a mennybéli leányok bora

amarī-mukha-sīdhu-mādhurīṇāṁ
laharī kācana cāturī kalānām |
taralī-kurute mano madīyaṁ
muralī-nāda-paramparā murāreḥ ||100||

szerző: Sārvabhauma Bhaṭṭācārya, versmérték: mālabhāriṇī

A mennybéli leányok borának édes
hullámáradása, minden művészet rátermett mestere –
megremegteti a szívem
a Murári murálí fuvolájából (áradó) hangok sora!

A mennybéli leányok borának édes hullámáradása: a szanszkrt szövegben: amarī-mukha-sīdhu – a halhatatlanok leányainak száj-bora. Az alkoholos italok egyik hagyományos előállítási módja, hogy a keményítőtartalmú növényt megrágják, eközben a nyál cukorrá bontja le a keményítőt, és az így előkészített masszát erjesztik. Egészen pontosan nem borról, hanem gabonából készült alkoholról van szó a versben.

Szárvabhauma Bhattácsárja verse a mennyei élvezetekhez és a művészetekhez hasonlítja Krsna fuvolájának muzsikáját – ez a gondolat meghökkenti, és fejtörésre készteti az olvasót. A vers fordítói ezért olykor kicsit csiszolnak, módosítanak a szövegen. A Sevā Kuñja Publications gondozásában 2015-ben megjelent angol fordításban ezt a változatot olvashatjuk: „Bhagavān Murāri édes fuvola-muzsikája, ami hullámokban árad mint a nektár, oly erőteljes, hogy amint meghallják, az égi lánykák nyomban visszautasítják a halhatatlanság mennyei nektárját. És az Ő fuvolahangjának (muralī-nāḍa) művészi tökélye maga mögé utasítja a hatvannégy művészet virtuozitását, olyannyira, hogy az e művészetekben jártas embert is tehetsége elfeledésére készteti. Oly felvillanyozó ez a fuvolamuzsika, hogy elmém lázban ég tőle.”* Kuśakratha Prabhu fordításában: „Elhomályosítva a félistennők művészi voltát és a szájukból áradó édesség hullámait, Úr Murāri fuvolamuzsikája megremegteti a szívem.”**

Miközben a vers mondattani értelemben egyszerűen értelmezhető: állítmánya a megremegtet (taralī-kurute), tárgya a szívemet (manas madīyam), alanya pedig Murári fuvolahangjainak sora (muralī-nāda-paramparā murāreḥ). Az alany további jelzői a mennyei hölgyek száj-bora édességének hulláma (amarī-mukha-sīdhu-mādhurīṇām laharī) és a művészetek (kalānām) királynője, vagy abban rátermett (a cāturī mindkettőt jelentheti). A szöveg nyelvtani értelemben tehát nem szól elutasításról vagy összevetésről, miközben mégis, a három kép értelme éppen ez: égen-földön nincs semmi hozzá fogható… hiszen a legkülönlegesebb mennyei örömök is hidegen hagynak, és a legcsodálatosabb műalkotások sem remegtetik meg szívem úgy, mint Krsna fuvolamuzsikája, ami egyszerre édes áradás, és csodás művészet.

_________________________
* Bhagavān Murāri's sweet flute song, which flows like waves of nectar, is so powerful that, upon hearing it, the celestial damsels reject the heavenly nectar of immortality. And the artistry of His muralī-nāḍa rebukes the cleverness of the sixty-four arts, so much so that it causes one who is expert in all sixty-four to forget his skills. So electrifying is this flute music that it makes my mind feverish.

** Eclipsing both the demigoddesses' artistry and the waves of sweetness flowing from their mouths, the music of Lord Murari's flute makes my heart tremble.


az illusztráció forrása

Krsna kisgyermekkora

śrī-kṛṣṇaśaiśavam |

A felcseperedő gyerek életszakaszait a szanszkrt nyelvben a következőképpen nevezik: bālya a csecsemő-, és óvódáskorú kisgyermekkor (azaz nagyjából az első öt év), a következő szakasz a paugaṇḍa, ami a kamaszkor kezdetéig tart (tíz éves korig), majd a kaiśora, a kamaszkor következik (tizenöt-tizenhat éves korig). Aztán az ifjúkor, a yauvana kezdődik.
Ám Krsna gyermekkorának szakaszait másként számolják. Az első három év és négy hónapot, amit Mahávanában töltöttek a pásztorok tekintik a bālya időszakának, a Gókulában töltött időt, míg hat éves és nyolc hónapos nem lett a paugaṇḍa idejének, majd a Nandagrámban töltött időt a kaiśora időszakának – egészen tíz éves és hét hónapos koráig, ekkor utazott ugyanis Akrúra szekerén Mathurába.
Ugyanakkor Krsna nem közönséges gyermek, a gyermekként töltött idő nem korlát, hanem játék a számára. A kisgyermekkor, a bālya idején környezete szeretetét a vātsalya rasa, a szülői gyöngédség hangulatában ízleli. A gyerekkor, a paugaṇḍa idején elsősorban barátai szeretetében, a sakhya rasában él, míg a kaiśora idején a mādhurya rasát, a gópík szerelmének hangulatait kóstolgatja.

Az alábbi versek Rúpa gószvámí Padjávalí című antológiájából valók… mindegyik ellentmondás: Isten, aki most törékeny csöppség.


atilohita-kara-caraṇaṁ
mañjula-gorocanā-tilakam |
haṭha-parivartita-śakaṭaṁ
muraripum uttāna-śāyinaṁ vande ||129||

szerző: ismeretlen

Keze és lába piros,
a homlokát sárga tilak díszíti.
Erővel rúgja fel a szekeret,
Mura ellensége, ki most a hátán fekszik – őt imádom!

ardhonmīlita-locanasya pibataḥ paryāptam ekaṁ stanaṁ
sadyaḥ prasnuta-dugdha-digdham aparaṁ hastena sammārjataḥ |
mātrā cāṅguli-lāsitasya vadane smerāyamāne muhur
viṣṇoḥ kṣīra-kaṇoru-dhāma-dhavalā danta-dyutiḥ pātu vaḥ ||130||

szerző: Maṅgala, versmérték: śārdūlavikrīḍita

Félig lehunyt szemmel szopik, majd ahogy az egyik mellel végzett,
nyomban nyúl a másik után, melyből kicsordul a tej. Édesanyja
megtisztogatja mosolygó arcocskáját, és cirógatja az ujjaival.
A tejcsepp tündöklő fényének fehérsége, Visnu fogának ragyogása oltalmazzon bennünket!

Jasódá eteti a kis Krsnát, és a kicsorduló tejet letisztogatja a fiúcska arcáról. Ám Krsna nem más, mint Visnu – emlékezteti az olvasót a vers. A tejcsepp olyan, akár a csecsemő kibúvó tejfoga, ám ez nem különbözik tejóceánon lakó Visnu fogától! A kṣīra-kaṇa-uru-dhāma-dhavalā szó szerint tej-csepp-nagy-fényű-fehérség, ám olvasható tej-csepp-széles-hajlékú-fehérségnek is, előbbi a tejcsepp tündöklő fényének fehérsége, utóbbi a tejóceán (tej-csepp-széles) hajlékú Úrra emlékeztet.

gopeśvarī-vadana-phūt-kṛti-lola-netraṁ
jānu-dvayena dharaṇīm anu sañcarantam |
kañcin nava-smita-sudhā-madhurādharābhaṁ
bālaṁ tamāla-dala-nīlam ahaṁ bhajāmi ||131||

szerző: Raghunātha-dāsa, versmérték: vasantatilakā

A pásztorok úrnője az arcába fúj, ezért tekintete ide-oda rebben.
Négykézláb csúszik-mászik a földön,
üde mosollyal tekint körbe, ajka nektárédes,
e tamála-levél kékjéhez hasonlatos fiúcskát imádom!

kvānanaṁ kva nayanaṁ kva nāsikā
kva śrutiḥ kva ca śikheti deśitaḥ |
tatra tatra nihitāṅgulī-dalo
vallavī-kulam anandayat prabhuḥ ||132||

szerző: Kavi Sārvabhauma, versmérték: rathoddhatā

Mutasd meg, hol az arcod? Hol a szemed? hol van az orrod?
Hol van a fejed búbja? – ekképpen utasítva
a megfelelő helyre tette zsenge virágszirom ujjacskáját,
hogy megörvendeztesse az asszonyokat – a Legfelsőbb Úr.

idānīm aṅgam akṣāli
racitaṁ cānulepanam |
idānīm eva te kṛṣṇa
dhūli-dhūsaritaṁ vapuḥ ||133||

szerző: Sārvabhauma Bhaṭṭācārya, versmérték: anuṣṭubh

Az imént fürdettelek meg,
és gondosan be is kentelek.
És nézd csak, Krsna,
már megint por lepi a tested!

pañca-varṣam atilolam aṅgane
dhāvamānam alakākulekṣaṇam |
kiñkiṇī-valaya-hāra-nūpurai
rañjitaṁ namata nanda-nandanam ||134||

szerző: Āgama, versmérték: rathoddhatā

Öt éves, örökkön izeg-mozog, az udvaron
szaladgál föl s alá, kócos fürtjei a szemébe lógnak,
kösöntyűje, karperecei, nyakláncai és bokaláncai
csilingeltetésével játszik – hódoljatok Nanda kisfiának!

Krsna oltalmának magasztaló éneke

Vallabha ácsárja 1479–1531

kṛṣṇāśraya stuti

A Vallabha ácsárja nevéhez kötődő pusti-márg szampradája alapélménye Krsna oltalmának keresése. Ezt jelzi, hogy az iskola fő mantrája: śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama (Srí Krsna az én oltalmam).
A költeményt maga az ácsárja, Vallabha írta 1514-ben, egy tanítványának, Bula Misrának. Szilárd támpontot mutat, mikor minden éppen szétesik vagy összedől.


sarva-mārgeṣu naṣṭeṣu kalau ca khala-dharmiṇi |
pāṣaṇḍa-pracure loke kṛṣṇa eva gatir mama ||1||

A kali-korban, melyben minden ösvény tévút lett, mikor elzüllöttek a vallásos emberek is,
e hitetlenségben tobzódó világban egyedül Krsna az én oltalmam.

mlecchākrānteṣu deśeṣu pāpaika-nilayeṣu ca |
sat-pīḍāvyagra-lokeṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||2||

A barbárok által leigázott földön, hol csak a bűn ver tanyát
és közönyösek a jók kínlódásával szemben – egyedül Krsna az én oltalmam.

A barbárok által leigázott föld a muszlim hódításra utal.

gaṁgādi-tīrtha-varyeṣu duṣṭair evāvṛteṣv-iha |
tirohitādhi-deveṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||3||

Mikor a szent Gangá környékét, s más zarándokhelyeket is már mind ellepték a gonoszok,
mikor elrejtőztek az istenek is – egyedül Krsna maradt az én oltalmam.

ahaṁkāra-vimūḍheṣu satsu pāpānuvartiṣu |
lobha-pūjārtha-yatneṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||4||

Mikor még a jó embereket is összezavarja a hamis egojuk, a bűn bábjaivá lesznek,
és már az imádatukban is csak a kapzsiság vezérli őket – egyedül Krsna marad az én oltalmam.

aparijñāna-naṣṭeṣu mantreṣv-avratayogiṣu |
tirohitārtha-vedeṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||5||

A tapasztaláson túli tudás elsorvadásakor, mikor a jógík már nem törődnek sem a mantrákkal sem fogadalmaikkal,
mikor a védák valódi jelentése végképp ködbe vész – egyedül Krsna marad az én oltalmam.

Tapasztaláson túli tudás: a tudás, ami túl van az empírián. A megismerés módjai az empíria vagyis pratjaksa (prati-aksa, azaz a szem előtt), a más tapasztalataiból származó ismeret, vagyis paróksa (parah aksa, a szem mögött), s a meditáció, az aparóksa (paróksa elvetése). Isten fenséges imádatából fakadó felismerés az adhóksadzsa (a fenséges Visnu imádata), a rajongó istenszeretet felismeréseinek neve aprákrta (nem anyagi).

nānā-vāda-vinaṣṭeṣu sarva-karma-vratādiṣu |
pāṣaṇḍaika-prayatneṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||6||

Mikor a számtalan magyarázat tönkretette a rítusokat és fogadalmakat,
s a törekvés csupáncsak képmutatás, egyedül Krsna maradt az én oltalmam.

A törekvés csupáncsak képmutatás: a szóösszetétel kétféleképpen is értelmezhető, a törekvés képmutató, vagy törekvés van, ám a képmutató tevékenységre irányul.

ajāmilādi-doṣāṇāṁ nāśako'nubhave sthitaḥ |
jñāpitākhila-māhātmyaḥ kṛṣṇa eva gatir mama ||7||

Ő törli el Adzsámil és mások hibáit, ezt világosan láthattuk,
s ő nyilvánította meg teljes dicsőségét – egyedül Krsna az én oltalmam.

Adzsámil történetét a Bhágavata-purána hatodik éneke beszéli el. Adzsámil bráhmana sarj, aki ifjan rossz társaságba keveredik, és végképp elzüllik. Végül tolvajjá és csalóvá vált. Már idős emberként egyszer csak megpillantotta Jamarádzs szolgáit, akik kötéllel a kezükben érkeztek, hogy megfosszák életétől, s a lelkét magukkal hurcolják. Kétségbeesésében Nárájan nevű kisfia után kiáltott, ám ezzel akaratlanul is Nárájan nevét zengte. Nyomban megjelentek előtte Nárájan követei, hogy megoltalmazzák Jamarádzs szolgáitól. Adzsámil végighallgatta Jamarádzs szolgáinak és Nárájan követeinek párbeszédét, s ennek hatására megértette, milyen bűnöket követett is el korábban, szembenézett s leszámolt korábbi életével, és a szent név zengésének, és a meditációnak szentelte életét.

prākṛtāḥ sakala devā gaṇitānandakaṁ bṛhat |
pūrṇānando haris tasmāt kṛṣṇa eva gatir mama ||8||

Evilágiak az istenek mind! Míg a végtelen (Brahman) áldása felmérhető,
Hari maga a teljes gyönyör. Ezért egyedül Krsna az én oltalmam.

A dévák az anyagvilág működését irányító halandó lények, így áldásuk is csak evilági lehet.

viveka-dhairya-bhakty-ādi-rahitasya viśeṣataḥ |
pāpā-saktasya dīnasya kṛṣṇa eva gatir mama ||9||

Híján vagyok a megkülönböztetőképességnek, józan higgadtságnak, szeretetnek, s a többi jó tulajdonságnak,
a bűnhöz ragaszkodom csupán. E nyomorultnak Krsna az egyedüli oltalma.

sarva-sāmarthyasahitaḥ sarvatraivākhilārtha-kṛt |
śaraṇastha-samuddhāraṁ kṛṣṇaṁ vijñāpayāmy-aham ||10||

Ő minden hatalommal teljes, s bizony mindig kész megörvendeztetni híveit.
A nála menedéket keresőket megoltalmazó, felemelő Krsnához könyörgök!

Kész megörvendeztetni híveit: a szanszkrt eredetiben: akhila-artha-kṛt – „maradéktalanul vágyakat teljesítő”. A versben nyilván a hozzá könyörgő híve vágyainak teljesítéséről van szó. Az artha-kṛt további jelentése: gazdagító, gyarapító.

kṛṣṇāśrayam idaṁ stotraṁ yaḥ paṭhet kṛṣṇa-sannidhau |
tasyāśrayo bhavet kṛṣṇa iti śrī vallabho'bravīt ||11||

Ki Krsna közelében recitálja ezt a Krsna oltalmát magasztaló éneket,
ő bizony elnyeri Krsna menedékét – mondja Srí Vallabha.

Vallabhácsárja más versei a slókamálán:
- Navaratna („kilenc drágakő”), a pusti-márg iskola tanainak alapjait lefektető kilenc strófás költemény
- Csatuh-slókí („négy stófás” tanítás), az emberi élet céljairól
- Madhurástakam („mézes nyolcas”), Krsna mézédes magasztalása

Krsnástakam

A költeményt a hagyomány szerint Sankarácsárja írta.
A versmérték: pañcacāmara υ – υ – υ – υ – / υ – υ – υ – υ –


bhaje vrajaika-maṇḍanaṁ samasta-pāpa-khaṇḍanaṁ
sva-bhakta-citta-rañjanaṁ sadaiva nanda-nandanam |
supiccha-guccha-mastakaṁ sunāda-veṇu-hastakaṁ
anaṅga-raṅga-sāgaraṁ namāmi kṛṣṇa-nāgaram || 1||

Vradzsa legszebb ékességét, a bűnök sokaságának eltörlőjét imádom,
a hívei szívét örökkön megörvendeztetőt, Nanda fiacskáját.
Fején pávatoll bokréta, kezében széphangú fuvolája –
a szerelem végtelen óceánjának hódolok, a csintalan Krsnának!

anaṅga-raṅga-sāgara: az an-aṅga (testnélküli) szó a szerelemisten jelzője, akit Siva perzselt hamuvá egyetlen pillantásával, amikor ki akarta zökkenteni meditációjából. Átvitt értelemben: szerelem. A raṅga jelentése szín, árnyalat, vagy színpad, míg az összetétel utolsó tagja, a sāgara óceánt jelent (Sagara király nevéből, aki a puránák szerint az Indra által ellopott áldozati ló után kutatva felásta az óceán medrét). A szóösszetétel tehát a szerelem színeinek, vagy színpadának végtelen terére (óceánjára) utal.
kṛṣṇa-nāgara (csintalan Krsna): a nāgara szó szerint városit jelent… s mindent, ami a falusi embertől megkülönbözteti a városit. A szó a szövegösszefüggéstől függően utalhat udvarias, furfangos, vagy éppen züllött emberre is. Itt a gópík szíveit elrabló Krsnára vonatkozik.

manoja-garva-mocanaṁ viśāla-lola-locanaṁ
vidhūta-gopa-śocanaṁ namāmi padma-locanam |
karāravinda-bhū-dharaṁ smitāvaloka-sundaraṁ
mahendra-māna-dāraṇaṁ namāmi kṛṣṇa-vāraṇam || 2||

Megszabadítja a szerelemistent büszkeségétől, nagy szemeivel ide-oda pillant,
elűzi a pásztorok bánatát – a Lótuszszeműnek hódolok.
Lótuszkezeivel magasba emeli a hegyet, mosolygó pillantása szívet gyönyörködtető,
ő töri le a nagy Indra gőgjét – az oltalmazó Krsna előtt hódolok.

Megszabadítja a szerelemistent büszkeségétől, mert szépsége elhomályosítja a szerelemisten szépségét. Míg az oldalpillantás a szerelem jele, az ide-oda pillantó tekintet a nyugtalanságé, vagy a csapodárságé – a versben egyértelműen az utóbbi. A pásztorok bánatának elűzése, a hegy felemelése, Indra gőgjének letörése a Góvardhan hegy felemelésének történetét idézi. Ide kötődik a kṛṣṇa-vāraṇa is: a vāraṇa szó a vṛ – kiválaszt, körülölel, gátol gyökből származik, a cselekvés megnevezése. A szó így jelent akadályt, gátat, oltalmazást… ám elefántot is, így e versben fordítják elefántkirálynak is: „Krsnának, az elefántkirálynak hódolok”.

kadamba-sūna-kuṇḍalaṁ sucāru-gaṇḍa-maṇḍalaṁ
vrajāṅganaika-vallabhaṁ namāmi kṛṣṇa-durlabham |
yaśodayā sa-modayā sa-gopayā sa-nandayā
yutaṁ sukhaika-dāyakaṁ namāmi gopa-nāyakam || 3||

Fülében kibomlott kadamba-virág, kerek orcája elragadóan szép –
Vradzsa hajadonjai egyetlen kedvesének, a nehezen elérhető Krsnának hódolok.
A boldog Jasódá, Nanda, és a pásztorok sokasága kíséri őt,
ki mindenkire örömöt záporoz – a pásztorfiúk vezére előtt hódolok.

A kadamba fa virága 4-5 cm átmérőjű narancsos-vöröses gömb, ami édes illatot áraszt.
kṛṣṇa-durlabha (nehezen elérhető Krsna): a Brahma-szanhitá gyönyörű megfogalmazásában: vedeṣu-durlabham adurlabham-ātma-bhaktau – a védákkal oly nehezen megközelíthető, ám a lélek szeretetével könnyedén elérhető.

sadaiva pāda-paṅkajaṁ madīya mānase nijaṁ
dadhānam uttamālakaṁ namāmi nanda-bālakam |
samasta-doṣa-śoṣaṇaṁ samasta-loka-poṣaṇaṁ
samasta-gopa-mānasaṁ namāmi nanda-lālasam || 4||

Lótuszlába mindig gondolataim tavában virágzik,
orcája körül göndör fürtjei táncolnak – Nanda kisfiának hódolok.
Minden hiba kijavítója, minden világ táplálója,
minden pásztorfiú szíve – az örömbe belefeledkező előtt hódolok.

A manas jelentése gondolat, elme, így a mānasa jelentése melléknévként elmebéli, gondolatszülte, főnévként elme vagy szív. Ugyanakkor ez egy, a költeményekben újra meg újra felbukkanó tó neve is, ahová a hattyúk minden évben ellátogatnak. A strófa első sora ezt a képet idézi: gondolataim tavából (mānase) kihajtó lótusz nem más, mint Nanda kisfiának lótuszlába – hiszen folyton csak rá gondolok.
doṣa-śoṣaṇa (hiba kijavítója): szó szerint a hibák (doṣa) felszárítója. A doṣa másik jelentése testnedv, s így a felszárítás szóval kísérve a szóösszetétel az anyagi tulajdonságok, a világi létezés megszüntetésére is utal.
nanda-lālasa (örömbe belefeledkező): a lālasa szó szerint epekedőt, sóvárgót jelent, összetétel végén valamit élvező, valamibe belefeledkező, magát valaminek szentelő. Több fordítással találkoztam, mely a nanda szót Krsna apjának neveként értelmezte, s az összetételt Nanda örömeként értelmezte.

bhuvo bharāvatārakaṁ bhavābdhi-karṇa-dhārakaṁ
yaśomatī-kiśorakaṁ namāmi citta-corakam |
dṛganta-kānta-bhaṅginaṁ sadā sadāli-saṅginaṁ
dine dine navaṁ navaṁ namāmi nanda-sambhavam || 5||

Megjelenik e világban, hogy megszabadítsa a Földet terhétől. A létóceán kormányosa ő,
Jasódá kicsiny fiacskája – a szívrablónak hódolok.
Szépséges szemei nyughatatlanul pillantanak jobbra-balra. Méhecskék rajának döngicsélése kíséri –
Nanda fia, a nap mint nap új és új kedvteléseknek örvendő előtt hódolok.

bhuvo bharāvatāraka: Megjelenik (avatāraka) e világban, hogy megszabadítsa (tāraka, megmentő) a Földet terhétől (bhuvaḥ bhara). A Bhágavata-purána elbeszélése szerint:
bhūmir dṛpta-nṛpa-vyāja-daityānīka-śatāyutaiḥ | ākrāntā bhūri-bhāreṇa brahmāṇaṁ śaraṇaṁ yayau ||
Mikor a büszke, magukat királyok mutató démonok seregeinek megszámlálhatatlan sokasága / nyomasztó terhének súlya rakódott rá, a Föld Brahmához fordult menedékért. (Bhág. 10.1.17.) Brahmá és kísérete ekkor a tejóceán partjához ment, s onnan könyörgött Visnuhoz – így Krsna megjelenésének egyik külsődleges oka a föld terhének könnyítése volt.
citta-coraka (szívrabló): más szövegváltozatban: dugdha-coraka, a tej tolvaja.
dṛg-anta-kānta-bhaṅgina: szem-sarokból szépségesen hullámzó – az oldalpillantások a szerelem jele (lásd 2. vers). Más szövegváltozatban dṛg-anta-krānta-bhaṅgina, a kānta (kedvelt, kedves, szép) helyett a krānta –bejárt szó áll: szem-sarkait bejárva hullámzó.
āli-saṅgina (méh-társaságú): Krsna virágfüzére körül mindig méhek döngicsélnek, ők a nektár kortyolgatásától megittasult szentéletű bölcsek.

guṇākaraṁ sukhākaraṁ kṛpākaraṁ kṛpāparaṁ
suradviṣan-nikhaṇḍanaṁ namāmi gopa-nandanam |
navīna-gopa-nāgaraṁ navīna-keli-lampaṭaṁ
namāmi megha-sundaraṁ taḍit-prabhā-lasat-paṭam || 6||

Ő a jótulajdonságok kútfője, az öröm forrása, a könyörület kincses bányája, a legegyüttérzőbb,
az istenek ellenségeinek elpusztítója – a pásztorok megörvendeztetőjének hódolok.
Csintalan, ifjú pásztorlegény, a mindig új játékokba merülő,
ruhája akár a villám ragyogó fénye – az esőfelhőszínű szépség előtt hódolok.

guṇa-ākara: a szanszkrt szövegben az ākara szó bányát jelent, átvitt értelemben valaminek a forrását.

samasta-gopa-nandanaṁ hṛd-ambujaika-modanaṁ
namāmi kuñja-madhya-gaṁ prasanna-bhānu-śobhanam |
nikāma-kāma-dāyakaṁ dṛg-anta-cāru-sāyakaṁ
rasāla-veṇu-gāyakaṁ namāmi kuñja-nāyakam || 7||

A pásztorfiúk megörvendeztetőjének, a szívbéli lótusz egyetlen örömének,
a ligetbéli tisztáshoz sietőnek, a szelíden sütő napnak hódolok.
Ő minden vágy betöltője, ki szeme sarkából lövelli pillantásai szépséges nyilait,
a csodás fuvolajátékos – Vradzsa ligetei hőse előtt hódolok.

vidagdha-gopikā-mano mano-jña-talpa-śāyinaṁ
namāmi kuñja-kānane pravṛddha-vahni-pāyinam |
kiśora-kānti-rañjitaṁ dṛg-añjanaṁ suśobhitaṁ
gajendra-mokṣa-kāriṇaṁ namāmi śrī-vihāriṇam || 8||

Az okos és huncut fejőslánykák szíve-lelkének, kedvesei szívének ágyán heverőnek,
a tomboló erdőtűz elnyelőjének hódolok.
Kisfiús bája elragadó, szemeit fekete festék ékesíti, díszei szépségesek –
Srí hitvese, a Gadzséndrának szabadulást hozó előtt hódolok.

yadā tadā yathā tathā tathaiva kṛṣṇa-sat-kathā
mayā sadaiva gīyatāṁ tathā kṛpā-vidhīyatām |
pramāṇikāṣṭaka-dvayaṁ japaty-adhītya yaḥ pumān
bhavet sa nanda-nandane bhave bhave su-bhaktimān || 9||

Énekeltem Krsna dicsőségéről – hozzon kegyet reánk bármikor s bárhogyan!
Ki [e két,] hiteles írásokon alapuló költeményt zengi és tanulmányozza, abban minden születésében ébredjen szívbéli szeretet Nanda kisfia iránt.

Rúpa gószvámí: Himnusz Krsna tíz szerelmetes nevével

Rūpa gosvāmī: śrī-kṛṣṇasya śrī-līlāmṛta-nāmaka-daśa-nāma-stotram

Rúpa gószvámí költeményét a Sztava-málában (Himnusz-füzér) olvashatjuk, a címe egészen pontosan: „Himnusz, Srí Krsna kedvtelései nektárjával áradó tíz nevével”. A költemény első öt strófája sorolja Krsna tíz nevét, az utolsó strófa a himnuszoknál szokásos áldás az olvasóra. A műfaj erős megkötést jelent: minden strófa két név, egyszerű alanyesetben. E száraz merevséget a versek csengő-bongó hangzása, a téma szépsége, a metaforák finomsága és a szárnyaló szóösszetételek oldják. A precíz fordítás a név összetett szóval való visszaadása volna, például az első név (az első félversben) így hangzik: „Fuvolaszóval-Rádhiká-szívét-mámorosító-mézözön”. A szanszkrt nyelvben (különösen a klasszikus szanszkrtban) megszokott az ilyen nem bevett szóösszetételek használata... ehelyett megkíséreltem az eredeti szövegtől nem túlságosan elrugaszkodva kifejteni a nevek jelentését.

rādhikā-hṛdayonmādi-vaṁśī-kvāṇa-madhu-cchaṭaḥ |
rādhā-parimalodgāra-garimākṣipta-mānasaḥ ||1||

Fuvolájának hangja Rádhiká szívét mámorosító mézözön,
gondolatait a Rádhából áradó finom illatáram bűvöli el.
 
 A mānasa szó a manas-ból képzett melléknév: jelentése mentális, gondolati, ám a szó főnévként is használatos, a szív, vagy a gondolat megjelölésére. Rádhiká illata megolvasztja Krsna szívét, és ennek emlékét újra meg újra felidézve a gondolatait is. Az udgāra (itt kibocsájtás, kiáradás értelemben) szó nyomatékosítja, hogy az illat nem egyszerűen Rádhá illatszeréből, hanem magából Rádhából árad.

kamra-rādhā-mano-mīna-vaḍiśīkṛta-vibhramaḥ |
prema-garvāndha-gāndharvā-kilakiñcita-rañjitaḥ ||2||

Az epekedő Rádhá szívének halacskája kecses mozdulatai horgára akad,
civódó évődéssel örvendezteti meg a szerelemtől és büszkeségtől elvakult Rádhát.
 
Rádhá jelzője – kamra – epekedőt, és gyönyörűt is jelent egyszerre.
A kilakiñcita a szerelmesben ébredő érzelem, mikor párja évődve felette állónak mutatja magát. Ilyen érzelem ébred Rádhában, mikor Krsna és a pásztorfiúk megállítják a piacra siető gópíkat, és vámot követelnek. Vagy virágot szeretne szedni, ám Krsna megtiltja, hogy a virághoz érjen. A megszégyenítettség, dac, büszkeség, félelem érzései keverednek ilyenkor a szerelemmel.

lalitāvaśya-dhī-rādhā-mānābhāsa-vaśīkṛtaḥ |
rādhā-vakrokti-pīyūṣa-mādhurya-bhara-lampaṭaḥ ||3||

A pajkos és makrancos Rádhá tettetett féltékenysége teszi engedelmessé,
Rádhá csalafinta szavainak ambróziás ízeinek árjára sóvárog.

mukhendu-candrikodgīrṇa-rādhikā-rāga-sāgaraḥ |
vṛṣabhānu-sutā-kaṇṭha-hāri-hāra-harin-maṇiḥ ||4||

Holdorcájának sugarai duzzasztják Rádhiká szerelmének óceánját,
tündöklő zafír ő a Vrsabhánu leányának nyakát ékesítő gyöngysoron.
 
 Az óceán vizét a Hold vonzereje duzzasztja, az első kép erre utal. A negyedik páda harin-maṇi-t említ, szó szerint „zöld drágakőként”, azaz smaragdként utal Krsnára. Ám Krsna nem zöldes színű! Rúpa gószvámí másik művére, az Uddzsvala-nílamani (A lángoló szerelem zafírja, az ujjvala fellángolót jelent, de szerelmet is, a nīla-maṇi jelentése pedig kék drágakő, azaz zafír) címére emlékezve talán nem követek túl nagy hibát, ha tündöklő zafírént utalok rá. E név még egy rejtett utalással bír: az ékkő legszebben a nap fényében csillog, ezért említi a szerző Rádhát itt Vrsabhánu leányaként – a bhánu szó jelentése ugyanis Nap, Vrsabhánu neve annyit tesz: Napvezér. Krsna a Napleány fényében tündököl igazán.

phulla-rādhā-kamalinī-mukhāmbuja-madhuvrataḥ |
rādhikā-kuca-kastūrī-patra-sphurad-uraḥ-sthalaḥ ||5||

Rádhá lótuszorcáján kibomlott virága körül döngicsélő méhecske ő,
mellkasán Rádhiká keblének pézsmája csillog.

A lótuszvirágba záródó méhecske képe a szanszkrt költészet jól ismert toposza, hasonlóképpen a második kép is: Rádhá pézsma-illatszere most Krsna mellkasán csillog, azaz az imént még szorosan átölelték egymást.

iti gokula-bhūpālī-sūnu-līlā-manoharam |
yaḥ paṭhen nāma-daśakaṁ so’sya vallabhatāṁ vrajet ||6||

Ím, ezek Gókula ura fiának elbűvölő kedvtelései.
Ki e verseket olvassa, kedvessé válik néki!

Rúpa gószvámí: Srí Srí Rádhá-Mádhava nyolc páros-neve

śrī-śrī-rādhā-mādhavayor nāma-yugalāṣṭakam

Rúpa gószvámí verse az isteni pár néhány nevét veszi számba – minden strófával egyre beljebb lépve. Rádhá-Dámódar, Rádhá-Mádhava a fenséges isteni pár nevei. E nevek többféleképpen is értelmezhetők, s a rákövetkező strófák fényében ezek tűnnek a távolabbi megközelítésnek – Dámódar az Úr, kinek köldöke tavában nyíló lótuszvirág a mindenség otthona , Mádhava pedig a szerencseistennő férje, kit hallgatással, meditációval és jógával lehet megközelíteni . A második strófa nyilvánvalóan a kisgyermekek baráti hangulatát idézi, míg a harmadik a szerelmes kedvteléseket.

rādhā-mādhavayor etad vakṣye nāma-yugāṣṭakam |
rādhā-dāmodarau pūrvaṁ rādhikā-mādhavau tataḥ ||1||

Rádhá-Mádhava nyolc páros nevét zengem most el,
Elsőként (1) Rádhá-Dámódar, majd (2) Rádhá-Mádhava,

vṛṣabhānu-kumārī ca tathā gopendra-nandanaḥ |
govindasya priya-sakhī gāndharvā-bāndhavas tathā ||2||

(3) Vrsabhánu leánykája és a pásztorok vezérének kisfia,
(4) Góvinda kedves barátnője és Gándharvá barátja.

nikuñja-nāgarau goṣṭha-kiśora-jana-śekharau |
vṛndāvanādhipau kṛṣṇa-vallabhā-rādhikā-priyau ||3||

(5) A liget csalafinta hősei, (6) Vradzsa ifjúságának koronái,
(7) Vrndávan uralkodópárja, (8) Krsna szíve választottja, Rádhiká kedvese.

nikuñja-nāgarau: A nāgara szó szerint városit jelent, és – kontextustól függően – minden mást is, amit a városiaknak tulajdonítanak: előzékenységet vagy éppen kicsapongó romlottságot, és főleg gyors felfogóképességet, éleseszűséget, csalafintaságot. Nāgara: ez szokásosan a gópíkat elcsábító Krsna jelzője, ám Rádhá nem egyszerű fejőslányka, évődő furfangban maga mögé utasítja Krsnát.

Rághava-jádavíjam 1.

A Srí szampradája egyik jeles alakja Veṅkaṭādhvari kavi (1590 – 1660). Versének címe Rāghava-yādavīyam, azaz: A jádavás Ráma. A cím rögtön magyarázatra szorul. Raghu a Nap-dinasztia egyik híres királya, az ő leszármazottai a rághavák, de Rághava Rámacsandra neve is, hiszen ő is a napdinasztia uralkodójának fiaként született. Jadu a Hold-dinasztia kiválósága, a jádavák őse. Krsna is a Hold-dinasztia szülötte, így Jádava Krsna egyik neve. A jádavíja a Jádava névből képzett melléknév, így: A krsnás Ráma. A furcsa cím magyarázata a vers különlegessége. A harminc strófás költemény minden versszaka oda- és visszafelé is olvasható. A szokásos módon olvasva Rámát magasztaló vers, ám ha visszafelé olvassuk a strófákat, Krsnát magasztaló szöveggel találkozunk – a költemény a Páridzsáta fa Indra mennyéből való elrablásának története.

Ízelítőként íme az első strófa.

vande'haṁ devaṁ taṁ śrītaṁ rantāraṁ kālaṁ bhāsā yaḥ |
rāmo rāmādhīr āpyāgo līlāmārāyodhye vāse ||1||

vande – magasztalom; aham – én; devam – istent; tam – őt; śrī-itam – Sríért elment; rantāram – örvendezőt; kālam – időt; bhāsā – dicsőséggel, pompával; yaḥ – aki; rāmaḥ – Ráma; rāmā-dhīḥ – Rámára (itt Szítá neve, ám a szó eredeti jelentésében szép nőt, feleséget jelent) gondoló; āpya-agaḥ – átkelt a hegyen („elérhető hegy”); līlām – kedvtelést; āra – elért [ṛ]; ayodhye – Ajódhjában; vāse – hajlékán
 
 Az Urat magasztalom, ki elment Srí után, hogy aztán véle örvendhessék fény és ragyogás közepette.
Ő Ráma, aki Szítán merengve kelt át a hegyen, hogy Ajódhjábéli palotájába visszatérve hódoljon kedvteléseinek.

Visszafelé olvasva a szöveget a szanszkrt nyelv írásmódjának megfelelően szótagokat olvasunk. Így a strófa utolsó pádájának szótagjai: lī-lā-mā-rā-yo-dhye-vā-se visszafelé olvasva: se-vā-dhye-yo-rā-mā-lā-lī, a teljes versszakot tekintve:

sevādhyeyo rāmālālī gopyārādhī mārāmorāḥ |
yassābhālaṁkāraṁ tāraṁ taṁ śrītaṁ vande'haṁ devam ||1||
 
sevā-dhyeyaḥ – szolgálandó és meditálandó; rāmā-lālī – kedvesét cirógató; gopyā-ārādhī – fejőslánykák által imádott; mā-ārāma-urāḥ – Laksmí öröm-mellkasú; yaḥ – aki; sa-ābhā-alaṁkāram – tündöklő díszekkel; tāram – hangosan; tam – őt; śrī-itam – Srível haladót; vande – magasztalom; aham – én; devam – istent 
Szolgálat és meditáció révén közelíthető meg – ő a kedvesével pajkosan játszadozó, a fejőslánykák imádottja, kinek a szerencseistennő boldogan pihen a mellkasán.
Tündöklő díszekkel megjelenő Laksmí párját magasztalom hangos örömmel, mert ő Isten!


hasonló versek Rúpa gószvámítól:
    · játékos versek a játékos Istenről
    · nnnnnnnn…
    · oda és vissza
    · oda és vissza, le és fel

Himnusz, a Srí Krsna kedvtelései nektárjával áradó tíz névvel

śrī-kṛṣṇasya śrī-līlāmṛta-nāmaka-daśa-nāma-stotram

Rúpa gószvámí költeménye Krsna tíz nevét sorolja fel, Rádhá és Krsna szerelmes kedvteléseire emlékezve. A puránák többnyire* sakti-saktimán-ként beszélnek Rádháról és Krsnáról: Rádhá a sakti (erő, energia, képesség), míg Krsna e sakti birtokosa. Így Rádhá alárendelt, míg Krsna uralkodó. Rúpa gószvámí megközelítése alapvetően más: Rádhá és Krsna kölcsönösen elvarázsolják egymást.

rādhikā-hṛdayonmādi-vaṁśī-kvāṇa-madhu-cchaṭaḥ |
rādhā-parimalodgāra-garimākṣipta-mānasaḥ ||1||

Fuvolája méz-szavával mámorítja Rádhiká szívét,
ám gondolatai csak a Rádhából áradó elbűvölő illat körül forognak.

kamra-rādhā-mano-mīna-baḍiśīkṛta-vibhramaḥ |
prema-garvāndha-gāndharvā-kilakiñcita-rañjitaḥ ||2||

Dévaj bolondozása a horog, ami elragadja a gyönyörű Rádhá szívének halát,
őt pedig a szerelmes büszkeségétől elvakult Gándharvá évődése teszi boldoggá.
 

 A Gópála-tápaní-upanisad Gándharvá névem említi Rádhát.

lalitāvaśyadhī-rādhāmānābhāsa-vaśīkṛtaḥ |
rādhā-vakrokti-pīyūṣa-mādhurya-bhara-lampaṭaḥ ||3||

Leigázza a kacér és engesztelhetetlen Rádhá színlelt féltékenységből fakadó haragja,
míg csupán Rádhá csalafinta szavainak nektár-édességének megízlelésére sóvárog.

mukhendu-candrikodgīrṇa-rādhikā-rāga-sāgaraḥ |
vṛṣabhānu-sutā-kaṇṭha-hāri-hāra-harin-maṇiḥ ||4||

A hold-orcájából kiáradó ragyogás (kavarja fel) Rádhiká szerelmének óceánját,
ám ő Vrsabhánu leányának nyakát ékesítő gyönyörű füzér smaragdja.

A Hold vonzereje a tengerek árapályának oka, hasonlóképpen Rádhá szerelmének óceánjában keltett mindig megújuló kiáradás oka Krsna orcájának holdsugara.

phulla-rādhā-kamalinī-mukhāmbuja-madhuvrataḥ |
rādhikā-kuca-kastūrī-patra-sphurad-uraḥ-sthalaḥ ||5||

Ő a Rádhá kinyílt lótuszvirághoz hasonlatos orcája körül döngicsélő méhecske,
mellkasát a Rádhiká keblén illatozó mósusz ékesíti.

iti gokula-bhūpālī-sūnu-līlā-manoharam |
yaḥ paṭhen nāma-daśakaṁ so’sya vallabhatāṁ vrajet ||6||

Ím Gókula hercegének elragadó kedvtelései.
Aki e tíz nevet olvassa, kedvessé válik az Ő számára.

* Rádhá-Krsna kapcsolatát a fenséges Krsnát imádó hangulatban bemutató részletek a Brahma-vaivarta puránából:
- fohász Rádhá neveivel – a fenséges Rádhárání
- Rádhá és a védák (a Rádhá és Krsna házasságát elbeszélő 4.15. fejezetből)
Ellenpélda a Brahmánda-puránából való Rádhá-sztótram mely Krsna Rádhát magasztaló szavait idézi

Gópálguru gószvámí mahámantra magyarázata

ajñāna-tat-kārya-vināśa-hetoḥ
sukhātmanaḥ śyāma-kiśora-mūrteḥ |
śrī-rādhikāyā ramaṇasya puṁsaḥ
smaranti nityaṁ mahatāṁ mahāntaḥ ||1||

A tudatlanságot, s annak minden következményét megsemmisítő, boldogság-lényegű kékesfekete fiúcskára,
Srí Rádhiká örömére emlékeznek mindig a szentek, a kiválók legkiválóbbjai.

Az első két strófa bevezető: a komoly törekvő a nagyszerű szentek révén jut hozzá a három névből álló mantrához. Ám az első strófa első három pádája máris a kommentár része: Hari, Krsna és Ráma neveinek magyarázata. Hari a tudatlanságnak s a tudatlanság következményeinek elvevője, megsemmisítője (4. strófa), Krsna a kékesfekete testű fiúcska (11. strófa), Ráma pedig Rádháraman, Rádhikát boldoggá tevő Krsna (14. strófa).

vilokya tasmin rasikaṁ kṛtajñaṁ
jitendriyaṁ śāntam ananya-cittam |
kṛtārthayante kṛpayā suśiṣyaṁ
pradāya nāma-traya-yukta-padyam ||2||

Látva, hogy örömét leli benne, hálás, érzékeit fegyelmező, békés, és nincs más vágya,
könyörületesen sikeressé teszik az erényes tanítványt, megajándékozva őt a három névvel ékes verssel.

A bevezetőt követő strófák a három név, Haré, Krsna és Ráma értelmezései.
A Haré szó két jelentésű: hímnemben Hari, nőnemben Hará megszólítása. A 3-5 versek Hari nevének jelentéseit tárgyalják, majd a 6-8. versek Rádhá neveként, Haráként értelmezik a Haré szót. A rákövetkező három vers (9-11.) Krsna nevének jelentésárnyalatait bontja ki. A 12-13. versek a Ráma szó általánosabb jelentéseit vizsgálják meg, majd a 14-15. versek pedig a Rádhát boldoggá tevő (Rádháraman) Krsna neveként magyarázzák a Ráma nevet.

harir harati pāpāni duṣṭa-cittair api smṛtaḥ |
anicchayāpi saṁspṛṣṭo dahaty eva hi pāvakaḥ ||3||

Hari elveszi [harati] még a gonosz szándékkal reá emlékezők bűneit is,
miként a véletlenül megérintett tűz is perzsel.

A következő versek a Haré szót értelmező idézetek. E strófa a Brhan-náradíja-purána 1.11.100. verse, részlet Sukra és Bali beszélgetéséből.

vijñāpya bhagavat-tattvaṁ cid-ghanānanda-vigraham |
haraty avidyāṁ tat-kāryam ato harir iti smṛtaḥ ||4||

Az isteni igazságot, a Legfelsőbb Lélek gyönyör-formáját felfedve
elveszi [harati] a tudatlanságot s annak következményeit, ezért Harinak nevezik.

A tudatlanság (avidjá), a lelki mivoltunkkal kapcsolatos tudatlanságot jelenti - Patanydzsali definíciója szerint: az ideiglenest, tisztátalant, szenvedéssel járót, anátmát öröknek, tisztának, örömtelinek, átmannak tudni. (Jóga-szútrák 2.5.) Annak felismerése, hogy örökkön létező, tudatos és örömlényegű lények vagyunk (szat-csit-ánanda) véget vet e tudatlanságnak. Mi a felismerés módja? Megélése annak, hogy Istenhez tartozunk: az isteni, Abszolút Igazság (bhagavat-tattva), a teljes tudatosság (csit-ghana), és gyönyörlényegű forma (ánanda-vigraha) megpillantása e felismeréshez vezet el.
E slóka (és a kommentár több másik verse is) fellelhető Dzsíva gószvámí mahámantra kommentárjában.

athavā sarveṣāṁ sthāvara-jaṅgamādīnāṁ tāpatrayaṁ haratīti hariḥ | yadvā divya-sadguṇa-śravaṇa-kathana-dvārā sarveṣāṁ viśvādīnāṁ mano haratīti | yadvā sva-mādhuryeṇa koṭi-kandarpa-lāvaṇyena sarveṣāṁ avatārādīnāṁ mano haratīti hariḥ | hari-śabdasya saṁbodhane he hare ||5||

És megszünteti [harati] a mozdulatlan és mozgó lények háromféle szenvedését, ezért Hari az ő neve. Csodás isteni tulajdonságai hallása és elbeszélése révén mindenki gondolatait vonzza [harati], ezért is Harinak hívják. Kedvességével, és a milliónyi szerelemistent elhomályosító szépségének vonzerejével pedig még az avatárok szívét is elragadja [harati], ezért is Harinak nevezik. Hari pedig megszólítva: óh, Haré!

A szöveg a versidézetek közé ékelt prózai kommentár, melyben a háromlépcsős fokozatosságot fedezhetjük fel: Hari megszünteti minden lény szenvedését (a háromféle szenvedés: az önmagunktól, a másoktól, és a déváktól eredő fájdalom). A lények némelyike befedett tudattal létező ösztönlény – Hari az ő szenvedéseiknek is véget vet. A tudattal bíró lények – emberek, dévák – gondolatait elragadja, és magához vonzza, ám szépsége és kedvessége még az avatárokat is lenyűgözi.

rāsādi-prema-saukhyārthe harer harati yā manaḥ |
harā sā gīyate sadbhir-vṛṣabhānu-sutā parā ||6||

A rásza tánc, s a többi szerelmes gyönyör révén megfosztja [harati] Harit (józan) értelmétől,
Vrsabhánu nagyszerű leányát a szentek ezért Hará néven éneklik meg.

A manas jelentése elme, értelem, de szív is. Így a harati manas kétféleképpen is fordítható: „megfosztja értelmétől”, vagy „elragadja szívét”. A következő két vers hasonlóan két jelentésű.

svarūpa-prema-vātsalyair-harer-harati yā manaḥ |
harā sā kathyate sadbhiḥ śrī-rādhā vṛṣabhānujā ||7||

Szerető rajongásával megfosztja [harati] Harit (józan) értelmétől,
a szentek ezért Vrsabhánu leányát Harának nevezik.

harati śrī-kṛṣṇa manaḥ kṛṣṇāhlāda-svarūpiṇī |
ato haretyanenaiva śrī-rādhā parigīyate ||8||
ityādinā śrī-rādhā-vācaka-harā-śabdasya saṁbodhane hare ||

Elragadja [harati] Srí Krsna szívét ő, Krsna gyönyörének megtestesítője,
ezért Srí Rádhát Haráként magasztalják.
E versek Srí Rádhát Hará néven említik, megszólítva: Haré!

kṛṣir bhūr-vācakaḥ śabdo ṇaś ca nirvṛti-vācakaḥ |
tayor aikyaṁ paraṁ brahma kṛṣṇa ity abhidhīyate ||9||

A „krs” létezést jelent, a „na” az elcsendesülés örömére [nirvrti] utal,
e kettő együtt a legfőbb Brahman neve: Krsna.

A verset ebben a formában idézi a Csaitanja-csaritámrta 2.9.30. Az első két páda Mahábhárata ötödik könyvében (az Udjóga-parvában) a 68.5 vers első fele, melyben Dhrtarástra kérésére Szanydzsaja beszél Krsna, a Legfelsőbb Személy neveiről. A folytatás ekképp szól: kṛṣṇas tadbhāvayogāc ca kṛṣṇo bhavati śāśvataḥ – Krsna: és amazok kapcsolódásából Krsna lesz, az örökkévaló.
A nirvrti „abbahagyás” szó (nir – vmitől mentes; vṛt – halad, fordul) többféleképpen értelmezhető, a gaudíja magyarázók többnyire a gyönyör, boldogság szavakkal fordítják. A szó a világi aktivitás abbamaradására, s az ebből fakadó nyugodt örvendezésre utal. A létezéssel szemben (bhú – létezés) jelentheti az evilági lét megszűnését, az üdvösséget, esetleg felvethető még a nemlétként való értelmezés is (nir – vmitől mentes; vṛt – van, létezik, él), ekkor Krsna, a Legfelsőbb, a lét és nemlét teljességét is jelenti, miként a Bhagavad-gítában (9.19) is, ahol Krsna ezt mondja: amṛtaṁ caiva mṛtyuś ca sad asac cāham arjuna – én vagyok a halhatatlanság és a halál is, a lét és a nemlét is, Ardzsuna.
A verset több mahámantra-kommentár is idézi.

īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ sac-cid-ānanda-vigrahaḥ |
anādir ādir govindaḥ sarva-kāraṇa-kāraṇam ||10||

A legfőbb Isten Krsna, a lét-tudat-gyönyör-forma,
ő Góvinda, a kezdetnélküli, ki maga a kezdet, minden ok végső oka.

A vers a Brahma-szanhitá 5.1. verse.

ānandaika-sukhaḥ śrīmān śyāmaḥ kamala-locanaḥ |
gokulānandano nanda-nandanaḥ kṛṣṇa īryate ||11||
kṛṣṇa-śabdasya saṁbodhane kṛṣṇa ||

A páratlan gyönyört s boldogságot, a dicső lótusz-szemű Sjámát,
Nanda fiacskáját, Gókula megörvendeztetőjét, Krsnának hívják.
Krsna neve megszólítva: Krsna!

Dzsíva gószvámí kommentárja csekély eltéréssel (śrīmāṇ helyett svāmī) ugyanezt a verset közli.

rā-śabdoccāraṇāt devi bahir niryānti pātakāḥ |
punaḥ praveśakāle tu makāraśca kapāṭavat ||12||

Kedves Déví, a „rá” szótag kimondása után a bűnök mind (kapun) kívül kerülnek,
sőt, ha nyomban utána a „ma” szótag (is elhangzik), az ajtó is (végérvényesen bezáródik).

A verset Siva mondja Párvatínak, a Déví itt Párvatí megszólítása.

ramante yogino'nante satyānanda-cid-ātmani |
iti rāma-padenādaḥ para-brahmābhidhīyate ||13||

A misztikusok az örök létezésben, a gyönyörteli és tudatos lélekben örvendeznek [ramanté],
ezért őt, a legfőbb Brahmant, a Ráma névvel illetik.

Az anante satyānanda-cid-ātmani más olvasatban: anante satya-ānanda-cit-ātmani – az örökkévaló, igazság gyönyör és tudatos természetű lélekben.
A vers a Rámatápaní-upanisadból való (1.1.6.). Idézi a Csaitanja-csaritámrta 2.9.29., továbbá a Padma-purána is, melyben a Rámacsandra száz nevét magasztaló himnuszban ez a nyolcadik vers. Dzsíva gószvámí mahámantra-kommentárja is idézi.

vaidagdhī sāra-sarvasvaṁ, mūrta-līlādhidaivatam |
śrī-rādhāṁ ramayan nityaṁ rāma ity abhidhīyate ||14||

A szépség és elmésség mindenek felett álló teljességét, a szerelmes kedvtelések uralkodó istenét,
a Rádhikát mindig boldoggá tevőt [ramajan], Rámának nevezik.

A vers idézet a Brahmánda-puránából (Uttara-khanda 6.55.), Dzsíva gószvámí kommentárja is idézi.

śrī rādhāyāścittamākṛṣya ramate krīḍatīti rāmaḥ rāma-śabdasya saṁbodhane rāma tathā hi | krama-dīpikāyāṁ candraṁ prati śrī-kṛṣṇaḥ ||
mama nāma-śatenaiva rādhā-nāma saduttamam |
yaḥ smarettu sadā rādhāṁ na jāne tasya kiṁ phalam ||15||

Srí Rádhá szívét vonzva örvend [ramaté], s játszik Ráma, s Ráma neve megszólítva: Ráma! A Krama-dípikában Srí Krsna így szól Csandrához:
A nevemnél százszorosan kiválóbb Rádhá neve,
nem is tudom, mi lehet a gyümölcse, ha valaki mindig Rádhára emlékezik!

A Krama-dípiká a Nimbárka-szampradája jeles mesterének, Késava Ácsárjának műve.

Gópálguru gószvámí további mahámantra magyarázatai:
- a bebocsátásért fohászkodó hívő imája
- az isteni pár együttlétének hangulatában

További mahámantra kommentárok

Bála-Mukunda

A Bhágavata-purána 12. énekének három fejezete Mrkandu fiának, Márkandéjának történetét beszéli el. Márkandéja hosszú életű látnok bölcs, rsi. Miután beavatást kapott a tanba, fogadalmat tett a vezeklő életmódra: egyszerű brahmacsárí életet élt, s oly elszántan hogy a halált is legyőzte. Mikor Indra tudomást szerzett Márkandéja szigorú, fegyelmezett életéről, megpróbálta megingatni őt: mennyei énekeseket és táncosnőket, sőt, magát szerelemistent is elküldte, hogy kizökkentsék Márkandéját meditációjából - ám minden próbálkozásuk kudarcot vallott.
Márkandéja állhatatosságát látva Nara és Nárájan rsik, Visnu avatárjai is megjelentek Márkandéja kunyhójánál. Márkandéja odaadó szeretettel fogadta vendégeit, imáit ajánlotta fel. Nara és Nárájan áldását ígérte, Márkandéja pedig elmondta: az illúzió-keltő energia működését szeretné látni - hiszen az evilági lét az illúzió markában van, ezért megértésre így tehet szert.
Hogy mi történt ezután, miként élte át Márkandéja a világvégét, s mit látott eközben, azt a Bhágavata-purána 12.9. fejezetében olvashatjuk:

7. Szúta szólt: “Úgy legyen!” – szólt a mindenható Úr, miután a bölcs így magasztalta és imádta Őt, majd pedig mosolyogva Badarikásram felé vette útját, óh, Saunaka.

Visvanáth Csakravartí kommentárjáben hozzáteszi: azért húzódott mosolyra az Úr szája, mert az illúziókeltő energia látása általában az evilági lét és szenvedés oka - ám nem tagadta meg híve kérését, hanem úgy teljesítette, hogy a bölcs iránta való ragaszkodása még hevesebb legyen.

8-9. Márkandéja (minden percben) hőn óhajtott céljára (Májá megpillantására) gondolt, majd ő is hajlékára indult. Mindenütt az Úr Harit látta: a szent tűzben, a Napban s a Holdban, a föld-, víz-, lég-elemben s az éterben és saját szívében is, s gondolatban (válogatott) fölajánlásokkal imádta Őt. Olykor azonban olyannyira hatalmába kerítették transzcendentális érzelmei, hogy megfeledkezett még az Úr imádatáról is.
10. Óh, (Saunaka) bráhmana, Bhrguk ékessége! Egy este a bölcs éppen az Úr imádatával foglalatoskodott a Puspabhadrá-folyó partján, mikor hirtelen félelmetes szélroham kerekedett.
11. A félelmetesen bömbölő szélroham nyomán ijesztő fellegek gyülekeztek az égen. Dörgött, villámlott, s úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna.
12. Majd pedig a négy égtáj felől az óceánok már-már elönteni látszottak a szárazföldet. Félelmetes örvények kavarogtak, a vihar magasra korbácsolta a hullámokat, morajlott a víz, s nyüzsögtek benne a rettentő szörnyek.
13. A bölcs szívét aggodalom fogta el és rémülten szemlélte a már-már víz alá kerülő szárazföldet, az égigérő hullámoktól, villámoktól és égzengéstől kínzott, külső és belső gyötrelmeknek kitett négyféle (elevenszülő, tojásrakó, verejtékből, illetve földből sarjadó) teremtett lényt s önmagát.
14. Amíg így szemlélődött, a szélvihartól felkorbácsolt vizű, félelmetes hullámokat hányó határtalan óceán, amit a szakadatlan esők vize is duzzasztott, elöntötte az egész Földet, kontinenseivel (Dvípáival), vidékeivel (a varsákkal) s hegyeivel egyetemben.
15. Az egész univerzum - a föld, a levegőég, a mennyek és a világító égitestek (s az összes teremtmény) - szerte a négy égtájon víz alá került. Egyedül a nagy bölcs, Márkandéja maradt életben, s szinte eszét vesztett, vak lényként sodródott, a hullámok összegubancolódott hajába kapaszkodtak.
16. Éhség és szomjúság gyötörte, alligátorok és cetek kísérték, a vihar s a hullámok cibálták. Egyre kimerültebb lett, s a végtelen sötétségben a bölcs nem észlelte sem az égtájakat, sem az eget vagy földet.
17. Egyszer az örvény rántotta magával, másszor a hullámok dobálták, olykor a vízi élőlények martak belé, vagy egymást falták föl.
18. Hol a bánat kerítette hatalmába, hol az elragadtatottság, egyszer nyomorultnak érezte magát, másszor öröm járta át, vagy félelem vett erőt rajta, s mintha meghalt volna, máskor mintha betegség kínozta volna.
19. Millió és millió év pergett le a bölcs szeme előtt ahogy az özönvíz hullámain sodródott, mert értelmét elhomályosította az Úr Visnu káprázata.
20. Ahogy a vízen sodródott, a bráhmana egyszerre egy kis földhalmot vett észre (a víz közepén) rajta egy pompás levélruhába öltözött, gyümölcsöktől roskadozó fiatal banjan-fával.
21-25. A fa észak-keleti ágán, egy levél ölén megpillantott egy csecsemőt, akinek ragyogása fény volt a sötétségben. A legkiválóbb bráhmana (Márkandéja) döbbenten szemlélte a páratlanul szép, smaragdzöldes bőrszínű csecsemőt. Egész megjelenése egy lótuszvirágra emlékeztetett, nyaka akár a kagyló héja, mellkasa széles, orra szép metszésű, szemöldökei elbűvölőek, s ahogy lélegzett, szép hajfürtjei hullámzottak. Fülei akár a gránátalmafa virága, (fülének) nyílása akár a kagylókürté, mosolyát - amely vakító volt, akár a tej - korall-színű ajkai tették rózsássá. Szeme sarka pirosas, akár a lótuszvirág szirma, pillantását a mindenki szívét elbűvölő mosolya tette még csodásabbá. Hasa a szent fügefa levelére emlékeztetett, köldöke mély volt, körülötte pihe szőrzet, s (hasa) légzése ritmusára hullámzott. A gyermek szájába vette lótuszvirághoz hasonlatos lábaujját. Kecses kezeivel fogta lábát, úgy szopta lábaujját.

26. A kisgyermek láttán nyomban eloszlott a bölcs minden fáradtsága, szívének s szemének lótuszai az örömre nyíltak, megborzongott az örömtől s a gyermek felé sietett, hogy tudakozódjon kiléte felől, bár a csodálatos látvány félelemmel vegyes tiszteletet keltett benne.
27. A kisgyermek lélegzetvételével beszippantotta Bhrgu utódját (Márkandéját), mintha csak egy szúnyog lett volna. A bölcs (a gyermek hasában) megpillantotta a világegyetem egészét, épp olyan elrendezésben, mint (a vízözön) előtt. Ettől egészen zavarba jött.
28-29. Látta a Földet, a levegőeget és a mennyeket, a fénylő égitestek sokaságát, a hegységeket és tengereket, a kontinenseket és vidékeket, az égtájakat, a félisteneket és démonokat, erdőket, országokat és folyókat, városokat és bányákat, paraszti gazdaságokat és hajlékokat, tehénlegelőket, a (négy) társadalmi- és életrendet, feladataikkal együtt, valamint az öt durva fizikai elemet és termékeiket is, továbbá az időt s (az időegységeket) a jugákat és kalpákat, s mindazt, ami lehetővé teszi a világi létet. Az egész univerzum teljességgel valósághűnek tűnt.
30. Látta továbbá a Himálaja-hegységet, a Puspabhadrá-folyamot s partján saját remetelakát s az ott élő bölcseket. Ám miközben így látta az egész univerzumot, a gyermek kilélegzése magával sodorta s mint ismeretes, hirtelen visszazuhant a tengerárba.
31-32. Újra maga előtt látta a földmagaslaton nőtt banjan-fát s rajta a levél kelyhében fekvő kisgyermeket, aki a szeme sarkából pillantott rá, ajkán a szeretet nektári mosolyával. A bölcs teljességgel lenyűgözve sietett volna átölelni a kicsit, aki maga sz Úr Visnu volt. (Márkandéja) a látásán keresztül már a szívébe zárta Őt.
33. Ebben a minutumban a kisgyermek - maga a mindenható Úr, a jóga mestere, a mindenki szívében ott lakozó - hirtelen eltűnt, mint az ügyetlen ember törekvésének eredménye, így a bölcs hiába próbálta (átölelni).
34. Óh, bölcs bráhmana, az Úr nyomában egy pillantás alatt eltűnt a banjan-fa, az áradás vize, s a világvége is a bölcs elől, aki ismét remetelakában találta magát.

Bhaktivinód Thákur Mahámantra kommentárja

Óh, Hari! Most, hogy elraboltad szívemet, kérlek szabadíts meg a világi kötelékektől!
Óh, Krsna! Kérlek ragadd el minden gondolatomat, vond magadhoz szívem!
Óh, Hari! Hadd ragadja el gondolatom páratlan kedvességed!
Óh, Krsna! Tisztítsd meg gondolataimat az odaadás tudományával, mire egy bhaktád tanít!
Óh, Krsna! Hadd legyek méltó isteni neved, alakod, vonásaid s kedvteléseid megismerésére!
Óh, Krsna! Szilárdítsd meg hitemet, kérlek!
Óh, Hari! Esedezem, tégy alkalmassá a szolgálatodra!
Óh Hari! Hadd legyek méltó isteni neved, alakod, vonásaid s kedvteléseid megismerésére!

Óh, Hari! Vezess engem, kérlek, hadd szolgáljalak, ahogy néked tetszik!
Óh, Ráma! Hadd halljak meghitt játékaidról legkedvesebb bhaktáid társaságában!
Óh, Hará (Rádhá)! Kérlek, tárd föl számomra szerető Krsnáddal titkos kedvteléseidet!
Óh, Ráma! Kérlek, tárd föl számomra imádott Rádhikáddal titkos kedvteléseidet!
Óh, Ráma! Segíts mindig emlékeznem isteni nevedre, alakodra, vonásaidra s játékaidra!
Óh, Ráma! Fogadj szolgáddá, míg isteni nevedre, alakodra, vonásaidra s tetteidre emlékezem!
Óh, Hari! Ha már elfogadtál szolgálódnak, használj engem kedved szerint!
Óh, Hari! Hadd szolgáljam mindenemmel isteni örömödet! Ez alázatos imám szent lábaidnál!

Krsna lakhelyei és ifjúságának életszakaszai

Mikor Krsna megjelent e világban, Vaszudév Mathurá várának tömlöcéből Gókulába vitte. Kisgyermekkorát itt töltötte. Három éves és négy hónapos volt, mikor a pásztorok tanácskozásra gyűltek össze. Sok megdöbbentő, félelmetes esemény tanúi voltak az utóbbi időben: látták Pútaná, Sakatászura és Trnávarta támadását, látták, hogy a két ardzsuna-fa majdnem a kis Krsnára esett… elhatározták hát, hogy elköltöznek Gókulából. A költözés körülményeiről így számol be a Bhágavata-purána (10.11.21-30.):

Az idősebb tehénpásztorok, miután Brhadvanában* megtapasztalták a szerencsétlenségeket,
Nanda vezetésével összegyűltek, hogy megfontolják, mi volna a legjobb a közösség számára..
A gyűlésen felszólalt Upánanda, aki életkora és tudása miatt is nagy tekintélynek örvendett.
Jól ismerte a helyet, az időt s a körülményeket, s a két fiú, Ráma** és Krsna jóakarója volt:
„Ha jót akarunk Gókulának nyomban kerekedjünk fel, s hagyjuk el a környéket,
mert itt különösen szokatlan esetek történnek, hogy elpusztítsa a fiúkat.
Ez a gyerek valahogy megszabadult a csecsemőgyilkos boszorkánytól,
s bizonnyal Hari kegyéből történt az is, hogy a kézikocsi nem esett rá.
Majd egy démon forgószéllel az égbe emelte,
és onnan sziklára zuhant, ám az istenek urának kegyéből megmenekült.
S hogy nem halt meg a kidőlt fák között sem e fiúcska,
sem más gyermek, az is Acsjuta oltalmának köszönhető.
Míg ezen a vészjósló, veszedelmes fenyegetésen nem leszünk úrrá,
addig a fiúkkal s népünkkel együtt menjünk máshova.
Ott a Vrndávan nevezetű erdő, ami alkalmas a jószágnak,
nagyszerű hely volna a pásztoroknak és családjuknak is, áldásos magaslatokkal, fűvel és fákkal.
Induljunk oda már ma! Rögvest készítsük fel a szekereket,
s a teheneket magunk előtt hajtva keljünk útra – ha elfogadjátok a javaslatomat.”
Ezt hallván a pásztorok egyhangúan kiáltották: „úgy legyen, úgy legyen!”,
majd összeterelték a csordát, szekerekre rakták a holmijukat, s útnak indultak.

(a térkép kattintásra nagyítható)

A pásztorok később Nandagrámba költöztek, majd Krsna tizenegy éves volt, mikor Akrúra szekerén Mathurába utazott, s ott legyőzte Kanszát. Életkora Uddhava szavaiból derül ki, aki így beszél Vidurához:
Majd Nanda legelőire ment, mert apja féltette őt Kanszától.
Rejtett lámpásként tizenegy évet töltött ott Balarámmal együtt.(Bhág. 3.2.26.)

Az életkor megjelölése azért meghökkentő, mert gyakorta tizenhat évesnek, kaisóra korúnak mondják, mikor fuvolájával a gópíkat az erdőbe csábítja. A fiatalok életkorának szokásos felosztása szerint a kisgyermekkor (bálja, vagy kaumára) 5 éves korig tart, a gyermekkor (pauganda) a 6 és 10 éves kor közötti életszakasz, a fiatalkor vagy serdülőkor (kaisóra) pedig a 11 és 15 év közötti. Krsna és Balarám isteni voltára utal, hogy nem a szokásos módon, hanem annál gyorsabban növekedtek. Krsna számára a bálja a Gókulában töltött idő (tehát nem öt, hanem három és fél éves korig tart), a paugandát a Vrndávanban eltöltött évek jelentik, a kaisóra pedig a Nandagrámban töltött időszak, a Mathurába utazásig.

A hagyomány szerint Krsna huszonnyolc éves volt, mikor Dvárakába költözött, majd 126 évesen, ie. 3102-ben, február 18.-án (a Szúrja-sziddhánta szerint) hagyta el ezt a világot: és beköszöntött a kali-korszak.

______________________________
* Brhadvana más néven Mahávana (mindkét szó jelentése: „nagy erdő”)
** Ráma, azaz Balarám
az illusztráció forrása

a mahámantra kifejtése

Jīva gosvāmī: mahā-mantrārtha-vyākhyā

Haré, Krsna és Ráma – Dzsíva gószvámí kommentárjában a mantra minden nevét Rádhá és Krsna szerelmes hangulatának más és más ízeiben értelmezi.

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare |
hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare ||

sarvacetaharaḥ kṛṣṇastasya cittaṁ haratyasau |
vaidagdhī-sāra-vistārairato rādhā-harā-matā ||1||

Krsna minden szív meghódítója (hara), ám az ő szívét azonban a különleges tulajdonságokban bővelkedő Rádhiká ragadja el (harati) páratlan szépségével, ezért Rádhikát Harának nevezik.

karṣati svīya-lāvaṇya-muralī-kala-niḥsvanaiḥ |
śrī-rādhāṁ mohana-guṇālaṅkṛtaḥ kṛṣṇa īryate ||2||

Lényéből fakadó csáberejével, s a fuvola lágy hangjaival vonzza (krs) Rádhikát, ezért őt a magával ragadó tulajdonságok ékkövével díszített Krsnának nevezik.

śrūyate nīyate rāse hariṇā hariṇekṣaṇā |
ekākinī rahaḥ-kuñje hareyaṁ tena kathyate ||3||

Mondják, hogy Hari kivezette az őz-szemű (harinéksaná) Rádhikát a rásza-táncból, s egy rejtett, elhagyatott, lugasban Harának becézi.

A hareyaṁ tena kathyate szövegrész kétféleképpen is fordítható. A tena szó lehet a tad (ő) személyes névmás eszközhatározós esete: „egy férfi által”, ebben az értelemben Krsna az, aki őt (a rásza-táncból kivezetett Rádhikát) Harának nevezi, de fordítható „azért”-ként is, ebben az esetben a szövegrész jelentése: azért őt Harának nevezik.

aṅga-śyāmalima-stomaiḥ śyāmalīkṛta-kāñcanaḥ |
ramate rādhayā sārdhaṁ kṛṣṇo nigadyate ||4||

Mikor átöleli Rádhikát, testének kékesfekete (krsna) árnyalata elfedi kedvese arany színét, ezért nevezik Krsnának.

kṛtvāraṇye saraḥ-śreṣṭhaṁ kāntayānumatas tayā |
ākṛṣya sarva-tīrthāni taj-jñānāt kṛṣṇa īryate ||5||

Rádhiká kívánságára minden szent zarándokhelyet az erdőbe vonzott megalkotva Sjáma-kundát, a tavak legkiválóbbját. Tudván ezt, Krsnának nevezik.

kṛṣyate rādhayā premṇā yamunā-taṭa-kānanam |
līlayā lalitaś-cāpi dhīraiḥ kṛṣṇa udāhṛtaḥ ||6||

Rádhiká rajongása (préma), és mézédes játékaik (lílá) a Jamuná parti ligetbe vonzzák (krsjaté), ezért a bölcsek Rádhiká kedvesét Krsnának nevezik.

hṛtavān gokule tiṣṭhann-ariṣṭaṁ puṣṭa-puṅgavam |
śrī-haris-taṁ rasād-uccaī-rāyatīti harā-matā ||7||

Mikor Krsna Gókulában megfosztotta (hrtaván) életétől a legyőzhetetlen Aristát, a démonok hatalmas bika képében megjelent királyát, Rádhiká örömében hangosan így kiáltozott: „Srí Hari! Srí Hari!” Rádhikát ezért Haráként ismerik.

hy-asphuṭaṁ rāyati prīti-bhareṇa hari-ceṣṭitam |
gāyatīti matā dhīrair-harā-rasa-vicakṣaṇaiḥ ||8||

Olykor magában beszél, máskor meg önfeledt kiáltozással magasztalja Hari tetteit, ezért az isteni hangulatot (rasza) jól ismerő bölcsek Harának nevezik.

rasāveśa-parisrastāṁ jahāra muralīṁ hareḥ |
hareti kīrtitā devī vipine keli-lampaṭā ||9||

Mikor a gyengéd érzelmektől megmámorosodott Hari kezéből kicsúszott fuvolája, az évődő, szerelemittas istennő elcsente azt, ezért Rádhikát Haráként magasztalják.

govardhana-darī-kuñje parirambha-vicakṣaṇaḥ |
śrī-rādhāṁ ramayāmāsa rāmas-tena mato hariḥ ||10||

Hari, az ölelés mestere a Góvardhan melletti lugasban boldogsággal árasztja el (rama-jámásza) Rádhikát, ezért Ráma az Ő neve.

hanti duḥkhāni bhaktānāṁ rāti saukhyāni cānvaham |
harā-devī nigaditā mahā-kāruṇya-śālinī ||11||

Nap mint nap eloszlatja (hanti) bhaktái gyötrelmét, és örömmel ajándékozza meg (ráti) őket. A könyörület nagy úrnőjét ezért Hará-dévíként ismerik.

hanti: szó szerint: elpusztítja, megöli a gyötrelmeket, azaz: nap mint nap megöli a bhakták gyötrelmének démonját

ramate bhajato cetaḥ paramānanda-vāridhau |
atreti kathito rāmaḥ śyāmasundara-vigrahaḥ ||12||

Sjámaszundart e gyönyörű kékesfekete személyt Rámának nevezik, mert imádóinak szíve mindig a határtalan boldogság óceánjába merül.

határtalan boldogság óceánjába merül: s szó szerint: a határtalan boldogság óceánjában örvendezik (ramate)

ramayaty-acyutaṁ premṇā nikuñja-vana-mandire |
rāmā nigaditā rādhā rāmo yutas-tayā punaḥ ||13||

Rádhiká a szerelmével örvendezteti meg (ramajati) Acsjuta-krsnát ligetbéli kunyhójukban, ezért Rámá (szerető) a neve, s így Krsnát, ki mindig az ő társaságát élvezi, Rámaként ismerik.

rodanair-gokule dāvānalam aśayati hy-asau |
viśoṣayati tenokto rāmo bhakta-sukhāvahaḥ ||14||

Krsna Gókulában, bhaktái zokogását hallva elnyeli az erdőtüzet, így szárítva fel könnyeiket. Ezért Rámának, a hívek megörvendeztetőjének nevezik.

nihantum asurān yāto mathurā-puram-ity-asau |
tadāgamad-rahaḥ-kāmo yasyāḥ sāsau hareti ca ||15||

Mikor Mathurá városába ment, hogy legyőzze a démonokat, szívét Rádhiká titkos szerelme megbéklyózta, kit ezért Harának neveznek.

A harmadik és negyedik páda szó szerint: Akinek a titkos vágya/szerelme akkor vele ment, őt Harának hívják (a HAntum és a RAhaḥ-kāma szavak első szótagjaiból).
Mikor Krsna Akrúra kocsijára szállt, megígérte a gópíknak, hogy visszatér hozzájuk. (Bhág 10.39.35). Rádhiká titkos szerelme húzza (harati) vissza Krsna szívét Vrndávanba, ezért Hará az Ő neve. A versben erre a tadā-agamat – „akkor ment” szófordulat utal. Az összetétel önmagában ugyanis értelmezhető lenne tadā-āgamat – „akkor jött”-ként is, ez tehát a vers másodlagos, burkolt jelentése. Az elsődleges jelentést, miszerint Rádhiká titkos szerelme kísérte el Krsnát az útján, a további szövegösszefüggések támasztják alá. (Az „akkor” és a „vele” az első félverssel való egyidejűségre utal.)

āgatya duḥkha-hartā yo sarveṣāṁ vraja-vāsinām |
śrī-rādhā-hāri-carito hariḥ śrī-nanda-nandanaḥ ||16||

Nanda fia hazatérve Vradzsa minden lakójának bánatát elvette (duhkha-hartá), s Rádhiká szívét szerelmes játékokban újra és újra legyőzte, ezért Harinak nevezik.

aki megbéklyózta Kansza legyőzőjét

Az alábbi két vers a Gíta Góvinda harmadik fejezetéből való:

kaṁsārir api saṁsāra-
vāsanā-baddha-śṛṅkhalām |
rādhām ādhāya hṛdaye
tatyāja vraja-sundarīḥ || 3.1 ||

Kansza ellenségének gondolatai is csak Rádhá körül forogtak, a reá emlékezés kötötte őt gúzsba. Szívében Rádhát hordozva elhagyta Vradzsa szépséges leányait.

itas tatas tām anusṛtya rādhikām
anaṅga-bāṇa-vraṇa-khinna-mānasaḥ |
kṛtānutāpaḥ sa kalinda-nandinī-
taṭānta-kuñje viṣasāda mādhavaḥ ||

A Szerelemisten nyilától sebzett, bánatos szívű Mádhavát a bűntudat emésztette. Mindenhová követte Rádhiká nyomait, (ám mert nem találta sehol) leroskadt a Jamuná menti lugasban, s ott búslakodott.

A Gíta Góvinda második fejezete Rádhá Krsna iránti érzelmeit ecseteli… most pedig Krsna érzéseiről olvashatunk. Ezért az is (api) szócska a versben: Rádhá szenved Krsna távollétében, és Krsna is szenved Rádhá távollétében.
Kanszári, szanszára… nem csupán az összecsengés kedvéért illeszti egymás mellé e szavakat Dzsajadév. Krsna hős – Kansza legyőzője (kaṁsa-ariḥ) –, most mégis alulmaradt, megbéklyózták, hiszen gondolatai csak Rádhá körül forognak, Rádhá, Rádhá szerelme ejtette őt foglyul. Másra nem is tud gondolni, így otthagyja a szépséges fejőslánykák körét, s Rádhiká keresésére indul. Ráadásul a rákövetkező vers Mádhavaként, Laksmí anya, a szerencseistennő uraként utal rá: Krsna nem csupán hős, hanem maga Nárájan, Isten… ám mind a szerencse istennője, mind Vradzsa szépségeinek társasága jelentéktelenné válik Rádhá hiányában.

A szanszára szó a sam-sṛ gyökből (odamegy, forog, kering) származó főnév, jelentései: járás, körforgás, átvitt – és gyakori – jelentésében a világi élet körforgása, az evilági létezés. Ám felvethető a szónak másféle értelmezése is: a sam (együtt, teljesen, tökéletesen) előtag, és a sāra (valami lényege) főnév összetételeként, így a szó jelentése: valami leglényege, kvintesszenciája. A vāsanā (etimológiailag: „lakozás”) elsődlegesen emléket, és az emlékezetből merített tudást jelenti, de mert leggyakrabban a vágyaink járnak az eszükben, vágyódást, kívánságot is. Így a versben a Rádhá jelzőjeként szereplő saṁsāra-vāsanā-baddha-śṛṅkhalām félmondat egyfelől azt jelenti, hogy Krsna gondolatai (vāsanā) Rádhá körül forogtak (saṁsāra), s ez gúzsba kötötte (baddha-śṛṅkhalām) őt, másfelől utal Krsna gondolatainak természetére, ez pedig a leglényegre (saṁsāra) való vágyódása (vāsanā). Ez utóbbi értelemben fordítja Sríla Prabhupád a verset: „Az Úr Krsna, Kansza ellensége a rásza-tánc közben elhagyta a többi gópít, és Srímatí Rádháránít ölelte szívére, mert Ő segíti az Urat abban, hogy megvalósítsa vágyai eszenciáját.” (Csatanja-csaritámrta 1.4.219.)

Más kommentátorok a szanszára „evilági létezés” jelentésére fókuszálnak, így eviláginak, vagy evilágihoz hasonlítónak tekintik Krsna Rádhá iránti érzéseit. Ezért olvashatjuk Weöres Sándor versében is:

Szívére kötötte Krisna
e világ örömére kötő bilincsét,
Rádhát, és elpártolt
tüstént a pásztorok szépeitől.

Keresve Rádhát, suhan erre-arra,
sebezve élő szerelem nyilától,
siratva tettét, Jamuná szegélyén
csalit-sűrűben Hari összeroskadt.

Rámánanda Ráj és Csaitanja Maháprabhu nevezetes beszélgetésében is szóba kerülnek e versek (Csaitanja-csaritámrta 2.8.104-116.). Ha megértjük e két vers mélységét – mondja Rámánanda Ráj –, megérthetjük Rádhá szerelmének jelentőségét is. Mikor Rádhá úgy érezte, Krsna éppúgy bánik vele, mint a többi fejőslánykával, elhagyta a rásza-tánc körét. Krsna általában egyenlő mindenkivel, egyformán szeret mindenkit, ám Rádhával való kapcsolata egészen más: a szerelem természete csalafinta és kanyargós. Rádhá sértődötten elszaladt. Rámánanda Ráj a Gíta Góvinda versét idézte, s így magyarázta a vers szavait: a szanszára-vászaná szóösszetétel szamjak-szára vászanát, a teljes esszenciális vágyakozást jelenti, azaz a rásza-táncot, s a rásza-tánc gyönyöréhez csakis Rádhiká köti (śṛṅkhalām) Krsnát. (Cs.cs. 2.8.113.) Ezért Rádhá nélkül mit sem ér a rásza-tánc, Krsna így nyomban otthagyta a többi fejőslánykát, és Rádhá keresésére indult.

A fejőslánykák Krsna iránti szerelme feltétel nélküli („én a tiéd”), ám Rádhá szerelme Krsna iránt ennél is mélyebb („te az enyém”), s oly erős, hogy teljesen hatalmában tartja Mádhavát.

tűzáldozat a Csaitanja-követő vaisnava iskolában 1.

A védai kor legfontosabb áldozati rítusa a tűzáldozat. A hagyományos tűzáldozatok mindenkit megmozgató, nagyszabású szakrális és egyben társadalmi események is voltak. Ugyanakkor az egyes ember életének jelentősebb eseményeit is áldozatok kísérték – a születés, a névadás, a tanulmányok megkezdése és befejezése, a házasságkötés, a különféle beavatások, és a halál is tűzáldozat révén vált szentséggé.
Bár a kali-kor elsődleges áldozata nem a tűzáldozat, a hagyomány a mai napig él, időről-időre megújulva. A Csaitanja-követő vaisnavák számára az irányadó Gópál Bhatta Gószvámí szertartáskönyve, a Szat-krijá-szára-dípiká (Szent rítusok lényegének megvilágítása). Az ebben leírt rítus némileg eltér a védai hagyomány monumentális áldozataitól, ám annak a leglényegesebb elemeit megtaláljuk benne. Talán a legfontosabb hangsúlybéli különbség, hogy a védai hagyomány a dévákon keresztül szólítja meg a Legfelsőbbet, addig itt Rádhá-Krsnát invitálják örök társaikkal együtt.

A rítus számos mozzanata három nagy részre osztható. Az előkészítő szakaszban (kuśaṇḍikā) felállítják az áldozati oltárt, megtisztítják az áldozati teret és eszközöket, és meginvitálják az áldozatot oltalmazó személyiségeket. Ezután következik maga az áldozat (homa), majd a lezáró szakasz (udīcya), melyben elbocsájtják a meginvitált tüzet.

Az egyes felajánlásokat mantrák kíséretében végzik el. A mantráknak – mint a védamantráknak általában – négy jellemzője ismeretes, ezek:
- a látnok bölcs (ṛṣi), akin keresztül a mantra megnyilvánult,
- a versmérték mellyel a mantrát zengik (chandas),
- a rítus uralkodó istensége (devatā),
- és az alkalmazás, a cél (viniyoga).

Kusandiká – az áldozat előkészítése

A szilárd elhatározás

Az első mozzanat szilárd elhatározás, s annak kinyilvánítása, hogy mikor, hol, s miért végzik az áldozatot. Majd felállítják tűzoltárt. Megtisztítják az áldozati teret a szennyeződésektől, és kelet felé tájolva lépcsőzetesen rakott téglákból felépítik a négyzet alakú oltárt. Az oltár belső terét tiszta homokkal töltik fel. Az oltárt levelekkel, ágakkal, virágfüzérekkel, zászlókkal ékesítik.

Az öt vonal

Ezután a pap kusa fűszállal öt vonalú ábrát (jantrát) rajzol a homokba, majd színes porfestékkel jelöli őket. A tűz maszkulin természetű, ám e jantra vonalai női jelképek: a Föld istennőjét sárga, a tehenet vörös, a Jamuná szent folyóját fekete, Laksmít, a szerencseistennőt, a jólét és siker adományozóját arany, Szaraszvatít a tudás és ékesszólás istennőjét fehér vonal szimbolizálja.

A tűz meginvitálása

A ceremónia következő eleme a szent tűz meginvitálása. A tűz alászálló isteni energia, ő továbbítja a hívek felajánlásait. A tűz fizikai formáját gyakran a templom oltárán vett tűzről gyújtják, máskor a Nap sugarait lencsével összegyűjtve. A meginvitált tüzet meditációban imádják, kiengesztelő mantrákkal köszöntik.

A tűz meginvitálásakor zengett szanszkrt mantra fordítása így hangzik: „Óh, Vidhu nevű tűz, kérlek, jöjj el hozzánk! Tűz, Te, kit Vidhunak neveznek! E tűz Srí Visnu fényessége (vagy: ereje, tejas)!” A rítus jellegétől függ, hogy Agni melyik aspektusát invitálják, Vidhu az engesztelő áldozat során invitált tűz.

Mert a tűz Srí Visnu – Krsna – fényessége, kiterjedése, így a pap Krsnaként imádja: ”Óm! »Óh Krsna, Ananta (végnélküli), Mukunda, Mádhava, Hari, Góvinda, ki a fuvoláján játszik! Óh, gópík kedvese, Vradzsa (lakóinak) barátja, bhaktáid szeretettje, fenséges Acsjuta! Híveid szeretetének kiszolgáltatottja, a szent áldozatok gyümölcse, ki egyedül a rásza-táncból meríted örömödet, óh, bánatosakkal együttérző szívű! Óh, Rádhá kedvese, világ balvégzetének elvevője« – e szavakat zengje mindig a nyelv!

Óm! Ama Visnu legfőbb hajlékát látják mindig a csillag-bölcsek, mint az eget betöltő (isteni) szemet.

Óm! Krsna a lét, tudat és boldogság sötét esőfellege, az eredeti és legfelsőbb személy. Ő a rítusok s minden más gyökere, így mindennel Ő imádandó. Krsna a lelki ragyogás forrása, az abszolút egyeduralkodó, mindenki imádottja. Krsna kezdetnélküli, így az univerzumban és azon kívül is minden boldogság csak az ő áldásával nyerhető el.”

Agni, a felajánlás továbbítója hidat képez a két világ között, ezért a következő mantrák előbb távoliként említik, majd a másik, azaz a közeli, a hívek szíveit ismerőként magasztalják, aki ennek a tudásnak a birtokában tudván tudja, miképpen közvetítse a felajánlásokat:
”Óm! Agnit, a távolit tisztelem, a felajánlás továbbítóját invitálom. Óh, isten, bárcsak eljönnél hozzánk!
Most e másik, a mindenkit ismerő Agni vigye tudón felajánlásunkat az isteneknek!”

„Egy az Isten. Az (Ő) elrendeléséből lett később minden. Ő az első élőlény, s Ő van az anyaméhen belül is.
Bizony megszületett már, és a jövőben is megszületik majd, s feléje fordulnak az emberek. A sokarcú mindenütt jelen van.”

A sokarcú (sarvato-mukhaḥ) a mindenki szívében jelenlévő Paramátmá szokásos jelzője. A vers a Svétásvatara-upanisad 2.16. verséhez hasonlatos.

Körbesöprés – rituális megtisztítás

Az áldozati oltár környékének rituális megtisztításakor a pap kusa fűvel söpri körbe az oltár oldalait. Eközben a következő mantrákat zengi a Rg-védából:
„E felajánlás az imádandó Agnié (ki a lények ismerője, jātavedā). Himnuszokkal magasztaljuk őt, ki hintóként (továbbítja felajánlásainkat). Gondoskodása révén áldás száll ránk e gyülekezetben. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!
Hordjuk a fát, áldozzuk a ghít néked, keresve a (kedvező alkalmat). (Áldd) élettel az átkelőket, beteljesüléssel a fohászokat. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!
Bárcsak elégedetté tennénk téged, s így beteljesülnének fohászaink. Benned fogyasztják el a félistenek a felajánlott ghít. Vidd hát e forróságban felajánlásainkat az Áditjákhoz. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!”
A fahordás a meghódolás szimbóluma. A tradíció megkövetelte a leendő tanítványoktól, hogy tűzifával a kézben keressék föl a mestert, ami a szolgálatkészségnek és a praktikus segítségnyújtásnak is jele.

Kusa-fű szétterítése

Ezután a pap kusa-füvet terít szét az oltár körül. A kusa (más néven darbha) szent fűféle (Desmostachya bipinnata). A hagyomány szerint mikor Visnu vadkan formájában jelent meg megrázta testét, és szőre lehulló szálából lett a kusa-fű.

Oltalmazók meginvitálása
 
Majd a pap meginvitálja a rítust oltalmazó szenteket. E szentek tíz irányból oltalmazzák az áldozatot, s mert ők Visnu hívei, ezért a pap a megfelelő irányból mahápraszádamot ajánl nekik.
Az irányok és oltalmazók az alábbiak:
• kelet: Nárada, az istenszeretet hatalmával felkent tanító,
• délkelet: Kapila, a szánkhja filozófiájának tanítója,
• dél: Jama, a holtakat megítélő félisten, az alvilág ura,
• délnyugat: Bhísma, szüzességi fogadalomban élő harcos, az erkölcs őre,
• nyugat: Suka, a Bhágavata-purána elbeszélője,
• északnyugat: Dzsanaka, erényes király, Ráma hitvesének, Szítának atyja
• észak: Szadásiva, a világ megsemmisítésében és újraalkotásában szerepet játszó istenség,
• északkelet: Prahlád, a gonosz Hiranjakasipu király szentéletű fia,
• felfelé: Brahmá, az első lény
• lefelé: Bali, az alvilág uralkodója, Prahlád unokája.

Az áldozati kellékek megtisztítása

A következő mozzanat az eszközök megtisztítása. A pap előbb egy köteg tűzifát áldoz, majd a felajánlandó ghít tisztítja meg a megfelelő mantrákkal, és a ghísedényt a tűz felett átemelve, majd az áldozókanalat tisztítja meg, a tűz felett átemelve.

Locsolás összetett kézzel

Majd a pap vízzel locsolja körbe az oltárt, miközben Visnu jóváhagyásáért fohászkodik, az alábbi neveken szólítva őt: Ananta (végtelen), Acsjuta (múlhatatlan, csalhatatlan), Szaraszván (ízes), Aniruddha (akadálytalan, szabad, önhatalmú), végül e mantrát zengi: „Óm! Óh uram, Aniruddha! Legyen sikeres az áldozat, s az áldoztató! Te vagy az oltalmazó, aki minden létezőben (szívében) lakozol. Óh, vágyak megtisztítója, tisztítsd meg szándékainkat! Óh, szavak ura, (tedd) beszédünket kedvessé!”

Siva-fohász

Végezetül a pap Sivához, a szépszeműhöz fohászkodik: „Szívvel lélekkel leborulok a dicső Szépszemű (Siva) lábaihoz. A kivillanó fogsorú, Szépszemű Siva Bhágavata levélágyán (nyugszik). Arany palotája a föld és az ég között helyezkedik el. Körülötte a félistenek, kiknek szíve-lényege e fémedényben rejlik. Egyrészt erős vagy, sőt, te leszel az erő, s így rezzenéstelen tekintettel s megfontolva vigyázol
Valóban az vagy, akié a tizenkét fiú. Ők évről évre a káma-préna áldozattal imádnak téged, s így (beteljesülnek céljaik) megszilárdulnak az önfegyelemben. Te vagy a bráhmana a félistenek között, én pedig az emberek között. A bráhmana a bráhmanát imádja (upadhāvati), ezért tehozzád (upa) fordulok (dhāvāmi, közelítek). Ne utasítsd vissza fohászainkat! Ne utasítsd vissza áldozatunkat! Ne utasítsd vissza e szertartást! Néked hódolok, s az általad megalapozott áldozatot végzem majd el. Legyen (áldozatunk) szívesen fogadott, virágzó, és sikeres.
Kegyelj engem Szamudra, világnagy lélek! Kegyelj engem Tutha, mindentudó, Brahmá-fia! Kegyelj engem erőtadó Svátra, ősbölcs, Mitrá-Varunafi!
Néki, a szépszeműnek, a kivillanó fogsorúnak, Szamudrának, a világnagynak, Tuthának, a mindentudónak, az erőtadó ősbölcsnek, az ezerszeműnek, Brahmá fiának, a bhágavaták legkiválóbbjának ajánlom hódolatom.”

Szépszemű (virúpa-aksa): A virúpa pontosan formátlant jelent, a szöveg Siva harmadik, misztikus szemére utal, a két szemhez képest szokatlanná teszi megjelenését. A későbbi utalás azonban a pislogás nélküli kifejezést használja, s az ember két szemével egyszerre pislog (ha csak egy szemmel hunyorít, azt kacsintásnak nevezik, de Siva nem kacsingat senkire, lévén Párvatí teljesen leköti a figyelmét.
Levélágya: más értelmezés szerint nyughelye a felhők között van (a szövegben szereplő kifejezés levelet és felhőt is jelenthet), s mert Sivát szokásosan egy banjan-fa alatt, meditációs pózban ábrázolják, relevánsnak tekinthető ez az értelmezés is.
Arany palotája: Siva birodalma a Kailásza-hegy, amely a Szuméru-hegytől délre fekvő magashegy.
Szíve-lényege e fémedényben rejlik: utalás az áldozat egyik kellékére: a ceremónia megkezdésekor vízzel teli hasas, vörösrézből készült edényt helyeznek el az oltár közelében, leterítik egy kendővel, majd kókuszdiót helyeznek a szájára. Ez az edény a kozmikus mindenséget képviseli, benne a világ dolgait irányító félistenekkel.
Erős vagy: Siva az erő birtokosa – nagyerejű lévén képes a mennyei Gangesz vizét is a fején felfogni – sőt, maga válik az erővé, vaisnava értelmezés szerint a démonpusztító-oltalmazó erővé, a szeretet erejévé, amely kettős felvértezettségben nemcsak a hódoló személyt vigyázza a belső démonoktól, hanem a világ rendjére is ügyel.

A folytatásban a hóma és az udícsja mozzanatait ismertetjük.