Vallabha - a végkövetkeztetés titka

siddhānta-rahasya

 

 

A költemény a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény ötödik darabja.
1492-ben, 14 esztendősen már tanult vándortanítóként utazott: Dzsagannáth Puríból Kásiba, majd onnan Mathurá vidékére. A monszun kezdetén érkezett Gókulába. A Yamunā partján, Govinda-ghāṭa mellett a Yamunāṣṭakam című költeményét szavalta. Éjjel meditált és meditációjának eredményét foglalta az alábbi versbe.

śrāvaṇa-śyāmale pakṣe ekādaśyāṁ mahāniśi |
sākṣād-bhagavatā proktaṁ tadakṣaraśa ucyate || 1 ||

Srávana hó fogyó holdjának tizenegyedik napján éjfélkor
maga az Úr mondta e szavakat, amit szóról szóra elismétlek.

A srávana hó fogyó holdja a júliusi telihold utáni időszak. Ez Indiában a monszun idejének kezdete.

brahma-sambandha-karaṇāt sarveṣāṁ dehajīvayoḥ |
sarva-doṣa-nivṛttir hi doṣāḥ pañcavidhāḥ smṛtāḥ || 2 ||

A brahma-szambandha megtételével az összes test és lélek
minden egyes hiányossága megsemmisül. E hiányosságok ötfélék lehetnek:

A brahma-sambandha, a Legfelsőbb Lélekhez kapcsolódás mantrája a pustimárg szampradájába való beavatás fogadalomtétele.

sahajā deśa-kālotthā loka-veda-nirūpitāḥ |
saṁyogajāḥ sparśajāśca na mantavyāḥ kathañcana || 3 ||

Veleszületett, helyből és időből fakadó, világi és szent előírásokhoz kötődő,
társaságból fakadó és érintkezésből származó. Nincs bármi más említendő.

Az ötféle hiányosság:
1. veleszületett (saha-ja) hiányosság: az ember előző életeinek hozadékaként veleszületett tulajdonságai
2. helyből és időből fakadó (deśa-kāla-uttha): az aktuális életkörülményeiből fakadó (hely mint lakóhely, idő mint életkor, illetve napszak)
3. világi és szent előírások (loka-veda-nirūpita): a világi és szent előírásokkoz végzéséhez kötődő hiányosságok
4. társaságból fakadó (saṁyoga-ja): a társaság, rokonok, barátok, munkatársak, a közösségek hatása
5. érintkezésből származó (sparśa-ja): tisztátalan, kedvezőtlen dolgokkal való kapcsolat hatása

anyathā sarvadoṣāṇāṁ na nivṛttiḥ kathañcana |
asamarpita-vastūnāṁ tasmād varjanam ācaret || 4 ||

A hiányosságok megszüntetésének (a Legfelsőbb Lélekhez való kapcsolódáson túl) nincs más módja.
Ezért a nem felajánlott dolgokat hagyd el!

nivedibhiḥ samarpyaiva sarvaṁ kuryāditi sthitiḥ |
na mataṁ deva-devasya sāmi-bhuktaṁ samarpaṇam || 5 ||

Tegyen mindent felajánlásként, teljesen átadva – így helyes,
az istenek istenének ne ajánljon fel félig megevettet sem!

„félig megevett" – sāmi-bhukta, vagy félig élvezett, használt (a bhuj igei gyök jelentései eszik, élvez, használ, a bhukta a bhuj gyökből képzett befejezett melléknévi igenév)
És mégis akadnak kivételek. Emlékezetes történet ezzel kapcsolatban Ráma és a felajánlott jujuba gyümölcsökbe kóstoló Sabarí esete.

tasmād ādau sarvakārye sarva-vastu-samarpaṇam |
dattāpahāra-vacanaṁ tathā ca sakalaṁ hareḥ || 6 ||

Ezért minden tett kezdetén mindent ajánljon fel
teljes egészében Harinak, úgy, mint az "adott dolog visszavétele" mondás.

A beavatáskor a tanítvány felajánlja saját magát Krsnának. Ha ezután a világban élve önösen viselkedik, megfeledkezik fogadalmáról, akkor tulajdonképpen visszaveszi a beavatáskor tett felajánlását – ez a dattāpahāra (datta-apahāra), az 'adott visszavétele'. A tanítvány mindent ajánljon fel, dattāpahāra nélkük.

na grāhyam iti vākyaṁ hi bhinna-mārga-paraṁ matam |
sevakānāṁ yathā loke vyavahāraḥ prasiddhyati || 7 ||

Ne fogadd el az ilyen beszédet, mert más irányzat nézete,
miként a világi életben is, a szolgát a tettei teszik tökéletessé.

A dattāpahārá-ra tekinthetünk úgy is, hogy amit felajánlottunk, az az Úré, ezért többé már nem használhatjuk azokat. Ezt a nézetet Vallabha elutasítja. „Miként a világi életben is" (yathā loke) – mondja, miként a világi életben a szolga ura útmutatását és jóváhagyását követve, ura eszközeit használva cselekszik, így járjon el a Isten szolgája is, ura útmutatása és jóváhagyása szerint cselekedve, a szolga őnéki felajánlott testét, gondolatait, szavait és szívét-lelkét az Úr örömére használva.
„Más irányzat" bhinna-mārga-param: 'más útnak szentelődő'

tathā kāryaṁ samarpyaiva sarveṣāṁ brahmatā tataḥ |
gaṅgātvaṁ sarva-doṣāṇāṁ guṇa-doṣādi-varṇanā |
gaṅgātvena nirūpyā syāt tadvad atrāpi caiva hi || 8 ||

Így ajánlva fel teendőidet, azok teljesen lelki természetűvé válnak.
Minden hiányosság gangeszséges lesz, legyen bár erény vagy bűn az eredete,
gangeszségként látszik majd. Éppen így van ebben az esetben is.

Miként a Gangeszbe torkolló patakok: vizük a Gangeszhez érve gangeszvízzé válik, ezért onnantól tiszták és szentek lesznek. Így van ez a valóban önátadott lélek felajánlásaival, tetteivel is.

Nárada: Bhakti-szútrák, 4.

Negyedik fejezet – a cél – a szeretet kifejtése

anirvacanīyaṁ prema-svarūpam | 51

anirvacanīyam – elmondhatatlan, leírhatatlan; prema-svarūpam – a szeretet természete

A rajongó szeretet természete leírhatatlan.

mūkāsvādanavat | 52

mūka-āsvādana-vat – néma kóstolóhoz hasonlatos

Miként a néma (ételt) kóstoló.

Az élmény nem foglalható szavakba úgy, hogy az is értse, akinek nincs hasonló tapasztalata.

prakāśate kvāpi pātre | 53

prakāśate – megnyilvánul; kva api – valamikor; pātre – méltó személyben

A méltó személy előtt néha mégis megnyilvánul.

A kvāpi (valahol, valamikor, olykor) bizonytalanságot fejez ki – a préma alászálló, nem érhető el törekvéssel – feltárul. „Ez a lélek tudós magyarázatokkal, mérhetetlen értelemmel, de sok-sok hallással sem érhető el. Csakis az érheti el, akit Ő választ magának, s néki saját formájában mutatkozik.” (Kaṭha-upaniṣad 1.2.23.)

Bár a préma leírhatatlan, a következő két szútra mégis kísérletet tesz rá: hét jellemzőjét sorolja el:

guṇa-rahitaṁ kāmanā-rahitaṁ prati-kśaṇa-vardhamānam-avicchinnaṁ sūkśmataram-anubhava-rūpam | 54

guṇa-rahitam – kötőerőktől/tulajdonságoktól mentes; kāmanā-rahitam – vágy-mentes; prati-kśaṇa-vardhamānam – minden pillanatban gyarapodó; avicchinnam – szakadatlan; sūkśmataram – finomabb; anubhava-rūpam – tapasztalat-forma

A kötőerőktől és az (anyagi) vágyakozástól mentes, minden pillanatban gyarapodó, szakadatlan, (mindennél) finomabb tapasztalat.

Tapasztalat, azaz csak személyes élményként élhető meg.

tat-prāpya tad-evāvalokayati tad-eva śṛṇoti tad-eva bhāṣayati tad-eva cintayati | 55

tat prāpya – azt elérve; tat eva – bizony őt; avalokayati – látja; tat eva – bizony őt; śṛṇoti – hallja; tat eva – bizony őróla; bhāṣayati – beszél; tat eva – bizony őt; cintayati – gondol

Ezt elérve (az ember) csak őt látja, csak őt hallja, csak őróla beszél, csak őrá gondol.

Miként az óceán felé természetes-mód hömpölygő folyó – mondja a Bhágavata-puránában (Bhág. 3.29.11.) Kapila az ilyen istenszeretetről. A bhakta magától értetődő természetességgel, csak imádottját látja mindenütt, Isten már elrejtőzni sem tudna előle.

gauṇī tridhā guṇa-bhedād ārtādi-bhedād vā | 56

gauṇī – másodlagos (bhakti); tridhā – háromféle; guṇa-bhedāt – a kötőerők felosztása szerint; ārta-ādi-bhedāt – szenvedő és a többi felosztása szerint; vā – vagy

A másodlagos bhakti háromféle a kötőerők felosztása, vagy a szenvedő s a többi csoportosítás szerint.

A másodrendű bhaktiról Kapila beszél a Bhágavata-puránában. A gyakorló Isten felé fordul – ám szíve még nem tiszta, így az általa megélt bhakti-jóga anyagi indíttatásokkal kevert, és a gyakorlóra jellemző kötőerők által színezett. E bhakták közös jellemvonása, hogy nem ismerik fel a lelki azonosságot: ők különbség-látók, ellentétpárokban, kettősségekben gondolkodók. Bhinna-dṛś (különbség-látó), vagy pṛthag-bhāvaḥ (elkülönült létű) – mondja Kapila – arra a személyre, aki magából kiindulva öröm és bánat kettősségeiben képes csak látni a világot. „A különbség-látónak, aki erőszakos, büszke vagy irigy indíttatással, haraggal telve imád, annak bhakti-jógáját a tompaság jellemzi. Szenvedély jellemzi azt a különbség-látót, aki érzékei tárgyaira gondolva, hírnévre vagy hatalomra vágyva imád engem múrtiként, vagy más módon. A jóság minőségében van az az imádó, aki a karmától való megszabadulás kedvéért, vagy (tetteit) a Legfelsőbbnek ajánlva szolgál.” (Bhág. 3.29.8-10.)
A gyakorló indítéka szerinti felosztásról pedig a Gítában olvashatunk. „Négyféle jámbor ember imád engem, ó Ardzsuna, a szenvedő (ārtaḥ), a kíváncsi (jijñāsuḥ), s a vagyonvágyó (arthārthī) és a bölcs (jñānī)” (Bg. 7.16.) – mondja Krsna, majd hozzáteszi: köztük az egyhegyű odaadással felé forduló bölcs a legkiválóbb, mert mindig kapcsolatban áll vele.

uttarasmād-uttarasmāt pūrva pūrvo śreyāya bhavati | 57

uttarasmāt uttarasmāt – a következőnél; pūrva pūrvaḥ – a megelőző; śreyāya – jobb; bhavati – lesz

A rákövetkezőnél jobb az előző.

A préma, a rajongó szeretet magától értetődően felette áll a másodlagos bhaktinak – így e szútra a másodlagos bhakti felosztásáról szól. A kötőerők szerinti felosztás is értelemszerű: a sor a jóságtól a szenvedélyen át a tompaságig tart. A szútra így nyilván az indítékok szerinti felosztást taglalja: ha a gyakorló indítéka a szenvedés, az jobb, mélyebb bhaktit eredményezhet, mint a kíváncsiság, s az anyagi siker, a vagyon áhítása miatti bhakti a legingatagabb. Oka ennek, hogy a szenvedés mélyebb hatást jelent, mint az intellektuális kíváncsiság. A vagyon, a befolyás, a hatalom megszerzése és fenntartása pedig a szenvedély kötelékével megbéklyózott világi ambíciók.
A bhakta-irodalomban más felosztásokkal is találkozunk. A Bhágavata-purána tizenegyedik énekében például Nimi király az Úr híveiről kérdi a bölcs Havit, aki így beszél a bhakták három csoportjáról: „Az a legkiválóbb bhakta, aki saját magából kiindulva minden lényben látja a lelki azonosságot s minden élőlényben a Legfelsőbbet, s minden lényt a Legfelsőbben lát. Közbülső szinten áll az a bhakta, aki imádja az Urat, barátságos a többi bhaktával, könyörületes az ártatlanokkal és közömbös ellenségeivel szemben. Anyagias (prákrta) bhakta pedig az az ember, aki ugyan hittel imádja a templomi kegyszobrokat, de nem szolgálja az Úr híveit s a többi élőlényt.” (Bhág. 11.2.45-47.)

anyasmāt saulabhyaṁ bhaktau | 58

anyasmāt – másnál; saulabhyam – egyszerűbben elérhető; bhaktau – a bhaktiban

A bhaktiban, az odaadó szeretetben (a végcél) más (utakhoz képest) egyszerűbben elérhető.

Hasonló témát jár körbe a második fejezet (25-33. szútrák) is.
A Bhagavad-gítá 12. fejezetében Ardzsuna Krsnát ugyanerről faggatja „Kik a jóga legkiválóbb ismerői, azok a bhakták, akik mindig hozzád kötődnek s téged imádnak, vagy akik a múlhatatlan megnyilvánulatlant?
A magasztos úr szólott: Akik gondolataikat nékem szentelve mindig hozzám kötődnek, s nagy hittel engem imádnak, őket tartom a legkiválóbb jógínak. Ám akik a múlhatatlant, a meghatározhatatlant, megnyilvánulatlant, mindent áthatót, felfoghatatlant, változatlant, mozdulatlant és szilárdat tisztelik érzékeiket szabályozva, mindig elfogulatlanul, és minden lény jólétéért cselekedve, ők is engem érnek el. A megnyilvánulatlanhoz vonzódók több megpróbáltatással (néznek szembe), mert a testetöltött (lélek) számára a megnyilvánulatlan állapot nagyobb nehézséget jelent. Ám akik minden tettüket nékem szentelve engem tekintenek a legfelsőbbnek s a szeretet jógájában elmélyedve engem imádnak, és mindig reám gondolnak, azokat hamarosan kimentem a halál szanszára-óceánjából, ó Pārtha!” (Bg. 12.1-7.)

pramāṇāntarasyānapekśatvāt svayaṁ pramāṇatvāt | 59

pramāṇa-antarasya-anapekśatvāt – bizonyság (ok) külső függetlenség miatt; svayam – maga; pramāṇatvāt – bizonyságosság (igaz ismeret) miatt

Mert nem függ külső októl, (hiszen) maga a bizonyosság,

A szútrában kétszer is ismétlődő pramāṇa szó jelentései: érték, bizonyság, bizonyíték, ok.

śānti-rūpāt paramānanda-rūpāc-ca | 60

śānti-rūpāt – békesség formája miatt; parama-ānanda-rūpāt – legnagyobb boldogság formája miatt; ca – és

és mert a békesség, és a legnagyobb boldogság a természete.

A śānti (békesség) a megnyugszik, lecsöndesedik, megbékül igéből képzett főnév – a világ zajának, zavarodottságának elcsöndesedése, megbékítése.

lokahānau cintā na kāryā niveditātma-loka-vedatvāt | 61

loka-hānau – a világ(i) veszteségben; cintā – aggodalom; na kāryā – nem teendő; nivedita-ātma-loka-vedatvāt – az átadott önmaga, világi és védaság miatt

A világi veszteség ne okozzon (semmilyen) aggodalmat (sem), hiszen világi és védai (kötelességeivel együtt) átadta önmagát.

na tat-siddhau loka-vyavahāro heyaḥ kintu phala-tyāgas tat-sādhanaṁ ca kāryam eva| 62

na – nem; tad-siddhau – annak (a bhaktinak) sikerében; loka-vyavahāraḥ – világi tett; heyaḥ – elhagyandó; kintu – de; phala-tyāgaḥ – gyümölcs feladása; tad-sādhanam – annak (a bhaktinak) a módját; ca – és; kāryam – teendő; eva – bizony

A siker érdekében (az ember) ne hagyja el a világi tetteket, ám (ajánlatos a tett) gyümölcsének feladása, s a (bhakti) gyakorlatainak végzése.

A 8. szútra szerint az önfegyelem a világi s a szent tevékenységek feladása. Ám ez nem jelenti azt, hogy a kezdő bhakta „ez csupán anyagi!” felkiáltással felhagyjon minden cselekvéssel – ellenben az anyagi motivációtól jó megszabadulni. A tett gyümölcsének feladása nem az eredmény minőségével szembeni érdektelenség – a phalam szó szerint gyümölcsöt, átvitt értelemben pedig eredményt, következményt, viszonzást, ellenszolgáltatást jelent. Így a szútra szerinti phala-tyāga az ellenszolgáltatás vágyának elhagyása, az önzetlen, viszonzásvágy nélküli cselekvés.

strī-dhana-nāstika-caritraṁ na śravaṇīyam | 63

strī-dhana-nāstika-caritram – nő, vagyon, nem védakövető története; na – nem; śravaṇīyam – hallandó

Nőkről, vagyonról és ateistákról szóló történeteket hallani sem ajánlatos.

A nāstika szó szerint nem védakövetőt jelent, ám a kontextus nem más vallások gyakorlóiról, hanem istentagadókról szól. Elhagyandó mindaz, ami az anyagi motivációt erősítené. A nők említése általában a szexuális késztetésre utal – a tradicionális társadalmakban az írástanulmányozás a férfiak feladata, míg a nők dharmája az otthoni imádatra fókuszált – így a szexualitást a nők említése jelentette. Bhaktivinód Thákur egy dalában hasonlóképpen énekel: „Kérlek, tisztíts meg a vagyon s a nők utáni sóvárgástól, a hírnév utáni vágytól! Ez az én fohászom.” (kanaka kāminī lobha pratiṣṭhā vāsanā, chāḍāiyā śodha more, e mora prārthanā, a Dzsaiva-dharma című könyvének ötödik fejezetében). A szexuális késztetés az egyik legmélyebb gyökerű motiváció, míg a vagyon, és a hírnév sokkal rejtettebb, finomabb, ám hasonlóan erőteljes késztetései az embernek, melyek sokszor megtévesztő, tetszetős köntösbe bújnak. Mit kezdjen az ember ezekkel a késztetéseivel? Ismerje föl, hogy a vagyon Nárájané, a fenséges istené, a szép nők Krsnáé, míg a hírnév Srí Gurué.

abhimāna-dambhādikaṁ tyājyam | 64

abhimāna-dambha-ādikam – büszkeség képmutatás s a többi; tyājyam – feladandó

A büszkeség, a képmutatás, s a többi (hiba) is elhagyandó.

Vajon miképpen válhat meg az ember saját hibáitól? A választ a következő szútra adja meg:

tadarpitākhilācāraḥ san kāmakrodhābhimānādikaṁ tasminneva karaṇīyam | 65

tad-arpita-akhila-ācāraḥ – néki (Istennek) átadott teljesen viselkedés; san – lévő; kāma-krodha-abhimāna-ādikam – kéj, düh, büszkeség, s a többi; tasmin eva – bizony iránta; karaṇīyam – teendő

Viselkedése legyen teljes egészében néki (Istennek) ajánlott, így a kéjt, haragot, büszkeséget s a többit is hozza kapcsolatba vele.

Suka szerint: „A kéjt (miként Kubdzsá), haragot (miként Sisupál), félelmet (mint Kansza), gyengédséget (mint atyja), egység-tudatot (mint a vradzsabéli pásztorlegények) vagy szeretetet (mint a fejőslánykák) mindig Hari iránt megélve hívei a benne való elmélyedést érik el.” (kāmaṁ krodhaṁ bhayaṁ sneham aikyaṁ sauhṛdam eva ca | nityaṁ harau vidadhato yānti tan-mayatāṁ hi te || Bhág.10.29.15.) A Bhagavad-gítában Krsna ezt tanácsolja Ardzsunának: „Amit teszel, amit eszel, amit áldozol, amit adsz s amit vezekelsz, Kauntéja, nékem tedd azt felajánlás gyanánt!” (Bg. 9.27.) E vers jelentését Indiában, Vrndávanban értettem meg igazán. Egy templom melynek zarándokszállásán laktunk, akkoriban egy háromnapos esküvői ceremónia helyszíne volt – s mi az utolsó napon érkeztünk meg. Azt láttuk, hogy az esküvői bált is ott, a templom kertjében rendezték meg. A szamádhi-mandir, az eltávozott ősök szentélye előtt volt a „táncparkett”, ahol éjszakába nyúlóan a bollywoodi slágerekre ropták a táncot a fiatalok. Nem szentségtörés ez? mi ez a profán viselkedés itt a templomkertben? – adódik a kérdés. Aztán e Gítá-vers jutott eszembe: „Amit teszel… tedd azt felajánlás gyanánt!” Örömödet, bánatodat… egész életedet. A vradzsa-vászík éppen ezt tették.

tri-rūpa-bhaṅga-pūrvakam nitya-dāsya-nitya-kāntā-bhajanātmakaṁ prema-kāryaṁ premaiva kāryam | 66

tri-rūpa-bhaṅga-pūrvakam – a három forma törésével kísért; nitya-dāsya – örök szolgálat; -nitya-kāntā-bhajana – és örök szerelmes imádat; -ātmakam – természetű; prema – szeretet; kāryam – teendő; prema – szeretet; eva – bizony; kāryam – teendő

A háromosztatú (bhaktit jellemző korlátok fokozatos) elmaradása után, az örök szolgálatkészség, és örök szerelmes imádat természetű szeretetnek éljen, bizony, az ilyen szeretetnek éljen!

A háromosztatú, vagy hármas-forma (tri-rūpa) az 56. szútrában említett másodlagos bhakti kötőerők, vagy motivációk szerinti tagolására utal. Az ismétlés a gondolatmenet, a fejezet lezárását jelzi.

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben
· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

indokolatlan

vyādhasyācaraṇaṁ dhruvasya ca vayo vidyā gajendrasya kā
kubjāyāḥ kim u nāma rūpam adhikaṁ kiṁ tat sudāmno dhanam |
vaṁśaḥ ko vidurasya yādava-pater ugrasya kim pauruṣaṁ
bhaktyā tuṣyati kevalaṁ na ca guṇair bhakti-priyo mādhavaḥ ||

A hentes vajon követte a szabályokat? Mit mondhatnánk Dhruva herceg koráról, vagy Gadzséndra tudásáról?
És Kubdzsá volna a szépségben bővelkedő? Hol van Szudámá vagyona,
Vidura előkelő származása, vagy Ugraszéna, a jaduk ura dicső tettei?
Soha nem a tulajdonságok, egyedül csak a szívbéli odaadás teszi elégedetté Mádhavát!

A Rúpa gószvámí szerkesztette versgyűjteményben, a Padjávalíban a szeretetteljes szolgálatot magasztaló fejezet alaphangulatát Daksinátja e verse adja. Oly sokféle jó- (és persze rossz) tulajdonságot aggattunk magunkra, ám ezek közül egyik sem fontos… egyedül a bhakti, a szeretetteljes szolgálat teszi elégedetté Istent. Nem a szabálykövetés, hiszen a hentest sem a szabálykövetés tette kedvessé az Úrnak. (A történet a világi kötelességek teljesítéséről itt olvasható). Nem a tisztes kor, hiszen Dhruva herceg is csupán kisfiúcska volt, mikor a szívében imádott ura megjelent előtte Garuda hátán. Nem a képzettség vagy műveltség, hiszen az elefántok királya, akit a krokodil megtámadott, sem tanulmányozta a szentírásokat. Hasonlóan, Kansza púpos szolgálója, Kubdzsá nem volt szép, Krsna gyermekkori barátja, a bráhmana Szudámá nem volt jómódú, Vidura egy cselédlány fia volt, s Kansza apját, Ugraszénát fia börtönbe zárta, hogy maga ülhessen helyette a trónra, így nem dicsekedhetett harcoshoz illő nagy tettekkel. Mégis, mindannyian elégedetté tették Mádhavát, s így sok esetben még hiányosságaik is kikerekedtek. A nemeslelkű Kubdzsát Mukunda érintése ragyogó szépséggé változtatta. Örömmel fogadta barátjától a kevéske lapított rizst, és bár Szudámá nem kért semmit, mégis, mire hazaért, palota fogadta őt viskója helyén. Ugraszéna is kiszabadult börtönéből, s később hősiesen védelmezte Mathurá városát Dzsarászandha és Sálva seregei ellen – Krsna ekkor visszavonult az ütközettől, hogy lehetőséget adjon hívei – így Ugraszéna – számára vitézsége bizonyítására.
Talán szóismétlésnek tűnhet, hogy a vers utolsó negyedében a bhakti szó kétszer is szerepel (bhaktyā – bhaktival; bhakti-priyaḥ – bhaktit kedvelő). A magam részéről inkább indoklásnak látom… a Mádhava név gyakori értelmezése: Má-dhava, azaz Laksmí anya férje. A költő most az odaadás úrnőjének Bhaktinak a férjeként (azaz: bhakti-priyaḥ) azonosítja Mádhavát, s ez magyarázza, miért éppen bhakti teheti őt elégedetté.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita.