Bejegyzések
Rádhá személye Csaitanja előtt általában nem volt a vaisnava irányzatok fókuszában – a Nimbárka szampradáját kivéve. A költeményt általában az iskola atyamestere versének tartják, ám Nimbárka többi költeményét olvasva érezhető a stílusbéli eltérés. A vers tulajdonképpen nem Rádháról szól, hanem Krsnáról, aki Rádhá párja… ám a lüktetése annyira megtetszett, hogy nem tudtam kihagyni.
caturmukhādi-saṁstutaṁ samasta-sātvatānutam |
halāyudhādi-saṁyutaṁ namāmi rādhikādhipam ||1||
A négyarcú (Brahmá) vezette istenek magasztaltja, minden hívő imádottja,
az Ekeharcos (Balarám) csapata veszi őt körül – Rádhiká urának hódolok!
bakādi-daitya-kālakaṁ sa-gopa-gopi-pālakam |
manoharāsitālakaṁ namāmi rādhikādhipam ||2||
Baka s a többi démon végzete, a pásztorok s pásztorleányok oltalmazója,
fekete fürtjei oly elragadók – Rádhiká urának hódolok!
surendra-garva-gañjanaṁ virañci-moha-bhañjanam |
vrajāńganānurañjanaṁ namāmi rādhikādhipam ||3||
Ő szégyeníti meg az istenek önhitt királyát, töri meg Brahmá illúzióját,
s ő Vradzsa leányainak boldogsága – Rádhiká urának hódolok!
mayūra-piccha-maṇḍanaṁ gajendra-danta-khaṇḍanam |
nṛśaṁsa-kaṁsa-daṇḍanaṁ namāmi rādhikādhipam ||4||
Pávatollal ékes, a királyi elefánt (Kuvalajápida) agyarát letépő,
a gonosz Kanszát megbüntető – Rádhiká urának hódolok!
Kansza parancsára Mathurában, az aréna kapujában egy hatalmas elefánt, Kuvalajápida támadt Krsnára és Balarámra. Krsna hosszas küzdelem után tőből törte a hatalmas jószág agyarát, s azzal sújtotta támadóját halálra.
pradatta-vipra-dārakaṁ sudāma-dhāma-kārakam |
sura-drumāpahārakaṁ namāmi rādhikādhipam ||5||
A bráhmana fiát visszaadó, Szudámát vagyonossá tevő,
a mennyek fáját elrabló – Rádhiká urának hódolok!
Krsna két ízben hozta vissza az életbe bráhmana gyerekét: tanulóidejük elteltével Krsna és Balarám a halál birodalmából hozták vissza tanítójuk, Szándípani Muni vízbefúlt fiát. Egy másik alkalommal Ardzsunával együtt Mahávisnu mellől hozták vissza egy dvárakabéli bráhmana fiait.
Mennyek fája: a páridzsáta fa a tejóceán kiköpülésekor keletkezett, mely aztán Indra kertjébe került. Szatjabhámá kívánságára Krsna elrabolta Indrától a fát, és felesége kertjében ültette el.
dhanañjayā-jayāvahaṁ mahā-camū-kṣayāvaham |
pitā-maha-vyathā-pahaṁ namāmi rādhikādhipam ||6||
Ő hozta el a győzelmet a Kincsgyőztes (Ardzsunának), a hatalmas seregekre romlást hozó,
(Bhísma) nagyatya szenvedését elvevő – Rádhiká urának hódolok!
munīndra-śāpa-kāraṇaṁ yadu-prajā-pahāraṇam |
dharā-bharāvatāraṇaṁ namāmi rādhikādhipam ||7||
Az aszkéták vezére átkának oka, a Jadu nemzetség végzete.
a Föld terhének elvételéért szállt alá – Rádhiká urának hódolok!
A Bhágavata-purána 11.1. fejezete beszéli el a történetet: bár Krsna azért szállt alá e világba, hogy könnyítsen a Föld terhén, amit a ksatriják okoztak, a kuruksétrai csata után Krsna nemzetsége – a Jadu dinasztia – még mindig létezett. „3. Az Úr karjaitól óvott Jádavákon keresztül megsemmisítve a Földet terhelő királyokat és seregeiket, a kifürkészhetetlen Úr azt gondolta: »Bár a Föld terhét levettem, mégsem könnyebbült meg (teljesen) amíg a legyőzhetetlen Jadu nemzetség fennáll. 4. Mivel a Jadu nemzetség mindig védelmem alatt állt és korlátlanul növekedhetett a jólétben, ezért senki sem győzheti le őket (még a félistenek sem). Ám ahogy a bambuszligetet felemészti a (bambuszok saját súrlódása által keletkező) tűz, úgy fogom elpusztítani a Jádavákat, belső viszályt szítva köztük, s (akkor) békében térek majd vissza birodalmamba.«
5. Sukadév folytatta: Óh, (Paríksit) király! Így döntött az igazságos megoldások Ura, aki a bráhmanák átkának ürügyén idézte elő saját családjának megsemmisülését.”
Az átokról e versek szólnak: „11-12. Az Úr minden cselekedete végtelenül áldásos. Tetteinek dicsőítése megszenteli az elbeszélőt s kiirtja a Kali-korszak bűneit. A megtestesült időként most éppen a Jaduk vezérének (Vaszudévnek) házában tartózkodott, s elbúcsúzott a szentektől – Visvámitrától, Aszitától, Kanvától, Durvászától, Bhrgutól, Angirától, Kasjapától, Vámadévától, Atritől, Vaszisthától, Náradától s a többiektől – akik (a Dvárakához közeli) Pindáraka szent helyére indultak. 13. A Jádava ifjak, miközben (ott) szórakoztak, közelebb mentek hozzájuk, gúnyos alázattal átfogták lábukat és szemtelenül egy kérdést szegeztek nékik. 14-15. Dzsámbavatí fiát Számbát nőnek öltöztették s megkérdezték (a rsiket): »Óh, csalhatatlan látású bráhmanák, ez a fekete szemű nő állapotos, hamarosan szülni fog, s mivel fiút vár, azt szeretné tudni, fia születik-e avagy leánya? Szégyenlős, ezért nem mer közvetlenül titeket kérdezni.«
16. Sukadév folytatta: Óh, király, a becsapott szentek dühösen azt felelték: »Nyomorult fickók, e nő egy buzogányt szül majd, ami szétzúzza nemzetségetek!«”
suvṛkṣa-mūla-śāyinaṁ mṛgāri-mokṣa-dāyinam |
svakīya-dhāma-māyinaṁ namāmi rādhikādhipam ||8||
A hatalmas fa tövében pihenő, a vadásznak üdvösséget adományozó,
bűverejével saját hajlékára távozó – Rádhiká urának hódolok!
Krsna távozásáról a Bhágavata-purána 11.30. fejezete így számol be: „26. Balarám helyet foglalt a tenger partján, s az Úr jógáját (gyakorolva) elhagyta az emberek világát, teljes lényével elmélyedve a Legfelsőbb Személy jóga-meditációjában. 27. Látván Balarám távozását e világról, a Legfelsőbb Úr, Dévaki fia (Krsna) egy szent fügefa (pippal) alatt csöndesen helyet foglalt (háttal a fa törzsének támaszkodva). 28. Felfedte négykarú, ragyogó alakját, s mint a füsttelen tűz, saját fényességével oszlatta el a világ homályát. 29. (Mellkasán) a Srívatsza jele (egy fehér szőrtincs) díszlett, testszíne kékesfekete árnyalatú volt, akár a viharfelleg. Nyakát s derekát sárga selyemruha övezte, fényessége csak az olvadt színaranyhoz volt fogható, s öröm volt ránézni. 30. Szeretetreméltó mosoly játszott ajkain, arcának szépsége pedig a lótuszvirágéhoz volt fogható. Haja fekete volt, s fényes, alligátor-forma fülönfüggőket viselt, lótuszbimbóhoz hasonló szemében öröm tündöklött. 31. (Derekát) ékes öv, vállát a szent zsinór övezte, korona, karkötők, kar- és bokaperecek, gyöngyös nyaklánc, gyűrűk s a kausztubha-ékkő voltak ékszerei. 32. Nyakában erdei virágok füzére díszlett, s (megszemélyesült formájukba) ott voltak fegyverei is (diszkosza, sárnga íja és buzogánya). Bal lábát keresztbe vetette jobb combján, s talpa pirosas volt, akár a lótuszvirág szirma.
33. Dzsará, a vadász nyílhegyét abból a vasból kovácsolta, ami (a bráhmanák átka folytán keletkezett) vasdorongból megmaradt. Azt hitte, őz lapul (a fa alatt, mert az Úr talpa) az őz képére emlékeztette, így talpán meglőtte Őt mélyre hatoló nyilával. 34. Mikor (azonban) meglátta a négykarú, emberhez hasonlatos alakot, megrettent az elkövetett vétektől, s fejét a démonok esküdt ellenségének (Krsnának) lábaihoz hajtva a földre vetette magát (s szólt). 35. »Jóllehet bűnös vagyok, óh, Bűntelen, ám akaratlanul követtem el ezt a vétket, csodás himnuszokkal magasztalt Uram! Ezért kérlek téged, bocsásd meg vétkemet, óh, Madhu démon végzete! 36. Súlyos bűnt követtem el ellened, óh, Uram, Visnu, pedig rád emlékezve – mondják – eloszlik az ember tudatlanságának sötétsége. 37. Kérlek, végezz velem gyorsan, ártatlan őzek bűnös vadászával, óh, Vaikutha Ura, nehogy ismét vétkezzek a nemes lelkek ellen (mint az imént)! 38. Óh, Uram, illúziókeltő erődtől megtévesztve sem Virinycsi (Brahmá), sem utódai, de Rudra s védaismerő bölcsek sem érthetik (a Jadu-nemzetséget eltörlő) kedvtelésed titkát. Hogyan is érthetnénk ezt mi, alantas születésű, hitvány teremtmények?«
39. Szólt a magasztos Úr: »Ne félj, Dzsará, kelj föl! Kívánságom szerint játszottad szerepedet. Engedelmemmel az erényesek hajlékára, a mennyekbe emelkedhetsz.«
40. A tetszése szerint alakot öltő Srí Krsna parancsa hallatán a vadász háromszor körbejárta Őt (mindig jobbfelől, ezzel biztosítva az Úr jóakaratát), meghajolt, majd (az Úr szolgái) egy égi járművön az isteni hajlékra indult.”
Krsna közelgő eltávozásának hírére összesereglettek a dévák, és más mennybéli lények. Sukadév gószvámí így számol be erről a pillanatról: „5. A Legfelsőbb Személy egy pillantást vetett Brahmára, az egész teremtés nagyatyjára, s további szolgáira, a félistenekre, majd saját isteni lényén meditálva lehunyta lótuszvirághoz hasonlatos szemét. 6. Isteni teste – mely az (egész) univerzum támasza s a koncentráció és meditáció örömteli célja –, nem hamvadt el a tűzelemre összpontosító elme jógagyakorlatában, így (saját testében) emelkedett (isteni) birodalmába. 7. Üstdobok kellemes hangjától zengett a mennybolt és virágeső hullott az égből. A Legfelsőbb Lénnyel együtt az igazság, jámborság, állhatatosság, jólét s dicsőség is távozott a Földről. 8. A Brahmá vezette félistenek (többsége) nem láthatta, amint megtér saját hajlékára Srí Krsna, kinek útjai kifürkészhetetlenek. Néhány (szerencsés kiválasztott) azonban legnagyobb meglepetésére láthatta Őt. 9. A félistenek sem láthatták jobban Srí Krsna mozgását, mint a halandók az égen cikázó villámot, amely a felhők közt enyészik el. 10. Az Úr Hari a jóga hatalmával véghezvitt eltávozása láttán Brahmá, Rudra s a többi félisten csak ámult, majd Őt magasztalva sorban hazatértek saját birodalmaikba.” (Bhágavata-purána 11.31. fejezet)
idaṁ samāhito hitaṁ varāṣṭakaṁ sadā mudā |
japañjano janur-jarādito drutaṁ pramucyate ||9||
Ez az áldásos költemény, a (Rádhiká) választottját magasztaló nyolc strófa mindig örömteli,
s ki zengi, bizonyosan megszabadul a születés és halál (jellemezte anyagi léttől).
A sorozat többi írása itt érhető el: 