a szanszkrt költészet néhány fonetikai díszítőeleme

Kāvyaṁ rasātmakaṁ vākyam – a költészet az érzelmekkel telített, (ízes, szép) beszéd – definiálja a költészetet Visvanáth Kavirádzs (14. sz.) a Kompozíció tükre (Száhitja-darpana) című művében.

Mitől lesz szép a vers? a díszítőelemeket két nagy csoportba szokás sorolni. Az elsőbe a fonetikai díszítőelemek (śabdālaṅkāra) – rímek, alliterációk – tartoznak, ahol a szépség forrása a csengő-bongó, vagy éppen az érdekes, izgalmas hangzás. A másodikba csoportot a szöveg jelentésével kapcsolatos díszítőelemek (arthālaṅkāra) – hasonlatok, metaforák, utalások – jelentik, itt a szépség az elmesélt képekből, a szavakkal kifejezett jelentésből fakad. A díszítőelemek teljes felsorolása szétfeszíti e cikk kereteit… a Száhitja-darpana hetvennyolc jelentéssel kapcsolatos díszítőelemet különböztet meg! Az alábbiakban a fonetikai díszítőelemek világába pillantunk be.

anuprāsa (alliteráció)

A cheka-anuprāsa (szelíd, egyszeri alliteráció), mikor csak néhány mássalhangzó ismétlődik,

ādāya bakula-gandhān andhīkurvan pade pade bhramarān |
ayam eti manda-mandaṁ kāverī-vāri-pāvanaḥ pavanaḥ ||

Elragadja a bakula-fák illatát, s ezzel lassacskán megzavarja a méheket,
így érkezik lágyan a Kávérí vize felől a tisztító szellő.

A gandhān-andhī (illatokat, megvakít), kāverī-vāri (Kávérí vize) példák az egyszeri alliterációra. A versben az andhīkurvan jelentése: „megvakítva”, ami itt érzékelés lehetőségének elvételét jelenti. A magyar fordításban képzavarnak tűnő szót helyettesítettem a „megzavarja” igével. A bakula-fák illatos virágukról nevezetesek, a szellő ezt elvéve zavarja meg a virágok körül döngicsélő méheket.

A vṛtti-anuprāsa (harmonikus alliteráció) az előbbi fokozása: mikor ugyanazon mássalhangzó gyakorta ismétlődik.

A śruti-anuprāsa (melodikus alliteráció) olyan alliteráció, mikor ugyanabba a kiejtési csoportba tartozó mássalhangzó ismétlése, Pánini óta a szanszkrt nyelv mássalhangzóit a kiejtés helye szerint sorolják csoportokba: a sorok a hangképzés helyét, az oszlopok a zöngétlen-, zöngés- és orrhangokat, a félhangokat és a sziszegő hangokat. 

képzés helye	zöngétlen		zöngés		orrhang	félhang	sziszegő
torok	ka	kha	ga	gha	ṅ	h
szájüreg hátsó részén	ca	cha	ja	jha	ñ	y	ś
szájpadlás	ṭa	ṭha	ḍa	ḍha	ṇ	r	ṣ
fog	ta	tha	da	dha	n	l	s
ajak	pa	pha	ba	bha	m	v

A táblázatból kitűnik, hogy az alábbi versben a j és a y hangok a jīvayanti (éltet, itt: az életbe visszahoz), yāḥ (aki) és jayinīs (legyőző) szavakban azonos helyen képződnek, tehát melodikus alliterációd adnak:

dṛśā dagdhaṁ manasijaṁ jīvayanti dṛśaiva yāḥ |
virūpākṣasya jayinīs tāḥ stumo vāma-locanāḥ ||

Aki (Siva) pillantás nyomán elhamvadt Szerelmet pillantásával visszahozta az életbe,
a Furcsaszemű legyőzőjét, a Szépszeműt magasztaljuk!

A vers azt a történetre utal, amikor a Szerelemisten megzavarta Siva meditációját, aki a harmadik szemével rápillantva nyomban hamuvá is égette. Ám Párvatí életre keltette a Szerelemistent, akit azóta Ananga („testetlen”) néven is ismernek. Manasi-ja, azaz „gondolatszülte”, vagy „képzelet teremtette” a Szerelemisten másik neve. Sivát másik neve Virūpākṣa („formátlan szemű”), mert a három szeme szokatlan, illetve mert a meditációja forma nélküli.

A szanszkrt versek időmértékesek, s általában nem rímelnek. A negyedversek végének ismétlődése – azaz a rím – nem elengedhetetlen kelléke a versnek, hanem az alliteráció díszítőelem egy alesete: antya-anuprāsa (vég-alliteráció) néven ismeretes.

A lāṭa-anuprāsa – olyan szavak ismétlése, melyek azonos hangalakúak, azonos szótő is, ám eltérő ragozásban állnak. A nayana (szem) szó itt elsőként nőnemű megszólító esetben áll, máskor kettes szám alanyesetben.

smera-rājīva-nayane nayane kiṁ nimīlite |
paśya nirjita-kandarpaṁ kandarpa-vaśagaṁ priyam ||

Mosolygó lótusz-szemű! miért húnytad le szemed?
Nézd! Győzött a szerelem, a szerelem szolgája lett kedvesed!


yamaka

A yamaka ezzel szemben olyan szóismétlés, melyben a szótagok-szavak hangalakja ugyan ismétlődik, ám más jelentésben. Daṇḍin a Kāvyadarśa oldalain tucatnyi alesetet sorakoztat fel… ízlelgessük együtt két versét:

mānena mānena sakhi praṇayo’bhūt priye jane |
khaṇḍitā kaṇṭham āśliṣya tam eva kuru satrapam ||3.4.||

Ne fordulj ilyen féltékeny haraggal kedvesed felé, légy nyájas,
bár hűtlen hozzád, nyakát ölelve szégyenítsd meg őt!

A költészet nyolc tipikus női karaktere (nāyikā) közül az egyik a khaṇḍitā – aki hűtlen kedvese miatt szenved. A māna jelentése tisztelet, megbecsülés, de lehet önbizalom is, esetleg önteltség, vagy – miként szövegünkben is – sértett büszkeség, a féltékenységből fakadó harag: mānena – féltékeny haraggal. Ám a mā anena – ne ezzel – szavak összeolvadva éppen így hangzanak: mānena.


madhuraṁ madhur ambhoja-vadane vada netrayoḥ ||
vibhramaṁ bhramara-bhrāntyā viḍambayati kiṁ nv-idam ||3.8.||

Ó, lótusz-arcú leány! Mondd, ugye a tavasz szemeid édes
táncát utánozza itt a méhek kerengésével?

Az oldalpillantás, a szemsarok felé mozgó szem a művészetekben szerelem egyik árulkodó jele. A vers elején a madhuram (édes), szótagjai ismétlődnek a madhur ambhoja- (tavasz lótusz) szavakban, majd a folytásban a vadane (arcú!) szó ismétlődik a vada netrayoḥ (mondd szemeké) szavakban.

A következő versünk Sankara költeményének, a Satpadí-sztótramnak negyedik strófája.

uddhṛta-naga nagabhid-anuja
danuja-kulāmitra mitra-śaśi-dṛṣṭe |
dṛṣṭe bhavati prabhavati na
bhavati kim bhava-tiraskāraḥ ||

Hegyemelő! Indra öccse!
A démoni nemzetségek ellensége! Nap-Hold-szemű!
Hatalmas úr, téged látva ne
tűnne el a világi lét?

E vers halmozza az ismétlődő szópárokat: uddhṛta-naga (hegyemelő!) naga-bhid-anuja (hegy-daraboló öccse!) danuja-kulāmitra (démoni nemzetségek vetélytársa!) mitra-śaśi-dṛṣṭe (Nap-Hold szemű!) dṛṣṭe (megpillantás után) bhavati (Öné) prabhavati (hatalmasé) na bhavati kim (vajon ne lenne) bhava-tiraskāraḥ (lét-eltűnés).

A yamaka speciális esete a páda utolsó, és a rákövetkező páda elejének azonossága. A példánk Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs költeménye, melyben a negyedversek végének szótagai egyeznek a rákövetkező negyedvers első szavával – kivéve a harmadikat, mely az utolsó negyedverssel, a refrénnel rímel:

sujanārbuda-rādhita-pāda-yugaṁ
yuga-dharma-dhurandhara-pātra-varam |
varadābhaya-dāyaka-pūjya-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam ||1||

Úriemberek milliói imádják lábait.
A világkorszak dharmájának oszlopa ő, a kiválóságok legjobbja,
kinek imádatra méltó lótuszlába megáld, és megajándékoz a rettenthetetlenséggel.
Újra és újra Prabhupád lábainál borulok a földre.

A yuga párt és világkorszakot is jelent a pāda-yuga (láb-pár), illetve a yuga-dharma (világkorszak dharmája) szókapcsolatokban. A vara jelentése legjobb, legkiválóbb, illetve a varada szóban: áldást adó, míg a padam leggyakoribb jelentései: láb, lépés, nyom,


Alternatív tagolás

Rejtett jelentéseket hordozhatnak elvett és hozzáadott szótagok, vagy a szöveg alternatív tagolása is. Ilyenkor a mondat valamelyik szavában egy-egy hangot felcserélve az azonos kiejtési csoportban hozzá közel álló mássalhangzóval adja a kulcsot a rejtett értelem megtalálásához – ha több szó módosulása egy irányba mutat, akkor bizonyosak lehetünk: helyesen találtunk rá a sugallt jelentésre.

kūjanti kokilāḥ sāle yauvane phullam ambujam |
kiṁ karotu kuraṅgākṣī vadanena nipīḍitā ||

A fán kakukkok dalolnak, ó, ifjú leány, kifeslenek lótusz bimbói (is),
mit tehetnél te szavakkal gyötört őz-szemű (szépség)!

A vers minden apró momentuma a szerelmet idézi. A kakukk hangja a szerelmes hangulatot fokozó körülmények egyike (uddīpana). Éppígy a mangó, s ha a ra szótaggal kiegészítjük a sāle (fán) szót, akkor bizony a kakukk a mangófán (rasāle) énekel, s a mangó a szerelmi vágy szimbóluma. A fa és a tavacska félreeső helyen, az erdő mélyén rejlik: erre utal, hogy a hozzáadott ra szótagért cserébe elvesszük a yauvane (ifjú leány!) első szótagját (yau): a vane jelentése ugyanis erdőben. A leány nincs egyedül a sűrűben, hiszen szavak miatt szenved: „szavak (vadanena) által gyötretett (nipīḍitā)”, mondja a vers. S ha a vadanena szó első mássalhangzóját (va) felcseréljük a kiejtésben hozzá közel álló ma hangzóval, máris kiderül a gyötrelem oka: hősnőnk madanena, (madana a mámorító, tébolyító szerelem) azaz a szerelem által gyötretett. Összefoglalva: csupán két-két szótag elvétele és hozzáadása révén versünk új értelmet nyer:

kūjanti kokilāḥ rasāle vane phullamambujam |
kiṁ karotu kuraṅgākṣī madanena nipīḍitā ||

A mangófán kakukkok dalolnak, az erdei (tavacska) lótuszbimbaja (is) kifeslett,
mit tehetnél te, a szerelem tébolya által gyötört őz-szemű (leány)!

A szavak alternatív tagolásából fakadó másodlagos jelentést illusztrálja az alábbi vers.

pāṇḍavānāṁ sabhā-madhye duryodhana upāgataḥ |
yasmai gāṁ ca suvarṇaṁ ca sarvāṇy ābharaṇāni ca ||

A pándavák gyülekezetének közepén megjelent Durjódhan,
akinek tehenet, aranyat s számtalan ékszert.

A vers láthatóan így hiányos, van alanyunk, tárgyunk és helyhatározónk, ám vajon mi is történt a pándavák gyülekezetében Durjódhannal? A szanszkrt szövegben hagyományosan a szavakat szóközök nélkül írják, így többféle módon is tagolható, olvasható. Az első sor vége más tagolásban így is értelmezhető: … madhye ’dur yo ’dhana, „…közepén adtak, aki vagyontalan”, itt rejtőzik a vers hiányzó állítmánya. A pándavák pompás palotájában Durjódhan herceg csupán koldusnak tűnt – természetesen nem ezért, hanem vendég volta miatt ajándékozták meg.


Következő példánk a Bhagavad-gítából való, szintén a szavak alternatív tagolásából eredő másodlagos jelentést példázza:

gurūnahatvāhimahānubhāvān
śreyo bhoktuṁ bhaikṣyam apīha loke |
hatvārtha-kāmāṁstu gurūn ihaiva
bhuñjīya bhogān rudhira-pradigdhān ||2.5||

Mert jobb e világban a nagyméltóságú feljebbvalókat nem ölve akár alamizsnát is enni,
mintsem hogy a vagyonvágyó feljebbvalókat megölve vérrel mocskolt gyönyöröket élvezzek. (Bg. 2.5.)

A vers első pádáját általában így tagolják: gurūn-ahatvā-hi-mahānubhāvān, a feljebbvalókat - nem ölve - bizony - a nagyméltóságúakat. Ám tagolható ekképp is: gurūn-ahatvā-himaha-anubhāvān. A himaha szó jelentése: Nap (szó szerint „a hideg elűzője”, elpusztítója: hima – hideg; ha – elpusztító), az anubhāva pedig szóösszetételben valamilyen erejű, hatalmú személyre utal, ezért a szöveget olvashatjuk így is: „a feljebbvalókat meg nem ölve, kik oly hatalmasak, akár a Nap”. E másodlagos értelmezés még határozottabban rámutat Arjunának feljebbvalói iránti tiszteletére, s így érthetőbbé teszi a szívében elhatalmasodó zavart.


śleṣa

A többes jelentésű szavak költeménybe illesztése a śleṣa (ölelés, találkozás). Rúpa gószvámí Padjávalí című antológiájának egyik fejezete Rádhá és Krsna csalafinta beszélgetéseinek gyűjteménye. E beszélgetések humora a többes jelentésű szavak szándékos félreértésén alapul:
- aṅgulyā kaḥ kavāṭaṁ
- kas tvaṁ bho niśi keśavaḥ
- vāsaḥ samprati keśava
- rādhe tvaṁ kupitā
- ko’yaṁ dvāri hariḥ
- uttiṣṭhārāt tarau me taruṇi

A különös fordulatokban bővelkedő (citrālaṅkāra) versek közé sorolják a képverseket is. Ilyen Rúpa gószvámí verse, vagy a Páda-kalpataruban található vers a mahámantráról. (a felsorolásunkba illő költemény, még ha nem is szanszkrt nyelvű)