Mink is rabok vagyunk-e?

Jancsi megszeppent. Elszontyolodva lépegetett tovább Szikárdusz mellett, s még arra is alig pillantott fel, hogy két gyerek sárkányt eregetve száguldott el mellettük, le a hegyen.
Csak arra vidámult meg, mikor azt látta, hogy egy potrohos, részeg nemes tántorog előttük. Veres nadrág van rajta, és fehér posztódolmány. A süvegét már lefújta valahol a szél. A kardjának is csak a hüvelye van meg. Szüntelen botladozik benne; de azért hujángat. Végre el is bukik egy házikó előtt, mintha csak kiválasztotta volna az egyetlen sáros helyet az utcában: esővíz felfogására volt ott egy lepedőnyi széles, ásott gödör. Bizonyára kacsák kedvéért ásták. Térdig süppedt belé.
Jancsi röhögött. Szikárdusz fráter megállt, és hátratekintett. Bizonyára azt nézte: van-e valaki, aki az emberen segítsen? De csak egy nyolcéves forma leánygyermek futott elő az udvarból cseresznye színű szoknyában egy nagy cirokseprűvel. Szikárdusznak a kezét rohanta meg egy csókkal, s bámulva meresztette a szemét Jancsira.
A részeg jókedvét nem zavarta az esés.
- Kik vagytok? - kiáltotta vígan Szikárdusznak. - Barátok vagytok? Bolondok vagytok! Nem tudjátok, mi a jó!?
- Hogyne - felelte nyugodtan Szikárdusz -, hiszen látjuk: sarban heverni a jó!
S odább lépett.
- Látod - mondta Jancsinak -, ez az ember latszik neked, hogy úr, pedig nem úr. Rab. Testnek rabja.
Egy csoport fekete köpenyes ember állt az utcán egy olyan ház előtt, amely beljebb épült, mint a többi. Hegyes, hosszú posztósüveget viseltek, feketét, olyat, mint a fordított tölcsér. Többnyire göndör szakállú s hajlott hátú emberek voltak. A köpönyegükön elöl-hátul tenyérnyi piros posztószelet virított. Csaknem mindenkinek a kezében volt valami ruhaféle: selyemszoknya, dalisaru, sarkantyús sárgacsizma, kard, süveg, rámás kép, a hátukon is kinek zsák, kinek zacskó, kinek nadrág. S valamennyinek hevesen mozgott a szája s a jobb keze. Lármásan fecsegtek, vállukat rángatták, kezüket terjegették.
A csoport közepén egy asztalka állott. Az asztalkánál egy agg zsidó ezüst denárokat olvasott három fiatal elé. A negyedik a fejét a jobb vállára hajlítva írt ónnal sebesen.
- Látod: pénz rabjai.
És szótlanul haladt tovább.
Lenn a hévizi malomnál három bársonydolmányos, bársonysüveges úr lovagolt el. A szél a lovak sörényét halról-jobbra borzolta.
Ragyogott rajtuk a sok aranylánc, süvegükön a boglár, karjukon az ékes kövek. A lovak csótára is csillogott a kövektől.
- Látod - mondta Szikárdusz -, pompa rabjai.
Jancsi utánuk bámult.
- Mindenki rab-e? - kérdezte félénken.
- Mindenki - bólintott Szikárdusz.
- A király is?
- Király is.
- Kinek rabja a király?
- Nemzet rabja.
- Mink is rabok vagyunk-e?
- Mink is.
- Mink kinek a rabjai vagyunk?
- Isten rabjai, fraterkám.
Szótlanul mentek tovább.
A révhez értek. Szikárdusz ottvártukban rámosolygott a fiúra:
- Vajon mit gondolsz tied feje: kinek jobb rabja lenni? Úrnak-e? földbirtoknak-e? pénznek-e? asszonynak-e? vagy jóságos Istennek?
 

(rövid részletecske Gárdonyi Géza: Isten rabjai című regényéből)

telihold üzenete - dharma

Boldogok akarunk lenni. Ez minden törekvésünk.
De mi a boldogság?
A testi-embernek testi jóérzések: rakott tál, tölt kancsó, heverés, állat-gyilkolás, kártya, no meg a pénz, amely ezeknek a meg nem szűnését biztosítja.
A lelki-ember tudja már, hogy ezek illékony javak; van ezeknél különb, tartósabb. Ő már a salaktalan jóra tör, olyan javakra, amely után nem marad keserű szájíz, amelyeket nem követ levertség, bánat, üresség érzete.
(Gárdonyi Géza)

āhāra nidrā bhaya maithunaṁ ca
sāmānyaṁ etad paṣubhir narāṇāṁ |
dharmo hi teśāṁ adhiko viṣeśaḥ
dharmeṇa hīnāḥ paṣubhis samānāh ||

Az ember evése, alvása, félelme és párzása akár az állaté.
Csakis a dharma különböztet meg, dharma nélkül az ember olyan, mint az állat.

A dharma szót nehéz egy szóval kifejezni magyarul: jelent vallást, erényt, kötelességet, törvényt, jogot, jámborságot... s ezt mind együtt. Talán közelebb jutunk a fogalomhoz, ha megvizsgáljuk a szó eredetét: a dhr ige jelentése "fenntart", a dharma így az az elv, ami fenntartja a mindenséget. Ebben mindenkinek megvan a maga hivatása, ez az ő saját (szva) dharmája. Tulajdonképpen nem is egyféle saját dharmánk van: férfi vagyok vagy nő, felnőtt vagy gyermek - e változó helyzetekből megannyi eltérő kötelesség, megannyi dharma fakad. S mindezen változó körülmény mögött ott az állandó, örök dharma: Isten szeretetének viszonzó részesévé válni - ez a lélek örök dharmája.

telihold üzenete - megtisztulás

„Az emberek megmossák az arcukat, kezöket, de vajjon hány az, aki mindennap megmossa a lelkét is.”
Gárdonyi Géza

Az óind filozófia újra meg újra megérintette Európát... voltak, akiket csupán a kelet titokzatossága vonzott, ám a bölcselete is elgondolkodásra késztette, inspirálta a komoly vizsgálódó elméket. Ilyen kutató volt Gárdonyi Géza is. Honnan a szenvedés a világban? Oly sokféle szörnyűséget kell átélnie az embernek, a megkínzott, megnyomorított, oktalanul elpusztított emberek sokasága vajon miként fér meg a Jó és Igazságos Isten képével? S vajon mi a hit? Isten ajándéka - hangzik a bevett válasz, ám akkor miként lehetséges, hogy éppen ez az ajándék volna szükséges az üdvözüléshez? S ugyanígy: miként lehet örök kárhozat a részem, ha nem részesültem ebben az ajándékban? Ilyen kérdések foglalkoztatják, s a választ a lélekvándorlás gondolatában, majd a védánta tanulmányozásában leli meg, miként titkosnaplójában 1920-ban megjegyzi: „Június végén és július első napjaiban kezdtem megérteni a Vedanta-filozófiát, s ez az én negyedik lelki forradalmam."

mala-nirmocanaṁ puṁsāṁ jala-snānaṁ dine dine |
sakṛd-gītāmbhasi snānaṁ saṁsāra-mala-nāśanam ||3||
(Śaṅkara: Gītā-māhātmyaṁ)

„Hogy a mocsoktól megszabaduljon, az ember nap mint nap vízben fürdik,
ám ha csak egyszer is megmártózik a Gítá vizében, lemossa magáról a szamszára szennyét.”
Sankarácsárja: Gítá-máhátmjam (A Bhagavad-gítá dicsérete).

Gárdonyi Géza: Ha meghalok

Ne nézzetek rám borzalommal, ha meghalok:
az a halott a koporsóban nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltűnt. A láng, - az voltam én.

Sorsomnak gyászán se könnyezzetek,
s ne mondja a pap: "Ime, porba hullt!"
Sirassátok az árva gyermeket,
s ne a rabot, aki megszabadult.

S mikor a szónok a sírnál beszél,
és végül kiált: "Hát Isten veled!"
ne le a sírba integessen nékem,
fölfelé nyújtson búcsuzó kezet!