A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bhadzsan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bhadzsan. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 30., szombat

kezdetben a bizalom… – a rajongó szeretet ébredése


ādau śraddhā tataḥ sādhu-saṅgo 'tha bhajana-kriyā |
tato 'nartha-nivṛttiḥ syāt tato niṣṭhā rucis tataḥ ||
athāsaktis tato bhāvas tataḥ premābhyudañcati |
sādhakānām ayaṁ premṇaḥ prādurbhāve bhavet kramaḥ ||


ādau – kezdetben; śraddhā – hit; tataḥ – azután; sādhu-saṅgaḥ – szent-társaság; atha – azután; bhajana-kriyā – az imádat végzése; tataḥ – ezért, azután; anartha-nivṛttiḥ – haszontalanság/baj/nehézség távozása; syāt – legyen; tataḥ – azután; niṣṭhā – szilárd hit; ruciḥ – íz; tataḥ – azután; atha – azután; āsaktiḥ – ragaszkodás; tataḥ – azután; bhāvaḥ – érzelem; tataḥ – azután; prema – istenszeretet; abhyudañcati – felemelkedik; sādhakānām – a gyakorlóké; ayam – ez; premṇaḥ – rajongó szereteté; prādurbhāve – megjelenésében; bhavet – lehet; kramaḥ – lépés, mód, időrend

Kezdetben a bizalom, majd a szent társulás, s az imádat gyakorlata következik.
Ezáltal elenyésznek az anarthák, a hit rendíthetetlenné válik, (s a bhakta megérzi az istenszeretet) ízeit,
ami fokozza ragaszkodását, fellobbantja szerető érzelmeit, s a rajongó szeretetben tetőzik.
A gyakorló (szívében) e mozzanatokkal ébred a rajongó szeretet.
(Bhakti-raszámrta-szindhu 1.4.15-16) (Cscs.2.23.14-15, Szanátan siksá)


Rúpa gószvámí a prémához vezető út kilenc állomását sorolja fel. Az első a śraddhā. A szó hitet, bizalmat, meggyőződést jelent. A bizalom abban, hogy az út bejárható, a szentírásba, a szentek társaságába vetett bizalom. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád értelmezésében: közönyösség a világi témákkal szemben, és érdeklődés a lelki fejlődés iránt (Cscs. 2.23.14., szómagyarázat). A Bhágavata-purána az 1.2. fejezetében Szúta gószvámí Naimisáranja bráhmanáihoz szólva szintén e témát taglalja, ám ő a világ iránti közömbösséget nem említi, csupán a bizalmat és a hallás- illetve szolgálatvágyat: „Ó, bráhmanák, a hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred a nagy (bhakták) s a jámbor szentek szolgálata által.” (Bhág. 1.2.16. a vers śuśrūṣu szava olyan személyt jelent, aki meghallgatja a tanítást, és aszerint is él, sőt, vágyja mindezt) S nem azért, mert a világ iránti közömbösség mellékes volna, hanem mert nem kezdeti feltétel, hanem fokozatosan kibontakozó és megerősödő tapasztalás. Hiszen: „Az Istenség Személyiségének, Srí Krsnának végzett odaadó szolgálat által az ember azonnal indokolatlan tudásra tesz szert, s eltávolodik a világtól.” (Bhág. 1.2.7., vāsudeve bhagavati bhakti-yogaḥ prayojitaḥ | janayaty-āśu vairāgyaṁ jñānaṁ ca yad ahaitukam ||)

A következő lépés a sādhu-saṅga, azaz a szentek társasága, a szent társulás. Alászálló folyamatról beszélünk… elengedhetetlenül fontos elem a gyakorló saját próbálkozása – már csak azért is, hiszen ez az, ami a kezében van, amit megtehet – ám az eredmény nem csupán a próbálkozástól függ. Az ajándék, indokolatlan – nem kiérdemelt – kegy. Ilyen felbecsülhetetlen értékű ajándék egy szenttel való találkozás. Mi jellemző az ilyen szentekre? A Nárada Bhakti-szútrák így jellemzi őket: „67. A kizárólagos (szeretetben élő) hívek a legfőbbek. 68. Elcsukló hangon, meg-megborzongva, (szemükben) könnyekkel beszélgetnek egymással. Megtisztítják ők családjaikat, és a világot is. 69. Zarándokhellyé teszik a fürdőket, erénnyé a közönséges cselekedeteket, és ők teszik szentté a tant. 70. (Mert Isten) tölti be őket. 71. (Miattuk) örvendeznek az ősatyák, táncolnak az istenek, s védelmezőt (nyer) a Föld. 72. Nem (helyes) születés, műveltség, szépség, család, vagyon, tevékenység, vagy más szerint különbség(et tenni köztük). 73. Mert az övéi (ők).” Csaitanja Maháprabhu szerint: „A legkiválóbb vaisnava az, akinek pusztán látása másokat is arra ösztönöz, hogy Krsna nevét zengjék.” (Cscs. 2.16.74.)
S mi légyen a teendő, ha éppen nem adatik ilyen lehetőség? A gyakorló forduljon megbecsüléssel minden élőlény, különösképpen a vaisnavák iránt: „Tisztelje gondolataiban azt, aki így kiált „Krsna!”. Értékelje hódolatának felajánlásával azt, kinek beavatása van, s Istent imádja. Ám becsülje szolgálataival és társaságának keresésével azt az imádatban jártast, ki osztatlan (figyelemmel gondol Krsnára) és szíve mentes mások megvetésétől és más kedvezőtlen vonástól.” (Rúpa gószvámí: Upadésámrta, 5.) Továbbá keresse azok társaságát, akiktől tanulhat: „A hasonló vágyú (vagy: hasonló érzésű), nálánál jobb, szeretetteljes, szentéletű (szádhu) társasága (kívánatos).” (Brsz. 1.2.91.)
És a szent társaságában legyen a társulás módja is szent: tiszta, önzetlen, segítő.

A szent társaságában a gyakorló tanulmányozza, és a saját életében megélt valósággá formálja a tant – ez a bhajana-kriyā, az imádat gyakorlata.

Ez az imádat kisöpör a szívéből minden, az istenszeretettől eltávolító tényezőt – ezek az anarthák. Az artha szó értéket, célt jelent, az an-artha pedig ennek ellentétét – mindazt, ami a céltól eltávolít, ebben az értelemben haszontalan, értéktelen. „Nemkívánatos szokás” – ahogy Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád fordítja. Mukunda dász gószvámí kommentárjában a jelen születésben, és a megelőző születésben elkövetett bűnök megszűnésével azonosítja az anarthák elenyészését – miként Szúta gószvámí is a bűnök sokaságának elenyészéséről szól ( „Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága” naṣṭa-prāyeṣv abhadreṣu nityaṁ bhāgavata-sevayā, Bhág. 1.2.18.)

Az így megtisztult szívben megszilárdul a hit – ez a niṣṭhā. A szó nagyon szemléletes… a sthā gyök jelentése áll, míg a ni- igekötő lefelé irányuló mozgásra, olykor intenzitásra utal. A niṣṭhā így meggyökerezést, visszavonhatatlan, végérvényes és stabil megállapodást jelöl.
A niṣṭhā választóvonal… olyan, akár napkelte. Nap a horizont alatt is eloszlatja a sötétséget, ám csak napkelte után mutatja meg magát – hasonlóképpen, a gyakorló, akinek az anarthák terhelik szívét csak halvány visszfényét érzi az istenszeretet valódi ízeinek. Eddig a tisztulás fokait járta a gyakorló, ezután a szeretetteljes vonzalom megerősödésének és beteljesülésének örvénye ragadja magával. A megélt istenszeretet ízeire, s az ennek nyomán ébredő lelki vágyra utal a ruci – íz, ragyogás, kívánság kifejezés. Mukunda dász gószvámí a bűn magjának megsemmisülése után a bhakti édességének megízleléséről ír, míg Dzsíva gószvámí a lelki vágy ébredésére helyezi a hangsúlyt, mely azonban tudatos, akaratlagos viselkedés, szemben az āsakti-val, ami a spontán ragaszkodás felébredése – ami együtt jár a tudatlanság, az avidyā végérvényes megszűnésével.

Az örvény következő állomása a szerető érzelmek fellobbanása, a bhāva. A szó a bhū létigéből származik, így jelent létezést, életet, létállapotot, realitást… ám érzelmet is. Itt elsősorban az utóbbit, ám a további jelentéseivel a szó azt sugallja, hogy ez az érzelem az élőlény természetes állapota. Az istenszerető érzelmek látható, külső jeleit Rúpa gószvámí ekképpen írja le: „1) türelem, 2) az idő hasznos eltöltése, 3) vágymentesség, 4) a megbecsülés vágyának nemléte, 5) reménység, 6) sóvárgás, 7) a szent név éneklésének örökös íze, 8) ragaszkodás az ő tulajdonságainak elbeszéléséhez, 9) vonzalom az ő lakhelyeihez – ezek, s a többi a külsődleges jelei az ember rügyező érzelmeinek.” (Brsz. 1.3.25-26.)

Végezetül a szerető érzelmek a rajongó szeretetben tetőznek, ez a prema. A prema a priya (kedves, szerető) melléknévvel jelzett érzelem megjelölése – a teljesen önzetlen, makulátlan szeretet.

Bhakti Abhay Narayan a két vers alapján így összegzi a préma, vagy príti feljődésszakaszait: „Az első lépcső tehát a sraddhá, a hit. Ez nemcsak a lelki folyamatokra, hanem az élet minden területére vonatkozik. Hit nélkül az ember semmihez sem foghat hozzá még hétköznapi életében sem. Például, ha nem hinnénk az orvosokban vagy a természetgyógyászokban, betegségünkkel nem fordulnánk hozzájuk. Csaitanja Maháprabhu tanításában fontos szerepet játszik a pozitív gondolkodás, a hit Istenben, az Írásokban és a szentekben.
A hittel rendelkező embert a sors előbb-utóbb elvezeti a szádhukhoz, szentéletű emberekhez. Az ilyenfajta társulás nem hatástalan: az ember kedvet kap az olyan lelki gyakorlatok megismerésére és elsajátítására, mint a sravana, kírtana stb. Így tisztul meg (nivrtti) a szív minden rossz gondolattól és vágytól, minden értéktelen (anartha) dologtól. Egyedül e megtisztult létállapotban erősödhet meg az ember hite, s válhat bizalommá (nisthá). Természetesen a hit előlegezi a bizalmat, ám ha az ember maga is megtapasztalta a lelki dolgokat, bepillantást nyert a felsőbb, transzcendens szférába, átérezte Istent (hacsak egy pillanatra is), akkor hite bizonyosságot nyer, mély gyökeret ereszt, s ez a nisthá. E megingathatatlan bizalom birtokában ízlelheti meg a bhakta igazából az olyan lelki dolgokat, mint Bhagaván szent nevein való meditálás, az Ő kedvteléseinek hallása, a bhakták önzetlen szolgálata stb. Mindez természetesen erős vonzódást (ászakti) eredményez, úgy a bhakták, mint a lelki élet iránt. Ezután hajthat ki szívében a vegyítetlen odaadás magja, s ezt a csírát lelki érzelemnek (bháva vagy rati) hívják, amely végül prítivé vagy prémává (istenszeretetté) érlelődik.
A bháva nem hasonlítható a pszichológiában tárgyalt érzelmekhez. Nem az anyagi érzékek, sőt, még csak nem is az anyagi világ az eredete, hanem Bhagaván szvarúpa-energiája. A bháva az istenszeretet felkelő napjának első sugara, amely beragyogja a hívő szívének horizontját.”

Visvanáth Csakravartí a Bhágavata-purána 1.2. fejezetének verseit kommentálva a fentiekhez hasonlóan, az alábbi tizennégy mozzanatban azonosítja a rajongó szeretethez vezető állomásokat:

satāṁ kṛpā mahat-sevā śraddhā guru-padāśrayaḥ |
bhajaneṣu spṛhā bhaktir anarthāpagamas tataḥ ||
niṣṭhā rucir athāsaktī ratiḥ premātha darśanam |
harer mādhuryānubhava ity arthāḥ syuś caturdaśe ||


A szentek kegye, a nagy lelkek szolgálata, hit, a mester lábainak oltalma.
az imádat utáni vágy, a szerető odaadás, majd az anarthák elmúlása.
A megszilárdult hit, az íz, s a ragaszkodás, a szeretet, a tiszta szeretet, majd a látás,
s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.

2018. december 15., szombat

az elhagyatott gópí éneke


śrī gopikā-viraha-gītam

A népszerű dal szerzője ismeretlen… olykor Dzsajadév, máskor Mírá Báí verseként hivatkoznak rá, bár valószínűleg egyik sem helytálló. A dal ugyanakkor szép:

ehi murāre kuñja-vihāre
ehi praṇata-jana-bandho |
he mādhava madhu-mathana
vareṇya keśava karuṇā-sindho ||


Jöjj el, Murári, Ligetekben kóborló!
Jöjj el (hozzám), meghódolt lelkek barátja!
Ó, Mádhava! Madhu végzete!
(Szívem) választottja! Késava! Könyörület óceánja!

A dal a hiány megéneklése… esdeklés: jöjj el hozzá, hallgass meg, hiszen te vagy a könyörület óceánja! Először Murárinak, Mura ellenségének szólítja Krsnát. Mura démon Narakászura várát védte, az erődítményt övező árok vizében élt. Krsna akkor győzte le, amikor a tizenhatezer hercegnőt kiszabadította. Az említés finom szemrehányás: tudom, boldoggá tetted a hercegnőket… most én következem! Gyere, rád vár a szerelem-liget! Lásd, a lábaidhoz borulva hódolok előtted! Nyoma sincs az ellenkezésnek, a dacnak: te a meghódoltak barátja vagy, hallgasd meg hát szavam!

rāsa-nikuñje guñjati niyataṁ bhramara-śataṁ kila kānta
ehi nibhṛta-patha-pāntha |
tvām iha yāce darśanadānaṁ he madhusūdana śānta ||1||


A szerelem-ligetben még mindig ott döngicsélnek a méhrajok, kedvesem!
Jöjj el (hozzám), Rejtekutak vándora!
Madhuszúdana, Elcsendesült! Kérve kérlek, add hogy láthassalak téged!

A méhek, a rejtekutak mind a titkos szerelem hangulatát fokozzák. Minden rád emlékeztet, céltalan-nyugtalanul bolyongunk az egykorvolt boldog kedvtelések színterén. Te elcsöndesült, megbékélt (śānta) vagy, megadhatod hát a mi szívünknek is e nyugalmat! A Madhuszúdana (Madhu elpusztítója) immáron a madhuval, mézzel kapcsolatos harmadik utalás, a refrénben kétszer is felbukkan: mādhava, madhu-mathana. A madhu szó mézet, melléknévként édeset, kellemest, vonzót jelent, ami a szanszkrt nyelvben elválaszthatatlan a szerelemtől (mādhurya). A Madhu végzete, elpusztítója (madhu-sūdana, madhu-mathana) Visnu neve: a teremtés hajnalán két démon Madhu és Kaitabha akarta elpusztítani Brahmát, s Hajagríva („lónyakú”) alakjában oltalmazta meg őt Visnu. A Mádhava név mézest, tavaszt – azaz a szerelem beteljesedését – jelenti, a Madhu végzete azonban éppen ellentétesen: a szerelem lerombolását. Itt állok az érzelmek megsemmisítő viharában: békíts meg, kérlek – énekel a gópí. A Madhu-szúdana névnek van egy további áthallása is: a sūdana szó gyöke, a sūd kettős jelentésű: elpusztít, illetve beleegyezik, megígér. A Madhu-szúdana így Madhu elpusztítója, de mézes, szerelmes ígéretet is jelent egyben. A refrén kétféle vágya e strófában egy szóban jelenik meg.

śūnyaṁ kusumāsanam iha kuñje śūnyaḥ keli-kadambaḥ
dīnaḥ kekikadambaḥ |
mṛdu-kala-nādaṁ kila sa-viṣādaṁ roditi yamunā svambhaḥ ||2||


Virág-vánkosod üresen árválkodik a ligetben, a kadamba-fád is téged nélkülöz,
a szomorúan lépkedő pávákkal együtt.
A Jamuná vize is csak csöndesen-lágyan csordogál, bánatosan ontva könnyeit.

A strófa tovább folytatja a környezet megfestését: nélküled üres virág-ülőhelyed, s a kadamba-fa is a Jamuná partján. Utóbbi a gópík ruháinak ellopásának történetére tett utalás – Krsna egy kadamba-fára aggatta az ellopott ruhákat. A máskor büszkén lépegető pávák most kedvtelenül lépegetnek, s a Jamuná is csak zokog.

nava-nīraja-dhara śyāmala-sundara candra-kusuma-ruciveśa
gopīgaṇa-hṛdayeśa |
govardhana-dhara vṛndāvana-cara vaṁśī-dhara parameśa ||3||


Kezedben friss lótusz, szépséges-feketén ragyogsz, pávaszem és virágdíszek ékesítik ruhád,
ó, gópík szívének kedves ura!
Góvardhan-hegy felemelője! Tulaszí-erdőben barangoló! Fuvolás! Legfelsőbb Úr!

A strófa Krsnát szólongatja, az első felét csupán a szebb olvashatóság kedvéért fordítottam leírásként.

rādhā-rañjana kaṁsa-niṣūdana praṇati-stāvaka-caraṇe
nikhila nirāśraya-śaraṇe |
ehi janārdana pītāmbara-dhara kuñje manthara pavane ||4||


Rádhá boldogsága! Kansza végzete! dalnokod lábadnál hódol
minden menedéknélküli oltalmánál.
Jöjj Dzsanárdan, Sárgaruhás! A ligetben, a lágy szellőben (várok rád)!

2018. június 16., szombat

Naróttam dász Thákur: Srí préma-bhakti-csandriká, 1.

Kedves Testvéremnek,
hálás szeretettel.

Naróttam dász Thákur dalciklusa, a „Rajongó szeretet holdsugara”. A ciklus első dalának első strófáit a vaisnavák a lelki tanítómestert magasztaló fohászként éneklik.

1.
śrī-guru-carana-padma kebala-bhakati-sadma
bando mui sābadhāna mate
jāhāra prasāde bhāi ei bhava toriyā jāi
kṛṣṇa-prāpti hoy jāhā ha'te


Srí Guru lótuszlábai (jelentik) a tiszta bhakti hajlékát,
nagy figyelemmel imádom őket.
Az ő kegye folytán, testvér!, átkelhetünk e világon,
s a Krsnához érkezés is ebből fakad.

A mester előtti meghódolás, és az alázatos közeledés szimbóluma a meditációt a mester lábánál kezdeni. A lótuszhoz való hasonlítás szokásos forma – a szépség, a nagyrabecsülés kifejezése –, ám a metafora mélyebb, a lótusz virága a nektár hajléka is, s e nektár a kévalá-bhakti. A Csaitanja Maháprabhut követő vaisnavák szóhasználatában a tiszta bhakti (kévalá-bhakti) az isteni fenségről megfeledkező szeretetre vonatkozó megjelölés. A kévalá szó jelentése kizárólagos, teljes, egész, illetve tiszta, egyszerű, zavartalan.
A mester személye és kegye az isteni kegy kiáradása. Ez a kegy vezeti a gyakorlót a születés és halál körforgásának meghaladásához, és ennek révén érheti el Krsnát is.

2.
guru-mukha-padma-bākya cittete koriba aikya
ār nā koriho mane āśā
śrī-guru-caraṇe rati ei sei uttama-gati
je prasāde pūre sarba āśā


Egyesítsd szívedben a mester lótusz-ajkáról felfakadó szavakat,
ne is kívánj semmi egyebet.
A ragaszkodás Srí Guru lábaihoz a legjobb út,
kegye folytán minden remény beteljesedik.

A strófa első sora más szövegváltozatban is ismeretes: guru-mukha-padma-bākya hṛdi kari mahāśakya – A mester lótusz-ajkáról felfakadó szavak szívedben nagy erővel ruháznak fel (mahāśakya), azaz a mester szavait szívükben őrzőknek minden lehetséges.
A minden remény (sarba āśā) természetesen nem a világi vágyakra, hanem a lelki tökéletességet célzó reményekre vonatkozik.

3.
cakhu-dān dilo jei janme janme prabhu sei
dibya-jñān hṛde prokāśito
prema-bhakti jāhā haite abidyā bināśa jāte
bede gāy jāhāra carito


Születésről születésre uram és mesterem ő, kitől a látás ajándékát kaptam.
Szívemben felragyog az isteni tudás
és a rajongó szeretet. Szertefoszlik a tudatlanság is, mind.
A védák az ő tetteit éneklik.

A látás ajándéka (cakhu-dān) arra utal, hogy a tanítvány szemei egy új világra nyílnak meg: a kihasználás világa helyett a szerető odaadás világára. A tanítvány szívében felragyog az isteni tudás, melynek elsődleges eredménye a rajongó szeretet, a préma-bhakti kibontakozása. Mellékes eredménye a tudatlanság homályának eloszlatása, ami a szeretet áramlásának útjában álló akadályok, az anarthák megsemmisülését jelenti, így árasztja majd el a szívet visszavonhatatlanul a rajongó istenszerelem.
A védák Srí Gurut magasztalják.

4.
śrī-guru karuṇā-sindhu adhama janāra bandhu
lokanāth lokera jībana
hā hā prabhu koro doyā deho more pada-chāyā
ebe jaśa ghuśuk tribhuvana


Srí Guru! Könyörület óceánja! Elesettek jóbarátja!
Világ ura, Lókanáth! Mindenség éltetője!
Ó, uram! Kérlek, légy kegyes, add meg nékem lábad árnyékát!
Dicsőséged zengi a három világ.

A lókanāth szó jelentése a világ ura, ám Naróttam dász Thákur itt mestere nevét foglalta versébe, Lókanáth gószvámít magasztalja. Ó, uram! (hā hā prabhu) a fájdalom felkiáltása: a létforgatag, a szanszára tüze perzsel, adj nékem menedéket lábaid hűsítő árnyékában!

5.
baiṣṇaba-caraṇa-reṇu bhūṣaṇa kariyā tanu
jāha haite anubhāba haya
mārjana haya bhajana sādhu-saṅge anukṣaṇa
ajñāna-abidyā-parājaya


Testem a vaisnavák lábpora ékesíti,
s ennek nyomán az istenszerető érzelmek mutatkoznak rajtam.
A szakadatlan bhadzsan a szentek társaságában megtisztít,
így a tudatlanság és illúzió vereséget szenved.

Az óind művészetekben az érzelmek leírására nem azok egyszerű megnevezése, hanem külső jeleinek (anubhāva, bengáliasan anubhāba) felsorolása szolgál. Ezért a „megmutatkozás”.
A bhadzsan (Isten imádata) a szentek társaságában megtisztít, miként a szentek társága megtisztítja a bhadzsant, mint lelki gyakorlatot.

6.
jaya sanātana rūpa prema-bhakti-rasa-kūpa
jugala-ujjvala-maya-tanu
jāṅhāra prasāde loka pāsarila saba śoka
prakaṭa kalapa-taru janu


Dicsőség Szanátannak, és Rúpának! A rajongó szeretet nektárjának (kiapadhatatlan) kútjai ők,
az Isteni Pár szerelme tölti el őket.
Kegyük folytán az egész világ elfeledi minden bánatát,
hiszen úgy jelentek meg, mint két kívánságteljesítő fa!

Felmerülhet a kérdés: a metafora miért kútról, miért nem tengerről, vagy óceánról szól? Hiszen ezek érzékletesebben jeleznék azt a kiapadhatatlanságot és végtelenséget, amit Szanátan és Rúpa művei jelentenek a vaisnavák számára. A másik fontos tulajdonság a mélység – az alámerülés a préma-bhaktiban – ez egyformán lehet jellemzője a kútnak és a tengernek is. Ám a tenger vízgyűjtő, ami különféle forrásokból származó vizeket egyesít – míg a gószvámík könyvei a vegyítetlen és makulátlan rajongó szeretet nektárjával teliek… nem keverednek mással. Másfelől a kút vize édes, szemben a tengerével.
Más szövegváltozatban a második sor így hangzik: jugala-ujjvala-rasa-tanu – az Isteni Pár szerelmének megtestesítői.

7.
prema-bhakti-rīti yata nija-granthe su-bekata
likhiyāche dui mahāśaya
jāhāra śrabaṇa haite premānanda bhāse cite
jugala-madhura-rasāśraya


Oly szépen beszélte el műveiben a préma-bhakti minden gyakorlatát
e két nagy lélek!
Őket hallgatva a préma gyönyöre árasztja el a szívet,
s az Isteni Pár szerelmének nektárja tölti meg.

Az Isteni Pár szerelmének nektárja tölti meg: szó szerint: az Isteni Pár (jugala) szerelme ízeinek (madhura-rasa) tartóedényévé vagy hajlékává (āśraya) válik.
Más szövegváltozatban a második sorban likhiyāche (írta) helyett kariyāche (megalkotta) olvasható, míg a harmadik sorban premānanda bhāse (a préma gyönyöre jelenik meg) helyett parānanda haya (a legfelsőbb gyönyör van).

8.
jugala-kiśora-prema lakṣa bāṇa yena hema
hena dhana prakāśila jāṅrā
jaya rūpa sanātana deha more premadhana
se ratana mora gale hārā


Az Ifjú Pár szerelmének százezer tűzön tisztított aranya
az ő kincsükként mutatkozik.
Dicsőség Rúpának és Szanátannak! (Hadd díszítsem) testem a rajongó szeretet e kincsével
s fűzzem nyakláncomra becses ékszerként.

Rúpa és Szanátan gószvámík az ifjú lánykák, a manydzsarík hangulatát közvetítik. Ez Rádhá-Krsna szerelmének százezer tűz által hevített, s minden salakanyagtól megtisztított aranya – a gópík rajongó szeretetében ugyanis nincs szemernyi evilági indíték, személyes vágy sem.

9.
bhāgabata-śāstra-marma naba-bidhā bhakti-dharma
sadāi kariba su-sebana
anya-devāśraya nāi tomāre kahilo bhāi
ei bhakti parama-bhajana


A Bhágavata-purána szívét, a kilencrétű bhakti-dharmát
gyakorolva mindörökkön gondosan szolgálok.
Nem keresek oltalmat más isteneknél, mondom néked, testvér:
ez az odaadó szeretet a legfelsőbb imádat!

10.
sādhu-śāstra-guru-bākya cittete kariyā aikya
satata bhāsiba prema-mājhe
karmī jñānī bhakti-hīna ihare karibe bhina
narottama ei tattva gāje


A szádhuk, a szentírás és a mester szavát eggyé téve szívemben
folyvást a rajongó szeretet árjában lubickolok.
Az istenszeretet nélkülöző haszon- és tudásvágyóktól magamagát elkülönítve
Naróttam erről az igazságról énekel.

A karmí és gjání említése nem megbélyegzés – inkább elhatárolódás az önérdek leghalványabb jelétől is. Az evilági személyes haszon vágya, a lemondással és tudással kivonni magunkat a világból – két olyan mentalitás, amitől a költő távol kíván maradni, hiszen céljaik, az anyagi élvezet (bhukti) és az üdvösség (mukti) csupán gyomok a szív kertjében a szerető odaadás, a bhakti liánja mellett.

2018. március 24., szombat

Nárada: Bhakti-szútrák, 3.


Harmadik fejezet – szádhana – a szeretet kibontakoztatásának útja-módja

tasyāḥ sādhanāni gāyanty-ācāryāḥ | 34

tasyāḥ – azé; sādhanāni – eszközeit; gāyanti – éneklik; ācāryāḥ – mesterek

A (bhakti) eszközeiről énekelnek a mesterek.

A sādhana olykor a kemény önfegyelmező gyakorlatok szinonimájaként használják – ám a sādhana egyszerűen lelki gyakorlatot jelent. A szó a sādh befejez, lezár jelentésű igéből származik, a jelentése befejezés, beteljesülés – azokat a módszereket jelenti, melyek elvezetnek a befejezéshez (sādhya – elvégzendő, befejezendő), a kívánt célhoz. A mester megjelölésére a szútra az ācārya szót használja: a szó az ācar (cselekszik, gyakorol) igéből származik, az ācārya így a cselekedeteivel tanító mester. A bhakti sajátos jellemvonása, hogy a mesterek nem csupán ismeretet közölve tanítanak, hanem énekelnek.

Milyen módon segíthetjük szívünkben az önátadó szeretet kibontakoztatását? A következő négy szútra e kérdésre keresi a választ.

tat-tu viṣaya-tyāgāt saṅga-tyāgāt ca | 35

tat – az; tu – ám; viṣaya-tyāgāt – érzéktárgyak feladása folytán; saṅga-tyāgāt – társaság (ragaszkodás) feladása folytán; ca – és

A (szádhana) az érzéktárgyak feladása, a ragaszkodás feladása,

A saṅga ragaszkodást és társulást esetünkben világi társulást is jelent. A szöveg nem pontosítja ezt – szándékosan, hiszen mindkettő elhagyandó.

avyāvṛtta-bhajanāt | 36

avyāvṛtta-bhajanāt – a szüntelen („nem elválasztott”) imádat folytán

a szüntelen imádat,

loke'pi bhagavad-guṇa-śravaṇa-kīrtanāt | 37

loke – világban; api – még; bhagavat-guṇa-śravaṇa-kīrtanāt – a magasztos tulajdonságainak hallása és magasztalása folytán

az Úr tulajdonságainak hallása és magasztalása, még a világban is,

mukhyatas-tu mahat-kṛpayaiva bhagavat-kṛpā-leśād vā | 38

mukhyataḥ – mindenek fölött; tu – ám; mahat-kṛpayā – nagy kegyével; eva – bizony; bhagavat-kṛpā-leśāt – a magasztos kegyének darabkája folytán; vā – vagy

ám mindenekelőtt a nagy (lelkek) kegye, vagy a magasztos kegyének egy morzsája.

A bhakti szádhanái tehát: 1. érzéktárgyak iránti vonzalom feladása, 2. a világi ragaszkodás (és társulás) feladása, 3. állandó bhadzsan, 4. Isten tulajdonságainak hallása és magasztalása, 5. a nagy lelkek kegye, 6.isteni kegy. A bhakti eszköztárának elemei két nagy csoportba sorolhatók: lelki gyakorlatokra, melyek végzése a gyakorlón múlik, és egy mikrocseppnyi isteni kegyre, ami megjelenhet a könyörületes nagy lelkek társaságaként is.
Más felsorolások is ismeretesek. Rúpa gószvámí a szádhana-bhakti hatvannégy elemét sorolja fel. A legfontosabbak: „Szentek társasága, a Szent Név magasztalása, a Bhágavata hallása, Mathurában (azaz szent helyen) élni, Srí Múrti hithű imádata.” (sādhu-saṅga nāma-kīrtana bhāgavata-śravaṇa | mathurā-vāsa śrī-mūrtira śraddhāya sevana || Cscs. 2.22.128. A Bhágavata kettős jelentésű: vonatkozhat a Bhágavata-puránára, de a Magasztos Úr híveire is.)
Mikor Csaitanja Maháprabhu bengáli hívei Orisszából hazaindulván instrukciót kértek, a szádhana-bhakti esszenciájaként az alábbi választ kapták: „Az Úr így felelt: A vaisnavák szolgálata és a Szent Név zengése – tedd e kettőt, s hamarost eléred Srí Krsna lábát!” (prabhu kahe: vaiṣṇava-sevā nāma-saṅkīrtana | dui kara śīghra pābe śrī-kṛṣṇa-caraṇa || Cscs. 2.16.70.)

mahat-saṅgas-tu durlabho'gamyo'moghaś-ca | 39

mahat-saṅgaḥ – a nagyok társasága; tu – ám; durlabhaḥ – nehezen elérhető; agamyaḥ – kifürkészhetetlen; amoghaḥ – hathatós; ca – és

Ám a nagy (lelkek) társasága ritka, kifürkészhetetlen és hathatós.

„Ritka”, szó szerint „nehezen elérhető” (dur-labhaḥ), nem terem minden útszéli bokorban. „Kifürkészhetetlen”, azaz nincs rá racionális magyarázat, indokolatlan. Ám hathatós. A bhakti a bhakti gyakorlóitól tanulható meg.

labhyate'pi tat-kṛpayaiva | 40

labhyate – el van érve; api – még; tat-kṛpayā – az ő kegyével; eva – bizony

Az ő kegye által érhető el,

A nagy lelkek Isten hívei felé nyújtott keze.

tasmiṁs-taj-jane bhedābhāvāt | 41

tasmin – azért; tat-jane – az ő embere; bheda-abhāvāt – különbség nem létezése folytán

mert nincs különbség ő, és híve közt.

tad-eva sādhyatāṁ tad-eva sādhyatām | 42

tat – azt; eva – bizony; sādhyatām – elérendőt; tat – azt; eva – bizony; sādhyatām – elérendőt

Bizony, azt kell elérni, azt kell elérni.

Megtudtuk, mi a teendő. S mi a leginkább elkerülendő?

duḥ-saṅgaḥ sarvathaiva tyājyaḥ | 43

duḥ-saṅgaḥ – rossz társaság; sarvathā – mindenképpen; eva – bizony; tyājyaḥ – feladandó

A rossz társaság mindenképpen kerülendő,

kāma-krodha-moha-smṛti-bhraṁśa-buddhi-nāśa-sarva-nāśa-kāraṇatvāt | 44

kāma-krodha-moha – a kéj, a düh, az illúzió; -smṛti-bhraṁśa – emlékezet-vesztés; -buddhi-nāśa – értelem elmúlása; -sarva-nāśa – mindennek az elmúlása; -kāraṇatvāt – oka miatt

mert ez a kéj, a harag, az illúzió, az emlékezet-vesztés, az értelem elmúlása és a teljes elbukás oka.

A saṅga jelentései összegyűlés, érintkezés, társaság és ragaszkodás, vonzalom. A nagy lelkek társaságának ellenpontjaként az előző szútra duḥ-saṅgája elsősorban nyilván a rossz társaságra vonatkozik. Ám a következmények felsorolása a Bhagavad-gítát idézi, ahol – a szövegkörnyezetből következően – a saṅga ragaszkodást jelent: „Az érzéktárgyakon merengő emberben ragaszkodás ébred (az érzéktárgyak) iránt, a ragaszkodásból vágy születik, a vágyból (pedig) düh. A dühből elvakultság (azaz teljes illúzió) lesz, az elvakultságból emlékezetzavar, az emlékezetvesztés értelemvesztéshez vezet, az értelemvesztés miatt pedig elbukik (az ember).” (dhyāyato viṣayān puṁsaḥ saṅgas teṣūpajāyate | saṅgāt saṁjāyate kāmaḥ kāmāt krodho’bhijāyate || krodhād bhavati saṁmohaḥ saṁmohāt smṛti-vibhramaḥ | smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo buddhi-nāśāt praṇaśyati || Bg. 2.62-63.) Így nyilvánvaló: a duḥ-saṅga valóban vonatkozik a rossz társaságra, és a világi ragaszkodásokra egyaránt. Nem minden ragaszkodás rossz: Istenhez, híveihez, a tanhoz, az igazsághoz való ragaszkodás inkább kívánatos. Az érzékek tárgyai sem rosszak önmagukban, s nem is az érzékeket kell megsemmisíteni, vagy az érzékelést megszüntetni –használja az ember érzékeit Istennel kapcsolatban: „Mikor független (ragaszkodástól mentes) személyek (a világi) tárgyakat a megfelelő módon, Krsna szolgálatában eltökélten használják, azt helyes lemondásnak (yukta-vairāgya) nevezik.” (Brsz. 1.2.255.) – javasolja Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban. A lemondás nyelvünkben olykor az önmegtagadás, esetleg a valamitől kényszerű megfosztatás szinonimája – itt azonban nem erről van szó, inkább a függetlenségről, ragaszkodásmentességről (a vairāgya szó éppen ezt fedi). Dzsíva gószvámí kommentárjában józanságra intő és gyakorlatias gondolattal értelmezi Rúpa gószvámí fenti definícióját: a megfelelő mérték legyen önnön odaadásunk mértéke. Olyan ez, mint a régi íjász-analógia: ha a lemondás íját túlfeszíti a gyakorló, az eltörik. Ha nem feszíti meg kellőképpen, a nyílvessző nem ér célt.

taraṅgāyitā apīme saṅgāt samudrāyante | 45

taraṅgāyitā – „hullámkodottak”; api – bizony; ime – ezek; saṅgāt – ragaszkodás (társaság) folytán; samudrāyante – „tengerkednek”

Ezek (előbb) olyanok, akár a hullámok, (ám) a társaság folytán tengerré válnak.

Az apró hullámfodrok háborgó tengerré fokozódnak.

kas-tarati kas-tarati māyām yaḥ saṅgaṁ tyajati yo mahānubhāvaṁ sevate nirmamo bhavati | 46

kaḥ – ki; tarati – kel át; kaḥ – ki; tarati – kel át; māyām – illúziókeltő energián; yaḥ – aki; saṅgam – társaságot (ragaszkodást); tyajati – feladja; yaḥ – aki; mahā-anubhāvam – nagy kiválóságot; sevate – szolgál; nirmamaḥ – birtokvágynélküli; bhavati – lesz

Ki kel át, ki kel át a máján? Aki a (rossz) társaságot feladja, aki nagy szentet szolgál, aki birtokvágy nélkülivé válik,

Az isteni illúziókeltő energia, a májá óceánján átkelni – az óind tradíció gyakori metaforája az anyagvilágból való szabadulásra. Ez és a következő három szútra tizenkét pontban válaszol e kérdésre. A kérdés nem kötődik szorosan a bhaktihoz – így a válaszok sem feltétlenül, vagy azonos erővel. A magányos helyen élés (lásd a következő szútrát) sem feltétele, sem következménye az odaadó szeretetnek – bár lehet velejárója, hiszen a világi nyüzsgéstől távoli hely segítheti az Isten felé fordulást. Átvitt értelemben gondolhatunk a „magányos helyre” lelki gyakorlatként – mint a világi nyüzsgésből kivonódó meditáció, hiszen a hely belső helyre, tudatállapotra is utalhat. Mások szádhanaként kapcsolódnak a bhaktihoz (például a szentek társasága, az ő szolgálatuk), vagy annak következményei (birtokvágy nélkülivé válni).

yo vivikta-sthānaṁ sevate yo loka-bandham-unmūlayati nis-traiguṇyo bhavati yo yoga-kśemaṁ tyajati | 47

yaḥ – aki; vivikta-sthānam – magányos helyen; sevate – él; yaḥ – aki; loka-bandham-unmūlayati – a világi köteléket gyökerestül kitépi; nis-trai-guṇyaḥ – „nem három gunás”; bhavati – lesz; yaḥ – aki; yoga-kśemam – biztonsággal törődést; tyajati – feladja

aki magányos helyen él, aki a világi kötelékeket gyökerestől kiirtja, felülemelkedett a három kötőerőn, s nem törődik a biztonsággal,

A Bhagavad-gítában is hasonló gondolatokkal találkozhatunk: „A védák témái a három kötőerővel kapcsolatosak, ám te, Ardzsuna, emelkedj felül a három kötőerőn, légy a kettőségektől mentes, mindig az igazságban élő, a biztonsággal nem törődő, az átmanban szilárd!” (traiguṇya-viṣayā vedā nistraiguṇyo bhavārjuna | nirdvandvo nitya-sattva-stho niryoga-kṣema ātmavān || Bg.2.45.)

yaḥ karma-phalaṁ tyajati karmāṇi saṁnyasyati tato nirdvandvo bhavati | 48

yaḥ – aki; karma-phalam – tett gyümölcsét; tyajati – feladja; karmāṇi – tetteket; saṁnyasyati – feladja; tataḥ – ezért; nir-dvandvaḥ – „nem kettősséges”; bhavati – lesz

aki lemond a tett gyümölcséről, feladja a cselekvést, ezért túljut a kettősségeken,

yo vedān-api saṁnyasyati kevalam-avicchinnānurāgaṁ labhate | 49

yaḥ – aki; vedān – védákat; api – bizony; saṁnyasyati – feladja; kevalam – teljes, kizárólagos; avicchinna-anurāgam – szakadatlan ragaszkodást (szeretet); labhate – elér

aki még a védákat is feladja, (és) a kizárólagos, szakadatlan szeretetet éri el.

„A védákat is feladja”: lásd a 47., és korábban a 8. szútrához fűzött megjegyzéseket.
A fentiek közül legszorosabban az utolsó válasz (a kizárólagos, szakadatlan szeretetet éri el) kapcsolódik a bhaktihoz, nem véletlenül utolsóként a sorban: ez teszi fel a koronát a felsorolásra.

sa tarati sa tarati sa lokāṁs-tārayati | 50

saḥ – ő; tarati – átkel; saḥ – ő; tarati – átkel; saḥ – ő; lokān – világot; tārayati – átviszi (átkelésre készteti)

Ő kel át, ő kel át, s a világot is átviszi.

A gondolatmenetet lezáró szútra még inkább kiemeli a többi közül az Istenhez a kizárólagos, szakadatlan szeretettel kapcsolódó hívét. Ki kel át a máján? A válasz felsorol tizenkét pontot, ám legerőteljesebben az utolsóra mutat rá: ő kel át a máján, és átkelésre készteti az egész világot!


~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben
· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

2013. február 2., szombat

Szúradász


Szúradász legendák övezte vaisnava költő. A hagyomány szerint 1478-ban született, szegény bráhmana családban. Születése óta vak volt, ám nagyon vonzódott a zenéhez. Hat évesen megszökött otthonról egy csoport vándorzenésszel. A hagyomány szerint a pustimárg iskola alapítójával, Vallabha ácsárjával való találkozás hozott igazi fordulópontot életében, Szúradász Vallabha tanítványa lett, és egész életét Vradzsában töltötte. Dalait több kötetben gyűjtötték össze: Szúr-szágar (Szúra óceánja, a hagyomány szerint százezer dalból álló gyűjtemény, napjainkra csupán egy töredéke, csupán nyolcezernyi dal maradt meg), Szúr-szárávalí, Száhitja-lahari (Költemények árhulláma).
Manapság a kutatók vitatják a Szúradásszal kapcsolatos történeteket… véleményük szerint a Szúr-szágar több szerző munkája, akik Szúradász eredeti művét bővítették hasonló stílusú dalokkal. Perzsa források szerint a Mogul Birodalom nagy uralkodójának Akbarnak udvarában élt egy Szúradász nevű zenész, a Szúr-szágar szerzője – őt azonosítják a dalok szerzőjével.
Akárhogy is – Szúradász Krsnát imádó dalait mind a mai napig éneklik Indiában.

caraṇa kamal vandoṅ hari rāyi Lótuszlábaid elé borulok uram, Hari!
jā ki kṛpā pāngu giri lāṅge
āṅdhe kon saba kachu darasāyī
Kinek kegyéből a béna is átkel a hegyen,
s a vak is mindentlátóvá válik.
bahira sunhi muka puni bole
roṅka cale sira chatra dhāraye
A süket hall, ismét megszólal a néma,
s a szegény feje fölé is ernyőt tartanak*.
sūrdās svāmī karuṇā-maye
bāra bāra vandoṅ tehi pāye
Szúradász ura könyörülettel teljes,
újra meg újra lábainál hódolok hát!

* az előkelő urak feje fölé szolgájuk napernyőt tart, hogy megóvja a tűző Nap hevétől.

2010. szeptember 1., szerda

a szent név dicsősége


Bhaktivinoda Ṭhākura: Śrī Nāma-māhātmya

kṛṣṇa-nāma dhare koto bal
viṣaya-vāsanānale mora citta sadā jvale
ravi-tapta maru-bhūmi-sam
karna-randhra-patha diyā hṛdi mājhe praveśiyā
variṣoya sudhā anupam

Milyen mérhetetlen hatalom rejlik a szent névben? Szívem az anyagi vágyak állandó tüzében ég, mint a nap perzselte sivatag, de a hallásomon keresztül a szívemig hatoló szent név páratlan nektárt záporoz a lelkemre.

hṛdoya hoite bole jihvāra agrete cale
śabda-rūpe nāce anukṣan
kanṭhe mora bhaṅge svara aṅga kāṅpe thara thara
sthira hoite nā pāre caraṇ

A szent név a szívemből szól, nyelvem hegyére tolul és az isteni hangként folyton nyelvemen táncol. Elszorul a torkom, testem hevesen remeg, lábam össze-vissza kalimpál.

cakṣe dhārā dehe gharma pulakita saba carma
vivarna hoilo kalevara
mūrchita hoilo man pralayera āgaman
bhāve sarva-deha jara jara

Szememből patakzanak a könnyek, egész testem verejtékben úszik. A rajongástól végigfut rajtam a borzongás, minden hajam szála az égnek mered, bőröm elsápad, színét veszti. Elmémet ájulás környékezi, valósággal megsemmisülök. A rajongás hullámai darabokra szaggatják testem.

kori’ eto upadrava citte varṣe sudhā-drava
more ḍāre premera sāgare
kichu nā bujhite dilo more to’ bātula koilo
mora citta-vitta saba hare

Míg ilyen eksztatikus zavarokat okoz a szent név, szívemet nektárözönben fürdeti és az istenszeretet óceánján ringat. Nem hagyja, hogy bármit is megértsek, hisz valósággal elvette az eszemet és minden vagyonomat de szívemet is elrabolta.

loinu āśroya jā’r heno vyavahāra tā’r
varnite nā pāri e sakal
kṛṣṇa-nāma icchā-moy jāhe jāhe sukhī hoy
sei mora sukhera sambal

Ilyen a szent név hatása, pedig most ez az egyedüli oltalmam. Képtelen vagyok szavakba önteni, amit érzek. Krsna szent neve teljesen önálló és szabad akarata szerint függetlenül cselekszik. Bármi szerezzen is néki örömöt, az az én boldogságom is.

premera kalikā nām adbhuta rasera dhām
heno bala karaye prakāś
īṣat vikaśi’ punaḥ dekhāy nija-rūpa-guna
citta hari’ loya kṛṣṇa-pāś

A szent név az istenszeretet virágjának rügyecskéje, az odaadás csodás ízeinek tárháza. Ilyen a szent név hatalma: ha csak egy kicsit is megmutat magából, máris föltárja Krsna isteni alakját és tulajdonságait, elrabolja és Krsna elé viszi a szívemet.

pūrna vikaśita hoiyā braje more jāya loiyā
dekhāy more svarūpa-vilās
more siddha-deha diyā kṛṣṇa-pāśe rākhe giyā
e dehera kore sarva-nāś

Mikor teljesen megnyilvánul, a szent név magával visz Vradzsába s bepillantást enged saját isteni szerelmes kedvteléseibe. Föltárja örök lelki formámat, megtart Krsna közelében és teljességgel megsemmisíti anyagi énemet.

kṛṣṇa-nāma-cintāmaṇi akhila rasera khani
nitya-mukta śuddha-rasa-moy
nāmera bālāi jata saba lo’ye hoi hata
tabe mora sukhera udoy

Krsna szent neve transzcendens csodakő, minden odaadó érzelem kiapadhatatlan forrása, örökre tökéletes, a tiszta rasza megtestesítője. Akkor leszek igazán boldog, ha a tiszta mantrázás útjából elháríttatik és megsemmisíttetik minden akadály.


2010. augusztus 10., kedd

sarbasva tomār...


sarbasva tomār caraṇe saṁpiyā
porechi tomāra ghare
tumi to' ṭhākur tomāra kukur
boliyā jānaho more
Leborulok házad előtt, feladván mindenemet Szent lábaidnál. Te vagy a legfelsőbb Úr. Kérlek fogadj el házőrző kutyádként.
bāndhiyā nikaṭe āmāre pālibe
rohibo tomāra dvāre
pratīpa-janere āsite nā dibo
rākhibo garera pāre
Közel láncolsz magadhoz, és gondoskodsz rólam, én pedig a küszöbödnél maradok. A veled szembeszállókat nem engedem be, hanem a házadat övező árok szélénél tartom őket.
taba nija-jana prasād sebiyā
ucchiṣṭa rākhibe jāhā
āmāra bhojan parama-ānande
prati-din ha'be tāhā
Mindennapi élelmem bhaktáid praszád-maradéka lesz. Végtelen örömömben nagy lakomát csapok belőle.
boshiyā śuiyā tomāra caraṇa
cintibo satata āmi
nācite nācite nikaṭe jāibo
jakhona ḍākibe tumi
Ülve vagy fektemben, állandóan lótuszvirág lábaidon fogok meditálni. Bármikor is szólíts, eksztázisomban örvendezve, táncolva járulok Elébed.
nijera poṣaṇ kabhu nā bhāvibo
rohibo bhāvera bhore
bhakativinoda tomāre pālaka
(vinoda sevaka
tomāre pālaka)
(
rādhāra sevaka tomāre pālaka)
boliyā baraṇa kare
Bár megélhetésemre külön gondot sohasem fordítok, életem mindig örömteli lesz. Bhaktivinód Thákur (Bhaktivinód szolgája, Rádhá szolgája) Téged fogad el egyetlen eltartójaként.



Bhaktivinód Thákur dalát Srídhar Mahárádzs énekli.

2010. augusztus 7., szombat

Óh, elme, imádd hát!


Óh, elme, imádd hát mindig Nanda fiát
így válhatsz félelem nélkülivé!
Ragadd meg ‘z alkalmat, társulj a szentekkel,
kelj át az anyagi lét tengerén!

Hidegben, melegben oly sokat szenvedtem
életemet hiába tengettem.
Röpke kis örömért szolgává szegődtem,
gonosz emberek rabjává lettem.

Nagy vagyon, ifjúság, fiak és rokonság
igazi boldogságot nem adhat.
Reggeli harmatként az élet elcsillan,
csak úgy van értelme, ha Krsnáé.

Hallás meg kírtana, emlékezés, ima,
hűséges vonzódás és szolgálat;
imádat, barátság, teljes önátadás
alkotja Góvinda Dász életét.



Góvinda dász bengáli nyelvű dalát Abhay Narayan fordította magyarra. Az alábbiakban e dallal kapcsolatos gondolatai olvashatók:

Azért fontos a bhadzsanok (indiai szent énekek) magyar nyelvű éneklése, mert a bhadzsanok éppúgy, mint a filozófia, akkor érthetők, ha az ember a saját anyanyelvén hallja. Ha például csak szanszkrtul tanulmányozhatnánk a Bhagavad-gítát, akkor sokkal több időbe tellene megérteni valamit, mint hogyha magyarul olvassuk. A bhadzsanok célja sem csupán az, hogy az ember másokkal közösen zenéljen, vagy meditáljon Krsnán, hanem hogy szívből átélje, megértse ezeket a gondolatokat és ily módon tudjon valamilyen áldozatot hozni Krsnának.

Mindenki szeret énekelni, zenét hallgatni. Amikor Indiában szanszkrtul énekelnek, a legtöbben megértik, mert főleg az észak-indiai nyelvek, az ún. árjan nyelvek nagyon hasonlítanak a szanszkrtra. Sok helyütt viszont a saját anyanyelvükön, például bengáliul énekelnek. Ha pedig lefordították az énekeket, vagyis a védák tanítását a helyi nyelvekre is átültették e dalok szövegében, hogy azok érthetők legyenek és terjedjenek, akkor nekünk is magyarul kell énekelni ezeket a bhadzsanokat, ha lehet. Persze, olyan könnyen nem lehet mindent hirtelen magyarra lefordítani, de fokozatosan terjedhetnek a magyar bhadzsanok, mert ez sokkal észszerűbb és elfogadhatóbb az emberek számára. E dalokat bárki megtanulhatja, bárki énekelheti, illetve emlékezhet rájuk.

Óh, elme imádd!
- hangzik a felszólítás, de kit imádjon? A testét, az anyagi világot, vagy a filmszínészeket? Nem! A félisteneket, vagy a szellemeket? Nem, nem: Krsnát! De melyik Krsnát? Hiszen oly sok Krsnáról hallottunk. Indiában ma is látni, hogy hatalmas reklámtáblákon hirdetik: Hívd Krsnát! és alatta a telefonszám. Vagy: selyemruhát vegyen Krsnától! Nyilvánvalóan nem ilyen Krsnáról van szó, hanem Nanda fiáról, aki az Istenség Legfelsőbb Személyisége.

... mindig Nanda fiát, így válhatsz félelem nélkülivé” – Az ember mindig aggódik, gyötrődik ebben a világban s az egyik legnagyobb szenvedés a félelem, a bizonytalanság, a tudatlanság. Félelem a jövőtől, a visszahatásoktól, a bizonytalanságtól, a betegségektől, a szenvedéstől. S hogy szabadulhat meg az ember ettől a félelemtől, hogyan érheti el a lelki békét? Krsna imádatával. Ha a gondolatai nem az anyagi dolgokra irányulnak – mennyi pénzt kell szereznem, kinek udvaroljak, hogyan öltözzek, miképp biztosítsam a jövőmet? – hanem Krsna lótuszvirág lábaira. Ha gondolatainkat az Ő szolgálatába állítjuk, minden ilyen anyagi félelemtől és aggodalomtól megmenekülünk, megtisztulunk.

Ragadd meg az alkalmat, társulj a szentekkel” – a bhaktákkal, olyan emberekkel, akik Isten szolgálatában élnek (szádhuk) és a fény felé, a lelki világ felé törekszenek. De miért ragadjuk meg az alkalmat? Mert ilyen lehetőség nem mindig adódik. Annyi életünk volt már, annyi testben lakoztunk, de nagy ritkaság találkozni az istentudattal, vagy az ilyen emberekkel. Állati vagy növényi testben nem tudjuk értékelni az istentudatot, nem tudjuk felfogni azt, s nem is juthatunk ilyen elhatározásra. A legtöbben még emberi testben is kihagyják ezt az alkalmat, nem képesek felfogni, megérteni az istentudat nagyszerűségét. Ezért mondja a költő: ragadjuk meg ezt az alkalmat, ne hagyjuk ki, mert csakis az emberi létben adatik meg ez a lehetőség. Társuljunk a bhaktákkal, mert az ő társaságuk a lelki életre inspirál. Ha látjuk azt, hogy mások lelki életet folytatnak, fejlődnek és örvendeznek, akkor az automatikusan segít nekünk. Egyedül nagyon nehéz, szinte lehetetlen előbbre lépni a lelki úton. Szádhu szanga, szádhu szanga szarva sásztre kaja (Cscs 2.22.54.) – az összes szentírás azt mondja, társuljunk a szentekkel, keressük fel a bhaktákat, szentéletű embereket, tudakozódjunk tőlük, szolgáljuk őket, társuljunk velük, mert így lehet átkelni az anyagi lét tengerén. Az anyagi lét egy hatalmas óceán, a születések, szenvedések, halálok óceánja. Sok-sok millió éve már itt vergődünk benne, s nem tudunk kikerülni belőle. Valamiképpen belepottyantunk, itt fuldoklunk, szenvedünk s a nagy kérdés az, miként érhetjük el azt az állapotot, amire minden ember s minden élőlény vágyik, a félelemnélküli, szenvedés nélküli állapotot? Ennek módja a bhaktákkal való társulás, a bhakták szolgálata, Krsna imádata.

Hidegben, melegben oly sokat szenvedtem” – szól a következő versszak s ez arról beszél, ami általában jellemzi az ember életét ebben a világban. „...Életemet hiába tengettem”. A kettősségek között rengeteget szenvedünk, a pozitív s a negatív pólus – mindkettő anyagi – állandóan ide-oda taszít bennünket, akár a pingponglabdát. Egyszer hideg ér bennünket, másszor meleg, vagyon-szegénység, betegség-egészség, fiatalság-öregség s a többi kettősség. Az egyik kívánatos, a másikat viszont kapjuk, bármennyire is szeretnénk nélküle élni. S ha el is érjük a kívánatos dolgot, az sem tesz igazán boldoggá bennünket, hogyan is tehetne, amikor nem igazi énünkre, a lélekre vonatkozik, hanem az anyagi testre, legfeljebb a szintén anyagi elmére. Ily módon szenvedünk a kettősségek között.

Röpke kis örömért szolgává szegődtem.” Azért a röpke kis örömért, amit úgy hívunk: érzékkielégítés, oly sokat áldoztunk. Feláldoztuk a szabadságunkat, a lelki élet lehetőségét, csak azért, hogy érzékeinket élvezni próbáljuk. A Bhágavata-purána szavaival élve az érzékkielégítés olyan, mint a vakarózás. Valami viszketegséget érez az ember, megvakarjuk s gondoljuk, hogy ezzel megszűnik. De hányszor tapasztaljuk, hogy annál inkább viszket s bár végül már majdnem véresre karmoljuk magunkat, a viszketegség csak nem szűnik meg. Ugyanez vonatkozik az anyagi vágyakra, a nemi vágyra is. A Bhágavata-purána azt mondja, az emberek hő óhaja, hogy kielégítsék vágyukat, de utána úgy érzik, mégsem lettek elégedettek, méginkább lobog bennük a szenvedély. Nemcsak hogy nem elégült ki, de sokszorosára növekedett ez a vágy. Ezért ilyen röpke kis örömért, ami nem is az igazi, nagyon mulandó és nem elégíti ki a lelket, mennyi mindent föláldoztunk. Szolgává szegődtünk. Robotolunk éjjel-nappal, két, három, négy műszakban, hogy megpróbáljuk az érzékeinket kielégíteni. És bármilyen lelketlen gazembernek a szolgálatába szegődünk, és nyaljuk a talpát, csakhogy megkapjuk, amit akarunk, az előléptetést, kinevezést, pénzt, vagy bármit. Megalkuszunk bárkivel, bármivel, a legszebb eszményeinket odavetjük, összegyűrve a szemétkosárba dobjuk, lemondunk mindenről, ami szép és jó, csakhogy megkapjuk a pénzt, vagy a pozíciót. Tehát: „gonosz emberek rabjává lettem”.

Nagy vagyon, ifjúság, fiak és rokonság, igazi boldogságot nem adhat.” Az emberek általában a sok pénzt, a nagy vagyont vélik boldogságnak. Manapság egy beszélgetés így kezdődik: mennyit keresel? Mennyibe kerül? Fölment az ára, lement az ára. Mennyi az adó, ennyit fogunk keresni, amannyi a te részesedésed. Álmodozás a nagy vagyonról. Azután pedig az ifjúság. Manapság észrevehető egy tendencia, ami korábban ismeretlen volt. Mindenki szeretné fiatalabbnak feltüntetni magát, mint amilyen idős. Az idősebb emberek megpróbálnak olyan nadrágban járni, olyan frizurát hordani és úgy viselkedni, mintha tizenévesek lennének. S hogy miért? Mert a büszkeségük nem akarja elismerni, hogy öregszenek. Nem akarják beismerni, elfogadni a valóságot. Szórakozással, mulatozással akarják feledni a valóságot: „Ihaj-csuhaj, sose halunk meg”! És mennyit költenek szépítőszerekre, fodrászra, kozmetikusra! A divatos szakmák között van a fodrász, a kozmetikus, az arcránckihúzó és így tovább. Az ember ifjú akar lenni, örökifjú, örökzöld, ez a másik nagy illúzió.

Ha mégis meg kell öregednem – vélik sokan –, hát üsse kő, de a fiaimon keresztül akkor is tovább élek! S ha már én nem tudtam híres emberré válni, a fiaim biztosan azok lesznek. Ezzel szemben Góvinda dász azt mondja (a Védákkal egyetértésben), hogy a fiak és rokonság nem adhatnak igazi, csak röpke, csalóka örömöt, mert ezek mind anyagi, testi síkon létező dolgok, s így mulandóak, illuzórikusak. A nagy vagyon, az ifjúság, a testi szépség, család, rokonság – mind illuzórikus. Mikor meghalunk otthagyjuk a családot, a vagyont, a házat, a bankbetétet. Mi értelme hát ilyen időleges dolgokkal foglalkozni, ilyenekre alapozni? Mint ahogyan a bibliai példa szól a homokra épített házról.

Reggeli harmatként az élet elcsillan.” A lótusz levelén a reggeli harmat szépen csillog, de hamar elillan. Ugyanilyen az élet is. Csillog-villog, sokat ígérő, de eltűnik, mint a pára. Egy kis harmatcsöppben sok mindent látni, olyan mint egy gyémánt. S mégis, ha feljön a Nap, felszívódik, volt-nincs, tovatűnt. Így van ez az élettel is, sokat ígérő, illuzórikus, de mielőtt észbe kapnánk, máris a végére érünk. S aztán csalódottan távozunk. Egy angol közmondás szerint az ember sírva jön a világra, panaszkodva él, majd csalódottan távozik.
Csak úgy van értelme ennek az emberi életnek, ha előbbre jutunk a lelki életben. Ha Krsnát szolgáljuk, akkor valóban eleget tettünk emberi hivatásunknak, akkor valóban megérdemeltük azt, hogy emberként születtünk. Másképp az emberi lét nem különbözik az állatitól. Ha az emberi létből hiányzik Isten, akkor semmi sem különbözteti meg az állatitól. Az állatok is esznek, pároznak, azoknak is van rokonságuk, a műveletek ugyanazok, mint az embernél. Ezért, hogy az állati társadalomtól különváljunk és emberi kötelességünknek eleget tegyünk, mindenkinek érdeke, sőt kötelessége a lelki élet művelése. Miből áll ez?

Hallás meg kírtana.” Először hallunk a lelki életről, halljuk a filozófiát s aztán elmondjuk másoknak (kírtana). A kírtana nemcsak éneklést jelent, hanem beszédet, prédikálást, elbeszélést is. Emlékezés - ha állandóan hallunk és beszélünk a lelki életről, akkor emlékezünk is rá, akkor is, amikor a szükség úgy kívánja, a nehéz pillanatokban. Másképp hogyan vészelhetnénk át a májá támadásait? Úgy, hogy emlékezünk a bhakti eszményére, Krsna szavaira. Vagy például hogyan maradhat álmában is tudatos az ember Krsnáról, nehogy gondolatai valami anyagi dolog felé terelődjenek? Úgy, hogy emlékezik arra, amit nap közben hallott, tanult, mondott. Ez a tudat az álomban is megmarad, ott is hat. S aztán az imák. Imádkozunk, fohászkodunk a vaisnavákhoz, a guruhoz, Rádháráníhoz, Csaitanja Maháprabhuhoz – foglalkoztassanak a szolgálatukban. Nem azért imádkozunk, hogy adjanak valamit, akár a mindennapi kenyeret, akár anyagi jövőt, pénzt, egészséget, vagy boldogságot. Egyedüli ima, kérés – ahogy azt Csaitanja Maháprabhu is megfogalmazta – hogy életről-¬életre, születésről-születésre szolgálhassuk Krsnát. Na dhanam, na dzsanam na szundarím kavitám vá dzsagadísa kámajé. Mama dzsanmani dzsanmanísvaré bhagavad bhaktir ahaitukí tvaji - Kérlek ne adj vagyont, hírnevet, nem vágyom a másik nem szépségeire, egyedüli vágyam az, hogy Téged szolgálhassalak (Siksástaka, 4). Egy bhakta tudja, hogy egyedül, saját erőből sehová sem juthat, de fohászkodik a vaisnavákhoz és Krsnához, hogy az ő kegyük révén szolgálhassa őket, közeledhessen hozzájuk. Daiví hjésá gunamají mama májá duratjajá – ezt az illuzórikus anyagi energiát lehetetlen legyőzni, de ha valaki meghódol Krsna előtt, átadja magát, akkor Krsna magáénak fogadja el az ilyen bhaktát (Bg. 7.14.). Magához öleli, felkarolja, ezért az ilyen bhaktának nincsenek nehézségei. Krsna szinte a tenyerén hordozza önzetlen hívét, aki ily módon minden nehézségen átlép, képes fejlődni a lelki életben s végül eljut Krsnához.

...Hűséges vonzódás és szolgálat.” A múrtik (az oltár kegyszobrai) szolgálata, vonzódás Krsna szent neveihez, a bhakták társaságához. Barátság, barátkozás a bhaktákkal és Krsnával is, ugyanis a spontán istenszeretet, a rága-bhakti azt jelenti, hogy nem félelemből, nem tiszteletből imádjuk Krsnát, hanem inkább szívből fakadó, intim szeretettel, vonzalommal. Ez együtt jár a barátsággal, barátkozással. Végül utoljára, de nem utolsó sorban, a bhakti végső eleme, a teljes önátadás (átma-nivédanam) következik. Ez a legmagasabb szint a bhakti-jógában. Van aki csak keveset képes megtenni, de az is nagyon dicséretes. Van, aki ennél többet tesz, többet gondol Krsnára, jobban vonzódik hozzá, de a legmagasabb szint a teljes önátadás, amikor a bhakta semmiféle önrendelkezési jogot nem tart fönn. Krsna, tégy velem bármit, a tiéd vagyok - így gondolkodik. Ez a legeslegmagasabb szint, amiről Csaitanja Maháprabhu tanúságot tett: „Akár jelen vagy és átölelsz, Krsna, akár távol vagy tőlem s a szívem megszakad, tégy, ahogy jónak látod.” (Siksástaka 8.) Ez alkotja a költő, Góvinda dász, valamint a vaisnavák, a bhakták életét is. Erről szól ez az ének.
(forrás: Gangesz folyóirat)

2010. április 16., péntek

lelki gyakorlatok – a kilencféle odaadás


Mikor fia hazatért az iskolából, Hiranjakasipu jó apa módjára arról kérdezgette, mit tanult tanítóitól. Ám Prahlád inkább a Náradától tanultakról beszélt, a bhakti kilenc módjáról:

śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ smaraṇaṁ pāda-sevanam |
arcanaṁ vandanaṁ dāsyaṁ sakhyam ātma-nivedanam ||
iti puṁsārpitā viṣṇau bhaktiś cen nava-lakṣaṇā |
kriyeta bhagavaty addhā tan manye 'dhītam uttamam ||

Visnuról hallás, az ő magasztalása, reá emlékezés, lábainak szolgálata,
imádat, fohászkodás, szolgává s baráttá válni s a teljes meghódolás – bizony azt vélem a legkiválóbbnak, amit tanultam, ha e kilencrétű Visnu-bhaktit ajánlja az ember Bhagavánnak.


(Bhág. 7.5.23-24.)


A kommentár szerint: A pāda-sevanam (lábainak szolgálata) szolgálatot (kiszolgálást), az arcanam (imádat) múrti-imádatot jelent. A dāsyam (szolgálás) a tettek (Istennek) szentelése, sakhyam (barátság) a bizalom, s a többi (tulajdonság jellemezte kapcsolat). Az ātma-nivedanam pedig az, mikor saját testét (mindenestül Istenének) szenteli. Ahogy az eladott tehén s ló táplálására, oltalmazására nincs többé gondja az eladónak, úgy a testet néki ajánlva annak gondját is elhagyja az ember.


„Srídhar Szvámí hozzáfűzi, nem szabad elvárásokat támasztanunk a hallás és magasztalás folyamatával szemben. Fohászkodjunk inkább azért, hogy szolgálataink eljussanak az Úrhoz, hisz nem mi vagyunk a dolgok élvezői - minden az ő tulajdonát képezi. A lelki gyakorlatok azonban csak egy bizonyos feltétel teljesülése esetén tekinthetők tényleges odaadásnak. Máskülönben csak törekvésnek, tudálékosságnak, jógának vagy ami még rosszabb, bűnös cselekedetnek minősülnek. Tényleges istenszeretetről csak akkor beszélhetünk, ha fölismerjük, hogy Krsnához tartozunk. Semmi sem a miénk, minden az ő tulajdonát képezi, beleértve saját magunkat is...” (részlet Srídhar Mahárádzs a Kutatás című könyvéből)

E gyakorlatok mindegyike önmagában is elegendő ahhoz, hogy az ember elérje a tökéletességet. Rúpa gószvámí ezzel kapcsolatban e verset idézi:

śrī-viṣṇoḥ śravaṇe parīkṣid abhavad vaiyāsakiḥ kīrtane
prahlādaḥ smaraṇe tad-aṅghri-bhajane lakṣmīḥ pṛthuḥ pūjane |
akrūras tv abhivandane kapi-patir dāsye ‘tha sakhye ‘rjunaḥ
sarvasvātma-nivedane balir abhūt kṛṣṇāptir eṣāṁ parā ||

Paríksit csupán azzal, hogy hallott Srí Visnuról, Vjásza fia (Suka) a magasztalással,
Prahlád az emlékezéssel, Laksmí az Úr lábainak szolgálatával, Prthu az imádattal,
Akrúra a fohászkodással, a majmok ura (Hanumán) szolgálataival, Ardzsuna barátságával,
Bali pedig mindene teljes átadásával nyerte el a tökéletességet, érte el Krsnát.


(Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.265.)

S végezetül egy bhadzsan bolgár hittestvéreimtől: Krsna Day Mi Milostta. A bolgár szöveg fordítása: Krsna add a kegyed, hadd szolgáljam Szent Neved.




2009. augusztus 23., vasárnap

ide-oda rebben tekintete…

 

Egy rövid kis részlet, egy dal Rámánanda Ráj drámájából, a Srí Dzsagannáth-vallabhából.

kalayati nayanaṁ diśi diśi valitam
paṅkajam iva mṛdu-māruta-calitam

kalayati – ösztönzi, viszi; nayanam – szemet; diśi diśi – irányban; valitam – mozgót; paṅkajam – lótuszvirág; iva – mint; mṛdu-māruta-calitam – lágy szellő mozgatta

Ide-oda rebben tekintete,
e lágy szellő ringatta lótuszvirág.


keli-vipinaṁ praviśati rādhā

pratipada-samudita-manasija-bādhā

keli-vipinam – szerelem-ligetbe; praviśati – belép; rādhā – Rádhá; pratipada – minden lépésnél; samudita-manasija-bādhā – felemelkedett szenvedély („gondolat-szülte”) gyötörte

A szerelem-ligetbe siet Rádhá,
égő szenvedély gyötri őt minden lépésnél.

vinidadhāti mṛdu-manthara-pādam
racayati kuñjara-gatim anuvādam

vinidadhāti – letesz; mṛdu-manthara-pādam – puha lassú lépte; racayati – tesz; kuñjara-gatim – elefánt-járást (a fenséges megjelenésű asszony jelzője); anuvādam – „után-beszéd”

Óvatosan puha lassú a lépte,
akárha méltóságteljes elefánt közeledne.

janayatu rudra-gajādhipa-muditam
rāmānanda-rāya-kavi-gaditam

janayatu – okozzon; rudra-gaja-adhipa – Gadzsápati Pratáparudra királyt; muditam – megörvendeztetett; rāmānanda-rāya-kavi-gaditam – Rámánanda Ráj, a költő által elbeszélt

Hozzon örömet Gadzsápati Pratáparudra királynak
a költő Rámánanda Ráj dala.

A dal meghallgatható a youtube-on is.

(forrás)

2009. június 21., vasárnap

a világkorszak dharmája


kali-yuge yuga-dharma nāmera pracāra |

tathi lāgi' pīta-varṇa caitanyāvatāra ||

A kali-kor vallásos útja a Szent Név hirdetése,
ezért jött el Csaitanja, az arany avatár.

(Csaitanja-csaritámrta 1.3.40.)


Dicsérjétek az Urat!
Dicsérjétek Istent az ő szent helyén; dicsérjétek őt az ő hatalmának boltozatán!
Dicsérjétek őt hősi tetteiért, dicsérjétek őt nagyságának gazdagsága szerint!
Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek őt hárfán és cziterán;
Dicsérjétek őt dobbal és tánczczal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával;
Dicsérjétek őt hangos czimbalommal, dicsérjétek őt harsogó czimbalommal.
Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!

(150. Zsoltár)

(a felvételen Bhakti Kamala Tírtha és tanítványai énekelnek)

2009. április 29., szerda

Haré! Krsna!

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare
hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare

mukhāravinda-nisyanda-
maranda-bh
āra-tundilā |
mamānandaṁ mukundasya
sandugdhāṁ veṇu-kākalī ||

mukha-aravinda-nisyanda-maranda-bhāra-tundilā – száj-lótuszról lecsöppenő nektár-sokaság-hatalmas; mama – enyém; ānandam – boldogság; mukundasya – Mukundáé; sandugdhām – együtt fejt; veṇu-kākalī – fuvola kellemes hangja

A Mukunda lótuszajkairól nektárzuhatagként áradó fuvola-muzsika jelenti az én egyetlen boldogságom.

śrī-caitanya-mukhodgīrṇā
hare-kṛṣṇeti-varṇakāḥ |
majjayanto jagat premṇi
vijayantāṁ tad-āhvayāḥ ||

śrī-caitanya-mukha-udgīrṇāḥ – Srí Csaitanja szájából feltörő; hare kṛṣṇa iti – “Haré! Krsna!”; varṇakāḥ – szavak; majjayantaḥ – elárasztók, megfürdetők; jagat – világot; premṇi – szeretetben; vijayantām – győzedelmeskedjék!; tad-āhvayāḥ – azok a nevek

“Haré! Krsna!” – e szavak Srí Csaitanja ajkairól kiáradva
rajongó szeretettel árasztják el az egész világot. Dicsőség a Szent Névnek!

Rúpa gószvámí: Laghu-bhágavatámrta című könyvének bevezető fohászaiból (1.3-4.)


(a felvételen Bhakti Kamala Tírtha és tanítványai énekelnek )

2009. április 16., csütörtök

gyönyörrel telve dalolom aranyló Gauraszundarámnak végnélküli dicsőségét


A lexikonok szerint Csaitanja filozófus, bengáli vallásreformer, a misztikus bhakti-mozgalom legnagyobb alakja. A bhakták azonban tudják, hogy Csaitanja képében maga Krsna szállt alá, hogy a kor vallásos útját, Isten neveinek dícséretét hirdesse. Bhaktaként születik meg, hogy a Legfelsőbbhöz fűződő tiszta rajongó szeretetet ízlelje, a Krsna után vágyódó Rádhiká hangulatát átélve. Csaitanja Maháprabhu születésének 500. évfordulóján, 1986-ban írta Szvámí Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs költeményét.



A vers szövege: prema-dhāma-deva-stotram

A versmérték: tūnaka – υ – υ – υ – υ – υ – υ – υ –
A lüktető vers Csaitanja Maháprabhu és hívei extatikus táncát idézi.

A dalt a Bhúdév Prabhu (Srí Csaitanja-Szaraszvat Math) énekli


2009. április 9., csütörtök

Gaura-árati

 

Ötvenöt esztendővel ezelőtt e napon született Param-gurudévám, Bhakti Abhay Narayan.

Bhaktivinód Thákur: Gaura-árati
fordította és versbe szedte:
Szvámí Bhakti Abhay Narayan

Dicsőség Górángának, lelkes imádatának!
Gangesz menti ligetben örömöt kelt szívekben.

Tőle Nitáj jobbra áll, balra pedig Gadádhar,
Közelében Advaita, ernyőt tartó Srívásza.

Drágaköves trónjára letelepszik Góránga.
Félistenek körében Brahmá imádja szépen.

Narahari segíti, csamarával legyezi,
Szandzsája és Mukunda szolgálja Őt dalolva.

Kürtök, gongok hangja száll, csilingel a karatál.
Édes hangú mrdanga – bhakta fülek vígasza.

Góránga ragyogása a Holdnak vetélytársa,
Erdők-mezők virága tündököl a nyakában.

Siva, Suka, Nárada szeretettől dadogva
Dicsőíti Górangát, Bhaktivinód jó Urát.


2009. március 18., szerda

szívem templomában


Bhaktivinód Thákur szépséges dalában a szívbéli imádatról énekel. A templomban virágfűzért akasztanak a múrti nyakába, szantálpéppel kenik, ghílámpással és vízzel imádják. A szív templomában a szerető odaadás a virágfüzér, a rajongó szeretet a szantálpép, a bhakta szemeinek fénylő lámpása, és könnyeinek áradata az imádat „kellékei”.
A felvételen a dalt Szvámí Bhakti Kamala Tírtha énekli.



mama mana mandire raha niśidin
kṛṣṇa murāri śrī kṛṣṇa murāri

Lakozz szívem templomában éjjel és nappal,
Krsna Murári! Srí Krsna Murári!

bhakti prīti māla candan
tumi nio he nio cito-nandan


Odaadás, szeretet, virágfüzér és szantálpép,
kérlek, fogadd el, ó, fogadd el, szívem öröme!

jīvana maraṇa toba pūjā nivedan
sundara he mana-hari


Életemben halálomban ezzel az áldozattal imádlak,
Szépséges, Szívrabló!

bandana gāṇe pūjā jīvan
kṛṣṇa murāri śrī kṛṣṇa murāri


Magasztaló dalokkal imádlak egész életemben,
Krsna Murári! Srí Krsna Murári!

eṣo nanda kumār āra nanda kumār
habe prema pradīpe āroti tomār


Jöjj, Nanda-kumár! És, ó Nanda-kumár,
a szeretet lámpása lesz a néked szóló felajánlás,

nayane yamunā jhare anibar
tomara virahe giri-dhārī


és szemeim Jamuná-folyama árad szakadatlan,
mert távol vagy tőlem, Giridhári!

Kedves Krsnám, kérlek, lakozz mindig a szívem templomában! Kedvedre való szép költeményeket éneklek majd rólad. Kérlek fogadd el odaadásom és szeretetem, a szép virágfüzért és csandant, mert Te vagy az életem és halálom. Ez az én felajánlásom imádatra méltó lótuszvirág lábaidnál. Óh, Krsna, mivel Te oly gyönyörű vagy, hogy elcsábítottad szívem és elmém, ezért énekelni fogok neked és áratit ajánlok fel szemem lámpásának fényével és könnyeim vizével. Óh, kedves Giridhárim, számomra nagyon fájdalmas, hogy nem vagyunk együtt, ezért csak sírok mindig. Kérlek, jöjj el hozzám!



2009. február 19., csütörtök

fohász a vaisnavákhoz

 
Abhay Narayan:
Fohász a vaisnavákhoz

Vaisnavák, vaisnavák, kegyeteket kérem,
Segítsetek nekem a jó útra térnem,
A jó útra térnem, feloldani vétkem,
Krsna szolgálatát óhajtom már régen!

Bűnös szívem nem visz a lelki életre,
Megtisztulni kéne, megtisztulni végre,
Egyedül nincs erőm erre a nagy tettre,
Rátok bízom magam, vigyetek a fényre.



A felvételen a dalt Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs énekli.