Rúpa gószvámí: Himnusz Krsna tíz szerelmetes nevével

Rūpa gosvāmī: śrī-kṛṣṇasya śrī-līlāmṛta-nāmaka-daśa-nāma-stotram

Rúpa gószvámí költeményét a Sztava-málában (Himnusz-füzér) olvashatjuk, a címe egészen pontosan: „Himnusz, Srí Krsna kedvtelései nektárjával áradó tíz nevével”. A költemény első öt strófája sorolja Krsna tíz nevét, az utolsó strófa a himnuszoknál szokásos áldás az olvasóra. A műfaj erős megkötést jelent: minden strófa két név, egyszerű alanyesetben. E száraz merevséget a versek csengő-bongó hangzása, a téma szépsége, a metaforák finomsága és a szárnyaló szóösszetételek oldják. A precíz fordítás a név összetett szóval való visszaadása volna, például az első név (az első félversben) így hangzik: „Fuvolaszóval-Rádhiká-szívét-mámorosító-mézözön”. A szanszkrt nyelvben (különösen a klasszikus szanszkrtban) megszokott az ilyen nem bevett szóösszetételek használata... ehelyett megkíséreltem az eredeti szövegtől nem túlságosan elrugaszkodva kifejteni a nevek jelentését.

rādhikā-hṛdayonmādi-vaṁśī-kvāṇa-madhu-cchaṭaḥ |
rādhā-parimalodgāra-garimākṣipta-mānasaḥ ||1||

Fuvolájának hangja Rádhiká szívét mámorosító mézözön,
gondolatait a Rádhából áradó finom illatáram bűvöli el.
 
 A mānasa szó a manas-ból képzett melléknév: jelentése mentális, gondolati, ám a szó főnévként is használatos, a szív, vagy a gondolat megjelölésére. Rádhiká illata megolvasztja Krsna szívét, és ennek emlékét újra meg újra felidézve a gondolatait is. Az udgāra (itt kibocsájtás, kiáradás értelemben) szó nyomatékosítja, hogy az illat nem egyszerűen Rádhá illatszeréből, hanem magából Rádhából árad.

kamra-rādhā-mano-mīna-vaḍiśīkṛta-vibhramaḥ |
prema-garvāndha-gāndharvā-kilakiñcita-rañjitaḥ ||2||

Az epekedő Rádhá szívének halacskája kecses mozdulatai horgára akad,
civódó évődéssel örvendezteti meg a szerelemtől és büszkeségtől elvakult Rádhát.
 
Rádhá jelzője – kamra – epekedőt, és gyönyörűt is jelent egyszerre.
A kilakiñcita a szerelmesben ébredő érzelem, mikor párja évődve felette állónak mutatja magát. Ilyen érzelem ébred Rádhában, mikor Krsna és a pásztorfiúk megállítják a piacra siető gópíkat, és vámot követelnek. Vagy virágot szeretne szedni, ám Krsna megtiltja, hogy a virághoz érjen. A megszégyenítettség, dac, büszkeség, félelem érzései keverednek ilyenkor a szerelemmel.

lalitāvaśya-dhī-rādhā-mānābhāsa-vaśīkṛtaḥ |
rādhā-vakrokti-pīyūṣa-mādhurya-bhara-lampaṭaḥ ||3||

A pajkos és makrancos Rádhá tettetett féltékenysége teszi engedelmessé,
Rádhá csalafinta szavainak ambróziás ízeinek árjára sóvárog.

mukhendu-candrikodgīrṇa-rādhikā-rāga-sāgaraḥ |
vṛṣabhānu-sutā-kaṇṭha-hāri-hāra-harin-maṇiḥ ||4||

Holdorcájának sugarai duzzasztják Rádhiká szerelmének óceánját,
tündöklő zafír ő a Vrsabhánu leányának nyakát ékesítő gyöngysoron.
 
 Az óceán vizét a Hold vonzereje duzzasztja, az első kép erre utal. A negyedik páda harin-maṇi-t említ, szó szerint „zöld drágakőként”, azaz smaragdként utal Krsnára. Ám Krsna nem zöldes színű! Rúpa gószvámí másik művére, az Uddzsvala-nílamani (A lángoló szerelem zafírja, az ujjvala fellángolót jelent, de szerelmet is, a nīla-maṇi jelentése pedig kék drágakő, azaz zafír) címére emlékezve talán nem követek túl nagy hibát, ha tündöklő zafírént utalok rá. E név még egy rejtett utalással bír: az ékkő legszebben a nap fényében csillog, ezért említi a szerző Rádhát itt Vrsabhánu leányaként – a bhánu szó jelentése ugyanis Nap, Vrsabhánu neve annyit tesz: Napvezér. Krsna a Napleány fényében tündököl igazán.

phulla-rādhā-kamalinī-mukhāmbuja-madhuvrataḥ |
rādhikā-kuca-kastūrī-patra-sphurad-uraḥ-sthalaḥ ||5||

Rádhá lótuszorcáján kibomlott virága körül döngicsélő méhecske ő,
mellkasán Rádhiká keblének pézsmája csillog.

A lótuszvirágba záródó méhecske képe a szanszkrt költészet jól ismert toposza, hasonlóképpen a második kép is: Rádhá pézsma-illatszere most Krsna mellkasán csillog, azaz az imént még szorosan átölelték egymást.

iti gokula-bhūpālī-sūnu-līlā-manoharam |
yaḥ paṭhen nāma-daśakaṁ so’sya vallabhatāṁ vrajet ||6||

Ím, ezek Gókula ura fiának elbűvölő kedvtelései.
Ki e verseket olvassa, kedvessé válik néki!