Vallabha: megkülönböztetőképesség, higgadtság, oltalomkeresés

viveka-dhairyāśrayaḥ

A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény tizenhat rövid, jellemzően tanító költeményt foglal magába. A slókamálán már olvasható a gyűjtemény három darabja:
- a „Kilenc drágakő” (navaratna) című költemény a hatodik a gyűjteményben, a mű Vallabha tanításának rövid összefoglalása;
- a gyűjtemény kilencedik darabja a „Krsna oltalmának magasztaló éneke” (kṛṣṇāśraya stuti) című gondolatfüzér, mely szerint mikor éppen szétesik az ember körül minden, Krsna akkor is szilárdan áll, legyen hát ő az oltalmunk;
- a gyűjtemény tizedik darabja pedig a „Négy strófa” (catuḥ ślokī), ami a négy emberi életcél (dharma, artha, káma, móksa) Vallabha szerinti értelmezését adja meg.
Jelen költemény a nyolcadik vers, és a lelki életben fontos tulajdonságokra emlékezteti az olvasót.

viveka-dhairye satataṁ rakṣaṇīye tathāśrayaḥ |
vivekas tu hariḥ sarvaṁ nijecchātaḥ kariṣyati ||1||

(A bhakta számára nélkülözhetetlen tulajdonságok ) a megkülönböztetőképesség, a higgadtság, és az oltalomkeresés állapotának állandó megőrzése.
A megkülönböztetőképesség (annak megértése, hogy) Hari saját akarata szerint cselekszik.

A viveka a vi-vic szét-oszt, elválaszt, megkülönböztet ige cselekvésének megnevezése: megkülönböztetés. A fogalom klasszikus hasonlattal kapcsolódik össze: megkülönböztetőképesség híján a félhomályos szoba sarkában heverő kötéltekercset az ember kígyónak véli, és megretten tőle. A vivéka – fordíthatnánk éleslátásnak is – a józan ítélőképesség, aminek segítségével az ember nyomban és természetesen különválasztja a helytelent és a helyest, a védántában: amivel a világi dolgokat megkülönbözteti a lelkiektől. Ahogyan például Sankara A megkülönböztetés koronaékszere (Vivékacsúdámani) című munkájában így fogalmaz:

brahma satyaṃ jaganmithyety-evaṃ rūpo viniścayaḥ |
so'yaṃ nityānityavastu-vivekaḥ samudāhṛtaḥ || 20 ||

„Brahman a valóság, a világ hamis" az ilyen természetű döntés
az, amit az örök és ideiglenes dolgok megkülönböztetésének neveznek. (Vivékacsúdámani, 20.)

Vallabha a klasszikus fogalomnak merőben új értelmezést ad: az éleslátás mindenben Isten akaratát észrevenni.
A Navaratnában ugyanezt a gondolatot így fogalmazza meg „Bármit is tesz Hari, még ha aggodalmaskodnál is emiatt, / tudd, az mind az ő kedvtelése! Hagyd el hát gyorsan a nyugtalanító gondolatokat!”
A nyugati olvasó számára adódik a párhuzam Jézus elfogatása előtti imájával: „mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied" (Márk.14.36.)

prārthite vā tataḥ kiṁ syāt svāmy-abhiprāya-saṁśayāt |
sarvatra tasya sarvaṁ hi sarva-sāmarthyam eva ca ||2||

Mire a könyörgés? Az csupán az Úr akaratában való kételkedésből fakad.
Ő a mindenhol jelenlévő, minden az övé, s minden képességnek teljesen birtokában van.

A bhakta szívében Isten társaságában él: mi más imára volna szükség, mint a társaság elérésére, fenntartására, elmélyülésére, és a hálaérzet kifejezésére mindezért?
Az aggodalmaskodásnak a teljes bizalom vet véget: Hari a jóakaróm, mindentudó, és mindenható. Az ő tökéletes tervének része az is, ami most van, éljem meg bárhogyan is ebben a pillanatban.

abhimānaś ca saṁtyājyaḥ svāmy-adhīnatva-bhāvanāt |
viśeṣataś ced ājñā syād antaḥ-karaṇa-gocaraḥ ||3||
tadā viśeṣa-gaty-ādi bhāvyaṁ bhinnaṁ tu daihikāt |

A büszkeséget teljesen elvetve, az Úrtól való függőség megtapasztalásából (cselekedjünk),
különösképpen, ha az a szíven keresztül megnyilvánuló utasítás,
(mert) ez a sajátos helyzet élesen különbözik a test dolgaitól.

„Szíven keresztül megnyilvánuló”: a versben antaḥ-karaṇa-gocaraḥ. Antaḥ-karaṇa (belső szerv), lélek, vagy ebben az értelemben szív. A go-cara tehén-menést, szó szerint az a terület, amit a tehenek legelészés közben bebóklásznak. Átvitt értelemben valamiben lakozó, ahogy a jószág a legelőn lakozik (például vana-gocara – erdőben lakozó, erdei), valamit bejáró, abban működő (például dṛg-gocara – a dṛś látás szóból – a látással bejárt terület, azaz látóhatáron belüli, vagy dhyāna-gocara – meditációval bejárt, azaz a meditáció tárgya, vagy śabda-gocara – a kinyilatkoztatással bejárt, azaz a kinyilatkoztatás befogadása által elérhető). Itt az utasítás (ājñā) járja be, tölti el a bhakta szívét.
Az Úr szívünkön keresztül megnyilvánuló akarata egészen más, mint az anyagi világ problémái – mondja a következő vers még ide tartozó első fele.

āpad-gaty-ādi-kāryeṣu haṭhas tyājyaś ca sarvathā ||4||
anāgrahaś ca sarvatra dharmādharmāgra-darśanam |
viveko 'yaṁ samākhyāto dhairyaṁ tu vinirūpyate ||5||

Bármilyen viszontagságos legyen a helyzet, minden körülmény közepette mondjunk le az erőszakról,
mindig makacsság nélkül, a dharma és az adharma közti éles határvonalat jól látva.
Ez a megkülönböztetőképesség kifejtése. Most pedig vizsgáljuk meg a higgadtságot.

tri-duḥkha-sahanaṁ dhairyaṁ āmṛteḥ sarvataḥ sadā |
takravad dehavad bhāvyaṁ jaḍavad gopa-bhāryavat ||6||

A higgadtság a háromféle szenvedés elviselése, mindig és minden körülmény közepette, mindhalálig.
A test, akár vaj írója, mint Dzsada (Bharat), vagy mint a pásztorlánykák esetében.

A háromféle szenvedés az ādhyātmika (önmaga, azaz az ember saját testéből, vagy mentális működéséből fakadó szenvedés – ādhi), az āḍhibhautika (a más élőlények okozta szenvedés), és az ādhidaivika (a természeti erők – istenek okozta szenvedés).
A test akár a vaj köpülése után megmaradt savanykás maradék lé, az író. A köpülés választja ki a tejből a legértékesebb részt, a vajat – éppen így test köpülése a szenvedés. Az ember ezért viselje higgadtan a megpróbáltatásokat, s tudja, ezek arra valók, hogy a vajat – a tiszta istenszeretetet – köpüljék ki belőle.
Bharat király következő életében egy bráhmana fiaként született meg. Mert a fiú teljes egészében semmibe vette a világot, nem volt tanulni semmit, elmebetegnek (jaḍa) vélték, így Dzsada lett a neve. Szülei halála után bátyjai dolgoztatták, ám enni csak szemetet kapott. Egy alkalommal Kálí imádók csoportja akarta áldozatként a vérét venni a múrti előtt, ám az istennő haragra gerjedve kilépett a szoborból, és lemészárolta a gyülekezetet.
A világgal szembeni közönyösség, a testi szenvedéseket elviselő türelem példája Dzsada Bharat.
A gópík világgal szembeni közömbösségének oka Krsna iránti odaadó szeretetük volt. Ám Krsna nem maradt mindig Vradzsában – ám a gópík szeretete az elválás fájdalmának megélése ellenére sem csökkent.

pratīkāro yadṛcchātaḥ siddhaś cen nāgrahī bhavet |
bhāryādīnāṁ tathānyeṣām asataś cākramaṁ sahet ||7||

Ha akadna gyógymód – az ő akaratából –, azt fogadjuk el.
A feleség, és mások igaztalan álnokságát pedig viseljük (türelemmel).

Felmerül a kérdés: a testi szenvedések elviselése jelentse azt, hogy az ember ne vegyen be orvosságot, ami enyhíti, akár meg is oldja a problémát? Nem, hiszen a gyógymód is az ő édes akarata – adja meg a választ Vallabha a strófa első felében.
Előfordul, hogy közeli hozzátartozók használják ki az ember, vagy támadnak rá igaztalan módon. Nyilván mások is viselkedhetnek rosszul, de a hozzátartozóktól – házastárstól, fiaktól – sokkal jobban fáj az ilyen viselkedés. Légy türelmes, gyakorold a higgadtság erényét ekkor is – int Vallabha. Igaztalanul bántanak? a küzdelem méreg, téged öl meg… inkább viseld el az álnokságot. Tekints rá úgy, mint korábbi tetteid következménye, ahogy a Bhávagata-puránában Brahmá mondja imájában:

tat te 'nukampāṁ su-samīkṣamāṇo
bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam |
hṛd-vāg-vapurbhir vidadhan namas te
jīveta yo mukti-pade sa dāya-bhāk ||

Aki a kegyedbe vetett mély meggyőződéssel él,
miközben türelemmel viseli korábbi tettei keserű visszahatásait
s szívében, szavaival és tetteivel is néked hódol,
bizonyosan méltó a fölszabadulásra, aminek méltó örököse. (Bhág. 10.14.8.)

svayam indriya-karyāṇi kāya-vāṅ-manasā tyajet |
aśūreṇāpi kartavyaṁ svasyāsāmarthya-bhāvanāt ||8||

A saját érzékekhez (kötöző) tetteket hagyjuk el a test, a beszéd és a gondolatok (segítségével).
Ez erő híján is megtehető, éppen a magunk erőtlenségének megértése folytán.

Ha az ember önmagához őszinte, és belátja, hogy ő maga képtelen megtenni, akkor tud segítségért folyamodni: tiszta szívvel Istenhez fordulni, s az Ő ereje legyőzhetetlen.

aśakye harir evāsti sarvam āśrayato bhavet |
etat sahanam atroktam āśrayo 'to nirūpyate ||9||

Elviselhetetlen helyzetben tudd: csak Hari a minden, s keress nála menedéket.
Így szóltam a türelemről, most pedig az oltalomkeresésről beszélek.

„Elviselhetetlen helyzet”: az śakya szó lehetségest, elvégezhetőt jelent, a śak képes valamit elvégezni gyökből képzett beálló melléknévi igenév. A gyök másik jelentése elvisel, eltűr. Így az aśakya lehetetlent, tűrhetetlent jelent.

aihike para-loke ca sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
duḥkha-hānau tathā pāpe bhaye kāmādy-apūraṇe ||10||
bhakta-drohe bhakty-abhāve bhaktaiś cātikrame kṛte |
aśakye vā suśakye vā sarvathā śaraṇaṁ hariḥ ||11||
ahaṅkāra-kṛte caiva poṣya-poṣaṇa-rakṣaṇe |
poṣyātikramaṇe caiva tathāntevāsy-atikrame ||12||
alaukika-manaḥ-siddhau sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
evaṁ citte sadā bhāvyaṁ vācā ca parikīrtayet ||13||

Az itteni és a túli világban is, mindenféleképpen Hari a menedék.
Bánatban és kudarcban éppúgy, mint bűnben, félelemben, vagy éppen a vágyak s más célok nem teljesülésekor,
bhakták megsértésekor, a bhakti hiányában, vagy ha éppen a bhakták bántanak meg,
lehetetlen helyzetben, vagy ha éppen könnyen megvalósítható valami – minden helyzetben Hari a menedék.
A hamis ego dédelgetésekor, az eltartottak táplálásában és oltalmazásában,
ha megbántanak az eltartottak vagy akár a tanítványok,
a nem evilági értelem tökéletesítésében – mindenféleképpen Hari a menedék.
Ezt forgasd mindig gondolataidban, és ezt hirdesse szavad!

Vallabha a legszélsőségesebb és a legelképzelhetetlenebb eseteket sorolja fel. Nem csupán bánatban vagy kudarcban (bár olyankor könnyebben jut eszébe az embernek oltalmat keresni), nem csupán az elviselhetetlen lehetetlen (a-śakya) helyzetekben, de akkor is, amikor könnyedén adódnak a megoldások (su-śakya). Gondolhatunk itt az eszköztelenség tehetetlen állapotára, és ezzel szemben a teljhatalom biztosságára. És bizony, megesik, hogy a bhakta-társakkal kerül konfliktusba az ember: ő sért meg másokat, vagy őt támadják – ekkor is, mindig Hari az oltalom.
„A hamis ego dédelgetésekor”: eredetiben: ahaṅkāra-kṛte – „ahankár-elkészített”, ahankárt célzó.
„A nem evilági értelem”: A lok – néz, lát gyökből ered a loka szó: a világ, ami körülöttünk, a látóterünkben van. A laukika ebből képzett melléknév, jelentése: világi, az a-laukika így nem evilági, nem közönséges, szent.
„Megbántanak a tanítványok”: A antevāsin szót általában a tanítványra értik – aki a tanító házának végében (ante) lakik (vāsin), de jelentheti a faluszélén lakó páriát is.

anyasya bhajanaṁ tatra svato gamanam eva ca |
prārthanāḥ kārya-mātre 'pi tathānyatra vivarjayet ||14||

Más imádata, vagy magadban elmenni
akár csak egy fohász erejéig is máshova, kerülendő (viselkedés).

aviśvāso na kartavyaḥ sarvathā bādhakas tu saḥ |
brahmāstra-cātakau bhāvyau prāptaṁ seveta nirmamaḥ ||15||
yathā kathaṁcit kāryāṇi kuryād uccāvacāny api |
kiṁ vā proktena bahunā śaraṇaṁ bhāvayed dhariḥ ||16||

Kerüljétek a hitetlenséget, bármennyire is zaklat.
Meditáljatok a brahmásztrán és a csátakán, szolgáljatok önzetlenül
minden feladatotokban, legyen az akár fontos, vagy jelentéktelen.
De mire a sok beszéd? Meditáljunk mindig azon, hogy Hari jelenti a menedéket!

Mikor Hanumán Lanká szigetén rátalált Szítára, nyomban rátámadt a ráksaszákra. Heves küzdelem után végül Rávana fia, az Indra felett is győzedelmeskedő Indradzsit fogta el: a brahmásztra fegyverrel támadt Hanumánra, így döntötte földre. A brahmásztrának azonban van egy különleges tulajdonsága: visszavonul, ha más, fizikai erő társul mellé. A ráksaszák nem a brahmásztra erejében, hanem a jól ismert kötelek erejében bíztak, ezért a bénultan ledöntött Hanumánt gyorsan megkötözték. Ám ekkor a brahmásztra ereje visszavonult… Hanumán pedig később így kedve szerint szétszaggathatta béklyóit, mikor a ráksaszák úgy kínozták, hogy égő olajos rongyokat tekertek a farkára. A brahmásztra ezért a hitetlenség hibájára emlékeztet, mely Lankán végzetes következményekkel járt – a kiszabadult Hanumán felgyújtotta Rávana városát.
A csátaka, a könyörgőmadár a költők szerint csakis esővizen él: ezért az ég felé nyújtja a csőrét, az esőt várva, rendíthetetlen hittel, elutasítva minden más vizet.

evam āśrayaṇam proktaṁ sarveśāṁ sarvadā hitam |
kalau bhakty-ādi-mārgā hi duḥsādhyā iti me matiḥ |||17||

Ekképpen szóltam az oltalomkeresésről, mely mindenki számára mindig áldásos,
mert a kali-korban a bhakti s a többi út (enélkül) nehezen valósítható meg – ez a véleményem.