csátaka

A cātaka madár egy kakukkféle, a fekete-fehér kakukk (Pied Cuckoo). Taréja mint egy második csőr az égnek mered, mintha örökkön az esővizet várná. A népi megfigyelés szerint a forró évszakban (a monszun előtt) hangosan és panaszosan énekel – innen ered a neve is, a cātaka ugyanis a cat – könyörög szógyökből származik, a cātaka jelentése: cat kartari – „könyörgést tevő”. Vándormadár, Afrikából az Arab-félszigeten átvonulva érkezik Indiába, a monszun előtt… így a monszun hírnökének tartják. Valójában rovarokkal, hernyókkal táplálkozik, ám a költők szerint csakis esővízen él. Srídhar Mahárádzs így jellemzi a csátakát: „Csakis esőcseppeken él. A földről nem vesz magához vizet, de folyóból, forrásból vagy állóvízből sem. Csőre folyton az ég felé áll, esővízre áhítozva. A zápor szakadhat, mintha dézsából öntenék, nemcsak kicsiny begyét tölti tele, de egész testét elsodorhatja. Csapkodhatnak a villámok, agyon is sújthatják, de ő mégis mindig az esőért fohászkodik.”

garjasi megha na yacchasi toyaṁ
cātakapakśī vyākulito'ham |
daivādiha yadi dakśiṇavātaḥ
kva tvaṁ kvāhaṁ kva ca jalapātaḥ ||
 
Ó, felhő, csak zengedezel, ám nem adsz egy csepp vizet sem,
csak felzaklatsz engem, a csátaka-madarat.
Ha majd a sors kegyéből eljő a déli szél,
hol leszel te? Hol leszek én, s hol lesz az eső?

puraḥ-phalāyām āśāyāṁ
janaḥ kāmaṁ viḍambyate |
āsanne hi ghanārambhe
dvi-guṇaṁ rauti cātakaḥ ||
 
Az azonnali gyümölcs reménye utáni vágyakozás rászedi az embert,
(miként) a közeledő felhők érkezésekor is kétszerte hangosabban kiált a csátaka.

(Rúpa gószvámí: Vidagdha Mádhava 4.18.)

Bharthari versében a könyörgő-madarat, a csátakát arra inti, jól fontolja meg, kihez könyörög:

re re cātaka sāvadhānamanasā mitra kṣaṇaṁ śrūyatām
ambhodāḥ bahavo vasanti gagane sarve’pi naikādṛśāḥ |
kecidvṛṣṭibhirādrayanti dharaṇīṁ garjanti kecidvṛthā
yaṁ yaṁ paśyasi tasya tasya purato mā brūhi dīnaṁ vacaḥ ||
 
Csátaka-madár, kedves barátom, kérlek hallgass figyelmesen!
Számos felhő úszik az égen, s mind különböznek egymástól:
az egyik bőséges esővel áztatja a földet, míg a másik csak üresen dörög.
Ne könyörögj hát bárkinek, akit csak meglátsz!

(Bhartrhari: Nítisatakam 51.)

viracaya mayi daṇḍaṁ dīna-bandho dayāṁ vā
gatir iha na bhavattaḥ kācid anyā mamāsti |
nipatatu śatakoṭir nirbharaṁ vā navāmbhas
tad api kila payodaḥ stūyate cātakena ||
 
Ó, elesettek barátja! Büntess meg, vagy légy könyörületes,
rajtad kívül nincs más menedékem!
Hulljon csak rám Indra százélű villáma, vagy az eső mértéktelen,
hisz a csátaka madár is az esőfelhőt magasztalja!

(Rúpa gószvámí: Sztavávalí)

Mikor Csaitanja Maháprabhu déli-indiai zarándokútjáról visszatért Puríba, Szárvabhauma Bhattácsárja e szavakkal mutatta be a bhaktákat neki:
tṛṣita cātaka yaiche kare hāhākāra
taiche ei saba, – sabe kara aṅgīkāra
 
Miként a szomjazó csátaka madár panaszkodik fájdalmasan
olyanok voltak ők is mind – fogadd hát el őket, kérlek!

(Csaitanja-csaritámrta 2.10.40.)

A feketés esőfellegek felé kiáltó csátaka madár a feketés Krsna után vágyakozó bhakták szimbóluma:

kāhāṅ se muralī-dhvani, navābhra-garjita jini',
jagat ākarṣe śravaṇe yāhāra
uṭhi' dhāya vraja-jana, tṛṣita cātaka-gaṇa,
āsi' piye kānty-amṛta-dhāra
 
Hol zeng Muralí, kinek hangja felülmúlja az esővel terhes fellegek dörgését,
s akit hallva elcsábul az egész világ?
Vradzsa lakói felpattannak, és rohannak, akár a szomjazó csátakák,
hogy Krsna szépségének nektárát kortyolhassák.

(Csaitanja-csaritámrta 3.19.42.)