Bhágavata-purána 10.24. fejezet

Indra büszkeségének letörése, áldozatának meghiúsítása, és a Góvardhan-ünnep

śrī-śuka uvāca |
bhagavān-api tatraiva baladevena saṁyutaḥ |
apaśyan-nivasan-gopān indra-yāga-kṛtodyamān ||1||

Srí Suka szólt:
Bhagaván ott maradt Baladévvel együtt,
s látta, hogy a pásztorok az Indra-áldozat előkészületeivel serénykednek.

Az előző fejezetek Vradzsa lakóinak vallási életéről szólnak. A hajadon fejőslánykák téli hajnalokon a Jamuná vizében Kátjájaní istennőt imádták, hogy majdan jó férjük legyen – Krsna azonban ellopta ruháikat, ezzel megakadályozva, ugyanakkor be is teljesítve a fejőslánykák áldozatát (10.22. fejezet). Majd a védai rítusokba belefeledkező bráhmanákat kereste fel, hogy ételt kolduljon tőlük – ők azonban nem ismerték fel, az előkelő születés, a számtalan vezeklés és az elméleti ismeretek sokasága mind kevésnek bizonyult. Krsna ekkor a bráhmanák feleségeihez fordult, akik azonnal a legpompásabb étkekkel siettek hozzá. (10.23. fejezet). Az áldozatok harmadik fajtája nem a védákban előírt, hanem a pásztorok hagyományokat követő áldozata volt: Indrának hódoltak, hogy éltető esővel öntözze a legelőket. Krsna ezt az áldozatot is meghiúsította – hiszen minden áldozat célja egyedül ő.

tad-abhijño ’pi bhagavān sarvātmā sarva-darśanaḥ |
praśrayāvanato ‘pṛcchad-vṛddhān nanda-purogamān ||2||

Mindent tudott arról az áldozatról, hiszen ő mindennek a lelke, a mindent látó.
Mégis alázattal meghajolva így kérdezte az öregeket, kiket Nanda vezetett:

kathyatāṁ me pitaḥ ko ’yaṁ sambhramo va upāgataḥ |
kiṁ phalaṁ kasya voddeśaḥ kena vā sādhyate makhaḥ ||3||

„Magyarázd el kérlek apám, mi ez a sürgés-forgás?
Milyen eredményért, kinek az érdekében, s hogyan végzitek el az áldozatot?

etad brūhi mahān kāmo mahyaṁ śuśrūṣave pitaḥ |
na hi gopyaṁ hi sādhūnāṁ kṛtyaṁ sarvātmanām iha |
asty a-sva-para-dṛṣṭīnām a-mitrodāsta-vidviṣām ||4||

Ezt mondd el nekem kérlek, ezt vágyom hallani, óh, apám.
Hiszen nincs titka a szádhuknak, kik mindenki javára cselekszenek e világon.
Nem látnak ők különbséget a sajátjuk és a másé között, barát, érdektelen és ellenség között.

udāsīno ’ri-vad varjya ātma-vat suhṛd ucyate ||5||

Úgy mondják, az ember kerülje a közömböst akár az ellenséget, ám a jóbarátra mint önmagára tekintsen.

jñatvājñātvā ca karmāṇi jano ’yam anutiṣṭhati |
viduṣaḥ karma-siddhiḥ syād yathā nāviduṣo bhavet ||6||

Tudón s tudatlanul végzi az ember tetteit,
a tudók tettei sikeresek, ám a tudatlanokéi nem.

tatra tāvat kriyā-yogo bhavatāṁ kiṁ vicāritaḥ |
atha vā laukikas tan me pṛcchataḥ sādhu bhaṇyatām||7||

Vajon szentíráson alapuló rítus, amit elhatároztatok,
vagy bevett szokás, ez a kérdésem, kérlek mondd el nékem.”

„Szentíráson alapuló rítus”: a kriyā-yoga értelmezése Srídhar Szvámí kommentárja alapján.

śrī-nanda uvāca |
parjanyo bhagavān indro meghās tasyātma-mūrtayaḥ |
te ’bhivarṣanti bhūtānāṁ prīṇanaṁ jīvanaṁ payaḥ ||8||

Srí Nanda szólt:
„Az eső Indra nagyúr, a felhők pedig az ő személyes megnyilvánulásai.
Ők árasztják el a teremtményeket az esővel, a megörvendeztető, életadó vízzel.

A parjanya (eső) szó etimológiája: másokat (anyat) gyarapító (pṛc).

taṁ tāta vayam anye ca vārmucāṁ patim īśvaram |
dravyais tad-retasā siddhair yajante kratubhir narāḥ ||9||

Mi és mások is őt imádjuk, kedvesem, a felhők urát, a nagyurat.
Az ő isteni magjáért áldoznak áldozattal az emberek.

Felhő (vārmuc) az, aki elszabadítja (muc) a vizet (vār).
Az upanisadok (Cshándógja 5.3-10, Brhadáranjaka 6.2) ötféle áldozótűzről beszélnek. Áldozótűz az égi világ, melybe a hitet áldozzák a dévák, s az eredmény a Szómakirály. Hasonlóképp áldozótűz az esőfelhő, melybe a Szómakirályt áldozzák, s eredményül az esőt nyerik. Áldozótűz a föld, melybe az esőt áldozva keletkezik az étel, áldozótűz a férfi, melybe az ételt áldozva lesz a férfimag, s áldozótűz a nő, melybe a férfimagot áldozva lesz a magzat. Az eső és a férfimag ebben az értelemben hasonló természetűek.

tac-cheṣeṇopajīvanti tri-varga-phala-hetave |
puṁsāṁ puruṣa-kārāṇāṁ parjanyaḥ phala-bhāvanaḥ ||10||

Az emberek annak az eredményével élnek, mert a háromféle gyümölcsre vágynak.
Az embereké, az emberi erőfeszítéseké az eső, mi gyümölcsöt hoz.

A háromféle gyümölcs a gyarapodás (artha), az erényes élet (dharma) és az érzéki örömök (kāma).
Az eső, vagyis Indra érleli be az emberi erőfeszítések gyümölcsét.
A siker egyik része az emberi erőfeszítés (puruṣa-kāra), másik az isteni áldás. A mondás szerint az emberi erőfeszítés isteni áldás nélkül nem lesz sikeres (evaṁ puruṣakāreṇa vinā daivaṁ na sidhyati).

ya enaṁ visṛjed dharmaṁ paramparyāgataṁ naraḥ |
kāmād dveṣād bhayāl lobhāt sa vai nāpnoti śobhanam ||11||

Ki ezt, a hagyományon keresztül érkezett dharmát feladja, a
kéj, gyűlölködés, félelem vagy kapzsiság miatt, biz az nem nyeri el az áldást.”

A paramparā szó egymásutánit, ismétlődőt jelent. Utalhat a személyek sorának töretlenségére, melyen az ismeret érkezett, de jelenthet egyszerűen szájhagyomány útján való tudást is (karṇa-paramparā, „fül-parampará”). Sríla Prabhupád a Krsna-könyvben ez utóbbira utal („ez a ceremónia többé-kevésbé hagyományokon alapszik”).

śrī-śuka uvāca |
vaco niśamya nandasya tathānyeṣāṁ vrajaukasām |
indrāya manyuṁ janayan pitaraṁ prāha keśavaḥ ||12||

Srí Suka szólt:
Nanda, s Vradzsa más lakosainak szavait hallván,
Indra dühét felkeltve így szólt apjához Késava:

Krsna apja szavait ügyesen kiforgatva érvel, a karma (tett és tettkövetkezmények) jelentőségét erősen túlhangsúlyozza, így eljut arra a következtetésre, hogy a déváknak bemutatott áldozat felesleges, hiszen a dévák a tetteik szerint jutalmazzák az embereket áldásaikkal. Srídhar Szvámí kommentárjának e fejezetet lezáró verse lajstromozza Krsna érveit.

śrī-bhagavān uvāca |
karmaṇā jāyate jantuḥ karmaṇaiva pralīyate |
sukhaṁ duḥkhaṁ bhayaṁ kṣemaṁ karmaṇaivābhipadyate ||13||

Srí Bhagaván szólt:
„Karma (a tettei) által születik a teremtmény, s a karma által enyészik el.
Boldogság és boldogtalanság, félelem és biztonság mind a karma által érhető el.

asti ced īśvaraḥ kaścit phala-rūpy anya-karmaṇām |
kartāraṁ bhajate so ’pi na hy akartuḥ prabhur hi saḥ ||14||

Még ha a nagyúr megtestesült gyümölcse is mások tetteinek,
a cselekvőt részelteti, s nem a tétlen ura.

kim indreṇeha bhūtānāṁ sva-sva-karmānuvartinām |
anīśenānyathā kartuṁ svabhāva-vihitaṁ nṛṇām ||15||

Miért (áldoznánk) Indrának, ki alárendeltje a saját tetteiket követő lényeknek?
Az ember is csak a saját természete által megszabott módon cselekszik.

Miként az ember a saját természete által rendelten cselekszik, Indra alárendeltje a saját tetteiknek engedelmeskedő lényeknek, hiszen a cselekvőnek adja a gyümölcsöt.

svabhāva-tantro hi janaḥ svabhāvam anuvartate |
svabhāva-stham idaṁ sarvaṁ sa-devāsura-mānuṣam ||16||

Saját természete uralja az embert, saját természetét követi,
saját természetén alapul itt minden, a dévákkal, az aszurákkal és az emberiséggel együtt.

dehān uccāvacāñ jantuḥ prāpyotsṛjati karmaṇā |
śatrur mitram udāsīnaḥ karmaiva gurur īśvaraḥ ||17||

A magas vagy alacsonyrendű testeket a teremtmény csupán tettei által nyeri el és adja fel,
bizony a tett az ellenség, a barát vagy a közömbös, ő a mester és a nagyúr (ísvara).

tasmāt sampūjayet karma svabhāva-sthaḥ sva-karma-kṛt |
añjasā yena varteta tad evāsya hi daivatam ||18||

Ezért a saját természetén alapuló, a saját tetteit végző ember imádja a tettet:
éljen igazul, biz az legyen az ő istensége.

„Imádja a tettet”: azaz a számára előírt kötelességeket imádja, azokat végezze.

ājīvyaikataraṁ bhāvaṁ yas tv anyam upajīvati |
na tasmād vindate kṣemaṁ jārān nāry asatī yathā ||19||

A létfenntartás az egyedüli realitás. Aki másnak él,
nem nyerhet abból jólétet, miként szeretőjétől sem a hűtlen asszony.

varteta brahmaṇā vipro rājanyo rakṣayā bhuvaḥ |
vaiśyas tu vārtayā jīvec chūdras tu dvija-sevayā ||20||

Foglalkozzék a tudós bráhmin a transzcendenssel (brahmannal), a ksatrija a föld oltalmazásával,
éljen gazdálkodásból a vaisja, és a kétszerszületettek szolgálatával a súdra.

kṛṣi-vāṇijya-go-rakṣā kusīdaṁ tūryam ucyate |
vārttā catur-vidhā tatra vayaṁ go-vṛttayo ‘niśam ||21||

Földművelés, kereskedelem, tehéntartás és pénzkölcsönzés, e négyet mondják a vaisják munkájának,
s e négyféle elfoglaltság közül a miénk a tehenekkel való szünet nélküli foglalatoskodás.

sattvaṁ rajas tama iti sthity-utpatty-anta-hetavaḥ |
rajasotpadyate viśvam anyonyaṁ vividhaṁ jagat ||22||

Jóság, szenvedély és tompaság, ezek a stabilitás a teremtés és a vég okai.
Szenvedély által jön létre a mindenség, férfi és nő egyesülése révén születik a változatos világ.

Az anyonyam szó kölcsönöst jelent, Srídhar Szvámí kommentárja szerint: férfi és nő egyesülése révén.

rajasā coditā meghā varṣanty ambūni sarvataḥ |
prajās tair eva sidhyanti mahendraḥ kiṁ kariṣyati ||23||

Szenvedély által irányítottak a felhők, melyek mindenütt esőt záporoznak,
a teremtmények általuk válnak sikeressé. Vajon mit tesz a nagy Indra?

na naḥ purojana-padā na grāmā na gṛhā vayam |
vanaukasas tāta nityaṁ vana-śaila-nivāsinaḥ ||24||

Mi nem városban lakunk, nem vagyunk földművesek, hogy falvakban, házakban (lakjunk).
Kedves apám, erdőkben, hegyek között élünk,

Szó szerint: nem a miénk a város sem a vidék, sem a falvak, sem a házak.

tasmād gavāṁ brāhmaṇānām adreś cārabhyatāṁ makhaḥ |
ya indra-yāga-sambhārās tair ayaṁ sādhyatāṁ makhaḥ ||25||

ezért kezdődjék a tehenek, a bráhmanák és a Góvardhan-hegy áldozata.
Az Indra-jagjához összegyűjtött kellékekkel nyomban elvégezhető ez a szertartás.

pacyantāṁ vividhāḥ pākāḥ sūpāntāḥ pāyasādayaḥ |
saṁyāvāpūpa-śaṣkulyaḥ sarva-dohaś ca gṛhyatām ||26||

Főzzenek sokféle gabonát szószokkal, tejberizst és másokat.
Sokféle süteményt és pogácsát, s használjunk fel mindenféle tejes ételt is.

hūyantām agnayaḥ samyag brāhmaṇair brahma-vādibhiḥ |
annaṁ bahu-guṇaṁ tebhyo deyaṁ vo dhenu-dakṣiṇāḥ ||27||

A véda-tudó bráhmanák végezzék el a tűz-áldozatokat ahogyan kell,
és adjátok nekik a sokféle ételt és a teheneket is, adományként.

anyebhyaś cāśva-cāṇḍāla-patitebhyo yathārhataḥ |
yavasaṁ ca gavāṁ dattvā giraye dīyatāṁ baliḥ ||28||

Miként a bráhmanákat, másokat is lakassatok jól: még az elesetteket is: a kutyákat és a csandálákat is.
Adjatok füvet a teheneknek, és a hegynek ajánljátok az ételt mind.

A cāṇḍāla szó talán a caṇḍa, erőszakos szóból származik, jelentései züllött, gonosztevő, kasztonkívüli.

sv-alaṅkṛtā bhuktavantaḥ sv-anuliptāḥ su-vāsasaḥ |
pradakṣiṇāṁ ca kuruta go-viprānala-parvatān ||29||

Szépen feldíszítve, jóllakottan, finom illatszerekkel és szép ruhákban
tartsatok körmenetet a teheneknek, a bráhmanáknak, a tűznek és a hegynek.

etan mama mataṁ tāta kriyatāṁ yadi rocate |
ayaṁ go-brāhmaṇādrīṇāṁ mahyaṁ ca dayito makhaḥ ||30||

Ez az én véleményem apám, tegyetek így! Kedves nékem
ez a teheneknek, a bráhmanáknak s a hegynek bemutatott áldozat, melyet oly annyira vágyok.”

śrī-śuka uvāca |
kālātmanā bhagavatā śakra-darpa-jighāṁsayā |
proktaṁ niśamya nandādyāḥ sādhv agṛhṇanta tad-vacaḥ ||31||

Srí Suka szólt:
Az idő-természetű Bhagaván szavait, melyeket Indra büszkesége letörésének vágyával
mondott, Nanda és a többiek elfogadták: jól van!

A kāla (idő) szó ugyanakkor feketést is jelent. Időként lendíti mozgásba a mindenséget, fenntartja azt, s véget is vet neki, miként a feketés Bhagaván, Krsna mondja a Gítában: „idő vagyok, világok pusztítója” (Bg. 11.32.)

tathā ca vyadadhuḥ sarvaṁ yathāha madhusūdanaḥ |
vācayitvā svasty-ayanaṁ tad-dravyeṇa giri-dvijān ||32||

S úgy tettek mindent, ahogy Madhuszúdana mondta,
áldásos (mantrákat és dalokat) zengedezve, mindama kellékekkel a hegynek és a bráhminoknak (áldozva)...

upahṛtya balīn samyag ādṛtā yavasaṁ gavām |
go-dhanāni puraskṛtya giriṁ cakruḥ pradakṣiṇam ||33||

minden ételt felajánlottak, gondosan füvet adtak a teheneknek,
majd a tehéncsordát maguk előtt hajtva körbejárták a hegyet.

anāṁsy anaḍud-yuktāni te cāruhya sv-alaṅkṛtāḥ |
gopyaś ca kṛṣṇa-vīryāṇi gāyantyaḥ sa-dvijāśiṣaḥ ||34||

Ökrösszekereken utaztak a szépen felékesített
gópík, Krsna hőstetteiről énekeltek, míg a bráhmanák áldást osztottak.

kṛṣṇas tv anyatamaṁ rūpaṁ gopa-viśrambhaṇaṁ gataḥ |
śailo ’smīti bruvan bhūri balim ādad bṛhad-vapuḥ ||35||

Ám Krsna egy másik, a tehénpásztorok hitét felébresztő formát öltött.
„A hegy vagyok” – szólt, majd e hatalmas testben mind megette a sok felajánlást.

tasmai namo vraja-janaiḥ saha cakra ātmanātmane |
aho paśyata śailo ’sau rūpī no ’nugrahaṁ vyadhāt ||36||

Néki hódoltak a vradzsabéliek, s ő is magamagának:
„Óh, nézzétek, ő a megtestesült hegy, s milyen kegyes hozzánk!

eṣo ’vajānato martyān kāma-rūpī vanaukasaḥ |
hanti hy asmai namasyāmaḥ śarmaṇe ātmano gavām ||37||

A halandókat, kik nem becsülik őt kellőképp tetszése szerinti alakban
kínozza, néki hódoljunk hát oltalomért, magunknak és a teheneknek.”

A „tetszése szerinti alakban” (kāma-rūpī) kígyókat és más hasonló lényeket jelent.

ity adri-go-dvija-makhaṁ vāsudeva-pracoditāḥ |
yathā vidhāya te gopā saha-kṛṣṇā vrajaṁ yayuḥ ||38||

Így zajlott a Góvardhan-hegynek, a teheneknek és a bráhminoknak bemutatott áldozat, melyet Vászudéva javasolt.
Ahogy elvégezték, a gópák Krsnával együtt Vradzsába mentek.

__________
Srídhar Szvámí a fejezet kommentárját e verssel zárja:

karmaivālaṁ prāk svabhāvo guṇo vā
karmāṅgam vā tadvaśo vā maheśaḥ |
vārtākartrīdevatetīyamuktā
devakṣobhe ṣaṇmatī natvabhīṣṭā ||

1. A tett önmagában elegendő, 2. (életünkben) saját természetünk, illetve a 3. kötőerők (a meghatározók),
4. Indra nagyúr része a karmának, sőt, 5. alárendeltje annak,
és 6. az ember imádott istensége a mindennapi elfoglaltsága legyen – e hat (érvet sorakoztatta fel)
Indrát provokáló beszédében (Krsna), ám maga sem tekintette ezen érveket érvényesnek.

PDF