Bejegyzések
Az avatár – a modern indiai nyelvekben elharapják a szóvégi „a” hangot, a szanszkrtban avatāra – szó magja a tṛ igei gyök, melynek jelentése: átkel. A tāra e cselekvés megnevezése: átkelés. Az ava igekötő pedig az átkelés irányára utal: el vagy le – esetünkben le. Átkelés annyiban, hogy Isten az anyagi világ és az isteni világ közti határon kel át – lefelé, azaz alászállva az anyagvilágba. Az avatárok Isten evilági megnyilvánulásai.
Számuk felmérhetetlen. A legkülönbözőbbféle módokon, a legkülönösebb helyzetekben jelennek meg a világban, és eltérő mértékben mutatják meg isteni erejüket, fenségüket, vagy éppen szépségüket, vonzerejüket. E különbségek alapján az avatárok különféle csoportjait különböztetik meg: beszélnek a világ teremtését és fenntartását elrendező avatárokról (puruṣa-avatāra), az egyes világkorszakokban követendő utat tanító avatárokról (yuga-avatāra), az isteni nagyszerűséget, és az Istennel való kapcsolatok végtelen sokszínűségét felmutató „kedvtelés” avatárokról (līlā-avatāra), vagy az isteni erővel felruházott személyekről (śaktyāveśa-avatāra, akibe behatolt – āveśa az isteni erő – śakti), azaz az isteni erők avatárjairól.
Miért jelenik meg Isten ilyen sokféleképpen a világban? A (számomra) legszebb választ e kérdésre Csaitanja adja meg, aki egy beszélgetésben így érvel: „Isten egy. Ám hívei meditációját követve ez az egy formájú számtalan alakban jelenik meg.” (Csaitanja-csaritámrta. 2.9.155. eka īśvara bhaktera dhyāna-anurūpa | eka-i vigrahe kare nānākāra rūpa ||)
A Bhágavata-purána az első szkandhában huszonegy avatárt nevesít, majd megjegyzi: „Ó, Bráhmana, Hari, az erények kincstára alászállásai megszámlálhatatlanok, / miként kimeríthetetlenek a tavak táplálta patakok ezrei.” (Bhág. 1.3.26. avatārā hy asaṅkhyeyā hareḥ sattva-nidher dvijāḥ | yathāvidāsinaḥ kulyāḥ sarasaḥ syuḥ sahasraśaḥ ||)
Visvanáth Csakravartí kommentárjában felidézi Prahlád fohászának szavait: „Így ember, állat, szent látnok, félisten, vagy éppen vízi lény alakjában alászállva / megoltalmazod a univerzumokat, s elpusztítod világ ellenségeit. / Ó, nagy lélek, te vagy a dharma védelmezője az egyes világkorszakoknak megfelelően, / ám rejtve maradsz a kali-korban, amiért is Trijuga (három korszak) néven ismernek.” (Bhág. 7.9.38.)
Visnu megszámlálhatatlan avatárjai közül mégis gyakran kiemelten említenek tizet, emlékezzünk meg róluk Dzsajadév gyönyörű költeményének, a Gíta-Góvindának első dalának felidézésével. A dal invokáció, melyben a költő a Krsnát,mint a tíz avatár forrását szólítja meg:
pralaya-payodhi-jale dhṛtavān asi vedaṁ
vihita-vahitra-caritram akhedam |
keśava dhṛta-mīna-śarīra
jaya jagadīśa hare ||1||
A világvége vízözönéből kiemelted a Védát,
fáradhatatlanul, csodás hajóként viselkedve.
Késava! Hal-formát öltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!
Matszja – Hal avatár története a Bhágavata-purána 8.24. fejeztében olvasható. Az állati létforma alacsonyabbrendű, mint az emberi: hiszen az ember gondolkodó lény, szemben az ösztönlény állatokkal. Isten azonban bármilyen módon, bármely formában megjelenhet a világban, őt nem korlátozza semmi. Kétféleképpen is elbeszélik Matszja történetét. Ennek oka az óind világszemlélet ciklikussága: az újra meg újra visszatérő környezetben a történések eltérőek, a két történet két ciklushoz kötődik, míg a közös elem a két elbeszélésben, hogy mindegyik a világot elsöprő és megtisztító özönvíz idején történik. Az egyik szerint egy Hajagríva nevű démon elragadta a védákat, és elrejtőzött vele a vizek mélyén. Visnu ekkor hal alakot magára öltve követte őt, és a démont elpusztítva megoltalmazta a szent tudást. A másik történetben megjövendölte a vízözönt a kor szent királyának, aki összegyűjtötte a gyógyító füveket, és a bráhmanák kíséretében bárkára szállt, amit Matszja egy hatalmas hal képében irányított, miközben tanította a bárka utasait.
A vers Krsnát Késava (Brahmá és Siva eredete ), Dzsagadísa (Mindenség Ura), és Hari (Elragadó ) néven szólítja meg.
kṣitir iha vipulatare tiṣṭhati tava pṛṣṭhe
dharaṇi-dhāraṇa-kiṇa-cakra-gariṣṭhe |
keśava dhṛta-kūrma-śarīra
jaya jagadīśa hare ||2||
A Föld nyugszik hátadon,
a fenntartó (Földet) tartó súlyos körpáncélodon.
Késava! Teknőc- formát öltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!
Kúrma, a Teknőc avatár a tejóceán kiköpülésében játszott kulcsszerepet (Bhág. 8.5-9. fejezetek). A dévák és ellenfeleik, az aszurák összefogtak, hogy a halhatatlanság nektárját együtt köpüljék ki a tejóceánból. Az egyik csapat a tejóceán egyik partján sorakozott fel, a másik csapat a másikon, a kígyók uralkodója, a gigantikus Vászuki volt a köpülőkötél. A Mandara-hegyet használták köpülőrúdnak, ám az elsüllyedt a tejóceánban – a dévák és aszurák együttes ereje nem volt elegendő a hegynyi köpülőrúd megtartására. Ekkor jelent meg Visnu teknőc képében, és a hátára vette a gigantikus hegyet.
A Föld sokféle szinonimája közül a vers kṣiti szava a Földre a lények lakhelyeként utal, a dharaṇi pedig a lényeket fenntartó mivoltára.
vasati daśana-śikhare dharaṇī tava lagnā
śaśini kalaṅka-kaleva nimagnā |
keśava dhṛta-śūkara-rūpa
jaya jagadīśa hare ||3||
Agyarad csúcsára tapadtan nyugszik a Föld,
az alámerült, mint Holdon a folt.
Késava! Vadkan-formát öltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!
Varáha a Vadkan avatár. A történetet a Bhágavata-purána 3.18-19. fejezeteiből ismerhetjük meg. Dzsaja és Vidzsaja, a Vaikuntha-világ ajtónállói nem ismerték fel, ezért feltartóztatták a Harihoz igyekvő Kumárákat. A Kumárák ezért megátkozták őket – tulajdonképpen csak kimondták, hogy méltatlanok posztjukra. Választhattak: megszületnek a földön hétszer Isten híveiként, vagy háromszor ellenfeleiként. Ők az utóbbit választották, így születtek e világra legyőzhetetlen démonokként – első születésükben Hiránjáksa és Hiranjakasipu volt a nevük az.
Hiránjáksa hatalmas harcos volt, mindenkit legyőzött, s feldúlta a mindenséget. A földgolyót is az univerzum mélyére taszította. Visnu ekkor egy vadkan alakjában jelent meg – agyarára tűzte a mélybe merült földgolyót, és felhozta onnan. Hiránjáksa rátámadt, ám a küzdelemben Varáha győzedelmeskedett.
A vers a sötét színű vadkan fehér agyarára tapadt Földet a holdsarló végén lévő folthoz hasonlítja – a kommentárok megjegyzik, hogy a hasonlat megerősíti: az evilági Föld a makulátlan isteni létezéshez képest csupán egy jelentéktelen folt, szennyeződés.
tava kara-kamala-vare nakham adbhuta-śṛṅgaṁ
dalita-hiraṇyakaśipu-tanu-bhṛṅgam |
keśava dhṛta-narahari-rūpa
jaya jagadīśa hare ||4||
Lótuszkezed körmei csodás szirtek,
mellyel szétszaggattad Hiranjakasipu méh-testét.
Késava! Ember-oroszlán-formát öltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!
A listán a negyedik Naraszinha, az ember-oroszlán avatár. (Nrszinha, Nrhari vagy Narahari néven is említik, mindegyik név ember-oroszlánt jelent, történetét a Bhágavata-purána 7.2-10. fejezeteiben találhatjuk meg).
Hiranjakasipu elsődleges célja – testvére halála után – Visnu megölése lett. Gyötörte Visnu híveit, s komoly vezeklésekbe fogott, hogy legyőzhesse őt. El is nyerte Brahmá kegyét, s áldását. Halhatatlanságot szeretett volna, ám Brahmá ezt nem tudta megadni… azt azonban igen, hogy ne lehessen megölni őt sem éjjel, sem nappal, ne ölhesse meg sem déva, sem aszura, sem ember sem állat… s még számos, egymást kizáró feltételt fundált ki Hiranjakasipu.
Hiranjakasipunak volt egy fia is – Prahlád –, aki azonban Nárada ásramjában született meg, éppen akkor, amikor apja a vezekléseit végezte, így ő Visnu rendíthetetlen hívévé vált. Apja hiába próbálta eltántorítani – előbb oktatással, majd kínzással –, Prahlád továbbra is Visnu imádatához ragaszkodott, akkor is, mikor Hiranjakasipu ki akarta végeztetni őt. Prahlád azonban állhatatosan fohászkodott, Visnu oltalmában bízva. Hol van a te istened? nyomban fejedet veszem, hol van hát, hogy megoltalmazzon? – kiáltotta haragjában Hiranjakasipu, és a palota előcsarnokának oszlopára csapott, ott álltak éppen. Ám ekkor meghasadt az oszlop, és Visnu jelent meg: embertesttel, ám oroszlánfejjel. Mindez alkonyatkor történt – sem nem éjjel, sem nem nappal –, Naraszinha nem déva, nem aszura, nem ember és nem is állat… pontosan megfelelve a Brahmától elnyert áldás minden lehetetlen feltételének. Naraszinha pedig nyomban szétmarcangolta Hiranjakasiput.
A vers szépsége ellentmondásos hasonlata: a lótusz szirmai lágyak, Naraszinha lágy kezének körmei azonban hegyszirt-szerű karmok, melyekkel szétszaggatja hívei ellenségét.
chalayasi vikramaṇe balim adbhuta-vāmana
pada-nakha-nīra-janita-jana-pāvana |
keśava dhṛta-vāmana-rūpa
jaya jagadīśa hare ||5||
Hatalmas lépéseiddel rászeded Balit, csodás Kicsiny,
a lábad körme nyomán fakadó víz pedig megtisztítja a világot.
Késava! Kicsiny formát öltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!
Az ötödik avatár Vámana – törpe, vagy kicsiny avatár, a szó alacsonyra (hiszen gyermek) vagy törpére is utalhat. Vámana és Bali király története a Bhágavata-purána 8.15-23. fejezeteiben olvasható. A tejóceán kiköpülése után a dévák és a daitják között újra kiújult az ellenségeskedés. A csatában Indra legyőzte a daitják királyát, Balit. Sukrácsárja, a nagyhatalmú bráhmana azonban életre keltette a királyt, a hálás Bali pedig ettől fogva Sukrácsárja hűséges tanítványa lett. Olyannyira elégedetté tette mesterét, hogy áldásával sikeressé vált minden tettében. Seregei élén legyőzte a dévákat, Indra mennyei városát is elfoglalta. A dévák anyja, Aditi Visnuhoz fohászkodott segítségért – Visnu alá is szállt e világba, és megjelent Aditi fiaként (így Indra öccseként).
Történt, hogy Bali király (Prahlád unokája) nagyszabású áldozatot mutatott be. Áldozati arénájában a többi bráhmana közt megjelent a gyermek Vámana is. Bali illő tisztelettel fogadta, s ahogy kell, elégedetté kívánta tenni – felajánlotta, kérjen tőle bármely kincset. Vámana csekélységet: csupán három lépésnyi földet kért a királytól, az ő apró lábával kimérve. Sukrácsárja, a király mestere felismerte Vámana valódi kilétét, intette tanítványát – a fiúcska megfosztja mindenétől –, ám Bali immáron nem törődve tanítója szavával így szólt: legyen, ahogy kívántad!
A kisfiúcska ekkor hatalmasra nőtt (ebben a formában Urukrama, Nagyléptű néven is ismerik). Olyan gigantikus formát öltött, hogy két lépésével bejárta az egész mindenséget – ami akkor Bali birodalma volt. Hova lépjek most? – mennydörögte –, mit tudsz még felajánlani nekem? Bali ekkor a saját fejére mutatott.
Vámana elégedett volt Balival, bár a királyságát visszaadta a déváknak, Bali egy külön világot kapott (a Szutala világot), hogy ott élhessen, és békében uralkodhasson. Balit és Prahládot a tizenkét mahábhágavata, a dharma legfőbb letéteményesei, az Úr társai közé sorolják.
Vámana három lépéséről a Rg-véda is megemlékezik: „aki három lépésével egymaga jelölte ki a széles világot.” (Rg. 1.154.3.) A három lépést olykor a három világra értik (alvilág, Föld, menny), máskor az anyagvilág, a fenséges imádat isteni világa (vaikuntha), és az isteni szeretet világának (gólóka) hármasára.
Vámana első lépésével átlépte a középső világokat, míg második lépésével az eget. Ekkor körme felhasította az univerzum burkát, a hasítékon bezúdult az Okozati Óceán vize, ez lett a Gangesz folyó – mely így nyomban megmosta az Úr lábát. A vers második sora a Gangesz születésére utal.
kṣatriya-rudhira-maye jagad-apagata-pāpaṁ
snapayasi payasi śamita-bhava-tāpam |
keśava dhṛta-bhṛgupati-rūpa
jaya jagadīśa hare ||6||
Hogy bűntelenné tedd a világot, ksatriják vérének
vizében fürdeted meg, így csillapítod a lét szenvedését.
Késava! Bhrgu (leszármazottai) mesterének alakját felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!
A hatodik avatár Ráma, a csatabárdos – Parasuráma. A róla szóló történet a Bhágavata-purána 9.15-16. fejezeteit olvasva ismerhetjük meg. Ráma a bráhmana pár, Dzsamadagni és Rénuká legkisebb fia volt. Történt, hogy a király vadászatra indult, és útközben betért Dzsamadagniék kunyhójába. Dzsamadagninak volt egy csodatehene, és ennek adományaival bőségesen megvendégelte a királyt és kíséretét. A király elirigyelte a csodatehenet, és elrabolta Dzsamadagnitól. Ráma ekkor nem volt otthon, ám mikor hazaért, s látta mi történt, fegyvert ragadott – csatabárdot. A csatabárd szanszkrtul parasu, így Rámát a csatabárdos Ráma, azaz Parasuráma néven szokták említeni. A király székvárosába sietett, ahol csatára hívta, majd megölte a királyt, számos katonájával együtt. Mikor hazatért a tehénnel, apja megfeddte: bár a király bűnt követett el, bűnös tett volt a király megölése is. A király fiai elmenekültek a csatából, ám bosszút esküdtek: mikor Ráma ismét távol volt, rátörtek Dzsamadagni tanyájára, és megölték Dzsamadagnit. Ráma ekkor bosszút esküdött: hadjáratot indít, és minden ksatriját elpusztít. A vérengzés nyomán a Kuruksétránál elesett harcosok vére öt tavat töltött meg.
A vers a csatabárdos Rámát Bhṛgupati néven említi. Bhrgu Brahmá áldozati tüzéből született ősbölcs, csatabárdos Ráma az ő leszármazottainak fényes csillaga.
vitarasi dikṣu raṇe dik-pati-kamanīyaṁ
daśa-mukha-mauli-baliṁ ramaṇīyam |
keśava dhṛta-rāma-śarīra
jaya jagadīśa hare ||7||
A csatamezőn a világtájak őreinek kedves áldozatul adományozod
a tízarcú (démonkirály) fejeit, ekképpen örvendeztetve meg őket.
Késava! Ráma alakját felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!
A hetedik avatár Ráma, Dasaratha fia, kinek történetét a Rámájana beszéli el. Ráma ellenfele Rávana, a legyőzhetetlen démonkirály volt. Rávana kitartó önsanyargatással elnyerte Brahmá kegyét, és áldását: egyetlen félisten se ölhesse őt meg. Ezzel is erejét fitogtatta, biztosan tudta, hogy minden embernél erősebb. Székhelye Lanká szigetén volt, ám hatalma messze terjedt, még a világtájakat őrző istenségeket is szolgájává tette. Ereje és hatalma elbizakodottá tette: elrabolta a száműzetésben élő Ráma herceg feleségét, Szítát. Ráma ekkor sereget szervezett, és a sereg élén megtámadta Lankát, elpusztította a démonokat, és Rávanát is megölte.
Rávana és testvére, Kumbhakarna előző életükben a két daitja fivér, Hiránjáksa és Hiranjakasipu voltak.
Ráma az eszményi uralkodó megtestesítője.
vahasi vapuṣi visade vasanaṁ jaladābhaṁ
hala-hati-bhīti-milita-yamunābham |
keśava dhṛta-haladhara-rūpa
jaya jagadīśa hare ||8||
Hófehér testeden felhőszín ruhát viselsz,
mely olyan, mint az ekéd csapásától megrettent Jamuná vize, .
Késava! Az Eketartó alakját felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!
A nyolcadik avatár Balaráma, Krsna bátyja. Balaráma testének színe fehér, és sötétkék ruhát visel. Balaráma az isteni erő (nevében a bala szó erőt jelent), és teremtő potenciál megtestesítője. Fegyverként egy hatalmas ekét hordoz. A vers a Bhágavata-puránában (10.65. fejezet) elbeszélt történetre utal: mikor egy alkalommal Balarám Vrndávanban időzött a gópík társaságát élvezve, kedve támadt megmártózni a Jamunában. Megparancsolta a folyónak, hogy jöjjön közelebb, ám az nem engedelmeskedett. Ekkor ekéjével fenyegette meg, hogy azzal húzza közelebb az engedetlen folyómedret. Mondják, ma is Balarám ekecsapása nyomán ágazik több ágra a Jamuná.
A tízes szám jelentős. Több forrás is hivatkozik a tíz avatárra, ám e listák nem mindig ugyanazt a tíz nevet tartalmazzák. A Garuda-puránában (1.86.10-11.) például így olvasható a tíz avatár neve:
dharma saṁrakṣaṇārthāya adharmādi-vinaṣṭaye |
daitya-rākṣasa-nāśārthaṁ matsyaḥ pūrvaṁ yathābhavat ||
kūrmo varāho nṛharir vāmano rāma ūrjitaḥ |
yathā dāśarathī rāmaḥ kṛṣṇo buddho 'tha kalkyapi ||
A dharma megoltalmazásáért, az adharma s más hasonlók megsemmisítéséért
a daitják és ráksaszák elpusztításért először Matszjaként jelent meg.
Kúrma, Varáha, Nrhari, Vámana, Ráma a nagyerejű,
Dasaratha fia Ráma, Krsna, Buddha majd Kalkiként.
E felsorolásban a nyolcadik avatár nem Balaráma, hanem Krsna. Dzsajadév költeményében Krsna a tíz avatár forrása. A Nárada-purána (1.119.16.), a Padma-purána (Uttara-khanda 71.26.) és a Váju-purána (Révákhanda 151.3-4.) listája egyező a Garuda-puránában találhatóval, ám a Siva-purána (31.135.) Balarámát és Krsnát is a tíz avatár közé sorolja, Buddhát azonban nem:
matsyaḥ kūrmo varāhaśca narasiṁho’tha vāmanaḥ |
rāmatrayaṁ tathā kṛṣṇo viṣṇus turaga-vaktrakaḥ ||
Matszja, Kúrma, Varáha, Naraszinha és Vámana,
a három Ráma (Parasuráma, Dásaratha-ráma, Balaráma), Krsna, és a Lóarcú Visnu (Kalki).
nindasi yajña-vidher ahaha śruti-jātam
sadaya-hṛdaya darśita-paśu-ghātam |
keśava dhṛta-buddha-śarīra
jaya jagadīśa hare ||9||
Mily különös! Bírálod a kinyilatkoztatás-adta áldozati rítusok szabályait,
könyörületes szívvel, az állatölésre rámutatva.
Késava! Buddha alakját felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!
Dzsajadév dalában a kilencedik avatár Gautama Buddha.
mleccha-nivaha-nidhane kalayasi karavālaṁ
dhūmaketum iva kim api karālam |
keśava dhṛta-kalki-śarīra
jaya jagadīśa hare ||10||
Barbárok sokaságának elpusztításáért hordozod kardod,
miként egy üstökös, rettenetesen.
Késava! Kalki alakját felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!
Az ind időfelfogás nem lineárisnak látja az idő múlását, hanem ciklikusnak: újra meg újra visszatérő trendek jellemzik. Az anyagvilág elsődleges jellemzője a hanyatlás, a kezdetben négy oszlopon nyugvó dharma fokozatosan leromlik , az utolsó időkben élő emberek pedig egészen elaljasulnak. Ekkor jelenik meg Kalki, az utolsó avatár, aki fehér lován végigszáguld a földkerekségen, és éles kardjával végez a gonosztevőkkel, megtisztítva a világot a bűntől – hogy aztán ismét bekövetkezhessen az aranykor.
śrī-jayadeva-kaver idam uditam udāraṁ
śṛṇu sukha-daṁ śubha-daṁ bhava-sāram |
keśava dhṛta-daśa-vidha-rūpa
jaya jagadīsa hare ||11||
Srí Dzsajadévávól, a költőtől származik e magasztos (ének),
halld (Uram a dalt,) az örömet szerzőt, áldásost, mely a lét lényege.
Késava! Tízféle testet felöltő!
Dicsőség néked Mindenség Ura, Hari!
A dal a Gíta-Góvinda füzérében az első dal, az invokáció, melyben a költő Krsnához fordul: hallgassa meg imáját, és adja áldását a mű folytatásához. A „lét lényege”: a világi létezés bűvköréből való megszabadulás titka.
A következő strófa egy, a dalok közti átkötő vers, mely összegzi az iménti dalt:
vedān uddharate jaganti vahate bhū-golam udbibhrate
daityaṁ dārayate baliṁ chalayate kṣatra-kṣayaṁ kurvate |
paulastyaṁ jayate halaṁ kalayate kāruṇyam ātanvate
mlecchān mūrchayate daśākṛti-kṛte kṛṣṇāya tubhyaṁ namaḥ ||
Megoltalmazod (vagy magasba emeled) a védákat, (hátadon) hordozod a világokat, magasba emeled a a föld-golyót,
szétszaggatod a daitja (Hiranjakasiput), rászeded Balit, elpusztítod a ksatrijákat,
legyőzöd (Rávanát), Pulasztja unokáját, ekét hordozol, kiterjeszted a könyörületet,
megdermeszted a barbárokat. E tíz alakot felöltő Krsnának, Néked hódolok!
––––––––––––––––– = o O o = –––––––––––––––
Végezetül álljon itt a költemény Weöres Sándor megverselésében… különlegessége, hogy ritmusa pontosan követi a dal és az átkötő vers ritmusát:
(1) A vízözön árjaiból kiragadtad a Védát,
habon a hajócska elérte a célját,
hal-alakú Visnu, hajó-vezető,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(2) Mind e világ a te nagyerejü hátadon ível,
hátad ezért tele csontkelevénnyel,
bölcs teknőc, te világemelő,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(3) Mint a növő sarlóra a holdnak egésze,
föld tere tűzve az agyarad ívére,
Visnu, te vadkan-alakban ülő,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(4) Lágy lótusz-kezeid csodaszirmai: körmök,
meghala tőlük a dongó-ördög,
ember-oroszlán, harcban ölő,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(5) Te kicsi, becsaptad a nagyerejű, butafejű órjást
s lábad elérő vízzel a rontást,
Visnu, te törpének születő,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(6) Lemosod a vétkeket a katona vére tavában,
oltod a vágyat, a kínt a világban,
szent csatabárdos, a bűnt leverő,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(7) Rávana tíz feje áldozatod, föl az égre,
csillagok őrei örök örömére,
Ráma királyfi, te szörny-ledöfő,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(8) Tej-színű testeden, ég fia, fekete a vásznad,
mint Jamuná vize, hogyha megárad;
fegyverül ekevasakat cipelő,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(9) A szigorú Véda tanán igazít a te békéd:
tiltod az áldozat állatölését,
Buddha, te irgalmat szerető,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(10) Valaha te kardosan a gonoszak árny-seregére
vetsz tüzet, ez bűneiknek a bére,
Kalki, ha jő az ítéletidő,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(11) Halljad a jószívű versfaragó Dzsajadévát,
titkaidat kinyitó dala sípját,
Visnu, te tíz alakot viselő,
egek ura, üdv Hari, üdv!
Védát víz özönén vivő, eget adó, föld- és világ-hordozó,
ármányt összetörő, ravaszt leteperő, démon-hadakkal vívó,
szörnyet tönkreverő, erős ekevivő, irgalmat osztó erő,
mindenféle gonosz varázst agyonütő, tízszer jövő: Krisna, üdv!
