Bejegyzések
Olvassuk a Csaitanja-csaritámrtát.
Krsnadász Kavirádzs gószvámí megállapítja (1.3.90.):
asura-svabhāve kṛṣṇe kabhu nāhi jāne |
lukāite nāre kṛṣṇa bhakta-jana-sthāne ||
Az aszura természetűek nem ismerhetik meg Krsnát soha,
(míg) hívei elől Krsna elrejtőzni sem képes.
Majd jó szokásához híven, szavai alátámasztására egy idevágó szanszkrt verset idéz:
dvau bhūta-sargau loke 'smin daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhaktaḥ smṛto daiva āsuras tad-viparyayaḥ ||
„Kétféle ember él a teremtett világban: az egyik a démonikus, a másik a jámbor. Az Úr Viṣṇu bhaktái a jámborak, míg azokat, akik éppen ellentétes természettel rendelkeznek, démonoknak nevezik.”
Eltűnődtem az idézett versen... mert kétféleképpen is érthető. A világ fekete-fehér -- szól az egyik lehetséges értelmezés -- Visnu híve jámbor (daivaḥ, isteni), míg aki nem Visnu híve, vagy nem hisz Istenben, az démon. Ez a kétféle embertípus létezik. A teremtettség említése ráadásul némi eleve elrendeltséget is sugallhat. Mit értsünk a nem Visnu híve kitétel alatt? a Siva-hívő, vagy Jézus-hívő vajon hova sorolandó a vers szerint?
A másik értelmezési lehetőség: az emberek tulajdonságai isteniek és démoniak... van bennünk egy adag az egyikből is és a másikból is... és miután megismertük e tulajdonságok természetét, önmagunkba nézünk, és teszünk azért, hogy elhagyjuk a kedvezőtleneket, és igyekezzünk felvenni a kedvező tulajdonságokat.
Akár tovább is gondolhatjuk ezt a kétféle értelmezési lehetőséget: a hitünk, vagy a tetteink tesznek minket „istenivé"?
A Csaitanja-csaritámrtában a fenti verset Kavirádzs gószvámí következtetését jelentik, ő azt fejtegeti: a kétkedők, az „abhakták" látván látva sem veszik észre Csaitanjában Krsnát (vö. 1.3.86.) -- ahogyan az aszura természetűek nem ismerhetik meg soha Krsnát, ám hívei elől elrejtőzni sem képes. Ezt a gondolatmenetet tetőzik a versek, ám ez a fenti két értelmezési lehetőség közül egyik felé sem billenti el a mérleget.
Kíváncsivá tett az idézett vers... vajon mi lehet az eredeti szövegkörnyezete? a nem vaisnava, vagy nem istenhívő embereket lássuk démonnak, vagy vannak rossz emberi tulajdonságok, tettek -- nevezzük ezeket akár démonikusnak... asura-svabhāva aszura természetű, ahogy Krsnadász Kavirádzs is fogalmaz -- és ezek a rossz tulajdonságok a kerülendők?
Sríla Prabhupád kommentárjában megemlíti: a vers a Padma-puránából származik, keressük hát ott a kontextust! A Padma-purána szövegéhez kétféle forrásból fértem hozzá: a Maharishi University szövegtára volt az egyik, a wisdomlib.org weboldalon elérhető szöveg a másik... sajnos egyik változatban sem találtam meg a fenti verset. Persze tegyük hozzá -- az óind tradíció szövegeinek nincs egységes szövegváltozata, megeshet, hogy egy, a Kavirádzs gószvámí idejében elérhető purána-változatban, vagy valamely számára fontos gyűjteményben szerepelt a vers. De tulajdonképpen ő nem is említ hivatkozást.
Lássuk a gószvámík írásait... nyilván a legfontosabb forrást jelentették Kavirádzs gószvámí számára. Itt már eredményes a keresés: ha nem is pontosan ezt, de a vizsgálthoz nagyon hasonló verset találtam Rúpa gószvámí Rádhá-Krsnárcsana-dípiká című művében (13.) a Hari-bhakti-vilászban (15.396.), és Dzsíva gószvámí is idézi a Paramátma-szandharbában (17.39.) -- ám mindhárom helyen mint a Visnu-dharma- és az Agni-puránákból vett idézetként hivatkoznak rá. (Pontosabban: a Hari-bhakti-vilászból kétféle szövegváltozatban kerestem, az egyikben a 15.396. a Csaitanja-csaritámrta kiadásban föllelt változattal, a másik az Agni-puránában lévővel egyező.)
A vers a Csaitanja-csaritámrta kiadásban olvasható változatban megtalálható még Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád Bráhmana és vaisnava című könyvében, illetve a Gaudíja-kanthahárban -- mindkettőben csupán a Padma-puránát megjelölve forrásként. Sríla Prabhupád forráshivatkozásának valószínűleg ez az alapja.
Folytassuk a kutatást immáron Rúpa gószvámí útmutatása nyomán az Agni-puránában. Az Agni-purána 382., záró fejezetében található a keresetthez hasonló vers. A záró fejezet a puránában leírt tudást, a Visnu-bhaktinak szentelődést magasztalja, ekképpen:
–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––
saṁsāre bhramatā labhyaṁ putra-dāra-dhanaṁ vasu |
suhṛdaś ca tathaivānye nopadeśo dvijedṛśaḥ ||10||
A létforgatagban vándorlók elérhetnek fiakat, feleséget, vagyont, jólétet,
és barátokat is, ám ehhez fogható tanítást nem, ó bráhmana!
...
dvi-vidho bhūta-mārgīyaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||12||
Kétféle út létezik a teremtmények számára: az isteni, és a démoni,
a Visnu-bhaktinak szentelődő az isteni, az ellenkezője pedig démoni.
etat pavitram ārogyaṁ dhanyaṁ duḥ-svapna-nāśanam |
sukha-prīti-karaṁ nṝṇāṁ mokṣa-kṛd-yattaveritam ||13||
Ez szent, gyógyító, áldásos, a rossz álmokat elűző,
örömöt és elégedettséget hoz és elvezet egészen a megszabadulásig, ami itt elmondatott.
–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––
A hangsúlyt e szövegben a puránában elmondottak magasztalására helyezi. Az élőlények pedig határhelyzetben vannak, ha úgy tetszik, útelágazódás előtt állnak: dönthetnek, hogy istennek szentelik magukat (a purána tanítását követve), vagy nem -- és ez volna az āsura-mārga, az aszurák útja.
A Visnu-dharma-puránában hasonló kontextusban, szintén a záró, 105. fejezetében találjuk meg a verset, az alábbi formában:
dvi-vidho bhūta-sargo'yaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||78||
A dvi-vidhaḥ jelentése 'kétféle'. A bhūta-sargaḥ szóösszetétel (itt egyes számban, a Csaitanja-csaritámrtában idézett versben kettes számban). A bhūta a bhū létigéből képzett befejezett melléknévi igenév (teremtett), a sarga pedig a sṛj teremt igével jelzett cselekvés megnevezése: teremtés... ugyanakkor a sarga természetet, hajlamot is jelent. Teremtett teremtés? a lények teremtése? vagy teremtett hajlam, természet?
A vizsgálódásban még egy segítségünk lehet: a keresett versünk első fele a Bhagavad-gítá egyik félversének azonos. A 16. fejezet az isteni és a démoni természetet taglalja, itt találjuk:
dvau bhūta-sargau loke’smin daiva āsura eva ca |
daivo vistaraśaḥ prokta āsuraṁ pārtha me śṛṇu ||6||
Két(féle) teremtett lény él ebben a világban, az isteni és a démoni.
Az isteni részletesen elmondatott, Pártha, halld (szavam) a démoniról!
Itt a szövegösszefüggés egyértelművé teszi, hogy tulajdonságokról van szó: az első versekben Krsna az isteni tulajdonságokat veszi számba, majd a démoniakat... és a fenti vers után bontja ki részletesen a kedvezőtlen tulajdonságokat. Mégiscsak hajlam, természet.
Érdekes ugyanakkor Sankara e vershez fűzött kommentárja. A Brhadáranjaka-upanisad 1.3.1. textusát idézi: dvayā ha vai prājāpatyā devāś cāsurā ca „Pradzsápatinak kétféle utóda volt, az istenek és a démonok". Innen hát a kétféle teremtmény! Madhuszúdan Szaraszvatí ennek kapcsán még eltűnődik: ugyanezen upanisad egy másik helyén Pradzsápati utódainak három csoportjáról ír, a dévákról, az emberekről és az aszurákról (Brh. 5.2.1.) Az upanisad ezen részében olvasható történet egyébként szép és tanulságos... érdemes elolvasni. Arról szól, hogy a mennydörgés hangja figyelmeztet bennünket: legyünk könyörületesek, adakozók és önfegyelmezettek. Válasszuk azokat a jó -- isteni -- tulajdonságokat, melyeket Pradzsápati gyermekei, mint hiány fedeztek fel önmagukban.
S ezzel visszajutottunk a Gítá 16. fejezetének kontextusához is: a kétféle teremtmény, a kétféle Pradzsápati-utód említése az emberek által elhagyandó és az elfogadandó tulajdonságok két csoportjára utal.
Mire jutottunk hát? az emberlét határvonal, döntési helyzet. Előttünk nyílik az isteni út is, és a démoni út is. Az Isten felé fordulás a jó irányba indulást jelenti. Ugyan még nem a beérkezést -- tehetnénk hozzá --, hanem a jó irányt, de fontos a jó irány.
A másik értelmezési lehetőség: az emberek tulajdonságai isteniek és démoniak... van bennünk egy adag az egyikből is és a másikból is... és miután megismertük e tulajdonságok természetét, önmagunkba nézünk, és teszünk azért, hogy elhagyjuk a kedvezőtleneket, és igyekezzünk felvenni a kedvező tulajdonságokat.
Akár tovább is gondolhatjuk ezt a kétféle értelmezési lehetőséget: a hitünk, vagy a tetteink tesznek minket „istenivé"?
A Csaitanja-csaritámrtában a fenti verset Kavirádzs gószvámí következtetését jelentik, ő azt fejtegeti: a kétkedők, az „abhakták" látván látva sem veszik észre Csaitanjában Krsnát (vö. 1.3.86.) -- ahogyan az aszura természetűek nem ismerhetik meg soha Krsnát, ám hívei elől elrejtőzni sem képes. Ezt a gondolatmenetet tetőzik a versek, ám ez a fenti két értelmezési lehetőség közül egyik felé sem billenti el a mérleget.
Kíváncsivá tett az idézett vers... vajon mi lehet az eredeti szövegkörnyezete? a nem vaisnava, vagy nem istenhívő embereket lássuk démonnak, vagy vannak rossz emberi tulajdonságok, tettek -- nevezzük ezeket akár démonikusnak... asura-svabhāva aszura természetű, ahogy Krsnadász Kavirádzs is fogalmaz -- és ezek a rossz tulajdonságok a kerülendők?
Sríla Prabhupád kommentárjában megemlíti: a vers a Padma-puránából származik, keressük hát ott a kontextust! A Padma-purána szövegéhez kétféle forrásból fértem hozzá: a Maharishi University szövegtára volt az egyik, a wisdomlib.org weboldalon elérhető szöveg a másik... sajnos egyik változatban sem találtam meg a fenti verset. Persze tegyük hozzá -- az óind tradíció szövegeinek nincs egységes szövegváltozata, megeshet, hogy egy, a Kavirádzs gószvámí idejében elérhető purána-változatban, vagy valamely számára fontos gyűjteményben szerepelt a vers. De tulajdonképpen ő nem is említ hivatkozást.
Lássuk a gószvámík írásait... nyilván a legfontosabb forrást jelentették Kavirádzs gószvámí számára. Itt már eredményes a keresés: ha nem is pontosan ezt, de a vizsgálthoz nagyon hasonló verset találtam Rúpa gószvámí Rádhá-Krsnárcsana-dípiká című művében (13.) a Hari-bhakti-vilászban (15.396.), és Dzsíva gószvámí is idézi a Paramátma-szandharbában (17.39.) -- ám mindhárom helyen mint a Visnu-dharma- és az Agni-puránákból vett idézetként hivatkoznak rá. (Pontosabban: a Hari-bhakti-vilászból kétféle szövegváltozatban kerestem, az egyikben a 15.396. a Csaitanja-csaritámrta kiadásban föllelt változattal, a másik az Agni-puránában lévővel egyező.)
A vers a Csaitanja-csaritámrta kiadásban olvasható változatban megtalálható még Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád Bráhmana és vaisnava című könyvében, illetve a Gaudíja-kanthahárban -- mindkettőben csupán a Padma-puránát megjelölve forrásként. Sríla Prabhupád forráshivatkozásának valószínűleg ez az alapja.
Folytassuk a kutatást immáron Rúpa gószvámí útmutatása nyomán az Agni-puránában. Az Agni-purána 382., záró fejezetében található a keresetthez hasonló vers. A záró fejezet a puránában leírt tudást, a Visnu-bhaktinak szentelődést magasztalja, ekképpen:
–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––
saṁsāre bhramatā labhyaṁ putra-dāra-dhanaṁ vasu |
suhṛdaś ca tathaivānye nopadeśo dvijedṛśaḥ ||10||
A létforgatagban vándorlók elérhetnek fiakat, feleséget, vagyont, jólétet,
és barátokat is, ám ehhez fogható tanítást nem, ó bráhmana!
...
dvi-vidho bhūta-mārgīyaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||12||
Kétféle út létezik a teremtmények számára: az isteni, és a démoni,
a Visnu-bhaktinak szentelődő az isteni, az ellenkezője pedig démoni.
etat pavitram ārogyaṁ dhanyaṁ duḥ-svapna-nāśanam |
sukha-prīti-karaṁ nṝṇāṁ mokṣa-kṛd-yattaveritam ||13||
Ez szent, gyógyító, áldásos, a rossz álmokat elűző,
örömöt és elégedettséget hoz és elvezet egészen a megszabadulásig, ami itt elmondatott.
–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––
A hangsúlyt e szövegben a puránában elmondottak magasztalására helyezi. Az élőlények pedig határhelyzetben vannak, ha úgy tetszik, útelágazódás előtt állnak: dönthetnek, hogy istennek szentelik magukat (a purána tanítását követve), vagy nem -- és ez volna az āsura-mārga, az aszurák útja.
A Visnu-dharma-puránában hasonló kontextusban, szintén a záró, 105. fejezetében találjuk meg a verset, az alábbi formában:
dvi-vidho bhūta-sargo'yaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||78||
A dvi-vidhaḥ jelentése 'kétféle'. A bhūta-sargaḥ szóösszetétel (itt egyes számban, a Csaitanja-csaritámrtában idézett versben kettes számban). A bhūta a bhū létigéből képzett befejezett melléknévi igenév (teremtett), a sarga pedig a sṛj teremt igével jelzett cselekvés megnevezése: teremtés... ugyanakkor a sarga természetet, hajlamot is jelent. Teremtett teremtés? a lények teremtése? vagy teremtett hajlam, természet?
A vizsgálódásban még egy segítségünk lehet: a keresett versünk első fele a Bhagavad-gítá egyik félversének azonos. A 16. fejezet az isteni és a démoni természetet taglalja, itt találjuk:
dvau bhūta-sargau loke’smin daiva āsura eva ca |
daivo vistaraśaḥ prokta āsuraṁ pārtha me śṛṇu ||6||
Két(féle) teremtett lény él ebben a világban, az isteni és a démoni.
Az isteni részletesen elmondatott, Pártha, halld (szavam) a démoniról!
Itt a szövegösszefüggés egyértelművé teszi, hogy tulajdonságokról van szó: az első versekben Krsna az isteni tulajdonságokat veszi számba, majd a démoniakat... és a fenti vers után bontja ki részletesen a kedvezőtlen tulajdonságokat. Mégiscsak hajlam, természet.
Érdekes ugyanakkor Sankara e vershez fűzött kommentárja. A Brhadáranjaka-upanisad 1.3.1. textusát idézi: dvayā ha vai prājāpatyā devāś cāsurā ca „Pradzsápatinak kétféle utóda volt, az istenek és a démonok". Innen hát a kétféle teremtmény! Madhuszúdan Szaraszvatí ennek kapcsán még eltűnődik: ugyanezen upanisad egy másik helyén Pradzsápati utódainak három csoportjáról ír, a dévákról, az emberekről és az aszurákról (Brh. 5.2.1.) Az upanisad ezen részében olvasható történet egyébként szép és tanulságos... érdemes elolvasni. Arról szól, hogy a mennydörgés hangja figyelmeztet bennünket: legyünk könyörületesek, adakozók és önfegyelmezettek. Válasszuk azokat a jó -- isteni -- tulajdonságokat, melyeket Pradzsápati gyermekei, mint hiány fedeztek fel önmagukban.
S ezzel visszajutottunk a Gítá 16. fejezetének kontextusához is: a kétféle teremtmény, a kétféle Pradzsápati-utód említése az emberek által elhagyandó és az elfogadandó tulajdonságok két csoportjára utal.
Mire jutottunk hát? az emberlét határvonal, döntési helyzet. Előttünk nyílik az isteni út is, és a démoni út is. Az Isten felé fordulás a jó irányba indulást jelenti. Ugyan még nem a beérkezést -- tehetnénk hozzá --, hanem a jó irányt, de fontos a jó irány.
