megmerítkezés

Csaitanja Maháprabhu egy társának, Vakrésvar panditnak a tanítványa volt Gópál-guru gószvámí. Gópál-guru gószvámí tanítványa, Dhjánacsandra gószvámí állította össze a Csaitanja-követő vaisnavák első imádat gyakorlatáról szóló kézikönyvét – ez a mű a Dhjánacsandra paddhati.
Megtaláljuk benne az imádat során zengett mantrákat és mindennapos teendőket is. Ízelítőként íme a megmerítkezésről szóló fejezet:

28. Aztán vegyen fürdőt, az alábbiak szerint: folyóvízben folyásiránnyal szemben, tóban vagy medencében kelet felé fordulva invitálja az alábbi zarándokhelyeket:

gaṅge ca yamune caiva
godāvari sarasvati |
narmade sindho kāveri
jale 'smin sannidhiṁ kuru ||29||

29. Ó, Gangá, és Jamuná,
Gódávarí, Szaraszvatí,
Narmadá, Szindhu, Kávéri
vize, kérlek, gyűljetek itt egybe!

mahā-pāpa-bhaṅge dayālo nu gaṅge
maheśottamāṅge lasac-citta-raṅge |
drava-brahma-dhāmācyutāṅghryabjaje mā
punīhīna-kanye pravāhormi-dhanye ||30||

30. Rettentő bűnök dicső eltörlője, könyörületes Gangá!
Vidám szívvel táncolsz te a Nagy Úr, Siva fején!
Acsjuta lótuszlábának hajlékából születő lelki folyó,
ó, én uram leánya, kérlek, tisztíts meg engem, hullámokkal ékesen áradó!

lelki folyó: a szanszkrt szövegben: drava-brahma, azaz folyékony brahman.

viṣṇor nābhy-ambu-madhyād vara-kamalam abhūt tasya nālī-sumeror
madhye niḥsyandamānā tvam asi bhagavati brahma-lokāt prasūtā |
khād-bhraṣṭā rudra-mūrdhni praṇipatita-jalā gāṁ gatāsīti gaṇgā
kas tvāṁ yo nābhivanden madhu-mathana-hara-brahma-samparka-pūtām ||31||

Visnu köldöke tavacskájának közepén nyíló gyönyörű lótusz szár-Szumérujának
középét öntözöd te, Úrnőm, ámbár a lelki világból származol.
Égből alászálló, Rudra fejére aláhulló s onnan a Földre érkező vízsugár, ó Gangá!
Ki ne magasztalna téged, ki Madhu elpusztítója, Hara és Brahmá érintése tisztított meg?

gaṅgā gaṅgeti yo brūyāt
yojanānāṁ śatair api |
mucyate sarva-pāpebhyo
viṣṅu-lokaṁ sa gacchati ||32||

(32) „Gangá, Gangá” – aki ezt zengi,
újra meg újra, százszor és ezerszer,
az megszabadul minden bűnétől,
s Visnu világába megy.

újra meg újra, százszor és ezerszer: A második pádában a yojana szó egyesítést jelent, így e sor érthető úgy, hogy a bhakta a „Gangá Gangá” szókapcsolatok százaival zengi Gangá nevét. Ám a yojana egy hosszmérték is, négy krósa, ami a különböző leírások szerint 12-14 km. Ebben az olvasatban a „jódzsanák százaival” kilométerek ezrein át való zengést jelent.

Könyörgés Jamunához

cidānanda-bhānoḥ sadā nanda-sūnoḥ
para-prema-pātrī drava-brahma-gātrī |
aghānāṁ lavitrī jagat-kṣema-dhātrī
pavitrī-kriyānno vapur mitra-putrī ||33||

A szíveket gyönyörködtető Nap, Nanda fia
rajongó szeretetének kelyhe, csobogó lelki folyam!
Te vagy a bűnök megsemmisítője, ki boldogságot hozol e világnak –
ó, Napleány, tisztítsd meg testünket!

A Rádhá-kundot magasztaló fohász

rādhikā-sama-saubhāgya
sarva-tīrtha-pravandita |
prasīda rādhikā-kuṅḍa
snāmi te salile śubhe ||34||

(34) Áldásod Rádhikáéhoz fogható,
s minden szent zarándokhely téged imád.
Ó, Rádhiká tavacskája, légy kegyes hozzám!
hadd mártózzak meg szent vizedben!

Az illusztráció forrása

prána és Földanya anyagcseréje

Kónyi Sándor A Biblia a keleti írások tükrében című könyve Patanydzsali Jóga-szútrának fordítása, és a széles látókörű keresztény gondolkodó nézőpontjából való kommentárja. Izgalmas kötet. Az alábbiakban egy érdekes gondolatmenetét követhetjük végig: a prána megnyilvánulásai élőlényekben, illetve a Föld bolygó anyagcseréjében. A gondolatmenet vázát a Prasna-upanisad egy részlete képezi. Az upanisadban a harmadik kérdést Kauszalja Ásvalájana teszi fel Pippaládának: „Mester honnan származik a lélegzés (prána)?... És ha ötfelé osztja magát, hogyan marad egyben? Hogyan hatja át a külső világot, és hogyan a bensőnket?” (3.1.)
Pippaláda válaszában az ötféle pránáról szól.

Kónyi Sándor ekképpen ismerteti Pippaláda mester válaszát:

A prána* szót leggyakrabban „lélegzés, lehelet” jelentésben használják, azonban ne csupán ezt értsük rajta. A prána: az az erő, amely a mozgást, az életet viszi bele a mozdulatlan anyagba.
A mozgás és a különböző mozgásformák azonban már nem maga az erő, a prána, hanem annak csak a „beosztottjai”, amint a Prasna upanisad mondja (lásd utóbb). Itt egymásba olvadnak, illetve a gyakorlatban megkülönböztethetetlenek bizonyos rokon fogalmak: mozgás, energia, erő. A mozgásnak ugyanis mozgási energiája van; és ha a mozgásnak, az energiának a közvetlen hatására gondolunk, megint csak erőt mondunk.
Jézus is erőnek nevezte, amikor a nagybeteg asszony megérintette a ruhája szegélyét: „Éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” (Lk 8.40.)
Az élőlényekben a mozgás fő formái: az életjelenségek, vagyis a szánkhja-jóga tíz képessége (a 10 indrija, az információszerző és cselekvő érzékek**); az életjelenségek fő „megtestesítője”: az anyagcsere (a jóga és a tudomány szerint egyaránt); az anyagcsere lényege: a lélegzés (a jóga szerint), az oxidáció (a tudomány szerint). De a lélegzés és az oxidáció lényege ugyanaz: az élet lehelete (l Móz 2.7.).
Ezek a folyamatok nemcsak bennünk mennek végbe, hanem a Föld bolygó „háztartásában” is. A jóga elénk tárja, hogy mind az egyénben (bennünk), mind a kozmoszban (a „külső világban”) végbemenő folyamatok az egységes, egyetemes prána (mozgás) részei, s ennek megvilágítására az anyagcserét részletezi.

Mit ért a mai orvostudomány anyagcserén?
Klinikai értelemben anyagcsere:
(1) a tápanyagok és az oxigén felvétele,
(2) a tápanyag-molekulák lebontása, miáltal energia szabadul fel,
(3) az átalakult tápanyagok és az energia elosztása,
(4) az energia és a tápanyagok (kémiai energia) felhasználása a sejtekben és a szövetekben,
(5) a végtermékek kiválasztása.
Az anyagcsere-folyamatok két csoportba oszthatók: bontókra és építőkre, de az anyagcsere lényege: a folytonos oxidáció (lélegzés).

Az eddigiekből és a prána mibenlétéből is következik, hogy az állatoknak is „az orrában élő Lélek lehelete” van. (1 Móz 7.22.) (Lehelet = nösamá, Lélek = ruach)

A jóga szerint a prána, a lélegzés „elosztja magát” öt szakaszra. Erről szól a Prasna upanisad „harmadik kérdése”.
„Mester, honnan van a lélegzés (prána)?... És ha ötfelé osztja magát, hogyan marad egyben? Hogyan hatja át a külső világot, és hogyan a bensőnket?
Ö így válaszolt: ... A lélegzés az Átmanból (Lélekből) származik. Úgy kapcsolódik hozzá, mint emberhez az árnyéka... Ahogy a király utasítja hivatalnokait: Igazgassátok ezt meg ezt a falut, úgy osztja be ő (a prána) a többi leheletet.”
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a prána egyszerre mozgás, lélegzés és anyagcsere.
Pránának nevezik ennek a mozgásnak, lélegzésnek, anyagcserének a teljes folyamatát is, de főként az első, meghatározó szakaszát. Prána tehát a Teremtő kilélegzése, mely az ember számára belélegzés (l Móz 2.7.). A többi négy „lehelet", a szamána, vjána, udána, apána – úgy tűnik – már tisztán az anyagcsere mozgásai össze, szét, fölfelé, lefelé.

„A test közepén van a szamána (összelélegzés), ő teszi az elfogyasztott ételt a testtel azonossá (szama), belőle lobban a hét tűz.” (Prasna up. 3,5.)
Nem nehéz fölismernünk, hogy itt a test „vegykonyhájának” a működéséről van szó: a tápanyagok lebontásáról és azoknak a test építőanyagává való feldolgozásáról (asszimilálásáról), valamint a belőlük keletkező többfunkciójú energiáról.
(A szamánáról szól Patandzsali jóga-szútrái közül a 3,40.)

„A szívnek száz meg egy vezetéke van. Mindegyikhez újabb száz vezeték csatlakozik, majd ezekhez további hetvenkétezer. A vjána (a szétlélegzés) ezekben mozog.” (Prasna up. 3,6.)
Ezek a szavak félreérthetetlenül a vér- és nyirokkeringésről szólnak, valamint az idegingerületek terjedéséről az ideghálózatban.

Az udána (fölfelé-lélegzés) nem más, mint az az építés, amely a sejtekben és szövetekben folyik, amely a megfelelő életkorban növekedés formájában is jelentkezik.
(Az udána a tárgya Patandzsalinál a 3,39. szútrának.)

Az apána (lefelé-lélegzés): a végtermékek kiválasztása, ezért az upanisad az altesttel társítja, Jézus pedig az árnyékszékkel, „mely minden eledelt megtisztít” (Mk 7,19.), mert ott a szerves anyagok lebomlanak szervetlen vegyületekre,

A külső világban a kilélegzés (prána); a Nap. Az összelélegzés (szamána): a levegőég, a szétlélegzés (vjána): a szél. A fölfelé-lélegzés (udána); a meleg. A lefelé-lélegzés (apána): a Földé. (Prasna up. 3,8-9.)

Az upanisad szavai a tudomány tükrében: A sugárzás a Napból indul (prána). Ez a külső légkörben ionizációt okoz. Itt az ionoszférában a hőmérséklet eléri az 1800 C°-ot is (szamána). A keletkezett energiát „szétlélegzi” a szél: az ionoszférában dúló több száz km/órás szélviharok (vjána).
Az ionoszférában zajló jelenségeket Lao-ce a következő szavakkal érzékelteti:

Az ég és föld közötti tér
nagyon hasonlít a kovácsfújtatóhoz.
Üres, de kimeríthetetlen,
minél jobban mozog,
annál több jön ki belőle.

Mindezek következtében jön létre Földünkön a bioszférában uralkodó meleg, amely az élethez, a növekedéshez szükséges (udána).
Az élő szervezetek elpusztulásakor pedig a szerves anyagok ismét lebomlanak szervetlen vegyületekre, visszakerülnek a földbe, amely „minden szerves hulladékot megtisztít” (apána).

Prána a szervezetben
(jóga)	(tudomány)
Lélektől eredő lélegzés prána	tápanyagok, oxigén felvétele
összelélegzés szamána	asszimiláció, energiatermelés
szétlélegzés vjána	tápanyagok, energia elosztása
fölfelé-lélegzés udána	sejtek, szövetek építése
lefelé-lélegzés apána	végtermékek kiválasztása

Prána a külső világban
(jóga)	(tudomány)
kilélegzés Nap	Nap sugárzás a Napból
összelélegzés levegőég	ionoszférában: 1800 C°
szétlélegzés szél	ionoszférában: szélviharok
fölfelé-lélegzés meleg	bioszférában: meleg, növekedés
lefelé-lélegzés a földé	szerves hulladékok lebomlása

Jegyzetek:

* A prāṇa szó az an igéből származik, melynek jelentése lélegzik, létezik. Ebből képezzük az āna (lélegzés, belégzés) szót, mely a pra- előre, elöl jelentésű igekötővel kiegészülve adja a prāṇa szót. A szótárak prāṇa alábbi jelentéseit sorolják fel: 1. lélegzet, légzés, légvétel; 2. szél, légvétel, beszívott levegő; 3. élet (pl. a prāṇa-da – életet adó, vagy prāṇa-rakṣa – az élet védelme); 4. életerő, életlevegő, 5. energia (pl. prāṇa-sāra – életerős, életteli, a sāra – erőteljes, esszenciális, legjobb szóhoz kapcsolódva); 6. érzékszerv; 7. lélek, szellem (a test antonimája); 8. Legfelsőbb Lélek; 9. a szeretett személy, valaki szeme fénye; 10. költői ihlet, a költészet lényege; 11. lélegzet, mint időegység; 11. emésztés.

A prána az életerő, az élet esszenciája, mely elsősorban a lélegzetvétellel, a lélegzettel ragadható meg, de nem tekinthető pusztán fiziológiai működésnek, oxigén felvételének, hanem a mindenség élő energiája.

A samāna (összelélegzés) a sam- előtag (össze, együtt, minőségi vagy mennyiségi teljesség) vagy sama (azonos, egyenlő) szó, és az āna (lélegzés) összetétele.
A vyāna (szétlélegzés) szóban a vi- elválasztást, vagy negációt jelentő előtag kapcsolódik az āna-hoz, az udāna (fölfelé-lélegzés) szóban az ud- felfelé irányultságot jelző előtag, míg az apāna (lefelé-lélegzés) szóban az apa- lefelé irányuló, vagy degradálódást jelentő előtag.


** a 10 indrija, az információszerző- és cselekvő érzékek, Kónyi terminológiájával: szaglás, ízlelés, látás, tapintás, hallás, nemző-képesség, anyagcsere-képesség, helyváltoztató-képesség, megfogó-képesség, kifejező-képesség

Sacsí mama fiának magasztalása

Śrī Śacī-sutāṣṭaka

A hagyomány szerint a költemény Sārvabhauma Bhaṭṭācārya műve, a versmérték a dallamos lüktetésű, éneklésre hívogató toṭaka.

A Csaitanja Maháprabhu születésének
500. évfordulójára kiadott bélyeg

nava gaura-varaṁ nava-puṣpa-śaraṁ
nava-bhāva-dharaṁ nava-lāsya-param |
nava-hāsya-karaṁ nava-hema-varaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||1||

Bőre akár a legkiválóbb friss arany, fegyverei zsenge virágnyilak.
Az ifjonti érzelmek tárháza ő, az újdonatúj táncok mestere,
a legfrissebb tréfák kiötlője, aranysárga fényben ragyogó,
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

A versben rendre ismétlődő nava szó jelentése új, friss, fiatal… ám szóösszetétel előtagjaként a navan (kilenc) szó is nava-. A nava-bhāva-dharam (ifjonti érzelmek tárháza) – szóösszetétel ezért lehet a „kilenc érzelem tárháza” is, hiszen a művészetekkel foglalkozó klasszikus szanszkrt irodalom kilencféle alapérzelmet azonosít.

nava-prema-yutaṁ nava-nīta-śucaṁ
nava-veśa-kṛtaṁ nava-prema-rasam |
navadhā vilasat śubha-prema-mayaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||2||

A rajongó szeretet eleven érzései töltik el, ragyog, akár a frissen köpült vaj,
új ruháját ölti fel, a rajongó szeretet új íze ő,
aki örökkön a kilencféle áldásos, istenszerető cselekednek él.
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

hari-bhakti-paraṁ hari-nāma-dharaṁ
kara-japya-karaṁ hari-nāma-param |
nayane satataṁ praṇayāśru-dharaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||3||

Az istenszeretet fénylő csillaga ő, aki mindig Hari nevein meditál.
Az ujjain számlálja fohászait, (miközben) a Harinámnak szentelődik,
szemében szüntelen a szeretet könnyei csillognak.
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

satataṁ janatā-bhava-tāpa-haraṁ
paramārtha-parāyaṇa-loka-gatim |
nava-leha-karaṁ jagat-tāpa-haraṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||4||

Ő enyhíti újra meg újra az emberiség világi lét okozta gyötrelmét,
és ő az út is, az élet végső célja iránt elkötelezettek számára.
A lelki élet új ízeit kóstoltató, a világ szenvedését enyhítő –
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

nija-bhakti-karaṁ priya-cārutaraṁ
naṭa-nartana-nāgara-rāja-kulam |
kula-kāmini-mānasa-lāsya-karaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||5||

Szerető odaadást kelt önmaga iránt, hiszen ő az (egyesült) szépség és szeretet.
Tánca életre kelti a szeretők királyának világát,
s ő perdíti táncra a szép lányok sokaságának gondolatait is.
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

priya-cārutaram: A priya melléknévként kedvest jelent, főnévként szeretetet. A cāru jelentése szép, vagy szeretett, nagyrabecsült, míg a -tara a középfokot jelentő toldalék. Az összetétel értelmezhető úgy is, hogy „a kedvesek számára a legnagyrabecsültebb”, azaz a néki kedves hívei őt becsülik leginkább.

karatāla-valaṁ kala-kaṇṭha-ravaṁ
mṛdu-vādya-suvīṇakayā madhuram |
nija-bhakti-guṇāvṛta-nātya-karaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||6||

Karatálja cseng, ajkáról lágy dallam röppen,
víná finom hangja kíséri mézédes énekét,
s az iránta érzett szeretet késztetésére táncra perdülnek társai mind –
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

yuga-dharma-yutaṁ punar nanda-sutaṁ
dharaṇī-sucitraṁ bhava-bhāvocitam |
tanu-dhyāna-citaṁ nija-vāsa-yutaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||7||

Általa Nanda fia jelent meg ismét e világban, a korszak dharmájának kíséretében,
a földkerekség ékességeként, a világ létállapotához alkalmazkodón.
Személye a meditáció tárháza, s mindig önnön hajléka kíséri –
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

Személye a meditáció tárháza, s mindig önnön hajléka kíséri: A tanu melléknévként filigránt, kicsinyt jelent, főnévként testet, személyt, annak külső megjelenését. Nimái a Rádhá érzelmeinek ragyogásába burkolózott Krsna, külső megjelenésének meditációja az ebben a hangulatban való elmélyedést jelenti. Személye után a vers a környezetéről szól: az isteni pár nem egymagában, hanem hajlékával együtt jelenik meg e világban.

aruṇaṁ nayanaṁ caraṇaṁ vasanaṁ
vadane skhalitaṁ svaka-nāma-dharam |
kurute su-rasaṁ jagataḥ jīvanaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||8||

Szemei, talpa és ruhája akár a hajnalpír,
hangja elcsuklik, míg saját neveit zengi.
Méz-nektárral élteti a mindenséget –
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

aikatja szúktam – fohász az egységért

A Rg-véda utolsó himnusza Agnit szólítja meg fájdalmasan szépen – ő az, aki a megannyi különbözőség ellenére képes egységbe forrasztani a sokféleséget. Mi – az isteneket meginvitáló papok – legyünk egységben, miként a meginvitált dévák is egyetértve fogadják részüket az áldozatból:

saṁ-samid yuvase vṛṣann agne viśvānyarya ā |
iḷas pade samidhyase sa no vasūny-ābhara ||1||

Áldásaid záporként árasztó, tiszteletreméltó Agni, együtt lélegzel te a mindenséggel,
te lobbantod lángra az áldozati teret, hozz minékünk gazdagságot!

saṁ gacchadhvaṁ saṁ vadadhvaṁ
saṁ vo manāṁsi jānatām |
devā bhāghaṁ yathā pūrve
saṁjānānā upāsate ||2||

Találkozzunk, beszéljünk egymással,
az (egymást) megértők gondolatai legyenek egyek,
miként hajdan egyetértve fogadták
az istenek is a részüket.

samāno mantraḥ samitiḥ samānī
samānaṁ manaḥ saha cittam eṣām |
samānaṁ mantram abhimaṇtraye vaḥ
samānena vo haviṣā juhomi ||3||

Közös a mantra, közös a gyülekezet,
közös az értelem, közös (az egybegyűltek) célja,
Ugyanazzal a mantrával invitálunk,
ugyanazzal az áldozattal áldozunk.

samānī va ākūtiḥ
samānā hṛdayāni vaḥ |
samānamastu vomano
yathā vaḥ susahāsati ||4||

Azonos a szándékunk,
szíveink is összefonódók,
s legyen egy a gondolatunk is,
ahogy ebben mind egyetértünk.

(Ṛg-veda saṁhitā 10.191.)

kiálts így: „Krsna! Krsna!”

Néhány vers a Padjávalíból, a szent nevet magasztaló fejezetből:

svargārthīyā vyavasitir asau dīnayaty eva lokān
mokṣāpekṣā janayati janaṁ kevalaṁ kleśa-bhājam |
yogābhyāsaḥ parama-virasas tādṛśaiḥ kiṁ prayāsaiḥ
sarvaṁ tyaktvā mama tu rasanā kṛṣṇa kṛṣṇeti rautu ||27||

szerző: ismeretlen, versmérték: mandākrāntā

A törekvés, hogy a mennyekbe jussunk csak kiábrándulttá teszi az egész emberiséget,
a megszabadulás reménye is csupán gyötrelmet hoz,
a jóga gyakorlása pedig felettébb száraz, íztelen. Mi értelme hát az efféle erőfeszítéseknek?
Hagyd el mindet, ó nyelv, s kiálts így: „Krsna! Krsna!”

sadā sarvatrāste nanu vimalam ādyaṁ tava padaṁ
tathāpy ekaṁ stokaṁ na hi bhava-taroḥ pātram abhinat |
kṣaṇaṁ jihvāgrasthaṁ tava tu bhagavan nāma nikhilaṁ
sa-mūlaṁ saṁsāraṁ kasati katarāt sevyam anayoḥ ||28||

szerző: Śrīdhara Svāmī, versmérték: śikhariṇī

Makulátlan, lelki ragyogásod mindig, mindenütt jelen van, nemde?
Mégis, egyetlen parányi levelet sem szakított le a lét fájáról!
Óh, Uram! A nyelvünk hegyén lakozó neved
gyökerestül dönti ki a szanszára fáját! Melyiküket szolgáljuk hát?!

Nyelv hegyén lakozó: a jihvā-agra-stham más olvasatban és kis különbséggel jihvā-grastam: a nyelvet megragadó, azaz a nyelvet megragadva a szent név ledönti a szanszára fáját.

ākṛṣṭiḥ kṛta-cetasāṁ sumanasām uccāṭanaṁ cāṁhasām
ācaṇḍālam amūka-loka-sulabho vaśyaś ca mukti-śriyaḥ |
no dikṣāṁ na ca sat-kriyāṁ na ca puraścaryāṁ manāg īkṣate
mantro 'yaṁ rasanā-spṛg eva phalati śrī-kṛṣṇa-nāmātmakaḥ ||29||

szerző: Lakṣmīdhara, versmérték: śārdūlavikrīḍita

A tiszta gondolkodású bölcseket vonzza, a bűnöket gyökerestül kiirtja,
s még a csandála is könnyedén elérheti, ha nem néma. A bőkezű, kincses üdvösség is utána epekedik,
hiszen cseppet sem függ avatástól, rítustól, vagy a helyes szokásokat követő élettől.
E Krsna-nám mantra csupán a nyelvet érintve is meghozza gyümölcseit.

A caṭ igei gyök jelentése eltörik, letörik, ám az ud igekötővel társítva azt jelenti: gyökerestől kiirt valamit. A szent név mantrája nem csupán jóvátétel, hanem a bűn okát is felszámolja. A caṇḍāla szó szerint züllött gonosztevőt jelent (a szó gyöke caṇ – bántalmaz, meggyilkol), ám átvitt értelemben a minden alantas életű, dharmát nem követő. Ám még a számukra is nyitva áll az út, a szent név zengése – talán csak a némák nem tudják Krsna nevét hangosan énekelni, bár gondolataikban ők is zenghetik.
A kincses üdvösség is utána epekedik: a vaśyaḥ jelentése vágyandó, vagy legyőzendő, irányítandó. Sríla Prabhupád a szót teljhatalmú irányítóként, a vers e részét pedig így értelmezi: „Krsna szent neve az, ami a felszabadulás kincse fölött uralkodik.”
Cseppet sem függ avatástól, rítustól, vagy a helyes szokások szerinti élettől: A jelölttől a beavatás előtt is megkövetelik a szabályozó elvek, a helyes viselkedés szerinti életet – ez a puraścarya. Majd a megfelelő időben a megfelelő rítust (sat-kriyā) követve beavatást (dikṣā) kap. Ám a szent név zengése mindezektől is teljesen független.
A sat-kriyā általában véve erényes, jámbor tetteket is jelent, így a harmadik páda értelmezhető úgy is, hogy a szent név zengése független a beavatástól, az erényes tettektől, és a már beavatás előtt is gyakorlandó szabályoktól.
Felmerülhet a kérdés e vers kapcsán is: ha a szent név zengése önmagában elegendő, akkor vajon szükség van-e más lelki tevékenységre? Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandharbában (284. tétel) ebben a formában veti fel a kérdést: vajon szükséges-e a múrti-imádat, ha a bhakta a szent név zengését gyakorolja? S rögtön választ is ad: a kezdő bhakta elméje zaklatott, korábbi rossz szokásainak rabja. A további lelki gyakorlatok, mint a templomi imádat segít az összpontosításban, a rossz életmód, a kedvezőtlen mentalitás leküzdésében. S e gondolat nem csupán a múrti-imádatra, hanem a puraścaryára, a rítusokra, vagy más lelki gyakorlatokra is igaz.

viceyāni vicāryāṇi
vicintyāni punaḥ punaḥ |
kṛpaṇasya dhanānīva
tvan-nāmāni bhavantu naḥ ||30||

szerző: Bhavānanda, versmérték: anuṣṭubh

Gyűjtsük és számláljuk,
gondoljunk rá újra meg újra –
mint fösvénynek a vagyon,
hadd legyenek olyanok nékünk a neveid!

kezdetben a bizalom… – a rajongó szeretet ébredése

ādau śraddhā tataḥ sādhu-saṅgo 'tha bhajana-kriyā |
tato 'nartha-nivṛttiḥ syāt tato niṣṭhā rucis tataḥ ||
athāsaktis tato bhāvas tataḥ premābhyudañcati |
sādhakānām ayaṁ premṇaḥ prādurbhāve bhavet kramaḥ ||

ādau – kezdetben; śraddhā – hit; tataḥ – azután; sādhu-saṅgaḥ – szent-társaság; atha – azután; bhajana-kriyā – az imádat végzése; tataḥ – ezért, azután; anartha-nivṛttiḥ – haszontalanság/baj/nehézség távozása; syāt – legyen; tataḥ – azután; niṣṭhā – szilárd hit; ruciḥ – íz; tataḥ – azután; atha – azután; āsaktiḥ – ragaszkodás; tataḥ – azután; bhāvaḥ – érzelem; tataḥ – azután; prema – istenszeretet; abhyudañcati – felemelkedik; sādhakānām – a gyakorlóké; ayam – ez; premṇaḥ – rajongó szereteté; prādurbhāve – megjelenésében; bhavet – lehet; kramaḥ – lépés, mód, időrend

Kezdetben a bizalom, majd a szent társulás, s az imádat gyakorlata következik.
Ezáltal elenyésznek az anarthák, a hit rendíthetetlenné válik, (s a bhakta megérzi az istenszeretet) ízeit,
ami fokozza ragaszkodását, fellobbantja szerető érzelmeit, s a rajongó szeretetben tetőzik.
A gyakorló (szívében) e mozzanatokkal ébred a rajongó szeretet.

(Bhakti-raszámrta-szindhu 1.4.15-16) (Cscs.2.23.14-15, Szanátan siksá)

Rúpa gószvámí a prémához vezető út kilenc állomását sorolja fel. Az első a śraddhā. A szó hitet, bizalmat, meggyőződést jelent. A bizalom abban, hogy az út bejárható, a szentírásba, a szentek társaságába vetett bizalom. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád értelmezésében: közönyösség a világi témákkal szemben, és érdeklődés a lelki fejlődés iránt (Cscs. 2.23.14., szómagyarázat). A Bhágavata-purána az 1.2. fejezetében Szúta gószvámí Naimisáranja bráhmanáihoz szólva szintén e témát taglalja, ám ő a világ iránti közömbösséget nem említi, csupán a bizalmat és a hallás- illetve szolgálatvágyat: „Ó, bráhmanák, a hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred a nagy (bhakták) s a jámbor szentek szolgálata által.” (Bhág. 1.2.16. a vers śuśrūṣu szava olyan személyt jelent, aki meghallgatja a tanítást, és aszerint is él, sőt, vágyja mindezt) S nem azért, mert a világ iránti közömbösség mellékes volna, hanem mert nem kezdeti feltétel, hanem fokozatosan kibontakozó és megerősödő tapasztalás. Hiszen: „Az Istenség Személyiségének, Srí Krsnának végzett odaadó szolgálat által az ember azonnal indokolatlan tudásra tesz szert, s eltávolodik a világtól.” (Bhág. 1.2.7., vāsudeve bhagavati bhakti-yogaḥ prayojitaḥ | janayaty-āśu vairāgyaṁ jñānaṁ ca yad ahaitukam ||)

A következő lépés a sādhu-saṅga, azaz a szentek társasága, a szent társulás. Alászálló folyamatról beszélünk… elengedhetetlenül fontos elem a gyakorló saját próbálkozása – már csak azért is, hiszen ez az, ami a kezében van, amit megtehet – ám az eredmény nem csupán a próbálkozástól függ. Az ajándék, indokolatlan – nem kiérdemelt – kegy. Ilyen felbecsülhetetlen értékű ajándék egy szenttel való találkozás. Mi jellemző az ilyen szentekre? A Nárada Bhakti-szútrák így jellemzi őket: „67. A kizárólagos (szeretetben élő) hívek a legfőbbek. 68. Elcsukló hangon, meg-megborzongva, (szemükben) könnyekkel beszélgetnek egymással. Megtisztítják ők családjaikat, és a világot is. 69. Zarándokhellyé teszik a fürdőket, erénnyé a közönséges cselekedeteket, és ők teszik szentté a tant. 70. (Mert Isten) tölti be őket. 71. (Miattuk) örvendeznek az ősatyák, táncolnak az istenek, s védelmezőt (nyer) a Föld. 72. Nem (helyes) születés, műveltség, szépség, család, vagyon, tevékenység, vagy más szerint különbség(et tenni köztük). 73. Mert az övéi (ők).” Csaitanja Maháprabhu szerint: „A legkiválóbb vaisnava az, akinek pusztán látása másokat is arra ösztönöz, hogy Krsna nevét zengjék.” (Cscs. 2.16.74.)
S mi légyen a teendő, ha éppen nem adatik ilyen lehetőség? A gyakorló forduljon megbecsüléssel minden élőlény, különösképpen a vaisnavák iránt: „Tisztelje gondolataiban azt, aki így kiált „Krsna!”. Értékelje hódolatának felajánlásával azt, kinek beavatása van, s Istent imádja. Ám becsülje szolgálataival és társaságának keresésével azt az imádatban jártast, ki osztatlan (figyelemmel gondol Krsnára) és szíve mentes mások megvetésétől és más kedvezőtlen vonástól.” (Rúpa gószvámí: Upadésámrta, 5.) Továbbá keresse azok társaságát, akiktől tanulhat: „A hasonló vágyú (vagy: hasonló érzésű), nálánál jobb, szeretetteljes, szentéletű (szádhu) társasága (kívánatos).” (Brsz. 1.2.91.)
És a szent társaságában legyen a társulás módja is szent: tiszta, önzetlen, segítő.

A szent társaságában a gyakorló tanulmányozza, és a saját életében megélt valósággá formálja a tant – ez a bhajana-kriyā, az imádat gyakorlata.

Ez az imádat kisöpör a szívéből minden, az istenszeretettől eltávolító tényezőt – ezek az anarthák. Az artha szó értéket, célt jelent, az an-artha pedig ennek ellentétét – mindazt, ami a céltól eltávolít, ebben az értelemben haszontalan, értéktelen. „Nemkívánatos szokás” – ahogy Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád fordítja. Mukunda dász gószvámí kommentárjában a jelen születésben, és a megelőző születésben elkövetett bűnök megszűnésével azonosítja az anarthák elenyészését – miként Szúta gószvámí is a bűnök sokaságának elenyészéséről szól ( „Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága” naṣṭa-prāyeṣv abhadreṣu nityaṁ bhāgavata-sevayā, Bhág. 1.2.18.)

Az így megtisztult szívben megszilárdul a hit – ez a niṣṭhā. A szó nagyon szemléletes… a sthā gyök jelentése áll, míg a ni- igekötő lefelé irányuló mozgásra, olykor intenzitásra utal. A niṣṭhā így meggyökerezést, visszavonhatatlan, végérvényes és stabil megállapodást jelöl.
A niṣṭhā választóvonal… olyan, akár napkelte. Nap a horizont alatt is eloszlatja a sötétséget, ám csak napkelte után mutatja meg magát – hasonlóképpen, a gyakorló, akinek az anarthák terhelik szívét csak halvány visszfényét érzi az istenszeretet valódi ízeinek. Eddig a tisztulás fokait járta a gyakorló, ezután a szeretetteljes vonzalom megerősödésének és beteljesülésének örvénye ragadja magával. A megélt istenszeretet ízeire, s az ennek nyomán ébredő lelki vágyra utal a ruci – íz, ragyogás, kívánság kifejezés. Mukunda dász gószvámí a bűn magjának megsemmisülése után a bhakti édességének megízleléséről ír, míg Dzsíva gószvámí a lelki vágy ébredésére helyezi a hangsúlyt, mely azonban tudatos, akaratlagos viselkedés, szemben az āsakti-val, ami a spontán ragaszkodás felébredése – ami együtt jár a tudatlanság, az avidyā végérvényes megszűnésével.

Az örvény következő állomása a szerető érzelmek fellobbanása, a bhāva. A szó a bhū létigéből származik, így jelent létezést, életet, létállapotot, realitást… ám érzelmet is. Itt elsősorban az utóbbit, ám a további jelentéseivel a szó azt sugallja, hogy ez az érzelem az élőlény természetes állapota. Az istenszerető érzelmek látható, külső jeleit Rúpa gószvámí ekképpen írja le: „1) türelem, 2) az idő hasznos eltöltése, 3) vágymentesség, 4) a megbecsülés vágyának nemléte, 5) reménység, 6) sóvárgás, 7) a szent név éneklésének örökös íze, 8) ragaszkodás az ő tulajdonságainak elbeszéléséhez, 9) vonzalom az ő lakhelyeihez – ezek, s a többi a külsődleges jelei az ember rügyező érzelmeinek.” (Brsz. 1.3.25-26.)

Végezetül a szerető érzelmek a rajongó szeretetben tetőznek, ez a prema. A prema a priya (kedves, szerető) melléknévvel jelzett érzelem megjelölése – a teljesen önzetlen, makulátlan szeretet.

Bhakti Abhay Narayan a két vers alapján így összegzi a préma, vagy príti feljődésszakaszait: „Az első lépcső tehát a sraddhá, a hit. Ez nemcsak a lelki folyamatokra, hanem az élet minden területére vonatkozik. Hit nélkül az ember semmihez sem foghat hozzá még hétköznapi életében sem. Például, ha nem hinnénk az orvosokban vagy a természetgyógyászokban, betegségünkkel nem fordulnánk hozzájuk. Csaitanja Maháprabhu tanításában fontos szerepet játszik a pozitív gondolkodás, a hit Istenben, az Írásokban és a szentekben.
A hittel rendelkező embert a sors előbb-utóbb elvezeti a szádhukhoz, szentéletű emberekhez. Az ilyenfajta társulás nem hatástalan: az ember kedvet kap az olyan lelki gyakorlatok megismerésére és elsajátítására, mint a sravana, kírtana stb. Így tisztul meg (nivrtti) a szív minden rossz gondolattól és vágytól, minden értéktelen (anartha) dologtól. Egyedül e megtisztult létállapotban erősödhet meg az ember hite, s válhat bizalommá (nisthá). Természetesen a hit előlegezi a bizalmat, ám ha az ember maga is megtapasztalta a lelki dolgokat, bepillantást nyert a felsőbb, transzcendens szférába, átérezte Istent (hacsak egy pillanatra is), akkor hite bizonyosságot nyer, mély gyökeret ereszt, s ez a nisthá. E megingathatatlan bizalom birtokában ízlelheti meg a bhakta igazából az olyan lelki dolgokat, mint Bhagaván szent nevein való meditálás, az Ő kedvteléseinek hallása, a bhakták önzetlen szolgálata stb. Mindez természetesen erős vonzódást (ászakti) eredményez, úgy a bhakták, mint a lelki élet iránt. Ezután hajthat ki szívében a vegyítetlen odaadás magja, s ezt a csírát lelki érzelemnek (bháva vagy rati) hívják, amely végül prítivé vagy prémává (istenszeretetté) érlelődik.
A bháva nem hasonlítható a pszichológiában tárgyalt érzelmekhez. Nem az anyagi érzékek, sőt, még csak nem is az anyagi világ az eredete, hanem Bhagaván szvarúpa-energiája. A bháva az istenszeretet felkelő napjának első sugara, amely beragyogja a hívő szívének horizontját.”

Visvanáth Csakravartí a Bhágavata-purána 1.2. fejezetének verseit kommentálva a fentiekhez hasonlóan, az alábbi tizennégy mozzanatban azonosítja a rajongó szeretethez vezető állomásokat:

satāṁ kṛpā mahat-sevā śraddhā guru-padāśrayaḥ |
bhajaneṣu spṛhā bhaktir anarthāpagamas tataḥ ||
niṣṭhā rucir athāsaktī ratiḥ premātha darśanam |
harer mādhuryānubhava ity arthāḥ syuś caturdaśe ||

A szentek kegye, a nagy lelkek szolgálata, hit, a mester lábainak oltalma.
az imádat utáni vágy, a szerető odaadás, majd az anarthák elmúlása.
A megszilárdult hit, az íz, s a ragaszkodás, a szeretet, a tiszta szeretet, majd a látás,
s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.

a tudás és a bráhmana

A Manu-szanhitá második fejezetének néhány verse arról szól, kinek adható át a véda tudása, s kinek nem.

dharmārthau yatra na syātāṁ śuśrūṣā vā'pi tadvidhā |
tatra vidyā na vaptavyā śubhaṁ bījam ivauṣare ||112||

Hol nincs dharma és artha, vagy illő hallás- és szolgálatvágy,
ott ne ültesse el a tudást, miként a jó magot sem vetik szikes földbe.

Az artha több jelentésű szó: a fordítások többnyire vagyonként értelmezik, s kézenfekvőnek is tűnik, hogy a négy életcél közül a két megalapozóra gondoljunk. S abból a szempontból érthető is az anyagi biztonság, mint elvárás, hogy biztosan ne vezérelje a leendő tanítványt később sem a tudás áruba bocsájtásának szándéka.
Médhátithi kommentárjában még hozzáteszi: a tudás átadása soha nem lehet csereüzlet. Még ha a tanító adományt is kap, akkor sincs előre kialkudott ára a tanításnak.
Hallás- és szolgálatvágy: a szanszkrt śuśrūṣā kifejezés hallásvágyat jelent, ám átvitt értelemben a hallottak megfogadására való készséget, kötelességtudatot, és a szolgálatot is.

vidyayaiva samaṁ kāmaṁ martavyaṁ brahmavādinā |
āpadyapi hi ghorāyāṁ na tvenāmiriṇe vapet ||113||

Inkább haljon meg a brahman ismerője tudásával együtt, tiszta szívvel,
akár szörnyű végszükségben is, mintsem terméketlen földbe vesse azt.

Médhátithi kommentárja szerint a szörnyű végszükség az alkalmas tanítvány hiányát jelenti.

vidyā brāhmaṇam etyāha śevadhiste'smi rakṣa mām |
asūyakāya māṁ mādās tathā syāṁ vīryavattamā ||114||

A tudás, a bráhmanához jőve így szólt: én vagyok a kincsed, vigyázz rám!
Ne adj engem olyannak, aki alábecsül, így maradhatok erős.

Az erős (vīryavat) hatásost, eredményest jelent.

yameva tu śuciṁ vidyānniyata-brahmacāriṇam |
tasmai māṁ brūhi viprāya nidhipāyāpramādine ||115||

Ám aki tiszta, önfegyelmezett, önmegtartóztató –
taníts engem az ilyen bölcs bráhmanának, kincsed gondos őrének.

A niyata (önfegyelmezett) szó további jelentései: figyelmes, komoly.

brahma yas tv ananujñātam adhīyānād avāpnuyāt |
sa brahma-steya-saṁyukto narakaṁ pratipadyate ||116||

Ki a védát egy védatanulótól, annak beleegyezése nélkül szerzi meg,
az ilyen védatolvajlás bűnével terhelt a pokolra jut.

A véda, azaz a brahman tolvaja az, aki kihallgatja más mantrazengését, vagy könyvekből ellesve próbálkozik a védamantrák zengésével.