Góvinda! Dámódara! Mádhava!

Töredék Bilvamangal Góvinda Dámódara himnuszából:

govinda govinda hare murāre
govinda govinda mukunda kṛṣṇa |
govinda govinda rathāṅga-pāṇe
govinda dāmodara mādhaveti ||55||

Góvinda, Góvinda, Hari, Murári! Góvinda, Góvinda, Mukunda, Krsna!
Góvinda, Góvinda, csakra a kezedben! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A ratha-aṅga szó szerint szekér-alkatrészt jelent, de általában a szekér kerekére vonatkozik. Így a ratha-aṅga-pāṇi, a „szekérkereket fogó” a csakrát a kezében tartó Krsnára, Visnura vonatkozik, ám Krsna esetében a csata hevében felkapott szekér-kerékre is vonatkozhat.

sukhāvasāne tv idam eva sāraṁ
duḥkhāvasāne tv idam eva geyam |
dehāvasāne tv idam eva jāpyaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||56||

A boldogság elmúlásakor ez a legfontosabb, dalold, ha véget ér a boldogtalanság,
s ezt zengd a halál pillanatában is: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

durvāra-vākyaṁ parigṛhya kṛṣṇā
mṛgīva bhītā tu kathaṁ kathañcit |
sabhāṁ praviṣṭā manasājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||57||

Rádöbbenve az elfogadhatatlan utasításra, Draupadí megrettent őzsutaként
belépett a tanácsterembe, s szívében így fohászkodott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A Mahábhárata történetének egyik legfontosabb fordulópontja az, mikor unokatestvérei kockajátékra veszik rá Judishtirt. Hamis játszmák sorozatával mindent elnyernek tőle… vagyonát, testvéreit. Végül saját magát is felteszi tétként, s megint veszít. Legutolsó kincse, felesége, Drupada király leánya, Krsná (vagy ahogy apja után nevezik: Draupadí)… végül ő lesz a tét. S ahogy elveszíti Draupadít is, Judhisthir ellenfelei rabszolgaként bánnak a büszke asszonnyal: a tanácsterembe parancsolják, hogy ott díszes ruháitól is megfosszák. Draupadí végső kétségbeesésében Krsnához fohászkodik – ő pedig végtelenre nyújtja Draupadí száriját, így mentve meg hívét a gyalázattól.

PDF

az utóbbi időben sok nehézséggel találhatjuk szemben magunkat...

Kérdés: Az utóbbi időben sok nehézséggel találhatjuk szemben magunkat. Olyan dolgok is nyakunkba szakadnak, amiért, úgy érzem, nem mi vagyunk a felelősek. Szerintem a jelenlegi kilátástalan gazdasági helyzetünk következtében nem mennek jól a dolgaink.

Bhakti Abhay Narayan válasza: Szerinted, ha lenne mindenütt elegendő pénz, akkor nem lenne veszekedés többé világon? Nem hiszem. A problémát belülről, magunkból kiindulva kell megoldani.
Ugyanabba a hibába esnénk, mint ma az államok legtöbbje, akik csak a mind nagyobb gazdasági fejlődés révén remélik gondjaik megoldását. Mégis, a bajok egyre nőnek. Nem szabad, hogy mi is ezt az utat válasszuk. Ne reméljük azt, hogy ha a pénzügyeinket számunkra kedvező módon rendezni tudjuk, az meghozza a várt eredményt. Lelki megoldásra van szükségünk.
Biztosan hallottad már azt a példát, hogy a Krsna-tudat olyan, mint a borotva. Meg kell teljesen tisztulni, de ha nem vigyáz az ember, megvágja a nyakát. Ha komolyan vesszük, és tényleg mindenben látjuk Krsnát, akkor megtisztulhatunk mindent szennytől, és visszajuthatunk Hozzá. De ha nem vesszük komolyan, mindent rossz színben fogunk látni: mennyi évet és energiát elpazaroltunk, mégis teljesen elszegényedtünk, minden pénzünk odalett, becsaptak, tönkretettek, kizsákmányoltak, megvontak az élvezettől. Az eredmény teljes frusztráció.
Gondoljunk bele, ha teszek valamit Krsnáért, van abban veszteség? Ha rááldozok mondjuk kétszázezer forintot, ám valamiért nincs eredménye, mindegy kinek a hibájából, és a pénz elfogyott, vagy követelik, baj ez? Nem baj! Hiszen ha adok, kinek adok? Krsnának. Akármi történjék is, ez nem lehet baj. Krsna-tudatban máshogy szemléli az ember a dolgokat, mint az anyagi életben.
Indiában sok példáját látni ennek a gondolkodásmódnak. Egy szegény embernek csupán egy rupiája van, de nem azon gondolkodik, hogyan ossza be, mit vegyen rajta, bele is bolondulna, olyan kevés az. De ha a rupiáját felajánlja a Gangesznek, és beledobja, nincs több gondja. S valahogy mégis meg fog élni! El nem tudjátok képzelni, milyen szegénységben élnek ott az emberek. Hozzájuk képest milliomosok vagytok. Mégis minden pénzüket állandóan felajánlják.

Maháprabhu arra kérte Sivánanda Szénát, hogy gondoskodjon Mukunkda Dattáról. Miért? Mert az családos ember létére soha nem tett félre egy fillért sem, s nyomorgott, mivel minden pénzét Krsnára költötte. Egy másik példa Rághava pandité. Rengeteget gürcölt, de szintén szegény ember volt. Mindig kész volt valami munkát elvállalni, hogy egy kis pénzt összeszedjen, majd felkereste azt a helyet, ahol a legdrágább gyümölcsöket árulják, s megvette azokat. Még ha húsz kilométerre volt is, elgyalogolt érte. Majd hazavitte és felajánlotta Krsnának. S ne gondoljuk, hogy magának akarta a gyümölcsöt! Olyan nagy odaadással élt Krsnáért, annyira hitt benne, hogy úgy gondolta, ha odateszi az oltárra az ételt, akkor Krsna meg is fogja enni. Nem akarta ezalatt zavarni sem, inkább kiállt az ajtó elé, s legtöbbször, amikor felajánlás végén visszament, a tálról hiányzott az étel. Krsna megette. Krsna úgy is tud enni, hogy megmaradjon az étel, de ez esetben megette, mivel a bhakta annyira akarta, s nem akarta szomorúnak látni. Rághava pandit erre költötte minden pénzét, s a legdrágább dolgokat vásárolta meg halomszámra. S ha Krsna meghagyta, akkor szétosztotta. Eközben düledezett a háza, s nem maradt semmije. Egyszer a szolgája kókuszdiót vitt be Krsnához – főleg ez volt a kedvenc fölajánlása –, és a múrtik előtt megérintette a mennyezetet. Rághava pandit azonnal rászólt: „Még ha a legdrágább kókuszdió is, ki vele! Az emberek lába pora felszáll a mennyezetre, te meg megérintetted a mennyezetet, aztán hozzányúltál a kókuszhoz. Ezt már nem fogjuk felajánlani!”

Akkor édes a bhakti élet igazán, ha mindenben látjuk Őt. Kedves Krsna, nem panaszkodom, hogy baj történt, mert tudom, jót akarsz. S akkor Krsna azt gondolja, ennek a bhaktának nem kell több lecke, és változtatni fog a helyzetén. De amíg megvan bennünk az ellenkezés, tanulnunk kell.

Hogyan tudjuk gyakorlatban megvalósítani a filozófiát? Sokszor olvassuk, hogy Krsnát kell látni mindenben, aztán ha baj ér bennünket, könnyen elfelejtjük. De ne keseredjünk el a gondok láttán, hanem tanuljunk az esetből, és emelt fejjel menjünk tovább a helyes úton. Ha majd belátjátok, hogy valójában soha nem igazságtalanság, ami történik velünk, akkor nem lesz ez kérdés többé. Csalódás, vita, nézeteltérés mindig lehet, s ha ezen fennakadunk, csak a májának adunk esélyt arra, hogy velünk foglalkozzon. Az anyagi világot a feledésre és az elfeledtetésre terezték, s néha nagyon nyomós oknak tűnik valami arra, hogy elfeledjük Krsnát, amit megtennünk mégsem helyes.
Maháprabhu megkérdezte Rámananda Rájt:
- Mi az élet célja?
Rámananda Ráj azt mondta:
- Ha a varnásrama előírásai szerint végezzük kötelességeinket.
Erre Maháprabhu így válaszolt:
- Ez csupán a dolgok felszíne, menj mélyebbre!
- Akkor a Krsna előtti meghódolás.
- Az sem, menj tovább!
- Dászja rasza.
- Ez már jobb. De van még valami?
- A szakhja rasza. Az még jobb.
- Ez lenne a végső?
- Nem. Létezik még a vátszalja rasza is.
- Igen, az még magasztosabb. De ez az utolsó?
Így végül eljutottak a mádhurja raszáig. Rádhárání szeretői szolgálatáig. Ez a rádhá-dászjam. Ekkor Maháprabhu igen elégedetté vált, s megkérdezte:
- S ezen kívül is van még valami?
- Tulajdonképpen van – mondta Rámananda Ráj – bár ez nagyon titkos téma, de én nagyon szemtelen leszek, s beszélni fogok róla.
És elmondta, hogy Krsna és Rádhárání a Kali-jugában együtt jönnek el egy testben, hogy mint tökéletes bhakta tanítsák nekünk az istenszeretet líláját. Ekkor Maháprabhu rátette a kezét Rámánanda szájára:
- Miről beszélsz? Hagyd abba!
De Rámananda Ráj így szólt:
- Nem fogsz elrejtőzni előlem, hiába is próbálkozol. Tudom, ki vagy és meg kell, hogy mutasd magad!
Maháprabhu pedig megmutatta a hatkarú formáját, mint Krsna, Rámacsandra és Maháprabhu. Rámananda Ráj elájult. Amikor magához tért, Maháprabhu úgy ült ott, mintha mi sem történt volna.
Nekünk is el kell jutnunk arra a szintre, ahol Krsna nem tud már elrejtőzni, s mindenben, mindenhol látjuk Őt. Akkor mindjárt másképpen fogjuk látni az egész világot.

A Krsna-tudat nem jelent mást, mint hogy mindig tudatosnak lenni Őróla. Mindig – bármi, bárhol, bármikor is történjék, látni kell benne Krsnát. A Krsna-tudat nagyon találó elnevezés, s az eredete teljesen hiteles: Maháprabhu neve. Krsna Csaitanja jelentése Krsna-tudat.
Krsna azt mondja: „Óh, bőség meghódítója! Nálam nincs magasztosabb igazság. Rajtam nyugszik minden, mint gyöngysor a fonálon.” (Bg. 7.7.) Tudod mit jelent ez? Kívülről csak a gyöngyöket látod, de ha jobban odafigyelsz, akkor látod, hogy mindegyiken keresztülfut a fonál, mely fenntartja az egészet. Így tartja fenn Krsna akarata az egész anyagi teremtést. Az Ő kívánságára keringenek pályájukon a bolygók, növekednek a növények, küzdenek egymással az állatok, s hal meg az ember. Ezt más vallás is így mondja, nem csak a mi filozófiánk. Legyen világosság, s lőn világosság. Ez Krsna akarata.
Ám amikor Krsna azt mondja, hadd leckéztessem meg ezt a bhaktát, akkor tiltakozunk. Világosság lehet, föld lehet, víz lehet, de hogy engem megleckéztessenek, az már nem járja! Az nem lenne igazságos, nem ezt érdemlem. Nem szabadna ilyennek történnie velem!
Miért nem? Krsna akaratát szeretnénk kormányozni? Nem taníthat minket azokkal az eszközökkel, ahogy azt Ő jónak látja? Ha így hisszük, kétségbe fogunk esni, s azt kérdezzük, hogy lehet ez?

Krsna arra kérte Judhisthirát, hogy hazudjon, Ardzsunát pedig, hogy lője le Karnát, mikor az letette fegyverét. Miféle eszközök ezek? Ám végső soron imádjuk ezt Krsnában. Mint ahogy Prabhupád is mondja a „Tökéletes kérdések, tökéletes válaszok”-ban, hogy Krsna a legnagyobb szélhámos, de mi mégis imádjuk ezt benne. Látnunk kell azonban, hogy az egész világ az Ő akaratától függ, aszerint működik. Ha ezt észrevesszük, akkor a kétesnek tűnő dolgokban is látni fogjuk Krsnát, s nem panaszkodunk, hanem ezáltal is imádjuk Őt. Máskülönben önellentmondásba keveredünk.

Tegyük fel, hogy bejön egy ember a házatokba, és megkérdi, van-e múrti nálatok. Mert ha van, megfogják és összetörik. Erre te azt gondolod: „Elhatároztam, hogy becsületes leszek, ezért megmondom az igazat, hogy van.” De mikor cselekszel helyesen? Ha tartod magad az általában becsületesnek tekintett viselkedéshez, vagy ha hazudsz Krsna érdekében? Melyik az előbbrevaló?
Elmondok egy történetet ezzel kapcsolatban. A kuruksétrai csatában egyszer Karna nagyon hevesen támadt Judhisthirára. Karna kiváló harcos volt, Szúrja fia, s valójában testvére az öt Pándavának, de ezt nem tudták róla. Judhisthira szorult helyzetében Ardzsunát kereste tekintetével, mert az ő segítségét várta. Látta is, hogy Ardzsuna észrevette, mégsem siet a segítségére. Végül Judhisthira kikeveredett szorult helyzetéből, de miután leszállt a Nap, és aznapra véget ért a csata, előszedte Ardzsunát:
- Ardzsuna, milyen dolog ez? Én annyiszor segítettelek a harcban, te pedig magamra hagysz? Ha nem vagy képes arra, hogy Gándíva íjadat arra használd, hogy engem megvédjél, miféle íj az?
Egy kissé méregbe gurult, és szidalmakat szórt Ardzsuna kedvenc Gándíva nevű íjára. Ardzsuna rögtön belekékült, s az eszébe jutott, hogy egyszer megfogadta, levágja a fejét annak, aki ezt az íjat szidja. Kardot is rántott, és Judhisthirára rontott. Krsna azonban közbelépett, és lefogta Ardzsuna karját:
- Megbolondultál? Mit teszel?
- Le kell vágnom a fejét, mert megfogadtam, s a szavamat adtam, hogy aki az íjamat szidja, azzal végezni fogok!
- Álljon meg a menet, Ardzsuna! Te arra is szavadat adtad, hogy Judhisthira lesz a király, és segíteni fogod őt utolsó csepp véredig, hogy győzzön a csatában! Most akkor melyik szavadat tartod meg? Bármelyiket választod, mindenképpen ellentmondásba keveredsz! A magasabb cél érdekében tett elhatározásod mellett kell kiállnod, s ki kell tartsál Judhisthira mellett!

Ha megfogadtuk, hogy bhakták leszünk, Krsnát szolgáljuk, akkor mindig ebből kiindulva kell döntenünk, s ha egyebet is elhatároztunk, amely alacsonyabbrendű ennél, abból engednünk kell. Történhet olyan, amit problémának látsz, és felháborodsz rajta, de vigyázz, mert lehet, ellene mész annak, hogy megfogadtad, bhakta leszel. Mert megfogadni, hogy bhaktaként fogsz élni, az azt jelenti, hogy mindig az Ő akaratát lesed, s szolgálod szeretettel. Ha nem ezt nézed, akkor előbb-utóbb ellentmondásba keveredsz. Ha valaha kell hazudni, azt csak azért szabad, hogy Krsnának örömet okozzon, máskor nincs helye, de ha azért nem hazudok, mert ragaszkodom a becsületesnek vélt viselkedéshez, még ha az Ő érdekében máshogy kellene is tennem, milyen ember vagyok akkor?
A lábunk porát valakinek a fejére szórni sértés a másikkal szemben. A gópíknak ugyanez volt a véleménye, ezért soha nem tettek volna ilyet. Mégis, amikor Krsnának fájt a feje, és bhaktái lába porát kérte gyógyírként, azonnal megtették. Úgy gondolták, még ha szenvedniük is kell majd az ezért járó visszahatások miatt, boldogan mennek a pokolba, csak Krsna feje ne fájjon tovább. Rádhárání és a gópík minduntalan megszegték a földi szabályokat. Alvó férjük mellől felkeltek, s kilopakodtak az éjszakába Krsnához. Ez talán a legerkölcstelenebb dolog, de megtették Krsna iránti vonzalomból. Ha Krsna szólította őket, otthagyták csecsszopó gyermeküket, kifuthatott a tűzön az étel, nem gondoltak semmivel.