B.R. Srídhar: Tíz strófa Srí Srí Dajita dászhoz

śrī śrī dayita-dāsa daśakam

A költemény címe Bhaktisziddhánta Szaraszvatí beavatáskor kapott nevét idézi. A mesterétől kapott neve: Vársabhánaví-déví-dajita dász – Vársabhánaví déví (azaz Rádhá) kedvese (dajita). 

nīte yasmin niśānte nayana-jala-bharaiḥ snāta-gātrārbudānām
uccair utkrośatāṁ śrī-vṛṣakapi-sutayādhīrayā svīya-goṣthīm |
pṛthvī gāḍhāndhakārair hṛta-nayana-maṇīvāvṛtā yena hīnā
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he nīyatāṁ kiṅkaro'yam ||1||

Az éjszaka elmúltával, míg a patakzó könnyeikkel testüket áztató milliónyi (híve)
fájdalmasan kiáltozott, Vrsabhánu leánya hirtelen saját gyülekezetébe (szólította őt),
kitől megfosztva a Föld sűrű sötétségbe borult, mintha szeme világát vesztette volna.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

vṛṣa-kapi-sutayā: ’Rádhá által’. Vrsabhánu leánya Rádhá (Bhaktisziddhánta Szaraszvatí beavatáskor kapott nevében a Vársabhánaví déví is így, apja utáni nevével utal rá). A sutā jelentése leány, a sutayā a szó harmadik esetben ragozott alakja (leány által). A vṛṣa-bhānu név jelentése ’legkiválóbb Nap’ – a vṛṣa szó szerint ’bikát’ jelent, átvitt értelemben egy csoport legkiválóbbja, legjobbika – így Rádhá apjának neve: ’a Napok közül az első’. A vers a versmértékhez illeszkedő utalással mutat Vrsabhánura, a kapi a ’Nap’ szinonimája.
nayana-maṇi: a ’szem drágaköve’. A rúpánuga (’Rúpa gószvámít követő’) vaisnavák végső célja Rádhá imádata, szolgálata – így önmagukra is Rádhá szolgálóleányaiként tekintenek. Például Rúpa gószvámí Rádhá és Krsna társaságában Rúpa Manydzsarí; Visvanáth Csakravartí meditációjában Vinóda Manydzsaríként szolgálja az isteni párt, hasonlóképpen Baladév Vidjábhúsan Ratnávalí Déví, Dzsagannáth dász bábádzsí Raszika Manydzsarí, Bhaktivinód Thákur Kamala Manydzsarí, Gaurakisór dász bábádzsí Guna Manydzsarí, míg Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákur Najana-mani Manydzsarí. A név „a szem drágaköve” a pupillát jelenti (a nyelvünkben a szeme bogara nem ilyen magasztos megjelölés), de értelmezhető a Rádhá szemében tükröződő, drágakőként tündöklő Krsnaként is.
Bár az éjszaka elmúlt, a világ mégis sűrű sötétbe borult, mintha elvesztette volna szeme bogarát – írja Srídhar Mahárádzs –, hiszen elment Najana-mani, azaz Bhaktisziddhánta Szaraszvatí.
kṛpaṇa-nayana: a nayana (szem) szó a nī (vezet, irányít) igei gyökből származik, a nayana a cselekvés megnevezése: ’vezetés’, átvitt értelemben ’szem’, míg a kṛpaṇa gyöke a kṛp (megkönyörül, megszán). A kṛpaṇa az, akit megszánnak, azaz szegény, elesett, vagy az, akiben nincs szánalom, azaz szánalom nélküli, fösvény, vagy vonakodó. A szóösszetétel – a ragozásból következően – megszólítás, így a szóösszetétel többféleképpen is értelmezhető: „Szegény szem(em)!” – kiált fel a költő, hiszen elveszett a szeme világa, mestere. Más értelmezésben a ’szegények vezetőjéhez’ kiált, ekkor a tanítvány a mesterét szólítja: ó, elesettek vezetője, vedd magadhoz szolgád! Ám olvashatjuk panaszként is, nevén nevezve mesterét: ó, ’vonakodó Najana’, ne késlekedj, mihamarabb vedd magadhoz szolgád!

yasya śrī-pāda-padmāt pravahati jagati prema-pīyūṣa-dhārā
yasya śrī-pāda-padma-cyuta-madhu satataṁ bhṛtya-bhṛṅgān vibharti |
yasya śrī-pāda-padmaṁ vraja-rasika-jano modate saṁpraśasya
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||2||

Akinek lótuszlábától ered a rajongó szeretet nektárfolyama ebben a világban,
akinek a lába lótuszáról lecsöppent méz táplálja a mindig őt szolgáló méhecskéket,
akinek lótuszlábát magasztalva örvendeznek a vradzsabeli ízeket értők –
szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

vātsalyaṁ yac ca pitror jagati bahu-mataṁ kaitavaṁ kevalaṁ tad
dāmpatyaṁ dasyutaiva svajana-gaṇa-kṛtā bandhutā vañcaneti |
vaikuṇṭha-sneha-mūrteḥ pada-nakha-kiraṇair yasya sandarśito 'smi
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||3||

Az atyai szeretet – mit oly nagyra becsülnek a világban – csupáncsak áltatás,
a házasság rablás, míg a rokonok által mutatott barátságosság egyszerűen csalás.
Vaikuntha gyöngéd szeretete megtestesítőjének láb-körmeinek fénysugara mutatta meg nekem mindezt.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

Az atyai szeretet, a házasság, vagy a rokonok baráti figyelme bizony nemegyszer feltételekhez kötött. Az atyai szeretet könnyen hideg távolságtartásba csap át, ha a fiú nem az atyja elvárásai szerint éli az életét. A statisztikák azt mutatják, hogy a házasságok fele zátonyra fut, s akkor az együttélés már nem építő, hanem egymás idejét, energiáját rabolják a felek… s gyakran a rokoni szeretet is csak addig tart, míg jól mennek a dolgok, a kölcsönös elvárások teljesülnek. Mi nyilván a mai élethelyzeteink fényében tekintünk e családi kapcsolatokra, míg Bhaktisziddhánta Szaraszvatí a közelmúlt Indiájának életéből néz rá. Míg a világ ezen szegletében a házasság elsősorban szerelmi házasság, nemegyszer csupán szenvedély szülte fellángolás, addig Indiában gyakran szülők által elrendezett, elrendelt élethelyzet, nem a pár, hanem a családok összekötése… a házasfelek számára elrendelt kötelesség, dharma. Ebből a szemszögből akár nemesnek is volna tekinthető – ám csupán világi kötelezettség.
A vers első pillantásra destruktívnak tűnhet: áltatás, rablás, csalás… ám a figyelmes olvasó nem csupán elutasítást találhat benne; a harmadik sor a megoldást mutatja meg: a költő Dajita dászt Vaikuntha gyöngéd szeretete megtestesülésének nevezi – és éppen erre a szeretetre van szükség a minőségi kapcsolatokhoz is. Ez a szeretet feltétel nélküli – s ha ez a feltétel nélküli szeretet alapozza meg és hatja át a családi kapcsolatokat, akkor azok valódi, szeretetteljes összefonódássá válnak. A válások száma növekedésének megállítására, a családok széthullásának megakadályozására a külső kényszer – például a válás tilalma vagy büntetése – helytelen eszköz, az aktív, élő, szeretetteljes kapcsolatok felépítése, megerősítése, megtartása jelenti a megoldást.

yā vāṇī kaṇṭha-lagnā vilasati satataṁ kṛṣṇa-caitanya-candre
karṇa-kroḍāj janānāṁ kim u nayana-gatāṁ saiva mūrtiṁ prakāśya |
nīlādrīśasya netrārpaṇa-bhavana-gatā netra-tārābhidheyā
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||4||

A Szó, ami szakadatlan árad Krsna-csaitanja-csandra ajkairól,
az emberek fülének mélyébe (bújás helyett) sokkal inkább szemmel látható formában jelenik meg,
és a Kék Hegy urának útközben felmutatott felajánlásként tölti be a Szem-gyöngy név jelentését.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

A Szó (vāṇī) Csaitanja Maháprabhu tanítása, mely most hangzó forma helyett szemmel láthatóan, Dajita dászként jelent meg. A mester Maháprabhu tanításának megtestesülése – e gondolatot Srídhar Mahárádzs a Prapanna-dzsívanámrta (A meghódolt lelkek életadó nektárja) című művének bevezető fohászában is felidézi:

gaura-vāg-vigrahaṁ vande
gaurāṅgam gaura-vaibhavam |
gaura-saṅkīrtanonmattam
gaura-kāruṇya-sundaram ||2||

Gaura megtestesült tanítását magasztalom! Alakja aranyfényben pompázik.
Maháprabhu dicsőségének (kiterjedése ő),
ki megmámorosodott Gaura szankírtanjától,
míg szépsége Gaura kegyét árasztja.

A Szem-gyöngy (netra-tāra) a versmértékhez igazodó utalás a Nayana-maṇi névre.
„a Kék Hegy urának útközben felmutatott felajánlás”: utalás egy történetre Dajita dász csecsemőkorából. A család akkoriban Dzsagannáth Puríban élt, Bimal Praszád (szanszkrtosan: Vimala-praszád, ez volt Bhaktisziddhánta Szaraszvatí születéskor kapott neve) épp csak fél éves volt. A Ratha-játrá ünnep idején. Dzsagannáth szekere megállt apja, Bhaktivinód Thákur háza előtt, és három napig meg sem moccant, hiába próbálták odébb húzni. Ekkor férje kérésének eleget téve édesanyja, Bhagavatí déví karjaiba vette a kisfiát, felszállt vele Dzsagannáth szekerére, és a múrti elé helyezte a fiúcskát – ez a Kék Hegy (Nílácsal, a város másik neve) urának, Dzsagannáth szemének tett felajánlás. A kisfiú kinyújtotta kezét, és megpaskolta Dzsagannáth múrtiját… ekkor egy virágfüzér kioldódott a múrti nyakából, s a gyermekre hullott, és a szekér is tovább gördült.

gaurendor asta-śaile kim u kanaka-ghano hema-hṛj-jambu-nadyā
āvirbhūtah pravarṣair nikhila-jana-padaṁ plāvayan dāva-dagdham |
gaurāvirbhāva-bhūmau rajasi ca sahasā saṁjugopa svayaṁ svaṁ
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||5||

Eltűnt a hegy mögött az Arany Hold – mit mondjunk hát arról az arany-felhőről, mely az aranyban dúskáló Dzsambu felől
jelent meg, hogy záporral árasszon el minden erdőtűztől felperzselt országot,
hogy aztán hirtelen elrejtőzzék Gauránga születési helyének porában.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

Az „eltűnt a hegy mögött” (asta-śaila) utalás valaki e világból való eltávozására, halálára. Fájdalmas az Arany Hold (Gaura-csandra) eltávozása, de mennyivel (kim u) fájdalmasabb Dajita dász eltávozása!
Az „aranyat hozó Dzsambu”: A Bhágavata-purána az 5.16. fejezetben ír a mennyei bolygókról. A mennyei Gangá egyik ága, a Dzsambu folyó medrét a Méru hegyen növő rózsaalma fákról (jambóza, vagy mirtuszalma, szanszkrtul: jambu) lepotyogó hatalmas gyümölcsök nedve tölti fel. Mikor a gyümölcslé feláztatja partot a szél és a napsütés kiszárítja, temérdek aranyrög marad utána – a mennyek lakóinak ékszerei ebből a makulátlan, színtiszta aranyból készülnek. Az arany a tiszta istenszeretet, a préma szimbóluma: Bhaktisziddhánta Szaraszvatí az arany felhő, aki az arany esővel – a rajongó szeretet záporával – enyhíti az erdőtűzhöz hasonlatos létforgatag, a szanszára okozta szenvedést szerte a világban.
Csaitanja Maháprabhu Dzsagannáth Puríban hagyta el e világot, míg Bhaktisziddhánta Szaraszvatí ott született, ám Navadvípban, Maháprabhu születési helyén távozott.

gauro gaurasya śiṣyo gurur api jagatāṁ gāyatāṁ gaura-gāthā
gauḍe gauḍīya-goṣṭhy-āśrita-gaṇa-garimā drāviḍe gaura-garvī |
gāndharvā gauravāḍhyo giri-dhara-parama-preyasāṁ yo gariṣṭho
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||6||

Gaura arany tanítványa, bár a Gauráról éneklő világok mestere is egyben.
Gaudában a gaudíják gyülekezetében oltalmat nyert sokaság kiváló tanítója, míg dél-Indiában Gaura büszke (hirdetője).
Gándharvá megbecsülését élvező, Giridhárí legeslegkedvesebbje.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is! 

Guru, Gauránga: a két szó együtt alliterációra csábítja a költőt. „Gaura arany tanítványa”: Dajita dász beavató mestere Gaurakisór dász bábádzsí, a Gaura itt őt jelenti, míg a „Gauráról éneklő világok” a Csaitanja-követő vaisnavákra utal.
Gauda: Nyugat-Bengál neve. A garimā szó szerint kiválóságot jelent, de mert a guru szóból származik, a „kiváló tanító” szófordulattal adtuk vissza jelentését.
Gándharvá Rádhá, míg Giridhárí (’Hegyemelő’) Krsna neve. Gándharviká-Giridhárí – az isteni pár, a Bhaktisziddhánta Szaraszvatí által imádott múrtik nevei.

yo rādhā-kṛṣṇa-nāmāmṛta-jala-nidhināplāvayad-viśvam etad
āmlecchāśeṣa-lokam dvija-nṛpa-vaṇijaṁ śūdra-śūdrāpakṛṣṭam |
muktaiḥ siddhair agamyaḥ patita-jana-sakho gaura-kāruṇya-śaktir
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||7||

Aki Rádhá és Krsna nevei nektáróceánjának vizével árasztotta el ezt a mindenséget,
a barbárokétól kezdve minden világot, a bráhmanákat, ksatrijákat, vaisjákat, súdrákat és mindenki mást.
Megközelíthetetlen a „megszabadultak” és a „tökéletességre jutottak” számára, ám barátja az elesetteknek, ő Gaura kegyének ereje.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

apy-āśā vartate tat puraṭa-vara-vapur lokituṁ loka-śandaṁ
dīrghaṁ nīlābja-netraṁ tila-kusuma-nasaṁ ninditārdhendu-bhālam |
saumyaṁ śubhrāṁśu-dantaṁ śata-dala-vadanaṁ dīrgha-bāhuṁ vareṇyaṁ
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||8||

Bárcsak teljesülne vágyam, és láthatnám a világra áldást hozó csodás aranyló alakját,
magas termetét, kéklótusz szemét, szezámvirág orrát, a fél-holdat megszégyenítő homlokát,
kedves személyiségét, fehéren ragyogó fogait, rózsa-orcáját, hosszú karjait.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

„kedves személyiségét”: a saumya ’holdast’ jelent, s mindazt, ami a Holddal hozható kapcsolatba: kedvest, jámbort, áldásost, szépet.

gaurābde śūnya-bāṇānvita-nigama-mite kṛṣṇa-pakṣe caturthyāṁ
pauṣe māse maghāyām amara-gaṇa-guror vāsare vai niśānte |
dāso yo rādhikāyā atiśaya-dayito nitya-līlā-praviṣṭo
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||9||

A Csaitanja Maháprabhut követő 450. esztendőben, a fogyó hold negyedik napján
Pausa hónapban, Maghá csillagzat alatt, csütörtökön, az éjszaka végén,
Rádhiká szolgája, a kiváló Dajita örök hajlékára távozott.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

śūnya-bāṇa-anvita-nigama-mite: a szanszkrt költészetben a számjegyeket rájuk utaló fogalmakkal helyettesítik , így szóösszetétel pontosan: ’üres-nyíllal-kísért-véda-szerint mértben’. Az üres nulla, a szerelemistennek öt nyila van, és négy véda ismeretes… és mert a versekben a számokat fordított sorrendben írják, ez 450-et ad.
amara-gaṇa-guror vāsare: a ’félistenek mesterének’, Brhaszpatinak bolygója a Jupiter, ’napja’ a csütörtök.
Bhaktisziddhánta Szaraszvatí eltávozásának ideje 1937. január 1, csütörtök, hajnali 5:30.

hā-hā-kārair janānāṁ guru-caraṇa-juṣāṁ pūritā bhūr nabhaś ca
yāto'sau kutra viśvaṁ prabhupada-virahād-dhanta śūnyāyitaṁ me |
pādābje nitya-bhṛtyaḥ kṣaṇam api virahaṁ notsahe soḍhum atra
yatrāsau tatra śīghraṁ kṛpaṇa-nayana he niyatāṁ kiṅkaro'yam ||10||

Eget s földet betöltötték mesterük lábának szentelődő hívei jajkiáltásai:
Hová ment?! Ó, jaj! Prabhupádtól távol üressé lett az egész világ!
Lótuszlábaitól való elválást örök szolgája még egy pillanatra sem képes elviselni.
Szegény szemem! Bárhol is legyen (mesterem), mihamarább vezettessék oda e szolga is!

„üressé lett az egész világ” (viśvaṁ śūnyāyitaṁ): a fogalmazás Raghunáth dász Rúpa gószvámí eltávozásakor írt költeményének egy strófájára emlékeztet:

śūnyāyate mahā-goṣṭhaṁ girīndro 'jagarāyate |
vyāghra-tuṇḍāyate kuṇḍaṁ jīvātu-rahitasya me ||

„Üressé vált Nanda földje, a Szent Hegy kígyóként néz felém,
a Rádhá-kund tigris torka, mesterem nélkül mit sem ér.”

Srídhar Mahárádzs költeményének versmértéke: sragdharā (virágfüzéres)

brahma-gájatrí

A brahma-gájatrí mantrával kapcsolatban megoszlanak a vélemények: egyesek szerint bizalmas, a beavatottak számára zenghető és zengendő mantra, míg mások nyilvánosan éneklik, és mindenki számára ajánlják a zengését. Így az érdeklődő olvasó az interneten ugyan bőségesen találhat különféle fordításokat, ám ezekben gyakran nem választható külön az eredeti szöveg annak értelmezésétől... olykor a szanszkrt szövegtől meglehetősen messze vezető értelmezéstől.




Hosszas tűnődés után úgy döntöttem, magam is írok erről a mantráról... ám nem ajánlom a cikket olvasásra mindenkinek.

• Kedves olvasó, ha úgy gondolod, helyénvaló volna beavatottként zengeni ezt a mantrát, ám még nem kaptad meg, tudd, szívemből egyetértek veled! Egyben azt tanácsolom, légy türelmes, ne most olvasd tovább ezt a cikket, ráérsz akkor, ha eljött az ideje. A mantra akkor gyümölcsöző, ha a megfelelő személytől kaptad, és a megfelelő időben, helyen és módon zenged.

• És kedves olvasó, ha már megkaptad mesteredtől a mantrát, vagy oly sokszor hallottad már, és érdekel a jelentése – jó helyen jársz, ezt a cikket neked írtam.

A cikkben kétféle módon igyekszem bemutatni a mantrát: az egyikben csupán a szavak fordítását írom le, megpróbálom ezzel közelebb hozni az olvasóhoz a szanszkrt szöveg jelentéseit.
S nyilván, ahány iskola, e szavaknak annyiféle értelmezésével találkozhatunk. Én a Csaitanja-követő vaisnavák egyik kiválósága, Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs tanításának fényében próbálom megvilágítani a mantra mélyebb jelentését.

A brahma-gájatrí a Rg-véda 3.62. himnuszának tizedik strófája:

om bhūr bhuvaḥ svaḥ
tat savitur varenyaṁ |
bhargo devasya dhīmahi |
dhiyo yo naḥ pracodayāt ||

Óm! Föld, Levegőég, Menny!
Ama Nap legkiválóbbján,
Isten ragyogásán meditáljunk!
Bárcsak ő lelkesítené értelmünk!

Oṁ: a mantra magja. Ahogy a fa a magjából sarjad, a mantra úgy bontakozik ki a mag-szótagból. (Az óm-mal kapcsolatban jó szívvel ajánlom e cikkből a vonatkozó részt.) Ezután a három létszféra következik: bhūr, bhuvaḥ, svaḥ, a föld, a levegőég és a menny világa. Az ómkára és a létszférák (vyāhṛti) – a fenti szövegben az első sor – a véda-szövegben nincsenek, de természetesen a gájatrí mantra velük együtt egész.

A tat mutató névmás, „az” értelemben. A savitur a savitṛ birtokos (vagy eredethatározós) esetben ragozott alakja, a savitṛ pedig a sū (létrehoz, nemz, teremt) igei gyökből képzett szó, a cselekvés elvégzőjére utaló képzővel, így jelentése: nemző, létrehozó – a Nap egyik gyakran használt megnevezése. A vareṇyam legkiválóbbat, imádandót, kívánatost, óhajtottat jelent.

A bhargaḥ (a szavak közti hasonulás miatt a versben bhargo) jelentése ragyogás, fény. A devasya az isten jelentésű deva szó birtokos esete: istené. A deva a div – ragyog, játszik – igéből származik: ragyogó, fénylő; s mert a dhīmahi jelentése: meditáljunk, így e rész fordítása: „Isten ragyogásán meditáljunk!”

A dhī jelentése: értelem, meditáció, fohász, a dhiyaḥ (a versben a hasonulás miatt dhiyo) a dhī birtokos (vagy eredethatározós) esete. Hozzá kapcsolódik a naḥ – miénk. A yaḥ (a versben hasonulva yo) vonatkozó névmás: aki. Végezetül a pracodayāt a pracud - ösztönöz, bátorít, hajszol ige óhajtó módban: „aki a mi értelmünket ösztönözné”

A gájatrí egy versmérték, három részből áll, s ennek megfelelően a gájatrí mantrákban mindhárom részhez egy-egy állítmány tartozik (bár a fenti versben csak a második kettőt találjuk, de az első kimondatlan hozzá tartozik a mantra első részéhez). A hátom rész az alábbi állítmányokkal jellemezhető: 1. vidmahe (felismerjük, szemléljük, megértjük, tapasztaljuk, átéljük, átérezzük, a gyök: vid), 2. dhīmahi (meditáljunk, összpontosítsuk figyelmünket – kívánalom kifejezése vidhi-liṅ esetttel, a gyök: dhā) és pracodayāt (ösztönözzön, bátorítson – óhajtó mód, a gyök: pracud).

Jelentőségteljes az igék módja is... az első kijelentő: tudjuk, immáron megértettük, hogy a Nap, minden forrása, a annak isteni ragyogása a célunk. A második vidhi-liṅben van. Ez kis magyarázatra szorul: a vidhi-liṅ igeragozáai móddal fejezi ki a szanszkrt, hogy jó volna, ha az ember azt a bizonyos dolgot megtenné. Magyarul felszólítunk: reggel moss fogat! a szanszkrt ezt inkább ebben a bizonyos vidhi-liṅben: helyes, ha reggel fogat mosol. Finom rábeszélés kifejezése – bár az eset neve szabályt jelent egyébként, de nem mint utasítás, hanem a helyes cselekvés szabályszerűsége értelemben. A fenti mantrában: Felismertük, megértettük az isteni ragyogást, meditáljunk hát rajta! S a harmadik rész, a harmadik ige óhajtó mód, hozzá (tat) fohászkodunk, aki (yaḥ) bárcsak ösztönözné meditációnkat.



Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs értelmezésében a mantra mélyebb értelemben Rádhá szolgálatára ösztönöz.
A mantra első szavai a létszférákra emlékeztetnek: az ember nem más, mindenség kicsiny mása, így a létszférák bennünk is jelen vannak. A bhūḥ (föld), a világ elsődlegesen észlelhető fizikai síkjára utal, az anyagi testre. A bhuvas (levegőég) az elme világára utal: előző életeinkben felhalmozott karma összességéből következő, azokból életünkbe átszűrődő meghatározottságok, vonzalmak és elutasítások. A következő fogalom a svar (menny) az értelem világát jelöli, a vizsgálat és következtetések nyomán hozott tudatos döntéseinkét.
A mantra következő szava:„az” (tat), pedig az előbbi létszférák összessége. Az analógiát folytatva a mantrában említett Nap (savitṛ) az egész testet bevilágító belső Nap, a lélek. Lélek kétféle lehet, az egyéni lélek és a felsőlélek, Srídhar Mahárádzs értelmezésében itt az előbbiről van szó, a szolgáló (sevin) lélekről – az anyagi lélek elsődleges természete szerint ugyanis Krsna szolgája.
Honnan származik a belső Nap, a lélek fénye? Az általa is imádandó legkiválóbbtól (vareṇya), az isteni ragyogástól (bhargaḥ).
Mi ez az isteni fény, Isten (devasya) e ragyogása (bhargaḥ)? A Csaitanja-követő vaisnavák Csaitanját Rádhá és Krsna együttes megjelenéseként imádják – ő Krsna, aki Rádhá testszínébe, Rádhá tündöklésébe burkolózik – Isten ragyogása így Rádhára utal. Ő a forrása az isteni kedvtelések sokaságának. Ő a játékos hullámokban kiáradó isteni erő. Az isteni hajlék (goloka-dhāman) is az ő megnyilvánulása, mely helyet ad az isteni kedvteléseknek.
Ez az az isteni ragyogás, mely a lelkek imádatának és szolgálatának fókusza –a mantra „meditáljunk!” (dhīmahi) szava ebben az értelemben hordoz cselekvő jelleget.

Srídhar Mahárádzs versbe szedve írt szanszkrt nyelvű kommentárt a brahma-gájatrí mantrához, s a költeményét e szavakkal zárja:

gāyatrī-muralīṣṭa-kīrtana-dhanaṁ rādhā-padam dhīmahi |
gāyatrī-gaditaṁ mahāprabhu-mataṁ rādhā-padam dhīmahi |
dhīrārādhanam eva nānyad iti tad rādhā-padam dhīmahi ||

A gájatrí-Muralí szeretett kírtana-kincsén, Rádhá lábán meditáljunk!
A gájatrí által megénekelt, Maháprabhu által tanácsolt Rádhá lábán meditáljunk!
A bölcsek imádottján, Rádhá lábán meditáljunk, rajta kívül nincs is semmi más!

A gájatrí mantra Krsna Muralí nevű fuvolájának Rádhát magasztaló muzsikája. „Rajta kívül nincs is semmi más”: Rádhá a legteljesebb mértékben képviseli a szeretetteljes szolgálat minden fajtáját: lévén a mádhurja-rasza magában foglalja a többi raszát. Így a Rádhá-dászjam, Rádhá szolgálata önmagában elegendő a végső beteljesülés megleléséhez.