2010. szeptember 8., szerda

Szambandha, abhidhéja, prajódzsana


Egy írásmű bevezetője szokásosan négy témát érint. Szól 1. az olvasó és a könyv témája közötti kapcsolatról, néhány szóban 2. magáról a mű tárgyáról, ecseteli a 3. távlatokat melyek az adott tárggyal foglalkozva feltárulnak az olvasó előtt, és – ha szükséges – ismerteti az 4. olvasótól előzetesen elvárt tulajdonságokat. E négy téma összefoglaló neve anubandha-catuṣṭaya (a témák négyese):
1. A sambandha szó jelentése összeköttetés, kapcsolat: felméri a kapcsolatot a tárggyal, tisztázza a kiinduló helyzetet;
2. viṣaya (tárgy) a könyv témája, vagy abhidheya (létrehozandó) az alaphelyzetből fakadó tevékenység, az út maga;
3. prayojana (a yuj – egyesítés gyökből) jelentése elérendő, ez a cél, a távlat;
4. adhikārin (méltó személy) akinek a mű szól, e témakör sorolja fel a szükséges előfeltételeket.

Mikor Csaitanja Maháprabhu a benáreszi szannjászíkkal, vagy Szárvabhauma Bhattácsárjával a védántáról beszélget, maga is e terminológiával él, e szokásosan használt fogalmakkal beszél a Védánta témáiról:

bhagavān 'sambandha', bhakti 'abhidheya' haya |
premā 'prayojana', vede tina-vastu kaya ||

Bhagaván a kapcsolat, a szerető odaadás az út,
a rajongó szeretet a cél – e három témát tárgyalja a Véda. (Cscs. 2.6.178.)

Az elérendő Bhagaván Srí Krsna. Az élőlény az ő alárendeltje, a kapcsolat (sambandha) a vele való kapcsolatot jelenti. Az elérés eszköze, az út (abhidheya) a szerető odaadás (bhakti), míg a cél (prayojana) a spontán szeretet (prema).
Felmerül a kérdés: szokásosan négy témáról szólnak, ám Csaitanja Maháprabhu a Véda három témáját említi csupán… nem szól az előfeltételekről. A kérdésre kétféle válasz adható. A szigorú bráhmanák talán úgy vélték, nem kell szólni az előfeltételekről, hiszen a Véda-tanulmányozás a kétszerszületettek joga és kötelessége, az előfeltétel így nyilvánvaló. Ám úgy vélem, a mindenkit magához ölelő Csaitanja más okból hallgat e témáról: mert mindenki esélyes, senki sincs kizárva. Nem csupán a kétszerszületett véda-recitálók, vagy egy adott vallás, irányzat gyakorlói tartoznak Istenhez, hanem minden egyes élőlény. A különböző élethelyzetek persze más és más gyakorlatot kívánnak, ám a Bhagavad-gítá szavaival: „Ha kötelessége teljesítése közben a mindent-átható Urat, az összes élőlény eredetét imádja az ember, akkor eléri a tökéletességet.” (Bg. 18.46.)

–––––––––––––
javasolt olvasmány:
Csaitanja Maháprabhu tanításának lényegét tíz pontban foglalja össze Bhaktivinód Thákur, az utolsó három a
sambandha, abhidheya és prayojana témáival foglalkoznak: „[8] minden Harival azonos, s tőle különböző megnyilvánulás. [9] A módszer a tiszta odaadás, [10] a beteljesülés az ő szeretete”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése