démon - személy, vagy tulajdonság?

Olvassuk a Csaitanja-csaritámrtát.
Krsnadász Kavirádzs gószvámí megállapítja (1.3.90.):

asura-svabhāve kṛṣṇe kabhu nāhi jāne |
lukāite nāre kṛṣṇa bhakta-jana-sthāne ||

Az aszura természetűek nem ismerhetik meg Krsnát soha,
(míg) hívei elől Krsna elrejtőzni sem képes.

Majd jó szokásához híven, szavai alátámasztására egy idevágó szanszkrt verset idéz:

dvau bhūta-sargau loke 'smin daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhaktaḥ smṛto daiva āsuras tad-viparyayaḥ ||

„Kétféle ember él a teremtett világban: az egyik a démonikus, a másik a jámbor. Az Úr Viṣṇu bhaktái a jámborak, míg azokat, akik éppen ellentétes természettel rendelkeznek, démonoknak nevezik.”

 

Eltűnődtem az idézett versen... mert kétféleképpen is érthető. A világ fekete-fehér -- szól az egyik lehetséges értelmezés -- Visnu híve jámbor (daivaḥ, isteni), míg aki nem Visnu híve, vagy nem hisz Istenben, az démon. Ez a kétféle embertípus létezik. A teremtettség említése ráadásul némi eleve elrendeltséget is sugallhat. Mit értsünk a nem Visnu híve kitétel alatt? a Siva-hívő, vagy Jézus-hívő vajon hova sorolandó a vers szerint?
A másik értelmezési lehetőség: az emberek tulajdonságai isteniek és démoniak... van bennünk egy adag az egyikből is és a másikból is... és miután megismertük e tulajdonságok természetét, önmagunkba nézünk, és teszünk azért, hogy elhagyjuk a kedvezőtleneket, és igyekezzünk felvenni a kedvező tulajdonságokat.
Akár tovább is gondolhatjuk ezt a kétféle értelmezési lehetőséget: a hitünk, vagy a tetteink tesznek minket „istenivé"?

A Csaitanja-csaritámrtában a fenti verset Kavirádzs gószvámí következtetését jelentik, ő azt fejtegeti: a kétkedők, az „abhakták" látván látva sem veszik észre Csaitanjában Krsnát (vö. 1.3.86.) -- ahogyan az aszura természetűek nem ismerhetik meg soha Krsnát, ám hívei elől elrejtőzni sem képes. Ezt a gondolatmenetet tetőzik a versek, ám ez a fenti két értelmezési lehetőség közül egyik felé sem billenti el a mérleget.

Kíváncsivá tett az idézett vers... vajon mi lehet az eredeti szövegkörnyezete? a nem vaisnava, vagy nem istenhívő embereket lássuk démonnak, vagy vannak rossz emberi tulajdonságok, tettek -- nevezzük ezeket akár démonikusnak... asura-svabhāva aszura természetű, ahogy Krsnadász Kavirádzs is fogalmaz -- és ezek a rossz tulajdonságok a kerülendők?

Sríla Prabhupád kommentárjában megemlíti: a vers a Padma-puránából származik, keressük hát ott a kontextust! A Padma-purána szövegéhez kétféle forrásból fértem hozzá: a Maharishi University szövegtára volt az egyik, a wisdomlib.org weboldalon elérhető szöveg a másik... sajnos egyik változatban sem találtam meg a fenti verset. Persze tegyük hozzá -- az óind tradíció szövegeinek nincs egységes szövegváltozata, megeshet, hogy egy, a Kavirádzs gószvámí idejében elérhető purána-változatban, vagy valamely számára fontos gyűjteményben szerepelt a vers. De tulajdonképpen ő nem is említ hivatkozást.

Lássuk a gószvámík írásait... nyilván a legfontosabb forrást jelentették Kavirádzs gószvámí számára. Itt már eredményes a keresés: ha nem is pontosan ezt, de a vizsgálthoz nagyon hasonló verset találtam Rúpa gószvámí Rádhá-Krsnárcsana-dípiká című művében (13.) a Hari-bhakti-vilászban (15.396.), és Dzsíva gószvámí is idézi a Paramátma-szandharbában (17.39.) -- ám mindhárom helyen mint a Visnu-dharma- és az Agni-puránákból vett idézetként hivatkoznak rá. (Pontosabban: a Hari-bhakti-vilászból kétféle szövegváltozatban kerestem, az egyikben a 15.396. a Csaitanja-csaritámrta kiadásban föllelt változattal, a másik az Agni-puránában lévővel egyező.)

A vers a Csaitanja-csaritámrta kiadásban olvasható változatban megtalálható még Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád Bráhmana és vaisnava című könyvében, illetve a Gaudíja-kanthahárban -- mindkettőben csupán a Padma-puránát megjelölve forrásként. Sríla Prabhupád forráshivatkozásának valószínűleg ez az alapja.

Folytassuk a kutatást immáron Rúpa gószvámí útmutatása nyomán az Agni-puránában. Az Agni-purána 382., záró fejezetében található a keresetthez hasonló vers. A záró fejezet a puránában leírt tudást, a Visnu-bhaktinak szentelődést magasztalja, ekképpen:

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––

saṁsāre bhramatā labhyaṁ putra-dāra-dhanaṁ vasu |
suhṛdaś ca tathaivānye nopadeśo dvijedṛśaḥ ||10||

A létforgatagban vándorlók elérhetnek fiakat, feleséget, vagyont, jólétet,
és barátokat is, ám ehhez fogható tanítást nem, ó bráhmana!
...

dvi-vidho bhūta-mārgīyaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||12||

Kétféle út létezik a teremtmények számára: az isteni, és a démoni,
a Visnu-bhaktinak szentelődő az isteni, az ellenkezője pedig démoni.

etat pavitram ārogyaṁ dhanyaṁ duḥ-svapna-nāśanam |
sukha-prīti-karaṁ nṝṇāṁ mokṣa-kṛd-yattaveritam ||13||

Ez szent, gyógyító, áldásos, a rossz álmokat elűző,
örömöt és elégedettséget hoz és elvezet egészen a megszabadulásig, ami itt elmondatott.

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––

A hangsúlyt e szövegben a puránában elmondottak magasztalására helyezi. Az élőlények pedig határhelyzetben vannak, ha úgy tetszik, útelágazódás előtt állnak: dönthetnek, hogy istennek szentelik magukat (a purána tanítását követve), vagy nem -- és ez volna az āsura-mārga, az aszurák útja.
A Visnu-dharma-puránában hasonló kontextusban, szintén a záró, 105. fejezetében találjuk meg a verset, az alábbi formában:

dvi-vidho bhūta-sargo'yaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||78||

A dvi-vidhaḥ jelentése 'kétféle'. A bhūta-sargaḥ szóösszetétel (itt egyes számban, a Csaitanja-csaritámrtában idézett versben kettes számban). A bhūta a bhū létigéből képzett befejezett melléknévi igenév (teremtett), a sarga pedig a sṛj teremt igével jelzett cselekvés megnevezése: teremtés... ugyanakkor a sarga természetet, hajlamot is jelent. Teremtett teremtés? a lények teremtése? vagy teremtett hajlam, természet?

A vizsgálódásban még egy segítségünk lehet: a keresett versünk első fele a Bhagavad-gítá egyik félversének azonos. A 16. fejezet az isteni és a démoni természetet taglalja, itt találjuk:

dvau bhūta-sargau loke’smin daiva āsura eva ca |
daivo vistaraśaḥ prokta āsuraṁ pārtha me śṛṇu ||6||

Két(féle) teremtett lény él ebben a világban, az isteni és a démoni.
Az isteni részletesen elmondatott, Pártha, halld (szavam) a démoniról!

Itt a szövegösszefüggés egyértelművé teszi, hogy tulajdonságokról van szó: az első versekben Krsna az isteni tulajdonságokat veszi számba, majd a démoniakat... és a fenti vers után bontja ki részletesen a kedvezőtlen tulajdonságokat. Mégiscsak hajlam, természet.

Érdekes ugyanakkor Sankara e vershez fűzött kommentárja. A Brhadáranjaka-upanisad 1.3.1. textusát idézi: dvayā ha vai prājāpatyā devāś cāsurā ca „Pradzsápatinak kétféle utóda volt, az istenek és a démonok". Innen hát a kétféle teremtmény! Madhuszúdan Szaraszvatí ennek kapcsán még eltűnődik: ugyanezen upanisad egy másik helyén Pradzsápati utódainak három csoportjáról ír, a dévákról, az emberekről és az aszurákról (Brh. 5.2.1.) Az upanisad ezen részében olvasható történet egyébként szép és tanulságos... érdemes elolvasni. Arról szól, hogy a mennydörgés hangja figyelmeztet bennünket: legyünk könyörületesek, adakozók és önfegyelmezettek. Válasszuk azokat a jó -- isteni -- tulajdonságokat, melyeket Pradzsápati gyermekei, mint hiány fedeztek fel önmagukban.
S ezzel visszajutottunk a Gítá 16. fejezetének kontextusához is: a kétféle teremtmény, a kétféle Pradzsápati-utód említése az emberek által elhagyandó és az elfogadandó tulajdonságok két csoportjára utal.

Mire jutottunk hát? az emberlét határvonal, döntési helyzet. Előttünk nyílik az isteni út is, és a démoni út is. Az Isten felé fordulás a jó irányba indulást jelenti. Ugyan még nem a beérkezést -- tehetnénk hozzá --, hanem a jó irányt, de fontos a jó irány.

májáváda

Vaisnava körökben az advaita tant gyakran májáváda (azaz illúzió-tan), a gyakorlót májávádí néven említik. A megnevezés erősen pejoratív, a tan bírálói bélyegzik meg így ellenlábasaikat. Nem új megnevezésről van szó, Bhászkara, a bhédábhéda filozófiai iskola kiválósága, Sankara kortársa és első bírálója is említi – talán elsőként –, illetve a Padma-puránában is fellelhető a kifejezés.

Mi a bírálat alapja? Az advaita tan egy fontos tételét ekképpen foglalja össze Sankara:

brahma satyaṁ jagan-mithyā jīvo brahmaiva nāparaḥ |
anena vedyaṁ sacchāstramiti vedānta-ḍiṇḍimaḥ ||20||

„A Brahman valóság, a világ valótlan, az élőlény Brahman, nem más.
Így értendő a szent tan – dübögi a védánta dobja.” (Sankara: Brahma-gjánávalí-málá, 20.)

Ha mármost a világ valótlan, miképpen értsük, hogy mégiscsak látunk magunk körül elkülönült dolgokat, sőt, magunkat is elkülönült entitásnak érzékeljük másoktól, a világtól?
Csupán egyetlen a létező, s ez minden más oka (ekameva sad aneka-kāraṇaṁ, Vivéka-csúdámani 260.) – véli Sankara – így minden más ennek az egynek az illuzórikus látszat-képe. A brahman tulajdonságok nélküli (nirguṇa), a tapasztalható világ pedig a tudatlanság (avidyā) miatt látszik olyannak, amilyen. Sőt, a személyes Isten (saguṇa brahman) is csak az illúzió miatt látszik tulajdonságokkal rendelkezőnek. S ez az a pont – Isten az illúzió alávetettje volna –, ami végképp elfogadhatatlan az Isten felé szeretettel közeledő dvaita iskolák követői számára – innen az éles kritika.

E fogalmakat Csaitanja ekképpen értelmezi: az illúzió az, amikor a nem evilághoz tartozó létező, az élőlény a testtel azonosítja önmagát. A világ is létező… ám átmeneti létező. Igaz, a védák ellentmondásosan szólnak a Legfelsőbbről… éppen azért, mert semmilyen ember alkotta keretbe, kategóriába nem fér bele. Például a Svétásvatara-upanisadban: „mintha érzékek árnyalnák, még sincsenek érzékei” (3.17.), „nincs keze sem lába, mégis ő a leggyorsabb, s elfogadó, szem nélkül lát, fül nélkül hall…” (3.19.), „kisebb a legkisebbnél, ám nagyobb a leghatalmasabbnál…” (3.20.) Ezek kétségtelenül személyes tulajdonságok, s megfosztani Istent e testi – ám nem anyagi – vonásoktól téves nézet.

A hangulat érzékeltetésére álljon itt egy rövid történet a Csaitanja-csaritámrtából. Egy bengáli bhakta öccse hazatért bátyja házába, aki meghívta Szvarúp Dámódart, hogy hallgassa meg testvére védánta-magyarázatait.

Szvarúp Dámódar így szólt: „Mégis, a májáváda magyarázatot hallgatva
csupán a »gondolat, brahman, illúzió, hamis« szavakat hallani.
Az élőlényt a tudatlanság formálja, sőt Isten is tudatlanság –
e tan hallgatása összetöri a bhakta szívét, s véget vet életének!” (Cscs. 3.2.98-99.)

Akad helyzet, melyben az érzelmi felindultság folytán nem meglepő az ilyen erőteljes szóhasználat, ám tárgyilagos álláspont kifejtésében, esetleg vitában mégsem javasolnám – jobb olyan megnevezéssel élni, mellyel a tan követői megnevezik magukat.

Mi a baj a májáváda kifejezéssel? – vethető fel a kérdés –, hiszen a Padma-purána is így hivatkozik Sankara tanítására! A felvetés helytálló, a Padma-purána Uttara-khandájában, a Tudatlanság minőségében lévő tanok felsorolása (tāmasa-śāstra-kathanam) című fejezetben Siva beszél erről Párvatínak. Ám a magam részéről nem jó szívvel hivatkozom e szövegre… találkoztam olyan véleménnyel is, mely utólagos betoldásnak tartja – részben szájbarágósan didaktikus stílusa, részben túlságosan egyszerű nyelvezete miatt. S valóban, sem hangulatában, sem a megfogalmazás finomságában nem mondható a szöveg szépnek. De ne én mondjak véleményt, a szöveg beszéljen magáért. Az advaita tanításról szóló rész a 7-11. versekben olvasható:

Padma-purána, 6.236. fejezet

pārvaty uvāca
tāmasāni ca śāstrāṇi samācakṣva mamānagha |
samproktāni ca tair viprair bhagavad-bhakti-varjitaiḥ |
teṣāṁ nāmānikramaśaḥ samācakṣva sureśvara ||1||

Párvatí szólt:
Ó, Bűntelen, mondd el nékem a tudatlan tanokat,
melyeket az Úr iránti szeretetet (bhagavad-bhakti) híján lévő bráhmanák fejtettek ki.
Istenek ura, mondd el nékem sorban neveiket!

rudra uvāca
śṛṇu devi pravakṣyāmi tāmasāni yathā kramam ||2||

Rudra szólt:
Halld, úrnőm, ahogy eléd tárom a tudatlanokat, sorban, egymás után.

teṣāṁ smaraṇa-mātreṇa mohaḥ syāj jñāninām api |
prathamaṁ hi mayaivoktaṁ śaivaṁ pāśupatādikam ||3||
mac-chaktyā veśitair vipraiḥ proktāni ca tataḥ śṛṇu |
kaṇādena tu samproktaṁ śāstraṁ vaiśeṣikaṁ mahat ||4||
gautamena tathā nyāyaṁ sāṅkhyaṁ tu kapilena vai |
dhiṣaṇena tathā proktaṁ cārvāka-mati-garhitam ||5||

Csupán rájuk emlékezve még a bölcsek is illúzióba esnek.
Elsőként az magam hirdette saiva (irányzatokat), a pásupatát és a társait (említem),
s halld a hatalmammal felruházott bráhmanak által tanítottak többit is:
Kanáda a nagy vaisésika tant fejtette ki,
Gautama a njáját, Kapila a szánkhját.
Dhisana pedig a mélyen megvetett csárváka (tant) tanította.

Dhisanát Brhaszpatival azonosítják. A csárváka tan a védát elutasító ateista irányzat.

daityānāṁ nāśanārthāya viṣṇunā buddha-rūpiṇā |
bauddha-śāstram asat-proktaṁ nagna-nīla-paṭādikam ||6||

A démonok elpusztítása végett Visnu, Buddha alakjában pedig
a hamis buddhista tant, a ruhátlan, s kékruhást.

māyāvādam asac-chāstraṁ pracchannaṁ bauddham ucyate |
mayaiva kathitaṁ devi kalau brāhmaṇa-rūpiṇā ||7||
apārthaṁ śruti-vākyānāṁ darśayan loka-garhitam |
svakarma-rūpaṁ tyājyatvam atraiva pratipādyate ||8||
sarva-karma-paribhraṣṭair vaidharmatvaṁ tad ucyate |
pareśa-jīva-pāraikyaṁ mayā tu pratipādyate ||9||
brahmaṇo’sya svayaṁ rūpaṁ nirguṇaṁ vakṣyate mayā |
sarvasya jagato'py atra mohanārthaṁ kalau yuge ||10||
vedārthavan mahā-śāstraṁ māyayā yad avaidikam |
mayaiva kalpitaṁ devi jagatāṁ nāśa-kāraṇāt ||11||

Az illúzió-tant, e hamis tanítást, a burkolt buddhizmust
én fejtettem ki a kali-korban, egy bráhmana képében.
A kinyilatkoztatás szavát értéktelennek mutatja, (ezért) megveti a világ.
Az ember csupán saját kötelességének feladatását éri általa.
Dharmát nélkülözőnek (/eretneknek) tartják, mert minden rítust mellőz.
Az úr és az élőlény teljes azonosságát tanítom,
s e Brahman végső alakját tulajdonságok nélkülinek mutatom be,
hogy a kali-korban megtévesszem az egész világot.
Az illúzió által a védák értelméhez hasonló nagy tant, ami ugyanakkor mégsem védai –
ezt alkottam, ó, úrnőm, a világ elpusztítása kedvéért.

mad-ājñayā jaimininā pūrvaṁ vedam apārthakam |
nirīśvareṇa vādena kṛtaṁ śāstraṁ mahattaram ||12||

Akaratom követve Dzsaimini a semmitmondó púrva mímánszát
alkotta meg, az istentelen tant hirdető terjedelmes elméletet.

śāstrāṇi caiva girije tāmasāni nibodha me |
purāṇāni ca vakṣyāmi tāmasāni yathā kramāt ||13||

Ó, Giridzsá, a tudatlan tanokat magyaráztam el,
most pedig a puránákat, a tudatlan (minőségéhez tartozókat, s a többit), sorban, egymás után.

brāhmaṁ pādmaṁ vaiṣṇavaṁ ca śaivaṁ bhāgavataṁ tathā |
tathaiva nāradīyaṁ tu mārkaṇḍeyaṁ tu saptamam ||14||
āgneyam aṣṭamaṁ proktaṁ bhaviṣyaṁ navamaṁ tathā |
daśamaṁ brahma-vaivartaṁ liṅgam ekādaśaṁ smṛtam ||15||
dvādaśaṁ ca varāhaṁ ca vāmanaṁ ca trayodaśam |
kaurmaṁ caturdaśaṁ proktaṁ mātsyaṁ pañcadaśaṁ smṛtam ||16||
ṣoḍaśaṁ gāruḍaṁ proktaṁ skandaṁ saptadaśaṁ smṛtam |
aṣṭādaśaṁ tu brahmāṇḍaṁ purāṇāni yathā kramam ||17||

Brahmá, Padma, Visnu, Siva, Bhágavata,
aztán a Náradíja, hetedikként a Márkandéja,
az Agni a nyolcadik, Bhavisja a kilencedik,
Brahma-vaivarta és Linga a tizedik és tizenegyedik,
Varája és Vámana a tizenkettedik és tizenharmadik,
Kúrma és Matszja a tizennegyedik és tizenötödik,
Garuda a tizenhatodik, Szkanda a tizenhetedik,
míg a Brahmánda-purána a tizennyolcadik.

mātsyaṁ kaurmaṁ tathā laiṅgaṁ śaivaṁ skāndantathaiva ca |
āgneyaṁ ca ṣaḍ etāni tāmasāni nibodha me ||18||
vaiṣṇavaṁ nāradīyaṁ ca tathā bhāgavataṁ śubham |
gāruḍaṁ ca tathā pādmaṁ vārāhaṁ śubha-darśane ||19||
sāttvikāni purāṇāni vijñeyāni śubhāni vai |
brahmāṇḍa-brahma-vaivartaṁ mārkaṇḍeyaṁ tathaiva ca ||20||
bhaviṣyaṁ vāmanaṁ brāhmaṁ rājasāni nibodha me |

A Matszja, Kúrma, Linga, Siva, Szkanda,
és Agni – tudd meg, e hat a tudatlanság (minőségéhez tartozik).
Visnu, Náradíja, az áldásos Bhágavata,
Garuda, Padma, Varáha – áldásos tekintetű hitvesem –,
ezeket a jóság (minőségével rendelkező) puránákként tekintik.
A Brahmánda, Brahma-vaivarta, Márkandéja,
Bhavisja, Vámana és Brahmá (puránákat) a szenvedély (minőségéhez tartozóként) ismerd.

sāttvikā mokṣa-dāḥ proktā rājasāḥ sarvadāśubhāḥ ||21||
tathaiva tāmasā devi niraya-prāpti-hetavaḥ |

A jóság (minőségéhez tartozók) üdvösséget hoznak, a szenvedély (minőségéhez tartozók) is mindig áldásosak,
míg a tudatlanság minőségéhez tartozók a pokolra juttatnak.

tathaiva smṛtayaḥ proktā ṛṣibhis triguṇānvitāḥ ||22||
sāttvikā rājasāś caiva tāmasā śubha-darśane |
vāsiṣṭhaṁ caiva hārītaṁ vyāsaṁ pārāśaraṁ tathā ||23||
bhāradvājaṁ kāśyapaṁ ca sāttvikā muktidāḥ śubhāḥ |
yājñavalkyaṁ tathātreyaṁ taittiraṁ dākṣam eva ca ||24||
kātyāyanaṁ vaiṣṇavaṁ ca rājasāṁ svargadāḥ śubhāḥ |
gautamaṁ bārhaspatyaṁ ca sāṁvartaṁ ca yamaṁ smṛtam ||25||
sākhyaṁ cauśanasaṁ ceti tāmasā niraya-pradāḥ |

Éppen így hirdetik a bölcsek a három kötőerő fölé emelkedett szent hagyomány törvénykönyveit (szmrtit),
jóság, szenvedély, és tudatlanság (minőségéhez tartozóként), áldásos tekintetű hitvesem.
Vaszistha, Harita, Vjásza, Parásara,
Bharadvádzsa, Kasjapa a jóság (minőségében lévő), üdvhozó és áldásos.
Jágjavalkja, Atri, Tittiri, Daksa,
Kátjájana és Visnu a szenvedély (minőségében lévő), mennybevezető és áldásos.
Gautama, Brhaszpati, Számvarta, Jama,
Szákhja és Usanasz a tudatlanság (minőségében van), s a pokolba visznek.

kim atra bahunoktena purāṇeṣu smṛtiṣv api ||26||
tāmasā narakāyaiva varjayet tān vicakṣaṇaḥ |
etat te sarvam ākhyātaṁ prasaṅgāc-chubha-darśanam |
śeṣāṁ ca prabhavāvasthāṁ harer vakṣyāmite śṛṇu ||27||

Mire e sok beszéd a puránákról és törvénykönyvekről?
A tudatlanság (minőségében lévők) a pokolba visznek, a körültekintő ember mellőzi őket.
Mindent elmondtam neked, s alkalmas időben az áldásos filozófiákról is beszélek majd.
Végezetül Hari nagyszerű megjelenéseiről szólok, halld hát!

(az illusztráció forrása)

a helyes forrás szükségessége

avaiśṇava-mukhodgīrṇaṁ pūtaṁ harikathāmṛtam |
śravanaṁ naive kartavyaṁ sarpocchiṣtaṁ yathā payaḥ ||

avaiśṇava mukha-udgīrṇam – avaisnava szájából kibukó (származó); pūtam – tiszta; hari-kathā-amṛtam – Hariról szóló elbeszélés-nektárt; śravanam – hallás; na – ne; eva – bizony; kartavyam – teendő; sarpa-ucchiṣtam – kígyó által meghagyott; yathā – miként; payaḥ – tej

Ne hallgasd a Hariról szóló tanítást, ha nem vaisnavától származik. Olyan az, akár a tej, amelybe kígyó kóstolt.

(Padma-purána)

A Hariról, Krsnáról szóló elbeszélések (hari-kathā) olyanok, akár a nektár (amṛta), életadóak (az a-mṛta szó halhatatlant is jelent), és makulátlan tiszták (pūta). Mégis, akár mérgezőek is lehetnek, miként a tej, melybe belekóstolt a kígyó, és a méregfogáról belecsöppent a méreg a tejbe.
Az udgīrṇa szó alkalmazása a versben nagyon találó: a gīrṇa jelentése lenyelt, megevett, az ud-gīrṇa (fel-lenyelt) viszont felöklendezettet jelent. De az udgṝ gyök születik, származik jelentéssel is bír (ezt használtam a fordításban is: „nem vaisnava szájából származó”), de a gīrṇa magasztalást is jelent (ud-gīrṇa – fel-magasztalás). Ámbár első hallásra az avaisnava szavai is magasztalásként tűnnek, valójában mégis álságosak – tejbe csöpögtetett méreg.
Felmerül a fontos kérdés: vajon ki a nem-vaisnava? A Gauḍīya-kaṇṭhahāra (a Bhaktisziddhánta Szaraszvatí szerkesztette versgyűjtemény) e vers előtt mintha erről szólna:

śūdrāṇāṁ sūpakārī ca yo harer nāma-vikrayī |
yo vidyā-vikrayī vipro viṣahīno yathoragaḥ ||

śūdrāṇām – súdráké; su-upakārī – szolgája, segítője; ca – és; yaḥ – aki; hareḥ – Harié; nāma-vikrayī – név-kereskedő; yaḥ – aki; vidyā-vikrayī – tudás-kereskedő; vipraḥ – tanult bráhmana; viṣa-hīnaḥ – méreg-mentes; yathā– mint; uragaḥ – kígyó

Aki súdrák szolgája, Hari nevét árulja,
vagy tudós bráhmanaként tudását bocsátja áruba, az olyan, akár mérgét vesztett kígyó.

(Brahma-vaivarta-purāṇa, a 2.21. fejezetből)

Tekintsünk el egy pillanatra a képzavartól, amit az eltérő szövegkörnyezetekből származó versek kígyóméreggel kapcsolatos hasonlatai jelentenek, s összpontosítsunk e vers jelentésére! A Gauḍīya-kaṇṭhahāra értelmezése szerint a vers első fele: „aki felhagy Krsna szolgálatával, és súdráknak főz”. Az upakārī jótevőként segítőt is jelenthet, ám itt nyilván nem az együttérzés nyomán megnyilvánuló segítőkészségről van szó. A vers folytatása az olyan bráhmanáról beszél, aki áruba bocsátja a szent tant, vagy Hari nevét… nyilvánvalóan ebben az értelemben kell tekintsük a vers első felét is: a súdrák szolgája az, aki alantas eszmék szolgálatába szegődik. Lehet akár tanult bráhmana, ki így cselekszik, olyan, mint a mérgét vesztett kígyó: akad talán, akit megtéveszt, de szavai, tettei valójában hatástalanok.

„Volt egyszer egy orvos, aki a rendelőjében sok beteget fogadott, s mindenkinek gyógyszert írt fel. Egy nap a rendelő ajtaja nyitva maradt, az orvos pedig sehol. Egy majom lopakodott a terembe, márpedig a majom jó utánzó. Elfoglalta az orvos székét, s osztogatta a gyógyszereket. De a majom gyógymódja nem olyan, mint az orvosé. Látszólag minden rendben van, de a lényeg hiányzik. Cselekedeteinkben hasonlóan a lelki lényeg a fontos.” (Srídhar Mahárádzs: Kövesd az angyalokat, részlet)

PDF

Nárájana

oṁ namo nārāyaṇāya
ÓM! Hódolat Nárájannak!

Dzsíva gószvámí e mantra magyarázataként a Padma-purána Uttara-khandájának verseit idézi:

ahaṅkṛtir makāraḥ syān nakāras tan-niṣedhakaḥ |
tasmāt tu namasā kṣetri-svātantryaṁ pratiṣidhyate ||

A „ma” szótag a hamis én, a „na” szótag pedig annak tagadása,
ezért a „namah” (hódolat) szó azt jelenti, hogy a lélek függetlensége korlátozott.

bhagavat-paratantro’sau tadāyattātma-jīvanaḥ |
tasmāt sva-sāmarthya-vidhiṁ tyajet sarvam aśeṣataḥ ||

Alárendeltje ő Bhagavánnak, tőle függ saját léte,
ezért önnön erejének illúzióját adja fel mindenestől.

A vidhi szó jelentése: szabály, előírás, illetve viselkedés, elvégzés, vminek gyakorlása, így sva-sāmarthya-vidhi – önnön erejének (vagy hatalma, képességei) szerinti viselkedés, vagyis az az illúzió, hogy önnön erejéből cselekszik.

īśvarasya tu sāmarthyāt nālabhyaṁ tasya vidyate |
tasmin nyasta-bharaḥ śete tat-karmaiva samācaret ||

Nincs, amit Isten ereje folytán ne érhetne el,
ezért terheit néki átadva pihen, s csupán az ő szolgálatát végzi.

A bölcs pihen, azaz az anyagi cselekedetek vonatkozásában tétlen. Mégis szorgalmasan tevékenykedik: Isten imádatában, szolgálatában buzgólkodik, s ennek révén minden szükségest elér.

PDF

vajon ki a pokol lakója?

arcye viṣṇau śilā-dhīr guruṣu nara-matir vaiṣṇave jāti-buddhir
viṣṇor vā vaiṣṇavānāṁ kali-mala-mathane pāda-tīrthe 'mbu-buddhiḥ |
śrī-viṣṇor nāmni mantre sakala-kaluṣa-he śabda-sāmānya-buddhir
viṣṇau sarveśvareśe tad-itara-sama-dhīr yasya vā nārakī saḥ ||

arcye – az imádandó iránt; viṣṇau – Visnu iránt; śilā-dhīḥ – kőként vélekedés; guruṣu – mester iránt; nara-matiḥ – emberként vélekedés; vaiṣṇave – vaisnava iránt; jāti-buddhiḥ – kaszt-vélekedés; viṣṇoḥ – Visnué; vā – vagy; vaiṣṇavānām – vaisnaváké; kali-mala-mathane – kali szennyét lemosó iránt; pāda-tīrthe – láb-zarándokhely iránt; ambu-buddhiḥ – víz-vélekedés; śrī-viṣṇoḥ nāmni – Srí Visnu neve iránt; mantre – mantra iránt; sakala-kaluṣa-he – minden vétket eltörlő iránt; śabda-sāmānya-buddhiḥ – hang-közönséges-vélekedés; viṣṇau – Visnu iránt; sarva-īśvara-īśe – minden úr ura iránt; tad-itara-sama-dhīḥ – másokkal egyenlőként vélekedés; yasya – akié; vā – vagy; nārakī – pokoli, a pokol lakója; saḥ – ő

Aki az imádandó Visnu-múrtiban csupán a követ, mesterben csak az embert, a vaisnavában a kasztját,
Visnunak vagy a vaisnaváknak a kali-kor szennyét lemosó szent zarándokhelyeiben csupán a vizet látja,
Srí Visnu nevét, a minden vétket eltörlő mantrát közönséges hangnak tekinti,
vagy Visnut, minden úr urát másokkal egyenlőnek véli, az a pokol lakója.

(a vers a Gaudíja Kanthahára szerint a Padma-puránából való,
Rúpa gószvámí pedig Srí Daksinátja verseként említi a Padjávalíban, melyben ez a 114. vers)

Felmerül a kérdés: olykor látni gurukat, akik méltatlanul viselkednek, Krsna híveit, akik kaszt-szemmel tekintenek másokra, vagy egyszerűen csak neofitaként világi mentalitásúak. Vajon a pokol lakójává tesz, ha észrevesszük mindezt?
A haladó bhakta ismérve, hogy megkülönböztető-képességre tesz szert (lásd Bhág. 11.2.45-47.). A kezdő még nem rendelkezik ilyen megkülönböztető-képességgel, a tökéletes pedig már nem, ám a haladó pontosan tudja mi a jó, s mi nem, mi segíti a bhakti kibontakozását, s mi hátráltatja. A „vaisnavában a kasztját látni” jelentése ugyanaz, mint a felsorolás többi eleméé: anyagi szemmel tekinteni a lelki értékekre, ami valóban végzetes hiba.
Ugyanakkor a bhakta látásmódja nem az ítélkezés, hanem a könyörület.

A vers 21 szótagú verslábakból áll, a versmérték: sragdharā (virágfüzéres): – – – – υ – / – υ υ υ υ υ υ – / – υ – – υ – υ

PDF

Dámódarástaka

Kárttik havában a kisgyermek Krsnára emlékezünk, kit édesanyja szeretetével kötöz meg. A bhakták ilyenkor Szatjavrata Rsi fohászát éneklik a Padma-puránából:

namāmīśvaraṁ sac-cid-ānanda-rūpaṁ
lasat-kuṇḍalaṁ gokule bhrājamānam |
yaśodā-bhiyolūkhalād dhāvamānaṁ
parāmṛṣṭam atyantato drutya gopyā ||1||

namāmi – hódolok; īśvaram – Istennek [az nam ige vonzata tárgyeset]; sat-cit-ānanda-rūpam – a lét-, tudat- és gyönyörformájúnak ; lasat-kuṇḍalam – a tündöklő fülbevalósnak; gokule – Gókulában; bhrājamānam – ragyogónak; yaśodā-bhiyā-ulūkhalāt – Jasódá aggodalmának mozsarától; dhāvamānam – elszaladónak; parāmṛṣṭam – megfogottnak; atyantataḥ – nagyon; drutya – gyorsan; gopyā – a gópí (Jasódá) által

A lét-, tudat és gyönyörformájú Istennek hódolok,
a csillogó fülbevalósnak, Gókulában tündöklőnek,
ki elszaladt Jasódá aggodalmának mozsarától,
ám végül a gópí mégiscsak elcsípte .

rudantaṁ muhur netra-yugmaṁ mṛjantaṁ
karāmbhoja-yugmena sātaṅka-netram |
muhuḥ śvāsa-kampa-trirekhāṅka-kaṇṭha-
sthita-graivaṁ dāmodaraṁ bhakti-baddham ||2||

rudantam – zokogónak; muhuḥ – gyakran; netra-yugmam – szemeit („szem-párját”); mṛjantam – letörlőt; kara-ambhoja-yugmena – két lótuszvirág kezével; sa-ātaṅka-netram – rettegő szemű („-val rettegő szemet”); muhuḥ – gyakran; śvāsa-kampa – lélegzet remegése; tri-rekha-aṅka-kaṇṭha – három-vonalas jelű nyak; sthita – lévő; graivam – nyakúnak; dāmodaram – Dámódarnak; bhakti-baddham – a szeretettel megkötöttnek

A zokogónak (hódolok), ki szemeit dörgöli
lótuszvirág kezecskéivel. Tekintete ijedt,
hüppögve kapkodja a levegőt. Nyakát három vonalú jel (díszíti).
Dámódarnak (hódolok), a szeretettel megkötöttnek.

itīdṛk sva-līlābhir ānanda-kuṇḍe
sva-ghoṣaṁ nimajjantam ākhyāpayantam |
tadīyeṣita-jñeṣu bhaktair jitatvaṁ
punaḥ prematas taṁ śatāvṛtti vande ||3||

iti – így; īdṛś – ilyesfajta; sva-līlābhiḥ – saját kedvteléseivel; ānanda-kuṇḍe – gyönyör-tóban; sva-ghoṣam – saját pásztortanyáján; nimajjantam – megmártózónak; ākhyāpayantam – elbeszéltetőnek; tadīya iṣita-jñeṣu – az ő felsőbbségét ismerők iránt; bhaktaiḥ jitatvam –odaadással legyőzöttnek; punaḥ – másrészt; prematas – szeretettel; taṁ – néki; śatāvṛtti – százszorosan; vande – hódolok

Ilyen kedvtelések gyönyör-tavában
mártózott meg ő a pásztorok tanyáján, s fedte fel mindezt
a felsőbbségét ismerők számára, (hogy megérthessék,) ő odaadással győzhető le.
Újra és újra, százszorosan is néki hódolok nagy szeretettel!

varaṁ deva mokṣaṁ na mokṣāvadhiṁ vā
na cānyaṁ vṛṇe 'haṁ vareśād apīha |
idaṁ te vapur nātha gopāla-bālaṁ
sadā me manasy āvirāstāṁ kim anyaiḥ ||4||

varam – legkiválóbb; deva – isten!; mokṣam – felszabadulást; na – nem; mokṣa-avadhiṁ – az üdvösség legfelső fokát („végét”); vā – vagy; na – nem; ca – és; anyam – mást; vṛṇe – választom; ahaṁ – én; vara-īśāt – áldások urától; api – bizony; īha – itt; idaṁ – itt, most; te – tiéd; vapuḥ – test; nātha – úr!; gopāla-bālam – kicsiny Gópál; sadā – mindig; me – nekem; manasi – elmében; āvis astām – nyilvánvaló (szemmel látható) lett; kim – mit; anyaiḥ – másokkal

Ó, Legkiválóbb Isten! Sem az üdvösséget, sem az üdvösség legfelső fokát,
sem más (áldást) nem kérek tőled, Áldások Ura!
Ó, Uram, e kicsiny Gópál alakod
láthassam mindig szívemben! Mi mást (is kérhetnék)?

idaṁ te mukhāmbhojam atyanta-nīlair
vṛtaṁ kuntalaiḥ snigdha-raktaiś ca gopyā |
muhuś cumbitaṁ bimba-raktādharaṁ me
manasy āvirāstām alaṁ lakṣa-lābhaiḥ ||5||

idaṁ – itt, most; te – tiéd; mukha-ambhojam – lótusz orcád; atyanta – sok, teljes; nīlaiḥ – sötétekkel; vṛtam – körülvettet (rejtettet); kuntalaiḥ – hajfürtökkel; snigdha – szerető, kedves, lágy; raktaiḥ – pirosokkal; ca – és; gopyā – gópí által; muhus – gyakori, ismétlődő; cumbitam – megcsókolt; bimba-rakta – bimba-piros; adharam – ajkat; me – enyém; manasi – szívben, elmében; āvis astām – nyilvánvaló (szemmel látható) lett; alam – elég volt!, le vele!; lakṣa-lābhaiḥ – százezer elnyeréssel

Lótuszvirág orcád, melyet dús sötét fürtjeid
öveznek, s mely lágyan piroslik a gópí
sűrű csókjaitól, s bimba-piros ajkad
láthassam csupán, nincs szükség százezer áldásra!

namo deva dāmodarānanta viṣṇo
prasīda prabho duḥkha-jālābdhi-magnam |
kṛpā-dṛṣṭi-vṛṣṭyāti-dīnaṁ batānu-
gṛhāṇeśa mām ajñam edhy akṣi-dṛśyaḥ ||6||

namaḥ – hódolat; deva – Isten!; dāmodara – Dámódar!; ananta – Ananta! (végtelen); viṣṇo – Visnu!; prasīda – légy kegyes [prasad]; prabho – Mester! (hatalmas); duḥkha-jāla-abdhi – szenvedések sokaságának óceánja (jāla – szenvedés, háló, csapda); magnam – elmerült; kṛpā-dṛṣṭi-vṛṣṭyā – a könyörületes pillantások záporával; ati-dīnaṁ – nagyon nyomorultat; bata – [együttérzés, szánalom kifejezése]; anugṛhāṇa – kedvezz, légy kegyes [anu-grah gyökből]; īśa – Isten!; mām – nekem; ajñam – tudatlannak; edhi – legyél; akṣi-dṛśyaḥ – szemmel látható

Hódolat néked, ó, Isten, Dámódar, végtelen Visnu!
Ó, Mester, légy kegyes (hozzám), ki a szenvedések végtelen óceánjába merültem,
és könyörületes pillantásaid árjával oltalmazz meg!
Ó, Isten, tudatlan vagyok, mégis, hadd láthassalak téged!

kuverātmajau baddha-mūrtyaiva yadvat
tvayā mocitau bhakti-bhājau kṛtau ca |
tathā prema-bhaktiṁ svakāṁ me prayaccha
na mokṣe graho me 'sti dāmodareha ||7||

kuvera-ātmajau – Kuvéra két fiát; baddha-mūrtyā – megkötözött formád által; eva – bizony; yadvat – ahogy; tvayā – általad; mocitau – felszabadítottak; bhakti-bhājau – magát az odaadásnak szentelők; kṛtau – végzők; ca – és; tathā – úgy; prema-bhaktim – rajongó odaadást; svakām – sajátját, a tulajdonát képezőt; me – engem; prayaccha – adj!; na – nem; mokṣe – felszabadulás iránt; grahaḥ – megragadás; me – nekem; asti – van; dāmodara – óh, Dámódar; iha – itt, most

Miként Kuvéra két fiát e megkötözött formádban
megszabadítottad, s a szerető odaadásnak szentelődő bhaktává tetted,
úgy add meg nekem is a szerető odaadás (ajándékát),
Ó, Dámódar, nem vonz az üdvösség!

namas te 'stu dāmne sphurad-dīpti-dhāmne
tvadīyodarāyātha viśvasya dhāmne |
namo rādhikāyai tvadīya-priyāyai
namo 'nanta-līlāya devāya tubhyam ||8||

namaḥ – hódolat; te – tiéd; astu – legyen; dāmne – kötélnek; sphurat-dīpti – tündöklő ragyogás; dhāmne – hajléknak (fénysugár, béklyó); tvadīya – tiéd; udarāya – deréknak; atha – itt, most; viśvasya – mindenségé; dhāmne – hajléknak; namaḥ – hódolat; rādhikāyai – Rádhikának; tvadīya – tiéd; priyāyai – kedvesnek; namaḥ – hódolat; ananta-līlāya – végtelen kedvtelésűnek; devāya – Istennek; tubhyam – neked;

Hódolat legyen a kötélnek, a tündöklő ragyogás béklyójának,
s derekadnak, a mindenség hajlékának.
Hódolat Rádhikának, kedvesednek,
s hódolat néked, ó, végtelen játékú Isten!

A pádák 12 szótagúak bhujaṁgaprayāta (a kígyó siklása) versmértékűek:
υ – – υ – – υ – – υ – –

A szó szerinti fordítás után pedig következzék a Dámódarástaka irodalmi fordítása:

1) A Legfelsőbb Úrnak ajánlom tiszteletteljes hódolatomat, aki az örökkévalóság, a teljes tudás és gyönyör megtestesítője, akinek cápaalakú fülönfüggői ide-oda himbálóznak, s aki csodásan tündöklik isteni hajlékán, Gókulán. Ő az, aki Jasódá anyától való félelmében gyorsan kereket old, de végül Jasódá mégis elcsípi.

2) Látván anyja kezében a pálcát, elsírja magát, s lótuszvirág kezecskéivel a szemét dörgöli. Tekintetében ijedtség rebben. Nyakacskáját három szépívű vonal ékesíti, akár a kagyló héját, s igazgyöngy nyaklánca hullámzik, ahogy hüppög. E Legfelsőbb Úrnak, Dámódarnak ajánlom hódolatom, akinek a derekát nem kötél, hanem anyjának szeretete övezi.

3) E gyermeki játékai láttán Gókula lakói örömmámorban úsznak, amiből a fenségét és gazdagságát imádó hívei is megérthetik, hogy csakis a tisztelettől és félelemtől mentes, intim szeretettel közeledő bhakták hódíthatják Őt meg. Nagy szeretettel ajánlom százszor és százszor hódolatomat az Úr Dámódarnak!

4) Óh, Uram, Te bármilyen áldást megadhatsz, de én nem vágyom sem a személytelen felszabadulásra, sem a Vaikuntha, a lelki világ örök életére, sem semmiféle más áldásra. Egyedüli óhajom az, hogy e vrndávanbéli gyermeki alakodat mindig szívemben láthassam. Mi lehetne ennél fontosabb?

5) Kedves Uram, hullámos fekete hajad övezte lótuszvirág orcád rózsállik Jasódá anya csókjaitól, ajkad pedig pirosas, akár a bimba gyümölcse. Bárcsak mindig szívemben láthatnám lótuszvirág orcád e páratlan látványát! Ezernyi ezer egyéb áldás mit sem ér nekem!

6) Óh, mindenható Isten, fogadd hódolatomat! Óh Dámódar, óh Ananta, óh Visnu, Mester! Légy kegyes hozzám, Uram, kérlek! Én szerencsétlen bolond, itt fuldoklom a világi szenvedések óceánjában, de kérlek, vesd rám áldó pillantásod és ments ki engem! Tedd lehetővé számomra, hogy megpillanthassalak!

7) Kedves Uram, Dámódar! Ahogy a famozsárhoz kötözve Nárada átka alól felszabadítottad s bhaktává tetted Kuvéra fiait, Manigrívát és Nalakuvérát, kérlek, nekem is add meg a makulátlan istenszeretet kincsét! Ez az egyetlen óhajom, még üdvözülni sem akarok.

8) Kedves Uram, Dámódar! Először annak a tündöklő kötélnek ajánlom hódolatom, amely derekadat övezi, másodszor törzsednek, ami az egész univerzum hajléka, majd imádva szeretett Rádháráníd elé borulok s végül, óh, számtalan kedvtelésednek hódoló Uram, Néked ajánlom alázatos hódolatomat!

emlékezz Krsnára!

kāmād-dveṣād-bhayāt snehād
yathā bhaktyeśvare manaḥ |
āveśya tad-aghaṁ hitvā
bahavas tad-gatiṁ gatāḥ ||

kāmāt – a vágy miatt; dveṣāt – gyűlölet miatt; bhayāt – félelem miatt; snehāt – gyöngéd ragaszkodás miatt; yathā – mint például; bhaktyā – odaadással; īśvare – Isten iránt; manaḥ – az elmét (értelmet, szívet); āveśya – „belépve”, az elmével elmélyedve; tad-agham – azt a bűnt; hitvā – letéve, elvetve; bahavaḥ – sokan; tad-gatim – ama célba; gatāḥ – mentek;

A vágy, gyűlölet, félelem vagy gyöngéd ragaszkodás miatt, vagy éppen szerető odaadással elméjükkel (Krsnában) elmélyedve s a bűnt elvetve már sokan célbaértek.

gopyaḥ kāmād bhayāt kaṁso-
dveṣāc-caidyādayo nṛpāḥ |
sambandhād vṛṣṇayaḥ snehād
yūyaṁ bhaktyā vayaṁ vibho ||

gopyaḥ – a fejőslánykák; kāmāt – a vágy miatt; bhayāt – a félelem miatt; kaṁsaḥ – Kansza; dveṣāt – a gyűlölet miatt; caidya-ādayaḥ nṛpāḥ – Sisupál (a csédik uralkodója) vezette királyok; sambandhāt – a rokonság miatt; vṛṣṇayaḥ – a Vrsni dinasztia tagjai; snehāt – a gyöngéd ragaszkodás miatt; yūyam – ti; bhaktyā – odaadással; vayaṁ – mi; vibho – Hatalmas!

Vrndávan fejőslánykái a vágyuk miatt, Kansza félelme miatt, a Sisupál vezette királyok gyűlöletük miatt, a Vrsnik rokonságuk miatt, ti (a Pándavák) gyöngéd ragaszkodásotok miatt, mi pedig szerető ragaszkodásunk miatt (gondolunk Krsnára), ó, Hatalmas király!

katamo'pi na venaḥ syāt
pañcānāṁ puruṣaṁ prati |
tasmāt kenāpy-upāyena
manaḥ kṛṣṇe niveśayet ||

katamaḥ api – valaki; na – nem; venaḥ – Véna király; syāt – lenne; pañcānāṁ – öt közül; puruṣam – az (isteni) Személyt; prati – hozzá; tasmāt – ezért; kena api – valamivel; upāyena – módon; manaḥ – az elmét (értelmet, szívet); kṛṣṇe – Krsnában; niveśayet – összpontosítsa, rögzítse;

Véna királyon kívül ki ne fordulna az isteni Személy felé az öt mód egyikével! Ezért az ember bárhogyan is, de összpontosítsa figyelmét Krsnára.

(Bhágavata-purána 7.1.30-32.)

Judisthir király koronzási áldozatán történt, hogy szokás szerint megválasztották a gyülekezet legkiválóbb tagját, az ő imádata a ceremónia része. Szahadév javaslatára Krsnát ültették a főhelyre, ám ekkor Sisupál király gyalázkodó szavakkal támadt Krsnára. Krsna megölte Sisupált – csakrájával levágta fejét – s a jelenlévők látták, amint a lélek kiszállva Sisupál testéből Krsna testébe olvad – így érve el a szájudzsja-muktit. Judisthir király csodálkozva fordult Nárada munihoz: miként lehetséges, hogy a magasztos Urat gyalázó Sisupál nem került pokolra, mint annak idején Véna király, akit a bráhmanák átka pusztított el, hanem elérte az üdvösségnek azt a formáját, melyre a törekvő transzcendentalisták vágynak? Nárada muni válaszában kifejti, a Legfelsőbb Úr túl van az anyagi létezésen, így nem érinti a szidalom. Így bármilyen okból is meditál az ember Krsnán, felülemelkedhet az anyagvilágon. A szeretettel meditálók kapcsolata elmélyül Krsnával, a gyűlölettel meditálóké a távolmaradásban teljesedik ki.
Ám Sisupál és unokatestvére Dantavakra nem közönséges halandók voltak. Korábban a Vaikuntha-világ ajtónálló őrei voltak, s egy átok folytán, Visnu jóváhagyásával születtek meg gonosztevő démonként. Három életen keresztül szolgálták urukat ellenfélként, s így tértek vissza hozzá.

A 7.1.32. vers második felét idézi Rúpa gószvámí is, a Bhakti-raszámrta-szindhu című munkájában ez az 1.2.4. vers. Sríla Prabhupád leckéiben gyakran idézte kombinálva az 1.2.8. verssel az alábbi módon:

yena tena prakāreṇa manaḥ kṛṣṇe niveśayet |
sarve vidhi-niṣedhāḥ syur-etayor-eva kiṅkarāḥ ||

Az ember bárhogyan is, de összpontosítsa figyelmét Krsnára,
minden előírás és tiltás legyen ezek szolgája.

A Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.8. verse a Padma-puránából való vett idézet:

smartavyaḥ satataṁ viṣṇur vismartavyo na jātucit |
sarve vidhi-niṣedhāḥ syur-etayor-eva kiṅkarāḥ ||

Az ember emlékezzék mindig Visnura, és soha ne feledje el őt,
minden előírás és tiltás legyen e két elv szolgája.

PDF

kerülendő tettek - a Szent Név elleni vétkek

satāṁ nindā nāmnaḥ paramam aparādhaṁ vitanute |
yataḥ khyātiṁ yātaṁ katham-u sahate tad-vigarihām ||

satāṁ – szentek; nindā – gyalázása; nāmnaḥ – névnek; paramam – legfontosabb, alapvető; aparādhaṁ – sértést; vitanute – okoz, csinál; yataḥ – ahonnan, mert; khyātiṁ yātaṁ – a magasztalt; katham – hogyan; u – (nyomatékosító szó); sahate – elvisel, megbocsájt; tad-vigarihām – azt a gyalázást;

1. A legsúlyosabb sértés a szentek gyalázása. Hogyan is bocsájtaná meg a magasztalt Úr az efféle vétket?

śivasya śrī-viṣṇor ya iha guṇa-nāmādi-sakalaṁ |
dhiyā bhinnaṁ paśyet sa khalu hari-nāmāhita-karaḥ ||

śivasya – áldásosnak; śrī-viṣṇoḥ – Srí Visnunak; yaḥ – aki; iha – itt, most; guṇa – tulajdonság; nāma-ādi – névvel kezdődő; sakalaṁ – teljes, teljesség; dhiyā – tartandó; bhinnaṁ – különböző; paśyet – lássa; sa – az; khalu – kétségkívül, bizonyosan; hari-nāma-ahita-karaḥ – Hari Nevének bántást okozó;

2. A mindenkire áldást hozó Srí Visnu neve, alakja, tulajdonságai és kedvtelései isteniek, sértés volna ezeket tőle függetlennek tekinteni.

guror avajñā śruti-śāstra-nindanam |
tathārtha-vādo hari-nāmni kalpanam ||

guroḥ – mesternek; avajñā – alábecslése; śruti-śāstra-nindanam – a Kinyilatkoztatás és a Hagyomány gyalázása; tathā-arthavādaḥ – olyan szövegmagyarázat; hari-nāmni – Hari neve iránt; kalpanam – elmélet, elgondolás;

3. Sértés a lelki tanítómester alábecsülése,
4. a kinyilatkoztatás és a szent hagyomány gyalázása,
5. a szent név anyagi értelmezése,
6. és vétek Hari nevét a képzelet szüleményének tekinteni.

nāmno balād yasya hi pāpa buddhir |
na vidyate tasya yamair hi śuddhiḥ ||

nāmnaḥ – névnek; balāt – erejéből; yasya – aki; hi – bizony; pāpa – bűn; buddhiḥ – értelem, tudás; na – nem; vidyate – van tudva; tasya – őnéki; yamaiḥ – vallási törvények által; hi – bizony; śuddhiḥ – tisztulás, vezeklés;

7. Aki a szent név erejével táplálja tudatában a bűnt, azt a vallási törvények sokasága sem tisztítja meg.

dharma-vrata-tyāga-hutādi sarva-
śubha-kriyā-sāmyam api pramādaḥ |
aśraddadhāne vimukhe 'py aśṛṇvati
yaś copadeśaḥ śiva-nāmāparādhaḥ ||

dharma-vrata-tyāga-huta-ādi – vallásosság (jámborság), fogadalom, lemondás, áldozat, stb; sarva-śubha-kriyā – minden jótett; sāmyam – azonosság; api – bizony; pramādaḥ – hiba; aśraddadhāne – hitetlen iránt; vimukhe – elforduló (ellenséges, nem érdeklődő); api – bizony; aśṛṇvati – figyelmetlen (nem hallgató); yaḥ – aki; ca – és; upadeśaḥ – tanítás; śiva-nāma-aparādhaḥ – az áldásos Név megsértése;

8. Bizony hiba volna a Szent Nevet az erényesség, fogadalom, lemondás, áldozat s a többi jámbor cselekedet közé sorolni.
9. Sértő a hitetlen, ellenséges vagy figyelmetlen hallgatóság tanítása a szent névre.

śrutvāpi nāma-māhātmyam yaḥ prīti-rahito 'dhamaḥ |
aham mamādi paramo nāmni so 'py aparādha-kṛt ||

śrutvā – hallván; api – bizony; nāma-māhātmyam – a Név dicsőségéről; yaḥ – aki; prīti-rahitaḥ – szeretet, ragaszkodás nélkül; adhamaḥ – legalantasabb, leghitványabb; aham mama-ādi – „én és enyém”-mel kezdődő; paramaḥ – felsőbb; nāmni – névnél; saḥ – ő; api – bizony; aparādha-kṛt – bűnt elkövető;

10. Akiben a Szent Név dicsősége hallatán sem támad fel az istenszeretet, s a hitvány önző mentalitást fontosabbnak tarja a Szent Névnél, bizony vétkezik.

(Padma-purāṇa, Brahma-khaṇḍa, 25.15-18.)

PDF