A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beavatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beavatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 2., szombat

Vallabha - a végkövetkeztetés titka

siddhānta-rahasya
 
 
A költemény a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény ötödik darabja.
1492-ben, 14 esztendősen már tanult vándortanítóként utazott: Dzsagannáth Puríból Kásiba, majd onnan Mathurá vidékére. A monszun kezdetén érkezett Gókulába. A Yamunā partján, Govinda-ghāṭa mellett a Yamunāṣṭakam című költeményét szavalta. Éjjel meditált és meditációjának eredményét foglalta az alábbi versbe.

śrāvaṇa-śyāmale pakṣe ekādaśyāṁ mahāniśi |
sākṣād-bhagavatā proktaṁ tadakṣaraśa ucyate || 1 ||


Srávana hó fogyó holdjának tizenegyedik napján éjfélkor
maga az Úr mondta e szavakat, amit szóról szóra elismétlek.
A srávana hó fogyó holdja a júliusi telihold utáni időszak. Ez Indiában a monszun idejének kezdete.

brahma-sambandha-karaṇāt sarveṣāṁ dehajīvayoḥ |
sarva-doṣa-nivṛttir hi doṣāḥ pañcavidhāḥ smṛtāḥ || 2 ||


A brahma-szambandha megtételével az összes test és lélek
minden egyes hiányossága megsemmisül. E hiányosságok ötfélék lehetnek:
A brahma-sambandha, a Legfelsőbb Lélekhez kapcsolódás mantrája a pustimárg szampradájába való beavatás fogadalomtétele.

sahajā deśa-kālotthā loka-veda-nirūpitāḥ |
saṁyogajāḥ sparśajāśca na mantavyāḥ kathañcana || 3 ||


Veleszületett, helyből és időből fakadó, világi és szent előírásokhoz kötődő,
társaságból fakadó és érintkezésből származó. Nincs bármi más említendő.
Az ötféle hiányosság:
1. veleszületett (saha-ja) hiányosság: az ember előző életeinek hozadékaként veleszületett tulajdonságai
2. helyből és időből fakadó (deśa-kāla-uttha): az aktuális életkörülményeiből fakadó (hely mint lakóhely, idő mint életkor, illetve napszak)
3. világi és szent előírások (loka-veda-nirūpita): a világi és szent előírásokkoz végzéséhez kötődő hiányosságok
4. társaságból fakadó (saṁyoga-ja): a társaság, rokonok, barátok, munkatársak, a közösségek hatása
5. érintkezésből származó (sparśa-ja): tisztátalan, kedvezőtlen dolgokkal való kapcsolat hatása

anyathā sarvadoṣāṇāṁ na nivṛttiḥ kathañcana |
asamarpita-vastūnāṁ tasmād varjanam ācaret || 4 ||


A hiányosságok megszüntetésének (a Legfelsőbb Lélekhez való kapcsolódáson túl) nincs más módja.
Ezért a nem felajánlott dolgokat hagyd el!

nivedibhiḥ samarpyaiva sarvaṁ kuryāditi sthitiḥ |
na mataṁ deva-devasya sāmi-bhuktaṁ samarpaṇam || 5 ||


Tegyen mindent felajánlásként, teljesen átadva – így helyes,
az istenek istenének ne ajánljon fel félig megevettet sem!
„félig megevett" – sāmi-bhukta, vagy félig élvezett, használt (a bhuj igei gyök jelentései eszik, élvez, használ, a bhukta a bhuj gyökből képzett befejezett melléknévi igenév)
És mégis akadnak kivételek. Emlékezetes történet ezzel kapcsolatban Ráma és a felajánlott jujuba gyümölcsökbe kóstoló Sabarí esete.

tasmād ādau sarvakārye sarva-vastu-samarpaṇam |
dattāpahāra-vacanaṁ tathā ca sakalaṁ hareḥ || 6 ||


Ezért minden tett kezdetén mindent ajánljon fel
teljes egészében Harinak, úgy, mint az "adott dolog visszavétele" mondás.
A beavatáskor a tanítvány felajánlja saját magát Krsnának. Ha ezután a világban élve önösen viselkedik, megfeledkezik fogadalmáról, akkor tulajdonképpen visszaveszi a beavatáskor tett felajánlását – ez a dattāpahāra (datta-apahāra), az 'adott visszavétele'. A tanítvány mindent ajánljon fel, dattāpahāra nélkük.

na grāhyam iti vākyaṁ hi bhinna-mārga-paraṁ matam |
sevakānāṁ yathā loke vyavahāraḥ prasiddhyati || 7 ||


Ne fogadd el az ilyen beszédet, mert más irányzat nézete,
miként a világi életben is, a szolgát a tettei teszik tökéletessé.
A dattāpahārá-ra tekinthetünk úgy is, hogy amit felajánlottunk, az az Úré, ezért többé már nem használhatjuk azokat. Ezt a nézetet Vallabha elutasítja. „Miként a világi életben is" (yathā loke) – mondja, miként a világi életben a szolga ura útmutatását és jóváhagyását követve, ura eszközeit használva cselekszik, így járjon el a Isten szolgája is, ura útmutatása és jóváhagyása szerint cselekedve, a szolga őnéki felajánlott testét, gondolatait, szavait és szívét-lelkét az Úr örömére használva.
„Más irányzat" bhinna-mārga-param: 'más útnak szentelődő'

tathā kāryaṁ samarpyaiva sarveṣāṁ brahmatā tataḥ |
gaṅgātvaṁ sarva-doṣāṇāṁ guṇa-doṣādi-varṇanā |
gaṅgātvena nirūpyā syāt tadvad atrāpi caiva hi || 8 ||


Így ajánlva fel teendőidet, azok teljesen lelki természetűvé válnak.
Minden hiányosság gangeszséges lesz, legyen bár erény vagy bűn az eredete,
gangeszségként látszik majd. Éppen így van ebben az esetben is.
Miként a Gangeszbe torkolló patakok: vizük a Gangeszhez érve gangeszvízzé válik, ezért onnantól tiszták és szentek lesznek. Így van ez a valóban önátadott lélek felajánlásaival, tetteivel is.

2019. december 14., szombat

kiálts így: „Krsna! Krsna!”


Néhány vers a Padjávalíból, a szent nevet magasztaló fejezetből:

svargārthīyā vyavasitir asau dīnayaty eva lokān
mokṣāpekṣā janayati janaṁ kevalaṁ kleśa-bhājam |
yogābhyāsaḥ parama-virasas tādṛśaiḥ kiṁ prayāsaiḥ
sarvaṁ tyaktvā mama tu rasanā kṛṣṇa kṛṣṇeti rautu ||27||

szerző: ismeretlen, versmérték: mandākrāntā

A törekvés, hogy a mennyekbe jussunk csak kiábrándulttá teszi az egész emberiséget,
a megszabadulás reménye is csupán gyötrelmet hoz,
a jóga gyakorlása pedig felettébb száraz, íztelen. Mi értelme hát az efféle erőfeszítéseknek?
Hagyd el mindet, ó nyelv, s kiálts így: „Krsna! Krsna!”



sadā sarvatrāste nanu vimalam ādyaṁ tava padaṁ
tathāpy ekaṁ stokaṁ na hi bhava-taroḥ pātram abhinat |
kṣaṇaṁ jihvāgrasthaṁ tava tu bhagavan nāma nikhilaṁ
sa-mūlaṁ saṁsāraṁ kasati katarāt sevyam anayoḥ ||28||

szerző: Śrīdhara Svāmī, versmérték: śikhariṇī

Makulátlan, lelki ragyogásod mindig, mindenütt jelen van, nemde?
Mégis, egyetlen parányi levelet sem szakított le a lét fájáról!
Óh, Uram! A nyelvünk hegyén lakozó neved
gyökerestül dönti ki a szanszára fáját! Melyiküket szolgáljuk hát?!

Nyelv hegyén lakozó: a jihvā-agra-stham más olvasatban és kis különbséggel jihvā-grastam: a nyelvet megragadó, azaz a nyelvet megragadva a szent név ledönti a szanszára fáját.

ākṛṣṭiḥ kṛta-cetasāṁ sumanasām uccāṭanaṁ cāṁhasām
ācaṇḍālam amūka-loka-sulabho vaśyaś ca mukti-śriyaḥ |
no dikṣāṁ na ca sat-kriyāṁ na ca puraścaryāṁ manāg īkṣate
mantro 'yaṁ rasanā-spṛg eva phalati śrī-kṛṣṇa-nāmātmakaḥ ||29||

szerző: Lakṣmīdhara, versmérték: śārdūlavikrīḍita

A tiszta gondolkodású bölcseket vonzza, a bűnöket gyökerestül kiirtja,
s még a csandála is könnyedén elérheti, ha nem néma. A bőkezű, kincses üdvösség is utána epekedik,
hiszen cseppet sem függ avatástól, rítustól, vagy a helyes szokásokat követő élettől.
E Krsna-nám mantra csupán a nyelvet érintve is meghozza gyümölcseit.

A caṭ igei gyök jelentése eltörik, letörik, ám az ud igekötővel társítva azt jelenti: gyökerestől kiirt valamit. A szent név mantrája nem csupán jóvátétel, hanem a bűn okát is felszámolja. A caṇḍāla szó szerint züllött gonosztevőt jelent (a szó gyöke caṇ – bántalmaz, meggyilkol), ám átvitt értelemben a minden alantas életű, dharmát nem követő. Ám még a számukra is nyitva áll az út, a szent név zengése – talán csak a némák nem tudják Krsna nevét hangosan énekelni, bár gondolataikban ők is zenghetik.
A kincses üdvösség is utána epekedik: a vaśyaḥ jelentése vágyandó, vagy legyőzendő, irányítandó. Sríla Prabhupád a szót teljhatalmú irányítóként, a vers e részét pedig így értelmezi: „Krsna szent neve az, ami a felszabadulás kincse fölött uralkodik.”
Cseppet sem függ avatástól, rítustól, vagy a helyes szokások szerinti élettől: A jelölttől a beavatás előtt is megkövetelik a szabályozó elvek, a helyes viselkedés szerinti életet – ez a puraścarya. Majd a megfelelő időben a megfelelő rítust (sat-kriyā) követve beavatást (dikṣā) kap. Ám a szent név zengése mindezektől is teljesen független.
A sat-kriyā általában véve erényes, jámbor tetteket is jelent, így a harmadik páda értelmezhető úgy is, hogy a szent név zengése független a beavatástól, az erényes tettektől, és a már beavatás előtt is gyakorlandó szabályoktól.
Felmerülhet a kérdés e vers kapcsán is: ha a szent név zengése önmagában elegendő, akkor vajon szükség van-e más lelki tevékenységre? Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandharbában (284. tétel) ebben a formában veti fel a kérdést: vajon szükséges-e a múrti-imádat, ha a bhakta a szent név zengését gyakorolja? S rögtön választ is ad: a kezdő bhakta elméje zaklatott, korábbi rossz szokásainak rabja. A további lelki gyakorlatok, mint a templomi imádat segít az összpontosításban, a rossz életmód, a kedvezőtlen mentalitás leküzdésében. S e gondolat nem csupán a múrti-imádatra, hanem a puraścaryára, a rítusokra, vagy más lelki gyakorlatokra is igaz.

viceyāni vicāryāṇi
vicintyāni punaḥ punaḥ |
kṛpaṇasya dhanānīva
tvan-nāmāni bhavantu naḥ ||30||

szerző: Bhavānanda, versmérték: anuṣṭubh

Gyűjtsük és számláljuk,
gondoljunk rá újra meg újra –
mint fösvénynek a vagyon,
hadd legyenek olyanok nékünk a neveid!

2019. augusztus 10., szombat

Parásara Bhattárja – Tanítás nyolc versben


Parāśara Bhaṭṭārya: Aṣṭaślokī

śrī parāśarabhattāryaḥ
śrīrangeśa-purohitaḥ |
śrīvatsānka-sutaḥ śrīmān
śreyase me’stu bhūyas ||


Srí Parásar Bhattárja,
Srírangam urának papja és legfőbb jóakarója,
Srívatszánka nemes fia
szórja rám bőkezű áldását!

Parāśara Bhaṭṭārya a 12. században élt, a Srí szampradája egyik kiváló tudósa, Rámánudzsa ácsárja unokatanítványa, aki Srírangam templomának vezető papja is volt. Édesapja, Srívatszánka Rámánudzsa egyik vezető tanítványa, s édesanyja, Ándál is az írások és a tan kiváló ismerője. Nevét Rámánudzsa ácsárjától kapta.
Parāśara egy legendás ṛṣi neve (a név szokásos etimológiája: parā-śara – vissza-ölő, azaz a halált megfordító, holtakat feltámasztó), a Viṣṇu-purāṇa szerzője, a Bhaṭṭārya szó pedig a tudós bráhmanáknak kijáró tisztelgő cím.


Parāśara Bhaṭṭārya e költeménye a Srí szampradája három nagy mantráját magyarázza. E mantrák – kettő közülük bizonnyal – bizalmas természetű, hagyományosan a mester súgja a beavatáskor a jelölt fülébe, s bár beszélnek, tanítanak róla, ám többnyire csak körülírva említik – hogy ne felolvasás közben avassa be akaratlanul a felolvasó a hallgatót. Az ok nem a titkolózás, hanem a mantra különösen nagy becsben tartása.
A három mantra közül az első a mūla-mantra. A mūla szó gyökeret jelent, valami alapját, forrását, kiindulópontját. Mūla-mantra, mert ez a mantra az imádat alapja – mondja az egyik megközelítés. A mantra mūla, mert a mindenség eredetéről, s az élőlény eredeti természetéről, legbensőbb valójáról szól – így a másik magyarázat. A Nárájan-upanisad ekképpen említi, írja körül a nyolcszótagú múla-mantrát:

Óm! először ezt kell mondani, majd utána: „namah”,
s aztán: „Nárájanája”. Óm, ez egy szótag (vagy: az egy-szótag),
a „namah” két szótag, s a „Nárájanája” öt szótag.
Bizony, ez Nárájan nyolc szótagos mantrája.

Az olvasó feladatát megkönnyítve, pusztán az egyértelműség kedvéért közöljük a mantra szövegét (a hagyományt tisztelve a cikk szövegének hangos felolvasásakor a szanszkrt mantrát kivételesen hagyjuk el):

oṁ namo nārāyaṇāya
ÓM! Hódolat Nárájannak!

Ám a mantra jóval több, mint szavainak egyszerű fordítása – Parāśara Bhaṭṭārya költeményének első fele éppen erre világít majd rá.

A költemény rákövetkező két strófája a dvaya-mantra értelmezésében segíti az olvasót:

śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||


Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!

A költemény utolsó két strófája pedig a carama-śloka (végső vers) magyarázata. Ez is titok – majd látjuk –, ám másként, mint az előző két mantra.

Az első négy strófa tehát a nyolcszótagú mantrát értelmezi. Először a mantra szavainak mögöttes értelmére világít rá, majd a gyakorló elé tornyosuló akadályok legyőzésére tanít. Az első szóval, az oṁ-mal kapcsolatban így szól:

a-kārārtho viṣṇur jagad-udaya-rakṣā-pralaya-kṛt
ma-kārārtho jīvas tad-upakaraṇaṁ vaiṣṇavam idam |
u-kāro’nanyārhaṁ niyamayati saṁbandham-anayoḥ
trayī sāras tryātmā praṇava imam artham samadiśat ||1||

versmérték: śikhariṇī (koronás)

Az a hang Visnut jelenti, a mindenség létrejöttének, megoltalmazásának és megsemmisülésének beteljesítőjét.
A ma hang az élőlényre, az Ő eszközére, e Visnuhoz tartozó (létezőre) utal,
az u hang pedig kizárólagosan fűzi össze kettejüket.
A három Véda leglényege, a hármas jellegű óm mantra e jelentést tárta elénk.

Az értelmezés kézenfekvő az óm dévanágarí írásjelére ॐ tekintve. Az írásjel három hang kombinációja: A, U, M. Alapja az A hang írásjele: अ, melyből az ómban a hármas számjegyünkhöz hasonlatos jel marad meg. Az ehhez középen kapcsolódó hurokszerű vonal az U hang szokásos szótagközi írásjele, míg a félholdban a pont az M (anuszvára) írásjele.
A vers az M hang kifejtésekor az élőlényt semlegesnemű mutatószóval jelzi (idam), s ez annak a jele, hogy az élőlény – azaz mindannyian – csupáncsak eszköz Isten kezében.

A második strófa a namaḥ szó jelentéseinek rétegeit bontja ki:

mantra-brahmaṇi madhyamena namasā puṁsaḥ svarūpaṁ gatiḥ
gamyaṁ śikṣitam īkṣitena purataḥ paṣcādapi sthānataḥ |
svātantryaṁ nija-rakṣaṇaṁ ca samucitā vṛttiś ca nānyocitā
tasyaiveti harer vivicya kathitaṁ svasyāpi nārham tataḥ ||2||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

A szent mantra a középső namaḥ szóval az ember eredeti természetét, útját
és elérendő célját tanítja meg, attól függően, hogy a megelőző, vagy rákövetkező szóval olvassuk.
(A lélek) alkalmatlan a teljesen független létezésre és önmaga megoltalmazására,
„csupán az övé”, Harié. Szétválasztva (a szótagokat) pedig azt mondja: nem a sajátjáé.

A mantra második szavának (namaḥ) jelentése tisztelet, hódolat, melynek vonzata a részeshatározós eset – ez jelöli meg, hogy kinek jár meg a hódolat. Ám a vers szerint kétféleképpen is olvasható: az óm mantrával együtt olvasva a namaḥ (oṁ namaḥ) szinte így hangzik: oṁ na-mama, azaz „nem az enyém”. Így a szópár a lélek eredeti természetéről tanít, arról, hogy a lélek nem az anyagvilághoz tartozik, „nem az enyém”, nem az én világom. Olyan, akár a partravetett hal. Ám a két szó együtt a lélekszikra valódi hovatartozását is megmutatja, hiszen az első szó az ÓM!, azaz a lélek természete transzcendens! nem evilághoz, hanem Istenhez tartozó.
S mi az útja? az ő eszköze? a szádhanája? hódolatainak felajánlása: namaḥ.
S mi az elérendő célja? Erre a namaḥ rákövetkező szóval való olvasása tanít: namo nārāyaṇāya – hódolat Nárájannak. „Nem az enyém” értettük meg a megelőző szóval való kapcsolatból… hanem Nárájané – egészíti ki a rákövetkező szóval való összefonódás. Miért? erre felel a vers második fele: a lélek nem alkalmas a független létezésre, és önmaga megoltalmazására. Létének csak Harihoz kötődve van értelme.

A versmérték a szabályos, azonos szótagszámú śārdūlavikrīḍita, ám a harmadik páda kivételesen egy szótaggal hosszabb. Talán nija-rakṣaṇaṁ ca végén a ca lehet a beékelődő felesleges szótag,

A mantra harmadik szava: nārāyaṇāya – a költemény harmadik strófája ezt értelmezi:

akārārthāyaiva svamahamatha mahyaṁ na nivahāḥ
narāṇām nityānām ayanam iti nārāyaṇapadam |
yamāhāsmai kālaṁ sakalamapi sarvatra sakalāsv
avasthāsvāviḥ syuḥ mama sahaja-kaiṅkarya vidhayaḥ ||3||

versmérték: śikhariṇī (koronás)

Bizony, csakis az (óm) A hangjával megszólítottnak, s nem magamnak (élek).
Az örökkévaló lelkek oltalma – ezt (jelenti) a Nárájan név.
„Őnéki” – mondja, mert minden időben, mindenhol és mindenféle
helyzetben csakis az őiránta érzett természetes szolgálatkészség módozatait érezzem!

A második szó (namaḥ) tisztázta, hogy nem magamnak élek. Kinek is? Az óm A hangjával megszólítottnak, azaz Istennek. Reá utal a Nārāyaṇa név.
A szóösszetétel kétféle értelemben is felbontható, a „minden lény (nāra) menedéke (ayana)”, ha az összetételt birtokos szóösszetételnek (tatpuruṣa) tekintjük… miként a magyar nyelvben a tengerpart szót – a tengerpart a tenger partja, az előtag az utótag birtokosa.
Ám a szóösszetételt másként is értelmezhetjük: a bahuvrīhi összetételben a főnévből melléknév lesz, így a nārāyaṇa jelentése „mindenember-hajlékú”. Előbbi („minden lény menedéke”) értelemben ő az, akinél a lények menedéket keresnek, utóbbiban pedig aki áthatja a lényeket, aki bennük lakozik.
Őnéki – kezdődik a vers harmadik sora, s ez a Nārāyaṇa név részeshatározós esetben ragozott alakjára utal – helytől, időtől és körülménytől függetlenül csakis Isten iránti szolgálatkészség (kaiṅkarya) hasson át. E szolgálatkészség jelzője a sahaja („vele-született”), azaz magától értetődőn természetes.
A Nárájan név további jelentésárnyalatait a Bhágavata-purána versei alapján Srídhar szvámí kommentárja fedi fel.

Aki tökéletesen zengi a mantrát, a fentiek szerint éli azt. Ám aki nincs ebben az áldott helyzetben, számára is van esély – ugyanennek a mantrának a zengésével. A tévedések és kételyek eloszlatásának módja szintén a múla-mantrán való meditáció… az alábbiak szerint:

dehāsaktātma-buddhir yadi bhavati padaṁ sādhu vidyāt tṛtīyam
svātantryāndho yadi syāt prathamam itara śeṣatva-dhīś cet dvitīyam |
ātmatrāṇonmukhaś cen nama iti ca padaṁ bāndhavābhāsa-lolaḥ
śabdaṁ nārāyaṇākhyaṁ viṣaya-capala-dhīś cet caturthīṁ prapannaḥ ||4||

versmérték: sragdharā (virágfüzéres)

Amennyiben a szádhu úgy vélné, hogy a lélek nem más, mint a test, emlékezzék a harmadik (hangra),
ha függetlenség vakítaná el, akkor az elsőre, ha pedig mást tekintene végső menedéknek, a másodikra.
Ha túlságosan bízik önnön oltalmában, (emlékezzék) a hódolat szóra, ha a látszat-rokonság után sóvárog,
Nárájan nevére, míg ha az érzéktárgyakon csapong nyughatatlan értelme, a negyedik részre (gondoljon) a meghódolt lélek.

A testi tudattal élő emlékezzék arra, hogy ő az óm mantrában (ॐ) a pici pötty, a lélek-parány – akit a szeretet szétszakíthatatlan köteléke fűz a hatalmas létezőhöz, Istenhez. Akit elvakít önnön függetlensége, gondoljon a Legfőbb Létezőre, s aki másnál keresne menedéket, gondoljon arra a szeretet-kötelékre, ami természete szerint Istenhez fűzi őt – még ha ma nem is ennek él. Aki túlságosan magabiztossá válik, az hajtsa meg a fejét a namaḥ szóra gondolva. Az ātma-trāṇa-unmukhaḥ (önnön oltalmában elszánt) kifejezésben az unmukhaḥ szó szerint felfelé tekintőt jelent – aki így, dacosan vetné fel a fejét, az inkább a namaḥ szóra emlékezve hajtsa meg azt. Aki a világi létben elmerülve az ideiglenes kapcsolatokba vetné bizalmát, az emlékezzék az örök rokonságra, Nárájanra. Míg aki az érzékek tárgyai után sóvárog, gondoljon a mantra negyedik részére, azaz a Nárájan szó részes esetű ragjára (-āya): ami az érzékeknek szentelt élet helyett Isten iránti szolgálatkészségre, az őérte való életre emlékeztet mindannyiunkat.

A következő két strófa új gondolatmenetet nyit, a páros mantra értelmezésébe vezeti be az olvasót:

netṛtvaṁ nitya-yogaṁ samucita-guṇa-jātaṁ tanu-khyāpanam co-
pāyaṁ kartavya-bhāgam tvatha mithuna-paraṁ prāpyam evaṁ prasiddham |
svāmitvaṁ prārthanāṁ ca prabalatara virodhi prahāṇaṁ daśaitān
mantāraṁ trāyate cetyadhigata-nigamaḥ ṣaṭpado’yaṁ dvikhaṇḍaḥ ||5||

versmérték: sragdharā (virágfüzéres)

Vezetés, örök kapcsolat, a szükséges tulajdonságok tárháza, formájának hirdetése,
az út, (az általunk) itt és most elvégzendő rész, a Legfelsőbbel való találkozás mint ünnepelt cél,
tulajdonosság, fohászkodás, és az áthatolhatatlan akadályok ledöntése – e tíz (tényezőt feltáró),
hat szavú, két részből álló, s a Védából megismert mantra zengése megszabadítja a mantrazengőt.

Az ötödik strófa tíz tényezőt említ, ezeket a rákövetkező, hatodik vers bontja ki, értelmezi:

īśānāṁ jagatām adhīśa-dayitām nityānapāyām śriyam
saṁśrityāśrayaṇocitākhila-guṇasyānghrī harer āśraye |
iṣṭopāyatayā śriyā ca sahitāyātmeśvarāyārthaye
kartuṁ dāsyam aśeṣam apratihataṁ nityaṁ tv ahaṁ nirmamaḥ ||6||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

A világok hatalmasságai legfőbb urának kedves hitvesét, az örökkön múlhatatlan Srít
megközelítve, az oltalmat keresők számára leginkább kívánatos Hari lábaihoz folyamodom.
A legkedvesebb módon, Laksmíval együtt hadd fűzzön a lelkek urához
a szolgálat teljes, akadálytalan és örök köteléke, s hadd tegyem e szolgálatot teljesen önzetlenül!

A páros mantra (dvaya-mantra) voltaképpen két, az isteni páron meditáló mantra – így kétféle értelemben is páros. Az ötödik strófa ezért említi két részből állónak. A (két) mantra így hangzik:

śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||


Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!

Bár látszólag mindkét mantra csupán a Nárájan előtti hódolat kifejezése, Nárájan nevét mindkét részben megelőzi śīmat szó. E szó többféleképpen is értelmezhető. A -mat képző főnévből melléknevet képez, valamivel ellátott értelemben. A śrī jelentései vagyon, siker, szépség, fenség – és a szerencse úrnőjének, Laksmínak egyik neve is ez. Így a śrīmat jelenthet vagyonost, sikerest, szépségest, fenségest vagy dicsőt (ebben az jelentésben istenségek, nagyrabecsült személyek, vagy róluk szóló írásművek neve előtti magasztaló szótag is lehet a śrīmat, pl: Śrīmad Bhāgavatam), ám „Laksmís”, „Laksmí ura” értelemben Nárájan jelzője is.
Mindkét mantra-rész három-három szóból áll (a śrīman-nārāyaṇa-caraṇau szóösszetétel, így egy szónak tekintendő) – ezért említi a költemény ötödik strófája hatszavúnak.
Az ötödik strófában említett tíz tényező a rákövetkező vers fényében látszik igazán – e tényezők a dvaya-mantra egy-egy szóeleméhez kapcsolódnak:

1. netṛtvam (vezetés), mert Srí vezeti a híveit a szolgálatban, s ő vezeti őket Nárájan elé – ez a dvaya-mantra śrī szavára utal.

2. nitya-yogam (örök kapcsolat), mert Srí a Legfőbb Úr, Nárájan kedves hitvese – erre a mantra -mat képzője emlékeztet bennünket

3. samucita-guṇa-jātam (a szükséges – alkalmas – tulajdonságok tárháza), ő Nárájan, ahogy a hatodik strófa is megállapítja: a dzsíva-lelkek végső menedéke, oltalma. A legfőbb menedék neve Hari – hiszen ő a bűnök eltörlője. A Brhan-náradíja-purána szerint:

harir harati pāpāni duṣṭa-cittair api smṛtaḥ |
anicchayāpi saṁspṛṣṭo dahaty eva hi pāvakaḥ ||


„Hari elveszi [harati] még a gonosz szándékkal reá emlékezők bűneit is,
miként a véletlenül megérintett tűz is perzsel.” (Brhan-náradíja-purána 1.11.100.)

Ám Parāśara Bhaṭṭārya figyelme először mégis Laksmí felé fordul… őt közelíti meg, hogy Hari kedvesének társaságában, áldását, támogatását elnyerve részesülhessen a Legfelsőbb Úr szolgálatának lehetőségéből – s eközben, mintegy mellékesen megszabaduljon az én és enyém tévkoncepciójától is (ahaṁ nirmamaḥ, a nir-mama jelentése enyém-nélküli, azaz önzetlen).

4. tanu-khyāpanam (formájának hirdetése), hiszen Hari – bár teste nem anyagi –, mégsem forma nélküli. A mantra caraṇau (lábait) szava emlékeztet bennünket erre a tényre.

5. upāyam (szó szerint eszköz, átvitt értelemben út, módszer), s ez nem más, mint a menedék (śaranam ) keresése. A śaranāgati, az oltalomkeresés a legfontosabb út – hirdeti e szampradája. Az oltalomkeresést a Váju-purána ekképpen határozza meg:

ānukūlyasya saṅkalpaḥ prātikūlyasya varjanaṁ |
rakṣiṣyatīti viśvāso goptṛtve varaṇaṁ tathā |
ātma-nikṣepa-kārpaṇye ṣaḍ-vidhā śaraṇāgatiḥ ||


A (vele) egybevágónak akarása, a (vele) ellenkezőnek elhagyása,
a szilárd hit abban, hogy majd megoltalmaz, gondviselőként őt választani,
önmegtagadás és alázat („szegénység”) – e hatféle az oltalomkeresés.

6. kartavya-bhāgam (elvégzendő rész), az amit mi tehetünk meg, itt és most. Erre a mantra prapadye (menedéket keresek, hozzá lépek) szava utal.
A menedék (śaranam) két részből áll. A bhakta kívánja és keresi ezt a menedéket, Nárájan pedig megajándékozza vele hívét. Azt mondják, míg az ember egy lépést tesz Isten felé, Isten ezret őfeléje. Ezért tartja fontosnak kiemelni a szerző az általunk megteendő részt.

7. mithuna-paraṁ prāpyam (a Legfelsőbbel való találkozás), mint az elérendő magasztos cél. E Legfelsőbb pedig nem más, mint az isteni pár. A dvaya-mantra második részének bevezető szava, a śrīmate (Srí urának) mutat erre.

8. svāmitvam (tulajdonosság, uralkodói helyzet), ez a Legfelsőbb Úrra, Nárájanra vonatkozik, minden dolog (tétlen, és tudatosságot nélkülöző anyag, acit), minden lény (tudatos létező, cit) – beleértve Laksmít is – birtokosa ő. Ez a tényező a második mantránk Nārāyaṇa szavához kötődik – a részeshatározós eset ragját a következő pontban, külön tárgyaljuk.

9. prārthanām (fohászkodás), a fohászok egyedüli iránya a Srí társaságában lévő Nárájan, erre a részeshatározós eset ragja (-āya) emlékezteti a mantra zengőjét.

10. prabalatara virodhi prahāṇam (áthatolhatatlan akadályok ledöntése) végezetül a hódolat felajánlása ledönti a gyakorló előtt tornyosuló legnagyobb akadályokat is – nem azért, mert a gyakorló maga ilyen erős volna, hanem az isteni oltalom folytán. Ezt azonban a harmadik titok bontja majd ki részletesebben.

A harmadik titok, a Bhagavad-gítá végkövetkeztetése az utolsó két strófa témája:

mat-prāptyarthatayā mayoktam akhilam saṁtyajya dharmaṁ punaḥ
mām ekam mad-avāptaye śaraṇam ity ārto ’vasāyaṁ kuru |
tvām evam vyavasāya-yuktam akhila-jñānādi-pūrṇo hy aham
mat-prāpti-pratibandhakaiḥ virahitaṁ kuryāṁ śucam mā kṛthāḥ ||7||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

Teljességgel feladva mindazt a dharmát, amit az imént neked elmondtam, csupán az én elérésem kedvéért,
hogy velem találkozhass – így keress oltalmat, egyedül nálam! Erről tégy szilárd elhatározást, óh szenvedő!
Hiszen enyém a tudás, és a többi fenség teljessége. Elszánásod látva ezért
ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt, ne aggodalmaskodj hát!

Ez, és a rákövetkező strófa a Bhagavad-gítá 18.66. versét idézi fel. Ez Krsna tanításának végkövetkeztetése, ezért carama-śloka (végső vers) néven említik:

sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja |
ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ ||66||


Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj!
Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!

A vers – bár nem titkos mantra –, mégis illik a titkok sorába, hiszen a Gítá 64. versében Krsna maga is így utal rá, a legeslegnagyobb titokként, a legfelsőbb tanításként [sarva-guhyatamaṁ, paramaṁ vacaḥ] említi e gondolatot.
A Gítá mint egy enciklopédia, a lehetőségek széles tárházát kínálja fel az olvasónak… így mindenki megtalálja benne azt, ami az aktuális helyzetében a leginkább neki való. Minden dharmát feladva – tégy félre mindent, mit az imént eléd tártam, s keresd az én oltalmam! – mondja Krsna. Az oltalomkeresés (śaranāgati, szó szerint „oltalomért való érkezés”) az áldásos tettek végzéséhez vagy tudás elmélyítéséhez képest egy új dimenziót nyit.
A ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt szó szerint: az én elérésem ellen ható béklyók nélkülivé teszem.

niścitya tvad-adhīnatāṁ mayi sadā karmādy-upāyān hare
kartum tyaktum api prapattum analaṁ sīdāmi duḥkhākulaḥ |
etat jñānam upeyuṣo mama punas sarvāparādha-kṣayam
kartāsīti dṛḍho’smi te tu caramaṁ vākyaṁ smaran sāratheḥ ||8||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

Kétségtelen, örökkön alárendelted vagyok, óh, uram, Hari! A karmát s a többi utat
végigjárni, ám feladni sem tudom, s meghódolni sem vagyok képes. Így tengetem nyomorúságos életem,
egyvalamit azonban megértettem: készen állsz minden bűn
eltörlésére! Szilárdan emlékszem a kocsihajtó e végső tanítására.

A Srí szampradája tenkalai („déli”) ágának alapvetése e strófa hangulata. Az isteni kegy indokolatlan, a lélek bár képtelen a meghódolásra is, ám az indokolatlan isteni kegy minden bűnt, minden hiányosságot eltörölve megmenti őt. A vers azonban túllép a fenséges hangulaton, hiszen Krsnát Ardzsuna kedves barátjaként említi… aki a kocsihajtó szerepét vállalja barátja szolgálatában. Hari az életek sokasága alatt felhalmozott bűn-hegyeket elragadó Isten, aki azonban kedves, együttérző jóbarát is egyben… az egyedüli esély.

2010. május 15., szombat

Jágjavalkja fohásza


Tenzin Lhamonak, barátsággal
A Bhágavata-purána 12.6. fejezetének alábbi részlete több szempontból is érdekes, a Sukla-jadzsur-véda megnyilvánulásának különös történetén túl a Rg-véda 3.62.10. versének, a Brahma-gájatrí mantrának is kommentárja.

yājñavalkyas tato brahmaṁś chandāṁsy adhigaveṣayan |
guror avidyamānāni sūpatasthe ’rkam īśvaram ||66||

yājñavalkyaḥ–
Jágjavalkja; tataḥ – azután; brahman – bráhmana!; chandāṁsi – védahimnuszokat;
adhi-gaveṣayan – tovább-kereső; guroḥ – mesternél; avidyamānāni – nem ismerteket; su-upatasthe – szépen imádta; arkam – Napot; īśvaram – Urat

Ó bráhmana! A mestere által nem ismert védahimnuszokat kereső Jágjavalkja a Napisten imádatába kezdett.


A részlet Szúta és Saunaka beszélgetéséből való. Jágjavalkja a Jadzsur-véda letéteményeseként ismert Vaisampájana tanítványa volt. Mestere valahogy bráhmanagyilkosságba keveredett, s néhány tanítványa vezeklésbe fogott, hogy tanítójukat mentesítsék a tett visszahatásaitól. Jágjavalkja azonban gyengének, kevés-erejűnek (alpa-sāra), nevezte őket, és hatásosabb vezeklést szeretett volna vállalni. Mestere nem fogadta el felajánlását, sőt, megharagudott rá, mert becsmérelte társait, és visszakövetelte a tőle kapott tudást. Jágjavalkja nyomban visszaöklendezte a mesterétől tanult védahimnuszokat (ez a Krsna-jadzsurvéda), majd egyenesen a Napistenhez, a védahimnuszok atyjához fordult, akit Jágjavalkja fohászai elégedetté tettek, s a Vádzsaszanéjí-szanhitá (a Sukla-jadzsurvéda) himnuszait adta át néki.

śrī-yājñavalkya uvāca
oṁ namo bhagavate ādityāyākhila-jagatām ātma-svarūpeṇa
kāla-svarūpeṇa catur-vidha-bhūta-nikāyānāṁ brahmādi-stamba-paryantānām
antar-hṛdayeṣu bahir api
cākāśa ivopādhināvyavadhīyamāno bhavān eka eva
kṣaṇa-lava-nimeṣāvayavopacita-saṁvatsara-gaṇenāpām
ādāna-visargābhyām imāṁ loka-yātrām anuvahati ||67||

śrī-yājñavalkyaḥ uvāca – Srí Jágjavalkja szólt; oṁ namaḥ – hódolat; bhagavate – magasztosnak; ādityāya – Napnak; akhila-jagatām – minden világé; ātma-svarūpeṇa – átman-természetének; kāla-svarūpeṇa – az idő természetének; catuḥ-vidha bhūta-nikāyānām – négy-féle lények sokaságának; brahma-ādi-stamba-paryantānām – Brahmá, s a többitől a fűszálig határoltaké (minden élőlényé, Brahmától a fűszálig); antaḥ-hṛdayeṣu – belül a szívben; bahiḥ – kívül; api – is; ca – és; ākāśaḥ iva – az éghez (vagy űrhöz) hasonlóan; upādhinā – korlátozó feltétellel, megtévesztéssel; a-vyavadhīyamānaḥ – nem burkolt, nem fedett; bhavān – Ön; ekaḥ – egy, egyedül; eva – bizony; kṣaṇa-lava-nimeṣa – ksana, lava, nimésa, nagyon kis időegységek, vagy töredék (1 lava 8/45 mp, 3 lava = 1 nimésa, 3 nimésa = 1 ksana); avayava-upacita-saṁvatsara-gaṇena – részekből összegyűjtött esztendők sokaságával; apām – vízé; ādāna-visargābhyām – megszerzéssel és kibocsátással; imām – ezt; loka-yātrām – a világ menetét (múlását); anuvahati – utána visz

Srí Jágjavalkja szólt:
Óm! Hódolat néked, magasztos Nap, ki minden világok legbenső lényege, Felsőlelke vagy,
az idő a négyféle élőlény számára, Brahmától kezdve a fűcsomóig,
így (létezel) a szívben, és kívül is (egyszerre).
Nem korlátoz téged semmi sem, miként az eget, te vagy az Egyetlen.
S ahogy pillanatok töredékeiből áll össze a múló esztendők sokasága,
úgy veszed el és bocsátod ki a vizet, fenntartva ezzel a világ menetét.

A fohász a gájatrí mantra első részét kommentálja, a dicső Nap, mindenek forrása felé fordul. Ő Hari, a transzcendens Nap, minden fény forrása, miként a Bhágavatamban is olvasható:
eka eva hi lokānāṁ sūrya ātmādi-kṛd dhariḥ |
sarva-veda-kriyā-mūlam ṛṣibhir bahudhoditaḥ ||
Mert bizony egyetlen a világok Napja, az átman, az elsődleges teremtő, Hari,
minden védai rítus forrása, kit a bölcsek sokféleképp neveznek. (Bhág. 12.11.30.)
Ez a Egyetlen úr, a magasztos Nap egyszerre van jelen belül is, mindenki szívében (Felsőlélekként), és kívül is (a múló időként).
„Nem korlátoz téged semmi sem, miként az eget”: az upādhi egyszerre jelent korlátozó körülményt, feltételt, és félrevezetést, megtévesztést. Bár a szívben lakozol, mégis olyan vagy, mint az ég – mondja Jágjavalkja –, korlátok nélküli, határtalan, s ugyanakkor makulátlanul tiszta, mentes az illúziótól. S miként a Nap készteti a vizet éltető körforgására: újra meg újra cseppenként felszívja a nedvességet, mely aztán esőként hull alá, ugyanígy apránként gyűlnek össze a pillanatok évek sokaságává – időként így mozgatod a világot.
A négyféle élőlény a lények négyféle eredetére vonatkozik: egyesek anyaméhből születnek (jarāyu-ja, vagy elevenen születnek: jīva-ja), mások tojásból (aṇḍa-ja), a növények sarjadással (szó szerint: áttöréssel, udbhij-ja, a földfelszín átfúrásával), a rovarok pedig meleg párában (sveda-ja) születnek.

yad u ha vāva vibudharṣabha savitar
adas tapaty anusavanam ahar ahar
āmnāya-vidhinopatiṣṭhamānānām
akhila-durita-vṛjina-bījāvabharjana
bhagavataḥ samabhidhīmahi tapana maṇḍalam ||68||

yat – aki; u-havāva – bizony; vibudha-ṛṣabha – félistenek legjobbja („bikája”); savitaḥ – Nap („nemző”, „teremtő”); adaḥ – az; tapati – ragyog; anusavanam – az áldozatok után (a mindennapos fohászok áldozatának ideje); ahaḥ ahaḥ – nap mint nap; āmnāya-vidhinā – a szentírás előírásai szerint; upatiṣṭhamānānām – fohászkodóké; akhila-durita-vṛjina-bīja-avabharjana – minden bűn-gyötrelem-magot megpörkölő!; bhagavataḥ – magasztosé; sam-abhi-dhīmahi – hadd meditáljunk; tapana – tündöklő!, ragyogó!; maṇḍalam – körön

Ó, Nap (mindenek forrása), legkiválóbb istenség, ki
nap mint nap, a fohászok idején (hajnalban, délben és alkonyatkor) tündökölsz,
s a szentírás előírásai szerint fohászkodók
minden bűnét, szenvedését, s (ezek) magját, (a tudatlanságot is) felégeted.
hadd meditáljunk (nagy figyelemmel) a magasztos úr napkorongján, ó Ragyogó!

A gájatrí mantra második része az óhaj kifejezése: hadd meditáljunk isteni fényeden! Hiszen e tündöklő fény felperzseli a fohászkodók bűneit, azok következményeit, a szenvedéseket, s a bűnök magját, a tudatlanságot is. A mantrát minden nap három alkalommal zengik, hajnalban, délben és alkonyatkor.
A dhīmahi (hadd meditáljunk) ige kívánalmat fejez ki, s két igekötő pontosítja, az abhi odafordulásra, a
sam teljességre utal (ez utóbbi miatt egészítettem ki a szöveget a „nagy figyelemmel” határózóval).

ya iha vāva sthira-cara-nikarāṇāṁ
nija-niketanānāṁ mana-indriyāsu-gaṇān anātmanaḥ
svayam ātmāntar-yāmī pracodayati ||69||

yaḥ – aki; iha – itt (e világon); vāva – bizony; sthira-cara-nikarāṇām – az állók és mozgók sokaságáé; nija-niketanānām – saját-menedékűeké („saját-hajlékúaké”), azaz a dzsíva-lelkeké; manaḥ-indriya-asu-gaṇān – elme, érzék s a lélegzet sokaságait; an-ātmanaḥ – anyagiakat („lélek-nélkülieket”); svayam – maga; ātmā – lélek; antar-yāmī – belső vezérlő; pracodayati – ösztönzi


Bizony (te magad vagy az,) aki a mozdulatlan és mozgó lények sokaságának,
a lelkeknek az anyagi elméjét, érzékeit, életerejét
Lélekként, belső vezérlőként működteti.

A gájatrí mantra harmadik része az ösztönző, működtető Isten támogatásáért fohászkodik. A transzcendens Nap az, aki Felsőlélekként, belső vezérlőként, belső útmutatóként működteti a tompa anyagi értelmet, érzékeket és életerőt (pránát).

kapcsolódó írások:
· Bhág. 1.1.1. - meditáljunk a legfőbb valóságon!
· Bhakti Raksak Srídhar: az aranyló Legfőbb Valóság

2010. január 16., szombat

a szerzetesi életrend megszentelése


Ötszáz évvel ezelőtt választotta Nimái pandit a szerzetesi életrendet. Murári Gupta így számol be az avatási ceremóniáról a Kṛṣṇa-Caitanya-caritāmṛta (Krsna-Csaitanja nektári életútja) 3.2. fejezetében:

sannyāśāśrama-pāvanam
A szerzetesi életrend megszentelése

nṛtyāvasāne bhagavān ruroda
premṇā hareḥ so’pi vibhinna-dhairyaḥ |
dṛṣṭvā tadā tatra samāgatā vai
rudanti te prema-jalāvilākṣāḥ ||1||

A tánc végeztével az Úr zokogni kezdett. Túláradó szeretete teljesen elsöpörte higgadtságát.
Az összegyűltek látván ezt, szintén az istenszeretet könnyeit hullatták.

tataḥ samutthāya hariḥ sagadgada-
svareṇa tān prāha samāgatān janān |
māṁ tāta mātaś ca vidhehi sāmprataṁ
śubhāśiṣo yena hari-smṛtiḥ syāt ||2||

Majd Hari felállt, s elcsukló hangon így szólt az összesereglett tömeghez:
„Ó, atyáim és anyáim, kérlek adjátok most nekem áldásaitokat, hogy mindig emlékezhessem az Úr Harira!”

śrutvābhilajjākulitā vivastrā
gatās tatas te prarudantam eva |
śrī-kṛṣṇa-premā-paripūrṇa-dehā
babhūvuḥ sad-bhakti-rasena pūrṇāḥ ||3||

E szavak hallatán (az embereket) elöntötte a szégyen, s úgy felzaklatták őket (az Úr szavai), hogy ők is leplezetlenül sírtak.
Testük csordultig telt a Srí Krsna iránti rajongással, s elárasztották őket az istenszeretet ízeinek hullámai.

tān śāntvayitvā nija-darśanāmṛtaiḥ
sa gauracandro bhagavān jagāma |
guror nivāsaṁ saha vaiṣṇavāgraiḥ
śrī-keśavākhyasya mahānubhāvaḥ ||4||

Önnön látványának ambróziájával megbékítette őket, majd a magasztos Úr, Gauracsandra
a legkiválóbb vaisnavák társaságában guruja, Srí Késava kunyhójához lépett.

natvā guroḥ pāda-yugaṁ nivāsaṁ
tasmin sa cakre karuṇāmbudhir hariḥ |
śrī-rāma-nārāyaṇa-nāma-maṅgalaṁ
gāyan guṇān prema-vibhinna-dhairyaḥ ||5||

Hari, a könyörület óceánja meghajolt guruja lábai előtt, majd letelepedett előtte.
Srí Ráma és Nárájan áldásos neveit és tulajdonságait dalolta, miközben tébolyulttá tette a rajongó szeretet.

tathāparāhne nṛ-harer avāptyai
nyāsokta-karmāṇi cakāra śuddhaḥ |
ācārya-ratno bhagavāṁś cakāra
kṛṣṇasya pūjāṁ vidhivad vidhi-jñaḥ ||6||

Délutánra járt az idő, mikor a makulátlan és tiszteletreméltó Ácsárjaratna (Csandrasékhara Ácsárja), a ceremóniák jó ismerője elvégezte Hari szerzetesi rendbe lépéséhez szükséges rítusokat. Krsnát imádta az előírások szerint.

tataḥ samīpaṁ sa guror hitārthī
gatvāvadat karṇa-samīpa īśaḥ |
svapne mayā mantra-varo hi labdhaḥ
śṛṇuṣva tat kiṁ tava sammataṁ syāt ||7||

Majd az Úr, a legfőbb jóakaró gurujához lépett s e szavakat súgta a fülébe:
„Álmomban kaptam egy nagyszerű mantrát. Hallgasd meg kérlek, s (mondd el róla) a véleményed!”

vāra-trayaṁ tac-chravaṇāntikaṁ svayaṁ
provāca nyāsokta-manuṁ viśuddham |
śrutvāvadat so’pi harer idaṁ syāt
sannyāsa-mantraṁ paramaṁ pavitram ||8||

Ő maga súgta háromszor is a fülébe e tökéletes szannjász-mantrát.
Miután meghallgatta, (Késava így felelt): „Bizony, Hari e szannjász-mantrája a legszentebb!”

vyājena dīkṣāṁ gurave sa dattvā
lokaika-nātho gurur avyayātmā |
guro dadasvādya manīṣitaṁ me
sannyāsam ity āha puṭañjaliḥ prabhuḥ ||9||

Ilyen csellel adott gurujának avatást ő, ki örökkön örökké a világok egyeduralkodója és mestere.
„Kedves tanítóm, még ma töltsd be vágyam, s add meg nékem a szannjászt!” – kérlelte az Úr összetett kézzel.

tataḥ śubhe saṅkramane raveḥ kṣaṇe
kumbhaṁ prayāti makarān manīṣī |
sannyāsa-mantraṁ pradadau mahātmā
śrī-keśavākhyo haraye vidhāna-vit ||10||

Az áldásos pillanatban, mikor a Nap a Bakból a Vízöntőbe lépett, a bölcs
Srí Késava, a nagy lélek, a szertartások tudója átadta Harinak a szannjász-mantrát.

A Makara (cápa) a Bak csillagkép, a Kumbha (korsó) a Vízöntő csillagkép neve.

tatah sa-romañcita-deha-yaṣṭir
ānanda-netrāmbubhir ārdra-vakṣā |
sannyasta evāham iti svayaṁ hariḥ
sa-gadgada-vākyam uvāca devaḥ ||11||

Testének szőrszálai az égnek meredtek, az örömkönnyek áztatták mellkasát.
„Mindenről lemondtam!” szólt elcsukló hangon Hari, az Úr.

A szövegben svayam szó arra utal, hogy spontán, saját elhatározásából szólt.

gacchantam ālokya hariṁ guruḥ svayaṁ
daṇḍaṁ sa-celaṁ tvarayā dadau kare |
bho bho gṛhāṇeti vadan guror vacaḥ
śrutvā gṛhītvā guru-bhakti-lampaṭaḥ ||12||

Látva, hogy Hari útnak ered, guruja a dandát s a szerzetesi öltözéket is gyorsan átadta neki.
„Uram, uram, fogd ezt is!” – szólt a guru. Szavait hallván átvette őket, majd a tanítója kedvére téve

guror nideśaṁ bahu-manyamānas
tatrāvasat tad-divasaṁ jitāriḥ |
rātrau vasan kīrtanam āśu cakre
nṛtyaṁ ca tasmin guruṇā samaṁ prabhuḥ ||13||

aznap még ott maradt az ellenségei fölött győzedelmeskedő Úr, ki nagyra becsülte guruja utasítását.
Éjjel pedig mesterével együtt az Úr hirtelen énekelni és táncolni kezdett.

guru-bhakti-lampaṭaḥ – a guru-szeretetet sóvárgó, azaz aki tanítója iránti szeretet után vágyakozik
jitāriḥ – az ellenségeit (āri) legyőző (jita) utalhat a szenvedélyeket megfékezőre is

nanarta tasmin jagatāṁ guror guruḥ
kṛṣṇena sārdhaṁ mahatā sukhena |
ānanda-pūrṇas tu punaḥ sa mene
brāhmaṁ sukhaṁ tucchataraṁ mahātmā ||14||

Ott táncolt nagy boldogan a mindenség mesterének guruja Krsnával.
A gyönyörrel töltekezve e nagy lélek brahmanból származó boldogságot immáron jelentéktelennek vélte.

Késava Bháratí advaita szerzetes volt, ám most ő maga is vaisnava lett.

nṛtyāvasāne harim abravīt sa
ko’pīha me daṇḍam imaṁ karāgrāt |
ākṛṣya māṁ prāha bhuja-dvayena
spṛṣṭvā svayaṁ tvaṁ naṭanaṁ kuruṣva ||15||

A tánc végeztével így szólt Harihoz: „Vajon ki vette el ujjaim közül e dandát?
(Ki vagy te, hogy) két karoddal magaddal víve érintéseddel táncra perdítesz?

tato’ham ānanda-paripluto mudā
praviśya nṛtyaṁ kṛtavān suvihvalaḥ |
śrutvā vacas tasya suvismitās te
sa vaiṣṇavāḥ prema-vibhinna-dhairyāḥ ||16||

S én pedig a gyönyör óceánjában alámerülve, megmámorosodva, magamról megfeledkezve táncolni kezdek?”
E szavak hallatán a vaisnavák mind nagyon meglepődtek, s úrrá lett rajtuk a szeretet.

prema-vibhinna-dhairyāḥ – szeretet által megtört nyugalmúak (miként az 1. és 5. versekben is)

śrutvā guror vākyam analpam arthavan
nanarta tasmin svajanair anuvrataḥ |
harṣeṇa yukto mahatā mahātmā
svayaṁ hariḥ svātma-rato guṇāśrayaḥ ||17||

Guruja fontos és jelentőségteljes szavait hallva hívei és követői körében ismét táncolni kezdett
Hari, a nagy lélek, az isteni tulajdonságok tárháza, ki elégedett önmagában, ám most túláradó örömöt érzett.

sa bhāratī prema-pariplutātmā
kamaṇḍaluṁ daṇḍam apīha dūre |
kṣiptvā nanarta prabhuṇā samaṁ vai
sannyāsa-dharmasya pavitra-hetunā ||18||

És az a szeretet óceánjában elmerült Bháratí a vizesedényt és a dandát messze
hajítva együtt táncolt az Úrral, hogy megszenteljék a szannjász-dharmát.

iti svayaṁ yad bhagavat-kṛtaṁ śubhaṁ
sannyāsam ānanda-karaṁ dvi-janmanām |
śṛṇoti yas tasya bhaved vimuktir
labhec ca tat tan manasā yad icchati ||19||

Aki meghallgatja ezt az áldásos, a kétszerszületettek szívét megdobogtató (elbeszélést) arról, hogy a magasztos Úr miként lépett a szannjásza rendbe,
övé lesz az üdvösség, s elérheti azt, amire csak szívében vágyakozik.