Bejegyzések
A Bhagavad-gítá 15. fejezetének 15. verse így szól:
sarvasya cāhaṁ hṛdi saṁniviṣṭo
mattaḥ smṛtir jñānam apohanaṁ ca |
vedaiś ca sarvair aham eva vedyo
vedānta-kṛd veda-vid eva cāham ||15||
És én (vagyok) a mindenki szívében lakozó,
tőlem (származik) az emlékezés, a tudás és a feledés.
És csakis én (vagyok) a minden véda által megismerendő,
a védánta megalkotója, és a véda ismerője.
A saṁniviś igei gyök a sam (össze-, együtt-) és ni (le-, vagy be-) igekötőkkel kiegészített viś (belép), jelentései behatol, vagy valaminek a mélyére hatol, a saṁniviṣṭa az ebből képzett befejezett melléknévi igenév, a belépett: én vagyok az, aki mindenki szívébe beléptem, mindenki szívének legmélyére hatoltam. Krsna, mint ātmā, paramātmā lép be a szív legmélyére, s nem csupán alkalomszerűen, hanem állandóan - így a cselekvés szokásos fordítása („lakozom”) teljesen helyénvaló.
Hova lép be? Modern, elemző biológiai ismereteinkkel felvértezve határozottan elkülönítjük az értelem központját – az agyat –, és az érzelmek központját, a szívet. A szanszkrt hṛd szó viszont szívet, elmét, és értelmet is jelenthet egyaránt. A vers második pádájának fényében érthető, hogy Sankara a szív szinonimájaként a buddhit, az értelmet jelöli meg: Én (mint ātman – a lélek) – mondja – vagyok a minden teremtmény értelmében lakozó, ezért tőlem, az átmantól származik a lények emlékezete, tudása, és azok elmúlása. (sarvasya ca prāṇi-jātasyāham ātmā san hṛdi buddhau saṁniviṣṭaḥ | ato matta ātmanaḥ sarva-prāṇināṁ smṛtir jñānaṁ tad-apohanaṁ cāpagamanaṁ ca |) S a folytatásban ezt ki is fejti: a jámbor tettekkel összhangban növekszik a tudás és az emlékezet, míg a bűnös tetteket követve a tudás és emlékezet eltávozik.
Rámánudzsa a szívet a pravṛtti és nivṛtti gyökerű, és tudást hozó helyként jelöli meg. A pravṛtti és a nivṛtti a kétféle ajánlott életútra utal: a pravṛtti a világ előrehaladásáért végzett áldozatos tevékenység, a nivṛtti pedig a világból való kivonulás, és az egyhegyű istenkeresés. A szív tehát az elhatározások székhelye – ide hatol be saját elhatározásából a Legfelsőbb Úr.
A vers második pádájában a smṛti – emlékezés a jñāna – tudás... Madhuszúdan Szaraszvatí összefoglalója szerint az emlékezet a (közönséges) lények esetében a korábban történtek felidézése, jógík esetében pedig az előző életek felidézése. A tudás általában az érzékek érzéktárgyakkal való kapcsolatából fakadó megismerés, jógík esetében pedig térben és időben kiterjedő ismeret.
Az apohana értelmezése nem ennyire nyilvánvaló. A szó az apa- (el) igekötő és uh (gyötör) gyök összetételéből képzett apoh igével jelölt cselekvés. Az apoh („el-gyötör”) jelentése elűz, elkerget – a tudás és emlékezés elűzése, a feledés – ez a szó értelmezése Sankara óta a legtöbb kommentátor számára.
Az apohana kifejezést Rámánudzsa háromféleképpen is megközelíti. Az egyik a Sankara által is említett tudás- és emlékezetvesztés, a feledés, de az apoh gyök nem csupán apa-uh, de apa-ūh is lehet, az ūh gyök jelentései: sejt, találgat, vitázik. Ezért az apohana jelenthet sejtést, illetve érvelést, vitát. Rámánudzsa megállapítja: nem csak a feledés, de a sejtés, illetve a megvitatás is a Legfelsőbbtől ered.
Baladév Vidjábhúsan az apohana szót szintén feledésként értelmezi, megerősítésként pedig az Uddhava-gítát idézi: „mert tőled származik a lények tudása, és a te erőd veszi azt el” (Bhág. 11.22.28. tvatto jñānaṁ hi jīvānāṁ pramoṣas te'tra śaktitaḥ)
Az első két pádában Krsna kifejtette, miként segíti az élőlényeket, hogy jól érezzék magukat ebben az anyagi világban (Baladév megfogalmazásában: a világi élvezet eszközségét – sāṁsārika-bhoga-sādhanatām), a folytatásban arról szól, miként támogatja a megszabadulás elnyerését.
Egyedül ő az akit, a védák megismerendő (vedya) célként neveznek meg. Madhuszúdan Szaraszvatí illusztrációként a Rg-védát idézi:
ekaṁ sad viprā bahudhā vadanti
agniṁ yamaṁ mātariśvānam āhuḥ
az Egy Létezőt a bölcsek sokféleképp mondják,
Agninak, Jamának, Mátarisvának nevezik.
(Rg. 1.164.46.)
S nem csupán a védák célja, hanem a védaiskolák forrása, és a véda jelentésének tudója is. Más kommentátorok Vjászát említik: én vagyok Vjászadéva, a védánta-szútrák szerzője. A veda-anta-kṛṭ kitétel értelmezése Rámánudzsa szerint nem vedānta-kṛt, hanem veda-antakṛt, azaz a védák gyümölcsének, eredményének a megalkotója (a véda „vég-csinálója”).
Sríla Prabhupád kommentárjában megvilágítja, hogy míg az előző versekben Krsna mint Brahman mutatja meg magát, e vers első két pádájában a mindenben lakozó belső irányító (antaryāmī), Paramātmā aspektusról szól, míg a vers vége a személyes Istent, Bhagavánt állítja elénk – egyetértve Baladévvel, aki a Gópála-tápaní upanisad versét idézi: „ő az, akit minden véda megénekel” (GtU. 2.21., yo'sau sarvair vedair gīyate).
