idézi: tad-viṣṇo paramaṁ padam.

vepante duritāni moha-mahimā sammoham ālambate
sātaṅkaṁ nakha-rañjanīṁ kalayati śrī-citraguptaḥ kṛtī |
sānandaṁ madhu-parka-sambhṛti-vidhau vedhāḥ karoty udyamaṁ
vaktuṁ nāmni taveśvarābhilaṣite brūmaḥ kim anyat param ||20||

A bűnök megremegnek, a hatalmas illúzió eszméletét veszti a rettegéstől,
Csitragupta elégedetten a körmeit vágja,
Brahmá pedig boldogan készíti a mézes keveréket, ha valaki
egy csöppnyi erőfeszítést tesz neved zengésében – ó, Uram, mi mást mondhatnánk?

A vers első pádája finom szójáték: az illúzió a józan ész elvesztése (moha), ám most az illúzió veszti eszméletét (sammoha). Csitragupta Jama szolgája, az erényes és a bűnös tettek feljegyzője. Általában sok munkája akad, de most nyugodtan hátradőlhet, a szent név zengése túl van az evilági tetteken. A Teremtő (vedhāḥ) is nyomban sürgés-forgásba kezd, madhuparkát, a kedves vendég fogadásához illő felajánlást készít – amint valaki belefog a szent név zengésébe. A madhuparka összetevői: joghurt, ghí, víz, méz, tej.

az imádat dicsősége

Rúpa gószvámí Rádhá-Krsnát, a szívbéli odaadást, a bhaktákat dicsőítő, nagyszerű tulajdonságaikat, tetteiket ecsetelő költeményekből szőtte a Padjávalí szőttesét. A Padjávalí („versfüzér”) vaisnava antológia, mely 123 szakaszra osztja a gyűjtemény 392 versét. A költemények közt találunk verseket puránákból, a szerzők közt föllelhetünk ismert, kevéssé ismert költőket is, sőt, magát Csaitanja Maháprabhut is – a Siksástaka strófáit e műben jegyezték le először.
Az alábbiakban az imádat dicsősége (bhajana-māhātmyam) című fejezet versei olvashatók. A fejezet első versével már korábban találkozhattál a Slókamálán: http://slokamala.blogspot.hu/2013/12/indokolatlan.html

anucitam ucitaṁ vā karma ko ’yaṁ vibhāgo
bhagavati param āstāṁ bhakti-yogo draḍhīyān |
kirati viṣamahīndraḥ sāndra-pīyūṣam indur
dvayam api sa maheśo nirviśeṣaṁ bibharti ||9||

Jó vagy rossz tettek – mi a különbség?
Csak a magasztos úr iránti szerető odaadás legyen bizonyosság!
A kígyókirály mérgét szórja szét, a Hold nektárt áraszt,
ám Siva különbséget nem téve viseli mindkettejüket.

Siva fejéke a nektárt záporozó félhold, nyakán pedig Vászuki, a kígyókirály tekergőzik.

yadi madhu-mathana tvad-aṅghri-sevāṁ
hṛdi vidadhāti jahāti vā vivekī |
tad-akhilam api duṣkṛtaṁ tri-loke
kṛtam akṛtaṁ na kṛtaṁ kṛtam ca sarvam ||10||

Ó, Madhu végzete! Ha egy józan bölcs szívében lábaid szolgálja, akkor bármi rosszat is tett e három világban, az mind meg nem történtté válik – ám ha elhagyja szolgálatod, még amit nem követett el, az is fejére hullik.

kāśāyan na ca bhojanādi-niyamān no vā vane vāsato
vyākhyānād athavā muni-vrata-bharāc cittodbhavaḥ kṣīyate |
kintu sphīta-kalinda-śaila-tanayā-tīreṣu vikrīḍato
govindasya padāravinda-bhajanārambhasya leśād api ||11||

Nem a vörös ruha viselése, sem az evés, s a más hasonlók fegyelmezése, sem az erdőben lakozás,
még csak a szentírások magyarázata, vagy a buzgó hallgatási fogadalmak megtartása sem fékezi meg a szerelemistent,
csakis a hatalmas Kalinda-hegy leányának partján játszadozó
Góvinda lótuszlába imádatának egy csekélyke töredéke.

Kalinda-hegy leánya: a Jamuná folyó

alam alam iyam eva prāṇināṁ pātakānāṁ
nirasana-viṣaye yā kṛṣṇa kṛṣṇeti vāṇī |
yadi bhavati mukunde bhaktir ānanda-sāndrā
viluṭhati caraṇābje mokṣa-sāmrājya-lakṣmīḥ ||12||

Krsna! Krsna! Csupáncsak e szavak kimondása elegendő a lények bűneinek messze űzéséhez.
S ahol Mukunda örömteli szolgálata is megjelenik, ott az üdvösség királynője, Laksmí is a földre borul.

nānopacāra-kṛta-pūjanam ārta-bandhoḥ
premṇaiva bhakta-hṛdayaṁ sukha-vidrutaṁ syāt |
yāvat kṣud asti jaṭhare jaraṭhā pipāsā
tāvat sukhāya bhavato nanu bhakṣya-peye ||13||

A szenvedők barátjának számtalan felajánlással végzett szerető imádata megolvasztja a híve szívét,
hasonlóképp: akit éhség mardos és szomjúság gyötör, azt megörvendezteti az evés-ivás.

Csaitanja Maháprabhu arra kérte Rámánanda Rájt, idézzen verseket az élet végső céljáról. Rámánanda különböző célokat jelölt meg, ám Csaitanja mindegyiket felszínesnek tartotta. Az eszmények sorában elértek a préma-bhaktiig, a rajongó szeretetig – Rámánanda ekkor saját költeményeit szavalta – ezt és a rákövetkező verset. Csaitanja a verseket hallván így kiáltott: „Úgy van! Kérlek, mondd tovább!” A két vers a bhakti kétféle útjára mutat rá, e vers rituális bhaktit méltatja, míg a következő a spontán odaadást.

kṛṣṇa-bhakti-rasa-bhāvitā matiḥ
krīyatāṁ yadi kuto 'pi labhyate |
tatra laulyam api mūlyam ekalaṁ
janma-koṭi-sukṛtair na labhyate ||14||

A Krsna iránti szerető odaadás ízeivel eltöltött értelmet
vedd csak meg, bárhol is kapható!
A sóvárgás az egyedüli ára,
milliónyi élet jótetteivel sem érhető el.

jñānam asti tulitaṁ ca tulāyāṁ
prema naiva tulitaṁ tu tulāyām |
siddhir eva tulitātra tulāyāṁ
kṛṣṇa-nāma tulitaṁ na tulāyām ||15||

A lelki tudás értéke mérhető, ám a rajongó szeretet mérhetetlen.
A tökéletesség mérhető, ám Krsna neve felmérhetetlen!

A lelki tudás (jñāna) és a jógík által elnyert tökéletességek (siddhi) nagy erőt képviselnek, komoly súllyal esnek latba – ám mérhetőek, míg a rajongó szeretet és Krsna neve nem állítható mérlegre… összehasonlíthatatlanok, felmérhetetlenek. E vers szerzője Srídhar Szvámí, a Bhágavata-purána jeles kommentátora.

csakraváka

A csakraváka, a vörös ásólúd (Anas casarca) az együttlét és elválás szimbóluma. E madarak párban járnak, a hím és a tojó napközben együtt marad, ám alkonyatkor különválnak, s az éjszakát külön töltik, messziről szólongatva egymást.

Rúpa gószvámí drámájában Vrndá csüggedten így sóhajtozik:

pibati na makarandaṁ vṛndam indindirāṇāṁ
vanam api na mayūrās tāṇḍavair maṇḍayanti |
vidadhati ca rathāṅgāḥ svāṅganābhir na saṅgam
sarati sarasijākṣe goṣṭhataḥ paṭṭanāya ||

A méhek már nem kortyolják a nektárt,
pávák sem díszítik az erdőt a táncukkal,
a csakravákák nem találkoznak feleségeikkel,
mióta a lótuszszemű Vradzsából a városba ment.

(Rúpa gószvámí: Lalita Mádhava 3.43.)

Búskomorrá váltak a méhek, a máskor önfeledten táncoló pávák is csak bánatosan tipegnek, mert Vrndávanra leszállt a sötét éjszaka: a lótuszszemű Krsna Mathurába utazott, s így elszakadt kedvesétől, miként a csakraváka madarak szakadnak el egymástól éjszakára.A vradzsa szó egyik jelentése csorda, karám, így ennek szinonimáit (e versben: goṣṭha) gyakran használják a pásztorok és jószágaik lakta Vradzsa megjelölésére is.

jala-keli-tarala-kara-tala-
mukta-punaḥ pihita-rādhikā-vadanaḥ
jagad avatu koka-yūnor
vighaṭana-saṅghaṭana-kautukī kṛṣṇaḥ

Tenyerével a vizet paskolva
újra meg újra elfedte, majd kitakarta Rádhiká arcát.
oltalmazza a világot az ifjú vadliba-pár
elválásában és egymásra találásában kedvét lelő Krsna!

(ismeretlen költő verse, Padjávalí 302.)

sura-ripu-sudṛśām uroja-kokān
mukha-kamalāni ca khedayann akhaṇḍaḥ |
ciram akhila-suhṛc-cakora-nandī
diśatu mukunda-yaśaḥ-śaśī mudaṁ vaḥ ||

Az aszurák feleségeinek vadliba-kebleit
és lótusz-orcáját bánattal borító,
ám csakóra madárhoz hasonlatos barátait örökkön felvidító
Mukunda dicsőségének Holdja örvendeztessen meg mindnyájótokat!

(Rúpa gószvámí: Lalita Mádhava 1.1.)

A Hold fénye örömmel tölti el a holdfényen élő csakóra madarat, ám ugyanez a Hold az éjszaka kezdetét is jelenti, ami elszakítja a csakravákát párjától – miképpen a démonokat elpusztító Krsna is elszakította az aszurák feleségeitől férjeiket. Rúpa gószvámí verse a csakravákával kapcsolatos másik kedvelt hasonlatot is említi: a vörös vadlúd a hölgyek vörös kunkummal ékesített keblét idézi.

az Úr bhaktái iránti szeretete

bhakta-vātsalyam

Rúpa gószvámí Padjávalíjának egy rövid fejezetében Daksinátja versét idézi:

atandrita-camūpati-prahita-hastam asvīkṛta-
praṇīta-maṇi-pādukaṁ kim iti vismṛtāntaḥpuram |
avāhana-pariṣkriyaṁ pataga-rājam ārohataḥ
kari-pravara-bṛṁhite bhagavatas tvarāyai namaḥ ||50||

A figyelmes őrparancsnok kinyújtott kezéből felajánlott ékköves lábbelit „miért is?” felkiáltással utasítja el, miközben királynőit feledve
dísztelen hátasára, Garudára pattan. A magasztos Úr sietségének ajánlom hódolatom, kinek hangja akár az elefánt trombitálása.

A fejezet címében a vātsalya szó gyöke a vatsa (borjú, kisgyermek), így a vātsalya a gyermekek, általános értelemben a kicsik, az alárendeltek iránti gyöngéd szeretet. A vātsalya-rasa a gyermek Krsna iránti szeretet, ám itt fordított helyzetről van szó: a vers a magasztos Úr hívei iránt érzett szeretetét ecseteli. Bhaktái hívásának eleget téve oly sietősen pattan a madárkirály (pataga-rāja), Garuda hátára, hogy nincs idő Garuda illő felékesítésére, megfeledkezik királynőiről (az antaḥpura szó szerint belső palotát jelent, a király feleségeinek lakrészét, átvitt értelemben pedig magukat a királynőket), s nem is érti, miért nyújtja felé az őrparancsnok ékkövekkel díszített lábbelijét.

Egy szép történet a tanítvány sietségéről itt.

Az illusztráció forrása

hódolat Nandának és Jasódának

Két rövid fejezet Rúpa gószvámí antológiájából, a Padjávalíból:

Śrī Nanda-praṇāmaḥ – hódolat Nandának

śrutim apare smṛtim itare bhāratam anye bhajantu bhava-bhītāḥ |
aham iha nandaṁ vande yasyālinde paraṁ brahma ||

Imádják csak a léttől rettegők a kinyilatkoztatást, a szent hagyományt és a Mahábháratát!
Én inkább Nandát magasztalom, kinek udvarában ott a Legfőbb Brahman.
 

 A vers szerzője Raghupati Upádhjája.

bandhūkāruṇa-vasanaṁ sundara-kūrcaṁ mukunda-hṛta-nayanam |
nandaṁ tundila-vapuṣaṁ candana-gaura-tviśaṁ vande ||

Öltözéke pirosas, akár a bandhúka virága, szakálla tekintélyes, pillantását Mukunda ejti rabul.
Testes alakja szantál-arany fényben tündököl – őt, Nandát magasztalom!

Śrī Yaśodā-vandanam – hódolat Jasódának

aṅkaga-paṅkajanābhāṁ navya-ghanābhāṁ vicitra-ruci-sicayām |
viracita-jagat-pramodāṁ muhur yaśodāṁ namayāmi ||

Ölébe veszi ő a Lótuszköldökű urat, tündököl, akár a friss esőfelleg.
Színes ruhái szépségesek, ékességeivel pedig az egész világot megörvendezteti. Jasódát magasztalom újra meg újra!

A „lótuszköldökű” (paṅkaja-nābha) több, mint a szépség jelzője: a mindenség óceánján kígyóágyon fekvő Visnu köldökébe freccsent vízcsepp taván úszó lótuszvirág ad otthont a három világnak, ezért a „lótuszköldökű” a teremtő isteni személyre, a purusa-avatár Visnura utal – ám e hatalmasság most Jasódá ölében fészkelődik.

(az illusztráció forrása)

indokolatlan

vyādhasyācaraṇaṁ dhruvasya ca vayo vidyā gajendrasya kā
kubjāyāḥ kim u nāma rūpam adhikaṁ kiṁ tat sudāmno dhanam |
vaṁśaḥ ko vidurasya yādava-pater ugrasya kim pauruṣaṁ
bhaktyā tuṣyati kevalaṁ na ca guṇair bhakti-priyo mādhavaḥ ||

A hentes vajon követte a szabályokat? Mit mondhatnánk Dhruva herceg koráról, vagy Gadzséndra tudásáról?
És Kubdzsá volna a szépségben bővelkedő? Hol van Szudámá vagyona,
Vidura előkelő származása, vagy Ugraszéna, a jaduk ura dicső tettei?
Soha nem a tulajdonságok, egyedül csak a szívbéli odaadás teszi elégedetté Mádhavát!

A Rúpa gószvámí szerkesztette versgyűjteményben, a Padjávalíban a szeretetteljes szolgálatot magasztaló fejezet alaphangulatát Daksinátja e verse adja. Oly sokféle jó- (és persze rossz) tulajdonságot aggattunk magunkra, ám ezek közül egyik sem fontos… egyedül a bhakti, a szeretetteljes szolgálat teszi elégedetté Istent. Nem a szabálykövetés, hiszen a hentest sem a szabálykövetés tette kedvessé az Úrnak. (A történet a világi kötelességek teljesítéséről itt olvasható). Nem a tisztes kor, hiszen Dhruva herceg is csupán kisfiúcska volt, mikor a szívében imádott ura megjelent előtte Garuda hátán. Nem a képzettség vagy műveltség, hiszen az elefántok királya, akit a krokodil megtámadott, sem tanulmányozta a szentírásokat. Hasonlóan, Kansza púpos szolgálója, Kubdzsá nem volt szép, Krsna gyermekkori barátja, a bráhmana Szudámá nem volt jómódú, Vidura egy cselédlány fia volt, s Kansza apját, Ugraszénát fia börtönbe zárta, hogy maga ülhessen helyette a trónra, így nem dicsekedhetett harcoshoz illő nagy tettekkel. Mégis, mindannyian elégedetté tették Mádhavát, s így sok esetben még hiányosságaik is kikerekedtek. A nemeslelkű Kubdzsát Mukunda érintése ragyogó szépséggé változtatta. Örömmel fogadta barátjától a kevéske lapított rizst, és bár Szudámá nem kért semmit, mégis, mire hazaért, palota fogadta őt viskója helyén. Ugraszéna is kiszabadult börtönéből, s később hősiesen védelmezte Mathurá városát Dzsarászandha és Sálva seregei ellen – Krsna ekkor visszavonult az ütközettől, hogy lehetőséget adjon hívei – így Ugraszéna – számára vitézsége bizonyítására.
Talán szóismétlésnek tűnhet, hogy a vers utolsó negyedében a bhakti szó kétszer is szerepel (bhaktyā – bhaktival; bhakti-priyaḥ – bhaktit kedvelő). A magam részéről inkább indoklásnak látom… a Mádhava név gyakori értelmezése: Má-dhava, azaz Laksmí anya férje. A költő most az odaadás úrnőjének Bhaktinak a férjeként (azaz: bhakti-priyaḥ) azonosítja Mádhavát, s ez magyarázza, miért éppen bhakti teheti őt elégedetté.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita.

a bölcsek köve

nāma cintāmaṇiḥ kṛṣṇaś-caitanya-rasa-vigrahaḥ |
pūrnaḥ śuddho nitya-mukto’bhinnatvān nāma-nāminoḥ ||

A Szent Név a bölcsek köve. Krsna maga, a testet öltött lelki íz.
Teljes, makulátlan, s örökkön mentes a világi léttől, mert a név és a megnevezett nem különböznek egymástól.

A csintámani olyan mesés drágakő, mely gazdája minden kívánságát teljesíti. A vers ehhez az ékkőhöz hasonlítja a Szent Nevet – minden áldást megad az őt zengőnek. Az alkimisták szerint a bölcsek köve bármely anyagot arannyá változtat, míg a Szent Név az őt zengő rozsdás vas-szívét változtatja olvadt arannyá. A bölcsek köve örök fiatalságot ad a tulajdonosának, a Szent Név imádata – mellékhatásként – a lelki létezés felismerésével is megáld, így a lélek öröklétére ébreszt rá.
A folytatásban ez áll: „A Szent Név … Krsna” (nāma … kṛṣṇaḥ). A megfogalmazás fontos: nem tulajdonos és tulajdon, Krsna és az ő neve, hanem a Szent Név maga Krsna, azaz Krsna a hangok világában a Szent Névként van jelen. A csaitanja szó gyöke a csit (érzékel, felfog, tud, ismer) ige, így a csaitanja jelenthet lelket, mint a tudatost, az érzékelőt, illetve általában tudatosságot. A rasza lehet íz, hangulat, de lényeg, esszencia is, így a csaitanja-rasza vonatkozhat lelki ízekre, vagy lélek (vagy a tudatosság) leglényegére, vagy a tudatosságra és az ízekre együtt. Első megközelítésben tehát a Szent Név a tudatosság leglényege, s a vers folytatását is számba véve: a teljesség (pūrna), a makulátlan tisztaság (śuddha), melyet nem érint az anyagi világ zűrzavara (nitya-mukta, mindig megszabadult), míg a mélyebb értelmezés a lelki ízek megtestesüléseként tekint a Szent Névre. Bhaktivinód Thákur is ezt emeli ki, mikor így énekel A Szent Név dicsősége című dalában: „Krsna szent neve transzcendens csodakő, minden odaadó érzelem kiapadhatatlan forrása, örökre tökéletes, a tiszta rasza megtestesítője.”
Majd a vers mindezen azonosságok okát tárja fel: a név, és megnevezett nem különböznek egymástól. Az anyagvilágban ez nincs így. A dolgokra neveket aggatunk, de a nevek nem hordozzák magukban a megnevezett dolog jellemzőit. A sivatagban hiába kiáltunk: víz!, víz!, szomjúságunk nem csillapszik. A Szent Név azonban isteni, Isten egy megjelenési formája, ezért az anyagvilág sivatagában ha egy bhakta tiszta szívvel így kiált: Krsna! ott maga Krsna jelenik meg. Nem megidézésről, vagy ideparancsolásról van szó, hanem az isteni kegy alászállásáról. Srídhar Mahárádzs így ír erről: „Úgy mondják, Krsna nevének egyszeri kiejtése több bűnt semlegesít, mint amennyit egy ember képes elkövetni. De milyen legyen az az egy név? Oly sokszor elmondjuk Krsna nevének szótagjait anélkül, hogy a szent név igazi eredményét elnyernénk! Micsoda különbség van a szent név hangalakja és valódi tartalma között! A makulátlan szent név teljességgel azonos Krsnával, aki csak saját kegyessége folytán száll alá hozzánk. A makulátlan szent név zengéséhez nem elegendő a nyelv s az ajkak mozgása. Krsna makulátlan szent neve nem az ember ajkán zeng, hanem a szívében csendül fel. Aztán túlnő az ember szívén és eljut egészen Krsna birodalmába. Mikor pedig Krsna alászáll, ő az ember szívén keresztül jelenik meg, s akkor már ő mozgatja ajkunkat és nyelvünket. Ez Krsna tiszta makulátlan neve.” (B.R.Srídhar: Kutatás)
 

amikor Krsna álmában beszélt

Vászudéva verse a Padjávalí című antológiából:

dhīrā dharitri bhava bhāram avehi śāntaṁ
nanv eśa kaṁsa-hatakaṁ vinipātayāmi |
ity adbhuta-stimita-gopa-vadhū-ṣrutāni
svapnāyitāni vasudeva-śiśor jayantu ||

„Földanya, kérlek, nyugodj meg! Enyhítem terhed…
ezt a hitvány Kanszát is elpusztítom, nem igaz?”
A fejőslánykák hallván ezt megdermedtek a csodálkozástól.
Dicsőség Vaszudév kisfia álmában mondott szavainak!

Hasonló történet a Padjávalíból: „Kedves Kuvérám, rég nem láttalak!"

szerelem első látásra

svāmī kupyati kupyatāṁ parijanā nindanti nindantu mām
anyat kim prathatām ayaṁ ca jagati prauḍho mamopādravaḥ |
āśāsyaṁ punar etad eva yad idaṁ cakṣuś ciraṁ vardhatāṁ
yenedaṁ paripīyate mura-ripoḥ saundarya-sāraṁ vapuḥ ||

Haragszik a férjem? Haragudjon! Gúnyolnak a követőim? Gúnyoljanak csak!
Bármi más csapás érhet e világban, jönnön csak!
Mégis csak arra vágyom, hogy szemeim
Mura ellenfele szépséges alakjának nektárját kortyolják!

A szerző Srí Puskaráksa, a versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

PDF

Srí Krsna dicsősége

Isten Vrndávanban… egy vers a Padjávalíból:

ambhodhiḥ sthalatāṁ sthalaṁ jaladhitāṁ dhūlīlavaḥ śailatāṁ
śailī mṛt-kaṇatāṁ tṛṇaṁ kuliśatāṁ vajraṁ tṛṇa-kṣīṇatām |
vahniḥ śītalatāṁ himaṁ dahanatām āyāti yasyecchayā
līlā-durlalitādbhuta-vyasanine kṛṣṇāya tasmai namaḥ ||6||
 
Kiszárítja az óceánt, a szárazföldet tengerré teszi. A porszemből hegy lesz,
míg a hegyből rög; a fűszálból villám, s a villámból jelentéktelen fűszál.
A tűz hűsít, a hideg perzsel, az ő kívánsága szerint –
a csodás kedvteléseinek hódoló csintalan Krsnának ajánlom hódolatom!

A vers szerzője ismeretlen, a versmérték śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

PDF

a szabadító

A Padjávalí egyik Srí Krsna dicsőségét magasztaló verse így hangzik:

vātsalyād abhaya-pradāna-samayād ārtārti-nirvāpaṇād
audāryād agha-śoṣaṇād agaṇita-śreyaḥ-pada-prāpaṇāt |
sevyaḥ śrī-patir eva sarva-jagatām ete yataḥ sākṣiṇaḥ
prahlādaś ca vibhīṣaṇaś ca karirāṭ pāñcāly-ahalyā dhruvaḥ ||

Mert szereti (híveit) s félelemnélküliséggel ajándékozza meg (őket), mert enyhíti a szenvedők gyötrelmét,
mert nagylelkű, mert megszabadít a bűnöktől, s mert végtelen áldást záporoz,
az egész világ a szerencseistennő férjét imádja. Mindezen tetteiről tanúskodnak
Prahlád, Vibhísana, az elefántkirály, Pánycsálí, Ahaljá és Dhruva.

Prahlád: Démonok családjában született jeles bhakta. Mikor a saját apja, Hiranjakasipu végezni akart vele, az Úr a Naraszinha formájában oltalmazta meg hívét.

Vibhísana: A démon Rávana jámbor testvére, aki szembeszállva fivérével Ráma ügye mellett állt ki a tanácsban.

Az elefántkirály: (Gadzséndra) Az elefántok vezérét egy krokodil támadta meg, s ő egy lótuszvirágot felajánlva oltalomért fordult az Úrhoz.

Pánycsálí: Panycsála királyának leánya, Draupadí.

Ahaljá: Gautama muni szépséges felesége. Történetét többféleképpen beszélik el: egyesek szerint Indra elcsábította, mások szerint fondorlattal vette rá házasságtörésre: Indra cinkosa (maga a Hold) kukorékolni kezdett, mire Gautama felriadt, és hajnali rituális fürdőt venni a folyóhoz indult – ekkor Indra foglalta el helyét a hitvesi ágyban. Ám megfeledkezett az időről… Gautama visszatért, s mindkettejüket megátkozta – Ahalját kődarabbá változtatta. Az asszony így vezekelt hosszú ideig, míg végül Rámacsandra lábának érintése nyomán nyerte el ismét emberi alakját.
A történet egyik változata szerint Ahaljá ártatlan, nem ismeri fel Indrát, ám más elbeszélésekben tudja, hogy nem férje fekszik mellette – a fenti vers szerzője is erre utal, hiszen Ahaljá tanúskodik a bűnök eltörléséről.
Mások úgy beszélik el a történetet, hogy mikor Gautama belépett a szobába, Indra macskává változott – így próbált meg kisurranni. Gautama felháborodott kérdésére: ki ez itt?! Ahaljá így felelt: eśa sthitaḥ khalu mārjāraḥ (ez bíz’ a macska). A macska (mārjāra) szó hangzása olyan, mint a maj-jāra: a szeretőm szóé – bár a válasz talányos volt, Ahaljá ezzel bevallotta tettét. Gautama átka így voltaképpen Ahaljá őszinteségének szóló áldás lett, hiszen a bölcs tudott Ráma eljöveteléről.

Dhruva: Mert édesanyja kegyvesztetté vált, apja nem törődött kellőképp Dhruva herceggel. Ő Nárada útmutatásait követve vezeklésbe fogott, hogy elnyerje örökségét, ám vezeklése nyomán maga az Úr jelent meg előtte, s részesítette áldásában.

A versekben említett személyek az Úr nagyszerűségéről tanúskodnak. Prahlád és Vibhísana bár démoni család sarjai, az Úr hívei lettek. Az állatok sincsenek kizárva az isteni kegy áramából: példa rá az elefántkirály. Megoltalmazza az erényeseket (Pánycsálí) és a vétkeseket is (Ahaljá), a vezeklőkre (Dhruva) pedig ezernyi áldást záporoz.

A vers szerzője ismeretlen, a versmérték śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

PDF
a kép forrása