Srí Krsna élete

śrī-kṛṣṇa-caritam

vasudeva-devakī-nanda-yaśodānanda-dāyakam |
vande yogīśvaraṁ kṛṣṇaṁ gītā-pīyūṣa-dāyakam ||1||

Vaszudéva, Dévakí, Nanda és Jasódá boldogságának forrásának,
a jogík urának, Krsnának, a Gítá nektárját adományozónak hódolok.

kaṁsa-kārāgṛhe janma yasya bālyaṁ ca gokule |
dvārakāyāṁ karmayogas taṁ kṛṣṇaṁ praṇamāmy aham ||2||

Aki Kansza börtönében született, Gókulában gyerekeskedett,
Dvárakában élt és tevékenykedett, őnéki, Krsnának hódolok.

A karma-yoga itt a vallási kötelességeket szem előtt tartó életét jelenti... a fordításban ezt az "élt és tevékenykedett" fordulattal helyettesítettem.

pūtanā-dhenukādīn yaḥ kaṁsa-prerita-rākṣasān |
jaghāna līlayā vande tam ahaṁ yadu-nandanam ||3||

Pútaná, Dhénuka, s más, Kansza által küldött démonok
elpusztításában lelte örömét, néki hódolok, Jadu dinasztia boldogságának.

gokulaṁ bāla-līlābhis toṣayantaṁ sureśvaram |
rakṣantaṁ dhenupān dhenūr namāmy acyutam īśvaram ||4||

Az istenek ura Gókulát örvendeztette meg gyermeki játékaival,
ahol megoltalmazta a teheneket és pásztoraikat - a legfelsőbb úrnak, Acsjutának hódolok.

sāndīpaniṁ guruṁ bhaktyā yas tutoṣa yadūttamaḥ |
śiṣyottamaṁ tam ādarśaṁ vande'haṁ bhaktitaḥ sadā ||5||

Aki mesterét, Szándípanit odaadásával elégedetté tette, a jaduk legkiválóbbja,
a legkiválóbb tanítványt, a tanítványság mintaképét imádom mindig, nagy szeretettel.

pārthān yudhiṣṭhirādīn yaḥ satya-dharma-pathe sthitān |
ādhāraṁ dattavān tasmai dīnādhārāya te namaḥ ||6||

Prthá fiait - Judhisthirral az élen - az igaz dharma útján tartotta
és támogatta őket - az elesettek oltalmazójának hódolok.

moha-paṅke nimagnaṁ taṁ viṣīdantaṁ raṇe'rjunam |
kartavyaṁ yo dideśas taṁ yadu-śreṣṭhaṁ namāmy aham ||7||

Az illúzió mocsarában elmerülve a csatamezőn bánkódó Ardzsunát
tanításában részesítette - őt, a jaduk legkiválóbbját imádom.

satāṁ saṁrakṣaṇārthāya duṣṭān daṇḍayituṁ tathā |
svargād avātarad yo vai tasmai kṛṣṇāya te namaḥ ||8||

Aki a jók megoltalmazása és a gonoszok megbüntetése végett
alászállt a mennyekből, néki, Krsnának hódolok.

śiśupāla-jarāsandha-kaṁsa-cāṇūra-muṣṭikān |
yo'han namāmi taṁ kṛṣṇaṁ rāja-nīti-viśāradam ||9||

Aki Sisupálát, Dzsarászandhát, Kanszát, Csánúrát és Mustikát
megölte, őt imádom én, Krsnát, a királyi erényekben felettébb jártast.

pāṇḍavā rakṣitā yena samāśvastā ca draupadī |
nihatāḥ kauravās tasmai govindāya namo namaḥ ||10||

Megoltalmazta a pándavákat, megvigasztalta Draupadít
és elpusztította a kauravákat, ezért hódolok Góvindának újra meg újra.

yo vedopaniṣat-sāraṁ gītākhyaṁ jagate dadau |
tasmai pūrṇāvatārāya śrī-kṛṣṇāya namo namaḥ ||11||

Aki a védák és upanisadok leglényegét jelentő Gítát a világnak adta,
a teljes isteni megjelenésnek, Srí Krsnának hódolok újra meg újra.

śaṅkha-cakra-gadā-padma-dhāriṇaṁ śyāmasundaram |
śrī kṛṣṇaṁ saguṇaṁ draṣṭuṁ kāṅkṣate mama mānasam ||12||

Kagylókürtöt, csakrát, buzogányt és lótuszvirágot tartó Sjámaszundart,
Srí Krsnát, a jótulajdonságok tárházát vágyja megpillantani szívem.

viśvādhāraṁ vāsudevaṁ sarva-vyāpinam īśvaram |
sac-cid-ānanda-mūrti tvāṁ vande'haṁ sādaraṁ prabho ||13||

A mindenség fenntartóját, Vászudévát, a mindent áthatót,
a lét-tudatosság-gyönyör formájút, téged imádlak tisztelettel és szeretettel, ó Uram!

śrī-kṛṣṇa-caritaṁ divyaṁ śrutvā''carati yas tathā |
saphalaṁ janma tasyāsti niścitā'tra matir mama ||14||

Aki az elbűvölő Srí Krsna-csaritát hallgatva él,
annak születése gyümölcsöző, ez véleményem szerint teljes bizonyosság.

iti śrī āpaṭīkara-viracitaṁ śrī-kṛṣṇa-caritaṁ sampūrṇam
Ím, a Srí Ápatíkara által írt Srí Krsna élete teljes egészében.

Vallabha - a végkövetkeztetés titka

siddhānta-rahasya

 

 

A költemény a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény ötödik darabja.
1492-ben, 14 esztendősen már tanult vándortanítóként utazott: Dzsagannáth Puríból Kásiba, majd onnan Mathurá vidékére. A monszun kezdetén érkezett Gókulába. A Yamunā partján, Govinda-ghāṭa mellett a Yamunāṣṭakam című költeményét szavalta. Éjjel meditált és meditációjának eredményét foglalta az alábbi versbe.

śrāvaṇa-śyāmale pakṣe ekādaśyāṁ mahāniśi |
sākṣād-bhagavatā proktaṁ tadakṣaraśa ucyate || 1 ||

Srávana hó fogyó holdjának tizenegyedik napján éjfélkor
maga az Úr mondta e szavakat, amit szóról szóra elismétlek.

A srávana hó fogyó holdja a júliusi telihold utáni időszak. Ez Indiában a monszun idejének kezdete.

brahma-sambandha-karaṇāt sarveṣāṁ dehajīvayoḥ |
sarva-doṣa-nivṛttir hi doṣāḥ pañcavidhāḥ smṛtāḥ || 2 ||

A brahma-szambandha megtételével az összes test és lélek
minden egyes hiányossága megsemmisül. E hiányosságok ötfélék lehetnek:

A brahma-sambandha, a Legfelsőbb Lélekhez kapcsolódás mantrája a pustimárg szampradájába való beavatás fogadalomtétele.

sahajā deśa-kālotthā loka-veda-nirūpitāḥ |
saṁyogajāḥ sparśajāśca na mantavyāḥ kathañcana || 3 ||

Veleszületett, helyből és időből fakadó, világi és szent előírásokhoz kötődő,
társaságból fakadó és érintkezésből származó. Nincs bármi más említendő.

Az ötféle hiányosság:
1. veleszületett (saha-ja) hiányosság: az ember előző életeinek hozadékaként veleszületett tulajdonságai
2. helyből és időből fakadó (deśa-kāla-uttha): az aktuális életkörülményeiből fakadó (hely mint lakóhely, idő mint életkor, illetve napszak)
3. világi és szent előírások (loka-veda-nirūpita): a világi és szent előírásokkoz végzéséhez kötődő hiányosságok
4. társaságból fakadó (saṁyoga-ja): a társaság, rokonok, barátok, munkatársak, a közösségek hatása
5. érintkezésből származó (sparśa-ja): tisztátalan, kedvezőtlen dolgokkal való kapcsolat hatása

anyathā sarvadoṣāṇāṁ na nivṛttiḥ kathañcana |
asamarpita-vastūnāṁ tasmād varjanam ācaret || 4 ||

A hiányosságok megszüntetésének (a Legfelsőbb Lélekhez való kapcsolódáson túl) nincs más módja.
Ezért a nem felajánlott dolgokat hagyd el!

nivedibhiḥ samarpyaiva sarvaṁ kuryāditi sthitiḥ |
na mataṁ deva-devasya sāmi-bhuktaṁ samarpaṇam || 5 ||

Tegyen mindent felajánlásként, teljesen átadva – így helyes,
az istenek istenének ne ajánljon fel félig megevettet sem!

„félig megevett" – sāmi-bhukta, vagy félig élvezett, használt (a bhuj igei gyök jelentései eszik, élvez, használ, a bhukta a bhuj gyökből képzett befejezett melléknévi igenév)
És mégis akadnak kivételek. Emlékezetes történet ezzel kapcsolatban Ráma és a felajánlott jujuba gyümölcsökbe kóstoló Sabarí esete.

tasmād ādau sarvakārye sarva-vastu-samarpaṇam |
dattāpahāra-vacanaṁ tathā ca sakalaṁ hareḥ || 6 ||

Ezért minden tett kezdetén mindent ajánljon fel
teljes egészében Harinak, úgy, mint az "adott dolog visszavétele" mondás.

A beavatáskor a tanítvány felajánlja saját magát Krsnának. Ha ezután a világban élve önösen viselkedik, megfeledkezik fogadalmáról, akkor tulajdonképpen visszaveszi a beavatáskor tett felajánlását – ez a dattāpahāra (datta-apahāra), az 'adott visszavétele'. A tanítvány mindent ajánljon fel, dattāpahāra nélkük.

na grāhyam iti vākyaṁ hi bhinna-mārga-paraṁ matam |
sevakānāṁ yathā loke vyavahāraḥ prasiddhyati || 7 ||

Ne fogadd el az ilyen beszédet, mert más irányzat nézete,
miként a világi életben is, a szolgát a tettei teszik tökéletessé.

A dattāpahārá-ra tekinthetünk úgy is, hogy amit felajánlottunk, az az Úré, ezért többé már nem használhatjuk azokat. Ezt a nézetet Vallabha elutasítja. „Miként a világi életben is" (yathā loke) – mondja, miként a világi életben a szolga ura útmutatását és jóváhagyását követve, ura eszközeit használva cselekszik, így járjon el a Isten szolgája is, ura útmutatása és jóváhagyása szerint cselekedve, a szolga őnéki felajánlott testét, gondolatait, szavait és szívét-lelkét az Úr örömére használva.
„Más irányzat" bhinna-mārga-param: 'más útnak szentelődő'

tathā kāryaṁ samarpyaiva sarveṣāṁ brahmatā tataḥ |
gaṅgātvaṁ sarva-doṣāṇāṁ guṇa-doṣādi-varṇanā |
gaṅgātvena nirūpyā syāt tadvad atrāpi caiva hi || 8 ||

Így ajánlva fel teendőidet, azok teljesen lelki természetűvé válnak.
Minden hiányosság gangeszséges lesz, legyen bár erény vagy bűn az eredete,
gangeszségként látszik majd. Éppen így van ebben az esetben is.

Miként a Gangeszbe torkolló patakok: vizük a Gangeszhez érve gangeszvízzé válik, ezért onnantól tiszták és szentek lesznek. Így van ez a valóban önátadott lélek felajánlásaival, tetteivel is.

a Legfelsőbb Lélekhez kapcsolódás mantrája

brahma-sambandha mantra
 

 A slókamálá blogon olykor megjelennek nem a széles nagyközönségnek szánt tartalmak – ez a cikk is olyan. 

A brahma-szambandha mantra zengése a gyakorló Pusti-márg szampradájához való csatlakozását jelenti – maga a beavatási fogadalom. A mantra átadását szigorú szabályai vannak, előírások, hogy a jelölt miképpen böjtöljön, fürödjön meg s öltözzön fel, s miként kapja meg a mantrát Vallabha ácsárja utódjától.
 

A mantrát nem szokták nyilvánosságra hozni: magam különféle internetes forrásokból próbáltam rekonstruálni – mert érdeklődő tisztelettel figyelem a tradíció ezen ágát. Ha kedves olvasó, úgy gondolod, hogy te is hasonló kíváncsi érdeklődéssel és tisztelettel fordulsz Vallabha iskolája felé, akkor azt gondolom nyugodtan olvass tovább.
 

Kérlek, ugyanakkor vedd figyelembe, a mantra akkor gyümölcsöző, ha a megfelelő személytől kaptad, és a megfelelő időben, helyen és módon zenged. Ám a hagyományt tisztelve, a cikk szövegének esetleges hangos felolvasásakor se olvasd fel a mantra szanszkrt szövegét.

 

 

 

 

 

 

 

śrī kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama
sahasra-parivatsara-mita-kāla-jāta-
kṛṣṇa-viyoga-janita-tāpa-kleśānanta-tirobhāvo'haṁ
bhagavate kṛṣṇāya dehendriya-prāṇāntaḥkaraṇa-taddharmāṁś ca
dārāgāra-putrāptavittehaparāṇy-ātmanā saha samarpayāmi
dāso'haṁ kṛṣṇa tavāsmi

Srí Krsna az én oltalmam.
Ezer esztendőkben mérhető időnek előtte születtem,
és elvesztem a Krsnától való elválás által előidézett gyötrelemben és végtelen szenvedésben.
A magasztos úrnak, Krsnának testem, érzékeim, életem, szívem és lelkem, mindezekből fakadó kötelességeimet,
minden, ami az enyém, feleségemmel, otthonommal, fiaimmal, összegyűjtött vagyonommal együtt felajánlom, itt és a másvilágon!
Ó, Krsna, a szolgád vagyok!


A felajánlás a birtokjog elismerését jelenti. A bhakta Krsna szolgája, így mindene uráé – az övé csak a birtok gondozásának feladata marad, mint szolgálat.
„szívem és lelkem": ataḥkaraṇa: 'belső cselekvő', a gondolkodás és érzékelés székhelye, az elme, értelem, az ahankár és a tudat együttes megjelölése

A mantrát Vallabha 1492-ben először Dámódar dásznak, vele utazó tanítványának adta.

Vallabha - Srí Jamunástakam

A költemény a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet, tizenhat mű) című gyűjtemény első darabja. Nevezetesek a keletkezésének körülményei is: Vallabha 1492-ben, 14 esztendősen már tanult vándortanítóként utazott: Dzsagannáth Puríból Kásiba, majd onnan Mathurá vidékére. A monszun kezdetén érkezett Gókulába. Itt, a Jamuná partján írta fohászát, amivel el is nyerte Krsna kedves Jamunánájának áldását.

namāmi yamunām ahaṁ sakala-siddhi-hetuṁ mudā
murāri-pada-paṅkaja-sphurad-amanda-reṇūtkaṭām |
taṭastha-nava-kānana-prakaṭa-moda-puṣpāmbunā
surāsura-supūjita-smara-pituḥ śriyaṁ bibhratīm ||1||

Jamunának hódolok, a teljes tökéletességet ajándékozónak,
a Murári lótuszlábán megcsillanó rengeteg porszemmel bővelkedőnek!
Partjaid melletti üde ligetek tesznek virág-vízzel illatossá!
Az istenek, de a démonok is téged imádnak, ó Szerelemisten szépségével átjárt (Úrnőm)!

„tesznek virág-vízzel illatossá": a partmenti ligetek fáiról vízbe hulló virágok teszik a folyó vizét illatossá.
A „Szerelemisten" (smara-pitṛ) a transzcendentális szerelemisten, Krsna.

kalinda-giri-mastake 'patad amanda-pūrojjvalā
vilāsa-gamanollasat-prakaṭa-gaṇḍa-śailonnatā |
sa-ghoṣa-gati-danturā samadhirūḍha-dolottamā
mukunda-rati-vardhinī jayati padma-bandhoḥ sutā ||2||

Kalinda-hegy ormáról aláhulló pompás vízár,
vidám csillogással csobogó, kavicságyon pezsgőn szökkenő,
zajos hullámzásban magasra törő csodás hintában lengedező,
Mukunda iránti szeretetet tápláló – ekképpen győzedelmeskedik a Nap leánya!

sa-ghoṣa: a ghoṣa zajt, hangzavart jelent, ugyanakkor pásztortanyát is, így a harmadik páda első fele értelmezhető így is: „Vradzsa felé hullámzó".
padma-bandhu: 'a lótuszok barátja', a Nap neve
A vers metaforája szerint a köves talajon hullámozva folyó Jamuná egy hintában ül, a Nap leányaként lendül alá, hogy magasba emelve magával vigye a bhaktákat – növelve Mukunda iránti szeretetüket.

bhuvaṁ bhuvana-pāvanīm adhigatām aneka-svanaiḥ
priyābhir iva sevitāṁ śuka-mayūra-haṁsādibhiḥ |
taraṅga-bhuja-kaṅkaṇa-prakaṭa-muktikā-vālukā-
nitamba-taṭa-sundarīṁ namata kṛṣṇa-turya-priyām ||3||

Megtisztítod a földet, s a mindenséget is hangos muzsikáddal,
papagájok, pávák, hattyúk és más madarak (hangjával), kik téged imádnak.
Hullámok a karpereceid, fövenyed csillogó gyöngysorod,
partjaid szépséges csípődként tündökölnek – hódoljatok Krsna negyedik hitvesének!

Krsna akkor találkozott az emberi alakot öltött Jamunával (Kálindível), amikor a pándavákat látogatta Indrapraszthában. Kálindí minden vágya az volt, hogy Visnu felesége lehessen – így végül Krsna felesége lett.

ananta-guṇa-bhūṣite śiva-viriñci-deva-stute
ghanāghana-nibhe sadā dhruva-parāśarābhīṣṭade |
viśuddha-mathurā-taṭe sakala-gopa-gopī-vṛte
kṛpā-jaladhi-saṁśrite mama manaḥ-sukhaṁ bhavāya ||4||

Megszámlálhatatlan jótulajdonság ékesítette Úrnő! Siva, Brahmá és az istenek imádottja!
(Színed) a sűrű esőfelleghez hasonlatos, te töltöd be mindig Dhruva és Parásara kívánságait!
A jámbor (zarándokhely), Mathurá partjaidnál (terül el)! Minden gópa és gópí melletted él!
Könyörület óceánjának (Krsnának) oltalmazottja, add meg kérlek, elmém és szívem örömét!

A folyó vizének sötét színe Krsna testszínére emlékeztet.
A „könyörület óceánja" (kṛpā-jaladhi) kifejezésben az óceán (jala-dhi) szó szerint víz-tározót jelent. A metaforában az isteni könyörület, mint hatalmas víztömeg jelenik meg, így a Jamuná folyama ennek az isteni könyörületnek a kiáradása. A Jamuná ereje abból fakad – mondja Vallabha –, hogy Krsna oltalmazza, ezért tudja éppen ő derűssé és békéssé tenni a hozzá fohászkodók szívét. A manas elmét és szívet is jelenthet.

yayā caraṇa-padmajā mura-ripoḥ priyambhāvukā
samāgamanato 'bhavat sakala-siddhidā sevitām |
tayā sadṛśatāmiyāt kamalajā sa-patnīva yad
dhari-priya-kalindajā manasi me sadā sthīyatām ||5||

A (Gangesz) vize – mely oly kedves Murári lótuszlábának – úgy lett áldottá,
hogy véled egyedült, ekképpen válta minden tökéletességet megadó, imádott (folyóvá).
A lótuszban született (szerencseistennő) helyzete társfeleségként hasonlatos a tiédhez.
Hari kedvese, Kalinda leánya, kérlek lakozz mindig elmémben és szívemben!

A strófa első felében a Gangesz vizéről van szó, ami szent és tisztító, hiszen Trivikram lábától ered – a mindenséget három lépésével bejáró Visnu lábujjának körme hasította fel az univerzum burkát, ott áradt be a folyó vize. Ám igazán attól lesz áldott – mondja a költő –, s képes minden jótétemény megadására, hogy a Jamunával egyesül.

namo 'stu yamune sadā tava caritram aty-adbhutaṁ
na jātu yamayātanā bhavati te payaḥ-pānataḥ |
yamo 'pi bhaginī-sutān katham u hanti duṣṭān api
priyo bhavati sevanāt tava harer yathā gopikāḥ ||6||

Néked hódolok mindig, Jamuná, történeted oly csodás!
Soha nem éri Jama bosszúja azt, aki (csak egyszer is) belekortyold vizedbe,
(mert) hogyan is bántaná Jama húgának gyermekeit, legyenek azok bármennyire is gonoszak!
Téged szolgálva válnak kedvessé Hari számára, miként a gópikák.

A yama név ikret jelent, Jama és Jamuná a Nap ikergyermekei. Aki iszik a Jamuná vizéből gyermekévé válik (miként a gyermek is anyja tejét issza), a nagybácsi pedig természetesen mindig elnéző unokaöccseivel és unokahúgaival.

mamāstu tava sannidhau tanu-navatvam etāvatā-
na durlabhatamā ratir mura-ripau mukunda-priye |
ato 'stu tava lālanā sura-dhunī paraṁ saṅgamāt
tavaiva bhuvi kīrtitā na tu kadāpi puṣṭi-sthitaiḥ ||7||

Hadd kapjak a közeledben új testet, amilyennel
a Mura ellensége iránti olthatatlan ragaszkodás (lehet a részem), ó, Mukunda kedvese!
Az istenek folyóját (a Gangeszt) a véled való egyesülés után
dicsérik e világban a magukat az isteni gondviselésnek átadó bhakták, soha máskor!

A „magukat az isteni gondviselésnek átadó bhakták" a puṣṭi-sthita körülírása. Vallabha szerint az emberek háromféle úton járhatnak: a hétköznapi emberek a világi folyása (pravāha) szerint élnek, az istenkeresők pedig vagy a szabálykövetés (maryāda – határ, korlát), vagy az isteni kegyelem útján járó bhakták, utóbbiakra vonatkozik a vers a puṣṭi-sthita megjelölése. Pañca-padyāni című versében így írja le őket:
„Gondolataik megmámorosodtak a Srí Krsna (iránti szeretet) ízeitől, mentesek a ragaszkodástól,
sem a világi, sem a védai (témák) nem elégíti ki őket. Ők a legjobb hallgatók."

stutiṁ tava karoti kaḥ kamalajā-sa-patni-priye
harer yad anusevayā bhavati saukhyam āmokṣataḥ |
iyam tava kathādhikā sakala-gopikā-saṅgamaḥ
smara-śrama-jalāṇubhiḥ sakala-gātrajaiḥ saṅgamaḥ ||8||

Ki képes dicséreted zengeni, lótuszban született (szerencseistennő) kedves társfelesége!
Hari után Laksmí szolgálata a megszabadulás örömével kecsegtet,
ám sokkal inkább a tiéd, hiszen minden egyes gópika,
és a Szerelemisten testéről lemosott verítékkel is egyesülsz!

Laksmí imádata csupán a megszabadulásig vezet, ám Krsna és a gópík szerelmes körtáncuk után a Jamunában mártóztak meg, így vize az ő verítékükkel vegyes – ezért vezet be Jamuná a rajongó szeretetbe.

tavāṣṭakam idaṁ mudā paṭhati sūra-sūte sadā
samasta-durita-kṣayo bhavati vai mukunde ratiḥ |
tayā sakala-siddhayo mura-ripuś ca santuṣyati
svabhāva-vijayo bhaved vadati vallabhaḥ śrī-hareḥ ||9||

Ó, Nap leánya! Aki e néked szentelt nyolc strófás költeményt olvassa mindig, derűs (szívvel),
annak minden bűne elenyészik, s (kivirágzik) Mukunda iránti szeretete.
Mura ellensége minden tökéletességgel megörvendezteti őt,
és úrrá lesz saját természetén – mondja Vallabha, aki kedves Srí Harinak.

vadati vallabhaḥ: 'mondja (a szerző), Vallabha', Vallabha nevének jelentése: szeretett, kedves.
A versmérték: pṛthvī (a szó jelenése széles, terjedelmes, bőséges – így a széles folyam magasztalásához illő versmérték – és ez a Föld egyik megjelölése is).

Mondják, Vallabhát Jamuná vezette Krsnához. A fenti költemény zengése után Krsna maga jelent meg Vallabhának, a szolgálatába fogadta, megajándékozva a Brahma-szambandhával.

démon - személy, vagy tulajdonság?

Olvassuk a Csaitanja-csaritámrtát.
Krsnadász Kavirádzs gószvámí megállapítja (1.3.90.):

asura-svabhāve kṛṣṇe kabhu nāhi jāne |
lukāite nāre kṛṣṇa bhakta-jana-sthāne ||

Az aszura természetűek nem ismerhetik meg Krsnát soha,
(míg) hívei elől Krsna elrejtőzni sem képes.

Majd jó szokásához híven, szavai alátámasztására egy idevágó szanszkrt verset idéz:

dvau bhūta-sargau loke 'smin daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhaktaḥ smṛto daiva āsuras tad-viparyayaḥ ||

„Kétféle ember él a teremtett világban: az egyik a démonikus, a másik a jámbor. Az Úr Viṣṇu bhaktái a jámborak, míg azokat, akik éppen ellentétes természettel rendelkeznek, démonoknak nevezik.”

 

Eltűnődtem az idézett versen... mert kétféleképpen is érthető. A világ fekete-fehér -- szól az egyik lehetséges értelmezés -- Visnu híve jámbor (daivaḥ, isteni), míg aki nem Visnu híve, vagy nem hisz Istenben, az démon. Ez a kétféle embertípus létezik. A teremtettség említése ráadásul némi eleve elrendeltséget is sugallhat. Mit értsünk a nem Visnu híve kitétel alatt? a Siva-hívő, vagy Jézus-hívő vajon hova sorolandó a vers szerint?
A másik értelmezési lehetőség: az emberek tulajdonságai isteniek és démoniak... van bennünk egy adag az egyikből is és a másikból is... és miután megismertük e tulajdonságok természetét, önmagunkba nézünk, és teszünk azért, hogy elhagyjuk a kedvezőtleneket, és igyekezzünk felvenni a kedvező tulajdonságokat.
Akár tovább is gondolhatjuk ezt a kétféle értelmezési lehetőséget: a hitünk, vagy a tetteink tesznek minket „istenivé"?

A Csaitanja-csaritámrtában a fenti verset Kavirádzs gószvámí következtetését jelentik, ő azt fejtegeti: a kétkedők, az „abhakták" látván látva sem veszik észre Csaitanjában Krsnát (vö. 1.3.86.) -- ahogyan az aszura természetűek nem ismerhetik meg soha Krsnát, ám hívei elől elrejtőzni sem képes. Ezt a gondolatmenetet tetőzik a versek, ám ez a fenti két értelmezési lehetőség közül egyik felé sem billenti el a mérleget.

Kíváncsivá tett az idézett vers... vajon mi lehet az eredeti szövegkörnyezete? a nem vaisnava, vagy nem istenhívő embereket lássuk démonnak, vagy vannak rossz emberi tulajdonságok, tettek -- nevezzük ezeket akár démonikusnak... asura-svabhāva aszura természetű, ahogy Krsnadász Kavirádzs is fogalmaz -- és ezek a rossz tulajdonságok a kerülendők?

Sríla Prabhupád kommentárjában megemlíti: a vers a Padma-puránából származik, keressük hát ott a kontextust! A Padma-purána szövegéhez kétféle forrásból fértem hozzá: a Maharishi University szövegtára volt az egyik, a wisdomlib.org weboldalon elérhető szöveg a másik... sajnos egyik változatban sem találtam meg a fenti verset. Persze tegyük hozzá -- az óind tradíció szövegeinek nincs egységes szövegváltozata, megeshet, hogy egy, a Kavirádzs gószvámí idejében elérhető purána-változatban, vagy valamely számára fontos gyűjteményben szerepelt a vers. De tulajdonképpen ő nem is említ hivatkozást.

Lássuk a gószvámík írásait... nyilván a legfontosabb forrást jelentették Kavirádzs gószvámí számára. Itt már eredményes a keresés: ha nem is pontosan ezt, de a vizsgálthoz nagyon hasonló verset találtam Rúpa gószvámí Rádhá-Krsnárcsana-dípiká című művében (13.) a Hari-bhakti-vilászban (15.396.), és Dzsíva gószvámí is idézi a Paramátma-szandharbában (17.39.) -- ám mindhárom helyen mint a Visnu-dharma- és az Agni-puránákból vett idézetként hivatkoznak rá. (Pontosabban: a Hari-bhakti-vilászból kétféle szövegváltozatban kerestem, az egyikben a 15.396. a Csaitanja-csaritámrta kiadásban föllelt változattal, a másik az Agni-puránában lévővel egyező.)

A vers a Csaitanja-csaritámrta kiadásban olvasható változatban megtalálható még Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád Bráhmana és vaisnava című könyvében, illetve a Gaudíja-kanthahárban -- mindkettőben csupán a Padma-puránát megjelölve forrásként. Sríla Prabhupád forráshivatkozásának valószínűleg ez az alapja.

Folytassuk a kutatást immáron Rúpa gószvámí útmutatása nyomán az Agni-puránában. Az Agni-purána 382., záró fejezetében található a keresetthez hasonló vers. A záró fejezet a puránában leírt tudást, a Visnu-bhaktinak szentelődést magasztalja, ekképpen:

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––

saṁsāre bhramatā labhyaṁ putra-dāra-dhanaṁ vasu |
suhṛdaś ca tathaivānye nopadeśo dvijedṛśaḥ ||10||

A létforgatagban vándorlók elérhetnek fiakat, feleséget, vagyont, jólétet,
és barátokat is, ám ehhez fogható tanítást nem, ó bráhmana!
...

dvi-vidho bhūta-mārgīyaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||12||

Kétféle út létezik a teremtmények számára: az isteni, és a démoni,
a Visnu-bhaktinak szentelődő az isteni, az ellenkezője pedig démoni.

etat pavitram ārogyaṁ dhanyaṁ duḥ-svapna-nāśanam |
sukha-prīti-karaṁ nṝṇāṁ mokṣa-kṛd-yattaveritam ||13||

Ez szent, gyógyító, áldásos, a rossz álmokat elűző,
örömöt és elégedettséget hoz és elvezet egészen a megszabadulásig, ami itt elmondatott.

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––

A hangsúlyt e szövegben a puránában elmondottak magasztalására helyezi. Az élőlények pedig határhelyzetben vannak, ha úgy tetszik, útelágazódás előtt állnak: dönthetnek, hogy istennek szentelik magukat (a purána tanítását követve), vagy nem -- és ez volna az āsura-mārga, az aszurák útja.
A Visnu-dharma-puránában hasonló kontextusban, szintén a záró, 105. fejezetében találjuk meg a verset, az alábbi formában:

dvi-vidho bhūta-sargo'yaṁ daiva āsura eva ca |
viṣṇu-bhakti-paro daivo viparītas tathāsuraḥ ||78||

A dvi-vidhaḥ jelentése 'kétféle'. A bhūta-sargaḥ szóösszetétel (itt egyes számban, a Csaitanja-csaritámrtában idézett versben kettes számban). A bhūta a bhū létigéből képzett befejezett melléknévi igenév (teremtett), a sarga pedig a sṛj teremt igével jelzett cselekvés megnevezése: teremtés... ugyanakkor a sarga természetet, hajlamot is jelent. Teremtett teremtés? a lények teremtése? vagy teremtett hajlam, természet?

A vizsgálódásban még egy segítségünk lehet: a keresett versünk első fele a Bhagavad-gítá egyik félversének azonos. A 16. fejezet az isteni és a démoni természetet taglalja, itt találjuk:

dvau bhūta-sargau loke’smin daiva āsura eva ca |
daivo vistaraśaḥ prokta āsuraṁ pārtha me śṛṇu ||6||

Két(féle) teremtett lény él ebben a világban, az isteni és a démoni.
Az isteni részletesen elmondatott, Pártha, halld (szavam) a démoniról!

Itt a szövegösszefüggés egyértelművé teszi, hogy tulajdonságokról van szó: az első versekben Krsna az isteni tulajdonságokat veszi számba, majd a démoniakat... és a fenti vers után bontja ki részletesen a kedvezőtlen tulajdonságokat. Mégiscsak hajlam, természet.

Érdekes ugyanakkor Sankara e vershez fűzött kommentárja. A Brhadáranjaka-upanisad 1.3.1. textusát idézi: dvayā ha vai prājāpatyā devāś cāsurā ca „Pradzsápatinak kétféle utóda volt, az istenek és a démonok". Innen hát a kétféle teremtmény! Madhuszúdan Szaraszvatí ennek kapcsán még eltűnődik: ugyanezen upanisad egy másik helyén Pradzsápati utódainak három csoportjáról ír, a dévákról, az emberekről és az aszurákról (Brh. 5.2.1.) Az upanisad ezen részében olvasható történet egyébként szép és tanulságos... érdemes elolvasni. Arról szól, hogy a mennydörgés hangja figyelmeztet bennünket: legyünk könyörületesek, adakozók és önfegyelmezettek. Válasszuk azokat a jó -- isteni -- tulajdonságokat, melyeket Pradzsápati gyermekei, mint hiány fedeztek fel önmagukban.
S ezzel visszajutottunk a Gítá 16. fejezetének kontextusához is: a kétféle teremtmény, a kétféle Pradzsápati-utód említése az emberek által elhagyandó és az elfogadandó tulajdonságok két csoportjára utal.

Mire jutottunk hát? az emberlét határvonal, döntési helyzet. Előttünk nyílik az isteni út is, és a démoni út is. Az Isten felé fordulás a jó irányba indulást jelenti. Ugyan még nem a beérkezést -- tehetnénk hozzá --, hanem a jó irányt, de fontos a jó irány.

nyolc strófa az Elesettek Barátjához

dīnabandhvaṣṭakam

Ha valaki szegény, szerencsétlen, elesett, forduljon e fohásszal nap mint nap az Elesettek Barátjához.

yasmād idaṁ jagad udeti caturmukhādyaṁ
yasminn avasthitam aśeṣam aśeṣa-mūle |
yatropayāti vilayaṁ ca samastam ante
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||1||

Akiből ez a világmindenség – Brahmával az élen – létrejött,
akin teljességgel nyugszik a mindenség gyökerében,
és akiben végezetül minden megsemmisül –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

A negyedik pádában a go-cara szó szerint legelőt, a 'tehenek által bejártat' jelent, átvitt értelemben valaminek a hatókörében lévőt, elérhetőt. „Hadd legyen pillantásom hatókörében” mondja a vers.

cakraṁ sahasra-kara-cāru-karāravinde
gurvī gadā dara-varaś ca vibhāti yasya |
pakṣīndra-pṛṣṭha-pari-ropita-pāda-padmo
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||2||

Csakrája ezernyi fénysugárként tündököl lótuszkezében,
akié a súlyos buzogány, és a legkiválóbb kagylókürt.
A szárnyasok vezérének hátára emeli lótusz lábait –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

A „szárnyasok vezére” Visnu hátasa, Garuda.

yenoddhṛtā vasumatī salile nimagnā
nagnā ca pāṇḍava-vadhūḥ sthagitā dukūlaiḥ |
sammocito jala-carasya mukhād gajendro
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||3||

Aki felemelte a vízbe süllyedt Földet,
selyemruhába rejtette a pándavák menyasszonyának meztelenségét,
az elefántok királyát megszabadította a vízenjáró krokodil szájából –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Visnu Varáhaként agyarán emelte ki az elsüllyedt Földet.
A pándavák menyasszonya Draupadí, az utalás a Mahábhárata történetének egyik legfontosabb fordulópontjára utal, amikor unokatestvérei kockajátékra veszik rá Judishtirt. Hamis játszmák sorozatával mindent elnyernek tőle… vagyonát, testvéreit. Végül saját magát is felteszi tétként, s megint veszít. Legutolsó kincse, felesége, végül ő lesz a tét. S ahogy elveszíti Draupadít is, Judhisthir ellenfelei rabszolgaként bánnak a büszke asszonnyal: a tanácsterembe parancsolják, hogy ott díszes ruháitól is megfosszák. Draupadí végső kétségbeesésében Krsnához fohászkodik – ő pedig végtelenre nyújtja Draupadí száriját, így mentve meg hívét a gyalázattól.

yasyārdra-dṛṣṭi-vaśatas tu surāḥ samṛddhiṁ
kopekṣaṇena danujā vilayaṁ vrajanti |
bhītāś caranti ca yato'rka-yamānilādyāḥ
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||4||

Irgalmas pillantásának engedelmeskedve felvirágzanak az istenek,
haragos tekintetétől megsemmisülnek a dánavák mind.
Tőle rettegve végzi kötelességét a Nap, a Halál és a Szél is –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Dánavák (a szövegben danu-ja, ’Danu szülötte’) Kasjapa ősbölcs, és egyik feleségének, Danunak leszármazottai, az aszurák egyik nemzetsége.

gāyanti sāmakuśalā yamajaṁ makheṣu
dhyāyanti dhīramatayo yatayo vivikte |
paśyanti yogi-puruṣāḥ puruṣaṁ śarīre
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||5||

Akit ikerként énekelnek meg az áldozati rítusok dicsőítő dalaiban,
akin az állhatatos aszkéták magányukban meditálnak,
s akit a jógík a testükben lakozó Személyként látnak –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

ākāra-rūpa-guṇa-yoga-vivarjito'pi
bhaktānukampana-nimitta-gṛhīta-mūrtiḥ |
yaḥ sarvago'pi kṛta-śeṣa-śarīra-śayyo
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||6||

Bár túl van ő a testi formán, tulajdonságokon és kapcsolatokon,
a hívei iránti együttérzés okán mégis alakot ölt.
S bár mindenhol jelen van, mégis Sésa testének ágyán nyugszik –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Visnu a végtelenség kígyóján, Anantasésa testén, mint ágyon pihen.

yasyāṅghri-paṅkajam anidra-munīndra-vṛndair
ārādhyate bhava-davānaladāha-śāntyai |
sarvāparādham avicintya mamākhilātmā
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||7||

Lótuszlábait az éber bölcsek vezéreinek sokasága
imádja a (világi) lét erdőtüze perzselő hevének enyhítéséért.
A (szívemben lakó) felfoghatatlan Egyetemes Lélek így oltja ki minden vétkem –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

Az akhila-ātmā Egyetemes Lelket, azaz Felsőlelket jelent. Az előtte álló mama (enyém) miatt egészítettem ki a „szívemben lakó” jelzővel.

yan-nāma-kīrtana-paraḥ śvapaco'pi nūnaṁ
hitvākhilaṁ kalimalaṁ bhuvanaṁ punāti |
dagdhvā mamāgham akhilaṁ karuṇekṣaṇena
dṛg-gocaro bhavatu me'dya sa dīnabandhuḥ ||8||

Ha neve dicsőítésének szenteli magát, még egy kutyaevő is kétségkívül
maga mögött hagyja Kali minden szennyét. Megtisztítja (ő) a világot,
könyörületes pillantásával felperzselve minden bűnöm is –
bárcsak még ma megpillanthatnám őt, az Elesettek Barátját!

dīnabandhvaṣṭakaṁ puṇyaṁ
brahmānandena bhāṣitam |
yaḥ paṭhet prayato nityaṁ
tasya viṣṇuḥ prasīdati ||9||

Ezt az áldásos Nyolc strófa az Elesettek Barátjáról Brahmánanda beszélte el.
Visnu elégedett lesz a jámborral, aki mindit ezt olvassa.

iti śrīmat paramahaṁsa svāmi brahmānanda viracitaṁ dīnabandhvaṣṭakam |
Íme a Srímat Paramahansza Szvámí Barhmánanda által írt Nyolc strófa az Elesettek Barátjáról.

A versmérték: vasantatilakā (a tavasz ékessége)

de mit keres itt a ló?

 

Helyszín Magyarország, idő a 20. század utolsó negyede. A mester meglátogatja tanítványát, aki egy bérelt lakásban él. A lakást berendezetten sikerült bérelni - a falakon néhány kép. Az egyik – egy fekete-fehér tónusú metszet – falusi idillt ábrázol. Éjszaka van, az égen telihold, a háttérben a falu házainak körvonalai, az előtérben a csikóslegény (jól felismerhetően csikós, bő gatyában, mellette a lova) éppen a kedvesét öleli. A mester ránéz a képre: „ó, Rádhá-Krsna... nagyszerű... de mit keres itt a ló?”

Egy alkotás profán vagy szent? Nyilván nem közömbös az alkotó szándéka, de legalább annyira fontos „társalkotó” a befogadó. Hiszen az ő számára az alkotás üzenete az, amit neki üzen. A szerelmespárból így lesz az ádi-raszát, az őseredeti szerelmet megtestesítő isteni pár a csikóslegény és kedvese. A te szemed, a te szíved mit lát? – valójában ez a kérdés.

Mesélek egy kicsit korábbi példát a profán alkotás szentségével kapcsolatban. Helyszín a nyugat-indiai Orissza, a 16. század húszas éveinek elején járunk. Csaitanja Maháprabhu az eksztatikus szerzetes Dzsagannáth előtt táncol, s közben egy verset énekel:

yaḥ kaumāra-haraḥ sa eva hi varas tā eva caitra-kṣapās
te conmīlita-mālatī-surabhayaḥ prauḍhāḥ kadambānilāḥ |
sā caivāsmi tathāpi tatra surata-vyāpāra-līlā-vidhau
revā-rodhasi vetasī-taru-tale cetaḥ samutkaṇṭhate ||

Akinek a lányságom adtam, ő a férjem (most is). Azok a csaitra-éjszakák,
azok a szirmaikat bontogató jázminok illatával terhes a kadamba-szellők!
Één is ugyanaz vagyok, mégis, oda, boldog óráink színhelyére,
a Révá partjára, a pálmafa tövébe... szívem csak oda vágyakozik.

A vers nyilván nem ismeretlen a jelenlévő művelt bráhminok előtt. Több, költészettel foglalkozó monográfia is idézi, a Kompozíció tükre (sāhitya-darpaṇa) Visvanáth Kavirádzs munkája (15. század eleje, ráadásul a szerző orisszai pandit), és a Költészet ragyogása (kāvya-prakāśa) Mammata Bhatta (11. század) műve bizonyosan. S e művekből tudható a szerző neve is: a költőnő neve Śīlābhaṭṭārikā, legkésőbb a 9. században élt. Mára csak az antológiákban idézett néhány verse maradt meg, de a 10. században a pāncālī stílus jeles alakjaként dícsérték.

A vers világi költemény. Sríla Prabhupád fordításában finoman és szépen fogalmaz, úgy jobban illik a vers a szerzetes ajkaira: „Az, aki fiatalságom idején elrabolta a szívemet, most újra az uram. Caitra hónap ugyanazon holdfényes éjszakáit éljük most. A málatí virágok ugyanazon illata árad, és ugyanazok az édes szellők fújnak a kadambaerdő felől. Bensőséges kapcsolatunkban én is ugyanaz a szerelmes vagyok, elmém mégsem boldog itt. Visszavágyom arra a helyre ott a Révá partján, a Vétaszí fa alatt. Ez az óhajom.”

Ám a kaumāra-haraḥ szó szerint 'lányságot elvevőt' jelent, a surata pedig nagy örömöt, vagy szerelmes együttlétet. A versben említett Révá folyó a Narmadá egy másik neve, a vetasī rattanpálma, vékony szálú, liánszerű pálma. A caitra egy tavaszi hónap, március vége, április eleje idejére esik... aminek említése azért meglepő, mert a mālatī jázmin inkább később, a nyári hónapokban virágzik, nem caitra hóban. Ellenben a szerelemisten egyik neve a 'Csaitra barátja', azaz caitra-sakha, a hónap említése inkább a szerelemre tett utalás, mint időmegjelölés. Hasonlóan a kadamba említése is. A kadamba narancssárga, illatos virágokat hozó sötét törzsű fa (Nauclea Cadamba), melyről a költők úgy tartják, hogy mennydörgéskor rügyezik. A caitra, a mālatī és a kadamba említése mind a szerelemre tett utalások: a szerelem raszájának fellobbanását mutató jelek.
A heves vágyakozást kifejező samutkaṇṭhate több jelentésű szó. A szó az ut-kaṇṭha ’felemelt nyak’ szóból ered, és – rendhagyó módon – a főnévből képzett az ige (mint a magyarban a király – királykodik). A felemelt nyak jelenthet izgatottságot, bánatot és sóvárgást egyarát. (A sam- előtag itt a cselekvés erőteljes voltára utal.) Egyszóval érthető a vers úgy is, hogy a költő a régi szerelem szenvedélyét gyászolja.

De miért ismételgeti a furcsán viselkedő szerzetes a szent mantrák helyett ezt a világi költeményt? Még a követői sem tudták, csupán egyikük, Szvarúp Dámódar ismerte a vers jelentését Csaitanja számára.
Egy ízben úgy adódott, hogy Rúpa gószvámí is ott volt a szekérünnepen. A verset hallva megértette Maháprabhu hangulatát, s maga versbe foglalta azt. A pálmalevelet, amire a verset írta kunyhója fedelébe rejtette, majd elment. Csaitanja Maháprabhu azonban megtalálta a költeményt:

priyaḥ so 'yaṁ kṛṣṇaḥ sahacari kuru-kṣetra-militas
tathāhaṁ sā rādhā tad idam ubhayoḥ saṅgama-sukham |
tathāpy antaḥ khelan-madhura-muralī-pañcama-juṣe
mano me kālindī-pulina-vipināya spṛhayati ||

Kedves barátnőm, kivel most Kuruksétrán találkoztam ugyanaz a kedves Krsna,
s én is ugyanaz a Rádhá vagyok, s mindketten örvendünk a találkozásnak.
Mégis, legbelül édes fuvolája ötödik hangot játszó muzsikájának örvendek,
szívem a Kálindí-parti ligetbe vágyakozik!

Az ötödik hang a zenei skála ötödik hangja, melyhez a szerelem raszáját társítják.
Rúpa gószvámí költeménye Rádhá és Krsna kuruksétrai találkozásának pillanatát, s abban is Rádhá érzéseit idézi fel. Sok évvel azután, hogy Krsna Mathurába, majd Dvárakába távozott, Rádhá és Krsna újra találkoztak Kuruksétrán – egy napfogyatkozás áldásos megünneplésére sokan zarándokoltak oda Bhárata-varsa minden szegletéből. Bár újra találkoztak, mégis minden más volt… az elválás fájdalmát újra meg újra átélő Rádhá számára ez a pillanat minden eddiginél gyötrelmesebb. Csaitanja Maháprabhu Rádhikát imádó követői e hangulat miatt becsülik oly nagyra Kuruksétrát… e gyötrelmet Rádhá barátnői enyhíthetik csak.