Csaitanja Maháprabhu: Siksástakam

Csaitanja Maháprabhu nem írt könyveket, bár követőit, a gószvámíkat arra buzdította, hogy könyvekben foglalják össze tanítását – így szavai e könyvek közvetítésével juthatnak el hozzánk. Csupán egy költemény fűződik közvetlenül a nevéhez… s ez a tanítását összegző nyolc strófa. Ezt jelenti a vers címe is (śiksāstakam), mely a śikṣā (tanítás) és az aṣṭaka (nyolcas, nyolc részből álló) szavak összetétele. A hindu tradícióban kedveltek a tant összegző rövid versek, melyek hagyományosan egy, négy vagy nyolc strófából állnak (néha többől, mint Rúpa gószvámí Upadésámrtája) – Csaitanja Maháprabhu költeménye ezek sorába illeszkedik. A költemény központi gondolata a Szent Név zengése. A vers első írásos formája Rúpa gószvámí Padjávalí című antológiájában lelhető fel, Krsnadász Kavirádzs gószvámí pedig Maháprabhu életét és tanítását bemutató műve, a Csaitanja-csaritámrta koronájaként, a utolsó fejezetben értelmezi a költeményt.
Gondoljuk át, értelmezzük a szanszkrt szöveget! – a költemény jelentősége miatt a Csaitanja-követő vaisnavák számára elgondolkodtató elmerülni a szavak jelentésében is.

1. győzedelmeskedik a Srí Krsna-szankírtan!

ceto-darpaṇa-mārjanaṁ bhava-mahā-dāvāgni-nirvāpaṇaṁ
śreyaḥ-kairava-candrikā-vitaraṇaṁ vidyā-vadhū-jīvanam |
ānandāmbudhi-vardhanaṁ prati-padaṁ pūrṇāmṛtāsvādanaṁ
sarvātma-snapanaṁ paraṁ vijayate śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam ||1||

Az első strófa Srí Krsna magasztalása, a Szent Név zengésének nagyszerűsége. A kīrtana magasztalást, dicsőítést jelent, a sam (együtt, teljesen, tökéletesen) előtaggal együtt közös, tökéletes, teljes magasztalást. A strófa csupán egyetlen mondat. Állítmánya egyszerű kijelentés: győzedelmeskedik (vijayate) a legfelsőbb, a legvégső (param), Srí Krsna együttes magasztalása (śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam). Krsna neve előtt a śrī szócskára gondolhatunk megtisztelő szócskaként… ám e szó Laksmí neve is, aki az Isten melletti Istennő, a śakti, az isteni energia megtestesítője – s így a śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam nem csupán Krsna, hanem az Isten és kísérőjének, energiájának, az Istennőnek együttes magasztalása, miként a Haré Krsna mahámantrában is.
A strófa többi része pedig a szankírtan jelzője… hét áldása, melyek lépésről lépésre közelebb visznek a tökéletességhez.
E magasztalás 1. a szív (cetas) tükrét (-darpaṇa) megtisztító (-mārjanam). A régi időkben a tükör fémlap volt, amit finoman polírozni kellett, hogy felülete makulátlanul sima, s így torzításmentesen tükröződő legyen. Hogy valódi önvalónk megpillanthassuk, ilyen rendszeres és finom polírozásra van szükség… a szív tükrének folttalanítására. A magyar nyelv szív szava az érzelmek székhelyére utal, ám a szanszkrt cetas ennél komplexebb – az érzékelőképesség, gondolkodás, tudatosság és az érzelmek – a cit – működésének központja. A szív megtisztítása így bensőnk lényegi részének megtisztítása.
2. A (világi) lét (bhava) nagy (mahā) erdőtüzét (dāva-agni) kioltó (nirvāpanam) – az anyagi világhoz fűző vágyak akár az erdőtűz, felemésztenek mindent, elemésztik az ember életét, ám Isten magasztalása lecsillapítja, kioltja e sóvárgást.
3. Az áldás (śreyas) alkonyi lótuszának (-kairava) holdsugár-adományozója (-candrikā-vitaranam). A kép az áldás lótuszvirágát festi az olvasó elé. E lótuszvirág holdkeltekor nyílik, a hold fénye ébreszti fel… a Hold pedig a nektár szülőhelye, a kedvesség és szeretetreméltóság kiárasztója – a szív lótuszának virága pedig a Szent Név balzsamos és finom érintésétől bontakozik ki. E szavaknak azonban van egy rejtett jelentése is. Candrikā (azaz holdsugár) Rádhá egyik neve, míg a kairava nem csupán az alkonyi lótuszt, hanem szélhámost is jelent… Rádhá mellett ki másra utalhatna, mint Krsnára. A śreyas (áldás, jószerencse) szó melléknévként jobbat, kedvezőbbet, szebbet is jelent – azaz szebb a szélhámos Krsna, ha Rádhá árasztja rá fényét.
4. Tudás (vidyā) úrnőt (-vadhū) éltető (-jīvanam). A tudás nem pusztán ismeretek és elméletek könyvtára. Értelme, hogy alkalmazott bölcsességé váljon – a száraz ismereteket ez tölti meg éltető erővel.
A verset Rádhá-Krsna szerelmének hangulatában értő mesterek a vadhū szóra mutatnak rá, ami menyasszonyt, vagy hitvest jelent. Ezt figyelembe véve az előző – alkonyi lótuszt festő kép – a istenszeretet általános kibontakozására, míg a tudás úrnőt éltető Szent Név a mádhurja-rasza, a szerelem hangulatában való teljes önátadásra utal.
5. Gyönyör-óceánt (ānanda-ambudhi) duzzasztó (-vardhanam). A felidézett kép a kimeríthetetlen öröm óceánja, s éppen dagály idején. A dagály és óceán továbbra is a Holdra emlékezteti az olvasót, hiszen a Hold járása az apály-dagály jelenség oka – a Szent Név zengésének nektár-forrás Holdja duzzasztja az óceánt.
6. Minden lépést (prati-padam) teljes nektárral (pūrṇa-amṛta) ízleltető (-āsvādanam) – azaz a lelki élet minden apró mozzanatát a kezdettől a beteljesülésig (pratipad más jelentése kezdet) a halhatatlanság nektárjával ízesít, dinamikusan változatosan, soha el nem múló új és új ízeket kínálva.
A padam szó „láb” jelentésében értve a mondatot Krsna lábához érkezésről szól – e menedék a hűsítő nektár ízeivel örvendezteti meg az őt elérőt.
7. Az egész lelket (sarva-ātma) megfürdető (-snapanam). Végül a lélek belemerül a szeretet gyönyöróceánjába. A sarva szó jelenthet minden egyest, de teljest, egészet is. Ezért értelmezhető e szókapcsolat úgy is, hogy a lélek teljes egészében belemerül a gyönyöróceánba, de úgy is, hogy mindenki, minden egyes lélek megtisztul, aki bármely módon is kapcsolatba kerül vele.
A fentiek alapján a vers fordítása:

A szív tükrét megtisztító, a világi lét mindent felemésztő erdőtüzét kioltó,
az áldás alkonyi lótuszát holdsugárral nyitogató, tudás-úrnőt éltető,
gyönyör-óceánt duzzasztó, minden lépést a nektár teljességével ízesítő,
minden lelket megfürdető – ekképp győzedelmeskedik a legfelsőbb, a Srí Krsna-szankírtan.

Megjegyzések:
A vers egy más szövegváltozatban is ismert, pūrṇāmṛtāsvādanam helyett premāmṛtāsvādanam –„teljes nektárral ízleltető” helyett a rajongó szeretet (prema) nektárjával ízleltető.

2. ám mégsem becsülöm kellőképp…

nāmnām akāri bahudhā nija-sarva-śaktis
tatrārpitā niyamitaḥ smaraṇe na kālaḥ |
etādṛśī tava kṛpā bhagavan mamāpi
durdaivam īdṛśam ihājani nānurāgaḥ ||2||

A szanszkrt szöveg nyelvtani szerkezetével magyarul nehezen tudunk mit kezdeni: a neveké (nāmnām) tétetett (az akāri nyelvtanilag a kṛ – tesz – ige elbeszélő múlt passzív alakja) sokféleképp (bahudhā)… azaz neveid sokfélék. S e sokféle nevekben (tatra – ott) minden saját energiád (sarva-nija-śaktiḥ) beléfoglalt (arpitā), ráadásul az emlékezésben (smaraṇe) az idő (kālaḥ) sem jelent korlátot (a niyamitaḥ befejezett melléknévi igenév: korlátozott, kötött, szabályozott jelentéssel). A védamantrák elmondása adott rendben történik: a megfelelő személy az alkalmas időben meghatározott módon zengheti őket… az eredeti hangot felidézve. A Szent Név zengését – bár az minden isteni erővel felruházott – nem kötik ilyen előírások, mert a természete invitálás, odahangolódás.
Ilyen (etādṛśī) a te kegyed (tava kṛpā), ó Uram! (bhagavan!) S bizony (api) az én (mama) balszerencsém (dur-daivam) is ilyen (īdṛśam): nem született (na ajani) iránta (iha) ragaszkodás (anurāgaḥ) bennem!

Neveid sokféleképp valók, minden erőd
beléjük foglaltad, s korlátja sincs a rájuk való emlékezésnek.
Ily végtelen a kegyed, ó Uram, s ilyen az én
balsorsom is: nem ébred bennem ragaszkodás irántuk!

3. alázattal, tisztelettel zengd mindig a Szent Nevet!

tṛṇād api su-nīcena taror api sahiṣṇunā |
amāninā mānadena kīrtanīyaḥ sadā hariḥ ||3||

A szanszkrt költemények időmértékes verselésűek. A versek ritmusa gyakran állandó… ám a változó ritmusú versekben a versmérték az érzelmi hullámzás jele lehet. E költemény első strófájának versmértéke a fenséges śārdūlavikrīḍita (éppúgy, mint a Bhágavata-purána első verséé), a fennkölt magasztaló himnuszok versmértéke. A második strófa versmértéke a szárnyaló vasantatilakā (mint a Bhágavata-purána rásza-lílá fejezeteinek versei s számos fohász), míg a harmadiké a rövid és szikár anuṣṭubh, más néven śloka, a megrendültség, elesettség, bánat kifejezője. A hagyomány szerint Válmíki egy párjavesztett madár kesergését hallgatva alkotta meg e versmértéket, a śloka alaphangulata ezért a bánat (śoka) – legalábbis egyes változó ritmusú költeményekben.
A Siksástakában is erről van szó: mily csodálatos a Szent Név zengése – állapítjuk meg az első strófában –, ám ez csupán elméleti ismeret, hiszen a másodikban szembesülünk vele: bár valóban minden ott van benne, oly szerencsétlen vagyok, hogy nem ébred bennem vonzalom iránta. A felismerés – itt állok, teljesen esélytelenül, kisemmizve, nincstelenül – szétzúzza a hamis egot. A jelentéktelenség érzete pedig megnyitja az utat az alázatossághoz… és az ember kétségbeesetten megkapaszkodik… a Szent Névben.
Sokkal alacsonyabban (su-nīcena) – azaz alázatosabban – még (api) fűszálnál (tṛṇāt) is, béketűrőbben (sahiṣṇunā) még (api) a fánál (taroḥ) is. A māna jelentése tisztelet, megbecsülés, büszkeség. A mānin a megbecsült, vagy büszke, öntelt ember… az a-mānin pedig ennek ellentéte. A strófában a cselekvés módjára utalva – büszkeség nélkül (amāninā), ám tiszteletet adva (mānadena, mert māna-dā – tisztelet adása) dicsőítendő (kīrtanīyaḥ) mindig (sadā) Hari (hariḥ).

Alázatosabban, mint a fűszál, a fánál is türelmesebben
szerényen, ám a tiszteletet megadva dicsőítsd mindig Harit.

Megjegyzések:
A Padjávalíban ez a változat olvasható, míg a Csaitanja-csaritámrtában taror api helyett taror iva áll: akár a fáé. Egyes szövegváltozatokban a sahiṣṇunā helyett titikṣunā áll, a titikṣu jelentése szintén türelmes, béketűrő, így ez a jelentésmódosulást nem okoz.

4. fohász a távolból

na dhanaṁ na janaṁ na sundarīṁ
kavitāṁ vā jagad-īśa kāmaye |
mama janmani janmanīśvare
bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi ||4||

Ez, és a rákövetkező két strófa viyoginī versmértékű. A viyoginī aszimmetrikus versmérték, a páratlan sorok egy szótaggal rövidebbek – a negyedik szótag hiányzik, ettől eltekintve a páros és páratlan sorok hasonlóak. A forma a kínzó hiányt jelzi, a versmérték neve is erre utal: viyoginī, a párjától elszakított nő.
A Szent Nevet zengő lélekben felébred az Istenszeretet, s ekképp fohászkodik: Ó, mindenség ura! (jagad-īśa!) nem kívánok (kāmaye – a tagadószavak a tárgyak előtt állnak) sem vagyont (na dhanam), sem embert (na janam) – azaz követőket –, sem szép nőt (sundarīm) vagy (vā) költészetet (kavitām).
A kavi szó jelenthet nagytudású bölcset, és költőt is… hiszen a tudás teljessége, amikor azt megfelelő szavakkal, költőien megformálva, az értelemet és a szívet egyaránt megérintve adják át. A -tā képző magyar megfelelője a -ság, -ség… így a kavitā a költőiség, költészet a tudós bölcs komoly és gyönyörű szavait jelenti. A négyes felsorolást fontolgatva az olvasóban felötlik az emberi élet négy célja, az erény, a gyarapodás, az érzékek élvezete és az üdvösség – s ennek rendre megfeleltethetők a felsorolás elemei (a vagyon a dharma szerinti életből eredő gazdagság, a követők a biztonságot nyújtó környezet, a szép nő az érzéki vágyak, míg a költészet az üdvösség jelképe). Bhaktivinód Thákur a sundarī (szépséges) szót a kavitā jelzőjeként értelmezi, így a felsorolás három elemű lesz: vagyon, követő és szépséges költészet. A kavitā bölcsessége hamar kivívja mások megbecsülését – így ennek elutasítása értelmezhető a megbecsülés elutasításaként is.
A fohász így folytatódik: a vágyam, hogy születésről születésre (janmani janmani) legyen (bhavatāt) enyém (mama) az Isten iránti (īśvare), az irántad (tvayi) való indokolatlan (ahaitukī) szeretet (bhaktiḥ)!
Az állítmány (bhavatāt) védai hangulatot kölcsönöz a szövegnek, hiszen a -tāt toldalék használata a védai nyelvben megszokott. A fohász a távoli Istent szólítja meg: mindenség ura (jagad-īśa) szól a megszólítás, és a távoli Úr, Isten iránti szeretetről szól.

Sem vagyont, sem követőket, sem szép nőt,
de megbecsülést sem kívánok, ó Mindenség Ura!
Vágyam csupán születésről születésre
az irántad való indokolatlan szeretet.

5. hadd legyek egy porszem lábaidnál!

ayi nanda-tanuja kiṅkaraṁ
patitaṁ māṁ viṣame bhavāmbudhau |
kṛpayā tava pāda-paṅkaja-
sthita-dhūlī-sadṛśaṁ vicintaya ||5||

A következő strófa közelebb lép. Eddig a fenséges, távoli Istenhez szólt, most a személyes kapcsolódás reményét fogalmazza meg. Ezért más a megszólítás: Nanda kisfia (nanda-tanuja)! Nem a mindenséget átható Visnu, vagy a teremtményeknek menedéket adó fenséges Nárájan, hanem a pásztortanya vezérének kicsiny fiacskája, az erdőben rejtőzködő Isten felé fordul. Az ayi a gyöngéd kérlelés, finom győzködés szava. Óh, Nanda kisfia, engem (mām), e rettentő (viṣame) lét-óceánba (bhava-ambudhau) esett (patitam) szolgádat (kiṅkaram) kérlek (kṛpayā), tekintsd (vicintaya) lótuszlábadnál (tava – tiéd, pāda – láb, paṅkaja – lótusz) elhelyezett (sthita) porszemhez (-dhūlī) hasonlatosnak (-sadṛśam). E fohász óvatos, finom kérlelés: elegendő, ha csupán megfontolod… hiszen ha te szeretnéd, az bizonnyal úgy lesz.

Óh, Nanda kisfia! e szolgád
a rettentő létóceán közepébe zuhant,
kérlek, tekints rá
a lótuszlábadra tapadt porszemként!

6. sóvárgás

nayanaṁ galad-aśru-dhārayā
vadanaṁ gadgada-ruddhayā girā |
pulakair nicitaṁ vapuḥ kadā
tava nāma-grahaṇe bhaviṣyati ||6||

Krsna lótuszlábának közelsége örvényként ragadja el a Szent Nevet zengőt. Már nem a szavai szólnak, a szeme beszél: a szem (nayanam) ömlő könnyek patakjával (galad-aśru-dhārayā), a száj (vadanam) dadogó, akadályozott (gadgada-ruddhayā) beszéddel (girā), a test (vapuḥ) lúdbőrzéssel (pulakaiḥ) takart (nicitam). Mikor (kadā) lesz (bhaviṣyati), azaz mikor következik ez be a te neved (tava nāma) megragadásakor (grahaṇe)? A grah gyök jelentése megfog, megszerez, a grahaṇa így megragadás, megszerzés, de megértést, felfogást, a vonzalom felébredését is jelentheti. Sokszor mondjuk a mantrát… de mikor zengjük a Szent Nevet? Mikor száll alá Námaprabhu a fülünkbe, szívünkbe, hogy aztán a nyelvünkön táncoljon?

Szemem könnyeim árjával,
szám elcsuklón dadogó szavakkal,
testem beleborzongással – mikor
zengem majd így neved?

7. a távollét hiánya

yugāyitaṁ nimeṣeṇa cakṣuṣā prāvṛṣāyitam |
śūnyāyitaṁ jagat sarvaṁ govinda-viraheṇa me ||7||

A rajongó szeretet, a prema iránti vágyakozás tudatosítja a hiányt. Így a hetedik strófa ismét a bánat hangján szól, śloka versmértékben.
A magyar nyelvben is használjuk a főnévből képzett igét: olyan, bár mégsem az… király – királykodik, bohóc – bohóckodik. Hasonló szóképzés a szanszkrtban is használatos… hasonló, ám szembetűnően mégsem az, vagy valamilyenné válik értelemben. E strófa három ilyen igét, pontosabban ilyen igéből képzett befejezett melléknévi igenevet sorol (yugāyitam, prāvṛṣāyitam, śūnyāyitam): a biztos támpont hiányát, az elveszettséget sugallva. Semmi sem az, aminek látszik. A befejezettség pedig a megváltoztathatatlanság, így a reménytelenség érzetét is kelti. A teljes bizonytalanság oka pedig a Góvindától való távollét. A viraha jelentései: elválás, hiány, távollét, nélkülözés. Milyen a Góvindától való távollétem (govinda-viraheṇa me) érzése? Minden értelmét veszítette, kiüresedett (śūnyāyitam) az egész világ (jagat sarvam). Hogyan? Világkorszakká lett (yugāyitam) pillanattal (nimeṣeṇa). A yuga világkorszakot jelent, de jelenthet tizenkét esztendőt is, s ez a jelentésárnyalat Csaitanja életének utolsó tizenkét esztendejére tett utalás, mikor teljes visszavonultságban, Rádhá érzéseivel kutatta Krsnát. Hogyan? „Monszunoskodott” (prāvṛṣāyitam) szemmel (cakṣuṣā), mikor nem csupán patakként, de felhőszakadásként ömlenek a könnyek. Az előző vers örömkönnyekről szól, e könnyek azonban forrók és keserűek.

A pillanat örökkévalóságnak tűnik, a szemem monszunfelhővé vált,
üressé lett az egész világ, úgy hiányolom Góvindát.

8. szemem fénye

āśliṣya vā pāda-ratāṁ pinaṣṭu mām
adarśanān marma-hatāṁ karotu vā |
yathā tathā vā vidadhātu lampaṭo
mat-prāṇa-nāthas tu sa eva nāparaḥ ||8||

Az utolsó strófa a teljes meghódolásé. Krsna a szemem fénye, azt tesz velem, amit csak akar. Akár (vā) átkarolva (āśliṣya) akár eltaposva, szétzúzva (pinaṣṭu) engem (mām), a lábaihoz vonzódót (pāda-ratām) akár összetöri szívem (szó szerint: szív-összetörést tegyen – marma-hatām karotu) azáltal, hogy nem láthatom (adarśanāt) – cselekedjék (vidadhātu) bárhogyan (yathā tathā) az a csalfa (lampaṭaḥ), csakis ő (eva saḥ) az én életem ura (mat prāṇa-nāthaḥ), nem más (na aparaḥ). E szavak Rádhiká szavai, a „lábaihoz vonzódó” (pāda-ratām) és az „összetört szívű” (marma-hatām) kifejezések nőnemű ragozása nem hagy kétséget.
Átkarolsz, eltaposol, vagy közömbösen átnézel rajtam – legyen bárhogy is, te vagy a szemem fénye!

Átölel, vagy eltipor engem, ahogy lábaihoz borulok,
vagy nem láthatom, s ezzel töri össze szívem,
történjék bárhogy! Tegyen bármit is ez a csalfa,
csak ő az én szemem fénye, senki más!


A Siksástakam iránt érdeklődőknek további tanulmányozásra ajánlom az alábbi kommentárokat:
- Bhaktisziddánta Szaraszvatí Prabhupád,és Szvámí Bhakti Kamala Tírtha kommentárjai itt s slókamálán
- Bhaktivinód Thákur kommentárja, a Szammódaja-bhásja (bhaktipedia.org)
- A Bhakti Raksak Srídhar tanításaiból összeállított Az arany avatár című kötet második fele is a Siksástakam ihletett kommentárja