Bejegyzések
Tvastának, Aditi fiának a dévák örök ellenségeinek, a daitjáknak családjából származó Racsaná lett a felesége. Tőle született fia, Visvarúpa, akit Brahmá tanácsára a dévák mesterüknek és papjuknak kértek fel, Visvarúpa pedig a Nárájan-kavacsa (Nárájan amulett, vagy páncél) fohásszal vértezte fel őket – s így legyőzhették a daitjákat. Ám hiába a sikeres együttműködés: amikor Indra tudomására jutott, hogy a daitjákkal rokonságban álló Visvarúpa az ő nevükben is végzett felajánlásokat, féktelen haragjában megölte Visvarúpát.
Mikor Tvastá értesült fia haláláról, bosszút esküdött. Áldozat elvégzésébe fogott, melynek beteljesülésekor létrejön egy hatalmas szörnyeteg – olyan erős és hatalmas lény, aki képes lesz Indrát is elpusztítani. Az áldozat csúcspontján felajánlásait a tűzre vetve e mantrát zengte: indraśatro vivardhasva – Indra ellensége gyarapodj! Felindultságában azonban hibát vétett, rosszul mondta a mantrát. Az indraśatruḥ birtokos jelentést hordozó összetett szó, mint magyarul a „tengerpart” (ami a „tenger partja”). Az indra-śatruḥ éppen így birtokos összetétel, jelentése ’Indra ellensége’ (śatruḥ), megszólítva (a szanszkrtban a megszólítást ragozással fejezik ki): indraśatro. Tvastá azonban hibásan külön ejtette a szóösszetétel két tagját: indra śatro vivardhasva – Indra, ellenség, gyarapodj! Így az áldozat csak részben lehetett sikeres: az áldozati tűzből előlépett ugyan a kívánt szörny, ám Indra erősebbnek bizonyult nála. A szörny hatalmas volt, és vezeklése erejével valamennyi világot elfedte (āvṛ), ezért az Vṛtra (Elfedő) nevet kapta.
A dévák nyomban rátámadtak, ám Vrtra elnyelte fegyvereiket. A dévák az Úr Hari segítségéért könyörögtek, aki először megfeddte őket, mondván: tiszta hívei csak a szolgálat lehetőségére vágynak, nem az ellenségeik fölötti győzelemre. Végül egy jótanácsot adott nekik: keressék fel a szent Dadhícsit, kérjék el a testét, és a csontjaiból kovácsolt fegyverrel legyőzhetik Vrtrát.
Mikor Tvastá értesült fia haláláról, bosszút esküdött. Áldozat elvégzésébe fogott, melynek beteljesülésekor létrejön egy hatalmas szörnyeteg – olyan erős és hatalmas lény, aki képes lesz Indrát is elpusztítani. Az áldozat csúcspontján felajánlásait a tűzre vetve e mantrát zengte: indraśatro vivardhasva – Indra ellensége gyarapodj! Felindultságában azonban hibát vétett, rosszul mondta a mantrát. Az indraśatruḥ birtokos jelentést hordozó összetett szó, mint magyarul a „tengerpart” (ami a „tenger partja”). Az indra-śatruḥ éppen így birtokos összetétel, jelentése ’Indra ellensége’ (śatruḥ), megszólítva (a szanszkrtban a megszólítást ragozással fejezik ki): indraśatro. Tvastá azonban hibásan külön ejtette a szóösszetétel két tagját: indra śatro vivardhasva – Indra, ellenség, gyarapodj! Így az áldozat csak részben lehetett sikeres: az áldozati tűzből előlépett ugyan a kívánt szörny, ám Indra erősebbnek bizonyult nála. A szörny hatalmas volt, és vezeklése erejével valamennyi világot elfedte (āvṛ), ezért az Vṛtra (Elfedő) nevet kapta.
A dévák nyomban rátámadtak, ám Vrtra elnyelte fegyvereiket. A dévák az Úr Hari segítségéért könyörögtek, aki először megfeddte őket, mondván: tiszta hívei csak a szolgálat lehetőségére vágynak, nem az ellenségeik fölötti győzelemre. Végül egy jótanácsot adott nekik: keressék fel a szent Dadhícsit, kérjék el a testét, és a csontjaiból kovácsolt fegyverrel legyőzhetik Vrtrát.
Így kezdődött el a hatalmas csata a daitják és a dévák közt, melyet a véda-szövegek több helyen elbeszélnek – többféle módon is leírva a történteket. A Rg-véda 4. mandalája (a 18. himnuszban) a vizeket elzáró démonként említik Vrtrát (a vṛ gyök egyik jelentése ’gátol’), így Indra győzelmének következtében a szomjazó földet elárasztották a folyóvizek.
A Mahábhárata Udjóga (5.) parvájában (9-10. fejezetek) Sálja úgy beszéli el a történteket Judhisthir királynak, hogy Vrtra először elnyelte Indrát. A dévák ekkor teremtették az ásítást, és az ásító Vrtra nyitott szájából Indra sikerrel ki tudott menekülni. Hosszas harc után Indra végül elmenekült a csatából. A rsik közvetítésével ezután fegyverszünetet kötött Vrtrával, aki biztosítékot követelt: tegyen Indra fogadalmat, hogy sem száraz, sem nedves fegyverrel, sem kővel, sem fával, sem lövedékkel, sem kézifegyverrel, sem nappal, sem éjjel nem támad rá. Indra meg is fogadott mindent, ám továbbra is csak azon törte a fejét, miként ölhetné meg Vrtrát. Egyszer aztán éppen alkonyatkor a tengerparton sétált, mikor észrevette, hogy a víz színén hegynyi nagy tajték úszik. Nem is nedves, nem is száraz – gondolta –, ráadásul alkonyat van éppen, ami nem is nappal, nem is éjjel! Ezt a tajtékot hajította hát Vrtrára a Dadhícsí csontjaiból kovácsolt villámával együtt, így győzte le őt.
A Bhágavata-purána hatodik énekében olvasható történet azonban egészen különleges, és eltér a többi elbeszéléstől. Vrtrát a Bhágavatam nem csupán egy démon-szörny sárkánykígyóként állítja az olvasó elé, hanem nemeslelkű harcosként, aki nem támad a csapása nyomán elefántjáról lezuhanó, s így védtelenné váló Indrára. Vrtra megszólítja Indrát. Először megrója… joggal, hiszen Indra kétszeresen is bűnös: nem csupán egy bráhmanát, de saját mesterét, Visvarúpát ölte meg. Ám tudom – folytatja Vrtra – Visnu téged pártol, így kétségtelen te győzöl majd. Te győzöl, így tiéd lesz a mennyek gazdagsága, ám mert gondolataimat csupán Szankarsan lótuszlábaira rögzítem, így testem elhagyásakor, a szent bölcsek társaságát nyerem majd el. Az ő társaságukban nem vakít el a gazdagság, jutalmam pedig az Úr szolgálata lesz!
Vrtra ezután az Úrhoz fohászkodik:
ahaṁ hare tava pādaika-mūla-
dāsānudāso bhavitāsmi bhūyaḥ |
manaḥ smaretāsu-pater guṇāṁs te
gṛṇīta vāk karma karotu kāyaḥ ||24||
Ó, Hari! Bárcsak a lábaidnál (helyet foglaló)
szolgáid szolgája lehetnék újra!
Életem ura! Gondolataim csak jótulajdonságaidra emlékeznének,
szavaim téged magasztalnának, testem csak téged szolgálna!
na nāka-pṛṣṭhaṁ na ca pārameṣṭhyaṁ
na sārva-bhaumaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
samañjasa tvā virahayya kāṅkṣe ||25||
Sem a mennyek világára, sem (Brahmá) legfelsőbb egére,
sem a Föld királyságára vagy a az alvilág feletti egyeduralomra,
sem jóga-sziddhikre, sem az újjászületések végére
nem vágyok nálad nélkül, Legfelsőbb Úr!
Nāka-pṛṣṭha szó szerint a ’menny-háta’, az égbolt legfelső része, a kommentárok a Sarkcsillaggal, Dhruva herceg világával azonosítják. Samañjasa: az añjas jelentése ’gyorsaság’, ’rátermettség’, a sam-añjasa jelentései: ’helyes’, ’erényes’, ’igazságos’. Srídhar szvámí kommentárja szerint a megszólítás jelentése: minden jószerencse hajléka.
A gondolat jelentőségét mutatja, hogy – csekély eltérésekkel – több helyen is föllelhető a Bhágavata-puránában.
na nāka-pṛṣṭhaṁ na ca sārva-bhaumaṁ
na pārameṣṭhyaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
vāñchanti yat-pāda-rajaḥ-prapannāḥ ||
Sem a mennyek világára, sem a Föld királyságára / sem (Brahmá) legfelsőbb egére, sem az alvilág feletti egyeduralomra, / sem jóga-sziddhikre, sem az újjászületések végére / nem vágynak, kik oltalomra leltek lábad poránál. (10.16.37. Kálija feleségeinek fohászai Krsnához)
na pārameṣṭhyaṁ na mahendra-dhiṣṇyaṁ
na sārvabhaumaṁ na rasādhipatyam |
na yoga-siddhīr apunar-bhavaṁ vā
mayy arpitātmecchati mad vinānyat ||
Sem (Brahmá) legfelsőbb egét, sem a nagy Indra hajlékát / sem a Föld királyságát vagy az alvilág feletti egyeduralmat, / sem jóga-sziddhiket, sem az újjászületések végét / nem kívánják nálam nélkül a nékem szentelődök. (11.14.14. Krsna tanítja Uddhavát)
ajāta-pakṣā iva mātaraṁ khagāḥ
stanyaṁ yathā vatsatarāḥ kṣudh-ārtāḥ |
priyaṁ priyeva vyuṣitaṁ viṣaṇṇā
mano 'ravindākṣa didṛkṣate tvām ||26||
Mint a pelyhedző madárfiókák anyjukat,
vagy az éhes borjak a tejet,
ahogy távollévő kedvesét a bánatos feleség,
szívem így vágyakozik látni téged, Lótuszszemű uram!
A madárfiókák magányosan várják anyjukat, közben látják elrepülni a baglyokat, és más ragadozó madarakat – így kukac-ételre és főleg biztonságra vágyva keseregnek anyjuk után. A kisborjak is türelmetlenül várják a fejés idejét – megkötözve sírnak bánatosan. Ám amikor gazdájuk odaengedi őket anyjuk közelébe, gyorsan megtöltik pocakjukat, s amint jóllaktak, elégedetten továbbállnak játszani. Ezt a vágyakozást is szükséglet szüli, s amint a szükséglet betöltetik, a borjú megfeledkezik anyjáról. A távollévő szerelme után vágyakozó asszony a szanszkrt költészet hősnőinek egyik típusa: mindig szerelmére gondol, őt hívja, az ő jótulajdonságait emlegeti, őt szolgálja szívében. A három példa így vágyakozás háromféle motivációjának felel meg: a félelem, a beteljesedés vágya, és az önzetlen, tiszta szeretet.
Más gondolatmenet mentén a tojásból éppen megszületett kismadár tehetetlenül anyja után kiáltozik – még nem ismeri, nem is látta, hiszen csak most bújt ki a tojásból – hasonlóan ahhoz az emberhez, aki nem tud Istenről, csak rosszul érzi magát az anyagvilágban. A megkötözött borjú látja anyját, menne is hozzá, de a kötél miatt nem tud – ez a helyzete annak, aki bár tud Istenről, ám az anyagvilág köti meg. Míg a párjától távol lévő odaadó feleség: tudja hol a férje, akár fel is kereshetné, mégis, kérésének engedelmesen eleget téve türelmesen várja, hogy eljöjjön érte kedvese.
mamottamaśloka-janeṣu sakhyaṁ
saṁsāra-cakre bhramataḥ sva-karmabhiḥ |
tvan-māyayātmātmaja-dāra-geheṣv
āsakta-cittasya na nātha bhūyāt ||27||
Hadd legyenek barátaim a himnuszokkal magasztalt Úr hívei,
míg saját tetteim következtében a létforgatagban vándorlok.
(Add, hogy) illúziókeltő erőd által a magamhoz, gyerekeimhez, feleségemhez és házamhoz
fűződő ragaszkodás megszűnjék, ó Uram!
Add, hogy ne magamhoz, és önmagam kiterjedéseihez, hanem híveidhez ragaszkodhassam! – zárul Vrtra fohásza.
A Bhágavata-purána hatodik és hetedik éneke a tizenkét énekből álló mű középső része – ezért itt bízvást kereshetünk, és lám, találunk is különösen értékes gondolatokat.
Felmerül a kérdés: miként kerülhetett Vrtra ebbe a különleges, démon-bhakta helyzetbe. E kérdést Paríksit király is feltette Sukadév gószvámínak, aki elmondta, hogy Vrtra előző életében Súraszéna állam uralkodója, Csitrakétu volt. A király jeles bhakta hírében állt, Nárada muni és Angirá is eljöttek tanítani. Nárada átadta néki az Úr imádatának mantráját, melyet zengve Csitrakétu végül magával Anantasésával találkozhatott.
Ezután Csitrakétu a mennyek lakója lett. Ám történt egy alkalommal, hogy vimánáján utazva nagy társaságra lett figyelmes: a dévák és bölcsek körében Siva ült, ölében hitvesével, Párvatíval. Csitrakétu felnevetett, és Párvatí füle hallatára bírálni kezdte Sivát: milyen visszás, hogy a lemondás ura a szentek körében a feleségét öleli!
Siva és a szentek egy szót sem szóltak, ám Párvatí haragosan megátkozta: ó, tényleg úgy gondolod, hogy csak te ismered a vallásos elveket? hiszen minden jelenlévő jóváhagyta Siva viselkedését! Nos, ha ilyen fontosnak véled magad, legjobb, ha aszurák közt születsz meg, így nem találkozol majd szentekkel!
Csitrakétu nyomban leszállt járművéről, és összetett kézzel fogadta Párvatí átkát. Látván ezt, Siva társai felé fordult, és a vaisnavákat magasztalta: Milyen csodálatos, hogy a magukat Nárájannak szentelt bhakták nem félnek semmitől. Számukra a pokol vagy az üdvösség egyre megy!
