két dal a Szanátan gószvámí Srí Krsna kedvteléseit magasztaló dalfüzéréből

Srí Dzsagannáth dicsőítése

śrī-jagannātha nīlādri-śiro-mukuṭa-ratna he |
dāru-brahman ghana-śyāma prasīda puruṣottama ||398||

Világ ura, Srí Dzsagannáth! Níládri koronaékszere!
Fa alakot öltött Brahman! Ó, felhőfekete úr! Légy kegyes, legfőbb személy!

praphulla-puṇḍarīkākṣa lavanābdhi-taṭāmṛta |
guṭikodara māṁ pāhi nānābhoga-purandara ||399||

Szemed akár a lótusz kinyílt virága! Az óceánpartjának csodás nektárja!
Oltalmazz engem, gyöngyös derekú! A tengernyi felajánlást elfogyasztó hatalmas uralkodó!

nijādhara-sudhādāyinn indradyumna-prasādita |
subhadrā-lalanā-vyagra rāmānuja namo'stu te ||400||

Saját ajkaid mézét adományozd (kedves híveidnek)! Indradjumna király szeme fénye!
Szubhadrá húgod figyelmes jóakarója! Ráma kedves testvéröccse! Hódolat néked!

guṇḍicā-rathayātrādi-mahotsava-vivardhana |
bhaktavatsala vande tvāṁ guṇḍicā-ratha-maṇḍanam ||401||

A Gundicsá-templomba tartó szekérfelvonulás, és más ünnepek szíve-lelke!
Híveidet gyöngéd szeretettel tápláló! Néked hódolok, Gundicsá-templom kocsijának ékessége!

szíve-lelke: a mahotsava-vivardhana szó szerint az ünnepet „gyarapító” azaz az ünnep sikerét biztosító, azt lelkesítőt jelent.

dīna-hīna-mahānīca-dayārdrīkṛta-mānasa |
nitya-nūtana-māhātmya-darśin caitanya-vallabha ||402|| (namaḥ 103)

Szerencsétlen, nélkülöző, jelentéktelen emberek iránti együttérzés lágyítja meg szíved!
Szentséged és áldó pillantásod örökkön friss és üde! Oly kedves vagy te Csaitanjának!

A darśana szó szemlélést jelent: amikor a hívő a templomi kegyszobor elé járul. A hívő nézi urát, s a múrti nézi a hívét. Ám jelentősége nem a hívő nézelődésének van, hanem a múrti áldó pillantásának.

 

 

Srí Csaitanja Maháprabhu dicsőítése

śrīmac-caitanya-deva tvāṁ vande gaurāṅga-sundara |
śacīnandana māṁ trāhi yati-cūḍāmaṇe prabho ||403||

Srímat Csaitanja-déva, néked hódolok! Ó, aranyszínben pompázó gyönyörűség!
Oltalmazz engem, Sacsi fia! Ó, uram, szerzetesek koronaékszere!

ājānubāho smerāsya nīlācala-vibhūṣaṇa |
jagat-pravartita-svādu-bhagavan-nāma-kīrtana ||404||

Hosszú karjaid térdedhez simulnak! Mosolygó orcájú! Nílácsala ékköve!
Te árasztottad el a világot az édes Úr neveinek magasztalásával!

advaitācārya-saṁślāghin sārvabhaumābhinandaka |
rāmānanda-kṛta-prīta sarva-vaiṣṇava-bāndhava ||405||

Advaita ácsárja büszkesége! Szárvabhauma öröme!
Olyannyira elégedetté tetted Rámánandát! Minden vaisnava jóbarátja!

śrī-kṛṣṇa-caraṇāmbhoja-premāmṛta-mahāmbudhe |
namas te dīna-dīnaṁ māṁ kadācit kiṁ smariṣyasi ||406|| (namaḥ 104)

Srí Krsna lótuszlába iránti szeretet hatalmas óceánja!
Hódolat néked! Kérlek, valamikor majd emlékezz meg rólam, a szegények legszerencsétlenebbjéről!

Szanátan gószvámí: Srí Krsna-lílá-sztava, 58-59. dalok

Srí Krsna kedvteléseinek magasztaló éneke

Indra áldozatának meghiúsítása, és a Góvardhan-hegy felemelése
Srí Krsna kedvteléseinek magasztaló éneke Szanátan gószvámí dalfüzére. Száznyolc dalt foglal magába, melyek mindegyike egy-egy Krsnát megszólító, Krsna neveit soroló dicsőítő fohász. A dalok java része a Bhágavata-purána tizedik énekének fejezeteit követi, a közelgő ünnep alkalmából a Góvardhan-hegy felemeléséről szóló fejezeteket idézzük fel:

jaya vāsava-yāgajña pitṛ-pṛṣṭa-makhārthaka |
śruta-tātokta-yajñārtha karma-vādāvatāraka ||236||
nānāpanyāya-vādaugha-śakra-yāga-nivāraka |
govardhanādri-go-yajña-pravartaka namo'stu te ||237||
proktādri-go-makha-vidhe yajña-dattopahāra-bhuk |
gopa-viśvāsanārthādri-cchala-sthūlānya-rūpa-dhṛk ||238||
govardhana-śiro-ratna govardhana-mahattva-da |
kṛta-bhūṣāśanābhīra-kāritādri-parikrama ||239|| (namaḥ 58)

iti daśama-skandhe caturviṁśo'dhyāyaḥ ||

(236) Dicsőség néked, Indra áldozatát ismerő, (ám) atyját az áldozat céljáról faggatónak!
Ó, apja válaszát a jagja céljáról meghallgató, s a karma-tan alászálló (küldötteként válaszoló!)
(237) Számtalan hibás tan szavainak árjával Indra áldozatát megakadályozó!
A Góvardhan-hegy, és a tehenek áldozatát szorgalmazó, hódolat neked!
(238) A hegynek és a teheneknek szóló áldozat szabályait megszabó, az áldozati felajánlást megevő!
A pásztorok hitét megerősítő, a hegynek tűnő, hatalmas alakot öltő!
(239) Góvardhan koronaékszere! Góvardhannak dicsőséget adó!
Akaratod követve őt díszítették fel a pásztorokok, néki ajánlottak ételt, és őt járták körbe (tiszteletük jeléül)!

Így végződik az 58. dal, a tizedik ének 24. fejezetének összefoglalója.

janitendra-ruṣaṁ śakra-mada-vṛṣṭi-śamonmukham |
govardhanācaloddhartas tvāṁ vande'dbhuta-vikramam ||240||
līlā-govardhana-dhara vraja-rakṣā-parāyaṇa |
bhujānantopari-nyasta-kṣmā-nibha-kṣmābhṛd-uttama ||241||
govardhana-cchatra-daṇḍa-bhujārgala mahābala |
saptāha-vidhṛtādrīndra megha-vāhana-garva-bhit ||242||
saptāhaika-pada-sthāyin vraja-kṣut-tṛḍ-nud-īkṣaṇa |
jaya bhagnendra-saṅkalpa mahā-varṣa-nivāraṇa ||243||
sva-sthāna-sthāpita-gire gopī-dadhy-akṣatārcita |
devatā-sumano-vṛṣṭi-sikta vāsava-bhīṣaṇa ||244|| (namaḥ 59)

iti daśama-skandhe paṣcaviṁśo'dhyāyaḥ ||

(240) Indra dühét kiváltó, büszkeségének záporára közömbösen feltekintő,
a Góvardhan hegyet felemelő, csodás erejű Uram, néked hódolok!
(241) Ó, Góvardhant játszi könnyedséggel megtartó! Vradzsa hős oltalmazója!
A kezedbe vett hegy olyan, akár az egész földkerekség!
(242) Góvardhan ernyőjének nyele lett izmos karod, ó nagyerejű!
Hét napig tartottad a Hegykirályt, letörve a Felhők Ura büszkeségét!
(243) Hét napig egyhelyben álló! Pillantásod messzire űzi a vradzsabéliek éhségét és szomjúságát!
Dicsőség Indra törekvéseit megsemmisítőnek, a hatalmas felhőszakadás megállítójának!
(244) Ó, a hegyet eredeti helyére visszatevő! Téged imádnak a gópík joghurt és rizs felajánlásával!
Az istenek jázmin-virág esőjével meghintett! Indrát megrettentő!

Így végződik az 59. dal, a tizedik ének 25. fejezetének összefoglalója.

a dharma tíz jele

 

A szanszkrt dharma kifejezést sokféleképpen fordítják magyarra: vallás, jog, erény, kötelesség, jámborság. A dharma mindez, ám több is ennél: a mindenséget átható és fenntartó rend. A szó a dhṛ – fenntart igei gyökből származik. Ezen isteni rendhez illeszkedve kap értelmet az igazságosság, az erkölcs. A hinduizmusként nevezett vallás sem más, mint ennek az örök dharmának a kifejtése és megélése: ezért a neve sanātana dharma (örök dharma).
Az isteni rendben mindenkinek megvan a saját szerepe, helye. Ezt megtalálva, megélve vagyok a helyemen a világban… ez a sva-dharma (saját dharma), ami így értelemszerűen sokféle lehet, mindenkinek más.

Vessünk egy pillantást a Bhagavad-gítára, vajon milyen szövegkörnyezetben bukkan fel benne a dharma szó. A dharma mezeje (dharma-kṣetra) így utal Dhrtarástra király Kuruksétrára (1.1.) Itt szent hely, zarándokhely értelemben áll. Az 1.39. versben Ardzsuna a harc következményeként eltűnő családi hagyományok (kula-dharma) miatt aggódik.
Gyengesége miatt Krsna előbb korholja Ardzsunát, majd oktatja: ha meghátrálsz e dharmikus küzdelemtől, akkor elveszted saját dharmádat (sva-dharma) és hírneved is egyben (2.33.) Igen, a harc jelzője a dharmából képzett melléknév (dharmya saṁgrāma): ez a harc becsületes, kötelesség-parancsolta (utóbbi jelző Vekerdi József fordításából).
Az anyag és a lélek megkülönböztetésének tana után Krsna a jógáról beszél, s e szavakkal hívja fel rá Ardzsuna figyelmét: e dharmának már egy nagyon pici darabkája (svalpam apy asya dharmasya) megszabadít a nagy félelemtől (2.40.).
A tanítást záró gondolat: „Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj! Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!” (18.66.) A dharmát itt gyakran vallásként fordítják, ám a vers nem arról szól, hogy az ember fogadjon el egy vallási utat, és utasítsa el az összes többit, s arról sem, hogy utasítsa el a vallásosságot általában – hiszen a vers nem pusztán a dharma elutasításáról szól. A Gítá végkövetkeztetése valóban túlmutat a dharmán, mint világrendhez való igazodáson, ám a vers folytatása a „hozzám” (Krsnához), mint egyetlen menedékhez való fordulást javasolja Ardzsunának, A dharma feladása veszélyétől megóv a dharma forrásának, Istennek oltalma.
És nem is arról beszél, hogy még nem tudom mi a dharma, és savanyú a szőlő mentalitással elfordulok tőle, hogy valami magasabb után ácsingózzak… hanem tudom, megélem a dharmát, a saját dharmámat (sva-dharma), ám az Istenhez kötődésem nyomán mellékessé válik az addig életemet jelentő dharma.

Adódik a kérdés: miképpen ismerhetem fel a saját dharmámat? Mi a dolgom a világban? Hogy cselekszem helyesen?
A Manu-szanhitá válasza egyszerű: a dharma követésének jeleit, „gyümölcseit” sorolja fel. Élj úgy, dönts úgy a mindennapjaidban, hogy e tíz tulajdonság kibontakozzon s megerősödjön benned.
A szöveg értelmezésében Médhátithi (kb 10. század) kommentárját hívtuk segítségül.

caturbhir api caivaitair nityam āśramibhir dvijaiḥ |
daśa-lakṣaṇako dharmaḥ sevitavyaḥ prayatnataḥ ||6.91.||

E négy ásramba tartozó kétszerszületettek mindig
gyakorolják állhatatosan a tíz-jelű dharmát.

A négy ásram a négy életrend vagy életszakasz: tanuló, családos, visszavonult és szerzetes.

dhṛtiḥ kṣamā damo 'steyaṁ śaucam indriyanigrahaḥ |
dhīr vidyā satyam akrodho daśakaṁ dharmalakṣaṇam ||6.92.||

Szilárdság, türelem, önfegyelem, nem-lopás, tisztaság, az érzékek feletti uralom,
értelem, tudás, igazság, mentesség a haragtól – e tíz (tulajdonság) a dharma jelei.

A dhṛti egyaránt jelent szilárdságot, állhatatosságot és elszántságot, ugyanakkor elégedettséget is. Médhátithi kommentárja szerint a kiegyensúlyozottság a kedvező és kedvezőtlen esetekben is, más kommentárok az állhatatos céltudatosságot emelik ki.
A kṣamā türelmet és megbocsátást is jelent, Médhátithi utóbbira helyezi a hangsúlyt: aki nem keres elégtételt a rajta esett sérelmen.
Dama: önfegyelem, önmérséklet. A szó gyöke (dam) jelentése megszelídül, megnyugszik; az önfegyelem így a szenvedélyek feletti uralom, a rossz hajlamok legyőzése. Médhátithi kommentárja szerint a gőg hiánya is, mikor a tanultságot nem kíséri büszkeség.
Az a-steya szó szerint nem-lopást jelent, az idegen tulajdontól tartózkodást, az ember nem veszi el, amit nem adnak neki. Tágabb értelemben azonban tolvajként tekintenek arra is, aki úgy élvezi a dévák nyújtotta áldásokat, hogy azokat nem adja tovább, nem ajánlja fel, nem gondoskodik másokról – lásd a Bhagavad-gítá 3.12. versét.
A tisztaság (śauca) Médhátithi szerint „a táplálkozás és a többi tisztasága”, mások a külső tisztaság mellett hangsúlyozzák a belső tisztaság fontosságát: az elme és értelem, a gondolatok tisztaságát, világosságát.
Az érzékek feletti uralom (indriya-nigraha) a tudatosságot jelenti minden pillanatban.
Médhátithi szerint az értelem (dhī) a megkülönböztetőképességet jelenti, a kételyek eloszlató, tévtanok cáfoló igaz tudást. Akad olyan írásmagyarázó is, aki szerint a hetedik jellemző nem dhī hanem hrī, azaz szerénység.
A tudás (vidyā) elsősorban az önvalóról szóló tudást jelenti, míg az igazság (satya) a tényekhez hűen való ragaszkodást. A haragtól való mentesség (a-krodha) kiegyensúlyozottság és béketűrés még a nemtelen támadások közepette is.

daśa-lakṣaṇāni dharmasya ye viprāḥ samadhīyate |
adhītya cānuvartante te yānti paramāṁ gatim ||6.93.||

A tudós bráhmanák, akik e tíz-jelű dharmát tanulmányozzák,
s megértve azt úgy is viselkednek, a legfőbb célt érik el.

ragaszkodásmentesség – Bhartrhari versei, részletek Vairágja-satakamból 3.

Bhartrhari versei a vairágjáról, a ragaszkodásmentes függetlenség szépségéről.

yato meruḥ śrīmānnipatati yugāntāgni-valitaḥ
samudrā śuṣyanti pracura-makara-grāha-nilayāḥ |
dharā gacchatyantaṁ dharaṇi-dhara-pādair api dhṛtā
śarīre kā vārtā karikalabha-karṇāgracapale ||72||

Ahonnan a dicső Méru leomlik majd, a korszak végén, tűzzel övezve,
az óceánok, a rengeteg krokodil és cápa otthona is kiszárad,
s még maga a Föld is elpusztul, pedig ő ott van a Földet tartó Dharani-dhara lábainál.
Mit mondhatnánk akkor a testről, mely ingatag, akár az elefántkölyök fülének hegye!

yāvat svastham idaṁ śarīram arujaṁ yāvajjarā dūrato
yāvac cendriya-śaktir apratihatā yāvatkṣayo nāyuṣaḥ |
ātmaśreyasi tāvadeva viduṣā kāryaḥ prayatno mahān
saṁdīpte bhavane tu kūpa-khananaṁ pratyudyamaḥ kīdṛśaḥ ||75||

Amíg jó erőben van ez a test, s nem beteg, míg messze az öregkor,
amíg az érzékek erősek, és akadálytalanul működnek, míg nem fogyatkozott meg az élet,
a bölcs – a saját érdekében – addig tegyen komoly erőfeszítéseket.
Ugyan miért szánná rá magát kútásásra, miután kigyulladt a háza?

Ép, szép test, akitől ma még fut a halál és hagyja, éljen tovább,
míg érzékei élesek s lobog a vér és tart az élő erő,
mindaddig cselekedje mind, amit az üdv szerzése, őrzése vár.
Égő ház töviben mit ér hamarosan, sebtében ásnunk kutat?
(Weöres Sándor fordítása)

tapasyantaḥ santaḥ kim adhinivasāmaḥ suranadīṁ
guṇodārān dārānuta paricarāmaḥ savinayam |
pibāmaḥ śāstraughān uta vividha-kāvyāmṛta-rasān
na vidmaḥ kiṁ kurmaḥ katipaya-nimeṣāyuṣi jane ||76||

Vezekeljünk a mennyei Gangá mellett élve?
Sürgölődjünk szerényen nagyszerű feleségünk körül?
Igyuk a szentírás folyamát, vagy megannyi költemény ízes nektárját?
Nem tudjuk, mit kellene tennünk, s oly kevés pillanat az élet!

Sürgölődjünk: a paricar ige jelentése: körbejár. Átvitt értelemben szolgál vagy gondoskodik valakiről (mert a szolga vagy gondozó sürgölődik ura vagy a gondozott körül), illetve imád (mert a hagyomány szerint körbejárják az imádott személyt, vagy kegyszobrot) értelemben használatos.

Akár Gangá partján, örökös ima közt múlik el időnk;
vagy élünk oly nőért, ki mesebeli hűség, csupa erény;
vagy isszuk mint nektárt, a dalokat, a könyvek sok-ezerét:
mit ér, míg csöpp létünk tovaoson, akármely cselekedet?
(Weöres Sándor fordítása)

maheśvare vā jagatāmadhīśvare
janārdane vā jagadantarātmani |
na vastubheda-pratipattir asti me
tathāpi bhaktis taruṇenduśekhare ||84||

Siva a Nagy Isten, vagy Visnu, Univerzum Ura,
Dzsanárdana, vagy a Világ Lelke,
az imádatban nem látok lényegi különbséget,
ezért a holdsarlós varkocsú Úr felé fordulok szeretettel.

sphurat sphāraj yotsnā dhavalita-tale kvāpi puline
sukhāsīnāḥ śānta-dhvaniṣu rajanīṣu dyusaritaḥ |
bhavābhogodvignāḥ śiva śiva śivety uccavacasaḥ
kadā yāsyāmo'ntargata-bahula-bāṣpākula-daśām ||85||

A ragyogó holdvilág fényénél, valahol a homokos fehér parton
a mennyei Gangá mellett, az éj nyugodt csöndjében ülünk boldog örömben,
s végleg megcsömörödve a lét sanyarúságától hangosan így kiáltunk fel: Siva! Siva! Siva!
Mikor csorognak majd szívemben könnyeim a rajongás eksztázisában?

A vers utolsó pádája szó szerint: „mikor megyünk majd a belső, sok-könnyű zaklatottság-állapotba?” A rajongó szeretet olyan állapota ez, amikor megszűnik a külvilág, s az elragadtatottság jele – a könnyhullatás – ugyan nem látható kívülről, ám állandósult belső érzés.

kadā vārāṇasyām amara-taṭinī-rodhasi vasan
vasānaḥ kaupīnaṁ śirasi nidadhāno'ñjalipuṭam |
aye gaurīnātha tripurahara śambho trinayana
prasīdeti krośan nimiṣam iva neṣyāmi divasān ||87||

Mikor fogok Váránaszíban, a mennyei Gangá partján élni,
egy szál ágyékkötőben, s a fejemen összetett kézzel így fohászkodni:
„Ó, Gaurí ura! Tripura végzete! Sambhu! Háromszemű Úr!
légy kegyes!” mikor zokogok majd így, s pergetem pillanatokként napjaimat?

mahāśayyā pṛthvī vipulam-upadhānaṁ bhujalatā
vitānaṁ cākāśaṁ vyajanam anukūlo'yamanilaḥ |
śaraccandro dīpo virati-vanitā-saṅga-muditaḥ
sukhī śāntaḥ śete munir atanu-bhūtir-nṛpa iva ||94||

Széles ágyam a föld, párnám a karom,
baldachin felettem az ég, legyezőm a lágy szellő,
lámpásom az őszi hold, ölelő szerelmes feleségem pedig a vágytalanság.
Boldog-békésen alszom, akár egy hatalmas királyság ura.

Az ágyam föld; párnám nem a puha kebel: kar a fej alatt;
a mécsem fényes Hold; vihar a legyezőm, menny a takaróm;
az égtájak, mint nők, hevesen ölelő, hű kegyeseim;
zarándok, vágy nélkül, örökig aluszik: a Semmi ura.
(Weöres Sándor fordítása)

caṇḍālaḥ kimayaṁ dvijātirathavā śūdro'tha kiṁ tāpasaḥ
kiṁ vā tattva-viveka-peśala-matir yogīśvaraḥ ko'pi kim |
ity utpanna vikalpa-jalpa-mukharair ābhāṣyamāṇā janaiḥ
na kruddhāḥ pathi naiva tuṣṭamanaso yānti svayaṁ yoginaḥ ||96||

Ez egy csandála? vagy inkább kétszerszületett? súdra? netán aszkéta?
vagy a megkülönböztetéshez értő tudós? esetleg valami jógamester?
A kételyt támasztó, szóváltást provokáló, durva emberek által ekképpen megszólított
jógík nem válnak haragossá, de megelégedetté sem, hanem mennek tovább saját útjukon.

szerelem – Bhartrhari versei, részletek Srngára-satakamból 3.

A hindu tradícióban a szerelem az élet része, és mint ilyen természetes, és a – megfelelő életszakaszban – helyénvaló, sőt, kívánatos.

vacasi bhavati saṅga-tyāgam uddiśya vārttā
śruti-mukhara-mukhānāṁ kevalaṁ paṇḍitānām |
jaghanam aruṇa-ratna-granthi-kāñcī-kalāpaṁ
kuvalaya-nayanānāṁ ko vihātuṁ samarthaḥ ||71||

A nőkhöz fűződő ragaszkodásról való lemondást tanítva
csak a szent himnuszokat ismétlő tudósok beszélnek.
Vajon ki volna képes elhagyni a lótusz-szemű leányok
hajnalpír ékköves övvel díszített csípőjét?

tāvan mahattvaṁ pāṇḍityaṁ kulīnatvaṁ vivekitā |
yāvaj jvalati nāṅgeṣu hataḥ paṣceṣu-pāvakaḥ ||76||

Addig tart az erkölcsi nagyság, műveltség, előkelő származás és józan megkülönböztető képesség,
míg tagjaimban az Ötnyilú Szerelem pusztító tüze nem lobban lángra.

kṛśaḥ kāṇaḥ khañjaḥ śravaṇa-rahitaḥ puccha-vikalo
vraṇī pūya-klinnaḥ kṛmi-kula-śatair āvṛta-tanuḥ |
kṣudhā kṣāmo jīrṇaḥ piṭharaka-kapālārpita-galaḥ
śunīm anveti śvā hatam api ca hanty eva madanaḥ ||78||

A lesoványodott, félvak, sánta, süket, csonka farkú,
fekélyes, gennyedző, féreg-csapatok százaival borított testű,
éhező s erőtlen, vénséges, a nyakába kötött cserép-darabbal (hajszolt)
kutya is a szukát követi. Még a holtat is megöli a szerelem

nyakába kötött cserép-darabbal (hajszolt): utcagyerekek gonosz szórakozása, hogy a kutya nyakába hosszú madzagon cserépdarabot kötnek. Így amikor a kutya fut, a csörömpölés hajszolja az állatot..

A görhes, félvak, sánta, reszketeg inu, görbe, nyavalyás,
szeméten tengődő, sebeiben takart, éhen epedő,
nyüvekkel, bőrbajjal teli kopasz eb, roncs váz, nem eleven,
de mégis fut nőstény után. Holtat is megöl a szerelem.
(Weöres Sándor fordítása)

Nézd ezt a vén kehes kutyát,
Foghíjas már, hátsó lábára sánta,
a szőre hull, csipás, ugatni sem
tud, csak nyüszít, félvak, csorog a nyála,
csupa fekély, csontja kiáll, testébe,
ha jár ugyan, csak hálni jár a pára,
s ez a nyomorult roncs is egyre tűzbe
jön, s lógó lepcses nyelvével szukája
után biceg. Így űzi ostorjával
az emberek nemét a szerelem.
(Faludy György fordítása)

strī-mudrāṁ kusumāyudhasya jayinīṁ sarvārtha-sampat-karīṁ
ye mūḍhāḥ pravihāya yānti kudhiyo mithyā-phalānveṣiṇaḥ |
te tenaiva nihatya nirdayataraṁ nagnīkṛtā muṇḍitāḥ
kecit pañca-śikhī-kṛtāś ca jaṭilāḥ kāpālikāś cāpare ||79||

A Virágnyilas isten győzedelmes, minden sikert beteljesítő jelképét, a nőt
elhagyva az ostoba bolondok hamis célokat kergetőkké válnak.
Könyörtelenül meghódítja őket: némelyeket meztelen, borotvált fejű,
másokat öt-tüzű, vagy összecsomósodott hajú, koponyafüzéres aszkétává teszi.

āsāreṇa na harmyataḥ priyatamair yātuṁ bahiḥ śakyate
śītotkampa-nimittam āyata-dṛśā gāḍhaṁ samāliṅgyate |
jātāḥ śīkara-śītalāś ca maruto ratyanta-kheda-cchido
dhanyānāṁ bata durdinaṁ sudinatāṁ yāti priyā-saṅgame ||95||

Mert az esők miatt nem mehetnek ki szerető férjeikkel a palotából,
a szépszemű asszonyok azzal az ürüggyel, hogy a hidegtől reszketnek, párjuk ölelésébe bújnak.
A szél, s a hűs vízpermet elűzi a kéj utáni kimerültséget.
Óh, a szerencséseknek kedvesük társaságában még a rossz nap is jóvá fordul!

keśān ākulayan dṛśo mukulayan vāso balād ākṣipann
ātanvan pulakodgamaṁ prakaṭayann āvega-kampaṁ śanaiḥ |
vāraṁ vāram udāra-sītkṛta-kṛto danta-cchadān pīḍayan
prāyaḥ śaiśira eṣa samprati marut kāntāsu kāntāyate ||100||

Haját összekócolja, szemét lehunyásra készteti, ruháját erővel cibálja,
pihéit felborzolja, izgatott remegését fokról fokra növeli,
újra meg újra sóhajokat csal összeszorított ajkai közé –
a téli szél most éppen olyan, akár a szépasszonyok szeretője.

izgatott remegés (āvega-kampa): az āvega izgatottságot, nyugtalanságot, aggodalmat, sietséget jelent.

Rúpa gószvámí: Srí Rádhástakam

A költemény Rúpa gószvámí Sztava-málá című fohász-füzérének egyik darabja.

diśi diśi racayantī sañcaran-netra-lakṣmī-
vilasita-khuralībhiḥ khañjarīṭasya khelām |
hṛdaya-madhupa-mallīṁ ballavādhīśa-sūnor
akhila-guna-gabhīrāṁ rādhikām arcayāmi ||1||

Ide-oda rebbenő gyönyörű szemei
játékos kismadárként rebbennek jobbra-balra.
Krsna szívének méhecskéjét hívogató jázminvirág,
minden kiválóság kifürkészhetetlen mélysége – őt, Rádhikát imádom!

 

Az oldalpillantások a szerelem érzelmének kísérői.
Játékos kismadárként rebbennek jobbra-balra: A szanszkrt szöveget szó szerint fordítva: vilasita-khuralībhiḥ, a vilasita játékost vagy szerelmest jelent, a khuralī pedig íjász-tréninget. „Szerelmes/játékos íjász-tréningekkkel”, azaz Krsna szívét megsebző szerelmes pillantásokat vetve. A khañjarīṭa barázdabillegető, aki ide-oda tekintget, míg a khela jelentése remegő, mozgó – itt a rebbenő tekintetre utal –, de a szó további jelentéseiben játékost, vagy enyelgőt is jelent.
Krsna szívének méhecskéje: az eredetiben a pásztorok vezére fia szívének méhecskéje.
Minden kifürkészhetetlen mélysége: a gabhīra melléknév mélyet és kifürkészhetetlent is jelent egyszerre.

pitur iha vṛṣabhānor anvavāya-praśastiṁ
jagati kila samaste suṣṭhu vistārayantīm |
vraja-nṛpati-kumāraṁ khelayantīṁ sakhībhiḥ
surabhini nija-kuṇḍe rādhikām arcayāmi ||2||

Atyja, Vrsabhánu családjának jó hírét
elterjesztette szerte a nagyvilágban.
Barátnői társaságában ösztönzi játékra Vradzsa urának fiát,
saját tavacskájának illatos vizében – őt, Rádhikát imádom!

śarad-upacita-rākā-kaumudī-nātha-kīrti-
prakara-damana-dīkṣā-dakṣina-smera-vaktrām |
naṭad-aghabhid-apāṅgottuṅgitānaṅga-raṅgāṁ
kalita-ruci-taraṅgāṁ rādhikām arcayāmi ||3||

Az őszi telihold kikerekedett fényének pompás dicsőségét
messze maga mögé utasítja várakozással teli mosolygó orcája.
Agha végzete táncoló szeme sarkának szerelem-színpada,
hullámokban áradó szépség – őt, Rádhikát imádom!

 

Várakozással teli: szó szerint: az előkészületekben (dīkṣā) hozzáértő (dakṣina).
Más szövegváltozatban a negyedik pádában kalita (felhalmozott) helyett valita (körülölelt) olvasható: a szépség hullámai ölelik körül – bár ez a hasonlat visszaköszön a nyolcadik strófában.

vividha-kusuma-vṛndotphulla-dhammilla-dhāṭī-
vighaṭita-mada-ghūrṇat-keki-piccha-praśastim |
madhuripu-mukha-bimbodgīrna-tāmbūla-rāga-
sphurad-amala-kapolāṁ rādhikām arcayāmi ||4||

A nyíló virágok tarka sokaságával ékes hajfonatának elsöprő rohama
rombadönti a mámorosan táncoló pávák farktollainak hírnevét.
Madhu ellenségének bimba-ajkai közül lecseppent vörös bétel
csillog makulátlan szépségű orcáján – őt, Rádhikát imádom!

 

A bimba (Momordica monadelpha) élénkpiros termését gyakran hasonlítják a szép ajkakhoz. Tāmbūla: a bételbors levelébe csavart fűszeres, szeletekre vágott bételdió rágása kedvelt szokás. Serkenti a nyálképződést, és vörösre is színezi nyálat. Ugyanakkor addiktív, ártalmas az egészségre.

amalina-lalitāntaḥ-sneha-siktāntarāṅgām
akhila-vidha-viśākhā-sakhya-vikhyāta-śīlām |
sphurad-aghabhid-anargha-prema-māṇikya-peṭīṁ
dhṛta-madhura-vinodāṁ rādhikām arcayāmi ||5||

Szívét gyöngéd szeretet járja át a nagyszerű Lalitá iránt,
számos jótulajdonságával elnyeri Visákhá barátságát is.
Agha legyőzőjének felbecsülhetetlen szerelem-rubinjának ládikája,
az édes gyönyör birtokosa – őt, Rádhikát imádom!

atula-mahasi vṛndāraṇya-rājye 'bhiṣiktāṁ
nikhila-samaya-bhartuḥ kārtikasyādhidevīm |
aparimita-mukunda-preyasī-vṛnda-mukhyāṁ
jagad-agha-hara-kīrtiṁ rādhikām arcayāmi ||6||

A páratlan dicsőségre, Vrndá erdejének uralkodására felkent,
a minden áldásos alkalom közül a legkiválóbb, Kártika hónapjának istennője.
A legeslegelső Mukunda megannyi kedvese közül.
Híre eltörli a világ bűneit – őt, Rádhikát imádom!

hari-pada-nakha-koṭī-pṛṣṭha-paryanta-sīmā-
taṭam api kalayantīṁ prāṇa-koṭer abhīṣṭām |
pramudita-madirākṣī-vṛnda-vaidagdhya-dīkṣā-
gurum ati-guru-kīrtiṁ rādhikām arcayāmi ||7||

Hari lába körme hegye végének külső peremét
is milliószor értékesebbnek tartja saját életénél.
Megszámlálhatatlan boldog, csábító tekintetű leány beavató tanítója
a csalafinta szerelem művészetébe. Hírneve hatalmas – őt, Rádhikát imádom!

 

Csalafinta szerelem művészete: a pontos szanszkrt kifejezés a vaidagdhya. A vidagdha olyan ügyes, rátermett, művelt, aki ugyanakkor csalafinta, ravasz is egyben.

amala-kanaka-paṭṭodghṛṣṭa-kāśmīra-gaurīṁ
madhurima-laharībhiḥ samparītāṁ kiśorīm |
hari-bhuja-parirabdhāṁ labdha-romāñca-pāliṁ
sphurad-aruna-dukūlāṁ rādhikām arcayāmi ||8||

Tündöklő arany malomkövön eldörzsölt sáfrányként ragyog
ez az édesség hullámai körülölelte gyönyörű leány.
Hari zárja karjaiba, így testén minden pihe az égnek mered.
Selyemruhája a hajnalpír fényében játszik – őt, Rádhikát imádom!

tad-amala-madhurimṇāṁ kāmam ādhāra-rūpaṁ
paripaṭhati variṣṭhaṁ suṣṭhu rādhāṣṭakaṁ yaḥ |
ahima-kiraṇa-putrī-kūla-kalyāṇa-candraḥ
sphuṭam akhilam abhīṣṭaṁ tasya tuṣṭas tanoti ||9||

Aki az ő páratlan édességének tárházát,
a szépséges Rádhástakát megfelelően recitálja,
annak a forrósugarú Nap leányának partjának áldásos Holdja
minden vágyát betölti.

 

A forrósugarú Nap leányának partjának áldásos Holdja: a „forrósugarú” a Nap egyik neve, a Nap itt említett leánya pedig Jamuná. A Jamuná partjának áldásos Holdja Krsna.

a versmérték: mālinī (megkoszorúzott, virágfüzérrel övezett)

Visvanáth Csakravartí: Krsna, aki maga Bhagaván

śrī-śrī-svayaṁbhagavattvāṣṭakam

A költemény címe szó szerint „Nyolc strófa a maga Bhagavánságáról” (svayam bhagavattva) utalás a Bhágavata-purána nevezetes versére. A purána kerettörténete Szúta gószvámí és a bölcsek beszélgetése, Naimisa erdejében. A beszélgetés során Szúta gószvámí felsorolja az Úr e világbéli megjelenéseit – néhányukat név szerint is megemlíti, majd megállapítja: az avatárok megszámlálhatatlanok, Hari a kimeríthetetlen forrás, s miként a bővizű forrás táplálta tóból számtalan csermely, patak indul útjára, úgy áradnak ki az isteni megnyilvánulások. Majd így folytatja:

ete cāṁśa-kalāḥ puṁsaḥ kṛṣṇas tu bhagavān svayam |
indrāri-vyākulaṁ lokaṁ mṛḍayanti yuge yuge ||

Mindezek (az avatárok) az Úr rész-töredékei, ám Krsna maga Bhagaván.
Időről időre megörvendeztetik ők az Indra ellenségeitől háborgatott világot. (Bhágavata-purána 1.3.28.)

Bhagavān a bhaga (fenség, nagyszerűség) szó -vat birtokos képzővel továbbképzett alakja, így a jelentése fenséget birtokló, azaz a fenséges. A bhaga – mint oly sok más szanszkrt szó – többjelentésű, Parásar muni a Visnu-puránában a bhaga hatféle jelentését sorolja fel:

aiśvaryasya samagrasya
vīryasya yaśasaḥ śriyaḥ |
jñāna-vairāgyayoś-caiva
ṣaṇṇāṁ bhaga itīraṇā ||

„Teljes isteni fenség (vagy: egyeduralkodó hatalom, gazdagság),
hősiesség (vagy erő), hírnév, szépség (vagy vagyon, bőség),
tudás és lemondás (azaz függetlenség, közömbösség a világgal szemben),
e hatot tartják fenségnek.” (Vp. 6.5.74.)

A költemény első strófája e hat tulajdonságot vonatkoztatja Krsnára, majd versenként egy-egy jelzőt részletesebben is megvizsgál, s rávilágít, hogy az Krsna mely kedvtelésében, lílájában mutatkozik meg leginkább – igazolva ezzel a kiinduló tételt: Krsna maga Bhagaván.

sva-janmany aiśvaryaṁ balam iha vadhe daitya-vitater
yaśaḥ pārtha-trāṇe yadu-puri mahā-sampadam adhāt |
paraṁ jñānaṁ jiṣṇau muṣalam anu vairāgyam anu yo
bhagaiḥ ṣaḍbhiḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||1||

Születésében az isteni hatalom, a démonok seregeinek elpusztításában az erő,
Pártha oltalmazásában a hírnév (mutatkozik meg). Ő adta a Jaduk városa csodás gazdagságát,
a győztes háborúban pedig a legfőbb tudást. Aki lemondásának a vasbuzogány (a jelképe),
a hatféle fenséggel teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

A győztes háborúban a Kuruksétrán megvívott háborúra utal, ahol Krsna a Bhagavad-gítát elbeszélte, a vasbuzogány említése pedig a Jaduk e világból távozására.

caturbāhutvaṁ yaḥ sva-jani samaye yo mṛd-aśane
jagat-koṭīṁ kukṣy-antara-parimitatvaṁ sva-vapuṣaḥ |
dadhi-sphoṭe brahmaṇy atanuta parānanta-tanutāṁ
mahaiśvaryaḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||2||

Aki négy karral jelent meg születésekor, majd földet evett, hogy
a világok milliárdjait mutassa meg saját testében.
Az aludttejes csupor összetörésekor (e legfelsőbb) Brahman transzcendentális testének végtelenségét nyilvánította meg.
Az isteni hatalommal teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

Krsna négykarú megjelenésével mutatja, hogy ő Isten. Majd mikor a fiúk bepanaszolják Jasódának, hogy földet evett, a szájában megmutatja a mindenséget – Jasódá kisfia szájában megpillantja a világokat, saját magát is, ahogy a kisfia szájába néz éppen. Jasódá egy pillanatra felismerte valós helyzetüket, ám e tudatosságot nyomban elmosta mélységes anyai szeretete. Egy más alkalommal éppen vajat akart köpülni, ám Krsna megéhezett – anyja ölébe mászott, hogy szophasson. Jasódá szoptatni is kezdte, ám a tűzhelyen futni kezdett a tej. Ekkor letette kisfiát, hogy a tejjel törődjön. Ám Krsna még nem lakott jól – haragjában egy kővel összetörte az aludttejes csuprot, és egy félreeső helyen falatozni kezdett belőle. Jasódá közben levette a tűzről a forró tejet, s mire hátranézett, már híre hamva sem volt a kisfiúnak. A szomszéd szobában talált rá, amint a majmoknak osztogatta a csupor tartalmát. Hátulról óvatosan mögé lopódzott, és nyakon csípte. Hogy nyugodtan folytathassa a házimunkát, elhatározta, hogy Krsna derekára kötelet köt, s azt egy famozsárhoz kötözi – így biztos lehet benne, hogy a fiúcska a mozsár közelében marad, és nem okoz több kárt. Fogott is egy darab kötelet, hogy a fiúcska derekára kösse… ám a kötél nem ért össze, két ujjnyi hiányzott belőle. Újabb kötelet kötött hozzá, ám még mindig két ujjnyi hiányzott, hogy átérje Krsna derekát. S akárhogy próbálkozott, akárhány kötelet csomózott egymáshoz, mindig éppen két ujjnyi hiányzott. Jasódá egészen zavart lett, a ruhája szétzilálódott, teste verítékben úszott, a virágok kihullottak a hajából. Mikor Krsna látta, mennyire kimerült, kegyesen megengedte, hogy győzzön az anyai szeretet… és engedte magát megkötözni.
A Bhágavata-puránában Suka elbeszélésében utal az ellentmondásra – a Krsnaként megjelenő megnyilvánulatlan transzcendentális formája nem szorítható keretek közé, azaz nem kötözhető meg, ám a szeretetnek megadja magát:

na cāntar na bahir yasya na pūrvaṁ nāpi cāparam |
pūrvāparaṁ bahiś cāntar jagato yo jagac ca yaḥ ||
taṁ matvātmajam avyaktaṁ martya-liṅgam adhokṣajam |
gopikolūkhale dāmnā babandha prākṛtaṁ yathā ||

Akinek sem belseje, sem külseje, kezdete sincs és vége sincs,
ám aki a világ kezdete és vége, belseje és külseje, aki maga a világ,
őt, a halandóként megjelenő Visnut a megnyilvánulatlant édesszülöttének gondolván,
egy kötéllel a mozsárhoz kötötte a fejősasszony, mintha egy közönséges (kisfiú) volna csupán. (Bhág. 10.9.13-14.)

balaṁ bakyāṁ danta-cchadana-varayoḥ keśini nṛge
nṛpe bāhvor aṅghreḥ phaṇini vapuṣaḥ kaṁsa-marutoḥ |
giritre daityeṣv apy atanuta nijāstrasya yad ato
mahaujobhiḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||3||

(Pútaná) boszorkányon ajkai erejét mutatta meg, Késín és Nrga
királyon karjaiét, a csuklyás (Káliján) lábaiét, Kanszán és Trnávartán teste erejét,
Siván és a daitják seregein pedig fegyverei erejét.
A mérhetetlen erőkkel teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

Pútaná méreggel kente be mellét, hogy szoptatás közben megmérgezze a csecsemő Krsnát, ám ő az életerőt szívta ki belőle. A sörényes Késí démont csupasz kézzel fojtotta meg, míg az óriásgyíkká változott Nrga királyt egy mély kútból emelte ki könnyedén. A Jamuná vizét mérgező Kálija kígyó csuklyáin táncolt, míg a forgószél-démon Trnávarta teste súlyától zuhant a földre. Kansza arénájában miután végzett a birkózókkal, Krsna az emelvényre ugrott, Kanszát a porondra hajította, majd rávetette magát – puszta kézzel végzett vele. Bánászura aki Siva híve volt, foglyul ejtette Aniruddhát, Krsna unokáját. Krsna a Jaduk seregei élén indult Aniruddha kiszabadítására, ám Siva maga oltalmazta híve, Bánászura városát. Ekkor csapott össze Siva és Krsna, s az ütközetben Krsna győzedelmeskedett.

asaṅkhyāto gopyo vraja-bhuvi mahiṣyo yadu-pure
sutāḥ pradyumnādyāḥ sura-taru-sudharmādi ca dhanam |
bahir dvāri brahmādyapi balivahaṁ stauti yad ataḥ
śriyāṁ pūraiḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||4||

A megszámlálhatatlan gópí Vradzsa földjén, a királynők (Dvárakában,) a Jaduk székvárosában,
fiai, mint Pradjumna és a többiek, a mennyei (páridzsáta) fa, a Szudharma (gyülekezőcsarnok) jelentik gazdagságát.
Kapuja előtt Brahmá (és a többi félisten) áll fohászkodva, felajánlásokkal kezükben.
A vagyon árjával teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

yato datte muktiṁ ripu-vitataye yan nara-janir
vijetā rudrāder api nata-janādhīna iti yat |
sabhāyāṁ draupadyā varakṛd atipūjyo nṛpa-makhe
yaśobhis tat pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||5||

Üdvösséggel áldja meg ellenségei garmadáját is, és bár emberként született,
mégis legyőzte Rudrát és a többi (félistent) is, ám csupán alázatos híveitől függ.
A gyülekezőcsarnokban áldásban részesítette Draupadít, és (Judhisthir király rádzsa-szújá) áldozatában is mindenki őt imádta,
A hírnévvel teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

nyadhād gītā-ratnaṁ trijagad-atulaṁ yat priya-sakhe
paraṁ tattvaṁ premṇoddhava-parama-bhakte ca nigamam |
nija-prāṇa-presṭhāsv api rasa-bhṛtaṁ gopa-kulajā-
sv-ato jñānaiḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||6||

Kedves barátjának adta a Gítá három világban páratlan drágakövét,
kiváló bhaktájának, Uddhavának pedig a véda legfőbb valóságát (tanította) nagy szeretettel.
A gópíknak, akiket életénél is kedvesebbnek tart, a raszával teli (tudást adta).
A tudással teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

kṛtāgaskaṁ vyādhaṁ satanum api vaikuṇṭham anayan
mamatvasyaikāgrān api parijanān hanta vijahau |
yadapy ete śrutyā dhruvatanutayoktās tad api hā
sva-vairāgyaiḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||7||

Még a bűnös vadászt is saját testében vitte Vaikunthára,
és még saját figyelmes kísérőit is elhagyta,
noha a sruti is megerősíti, hogy ők örökkévaló testben élnek!
Aki lemondással teljes, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

Saját figyelmes kísérői a dévák, akik a Jadu dinasztiában születtek meg

ajatvaṁ janmitvaṁ ratir aratitehārahitatā
salīlatvaṁ vyāptiḥ parimitir ahaṁtā-mamatayoḥ |
pade tyāgātyāgāv ubhayam api nityaṁ sad urarī-
karotīśaḥ pūrṇaḥ sa bhavatu mude nanda-tanayaḥ ||8||

Születetlen, mégis megszülető. Szeretetteljes, ugyanakkor közömbös. Mozdulatlan,
mégis játékos. Mindent átható, ám korlátozott. Az „én” és „enyém” (központú gondolkodás)
helyzetétől megvált, és mégsem vált meg, az örökkön létező
Isten, a teljesség, ő, Nanda kisfia legyen elégedett!

„Én” és „enyém”: a versben mindkét névmás az elvont fogalmat képző -tā képzővel áll, szó szerint így volna fordítandó: az énség és enyémség helyzetétől megvált. Az énség és az enyémség, azaz hogy az ember magát helyezi világa középpontjába, és magáénak véli az őt körülvevő dolgokat.

samudyat-sandeha-jvara-śata-haraṁ bheṣaja-varaṁ
jano yaḥ seveta prathita-bhagavattvāṣṭakam idam |
tad-aiśvarya-svādaiḥ sva-dhiyam ativelaṁ sarasayan
labhetāsau tasya priya-parijanānugya-padavīm ||9||

Aki az ébredő kétely százféle lázát csillapító legkiválóbb gyógyszernek,
az itt feltárt Bhagavattástaka című költeménynek szenteli magát,
és az Úr isteni fenségének zamatával ízesíti saját értelmét,
az eléri az ösvényt, mely az Ő kedves kísérőinek társaságába vezet.

A versmérték śikhariṇī (koronás), így a költemény a Dzsagannáthástakam dallamával recitálható.

(az illusztráció forrása)