Vallabha utolsó tanítása – a tanító versek

śikṣāślokāḥ

Úgy mondják, Vallabhát már kétszer is magához szólította Krsna, ám ő úgy látta, a küldetését még nem teljesítette. A harmadik elhívásra a szannjász rendbe lépett, némasági fogadalmat tett, és böjtölt. Kásiban élt ekkor, a Hanumán-ghátnál. Fiai – csupán tizenöt és húsz évesek – és követői ott keresték fel őt, hogy a jövőbeli kötelességeikről tudakozódjanak. Ekkor írta ujjával a homokba az alábbi verset.

 

yadā bahirmukhā yūyaṁ bhaviṣyatha kathañcana |
tadā kalā-pravāhasthā deha-cittādayo 'pyuta || 1 ||

Ha bárhogy is a világiak felé fordulnátok (vagy: közömbössé válnátok),
akkor az idő folyása miatt testetek, értelmetek, s minden más is elsorvad.

A bahir-mukha „külső arc” elfordított tekintetet, azaz közömbösséget jelent, de itt a kifelé fordított tekintet jelentheti a külső, azaz világi dolgok felé fordított figyelmet is. A versben mindkét értelmezés helyénvaló, s akár magyarázza is egyik a másikat: a világi örömök felé fordulás miatt válik a hívő közömbössé a lelki gyakorlatai iránt. A citta jelent elmét, de gondolkodást, szándékot is.

sarvathā bhakṣayiṣyanti yuṣmān iti matir mama |
na laukikaḥ prabhuḥ kṛṣṇo manute naiva laukikam || 2 ||

Mindenféleképpen használnak majd benneteket – ez az én véleményem.
Krsna nem közönséges úr, soha ne gondoljatok rá közönséges módon!

Az első félversben az ige (bhakṣ) elsődleges jelentése eszik, átvitt értelemben használ – így fordíthattuk volna a vers elejét így is: „mindenképpen megesznek majd benneteket”. Ha nem Isten szolgálatába álltok, az érzékeiteket szolgáljátok majd – mondja Vallabha. Ám Krsna szolgálata nem olyan, mint egy világi hatalmasság szolgálatában állni: ő szeretettel gondoskodik híveiről – még akkor is, ha esetleg meginognának. Az előző vers intett a világiak felé fordulás veszélyeitől, ám ha bhakta gyengesége miatt mégis időlegesen el is fordulna tőle, Krsna nem bocsájtja el szolgáját – ő nem olyan, mint egy világi uraság.
A vers másra is int: bár a tapasztalataink a hétköznapi életből valók, ne ilyen hétköznapi szemmel szemléljük Istent. Ő túl van a világi megértés keretein. Ahogy a Katha-upanisadban is olvashatjuk:
aṇor aṇīyān mahato mahīyān ātmāsya jantor nihito guhāyām |
tam akratuḥ paśyati vīta-śoko dhātuḥ prasādān mahimānam ātmanaḥ ||
Kicsinynél kisebb, hatalmasnál nagyobb – a lények szívében lakik a Lélek.
Fenségét a fegyelmezett s vágytalan az Úr kegyéből megpillantja boldogan. (Katha-upanisad 1.2.20.)

bhāvas tatrāpy-asmadīyaḥ sarvasvaś-caihikaśca saḥ |
paralokaśca tenāyaṁ sarva-bhāvena sarvathā |
sevyaḥ sa eva gopīśo vidhāsyaty-akhilaṁ hi naḥ || 3 ||

Meditáljunk azon, hogy ő a mindenünk, hogy ő az evilági lét,
s általa érjük el a túlvilágot is. Szívvel lélekkel, mindenféleképp
csakis őt szolgáljuk, a gópík urát, s ő elrendez majd mindent, teljes egészében!

Ő az evilági lét, és a túlvilág is őáltala érhető el: ez a gondolat a Vallabha által is tanított śuddha-advaita tanból következik.
Ez volt Vallabha ácsárja utolsó tanítása. Ezután – a Rathajátrá napja volt éppen 1531-ben – belépett a Gangesz vizébe, és tündöklő fénysugárként Gólókára, Krsna lakhelyére távozott.

A történetet mesélik úgy is, hogy ezután maga Krsna jelent meg a követők előtt, s a következő versekkel egészítette Vallabha szavait:

mayi ced asti viśvāsaḥ śrīgopījanavallabhe |
tadā kṛtārthā yūyaṁ hi śocanīyaṁ na karhicit ||
muktir hitvā'nyathārūpaṁ svarūpeṇa vyavasthitiḥ |

Ha belém, Srí Gópídzsanavallabhába vetitek hitetek,
akkor sikeressé váltok, és soha sem kell bánkódnotok.
Az üdvösség – más formákat elvetve –, az eredeti forma által való megszilárdulás.

Vallabha: az öt ösvény

Pañca-padyāni

 
A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet
) című gyűjtemény tizenharmadik darabja. Az előző vers a beszélőket tipizálja, e rövid költemény pedig a hallgatók – tanítványok – csoportjait sorolja fel: az első csoportba a kegyelem útján (puṣṭhi-mārga) járó bhakták, a további háromba a szabálykövető (maryāda – határ, korlát) bhakták tartoznak. Vallabha szerint az emberek háromféle úton járhatnak, a harmadik a dolgok világi folyását (pravāha) követő élet.

śrī-kṛṣṇa-rasa-vikṣipta-mānasā rati-varjitāḥ |
anirvṛtā loka-vede te mukhyāḥ śravaṇotsukāḥ ||1||

Gondolataik megmámorosodtak a Srí Krsna (iránti szeretet) ízeitől, mentesek a ragaszkodástól,
sem a világi, sem a védai (témák) nem elégíti ki őket. Ők a legjobb hallgatók.

„Hallgató”: a pontos szanszkrt terminológia (śravaṇa-utsuka) hallásra vágyakozót, hallást kedvelőt jelent. „Mámoros”: a vers vikṣipta szava szétszórtat, zavarodottat jelent: aki őrültként, a világgal mit sem törődve viselkedik.

viklinna-manaso ye tu bhagavat-smṛti-vihvalāḥ |
arthaika-niṣṭhās te cāpi madhyamāḥ śravaṇotsukāḥ ||2||

Az ellágyult szívűek, akiket felkavar az Úrra emlékezés,
ám szilárd eltökéltséggel egyetlen céljuknak szentelődnek, ők a közepes hallgatók.

A kommentárok szerint az egyetlen cél az üdvösség, vagy más lelki természetű cél. Ők azok, akik számára az istenszeretet eszköz. A pusti (a szó maga táplálást jelent) az isteni kegyelem útja. Határozottan eltér ettől a szabályok (Vallabha terminológiájával maryādā – határ, korlát) követésére fókuszáló, attól lelki előrehaladást remélő hívek által követett ösvény. Ám a védák valóban négyféle emberi életcélról beszélnek: erény (dharma), gyarapodás (artha), a vágyak betöltése (káma) és az üdvösség (móksa). Miért volna baj, ha valaki ezeket tartja fontosnak? Természetesen nem baj, hiszen az ő szívüket is megérinti, amikor az Úrra gondolnak, az ő szívük is ellágyul. Csupán – Vallabha álláspontja szerint – jobb náluk az, aki számára a dharma egyedül Krsna imádata, aki a gyarapodás forrását Krsna gondoskodásában keresi, akinek nincs más vágya, csak Krsna, s kinek számára az üdvösség Krsna imádatát jelenti. (lásd: Vallabhácsárja Csatuh-slókí című költeményét)

niḥsandigdhaṁ kṛṣṇa-tattvaṁ sarva-bhāvena ye viduḥ |
te tv āveśāt tu vikalānirodhād vā na cānyathā ||3||
pūrṇa-bhāvena pūrṇārthāḥ kadācin na tu sarvadā |
anyāsaktās tu ye kecid adhamāḥ parikīrtitāḥ ||4||

Akik kétségtelenül ismerik a Krsnáról szóló igazságot, annak minden érzelmével együtt
ha áthatja őket, vagy ha kontroll alatt álnak, ám máskülönben nem.
Olykor (istenszerető) érzelmekkel eltelve célt érnek, ám ez nem állandó (állapotuk),
őket, kik máshoz ragaszkodnak, őket nevezik kezdőnek.

„Áthatja”: a szanszkrt az āveśa – belépés szót használja. Talán a neofita túlbuzgóságára, a hirtelen feltámadt vallásosság lendületére – olykor fanatizmusára – gondol Vallabha. Hasonló annak a helyzete, aki – bár ő maga gyenge –, erős külső kontroll alatt áll, s ez hajtja előre. Ők is találkoznak és megismerkednek a tannal, ám buzgalmuk ideiglenes, mert nem belső forrásból fakad. A vers adhama szava alacsonyt, hitványat, rosszat jelent, ezt a fordításban a szövegkörnyezethez magyarul illőbb „kezdő” szóval fordítottam.
Csupán részben ide tartozó megjegyzés: olvastam egyszer egy felmérést (ez már nem Vallabha, hanem 20 század, és az Egyesült Államok – keresztény körben végzett kutatásról van szó), miszerint a friss megtérés után átlagosan három évig tart a hívő kezdeti lelkesedése. Érthető is: rátalált valami csodára, valóban új embernek érzi magát. Ám ez az āveśa, ez a hév véges, lassacskán kihűl. Ebből tapasztalatból fakad – meglátásom szerint – a társak, a tanítók, a környezet felelőssége: segíteni a kezdő hívőt, hogy föllelje lelki ösvényének belső forrásait. Ha elfogy a kezdeti lendület, meglegyenek a belső erőforrásai.

ananya-manaso martyā uttamāḥ śravaṇādiṣu |
deśa-kāla-dravya-kartṛ-mantra-karma-prakārataḥ ||5||

A legkiválóbbak a hallásban és (a bhakti többi gyakorlatában) azok a halandók, kiknek értelme rendíthetetlen
a hely, idő, anyagi feltételek, a cselekvő, a mantra, a tettek sokfélesége közepette.

Legkiválóbbak azok, akik bármilyen körülmények közt is csak Krsnát hallják, értelmük, elméjük, szívük (a manas szó mindegyiket jelentheti) csak reá fókuszál.

Vallabha: megkülönböztetőképesség, higgadtság, oltalomkeresés

viveka-dhairyāśrayaḥ

A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény tizenhat rövid, jellemzően tanító költeményt foglal magába. A slókamálán már olvasható a gyűjtemény három darabja:
- a „Kilenc drágakő” (navaratna) című költemény a hatodik a gyűjteményben, a mű Vallabha tanításának rövid összefoglalása;
- a gyűjtemény kilencedik darabja a „Krsna oltalmának magasztaló éneke” (kṛṣṇāśraya stuti) című gondolatfüzér, mely szerint mikor éppen szétesik az ember körül minden, Krsna akkor is szilárdan áll, legyen hát ő az oltalmunk;
- a gyűjtemény tizedik darabja pedig a „Négy strófa” (catuḥ ślokī), ami a négy emberi életcél (dharma, artha, káma, móksa) Vallabha szerinti értelmezését adja meg.
Jelen költemény a nyolcadik vers, és a lelki életben fontos tulajdonságokra emlékezteti az olvasót.

viveka-dhairye satataṁ rakṣaṇīye tathāśrayaḥ |
vivekas tu hariḥ sarvaṁ nijecchātaḥ kariṣyati ||1||

(A bhakta számára nélkülözhetetlen tulajdonságok ) a megkülönböztetőképesség, a higgadtság, és az oltalomkeresés állapotának állandó megőrzése.
A megkülönböztetőképesség (annak megértése, hogy) Hari saját akarata szerint cselekszik.

A viveka a vi-vic szét-oszt, elválaszt, megkülönböztet ige cselekvésének megnevezése: megkülönböztetés. A fogalom klasszikus hasonlattal kapcsolódik össze: megkülönböztetőképesség híján a félhomályos szoba sarkában heverő kötéltekercset az ember kígyónak véli, és megretten tőle. A vivéka – fordíthatnánk éleslátásnak is – a józan ítélőképesség, aminek segítségével az ember nyomban és természetesen különválasztja a helytelent és a helyest, a védántában: amivel a világi dolgokat megkülönbözteti a lelkiektől. Ahogyan például Sankara A megkülönböztetés koronaékszere (Vivékacsúdámani) című munkájában így fogalmaz:

brahma satyaṃ jaganmithyety-evaṃ rūpo viniścayaḥ |
so'yaṃ nityānityavastu-vivekaḥ samudāhṛtaḥ || 20 ||

„Brahman a valóság, a világ hamis" az ilyen természetű döntés
az, amit az örök és ideiglenes dolgok megkülönböztetésének neveznek. (Vivékacsúdámani, 20.)

Vallabha a klasszikus fogalomnak merőben új értelmezést ad: az éleslátás mindenben Isten akaratát észrevenni.
A Navaratnában ugyanezt a gondolatot így fogalmazza meg „Bármit is tesz Hari, még ha aggodalmaskodnál is emiatt, / tudd, az mind az ő kedvtelése! Hagyd el hát gyorsan a nyugtalanító gondolatokat!”
A nyugati olvasó számára adódik a párhuzam Jézus elfogatása előtti imájával: „mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied" (Márk.14.36.)

prārthite vā tataḥ kiṁ syāt svāmy-abhiprāya-saṁśayāt |
sarvatra tasya sarvaṁ hi sarva-sāmarthyam eva ca ||2||

Mire a könyörgés? Az csupán az Úr akaratában való kételkedésből fakad.
Ő a mindenhol jelenlévő, minden az övé, s minden képességnek teljesen birtokában van.

A bhakta szívében Isten társaságában él: mi más imára volna szükség, mint a társaság elérésére, fenntartására, elmélyülésére, és a hálaérzet kifejezésére mindezért?
Az aggodalmaskodásnak a teljes bizalom vet véget: Hari a jóakaróm, mindentudó, és mindenható. Az ő tökéletes tervének része az is, ami most van, éljem meg bárhogyan is ebben a pillanatban.

abhimānaś ca saṁtyājyaḥ svāmy-adhīnatva-bhāvanāt |
viśeṣataś ced ājñā syād antaḥ-karaṇa-gocaraḥ ||3||
tadā viśeṣa-gaty-ādi bhāvyaṁ bhinnaṁ tu daihikāt |

A büszkeséget teljesen elvetve, az Úrtól való függőség megtapasztalásából (cselekedjünk),
különösképpen, ha az a szíven keresztül megnyilvánuló utasítás,
(mert) ez a sajátos helyzet élesen különbözik a test dolgaitól.

„Szíven keresztül megnyilvánuló”: a versben antaḥ-karaṇa-gocaraḥ. Antaḥ-karaṇa (belső szerv), lélek, vagy ebben az értelemben szív. A go-cara tehén-menést, szó szerint az a terület, amit a tehenek legelészés közben bebóklásznak. Átvitt értelemben valamiben lakozó, ahogy a jószág a legelőn lakozik (például vana-gocara – erdőben lakozó, erdei), valamit bejáró, abban működő (például dṛg-gocara – a dṛś látás szóból – a látással bejárt terület, azaz látóhatáron belüli, vagy dhyāna-gocara – meditációval bejárt, azaz a meditáció tárgya, vagy śabda-gocara – a kinyilatkoztatással bejárt, azaz a kinyilatkoztatás befogadása által elérhető). Itt az utasítás (ājñā) járja be, tölti el a bhakta szívét.
Az Úr szívünkön keresztül megnyilvánuló akarata egészen más, mint az anyagi világ problémái – mondja a következő vers még ide tartozó első fele.

āpad-gaty-ādi-kāryeṣu haṭhas tyājyaś ca sarvathā ||4||
anāgrahaś ca sarvatra dharmādharmāgra-darśanam |
viveko 'yaṁ samākhyāto dhairyaṁ tu vinirūpyate ||5||

Bármilyen viszontagságos legyen a helyzet, minden körülmény közepette mondjunk le az erőszakról,
mindig makacsság nélkül, a dharma és az adharma közti éles határvonalat jól látva.
Ez a megkülönböztetőképesség kifejtése. Most pedig vizsgáljuk meg a higgadtságot.

tri-duḥkha-sahanaṁ dhairyaṁ āmṛteḥ sarvataḥ sadā |
takravad dehavad bhāvyaṁ jaḍavad gopa-bhāryavat ||6||

A higgadtság a háromféle szenvedés elviselése, mindig és minden körülmény közepette, mindhalálig.
A test, akár vaj írója, mint Dzsada (Bharat), vagy mint a pásztorlánykák esetében.

A háromféle szenvedés az ādhyātmika (önmaga, azaz az ember saját testéből, vagy mentális működéséből fakadó szenvedés – ādhi), az āḍhibhautika (a más élőlények okozta szenvedés), és az ādhidaivika (a természeti erők – istenek okozta szenvedés).
A test akár a vaj köpülése után megmaradt savanykás maradék lé, az író. A köpülés választja ki a tejből a legértékesebb részt, a vajat – éppen így test köpülése a szenvedés. Az ember ezért viselje higgadtan a megpróbáltatásokat, s tudja, ezek arra valók, hogy a vajat – a tiszta istenszeretetet – köpüljék ki belőle.
Bharat király következő életében egy bráhmana fiaként született meg. Mert a fiú teljes egészében semmibe vette a világot, nem volt tanulni semmit, elmebetegnek (jaḍa) vélték, így Dzsada lett a neve. Szülei halála után bátyjai dolgoztatták, ám enni csak szemetet kapott. Egy alkalommal Kálí imádók csoportja akarta áldozatként a vérét venni a múrti előtt, ám az istennő haragra gerjedve kilépett a szoborból, és lemészárolta a gyülekezetet.
A világgal szembeni közönyösség, a testi szenvedéseket elviselő türelem példája Dzsada Bharat.
A gópík világgal szembeni közömbösségének oka Krsna iránti odaadó szeretetük volt. Ám Krsna nem maradt mindig Vradzsában – ám a gópík szeretete az elválás fájdalmának megélése ellenére sem csökkent.

pratīkāro yadṛcchātaḥ siddhaś cen nāgrahī bhavet |
bhāryādīnāṁ tathānyeṣām asataś cākramaṁ sahet ||7||

Ha akadna gyógymód – az ő akaratából –, azt fogadjuk el.
A feleség, és mások igaztalan álnokságát pedig viseljük (türelemmel).

Felmerül a kérdés: a testi szenvedések elviselése jelentse azt, hogy az ember ne vegyen be orvosságot, ami enyhíti, akár meg is oldja a problémát? Nem, hiszen a gyógymód is az ő édes akarata – adja meg a választ Vallabha a strófa első felében.
Előfordul, hogy közeli hozzátartozók használják ki az ember, vagy támadnak rá igaztalan módon. Nyilván mások is viselkedhetnek rosszul, de a hozzátartozóktól – házastárstól, fiaktól – sokkal jobban fáj az ilyen viselkedés. Légy türelmes, gyakorold a higgadtság erényét ekkor is – int Vallabha. Igaztalanul bántanak? a küzdelem méreg, téged öl meg… inkább viseld el az álnokságot. Tekints rá úgy, mint korábbi tetteid következménye, ahogy a Bhávagata-puránában Brahmá mondja imájában:

tat te 'nukampāṁ su-samīkṣamāṇo
bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam |
hṛd-vāg-vapurbhir vidadhan namas te
jīveta yo mukti-pade sa dāya-bhāk ||

Aki a kegyedbe vetett mély meggyőződéssel él,
miközben türelemmel viseli korábbi tettei keserű visszahatásait
s szívében, szavaival és tetteivel is néked hódol,
bizonyosan méltó a fölszabadulásra, aminek méltó örököse. (Bhág. 10.14.8.)

svayam indriya-karyāṇi kāya-vāṅ-manasā tyajet |
aśūreṇāpi kartavyaṁ svasyāsāmarthya-bhāvanāt ||8||

A saját érzékekhez (kötöző) tetteket hagyjuk el a test, a beszéd és a gondolatok (segítségével).
Ez erő híján is megtehető, éppen a magunk erőtlenségének megértése folytán.

Ha az ember önmagához őszinte, és belátja, hogy ő maga képtelen megtenni, akkor tud segítségért folyamodni: tiszta szívvel Istenhez fordulni, s az Ő ereje legyőzhetetlen.

aśakye harir evāsti sarvam āśrayato bhavet |
etat sahanam atroktam āśrayo 'to nirūpyate ||9||

Elviselhetetlen helyzetben tudd: csak Hari a minden, s keress nála menedéket.
Így szóltam a türelemről, most pedig az oltalomkeresésről beszélek.

„Elviselhetetlen helyzet”: az śakya szó lehetségest, elvégezhetőt jelent, a śak képes valamit elvégezni gyökből képzett beálló melléknévi igenév. A gyök másik jelentése elvisel, eltűr. Így az aśakya lehetetlent, tűrhetetlent jelent.

aihike para-loke ca sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
duḥkha-hānau tathā pāpe bhaye kāmādy-apūraṇe ||10||
bhakta-drohe bhakty-abhāve bhaktaiś cātikrame kṛte |
aśakye vā suśakye vā sarvathā śaraṇaṁ hariḥ ||11||
ahaṅkāra-kṛte caiva poṣya-poṣaṇa-rakṣaṇe |
poṣyātikramaṇe caiva tathāntevāsy-atikrame ||12||
alaukika-manaḥ-siddhau sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
evaṁ citte sadā bhāvyaṁ vācā ca parikīrtayet ||13||

Az itteni és a túli világban is, mindenféleképpen Hari a menedék.
Bánatban és kudarcban éppúgy, mint bűnben, félelemben, vagy éppen a vágyak s más célok nem teljesülésekor,
bhakták megsértésekor, a bhakti hiányában, vagy ha éppen a bhakták bántanak meg,
lehetetlen helyzetben, vagy ha éppen könnyen megvalósítható valami – minden helyzetben Hari a menedék.
A hamis ego dédelgetésekor, az eltartottak táplálásában és oltalmazásában,
ha megbántanak az eltartottak vagy akár a tanítványok,
a nem evilági értelem tökéletesítésében – mindenféleképpen Hari a menedék.
Ezt forgasd mindig gondolataidban, és ezt hirdesse szavad!

Vallabha a legszélsőségesebb és a legelképzelhetetlenebb eseteket sorolja fel. Nem csupán bánatban vagy kudarcban (bár olyankor könnyebben jut eszébe az embernek oltalmat keresni), nem csupán az elviselhetetlen lehetetlen (a-śakya) helyzetekben, de akkor is, amikor könnyedén adódnak a megoldások (su-śakya). Gondolhatunk itt az eszköztelenség tehetetlen állapotára, és ezzel szemben a teljhatalom biztosságára. És bizony, megesik, hogy a bhakta-társakkal kerül konfliktusba az ember: ő sért meg másokat, vagy őt támadják – ekkor is, mindig Hari az oltalom.
„A hamis ego dédelgetésekor”: eredetiben: ahaṅkāra-kṛte – „ahankár-elkészített”, ahankárt célzó.
„A nem evilági értelem”: A lok – néz, lát gyökből ered a loka szó: a világ, ami körülöttünk, a látóterünkben van. A laukika ebből képzett melléknév, jelentése: világi, az a-laukika így nem evilági, nem közönséges, szent.
„Megbántanak a tanítványok”: A antevāsin szót általában a tanítványra értik – aki a tanító házának végében (ante) lakik (vāsin), de jelentheti a faluszélén lakó páriát is.

anyasya bhajanaṁ tatra svato gamanam eva ca |
prārthanāḥ kārya-mātre 'pi tathānyatra vivarjayet ||14||

Más imádata, vagy magadban elmenni
akár csak egy fohász erejéig is máshova, kerülendő (viselkedés).

aviśvāso na kartavyaḥ sarvathā bādhakas tu saḥ |
brahmāstra-cātakau bhāvyau prāptaṁ seveta nirmamaḥ ||15||
yathā kathaṁcit kāryāṇi kuryād uccāvacāny api |
kiṁ vā proktena bahunā śaraṇaṁ bhāvayed dhariḥ ||16||

Kerüljétek a hitetlenséget, bármennyire is zaklat.
Meditáljatok a brahmásztrán és a csátakán, szolgáljatok önzetlenül
minden feladatotokban, legyen az akár fontos, vagy jelentéktelen.
De mire a sok beszéd? Meditáljunk mindig azon, hogy Hari jelenti a menedéket!

Mikor Hanumán Lanká szigetén rátalált Szítára, nyomban rátámadt a ráksaszákra. Heves küzdelem után végül Rávana fia, az Indra felett is győzedelmeskedő Indradzsit fogta el: a brahmásztra fegyverrel támadt Hanumánra, így döntötte földre. A brahmásztrának azonban van egy különleges tulajdonsága: visszavonul, ha más, fizikai erő társul mellé. A ráksaszák nem a brahmásztra erejében, hanem a jól ismert kötelek erejében bíztak, ezért a bénultan ledöntött Hanumánt gyorsan megkötözték. Ám ekkor a brahmásztra ereje visszavonult… Hanumán pedig később így kedve szerint szétszaggathatta béklyóit, mikor a ráksaszák úgy kínozták, hogy égő olajos rongyokat tekertek a farkára. A brahmásztra ezért a hitetlenség hibájára emlékeztet, mely Lankán végzetes következményekkel járt – a kiszabadult Hanumán felgyújtotta Rávana városát.
A csátaka, a könyörgőmadár a költők szerint csakis esővizen él: ezért az ég felé nyújtja a csőrét, az esőt várva, rendíthetetlen hittel, elutasítva minden más vizet.

evam āśrayaṇam proktaṁ sarveśāṁ sarvadā hitam |
kalau bhakty-ādi-mārgā hi duḥsādhyā iti me matiḥ |||17||

Ekképpen szóltam az oltalomkeresésről, mely mindenki számára mindig áldásos,
mert a kali-korban a bhakti s a többi út (enélkül) nehezen valósítható meg – ez a véleményem.

áldáskérő fohászok a Pusti-márg szampradájában

puṣṭimārgīya maṅgalācaraṇam

A hindu írásművek általában áldáskérő fohászokkal (maṅgalācaraṇam azaz ’áldás-tevés’) kezdődnek: tiszteletadás az iskola jeles tanítói előtt, fohász az imádott Istenhez. A Vallabha ácsárját követő vaisnavák napi gyakorlatában a múrtik, és a tanítványi lánc mestereinek magasztalása után e verseket zengik:

 

cintā-santāna-hantāro yat-pādāṁbuja-reṇavaḥ |
svīyānāṁ tānnijācāryān praṇamāmi muhur muhuḥ || 3 ||

Kinek lótuszlába pora eloszlatja utódai aggodalmát,
néki, és a tőle származó mestereknek hódolok újra meg újra.

yad-anugrahato jantuḥ sarva duḥkhātigo bhavet |
tam ahaṁ sarvadā vande śrīmad-vallabha-nandanam || 4 ||

Kegye folytán a teremtmények mind túllépnek a szenvedésen,
ezért őt imádom mindig, (Vitthalnáth ácsárját,) Srímad Vallabha fiát.

Vallabha ácsárja leszármazottai maguk is jeles mesterek, Vallabha munkásságának méltó folytatói. Idősebbik fia Gópínáth, a fiatalabbik Vitthalnáth, aki befejezte apja félbemaradt műveit: Védánta-szútra kommentárját, a Bhágavatamhoz írt kommentárját, és több más könyvet. Vitthalnáth Guszain (=gószvámí) néven is ismert.
A Mádhavéndra Purí által föllelt Gópál múrtit Vallabha ácsárja, és leszármazottai imádták. Egy időben Gópált Vitthalnáth házában rejtegették a muszlim katonák elől – ebben az időben Rúpa gószvámí is gyakran vendégeskedett Vitthalnáthnál.

ajñāna timirāndhasya jñānānjana-śalākayā |
cakṣur unmīlitaṁ yena tasmai śrī gurave namaḥ || 5 ||

A tudatlanság sötétjétől elvakult (szemem) a tudás balzsamos pálcájával
(ő) nyitotta fel – ezért az isteni mesternek hódolok.

namāmi hṛdaye śeṣe līlā-kṣīrābdhi-śāyinam |
lakṣmī-sahasra-līlābhiḥ sevyamānaṁ kalānidhim || 6 ||

A szívben, a kedvtelés tejóceánján a kígyóágyon pihenő (Úrnak) hódolok.
Laksmík ezreihez hasonlatos (hívei) imádják őt, mint (csillagok közt) a teliholdat.

A szívben lakozó Felsőlélek nem más, mint a tejóceánon, Ananta-sésa testén pihenő Nárájan, akit számtalan szerencseistennő imád. A bhakták olyanok, mint megannyi szerencseistennő, akik szerető odaadással fordulnak uruk felé. A kalānidhi a ’művészetek kincsesháza’, s ez a Hold egyik szokásos megnevezése is. A hívei övezte Isten képe a csillagok közt ragyogó Holdat idézi, de itt a „művészetek kincsesháza” is helyénvaló értelmezés.

caturbhiś ca caturbhiś ca caturbhiś ca tribhis tathā |
ṣaḍbhirvirājate yo’sau pañcadhā hṛdaye mama ||7||

Néggyel, megint néggyel, újra néggyel, hárommal s aztán
hattal tündököl ő, aki ezért ötféleképp van a szívemben.

A Bhágavata-purána tizedik szkandája Srí Krsnáról szól. Vallabha öt részre osztja – az ötféleképp erre az ötféle módon megénekelt Krsnára vonatkozik. Négy rész a születéssel foglalkozó fejezeteké, majd a kötőerők szerinti felosztás következik: a tompasággal kapcsolatos négy rész, a szenvedélyhez sorolt, négy rész, a jósághoz tartozó három rész, majd a guna – vélhetően jótulajdonságok magasztalása – hat rész.

Ghanasjám: Góvardhanástakam

govardhanāṣṭakam

Ghanasjám (1572-?), a költemény szerzője Vallabha ácsárja második fiának Vitthalnáthnak a hetedik, késői gyermeke. Versei, illetve apja és nagyapja munkáihoz írt kommentárjai révén maradt fenn emlékezte, illetve eltávozásának különös története folytán. Nagy hittel és odaadással szolgálta a múrtikat. Egy alkalommal, miközben egész éjszaka behunyt szemmel legyezte őket, tolvajok hatoltak be a templomba, és elrabolták Madanmóhanlál, és Szváminí múrtijait. Ghanasjám ugyan hallott valami mozgást, de annyira elmerült az imádatba, hogy ki sem nyitotta a szemét. Reggel annyira elkeseredett az isteni pár eltűnése miatt, hogy többet sem ételt, sem italt nem vett magához – így vetett véget életének.

guṇātītaṁ parambrahma vyāpakaṁ bhūdhareśvaram |
gokulānandadātāraṁ vande govardhanaṁ girim || 1 ||

Aki a kötőerőkön túli Legfőbb Brahmantól elválaszthatatlan, a Hegykirály,
a Gókulát megörvendeztető Góvardhan-hegyet imádom!

golokādhipatiṁ kṛṣṇa-vigrahaṁ parameśvaram |
catuṣpadārthadaṁ nityaṁ vande govardhanaṁ girim || 2 ||

Ő Gólóka fejedelme, Krsna formája, a legfőbb úr,
a négylábú jószágokra mindörökkön jólétet hozó Góvardhan-hegyet imádom!

A Gó-vardhana név jelentése: ’teheneket gyarapító’.

nānā-janma-kṛtaṁ pāpaṁ dahet tūlaṁ hutāśanaḥ |
kṛṣṇa-bhakti-pradaṁ śaśvad vande govardhanaṁ girim || 3 ||

A számtalan születés során felhalmozott bűnt tűzbe áldozott száraz fűcsomóként hamvasztja el,
s mindig a Krsna iránti szerető odaadást ajándékozza (a felé fohászkodóknak) – a Góvardhan-hegyet imádom!

sadānandaṁ sadāvandyaṁ sadā sarvārthasādhanam |
sākṣiṇaṁ sakalādhāraṁ vande govardhanaṁ girim || 4 ||

Ő az örök boldogság, örökkön imádatra méltó, minden életcél (beteljesedéséhez vezető) út,
a tanú és a teljes támasz – a Góvardhan-hegyet imádom!

surūpaṁ svastikāsīnaṁ sunāsāgraṁ kṛtekṣaṇam |
dhyāyantaṁ kṛṣṇa kṛṣṇeti vande govardhanaṁ girim || 5 ||

Szépséges, (ahogy) szvasztika-pózban ülve, gyönyörű orrhegyére szegezett szemmel
így meditál: „Krsna! Krsna!” – a Góvardhan-hegyet imádom!

viśvarūpaṁ prajādhīśaṁ vallavī-vallabha-priyam |
vihvala-priyam-ātmānaṁ vande govardhanaṁ girim || 6 ||

Az univerzális forma, a teremtmények ura, a pásztorleányok imádott kedvese,
a meggyötörtek kedves (oltalmazója) – a Góvardhan-hegyet imádom!

ānanda-kṛt-surāśīśa-kṛta-sambhāra-bhojanam |
mahendra-mada-hantāraṁ vande govardhanaṁ girim || 7 ||

Gyönyöradó, az isteneknek felhalmozott áldáshozó felajánlások elfogyasztója,
a nagy Indra büszkeségének megsemmisítője – a Góvardhan-hegyet imádom!

kṛṣṇa-līlā-rasāviṣṭaṁ kṛṣṇātmānaṁ kṛpākaram |
kṛṣṇānanda-pradaṁ sākṣād vande govardhanaṁ girim || 8 ||

Krsna kedvteléseinek ízeivel eltöltött, Krsna-lényegű, a könyörület kincsesbányája,
aki maga kínálja Krsna gyönyörét – a Góvardhan-hegyet imádom!

govardhanāṣṭakam idaṁ yaḥ paṭhed bhakti-samyutaḥ |
tan-netra-gocaro yāti kṛṣṇo govardhaneśvaraḥ || 9 ||

Ki szívében szerető odaadással e Góvardhanástakam című költeményt olvassa,
annak szeme előtt maga Krsna, a Góvardhan ura jelenik meg,.

idaṁ śrīmad ghanaśyāma-nandanasya mahātmanaḥ |
jñānino jñāni-rāmasya kṛtir-vijayatetarām || 10 ||

A nagy lélek, Srímad Ghanasjám-nandana
bölcsek bölcs-örömének dicső alkotása.

Srí Hariráj ácsárja: Nyolc strófa az oltalmazó Krsnához

śrī harirāyācārya: śrīkṛṣṇaśaraṇāṣṭakam

Hariráj ácsárja (1591-1716) a szampradáját megalapító Vallabha ácsárja dédunokája. Bár neve Hariráj volt (Hari herceg, a ráj megtisztelő cím, a szanszkrt rājan prákrit alakja), jobb szerette, ha Haridásznak szólították. Jeles tudós és költő, számos kommentár és több mint kétszáz költemény fűződik nevéhez. Nevezetesek öccséhez szóló levelei – a gyűjtemény címe Siksápatra. Hariráj látta, hogy öccse szeretett felesége hamarosan eltávozik az élők sorából, s tudta, mennyire megrendítő lesz ez a férj számára. Öccse, Gópésvar annyira elmerült a múrtik imádatába, hogy nem is törődött a levelekkel – ám amikor valóban meghalt a felesége, elővette őket, és segítségükkel lelt vigaszra fájdalmában.

A Nyolc strófa az oltalmazó Krsnához refrénje: śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama, 'Srí Krsna az én oltalmam', a pusti-márg iskola mahámantrája. A költeményben a refrén „enyém” (mama) jelzőit fordításban egyes szám első személyben megfogalmazott önvallomásként fordítottam.

sarva-sādhana-hīnasya parādhīnasya sarvataḥ |
pāpa-pīnasya dīnasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 1 ||

Bármiféle lelki gyakorlat nélkül (élek), másoktól függök mindenben,
bűnnel eltelve és nyomorultan, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

saṁsāra-sukha-samprāpti-sanmukhasya viśeṣataḥ |
bahir-mukhasya satataṁ śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 2 ||

Csupán a létforgatagból (kisajtolható) öröm elérése foglalkoztat,
és hátat fordítok az Örökkévalónak, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

sadā viṣaya-kāmasya dehārāmasya sarvathā |
duṣṭa-svabhāva-vāmasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 3 ||

Mindig csak az érzékek tárgyai után vágyakozom, és a test örömeinek élek.
Természetem aljas, eleve romlott, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

saṁsāra-sarpa-daṣṭasya dharma-bhraṣṭasya durmateḥ |
laukika-prāptikaṣṭasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 4 ||

Megmart a létforgatag kígyója, letértem a dharma útjáról, értelmem hitvány,
csupán a közönséges dolgok vonzanak, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

vismṛta-svīya-dharmasya karma-mohita-cetasaḥ |
svarūpa-jñāna-śūnyasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 5 ||

Megfeledkeztem a saját dharmámról, (világi) tettek homályosítják el gondolataim,
a tudás teljes hiánya az eredeti természetem, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

saṁsāra-sindhu-magnasya bhagna-bhāvasya duṣkṛteḥ |
durbhāva-lagna-manasaḥ śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 6 ||

Elsüllyedtem a létforgatag óceánjában! Az életem tönkrement, bűnös vagyok,
szívem csak a gonoszhoz ragaszkodik, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

viveka-dhairya-bhaktyādi-rahitasya nirantaram |
viruddha-karaṇāsakteḥ śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 7 ||

A megkülönböztető-képességet, az állhatatosságot, a szeretetet, és a többi (erényt) hírből sem ismerem,
(az istenszeretettel) ellentétes tettek vonzanak, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

viṣayākrānta-dehasya vaimukhya-hṛta-sanmateḥ |
indriyāśva-gṛhītasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 8 ||

Testem az érzékek tárgyai foglalják le, miközben hátat fordítok a helyes megértésnek.
Teljességgel elragadtak az érzékek paripái, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

etad aṣṭaka-pāṭhena hyetad uktārtha-bhāvanāt |
nijācārya-padāmbhoja-sevako dainyam āpnuyāt || 9 ||

E nyolc strófa olvasásával, az itt elmondottakon meditálva
a mestere lótuszlábát szolgáló (bhakta) alázatossá válik.

iti śrīharirāyācārya viracitaṁ śrīkṛṣṇaśaraṇāṣṭakam |

Így szól a Srí Krsna-saranástakam című költemény, amit Srí Hariráj ácsárja írt.

Gókulacsandra: Nyolc strófa a Góvardhan felemelőjéhez

govardhanadharāṣṭakam

 

gopanārī mukhāṁbhoja-bhāskaraṁ veṇuvādyakam |
rādhikā-rasa-bhoktāraṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 1 ||

A pásztorlányok orcájának lótuszára ragyogó Napot, a fuvolást,
Rádhiká (szerelme) ízeinek ízlelőjét, a Góvardhan felemelőjét imádom.

ābhīra-nagarī-prāṇa-priyaṁ satya-parākramam |
svabhṛtya-bhaya-bhettāraṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 2 ||

Ő a pásztorleányok szeme fénye, az igaz és nagy hőstettek bevégzője,
a szolgái félelmét szétzúzó – a Góvardhan felemelőjét imádom.

„szeme fénye”: prāṇa-priya, szó szerint: ’életének kedves’.

vraja-strī-viprayogāgni-nivārakam aharniśam |
mahā-marakata-śyāmaṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 3 ||

Vradzsa hölgyeinek elválásban érzett tüzét ő oltja ki mindörökkön,
hatalmas sötét smaragdhoz hasonlatos – a Góvardhan felemelőjét imádom.

„mindörökkön”: ahar-niśam, szó szerint ’nappal és éjjel’.

nava-kañja-nibhākṣaṁ ca gopī-jana-manoharam |
vana-mālā-dharaṁ śaśvadgovardhana-dharaṁ bhaje || 4 ||

Szeme akár a friss lótuszvirág, ő a fejőslánykák szívének elrablója,
aki mindig az erdei virágból fűzött füzért visel – a Góvardhan felemelőjét imádom.

bhakta-vāñchā-kalpa-vṛkṣaṁ navanīta-payomukham |
yaśodāmātṛsānandaṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 5 ||

Hívei kívánságteljesítő fája, szája (szögletében) frissen fejt tej,
Jasódá mama gyönyöre – a Góvardhan felemelőjét imádom.

ananya-kṛta-hṛd-bhāva-pūrakaṁ pīta-vāsanam |
rāsa-maṇḍala-madhyasthaṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 6 ||

Az egyhegyű szívbéli érzelmek beteljesítője, a sárgaruhás,
a rásza tánc körében álló – a Góvardhan felemelőjét imádom.

„egyhegyű szívbéli érzelmek”: an-anya-kṛta, azaz ’nem másra irányulón megtett’ hṛd-bhāva ’szívbéli érzelmek’.

dhvaja-vajrādi-saccihna-rājaccaraṇa-paṅkajam |
śṛṅgāra-rasa-marma-jñaṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 7 ||

Zászló, villám és más szépséges jegyek (díszítik) királyi lótuszlábait,
a szerelem ízeinek titkait ismerő – a Góvardhan felemelőjét imádom.

puruhūta-mahā-vṛṣṭīr nāśakaṁ go-gaṇāvṛtam |
bhakta-netra-cakorenduṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 8 ||

Az áldozat urának hatalmas viharát messzire űző, a tehéncsordát oltalmazó,
hívei csakóra szemének holdja – a Góvardhan felemelőjét imádom.

govardhana-dharāṣṭakam idaṁ yaḥ prapaṭhet sudhīḥ |
sarvadā’nanyabhāvena sa kṛṣṇa-ratim āpnuyāt || 9 ||

A jóeszű, ki e Góvardhanadharástakam című költeményt olvassa
mindig, egyhegyű figyelemmel, az a Krsna iránti ragaszkodást éri el.

racitaṁ bhakti-lābhāya dhārakānāṁ sanātanam |
muktidaṁ sarva-jantūnāṁ govardhanadharāṣṭakam || 10 ||

A megtartók örök istene iránti szerető odaadás elérése érdekében íródott
e minden teremtménynek üdvösséget adományozó, Góvardhana-dharához szóló költemény.

iti śrīgokulacandrakṛtaṁ govardhanadharāṣṭakam |

Így végződik a Srí Gókulacsandra által, a Góvardhana felemelőjéhez írt nyolc strófa.

Krsna oltalmának magasztaló éneke

Vallabha ácsárja 1479–1531

kṛṣṇāśraya stuti

A Vallabha ácsárja nevéhez kötődő pusti-márg szampradája alapélménye Krsna oltalmának keresése. Ezt jelzi, hogy az iskola fő mantrája: śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama (Srí Krsna az én oltalmam).
A költeményt maga az ácsárja, Vallabha írta 1514-ben, egy tanítványának, Bula Misrának. Szilárd támpontot mutat, mikor minden éppen szétesik vagy összedől.


sarva-mārgeṣu naṣṭeṣu kalau ca khala-dharmiṇi |
pāṣaṇḍa-pracure loke kṛṣṇa eva gatir mama ||1||

A kali-korban, melyben minden ösvény tévút lett, mikor elzüllöttek a vallásos emberek is,
e hitetlenségben tobzódó világban egyedül Krsna az én oltalmam.

mlecchākrānteṣu deśeṣu pāpaika-nilayeṣu ca |
sat-pīḍāvyagra-lokeṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||2||

A barbárok által leigázott földön, hol csak a bűn ver tanyát
és közönyösek a jók kínlódásával szemben – egyedül Krsna az én oltalmam.

A barbárok által leigázott föld a muszlim hódításra utal.

gaṁgādi-tīrtha-varyeṣu duṣṭair evāvṛteṣv-iha |
tirohitādhi-deveṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||3||

Mikor a szent Gangá környékét, s más zarándokhelyeket is már mind ellepték a gonoszok,
mikor elrejtőztek az istenek is – egyedül Krsna maradt az én oltalmam.

ahaṁkāra-vimūḍheṣu satsu pāpānuvartiṣu |
lobha-pūjārtha-yatneṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||4||

Mikor még a jó embereket is összezavarja a hamis egojuk, a bűn bábjaivá lesznek,
és már az imádatukban is csak a kapzsiság vezérli őket – egyedül Krsna marad az én oltalmam.

aparijñāna-naṣṭeṣu mantreṣv-avratayogiṣu |
tirohitārtha-vedeṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||5||

A tapasztaláson túli tudás elsorvadásakor, mikor a jógík már nem törődnek sem a mantrákkal sem fogadalmaikkal,
mikor a védák valódi jelentése végképp ködbe vész – egyedül Krsna marad az én oltalmam.

Tapasztaláson túli tudás: a tudás, ami túl van az empírián. A megismerés módjai az empíria vagyis pratjaksa (prati-aksa, azaz a szem előtt), a más tapasztalataiból származó ismeret, vagyis paróksa (parah aksa, a szem mögött), s a meditáció, az aparóksa (paróksa elvetése). Isten fenséges imádatából fakadó felismerés az adhóksadzsa (a fenséges Visnu imádata), a rajongó istenszeretet felismeréseinek neve aprákrta (nem anyagi).

nānā-vāda-vinaṣṭeṣu sarva-karma-vratādiṣu |
pāṣaṇḍaika-prayatneṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||6||

Mikor a számtalan magyarázat tönkretette a rítusokat és fogadalmakat,
s a törekvés csupáncsak képmutatás, egyedül Krsna maradt az én oltalmam.

A törekvés csupáncsak képmutatás: a szóösszetétel kétféleképpen is értelmezhető, a törekvés képmutató, vagy törekvés van, ám a képmutató tevékenységre irányul.

ajāmilādi-doṣāṇāṁ nāśako'nubhave sthitaḥ |
jñāpitākhila-māhātmyaḥ kṛṣṇa eva gatir mama ||7||

Ő törli el Adzsámil és mások hibáit, ezt világosan láthattuk,
s ő nyilvánította meg teljes dicsőségét – egyedül Krsna az én oltalmam.

Adzsámil történetét a Bhágavata-purána hatodik éneke beszéli el. Adzsámil bráhmana sarj, aki ifjan rossz társaságba keveredik, és végképp elzüllik. Végül tolvajjá és csalóvá vált. Már idős emberként egyszer csak megpillantotta Jamarádzs szolgáit, akik kötéllel a kezükben érkeztek, hogy megfosszák életétől, s a lelkét magukkal hurcolják. Kétségbeesésében Nárájan nevű kisfia után kiáltott, ám ezzel akaratlanul is Nárájan nevét zengte. Nyomban megjelentek előtte Nárájan követei, hogy megoltalmazzák Jamarádzs szolgáitól. Adzsámil végighallgatta Jamarádzs szolgáinak és Nárájan követeinek párbeszédét, s ennek hatására megértette, milyen bűnöket követett is el korábban, szembenézett s leszámolt korábbi életével, és a szent név zengésének, és a meditációnak szentelte életét.

prākṛtāḥ sakala devā gaṇitānandakaṁ bṛhat |
pūrṇānando haris tasmāt kṛṣṇa eva gatir mama ||8||

Evilágiak az istenek mind! Míg a végtelen (Brahman) áldása felmérhető,
Hari maga a teljes gyönyör. Ezért egyedül Krsna az én oltalmam.

A dévák az anyagvilág működését irányító halandó lények, így áldásuk is csak evilági lehet.

viveka-dhairya-bhakty-ādi-rahitasya viśeṣataḥ |
pāpā-saktasya dīnasya kṛṣṇa eva gatir mama ||9||

Híján vagyok a megkülönböztetőképességnek, józan higgadtságnak, szeretetnek, s a többi jó tulajdonságnak,
a bűnhöz ragaszkodom csupán. E nyomorultnak Krsna az egyedüli oltalma.

sarva-sāmarthyasahitaḥ sarvatraivākhilārtha-kṛt |
śaraṇastha-samuddhāraṁ kṛṣṇaṁ vijñāpayāmy-aham ||10||

Ő minden hatalommal teljes, s bizony mindig kész megörvendeztetni híveit.
A nála menedéket keresőket megoltalmazó, felemelő Krsnához könyörgök!

Kész megörvendeztetni híveit: a szanszkrt eredetiben: akhila-artha-kṛt – „maradéktalanul vágyakat teljesítő”. A versben nyilván a hozzá könyörgő híve vágyainak teljesítéséről van szó. Az artha-kṛt további jelentése: gazdagító, gyarapító.

kṛṣṇāśrayam idaṁ stotraṁ yaḥ paṭhet kṛṣṇa-sannidhau |
tasyāśrayo bhavet kṛṣṇa iti śrī vallabho'bravīt ||11||

Ki Krsna közelében recitálja ezt a Krsna oltalmát magasztaló éneket,
ő bizony elnyeri Krsna menedékét – mondja Srí Vallabha.

Vallabhácsárja más versei a slókamálán:
- Navaratna („kilenc drágakő”), a pusti-márg iskola tanainak alapjait lefektető kilenc strófás költemény
- Csatuh-slókí („négy stófás” tanítás), az emberi élet céljairól
- Madhurástakam („mézes nyolcas”), Krsna mézédes magasztalása