helyes élet – Bhartrhari versei, részletek Níti-satakamból 3.

A Níti-sataka száz strófája útmutató a helyes élethez.
Milyen a jó társulás? a barátság? És az elmaradhatatlan téma: az állhatatosság, az erény dicsérete.

sampatsu mahatāṁ cittaṁ bhavaty utpala-komalam |
āpatsu ca mahāśaila-śilā-saṅghāta-karkaśam ||66||

Sikerben a nagy lelkek szíve lágy, akár a lótusz szirma,
balsorsban pedig kemény mint a sziklás hegyek kövei.

santaptāyasi saṁsthitasya payaso nāmāpi na jñāyate
muktākāratayā tad eva nalinī-patra-sthitaṁ rājate |
svātyāṁ sāgara-śukti-madhya-patitaṁ tan-mauktikaṁ jāyate
prāyeṇādhama-madhyamottama-guṇaḥ saṁsargato jāyate ||67||

Az izzó vasra freccsenő vízcseppnek még csak a neve sem ismeretes,
ám ugyanaz gyöngyként viselkedik, ragyog a lótusz levelén,
míg ha Szváti idején, a tengerben, a kagylóhéj közepébe kerül, megszületik a gyöngy.
Főként a társulás szüli az alantas, közepes, vagy emelkedett minőséget.

A vers a társulás fontosságára emlékeztet: az ugyanolyan vízcseppet a környezete formálja. Az izzó vasra freccsenve pillanatok alatt nyoma sincs, ám a lótusz viaszos levelére cseppenve szépségesen tündököl – míg a Nap fel nem szárítja. A költők szerint, ha Szvátí naksatra idején esik az eső, s az a tengerre hull, a cseppek a kagylóhéjba kerülve igazgyöngyökké válnak. (Ugyanebben az időben a szárazföldre, a kígyók fejére eső cseppekből drágakövek lesznek.) A víz nem válogathat, az ember igen. Milyen társaságot választunk hát magunknak? Ettől függ, hogy igazgyönggyé válunk, gyöngyként ragyogunk a lótusz levelén, vagy elenyészünk pillanat alatt.

Izzó vasra lecsöppenő, rácsepegő víznek nyomát sem leled;
ám lótusz levelén, ha ott leli helyét, szikrázva, gyöngyként ragyog;
vagy tenger fenekén a tárt, de üreges kagylóba utat talál
s gyöngy lesz. Kis, közepes, nagy őrzenivalót más-más körülmény fakaszt.
(Weöres Sándor fordítása)

prīṇāti yaḥ sucaritaiḥ pitaraṁ sa putro
yad bhartur eva hitam icchati tat kalatram |
tan mitram āpadi sukhe ca sama-kriyaṁ yad
etat trayaṁ jagati puṇya-kṛto labhante ||68||

Fiú, aki szép tetteivel megörvendezteti apját,
feleség, aki csak jót akar férjének,
barát, aki ugyanúgy viselkedik balsorsban és örömben –
e hármat nyeri el a jámbor a világban.

eko devaḥ keśavo vā śivo vā
hy ekaṁ mitraṁ bhūpatir vā yatir vā |
eko vāsaḥ pattane vā vane vā
hy ekā bhāryā sundarī vā darī vā ||69||

Egy az isten: Késava, vagy Siva,
egy barát: a király, vagy az aszkéta,
egy a lakhely: városban, vagy erdőben,
s egy a feleség is: a szépség, vagy a barlang.

śrotraṁ śrutenaiva na kuṇḍalena
dānena pāṇir na tu kaṅkaṇena |
vibhāti kāyaḥ karuṇa-parāṇāṁ
paropakārair na tu candanena ||72||

A füled a kinyilatkoztatástól, s nem a fülbevalótól,
kezed az adakozástól, s nem a karkötőtől
tündököl. Éppígy tested is a együttérzéssel átitatott
önzetlen tettektől ragyog, nem a szantálpéptől.

Füled a kinyilatkoztatás: szójáték, a kinyilatkoztatás (śruti, śruta) az, amit az ember hall.

Fület tudásvágy, nem a füldísz ékít,
kezet szívesség, nem a karkötőlánc,
testet nyomorgók segitése és nem
szantáli balzsam teszi csillogóvá.
(Weöres Sándor fordítása)

pāpān nivārayati yojayate hitāya
guhyaṁ nigūhati guṇān prakaṭīkaroti |
āpad-gataṁ ca na jahāti dadāti kāle
san-mitra-lakṣaṇam idaṁ pravadanti santaḥ ||73||

Távol tart a bűntől és az üdvösre ösztönöz,
megőrzi a titkod ám erényeid fennen hirdeti,
nem hagy el a bajban, s ad, ha kell,
Ezek mutatják az igaz barátot – így tartják a bölcsek.

nindantu nīti-nipuṇā yadi vā stuvantu
lakṣmīḥ samāviśatu gacchatu vā yatheṣṭham |
adyaiva vā maraṇam astu yugāntare vā
nyāyyāt pathaḥ pravicalanti padaṁ na dhīrāḥ ||84||

Gyalázzák az erénycsőszök, vagy éppen dicsérjék,
látogassa a szerencseistennő, vagy hagyja el kedve szerint,
haljon meg most nyomban, vagy a következő világkorszakban,
az állhatatosak lába nem tér le a helyes útról.

ālasyaṁ hi manuṣyāṇāṁ śarīrastho mahān ripuḥ |
nāsty udyama-samo bandhuḥ kurvāṇo nāvasīdati ||86||

A lustaság az ember saját testében lakozó hatalmas ellensége,
s nincs az állhatatossághoz fogható barátja! A cselekvő nem bukik el.

chinno'pi rohati taruḥ kṣīṇo'py upacīyate punaś candraḥ |
iti vimṛśantaḥ santaḥ santapyante na duḥkheṣu ||87||

Még a kivágott fa is kihajt, az elfogyott Hold is kikerekedik megint –
ezt fontolgatják a bölcsek a bajban, s nem emésztik magukat.

kadarthitasyāpi hi dhairya-vṛtter
na śakyate dhairya-guṇaḥ pramārṣṭum |
adhomukhasyāpi kṛtasya vahner
nādhaḥ śikhā yāti kadācid eva ||105||

Az állhatatos viselkedésű nyugalmát
a gyötrelmek sem képesek eltörölni,
miként a lefelé fordított tűz
lángja sem fordul lefelé sohasem.

Ha tiszta lelket valahány csapás sujt,
bölcs szent nyugalmát sose sérti semmi.
Ha fáklyalángot lefelé csavarnak,
a láng sosem fog lefelé lobogni.
(Weöres Sándor fordítása)

jóga-mantrák

oṁ
vande gurūṇāṁ caraṇāravinde
sandarśita-svātma-sukhāvabodhe |
niḥśreyase jaṅgali-kāyamāne
saṁsāra-hālāhala-moha-śāṁtyai ||

ā-bāhu-puruṣākāraṁ
śaṅkha-cakrāsi-dhāriṇam |
sahasra-śirasaṁ śvetaṁ
praṇamāmi patañjalim ||
oṁ

óm!
A mesterek lótuszlábait imádom,
melyek a maga teljességében mutatják meg az önvalót és ráébresztenek (az ebből fakadó) örömre.
Ők jelentik az üdvösséget, a dzsungelben a menedéket,
a létforgatag mérge okozta bénultság enyhítésére.

Az emberi alakot öltő,
kagylókürtöt, csakrát és kardot hordozó,
ezer fejjel ragyogó
Patanydzsalinak hódolok!
óm!

Az első strófában a mesterek (gurūṇām) többesszám birtokosesetben áll, míg a lótusz (aravinda) -lábak (caraṇa) kettesszámban (a szanszkrt nyelvben az egyes- és többes szám mellett kettesszám is létezik, ezzel fejezik ki, ha éppen két személyről/dologról beszélnek). A vers további utalásai a két lótuszlábra vonatkoznak.
A második sor összetett szóba foglalt két jelző: a darśita („láttat”) jelentése megmutat, feltár, a sam (együtt, össze, minőségi, mennyiségi teljesség) igekötővel kiegészülve a látás/láttatás tökéletességére utal. A sukha jelentése öröm, boldogság, az avabodha pedig valamire való ráébredést jelent.
A niḥ-śreyas („aminél nincs jobb”) a végső jót, az üdvösséget jelenti, a ragozás (semlegesnem kettesszám) szerint szintén a lótuszláb jelzője. A jaṅgali hangzása ismerős a fülünknek, jelentése dzsungel, míg a kāyamāna szalmakunyhó: a mesterek lótuszlábai adnak menedéket a világi lét dzsungelében, mint egy remetelak a sűrűben.
A saṁsāra a létforgatagot jelenti, a születések és halálok szüntelen körforgását. A hālāhala halálos méreg. Az ősi történet szerint az istenek és ellenlábasaik, a démonok összefogtak, hogy a lehetőségek végtelen tengeréből (a tejóceánból) igaz kincseket köpüljenek – a végső cél a halhatatlanság nektárának megtalálása volt. Ám elsőként a hālāhala, a halálos méreg jelent meg, ami az egész világot felperzseléssel fenyegette. A lények szenvedése iránt érzékeny, velük együttérző, könyörületes Siva közbelépése mentett meg mindenkit: lenyelte a mérget! Egyedül ő volt képes semlegesíteni, csupán a nyakán jelent meg egy kék csík. A létforgatag, a születések és halálok örök körforgása éppen ilyen méreg. A moha ájulást, bénultságot, a védánta fogalomtárában pedig azt az illúziót jelenti, mely a múlandó dolgokat állandónak láttatja. E mérgezett állapotban enyhülést a Sivához hasonlóan könyörületes, erejüket mások oltalmazására használó mesterek menedéke hoz.

A következő strófa a jóga atyamesterét, Patanydzsalit magasztalja. Patanydzsalit a végtelenség ezerfejű kígyója, Ananta, más néven Sésanága megtestesülésének tartják. A jóga atyamesterét maga előtt látó jógí Patanydzsalit ezer tündöklő (a śveta jelent fehéret, de ragyogót is – a tudás kívül megmutatkozó jele e ragyogás) kígyófejjel, ám emberi alakban látja maga előtt – az első sor szó szerint: kartól (ā-bāhu) ember (puruṣa) alakú (ākāra). Ezért Patanydzsalit olykor kígyótesttel, máskor kígyó-kereveten ülve ábrázolják. Miként az istenek, Patanydzsali is attribútumaival együtt jelenik meg: kagylókürttel, csakrával és karddal, míg a negyedik keze áldást oszt.
A kagylókürt (śaṅkha) jeladó hangszer. A kagyló végét levágva befúvónyílást hoznak létre, majd a hangszer megfújáskor a befúvónyíláshoz illesztett összezárt ajkak rezgésének hangja felerősödik a spirális kagylóban rezonálva, s így a kagylókürt nagy erővel képes megszólalni. Visnu kagylókürtjének hangja a teremtő hangot, az Óm mantrát jelenti. A hang mint érzéktárgy a legfinomabb elemmel, a térrel (éterrel) áll kapcsolatban, a teret a rezgés jelöli ki, tölti be. Ugyanakkor az Óm mantra a Véda forrása is, ezért a kagylókürt a szakrális tudás, Véda szimbóluma is. A csakra egy, a peremén élesre fent diszkoszhoz hasonló hajítófegyver. Isteni attribútumként az elme forrása, illetve a pusztító idő kerekének megjelenítője. A kard (asi) a határozott tudás szimbóluma, mellyel megkülönböztető-képességre, valódi ítélőkészségre tesz szert a tudó.

A szanszkrt versek időmértékes verselésűek. Az első strófa indravajrā („Indra villáma”) versmértékű, ebben a versmértékben minden sor 11 szótagból áll, és a sorok ritmusképlete azonos: – – υ – – υ υ – υ – –
A második strófa versmértéke anustubh („dicséret”); ebben a versmértékben a sorok 8 szótagból állnak. A mantra zengését megkönnyítendő az alábbiakban a mantrát kiejtés szerinti írással, a hangsúlyos szótagokat félkövér jelölve írom:

vandé gurúnám csaranáravindé
szandarsita-szvátma-szukhávabódhé |
nihsréjaszé dzsangali-kájamáné
szanszára-háláhala-móha-sántjai ||

á-báhu-purusákáram
sankha-csakrászi-dhárinam |
szahaszra-siraszam svétam
pranamámi patanydzsalim ||

A két strófa egyébként csak lazán tartozik össze: a második strófa egy Patanydzsalit dicsőítő versből szakadt le. Annak a versnek az első strófája ekképpen szól:

yogena cittasya padena vācāṁ
malaṁ śarīrasya ca vaidyakena |
yo'pākarot taṁ pravaraṁ munīnāṁ
patañjaliṁ prāñjalir ānato'smi ||

A jógával az elme, a nyelvtannal a szó,
az orvostudománnyal pedig a test szennyét
űzte el, aki a bölcsek közt a legnagyobb,
Patanydzsali előtt hajolok meg összetett kézzel.

A jóga elsődleges célja az elme működésének helyes útra terelése. A Jóga-szútrák meghatározása szerint: „A jóga az elme-örvények (elme-működés) megfegyelmezése; (s amikor az bekövetkezik), akkor a Szemlélő az eredeti helyzetében állapodik meg.” (yogaś citta-vṛtti-nirodhaḥ ||2|| tadā draṣṭuḥ svarūpe'vasthānam ||3||)
A hagyomány Patanydzsalinak, a Jóga-szútrák szerzőjének tulajdonít két nevezetes további művet: az egyik a nyelvtan megalapozója, Pánini szövegének kommentárja, a másik a Csaraka-szanhitá című ájurvédával foglalkozó szöveg kommentárja – erre utal a nyelvtan és az orvostudomány említése.

guror apy avaliptasya…

A minap a reformációra terelődött a szó… a felvetés arról szólt, hogy milyen zavart okozott a keresztények lelkében Luther és követői fellépése: ugyan a korabeli katolikus egyház számos problémával terhelt volt, mégsem volt helyes az egység megbontása. A megosztottság a legrosszabb… míg az egység szent.

Az egység tényleg nagyon fontos… de vajon mindenek feletti, abszolút érték? Valóban, konfliktushelyzetben a legjobb a megoldást házon belül megtalálni... de van az úgy, hogy nem megy. És olyankor jobb őszintén élni az embernek a hitét... akár a szervezeten kívül – megbontva az egységet… a szervezettel, de nem megbontva az egységet az általa megértett dharmával.
Nehéz, embert próbáló helyzet az ilyen... főleg, ha közben kiátkozzák, a hatalom birtokában megpróbálják tönkretenni – lásd Luther példáját.

A puránák történetei közt is találunk efféle történetet: amikor Bali király áldozatán megjelenik Vámana, és háromlépésnyi földadományt kér tőle. Bali király guruja, Sukrácsárja arra bíztatja tanítványát, hogy tagadja meg a kérést. Éles szemmel felismeri az előtte álló fiúcskában Visnut – ezt a tényt is feltárja a király előtt. Ám Bali a dharma elveire alapozva szembeszegül Sukrácsárja tanácsával: nem vonhatom vissza ígéretem (Sukra kiskaput mutatott az ígéret teljesítésének megtagadására). Felsorolja azokat a kiválóságokat, akik hajdan akár az életüket is feláldozták az emberek javára. Ha pedig valóban Visnu e fiúcska, akkor vagy áldásban részesít, vagy ellenségeként megbüntet – mindegy, megadom néki, amire vágyik. A király szavait hallván mestere megátkozta őt – hiszen szembeszegült az utasítással. Ám Bali hajthatatlan maradt – s így vált a tizenkét mahádzsana, a dharma legkiválóbb ismerőinek egyikévé.

A Gaudīya-kaṇṭhahāra (Gaudíja vaisnavák gyöngysora) című versgyűjtemény a Mahábháratából (Udjóga-parva 179.25.) idézi Bhísma nagyatya idevágó szavait:

guror apy avaliptasya
kāryākāryam ajānataḥ |
utpatha-pratipannasya
parityāgo vidhīyate ||

Akár ha guru is: az öntelt,
a jó és rossz (közti különbséget) nem ismerő,
rossz utat követő
(elöljáró) elhagyása javasolt.

A Gaudīya-kaṇṭhahāra értelmező fordítása a fenti verset így interpretálja: „El kell utasítani azt a gurut, aki az érzéki örömök rabja, a bűn által szennyezett, aki tudatlan mert nem képes különbséget tenni a helyes és helytelen viselkedés között, vagy aki nem a suddha-bhakti, a makulátlan istenszeretet ösvényét járja.”

Bhísma tanítójával, Parasurámmal került szembe. Féltestvéreinek feleséget keresve Kásiból elragadta Ambá és testvérei kezét, ám Ambá Sálva királyába volt szerelmes. Bhísma elengedte őt Sálvához, de Sálva királya visszautasította Ambát: láttam, hogy Bhísma elragadott, vegyen hát feleségül ő! Bhísma azonban nőtlenséget fogadott – Ambá ezért haragosan az erdőbe vonult vezekelni. Ott találkozott Parasurámmal, s az ő oltalmát kérte. Parasurám felelősségre is vonta Bhísmát: megöllek téged, ha ellentmondasz nekem! Bhísma a bölcs király Marutta, szavait idézte a fenti versben – mondván, tanítója téved: „Nem ismered a guru kötelességét” (vagy erényét, helyes viselkedését, guruvṛttaṁ na jānīṣe), ezért inkább harcba szállok veled – felelte. A küzdelem végül elégedetté tette Parasurámát, így nem ölték meg egymást, hanem Parasurám megáldotta Bhísmát, hogy a világ legnagyobb harcosa legyen belőle.

A slóka a Sánti-parvában is felbukkan, ott Bhísma Judhisthir királyt oktatja az uralkodás művészetére, s szintén Marutta királyra való hivatkozással idézi a verset (Mbh. 12.57.7.)

A vaisnava hagyomány szerint a tanító elhagyása csupán a legeslegutolsó lépés egy efféle feloldhatatlan konfliktusban. Naróttam dász Thákur dalában a mester szava mellett a szádhukat, és a szentírást jelöli meg, mint olyan alapot, melyre az oltalmat kereső szív támaszkodhat:

sādhu-śāstra-guru-bākya cittete kariyā aikya
satata bhāsiba prema-mājhe

A szádhuk, a szentírás és a mester szavát eggyé téve szívemben
folyvást a rajongó szeretet árjában lubickolok.
(Srí préma-bhakti-csandriká, 1.10.)

S az igazi feladat ennek a harmóniának a fellelése.

összefogás

A pándavák számüzetése idején történt:
Durjódhan konfliktusba keveredett a gandharvák uralkodójával. A konfliktusból harc kerekedett, amiben Durjódhan maradt alul. Hadait szétszórták, ő maga fogságba esik.
A hírt hallván Bhíma roppant elégedett volt: "milyen nagyszerű! Amit seregek felállításával, kemény harcok árán értünk volna el, most a gandharvák megtették helyettünk!"
Judhisthir azonban másként gondolkodott: "ezek a kuruk rokonaink, akik segítségért, támogatásért fordultak hozzánk! Megesik, hogy a családban viszály, nézeteltérés üti fel a fejét, de ha mások támadják a családot, akkor össze kell fognunk!"

 

paraiḥ paribhave prāpte vayaṁ pañcottaraṁ śatam |
parasparavirodhe tu vayaṁ pañca śataṁ tu te ||

Másokkal háborúskodva együtt százöten vagyunk,
ám egymással civakodva mi öten, míg ők százan. (3.232.4.)

A történetet a Mahábhárata Vana-parva című harmadik könyvének Ghósa-játrá része beszéli el.

ragaszkodásmentesség – Bhartrhari versei, részletek Vairágja-satakamból 2.

Bhartrhari versei a vairágjáról. A világi lét múlandósága és a vairágja, a ragaszkodásmentes függetlenség szépsége.

bhoge rogabhayaṁ kule cyutibhayaṁ vitte nṛpālādbhayaṁ
māne dainyabhayaṁ bale ripubhayaṁ rūpe jarāyā bhayam |
śāstre vādibhayaṁ guṇe khalabhayaṁ kāye kṛtāntādbhayaṁ
sarvaṁ vastu bhayānvitaṁ bhuvi nṛṇāṁ vairāgyam evābhayam ||31||

Élvezetben a betegségtől, családban az eltévelyedett utódtól, vagyonosan a királytól,
megbecsülésben a lealacsonyodástól, ereje teljében lévő az ellenségtől, szépként az öregedéstől,
a tan művelésekor az ellentmondó vitázótól, az erényes a gonosztól, testben a végtől –
minden létező félelemmel teli, e világon csupán a ragaszkodásaitól megszabadult a félelemnélküli.

Gazdagságban a kór ijeszt, s fejedelem, kincsünket elvámoló;
tisztességben a szégyen és a lebukás; s fő rettegésünk: halál;
minden félnivaló, csupán aki lemond, nincs néki mit félteni.
(Weöres Sándor fordítása)

āyur varṣa-śataṁ nṛṇāṁ parimitaṁ rātrau tadardhaṁ gataṁ
tasyārdhasya parasya cārdham aparaṁ bālatva-vṛddhatvayoḥ |
śeṣaṁ vyādhi-viyoga-duḥkha-sahitaṁ sevādibhir nīyate
jīve vāri-taraṅga-cañcalatare saukhyaṁ kutaḥ prāṇinām ||49||

Az emberek élethossza száz esztendőre szabott. Annak fele az éj sötétje.
A másik felének megint csak a fele gyerekkor és vénség.
A maradék betegséggel, elválással, boldogtalansággal társulva szolgálással, és más hasonlóval telik.
Az élet ingatag, akár a víz hullámzása – milyen boldogság juthat hát a teremtményeknek?

Száz év: emberi lét. Sötét fele az éj; fényes felének felét
gyermek-játszadozás, s a vénkor örökös fájdalma foglalja el;
és a többi idő: nyomor, szomoruság, gond, bú, ha elválni kell.
Víz hullámainál futóbb s viharosabb életbe mért vetsz reményt?
(Weöres Sándor fordítása)

kṣaṇaṁ bālo bhūtvā kṣaṇamapi yuvā kāma-rasikaḥ
kṣaṇaṁ vittair hīnaḥ kṣaṇamapi ca sampūrṇa-vibhavaḥ |
jarā-jīrṇair aṅgair naṭa iva valīmaṇḍita-tanuḥ
naraḥ saṁsārānte viśati yama-dhānī-yavanikām ||50||

Egyik pillanatban gyerekként mutatja magát, a másikban szerelmes ifjú,
hol vagyontalan, máskor dúskál a gazdagságban.
Elaggott testtel, ráncos bőrbe bújva – akár egy színész –
az ember élete végén a Halál színpadának függönye mögé lép.

aśīmahi vayaṁ bhikṣām āśāvāso vasīmahi |
śayīmahi mahīpṛṣṭhe kurvīmahi kimīśvaraiḥ ||55||

Együnk alamizsnát, öltözzünk a végtelen térbe,
aludjunk a föld színén, mit kezdjünk hát az urakkal?

Levegő az öltözetünk, alamizsna az ételünk,
a föld háta a fekhelyünk - királyokkal mit kezdhetünk?
(Vekerdi József fordítása)

na naṭā na viṭā na gāyakā
na ca sabhyetara-vāda-cuñcavaḥ |
nṛpam īkṣitum atra ke vayaṁ
stana-bhārānamitā na yoṣitaḥ ||56||

Sem komédiások, sem udvaroncok, sem énekmondók
nem vagyunk, sem a közönséges társalgás csűrcsavarói.
Miért mennénk hát királyt látni,
nem vagyunk a keblei súlyát cipelő prostituáltak!

prāptāḥ śriyaḥ sakala-kāma-dughās tataḥ kiṁ
nyastaṁ padaṁ śirasi vidviṣatāṁ tataḥ kiṁ |
sampāditāḥ praṇayino vibhavais tataḥ kiṁ
kalpasthitās tanubhṛtāṁ tanavas tataḥ kim ||67||

Eléred a vagyont, megannyi vágy kívánságteljesítő tehenét – és aztán?
Letett lábad ellenségeid fején nyugszik – és aztán?
Barátaid dúskálnak a gazdagságban – és aztán?
A világkorszak végéig élnek az emberek – és aztán?

Minden siker teneked illatozik - de aztán?
Száz fej lehull katona-lépted ellődd - de aztán?
Sok híved és vagyonod éke diszít - de aztán?
Míg sors kereng, virul az emberi test - de aztán?
(Weöres Sándor fordítása)

bhaktir-bhave maraṇa-janma-bhayaṁ hṛdisthaṁ
sneho na bandhuṣu na manmathajā vikārāḥ |
saṁsarga-doṣa-rahitā vijanā vanāntā
vairāgyam asti kimitaḥ param-arthanīyam ||68||

Siva híve vagyok, szívemben a halál és újjászületés félelme lakik,
nem vonzanak sem a rokonok, sem a szerelmes érzések,
a világi kapcsolatok veszélyeitől távol, magányosan élek az erőben –
ez ragaszkodásmentes függetlenség. Mi lehetne ennél kívánatosabb?

kiṁ vedaiḥ smṛtibhiḥ purāṇapaṭhanaiḥ śāstrair mahāvistaraiḥ
svarga-grāma-kuṭī-nivāsa-phaladaiḥ karma-kriyā-vibhramaiḥ |
muktvaikaṁ bhava-duḥkha-bhāra-racanā-vidhvaṁsa-kālānalaṁ
svātmānanda-pada-praveśa-kalanaṁ śeṣair vaṇig-vṛttibhiḥ ||71||

Mit ér a Véda, a Szent Hagyomány, a puránák tanulmányozása, a terjengős szentírások?
Mit érnek a mennyei falvak kunyhóiban lakozást ígérő rítusok útvesztői?
Kivéve egyet! ez a lét szenvedésének terhét megszüntető világvége-tűz,
mely révén a lélek boldogság-örökébe lép. Mire a többivel, a kufárok dolgával?

Világvége-tűz: szó szerint idő-tűz (kāla-anala), az idők végezetén a mindenséget felperzselő tűz.

a Siksástakam a Csaitanja-csaritámrtában 2.

Csaitanja Maháprabhu költeményének nyolc strófája Krsnadász Kavirádzs gószvámí bemutatásában.
A Csaitanja-csaritámrta 3.20. fejezetének első fele a Siksástakam első hét versét tárgyalja, a folytatásban a nyolcadik versről olvashatunk:

kṛṣṇa udāsīna ha-ilā karite parīkṣaṇa |
sakhī saba kahe, – 'kṛṣṇe kara upekṣaṇa' ||42||
eteka cintite rādhāra nirmala hṛdaya |
svābhāvika premāra svabhāva karila udaya ||43||
īrṣyā, utkaṇṭhā, dainya, prauḍhi, vinaya |
eta bhāva eka-ṭhāñi karila udaya ||44||
eta bhāve rādhāra mana asthira ha-ilā |
sakhī-gaṇa-āge prauḍhi-śloka ye paḍilā ||45||
sei bhāve prabhu sei śloka uccārilā |
śloka uccārite tad-rūpa āpane ha-ilā ||46||

(42) Krsna közömbösen viselkedik, próbára tesz engem.
A barátnőim mind azt mondják: ne is törődj vele!
(43) Ekképp tűnődött Rádhá, és tiszta szíve
természetéből fakadó szeretetének jelei mind megmutatkoztak raja:
(44) Féltékenység, sóvárság, alázat, buzgóság, könyörgés –
mindezek az érzelmek egy helyen jelentek meg.
(45) Ebben a hangulatban Rádhá gondolatai oly zaklatottá váltak,
hogy a barátnői előtt elmondott egy különleges* verset.
(46) Az Úr az ő hangulatában zengte el azt a verset.
E verset szavalva éppen olyan volt, mint ő.

Különleges verset (prauḍhi-śloka): a prauḍha elsődleges jelentése kifejlett, kibontakozott, érett, a prauḍhi ebből képzett főnév: érettség, fejlettség, vagy nagyság, fenség, bátorság, de pejoratív értelemben önteltség, fellengzősség, dagályosság is. Bengálban buzgalom, tehetség, lelkesültség értelemben is használják a szót – a 44. slókában ebben az értelemben áll, Sríla Prabhupád a 45. versben magas szintű odaadást tükröző versként fordítja.

āśliṣya vā pāda-ratāṁ pinaṣṭu mām
adarśanān marma-hatāṁ karotu vā |
yathā tathā vā vidadhātu lampaṭo
mat-prāṇa-nāthas tu sa eva nāparaḥ ||47||

(47) Átölel, vagy eltipor engem, ahogy lábaihoz borulok,
vagy nem láthatom, s ezzel töri össze szívem,
történjék bárhogy! Tegyen bármit is ez a csalfa,
csak ő az én szemem fénye, senki más!

(Siksástakam 8.)

”āmi – kṛṣṇa-pada-dāsī, teṅho – rasa-sukha-rāśi,
āliṅgiyā kare ātma-sātha |
kibā nā deya daraśana, jārena mora tanu-mana,
tabu teṅho – mora prāṇa-nātha ||48||

(48) Szolgálólány vagyok Krsna lábainál, míg ő a lelki ízek örömének áradása.
Magához ölelve engem társaságába emel,
ám ha nem ajándékoz meg látványával, testem és értelmem elsorvad.
Mégis, csakis ő a szemem fénye!

sakhi he, śuna mora manera niścaya |
kibā anurāga kare, kibā duḥkha diyā māre |
mora prāṇeśvara kṛṣṇa – anya naya ||49||

(49) Kedves barátnőm, hallgasd meg szívbéli elhatározásom!
Akár gyöngéden viselkedik, akár elpusztít azzal, hogy szenvedést mér rám,
Krsna az életem ura, senki más!

chāḍi' anya nārī-gaṇa, mora vaśa tanu-mana,
mora saubhāgya prakaṭa kariyā |
tā-sabāre deya pīḍā, āmā-sane kare krīḍā,
sei nārī-gaṇe dekhāñā ||50||

(50) Elhagyva más nők társaságát gondolatai és teste olykor az én irányításom alá kerül,
így teszi nyilvánvalóvá jószerencsémet,
mindannyiuknak gyötrelmet okozva. Velem évődik,
az ő szemük láttára.

kibā teṅho lampaṭa, śaṭha, dhṛṣṭa, sakapaṭa,
anya nārī-gaṇa kari' sātha |
more dite manaḥ-pīḍā, mora āge kare krīḍā,
tabu teṅho – mora prāṇa-nātha ||51||

(51) Máskor pedig ez a kéjsóvár álnok kegyetlen csaló
más nők társaságában mutatkozik,
így gyötri a szívem. Jelenlétemben enyeleg velük,
ám mégis csakis ő a szemem fénye!

nā gaṇi āpana-duḥkha, sabe vāñchi tāṅra sukha,
tāṅra sukha – āmāra tātparya |
more yadi diyā duḥkha, tāṅra haila mahā-sukha,
sei duḥkha – mora sukha-varya ||52||

(52) Nem számít a magam szenvedése, csak az ő boldogságát vágyom!
Életem egyetlen célja az ő boldogsága!
Ha az szerez neki nagy örömet, hogy engem bánatossá tesz,
akkor ez a bánat lesz az én legfőbb boldogságom!

Legfőbb boldogságom (sukha-varya): a varya szó gyöke a vṛ ige, melynek jelentése: választ. Legfőbb, mert ezt választom.

ye nārīre vāñche kṛṣṇa, tāra rūpe satṛṣṇa,
tāre nā pāñā haya duḥkhī |
mui tāra pāya paḍi', lañā yāṅa hāte dhari',
krīḍā karāñā tāṅre karoṅ sukhī ||53||

(53) Ha Krsna egy lányra vágyna, vonzaná őt a szépsége,
ám bánatos, mert nem kaphatja meg,
akkor én a leány lábához borulva esedezem, és a kezét megragadva
magam rendezem el a találkájukat, hogy boldognak láthassam!

kāntā kṛṣṇe kare roṣa, kṛṣṇa pāya santoṣa,
sukha pāya tāḍana-bhartsane |
yathā-yogya kare māna, kṛṣṇa tāte sukha pāna,
chāḍe māna alpa-sādhane ||54||

(54) Krsna elégedettséget érez, mikor kedvese haragos,
boldoggá teszi a büntetéssel való fenyegetés.
Ha a leány illő haragot mutat, abban Krsna örömét leli,
majd a leány némi erőfeszítéssel megválik haragjától.

sei nārī jīye kene, kṛṣṇa-marma vyathā jāne,
tabu kṛṣṇe kare gāḍha roṣa |
nija-sukhe māne kāja, paḍuka tāra śire vāja,
kṛṣṇera mātra cāhiye santoṣa ||55||

(55) Hogyan is élhetne az a nő, aki tudja, hogy Krsna szíve szenved,
mégis mély haragot táplál iránta?
Aki saját boldogságát tekinti céljának, csapjon annak villám a fejére!
Mi csupáncsak Krsna elégedettségére vágyunk.

ye gopī mora kare dveṣe, kṛṣṇera kare santoṣe,
kṛṣṇa yāre kare abhilāṣa |
mui tāra ghare yāñā, tāre sevoṅ dāsī hañā,
tabe mora sukhera ullāsa ||56||

(56) Ha egy gópí irigy rám, ugyanakkor elégedetté teszi Krsnát,
és Krsna reá vágyik,
akkor én a házába menve cselédként szolgálom őt,
mert ez tesz igazán boldoggá.

kuṣṭhī-viprera ramaṇī, pativratā-śiromaṇi,
pati lāgi' kailā veśyāra sevā |
stambhila sūryera gati, jīyāila mṛta pati,
tuṣṭa kaila mukhya tina-devā ||57||

(57) A leprás bráhmana felesége, a hűséges asszonyok koronaékszere
is egy prostituáltat szolgált a férje kedvéért.
Ezzel állította meg útján a Napot, keltette életre halott férjét,
s tette elégedetté a három legfőbb istent.

Sríla Prabhupád e vershez fűzött kommentárja: „Az Áditja-puránában, a Márkandéja-puránában és a Padma-puránában egy bráhmanáról olvashatunk, aki leprában szenvedett, de volt egy nagyon erényes és hűséges felesége. Ez a bráhmana arra vágyott, hogy egy prostituált társaságát élvezze, ezért a felesége elment a prostituálthoz, és a cselédje lett, hogy rávegye férje szolgálatára. Amikor a prostituált beleegyezett, hogy találkozzon a bráhmanával, a feleség elvitte hozzá leprás férjét. Amikor ez a leprás, aki egy bráhmana bűnös fia volt, látta felesége erényességét, végül elállt bűnös szándékától. Hazafelé igyekezvén azonban véletlenül hozzáért Márkandéja Rsihez, aki ezért megátkozta, hogy napkeltekor haljon meg. A bráhmana felesége erényességének köszönhetően rendkívüli hatalommal rendelkezett. Amikor tudomást szerzett az átokról, fogadalmat tett, hogy megállítja a napkeltét. Az az erős eltökéltség, mellyel férjét szolgálta, boldoggá tette a három istenséget – Brahmát, Visnut és Mahésvarát –, akik ezért azt az áldást adták neki, hogy férje meg fog gyógyulni, és visszatér az életbe. Ez a vers annak a hangsúlyozására használja ezt a példát, hogy egy bhaktának kizárólag Krsna elégedettségéért kell cselekednie, minden személyes indíték nélkül, s élete így sikeres lesz.”

kṛṣṇa – mora jīvana, kṛṣṇa – mora prāṇa-dhana,
kṛṣṇa – mora prāṇera parāṇa |
hṛdaya-upare dharoṅ, sevā kari' sukhī karoṅ,
ei mora sadā rahe dhyāna ||58||

(58) Krsna az életem értelme, Krsna az életem kincse,
Krsna az életem élete!
Szívemben őrzöm, és csak őt szolgálom, hogy boldoggá tegyem –
örökkön ez a meditációm tárgya.

mora sukha – sevane, kṛṣṇera sukha – saṅgame,
ataeva deha deṅa dāna |
kṛṣṇa more 'kāntā' kari', kahe more 'prāṇeśvari',
mora haya 'dāsī'-abhimāna ||59||

(59) Az én boldogságom a szolgálat, míg Krsna boldogsága, ha velem lehet,
ezért néki ajándékozom a testem.
Krsna a kedvesévé tesz, úrnőjének nevez,
én pedig az ő szolgálójaként tekintek magamra.

Úrnőjének nevez: a bengáli eredetiben prāṇeśvari, azaz „életem úrnője”, a feleség egyik szokásos megjelölése.

kānta-sevā-sukha-pūra, saṅgama haite sumadhura,
tāte sākṣī – lakṣmī ṭhākurāṇī |
nārāyaṇa-hṛdi sthiti, tabu pāda-sevāya mati,
sevā kare 'dāsī'-abhimānī ||60||

(60) Kedvesem szolgálata a beteljesült boldogság, édesebb, az együttlétnél is.
Tanú rá Laksmí istennő,
aki Nárájan szívén lakozik, ám lábainak szolgálatára vágyik.
Szolgál, és szolgálólányként tekint magára.

ei rādhāra vacana, viśuddha-prema-lakṣaṇa,
āsvādaye śrī-gaura-rāya |
bhāve mana nahe sthira, sāttvike vyāpe śarīra,
mana-deha dharaṇa nā yāya ||61||

(61) Ezek Rádhá szavai, melyek makulátlan rajongó szeretetét mutatják.
Az Úr Srí Gaura megízlelve
ezt a hangulatot elvesztette nyugalmát, szívbéli érzelmeinek jelei át- meg átjárták testét,
s elvesztette az uralmat gondolatai és teste felett.

Szívbéli érzelmeinek jelei: sāttvika-bhāva, a nyolc jel a következő: stambha – kábultság; sveda – verítékezés; romañca vagy pulaka – borzongás; svarabhaṅga – a hang elcsuklása; vepathu vagy kampa – remegés; vaivarṇya – sápadtság; aśru – könnyek; pralaya – eszméletvesztés.
Elvesztette az uralmat gondolatai és teste felett: a bengáli szöveg szó szerinti fordításban: „gondolatai és teste fenntartása lehetetlenné vált”.

vrajera viśuddha-prema, – yena jāmbū-nada hema,
ātma-sukhera yāhāṅ nāhi gandha |
se prema jānā'te loke, prabhu kailā ei śloke,
pade kailā arthera nirbandha ||62||

(62) A vradzsabéli makulátlan rajongó szeretet akár a Dzsambú folyó aranya,
a személyes boldogságnak még halvány árnyéka sincs meg benne.
Hogy ezt a rajongó szeretetet megismertesse a világgal, az Úr megírta e slókát,
és egyben megvilágította a jelentését is.

A Bhágavata-purána az 5.16. fejezetben ír a mennyei bolygókról. A mennyei Gangá egyik ága, a Dzsambú folyó medrét a Méru hegyen növő rózsaalma fákról (jambóza, vagy mirtuszalma, szanszkrtul: jambu) lepotyogó hatalmas gyümölcsök nedve tölti fel. Mikor a gyümölcslé feláztatta partot a szél és a napsütés kiszárítja, temérdek aranyrög marad utána – a mennyek lakóinak ékszerei ebből a makulátlan, színtiszta aranyból készülnek. A hasonlat a préma vegyítetlen voltára mutat.

ei-mata mahāprabhu bhāvāviṣṭa hañā
pralāpa karilā tat-tat śloka paḍiyā ||63||
pūrve aṣṭa-śloka kari' loke śikṣā dilā |
sei aṣṭa-ślokera artha āpane āsvādilā ||64||
prabhura śikṣāṣṭaka-śloka yei paḍe śune |
kṛṣṇe prema-bhakti tāra bāḍe dine-dine ||65||

(63) Maháprabhut így töltötték el a szerető érzelmek.
Úgy beszélt, akár egy tébolyodott, és ehhez illő verseket szavalt.
(64) A fenti nyolc strófát költve tanította az embereket,
s maga is megízlelte e nyolc strófa jelentését.
(65) Aki zengi, vagy hallgatja az Úr Siksástaka költeményét,
annak Krsna iránti rajongó szeretete napról napra növekszik majd.

a Siksástakam a Csaitanja-csaritámrtában 1.

Csaitanja Maháprabhu költeményének nyolc strófáját többféle forrásból ismerjük. Rúpa gószvámí Padjávalíja mellett Krsnadász Kavirádzs gószvámí a Csaitanja-csaritámrta 3.20., utolsó fejezetében beszéli el, miként szavalta társai – Szvarúp Dámódar és Rámánanda Ráj – körében Maháprabhu e verseket:

premodbhāvita-harṣerṣyodvega-dainyārti-miśritam |
lapitaṁ gauracandrasya bhāgyavadbhir niṣevyate ||1||

(1) Rajongó szeretetből fakadó öröm, féltékenység, zaklatottság és fájdalommal kevert
beszéd – Gauracsandra szavait csupán a legszerencsésebbek élvezhetik.

jaya jaya gauracandra jaya nityānanda |
jayādvaita-candra jaya gaura-bhakta-vṛnda ||2||

(2) Dicsőség, dicsőség néked Gauracsandra, dicsőség Nitjánanda,
dicsőség néked Advaitacsandra, és dicsőség Gaura megszámlálhatatlan hívének!

ei-mata mahāprabhu vaise nīlācale |
rajanī-divase kṛṣṇa-virahe vihvale ||3||
svarūpa, rāmānanda, ei duijana-sane |
rātri-dine rasa-gīta-śloka āsvādane ||4||
nānā-bhāva uṭhe prabhura harṣa, śoka, roṣa |
dainyodvega-ārti utkaṇṭhā, santoṣa ||5||
sei sei bhāve nija-śloka paḍiyā |
ślokera artha āsvādaye dui-bandhu lañā ||6||
kona dine kona bhāve śloka-paṭhana |
sei śloka āsvādite rātri-jāgaraṇa ||7||

(3) Midőn Maháprabhu Nílácsalban élt,
éjjel-nappal felzaklatta őt a Krsnától való távollét érzése.
(4) Szvarúp és Rámánanda – e két társával szüntelen,
éjt nappallá téve a hangulathoz illő dalokat és verseket ízlelt.
(5) Számtalan érzelem ébredt az Úrban: túláradó öröm és bánat, harag,
alázat, zaklatottság, fájdalom, sóvárgás, elégedettség.
(6) Minden egyes érzelemhez a elszavalta saját versét,
és két barátjával ízlelgette e versek jelentéseit.
(7)Megtörtént, hogy valamely érzelemben elszavalt egy verset,
és ugyanazt a slókát egész éjszaka virrasztva ízlelgette.

Az ötödik slókában említett érzelmek a Slókamálá alábbi verseihez kötődnek:
1. túláradó öröm (harṣa), a fejezet 8. strófájától,
2. bánat (śoka), harag (roṣa), azaz keserű harag önmaga iránt,
3. alázat (dainya) , mely érzés a 4. strófában csak tovább fokozódik, és az 5. és 6. versben az alábbi érzelmek díszítenek:
5. fájdalom (ārti),
6. sóvárgás (utkaṇṭhā),
7. zaklatottság (udvega).
8. E strófa Rádhá érzelmeinek széles skáláját mutatja fel: féltékenység, sóvárság, alázat, buzgóság, könyörgés.

harṣe prabhu kahena, śuna svarūpa-rāma-rāya |
nāma-saṅkīrtana kalau parama upāya ||8||
saṅkīrtana-yajñe kalau kṛṣṇa-ārādhana |
sei ta' sumedhā pāya kṛṣṇera caraṇa ||9||

(8) Az Úr nagy örömmel így szólt: Ó, Szvarúp és Ráma Ráj, hallgassátok
a kali korban legfontosabb gyógymód a Szent Név együttes zengése!:
(9) A kali korban a szankírtan áldozat Krsna imádata,
az értelmesek így menedéket nyernek Krsna lábánál.

kṛṣṇa-varṇaṁ tviṣākṛṣṇaṁ sāṅgopāṅgāstra-pārṣadam |
yajñaiḥ saṅkīrtana-prāyair yajanti hi su-medhasaḥ ||10||

(10) A sötét színben, feketésen ragyogót, teste, ékességei, fegyverei és barátai körében(eljövőt)
a jó értelműek a szankírtan áldozattal imádják.

(Bhág.11.5.32.)

Csaitanja Maháprabhu minden bizonnyal Srídhar Szvámí kommentárja értelmében, Krsnára vonatkoztatva idézte a verset: a tviṣākṛṣṇam szófordulatot tviṣā kṛṣṇam-ként értelmezve az indraníla drágakőként tündöklő Krsnára utal, az aṅga(rész) imádandó testrészeire, az upāṅga(alrész) ékszereire, a fegyverek a Szudarsan csakrára és Krsna más fegyvereire, a pārṣadam pedig Szunanda vezette társaira vonatkozik.
A Csaitanja-követő kommentátorok ebben, és a Bhágavata-purána rákövetkező verseiben Maháprabhura tett utalást látnak. (lásd még a Fekete és arany , illetve a Karabhádzsana rsi fohásza című írásokat.)

nāma-saṅkīrtana haite sarvānartha-nāśa |
sarva-śubhodaya kṛṣṇa-premera ullāsa ||11||

(11) A Szent Nevek együttes magasztalása minden akadályt elhárít,
ez minden jószerencse kezdete, és a Krsna iránti szeretet (kṛṣṇa-prema) kiáradása!

ceto-darpaṇa-mārjanaṁ bhava-mahā-dāvāgni-nirvāpaṇaṁ
śreyaḥ-kairava-candrikā-vitaraṇaṁ vidyā-vadhū-jīvanam |
ānandāmbudhi-vardhanaṁ prati-padaṁ pūrṇāmṛtāsvādanaṁ
sarvātma-snapanaṁ paraṁ vijayate śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam ||12||

(12) A szív tükrét megtisztító, a világi lét mindent felemésztő erdőtüzét kioltó,
az áldás alkonyi lótuszát holdsugárral nyitogató, tudás-úrnőt éltető,
gyönyör-óceánt duzzasztó, minden lépést a nektár teljességével ízesítő,
minden lelket megfürdető – ekképp győzedelmeskedik a legfelsőbb, a Srí Krsna-szankírtan.

(Siksástakam 1.)

saṅkīrtana haite pāpa-saṁsāra-nāśana |
citta-śuddhi sarva-bhakti-sādhana-udgama ||13||
kṛṣṇa-premodgama, premāmṛta-āsvādana |
kṛṣṇa-prāpti, sevāmṛta-samudre majjana ||14||

(13) A szankírtan megsemmisíti a létforgatag bűnös állapotát,
megtisztítja a szívet, és a szeretetteljes odaadás gyakorlására ösztönöz, annak bármely módján.
(14) Felébred a Krsna iránti rajongó szeretet, az ember megízleli a szeretet valódi ízeit,
majd a szolgálat nektáróceánjába merülve eléri Krsnát.

uṭhila viṣāda, dainya, paḍe āpana-śloka |
yāhāra artha śuni' saba yāya duḥkha-śoka ||15||

(15) Kétségbeesés vett erőt rajta, s alázatosan zengte versét,
melynek hallatán minden szenvedés és bánat messzire távozik:

nāmnām akāri bahudhā nija-sarva-śaktis
tatrārpitā niyamitaḥ smaraṇe na kālaḥ |
etādṛśī tava kṛpā bhagavan mamāpi
durdaivam īdṛśam ihājani nānurāgaḥ ||16||

(16) Neveid sokféleképp valók. Minden erőd
beléjük foglaltad, s korlátja sincs a rájuk való emlékezésnek.
Ily végtelen a kegyed, ó Uram, s ilyen az én
balsorsom is: nem ébred bennem ragaszkodás irántuk!

(Siksástakam 2.)

aneka-lokera vāñchā aneka-prakāra |
kṛpāte karila aneka-nāmera pracāra ||17||
khāite śuite yathā tathā nāma laya |
kāla-deśa-niyama nāhi, sarva siddhi haya ||18||
sarva-śakti nāme dilā kariyā vibhāga |
āmāra durdaiva – nāme nāhi anurāga ||19||

(17) Számtalan ember kívánsága szerint, számtalan módon
számtalan neved hirdeted kegyesen!
(18) Evés közben, vagy fekve – bárhogyan is magasztalja a Szent Nevet,
mert nincs helyre, időre vonatkozó előírás, az teljesen tökéletes lehet.
(19) Bár minden erőd átadtad a Szent Névben,
balszerencsémre egy csepp vonzalmat sem érzek iránta magamban.

kariyā vibhāga – felosztást téve – mondja a szöveg, azaz a sok névbe mind elosztottad az erőd: minden erővel felruháztad Szent Neveidet.

ye-rūpe la-ile nāma prema upajaya |
tāhāra lakṣaṇa śuna, svarūpa-rāma-rāya ||20||

(20) Miképpen énekelje a Szent Nevet, hogy kivirágozzék benne a rajongó szeretet?
Ó, Szvarúp és Ráma Ráj! Halljátok most ennek jeleit!

tṛṇād api su-nīcena taror iva sahiṣṇunā |
amāninā māna-dena kīrtanīyaḥ sadā hariḥ ||21||

(21) Alázatosabban, mint a fűszál, akár a fa, türelmesen,
szerényen, ám a tiszteletet megadva dicsőítsd mindig Harit.

(Siksástakam 3.)

uttama hañā āpanāke māne tṛṇādhama |
dui-prakāre sahiṣṇutā kare vṛkṣa-sama ||22||
vṛkṣa yena kāṭileha kichu nā bolaya |
śukāñā maileha kāre pānī nā māgaya ||23||
yei ye māgaye, tāre deya āpana-dhana |
gharma-vṛṣṭi sahe, ānera karaye rakṣaṇa ||24||
uttama hañā vaiṣṇava habe nirabhimāna |
jīve sammāna dibe jāni' 'kṛṣṇa'-adhiṣṭhāna ||25||
ei-mata hañā yei kṛṣṇa-nāma laya |
śrī-kṛṣṇa-caraṇe tāṅra prema upajaya ||26||

(22) Legyen bármilyen kiváló, gondolja magát szalmaszál-hitványnak,
s legyen béketűrő kétféleképpen, minta fa:
(23) Szava sincs, néma még akkor is, amikor kivágják,
és nem könyörög vízért, ha kiszáradva haldoklik sem.
(24) Ám ha bárki kér tőle, neki adja minden vagyonát,
miközben eltűri a forróságot és a záport, mindig másokat oltalmazva.
(25) Kiválóvá válva egy vaisnava legyen mentes az önteltségtől,
és adja meg a tiszteletet minden lénynek, Krsna lakhelyét tudva bennük.
(26) Aki így zengi Krsna szent nevét,
Srí Krsna lábánál, abban felébred az Úr iránti rajongó szeretet.

Hasonló a tanítás az 1.17 fejezetben, mikor Nimái a harer nāma kezdetű versről tanít:

tṛṇa haite nīca hañā sadā labe nāma | āpani nirabhimānī, anye dibe māna ||26||
taru-sama sahiṣṇutā vaiṣṇava karibe | bhartsana-tāḍane kāke kichu nā balibe ||27||
kāṭileha taru yena kichu nā bolaya | śukāiyā mare, tabu jala nā māgaya ||28||
ei-mata vaiṣṇava kāre kichu nā māgiba | ayācita-vṛtti, kimvā śāka-phala khāiba ||29||
sadā nāma la-iba, yathā-lābhete santoṣa | eita ācāra kare bhakti-dharma-poṣa ||30||
tṛṇād api su-nīcena taror iva sahiṣṇunā | amāninā māna-dena kīrtanīyaḥ sadā hariḥ ||31||
prabhu-ājñāya kara ei śloka ācaraṇa | avaśya pāibe tabe śrī-kṛṣṇa-caraṇa ||33||

(26) „Az ember énekelje a Szent Nevet (abban a tudatban, hogy) jelentéktelen, akár a fűszál,
és önteltség nélkül adja meg a tiszteletet mindenki másnak.
(27) A vaisnava béketűrő, akár a fa.
Szidják vagy büntetik, nem válaszol egy szót sem.
(28) (A fa) egy szóval nem tiltakozik, még ha kivágják is,
kiszáradva meghalhat, mégsem könyörög vízért.
(29) Éppígy egy vaisnava nem könyörög senkinek,
csupán egye az ételt, ami csak úgy adódik*, vagy zöldséget, gyümölcsöt.
(30) Énekelje mindig a Szent Nevet, legyen elégedett azzal, ami önként adódik.
Ez a viselkedés teszi szilárddá a bhakti-dharmát.
(31) Alázatosabban, mint a fűszál, akár a fa, türelmesen,
szerényen, ám a tiszteletet megadva dicsőítsd mindig Harit.”
(32) Kezeim magasba emelve hirdetem: hallja meg minden ember!
A Szent Név zsinórjára fűzve viseljétek nyakatokban e verset!
(33) Az Úr utasítását követve éljetek e vers tanítása szerint,
és bizonnyal eléritek Srí Krsna lótuszlábát!

* egye az ételt, ami csak úgy adódik, a szövegben: ayācita-vrata. Az ayācita jelentése kérés nélküli, az ayācita-vrata olyan fogadalom, melynek során csupán a kérés nélkül kapott ételen él a fogadalmas.

kahite kahite prabhura dainya bāḍilā |
'śuddha-bhakti' kṛṣṇa-ṭhāñi māgite lāgilā ||27||
premera svabhāva – yāhāṅ premera sambandha |
sei māne, – 'kṛṣṇe mora nāhi prema-gandha' ||28||

(27) Így szólván az Úr elesettség érzete fokozódott,
és Krsnához fohászkodott tiszta szeretetért,
(28) a rajongó szeretet természete szerint. Hiszen mikor a préma jellemezi az Istennel való kapcsolatot
a (bhakta így) gondolkodik: a szeretetnek a halvány árnyéka sincs meg bennem Krsna iránt!

halvány árnyéka: az eredetiben illata

na dhanaṁ na janaṁ na sundarīṁ
kavitāṁ vā jagad-īśa kāmaye |
mama janmani janmanīśvare
bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi ||29||

(29) Sem vagyont, sem követőket, sem szép nőt,
de megbecsülést sem kívánok, ó Mindenség Ura!
Vágyam csupán születésről születésre
az irántad való indokolatlan szeretet.

(Siksástakam 4.)

dhana, jana nāhi māgoṅ, kavitā sundarī
'śuddha-bhakti' deha' more, kṛṣṇa kṛpā kari' ||30||

(30) Nem kívánok sem vagyont, sem követőket, megbecsülést vagy szépasszonyt,
tiszta szeretetet adj nékem, ó, Krsna, légy kegyes!

A kavitā a költőiség, költészet, a tudós bölcs, komoly és gyönyörű szavait jelenti – melynek a világtól kapott megbecsülés a következménye.

ati-dainye punaḥ māge dāsya-bhakti-dāna |
āpanāre kare saṁsārī jīva-abhimāna ||31||

(31) Végtelen alázatosan újra a szolgáló szeretet adományáért könyörgött,
önmagát a létforgatagba keveredett élőlénynek tekintve.

ayi nanda-tanuja kiṅkaraṁ
patitaṁ māṁ viṣame bhavāmbudhau |
kṛpayā tava pāda-paṅkaja-
sthita-dhūlī-sadṛśaṁ vicintaya ||32||

(32) Óh, Nanda kisfia! e szolgád
a rettentő létóceán közepébe zuhant,
kérlek, tekints rá
a lótuszlábadra tapadt porszemként!

(Siksástakam 5.)

tomāra nitya-dāsa mui, tomā pāsariyā |
paḍiyāchoṅ bhavārṇave māyā-baddha hañā ||33||
kṛpā kari' kara more pada-dhūli-sama |
tomāra sevaka karoṅ tomāra sevana ||34||
punaḥ ati-utkaṇṭhā, dainya ha-ila udgama |
kṛṣṇa-ṭhāñi māge prema-nāma-saṅkīrtana ||35||

(33) Örök szolgád vagyok, ám megfeledkezve rólad
illúziókeltő energiád által megbéklyózva a létóceánba estem.
(34) Légy kegyes, és tégy engem a lábadnál lévő porszemhez hasonlatossá!
Szolgád vagyok, hadd szolgálhassalak hát téged!
(35) Ismét sóvárgás és alázat ébredt benne,
Krsna oltalmáért fohászkodott, hogy rajongó szeretettel zenghesse az Ő nevét.

nayanaṁ galad-aśru-dhārayā
vadanaṁ gadgada-ruddhayā girā
pulakair nicitaṁ vapuḥ kadā
tava nāma-grahaṇe bhaviṣyati ||36||

(36) Szemem könnyeim árjával,
szám elcsuklón dadogó szavakkal,
testem beleborzongással – mikor
zengem majd így neved?

(Siksástakam 6.)

prema-dhana vinā vyartha daridra jīvana |
'dāsa' kari' vetana more deha prema-dhana ||37||

(37) A rajongó szeretet kincse nélkül értéktelen a nincstelen szenvedők élete.
Tégy szolgáddá, fizetségül pedig add a rajongó szeretet kincsét!

yugāyitaṁ nimeṣeṇa cakṣuṣā prāvṛṣāyitam |
śūnyāyitaṁ jagat sarvaṁ govinda-viraheṇa me ||39||

(39) A pillanat örökkévalóságnak tűnik, a szemem monszunfelhővé vált,
üressé lett az egész világ, úgy hiányolom Góvindát.

(Siksástakam 7.)

udvege divasa nā yāya 'kṣaṇa' haila 'yuga'-sama |
varṣāra megha-prāya aśru variṣe nayana ||40||
govinda-virahe śūnya ha-ila tribhuvana |
tuṣānale poḍe, yena nā yāya jīvana ||41||

(40) Zaklatottság állapotában az idő megáll, a pillanat akár egy világkorszak,
szemem pedig monszunfelhőkként hullatja a könnyeket.
(41) A Góvindától való elválásban üressé vált a három világ,
lassú tűzön perzselnek, s mégsem halok meg.

Idő megáll: szó szerint: a nap nem telik el;
Lassú tűzön, szó szerint szalmán perzselve (tuṣa-anala). A kivégzés egyik kegyetlen módja: az elítéltet szalmabálába kötözik, és úgy égetik el.

(folytatása következik)