Parāśara Bhaṭṭārya: Aṣṭaślokī
śrī parāśarabhattāryaḥ
śrīrangeśa-purohitaḥ |
śrīvatsānka-sutaḥ śrīmān
śreyase me’stu bhūyas ||
Srí Parásar Bhattárja,
Srírangam urának papja és legfőbb jóakarója,
Srívatszánka nemes fia
szórja rám bőkezű áldását!
Parāśara Bhaṭṭārya a 12. században élt, a Srí szampradája egyik kiváló tudósa, Rámánudzsa ácsárja unokatanítványa, aki Srírangam templomának vezető papja is volt. Édesapja, Srívatszánka Rámánudzsa egyik vezető tanítványa, s édesanyja, Ándál is az írások és a tan kiváló ismerője. Nevét Rámánudzsa ácsárjától kapta.
Parāśara egy legendás
ṛṣi neve (a név szokásos etimológiája:
parā-śara – vissza-ölő, azaz a halált megfordító, holtakat feltámasztó), a
Viṣṇu-purāṇa szerzője, a
Bhaṭṭārya szó pedig a tudós bráhmanáknak kijáró tisztelgő cím.
Parāśara Bhaṭṭārya e költeménye a Srí szampradája három nagy mantráját magyarázza. E mantrák – kettő közülük bizonnyal – bizalmas természetű, hagyományosan a mester súgja a beavatáskor a jelölt fülébe, s bár beszélnek, tanítanak róla, ám többnyire csak körülírva említik – hogy ne felolvasás közben avassa be akaratlanul a felolvasó a hallgatót. Az ok nem a titkolózás, hanem a mantra különösen nagy becsben tartása.
A három mantra közül az első a
mūla-mantra. A
mūla szó gyökeret jelent, valami alapját, forrását, kiindulópontját.
Mūla-mantra, mert ez a mantra az imádat alapja – mondja az egyik megközelítés. A mantra
mūla, mert a mindenség eredetéről, s az élőlény eredeti természetéről, legbensőbb valójáról szól – így a másik magyarázat. A
Nárájan-upanisad ekképpen említi, írja körül a nyolcszótagú múla-mantrát:
Óm! először ezt kell mondani, majd utána: „namah”,
s aztán: „Nárájanája”. Óm, ez egy szótag (vagy: az egy-szótag),
a „namah” két szótag, s a „Nárájanája” öt szótag.
Bizony, ez Nárájan nyolc szótagos mantrája.
Az olvasó feladatát megkönnyítve, pusztán az egyértelműség kedvéért közöljük a mantra szövegét (a hagyományt tisztelve a cikk szövegének hangos felolvasásakor a szanszkrt mantrát kivételesen hagyjuk el):
oṁ namo nārāyaṇāya
ÓM! Hódolat Nárájannak!
Ám a mantra jóval több, mint szavainak egyszerű fordítása –
Parāśara Bhaṭṭārya költeményének első fele éppen erre világít majd rá.
A költemény rákövetkező két strófája a
dvaya-mantra értelmezésében segíti az olvasót:
śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||
Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!
A költemény utolsó két strófája pedig a
carama-śloka (végső vers) magyarázata. Ez is titok – majd látjuk –, ám másként, mint az előző két mantra.
Az első négy strófa tehát a nyolcszótagú mantrát értelmezi. Először a mantra szavainak mögöttes értelmére világít rá, majd a gyakorló elé tornyosuló akadályok legyőzésére tanít. Az első szóval, az oṁ-mal kapcsolatban így szól:
a-kārārtho viṣṇur jagad-udaya-rakṣā-pralaya-kṛt
ma-kārārtho jīvas tad-upakaraṇaṁ vaiṣṇavam idam |
u-kāro’nanyārhaṁ niyamayati saṁbandham-anayoḥ
trayī sāras tryātmā praṇava imam artham samadiśat ||1||
versmérték: śikhariṇī (koronás)
Az
a hang Visnut jelenti, a mindenség létrejöttének, megoltalmazásának és megsemmisülésének beteljesítőjét.
A
ma hang az élőlényre, az Ő eszközére, e Visnuhoz tartozó (létezőre) utal,
az
u hang pedig kizárólagosan fűzi össze kettejüket.
A három Véda leglényege, a hármas jellegű óm mantra e jelentést tárta elénk.
Az értelmezés kézenfekvő az óm dévanágarí írásjelére ॐ tekintve. Az írásjel három hang kombinációja: A, U, M. Alapja az A hang írásjele: अ, melyből az ómban a hármas számjegyünkhöz hasonlatos jel marad meg. Az ehhez középen kapcsolódó hurokszerű vonal az U hang szokásos szótagközi írásjele, míg a félholdban a pont az M (anuszvára) írásjele.
A vers az M hang kifejtésekor az élőlényt semlegesnemű mutatószóval jelzi (idam), s ez annak a jele, hogy az élőlény – azaz mindannyian – csupáncsak eszköz Isten kezében.
A második strófa a namaḥ szó jelentéseinek rétegeit bontja ki:
mantra-brahmaṇi madhyamena namasā puṁsaḥ svarūpaṁ gatiḥ
gamyaṁ śikṣitam īkṣitena purataḥ paṣcādapi sthānataḥ |
svātantryaṁ nija-rakṣaṇaṁ ca samucitā vṛttiś ca nānyocitā
tasyaiveti harer vivicya kathitaṁ svasyāpi nārham tataḥ ||2||
versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)
A szent mantra a középső
namaḥ szóval az ember eredeti természetét, útját
és elérendő célját tanítja meg, attól függően, hogy a megelőző, vagy rákövetkező szóval olvassuk.
(A lélek) alkalmatlan a teljesen független létezésre és önmaga megoltalmazására,
„csupán az övé”, Harié. Szétválasztva (a szótagokat) pedig azt mondja: nem a sajátjáé.
A mantra második szavának (namaḥ) jelentése tisztelet, hódolat, melynek vonzata a részeshatározós eset – ez jelöli meg, hogy kinek jár meg a hódolat. Ám a vers szerint kétféleképpen is olvasható: az óm mantrával együtt olvasva a namaḥ (oṁ namaḥ) szinte így hangzik: oṁ na-mama, azaz „nem az enyém”. Így a szópár a lélek eredeti természetéről tanít, arról, hogy a lélek nem az anyagvilághoz tartozik, „nem az enyém”, nem az én világom. Olyan, akár a partravetett hal. Ám a két szó együtt a lélekszikra valódi hovatartozását is megmutatja, hiszen az első szó az ÓM!, azaz a lélek természete transzcendens! nem evilághoz, hanem Istenhez tartozó.
S mi az útja? az ő eszköze? a szádhanája? hódolatainak felajánlása: namaḥ.
S mi az elérendő célja? Erre a namaḥ rákövetkező szóval való olvasása tanít: namo nārāyaṇāya – hódolat Nárájannak. „Nem az enyém” értettük meg a megelőző szóval való kapcsolatból… hanem Nárájané – egészíti ki a rákövetkező szóval való összefonódás. Miért? erre felel a vers második fele: a lélek nem alkalmas a független létezésre, és önmaga megoltalmazására. Létének csak Harihoz kötődve van értelme.
A versmérték a szabályos, azonos szótagszámú śārdūlavikrīḍita, ám a harmadik páda kivételesen egy szótaggal hosszabb. Talán nija-rakṣaṇaṁ ca végén a ca lehet a beékelődő felesleges szótag,
A mantra harmadik szava: nārāyaṇāya – a költemény harmadik strófája ezt értelmezi:
akārārthāyaiva svamahamatha mahyaṁ na nivahāḥ
narāṇām nityānām ayanam iti nārāyaṇapadam |
yamāhāsmai kālaṁ sakalamapi sarvatra sakalāsv
avasthāsvāviḥ syuḥ mama sahaja-kaiṅkarya vidhayaḥ ||3||
versmérték: śikhariṇī (koronás)
Bizony, csakis az (óm) A hangjával megszólítottnak, s nem magamnak (élek).
Az örökkévaló lelkek oltalma – ezt (jelenti) a
Nárájan név.
„Őnéki” – mondja, mert minden időben, mindenhol és mindenféle
helyzetben csakis az őiránta érzett természetes szolgálatkészség módozatait érezzem!
A második szó (namaḥ) tisztázta, hogy nem magamnak élek. Kinek is? Az óm A hangjával megszólítottnak, azaz Istennek. Reá utal a Nārāyaṇa név.
A szóösszetétel kétféle értelemben is felbontható, a „minden lény (nāra) menedéke (ayana)”, ha az összetételt birtokos szóösszetételnek (tatpuruṣa) tekintjük… miként a magyar nyelvben a tengerpart szót – a tengerpart a tenger partja, az előtag az utótag birtokosa.
Ám a szóösszetételt másként is értelmezhetjük: a bahuvrīhi összetételben a főnévből melléknév lesz, így a nārāyaṇa jelentése „mindenember-hajlékú”. Előbbi („minden lény menedéke”) értelemben ő az, akinél a lények menedéket keresnek, utóbbiban pedig aki áthatja a lényeket, aki bennük lakozik.
Őnéki – kezdődik a vers harmadik sora, s ez a Nārāyaṇa név részeshatározós esetben ragozott alakjára utal – helytől, időtől és körülménytől függetlenül csakis Isten iránti szolgálatkészség (kaiṅkarya) hasson át. E szolgálatkészség jelzője a sahaja („vele-született”), azaz magától értetődőn természetes.
A Nárájan név további jelentésárnyalatait a Bhágavata-purána versei alapján Srídhar szvámí kommentárja fedi fel.
Aki tökéletesen zengi a mantrát, a fentiek szerint éli azt. Ám aki nincs ebben az áldott helyzetben, számára is van esély – ugyanennek a mantrának a zengésével. A tévedések és kételyek eloszlatásának módja szintén a múla-mantrán való meditáció… az alábbiak szerint:
dehāsaktātma-buddhir yadi bhavati padaṁ sādhu vidyāt tṛtīyam
svātantryāndho yadi syāt prathamam itara śeṣatva-dhīś cet dvitīyam |
ātmatrāṇonmukhaś cen nama iti ca padaṁ bāndhavābhāsa-lolaḥ
śabdaṁ nārāyaṇākhyaṁ viṣaya-capala-dhīś cet caturthīṁ prapannaḥ ||4||
versmérték: sragdharā (virágfüzéres)
Amennyiben a szádhu úgy vélné, hogy a lélek nem más, mint a test, emlékezzék a harmadik (hangra),
ha függetlenség vakítaná el, akkor az elsőre, ha pedig mást tekintene végső menedéknek, a másodikra.
Ha túlságosan bízik önnön oltalmában, (emlékezzék) a hódolat szóra, ha a látszat-rokonság után sóvárog,
Nárájan nevére, míg ha az érzéktárgyakon csapong nyughatatlan értelme, a negyedik részre (gondoljon) a meghódolt lélek.
A testi tudattal élő emlékezzék arra, hogy ő az óm mantrában (ॐ) a pici pötty, a lélek-parány – akit a szeretet szétszakíthatatlan köteléke fűz a hatalmas létezőhöz, Istenhez. Akit elvakít önnön függetlensége, gondoljon a Legfőbb Létezőre, s aki másnál keresne menedéket, gondoljon arra a szeretet-kötelékre, ami természete szerint Istenhez fűzi őt – még ha ma nem is ennek él. Aki túlságosan magabiztossá válik, az hajtsa meg a fejét a namaḥ szóra gondolva. Az ātma-trāṇa-unmukhaḥ (önnön oltalmában elszánt) kifejezésben az unmukhaḥ szó szerint felfelé tekintőt jelent – aki így, dacosan vetné fel a fejét, az inkább a namaḥ szóra emlékezve hajtsa meg azt. Aki a világi létben elmerülve az ideiglenes kapcsolatokba vetné bizalmát, az emlékezzék az örök rokonságra, Nárájanra. Míg aki az érzékek tárgyai után sóvárog, gondoljon a mantra negyedik részére, azaz a Nárájan szó részes esetű ragjára (-āya): ami az érzékeknek szentelt élet helyett Isten iránti szolgálatkészségre, az őérte való életre emlékeztet mindannyiunkat.
A következő két strófa új gondolatmenetet nyit, a páros mantra értelmezésébe vezeti be az olvasót:
netṛtvaṁ nitya-yogaṁ samucita-guṇa-jātaṁ tanu-khyāpanam co-
pāyaṁ kartavya-bhāgam tvatha mithuna-paraṁ prāpyam evaṁ prasiddham |
svāmitvaṁ prārthanāṁ ca prabalatara virodhi prahāṇaṁ daśaitān
mantāraṁ trāyate cetyadhigata-nigamaḥ ṣaṭpado’yaṁ dvikhaṇḍaḥ ||5||
versmérték: sragdharā (virágfüzéres)
Vezetés, örök kapcsolat, a szükséges tulajdonságok tárháza, formájának hirdetése,
az út, (az általunk) itt és most elvégzendő rész, a Legfelsőbbel való találkozás mint ünnepelt cél,
tulajdonosság, fohászkodás, és az áthatolhatatlan akadályok ledöntése – e tíz (tényezőt feltáró),
hat szavú, két részből álló, s a Védából megismert mantra zengése megszabadítja a mantrazengőt.
Az ötödik strófa tíz tényezőt említ, ezeket a rákövetkező, hatodik vers bontja ki, értelmezi:
īśānāṁ jagatām adhīśa-dayitām nityānapāyām śriyam
saṁśrityāśrayaṇocitākhila-guṇasyānghrī harer āśraye |
iṣṭopāyatayā śriyā ca sahitāyātmeśvarāyārthaye
kartuṁ dāsyam aśeṣam apratihataṁ nityaṁ tv ahaṁ nirmamaḥ ||6||
versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)
A világok hatalmasságai legfőbb urának kedves hitvesét, az örökkön múlhatatlan Srít
megközelítve, az oltalmat keresők számára leginkább kívánatos Hari lábaihoz folyamodom.
A legkedvesebb módon, Laksmíval együtt hadd fűzzön a lelkek urához
a szolgálat teljes, akadálytalan és örök köteléke, s hadd tegyem e szolgálatot teljesen önzetlenül!
A páros mantra (dvaya-mantra) voltaképpen két, az isteni páron meditáló mantra – így kétféle értelemben is páros. Az ötödik strófa ezért említi két részből állónak. A (két) mantra így hangzik:
śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||
Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!
Bár látszólag mindkét mantra csupán a Nárájan előtti hódolat kifejezése, Nárájan nevét mindkét részben megelőzi śīmat szó. E szó többféleképpen is értelmezhető. A -mat képző főnévből melléknevet képez, valamivel ellátott értelemben. A śrī jelentései vagyon, siker, szépség, fenség – és a szerencse úrnőjének, Laksmínak egyik neve is ez. Így a śrīmat jelenthet vagyonost, sikerest, szépségest, fenségest vagy dicsőt (ebben az jelentésben istenségek, nagyrabecsült személyek, vagy róluk szóló írásművek neve előtti magasztaló szótag is lehet a śrīmat, pl: Śrīmad Bhāgavatam), ám „Laksmís”, „Laksmí ura” értelemben Nárájan jelzője is.
Mindkét mantra-rész három-három szóból áll (a śrīman-nārāyaṇa-caraṇau szóösszetétel, így egy szónak tekintendő) – ezért említi a költemény ötödik strófája hatszavúnak.
Az ötödik strófában említett tíz tényező a rákövetkező vers fényében látszik igazán – e tényezők a dvaya-mantra egy-egy szóeleméhez kapcsolódnak:
1. netṛtvam (vezetés), mert Srí vezeti a híveit a szolgálatban, s ő vezeti őket Nárájan elé – ez a dvaya-mantra śrī szavára utal.
2. nitya-yogam (örök kapcsolat), mert Srí a Legfőbb Úr, Nárájan kedves hitvese – erre a mantra -mat képzője emlékeztet bennünket
3. samucita-guṇa-jātam (a szükséges – alkalmas – tulajdonságok tárháza), ő Nárájan, ahogy a hatodik strófa is megállapítja: a dzsíva-lelkek végső menedéke, oltalma. A legfőbb menedék neve Hari – hiszen ő a bűnök eltörlője. A Brhan-náradíja-purána szerint:
harir harati pāpāni duṣṭa-cittair api smṛtaḥ |
anicchayāpi saṁspṛṣṭo dahaty eva hi pāvakaḥ ||
„Hari elveszi [harati] még a gonosz szándékkal reá emlékezők bűneit is,
miként a véletlenül megérintett tűz is perzsel.” (Brhan-náradíja-purána 1.11.100.)
Ám Parāśara Bhaṭṭārya figyelme először mégis Laksmí felé fordul… őt közelíti meg, hogy Hari kedvesének társaságában, áldását, támogatását elnyerve részesülhessen a Legfelsőbb Úr szolgálatának lehetőségéből – s eközben, mintegy mellékesen megszabaduljon az én és enyém tévkoncepciójától is (ahaṁ nirmamaḥ, a nir-mama jelentése enyém-nélküli, azaz önzetlen).
4. tanu-khyāpanam (formájának hirdetése), hiszen Hari – bár teste nem anyagi –, mégsem forma nélküli. A mantra caraṇau (lábait) szava emlékeztet bennünket erre a tényre.
5. upāyam (szó szerint eszköz, átvitt értelemben út, módszer), s ez nem más, mint a menedék (śaranam ) keresése. A śaranāgati, az oltalomkeresés a legfontosabb út – hirdeti e szampradája. Az oltalomkeresést a Váju-purána ekképpen határozza meg:
ānukūlyasya saṅkalpaḥ prātikūlyasya varjanaṁ |
rakṣiṣyatīti viśvāso goptṛtve varaṇaṁ tathā |
ātma-nikṣepa-kārpaṇye ṣaḍ-vidhā śaraṇāgatiḥ ||
A (vele) egybevágónak akarása, a (vele) ellenkezőnek elhagyása,
a szilárd hit abban, hogy majd megoltalmaz, gondviselőként őt választani,
önmegtagadás és alázat („szegénység”) – e hatféle az oltalomkeresés.
6. kartavya-bhāgam (elvégzendő rész), az amit mi tehetünk meg, itt és most. Erre a mantra prapadye (menedéket keresek, hozzá lépek) szava utal.
A menedék (śaranam) két részből áll. A bhakta kívánja és keresi ezt a menedéket, Nárájan pedig megajándékozza vele hívét. Azt mondják, míg az ember egy lépést tesz Isten felé, Isten ezret őfeléje. Ezért tartja fontosnak kiemelni a szerző az általunk megteendő részt.
7. mithuna-paraṁ prāpyam (a Legfelsőbbel való találkozás), mint az elérendő magasztos cél. E Legfelsőbb pedig nem más, mint az isteni pár. A dvaya-mantra második részének bevezető szava, a śrīmate (Srí urának) mutat erre.
8. svāmitvam (tulajdonosság, uralkodói helyzet), ez a Legfelsőbb Úrra, Nárájanra vonatkozik, minden dolog (tétlen, és tudatosságot nélkülöző anyag, acit), minden lény (tudatos létező, cit) – beleértve Laksmít is – birtokosa ő. Ez a tényező a második mantránk Nārāyaṇa szavához kötődik – a részeshatározós eset ragját a következő pontban, külön tárgyaljuk.
9. prārthanām (fohászkodás), a fohászok egyedüli iránya a Srí társaságában lévő Nárájan, erre a részeshatározós eset ragja (-āya) emlékezteti a mantra zengőjét.
10. prabalatara virodhi prahāṇam (áthatolhatatlan akadályok ledöntése) végezetül a hódolat felajánlása ledönti a gyakorló előtt tornyosuló legnagyobb akadályokat is – nem azért, mert a gyakorló maga ilyen erős volna, hanem az isteni oltalom folytán. Ezt azonban a harmadik titok bontja majd ki részletesebben.
A harmadik titok, a Bhagavad-gítá végkövetkeztetése az utolsó két strófa témája:
mat-prāptyarthatayā mayoktam akhilam saṁtyajya dharmaṁ punaḥ
mām ekam mad-avāptaye śaraṇam ity ārto ’vasāyaṁ kuru |
tvām evam vyavasāya-yuktam akhila-jñānādi-pūrṇo hy aham
mat-prāpti-pratibandhakaiḥ virahitaṁ kuryāṁ śucam mā kṛthāḥ ||7||
versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)
Teljességgel feladva mindazt a dharmát, amit az imént neked elmondtam, csupán az én elérésem kedvéért,
hogy velem találkozhass – így keress oltalmat, egyedül nálam! Erről tégy szilárd elhatározást, óh szenvedő!
Hiszen enyém a tudás, és a többi fenség teljessége. Elszánásod látva ezért
ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt, ne aggodalmaskodj hát!
Ez, és a rákövetkező strófa a Bhagavad-gítá 18.66. versét idézi fel. Ez Krsna tanításának végkövetkeztetése, ezért carama-śloka (végső vers) néven említik:
sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja |
ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ ||66||
Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj!
Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!
A vers – bár nem titkos mantra –, mégis illik a titkok sorába, hiszen a Gítá 64. versében Krsna maga is így utal rá, a legeslegnagyobb titokként, a legfelsőbb tanításként [sarva-guhyatamaṁ, paramaṁ vacaḥ] említi e gondolatot.
A Gítá mint egy enciklopédia, a lehetőségek széles tárházát kínálja fel az olvasónak… így mindenki megtalálja benne azt, ami az aktuális helyzetében a leginkább neki való. Minden dharmát feladva – tégy félre mindent, mit az imént eléd tártam, s keresd az én oltalmam! – mondja Krsna. Az oltalomkeresés (śaranāgati, szó szerint „oltalomért való érkezés”) az áldásos tettek végzéséhez vagy tudás elmélyítéséhez képest egy új dimenziót nyit.
A ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt szó szerint: az én elérésem ellen ható béklyók nélkülivé teszem.
niścitya tvad-adhīnatāṁ mayi sadā karmādy-upāyān hare
kartum tyaktum api prapattum analaṁ sīdāmi duḥkhākulaḥ |
etat jñānam upeyuṣo mama punas sarvāparādha-kṣayam
kartāsīti dṛḍho’smi te tu caramaṁ vākyaṁ smaran sāratheḥ ||8||
versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)
Kétségtelen, örökkön alárendelted vagyok, óh, uram, Hari! A karmát s a többi utat
végigjárni, ám feladni sem tudom, s meghódolni sem vagyok képes. Így tengetem nyomorúságos életem,
egyvalamit azonban megértettem: készen állsz minden bűn
eltörlésére! Szilárdan emlékszem a kocsihajtó e végső tanítására.
A Srí szampradája tenkalai („déli”) ágának alapvetése e strófa hangulata. Az isteni kegy indokolatlan, a lélek bár képtelen a meghódolásra is, ám az indokolatlan isteni kegy minden bűnt, minden hiányosságot eltörölve megmenti őt. A vers azonban túllép a fenséges hangulaton, hiszen Krsnát Ardzsuna kedves barátjaként említi… aki a kocsihajtó szerepét vállalja barátja szolgálatában. Hari az életek sokasága alatt felhalmozott bűn-hegyeket elragadó Isten, aki azonban kedves, együttérző jóbarát is egyben… az egyedüli esély.
Bejegyzések
