Manu-szanhitá a szabályozatlan esetekről

 

Miképpen élhet az ember erényesen? A Manu-szanhitá aprólékos részletességgel határozza meg a követendő életszabályokat. A szöveg természetesen saját korának terméke, ám az alapelvei máig érdekesek.
Az alábbi részlet az utolsó, tizenkettedik fejezetből való. Miután megismertük a rengeteg szabályt, a szöveg felteszi a kérdést: mi a teendő az olyan rendkívüli esetekben, melyről nem esett szó korábban?

 

an-āmnāteṣu dharmeṣu kathaṁ syāditi ced bhavet |
yaṁ śiṣṭā brāhmaṇā brūyuḥ sa dharmaḥ syādaśaṅkitaḥ ||108||

Ha felmerül (a kérdés): a dharma-sásztrákban nem említett miként legyen?
amit a tanult bráhmanák mondanak, az legyen a dharma, kétségtelen.

Médátithi kommentárjában az opponens talán kissé kötekedőnek tűnő felvetésével kérdi: ha valamit nem említenek a dharma-sásztrák, azok teljesen ismeretlenek, miként is alkothatna róluk véleményt bárki? A válasz: a dharma-sásztrák általános elveket fogalmaznak meg, a konkrét esetekben ezeket kell megfelelőn s értőn alkalmazni.

dharmeṇādhigato yaistu vedaḥ sa-pari-bṛṁhaṇaḥ |
te śiṣṭā brāhmaṇā jñeyāḥ śruti-pratyakśa-hetavaḥ ||109||

Akik a dharma szerint tanulmányozták a védát, annak kiegészítéseivel együtt,
őket tekintik tanult bráhmanáknak, (mert) szemmel láthatóan a kinyilatkoztatás szerint élnek.

A védák kiegészítései az itihászák és puránák – ahogy Vjásza szerkesztette őket.
Szemmel láthatóan a kinyilatkoztatás szerint élnek: szó szerint: śruti (kinyilatkoztatás) -pratyakṣa (nyilvánvalóan, tisztán, határozottan szó szerint szem előtt) -hetavaḥ (okúak). Médátithi a következő értelmezési lehetőségeket veti fel: akik számára a véda az érzékelés eszköze – azaz a véda szemével látnak. Illetve: a nyilvánvaló, mindenki által érthető véda-idézetek alapján tudják megkülönböztetni a dharmát és adharmát. Kullúka meglátása szerint: akik a véda-idézeteket képesek nyilvánvalóvá tenni mások számára.
Hadd jegyezzem meg, hogy a különféle értelmezések közül azt emeltem ki, ami legkevésbé ragaszkodik a sruti leírt betűjéhez. Hiszen éppen arról szól a szövegünk, a különleges esetekben kire, kikre kell hallgatni. Meggyőződésem szerint az ilyen esetekben nem az írás betűje, hanem a leglényege kell irányt szabjon. Tanult, ám főleg lényeglátó bráhmana tanácsát jó kikérni. Zsinórmértékként pedig Judhisthir szavai a Mahábháratából:

tarko ’pratiṣṭhaḥ śrutayo vibhinnā
nāsāv-ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam |
dharmasya tattvaṁ nihitaṁ guhāyāṁ
mahājano yena gataḥ sa panthāḥ ||

A logika bizonytalan, a védák sokfélét (mondanak).
Nem rsi az, kinek a véleménye nem különbözik (a többiétől).
A dharma igazsága a nagy lélek szívének rejtekén lakozik,
az út az, amit ő járt be.
(Mahábhárata, Vana-parva 313.117.)

A teljesség kedvéért tegyük hozzá, a dharma tudójára a Manu-szanhitában egy másik meghatározással is találkozhatunk, a második fejezetben:

artha-kāmeṣv-asaktānāṃ dharma-jñānaṃ vidhīyate |
dharmaṃ jijñāsamānānāṃ pramāṇaṃ paramaṃ śrutiḥ ||2.13||

A dharma tudása a vagyonhoz és vágyakhoz nem ragaszkodók számára rendeltetett,
a dharmát megismerni akaróknak, ki számára a kinyilatkoztatás a legfőbb tekintély (vagy bizonyosság).

E versben az artha-kāma összetételnek is lehet más magyarázata: akik becsületre, hirnévre, más látható eredményre (artha) vágynak (kāma).

daśāvarā vā pariṣadyaṁ dharmaṁ parikalpayet |
try'varā vā'pi vṛttasthā taṁ dharmaṁ na vicālayet ||110||

Legalább tíztagú gyűlés dharmaként határoz meg,
vagy legalább három, erényben megállapodott, azt a dharmát ne vegyék semmibe.

Láthatóan nem a számosság, hanem az erény szab mértéket. A vṛtta jelent még gyakorlatot, szokást (-stha pedig valamiben megállapodottságot, meggyökereződést – a gyökszó jelentése ’áll’). Médátithi ennek kapcsán ismét a fent említett 2.13. verset citálja.

traividyo hetukas-tarkī nairukto dharma-pāṭhakaḥ |
trayaścāśramiṇaḥ pūrve pariṣat syād daśāvarā ||111||

Három véda-tudó, egy logikatudós, egy érvelő, egy a szófejtésben jártas, egy dharma-szakértő,
és az első három ásramból való alkossa a legalább tíztagú tanácsot.

A megkívánt képességek listája a szempontokra is fényt vet, ami szerint a gyűlésnek gondolkodni kell. A három védatudós mellett legyen valaki, aki jártas a következtetésekben (hetuka – az ok-okozati összefüggéseket feltáró), legyen olyan, aki helyesen okoskodik és jól érvel (tarkin). Mert fontos a helyes fogalomalkotás, és a lehetséges értelmezések körbejárása, szükség van valakire, aki a szavak világában, a szófejtésben jártas (nairukta). A dharma-szakértő a dharma-sásztrák olvasója (pāṭhaka), aki megleli a szükséges referenciákat a dharma-szövegekben. Végezetül minden életszakasz képviseltesse magát a tanácsban. Figyelemreméltó, hogy a szerzeteseket nem említi a szöveg: Médátithi két lehetséges okot jelöl meg: a vándorszerzetesek élete elszakadt a falvakban, városon élők életétől, hiszen csupán egy tehénfejésnyi ideig tartózkodnak közöttük. Másfelől: a vitás kérdésekben való döntés óhatatlanul sérelmet okozhatnak egyeseknek, és a vándorszerzetesek miként okozhatnának sérelmet?
A védatudók száma három: értelemszerűen a három véda – Rg-, Jadzsur-, Száma-védák száma szerint.

ṛg-veda-vid yajur-vid ca sāma-veda-vid eva ca |
try'varā pariṣad-jñeyā dharma-saṁśaya-nirṇaye ||112||

A Rg-véda tudója, a Jadzsur-véda tudója, és a Száma-véda tudója
tekinthető a legalább három tagú tanácsnak, mely eloszlatja a dharmával kapcsolatos kételyeket.

eko'pi vedavid dharmaṁ yaṁ vyavasyed dvijottamaḥ |
sa vijñeyaḥ paro dharmo nājñānām udito'yutaiḥ ||113||

Amit akár egyetlen véda-ismerő kétszerszületett is dharmakét határoz meg,
azt kell a legfőbb dharmaként tekinteni, nem pedig a tudatlanok sokasága által mondottat.

avratānām amantrāṇāṁ jāti-mātropajīvinām |
sahasraśaḥ sametānāṁ pariṣattvaṁ na vidyate ||114||

A fogadalmaikat megszegő, mantráikat elhanyagoló, csupán származásukból élők
akár ezresével is gyülekezhetnek, ők nem tekinthető tanácsnak.

csupán származásukból élő: jāti-mātra-upajīvin, aki származásából fakadó előjogokból él. A bráhmana definícióját a Vadzsraszúcsika-upanisad például ekképpen határozza meg: aki sikeresen, és magától értetődő természetességgel közvetleül az átmanon meditál, továbbá rendelkezik a bráhmanák tulajdonságaival: nyugodtság, önfegyelmezés, vezeklés, tisztaság, béketűrés, becsületesség, bölcsesség, tudás és vallásosság,

Vallabha: az öt ösvény

Pañca-padyāni

 
A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet
) című gyűjtemény tizenharmadik darabja. Az előző vers a beszélőket tipizálja, e rövid költemény pedig a hallgatók – tanítványok – csoportjait sorolja fel: az első csoportba a kegyelem útján (puṣṭhi-mārga) járó bhakták, a további háromba a szabálykövető (maryāda – határ, korlát) bhakták tartoznak. Vallabha szerint az emberek háromféle úton járhatnak, a harmadik a dolgok világi folyását (pravāha) követő élet.

śrī-kṛṣṇa-rasa-vikṣipta-mānasā rati-varjitāḥ |
anirvṛtā loka-vede te mukhyāḥ śravaṇotsukāḥ ||1||

Gondolataik megmámorosodtak a Srí Krsna (iránti szeretet) ízeitől, mentesek a ragaszkodástól,
sem a világi, sem a védai (témák) nem elégíti ki őket. Ők a legjobb hallgatók.

„Hallgató”: a pontos szanszkrt terminológia (śravaṇa-utsuka) hallásra vágyakozót, hallást kedvelőt jelent. „Mámoros”: a vers vikṣipta szava szétszórtat, zavarodottat jelent: aki őrültként, a világgal mit sem törődve viselkedik.

viklinna-manaso ye tu bhagavat-smṛti-vihvalāḥ |
arthaika-niṣṭhās te cāpi madhyamāḥ śravaṇotsukāḥ ||2||

Az ellágyult szívűek, akiket felkavar az Úrra emlékezés,
ám szilárd eltökéltséggel egyetlen céljuknak szentelődnek, ők a közepes hallgatók.

A kommentárok szerint az egyetlen cél az üdvösség, vagy más lelki természetű cél. Ők azok, akik számára az istenszeretet eszköz. A pusti (a szó maga táplálást jelent) az isteni kegyelem útja. Határozottan eltér ettől a szabályok (Vallabha terminológiájával maryādā – határ, korlát) követésére fókuszáló, attól lelki előrehaladást remélő hívek által követett ösvény. Ám a védák valóban négyféle emberi életcélról beszélnek: erény (dharma), gyarapodás (artha), a vágyak betöltése (káma) és az üdvösség (móksa). Miért volna baj, ha valaki ezeket tartja fontosnak? Természetesen nem baj, hiszen az ő szívüket is megérinti, amikor az Úrra gondolnak, az ő szívük is ellágyul. Csupán – Vallabha álláspontja szerint – jobb náluk az, aki számára a dharma egyedül Krsna imádata, aki a gyarapodás forrását Krsna gondoskodásában keresi, akinek nincs más vágya, csak Krsna, s kinek számára az üdvösség Krsna imádatát jelenti. (lásd: Vallabhácsárja Csatuh-slókí című költeményét)

niḥsandigdhaṁ kṛṣṇa-tattvaṁ sarva-bhāvena ye viduḥ |
te tv āveśāt tu vikalānirodhād vā na cānyathā ||3||
pūrṇa-bhāvena pūrṇārthāḥ kadācin na tu sarvadā |
anyāsaktās tu ye kecid adhamāḥ parikīrtitāḥ ||4||

Akik kétségtelenül ismerik a Krsnáról szóló igazságot, annak minden érzelmével együtt
ha áthatja őket, vagy ha kontroll alatt álnak, ám máskülönben nem.
Olykor (istenszerető) érzelmekkel eltelve célt érnek, ám ez nem állandó (állapotuk),
őket, kik máshoz ragaszkodnak, őket nevezik kezdőnek.

„Áthatja”: a szanszkrt az āveśa – belépés szót használja. Talán a neofita túlbuzgóságára, a hirtelen feltámadt vallásosság lendületére – olykor fanatizmusára – gondol Vallabha. Hasonló annak a helyzete, aki – bár ő maga gyenge –, erős külső kontroll alatt áll, s ez hajtja előre. Ők is találkoznak és megismerkednek a tannal, ám buzgalmuk ideiglenes, mert nem belső forrásból fakad. A vers adhama szava alacsonyt, hitványat, rosszat jelent, ezt a fordításban a szövegkörnyezethez magyarul illőbb „kezdő” szóval fordítottam.
Csupán részben ide tartozó megjegyzés: olvastam egyszer egy felmérést (ez már nem Vallabha, hanem 20 század, és az Egyesült Államok – keresztény körben végzett kutatásról van szó), miszerint a friss megtérés után átlagosan három évig tart a hívő kezdeti lelkesedése. Érthető is: rátalált valami csodára, valóban új embernek érzi magát. Ám ez az āveśa, ez a hév véges, lassacskán kihűl. Ebből tapasztalatból fakad – meglátásom szerint – a társak, a tanítók, a környezet felelőssége: segíteni a kezdő hívőt, hogy föllelje lelki ösvényének belső forrásait. Ha elfogy a kezdeti lendület, meglegyenek a belső erőforrásai.

ananya-manaso martyā uttamāḥ śravaṇādiṣu |
deśa-kāla-dravya-kartṛ-mantra-karma-prakārataḥ ||5||

A legkiválóbbak a hallásban és (a bhakti többi gyakorlatában) azok a halandók, kiknek értelme rendíthetetlen
a hely, idő, anyagi feltételek, a cselekvő, a mantra, a tettek sokfélesége közepette.

Legkiválóbbak azok, akik bármilyen körülmények közt is csak Krsnát hallják, értelmük, elméjük, szívük (a manas szó mindegyiket jelentheti) csak reá fókuszál.