még az alacsony sorban születettek is…

Részlet a Bhagavad-gítá kilencedik fejezetéből:

 

 

māṁ hi pārtha vyapāśritya ye’pi syuḥ pāpa-yonayaḥ |
striyo vaiśyās tathā śūdrās te’pi yānti parāṁ gatim ||32||

Pártha! Mert akik nálam oltalmat keresnek – legyenek akár alantas származásúak,
vagy asszonyok, vaisják, súdrák – a legfőbb célt érik el.

Még ha korábban bűnös életet is élt – ha engem imád – a dharma szerint él majd, és megbékél szíve – mondta Krsna, s most folytatja és kiterjeszti a gondolatot: akik előző életeikben éltek bűnös életet, s ennek okán alantas származásúak… bárki, aki oltalmat keres nálam, a legfőbb célt éri el. Az alantas származás szó szerint bűnös születésűt (pāpa-yoni) jelent.
A fordítók egy része – Sankara kommentárját követve – az alantas származásúak csoportját értelmezi az asszonyok, vaisják, súdrák felsorolással, mások (például Rámánudzsa) egyszerűen felsorolásnak tekintik a sort: a nők, a vaisják és súdrák, sőt még az alantas származásúak is Krsnánál menedéket lelve célhoz érnek.
Abhinavagupta az alábbiak szerint értelmezi e csoportokat, megjelölve a lelki életben való előrejutás nehézségeit is: „Az alantas születésűek: a jószágok, szárnyasok, kígyók, s más effélék. Nők: a tudás hiánya miatt. A vaisják a földművelés, és más hasonlókkal való lekötöttség okán. A súdrák mert nem vesznek részt a védai rítusokban, és mert megélhetésük másoktól függ.” Srídhar szvámí az alantas születésűek alatt kifejezetten az alacsony születésű embereket gondolja, míg a nők és súdrák az írástanulmányozás hiánya miatt vannak hátrányban. Madhuszúdan Szaraszvatí hasonlóképpen vélekedik, alantas születésűek az antjadzsák (kutyaevők és hasonlók), az állatok és a bűnös születésűek, a nők, mert kizártak a védatanulmányozók köréből.
Abhinavagupta még megjegyzi: az Úr könyörületét semmi sem korlátozhatja.

A hagyomány szerint a védahimnuszok recitálása a bráhmana, ksatrija és a vaisja férfiak feladata… elsősorban a bráhmanáké. Az ő képzésük foglalta magában a véda-tanulmányokat. Számukra nem lehetőség, nem jog, hanem kötelesség a véda recitálása. A nők és a súdrák nem részesültek ilyen természetű képzésben... egyszerűen más volt a társadalomban betöltött szerepük. A nők a mai normáinkhoz képest korán férjhez mentek, és a mai normáinkhoz képest sokkal több gyerek felnevelésével törődtek… és ez más életet követelt.

A vaisják és súdrák esetében felmerülhet még a mentalitás kérdése is. A Manu-szanhitá lényeglátóan mutat rá az egyes varnák mentalitásának különbségére. A királynak ad tanácsot, bírói tiszte ellátása során miként hallgassa meg a tanúkat:
„Szólj!” így a bráhmanát kérdje, „mondj igazat!” (utasítsa) ekképp a ksatriját.
Tehén, gabona és arany (emlegetésével bírja szólásra) a vaisját, minden bűnével (fenyegetve pedig) a súdrát. (Manu-szanhitá 8.8.)
A vers nem az emberek születéséről, hanem motivációjáról szól: a (valódi) bráhmana természete szerint mindig igazat mond, így neki nem is kell mást mondani, csak ennyit: szólj! A ksatrija erényes nemesember, katonai rendben él, mindene a becsület. Elöljárója parancsa számára szent, nem szegné meg soha, így ha a király utasítást ad: szólj igazat!, biztosan így tesz. A vaisját a haszon érdekli. Őt kecsegtesse az igazmondás evilági és mennybéli jutalmával, a súdrát pedig rettentse meg, fenyegesse a hazugság pokolbéli büntetésével. A haszonleső, illetve a félelem miatt igazodó mentalitás hátráltat az Abszolút Igazság keresésében. Az ebben az értelemben tekintett bráhmanák és ksatriják mentalitásáról a következő vers szól.

Visvanáth Csakravartí és Baladév Vidjábhúsan kommentárjaikban inkább azt hangsúlyozzák, hogy a szentek társaságában, a szent nevet zengve bárki megtisztulhat.

kiṁ punar brāhmaṇāḥ puṇyā bhaktā rājarṣayas tathā |
anityam asukhaṁ lokam imaṁ prāpya bhajasva mām ||33||

Mennyivel inkább (célt érnek) a bráhmanák, az erényesek, híveim, és a bölcs királyok!
E boldogtalan, ideiglenes világba jutva imádj hát engem!

Ha még a bűnösök is célhoz érnek, mennyivel inkább a magukat Istennek szentelők!
A kommentárok egy része jelzőként tekint az erényesekre (erényes bráhmanák) és a bhaktákra (hívő királyi bölcsek), míg mások (például Madhuszúdan Szaraszvatí) külön csoportként említi őket: a jámbor életvitelű erényesek, a nemes születésű bráhmanák, a jó ítélőképességgel finom témákat vizsgáló bölcs ksatriják, és (Krsna) hívei, a bhakták.
Mit tegyen az ember, ha belecsöppent ebbe a betegséggel és hanyatlással terhelt világba? A nagy szentek lábnyomait követve imádja Istent!

Az elragadtatás liánja

śrī anurāga-vallī

Az emelkedett hangú költeményben szereplő számokat olykor nem szó szerint fordítottam, hiszen nem pontos számosságot, inkább egyre fokozódó sokaságot, s ezzel a költő amúgy is hevült lelkiállapotának emelkedését fejezik ki. A teljesség és a precizitás kedvéért álljanak itt a nagy szanszkrt számok is: śatam – száz, sahasram – ezer, ayutam – tízezer, lakṣam – százezer, prayutam – millió, koṭi – tízmillió, arbuda – százmillió, vṛndam – milliárd.

dehārbudāni bhagavan yugapat prayaccha
vaktrārbudāni ca punaḥ pratideham eva |
jihvārbudāni kṛpayā prativaktram eva
nṛtyantu teṣu tava nātha guṇārbudāni ||1||

Uram kérlek, adj nékem milliónyi testet,
minden egyes testhez pedig milliónyi szájat!
Kérlek, minden szájhoz adj milliónyi nyelvet is,
hadd táncolhasson rajtuk erényeid mérhetetlen sokasága!

kim ātmanā yatra na deha-koṭyo
dehena kiṁyatra na vaktra-koṭyaḥ |
vaktreṇa kiṁ yatra na koṭi-jihvāḥ
kiṁ jihvayā yatra na nāma-koṭyaḥ ||2||

Ugyan mit ér az a lélek, aminek nincs milliónyi teste?
Mire a test, ha nincs milliónyi szája?
Minek a száj, ha nincs benne milliónyi nyelv,
s mit ér a nyelv, ha nem (zengi) a Szent Nevek millióit?!

ātmāstu nityaṁ śata-deha-vartī
dehas tu nāthāstu sahasra-vaktraḥ |
vaktraṁ sadā rājatu lakṣa-jihvaṁ
gṛhṇātu jihvā tava nāma-koṭim ||3||

Lelkem legyen örökkön száz testben lakozó,
és, ó Uram, e testeknek legyen ezernyi szája!
A szájak uraljanak százezernyi nyelvet,
s minden nyelv zengje neveid milliárdjait!

yadā yadā mādhava yatra yatra
gāyanti ye ye tava nāma-līlāḥ |
tatraiva karṇāyuta-dhāryamāṇās
tās te sudhā nityam ahaṁ dhayāmi ||4||

Ó, Mádhava, bárhol, bármikor,
bárki zengi neved vagy kedvteléseid,
én tízezer füllel jelenek meg ott,
hogy mindig e nektárt kortyolhassam!

karṇāyutasyaiva bhavantu lakṣa-
koṭyo rasa-jñā bhagavaṁs tadaiva |
yenaiva līlāḥ śṛṇavāni nityaṁ
tenaiva gāyāni tataḥ sukhaṁ me ||5||

Hadd legyen ezernyi fülem,
és milliárdnyi nyelvem, ó, Uram!
Hadd halljak velük szakadatlan a kedvteléseidről,
s zengjem őket. Ez az én boldogságom!

A nyelv kifejezésére a szanszkrt nyelvben több szó is használatos. A jihvā a lángnyelv, a tűz nyelvéhez való hasonlóságra utal, a rasajña pedig az ízek ismerője.

karṇāyutasyekṣaṇa-koṭir asyā
hṛt-koṭir asyā rasanārbudaṁ stāt |
śrutvaiva dṛṣṭvā tava rūpa-sindhum
āliṅgya mādhuryam aho dhayāni ||6||

Fülek ezreit, szemek millióit,
szívek tízmillióit és nyelvek milliárdjait akarom!
Szépséges alakod tengerét látva, hallva
és magamhoz ölelve iszom édességed!

netrārbudasyaiva bhavantu karṇa-
nāsā-rasajñā-hṛdayārbudaṁ vā |
saundarya-sausvarya-sugandha-pūra-
mādhurya-saṁśleṣa-rasānubhūtyai ||7||

Szemek milliárdjait akarom! Igen, legyen
milliárdnyi fülem, orrom, nyelvem és szívem,
hogy szépséged, hangod, illatod,
tiszta édességed, ölelésed boldogságos ízét érezhessem!

Az érzékek (szemek, fülek, stb.) és a hozzájuk kapcsolódó érzéktárgyak kapcsolata nem szorul magyarázatra. A hṛdaya szó szívet is jelent, de mellkast is – az ölelés érzékét. Boldogságos íz: a rasa jelentése nedv, íz, szeretet, érzelem, ugyanakkor boldogság is.

tvat-pārśva-gatyai pada-koṭir astu
sevāṁ vidhātuṁ mama hasta-koṭiḥ |
tāṁ śikṣituṁ stād api buddhi-koṭir
etān varān me bhagavan prayaccha ||8||

Legyen milliónyi lábam, hogy melletted lehessek,
milliónyi kezem, hogy szolgálatodra legyek,
és milliónyi értelmem, tanítani azokat.
E kegyeket add meg nékem, ó, Uram!

Melletted lehessek: a mellette járó (pārśva-ga, vagy pārśva-cara) a kísérő, szolgáló, aki mindig ura mellett megy, hogy szolgálatára lehessen.
A versmértékek: az első strófa vasantatilakā (a tavasz ékessége), a többi upajāti.

Visvanáth Csakravartí költeményének egyik előképe a Bhágavata-purána 4.20.24. verse. A Prthu király áldozatával elégedett Úr megjelenik az áldozati arénában, és így szól hozzá: áldozatok bemutatása, vezeklés, vagy a jóga gyakorlása nem elegendő ahhoz hogy, az emberek eljussanak hozzám, ám a te nagyszerű tulajdonságaiddal nagyon elégedett vagyok, kérj hát tőlem egy kegyet, legyen az bármi! A király így felelt:

na kāmaye nātha tad apy ahaṁ kvacin
na yatra yuṣmac-caraṇāmbujāsavaḥ |
mahattamāntar-hṛdayān mukha-cyuto
vidhatsva karṇāyutam eṣa me varaḥ ||

Ó, Uram! Nem vágyom semmi olyanra,
amiben nem (lelem) lótuszlábad nektárját!
A legnagyszerűbb (híveid) szívéből áradó, és ajkain felfakadó
(nektár hallására) adj nékem tízezed fület! Ez az én kívánságom.

A költemény másik előképe Rúpa gószvámí műve, a Vidagdha-mádhava egyik verse:

tuṇḍe tāṇḍavinī ratiṁ vitanute tuṇḍāvalī-labdhaye
karṇa-kroḍa-kaḍambinī ghaṭayate karṇārbudebhyaḥ spṛhām |
cetaḥ-prāṅgaṇa-saṅginī vijayate sarvendriyāṇāṁ kṛtiṁ
no jāne janitā kiyadbhir amṛtaiḥ kṛṣṇeti varṇa-dvayī ||

Az ajkak közt táncolva szájak sokaságának vágyát kelti,
a fülben kinyílva pedig százmilliónyi fül megszerzésére ösztönöz.
A szív udvarán lakozva minden érzék működésén győzedelmeskedik –
vajon mennyi nektárt rejt még Krsna nevének két szótagja?

a szanszkrt költészet néhány fonetikai díszítőeleme

Kāvyaṁ rasātmakaṁ vākyam – a költészet az érzelmekkel telített, (ízes, szép) beszéd – definiálja a költészetet Visvanáth Kavirádzs (14. sz.) a Kompozíció tükre (Száhitja-darpana) című művében.

Mitől lesz szép a vers? a díszítőelemeket két nagy csoportba szokás sorolni. Az elsőbe a fonetikai díszítőelemek (śabdālaṅkāra) – rímek, alliterációk – tartoznak, ahol a szépség forrása a csengő-bongó, vagy éppen az érdekes, izgalmas hangzás. A másodikba csoportot a szöveg jelentésével kapcsolatos díszítőelemek (arthālaṅkāra) – hasonlatok, metaforák, utalások – jelentik, itt a szépség az elmesélt képekből, a szavakkal kifejezett jelentésből fakad. A díszítőelemek teljes felsorolása szétfeszíti e cikk kereteit… a Száhitja-darpana hetvennyolc jelentéssel kapcsolatos díszítőelemet különböztet meg! Az alábbiakban a fonetikai díszítőelemek világába pillantunk be.

anuprāsa (alliteráció)

A cheka-anuprāsa (szelíd, egyszeri alliteráció), mikor csak néhány mássalhangzó ismétlődik,

ādāya bakula-gandhān andhīkurvan pade pade bhramarān |
ayam eti manda-mandaṁ kāverī-vāri-pāvanaḥ pavanaḥ ||

Elragadja a bakula-fák illatát, s ezzel lassacskán megzavarja a méheket,
így érkezik lágyan a Kávérí vize felől a tisztító szellő.

A gandhān-andhī (illatokat, megvakít), kāverī-vāri (Kávérí vize) példák az egyszeri alliterációra. A versben az andhīkurvan jelentése: „megvakítva”, ami itt érzékelés lehetőségének elvételét jelenti. A magyar fordításban képzavarnak tűnő szót helyettesítettem a „megzavarja” igével. A bakula-fák illatos virágukról nevezetesek, a szellő ezt elvéve zavarja meg a virágok körül döngicsélő méheket.

A vṛtti-anuprāsa (harmonikus alliteráció) az előbbi fokozása: mikor ugyanazon mássalhangzó gyakorta ismétlődik.

A śruti-anuprāsa (melodikus alliteráció) olyan alliteráció, mikor ugyanabba a kiejtési csoportba tartozó mássalhangzó ismétlése, Pánini óta a szanszkrt nyelv mássalhangzóit a kiejtés helye szerint sorolják csoportokba: a sorok a hangképzés helyét, az oszlopok a zöngétlen-, zöngés- és orrhangokat, a félhangokat és a sziszegő hangokat. 

képzés helye	zöngétlen		zöngés		orrhang	félhang	sziszegő
torok	ka	kha	ga	gha	ṅ	h
szájüreg hátsó részén	ca	cha	ja	jha	ñ	y	ś
szájpadlás	ṭa	ṭha	ḍa	ḍha	ṇ	r	ṣ
fog	ta	tha	da	dha	n	l	s
ajak	pa	pha	ba	bha	m	v

A táblázatból kitűnik, hogy az alábbi versben a j és a y hangok a jīvayanti (éltet, itt: az életbe visszahoz), yāḥ (aki) és jayinīs (legyőző) szavakban azonos helyen képződnek, tehát melodikus alliterációd adnak:

dṛśā dagdhaṁ manasijaṁ jīvayanti dṛśaiva yāḥ |
virūpākṣasya jayinīs tāḥ stumo vāma-locanāḥ ||

Aki (Siva) pillantás nyomán elhamvadt Szerelmet pillantásával visszahozta az életbe,
a Furcsaszemű legyőzőjét, a Szépszeműt magasztaljuk!

A vers azt a történetre utal, amikor a Szerelemisten megzavarta Siva meditációját, aki a harmadik szemével rápillantva nyomban hamuvá is égette. Ám Párvatí életre keltette a Szerelemistent, akit azóta Ananga („testetlen”) néven is ismernek. Manasi-ja, azaz „gondolatszülte”, vagy „képzelet teremtette” a Szerelemisten másik neve. Sivát másik neve Virūpākṣa („formátlan szemű”), mert a három szeme szokatlan, illetve mert a meditációja forma nélküli.

A szanszkrt versek időmértékesek, s általában nem rímelnek. A negyedversek végének ismétlődése – azaz a rím – nem elengedhetetlen kelléke a versnek, hanem az alliteráció díszítőelem egy alesete: antya-anuprāsa (vég-alliteráció) néven ismeretes.

A lāṭa-anuprāsa – olyan szavak ismétlése, melyek azonos hangalakúak, azonos szótő is, ám eltérő ragozásban állnak. A nayana (szem) szó itt elsőként nőnemű megszólító esetben áll, máskor kettes szám alanyesetben.

smera-rājīva-nayane nayane kiṁ nimīlite |
paśya nirjita-kandarpaṁ kandarpa-vaśagaṁ priyam ||

Mosolygó lótusz-szemű! miért húnytad le szemed?
Nézd! Győzött a szerelem, a szerelem szolgája lett kedvesed!


yamaka

A yamaka ezzel szemben olyan szóismétlés, melyben a szótagok-szavak hangalakja ugyan ismétlődik, ám más jelentésben. Daṇḍin a Kāvyadarśa oldalain tucatnyi alesetet sorakoztat fel… ízlelgessük együtt két versét:

mānena mānena sakhi praṇayo’bhūt priye jane |
khaṇḍitā kaṇṭham āśliṣya tam eva kuru satrapam ||3.4.||

Ne fordulj ilyen féltékeny haraggal kedvesed felé, légy nyájas,
bár hűtlen hozzád, nyakát ölelve szégyenítsd meg őt!

A költészet nyolc tipikus női karaktere (nāyikā) közül az egyik a khaṇḍitā – aki hűtlen kedvese miatt szenved. A māna jelentése tisztelet, megbecsülés, de lehet önbizalom is, esetleg önteltség, vagy – miként szövegünkben is – sértett büszkeség, a féltékenységből fakadó harag: mānena – féltékeny haraggal. Ám a mā anena – ne ezzel – szavak összeolvadva éppen így hangzanak: mānena.


madhuraṁ madhur ambhoja-vadane vada netrayoḥ ||
vibhramaṁ bhramara-bhrāntyā viḍambayati kiṁ nv-idam ||3.8.||

Ó, lótusz-arcú leány! Mondd, ugye a tavasz szemeid édes
táncát utánozza itt a méhek kerengésével?

Az oldalpillantás, a szemsarok felé mozgó szem a művészetekben szerelem egyik árulkodó jele. A vers elején a madhuram (édes), szótagjai ismétlődnek a madhur ambhoja- (tavasz lótusz) szavakban, majd a folytásban a vadane (arcú!) szó ismétlődik a vada netrayoḥ (mondd szemeké) szavakban.

A következő versünk Sankara költeményének, a Satpadí-sztótramnak negyedik strófája.

uddhṛta-naga nagabhid-anuja
danuja-kulāmitra mitra-śaśi-dṛṣṭe |
dṛṣṭe bhavati prabhavati na
bhavati kim bhava-tiraskāraḥ ||

Hegyemelő! Indra öccse!
A démoni nemzetségek ellensége! Nap-Hold-szemű!
Hatalmas úr, téged látva ne
tűnne el a világi lét?

E vers halmozza az ismétlődő szópárokat: uddhṛta-naga (hegyemelő!) naga-bhid-anuja (hegy-daraboló öccse!) danuja-kulāmitra (démoni nemzetségek vetélytársa!) mitra-śaśi-dṛṣṭe (Nap-Hold szemű!) dṛṣṭe (megpillantás után) bhavati (Öné) prabhavati (hatalmasé) na bhavati kim (vajon ne lenne) bhava-tiraskāraḥ (lét-eltűnés).

A yamaka speciális esete a páda utolsó, és a rákövetkező páda elejének azonossága. A példánk Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs költeménye, melyben a negyedversek végének szótagai egyeznek a rákövetkező negyedvers első szavával – kivéve a harmadikat, mely az utolsó negyedverssel, a refrénnel rímel:

sujanārbuda-rādhita-pāda-yugaṁ
yuga-dharma-dhurandhara-pātra-varam |
varadābhaya-dāyaka-pūjya-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam ||1||

Úriemberek milliói imádják lábait.
A világkorszak dharmájának oszlopa ő, a kiválóságok legjobbja,
kinek imádatra méltó lótuszlába megáld, és megajándékoz a rettenthetetlenséggel.
Újra és újra Prabhupád lábainál borulok a földre.

A yuga párt és világkorszakot is jelent a pāda-yuga (láb-pár), illetve a yuga-dharma (világkorszak dharmája) szókapcsolatokban. A vara jelentése legjobb, legkiválóbb, illetve a varada szóban: áldást adó, míg a padam leggyakoribb jelentései: láb, lépés, nyom,


Alternatív tagolás

Rejtett jelentéseket hordozhatnak elvett és hozzáadott szótagok, vagy a szöveg alternatív tagolása is. Ilyenkor a mondat valamelyik szavában egy-egy hangot felcserélve az azonos kiejtési csoportban hozzá közel álló mássalhangzóval adja a kulcsot a rejtett értelem megtalálásához – ha több szó módosulása egy irányba mutat, akkor bizonyosak lehetünk: helyesen találtunk rá a sugallt jelentésre.

kūjanti kokilāḥ sāle yauvane phullam ambujam |
kiṁ karotu kuraṅgākṣī vadanena nipīḍitā ||

A fán kakukkok dalolnak, ó, ifjú leány, kifeslenek lótusz bimbói (is),
mit tehetnél te szavakkal gyötört őz-szemű (szépség)!

A vers minden apró momentuma a szerelmet idézi. A kakukk hangja a szerelmes hangulatot fokozó körülmények egyike (uddīpana). Éppígy a mangó, s ha a ra szótaggal kiegészítjük a sāle (fán) szót, akkor bizony a kakukk a mangófán (rasāle) énekel, s a mangó a szerelmi vágy szimbóluma. A fa és a tavacska félreeső helyen, az erdő mélyén rejlik: erre utal, hogy a hozzáadott ra szótagért cserébe elvesszük a yauvane (ifjú leány!) első szótagját (yau): a vane jelentése ugyanis erdőben. A leány nincs egyedül a sűrűben, hiszen szavak miatt szenved: „szavak (vadanena) által gyötretett (nipīḍitā)”, mondja a vers. S ha a vadanena szó első mássalhangzóját (va) felcseréljük a kiejtésben hozzá közel álló ma hangzóval, máris kiderül a gyötrelem oka: hősnőnk madanena, (madana a mámorító, tébolyító szerelem) azaz a szerelem által gyötretett. Összefoglalva: csupán két-két szótag elvétele és hozzáadása révén versünk új értelmet nyer:

kūjanti kokilāḥ rasāle vane phullamambujam |
kiṁ karotu kuraṅgākṣī madanena nipīḍitā ||

A mangófán kakukkok dalolnak, az erdei (tavacska) lótuszbimbaja (is) kifeslett,
mit tehetnél te, a szerelem tébolya által gyötört őz-szemű (leány)!

A szavak alternatív tagolásából fakadó másodlagos jelentést illusztrálja az alábbi vers.

pāṇḍavānāṁ sabhā-madhye duryodhana upāgataḥ |
yasmai gāṁ ca suvarṇaṁ ca sarvāṇy ābharaṇāni ca ||

A pándavák gyülekezetének közepén megjelent Durjódhan,
akinek tehenet, aranyat s számtalan ékszert.

A vers láthatóan így hiányos, van alanyunk, tárgyunk és helyhatározónk, ám vajon mi is történt a pándavák gyülekezetében Durjódhannal? A szanszkrt szövegben hagyományosan a szavakat szóközök nélkül írják, így többféle módon is tagolható, olvasható. Az első sor vége más tagolásban így is értelmezhető: … madhye ’dur yo ’dhana, „…közepén adtak, aki vagyontalan”, itt rejtőzik a vers hiányzó állítmánya. A pándavák pompás palotájában Durjódhan herceg csupán koldusnak tűnt – természetesen nem ezért, hanem vendég volta miatt ajándékozták meg.


Következő példánk a Bhagavad-gítából való, szintén a szavak alternatív tagolásából eredő másodlagos jelentést példázza:

gurūnahatvāhimahānubhāvān
śreyo bhoktuṁ bhaikṣyam apīha loke |
hatvārtha-kāmāṁstu gurūn ihaiva
bhuñjīya bhogān rudhira-pradigdhān ||2.5||

Mert jobb e világban a nagyméltóságú feljebbvalókat nem ölve akár alamizsnát is enni,
mintsem hogy a vagyonvágyó feljebbvalókat megölve vérrel mocskolt gyönyöröket élvezzek. (Bg. 2.5.)

A vers első pádáját általában így tagolják: gurūn-ahatvā-hi-mahānubhāvān, a feljebbvalókat - nem ölve - bizony - a nagyméltóságúakat. Ám tagolható ekképp is: gurūn-ahatvā-himaha-anubhāvān. A himaha szó jelentése: Nap (szó szerint „a hideg elűzője”, elpusztítója: hima – hideg; ha – elpusztító), az anubhāva pedig szóösszetételben valamilyen erejű, hatalmú személyre utal, ezért a szöveget olvashatjuk így is: „a feljebbvalókat meg nem ölve, kik oly hatalmasak, akár a Nap”. E másodlagos értelmezés még határozottabban rámutat Arjunának feljebbvalói iránti tiszteletére, s így érthetőbbé teszi a szívében elhatalmasodó zavart.


śleṣa

A többes jelentésű szavak költeménybe illesztése a śleṣa (ölelés, találkozás). Rúpa gószvámí Padjávalí című antológiájának egyik fejezete Rádhá és Krsna csalafinta beszélgetéseinek gyűjteménye. E beszélgetések humora a többes jelentésű szavak szándékos félreértésén alapul:
- aṅgulyā kaḥ kavāṭaṁ
- kas tvaṁ bho niśi keśavaḥ
- vāsaḥ samprati keśava
- rādhe tvaṁ kupitā
- ko’yaṁ dvāri hariḥ
- uttiṣṭhārāt tarau me taruṇi

A különös fordulatokban bővelkedő (citrālaṅkāra) versek közé sorolják a képverseket is. Ilyen Rúpa gószvámí verse, vagy a Páda-kalpataruban található vers a mahámantráról. (a felsorolásunkba illő költemény, még ha nem is szanszkrt nyelvű)

B.R. Srídhar: Tíz strófa Srí Srí Dajita dászhoz

śrī śrī dayita-dāsa daśakam

A költemény címe Bhaktisziddhánta Szaraszvatí beavatáskor kapott nevét idézi. A mesterétől kapott neve: Vársabhánaví-déví-dajita dász – Vársabhánaví déví (azaz Rádhá) kedvese (dajita). 

nīte yasmin niśānte nayana-jala-bharaiḥ snāta-gātrārbudānām
uccair utkrośatāṁ śrī-vṛṣakapi-sutayādhīrayā svīya-goṣthīm |
pṛthvī gāḍhāndhakārair hṛta-nayana-maṇīvāvṛtā yena hīnā
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he nīyatāṁ kiṅkaro'yam ||1||

Az éjszaka elmúltával, míg a patakzó könnyeikkel testüket áztató milliónyi (híve)
fájdalmasan kiáltozott, Vrsabhánu leánya hirtelen saját gyülekezetébe (szólította őt),
kitől megfosztva a Föld sűrű sötétségbe borult, mintha szeme világát vesztette volna.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

vṛṣa-kapi-sutayā: ’Rádhá által’. Vrsabhánu leánya Rádhá (Bhaktisziddhánta Szaraszvatí beavatáskor kapott nevében a Vársabhánaví déví is így, apja utáni nevével utal rá). A sutā jelentése leány, a sutayā a szó harmadik esetben ragozott alakja (leány által). A vṛṣa-bhānu név jelentése ’legkiválóbb Nap’ – a vṛṣa szó szerint ’bikát’ jelent, átvitt értelemben egy csoport legkiválóbbja, legjobbika – így Rádhá apjának neve: ’a Napok közül az első’. A vers a versmértékhez illeszkedő utalással mutat Vrsabhánura, a kapi a ’Nap’ szinonimája.
nayana-maṇi: a ’szem drágaköve’. A rúpánuga (’Rúpa gószvámít követő’) vaisnavák végső célja Rádhá imádata, szolgálata – így önmagukra is Rádhá szolgálóleányaiként tekintenek. Például Rúpa gószvámí Rádhá és Krsna társaságában Rúpa Manydzsarí; Visvanáth Csakravartí meditációjában Vinóda Manydzsaríként szolgálja az isteni párt, hasonlóképpen Baladév Vidjábhúsan Ratnávalí Déví, Dzsagannáth dász bábádzsí Raszika Manydzsarí, Bhaktivinód Thákur Kamala Manydzsarí, Gaurakisór dász bábádzsí Guna Manydzsarí, míg Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákur Najana-mani Manydzsarí. A név „a szem drágaköve” a pupillát jelenti (a nyelvünkben a szeme bogara nem ilyen magasztos megjelölés), de értelmezhető a Rádhá szemében tükröződő, drágakőként tündöklő Krsnaként is.
Bár az éjszaka elmúlt, a világ mégis sűrű sötétbe borult, mintha elvesztette volna szeme bogarát – írja Srídhar Mahárádzs –, hiszen elment Najana-mani, azaz Bhaktisziddhánta Szaraszvatí.
kṛpaṇa-nayana: a nayana (szem) szó a nī (vezet, irányít) igei gyökből származik, a nayana a cselekvés megnevezése: ’vezetés’, átvitt értelemben ’szem’, míg a kṛpaṇa gyöke a kṛp (megkönyörül, megszán). A kṛpaṇa az, akit megszánnak, azaz szegény, elesett, vagy az, akiben nincs szánalom, azaz szánalom nélküli, fösvény, vagy vonakodó. A szóösszetétel – a ragozásból következően – megszólítás, így a szóösszetétel többféleképpen is értelmezhető: „Szegény szem(em)!” – kiált fel a költő, hiszen elveszett a szeme világa, mestere. Más értelmezésben a ’szegények vezetőjéhez’ kiált, ekkor a tanítvány a mesterét szólítja: ó, elesettek vezetője, vedd magadhoz szolgád! Ám olvashatjuk panaszként is, nevén nevezve mesterét: ó, ’vonakodó Najana’, ne késlekedj, mihamarabb vedd magadhoz szolgád!

yasya śrī-pāda-padmāt pravahati jagati prema-pīyūṣa-dhārā
yasya śrī-pāda-padma-cyuta-madhu satataṁ bhṛtya-bhṛṅgān vibharti |
yasya śrī-pāda-padmaṁ vraja-rasika-jano modate saṁpraśasya
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||2||

Akinek lótuszlábától ered a rajongó szeretet nektárfolyama ebben a világban,
akinek a lába lótuszáról lecsöppent méz táplálja a mindig őt szolgáló méhecskéket,
akinek lótuszlábát magasztalva örvendeznek a vradzsabeli ízeket értők –
szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

vātsalyaṁ yac ca pitror jagati bahu-mataṁ kaitavaṁ kevalaṁ tad
dāmpatyaṁ dasyutaiva svajana-gaṇa-kṛtā bandhutā vañcaneti |
vaikuṇṭha-sneha-mūrteḥ pada-nakha-kiraṇair yasya sandarśito 'smi
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||3||

Az atyai szeretet – mit oly nagyra becsülnek a világban – csupáncsak áltatás,
a házasság rablás, míg a rokonok által mutatott barátságosság egyszerűen csalás.
Vaikuntha gyöngéd szeretete megtestesítőjének láb-körmeinek fénysugara mutatta meg nekem mindezt.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

Az atyai szeretet, a házasság, vagy a rokonok baráti figyelme bizony nemegyszer feltételekhez kötött. Az atyai szeretet könnyen hideg távolságtartásba csap át, ha a fiú nem az atyja elvárásai szerint éli az életét. A statisztikák azt mutatják, hogy a házasságok fele zátonyra fut, s akkor az együttélés már nem építő, hanem egymás idejét, energiáját rabolják a felek… s gyakran a rokoni szeretet is csak addig tart, míg jól mennek a dolgok, a kölcsönös elvárások teljesülnek. Mi nyilván a mai élethelyzeteink fényében tekintünk e családi kapcsolatokra, míg Bhaktisziddhánta Szaraszvatí a közelmúlt Indiájának életéből néz rá. Míg a világ ezen szegletében a házasság elsősorban szerelmi házasság, nemegyszer csupán szenvedély szülte fellángolás, addig Indiában gyakran szülők által elrendezett, elrendelt élethelyzet, nem a pár, hanem a családok összekötése… a házasfelek számára elrendelt kötelesség, dharma. Ebből a szemszögből akár nemesnek is volna tekinthető – ám csupán világi kötelezettség.
A vers első pillantásra destruktívnak tűnhet: áltatás, rablás, csalás… ám a figyelmes olvasó nem csupán elutasítást találhat benne; a harmadik sor a megoldást mutatja meg: a költő Dajita dászt Vaikuntha gyöngéd szeretete megtestesülésének nevezi – és éppen erre a szeretetre van szükség a minőségi kapcsolatokhoz is. Ez a szeretet feltétel nélküli – s ha ez a feltétel nélküli szeretet alapozza meg és hatja át a családi kapcsolatokat, akkor azok valódi, szeretetteljes összefonódássá válnak. A válások száma növekedésének megállítására, a családok széthullásának megakadályozására a külső kényszer – például a válás tilalma vagy büntetése – helytelen eszköz, az aktív, élő, szeretetteljes kapcsolatok felépítése, megerősítése, megtartása jelenti a megoldást.

yā vāṇī kaṇṭha-lagnā vilasati satataṁ kṛṣṇa-caitanya-candre
karṇa-kroḍāj janānāṁ kim u nayana-gatāṁ saiva mūrtiṁ prakāśya |
nīlādrīśasya netrārpaṇa-bhavana-gatā netra-tārābhidheyā
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||4||

A Szó, ami szakadatlan árad Krsna-csaitanja-csandra ajkairól,
az emberek fülének mélyébe (bújás helyett) sokkal inkább szemmel látható formában jelenik meg,
és a Kék Hegy urának útközben felmutatott felajánlásként tölti be a Szem-gyöngy név jelentését.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

A Szó (vāṇī) Csaitanja Maháprabhu tanítása, mely most hangzó forma helyett szemmel láthatóan, Dajita dászként jelent meg. A mester Maháprabhu tanításának megtestesülése – e gondolatot Srídhar Mahárádzs a Prapanna-dzsívanámrta (A meghódolt lelkek életadó nektárja) című művének bevezető fohászában is felidézi:

gaura-vāg-vigrahaṁ vande
gaurāṅgam gaura-vaibhavam |
gaura-saṅkīrtanonmattam
gaura-kāruṇya-sundaram ||2||

Gaura megtestesült tanítását magasztalom! Alakja aranyfényben pompázik.
Maháprabhu dicsőségének (kiterjedése ő),
ki megmámorosodott Gaura szankírtanjától,
míg szépsége Gaura kegyét árasztja.

A Szem-gyöngy (netra-tāra) a versmértékhez igazodó utalás a Nayana-maṇi névre.
„a Kék Hegy urának útközben felmutatott felajánlás”: utalás egy történetre Dajita dász csecsemőkorából. A család akkoriban Dzsagannáth Puríban élt, Bimal Praszád (szanszkrtosan: Vimala-praszád, ez volt Bhaktisziddhánta Szaraszvatí születéskor kapott neve) épp csak fél éves volt. A Ratha-játrá ünnep idején. Dzsagannáth szekere megállt apja, Bhaktivinód Thákur háza előtt, és három napig meg sem moccant, hiába próbálták odébb húzni. Ekkor férje kérésének eleget téve édesanyja, Bhagavatí déví karjaiba vette a kisfiát, felszállt vele Dzsagannáth szekerére, és a múrti elé helyezte a fiúcskát – ez a Kék Hegy (Nílácsal, a város másik neve) urának, Dzsagannáth szemének tett felajánlás. A kisfiú kinyújtotta kezét, és megpaskolta Dzsagannáth múrtiját… ekkor egy virágfüzér kioldódott a múrti nyakából, s a gyermekre hullott, és a szekér is tovább gördült.

gaurendor asta-śaile kim u kanaka-ghano hema-hṛj-jambu-nadyā
āvirbhūtah pravarṣair nikhila-jana-padaṁ plāvayan dāva-dagdham |
gaurāvirbhāva-bhūmau rajasi ca sahasā saṁjugopa svayaṁ svaṁ
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||5||

Eltűnt a hegy mögött az Arany Hold – mit mondjunk hát arról az arany-felhőről, mely az aranyban dúskáló Dzsambu felől
jelent meg, hogy záporral árasszon el minden erdőtűztől felperzselt országot,
hogy aztán hirtelen elrejtőzzék Gauránga születési helyének porában.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

Az „eltűnt a hegy mögött” (asta-śaila) utalás valaki e világból való eltávozására, halálára. Fájdalmas az Arany Hold (Gaura-csandra) eltávozása, de mennyivel (kim u) fájdalmasabb Dajita dász eltávozása!
Az „aranyat hozó Dzsambu”: A Bhágavata-purána az 5.16. fejezetben ír a mennyei bolygókról. A mennyei Gangá egyik ága, a Dzsambu folyó medrét a Méru hegyen növő rózsaalma fákról (jambóza, vagy mirtuszalma, szanszkrtul: jambu) lepotyogó hatalmas gyümölcsök nedve tölti fel. Mikor a gyümölcslé feláztatja partot a szél és a napsütés kiszárítja, temérdek aranyrög marad utána – a mennyek lakóinak ékszerei ebből a makulátlan, színtiszta aranyból készülnek. Az arany a tiszta istenszeretet, a préma szimbóluma: Bhaktisziddhánta Szaraszvatí az arany felhő, aki az arany esővel – a rajongó szeretet záporával – enyhíti az erdőtűzhöz hasonlatos létforgatag, a szanszára okozta szenvedést szerte a világban.
Csaitanja Maháprabhu Dzsagannáth Puríban hagyta el e világot, míg Bhaktisziddhánta Szaraszvatí ott született, ám Navadvípban, Maháprabhu születési helyén távozott.

gauro gaurasya śiṣyo gurur api jagatāṁ gāyatāṁ gaura-gāthā
gauḍe gauḍīya-goṣṭhy-āśrita-gaṇa-garimā drāviḍe gaura-garvī |
gāndharvā gauravāḍhyo giri-dhara-parama-preyasāṁ yo gariṣṭho
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||6||

Gaura arany tanítványa, bár a Gauráról éneklő világok mestere is egyben.
Gaudában a gaudíják gyülekezetében oltalmat nyert sokaság kiváló tanítója, míg dél-Indiában Gaura büszke (hirdetője).
Gándharvá megbecsülését élvező, Giridhárí legeslegkedvesebbje.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is! 

Guru, Gauránga: a két szó együtt alliterációra csábítja a költőt. „Gaura arany tanítványa”: Dajita dász beavató mestere Gaurakisór dász bábádzsí, a Gaura itt őt jelenti, míg a „Gauráról éneklő világok” a Csaitanja-követő vaisnavákra utal.
Gauda: Nyugat-Bengál neve. A garimā szó szerint kiválóságot jelent, de mert a guru szóból származik, a „kiváló tanító” szófordulattal adtuk vissza jelentését.
Gándharvá Rádhá, míg Giridhárí (’Hegyemelő’) Krsna neve. Gándharviká-Giridhárí – az isteni pár, a Bhaktisziddhánta Szaraszvatí által imádott múrtik nevei.

yo rādhā-kṛṣṇa-nāmāmṛta-jala-nidhināplāvayad-viśvam etad
āmlecchāśeṣa-lokam dvija-nṛpa-vaṇijaṁ śūdra-śūdrāpakṛṣṭam |
muktaiḥ siddhair agamyaḥ patita-jana-sakho gaura-kāruṇya-śaktir
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||7||

Aki Rádhá és Krsna nevei nektáróceánjának vizével árasztotta el ezt a mindenséget,
a barbárokétól kezdve minden világot, a bráhmanákat, ksatrijákat, vaisjákat, súdrákat és mindenki mást.
Megközelíthetetlen a „megszabadultak” és a „tökéletességre jutottak” számára, ám barátja az elesetteknek, ő Gaura kegyének ereje.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

apy-āśā vartate tat puraṭa-vara-vapur lokituṁ loka-śandaṁ
dīrghaṁ nīlābja-netraṁ tila-kusuma-nasaṁ ninditārdhendu-bhālam |
saumyaṁ śubhrāṁśu-dantaṁ śata-dala-vadanaṁ dīrgha-bāhuṁ vareṇyaṁ
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||8||

Bárcsak teljesülne vágyam, és láthatnám a világra áldást hozó csodás aranyló alakját,
magas termetét, kéklótusz szemét, szezámvirág orrát, a fél-holdat megszégyenítő homlokát,
kedves személyiségét, fehéren ragyogó fogait, rózsa-orcáját, hosszú karjait.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

„kedves személyiségét”: a saumya ’holdast’ jelent, s mindazt, ami a Holddal hozható kapcsolatba: kedvest, jámbort, áldásost, szépet.

gaurābde śūnya-bāṇānvita-nigama-mite kṛṣṇa-pakṣe caturthyāṁ
pauṣe māse maghāyām amara-gaṇa-guror vāsare vai niśānte |
dāso yo rādhikāyā atiśaya-dayito nitya-līlā-praviṣṭo
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||9||

A Csaitanja Maháprabhut követő 450. esztendőben, a fogyó hold negyedik napján
Pausa hónapban, Maghá csillagzat alatt, csütörtökön, az éjszaka végén,
Rádhiká szolgája, a kiváló Dajita örök hajlékára távozott.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

śūnya-bāṇa-anvita-nigama-mite: a szanszkrt költészetben a számjegyeket rájuk utaló fogalmakkal helyettesítik , így szóösszetétel pontosan: ’üres-nyíllal-kísért-véda-szerint mértben’. Az üres nulla, a szerelemistennek öt nyila van, és négy véda ismeretes… és mert a versekben a számokat fordított sorrendben írják, ez 450-et ad.
amara-gaṇa-guror vāsare: a ’félistenek mesterének’, Brhaszpatinak bolygója a Jupiter, ’napja’ a csütörtök.
Bhaktisziddhánta Szaraszvatí eltávozásának ideje 1937. január 1, csütörtök, hajnali 5:30.

hā-hā-kārair janānāṁ guru-caraṇa-juṣāṁ pūritā bhūr nabhaś ca
yāto'sau kutra viśvaṁ prabhupada-virahād-dhanta śūnyāyitaṁ me |
pādābje nitya-bhṛtyaḥ kṣaṇam api virahaṁ notsahe soḍhum atra
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||10||

Eget s földet betöltötték mesterük lábának szentelődő hívei jajkiáltásai:
Hová ment?! Ó, jaj! Prabhupádtól távol üressé lett az egész világ!
Lótuszlábaitól való elválást örök szolgája még egy pillanatra sem képes elviselni.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

„üressé lett az egész világ” (viśvaṁ śūnyāyitaṁ): a fogalmazás Raghunáth dász Rúpa gószvámí eltávozásakor írt költeményének egy strófájára emlékeztet:

śūnyāyate mahā-goṣṭhaṁ girīndro 'jagarāyate |
vyāghra-tuṇḍāyate kuṇḍaṁ jīvātu-rahitasya me ||

„Üressé vált Nanda földje, a Szent Hegy kígyóként néz felém,
a Rádhá-kund tigris torka, mesterem nélkül mit sem ér.”

Srídhar Mahárádzs költeményének versmértéke: sragdharā (virágfüzéres)

brahma-gájatrí

A brahma-gájatrí mantrával kapcsolatban megoszlanak a vélemények: egyesek szerint bizalmas, a beavatottak számára zenghető és zengendő mantra, míg mások nyilvánosan éneklik, és mindenki számára ajánlják a zengését. Így az érdeklődő olvasó az interneten ugyan bőségesen találhat különféle fordításokat, ám ezekben gyakran nem választható külön az eredeti szöveg annak értelmezésétől... olykor a szanszkrt szövegtől meglehetősen messze vezető értelmezéstől.




Hosszas tűnődés után úgy döntöttem, magam is írok erről a mantráról... ám nem ajánlom a cikket olvasásra mindenkinek.

• Kedves olvasó, ha úgy gondolod, helyénvaló volna beavatottként zengeni ezt a mantrát, ám még nem kaptad meg, tudd, szívemből egyetértek veled! Egyben azt tanácsolom, légy türelmes, ne most olvasd tovább ezt a cikket, ráérsz akkor, ha eljött az ideje. A mantra akkor gyümölcsöző, ha a megfelelő személytől kaptad, és a megfelelő időben, helyen és módon zenged.

• És kedves olvasó, ha már megkaptad mesteredtől a mantrát, vagy oly sokszor hallottad már, és érdekel a jelentése – jó helyen jársz, ezt a cikket neked írtam.

A cikkben kétféle módon igyekszem bemutatni a mantrát: az egyikben csupán a szavak fordítását írom le, megpróbálom ezzel közelebb hozni az olvasóhoz a szanszkrt szöveg jelentéseit.
S nyilván, ahány iskola, e szavaknak annyiféle értelmezésével találkozhatunk. Én a Csaitanja-követő vaisnavák egyik kiválósága, Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs tanításának fényében próbálom megvilágítani a mantra mélyebb jelentését.

A brahma-gájatrí a Rg-véda 3.62. himnuszának tizedik strófája:

om bhūr bhuvaḥ svaḥ
tat savitur varenyaṁ |
bhargo devasya dhīmahi |
dhiyo yo naḥ pracodayāt ||

Óm! Föld, Levegőég, Menny!
Ama Nap legkiválóbbján,
Isten ragyogásán meditáljunk!
Bárcsak ő lelkesítené értelmünk!

Oṁ: a mantra magja. Ahogy a fa a magjából sarjad, a mantra úgy bontakozik ki a mag-szótagból. (Az óm-mal kapcsolatban jó szívvel ajánlom e cikkből a vonatkozó részt.) Ezután a három létszféra következik: bhūr, bhuvaḥ, svaḥ, a föld, a levegőég és a menny világa. Az ómkára és a létszférák (vyāhṛti) – a fenti szövegben az első sor – a véda-szövegben nincsenek, de természetesen a gájatrí mantra velük együtt egész.

A tat mutató névmás, „az” értelemben. A savitur a savitṛ birtokos (vagy eredethatározós) esetben ragozott alakja, a savitṛ pedig a sū (létrehoz, nemz, teremt) igei gyökből képzett szó, a cselekvés elvégzőjére utaló képzővel, így jelentése: nemző, létrehozó – a Nap egyik gyakran használt megnevezése. A vareṇyam legkiválóbbat, imádandót, kívánatost, óhajtottat jelent.

A bhargaḥ (a szavak közti hasonulás miatt a versben bhargo) jelentése ragyogás, fény. A devasya az isten jelentésű deva szó birtokos esete: istené. A deva a div – ragyog, játszik – igéből származik: ragyogó, fénylő; s mert a dhīmahi jelentése: meditáljunk, így e rész fordítása: „Isten ragyogásán meditáljunk!”

A dhī jelentése: értelem, meditáció, fohász, a dhiyaḥ (a versben a hasonulás miatt dhiyo) a dhī birtokos (vagy eredethatározós) esete. Hozzá kapcsolódik a naḥ – miénk. A yaḥ (a versben hasonulva yo) vonatkozó névmás: aki. Végezetül a pracodayāt a pracud - ösztönöz, bátorít, hajszol ige óhajtó módban: „aki a mi értelmünket ösztönözné”

A gájatrí egy versmérték, három részből áll, s ennek megfelelően a gájatrí mantrákban mindhárom részhez egy-egy állítmány tartozik (bár a fenti versben csak a második kettőt találjuk, de az első kimondatlan hozzá tartozik a mantra első részéhez). A hátom rész az alábbi állítmányokkal jellemezhető: 1. vidmahe (felismerjük, szemléljük, megértjük, tapasztaljuk, átéljük, átérezzük, a gyök: vid), 2. dhīmahi (meditáljunk, összpontosítsuk figyelmünket – kívánalom kifejezése vidhi-liṅ esetttel, a gyök: dhā) és pracodayāt (ösztönözzön, bátorítson – óhajtó mód, a gyök: pracud).

Jelentőségteljes az igék módja is... az első kijelentő: tudjuk, immáron megértettük, hogy a Nap, minden forrása, a annak isteni ragyogása a célunk. A második vidhi-liṅben van. Ez kis magyarázatra szorul: a vidhi-liṅ igeragozáai móddal fejezi ki a szanszkrt, hogy jó volna, ha az ember azt a bizonyos dolgot megtenné. Magyarul felszólítunk: reggel moss fogat! a szanszkrt ezt inkább ebben a bizonyos vidhi-liṅben: helyes, ha reggel fogat mosol. Finom rábeszélés kifejezése – bár az eset neve szabályt jelent egyébként, de nem mint utasítás, hanem a helyes cselekvés szabályszerűsége értelemben. A fenti mantrában: Felismertük, megértettük az isteni ragyogást, meditáljunk hát rajta! S a harmadik rész, a harmadik ige óhajtó mód, hozzá (tat) fohászkodunk, aki (yaḥ) bárcsak ösztönözné meditációnkat.



Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs értelmezésében a mantra mélyebb értelemben Rádhá szolgálatára ösztönöz.
A mantra első szavai a létszférákra emlékeztetnek: az ember nem más, mindenség kicsiny mása, így a létszférák bennünk is jelen vannak. A bhūḥ (föld), a világ elsődlegesen észlelhető fizikai síkjára utal, az anyagi testre. A bhuvas (levegőég) az elme világára utal: előző életeinkben felhalmozott karma összességéből következő, azokból életünkbe átszűrődő meghatározottságok, vonzalmak és elutasítások. A következő fogalom a svar (menny) az értelem világát jelöli, a vizsgálat és következtetések nyomán hozott tudatos döntéseinkét.
A mantra következő szava:„az” (tat), pedig az előbbi létszférák összessége. Az analógiát folytatva a mantrában említett Nap (savitṛ) az egész testet bevilágító belső Nap, a lélek. Lélek kétféle lehet, az egyéni lélek és a felsőlélek, Srídhar Mahárádzs értelmezésében itt az előbbiről van szó, a szolgáló (sevin) lélekről – az anyagi lélek elsődleges természete szerint ugyanis Krsna szolgája.
Honnan származik a belső Nap, a lélek fénye? Az általa is imádandó legkiválóbbtól (vareṇya), az isteni ragyogástól (bhargaḥ).
Mi ez az isteni fény, Isten (devasya) e ragyogása (bhargaḥ)? A Csaitanja-követő vaisnavák Csaitanját Rádhá és Krsna együttes megjelenéseként imádják – ő Krsna, aki Rádhá testszínébe, Rádhá tündöklésébe burkolózik – Isten ragyogása így Rádhára utal. Ő a forrása az isteni kedvtelések sokaságának. Ő a játékos hullámokban kiáradó isteni erő. Az isteni hajlék (goloka-dhāman) is az ő megnyilvánulása, mely helyet ad az isteni kedvteléseknek.
Ez az az isteni ragyogás, mely a lelkek imádatának és szolgálatának fókusza –a mantra „meditáljunk!” (dhīmahi) szava ebben az értelemben hordoz cselekvő jelleget.

Srídhar Mahárádzs versbe szedve írt szanszkrt nyelvű kommentárt a brahma-gájatrí mantrához, s a költeményét e szavakkal zárja:

gāyatrī-muralīṣṭa-kīrtana-dhanaṁ rādhā-padam dhīmahi |
gāyatrī-gaditaṁ mahāprabhu-mataṁ rādhā-padam dhīmahi |
dhīrārādhanam eva nānyad iti tad rādhā-padam dhīmahi ||

A gájatrí-Muralí szeretett kírtana-kincsén, Rádhá lábán meditáljunk!
A gájatrí által megénekelt, Maháprabhu által tanácsolt Rádhá lábán meditáljunk!
A bölcsek imádottján, Rádhá lábán meditáljunk, rajta kívül nincs is semmi más!

A gájatrí mantra Krsna Muralí nevű fuvolájának Rádhát magasztaló muzsikája. „Rajta kívül nincs is semmi más”: Rádhá a legteljesebb mértékben képviseli a szeretetteljes szolgálat minden fajtáját: lévén a mádhurja-rasza magában foglalja a többi raszát. Így a Rádhá-dászjam, Rádhá szolgálata önmagában elegendő a végső beteljesülés megleléséhez.

atharva-véda 6.8.

 

A „tűzpap tudása” a szerelemről:

yathā vṛkṣaṁ libujā samantaṁ pariṣasvaje |
evā pari ṣvajasva māṁ
yathā māṁ kāminyaso yathā mannāpagā asaḥ || 1 ||

Miként a fát öleli a lián mindenfelől,
úgy ölelj engem te is!
Ahogy csak engem szeret, ahogy soha el nem hagy!

yathā suparṇaḥ prapatan pakṣau nihanti bhūmyām |
evā ni hanmi te mano
yathā māṁ kāminyaso yathā mannāpagā asaḥ || 2 ||

Miként a lecsapó sas suhintja szárnyaival a földet,
úgy hódítom én is meg szíved.
Ahogy csak engem szeret, ahogy soha el nem hagy!

William Dwight Whitney (1827–1894), az Atharva-véda angol fordítója megjegyzése szerint a hasonlat erőtlen, és erőltettek a fordítók próbálkozásai, hogy találóvá tegyék – az ő értelmezésében a tovaszárnyaló sasról szól a vers. A su-parṇa szó szerint „szép-szárnyút” jelent, ez Garuda szokásos jelzője.
A parapatan szó elrepülőt is jelent és lezuhanót is – utóbbit nem a lepottyan értelemben, hanem mikor a sas ráveti magát prédájára. A pra igekötő jelentése előre, a pat gyök jelentései: repül, esik. Szájana mérvadó kommentárja a fészkéről felszálló, s így elrepülő Garuda (prapatan suparṇaḥ) képét látja a szövegben, ám talán itt a pratapan szó jobb olvasata a zuhanórepülés. Így a hasonlat a zsákmányára lecsapó Garudát idézi, ahogy szárnyaival fékezi a zuhanás lendületét, miközben végérvényesen, és egészen megragadja, meghódítja, birtokba veszi a zsákmányt – miként a szerelmes ember is kívánja meghódítani párja szívét.

yatheme dyāvāpṛthivī sadyaḥ paryeti sūryaḥ |
evā paryemi te mano
yathā māṁ kāminyaso yathā mannāpagā asaḥ || 3 ||

Miként a Nap jár egyszerre az égen s a földön,
úgy járjak én is mindig gondolataidban.
Ahogy csak engem szeret, ahogy soha el nem hagy!

(A vers szerzője Dzsamadagni)

kapyāsa… vajon milyen lótusz-szemek?

A Cshándógja-upanisad így beszél a Napban látható Legfelsőbbről:

… ya eṣo'ntarāditye hiraṇmayaḥ puruṣo dṛśyate
hiraṇya-śmaśrur hiraṇya-keśa ā-pra-ṇakhāt sarva eva suvarṇaḥ || 1.6.6||

tasya yathā kapyāsaṁ puṇḍarīkam evam akṣiṇī
tasyod iti nāma sa eṣa sarvebhyaḥ pāpmabhya udita
udeti ha vai sarvebhyaḥ pāpmabhyo ya evaṁ veda || 1.6.7||

1.6.6. … ő, aki a Nap belsejében arany személyként látható,
aranyszakállú, aranyhajú, a körme hegyétől kezdve bizony egészen tündöklő.

1.6.7. Mint a kapyāsa lótusz, olyanok a szemei, neve Ud.
Bizony ő minden rossz fölé emelkedett,
és minden rossz fölé emelkedik, aki őt ismeri.


A Nap belsejében (antara-āditye) esetén a ’belső Napban’ értelmezés is helytálló, ebbe az értelemben szövegünk a szívben lakozó Legfelsőbbről szól, a Paramátmáról, s nem a Napistenről. E személy neve Ud: az ud szó a szanszkrtban előtag, jelentése fent, felfelé, átvitt értelemben kiválóság, hatalom. A pāpa, ami felett Ud áll jelent ’bűnt’, ’gonoszat’, ’rosszat’ egyaránt.
A szövegben egy szót, egy szokatlan szóösszetételt lefordítatlanul hagytam: kapyāsa. Vajon mit jelent pontosan?

Sankara e szövegrészt ekképpen kommentálja: „Ennek az egészen aranyszínű személynek szemei különlegesek. Miképp? Mint a majom (kapi – markaṭa) ülepe (āsa), az āsa az ās (ül) gyökből a ghañ képzővel képzett szó. (A ghañ képzővel az igéből a cselekvés megnevezését képezzük, az ige vṛddhi-be nyújtásával. - acsd) Így a kapyāsa a majom hátának vége, amivel a majom leül. A majomülepszerű lótusz rendkívül fényes; tündöklő, mint a tűz. A hasonlított hasonlítása folytán nem degradáló a hasonlat (upamitopamānatvāt na hīnopamā).” – azaz azért nem degradáló a hasonlat, mert nem közvetlenül a majom ülepéhez hasonlítja az aranyszínű személy szemeit, hanem a majomülepet a lótuszhoz, és a lótuszt a szemekhez. Értjük a közvetett hasonlatot, mégsem igazán szép így. És még egy apróság, amire szintén nem ad választ a kommentár: a puṇḍarīka elsősorban fehér lótuszt jelent, nem pirosat.

A történet szerint egy alkalommal a növendék Rámánudzsa éppen mesterét, Jádava-prakást masszírozta, mikor egy másik növendék a tanító elé járult, hogy kérdést tegyen fel a reggeli tanítással kapcsolatban. A Cshándógja-upanisad fenti szakasza volt a diszkusszió tárgya, s a tanítvány a kapyāsa értelmezéséről tudakozódott. Jádava-prakás kifejtette Sankara interpretációját, ám közben arra lett figyelmes, hogy forró könnyek áztatják a hátát: az őt masszírozó Rámánudzsa könnyei.

E ponttól a történetet a különféle forrásokban némileg eltérő módon találhatjuk meg. Az egyik változat szerint Rámánudzsa egyszerűen visszautasította ezt a sértő és durva értelmezését az Úr könyörületes szemének, mire a tanítója elkergette őt.

Más változatok szerint Jádava-prakás meglepetten tudakozódott tanítványa bánatának okáról, ám amikor kiderült, hogy Sankara magyarázata okoz fájdalmat a fiúnak, haragra gyúlt: lám, ilyen büszke volnál, hogy azt gondolod, túlszárnyalhatod tanítóid? Mondd, te vajon miként értelmezed te ezt a szakaszt?!
Rámánudzsa válaszolt… és válasza ámulattal és irigységgel töltötte el a tanítót, olyannyira, hogy aztán a növendék életére is tört – rávette a hozzá közelálló hűséges tanítványait, hogy fojtsák Rámánudzsát a Gangeszbe, és tüntessék fel halálát balesetnek. Más változat szerint meg akarták mérgezni… ám Rámánudzsa időben értesült az összeesküvésről, és elmenekült e tanítványi körből.

Mit mondott Rámánudzsa? pontosan nem tudom, ám bárhogy is történt, Rámánudzsa a Védártha-szangraha című művének 220. szakaszában utal a kapyāsa három lehetséges értelmezésére. Szavait a Rámánudzsát követő vaisnava iskola Cshándógja-upanisad kommentárja ekképpen fejti ki:
„A kaḥ jelentése ’víz’, a pī igegyök ’iszik’, ka-pi így az, aki a ’vizet issza’. (Ezért jelent a kapi a szótárak szerint a ’majmot’, de az ormányával a vizet felszippantó ’elefántot’, vagy a sugaraival ivó ’Napot’ is. -acsd) A kapi esetünkben a Napra utal, aki asyate, azaz ’kidobja’, kibontja, kitárja a lótusz virágát, s így, a Nap »ütésétől« vált szépségessé.
Más értelmezésben a ’vizet ivó’ kapi a lótusz szára. A virág a száron ül (āsa), ezért kapyāsa a neve – és a száron ülő lótusz szebb, mint a levágott virág.
Megint más értelmezésben: a kaṁ a vízre utal, az āsa jelentése ül, előtte pedig az api előtag áll. Bháguri (a nyelvtan neves tudósa) leírja, hogy az ava és api előtagok elején az a olykor elmarad, így lesz pyāsa. (Az api előtagként a védai nyelvben jellemző, a klasszikus szanszkrtban abhi helyettesíti. -acsd) Így a kapyāsa (harmadik értelmezése) a ’vízen ülő’, azaz vízben élő.
Bhagavat Bhásjakárana (Rámánudzsa) a Védártha-szangraha című munkájában ezért fogalmaz így (összefoglalva a fenti három értelmezést): »a mély vízből kiemelkedő, a szárat ékesítő, a Nap sugara érintésétől kibomlott lótusz-sziromhoz hasonlóan makulátlan szemei (gambhīrāmbhaḥ samudbhūta-sumṛṣṭa-nāla-ravi-kara-vikasita-puṇḍarīka-dalāmalāyate kṣaṇaḥ)«”