Vallabha - Srí Jamunástakam

A költemény a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet, tizenhat mű) című gyűjtemény első darabja. Nevezetesek a keletkezésének körülményei is: Vallabha 1492-ben, 14 esztendősen már tanult vándortanítóként utazott: Dzsagannáth Puríból Kásiba, majd onnan Mathurá vidékére. A monszun kezdetén érkezett Gókulába. Itt, a Jamuná partján írta fohászát, amivel el is nyerte Krsna kedves Jamunánájának áldását.

namāmi yamunām ahaṁ sakala-siddhi-hetuṁ mudā
murāri-pada-paṅkaja-sphurad-amanda-reṇūtkaṭām |
taṭastha-nava-kānana-prakaṭa-moda-puṣpāmbunā
surāsura-supūjita-smara-pituḥ śriyaṁ bibhratīm ||1||

Jamunának hódolok, a teljes tökéletességet ajándékozónak,
a Murári lótuszlábán megcsillanó rengeteg porszemmel bővelkedőnek!
Partjaid melletti üde ligetek tesznek virág-vízzel illatossá!
Az istenek, de a démonok is téged imádnak, ó Szerelemisten szépségével átjárt (Úrnőm)!

„tesznek virág-vízzel illatossá": a partmenti ligetek fáiról vízbe hulló virágok teszik a folyó vizét illatossá.
A „Szerelemisten" (smara-pitṛ) a transzcendentális szerelemisten, Krsna.

kalinda-giri-mastake 'patad amanda-pūrojjvalā
vilāsa-gamanollasat-prakaṭa-gaṇḍa-śailonnatā |
sa-ghoṣa-gati-danturā samadhirūḍha-dolottamā
mukunda-rati-vardhinī jayati padma-bandhoḥ sutā ||2||

Kalinda-hegy ormáról aláhulló pompás vízár,
vidám csillogással csobogó, kavicságyon pezsgőn szökkenő,
zajos hullámzásban magasra törő csodás hintában lengedező,
Mukunda iránti szeretetet tápláló – ekképpen győzedelmeskedik a Nap leánya!

sa-ghoṣa: a ghoṣa zajt, hangzavart jelent, ugyanakkor pásztortanyát is, így a harmadik páda első fele értelmezhető így is: „Vradzsa felé hullámzó".
padma-bandhu: 'a lótuszok barátja', a Nap neve
A vers metaforája szerint a köves talajon hullámozva folyó Jamuná egy hintában ül, a Nap leányaként lendül alá, hogy magasba emelve magával vigye a bhaktákat – növelve Mukunda iránti szeretetüket.

bhuvaṁ bhuvana-pāvanīm adhigatām aneka-svanaiḥ
priyābhir iva sevitāṁ śuka-mayūra-haṁsādibhiḥ |
taraṅga-bhuja-kaṅkaṇa-prakaṭa-muktikā-vālukā-
nitamba-taṭa-sundarīṁ namata kṛṣṇa-turya-priyām ||3||

Megtisztítod a földet, s a mindenséget is hangos muzsikáddal,
papagájok, pávák, hattyúk és más madarak (hangjával), kik téged imádnak.
Hullámok a karpereceid, fövenyed csillogó gyöngysorod,
partjaid szépséges csípődként tündökölnek – hódoljatok Krsna negyedik hitvesének!

Krsna akkor találkozott az emberi alakot öltött Jamunával (Kálindível), amikor a pándavákat látogatta Indrapraszthában. Kálindí minden vágya az volt, hogy Visnu felesége lehessen – így végül Krsna felesége lett.

ananta-guṇa-bhūṣite śiva-viriñci-deva-stute
ghanāghana-nibhe sadā dhruva-parāśarābhīṣṭade |
viśuddha-mathurā-taṭe sakala-gopa-gopī-vṛte
kṛpā-jaladhi-saṁśrite mama manaḥ-sukhaṁ bhavāya ||4||

Megszámlálhatatlan jótulajdonság ékesítette Úrnő! Siva, Brahmá és az istenek imádottja!
(Színed) a sűrű esőfelleghez hasonlatos, te töltöd be mindig Dhruva és Parásara kívánságait!
A jámbor (zarándokhely), Mathurá partjaidnál (terül el)! Minden gópa és gópí melletted él!
Könyörület óceánjának (Krsnának) oltalmazottja, add meg kérlek, elmém és szívem örömét!

A folyó vizének sötét színe Krsna testszínére emlékeztet.
A „könyörület óceánja" (kṛpā-jaladhi) kifejezésben az óceán (jala-dhi) szó szerint víz-tározót jelent. A metaforában az isteni könyörület, mint hatalmas víztömeg jelenik meg, így a Jamuná folyama ennek az isteni könyörületnek a kiáradása. A Jamuná ereje abból fakad – mondja Vallabha –, hogy Krsna oltalmazza, ezért tudja éppen ő derűssé és békéssé tenni a hozzá fohászkodók szívét. A manas elmét és szívet is jelenthet.

yayā caraṇa-padmajā mura-ripoḥ priyambhāvukā
samāgamanato 'bhavat sakala-siddhidā sevitām |
tayā sadṛśatāmiyāt kamalajā sa-patnīva yad
dhari-priya-kalindajā manasi me sadā sthīyatām ||5||

A (Gangesz) vize – mely oly kedves Murári lótuszlábának – úgy lett áldottá,
hogy véled egyedült, ekképpen válta minden tökéletességet megadó, imádott (folyóvá).
A lótuszban született (szerencseistennő) helyzete társfeleségként hasonlatos a tiédhez.
Hari kedvese, Kalinda leánya, kérlek lakozz mindig elmémben és szívemben!

A strófa első felében a Gangesz vizéről van szó, ami szent és tisztító, hiszen Trivikram lábától ered – a mindenséget három lépésével bejáró Visnu lábujjának körme hasította fel az univerzum burkát, ott áradt be a folyó vize. Ám igazán attól lesz áldott – mondja a költő –, s képes minden jótétemény megadására, hogy a Jamunával egyesül.

namo 'stu yamune sadā tava caritram aty-adbhutaṁ
na jātu yamayātanā bhavati te payaḥ-pānataḥ |
yamo 'pi bhaginī-sutān katham u hanti duṣṭān api
priyo bhavati sevanāt tava harer yathā gopikāḥ ||6||

Néked hódolok mindig, Jamuná, történeted oly csodás!
Soha nem éri Jama bosszúja azt, aki (csak egyszer is) belekortyold vizedbe,
(mert) hogyan is bántaná Jama húgának gyermekeit, legyenek azok bármennyire is gonoszak!
Téged szolgálva válnak kedvessé Hari számára, miként a gópikák.

A yama név ikret jelent, Jama és Jamuná a Nap ikergyermekei. Aki iszik a Jamuná vizéből gyermekévé válik (miként a gyermek is anyja tejét issza), a nagybácsi pedig természetesen mindig elnéző unokaöccseivel és unokahúgaival.

mamāstu tava sannidhau tanu-navatvam etāvatā-
na durlabhatamā ratir mura-ripau mukunda-priye |
ato 'stu tava lālanā sura-dhunī paraṁ saṅgamāt
tavaiva bhuvi kīrtitā na tu kadāpi puṣṭi-sthitaiḥ ||7||

Hadd kapjak a közeledben új testet, amilyennel
a Mura ellensége iránti olthatatlan ragaszkodás (lehet a részem), ó, Mukunda kedvese!
Az istenek folyóját (a Gangeszt) a véled való egyesülés után
dicsérik e világban a magukat az isteni gondviselésnek átadó bhakták, soha máskor!

A „magukat az isteni gondviselésnek átadó bhakták" a puṣṭi-sthita körülírása. Vallabha szerint az emberek háromféle úton járhatnak: a hétköznapi emberek a világi folyása (pravāha) szerint élnek, az istenkeresők pedig vagy a szabálykövetés (maryāda – határ, korlát), vagy az isteni kegyelem útján járó bhakták, utóbbiakra vonatkozik a vers a puṣṭi-sthita megjelölése. Pañca-padyāni című versében így írja le őket:
„Gondolataik megmámorosodtak a Srí Krsna (iránti szeretet) ízeitől, mentesek a ragaszkodástól,
sem a világi, sem a védai (témák) nem elégíti ki őket. Ők a legjobb hallgatók."

stutiṁ tava karoti kaḥ kamalajā-sa-patni-priye
harer yad anusevayā bhavati saukhyam āmokṣataḥ |
iyam tava kathādhikā sakala-gopikā-saṅgamaḥ
smara-śrama-jalāṇubhiḥ sakala-gātrajaiḥ saṅgamaḥ ||8||

Ki képes dicséreted zengeni, lótuszban született (szerencseistennő) kedves társfelesége!
Hari után Laksmí szolgálata a megszabadulás örömével kecsegtet,
ám sokkal inkább a tiéd, hiszen minden egyes gópika,
és a Szerelemisten testéről lemosott verítékkel is egyesülsz!

Laksmí imádata csupán a megszabadulásig vezet, ám Krsna és a gópík szerelmes körtáncuk után a Jamunában mártóztak meg, így vize az ő verítékükkel vegyes – ezért vezet be Jamuná a rajongó szeretetbe.

tavāṣṭakam idaṁ mudā paṭhati sūra-sūte sadā
samasta-durita-kṣayo bhavati vai mukunde ratiḥ |
tayā sakala-siddhayo mura-ripuś ca santuṣyati
svabhāva-vijayo bhaved vadati vallabhaḥ śrī-hareḥ ||9||

Ó, Nap leánya! Aki e néked szentelt nyolc strófás költeményt olvassa mindig, derűs (szívvel),
annak minden bűne elenyészik, s (kivirágzik) Mukunda iránti szeretete.
Mura ellensége minden tökéletességgel megörvendezteti őt,
és úrrá lesz saját természetén – mondja Vallabha, aki kedves Srí Harinak.

vadati vallabhaḥ: 'mondja (a szerző), Vallabha', Vallabha nevének jelentése: szeretett, kedves.
A versmérték: pṛthvī (a szó jelenése széles, terjedelmes, bőséges – így a széles folyam magasztalásához illő versmérték – és ez a Föld egyik megjelölése is).

Mondják, Vallabhát Jamuná vezette Krsnához. A fenti költemény zengése után Krsna maga jelent meg Vallabhának, a szolgálatába fogadta, megajándékozva a Brahma-szambandhával.

démon - személy, vagy tulajdonság?

Olvassuk a Csaitanja-csaritámrtát.
Krsnadász Kavirádzs gószvámí megállapítja (1.3.90.):

asura-svabhāve kṛṣṇe kabhu nāhi jāne |
lukāite nāre kṛṣṇa bhakta-jana-sthāne ||

Az aszura természetűek nem ismerhetik meg Krsnát soha,
(míg) hívei elől Krsna elrejtőzni sem képes.

Majd jó szokásához híven, szavai alátámasztására egy idevágó szanszkrt verset idéz:

dvau bhūta-sargau loke 'smin daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhaktaḥ smṛto daiva āsuras tad-viparyayaḥ ||

„Kétféle ember él a teremtett világban: az egyik a démonikus, a másik a jámbor. Az Úr Viṣṇu bhaktái a jámborak, míg azokat, akik éppen ellentétes természettel rendelkeznek, démonoknak nevezik.”

 

Eltűnődtem az idézett versen... mert kétféleképpen is érthető. A világ fekete-fehér -- szól az egyik lehetséges értelmezés -- Visnu híve jámbor (daivaḥ, isteni), míg aki nem Visnu híve, vagy nem hisz Istenben, az démon. Ez a kétféle embertípus létezik. A teremtettség említése ráadásul némi eleve elrendeltséget is sugallhat. Mit értsünk a nem Visnu híve kitétel alatt? a Siva-hívő, vagy Jézus-hívő vajon hova sorolandó a vers szerint?
A másik értelmezési lehetőség: az emberek tulajdonságai isteniek és démoniak... van bennünk egy adag az egyikből is és a másikból is... és miután megismertük e tulajdonságok természetét, önmagunkba nézünk, és teszünk azért, hogy elhagyjuk a kedvezőtleneket, és igyekezzünk felvenni a kedvező tulajdonságokat.
Akár tovább is gondolhatjuk ezt a kétféle értelmezési lehetőséget: a hitünk, vagy a tetteink tesznek minket „istenivé"?

A Csaitanja-csaritámrtában a fenti verset Kavirádzs gószvámí következtetését jelentik, ő azt fejtegeti: a kétkedők, az „abhakták" látván látva sem veszik észre Csaitanjában Krsnát (vö. 1.3.86.) -- ahogyan az aszura természetűek nem ismerhetik meg soha Krsnát, ám hívei elől elrejtőzni sem képes. Ezt a gondolatmenetet tetőzik a versek, ám ez a fenti két értelmezési lehetőség közül egyik felé sem billenti el a mérleget.

Kíváncsivá tett az idézett vers... vajon mi lehet az eredeti szövegkörnyezete? a nem vaisnava, vagy nem istenhívő embereket lássuk démonnak, vagy vannak rossz emberi tulajdonságok, tettek -- nevezzük ezeket akár démonikusnak... asura-svabhāva aszura természetű, ahogy Krsnadász Kavirádzs is fogalmaz -- és ezek a rossz tulajdonságok a kerülendők?

Sríla Prabhupád kommentárjában megemlíti: a vers a Padma-puránából származik, keressük hát ott a kontextust! A Padma-purána szövegéhez kétféle forrásból fértem hozzá: a Maharishi University szövegtára volt az egyik, a wisdomlib.org weboldalon elérhető szöveg a másik... sajnos egyik változatban sem találtam meg a fenti verset. Persze tegyük hozzá -- az óind tradíció szövegeinek nincs egységes szövegváltozata, megeshet, hogy egy, a Kavirádzs gószvámí idejében elérhető purána-változatban, vagy valamely számára fontos gyűjteményben szerepelt a vers. De tulajdonképpen ő nem is említ hivatkozást.

Lássuk a gószvámík írásait... nyilván a legfontosabb forrást jelentették Kavirádzs gószvámí számára. Itt már eredményes a keresés: ha nem is pontosan ezt, de a vizsgálthoz nagyon hasonló verset találtam Rúpa gószvámí Rádhá-Krsnárcsana-dípiká című művében (13.) a Hari-bhakti-vilászban (15.396.), és Dzsíva gószvámí is idézi a Paramátma-szandharbában (17.39.) -- ám mindhárom helyen mint a Visnu-dharma- és az Agni-puránákból vett idézetként hivatkoznak rá. (Pontosabban: a Hari-bhakti-vilászból kétféle szövegváltozatban kerestem, az egyikben a 15.396. a Csaitanja-csaritámrta kiadásban föllelt változattal, a másik az Agni-puránában lévővel egyező.)

A vers a Csaitanja-csaritámrta kiadásban olvasható változatban megtalálható még Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád Bráhmana és vaisnava című könyvében, illetve a Gaudíja-kanthahárban -- mindkettőben csupán a Padma-puránát megjelölve forrásként. Sríla Prabhupád forráshivatkozásának valószínűleg ez az alapja.

Folytassuk a kutatást immáron Rúpa gószvámí útmutatása nyomán az Agni-puránában. Az Agni-purána 382., záró fejezetében található a keresetthez hasonló vers. A záró fejezet a puránában leírt tudást, a Visnu-bhaktinak szentelődést magasztalja, ekképpen:

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––

saṁsāre bhramatā labhyaṁ putra-dāra-dhanaṁ vasu |
suhṛdaś ca tathaivānye nopadeśo dvijedṛśaḥ ||10||

A létforgatagban vándorlók elérhetnek fiakat, feleséget, vagyont, jólétet,
és barátokat is, ám ehhez fogható tanítást nem, ó bráhmana!
...

dvi-vidho bhūta-mārgīyaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||12||

Kétféle út létezik a teremtmények számára: az isteni, és a démoni,
a Visnu-bhaktinak szentelődő az isteni, az ellenkezője pedig démoni.

etat pavitram ārogyaṁ dhanyaṁ duḥ-svapna-nāśanam |
sukha-prīti-karaṁ nṝṇāṁ mokṣa-kṛd-yattaveritam ||13||

Ez szent, gyógyító, áldásos, a rossz álmokat elűző,
örömöt és elégedettséget hoz és elvezet egészen a megszabadulásig, ami itt elmondatott.

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––

A hangsúlyt e szövegben a puránában elmondottak magasztalására helyezi. Az élőlények pedig határhelyzetben vannak, ha úgy tetszik, útelágazódás előtt állnak: dönthetnek, hogy istennek szentelik magukat (a purána tanítását követve), vagy nem -- és ez volna az āsura-mārga, az aszurák útja.
A Visnu-dharma-puránában hasonló kontextusban, szintén a záró, 105. fejezetében találjuk meg a verset, az alábbi formában:

dvi-vidho bhūta-sargo'yaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||78||

A dvi-vidhaḥ jelentése 'kétféle'. A bhūta-sargaḥ szóösszetétel (itt egyes számban, a Csaitanja-csaritámrtában idézett versben kettes számban). A bhūta a bhū létigéből képzett befejezett melléknévi igenév (teremtett), a sarga pedig a sṛj teremt igével jelzett cselekvés megnevezése: teremtés... ugyanakkor a sarga természetet, hajlamot is jelent. Teremtett teremtés? a lények teremtése? vagy teremtett hajlam, természet?

A vizsgálódásban még egy segítségünk lehet: a keresett versünk első fele a Bhagavad-gítá egyik félversének azonos. A 16. fejezet az isteni és a démoni természetet taglalja, itt találjuk:

dvau bhūta-sargau loke’smin daiva āsura eva ca |
daivo vistaraśaḥ prokta āsuraṁ pārtha me śṛṇu ||6||

Két(féle) teremtett lény él ebben a világban, az isteni és a démoni.
Az isteni részletesen elmondatott, Pártha, halld (szavam) a démoniról!

Itt a szövegösszefüggés egyértelművé teszi, hogy tulajdonságokról van szó: az első versekben Krsna az isteni tulajdonságokat veszi számba, majd a démoniakat... és a fenti vers után bontja ki részletesen a kedvezőtlen tulajdonságokat. Mégiscsak hajlam, természet.

Érdekes ugyanakkor Sankara e vershez fűzött kommentárja. A Brhadáranjaka-upanisad 1.3.1. textusát idézi: dvayā ha vai prājāpatyā devāś cāsurā ca „Pradzsápatinak kétféle utóda volt, az istenek és a démonok". Innen hát a kétféle teremtmény! Madhuszúdan Szaraszvatí ennek kapcsán még eltűnődik: ugyanezen upanisad egy másik helyén Pradzsápati utódainak három csoportjáról ír, a dévákról, az emberekről és az aszurákról (Brh. 5.2.1.) Az upanisad ezen részében olvasható történet egyébként szép és tanulságos... érdemes elolvasni. Arról szól, hogy a mennydörgés hangja figyelmeztet bennünket: legyünk könyörületesek, adakozók és önfegyelmezettek. Válasszuk azokat a jó -- isteni -- tulajdonságokat, melyeket Pradzsápati gyermekei, mint hiány fedeztek fel önmagukban.
S ezzel visszajutottunk a Gítá 16. fejezetének kontextusához is: a kétféle teremtmény, a kétféle Pradzsápati-utód említése az emberek által elhagyandó és az elfogadandó tulajdonságok két csoportjára utal.

Mire jutottunk hát? az emberlét határvonal, döntési helyzet. Előttünk nyílik az isteni út is, és a démoni út is. Az Isten felé fordulás a jó irányba indulást jelenti. Ugyan még nem a beérkezést -- tehetnénk hozzá --, hanem a jó irányt, de fontos a jó irány.

nyolc strófa az Elesettek Barátjához

dīnabandhvaṣṭakam

Ha valaki szegény, szerencsétlen, elesett, forduljon e fohásszal nap mint nap az Elesettek Barátjához.

yasmād idaṁ jagad udeti caturmukhādyaṁ
yasminn avasthitam aśeṣam aśeṣa-mūle |
yatropayāti vilayaṁ ca samastam ante
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||1||

Akiből ez a világmindenség – Brahmával az élen – létrejött,
akin teljességgel nyugszik a mindenség gyökerében,
és akiben végezetül minden megsemmisül –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

A negyedik pádában a go-cara szó szerint legelőt, a 'tehenek által bejártat' jelent, átvitt értelemben valaminek a hatókörében lévőt, elérhetőt. „Hadd legyen pillantásom hatókörében” mondja a vers.

cakraṁ sahasra-kara-cāru-karāravinde
gurvī gadā dara-varaś ca vibhāti yasya |
pakṣīndra-pṛṣṭha-pari-ropita-pāda-padmo
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||2||

Csakrája ezernyi fénysugárként tündököl lótuszkezében,
akié a súlyos buzogány, és a legkiválóbb kagylókürt.
A szárnyasok vezérének hátára emeli lótusz lábait –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

A „szárnyasok vezére” Visnu hátasa, Garuda.

yenoddhṛtā vasumatī salile nimagnā
nagnā ca pāṇḍava-vadhūḥ sthagitā dukūlaiḥ |
sammocito jala-carasya mukhād gajendro
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||3||

Aki felemelte a vízbe süllyedt Földet,
selyemruhába rejtette a pándavák menyasszonyának meztelenségét,
az elefántok királyát megszabadította a vízenjáró krokodil szájából –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Visnu Varáhaként agyarán emelte ki az elsüllyedt Földet.
A pándavák menyasszonya Draupadí, az utalás a Mahábhárata történetének egyik legfontosabb fordulópontjára utal, amikor unokatestvérei kockajátékra veszik rá Judishtirt. Hamis játszmák sorozatával mindent elnyernek tőle… vagyonát, testvéreit. Végül saját magát is felteszi tétként, s megint veszít. Legutolsó kincse, felesége, végül ő lesz a tét. S ahogy elveszíti Draupadít is, Judhisthir ellenfelei rabszolgaként bánnak a büszke asszonnyal: a tanácsterembe parancsolják, hogy ott díszes ruháitól is megfosszák. Draupadí végső kétségbeesésében Krsnához fohászkodik – ő pedig végtelenre nyújtja Draupadí száriját, így mentve meg hívét a gyalázattól.

yasyārdra-dṛṣṭi-vaśatas tu surāḥ samṛddhiṁ
kopekṣaṇena danujā vilayaṁ vrajanti |
bhītāś caranti ca yato'rka-yamānilādyāḥ
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||4||

Irgalmas pillantásának engedelmeskedve felvirágzanak az istenek,
haragos tekintetétől megsemmisülnek a dánavák mind.
Tőle rettegve végzi kötelességét a Nap, a Halál és a Szél is –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Dánavák (a szövegben danu-ja, ’Danu szülötte’) Kasjapa ősbölcs, és egyik feleségének, Danunak leszármazottai, az aszurák egyik nemzetsége.

gāyanti sāmakuśalā yamajaṁ makheṣu
dhyāyanti dhīramatayo yatayo vivikte |
paśyanti yogi-puruṣāḥ puruṣaṁ śarīre
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||5||

Akit ikerként énekelnek meg az áldozati rítusok dicsőítő dalaiban,
akin az állhatatos aszkéták magányukban meditálnak,
s akit a jógík a testükben lakozó Személyként látnak –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

ākāra-rūpa-guṇa-yoga-vivarjito'pi
bhaktānukampana-nimitta-gṛhīta-mūrtiḥ |
yaḥ sarvago'pi kṛta-śeṣa-śarīra-śayyo
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||6||

Bár túl van ő a testi formán, tulajdonságokon és kapcsolatokon,
a hívei iránti együttérzés okán mégis alakot ölt.
S bár mindenhol jelen van, mégis Sésa testének ágyán nyugszik –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Visnu a végtelenség kígyóján, Anantasésa testén, mint ágyon pihen.

yasyāṅghri-paṅkajam anidra-munīndra-vṛndair
ārādhyate bhava-davānaladāha-śāntyai |
sarvāparādham avicintya mamākhilātmā
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||7||

Lótuszlábait az éber bölcsek vezéreinek sokasága
imádja a (világi) lét erdőtüze perzselő hevének enyhítéséért.
A (szívemben lakó) felfoghatatlan Egyetemes Lélek így oltja ki minden vétkem –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Az akhila-ātmā Egyetemes Lelket, azaz Felsőlelket jelent. Az előtte álló mama (enyém) miatt egészítettem ki a „szívemben lakó” jelzővel.

yan-nāma-kīrtana-paraḥ śvapaco'pi nūnaṁ
hitvākhilaṁ kalimalaṁ bhuvanaṁ punāti |
dagdhvā mamāgham akhilaṁ karuṇekṣaṇena
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||8||

Ha neve dicsőítésének szenteli magát, még egy kutyaevő is kétségkívül
maga mögött hagyja Kali minden szennyét. Megtisztítja (ő) a világot,
könyörületes pillantásával felperzselve minden bűnöm is –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

dīnabandhvaṣṭakaṁ puṇyaṁ
brahmānandena bhāṣitam |
yaḥ paṭhet prayato nityaṁ
tasya viṣṇuḥ prasīdati ||9||

Ezt az áldásos Nyolc strófa az Elesettek Barátjáról Brahmánanda beszélte el.
Visnu elégedett lesz a jámborral, aki mindit ezt olvassa.

iti śrīmat paramahaṁsa svāmi brahmānanda viracitaṁ dīnabandhvaṣṭakam |
Íme a Srímat Paramahansza Szvámí Barhmánanda által írt Nyolc strófa az Elesettek Barátjáról.

A versmérték: vasantatilakā (a tavasz ékessége)

de mit keres itt a ló?

 

Helyszín Magyarország, idő a 20. század utolsó negyede. A mester meglátogatja tanítványát, aki egy bérelt lakásban él. A lakást berendezetten sikerült bérelni - a falakon néhány kép. Az egyik – egy fekete-fehér tónusú metszet – falusi idillt ábrázol. Éjszaka van, az égen telihold, a háttérben a falu házainak körvonalai, az előtérben a csikóslegény (jól felismerhetően csikós, bő gatyában, mellette a lova) éppen a kedvesét öleli. A mester ránéz a képre: „ó, Rádhá-Krsna... nagyszerű... de mit keres itt a ló?”

Egy alkotás profán vagy szent? Nyilván nem közömbös az alkotó szándéka, de legalább annyira fontos „társalkotó” a befogadó. Hiszen az ő számára az alkotás üzenete az, amit neki üzen. A szerelmespárból így lesz az ádi-raszát, az őseredeti szerelmet megtestesítő isteni pár a csikóslegény és kedvese. A te szemed, a te szíved mit lát? – valójában ez a kérdés.

Mesélek egy kicsit korábbi példát a profán alkotás szentségével kapcsolatban. Helyszín a nyugat-indiai Orissza, a 16. század húszas éveinek elején járunk. Csaitanja Maháprabhu az eksztatikus szerzetes Dzsagannáth előtt táncol, s közben egy verset énekel:

yaḥ kaumāra-haraḥ sa eva hi varas tā eva caitra-kṣapās
te conmīlita-mālatī-surabhayaḥ prauḍhāḥ kadambānilāḥ |
sā caivāsmi tathāpi tatra surata-vyāpāra-līlā-vidhau
revā-rodhasi vetasī-taru-tale cetaḥ samutkaṇṭhate ||

Akinek a lányságom adtam, ő a férjem (most is). Azok a csaitra-éjszakák,
azok a szirmaikat bontogató jázminok illatával terhes a kadamba-szellők!
Één is ugyanaz vagyok, mégis, oda, boldog óráink színhelyére,
a Révá partjára, a pálmafa tövébe... szívem csak oda vágyakozik.

A vers nyilván nem ismeretlen a jelenlévő művelt bráhminok előtt. Több, költészettel foglalkozó monográfia is idézi, a Kompozíció tükre (sāhitya-darpaṇa) Visvanáth Kavirádzs munkája (15. század eleje, ráadásul a szerző orisszai pandit), és a Költészet ragyogása (kāvya-prakāśa) Mammata Bhatta (11. század) műve bizonyosan. S e művekből tudható a szerző neve is: a költőnő neve Śīlābhaṭṭārikā, legkésőbb a 9. században élt. Mára csak az antológiákban idézett néhány verse maradt meg, de a 10. században a pāncālī stílus jeles alakjaként dícsérték.

A vers világi költemény. Sríla Prabhupád fordításában finoman és szépen fogalmaz, úgy jobban illik a vers a szerzetes ajkaira: „Az, aki fiatalságom idején elrabolta a szívemet, most újra az uram. Caitra hónap ugyanazon holdfényes éjszakáit éljük most. A málatí virágok ugyanazon illata árad, és ugyanazok az édes szellők fújnak a kadambaerdő felől. Bensőséges kapcsolatunkban én is ugyanaz a szerelmes vagyok, elmém mégsem boldog itt. Visszavágyom arra a helyre ott a Révá partján, a Vétaszí fa alatt. Ez az óhajom.”

Ám a kaumāra-haraḥ szó szerint 'lányságot elvevőt' jelent, a surata pedig nagy örömöt, vagy szerelmes együttlétet. A versben említett Révá folyó a Narmadá egy másik neve, a vetasī rattanpálma, vékony szálú, liánszerű pálma. A caitra egy tavaszi hónap, március vége, április eleje idejére esik... aminek említése azért meglepő, mert a mālatī jázmin inkább később, a nyári hónapokban virágzik, nem caitra hóban. Ellenben a szerelemisten egyik neve a 'Csaitra barátja', azaz caitra-sakha, a hónap említése inkább a szerelemre tett utalás, mint időmegjelölés. Hasonlóan a kadamba említése is. A kadamba narancssárga, illatos virágokat hozó sötét törzsű fa (Nauclea Cadamba), melyről a költők úgy tartják, hogy mennydörgéskor rügyezik. A caitra, a mālatī és a kadamba említése mind a szerelemre tett utalások: a szerelem raszájának fellobbanását mutató jelek.
A heves vágyakozást kifejező samutkaṇṭhate több jelentésű szó. A szó az ut-kaṇṭha ’felemelt nyak’ szóból ered, és – rendhagyó módon – a főnévből képzett az ige (mint a magyarban a király – királykodik). A felemelt nyak jelenthet izgatottságot, bánatot és sóvárgást egyarát. (A sam- előtag itt a cselekvés erőteljes voltára utal.) Egyszóval érthető a vers úgy is, hogy a költő a régi szerelem szenvedélyét gyászolja.

De miért ismételgeti a furcsán viselkedő szerzetes a szent mantrák helyett ezt a világi költeményt? Még a követői sem tudták, csupán egyikük, Szvarúp Dámódar ismerte a vers jelentését Csaitanja számára.
Egy ízben úgy adódott, hogy Rúpa gószvámí is ott volt a szekérünnepen. A verset hallva megértette Maháprabhu hangulatát, s maga versbe foglalta azt. A pálmalevelet, amire a verset írta kunyhója fedelébe rejtette, majd elment. Csaitanja Maháprabhu azonban megtalálta a költeményt:

priyaḥ so 'yaṁ kṛṣṇaḥ sahacari kuru-kṣetra-militas
tathāhaṁ sā rādhā tad idam ubhayoḥ saṅgama-sukham |
tathāpy antaḥ khelan-madhura-muralī-pañcama-juṣe
mano me kālindī-pulina-vipināya spṛhayati ||

Kedves barátnőm, kivel most Kuruksétrán találkoztam ugyanaz a kedves Krsna,
s én is ugyanaz a Rádhá vagyok, s mindketten örvendünk a találkozásnak.
Mégis, legbelül édes fuvolája ötödik hangot játszó muzsikájának örvendek,
szívem a Kálindí-parti ligetbe vágyakozik!

Az ötödik hang a zenei skála ötödik hangja, melyhez a szerelem raszáját társítják.
Rúpa gószvámí költeménye Rádhá és Krsna kuruksétrai találkozásának pillanatát, s abban is Rádhá érzéseit idézi fel. Sok évvel azután, hogy Krsna Mathurába, majd Dvárakába távozott, Rádhá és Krsna újra találkoztak Kuruksétrán – egy napfogyatkozás áldásos megünneplésére sokan zarándokoltak oda Bhárata-varsa minden szegletéből. Bár újra találkoztak, mégis minden más volt… az elválás fájdalmát újra meg újra átélő Rádhá számára ez a pillanat minden eddiginél gyötrelmesebb. Csaitanja Maháprabhu Rádhikát imádó követői e hangulat miatt becsülik oly nagyra Kuruksétrát… e gyötrelmet Rádhá barátnői enyhíthetik csak.

Visvanáth Csakravartí: Nyolc strófa Sacsí győzedelmes fiáról

śrī-śacīnandana-vijayāṣṭakam

 

 

gadādhara yadā paraḥ sa kila kaścanālokito
mayā śrita-gayādhvanā madhura-mūrtir ekas tadā |
navāmbuda iva bruvan dhṛta-navāmbudo netrayor
luṭhan bhuvi niruddha-vāg vijayate śacī-nandanaḥ ||1||

Gadádhar! Egy idegent vettem észre
a Gajába vezető úton. Alakja szépséges, ám
mintha friss esőfelleg volna, két szeméből záporoztak a könnyek,
hangja elcsuklott, s a földön hempergett – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

Nimái pandit Gajába zarándokolt, hogy áldozatot mutasson be elhunyt édesapjáért. Ott találkozott Ísvara Puríval, és e talákozás megváltoztatta az életét – a költemény e változásról szól.

lakṣita-carīṁ harīty udita-mātrataḥ kiṁ daśām
asāv atibudhāgraṇīr atula-kampa-sampādikām |
vrajann ahaha modate na punar atra śāstreṣv iti
sva-śiṣya-gaṇa-veṣṭito vijayate śacī-nandanaḥ ||2||

Miféle érthetetlen állapotba kerül, ha csupán csak kimondják: Hari!
Kétségkívül ő a nagy tudósok vezetője, mégis remegni kezd,
s mily különös! nem leli már örömét az írásokban sem,
tanítványai körében. Győzedelmeskedjék Sacsí fia!

hā hā kim idam ucyate paṭha paṭhātra kṛṣṇaṁ muhur
vinā tam iha sādhutāṁ dadhati kiṁ budhā dhātavaḥ |
prasiddha iha varṇa-saṅghaṭita-samyag-āmnāyakaḥ
sva-nāmni yad iti bruvan vijayate śacī-nandanaḥ ||3||

„Ó, jaj, kell halljak?! Olvasd, csak olvasd újra meg újra: Krsna!
Nála nélkül miféle áldást adhatnának az igegyökök, ó bölcs diákjaim!
Az összes szentírás minden hangja együtt – úgy ismerik őt.”
Ekképpen tanít saját nevéről – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

Nimái panditnak jóhírű szanszkrt-iskolája volt, ám Gajából visszatérve rendhagyó módon kezdte tanítani a szanszkrt nyelvet. Ettől kezdve minden példa Krsnáról szólt, de minden nyelvtani fogalmat is Krsnával, az ő neveivel összefüggésben magyarázott. Dzsíva gószvámí később Hari-nāmāmṛta-vyākaraṇa (Hari neveinek nektárjával való nyelvtan) címmel foglalta össze e nyelvtani magyarázatokat. Hogy e nyelvtan hangulatát megízlelhessük, tekintsük példaként a hangokat: a magánhangzók önállóan, más hangok nélkül ejthetők ki – mert függetlenek, ezért sarveśvara, mindenek Ura (sarva – minden; īśvara – irányító) megjelöléssel utal rájuk. A magánhangzók közül az első tíz rövid-hosszú párt alkot (a,i,u,ṛ,ḷ – ā,ī,ū,ṝ,ḹ), ők a tíz isteni megjelenés (daśāvatāra), a rövidek neve vāmana, a hosszúaké trivikrama (’alacsony’ és ’három nagy lépésű’, utalás Viṣṇu ötödik avatárjára, aki Bali áldozatán gyermekként megjelenve három lépésnyi földet kapott az uralkodótól, majd hatalmassá nőve lépéseivel bejárta az egész univerzumot). A mássalhangzók – akik magánhangzók nélkül nem ejthetők ki – mert magánhangzók nélkül nem létezhetnek, a viṣṇujana (Visnu híve) megjelölést kapták. Ha egy szótagban több mássalhangzó találkozik (mássalhangzótorlódás), annak neve e nyelvtanban sat-saṅga, a hívek szent társulása lesz.
A vers a szanszkrt nyelv alapvető alkotóelemeit jelentő igei gyököt említi: maga a szó – dhātu – további jelentéseiben alapvető alkotóelemet, illetve életerőt is jelent. A Hari-nāmāmṛta-vyākaraṇa kifejti, hogy a dhātu ezért Srí Harit, Istent jelenti, aki a végső ok, a fentartó, mindennek az alapja, aki nélkül nincs élet, mint ahogyan a nyelv sem létezhet alapvető elemei nékül. Az igegyökökről így jutunk el Krsnához.

navāmbuja-dale yad-īkṣaṇa-savarṇatā-dīrghate
sadā sva-hṛdi bhāvyatāṁ sapadi sādhyatāṁ tat-padam |
sa pāṭhayati vismitān smita-mukhaḥ sva-śiṣyān iti
pratiprakaraṇaṁ prabhur vijayate śacī-nandanaḥ ||4||

„Kinek szeme széles, akár a friss lótusz szirma,
Őrajta meditáljatok mindig, s fogadjátok szívetekbe az ő lábait!”
Így tanította mosolygó arccal csodálkozó tanítványait
minden témáról az Úr – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

kva yāni karavāṇi kiṁ kva nu mayā harir labhyatāṁ
tam uddiśatu kaḥ sakhe kathaya kaḥ prapadyeta mām |
iti dravati ghūrṇate kalita-bhakta-kaṇṭhaḥ śucā
sa mūrcchayati mātaraṁ vijayate śacī-nandanaḥ ||5||

„Hová menjek, jaj mit tegyek, hogy elérhessem Harit?
ki mutatja meg nekem? ó, barátom, mondd meg, ki segíthet rajtam?”
így szaladt fel s alá, hempergett – miközben bhaktái torkát a bánat szorongatta,
édesanyja pedig elalélt – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

smarārbuda-durāpayā tanu-ruci-cchaṭā-cchāyayā
tamaḥ kali-tamaḥ-kṛtaṁ nikhilam eva nirmūlayan |
nṛṇāṁ nayana-saubhagaṁ diviṣadāṁ mukhais tārayan
lasann adhidharaḥ prabhur vijayate śacī-nandanaḥ ||6||

A szerelemistenek milliónyi által is elérhetetlen ragyogás, mit teste szépséges tündöklése áraszt
maradéktalanul eloszlatja a kali-kor tompaságának sötétségét.
A mennyekben lakozó istenségek társaságában ő a minden ember szemének jószerencséjeként megjelenő,
tündöklő Úr, az elsődleges fenntartó – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

ayaṁ kanaka-bhūdharaḥ praṇaya-ratnam uccaiḥ kiran
kṛpāturatayā vrajann abhavad atra viśvambharaḥ |
yad akṣi patha-sañcarat-suradhunī-pravāhair nijaṁ
paraṁ ca jagad ārdrayan vijayate śacī-nandanaḥ ||7||

Színarany hegység ő, aki szeretetének ékköveit szerteszét szórja,
Visvambhara, aki végtelen kegye folytán vándorolt e világban,
és szemeiből patakzó könnyei Gangesz-árjával egymaga
meglágyította a mindenséget – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

A drágakövek lelőhelye az óceán, vagy a hegyek mélye. Az aranyló bőrű, magas Csaitanjával kapcsolatban a színarany hegység természetesen adódó hasonlat – aki a Krsna iránti rajongó szeretet bensejéből fakadó drágaköveit szerteszét szórja a világban.
A Visvambhara, Csaitanja születéskor kapott nevének jelentése: a mindenség fenntartója.
A strófa második felének képében Csaitanja szemeiből áradó könnyfolyamok Gangesz-árja (a Gangesz szó szerint isteni folyam – sura-dhunī) feláztatják (ārdrayan – megnedvesítő, ellágyító) mindenséget, meglágyítják, ezzel teszik élővé, termővé, istenszeretettől ellágyulttá.

gato’smi madhurāṁ mama priyatamā viśākhā-sakhī
gatā nu bata kiṁ daśāṁ vada kathaṁ nu vedāni tām |
itīva sa nijecchayā vraja-pateḥ sutaḥ prāpitas
tadīya-rasa-carvaṇāṁ vijayate śacī-nandanaḥ ||8||

„Most, hogy elmentem Mathurába, Visákhá barátnője, az én legkedvesebbem
vajon milyen állapotban lehet? Mondd, miképpen érthetném meg?”
Így szólt Vradzsa urának fia, majd saját akaratából (Csaitanjaként) jelent meg,
hogy szeretetének ízeit ízlelgesse – győzedelmeskedjék Sacsí fia!

A vers Csaitanja Maháprabhu alászállásának egyik okát világítja meg: Krsna Csaitanja alakjában Rádhá elválásban megélt érzelmeit kutatja, és éli át. A versben Krsna által megszólított személy hírvivője, Uddhava.

idaṁ paṭhati yo’ṣṭakaṁ guṇa-nidhe śacīnandana
prabho tava padāmbuje sphurad-amanda-viśrambhavān |
tam ujjvala-matiṁ nija-praṇaya-rūpa-vargānugaṁ
vidhāya nija-dhāmani drutam urīkuruṣva svayam ||9||

Ó, Sacsínandana, jótulajdonságok óceánja! Kérlek, aki e nyolcstrófás költeményt felolvassa,
s eltölti őt a lótuszlábad iránt mély hit – ó, Uram –,
őt, e ragyogó értelmű személyt, ki az általad vezetett Rúpa társainak követője,
helyezd saját hajlékodba, és fogadd el őt mihamarabb magadénak!

A paṭh igei gyök nem csupán a szöveg néma elolvasását jelent, hanem felolvasást, recitálást.
A költeményt felolvasó személy jelzője, a „ragyogó értelmű” (ujjvala-mati) többértelmű jelző. Az ud-jvala szó szerint fellobbanót jelent, így lehet ragyogó, lángoló, tiszta, de a fellobbanó heves érzelem, a szerelem megnevezése is ez. A mati értelem, gondolat, ítélőkészség, de lehet szív is, illetve kívánság is. A szóhasználat így nem csupán a kristálytiszta értelemre, hanem az isteni szerelem szolgálata iránti vágyakozó szívre is utal.
A versmérték: pṛthivī (széles)

a Bhagavad-gítá 18.61. verse

 

īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe’rjuna tiṣṭhati |
bhrāmayan sarva-bhūtāni yantrārūḍhāni māyayā ||61||

A vers eleje egyszerűen értelmezhető: „Ardzsuna! (arjuna) Isten (īśvaraḥ) ott lakozik (tiṣṭhati) minden lény (sarva-bhūtānām) szívében (hṛd-deśe)”. Nézzük a folytatást: a bhram gyök jelentése vándorol, barangol, forog – a bhrāmayan pedig folyamatos melléknévi igenév, műveltetésben: vándorlásra késztető, forgató, s mert alanyesetben van, ezért a mondatunk alanyára (Isten) vonatkozik, ő késztet vándorlásra, vagy forgat minden teremtményt (sarva-bhūtāni).

A vers folytatását tekintve azonban a fordítások izgalmasan alakulnak. Lássunk néhányat közülük:

Gömöryné Maróthy Margit: „Az Úr ott lakozik mindennek szívében, óh Ardzsuna, s látszat-teremtő hatalmával Ő okozza mindennek forgását, mintha minden a fazekas korongján pörögne.”

Vekerdi József: „Az Úr minden lény szívében ott lakozik Ardzsuna, és káprázatával mozgat minden élőlényt, mint bábjátékos a bábukat.”

Baktay Ervin: „ Az Úristen lakik, Ardzsun, minden lény szívének mélyén,
és isteni szemfényvesztés csodás varázserejével
késztet minden lényt mozogni, forogni és jönni-menni,
mintha holmi rejtelmes gép kerekéhez volna kötve!”

Bakos Attila: „Ó Ardzsuna, a Legfelsőbb Irányító mindenki szívében jelen van, és az Ő kozmikus illúziója okozza az összes lény (természetének megfelelő) mozgását, mintha minden egy fazekas koronghoz rögzítve pörögne.”

Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád: „Óh, Ardzsuna, a Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. Ő irányítja az élőlények vándorlását, akik az anyagi energia teremtette gépezetben foglalnak helyet.”

A Bhagavad-gītā As It Is második kiadásában: „Óh, Arjuna, a Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. Ő irányítja az élőlények vándorútját, akik az anyagi energia szekerén ülnek.”

Szvámí B.R. Srídhar: „Ó Ardzsuna, illuzórikus energiája révén a mindenki szívében ott lakozó Legfelsőbb Úr sodorja ide-oda az élőlényeket, mintha csak madzagon rángatott bábuk volnának.”

Zavarbaejtően változatos megoldásokat láthatunk. Mik hát a teremtmények: bábjátékos mozgatta marionett-bábuk? fazekaskorongon forgó lények? autóban/szekéren ülő sofőrök/hajtók?

Lássuk a vers folytatásának szavait! A māyayā jelentése: az illúziókeltő energia, a māyā által.
A yantrārūḍhāni többes szám tárgyesetű, így a szövegünkben a „minden teremtmény” jelzője. Összetett szó, első tagja a yantra. A yantra a yam (korlátoz, megfékez) gyökből ered, a yantra a korlátozás eszköze, azaz ami megköt, a kötél, vagy bármilyen gépezet (pl. jalayantra, vízkiemelő szerkezet). A szimbólum-képek a figyelmünket kötik meg, fókuszálják, ezért nevezik ezeket is yantrának. Az ārūḍha pedig az ā-ruh (felemelkedik, elért) befejezett melléknévi igenév: felemelkedett, de lehet felkapaszkodott is. Az élőlények tehát az illúziókeltő energia által (māyayā) „szerkezet-felemeltek”, vagy a bhram ige forgat értelmét szem előtt tartva: „forgó gépre emelt”, illetve a yantra kötél értelmét figyelembe véve: „kötéllel felemeltek”.

Lássuk, a jeles kommentátorok miként látják a vers e részét: Sankara a „kötéllel megemeltek” értelmezést választja, számára a szóösszetétel irányítás alatt állót jelent, miként a fából készült „személyeket”, bábokat kötélen mozgatja a bábjátékos. És ez az értelmezés minden további kommentárban is visszaköszön. Rámánudzsa együtt látja a szerkezetet és a kötelékeket is: a szerkezet az anyagi természet (prakṛti), a kötelek a jóság, szenvedély és tompaság kötőerői, a guṇák, Visvanáth Csakravartí pedig (a fentieken túl) azonosítja is a szerkezetet: az anyagi test (śarīra).

Mit sugallnak e metaforák, melyik lehet a jobb választás fordításunk számára? A bábjátékos fonálon függő marionett-bábjainak semmilyen önállóságuk nincs – ezzel szemben Krsna a lények törekvését a tett öt tényezője közé sorolja (lásd Bg. 18.14.), s arra is emlékezteti Ardzunát, hogy a felelősség az övé: a Legfelsőbb Úr nem vállalja magára senki bűnös vagy jó tettét (Bg. 5.15.).

Miképpen is jutottunk ehhez a vershez? Ardzsuna tétovázik, mire Krsna így szól: ha megtagadod a harcot, ellenkezel utasításommal, a természeted (prakṛti) mindenképpen küzdelemre sarkall majd (Bg. 18.59-60.). S ezt a kijelentést magyarázza szóban forgó versünk, majd a rákövetkező strófa az isteni illúziókeltő erőtől való megszabadulás útjára mutat rá:

tam eva śaraṇaṁ gaccha sarva-bhāvena bhārata |
tat-prasādāt parāṁ śāntiṁ sthānaṁ prāpsyasi śāśvatam ||62||

Csakis őhozzá fordulj oltalomért, minden módon, Bhárata!
Az ő kegyéből a legfőbb békét, az örök lakhelyet éred majd el.

A bábfigurának nincs önálló akarata, ugyanakkor az élőlényeknek van némi mozgástere. Ugyan az illúziókeltő energia az anyagi természet jellemezte, anyagi test, érzékek és életerők (prāṇa) alkotta gépezethez kötözi, s e gépezet kényszerítő erővel cibálja őket, akár egy önvezető autó az utasát a szanszára fő- és mellékútjain. Az önvezető autó az élőlény vágyai szerint mozdul (ezért is az övé a felelősség), de oly szédítő a haladás tempója, hogy az élőlény tehetetlen utasként éli meg a vele történteket.
Ám van kiszállás a gépezetből: a Legfelsőbb kegyéből az élőlény megszabadulhat.

A 18.61. vers oly szerteágazó fordításai közül melyik a jó? mindegyik. A fenti megfontolások alapján én ennél a változatnál maradtam:

Ó, Ardzsuna, a Legfelsőbb Úr ott lakozik minden lény szívében,
ő minden teremtmény mozgatója, kiket illúziókeltő ereje révén zár (az anyagi test) gépezetébe.

egy rövid költemény Rúpa gószvámítól

paritoṣita-gopa-vadhū-paṭalaṁ
paṭa-laṅghita-kāñcana-sāra-cayam |
racayantam udāra-vilāsa-kalāṁ
sakalāñcita-pādam agādha-balam
dhavalaṁ nava-kīrti-kulair amitam ||

Pásztorlánykák sokaságát tette boldoggá,
aranyfényű ruháján táncol a napsugár.
A legnagyszerűbb kedvtelések elrendezője ő,
kinek lábait imádja mindenki. A mérhetetlen erejű
szépségest (magasztalom), a felmérhetetlent, kit mindig friss hírneve övez.

Aranyfényű ruháján táncol a napsugár: szó szerint: ruhája (paṭa) a legkiválóbb (sāra) arany (kāñcana) halmokból (caya) való.
Érdemes megpróbálkozni a vers hangos olvasásával, és meghallani a lüktetését,
a versmértéke toṭaka: υ υ – υ υ – υ υ – υ υ –