Vallabha utolsó tanítása – a tanító versek

śikṣāślokāḥ

Úgy mondják, Vallabhát már kétszer is magához szólította Krsna, ám ő úgy látta, a küldetését még nem teljesítette. A harmadik elhívásra a szannjász rendbe lépett, némasági fogadalmat tett, és böjtölt. Kásiban élt ekkor, a Hanumán-ghátnál. Fiai – csupán tizenöt és húsz évesek – és követői ott keresték fel őt, hogy a jövőbeli kötelességeikről tudakozódjanak. Ekkor írta ujjával a homokba az alábbi verset.

 

yadā bahirmukhā yūyaṁ bhaviṣyatha kathañcana |
tadā kalā-pravāhasthā deha-cittādayo 'pyuta || 1 ||

Ha bárhogy is a világiak felé fordulnátok (vagy: közömbössé válnátok),
akkor az idő folyása miatt testetek, értelmetek, s minden más is elsorvad.

A bahir-mukha „külső arc” elfordított tekintetet, azaz közömbösséget jelent, de itt a kifelé fordított tekintet jelentheti a külső, azaz világi dolgok felé fordított figyelmet is. A versben mindkét értelmezés helyénvaló, s akár magyarázza is egyik a másikat: a világi örömök felé fordulás miatt válik a hívő közömbössé a lelki gyakorlatai iránt. A citta jelent elmét, de gondolkodást, szándékot is.

sarvathā bhakṣayiṣyanti yuṣmān iti matir mama |
na laukikaḥ prabhuḥ kṛṣṇo manute naiva laukikam || 2 ||

Mindenféleképpen használnak majd benneteket – ez az én véleményem.
Krsna nem közönséges úr, soha ne gondoljatok rá közönséges módon!

Az első félversben az ige (bhakṣ) elsődleges jelentése eszik, átvitt értelemben használ – így fordíthattuk volna a vers elejét így is: „mindenképpen megesznek majd benneteket”. Ha nem Isten szolgálatába álltok, az érzékeiteket szolgáljátok majd – mondja Vallabha. Ám Krsna szolgálata nem olyan, mint egy világi hatalmasság szolgálatában állni: ő szeretettel gondoskodik híveiről – még akkor is, ha esetleg meginognának. Az előző vers intett a világiak felé fordulás veszélyeitől, ám ha bhakta gyengesége miatt mégis időlegesen el is fordulna tőle, Krsna nem bocsájtja el szolgáját – ő nem olyan, mint egy világi uraság.
A vers másra is int: bár a tapasztalataink a hétköznapi életből valók, ne ilyen hétköznapi szemmel szemléljük Istent. Ő túl van a világi megértés keretein. Ahogy a Katha-upanisadban is olvashatjuk:
aṇor aṇīyān mahato mahīyān ātmāsya jantor nihito guhāyām |
tam akratuḥ paśyati vīta-śoko dhātuḥ prasādān mahimānam ātmanaḥ ||
Kicsinynél kisebb, hatalmasnál nagyobb – a lények szívében lakik a Lélek.
Fenségét a fegyelmezett s vágytalan az Úr kegyéből megpillantja boldogan. (Katha-upanisad 1.2.20.)

bhāvas tatrāpy-asmadīyaḥ sarvasvaś-caihikaśca saḥ |
paralokaśca tenāyaṁ sarva-bhāvena sarvathā |
sevyaḥ sa eva gopīśo vidhāsyaty-akhilaṁ hi naḥ || 3 ||

Meditáljunk azon, hogy ő a mindenünk, hogy ő az evilági lét,
s általa érjük el a túlvilágot is. Szívvel lélekkel, mindenféleképp
csakis őt szolgáljuk, a gópík urát, s ő elrendez majd mindent, teljes egészében!

Ő az evilági lét, és a túlvilág is őáltala érhető el: ez a gondolat a Vallabha által is tanított śuddha-advaita tanból következik.
Ez volt Vallabha ácsárja utolsó tanítása. Ezután – a Rathajátrá napja volt éppen 1531-ben – belépett a Gangesz vizébe, és tündöklő fénysugárként Gólókára, Krsna lakhelyére távozott.

A történetet mesélik úgy is, hogy ezután maga Krsna jelent meg a követők előtt, s a következő versekkel egészítette Vallabha szavait:

mayi ced asti viśvāsaḥ śrīgopījanavallabhe |
tadā kṛtārthā yūyaṁ hi śocanīyaṁ na karhicit ||
muktir hitvā'nyathārūpaṁ svarūpeṇa vyavasthitiḥ |

Ha belém, Srí Gópídzsanavallabhába vetitek hitetek,
akkor sikeressé váltok, és soha sem kell bánkódnotok.
Az üdvösség – más formákat elvetve –, az eredeti forma által való megszilárdulás.

Vallabha: Az ifjak oktatása

bāla-bodhaḥ

Vallabha ácsárja már fiatalon jeles tudósnak számított. Mondják, hogy az alábbi költeményt első zarándokútja során írta 1494-ben, tizenöt éves korában. Később aztán a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény második darabjává vált. Különféle darsanokat és imádatokat foglalja egységes rendbe: az elérendő cél, és a célokhoz vezető módszerek mentén csoportosítva őket. 

natvā hariṁ sadānandaṁ sarva-siddhānta-saṅgraham |
bāla-prabodhanārthāya vadāmi suviniścitam ||1||

Hari, az örök boldogság előtt meghajolva minden tan összefoglalását
fejtem most ki, az ifjak oktatása kedvéért.

A bāla szó szerint gyermeket, átvitt értelemben minden ifjúra vonatkozhat, így szövegünkben a tanban járatlanokat is jelentheti. a prabodhana tudomásra hozást, de felébresztést is jelent, a költemény címe így lehet ifjak oktatása, vagy a lelki életben járatlanok eszméletre térítése is.

dharmārtha-kāma-mokṣākhyāś catvāro 'rthā manīṣīṇām |
jīveśvara-vicāreṇa dvidhā te hi vicāritāḥ ||2||

Az emberi élet céljai az erény, a gyarapodás, a vágyak (betöltése) és a megszabadulás.
Önmagára, vagy Istenre (irányul) – ennek figyelembevételével oszthatók (e célok) két csoportba.

A jīva jelentése élő, ezt fordítottam önmagaként. Az erény (dharma), a gyarapodás (artha), a vágyak betöltése (kāma) az embert önmagát középpontba helyező életcélok, míg a megszabadulás (mokṣa), az üdvösség – Vallabha álláspontja szerint – más természetű, Istenre fókuszáló. Vallabha nem mondja ki egyértelműen milyen természetű a jīva – īśvara felosztás, ezt az olvasóra bízza. Ezért gondolhatunk például arra is, hogy az ember, vagy Isten segítségével elérhető célokról van szó.

alaukikās tu vedoktāḥ sādhya-sādhana-saṁyutāḥ |
laukikā ṛṣibhiḥ proktās tathaiveśvara-śikṣayā ||3||

A nem evilági célokról a védák szólnak, (kifejtve) az elérendő célt és a hozzá vezető utakat,
míg a világi célokról a bölcsek beszélnek, ahogy az Úr tanította nekik.

Az életcélok kétféle csoportját a vers a laukika, és a-laukika szóval írja le. A laukika melléknév a loka (világ) főnévből képzett melléknév: világi, közönséges, vagy profán, a szenttel szemben. Az elérendő cél: sādhya („beteljesítendő”, „elvégzendő”), a hozzá vezető út: sādhana („befejezés”, „módszer”).

laukikāṁs tu pravakṣyāmi vedād ādyā yataḥ sthitāḥ |
dharma-śāstrāṇi nītiś ca kāma-śāstrāṇi ca kramāt ||4||
tri-varga-sādhakānīti na tan-nirṇaya ucyate |

A védát megelőzően a világi (célokat csupán) megemlítem, hiszen (azokat)
a dharma-sásztrák, a káma-sásztrák és (a többiek) sorban kifejtik –
a három (világi) cél elérésének módját és azok vizsgálatát most nem tárgyaljuk (részletesen).
Az erényt a dharma-sásztra, a többi életcélt a többi, bölcsek által összeállított tanítás fejti ki.

mokṣe catvāri śāstrāni laukike parataḥ svataḥ ||5||
dvidhā dve dve svatas tatra sāṁkhya-yogau prakīrtitau |
tyāgātyāga-vibhāgena sāṁkhye tyāgaḥ prakīrtitaḥ ||6||

A megszabadulást négy tan (célozza), ezek természetesen jelentősebbek a világiaknál,
ezek két csoportra oszthatók. Kettő – a szánkhja és a jóga – önerőből (éri el a megszabadulást),
és a lemondás, és nem lemondás mentén oszthatók fel. A lemondást a szánkhja hirdeti.

Lemondásként a tyāga szót fordítottam. A szó gyöke a tyaj, jelentése elhagy, elenged, felad, lemond… így mondhatnánk akár elengedésnek, tudatos elengedésnek is. A sāṅkhya („számlálás”, „számbavétel”) világos különbséget tesz anyag, és nem-anyag közt, hogy aztán tudatosan eltávolodjon az anyagtól. A magyar nyelvben a lemondás szót többféle értelemben használjuk: a király lemondott a trónjáról, lemondott a jutalomról, benyújtotta a lemondását (mert vállalhatatlannak tartotta a körülményeket), lemondott az italról. Lemondásként tekintünk a magasabb cél érdekében tett áldozatvállalásra, de lemondónak nevezzük a csüggedt, beletörődő hangulatot, és az abban fogant viselkedést is. A tyāga nem enervált vagy reményvesztett, hanem tudatos elkülönülés.
A yoga („egyesítés”) a bensőnkben lakozó istenivel köt össze – így elsősorban nem az eltávolodás, nem a tyāga határozza meg, hanem odakapcsolás: a jóga gyakorlatai a mindennapos életmód, a test, az életerő uralása mind azért van, hogy a csapongó (örvénylő ¬– vṛtti) tudatát megfegyelmezve a gyakorló az isteni felé fordulhasson.
A Bhagavad-gítá 18.2. verse szerint a tyāga a tettek eredményéről, gyümölcséről való lemondás (sarva-karma-phala-tyāgaṁ prāhus tyāgam)

ahantā-mamatā-nāśe sarvathā nirahaṅkṛtau |
svarūpa-stho yadā jīvaḥ kṛtārthaḥ sa nigadyate ||7||

(E két iskolában) az „én és enyém” (központú világlátás) elenyészésével teljes önzetlenséget elérve
az eredeti helyzetében megállapodott embert tekintik célbaérkezettnek.

Én és enyém: ahantā-mamatā szó szerint énség és enyémség: abban a tudatban való élet, hogy én vagyok a világ közepe, és a dolgok hozzám tartoznak. Patanydzsali a Jóga-szútrákban így határozza meg a jógát:
yogaś citta-vṛtti-nirodhaḥ ||2|| tadā draṣṭuḥ svarūpe'vasthānam ||3|| vṛttisārūpyam itaratra ||4||
2. A jóga az elme-kerengések elnyomása. 3. Akkor a Szemlélő eredeti helyzetében állapodik meg. 4. Másként a kerengéssel azonosul.

Kapila sāṅkhya rendszerében meghatározott cél a szenvedések megszüntetése, ahogy a Szánkhja-szútra írja:
atha trividha-duḥkhātyanta-nivṛttiḥ atyanta-puruṣārthaḥ ||1||
A háromféle szenvedés teljes megszüntetése az (emberi) élet legfőbb célja.

tad-arthaṁ prakriyā kācit purāṇe 'pi nirūpitā |
ṛṣibhir bahudhā proktā phalam ekam abāhyataḥ ||8||

E cél elérésének módjait a Puránák is taglalják,
és a bölcsek is sokféleképp beszélnek róla – ám (a felkínált) eredmény ugyanaz.

Az eredmény ugyanaz: a móksa, a megszabadulás a világi lét körforgásából.

atyāge yoga-mārgo hi tyāgo 'pi manasaiva hi |
yamādayas tu kartavyāḥ siddhe yoge kṛtārthatā ||9||

A jóga ösvénye nem (külső) lemondás, mert ott a lemondás az elmében (valósul meg).
A tiltásokkal kezdődő (nyolc lépcső) gyakorlandó, hogy sikert érjen el (a gyakorló).

A tiltásokkal kezdődő (nyolc lépcső) a jóga nyolc foka: 1. tiltások (yama), 2. előírások (niyama), 3. ülőtartás (āsana) – a test feletti uralom, 4. a légzés megfegyelmezése (prāṇāyama) – a finom fizikai test feletti uralom, 5. visszavonás (pratyāhāra) – az érzékek visszavonása a külvilágból, belső figyelem, 6. koncentráció (dhāraṇā) – a tudat fixálása, 7. meditáció (dhyāna), 8. átlényegülés (samādhi) – a teljes egyhegyűség állapota.

Összefoglalva: Vallabha – a védák nyomán – beszélt az emberi élet négy céljáról, melyeket két csoportba sorol: az ember felé irányuló (vagy világi: dharma, artha, káma), és Isten felé forduló: móksa. A világi célokat tárgyalják a megfelelő sásztrák, míg a móksát négy tan irányozza: kettő önerőből éri el a móksát – a lemondást hirdető szánkhja, és az odafordulást megélő jóga –, míg kettő oltalomkereséssel: Siva illetve Visnu imádatával. A folytatásban az oltalomkeresésről lesz szó:

parāśrayeṇa mokṣas tu dvidhā so 'pi nirūpyate |
brahmā brāhmaṇatāṁ yātas tad-rūpeṇa susevyate ||10||

Az oltalomkereséssel (elnyert) megszabadulás is kétféle lehet.
Brahmát a bráhmanaság elérése érdekében imádják.

A parāśraya (para-āśraya) szokásosan mástól függést, vagy alárendeltséget jelent. Az āśraya alapra, támpontra és menedékre is utalhat, így parāśraya a másnál, vagy a legfelsőbbnél való oltalomkeresést is jelenthet – ami központi fogalom Vallabha számára. A következő versből látjuk majd: a „kétféle” a Sivánál illetve Visnunál való oltalomkeresésre vonatkozik.

te sarvārthā na cādyena śāstraṁ kiṁcid udīritam |
ataḥ śivaś ca viṣṇuś ca jagato hitakārakau ||11||

Az életcélok (elérése) nem az első (teremtmény, Brahmá) által (következik be), rajta keresztül a védák nyilvánultak meg.
Ennélfogva Siva és Visnu a világ jótevői.

Brahmá az első teremtmény, a négy véda az ő négy szájából nyilvánul meg. Az ő imádata közelebb visz a védák megértéséhez.

vastunaḥ sthiti-saṁhārau kāryau śāstra-pravartakau |
brahmaiva tādṛśaṁ yasmāt sarvātmaka-tayoditau ||12||

(Ők) a dolgok megmaradásának és visszavonásnak bevégzői, az (idevágó) szentírások ösztönzői,
olyanok ők, mint Brahman, ezért mindenek oltalmazójaként tisztelik őket.

nirdoṣa-pūrṇa-guṇatā tat-tac-chāstre tayoḥ kṛtā |
bhoga-mokṣa-phale dātuṁ śaktau dvāv api yady api ||13||
bhogaḥ śivena mokṣas tu viṣṇuneti viniścayaḥ |

Hibátlan, jótulajdonságokkal teljes – így magasztalják őket az általuk inspirált írások.
Noha mindketten képesek az élvezet és a megszabadulás gyümölcsét is megadni,
az élvezet (inkább) Siva, a megszabadulás (pedig inkább) Visnu által érhető el, ez kétségtelen.

élvezet: a bhoga a bhuj (eszik, használ, élvez) igéből leírt cselekvés megnevezése: evés, használás, élvezés… átvitt értelemben haszon, előny, élvezet. A következő szakasz világi példán mutatja be az Úrtól kapott adományok természetét:

loke 'pi yat prabhur bhuṅkte tan na yacchati karhicit ||14||
ati-priyāya tad api dīyate kvacid eva hi |
nityatārtha-pradānena tadīyatvaṁ tad-āśrayaḥ ||15||
pratyekaṁ sādhanaś caitad dvitīyārthe mahāñ chramaḥ |

Miként a világban is: amit az úr élvez (és használ), azt nem ajándékozza el bármikor,
csak a számára nagyon kedvesnek ad belőle olykor-olykor.
(Visnu és Siva) az örökkévalóság és a gyarapodás adományával (ajándékozzák meg) a náluk oltalmat keresőket,
és mindegyik (elérésének) megvan a maga útja-módja, (míg) a másikért (túl) nagy erőfeszítést (kell tenni).

Siva legnagyobb kincse a megszabadulás, míg Visnué Laksmí (a szerencse istennőjének) társasága – éppen ezért ne ezt, hanem a másik kincset – Sivától a világiakat, Visnutól pedig az üdvösséget – kérje az őket imádó.
Hadd jegyezzük meg, hogy Vallabha megközelítése egyedi: az általános felfogás szerint minden adománynak megvan a maga ura, amivel megajándékozza a hozzá fordulókat.
Útja-módja: a szanszkrt terminológia sādhana – beteljesedés, módszer, valaminek az elvégzési módja. A lelki életben ez a lelki gyakorlatokat jelenti.

jīvāḥ svabhāvato duṣṭā doṣābhāvāya sarvadā ||16||
śravaṇādi tataḥ premnā sarvaṁ kāryaṁ hi siddhyati |
mokṣas tu sulabho viṣṇor bhogaś ca śivatas tathā ||17||

Az élőlények természetüknél fogva romlottak, s hogy hibáikat leküzdjék,
végezzék mindig az (állhatatos) hallást és a többi (lelki) gyakorlatot szeretettel, hogy elérjék (a végső célt):
Visnu megszabadulása, vagy Siva élvezete így könnyen elnyerhető.

samarpaṇenātmano hi tadīyatvaṁ bhaved dhruvam |
atadīyatayā cāpi kevalaś cet samāśritaḥ ||18||
tad-āśraya-tadīyatva-buddhyai kiṁcit samācaret |
sva-dharmam anutiṣṭhan vai bhāra-dvaiguṇyam anyathā ||19||

Mert önátadással az (imádott Úr) sajátjai (közé kerül az ember) bizonyosan,
Ha az őhozzá tartozás állapota (még nem jött létre), az ember mindenével keresse (az Úr) menedékét.
Az őhozzá tartozás tudatával keresse (az Úr) oltalmát, és végezze (lelki gyakorlatait),
hogy megszilárduljék a szva-dharmában. Másként kettős lesz terhe.

Vallabha nem magyarázza külön a sva-dharma fogalmát: az isteni rendben a saját helyünk megtalálása. Ez jelenti a mindennapi életben való helytállást éppúgy, mint a lelkiekben való gyarapodást. Ha kettéválasztjuk e kettőt, kettős terhet cipelünk, ezért inkább társítsuk őket: éljünk a világban az Úr oltalmát keresve.

ity evaṁ kathitaṁ sarvaṁ naitaj jñāne bhramaḥ punaḥ ||20||

Ekképpen kifejtettünk mindent – nem lesz több félreértés ezzel kapcsolatban.

Vallabha: az öt ösvény

Pañca-padyāni

 
A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet
) című gyűjtemény tizenharmadik darabja. Az előző vers a beszélőket tipizálja, e rövid költemény pedig a hallgatók – tanítványok – csoportjait sorolja fel: az első csoportba a kegyelem útján (puṣṭhi-mārga) járó bhakták, a további háromba a szabálykövető (maryāda – határ, korlát) bhakták tartoznak. Vallabha szerint az emberek háromféle úton járhatnak, a harmadik a dolgok világi folyását (pravāha) követő élet.

śrī-kṛṣṇa-rasa-vikṣipta-mānasā rati-varjitāḥ |
anirvṛtā loka-vede te mukhyāḥ śravaṇotsukāḥ ||1||

Gondolataik megmámorosodtak a Srí Krsna (iránti szeretet) ízeitől, mentesek a ragaszkodástól,
sem a világi, sem a védai (témák) nem elégíti ki őket. Ők a legjobb hallgatók.

„Hallgató”: a pontos szanszkrt terminológia (śravaṇa-utsuka) hallásra vágyakozót, hallást kedvelőt jelent. „Mámoros”: a vers vikṣipta szava szétszórtat, zavarodottat jelent: aki őrültként, a világgal mit sem törődve viselkedik.

viklinna-manaso ye tu bhagavat-smṛti-vihvalāḥ |
arthaika-niṣṭhās te cāpi madhyamāḥ śravaṇotsukāḥ ||2||

Az ellágyult szívűek, akiket felkavar az Úrra emlékezés,
ám szilárd eltökéltséggel egyetlen céljuknak szentelődnek, ők a közepes hallgatók.

A kommentárok szerint az egyetlen cél az üdvösség, vagy más lelki természetű cél. Ők azok, akik számára az istenszeretet eszköz. A pusti (a szó maga táplálást jelent) az isteni kegyelem útja. Határozottan eltér ettől a szabályok (Vallabha terminológiájával maryādā – határ, korlát) követésére fókuszáló, attól lelki előrehaladást remélő hívek által követett ösvény. Ám a védák valóban négyféle emberi életcélról beszélnek: erény (dharma), gyarapodás (artha), a vágyak betöltése (káma) és az üdvösség (móksa). Miért volna baj, ha valaki ezeket tartja fontosnak? Természetesen nem baj, hiszen az ő szívüket is megérinti, amikor az Úrra gondolnak, az ő szívük is ellágyul. Csupán – Vallabha álláspontja szerint – jobb náluk az, aki számára a dharma egyedül Krsna imádata, aki a gyarapodás forrását Krsna gondoskodásában keresi, akinek nincs más vágya, csak Krsna, s kinek számára az üdvösség Krsna imádatát jelenti. (lásd: Vallabhácsárja Csatuh-slókí című költeményét)

niḥsandigdhaṁ kṛṣṇa-tattvaṁ sarva-bhāvena ye viduḥ |
te tv āveśāt tu vikalānirodhād vā na cānyathā ||3||
pūrṇa-bhāvena pūrṇārthāḥ kadācin na tu sarvadā |
anyāsaktās tu ye kecid adhamāḥ parikīrtitāḥ ||4||

Akik kétségtelenül ismerik a Krsnáról szóló igazságot, annak minden érzelmével együtt
ha áthatja őket, vagy ha kontroll alatt álnak, ám máskülönben nem.
Olykor (istenszerető) érzelmekkel eltelve célt érnek, ám ez nem állandó (állapotuk),
őket, kik máshoz ragaszkodnak, őket nevezik kezdőnek.

„Áthatja”: a szanszkrt az āveśa – belépés szót használja. Talán a neofita túlbuzgóságára, a hirtelen feltámadt vallásosság lendületére – olykor fanatizmusára – gondol Vallabha. Hasonló annak a helyzete, aki – bár ő maga gyenge –, erős külső kontroll alatt áll, s ez hajtja előre. Ők is találkoznak és megismerkednek a tannal, ám buzgalmuk ideiglenes, mert nem belső forrásból fakad. A vers adhama szava alacsonyt, hitványat, rosszat jelent, ezt a fordításban a szövegkörnyezethez magyarul illőbb „kezdő” szóval fordítottam.
Csupán részben ide tartozó megjegyzés: olvastam egyszer egy felmérést (ez már nem Vallabha, hanem 20 század, és az Egyesült Államok – keresztény körben végzett kutatásról van szó), miszerint a friss megtérés után átlagosan három évig tart a hívő kezdeti lelkesedése. Érthető is: rátalált valami csodára, valóban új embernek érzi magát. Ám ez az āveśa, ez a hév véges, lassacskán kihűl. Ebből tapasztalatból fakad – meglátásom szerint – a társak, a tanítók, a környezet felelőssége: segíteni a kezdő hívőt, hogy föllelje lelki ösvényének belső forrásait. Ha elfogy a kezdeti lendület, meglegyenek a belső erőforrásai.

ananya-manaso martyā uttamāḥ śravaṇādiṣu |
deśa-kāla-dravya-kartṛ-mantra-karma-prakārataḥ ||5||

A legkiválóbbak a hallásban és (a bhakti többi gyakorlatában) azok a halandók, kiknek értelme rendíthetetlen
a hely, idő, anyagi feltételek, a cselekvő, a mantra, a tettek sokfélesége közepette.

Legkiválóbbak azok, akik bármilyen körülmények közt is csak Krsnát hallják, értelmük, elméjük, szívük (a manas szó mindegyiket jelentheti) csak reá fókuszál.

Vallabha: megkülönböztetőképesség, higgadtság, oltalomkeresés

viveka-dhairyāśrayaḥ

A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény tizenhat rövid, jellemzően tanító költeményt foglal magába. A slókamálán már olvasható a gyűjtemény három darabja:
- a „Kilenc drágakő” (navaratna) című költemény a hatodik a gyűjteményben, a mű Vallabha tanításának rövid összefoglalása;
- a gyűjtemény kilencedik darabja a „Krsna oltalmának magasztaló éneke” (kṛṣṇāśraya stuti) című gondolatfüzér, mely szerint mikor éppen szétesik az ember körül minden, Krsna akkor is szilárdan áll, legyen hát ő az oltalmunk;
- a gyűjtemény tizedik darabja pedig a „Négy strófa” (catuḥ ślokī), ami a négy emberi életcél (dharma, artha, káma, móksa) Vallabha szerinti értelmezését adja meg.
Jelen költemény a nyolcadik vers, és a lelki életben fontos tulajdonságokra emlékezteti az olvasót.

viveka-dhairye satataṁ rakṣaṇīye tathāśrayaḥ |
vivekas tu hariḥ sarvaṁ nijecchātaḥ kariṣyati ||1||

(A bhakta számára nélkülözhetetlen tulajdonságok ) a megkülönböztetőképesség, a higgadtság, és az oltalomkeresés állapotának állandó megőrzése.
A megkülönböztetőképesség (annak megértése, hogy) Hari saját akarata szerint cselekszik.

A viveka a vi-vic szét-oszt, elválaszt, megkülönböztet ige cselekvésének megnevezése: megkülönböztetés. A fogalom klasszikus hasonlattal kapcsolódik össze: megkülönböztetőképesség híján a félhomályos szoba sarkában heverő kötéltekercset az ember kígyónak véli, és megretten tőle. A vivéka – fordíthatnánk éleslátásnak is – a józan ítélőképesség, aminek segítségével az ember nyomban és természetesen különválasztja a helytelent és a helyest, a védántában: amivel a világi dolgokat megkülönbözteti a lelkiektől. Ahogyan például Sankara A megkülönböztetés koronaékszere (Vivékacsúdámani) című munkájában így fogalmaz:

brahma satyaṃ jaganmithyety-evaṃ rūpo viniścayaḥ |
so'yaṃ nityānityavastu-vivekaḥ samudāhṛtaḥ || 20 ||

„Brahman a valóság, a világ hamis" az ilyen természetű döntés
az, amit az örök és ideiglenes dolgok megkülönböztetésének neveznek. (Vivékacsúdámani, 20.)

Vallabha a klasszikus fogalomnak merőben új értelmezést ad: az éleslátás mindenben Isten akaratát észrevenni.
A Navaratnában ugyanezt a gondolatot így fogalmazza meg „Bármit is tesz Hari, még ha aggodalmaskodnál is emiatt, / tudd, az mind az ő kedvtelése! Hagyd el hát gyorsan a nyugtalanító gondolatokat!”
A nyugati olvasó számára adódik a párhuzam Jézus elfogatása előtti imájával: „mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied" (Márk.14.36.)

prārthite vā tataḥ kiṁ syāt svāmy-abhiprāya-saṁśayāt |
sarvatra tasya sarvaṁ hi sarva-sāmarthyam eva ca ||2||

Mire a könyörgés? Az csupán az Úr akaratában való kételkedésből fakad.
Ő a mindenhol jelenlévő, minden az övé, s minden képességnek teljesen birtokában van.

A bhakta szívében Isten társaságában él: mi más imára volna szükség, mint a társaság elérésére, fenntartására, elmélyülésére, és a hálaérzet kifejezésére mindezért?
Az aggodalmaskodásnak a teljes bizalom vet véget: Hari a jóakaróm, mindentudó, és mindenható. Az ő tökéletes tervének része az is, ami most van, éljem meg bárhogyan is ebben a pillanatban.

abhimānaś ca saṁtyājyaḥ svāmy-adhīnatva-bhāvanāt |
viśeṣataś ced ājñā syād antaḥ-karaṇa-gocaraḥ ||3||
tadā viśeṣa-gaty-ādi bhāvyaṁ bhinnaṁ tu daihikāt |

A büszkeséget teljesen elvetve, az Úrtól való függőség megtapasztalásából (cselekedjünk),
különösképpen, ha az a szíven keresztül megnyilvánuló utasítás,
(mert) ez a sajátos helyzet élesen különbözik a test dolgaitól.

„Szíven keresztül megnyilvánuló”: a versben antaḥ-karaṇa-gocaraḥ. Antaḥ-karaṇa (belső szerv), lélek, vagy ebben az értelemben szív. A go-cara tehén-menést, szó szerint az a terület, amit a tehenek legelészés közben bebóklásznak. Átvitt értelemben valamiben lakozó, ahogy a jószág a legelőn lakozik (például vana-gocara – erdőben lakozó, erdei), valamit bejáró, abban működő (például dṛg-gocara – a dṛś látás szóból – a látással bejárt terület, azaz látóhatáron belüli, vagy dhyāna-gocara – meditációval bejárt, azaz a meditáció tárgya, vagy śabda-gocara – a kinyilatkoztatással bejárt, azaz a kinyilatkoztatás befogadása által elérhető). Itt az utasítás (ājñā) járja be, tölti el a bhakta szívét.
Az Úr szívünkön keresztül megnyilvánuló akarata egészen más, mint az anyagi világ problémái – mondja a következő vers még ide tartozó első fele.

āpad-gaty-ādi-kāryeṣu haṭhas tyājyaś ca sarvathā ||4||
anāgrahaś ca sarvatra dharmādharmāgra-darśanam |
viveko 'yaṁ samākhyāto dhairyaṁ tu vinirūpyate ||5||

Bármilyen viszontagságos legyen a helyzet, minden körülmény közepette mondjunk le az erőszakról,
mindig makacsság nélkül, a dharma és az adharma közti éles határvonalat jól látva.
Ez a megkülönböztetőképesség kifejtése. Most pedig vizsgáljuk meg a higgadtságot.

tri-duḥkha-sahanaṁ dhairyaṁ āmṛteḥ sarvataḥ sadā |
takravad dehavad bhāvyaṁ jaḍavad gopa-bhāryavat ||6||

A higgadtság a háromféle szenvedés elviselése, mindig és minden körülmény közepette, mindhalálig.
A test, akár vaj írója, mint Dzsada (Bharat), vagy mint a pásztorlánykák esetében.

A háromféle szenvedés az ādhyātmika (önmaga, azaz az ember saját testéből, vagy mentális működéséből fakadó szenvedés – ādhi), az āḍhibhautika (a más élőlények okozta szenvedés), és az ādhidaivika (a természeti erők – istenek okozta szenvedés).
A test akár a vaj köpülése után megmaradt savanykás maradék lé, az író. A köpülés választja ki a tejből a legértékesebb részt, a vajat – éppen így test köpülése a szenvedés. Az ember ezért viselje higgadtan a megpróbáltatásokat, s tudja, ezek arra valók, hogy a vajat – a tiszta istenszeretetet – köpüljék ki belőle.
Bharat király következő életében egy bráhmana fiaként született meg. Mert a fiú teljes egészében semmibe vette a világot, nem volt tanulni semmit, elmebetegnek (jaḍa) vélték, így Dzsada lett a neve. Szülei halála után bátyjai dolgoztatták, ám enni csak szemetet kapott. Egy alkalommal Kálí imádók csoportja akarta áldozatként a vérét venni a múrti előtt, ám az istennő haragra gerjedve kilépett a szoborból, és lemészárolta a gyülekezetet.
A világgal szembeni közönyösség, a testi szenvedéseket elviselő türelem példája Dzsada Bharat.
A gópík világgal szembeni közömbösségének oka Krsna iránti odaadó szeretetük volt. Ám Krsna nem maradt mindig Vradzsában – ám a gópík szeretete az elválás fájdalmának megélése ellenére sem csökkent.

pratīkāro yadṛcchātaḥ siddhaś cen nāgrahī bhavet |
bhāryādīnāṁ tathānyeṣām asataś cākramaṁ sahet ||7||

Ha akadna gyógymód – az ő akaratából –, azt fogadjuk el.
A feleség, és mások igaztalan álnokságát pedig viseljük (türelemmel).

Felmerül a kérdés: a testi szenvedések elviselése jelentse azt, hogy az ember ne vegyen be orvosságot, ami enyhíti, akár meg is oldja a problémát? Nem, hiszen a gyógymód is az ő édes akarata – adja meg a választ Vallabha a strófa első felében.
Előfordul, hogy közeli hozzátartozók használják ki az ember, vagy támadnak rá igaztalan módon. Nyilván mások is viselkedhetnek rosszul, de a hozzátartozóktól – házastárstól, fiaktól – sokkal jobban fáj az ilyen viselkedés. Légy türelmes, gyakorold a higgadtság erényét ekkor is – int Vallabha. Igaztalanul bántanak? a küzdelem méreg, téged öl meg… inkább viseld el az álnokságot. Tekints rá úgy, mint korábbi tetteid következménye, ahogy a Bhávagata-puránában Brahmá mondja imájában:

tat te 'nukampāṁ su-samīkṣamāṇo
bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam |
hṛd-vāg-vapurbhir vidadhan namas te
jīveta yo mukti-pade sa dāya-bhāk ||

Aki a kegyedbe vetett mély meggyőződéssel él,
miközben türelemmel viseli korábbi tettei keserű visszahatásait
s szívében, szavaival és tetteivel is néked hódol,
bizonyosan méltó a fölszabadulásra, aminek méltó örököse. (Bhág. 10.14.8.)

svayam indriya-karyāṇi kāya-vāṅ-manasā tyajet |
aśūreṇāpi kartavyaṁ svasyāsāmarthya-bhāvanāt ||8||

A saját érzékekhez (kötöző) tetteket hagyjuk el a test, a beszéd és a gondolatok (segítségével).
Ez erő híján is megtehető, éppen a magunk erőtlenségének megértése folytán.

Ha az ember önmagához őszinte, és belátja, hogy ő maga képtelen megtenni, akkor tud segítségért folyamodni: tiszta szívvel Istenhez fordulni, s az Ő ereje legyőzhetetlen.

aśakye harir evāsti sarvam āśrayato bhavet |
etat sahanam atroktam āśrayo 'to nirūpyate ||9||

Elviselhetetlen helyzetben tudd: csak Hari a minden, s keress nála menedéket.
Így szóltam a türelemről, most pedig az oltalomkeresésről beszélek.

„Elviselhetetlen helyzet”: az śakya szó lehetségest, elvégezhetőt jelent, a śak képes valamit elvégezni gyökből képzett beálló melléknévi igenév. A gyök másik jelentése elvisel, eltűr. Így az aśakya lehetetlent, tűrhetetlent jelent.

aihike para-loke ca sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
duḥkha-hānau tathā pāpe bhaye kāmādy-apūraṇe ||10||
bhakta-drohe bhakty-abhāve bhaktaiś cātikrame kṛte |
aśakye vā suśakye vā sarvathā śaraṇaṁ hariḥ ||11||
ahaṅkāra-kṛte caiva poṣya-poṣaṇa-rakṣaṇe |
poṣyātikramaṇe caiva tathāntevāsy-atikrame ||12||
alaukika-manaḥ-siddhau sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
evaṁ citte sadā bhāvyaṁ vācā ca parikīrtayet ||13||

Az itteni és a túli világban is, mindenféleképpen Hari a menedék.
Bánatban és kudarcban éppúgy, mint bűnben, félelemben, vagy éppen a vágyak s más célok nem teljesülésekor,
bhakták megsértésekor, a bhakti hiányában, vagy ha éppen a bhakták bántanak meg,
lehetetlen helyzetben, vagy ha éppen könnyen megvalósítható valami – minden helyzetben Hari a menedék.
A hamis ego dédelgetésekor, az eltartottak táplálásában és oltalmazásában,
ha megbántanak az eltartottak vagy akár a tanítványok,
a nem evilági értelem tökéletesítésében – mindenféleképpen Hari a menedék.
Ezt forgasd mindig gondolataidban, és ezt hirdesse szavad!

Vallabha a legszélsőségesebb és a legelképzelhetetlenebb eseteket sorolja fel. Nem csupán bánatban vagy kudarcban (bár olyankor könnyebben jut eszébe az embernek oltalmat keresni), nem csupán az elviselhetetlen lehetetlen (a-śakya) helyzetekben, de akkor is, amikor könnyedén adódnak a megoldások (su-śakya). Gondolhatunk itt az eszköztelenség tehetetlen állapotára, és ezzel szemben a teljhatalom biztosságára. És bizony, megesik, hogy a bhakta-társakkal kerül konfliktusba az ember: ő sért meg másokat, vagy őt támadják – ekkor is, mindig Hari az oltalom.
„A hamis ego dédelgetésekor”: eredetiben: ahaṅkāra-kṛte – „ahankár-elkészített”, ahankárt célzó.
„A nem evilági értelem”: A lok – néz, lát gyökből ered a loka szó: a világ, ami körülöttünk, a látóterünkben van. A laukika ebből képzett melléknév, jelentése: világi, az a-laukika így nem evilági, nem közönséges, szent.
„Megbántanak a tanítványok”: A antevāsin szót általában a tanítványra értik – aki a tanító házának végében (ante) lakik (vāsin), de jelentheti a faluszélén lakó páriát is.

anyasya bhajanaṁ tatra svato gamanam eva ca |
prārthanāḥ kārya-mātre 'pi tathānyatra vivarjayet ||14||

Más imádata, vagy magadban elmenni
akár csak egy fohász erejéig is máshova, kerülendő (viselkedés).

aviśvāso na kartavyaḥ sarvathā bādhakas tu saḥ |
brahmāstra-cātakau bhāvyau prāptaṁ seveta nirmamaḥ ||15||
yathā kathaṁcit kāryāṇi kuryād uccāvacāny api |
kiṁ vā proktena bahunā śaraṇaṁ bhāvayed dhariḥ ||16||

Kerüljétek a hitetlenséget, bármennyire is zaklat.
Meditáljatok a brahmásztrán és a csátakán, szolgáljatok önzetlenül
minden feladatotokban, legyen az akár fontos, vagy jelentéktelen.
De mire a sok beszéd? Meditáljunk mindig azon, hogy Hari jelenti a menedéket!

Mikor Hanumán Lanká szigetén rátalált Szítára, nyomban rátámadt a ráksaszákra. Heves küzdelem után végül Rávana fia, az Indra felett is győzedelmeskedő Indradzsit fogta el: a brahmásztra fegyverrel támadt Hanumánra, így döntötte földre. A brahmásztrának azonban van egy különleges tulajdonsága: visszavonul, ha más, fizikai erő társul mellé. A ráksaszák nem a brahmásztra erejében, hanem a jól ismert kötelek erejében bíztak, ezért a bénultan ledöntött Hanumánt gyorsan megkötözték. Ám ekkor a brahmásztra ereje visszavonult… Hanumán pedig később így kedve szerint szétszaggathatta béklyóit, mikor a ráksaszák úgy kínozták, hogy égő olajos rongyokat tekertek a farkára. A brahmásztra ezért a hitetlenség hibájára emlékeztet, mely Lankán végzetes következményekkel járt – a kiszabadult Hanumán felgyújtotta Rávana városát.
A csátaka, a könyörgőmadár a költők szerint csakis esővizen él: ezért az ég felé nyújtja a csőrét, az esőt várva, rendíthetetlen hittel, elutasítva minden más vizet.

evam āśrayaṇam proktaṁ sarveśāṁ sarvadā hitam |
kalau bhakty-ādi-mārgā hi duḥsādhyā iti me matiḥ |||17||

Ekképpen szóltam az oltalomkeresésről, mely mindenki számára mindig áldásos,
mert a kali-korban a bhakti s a többi út (enélkül) nehezen valósítható meg – ez a véleményem.

áldáskérő fohászok a Pusti-márg szampradájában

puṣṭimārgīya maṅgalācaraṇam

A hindu írásművek általában áldáskérő fohászokkal (maṅgalācaraṇam azaz ’áldás-tevés’) kezdődnek: tiszteletadás az iskola jeles tanítói előtt, fohász az imádott Istenhez. A Vallabha ácsárját követő vaisnavák napi gyakorlatában a múrtik, és a tanítványi lánc mestereinek magasztalása után e verseket zengik:

 

cintā-santāna-hantāro yat-pādāṁbuja-reṇavaḥ |
svīyānāṁ tānnijācāryān praṇamāmi muhur muhuḥ || 3 ||

Kinek lótuszlába pora eloszlatja utódai aggodalmát,
néki, és a tőle származó mestereknek hódolok újra meg újra.

yad-anugrahato jantuḥ sarva duḥkhātigo bhavet |
tam ahaṁ sarvadā vande śrīmad-vallabha-nandanam || 4 ||

Kegye folytán a teremtmények mind túllépnek a szenvedésen,
ezért őt imádom mindig, (Vitthalnáth ácsárját,) Srímad Vallabha fiát.

Vallabha ácsárja leszármazottai maguk is jeles mesterek, Vallabha munkásságának méltó folytatói. Idősebbik fia Gópínáth, a fiatalabbik Vitthalnáth, aki befejezte apja félbemaradt műveit: Védánta-szútra kommentárját, a Bhágavatamhoz írt kommentárját, és több más könyvet. Vitthalnáth Guszain (=gószvámí) néven is ismert.
A Mádhavéndra Purí által föllelt Gópál múrtit Vallabha ácsárja, és leszármazottai imádták. Egy időben Gópált Vitthalnáth házában rejtegették a muszlim katonák elől – ebben az időben Rúpa gószvámí is gyakran vendégeskedett Vitthalnáthnál.

ajñāna timirāndhasya jñānānjana-śalākayā |
cakṣur unmīlitaṁ yena tasmai śrī gurave namaḥ || 5 ||

A tudatlanság sötétjétől elvakult (szemem) a tudás balzsamos pálcájával
(ő) nyitotta fel – ezért az isteni mesternek hódolok.

namāmi hṛdaye śeṣe līlā-kṣīrābdhi-śāyinam |
lakṣmī-sahasra-līlābhiḥ sevyamānaṁ kalānidhim || 6 ||

A szívben, a kedvtelés tejóceánján a kígyóágyon pihenő (Úrnak) hódolok.
Laksmík ezreihez hasonlatos (hívei) imádják őt, mint (csillagok közt) a teliholdat.

A szívben lakozó Felsőlélek nem más, mint a tejóceánon, Ananta-sésa testén pihenő Nárájan, akit számtalan szerencseistennő imád. A bhakták olyanok, mint megannyi szerencseistennő, akik szerető odaadással fordulnak uruk felé. A kalānidhi a ’művészetek kincsesháza’, s ez a Hold egyik szokásos megnevezése is. A hívei övezte Isten képe a csillagok közt ragyogó Holdat idézi, de itt a „művészetek kincsesháza” is helyénvaló értelmezés.

caturbhiś ca caturbhiś ca caturbhiś ca tribhis tathā |
ṣaḍbhirvirājate yo’sau pañcadhā hṛdaye mama ||7||

Néggyel, megint néggyel, újra néggyel, hárommal s aztán
hattal tündököl ő, aki ezért ötféleképp van a szívemben.

A Bhágavata-purána tizedik szkandája Srí Krsnáról szól. Vallabha öt részre osztja – az ötféleképp erre az ötféle módon megénekelt Krsnára vonatkozik. Négy rész a születéssel foglalkozó fejezeteké, majd a kötőerők szerinti felosztás következik: a tompasággal kapcsolatos négy rész, a szenvedélyhez sorolt, négy rész, a jósághoz tartozó három rész, majd a guna – vélhetően jótulajdonságok magasztalása – hat rész.

dharma és vágy

 

A Manu-szanhitá második fejezetének első verse a dharmát definiálja, majd néhány vers következik, melyek a vágyról szólnak. 

 

 
vidvadbhiḥ sevitaḥ sadbhir nityam adveṣa-rāgibhiḥ |
hṛdayenābhyanujñāto yo dharmas taṁ nibodhata || 1 ||

A tudók, s a gyűlölettől és ragaszkodástól mindig mentes igazak által követett,
s a szív által is jóváhagyott dharmát, azt tanuljátok meg!

A sevita (követett) jelentései közt ott a szolgál, vagy imád, tisztel is. Jelzi, hogy a dharma nem közönséges, hanem imádatra méltó forrásból származó előírás. Honnan tudható, hogy valaki a dharmát követő igaz (vagy bölcs, erényes, szent – a sat szó mindegyiket jelentheti)? Erre ad választ a szöveg: „a gyűlölettől és (világi) ragaszkodástól mindig mentes”. Indirekt módon azt is elmondja, hogy a dharma követésével léphet túl az ember a kettőségeken.
Médhátithi (AD 1000 táján) kommentárjában a szív által jóváhagyott (hṛdayena abhyanujñātaḥ) fordulatban a szívet kétféleképp értelmezi, vagy értelemként (citta), vagy védaként – mert a jól tanulmányozott védát az ember a szívébe fogadja be.
Mások (Gaṅgānāth Jhā, vagy B.R.Srídhar) a szív szó eredeti jelentéséhez közelebb álló lelkiismeretre vonatkoztatják: az ember természete szerint Istenhez tartozó, így legbenső természetes késztetése az isteni rendhez igazodás – a felszínen látszó önző viselkedés csupán átmeneti. Így a vers értelme: halljatok most a dharmáról, mely imádatra és szolgálatra méltó isteni forrásból származik, a gyűlölettől és ragaszkodástól megtisztult igazak követik. A dharma követése természetetek szerint való, lelkiismeretetek is jóváhagyja majd!

Nyugati elemzők (például A.C. Burnell, 19. század) felvetik, hogy a 2-5 versek utólagos betoldások: a szöveg további folytatása ugyanis a dharma forrásáról szól, és számára ez volna logikus folytatása az első, definiciós strófának. A dharmával kapcsolatos szövegek újra meg újra elmondják, hogy egy adott rítus, vagy akár egy költemény elzengése milyen eredménnyel kecsegtet (lásd például a Bhagavad-gítá 18.68-71. verseit). Lehet-e az ilyen jutalmak „begyűjtése” a gyakorló célja? A vágytalanság volna a megoldás? Mi dharma megismerésében a helyes motiváció? – ezen tűnődnek az itt következő versek, s a téma helyénvaló.

kāmātmatā na praśastā na caivaihāsty akāmatā |
kāmyo hi vedādhigamaḥ karma-yogaś ca vaidikaḥ || 2 ||

Vágy természetű (az ember), ami ugyan nem helyénvaló ám (e világban) nem lehet szó vágytalanságról:
a védakövetőt is vágy (ösztönzi) a védatanulásra, s az áldozatok végzésére is.

Az „itt” (iha) szócska gyakran „ebben a világban” értelemben áll.
Karma-yoga: jelentheti a védai rítusokat (hiszen a szöveg a védakövető speciális vágyairól szól), de nem kizárt az általánosabb – világi és szakrális cselekvés – értelmezés sem.

saṅkalpa-mūlaḥ kāmo vai yajñāḥ saṅkalpa-sambhavāḥ |
vratāni yama-dharmāś ca sarve saṅkalpa-jāḥ smṛtāḥ || 3 ||

A szándékon alapul a vágy, s az áldozatokat is szándék előzi meg.
A fogadalmak, az önfegyelmezés is mind szándék következményei.

Szándékból (szankalpa) fakad a vágy, s minden más, a dharmával kapcsolatos cselekvés is. A Bhagavad-gítá is megismétli ezt a szándék és vágy ok-okozatiságára vonatkozó gondolatot: saṁkalpa-prabhavān kāmān (6.24.), illetve: „Mert soha nem lehet jógí, ki nem mond le (anyagi) szándékairól” (Bg. 6.2., na hy asaṁnyasta-saṁkalpo yogī bhavati kaścana)

akāmasya kriyā kācid dṛśyate naiha karhicit |
yad yad hi kurute kiṁcit tat tat kāmasya ceṣṭitam || 4 ||

E (világban) soha nem észlelhető vágynélküli (ember) semmilyen tette,
hiszen bármit is tesz az (ember), azt vágy mozgatja.

E következtetés látszólag ellentmondásban áll a második strófával, miszerint a vágyvezéreltség nem helyénvaló. Az ellentmondást a következő slóka oldja fel:

teṣu samyag vartamāno gacchaty amara-lokatām |
yathā saṅkalpitāṁś caiha sarvān kāmān samaśnute || 5 ||

A (vágyakat) helyesen kezelő a hallhatatlanok világába jut,
és kívánsága szerint minden vágya beteljesül e világban.

A szövegben szó szerint: teṣu samyag vartamānaḥ („velük helyesen viselkedő”) Médátithi kommentárja szerint a vágyakra vonatkozik – így oldja fel az ellentmondást. Más kommentátorok (például Szarvagja-nárájana, Rághavánanda, vagy Rámacsandra) szerint a szöveg arról szól, hogy az áldozatok bemutatása közben motiválhatják-e az áldozót rítussal kapcsolatban a védákban leírt eredmények, jutalmak. S így a szöveg itt az áldozatot, a rítust helyesen kezelőről szól, aki a hallhatatlanok világába (azaz a mennybe) jut. Médátithi ezt következménynek, a vágyak helyes kezelése következményének tartja.

Hanumán-csálíszá

Tulaszídász, a 16. században élt költő egyik legjelentősebb írása a Rámacsarita-mánasza, mely a Rámájana története, avadhí nyelven – Ajódhjá, Ráma székvárosa és környékének nyelvén. A költemény Hanumánt magasztaló negyven strófával kezdődik – ez a Hanumán-csálíszá. A csálíszá jelentése negyven vers – a két bevezető és az egy lezáró strófa által közrefogott negyven vers.

śrīguru carana saroja raja
nija manu mukuru sudhāri |
baranaūṁ raghubara bimala jasu
jo dāyaku phala cāri ||

Srí Guru lótuszlábainak porával
megtisztítva elmém tükrét
elbeszélem a Raghuk legkiválóbbjának makulátlan dicsőségét,
ami megajándékoz a négy (életcél) gyümölcsével.

buddhi-hīna tanu jānike
sumirauṁ pavana-kumāra |
bala buddhi bidyā dehu mohiṁ
harahu kalesa bikāra ||

Tudom, hogy e test nélkülöz minden értelmet,
ezért a Szél fiára (Hanumánra) emlékszem.
Adj nekem erőt, értelmet, tudást,
s távolíts el minden szenvedést és tisztátalanságot!

jaya hanumāna jñāna guna sāgara |
jaya kapīsa tihuṁ loka ujāgara ||1||

Dicsőség néked Hanumán, a tudás és a jótulajdonságok óceánja!
Dicsőség néked, majmok ura, mindhárom világban tündöklő!

rāma-dūta atulita bala dhāmā |
añjani putra pavana-suta nāmā ||2||

Ráma követe, a mérhetetlen erő hajléka!
Anydzsaní fia, a Szél gyermeke – így neveznek téged.

mahābīra bikrama bajaraṅgī |
kumati nivāra sumati ke saṅgī ||3||

Nagy hős, bátor vitéz, kinek teste akár a gyémántvillám.
A rossz értelem elpusztítója, a jó értelműek társa.

kañcana barana birāja subesā |
kānana kuṇḍala kuñcita kesā ||4||

(Tested) aranyszínű, öltözéked tündöklően szép.
Súlyos fülbevalót viselsz, hajad göndör,

hātha bajra au dhvajā birājai |
kāndhe mūñja janeū sājai ||5||

kezedben villám és a győzelem zászlaja,
válladon a munydzsa fűből font szent zsinór.

saṅkara suvana kesarī-nandana |
teja pratāpa mahā jaga bandana ||6||

Sankara megtestesülése, Készarí fia,
tündöklő fenséged az egész világ tiszteli.

vidyāvāna gunī ati cātura |
rāma kāja karibe ko ātura ||7||

Tudással és jótulajdonságokkal teljes és okos vagy,
Ráma utasításainak buzgó teljesítője.

prabhu caritra sunibe ko rasiyā |
rāma lakhana sītā mana basiyā ||8||

Boldogan hallgatod az Úrról szóló elbeszéléseket,
szívedben Ráma, Laksman és Szítá lakozik.

sūkṣma rūpa dharī siyahiṁ dikhāvā |
bikaṭa rūpa dhari laṁka jarāvā ||9||

Apró alakot öltve mutatkoztál meg Szítának,
míg hatalmas és félelmetes formát öltve Lankát égetted fel.

bhīma rūpa dhari asura saṁhāre |
rāmacandra ke kāja saṁvāre ||10||

Rettentő alakot feltöltve pusztítod az aszurákat,
bevégezve Rámacsandra művét.

lāya sañjīvana lakhana jiyāye |
śrī-raghubīra haraṣi ura lāye ||11||

A szanydzsívant elhozva visszaadtad Laksman életét,
ezért Ráma boldogan ölelt téged mellkasára.

raghupati kīnhī bahuta baḍāī |
tuma mama priya bharatahi sama bhāī ||12||

E szavakkal magasztalt téged Ráma:
„Testvér, oly kedves vagy nekem, mint Bharat!”

sahasa badana tumharo jasa gāvaiṁ |
asa kahi śrīpati kaṇṭha lagāvaiṁ ||13||

„Ezer torok énekli dicsőséged!”
szólt Ráma, a nyakad ölelve.

sanakādika brahmādi munīsā |
nārada sārada sahita ahīsā ||14||

A Szanaka és Brahmá vezette bölcsek,
Nárada, Szaraszvatí, a kígyók urával együtt,

jama kubera dikpāla jahāṁ te |
kabi kobida kahi sakai kahāṁ te ||15||

Jama, Kuvéra, s a többi világőr mind téged magasztal!
Miképpen tudnák a költők, akár a nagytudású bölcsek is megénekelni dicsőséged?!

tuma upakāra sugrīvahiṁ kīnhā |
rāma milāya rāja pada dīnhā ||16||

Segítséget nyújtottál Szugrívának,
mert általad találkozott Rámával, és így lett uralkodóvá.

tumharo mantra bibhīṣana mānā |
laṅkesvara bhae saba jaga jānā ||17||

Tanácsod megfogadta Vibhíshana,
így lett Lanka királya – tudja ezt az egész világ.

juga sahasra jojana para bhānū |
līlyo tāhi madhura phala jānū ||18||

A sokezer jódzsanára lévő Nap felé ugrottál,
édes gyümölcsnek vélvén azt.

prabhu mudrikā meli mukha māhīṁ |
jaladhi lāṅghi gaye acaraja nāhīṁ ||19||

Az Úr pecsétgyűrűjét szádba vetted,
s így ugrottad át az óceánt – nincs mit csodálni!

durgama kāja jagata ke jete |
sugama anugraha tumhare tete ||20||

A világ minden teljesíthetetlen feladata
könnyen elvégezhetővé válik, a te kegyedből!

rāma duāre tuma rakhavāre |
hota na ājñā binu paisāre ||21||

Ráma kapuját te őrzöd,
engedélyed nélkül nem léphet be senki.

saba sukha lahai tumhārī saranā |
tuma rakṣaka kāhū ko ḍaranā ||22||

Minden örömöt elér, aki nálad lelt oltalomra,
akit te védelmezel, nem ismer félelmet.

āpana teja samhāro āpai |
tīnauṁ loka hāṅka te kāṁpai ||23||

Erőd megszerezve felkiáltasz,
és megremeg tőled mindhárom világ!

bhūta pisāca nikaṭa nahiṁ āvai |
mahābīra jaba nāma sunāvai ||24||

A szellemek és boszorkányok közelébe sem jönnek
annak, ki neved zengi, ó Nagy Hős (Mahávíra)!

nāsai roga harai saba pīrā |
japata nirantara hanumata bīrā ||25||

Elillan a betegség, eltűnik minden szenvedés
a hős Hanumán (nevének) állandó zengésével.

saṅkaṭa teṁ hanumāna chuḍāvai |
mana krama bacana dhyāna jo lāvai ||26||

Hanumán minden csapástól megszabadítja azokat,
akik gondolatban, tettekkel vagy szavaikkal emlékeznek rá.

saba para rāma tapasvī rājā |
tina ke kāja sakala tuma sājā ||27||

A legfőbb úr, Ráma, a vezeklő király,
s te minden küldetését elvégezted.

aura manoratha jo koī lāvai |
soi amita jīvana phala pāvai ||28||

Bármilyen kívánsággal is forduljon hozzád bárki,
elnyeri annak bőséges gyümölcsét, még ebben az életben.

cāroṁ juga paratāpa tumhārā |
hai parasiddha jagata ujiyārā ||29||

Dicsőséged tündököl mind a négy világkorszakban,
ünnepelt vagy te az egész világon!

sādhu santa ke tuma rakhavāre |
asura nikandana rāma dulāre ||30||

Te vagy a szádhuk és szentek védelmezője,
a démonok elpusztítója, Rámának kedves.

aṣṭa siddhi nau nidhi ke dātā |
asa bara dīnha jānakī mātā ||31||

Te adományozod nyolc tökéletességet, és a kilenc kincset,
a Szítá anyától kapott áldás folytán.

rāma rasāyana tumhare pāsā |
sadā raho raghupati ke dāsā ||32||

A Ráma iránti szeretet tárháza vagy,
s mindörökkön Ráma szolgája maradsz.

tumhare bhajana rāma ko pāvai |
janama-janama ke dukha bisarāvai ||33||

A te imádatod Rámához vezet!
Az ember elfeledi az ismétlődő születések szomorúságát,

anta-kāla raghubara pura jāī |
jahāṁ janma hari-bhakta kahāī ||34||

halála idején Ráma városába jut,
(vagy) Hari bhaktájaként születik újjá.

aura devatā citta na dharaī |
hanumata sei sarba sukha karaī ||35||

Más istenségre ne is gondolj,
Hanumánt szolgálva tiéd minden öröm!

saṅkaṭa kaṭai miṭai saba pīrā |
jo sumirai hanumata balabīrā ||36||

Minden nehézsége szertefoszlik, minden fájdalma megszűnik annak,
aki a nagy hősre, Hanumánra emlékezik!

jai jai jai hanumāna gosāīṁ |
kṛpā karahu gurudeva kī nāīṁ ||37||

Dicsőség, dicsőség, dicsőség Hanumán gószvámínak!
Kérlek, légy kegyes, akár egy isteni mester!

jo śata bāra pāṭha kara koī |
chūṭahi bandi mahā sukha hoī ||38||

Aki százszor elzengi (e költeményt),
az megszabadul a rabságból, és nagy örömre tesz szert.

jo yaha paḍhai hanumāna cālīsā |
hoya siddhi sākhī gaurīsā ||39||

Aki e Hanumán-csálíszát olvassa,
tökéletességet ér el, ezt Gaurí ura (Siva) garantálja.

tulasīdāsa sadā hari cerā |
kījai nātha hṛdaya maha ḍerā ||40||

Tulaszídász mindig Hari bhaktája.
Ó, Uram, hadd legyen szívem a te lakhelyed!

pavana tanaya saṅkaṭa harana
maṅgala mūrati rūpa |
rāma lakhana sītā sahita
hṛdaya basahu sura bhūpa ||

Ó, Szél fia, nehézségek elvevője,
áldásos formában mutatkozó,
Rámával, Laksmannal és Szítával együtt
lakozz mindig szívemben, istenek királya!

---

Megjegyzések

I. (bevezető vers) négy életcél: artha (gyarapodás), káma (vágyak betöltése), dharma, móksa (üdvösség)

II. (bevető vers): szenvedés (kalésza, a szanszkrtban klésa): tudatlanság (avidjá), önösség (aszmitá), ragaszkodás (rága), gyűlölet (dvésa), sóvárgás (abhinivésa); tisztátalanság vagy torzulás (bikára, a szanszkrtban vikára): vágy (káma), harag (kródha), mohóság (lóbha), illúzió (móha – vagy tompaság, elvakultság), téboly (mada – vagy mámor), irigység (mátszarja)

2. Anydzsaní fia : Anydzsaná Hanumán édesanyja. Ifjú asszony korában egy nap, mikor a hegy tetején üldögélt, ruhája kissé kioldódott. Az asszony szépségétől elbűvölt Szélisten látható formát öltött, és esedezni kezdett szerelméért. Anydzsaná arra kérte Vájut, ne zavarja meg hűségét. Váju tapintatosan visszavonult, ám megáldotta Anydzsanát: hozzá hasonlóan erős és kiváló fiút hoz majd a világra.

3. gyémántvillám: (badzsara, szanszkrtban vadzsra), a szó egyszerre jelent gyémántot és villámot is – kemény, ugyanakkor tündöklő

5. munydzsa fű: a bráhmanák megszentelt zsinórjának anyaga

6. Sankara ’áldáshozó’, Siva neve, Készarí (’sörényes’): Hanumán vánara apja

9. a bikata egyszerre jelent nagyot és félelmetest is.
Lanka felégetése: Hanumán találta meg a Lankára hurcolt Szítát, megvigasztalta őt, s bizonyságul átadta neki Ráma gyűrűjét. Ám lelepleződött a ráksaszák előtt, akik heves csata után elfogták (ekkor végzett Aksa herceggel is), s hogy megszégyenítsék és megkínozzák, olajba áztatott rongyot közöztek a farkára, és meggyújtották azt. Ám Hanumán kiszabadította magát, s a tűzzel felgyújtotta a ráksaszák fővárosát.

11. szanydzsívan: felélesztő gyógyfű, melyet a Drónagiri hegy hatalmas darabjával együtt hozta el Hanumán. Raghubíra: ’a Raghu dinasztia hőse’ – Ráma neve

12. testvér: bhái, más értelmezésben nem megszólítás, hanem az összehasonlítás része: olyan kedves testvérem vagy, mint Bharat. Raghupati: ’a Raghu dinasztia ura’, Ráma neve

13. Az ezer torok (szó szerint ’ezer arc’) utalhat sokaságra, de Anantasésára is, a végtelenség kígyójára, aki ezernyi szájával Visnu dicsőségét magasztalja. Srípati: ’a szerencseistennő férje’, Ráma neve

14. Szárada: ’a lényeget adó’, Szaraszvatí neve. A kígyók ura utalhat Sivára de Anantasésára is.

15. A mindenséget az égtájak szerint nyolc világőr vigyázza: Indra keleten, Agni délkeleten, Jama délen, Szúrja délnyugaton, Varuna nyugaton, Pavana (Váju) északnyugaton, Kuvéra északon, Szóma (Csandra) északkeleten. Más listán délnyugaton Nirriti, északkeleten pedig Prthiví.

16. A száműzött Szugríva szövetkezett Rámával, aki megölte a vánarák királyát, Válit (Szugríva testvérét), így Szugríva foglalhatta el Kiskindhá trónját. Hálából aztán seregével támogatta Rámát.

18. Gyermekorában egy alkalommal Hanumán azért ugrott hatalmasat, hogy bekapja a gyümölcsnek vélt Napot. A jódzsana 12-14 km távolságnak felel meg, a dzsuga (szanszkrt: juga) jelenthet párt, de számként a négyet, vagy tizenkettőt is.

23. Kisgyermekkorában Hanumánt megátkozták: ne tudj erődől mindaddig, míg nem emlékeztetnek rá! Dzsámbaván emlékezette a vers szavaival Hanumánt.

30. Rámbhadrácsárja kommentárja szerint a szádhu a szádhakákra, a szent a sziddhákra vonatkozik.

31. A nyolc tökléletesség (sziddhi): 1. parányivá válás (animá), 2. könnyűvé válás, levitáció (laghimá), 3. bármi elérése (prápti), 4. (prákámja) 5. hatalmassá válás (mahimá), 6. isteni hatalom (ísitvam), 7. irányítás, akaratátvitel (vasitvam), 8. vágyak beteljesítése (kámávaszájitá); a kilenc kincs Kuvéra misztikus kincse; Szítát a vers Dzsánakí (Dzsanaka leánya) néven említi

34. Rámbhadrácsárja értelmezése szerint a móksát is elveti, hogy Hari híveként születhessen meg – más értelmezésben vagy a móksát éri el (erre utal a Ráma városába érkezés), vagy Hari bhaktájaként születik meg.

38. A bára (szanszkrtban vára) sokaságot jelent, de a hét napját is. Így a vers utalhat százszori zengésre, vagy száz napon keresztüli zengésre – Rámbhadrácsárja szerint a száz (sata) itt szent száznyolcas számot jelenti, tehát száznyolc napon át napi száznyolcszor kívánatos a Hanumán-csálíszá eléneklése.

40. Hari Rámámacsandra megnevezése, ám itt utalhat Hanumánra is, hiszen a hari (’sárgásbarna’) szó vánarát is jelent.