Srí Csaitanja-upanisad

Az upanisad szövegét Bhaktivinód Thákur tette közzé.

atha pippalādaḥ samitpāṇirbhagavantam brahmanam upasanno
bhagavan me śubham kimatra cakṣaṣveti ||1||

Akkor Pippaláda tüzifával a kezében járult Brahmá elé:
Óh, Magasztos, kérlek, mondd meg, mi válik javamra itt (az anyagi világban)?

Pippaláda: mitikus bölcs. Azt mondják, azért nevezték így, mert szívesen ette a pippala gyümölcsét. A Prasna-upanisadban őt kérdezik tanítványai.
A hagyomány szerint a tanítvány szolgálatkészsége jeleként tüzifával kezében járul mestere elé. Fára az áldozati tűz megrakásához van szükség.

sa hovāca bhūyaḥ eva tapasā brahmacaryeṇa śaśvat-ramasva mano vaśeti ||2||

(Brahmá így) felelt: Gyakori vezekléssel és cölibátussal légy elégedett mindig, s engedelmes elméjű.

Brahmá válasza a tan bevezetője csupán.

sa tathā bhūtvā bhūya enam upasadyāha
bhagavan kalau pāpāc-channaḥ prajāḥ kathaṁ mucyeran iti ||3||

(Pippaláda) így tett, majd ismét felkereste őt, és így szólt:
Óh, Magasztos, a kali korban, a bűnei miatt befedett emberiség miképpen szabadulhat meg?

ko vā devatā ko vā mantro brūhīti ||4||

Vajon melyik istenség, melyik mantra (vezet a szabaduláshoz), kérlek, mondd el!

Pippaláda engedelmes tanítványként követte mestere utasítását, s így megtisztult szívvel alkalmassá vált a titkos tanítás megértésére. Jelzi ezt kérdésének változása is: eddig csak a saját javát kutatta (1. vers), immáron minden teremtmény számára kutatja a megszabadulás útját.

sa hovāca | rahasyaṁ te vadiṣyāmi
jāhnavītīre navadvīpe golokākhye dhāmni govindo dvibhūjo gauraḥ sarvātmā mahāpuruṣo mahātmā mahāyogī triguṇātītaḥ sattvarūpo bhaktiṁ loke kāśyatīti |
tadete ślokāḥ bhavanti ||5||

Így felelt: A titkot tárom fel.
A Dzsáhnaví (Gangesz) partján, Navadvípban, a Gólókaként ismert isteni hajlékon arany színben két karral jelenik meg Góvinda, mindenek lelke, a nagy Isten [mahápurusa], nagy lélek [mahátmá] s nagy misztikus [mahájógí]. Fölötte áll a három kötőerőnek, a megtestesült jóság, s az odaadást nyilvánítja meg e világban. Erről szólnak a versek:

eko devo sarvarūpī mahātmā
gauraraktaśyāmalaśvetarūpaḥ |
caitanyātmā sa vai caitanyaśaktir-
bhaktākāro bhaktido bhaktivedyaḥ ||6||

Egy az Isten, a sokféle testben (megjelenő) nagy lélek,
az arany, vörös, fekete és fehér színű formákban (megjelenő)
Csaitanja lényegű [csaitanja-átman]. Bizony ő az isteni tudatosság [csaitanja-sakti]
s az odaadás megtestesülése, az odaadás adományozója, ki odaadással ismerhető meg.

namo vedāntavedyāya
kṛṣṇāya paramātmane |
sarvacaitanyarūpāya
caitanyāya namo namaḥ ||7||

Hódolat a védánta céljának,
Krsnának, a Felsőléleknek,
a teljes tudatosság formájának [szarva-csaitanja-rúpa],
Csaitanjának hódolok újra meg újra!

A vedānta-vedya kifejezés kétféleképpen is értelmezhető: 1) aki a védántából ismerendő meg, azaz akit a védántából lehet megérteni, 2) aki a védánta szerint a megismerendő, Brahman (athāto brahma-jijñāsā).

A vers a Gópála-tápaní upanisad első versének párja:
om sac-cid-ānanda-rūpāya kṛṣṇāyākliṣṭa-karmaṇe |
namo vedānta-vedyāya gurave buddhi-sākṣiṇe ||1||
Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Srí Krsnának, az örökkévalóság, tudatosság és gyönyör szépséges megtestesítőjének, aki megment a nyomorúságtól. Hódolat néki, akit a Védántából lehet megérteni, s aki a legfőbb tanítómester, mindenki szívének tanúja!

vedāntavedyaṁ puruṣaṁ purāṇaṁ
caitanyātmānaṁ viśvayoniṁ mahāntaṁ |
tameva viditvātimṛtyumeti
nānyaḥ panthā vidyate’yanāya ||8||

A Védántával megismerendőt, az ősi szermélyt,
Csaitanja természetűt [csaitanja-átman], a mindenség forrását, a legnagyobbat,
bizony őt megismerve (az ember) legyőzi a halált,
más út nem ismert ezen kívül, (amivel) túlléphető (az illúzió).

svanāmamūlamantreṇa sarvaṁ hlādayati vibhuḥ ||9||

A Legfelsőbb Úr saját nevének eredendő mantrájával tesz boldoggá mindenkit.

A mūla szó jelentése gyökér, alap, bázis, összetételben fő, eredendő, legfontosabb, elsődleges.

dve śaktī parametasya hlādinī samvideva ceti ||10||

Két legmagasabb rendű energiája a mindentudás [szamvit] és a gyönyör [hládiní].

A lét-tudat-boldogság (sat-cit-ānanda) isteni forrása a lét teljessége (sandhinī), a mindentudás (samvit) és a boldogító isteni energia, a gyönyör (hlādinī). Ezek isteni formája Baladév, Vászudéva-Krsna és Rádhá. Csaitanja, aki Rádhá és Krsna egy személyben, így a mindentudás és gyönyör megtestesítője.

sa eva mūlamantraṁ japati haririti kṛṣṇa iti rāma iti ||11||

Bizony ő (a Legfelsőbb Úr [vibhu]) Hari, Krsna és Ráma neveinek múlamantráját zengi.

harati hṛdayagranthiṁ vāsanārūpamiti hariḥ |
kṛṣi smaraṇe tacca ṇa tadubhayamelanaṁ kṛṣṇa iti |
ramayati sarvamiti rāmaḥ ānandarūpaḥ |
atra śloko bhavati ||12||

Megsemmisíti [harati] a szív csomóját, mely a tévképzet (anyagi vágy) képében nyilvánul meg, ezért Hari (a neve)..
A krs és na egyesülése meditációban: ez Krsna.
Mindenkit megörvendeztet, ezért (ő) Ráma, a gyönyör (eredeti) formája.
Így szól a vers.

kṛṣir bhūr-vācakaḥ śabdo ṇaś ca nirvṛti-sūcakaḥ |
kṛṣṇas tadbhāvayogāc ca kṛṣṇo bhavati śāśvataḥ ||
A „krs” létezést jelent, a „na” az elcsendesülés örömére [nirvrti] utal,
és amazok kapcsolódásából Krsna lesz, az örökkévaló.

mantraguhyaḥ paramo bhaktivedyaḥ ||13||

A mantra titka transzcendentális, (egyedül) odaadással ismerhető meg.

Más szövegváltozatban: mantro guhyaḥ, ekkor a fordítás így szól: A mantra titkos, transzcendentális, odaadással ismerhető meg.

nāmānyaṣṭāvaṣṭa ca śobhanāni tāni nityaṁ ye japanti dhīrāste vai māyāmatitaranti nānyaḥ |
paramaṁ mantraṁ paramarahasyaṁ nityamāvartayati ||14||

E kétszer nyolc név (felettébb) áldásos, a bölcsek, kik e neveket zengik, bizony ők, s nem más kelnek át az illúzión.
Forgassuk hát mindig (olvasónkon) e transzcendens mantrát, a legnagyobb misztériumot!

caitanya eva saṅkarṣaṇo vāsudevaḥ parameṣṭḥī rudraḥ śakro bṛhaspatiḥ sarvadevā sarvāṇi bhūtāni sthāvarāṇi carāṇi ca yat kiṅcit sadasat kāraṇaṁ sarvaṁ |
tadatra ślokaḥ ||15||

Bizony Csaitanja Szankarsana, Vászudéva, a legfelsőbb helyzetű. Ő Siva, Indra, Brhaszpati, minden félisten, minden létező a mozdulatlanok és a mozgók egyaránt, bármi, ami örök vagy ideiglenes, az ok, minden.
Itt van erről a vers.

Legfelsőbb helyzetű (parameṣṭḥī): a jelző Brahmára is utalhat, ekkor: „Bizony Csaitanja Szankarsana, Vászudéva, Brahmá, Siva…”

yatkiṅcidasadbhuṅkte
kṣaraṁ tat kāryamucyate ||16||

Ami ideiglenest fogyaszt
az múlandó [ksara], s okozatnak mondják.

„Ideiglenest fogyaszt”: a szóhasználat a Mándúkja upanisadot idézi. Ott az éberben lakozó külső értelem a durvát (azaz a durva fizikai jelenségvilághoz tartozót) evő [sthūla-bhuj], az álomban lakó belső értelem elvontat evő [pravivikta-bhuj].
A kṣara szó jelentése: múlandó, tünékeny, tudatlanság, víz, test, felhő; az akṣara pedig mindezek ellentéte. A szó a kṣar elenyészik, szertefoszlik, elolvad gyökből származik.

satkāraṇaṁ paraṁ jīvas
tadakṣaramitīritaṁ ||17||

Az ok a létező, a magasabb, az élőlény [dzsíva],
amit múlhatatlannak [aksara] mondanak.

kṣarākṣarābhyāṁ paramaḥ
sa eva puruṣottamaḥ |
caitanyākhyaṁ paraṁ tattvaṁ
sarvakāraṇakāraṇam ||18||

A múlandónál [ksara] és a múlhatatlannál [aksara] is felsőbb
a Legfelsőbb Személy [purusóttama], bizony, ő
a Csaitanja nevű Abszolút Igazság,
minden ok (végső) oka.

A fenti három vers gondolata a Bhagavad-gítá 15.15-18. verseivel állítható párhuzamba.

ya enaṁ rasayati bhajati dhyāyati sa pāpmānaṁ tarati sa puto bhavati sa tattvaṁ jānāti sa tarati śokaṁ |
gatistasyāste nānyasyeti ||19||

Aki őt megszereti, imádja, (rajta) meditál, legyőzi a bűnt, megtisztul, megismeri az igazságot s legyőzi a bánatot.
Ő ér célba, nem más.

om hariḥ śāntiḥ
OM, Hari! Béke!

PDF

Szváhá és a Gópála-tápaní upanisad

A Gópála-tápaní upanisad első fejezetében (1.2.) a Kumárák négy kérdéssel fordulnak atyjukhoz, Brahmához:
- ki a legfőbb Isten,
- kitől retteg a halál,
- ki az, akit ismerve minden ismertté válik,
- ki által fordul a világ?

Brahmá először röviden megadja a válaszokat (1.3.), s ezzel a tizennyolc szótagú mantrát adja át fiainak:
- a legfőbb Isten Krsna,
- Góvindát féli a halál,
- Gópídzsana-vallabha ismerete által válik minden ismertté,
- s a szváhá által fordul a világ.

Krsna a legfőbb Úr, mert megszabadít a bűntől (az upanisadban a pāpa-karṣaṇa szóösszetétel szerepel: a Krsna név a kṛs – húz, vezet, legyőz szógyökből ered). Góvindát féli a halál: egyfelől, mert Góvinda oly sok aszurával végzett Vradzsában, másfelől Góvinda az örömet hozó Úr, aki így messzire űzi az emberek halálfélelmét, megmentve őket a halál markából. Gópídzsana-vallabha, a fejőslánykák kedvese ismeretével minden ismertté válik – a gópík és Krsna közti vonzalom természete a legvégső titok.

Szváhá Agni, a tűz hitvesének neve, felkiáltás, mellyel a déváknak áldoznak a bráhmanák – szu-áha, azaz jó mondás – írják a szótárak. Ám vajon hogy kerül e magasztos felsorolásba, a lelki kapcsolat, az út és a cél hármasába negyedikként a szváhá felkiáltás?
Vizsgáljuk meg alaposabban, mit mond az upanisad a szváháról!

A szváhá az áldozat szava, az első állítás tehát az, hogy az áldozat által fordul a világ, az áldozat működteti a mindenséget (svāhayedaṁ viśvaṁ saṁsarati, 1.3.). „Áldozat nélkül sohasem élhet az ember boldogan ezen a bolygón vagy ebben az életben, még kevésbé a következőben.” (nāyaṁ loko'sty ayajñasya kuto'nyaḥ, 4.31.) áll a Bhagavad-gítában, melyben Krsna az áldozati kör jelentőségéről is szól (lásd a 3.10-17. verseket).

A Kumárák tovább kérdeznek, melyeket megválaszolva Brahmá további mélységeket tár fel, a szváhával kapcsolatban is: tan-māyā, „az ő bűvereje”, mondja az 1.5. rész. A tad mutató névmás értelemszerűen a korábban említett személyre vonatkozik: Gópídzsana-vallabha, a gópík kedvesének bűverejéről van szó, a māyā így nem az anyagvilág nagy illúziója, hanem a yoga-māyā, a lelki energia, az isteni könyörület hona.
Dzsíva gószvámí az upanisad kommentárjában a szváhá kifejezés definícióját idézi a Gautamíja-tantrából: „A szva szótag az (anyagi test) mezejének ismerője (a lélek), a há pedig magasabb, lelki természet (sva-śabdena ca kṣetra-jño heti cit-prakṛtiḥ parā). A szváhá szóval e kettő egysége fakad az ajkak közül. A mindenség feloszlása ezért a szváhá árja.”
Lám, az áldozat – jellegétől, s az áldozó mentalitásától függően – nem csupán a világ fenntartását, működtetését szolgálhatja, hanem a lélek lelki természethez kapcsolását is.

Brahmá válaszai rendre a tizennyolc szótagú mantra részeit adják – amit nem említ szó szerint, csupán körülírja.
Az 1.13. versben így:

tad eṣa ślokaḥ |
klīm ity etad ādāv ādāya kṛṣṇāya
govindāya gopījana-vallabhāyeti |
bṛhad-bhānavyāsakṛd uccared yo' sau
gatis tasyāsti maṁkṣu nānyā gatiḥ syāt || iti ||

Miként a vers (is szól):
Így kezdődik: „klím”, majd: „Krsnának,
Góvindának, Gópídzsana-vallabhának”.
Ki a nagy Napleánnyal gyakorta zengi (e mantrát), az
hamarost célba ér, efelől nincs kétség.

A szváhá szót a vers a „nagy Napleány” kifejezéssel (bṛhad-bhānavā) írja körül. Vajon kire vonatkozhat e megjelölés?
Gondolhatunk Szváhára, a tűz hitvesére (ekkor a bhānu szót Nap helyett ragyogásként helyesebb fordítani: nagy Fény-asszony).
A Napleány utalhat a Jamuná folyóra is, kinek megszemélyesülése Krsna felesége lett – lásd Bhágavata-purána 10.58. fejezetét. Ott így mutatkozik be a megszemélyesült Jamuná: „A Napisten leánya vagyok, s a legkiválóbbat, Visnut vágyom férjemül.– ezért folyamodtam e vezekléshez.” (ahaṁ devasya savitur duhitā patim icchatī viṣṇuṁ vareṇyaṁ vara-daṁ tapaḥ paramam āsthitaḥ, Bhág. 10.58.20.)
Végezetül a Napleány vonatkozhat Rádhára is: Rádhá atyját Vṛṣabhānunak hívják, a név jelentése: a legkiválóbb (vṛṣa) Nap (bhānu). Így a világot mozgató, Gópídzsana-vallabha bűvereje szváhá nem más, mint Rádhá.

Az áldozat így forgatja, tartja életben a világot (viśvaṁ saṁsarati), összekapcsolja az egyént a lelki létezés valós valóságával (tan-māyā, mint yoga-māyā), ám a végső áldozat a szeretetteljes önátadás rajongása, melyet a nagy Napleány, Rádhá képvisel. 

PDF

miként az Úr, úgy mestere iránt is

yasya deve parā bhaktir yathā deve tathā gurau |
tasyaite kathitā hy-arthāḥ prakāśante mahātmanaḥ ||

yasya – akié; deve – Isten iránt; parā – felsőbbrendű; bhaktiḥ – odaadás; yathā – ahogy; deve – az Úr iránt; tathā – úgy; gurau – a mester iránt; tasya – övé; ete – ezek (az előző versek által elbeszéltek); kathitāḥ – a kinyilatkoztatottak; hi – bizonnyal; arthāḥ – jelentések; prakāśante – megnyilvánulnak; mahā-ātmanaḥ – nagy léleké

Ki nagy odaadással él Isten iránt, s miként az Úr, úgy mestere iránt is,
ama nagy léleknek feltárul az (imént) elmondottak valódi értelme.

(Svétásvatara-upanisad 6.23.)

Az odaadás módozatairól beszélnek az ácsárják. Az istenszeretetet a világról és a ragaszkodásról való lemondás oltalmazza. Isten fenségének szüntelen hallása, magasztalása, emlékezetben tartása az odaadás. Könnyen megszilárdul már ezen a világon annak az odaadása, aki mindig az Úr tulajdonságairól hall, s Őt magasztalja. Ám a bhakti legfőképp mégis a nagy lelkek, valamint a Legfelsőbb kegyéből nyerhető el.

(Nárada: Bhakti-szútra 34-38.).
PDF

„szeretném megismerni az Igazságot!”

A Cshándógja-upanisad alábbi részletében Szanatkumára oktatja Náradát, az igazság alapjáról… természetesen a tanítás a Legfőbb Igazságról szól:

– Ám az a legékesebben szóló, aki Igazsággal (satya) szól ékesen.
– Tiszteletre méltó uram, ilyen (ékesszóló) vagyok én is. Lehetek az Igazság ékesszólója?
– Előbb meg kell ismerned az Igazságot!
– Tiszteletre méltó uram, szeretném megismerni az Igazságot!

A sat az as létigéből képzett folyamatos melléknévi igenév, így elsődleges jelentése: létező, élő, lévő, az ebből képzett satya jelentései : igazság, valóság. A szó gyakran Legfőbb Brahman, Visnu jelzője, például a Taittiríja-upanisadban: „Valóság (azaz Igazság), Tudás, Végtelenség – ez Brahman” (satyaṁ jñānam anantaṁ brahma, Taitt. 2.1.1.), vagy a Bhágavata-puránában: „meditáljunk hát rajta, a Legfőbb Valóságon (Igazságon)!” (paraṁ satyaṁ dhīṁahi, Bhág. 1.1.1.)
Az „aki Igazsággal szól ékesen” eredetiben: yaḥ satyena ativadati. A satyena a főnévragozás harmadik esete, jelenthet módot (igazsággal), de okot is: „az Igazság miatt ékesszóló”.

– Bizony, ha valaki megismerte (az Igazságot), igazat mond. Nem mond igazat az, aki nem ismeri (az Igazságot). Csak az mond igazat, aki megismerte az Igazságot. Ezt a megismerést (vijñāna) kell megismerni!
– Tiszteletre méltó uram, szeretném megismerni a megismerést!

A vijñāna közvetlen, személyes tapasztalatot, megértést jelent.

– Bizony, amikor az ember gondolkodik, akkor ért meg (dolgokat), aki nem gondolkodik, nem is ért. Csak az ért, aki gondolkodik. Ezt a gondolkodást (mati) kell megismerni!
– Tiszteletre méltó uram, szeretném megismerni a gondolkodást!

A mati jelentése töprengés, elemzés, érvelés.

– Bizony, akinek van hite, elmélkedik is. Akinek nincs hite, nem elmélkedik. Csak az elmélkedik, akinek van hite. Ezt a hitet (śraddhā) kell megismerni!
– Tiszteletre méltó uram, szeretném megismerni a hitet!

– Bizony, aki állhatatos, annak van hite is. A nem állhatatosnak hite sincsen. Csak annak van hite, aki állhatatos. Ezt az állhatatosságot (niṣṭhā) kell megismerni!
– Tiszteletre méltó uram, szeretném megismerni az állhatatosságot!

A Bhágavata-purána (s ennek nyomán Rúpa gószvámí szerint is) a śraddhā a kezdeti gyöngécske bizalom, hit, mellyel az ember az Írás, és a szentek felé fordul, míg a niṣṭhā a bűnök s más nemkívánatos tényezők elenyészése utáni megszilárdult, megállapodott hit, szilárd meggyőződés. Így a śraddhā az út első felének, a niṣṭhā a második felének kezdete. Az upanisad szövegében azonban nem ebben az értelemben találjuk a szavakat, a śraddhā itt elmélyült hit. A niṣṭhā értelmezéséhez érdemes megvizsgálnunk a szó eredetét: a szó a ni (le, alá) igekötő és a sthā (áll) ige összetétele, így jelentése valamiben meggyökeresedett, valamin nyugvó, megalapozott, állhatatos, komoly.

– Bizony, aki alkot, az állhatatos is. Alkotás nélkül nem lehet állhatatos az ember. Csakis az alkotás tesz állhatatossá. Ezért az alkotást (kṛṭi) kell megismerni.
– Tiszteletre méltó uram, szeretném megismerni az alkotást!

A kṛti cselekvést, teremtést, alkotást jelent.
Sankara kommentárja szerint a sor egymást követő lépcsőfokonként értelmezendő: az ember az eljövendő boldogság (sukha) reményében végzi a kötelességét, fegyelmezi érzékeit, gyakorolja az elme-összpontosítást (ekképp értelmezi kṛṭit). A következő lépcső a niṣṭhā, a gyakorló elköteleződés, pl. a guru szolgálata, s ennek következményeként bontakozik ki a vallásos hit (śraddhā). Majd a töprengés (mati) és megismerés (vijñāna) vezet az Igazsághoz (satya).
Megfontolandónak tartom azonban, ahogyan Szanatkumára minden egyes új fogalmat bevezet: kölcsönösen kapcsolja egymáshoz őket. A séma minden esetben ugyanez: 1. bizony, aki A az B is. 2. A nélkül nincs B. 3. Csak az A léte esetén van B. El nem választhatóan összefüggő fogalmakról van tehát szó, melyek így nem csupán fokozatok, hanem gondolkodásunk kiterjesztése az újabb fogalmak irányába. A felismerés, a gondolat, a hit és a cselekvés szorosan összefüggenek, egymást erősítik, s elválaszthatatlanok a boldogságtól.

– Bizony, amikor az ember boldog, akkor alkot is. Aki nem boldog, nem is alkot. Csak az alkot, aki boldog. Ezért a boldogságot (sukha) kell megismerni.
– Tiszteletre méltó uram, szeretném megismerni a boldogságot!

– Bizony, a Végtelen a boldogság. A kicsinyben (alpa, ami mulandó) nincsen boldogság. Csakis a Végtelen a boldogság. Ezért a Végtelent (bhūman) kell megismerni.
– Tiszteletre méltó uram, szeretném megismerni a Végtelent!

– Mikor az ember nem lát semmi egyebet, nem hall semmi egyebet, nem tud semmi egyebet, akkor jutott el a Végtelenhez. Ám ahol egyebet is lát, egyebet is hall, egyebet is tud, az kicsiny (véges). A Végtelen örökkévaló, a véges halandó.
– Tiszteletre méltó uram, min nyugszik e Végtelen?
– Saját dicsőségén, vagy tán még azon sem. E világon dicsőségnek mondják a sok tehenet s lovat, akárcsak az elefántokat s az aranyat, a szolgákat s feleségeket, s földbirtokot s a házakat. De én nem ilyesfajta dicsőségről beszélek, nem ilyesfajta dicsőségről beszélek – mondotta (Szanatkumára), – mert ezek egymáson alapulnak. (Cshánd. 7.16-24. szakaszok)

PDF

Sándilja-vidjá

A Cshándógja-upanisad 3.14. szakasza, Sándilja tana, a legfőbb Brahmanról s az egyéni lélekről oktat:

sarvaṁ khalvidaṁ brahma taj-jalān iti śānta upāsīta |
atha khalu kratu-mayaḥ puruṣo yathā kratur asmiṁlloke
puruṣo bhavati tathetaḥ pretya bhavati sa kratuṁ kurvīta || 3.14.1||

sarvam – minden; khalu – bizony; idam – itt; brahma – brahman; tad-ja-lā-an – abból a születés és elvétel létezik; iti – így; śāntaḥ – békés; upāsīta – imádja; atha – mert; khalu – bizony; kratu-mayaḥ – értelem (szándék, képesség, áldozat)-természetű; puruṣaḥ – ember; yathā – ahogy; kratuḥ – értelem; asmin loke – ezen a világon; puruṣaḥ – ember; bhavati – lesz; tathā – úgy; itas – ennélfogva; pretya – eltávozva; bhavati – lesz; saḥ – az (ember); kratum – értelmet; kurvīta – tegye

Itt bizony minden Brahman, belőle árad minden, általa létezik és belé tér vissza – ekként meditáljon rajta az ember, békességgel! Az ember értelmes lény, amilyen az értelme itt e földön, olyanná lesz innen eltávozván is. Hadd csiszolja értelmét!

A jalān speciális mozaikszó, melyet három igei gyök összevonásaként szokás értelmezni. A ja a születésre utal (a jan igei gyökből), a lā a feloldódásra felolvadásra (a lī gyökből), az an pedig a létezésre, lélegzésre. Rámánudzsa magyarázata hozzáteszi: miként a hal is a vízben születik, a vízben él, s végezetül a vízben oldódik fel, ám mégsem víz, hanem hal. A jalān kifejezés a jala (víz) eredethatározós esetére (jalāt) emlékezteti az olvasót: abból a vízből. (A jal igei gyök további idevágó jelentései: bővelkedik, dúskál, elfed, beburkol, vagyis Brahman bőségéből fakad a világon minden).
A Brahman-meditáció békességgel tölti el a gyakorlót, mert felülemelkedik ő a világi lét kettősségein.

„Az ember értelmes lény”, kratumayaḥ puruṣaḥ: A kratu szó (fordításunkban: értelem) jelentései: szándék/határozottság, képesség/értelem, és áldozat – jelzi az ember belső indíttatását, értelmi képességét és szakrális tevékenységét, az áldozati rítust. Ízlelgessük egy kicsit a fordítást a további jelentésekkel: „Az erőfeszítés az ember, s amilyen a szándéka itt e földön, olyanná lesz innen eltávozván is. Cselekedjék hát állhatatosan!”, illetve „Áldozat teszi az embert, amilyen az áldozata itt e földön, olyanná lesz innen eltávozván is. Áldozzon hát!” – mindegyik helyénvaló, igaz. A kommentárok elsősorban a szándékra utalnak: Sankara a határozottság (niścaya) és erőfeszítés, állhatatosság (adhyavasāya) szinonimákat használja, Baladév Vidjábhúsan a Góvinda-bhásjában a szándék, szolgálat, meditáció jelentésű upāsanā kifejezéssel értelmezi a kratu szót. Ám a kratu cselekvés mindhárom összetevőjét jelenti egyszerre. A fordítás számára a három összetevő közül a központi elemet ragadtuk ki: tiszta értelem híján zátonyra fut az erőfeszítés, hitetlenné az áldozat.

Milyen természetű a meditáció középpontjában álló Brahman? A kérdésre a szakasz folytatása válaszol:

mano-mayaḥ prāṇa-śarīro bhā-rūpaḥ satya-saṅkalpa ākāśātmā
sarva-karmā sarva-kāmaḥ sarva-gandhaḥ sarva-rasaḥ
sarvam idam abhyatto’vākyanādaraḥ || 3.14.2||

mano-mayaḥ – gondolat-lényegű; prāṇa-śarīraḥ – élet-testű; bhā-rūpaḥ – fény-alakú; satya-saṅkalpaḥ – igaz-döntésű; ākāśa-ātmā – űr-lelkű; sarva-karmā – minden-tevő; sarva-kāmaḥ – minden-vágyú; sarva-gandhaḥ – minden-illatú; sarva-rasaḥ – minden-ízű; sarvam-idam-abhyattaḥ – mindent itt meghódított; avākī – hallgatag; anādaraḥ – közömbös, pártatlan

Gondolat a lényege, élet a teste, fény az alakja, igazság a döntése, űr-végtelen a lelke. Minden-tévő, minden-vágyó, minden-szagú, minden-ízű, mindenséget felölelő, szótlan s pártatlan.

eṣa ma ātmāntar-hṛdaye’ṇīyān vrīher vā yavād vā
sarṣapād vā śyāmākād vā śyāmāka-taṇḍulād vaiṣa
ma ātmāntar-hṛdaye jyāyān pṛthivyā
jyāyān antarikṣāj jyāyān divo jyāyān ebhyo lokebhyaḥ || 3.14.3||

eṣaḥ – ez; me – enyém; ātmā – lélek; antar-hṛdaye – közepén a szívnek; aṇīyān – kisebb; vrīheḥ – rizsnél; vā – vagy; yavāt – árpaszemnél; vā – vagy; sarṣapāt – mustármagnál; vā – vagy; śyāmākāt – kölesnél (aprószemű kelet-indiai köles, Panicum frumentaceum); vā – vagy; śyāmāka-taṇḍulāt – köles-magnál; vā – vagy; eṣaḥ – ez; me – enyém; ātmā – lélek; antar-hṛdaye– közepén a szívnek; jyāyān – nagyobb; pṛthivyāḥ – Földnél; jyāyān – nagyobb; antarikṣāt – levegőégnél; jyāyān – nagyobb; divaḥ – mennynél; jyāyān – nagyobb; ebhyaḥ – ezeknél; lokebhyaḥ – világoknál

Szívem mélyén az Önvaló apróbb a rizs szeménél, apróbb az árpaszemnél, apróbb, mint a mustármag, kölesnél is apróbb, de még a köles csírájánál is kisebb. Szívem mélyén az Önvaló, nagyobb, mint a Föld, tágasabb a levegőégnél, nagyobb, mint a mennybolt, nagyobb mindeme világoknál.

Brahman szétfeszíti a logika kereteit: egyszerre kisebb a legkisebbnél, és nagyobb a legnagyobbnál. A Katha-upanisadban Jama e szavakkal oktatja Nacsikétát:
aṇor aṇīyān mahato mahīyān ātmāsya jantor nihito guhāyām |
tam akratuḥ paśyati vīta-śoko dhātuḥ prasādān mahimānam ātmanaḥ ||
Kicsinynél kisebb, hatalmasnál nagyobb – a lények szívében lakik a Lélek.
Fenségét a fegyelmezett s vágytalan az Úr kegyéből megpillantja boldogan. (Katha-upanisad 1.2.20.)

sarva-karmā sarva-kāmaḥ sarva-gandhaḥ sarva-rasaḥ
sarvam idam abhyātto’vākyanādara eṣa ma ātmāntar-hṛdaya
etad brahmaitamitaḥ pretyābhisambhavitāsmīti yasya syādaddhā
na vicikitsāstīti ha smāha śāṇḍilyaḥ śāṇḍilyaḥ || 3.14.4||

sarva-karmā – minden-tevő; sarva-kāmaḥ – minden-vágyú; sarva-gandhaḥ – minden-illatú; sarva-rasaḥ – minden-ízű; sarvam-idam-abhyattaḥ – mindent itt meghódított; avākī – hallgatag; anādaraḥ – közömbös, pártatlan; eṣaḥ – ez; me – enyém; ātmā – lélek; antar-hṛdaye – közepén a szívnek; etad – ez; brahma – brahman; etam – ez; itas – ennélfogva; pretya – eltávozva; abhisambhavitā asmi – elérem majd; iti – így; yasya – akié; syāt – lehet; addhā – bizonyosan; na – nem; vicikitsā – kétely; asti – van; iti – így; ha – bizony; sma āha – mondta; śāṇḍilyaḥ – Sándilja; śāṇḍilyaḥ – Sándilja

Minden-tévő, minden-vágyó, minden-szagú, minden-ízű, mindenséget felölelő, szótlan s pártatlan. Szívem mélyén az Önvaló a Brahman. Eltávozván innen, őt érem majd el. Aki bizonyos ebben, nem kételkedik többé. Ezt tanította Sándilja, igen Sándilja.

Az advaita-védánta tanítása az egyéni lélek és a Brahman azonosságára hívja fel a figyelmet a Sándilja-vidjá kapcsán: az óceán illúzióba esett cseppecskéje megfeledkezik arról, hogy ő az óceán, ám felismerve ezt megszabadulhat az illúziótól. Az e szellemben készült fordításokban az „elérem majd” (abhisambhavitā asmi) állítmányt az „azzá válok”, „őbelé olvadok” fordulatokkal adják vissza. Az állítmány az abhisambhū ige többnyire távoli jövőt kifejező összetett jövőidejű alakja. A bhū (van, létezik, keletkezik) gyök a sam (össze, együtt) igekötővel kiegészítve a keletkezik, találkozik, egyesül (sambhū) jelentéseket veszi fel, az abhi (oda, felé) igekötővel: találkozik, elér, megérkezik, illetve valamivé válik. A vaisnava kommentárok ugyanezt személyes módon, találkozásként, elérésként értelmezik. Az egyéni lélek ráébred nem evilági természetére, s felismeri: ő a Legfelsőbbhöz tartozik, hiszen hozzá hasonlatos! A Védánta-szútra kommentárjában Baladév Vidjábhúsan ekképpen világítja meg a Sándilja-vidjá utolsó mondatait: „A szöveg különbséget tesz a cselekvés alanya (egyéni lélek) és tárgya (Legfelsőbb Brahman) között. A szöveg így szól: »Eltávozván innen, elérem őt!« Ez a személyes névmás a fönt említett gondolatlényegű Brahmanra utal, hiszen a szó is tárgyesetben szerepel, míg az egyéni lélek, mint alany mondja véleményét: elérem. Ezért a tárgynak, a gondolat-természetűnek különböznie kell az alanytól, az egyéni lélektől, aki eléri a másikat. A gondolat-lényegű tehát a Legfelsőbb Úr. Az említett aktus, az „elérés” pedig úgy értelmezhető, mint ahogyan a folyó ömlik az óceánba.” (Góvinda-bhásja 1.2.4.)

āsīno dūraṁ vrajati śayāno yāti sarvataḥ |
kastaṁ madāmadaṁ devaṁ madanyo jñātumarhati ||
Ülve messze megy, s fekve jut el mindenhova –
e józan s mámoros Istent ki más ismerhetné? (Katha-upanisad 1.2.21.)

Sándilja tanítását hasonló tartalommal a Satapatha-bráhmanában (10.6.3.) is megtaláljuk:

satyam brahmety upāsīta
atha khalu kratum-ayo 'yam puruṣaḥ sa
yāvat kratur ayam asmāṁllokāt praityevaṁ kratur hāmuṁ lokam pretyābhisambhavati |

sa ātmānamupāsīta mano-mayam prāṇa-śarīram
bhā-rūpam ākāśātmānaṁ kāma-rūpiṇam
manojavasaṁ satyasaṁkalpaṁ satyadhṛtiṁ
sarvagandhaṁ sarvarasaṁ sarvānu diśaḥ prabhūtaṁ
sarvam idam abhyāptam avākyam anādaraṁ

yathā vrīhirvā yavo vā śyāmāko vā śyāmākataṇḍulo vaivam
ayam antarātman puruṣo hiraṇmayo
yathā jyotir adhūmam evaṁ jyāyān divo
jyāyān ākāśāj jyāyān asyai pṛthivyai
jyāyān sarvebhyo bhūtebhyaḥ

sa prāṇasyātmaiṣa ma ātmaitamita
ātmānam pretyābhisambhaviṣyāmīti
yasya syādaddhā na vicikitsāstīti ha
smāha śāṇḍilya evametaditi ||

Az igazság a Brahman – így imádja (az ember).
Mert bizony értelmes lény az ember,
s amekkora az értelme, bíz’ az értelme, e földről távozva azt a világot éri el halála után.

Meditáljon a Lelken (átman), a gondolat-lényegűn, élet-testűn,
fény-alakún, űr-végtelenség természetűn, a tetszése szerint testetöltöttön,
a gondolat-sebesen, igaz-döntésűn, kinek igaz az elszántsága,
a minden-szagún, minden-ízűn, minden irányt uralón,
mindenséget felölelőn, szótlanon s pártatlanon.

Amilyen egy rizsszem, árpaszem, köles, vagy a köles magja,
olyan ez a belsőben (lakozó) lélek, aranyló személy.
Nagyobb a füstmentes ég ragyogásánál,
nagyobb az űrnél, nagyobb, mint ez a Föld,
nagyobb minden létezőnél.

Az élet (prána) lelke (átman) ez, a lelkem ez, így
eltávozván a Lelket érem majd el.
Aki bizonyos ebben, nem kételkedik többé.
Ezt tanította Sándilja, bizony, ezt.

PDF

a lélekgyilkos

Levelet kaptam:
A héten a Sri Isopanisadot olvastam, és nem értek valamit. A könyv 30. oldalán ezt olvastam:
„Ha valaki az adott lehetőségek ellenére nem szenteli életét teljes mértékben az önmegvalósításnak, átma-hának, a lélek gyilkosának kell tekintenünk... a lélekgyilkos arra ítéltetik, hogy a tudatlanság legsötétebb régiójában szenvedjen az idők végezetéig."
Hogyan értsük ezt? Mit jelent a szövegben a „teljes mértékben” kifejezés? „Az idők végezetéig” szó szerint értendő? De akkor hol itt a kegy?


A kérdésben idézett mondat az Ísópanisad 3. versének kommentárjából való... javaslom, először vizsgáljuk meg a verset és a szövegösszefüggést, s utána próbáljunk választ keresni a kérdésekre.
Az Ísópanisad első három verse szorosan összefügg... mit is mond az első? Isten hat át mindent e világban (īśāvāsyam-idaṁ sarvaṁ) ezért az ember használja azt, amit ő tesz félre számára, ne kívánjon mást. Aki így él – folytatódik a második vers – azt nem köti a karma, nem szennyezik be tettei. Ám – mutatja meg az ellenpontot a harmadik vers – a lélek gyilkosa (ātma-han) a sötétséggel és tudatlansággal fedett istentelen (asuryā) világokban születik majd meg.
Hogyan? A Gítából megértettük, hogy a lélek halhatatlan, nem lehet elpusztítani semmilyen fegyverrel (na jāyate mṛyate vā kadācin – nem születik, és nem hal meg soha Bg. 2.20., nainaṁ chindanti śastrāṇi – ezt nem vágják fegyverek Bg. 2.23.). Vajon mit jelent akkor e versben, hogy a lélek gyilkosa? A han szó nem csak gyilkost, hanem pusztítót, kínzót is jelent... ātma-han az, aki a lélek eredeti természetével ellentétben cselekszik... aki nem az első vers értelmében, hanem vágyaitól vezérelve cselekszik. Az első és harmadik vers tehát két végletről szól... az egyik felismeri, hogy Isten hat át mindent, így mentes az anyagi vágyaktól, annyit vesz el a világból, amennyi az övé, míg a másikat vágyai cibálják ide-oda. S milyen sorsra jut a vágyak játékszere? A szanszárához, a születések és halál végtelen körforgásához láncolja magát, szánt szándékkal tartja magát távol a lelki tudás világosságától, így a (lelki) tudatlanság istentelen világában születik meg újra és újra.

A kérdés immáron az, hogy ez a két véglet létezik csak, vagy vannak átmenetek e két végpont között. Forduljunk megint csak Krsnához, hiszen a Bhagavad-gítá 12. fejezetében éppen erről beszél: Kedves Ardzsunám – mondja –, a legjobb az, aki minden gondolatát nékem szenteli, engem lát mindenhol, eltérés nélkül engem imád. Ám ha képtelen vagy ezt tenni, sebaj, van ilyen, akkor fogj a jóga gyakorlásába... így idővel majd sikerül összpontosítani figyelmedet... gyakorold a bhakti-jógát, hogy megtanulj rám figyelni. Erre is képtelen vagy? nem gond, akkor szenteld nekem minden tetted eredményét. Ha értem cselekszel, akkor közel kerülhetsz hozzám. Ezt sem tudod megtenni? akkor legalább próbálj függetlenné válni a tetteid eredményétől... mondj le munkád gyümölcséről, adakozz nemes célokra, így támogasd a többi élőlényt... s eközben próbáld megérteni, mi a különbség a lélek és az anyag között... s ha ezt sem tudod megtenni, akkor folytass elmélyült tanulmányokat e tárgyban... értsd meg, mi az, ami a szanszára világához köt, s mi az, ami nem.

Összefoglalva az eddigieket: azt gondolom, hogy messziről nézve kétféle élőlény van. Krsna a Gítá 15. fejezetében beszél erről: dvāv imau puruṣau loke kṣaraś cākṣara eva ca – ez a két(féle) személy van a világban: a gyarló, és a tévedhetetlen. (Bg. 15.16.) Az élőlények egyik csoportja az anyagi világban él, gyarló, a másik a lelki világban (ennek megfelelő látásmóddal) és tévedhetetlen – értsd: mentesen az illúziótól.
Ám ha közelebb lépünk, akkor látjuk az átmeneteket, a folyamatot, ahogyan a gyarló lény megtisztul... miként a Gítá 12. fejezetében olvashattuk.

S az a szituációtól függ, hogy a prédikátor, a mester, a tanító „milyen messziről" láttatja a világot. Ha azt mondja, hogy vagy tiszta valaki, vagy nem... akkor bizony igaza van, hiszen nincs félmegoldás. Félszívvel nem kerülhetünk Isten közelébe. Ha pedig a továbblépésre szeretné ösztönözni a hallgatókat, akkor is igaza van, hiszen a következő lépcsőfokra hívja fel a figyelmet.

Sríla Prabhupád idézett kommentárja határozottan kétféle lényről beszél, az istenesről (sura) és az istentelenről (asura). S ha valaki nem változtat mentalitásán, valóban örök időkig az istentelenek közé tartozhat, az istentelen világokban élhet.

PDF

rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon

mattaḥ parataraṁ nānyat kiñcid asti dhanañjaya |
mayi sarvam idaṁ protaṁ sūtre maṇi-gaṇā iva ||7||

mattaḥ – nálamnál; parataram – felsőbb; na – nincs; anyat – más; kiñcit – valami; asti – van; dhanañjaya – Dhananydzsaja!; mayi – bennem; sarvam – minden; idam – itt; protam – felfűzött; sūtre – fonalon; maṇi-gaṇāḥ – ékkövek sokasága; iva – mint

Nálamnál nincs felsőbb semmi, Dhananydzsaja, ami csak létezik,
mind rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon.

(Bhagavad-gítá 7.7.)

Fontos megállapítása ez a Bhagavad-gítának. Milyen természetű a Legfelsőbb? – vetik fel olykor a kérdést, s a különféle iskolák egymásnak ellentmondó véleményeket fogalmaznak meg. Az advaita iskolák személytelennek, tekintik a Legfelsőbb Brahmant, mely maga a tiszta lét és tudat, a végtelenség és a makulátlan tisztaság, így
tulajdonságok nélküli (nirguṇa). E felfogás szerint a tulajdonságokkal rendelkező Brahman (saguṇa) alacsonyabbrendű, hiszen a világi kötőerők (guṇa) érintik.
E versben azonban Krsna, a személy mondja: „nálamnál nincs felsőbb semmi.” Vajon akkor Krsna nirguṇa, vagy saguṇa mikor e szavakat mondja? – teszi fel a kérdést Baladév Vidjábhúsan a Góvinda-bhásjában, az 1.1.10. szútrát magyarázva. Hiszen ha tulajdonságokkal rendelkezőnek tekintjük, akkor nem mondana igazat… felsőbb volna nála a nirguṇa Brahman. Így csakis nirguṇa lehet… de akkor miképpen tulajdonságok nélküli?
Következtetésében Baladév egyfelől elveti a nirguṇa és saguṇa Brahmanra vonatkozó advaita értelmezést: „A védák tételeinek közös vonása az, hogy egyöntetűen egy olyan Legfelsőbb Lényről tanítanak, aki maga a megtestesült tudat, mindentudó, mindenható, makulátlanul tiszta, az univerzum oka, híveinek felszabadítója. Ez a tanítás minden védában közös. Ennek folytán csak egyetlen Brahmanról lehet szó. A védákban nincs helye Brahman saguṇa és nirguṇa megkülönböztetésének.”
Ám e fogalmak valóban szerepelnek a védákban. Baladév kommentárja folytatásában a nirguṇa fogalmának tisztázásával oldja fel az ellentmondást. A tulajdonságok nem csupán evilági kötőerőket jelenthetnek, hanem transzcendentális tulajdonságokat is. A nirguṇa így a világi kötőerőktől nem érintett, a saguṇa pedig a transzcendens tulajdonságokban bővelkedő Brahmanra vonatkozik.
Így fordulhat elő, hogy pl. a Svétásvatara-upanisad versében a nirguṇa Brahman mégis cselekvő: „Minden lényben ott rejlik az egy Isten, a lények mindentudó belsőura (antaryāmī). / Tetteket elrendez, és mindent áthat a vonásanincs (nirguṇa) egyedüli tanú.” (6.11.)
Hasonlóképpen a Bhágavata-purána, mely világi kötelékektől mentesnek (nirguṇa) nevezi a személyes Istent, Harit, s az őt imádó makulátlan szenteket is:
harir hi nirguṇaḥ sākṣāt puruṣaḥ prakṛteḥ paraḥ | sa sarva-dṛg-upadraṣṭā taṁ bhajan nirguṇo bhavet ||
Mert Hari anyagi kötelékektől mentes, az anyagi természeten túli Istenszemély maga, / ki mindent lát, s mindennek tanúja – az őt imádó maga is kötelékektől mentessé válik. (Bhág. 10.88.5.)


Krsna nagyon szemléletes hasonlattal él: „mind rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon”. Ha ránézünk egy gyöngysorra, látjuk az egyes gyöngyszemeket, éppúgy, mint a világban észleljük a különféle jelenségeket. A gyöngyszemek eltakarják a fonalat, mely azonban összerendezi a gyöngyöket, hasonlóképpen, a különállónak látszó jelenségek mögött ott az isteni rendező elv.
A védák máskor a szövés allegóriájával szemléltetik ugyanezt: Visnu lépi ki, feszíti ki a világot, s ő is hatja át. Ota-protam (széltében-hosszában) – mondja a szanszkrt –, az ota a vetülékfonal, a prota a láncfonal, a függőleges, rögzített szál neve. A Gítá verse a protam (felfűzött) szó használatával finoman utal e képre.
Az összefűzöttség (protam) összekapcsolt létet is jelent, minden hozzám kapcsolódik, Felsőlélekként, belső irányítóként (antaryāmī) áthatom a mindenséget, és rajtam, tőlem függ minden, legyen bár tudatos vagy tompa (lélek vagy anyag), miként a gyöngyök sokasága a fonálon – mondja Krsna.

PDF

ajánlott olvasmány:
Abhay Narayan: a nehézségekről
a Bhagavad-gítá és a dasamúla

a létezés értelme az érzelem

„A létezés értelme az érzelem. Az Isten iránti szerető rajongás gyakorlásához nélkülözhetetlen a lelki boldogság (rasa), a spirituális érzelem (bhāva), valamint a felsőfokú eksztázis (mahābhāva) áldása." (Arany szútrák)

A szanszkrt nyelv mélyértelmű. A bhū (jelentései: van, létezik, válik valamivé, él) igéből képzett főnév, a bhāva jelentései létezés, állapot, helyzet, realitás, továbbá hajlam, érzés, érzelem. Ugyanaz a szó fejezi ki tehát a létezést és az érzelmet, elválaszthatatlanul összekapcsolja e két fogalmat. S valóban, a létezés mindig érzelmes: az élet anyagi módja a földhözragadt érzelmek körül forog, míg a spirituális létezés lényege és értelme, a spirituális, Istenhez fűződő érzelmek kibontakoztatása.

S mi az élet lényege? a rasa. A rasa szintén több jelentésű szó… jelent nedvet (pl. a fák nedvét), általában folyadékot, de ízt, zamatot, érzelmet, vonzalmat, szeretetet, szerelmet, gyönyört, boldogságot, illetve valaminek a lényegét, legjobb részét. S rasa a lelki íz, az Istenhez fűződő szerető kapcsolatok hangulatának neve is.
A Taittiríja-upanisad (2.7.1.) híres megállapítása így többes értelmű: raso vai saḥ | rasaṁ hy evāyaṁ labdhvānandī bhavati – „Ő biz’ a lényeg. Mert ezt a lényeget elnyerve lesz boldog (az ember).” Vagy: „Ő biz’ a lelki íz. Mert ezt az ízt elnyerve lesz boldog (az ember).” Másképp: „Ő biz’ a gyönyör. Mert ezt a lényeget elnyerve lesz boldog (az ember).”

A lelki ízek boldogsága és a spirituális érzelmek a „nagy érzelemben” (mahā-bhāva), a rajongó szeretet legmagasabb fokában tetőznek.

hlādinīra sāra prema prema-sāra bhāva |
bhāvera parama-kāṣṭhā nāma – mahā-bhāva ||
A boldogságot adó isteni energia (hlādinī) lényege a rajongó szeretet (prema), a rajongó szeretet esszenciája az érzelem (bhāva), s az érzelmek végső határának neve: mahābhāva. (Csaitanja-csaritámrta 1.4.68.)

PDF

a halál halála

ugraṁ vīraṁ mahā-viṣṇuṁ
jvalantaṁ sarvato mukham |
nṛsiṁhaṁ bhīṣaṇaṁ bhadraṁ
mṛtyu-mṛtyuṁ namāmy ahaṁ ||

ugram – félelmetesnek (nagy, vad, kegyetlen, vérengző); vīram – hősnek; mahā-viṣṇum – Mahávisnunak; jvalantam – ragyogónak, lángolónak; sarvataḥ – mindenhol; mukham – arcúnak; nṛsiṁham – Nrszinhának („ember-oroszlánnak”); bhīṣaṇam – rettentőnek; bhadram – kegyesnek, barátságosnak; mṛtyu-mṛtyum – a halál halálának; namāmi – hódolok; aham – én

A vérengző hős Mahávisnunak,
a mindenfelől tündöklő arcú
Nrszinhának, (ki) rettentő (ám mégis) könyörületes,
a halál halálának hódolok.

A verset a Nrszinha-tápaní-upanisad említi – szóról szóra ugyan nincs benne, ám e mantrát írja körbe a 2.3 részben. A negyedik pádát így említi az upanisad, ám a mṛṭyor-mṛtyuṁ szövegváltozattal is találkozni… a birtokos eset kifejezése eltérő, ám a jelentés nem.

az illusztráció forrása:
http://gopinathapai.tripod.com/narasimha.html
PDF

névmagyarázatok – Góvinda

A govinda szó a go és a vinda szavak összetétele. A go jelentései: tehén, Föld, szó (beszéd, szavak) és menny. A vinda szó vid igéből származik, melynek jelentései: kap, szerez, elnyer, megtalál, felfedez, felismer, ismer, tapasztal, érez, így a vinda megszerzőt, megtalálót, stb. jelent.

A Bhagavad-gítában kétszer találkozhatunk Góvinda nevével. Az 1.32. versben Ardzsuna szólítja így Krsnát: „Mit ér a királyság, Góvinda, mit ér az élvezet vagy az élet?”
Baladév magyarázata szerint: Góvinda, te minden érzék (go) működését ismered (vindasi) – szól Ardzsuna –, így ismered a gondolataimat, vágyaimat is, jól tudod hát, hogy nem vágyom a királyságot.

A 2.9. versben Szanydzsaja idézi fel Ardzsuna és Krsna párbeszédét: „»Nem fogok harcolni« – szólt Góvindához (Ardzsuna), majd elhallgatott.”
Baladév e vershez fűzött magyarázatában a Góvinda név újabb értelmezését bontja ki, a go a (szent) szavakat, azaz a védát jelenti, a vinda jelentése pedig: ismer, ezért Góvinda minden véda ismerője. Ezért is lehetünk biztosak abban, hogy felvilágosítja majd a megrendült Ardzsunát kötelességéről. Szanydzsaja szavai így oszlatják szét Dhrtarástra fiai győzelméhez fűzött reményét.

A Gópála-tápaní upanisadban a bölcsek több kérdéssel fordulnak Brahmához, ezek közül az egyik: kitől fél a halál? Brahmá így felelt: Góvindát féli. S vajon kicsoda Góvinda? – kérdeztek tovább a bölcsek, Brahmá válasza: ő a tehenek, a Föld s a Véda ünnepelt ismerője (go-bhūmi-veda-vidito viditā, Góp. 1.5.).
Szanátan gószvámí megjegyzi, hogy a go szó mennyet is jelent, ő tehát a menny, a Föld s a Véda ünnepelt ismerőjeként értelmezi Brahmá szavait. S mert látja Góvinda felsőbbrendőségét, s nincs fölötte hatalma, ezért féli őt a halál.

Góvinda a tehenek oltalmazója, vezére (gavām indra). A Góvardhan-hegy felemelése után, mikor Indra alászáll a mennyekből, hogy hódolatát ajánlja, a társaságában érkező Szurabhi így fohászkodik Krsnához: „Te vagy a legfõbb urunk, te vagy a mi vezérünk (indránk), Mindenség Ura!” (tvaṁ naḥ paramakaṁ daivaṁ tvaṁ na indro jagat-pate Bhág. 10.27.20.) Majd Szurabhi tejével, Airávata, Indra elefántja pedig a mennyei Gangesz vizével fürdette meg Krsnát, s Góvinda néven koronázták királlyá. A történetet a Harivamsa is elbeszéli. Ott Indra e szavakkal szól:

ahaṁ kilendro devānāṁ tvaṁ gavām indratāṁ gataḥ |
govinda iti lokās tvāṁ gāsyanti bhuvi śāśvatam ||

Én vagyok az istenek vezére (Indrája), te pedig a tehenek vezérségét nyerted el,
az emberek a földön ezért ezt éneklik majd mindörökké: Góvinda! (Harivamsa 2.19.45.)

A tehén anya… a tej a táplálkozás, a ghí pedig az áldozat, a dévák táplálásának jelképe, a tehenek ura így a mindenség táplálója egyben.

Srídhar Szvámí a Bhágavatam e részét (a 10.27.23. verset) kommentálva kifejti, hogy Góvinda nevében a go egyszerre jelenti a teheneket s a mennyet is, melyeket egyszerre ural, a Góvinda név tehát a menny vezérét is jelenti.

A vinda szó felfedező, megtaláló értelmével Góvinda az, aki az alámerült Földet megtalálta. Miként a Mahábháratában olvasható:

gāṁ vindatā bhagavatā govindenāmitaujasā |
varāharūpiṇā cāntarvikṣobhita jalāvilam ||

A Földet megtaláló (vindatā) magasztos vadkantestet öltött Góvinda hatalmas ereje kavarta fel az iszapos vizet. (Mahábhárata 1.19.11.)


Góvinda az, akit elérnek (vinda) a félistenek fohászai, szavai (go). Dzsíva gószvámí a Brahma-szanhitát kommentálva ebben az értelemben idézi a Bhágavatamból Brahmá fohászát, aki gókulai születésre vágyva így szól:
„A legnagyobb szerencse az volna, ha itt születhetnék meg ebben az erdőben” (tad bhūri-bhāgyam iha janma kim apy aṭavyāṁ, Bhág. 10.14.34.)

Végül – de nem utolsósorban – Sríla Prabhupád így ír a Bhagavad-gítá 2.9. versének kommentárjában: „Ardzsuna először Góvindának szólítja Krsnát, mert Ő jelent gyönyört az érzékszerveknek és a teheneknek.”

~

smerāṁ bhaṅgī-traya-paricitāṁ sāci-vistīrṇa-dṛṣṭiṁ
vaṁśī-nyastādhara-kiśalayām ujjvalāṁ candrakeṇa |
govindākhyāṁ hari-tanum itaḥ keśi-tīrthopakaṇṭhe
mā prekṣiṣṭhās tava yadi sakhe bandhu-saṅge 'sti raṅgaḥ ||

Kedves barátnőm, ha az anyagi társaságot, barátságot és szerelmet akarod élvezni, akkor arra kérlek, ne nézz arra a mosolygó fiúra, Góvindára, aki fuvoláján játszva a Jamuná partján áll, s akinek ajka a telihold sugaraitól ragyog.

PDF

a szív lótusza

A lélek otthona szív lótusza… így ír erről a Nárada-parivrádzsaka-upanisad hatodik tanítása:

gṛhābhimānena gṛhastha iva śarīre jīvaḥ saṁcarati |
prāgdale puṇyāvṛttir-
āgneyāṁ nidrālasyau
dakśiṇāyāṁ kraurya-buddhir
nairṛtyāṁ pāpa-buddhiḥ
paścime krīḍā-ratir
vāyavyāṁ gamane buddhir
uttare śāntir
īśānye jñānaṁ
karṇikāyāṁ vairāgyaṁ
kesareṣv ātmacintā

A dzsíva-lélek oly büszkén jár-kel a testben, mint a családfő a házában.
A (szív lótuszának) keleti sziromlevelén a jámbor viselkedés,
a délkeletin az alvás és a tunyaság
a délin a kegyetlen szándék,
délnyugaton a bűnös értelem,
nyugaton a szórakozáshoz való ragaszkodás,
északnyugaton a nemi vágy,
északon a nyugalom,
északkeleten a tudás,
a magházon a függetlenség (vairāgya),
a rostokban pedig az átmanon való meditáció (ātmacintā, további értelmezések: öntudat, önreflexió).

PDF

Nárájana upanisad

A vaisnava hagyományban egyszerre van jelen a magasztos Isten imádata és a rajongó istenszeretet. Míg a Csaitanja-követő vaisnavák számára Rádhiká és a gópík rajongása a legfőbb eszmény, más iskolák a fenséges imádat útját követik.
A Nárájana upanisadot a Krsna-Jadzsur-védához tartozó vaisnava upanisadok közé sorolják. Nárájana dicsőségét ecseteli, s a nyolc szótagú „oṁ namo nārāyaṇāya” (Óm, hódolat Nárájanának) mantra zengésére irányítja figyelmünket.

oṁ atha puruṣo ha vai nārāyaṇo ‘kāmayata prajāḥ sṛjeyeti |
nārāyanāt prāṇo jāyate | manaḥ sarvendriyāṇi ca |
khaṁ vāyur jyotir āpaḥ pṛthivī viśvasya dhārinī |
nārāyanād brahmā jāyate | nārāyanād rudro jāyate |
nārāyanād indro jāyate | nārāyanād prajāpatiḥ prajāyante |
nārāyanād dvādaśāditya-rudrā vasavaḥ sarvāṇi chandāṁsi |
nārāyanād eva samutpadyante | nārāyanād pravartante | nārāyane pralīyante |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 1 ||
|| etad ṛg-veda śiro 'dhīte | iti prathamaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! Bizony a Purusa, Nárájana utódokat vágyott teremteni.
Nárájanától lett a prána, az elme és az érzékek mind.
Az űr, a szél, a tűz, a víz s a föld, a mindenség hordozója.
Nárájanától született Brahmá, Nárájanától született Rudra,
Nárájanától született Indra, Nárájanától születtek a lények ősatyái,
Nárájanától született a tizenkét áditja, a rudrák és a vaszuk, és a szent himnuszok is.
Egyedül Nárájanától lettek (mind), Nárájanától virágzanak, s Nárájanában enyésznek el.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez a Rg-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez az első fejezet.

Az első fejezet elmondja, hogy mindennek Nárájana a forrása, ő táplálja, s végül benne enyésznek el a létezők. Miként a Bhagavad-gítában Krsna is így szól: „(én vagyok) a forrás a megsemmisülés és a fenntartás” (prabhavaḥ pralayaḥ sthānaṁ, Bg. 9.18.).
Nárájanától lett a tíz érzék, az elme és a prána (életerő), az anyagvilág alapelemei, s a félistenek különféle csoportjai: a tizenkét áditja (az Adititől származó szoláris istenek), a tizenegy rudra (Siva kiterjedései), a nyolc vaszu (Vaszu fiai).
„Aki így tudja” (ya evaṁ veda) az upanisadok gyakran visszatérő szófordulata: aki tudván tudja az itt leírtakat, annak élete beteljesedik – a tudás eredményeit most a negyedik fejezetben találjuk meg.

oṁ atha nityo nārāyaṇaḥ | brahmā nārāyaṇaḥ |
śivaś ca nārāyaṇaḥ | śakraś ca nārāyaṇaḥ |
kālaś ca nārāyaṇaḥ | diśaś ca nārāyaṇaḥ |
vidiśaś ca nārāyaṇaḥ | ūrdhvaś ca nārāyaṇaḥ |
adhaś ca nārāyaṇaḥ | antar bahiś ca nārāyaṇaḥ |
nārāyaṇa evedaṁ sarvaṁ | yad bhūtaṁ yac ca bhavyam |
niṣkalaṅko nirañjano nirvikalpo nirākhyātaḥ |
śuddho deva eko nārāyaṇaḥ | na dvitīyo ‘sti kaścit |
sa viṣṇur eva bhavati sa viṣṇur eva bhavati |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 2 ||
|| etad yajur-veda śiro 'dhīte | iti dvitīyaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! Nárájana örökkévaló. Brahmá Nárájana.
Siva is Nárájana, Sakra (Indra) is Nárájana,
Kála (az idő, vagy Jama a halálisten) is Nárájana. Az irányok is Nárájana,
a köztes égtájak is Nárájana, a zenit is Nárájana,
a nadír is Nárájana. A belül, és a kívül is Nárájana.
Csak Nárájana itt minden, ami volt, s ami valaha is lesz.
A hibátlan, makulátlan, megkülönböztetéstől mentes, elmondhatatlan
tiszta (transzcendentális) isten, az Egy, Nárájana. Nincs második senki más.
Bizony, ő lesz Visnu, bizony, ő lesz Visnu.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez a Jadzsur-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez a második fejezet.

Minden létező leglényege Nárájana. A mindenséget irányító istenségeké, a tíz irányban mindené (négy égtáj, a négy mellékégtáj, a mennyek, mint a felfele mutató, és az alvilág, mint a lefele mutató irány), a belül és a kívül, s a három idő, a múlt, a jelen és a jövő is. Egyedül csak ő létezik, nincs rajta kívül más, ő a legfelsőbb úr.
Az advaita iskola értelmezése megcseréli az utolsó sorokat, ekkor a szöveg más értelmet kap: ya evaṁ veda | sa viṣṇur eva bhavati, aki így tudja az bizony Visnuvá válik.

oṁ ity agre vyāharet | nama iti paścāt |
nārāyaṇāyety upariṣtāt | oṁ ity ekākṣaram |
nama iti dve akṣare | nārāyanāyeti pañcākṣarāṇi |
etad-vai nārāyaṇasyāṣtākṣaraṁ padam |
yo ha vai nārāyaṇasyāṣtākṣaraṁ padam-adhyeti |
anapabruvaḥ sarvam āyureti |
vindate prājā-patyaṁ rāyas poṣaṁ gaupatyaṁ |
tato ‘mṛtatvam-aśnute tato ‘mṛtatvam-aśnuta iti |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 3 ||
|| etat sāma-veda śiro' dhīte | iti tṛtīyaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! először ezt kell mondani, majd utána: „namah”,
s aztán: „Nárájanája”. Óm, ez egy szótag (vagy: az egy-szótag),
a „namah” két szótag, s a „Nárájanája” öt szótag.
Bizony, ez Nárájan nyolc szótagos mantrája.
Ki Nárájan e nyolc szótagos mantráján meditál
hamisság nélkül (tiszta szívvel), teljes életet nyer.
Jó utódai lesznek, gazdagságban, bőségben lesz része, sok tehene lesz,
majd elnyeri a halhatatlanságot, majd elnyeri a halhatatlanságot.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez a Száma-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez a harmadik fejezet.

A harmadik fejezet a nyolc szótagú, „Óm namó Nárájanája” (Óm, hódolat Nárájanának) mantra zengéséről szól. Nem írja le, csak körbeírja a mantrát, hiszen a mantrát a tanítványnak a mestertől kell megkapnia, nem pedig könyvből olvasnia.
A nyolc szótagos mantrát tiszta szívvel zengő személy sikeres lesz evilági életében is, és a mantra zengése az üdvösséghez is elvezeti őt.
ekākṣara: az Óm mantrát egy-szótagnak is nevezik, ám itt a szöveg összeszámlálja a mantra szótagjait.

oṁ pratyag ānandaṁ brahma puruṣaṁ praṇava svarūpam |
akāra ukāra makāra iti | tān ekadhā sametad oṁ iti |
yam uktvā mucyate yogī | janma saṁsāra bandhanāt |
oṁ namo nārāyaṇāyeti mantropāsakaḥ |
vaikuṇṭha-bhuvanaṁ gamiṣyati |
tad idaṁ puṇḍarīkaṁ vijñāna ghanaṁ |
tasmād taḍid-ābha-mātram | brahmaṇyo devakī-putro |
brahmaṇyo madhusūdanaḥ | brahmaṇyo puṇḍarīkākṣo |
brahmaṇyo viṣṇur acyuteti |
sarva-bhūtastham ekaṁ nārāyaṇam |
kāraṇa-rūpam akāraṇam param brahma oṁ |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 4 ||
|| etad atharva-veda śiro' dhīte | iti caturthaḥ khaṇḍaḥ ||

Óm! A bensőben örvendező, a Brahman, a Purusa a szent szótag eredeti formája
az A, az U és a M hangok. Azok együtt, egyesítve adják az Óm (mantrát),
amit zengve a jógí megszabadul a születés és halál kötelékéből.
Az „Óm namó Nárájanája!” mantra zengő hívő
a Vaikuntha világba jut majd.
Oda, ebbe, a lótuszvirágba, a megtestesült bölcsességbe,
abból a villám-tündöklésűbe. Dévakí fia (Krsna) a Brahman.
Madhuszúdana a Brahman, Pundaríkáksa a Brahman.
Visnu, Acsjuta a Brahman.
Minden teremtmény (szívében) lakozó egyetlen Nárájanát
ok formájút ok-nélkülit, a legfőbb Brahmant, az Ómot
aki így tudja… így (szól) az upanisad.
Ez az Atharva-véda tanulmányozásának koronája, ím, ez a negyedik fejezet.

Az Óm mantrát zengve elérhető az üdvösség, ám a nyolc szótagú Nárájanának hódoló mantrát zengő Nárájana hajlékát, Vaikunthát éri el. Vaikuntha formája lótuszvirág (más magyarázatok szerint a szív lótusza), mely nem különbözik a megtestesült bölcsességtől, a villámként tündöklő Krsnától, Madhu démon legyőzőjétől (Madhuszúdana), a lótusz-szeműtől (Pundaríkáksa). A szöveg brahmaṇya szava melléknév, jelentése brahmani, a Brahmannal kapcsolatos. Krsna, Madhuszúdana, Pundaríkáksa, Visnu és Acsjuta brahmaniak.

oṁ prātar adhīyāno rātri kṛtaṁ pāpaṁ nāśayati |
sāyam adhīyāno divasa-kṛtaṁ pāpaṁ nāśayati |
mādhyāhna dinam ādityābhimukho ‘dhīyanaḥ
pañca-mahā-pātakopapātakāt pramucyate
sarva-veda-pārāyaṇa-punyaṁ labhate |
nārāyaṇa-sāyujyam avāpnoti
nārāyaṇa-sāyujyam avāpnoti |
ya evaṁ veda | ity upaniṣat || 5 ||

Óm! Aki pirkadatkor tanulmányozza (ezt az Upanisadot) annak megsemmisíti az éjjel elkövetett bűneit.
Aki alkonyatkor tanulmányozza, annak megsemmisíti a nappal elkövetett bűneit,
s aki délben, arccal a Nap felé fordulva tanulmányozza,
az az öt nagy bűntől, s a kisebb bűnöktől is megszabadul.
A minden védában jártasság érdemét éri el,
s elnyeri Nárájana meghitt közelségét, elnyeri Nárájana meghitt közelségét.
Aki így tudja… így (szól) az upanisad.

Az upanisad utolsó része, mintegy függelékként az upanisad tanulmányozásának eredményeit írja le: egyaránt mentesít a kisebb és nagyobb bűnök visszahatása alól. Az öt nagy bűn a következő: „Bráhmana-gyilkosság, italozás, lopás (vagy rablás), a tanító feleségének elcsábítása – ezeket nevezik nagy bűnöknek, s bűnös az is, aki ilyen bűnösökhöz csatlakozik.” (brahmahatyā surāpānaṁ steyaṁ gurvaṅganāgamaḥ | mahānti pātakāny āhuḥ saṁsargaś cāpi taiḥ saha || Manu-saṁhitā 11.54.)
A sāyujya kifejezést olykor eggyéválás értelemben használják (különösen a brahma-sāyujya szókapcsolatban), ám jelent meghitt együttlétben való összekapcsolódást is.

Zárófohászként álljon itt egy vers a Mukunda-málá-sztótramból:

namāmi nārāyaṇa-pāda-paṅkajaṁ
karomi nārāyaṇa-pūjanaṁ sadā |
vadāmi nārāyaṇa-nāma nirmalaṁ
smarāmi nārāyaṇa-tattvam avyayam ||35||

Nárájan lótuszlába előtt vetem magam a földre,
mindig csak Nárájant imádom,
Nárájan tiszta nevét zengem,
és csak az örökkévaló Nárájan-tattvára gondolok.

(a kép forrása: Sow.R. Chithralekha of Sundarasimham Team)
PDF

rendhagyó matematika

A Sukla-jadzsurvédához tartozó Ísa- és Brhadáranjaka-upanisadok invokációja így hangzik:

oṁ pūrṇam adaḥ pūrṇam idam pūrṇāt pūrṇam udacyate |
pūrṇasya pūrṇam ādāya pūrṇam evāvaśiṣyate ||

Az teljes – ez teljes. Abból a teljesből ered ez a teljes.
Ezt a teljest elvéve abból a teljesből, ami megmarad, még mindig teljes.

A transzcendens természete szerint tehát nem csökken: a teljesből teljest elvéve teljes marad. Az isteni természet eszerint a matematika nyelvén kifejezve: 1-1=1

A szeretet mindig gyarapodó. Különösképpen úgy gazdagítható, ha az ember másoknak ad belőle. Minél többet ad, annál több lesz neki. A szeretet, a bhakti egyenlete tehát: 1-1=2

A szeretet nem pusztán elvi egyetértés, hanem aktív mindennapos együttműködés. S az ilyen együttműködés mutatja meg, hogy az egész nem pusztán a részek összege, hanem több annál. A rossz együttműködés során az egyének felőrlik egymást, míg abban a társaságban, ahol újabb és újabb inspirációkat nyernek egymástól a résztvevők, a közös hatás felülmúlja a részek összegét. Az együttműködés, a szádhu-szanga egyenlete így: 1+1=3

legyetek figyelmesek!

uttiṣṭhata jāgrata
prāpya varānnibodhata |
kṣurasya dhārā niśitā duratyayā
durgaṁ pathastatkavayo vadanti ||

uttiṣṭhata – emelkedjetek fel!; jāgrata – ébredjetek fel, legyetek figyelmesek, virrasszatok!; prāpya – elérve, megtalálva; varān – legjobbakat, legkiválóbbakat (ugyanakkor a varaḥ szó kegyet is jelent); nibodhata – értsétek meg, hallgassátok meg!; kṣurasya dhārā – a borotva éle; niśitā – éles; duratyayā – nehezen elérhető, nehezen legyőzhető; durgam – szűk ösvény (nehezen járható); pathaḥ – út, ösvény; tat – azt; kavayaḥ – bölcsek; vadanti – mondják

Álljatok fel! Legyetek figyelmesek! A legkiválóbbakat felkutatva, őket hallgassátok!
A bölcsek szerint a (bejárandó) út nehezen járható, szűk ösvény, akár a borotva éle. (Katha up. 1.3.14.)

A védák kijelölik a célt: Visnu legfőbb hajlékát (tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ, Rg. 1.22.20.), ahol a nektár forrása fakad (viṣṇoḥ pade parame madhva utsaḥ, Rg. 1.154.5.), ahol a pompás tehenek kószálnak, s ami a félistenek számára is a legfőbb imádandó – Gólóka Vrndávant. Az upanisadok tanításai továbbmennek: feltárják e cél elérésének módjait. A bölcs, aki fegyelmezi elméjét – mondja a Kaṭha-upaniṣad – végül eléri útja végét, Visnu legfőbb hajlékát (so’dhvanaḥ pāramāpnoti tadviṣṇoḥ paramaṁ padam, Kaṭha-upaniṣad 1.3.9.).
Miképpen? prāpya varān nibodhata: elérve a legkiválóbbakat (őket) hallgassátok! – hangzik a jótanács. Fegyelmezéssel, az elme és az érzékek „megfékezésével” akár Brahmanig is eljuthat az ember– a védák által kitűzött magasztos célhoz azonban csak a legkiválóbbakat hallgatva, velük társulva, őket szolgálva kerülhet közelebb. A varah szó másik jelentése: áldás, kegy, s ez rámutat e legkiválóbbak legfontosabb tulajdonságára: ők az isteni könyörület letéteményesei.
Az ösvény szűk: hiányzik a megfelelő képesség az út bejárására. A szeretetteljes kapcsolatok: talán ezek jelenthetik a megtartó erőt e nehéz úton. Nehezen járható az út: hiszen e szeretet nem anyagi természetű: nem a hasonlóan gondolkozók közötti kedvező viszony, vagy valamiféle érdekszövetségbe tartozók kapcsolatának velejárója, hanem a lélek legmélyéről fakadó feltétel nélküli istenszeretet kiáradása.

PDF