Krsna kisgyermekkora

śrī-kṛṣṇaśaiśavam |

A felcseperedő gyerek életszakaszait a szanszkrt nyelvben a következőképpen nevezik: bālya a csecsemő-, és óvódáskorú kisgyermekkor (azaz nagyjából az első öt év), a következő szakasz a paugaṇḍa, ami a kamaszkor kezdetéig tart (tíz éves korig), majd a kaiśora, a kamaszkor következik (tizenöt-tizenhat éves korig). Aztán az ifjúkor, a yauvana kezdődik.
Ám Krsna gyermekkorának szakaszait másként számolják. Az első három év és négy hónapot, amit Mahávanában töltöttek a pásztorok tekintik a bālya időszakának, a Gókulában töltött időt, míg hat éves és nyolc hónapos nem lett a paugaṇḍa idejének, majd a Nandagrámban töltött időt a kaiśora időszakának – egészen tíz éves és hét hónapos koráig, ekkor utazott ugyanis Akrúra szekerén Mathurába.
Ugyanakkor Krsna nem közönséges gyermek, a gyermekként töltött idő nem korlát, hanem játék a számára. A kisgyermekkor, a bālya idején környezete szeretetét a vātsalya rasa, a szülői gyöngédség hangulatában ízleli. A gyerekkor, a paugaṇḍa idején elsősorban barátai szeretetében, a sakhya rasában él, míg a kaiśora idején a mādhurya rasát, a gópík szerelmének hangulatait kóstolgatja.

Az alábbi versek Rúpa gószvámí Padjávalí című antológiájából valók… mindegyik ellentmondás: Isten, aki most törékeny csöppség.


atilohita-kara-caraṇaṁ
mañjula-gorocanā-tilakam |
haṭha-parivartita-śakaṭaṁ
muraripum uttāna-śāyinaṁ vande ||129||

szerző: ismeretlen

Keze és lába piros,
a homlokát sárga tilak díszíti.
Erővel rúgja fel a szekeret,
Mura ellensége, ki most a hátán fekszik – őt imádom!

ardhonmīlita-locanasya pibataḥ paryāptam ekaṁ stanaṁ
sadyaḥ prasnuta-dugdha-digdham aparaṁ hastena sammārjataḥ |
mātrā cāṅguli-lāsitasya vadane smerāyamāne muhur
viṣṇoḥ kṣīra-kaṇoru-dhāma-dhavalā danta-dyutiḥ pātu vaḥ ||130||

szerző: Maṅgala, versmérték: śārdūlavikrīḍita

Félig lehunyt szemmel szopik, majd ahogy az egyik mellel végzett,
nyomban nyúl a másik után, melyből kicsordul a tej. Édesanyja
megtisztogatja mosolygó arcocskáját, és cirógatja az ujjaival.
A tejcsepp tündöklő fényének fehérsége, Visnu fogának ragyogása oltalmazzon bennünket!

Jasódá eteti a kis Krsnát, és a kicsorduló tejet letisztogatja a fiúcska arcáról. Ám Krsna nem más, mint Visnu – emlékezteti az olvasót a vers. A tejcsepp olyan, akár a csecsemő kibúvó tejfoga, ám ez nem különbözik tejóceánon lakó Visnu fogától! A kṣīra-kaṇa-uru-dhāma-dhavalā szó szerint tej-csepp-nagy-fényű-fehérség, ám olvasható tej-csepp-széles-hajlékú-fehérségnek is, előbbi a tejcsepp tündöklő fényének fehérsége, utóbbi a tejóceán (tej-csepp-széles) hajlékú Úrra emlékeztet.

gopeśvarī-vadana-phūt-kṛti-lola-netraṁ
jānu-dvayena dharaṇīm anu sañcarantam |
kañcin nava-smita-sudhā-madhurādharābhaṁ
bālaṁ tamāla-dala-nīlam ahaṁ bhajāmi ||131||

szerző: Raghunātha-dāsa, versmérték: vasantatilakā

A pásztorok úrnője az arcába fúj, ezért tekintete ide-oda rebben.
Négykézláb csúszik-mászik a földön,
üde mosollyal tekint körbe, ajka nektárédes,
e tamála-levél kékjéhez hasonlatos fiúcskát imádom!

kvānanaṁ kva nayanaṁ kva nāsikā
kva śrutiḥ kva ca śikheti deśitaḥ |
tatra tatra nihitāṅgulī-dalo
vallavī-kulam anandayat prabhuḥ ||132||

szerző: Kavi Sārvabhauma, versmérték: rathoddhatā

Mutasd meg, hol az arcod? Hol a szemed? hol van az orrod?
Hol van a fejed búbja? – ekképpen utasítva
a megfelelő helyre tette zsenge virágszirom ujjacskáját,
hogy megörvendeztesse az asszonyokat – a Legfelsőbb Úr.

idānīm aṅgam akṣāli
racitaṁ cānulepanam |
idānīm eva te kṛṣṇa
dhūli-dhūsaritaṁ vapuḥ ||133||

szerző: Sārvabhauma Bhaṭṭācārya, versmérték: anuṣṭubh

Az imént fürdettelek meg,
és gondosan be is kentelek.
És nézd csak, Krsna,
már megint por lepi a tested!

pañca-varṣam atilolam aṅgane
dhāvamānam alakākulekṣaṇam |
kiñkiṇī-valaya-hāra-nūpurai
rañjitaṁ namata nanda-nandanam ||134||

szerző: Āgama, versmérték: rathoddhatā

Öt éves, örökkön izeg-mozog, az udvaron
szaladgál föl s alá, kócos fürtjei a szemébe lógnak,
kösöntyűje, karperecei, nyakláncai és bokaláncai
csilingeltetésével játszik – hódoljatok Nanda kisfiának!