helyes élet – Bhartrhari versei, részletek Níti-satakamból 3.

A Níti-sataka száz strófája útmutató a helyes élethez.
Milyen a jó társulás? a barátság? És az elmaradhatatlan téma: az állhatatosság, az erény dicsérete.

sampatsu mahatāṁ cittaṁ bhavaty utpala-komalam |
āpatsu ca mahāśaila-śilā-saṅghāta-karkaśam ||66||

Sikerben a nagy lelkek szíve lágy, akár a lótusz szirma,
balsorsban pedig kemény mint a sziklás hegyek kövei.

santaptāyasi saṁsthitasya payaso nāmāpi na jñāyate
muktākāratayā tad eva nalinī-patra-sthitaṁ rājate |
svātyāṁ sāgara-śukti-madhya-patitaṁ tan-mauktikaṁ jāyate
prāyeṇādhama-madhyamottama-guṇaḥ saṁsargato jāyate ||67||

Az izzó vasra freccsenő vízcseppnek még csak a neve sem ismeretes,
ám ugyanaz gyöngyként viselkedik, ragyog a lótusz levelén,
míg ha Szváti idején, a tengerben, a kagylóhéj közepébe kerül, megszületik a gyöngy.
Főként a társulás szüli az alantas, közepes, vagy emelkedett minőséget.

A vers a társulás fontosságára emlékeztet: az ugyanolyan vízcseppet a környezete formálja. Az izzó vasra freccsenve pillanatok alatt nyoma sincs, ám a lótusz viaszos levelére cseppenve szépségesen tündököl – míg a Nap fel nem szárítja. A költők szerint, ha Szvátí naksatra idején esik az eső, s az a tengerre hull, a cseppek a kagylóhéjba kerülve igazgyöngyökké válnak. (Ugyanebben az időben a szárazföldre, a kígyók fejére eső cseppekből drágakövek lesznek.) A víz nem válogathat, az ember igen. Milyen társaságot választunk hát magunknak? Ettől függ, hogy igazgyönggyé válunk, gyöngyként ragyogunk a lótusz levelén, vagy elenyészünk pillanat alatt.

Izzó vasra lecsöppenő, rácsepegő víznek nyomát sem leled;
ám lótusz levelén, ha ott leli helyét, szikrázva, gyöngyként ragyog;
vagy tenger fenekén a tárt, de üreges kagylóba utat talál
s gyöngy lesz. Kis, közepes, nagy őrzenivalót más-más körülmény fakaszt.
(Weöres Sándor fordítása)

prīṇāti yaḥ sucaritaiḥ pitaraṁ sa putro
yad bhartur eva hitam icchati tat kalatram |
tan mitram āpadi sukhe ca sama-kriyaṁ yad
etat trayaṁ jagati puṇya-kṛto labhante ||68||

Fiú, aki szép tetteivel megörvendezteti apját,
feleség, aki csak jót akar férjének,
barát, aki ugyanúgy viselkedik balsorsban és örömben –
e hármat nyeri el a jámbor a világban.

eko devaḥ keśavo vā śivo vā
hy ekaṁ mitraṁ bhūpatir vā yatir vā |
eko vāsaḥ pattane vā vane vā
hy ekā bhāryā sundarī vā darī vā ||69||

Egy az isten: Késava, vagy Siva,
egy barát: a király, vagy az aszkéta,
egy a lakhely: városban, vagy erdőben,
s egy a feleség is: a szépség, vagy a barlang.

śrotraṁ śrutenaiva na kuṇḍalena
dānena pāṇir na tu kaṅkaṇena |
vibhāti kāyaḥ karuṇa-parāṇāṁ
paropakārair na tu candanena ||72||

A füled a kinyilatkoztatástól, s nem a fülbevalótól,
kezed az adakozástól, s nem a karkötőtől
tündököl. Éppígy tested is a együttérzéssel átitatott
önzetlen tettektől ragyog, nem a szantálpéptől.

Füled a kinyilatkoztatás: szójáték, a kinyilatkoztatás (śruti, śruta) az, amit az ember hall.

Fület tudásvágy, nem a füldísz ékít,
kezet szívesség, nem a karkötőlánc,
testet nyomorgók segitése és nem
szantáli balzsam teszi csillogóvá.
(Weöres Sándor fordítása)

pāpān nivārayati yojayate hitāya
guhyaṁ nigūhati guṇān prakaṭīkaroti |
āpad-gataṁ ca na jahāti dadāti kāle
san-mitra-lakṣaṇam idaṁ pravadanti santaḥ ||73||

Távol tart a bűntől és az üdvösre ösztönöz,
megőrzi a titkod ám erényeid fennen hirdeti,
nem hagy el a bajban, s ad, ha kell,
Ezek mutatják az igaz barátot – így tartják a bölcsek.

nindantu nīti-nipuṇā yadi vā stuvantu
lakṣmīḥ samāviśatu gacchatu vā yatheṣṭham |
adyaiva vā maraṇam astu yugāntare vā
nyāyyāt pathaḥ pravicalanti padaṁ na dhīrāḥ ||84||

Gyalázzák az erénycsőszök, vagy éppen dicsérjék,
látogassa a szerencseistennő, vagy hagyja el kedve szerint,
haljon meg most nyomban, vagy a következő világkorszakban,
az állhatatosak lába nem tér le a helyes útról.

ālasyaṁ hi manuṣyāṇāṁ śarīrastho mahān ripuḥ |
nāsty udyama-samo bandhuḥ kurvāṇo nāvasīdati ||86||

A lustaság az ember saját testében lakozó hatalmas ellensége,
s nincs az állhatatossághoz fogható barátja! A cselekvő nem bukik el.

chinno'pi rohati taruḥ kṣīṇo'py upacīyate punaś candraḥ |
iti vimṛśantaḥ santaḥ santapyante na duḥkheṣu ||87||

Még a kivágott fa is kihajt, az elfogyott Hold is kikerekedik megint –
ezt fontolgatják a bölcsek a bajban, s nem emésztik magukat.

kadarthitasyāpi hi dhairya-vṛtter
na śakyate dhairya-guṇaḥ pramārṣṭum |
adhomukhasyāpi kṛtasya vahner
nādhaḥ śikhā yāti kadācid eva ||105||

Az állhatatos viselkedésű nyugalmát
a gyötrelmek sem képesek eltörölni,
miként a lefelé fordított tűz
lángja sem fordul lefelé sohasem.

Ha tiszta lelket valahány csapás sujt,
bölcs szent nyugalmát sose sérti semmi.
Ha fáklyalángot lefelé csavarnak,
a láng sosem fog lefelé lobogni.
(Weöres Sándor fordítása)