brahma-gájatrí

A brahma-gájatrí mantrával kapcsolatban megoszlanak a vélemények: egyesek szerint bizalmas, a beavatottak számára zenghető és zengendő mantra, míg mások nyilvánosan éneklik, és mindenki számára ajánlják a zengését. Így az érdeklődő olvasó az interneten ugyan bőségesen találhat különféle fordításokat, ám ezekben gyakran nem választható külön az eredeti szöveg annak értelmezésétől... olykor a szanszkrt szövegtől meglehetősen messze vezető értelmezéstől.




Hosszas tűnődés után úgy döntöttem, magam is írok erről a mantráról... ám nem ajánlom a cikket olvasásra mindenkinek.

• Kedves olvasó, ha úgy gondolod, helyénvaló volna beavatottként zengeni ezt a mantrát, ám még nem kaptad meg, tudd, szívemből egyetértek veled! Egyben azt tanácsolom, légy türelmes, ne most olvasd tovább ezt a cikket, ráérsz akkor, ha eljött az ideje. A mantra akkor gyümölcsöző, ha a megfelelő személytől kaptad, és a megfelelő időben, helyen és módon zenged.

• És kedves olvasó, ha már megkaptad mesteredtől a mantrát, vagy oly sokszor hallottad már, és érdekel a jelentése – jó helyen jársz, ezt a cikket neked írtam.

A cikkben kétféle módon igyekszem bemutatni a mantrát: az egyikben csupán a szavak fordítását írom le, megpróbálom ezzel közelebb hozni az olvasóhoz a szanszkrt szöveg jelentéseit.
S nyilván, ahány iskola, e szavaknak annyiféle értelmezésével találkozhatunk. Én a Csaitanja-követő vaisnavák egyik kiválósága, Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs tanításának fényében próbálom megvilágítani a mantra mélyebb jelentését.

A brahma-gájatrí a Rg-véda 3.62. himnuszának tizedik strófája:

om bhūr bhuvaḥ svaḥ
tat savitur varenyaṁ |
bhargo devasya dhīmahi |
dhiyo yo naḥ pracodayāt ||

Óm! Föld, Levegőég, Menny!
Ama Nap legkiválóbbján,
Isten ragyogásán meditáljunk!
Bárcsak ő lelkesítené értelmünk!

Oṁ: a mantra magja. Ahogy a fa a magjából sarjad, a mantra úgy bontakozik ki a mag-szótagból. (Az óm-mal kapcsolatban jó szívvel ajánlom e cikkből a vonatkozó részt.) Ezután a három létszféra következik: bhūr, bhuvaḥ, svaḥ, a föld, a levegőég és a menny világa. Az ómkára és a létszférák (vyāhṛti) – a fenti szövegben az első sor – a véda-szövegben nincsenek, de természetesen a gájatrí mantra velük együtt egész.

A tat mutató névmás, „az” értelemben. A savitur a savitṛ birtokos (vagy eredethatározós) esetben ragozott alakja, a savitṛ pedig a sū (létrehoz, nemz, teremt) igei gyökből képzett szó, a cselekvés elvégzőjére utaló képzővel, így jelentése: nemző, létrehozó – a Nap egyik gyakran használt megnevezése. A vareṇyam legkiválóbbat, imádandót, kívánatost, óhajtottat jelent.

A bhargaḥ (a szavak közti hasonulás miatt a versben bhargo) jelentése ragyogás, fény. A devasya az isten jelentésű deva szó birtokos esete: istené. A deva a div – ragyog, játszik – igéből származik: ragyogó, fénylő; s mert a dhīmahi jelentése: meditáljunk, így e rész fordítása: „Isten ragyogásán meditáljunk!”

A dhī jelentése: értelem, meditáció, fohász, a dhiyaḥ (a versben a hasonulás miatt dhiyo) a dhī birtokos (vagy eredethatározós) esete. Hozzá kapcsolódik a naḥ – miénk. A yaḥ (a versben hasonulva yo) vonatkozó névmás: aki. Végezetül a pracodayāt a pracud - ösztönöz, bátorít, hajszol ige óhajtó módban: „aki a mi értelmünket ösztönözné”

A gájatrí egy versmérték, három részből áll, s ennek megfelelően a gájatrí mantrákban mindhárom részhez egy-egy állítmány tartozik (bár a fenti versben csak a második kettőt találjuk, de az első kimondatlan hozzá tartozik a mantra első részéhez). A hátom rész az alábbi állítmányokkal jellemezhető: 1. vidmahe (felismerjük, szemléljük, megértjük, tapasztaljuk, átéljük, átérezzük, a gyök: vid), 2. dhīmahi (meditáljunk, összpontosítsuk figyelmünket – kívánalom kifejezése vidhi-liṅ esetttel, a gyök: dhā) és pracodayāt (ösztönözzön, bátorítson – óhajtó mód, a gyök: pracud).

Jelentőségteljes az igék módja is... az első kijelentő: tudjuk, immáron megértettük, hogy a Nap, minden forrása, a annak isteni ragyogása a célunk. A második vidhi-liṅben van. Ez kis magyarázatra szorul: a vidhi-liṅ igeragozáai móddal fejezi ki a szanszkrt, hogy jó volna, ha az ember azt a bizonyos dolgot megtenné. Magyarul felszólítunk: reggel moss fogat! a szanszkrt ezt inkább ebben a bizonyos vidhi-liṅben: helyes, ha reggel fogat mosol. Finom rábeszélés kifejezése – bár az eset neve szabályt jelent egyébként, de nem mint utasítás, hanem a helyes cselekvés szabályszerűsége értelemben. A fenti mantrában: Felismertük, megértettük az isteni ragyogást, meditáljunk hát rajta! S a harmadik rész, a harmadik ige óhajtó mód, hozzá (tat) fohászkodunk, aki (yaḥ) bárcsak ösztönözné meditációnkat.



Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs értelmezésében a mantra mélyebb értelemben Rádhá szolgálatára ösztönöz.
A mantra első szavai a létszférákra emlékeztetnek: az ember nem más, mindenség kicsiny mása, így a létszférák bennünk is jelen vannak. A bhūḥ (föld), a világ elsődlegesen észlelhető fizikai síkjára utal, az anyagi testre. A bhuvas (levegőég) az elme világára utal: előző életeinkben felhalmozott karma összességéből következő, azokból életünkbe átszűrődő meghatározottságok, vonzalmak és elutasítások. A következő fogalom a svar (menny) az értelem világát jelöli, a vizsgálat és következtetések nyomán hozott tudatos döntéseinkét.
A mantra következő szava:„az” (tat), pedig az előbbi létszférák összessége. Az analógiát folytatva a mantrában említett Nap (savitṛ) az egész testet bevilágító belső Nap, a lélek. Lélek kétféle lehet, az egyéni lélek és a felsőlélek, Srídhar Mahárádzs értelmezésében itt az előbbiről van szó, a szolgáló (sevin) lélekről – az anyagi lélek elsődleges természete szerint ugyanis Krsna szolgája.
Honnan származik a belső Nap, a lélek fénye? Az általa is imádandó legkiválóbbtól (vareṇya), az isteni ragyogástól (bhargaḥ).
Mi ez az isteni fény, Isten (devasya) e ragyogása (bhargaḥ)? A Csaitanja-követő vaisnavák Csaitanját Rádhá és Krsna együttes megjelenéseként imádják – ő Krsna, aki Rádhá testszínébe, Rádhá tündöklésébe burkolózik – Isten ragyogása így Rádhára utal. Ő a forrása az isteni kedvtelések sokaságának. Ő a játékos hullámokban kiáradó isteni erő. Az isteni hajlék (goloka-dhāman) is az ő megnyilvánulása, mely helyet ad az isteni kedvteléseknek.
Ez az az isteni ragyogás, mely a lelkek imádatának és szolgálatának fókusza –a mantra „meditáljunk!” (dhīmahi) szava ebben az értelemben hordoz cselekvő jelleget.

Srídhar Mahárádzs versbe szedve írt szanszkrt nyelvű kommentárt a brahma-gájatrí mantrához, s a költeményét e szavakkal zárja:

gāyatrī-muralīṣṭa-kīrtana-dhanaṁ rādhā-padam dhīmahi |
gāyatrī-gaditaṁ mahāprabhu-mataṁ rādhā-padam dhīmahi |
dhīrārādhanam eva nānyad iti tad rādhā-padam dhīmahi ||

A gájatrí-Muralí szeretett kírtana-kincsén, Rádhá lábán meditáljunk!
A gájatrí által megénekelt, Maháprabhu által tanácsolt Rádhá lábán meditáljunk!
A bölcsek imádottján, Rádhá lábán meditáljunk, rajta kívül nincs is semmi más!

A gájatrí mantra Krsna Muralí nevű fuvolájának Rádhát magasztaló muzsikája. „Rajta kívül nincs is semmi más”: Rádhá a legteljesebb mértékben képviseli a szeretetteljes szolgálat minden fajtáját: lévén a mádhurja-rasza magában foglalja a többi raszát. Így a Rádhá-dászjam, Rádhá szolgálata önmagában elegendő a végső beteljesülés megleléséhez.

atharva-véda 6.8.

 

A „tűzpap tudása” a szerelemről:

yathā vṛkṣaṁ libujā samantaṁ pariṣasvaje |
evā pari ṣvajasva māṁ
yathā māṁ kāminyaso yathā mannāpagā asaḥ || 1 ||

Miként a fát öleli a lián mindenfelől,
úgy ölelj engem te is!
Ahogy csak engem szeret, ahogy soha el nem hagy!

yathā suparṇaḥ prapatan pakṣau nihanti bhūmyām |
evā ni hanmi te mano
yathā māṁ kāminyaso yathā mannāpagā asaḥ || 2 ||

Miként a lecsapó sas suhintja szárnyaival a földet,
úgy hódítom én is meg szíved.
Ahogy csak engem szeret, ahogy soha el nem hagy!

William Dwight Whitney (1827–1894), az Atharva-véda angol fordítója megjegyzése szerint a hasonlat erőtlen, és erőltettek a fordítók próbálkozásai, hogy találóvá tegyék – az ő értelmezésében a tovaszárnyaló sasról szól a vers. A su-parṇa szó szerint „szép-szárnyút” jelent, ez Garuda szokásos jelzője.
A parapatan szó elrepülőt is jelent és lezuhanót is – utóbbit nem a lepottyan értelemben, hanem mikor a sas ráveti magát prédájára. A pra igekötő jelentése előre, a pat gyök jelentései: repül, esik. Szájana mérvadó kommentárja a fészkéről felszálló, s így elrepülő Garuda (prapatan suparṇaḥ) képét látja a szövegben, ám talán itt a pratapan szó jobb olvasata a zuhanórepülés. Így a hasonlat a zsákmányára lecsapó Garudát idézi, ahogy szárnyaival fékezi a zuhanás lendületét, miközben végérvényesen, és egészen megragadja, meghódítja, birtokba veszi a zsákmányt – miként a szerelmes ember is kívánja meghódítani párja szívét.

yatheme dyāvāpṛthivī sadyaḥ paryeti sūryaḥ |
evā paryemi te mano
yathā māṁ kāminyaso yathā mannāpagā asaḥ || 3 ||

Miként a Nap jár egyszerre az égen s a földön,
úgy járjak én is mindig gondolataidban.
Ahogy csak engem szeret, ahogy soha el nem hagy!

(A vers szerzője Dzsamadagni)

kapyāsa… vajon milyen lótusz-szemek?

A Cshándógja-upanisad így beszél a Napban látható Legfelsőbbről:

… ya eṣo'ntarāditye hiraṇmayaḥ puruṣo dṛśyate
hiraṇya-śmaśrur hiraṇya-keśa ā-pra-ṇakhāt sarva eva suvarṇaḥ || 1.6.6||

tasya yathā kapyāsaṁ puṇḍarīkam evam akṣiṇī
tasyod iti nāma sa eṣa sarvebhyaḥ pāpmabhya udita
udeti ha vai sarvebhyaḥ pāpmabhyo ya evaṁ veda || 1.6.7||

1.6.6. … ő, aki a Nap belsejében arany személyként látható,
aranyszakállú, aranyhajú, a körme hegyétől kezdve bizony egészen tündöklő.

1.6.7. Mint a kapyāsa lótusz, olyanok a szemei, neve Ud.
Bizony ő minden rossz fölé emelkedett,
és minden rossz fölé emelkedik, aki őt ismeri.


A Nap belsejében (antara-āditye) esetén a ’belső Napban’ értelmezés is helytálló, ebbe az értelemben szövegünk a szívben lakozó Legfelsőbbről szól, a Paramátmáról, s nem a Napistenről. E személy neve Ud: az ud szó a szanszkrtban előtag, jelentése fent, felfelé, átvitt értelemben kiválóság, hatalom. A pāpa, ami felett Ud áll jelent ’bűnt’, ’gonoszat’, ’rosszat’ egyaránt.
A szövegben egy szót, egy szokatlan szóösszetételt lefordítatlanul hagytam: kapyāsa. Vajon mit jelent pontosan?

Sankara e szövegrészt ekképpen kommentálja: „Ennek az egészen aranyszínű személynek szemei különlegesek. Miképp? Mint a majom (kapi – markaṭa) ülepe (āsa), az āsa az ās (ül) gyökből a ghañ képzővel képzett szó. (A ghañ képzővel az igéből a cselekvés megnevezését képezzük, az ige vṛddhi-be nyújtásával. - acsd) Így a kapyāsa a majom hátának vége, amivel a majom leül. A majomülepszerű lótusz rendkívül fényes; tündöklő, mint a tűz. A hasonlított hasonlítása folytán nem degradáló a hasonlat (upamitopamānatvāt na hīnopamā).” – azaz azért nem degradáló a hasonlat, mert nem közvetlenül a majom ülepéhez hasonlítja az aranyszínű személy szemeit, hanem a majomülepet a lótuszhoz, és a lótuszt a szemekhez. Értjük a közvetett hasonlatot, mégsem igazán szép így. És még egy apróság, amire szintén nem ad választ a kommentár: a puṇḍarīka elsősorban fehér lótuszt jelent, nem pirosat.

A történet szerint egy alkalommal a növendék Rámánudzsa éppen mesterét, Jádava-prakást masszírozta, mikor egy másik növendék a tanító elé járult, hogy kérdést tegyen fel a reggeli tanítással kapcsolatban. A Cshándógja-upanisad fenti szakasza volt a diszkusszió tárgya, s a tanítvány a kapyāsa értelmezéséről tudakozódott. Jádava-prakás kifejtette Sankara interpretációját, ám közben arra lett figyelmes, hogy forró könnyek áztatják a hátát: az őt masszírozó Rámánudzsa könnyei.

E ponttól a történetet a különféle forrásokban némileg eltérő módon találhatjuk meg. Az egyik változat szerint Rámánudzsa egyszerűen visszautasította ezt a sértő és durva értelmezését az Úr könyörületes szemének, mire a tanítója elkergette őt.

Más változatok szerint Jádava-prakás meglepetten tudakozódott tanítványa bánatának okáról, ám amikor kiderült, hogy Sankara magyarázata okoz fájdalmat a fiúnak, haragra gyúlt: lám, ilyen büszke volnál, hogy azt gondolod, túlszárnyalhatod tanítóid? Mondd, te vajon miként értelmezed te ezt a szakaszt?!
Rámánudzsa válaszolt… és válasza ámulattal és irigységgel töltötte el a tanítót, olyannyira, hogy aztán a növendék életére is tört – rávette a hozzá közelálló hűséges tanítványait, hogy fojtsák Rámánudzsát a Gangeszbe, és tüntessék fel halálát balesetnek. Más változat szerint meg akarták mérgezni… ám Rámánudzsa időben értesült az összeesküvésről, és elmenekült e tanítványi körből.

Mit mondott Rámánudzsa? pontosan nem tudom, ám bárhogy is történt, Rámánudzsa a Védártha-szangraha című művének 220. szakaszában utal a kapyāsa három lehetséges értelmezésére. Szavait a Rámánudzsát követő vaisnava iskola Cshándógja-upanisad kommentárja ekképpen fejti ki:
„A kaḥ jelentése ’víz’, a pī igegyök ’iszik’, ka-pi így az, aki a ’vizet issza’. (Ezért jelent a kapi a szótárak szerint a ’majmot’, de az ormányával a vizet felszippantó ’elefántot’, vagy a sugaraival ivó ’Napot’ is. -acsd) A kapi esetünkben a Napra utal, aki asyate, azaz ’kidobja’, kibontja, kitárja a lótusz virágát, s így, a Nap »ütésétől« vált szépségessé.
Más értelmezésben a ’vizet ivó’ kapi a lótusz szára. A virág a száron ül (āsa), ezért kapyāsa a neve – és a száron ülő lótusz szebb, mint a levágott virág.
Megint más értelmezésben: a kaṁ a vízre utal, az āsa jelentése ül, előtte pedig az api előtag áll. Bháguri (a nyelvtan neves tudósa) leírja, hogy az ava és api előtagok elején az a olykor elmarad, így lesz pyāsa. (Az api előtagként a védai nyelvben jellemző, a klasszikus szanszkrtban abhi helyettesíti. -acsd) Így a kapyāsa (harmadik értelmezése) a ’vízen ülő’, azaz vízben élő.
Bhagavat Bhásjakárana (Rámánudzsa) a Védártha-szangraha című munkájában ezért fogalmaz így (összefoglalva a fenti három értelmezést): »a mély vízből kiemelkedő, a szárat ékesítő, a Nap sugara érintésétől kibomlott lótusz-sziromhoz hasonlóan makulátlan szemei (gambhīrāmbhaḥ samudbhūta-sumṛṣṭa-nāla-ravi-kara-vikasita-puṇḍarīka-dalāmalāyate kṣaṇaḥ)«”

két dal a Szanátan gószvámí Srí Krsna kedvteléseit magasztaló dalfüzéréből

Srí Dzsagannáth dicsőítése

śrī-jagannātha nīlādri-śiro-mukuṭa-ratna he |
dāru-brahman ghana-śyāma prasīda puruṣottama ||398||

Világ ura, Srí Dzsagannáth! Níládri koronaékszere!
Fa alakot öltött Brahman! Ó, felhőfekete úr! Légy kegyes, legfőbb személy!

praphulla-puṇḍarīkākṣa lavanābdhi-taṭāmṛta |
guṭikodara māṁ pāhi nānābhoga-purandara ||399||

Szemed akár a lótusz kinyílt virága! Az óceánpartjának csodás nektárja!
Oltalmazz engem, gyöngyös derekú! A tengernyi felajánlást elfogyasztó hatalmas uralkodó!

nijādhara-sudhādāyinn indradyumna-prasādita |
subhadrā-lalanā-vyagra rāmānuja namo'stu te ||400||

Saját ajkaid mézét adományozd (kedves híveidnek)! Indradjumna király szeme fénye!
Szubhadrá húgod figyelmes jóakarója! Ráma kedves testvéröccse! Hódolat néked!

guṇḍicā-rathayātrādi-mahotsava-vivardhana |
bhaktavatsala vande tvāṁ guṇḍicā-ratha-maṇḍanam ||401||

A Gundicsá-templomba tartó szekérfelvonulás, és más ünnepek szíve-lelke!
Híveidet gyöngéd szeretettel tápláló! Néked hódolok, Gundicsá-templom kocsijának ékessége!

szíve-lelke: a mahotsava-vivardhana szó szerint az ünnepet „gyarapító” azaz az ünnep sikerét biztosító, azt lelkesítőt jelent.

dīna-hīna-mahānīca-dayārdrīkṛta-mānasa |
nitya-nūtana-māhātmya-darśin caitanya-vallabha ||402|| (namaḥ 103)

Szerencsétlen, nélkülöző, jelentéktelen emberek iránti együttérzés lágyítja meg szíved!
Szentséged és áldó pillantásod örökkön friss és üde! Oly kedves vagy te Csaitanjának!

A darśana szó szemlélést jelent: amikor a hívő a templomi kegyszobor elé járul. A hívő nézi urát, s a múrti nézi a hívét. Ám jelentősége nem a hívő nézelődésének van, hanem a múrti áldó pillantásának.

 

 

Srí Csaitanja Maháprabhu dicsőítése

śrīmac-caitanya-deva tvāṁ vande gaurāṅga-sundara |
śacīnandana māṁ trāhi yati-cūḍāmaṇe prabho ||403||

Srímat Csaitanja-déva, néked hódolok! Ó, aranyszínben pompázó gyönyörűség!
Oltalmazz engem, Sacsi fia! Ó, uram, szerzetesek koronaékszere!

ājānubāho smerāsya nīlācala-vibhūṣaṇa |
jagat-pravartita-svādu-bhagavan-nāma-kīrtana ||404||

Hosszú karjaid térdedhez simulnak! Mosolygó orcájú! Nílácsala ékköve!
Te árasztottad el a világot az édes Úr neveinek magasztalásával!

advaitācārya-saṁślāghin sārvabhaumābhinandaka |
rāmānanda-kṛta-prīta sarva-vaiṣṇava-bāndhava ||405||

Advaita ácsárja büszkesége! Szárvabhauma öröme!
Olyannyira elégedetté tetted Rámánandát! Minden vaisnava jóbarátja!

śrī-kṛṣṇa-caraṇāmbhoja-premāmṛta-mahāmbudhe |
namas te dīna-dīnaṁ māṁ kadācit kiṁ smariṣyasi ||406|| (namaḥ 104)

Srí Krsna lótuszlába iránti szeretet hatalmas óceánja!
Hódolat néked! Kérlek, valamikor majd emlékezz meg rólam, a szegények legszerencsétlenebbjéről!

Szanátan gószvámí: Srí Krsna-lílá-sztava, 58-59. dalok

Srí Krsna kedvteléseinek magasztaló éneke

Indra áldozatának meghiúsítása, és a Góvardhan-hegy felemelése
Srí Krsna kedvteléseinek magasztaló éneke Szanátan gószvámí dalfüzére. Száznyolc dalt foglal magába, melyek mindegyike egy-egy Krsnát megszólító, Krsna neveit soroló dicsőítő fohász. A dalok java része a Bhágavata-purána tizedik énekének fejezeteit követi, a közelgő ünnep alkalmából a Góvardhan-hegy felemeléséről szóló fejezeteket idézzük fel:

jaya vāsava-yāgajña pitṛ-pṛṣṭa-makhārthaka |
śruta-tātokta-yajñārtha karma-vādāvatāraka ||236||
nānāpanyāya-vādaugha-śakra-yāga-nivāraka |
govardhanādri-go-yajña-pravartaka namo'stu te ||237||
proktādri-go-makha-vidhe yajña-dattopahāra-bhuk |
gopa-viśvāsanārthādri-cchala-sthūlānya-rūpa-dhṛk ||238||
govardhana-śiro-ratna govardhana-mahattva-da |
kṛta-bhūṣāśanābhīra-kāritādri-parikrama ||239|| (namaḥ 58)

iti daśama-skandhe caturviṁśo'dhyāyaḥ ||

(236) Dicsőség néked, Indra áldozatát ismerő, (ám) atyját az áldozat céljáról faggatónak!
Ó, apja válaszát a jagja céljáról meghallgató, s a karma-tan alászálló (küldötteként válaszoló!)
(237) Számtalan hibás tan szavainak árjával Indra áldozatát megakadályozó!
A Góvardhan-hegy, és a tehenek áldozatát szorgalmazó, hódolat neked!
(238) A hegynek és a teheneknek szóló áldozat szabályait megszabó, az áldozati felajánlást megevő!
A pásztorok hitét megerősítő, a hegynek tűnő, hatalmas alakot öltő!
(239) Góvardhan koronaékszere! Góvardhannak dicsőséget adó!
Akaratod követve őt díszítették fel a pásztorokok, néki ajánlottak ételt, és őt járták körbe (tiszteletük jeléül)!

Így végződik az 58. dal, a tizedik ének 24. fejezetének összefoglalója.

janitendra-ruṣaṁ śakra-mada-vṛṣṭi-śamonmukham |
govardhanācaloddhartas tvāṁ vande'dbhuta-vikramam ||240||
līlā-govardhana-dhara vraja-rakṣā-parāyaṇa |
bhujānantopari-nyasta-kṣmā-nibha-kṣmābhṛd-uttama ||241||
govardhana-cchatra-daṇḍa-bhujārgala mahābala |
saptāha-vidhṛtādrīndra megha-vāhana-garva-bhit ||242||
saptāhaika-pada-sthāyin vraja-kṣut-tṛḍ-nud-īkṣaṇa |
jaya bhagnendra-saṅkalpa mahā-varṣa-nivāraṇa ||243||
sva-sthāna-sthāpita-gire gopī-dadhy-akṣatārcita |
devatā-sumano-vṛṣṭi-sikta vāsava-bhīṣaṇa ||244|| (namaḥ 59)

iti daśama-skandhe paṣcaviṁśo'dhyāyaḥ ||

(240) Indra dühét kiváltó, büszkeségének záporára közömbösen feltekintő,
a Góvardhan hegyet felemelő, csodás erejű Uram, néked hódolok!
(241) Ó, Góvardhant játszi könnyedséggel megtartó! Vradzsa hős oltalmazója!
A kezedbe vett hegy olyan, akár az egész földkerekség!
(242) Góvardhan ernyőjének nyele lett izmos karod, ó nagyerejű!
Hét napig tartottad a Hegykirályt, letörve a Felhők Ura büszkeségét!
(243) Hét napig egyhelyben álló! Pillantásod messzire űzi a vradzsabéliek éhségét és szomjúságát!
Dicsőség Indra törekvéseit megsemmisítőnek, a hatalmas felhőszakadás megállítójának!
(244) Ó, a hegyet eredeti helyére visszatevő! Téged imádnak a gópík joghurt és rizs felajánlásával!
Az istenek jázmin-virág esőjével meghintett! Indrát megrettentő!

Így végződik az 59. dal, a tizedik ének 25. fejezetének összefoglalója.

a dharma tíz jele

 

A szanszkrt dharma kifejezést sokféleképpen fordítják magyarra: vallás, jog, erény, kötelesség, jámborság. A dharma mindez, ám több is ennél: a mindenséget átható és fenntartó rend. A szó a dhṛ – fenntart igei gyökből származik. Ezen isteni rendhez illeszkedve kap értelmet az igazságosság, az erkölcs. A hinduizmusként nevezett vallás sem más, mint ennek az örök dharmának a kifejtése és megélése: ezért a neve sanātana dharma (örök dharma).
Az isteni rendben mindenkinek megvan a saját szerepe, helye. Ezt megtalálva, megélve vagyok a helyemen a világban… ez a sva-dharma (saját dharma), ami így értelemszerűen sokféle lehet, mindenkinek más.

Vessünk egy pillantást a Bhagavad-gítára, vajon milyen szövegkörnyezetben bukkan fel benne a dharma szó. A dharma mezeje (dharma-kṣetra) így utal Dhrtarástra király Kuruksétrára (1.1.) Itt szent hely, zarándokhely értelemben áll. Az 1.39. versben Ardzsuna a harc következményeként eltűnő családi hagyományok (kula-dharma) miatt aggódik.
Gyengesége miatt Krsna előbb korholja Ardzsunát, majd oktatja: ha meghátrálsz e dharmikus küzdelemtől, akkor elveszted saját dharmádat (sva-dharma) és hírneved is egyben (2.33.) Igen, a harc jelzője a dharmából képzett melléknév (dharmya saṁgrāma): ez a harc becsületes, kötelesség-parancsolta (utóbbi jelző Vekerdi József fordításából).
Az anyag és a lélek megkülönböztetésének tana után Krsna a jógáról beszél, s e szavakkal hívja fel rá Ardzsuna figyelmét: e dharmának már egy nagyon pici darabkája (svalpam apy asya dharmasya) megszabadít a nagy félelemtől (2.40.).
A tanítást záró gondolat: „Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj! Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!” (18.66.) A dharmát itt gyakran vallásként fordítják, ám a vers nem arról szól, hogy az ember fogadjon el egy vallási utat, és utasítsa el az összes többit, s arról sem, hogy utasítsa el a vallásosságot általában – hiszen a vers nem pusztán a dharma elutasításáról szól. A Gítá végkövetkeztetése valóban túlmutat a dharmán, mint világrendhez való igazodáson, ám a vers folytatása a „hozzám” (Krsnához), mint egyetlen menedékhez való fordulást javasolja Ardzsunának, A dharma feladása veszélyétől megóv a dharma forrásának, Istennek oltalma.
És nem is arról beszél, hogy még nem tudom mi a dharma, és savanyú a szőlő mentalitással elfordulok tőle, hogy valami magasabb után ácsingózzak… hanem tudom, megélem a dharmát, a saját dharmámat (sva-dharma), ám az Istenhez kötődésem nyomán mellékessé válik az addig életemet jelentő dharma.

Adódik a kérdés: miképpen ismerhetem fel a saját dharmámat? Mi a dolgom a világban? Hogy cselekszem helyesen?
A Manu-szanhitá válasza egyszerű: a dharma követésének jeleit, „gyümölcseit” sorolja fel. Élj úgy, dönts úgy a mindennapjaidban, hogy e tíz tulajdonság kibontakozzon s megerősödjön benned.
A szöveg értelmezésében Médhátithi (kb 10. század) kommentárját hívtuk segítségül.

caturbhir api caivaitair nityam āśramibhir dvijaiḥ |
daśa-lakṣaṇako dharmaḥ sevitavyaḥ prayatnataḥ ||6.91.||

E négy ásramba tartozó kétszerszületettek mindig
gyakorolják állhatatosan a tíz-jelű dharmát.

A négy ásram a négy életrend vagy életszakasz: tanuló, családos, visszavonult és szerzetes.

dhṛtiḥ kṣamā damo 'steyaṁ śaucam indriyanigrahaḥ |
dhīr vidyā satyam akrodho daśakaṁ dharmalakṣaṇam ||6.92.||

Szilárdság, türelem, önfegyelem, nem-lopás, tisztaság, az érzékek feletti uralom,
értelem, tudás, igazság, mentesség a haragtól – e tíz (tulajdonság) a dharma jelei.

A dhṛti egyaránt jelent szilárdságot, állhatatosságot és elszántságot, ugyanakkor elégedettséget is. Médhátithi kommentárja szerint a kiegyensúlyozottság a kedvező és kedvezőtlen esetekben is, más kommentárok az állhatatos céltudatosságot emelik ki.
A kṣamā türelmet és megbocsátást is jelent, Médhátithi utóbbira helyezi a hangsúlyt: aki nem keres elégtételt a rajta esett sérelmen.
Dama: önfegyelem, önmérséklet. A szó gyöke (dam) jelentése megszelídül, megnyugszik; az önfegyelem így a szenvedélyek feletti uralom, a rossz hajlamok legyőzése. Médhátithi kommentárja szerint a gőg hiánya is, mikor a tanultságot nem kíséri büszkeség.
Az a-steya szó szerint nem-lopást jelent, az idegen tulajdontól tartózkodást, az ember nem veszi el, amit nem adnak neki. Tágabb értelemben azonban tolvajként tekintenek arra is, aki úgy élvezi a dévák nyújtotta áldásokat, hogy azokat nem adja tovább, nem ajánlja fel, nem gondoskodik másokról – lásd a Bhagavad-gítá 3.12. versét.
A tisztaság (śauca) Médhátithi szerint „a táplálkozás és a többi tisztasága”, mások a külső tisztaság mellett hangsúlyozzák a belső tisztaság fontosságát: az elme és értelem, a gondolatok tisztaságát, világosságát.
Az érzékek feletti uralom (indriya-nigraha) a tudatosságot jelenti minden pillanatban.
Médhátithi szerint az értelem (dhī) a megkülönböztetőképességet jelenti, a kételyek eloszlató, tévtanok cáfoló igaz tudást. Akad olyan írásmagyarázó is, aki szerint a hetedik jellemző nem dhī hanem hrī, azaz szerénység.
A tudás (vidyā) elsősorban az önvalóról szóló tudást jelenti, míg az igazság (satya) a tényekhez hűen való ragaszkodást. A haragtól való mentesség (a-krodha) kiegyensúlyozottság és béketűrés még a nemtelen támadások közepette is.

daśa-lakṣaṇāni dharmasya ye viprāḥ samadhīyate |
adhītya cānuvartante te yānti paramāṁ gatim ||6.93.||

A tudós bráhmanák, akik e tíz-jelű dharmát tanulmányozzák,
s megértve azt úgy is viselkednek, a legfőbb célt érik el.

ragaszkodásmentesség – Bhartrhari versei, részletek Vairágja-satakamból 3.

Bhartrhari versei a vairágjáról, a ragaszkodásmentes függetlenség szépségéről.

yato meruḥ śrīmānnipatati yugāntāgni-valitaḥ
samudrā śuṣyanti pracura-makara-grāha-nilayāḥ |
dharā gacchatyantaṁ dharaṇi-dhara-pādair api dhṛtā
śarīre kā vārtā karikalabha-karṇāgracapale ||72||

Ahonnan a dicső Méru leomlik majd, a korszak végén, tűzzel övezve,
az óceánok, a rengeteg krokodil és cápa otthona is kiszárad,
s még maga a Föld is elpusztul, pedig ő ott van a Földet tartó Dharani-dhara lábainál.
Mit mondhatnánk akkor a testről, mely ingatag, akár az elefántkölyök fülének hegye!

yāvat svastham idaṁ śarīram arujaṁ yāvajjarā dūrato
yāvac cendriya-śaktir apratihatā yāvatkṣayo nāyuṣaḥ |
ātmaśreyasi tāvadeva viduṣā kāryaḥ prayatno mahān
saṁdīpte bhavane tu kūpa-khananaṁ pratyudyamaḥ kīdṛśaḥ ||75||

Amíg jó erőben van ez a test, s nem beteg, míg messze az öregkor,
amíg az érzékek erősek, és akadálytalanul működnek, míg nem fogyatkozott meg az élet,
a bölcs – a saját érdekében – addig tegyen komoly erőfeszítéseket.
Ugyan miért szánná rá magát kútásásra, miután kigyulladt a háza?

Ép, szép test, akitől ma még fut a halál és hagyja, éljen tovább,
míg érzékei élesek s lobog a vér és tart az élő erő,
mindaddig cselekedje mind, amit az üdv szerzése, őrzése vár.
Égő ház töviben mit ér hamarosan, sebtében ásnunk kutat?
(Weöres Sándor fordítása)

tapasyantaḥ santaḥ kim adhinivasāmaḥ suranadīṁ
guṇodārān dārānuta paricarāmaḥ savinayam |
pibāmaḥ śāstraughān uta vividha-kāvyāmṛta-rasān
na vidmaḥ kiṁ kurmaḥ katipaya-nimeṣāyuṣi jane ||76||

Vezekeljünk a mennyei Gangá mellett élve?
Sürgölődjünk szerényen nagyszerű feleségünk körül?
Igyuk a szentírás folyamát, vagy megannyi költemény ízes nektárját?
Nem tudjuk, mit kellene tennünk, s oly kevés pillanat az élet!

Sürgölődjünk: a paricar ige jelentése: körbejár. Átvitt értelemben szolgál vagy gondoskodik valakiről (mert a szolga vagy gondozó sürgölődik ura vagy a gondozott körül), illetve imád (mert a hagyomány szerint körbejárják az imádott személyt, vagy kegyszobrot) értelemben használatos.

Akár Gangá partján, örökös ima közt múlik el időnk;
vagy élünk oly nőért, ki mesebeli hűség, csupa erény;
vagy isszuk mint nektárt, a dalokat, a könyvek sok-ezerét:
mit ér, míg csöpp létünk tovaoson, akármely cselekedet?
(Weöres Sándor fordítása)

maheśvare vā jagatāmadhīśvare
janārdane vā jagadantarātmani |
na vastubheda-pratipattir asti me
tathāpi bhaktis taruṇenduśekhare ||84||

Siva a Nagy Isten, vagy Visnu, Univerzum Ura,
Dzsanárdana, vagy a Világ Lelke,
az imádatban nem látok lényegi különbséget,
ezért a holdsarlós varkocsú Úr felé fordulok szeretettel.

sphurat sphāraj yotsnā dhavalita-tale kvāpi puline
sukhāsīnāḥ śānta-dhvaniṣu rajanīṣu dyusaritaḥ |
bhavābhogodvignāḥ śiva śiva śivety uccavacasaḥ
kadā yāsyāmo'ntargata-bahula-bāṣpākula-daśām ||85||

A ragyogó holdvilág fényénél, valahol a homokos fehér parton
a mennyei Gangá mellett, az éj nyugodt csöndjében ülünk boldog örömben,
s végleg megcsömörödve a lét sanyarúságától hangosan így kiáltunk fel: Siva! Siva! Siva!
Mikor csorognak majd szívemben könnyeim a rajongás eksztázisában?

A vers utolsó pádája szó szerint: „mikor megyünk majd a belső, sok-könnyű zaklatottság-állapotba?” A rajongó szeretet olyan állapota ez, amikor megszűnik a külvilág, s az elragadtatottság jele – a könnyhullatás – ugyan nem látható kívülről, ám állandósult belső érzés.

kadā vārāṇasyām amara-taṭinī-rodhasi vasan
vasānaḥ kaupīnaṁ śirasi nidadhāno'ñjalipuṭam |
aye gaurīnātha tripurahara śambho trinayana
prasīdeti krośan nimiṣam iva neṣyāmi divasān ||87||

Mikor fogok Váránaszíban, a mennyei Gangá partján élni,
egy szál ágyékkötőben, s a fejemen összetett kézzel így fohászkodni:
„Ó, Gaurí ura! Tripura végzete! Sambhu! Háromszemű Úr!
légy kegyes!” mikor zokogok majd így, s pergetem pillanatokként napjaimat?

mahāśayyā pṛthvī vipulam-upadhānaṁ bhujalatā
vitānaṁ cākāśaṁ vyajanam anukūlo'yamanilaḥ |
śaraccandro dīpo virati-vanitā-saṅga-muditaḥ
sukhī śāntaḥ śete munir atanu-bhūtir-nṛpa iva ||94||

Széles ágyam a föld, párnám a karom,
baldachin felettem az ég, legyezőm a lágy szellő,
lámpásom az őszi hold, ölelő szerelmes feleségem pedig a vágytalanság.
Boldog-békésen alszom, akár egy hatalmas királyság ura.

Az ágyam föld; párnám nem a puha kebel: kar a fej alatt;
a mécsem fényes Hold; vihar a legyezőm, menny a takaróm;
az égtájak, mint nők, hevesen ölelő, hű kegyeseim;
zarándok, vágy nélkül, örökig aluszik: a Semmi ura.
(Weöres Sándor fordítása)

caṇḍālaḥ kimayaṁ dvijātirathavā śūdro'tha kiṁ tāpasaḥ
kiṁ vā tattva-viveka-peśala-matir yogīśvaraḥ ko'pi kim |
ity utpanna vikalpa-jalpa-mukharair ābhāṣyamāṇā janaiḥ
na kruddhāḥ pathi naiva tuṣṭamanaso yānti svayaṁ yoginaḥ ||96||

Ez egy csandála? vagy inkább kétszerszületett? súdra? netán aszkéta?
vagy a megkülönböztetéshez értő tudós? esetleg valami jógamester?
A kételyt támasztó, szóváltást provokáló, durva emberek által ekképpen megszólított
jógík nem válnak haragossá, de megelégedetté sem, hanem mennek tovább saját útjukon.