Bejegyzések
A szanszkrt nyelvű költészet számos utalása nem csupán a nyelvi akadályok miatt érthető nehezen a nyugati olvasó számára – a megszokottól eltérő kultúrkör, sokszor egyszerűen csak a különböző éghajlat más megvilágításba helyezi a jól ismert szavakat, fogalmakat. Példaként gondoljunk csak az esőre… a nyugati művészetben az eső a bánat, a könnyek szimbóluma, ám egészen mást jelent Indiában. A forró, tikkasztó nyár után megváltásként érkezik a monszun. Az eső új életet hoz, áldásként záporoz… ezért is pardzsanja, másokat tápláló, gyarapító a neve. Ezzel a szemmel érdemes nézni arra költői képre is, mely Krsna feketés testszínét a gyülekező esőfellegekhez hasonlítja – nem az őszi ég szürke mélabújára, hanem az új élet örömére utalva.
E cikkben, és terveim szerint néhány következőben a szanszkrt versek élővilággal kapcsolatos toposzai közül szemezgetnék, a méhekkel kapcsolatos versekkel kezdve a sort.
kadācit kālindī-taṭa-vipina-saṅgītaka-ravo
mudābhīrī-nārī-vadana-kamalāsvāda-madhupaḥ |
ramā-śambhu-brahmāmara-pati-gaṇeśārcita-pado
jagannāthaḥ svāmī nayana-patha-gāmī bhavatu me ||1||
(Dzsagannáth) olykor zenés mulatságot (rendez) a Jamuná parti ligetben,
s az örvendező pásztorlánykák lótusz orcájának mézét kortyolja, akár egy méhecske.
Az ő (lótusz)lábát imádja Laksmí, Siva, Brahmá, (a halhatatlanok ura) Indra és Ganésa.
Bárcsak mindig láthatnám az Úr Dzsagannáthot!
S amilyen az úr, olyanok a hívei is: a bölcsek, mint megannyi méhecske döngicsélnek Krsna virágfüzére, máskor lótusz-keze, lótusz-lába, lótusz-szeme körül, s megrészegülnek annak nektárától:
(kṛṣṇa) deva bhavantaṁ vande |
man-mānasa-madhukaram arpaya
nija-pada-paṅkaja-makarande ||
Uram (Krsna), néked hódolok!
Kérlek vezesd elmém méhecskéjét
lótuszlábad nektárjához!
pārāśarya-vacaḥ sarojam amalaṁ gītārtha-gandhotkaṭaṁ
nānākhyānaka-keśaraṁ hari-kathā-sambodhanābodhitam |
loke sajjana-ṣaṭpadair aharahaḥ pepīyamānaṁ mudā
bhūyād bhārata-paṅkajaṁ kali-mala-pradhvaṁsi naḥ śreyase ||6||
Parásara fiának szavából született a makulátlan (lótusz), melynek csodás illata a Gítá mondandója,
rostjai a megszámlálhatatlan történet, melyek a Hariról szóló történetektől virágzanak.
E világ szentjei méhecskeként nap mint nap kortyolják, s megmámorosodnak nektárjától,
áldjon meg hát bennünket a Mahábhárata lótusza, Kali szennyének eltörlője!
yadīya-rīti-rāga-raṅga-bhaṅga-digdha-mānaso
naro`pi yati tūrṇam eva nārya-bhāva-bhājanam |
tam ujjvalākta-cittam etu citta-matta-śatpado
bhajāmy-ahaṁ gadādharaṁ supaṇḍitaṁ guruṁ prabhum || 8 ||
Ha szerető ragaszkodásának egyetlen csöppje megérinti a szívet,
még a (világi) ember is könnyen méltóvá válhat a gópí-létre,
csak döngicséljenek gondolatai mámoros méhecske gyanánt Gadádhar szerelemmel ékesített szíve körül!
Gadádhart imádom hát, a tanult bölcset, a mestert, az Urat!
Ha a bölcsek a Krsna körül döngicsélő méhecskék, akkor zümmögésük a szakrális tudás továbbadásának szimbóluma:
pārāvatānyabhṛta-sārasa-cakravāka-
dātyūha-haṁsa-śuka-tittiri-barhiṇāṁ yaḥ |
kolāhalo viramate 'cira-mātram uccair
bhṛṅgādhipe hari-kathām iva gāyamāne ||
A galambok, kakukkok, darvak, vadludak,
csátakák, hattyúk, fogolymadarak és flamingók hangzavara
nyomban elcsendesül, mikor magas hangján
a méhek királya a Hari-kathá éneklésébe kezd.
A méhek zümmögése gyakran a szerelem hangulatának kifejezője. Dzsajadév versében minden kis apró részlet az ébredező szerelemre utal: a lágyan lengedező déli szellő, tavasz (aki a szerelemisten felesége), a szegfűszeg bimbózása, és a kakukkok éneke is:
lalita-lavaṅga-latā-pariśīlana-komala-malaya-samīre |
madhukara-nikara-karambita-kokila-kūjita-kuñja-kuṭīre ||
viharati harir iha sarasavasante
nṛtyati yuvati-janena samaṁ sakhi virahi-janasya durante ||1||
A Malaja-hegy felől lengedező szellő lágyan simogatja a szegfűszeg zsenge bimbóit.
Méhzümmögés vegyül a kakukkok dalába, a ligetbéli kis kunyhónál,
ahol Hari mulat. E csodás (szerelemillatú) tavaszon
ott táncol (ő) a fiatal lánykákkal, ó, barátném, az elhagyatott bánatára.
Máskor a méhek felbukkanása egyszerűen csak ürügy arra, hogy a szerelmesek átöleljék egymást:
mauli-mālā-milan-matta-bhṛṅgī-latā
bhīta-bhīta-priyā-vibhramāliṅgitaḥ |
srasta-gopī-kucābhoga-saṁmelitaṁ
sañjagau veṇunā devakī-nandanaḥ ||5||
A füzére körül zümmögő mámoros méhektől megrettent kedvese sietve belékapaszkodott,
így a leány keble a mellkasához ért, mikor Dévakí fia a fuvoláján játszott.
Talán a leggyakoribb költői kép szerint a nappali lótusz kelyhe éjszakára összezárul, és rabságba ejti a virágméz szívásába belefeledkezett, mohó méhet.
mṛdula-malaya-vātācanta-vīci-pracāre
sarasi nava-parāgaiḥ piñjaro’yaṁ klamena |
prati-kamala-madhūnāṁ pāna-matto dvirephaḥ
svapiti kamala-kośe niścalāṅgaḥ pradośe ||
A lágy déli szellő vizet szürcsöl a tó hullámfodrairól,
s lám, egy méhecske elbágyadt a nektár-tehertől!
Megrészegült a lótuszok mézének kortyolásától,
s most moccanatlan alszik a lótusz kelyhében, bár jő az alkony.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése