a dharma tíz jele

 

A szanszkrt dharma kifejezést sokféleképpen fordítják magyarra: vallás, jog, erény, kötelesség, jámborság. A dharma mindez, ám több is ennél: a mindenséget átható és fenntartó rend. A szó a dhṛ – fenntart igei gyökből származik. Ezen isteni rendhez illeszkedve kap értelmet az igazságosság, az erkölcs. A hinduizmusként nevezett vallás sem más, mint ennek az örök dharmának a kifejtése és megélése: ezért a neve sanātana dharma (örök dharma).
Az isteni rendben mindenkinek megvan a saját szerepe, helye. Ezt megtalálva, megélve vagyok a helyemen a világban… ez a sva-dharma (saját dharma), ami így értelemszerűen sokféle lehet, mindenkinek más.

Vessünk egy pillantást a Bhagavad-gítára, vajon milyen szövegkörnyezetben bukkan fel benne a dharma szó. A dharma mezeje (dharma-kṣetra) így utal Dhrtarástra király Kuruksétrára (1.1.) Itt szent hely, zarándokhely értelemben áll. Az 1.39. versben Ardzsuna a harc következményeként eltűnő családi hagyományok (kula-dharma) miatt aggódik.
Gyengesége miatt Krsna előbb korholja Ardzsunát, majd oktatja: ha meghátrálsz e dharmikus küzdelemtől, akkor elveszted saját dharmádat (sva-dharma) és hírneved is egyben (2.33.) Igen, a harc jelzője a dharmából képzett melléknév (dharmya saṁgrāma): ez a harc becsületes, kötelesség-parancsolta (utóbbi jelző Vekerdi József fordításából).
Az anyag és a lélek megkülönböztetésének tana után Krsna a jógáról beszél, s e szavakkal hívja fel rá Ardzsuna figyelmét: e dharmának már egy nagyon pici darabkája (svalpam apy asya dharmasya) megszabadít a nagy félelemtől (2.40.).
A tanítást záró gondolat: „Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj! Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!” (18.66.) A dharmát itt gyakran vallásként fordítják, ám a vers nem arról szól, hogy az ember fogadjon el egy vallási utat, és utasítsa el az összes többit, s arról sem, hogy utasítsa el a vallásosságot általában – hiszen a vers nem pusztán a dharma elutasításáról szól. A Gítá végkövetkeztetése valóban túlmutat a dharmán, mint világrendhez való igazodáson, ám a vers folytatása a „hozzám” (Krsnához), mint egyetlen menedékhez való fordulást javasolja Ardzsunának, A dharma feladása veszélyétől megóv a dharma forrásának, Istennek oltalma.
És nem is arról beszél, hogy még nem tudom mi a dharma, és savanyú a szőlő mentalitással elfordulok tőle, hogy valami magasabb után ácsingózzak… hanem tudom, megélem a dharmát, a saját dharmámat (sva-dharma), ám az Istenhez kötődésem nyomán mellékessé válik az addig életemet jelentő dharma.

Adódik a kérdés: miképpen ismerhetem fel a saját dharmámat? Mi a dolgom a világban? Hogy cselekszem helyesen?
A Manu-szanhitá válasza egyszerű: a dharma követésének jeleit, „gyümölcseit” sorolja fel. Élj úgy, dönts úgy a mindennapjaidban, hogy e tíz tulajdonság kibontakozzon s megerősödjön benned.
A szöveg értelmezésében Médhátithi (kb 10. század) kommentárját hívtuk segítségül.

caturbhir api caivaitair nityam āśramibhir dvijaiḥ |
daśa-lakṣaṇako dharmaḥ sevitavyaḥ prayatnataḥ ||6.91.||

E négy ásramba tartozó kétszerszületettek mindig
gyakorolják állhatatosan a tíz-jelű dharmát.

A négy ásram a négy életrend vagy életszakasz: tanuló, családos, visszavonult és szerzetes.

dhṛtiḥ kṣamā damo 'steyaṁ śaucam indriyanigrahaḥ |
dhīr vidyā satyam akrodho daśakaṁ dharmalakṣaṇam ||6.92.||

Szilárdság, türelem, önfegyelem, nem-lopás, tisztaság, az érzékek feletti uralom,
értelem, tudás, igazság, mentesség a haragtól – e tíz (tulajdonság) a dharma jelei.

A dhṛti egyaránt jelent szilárdságot, állhatatosságot és elszántságot, ugyanakkor elégedettséget is. Médhátithi kommentárja szerint a kiegyensúlyozottság a kedvező és kedvezőtlen esetekben is, más kommentárok az állhatatos céltudatosságot emelik ki.
A kṣamā türelmet és megbocsátást is jelent, Médhátithi utóbbira helyezi a hangsúlyt: aki nem keres elégtételt a rajta esett sérelmen.
Dama: önfegyelem, önmérséklet. A szó gyöke (dam) jelentése megszelídül, megnyugszik; az önfegyelem így a szenvedélyek feletti uralom, a rossz hajlamok legyőzése. Médhátithi kommentárja szerint a gőg hiánya is, mikor a tanultságot nem kíséri büszkeség.
Az a-steya szó szerint nem-lopást jelent, az idegen tulajdontól tartózkodást, az ember nem veszi el, amit nem adnak neki. Tágabb értelemben azonban tolvajként tekintenek arra is, aki úgy élvezi a dévák nyújtotta áldásokat, hogy azokat nem adja tovább, nem ajánlja fel, nem gondoskodik másokról – lásd a Bhagavad-gítá 3.12. versét.
A tisztaság (śauca) Médhátithi szerint „a táplálkozás és a többi tisztasága”, mások a külső tisztaság mellett hangsúlyozzák a belső tisztaság fontosságát: az elme és értelem, a gondolatok tisztaságát, világosságát.
Az érzékek feletti uralom (indriya-nigraha) a tudatosságot jelenti minden pillanatban.
Médhátithi szerint az értelem (dhī) a megkülönböztetőképességet jelenti, a kételyek eloszlató, tévtanok cáfoló igaz tudást. Akad olyan írásmagyarázó is, aki szerint a hetedik jellemző nem dhī hanem hrī, azaz szerénység.
A tudás (vidyā) elsősorban az önvalóról szóló tudást jelenti, míg az igazság (satya) a tényekhez hűen való ragaszkodást. A haragtól való mentesség (a-krodha) kiegyensúlyozottság és béketűrés még a nemtelen támadások közepette is.

daśa-lakṣaṇāni dharmasya ye viprāḥ samadhīyate |
adhītya cānuvartante te yānti paramāṁ gatim ||6.93.||

A tudós bráhmanák, akik e tíz-jelű dharmát tanulmányozzák,
s megértve azt úgy is viselkednek, a legfőbb célt érik el.