fohász Rúpa gószvámíhoz

śrī-caitanya-mano 'bhīṣṭam
sthāpitaṁ yena bhū-tale |
svayaṁ rūpaḥ kadā mahyaṁ
dadāti sva-padāntikam ||
 
śrī-caitanya-manah – Srí Csaitanja szíve; abhīṣṭam – vágyát; sthāpitam – megalapítottat, megalapozottat, meghatalmazottat; yena – ki által; bhū-tale – föld színén; svayam – maga (egyedül, egymaga értelemben is); rūpaḥ – Rúpa; kadā – mikor; mahyam – nekem; dadāti – ad; sva-pada-antikam – önnön lábának közelségét

Aki e földkerekségen valóra váltotta Srí Csaitanja szíve vágyát,
ő, Rúpa gószvámí! Vajon mikor ajándékoz nekem helyet lábai mellett?

(Naróttam dász Thákur: Srí préma-bhakti-csandriká, mangalácsarana 2.)

Csaitanja Maháprabhu gondolatai a gószvámík tanításán és írásain keresztül vált elérhetővé az utókor számára. Közülük Rúpa gószvámí meghatározó jelentőségű művei miatt különösen fontos a számunkra – sásztra-guruként tiszteljük, s Rúpa-gószvámí követőinek, rúpánugának nevezzük magunkat. Ezért énekel Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád így:
mahāprabhu śrī-caitanya, rādhā-kṛṣṇa nahe anya
rūpānuga janera jīvana
„Csaitanja Maháprabhu nem különbözik Srí Srí Rádhá-Krsnától,
s Ő a Rúpa gószvámít követő vaisnavák igazi élete.”

(Srí Guru-parampará)

Cikkajánló:
- mikor Rúpa gószvámí egy titokzatos verset rejtett a kunyhója tetejére, a levelek közé
- fohász Srí Rúpa lótuszlábának porszeméért

Srí Krsna-náma dicsőítése nyolc versben

Rūpa Gosvāmī: Śrī-Kṛṣṇa-ṇāmāṣṭakam
 
nikhila-śruti-mauli-ratna-mālā-
dyuti-nīrājita-pāda-paṅkajānta |
ayi mukta-kulair-upāsyamānaṁ
paritas-tvāṁ hari-nāma saṁśrayāmi ||1||

Óh, Harinám, minden kinyilatkoztatás koronaékszereinek tündöklő füzére imádatra méltó lótuszvirág lábad ujja csupán!
A felszabadult lelkek sokaságával egyetemben egyedül nálad keresek oltalmat, néked szentelődöm.

Az upāsya kifejezés az upa-as igei gyökből ered, melynek jelentése „mellette van”, azaz mellette foglal helyet a tisztelet és alázat jeleként. A felszabadult lelkek Námaprabhu lábaihoz telepednek, így imádják őt. A śrayāṁi ige hozzáfordulást, néki szentelődést jelent, a sam- igekötő pedig teljessé teszi ezt az odafordulást. Dyuti-nīrājita: lámpás felajánlásával imádják a tündöklőt: fényt ajánlanak a fény forrásának, miként a Gangeszt a saját vizével, a Harinámot zengésével imádják.

jaya nāmadheya muni-vṛnda-geya he
jana-rañjanāya param-akṣarākṛte |
tvam-anādarād-api manāg-udīritaṁ
nikhilogra-tāpa-paṭalīṁ vilumpasi ||2||

Dicsőség néked Szent Név, kit számtalan bölcs dalol! Óh, emberiség megörvendeztetője, testetöltött Legfelsőbb Hang!
Még annak is elveszed rettentő kínját, ki kellő megbecsülés híján éppen csak kiejti e Nevet.

A dheya szó jelentése „adott”, így a nāmadheyam kifejezés jelentheti névadóünnepet, vagy magát a nevet is. Paramakṣara (legfelsőbb szótag) – így említik az ÓM mantrát is. A nikhila (teljes) és a paṭali (sokaság) szavak miatt megszámlálhatatlan mennyiségű rettentő szenvedést hárít el a legteljesebb mértékben a Szent Név akár figyelmetlen zengése is.

yad-ābhāso’py-udyan kavalita-bhava-dhvānta-vibhavo-
dṛśaṁ tattvāndhānām-api diśati bhakti-praṇayinīm |
janas-tasyodāttaṁ jagati bhagavan-nāma-taraṇe
kṛtī te nirvaktuṁ ka iha mahimānaṁ prabhavati ||3||

Már halovány tükröződésed csillanása is kioltja a világi lét sötétségének hatalmát, s az igazságra vakok szemét az odaadás úrnőjére nyitja.
Magasztos Név, óh, ragyogó Nap, vajon ki az a jámbor e világban, aki alkalmas volna mindenek felett álló dicsőséged feltárni?

Az ābhāsaḥ hasonlóságot fejez ki, halovány visszatükröződést.
A vibhavaḥ (hatalom, a szövegben a világi lét sötétségének hatalma) jelenthet üdvözülést is, így mélyebb értelemben a lét sötétségének hatalma a (személytelen) üdvözülésre is vonatkozhat.
Hajnalban még nem kelt fel a nap, ám már a halovány derengés is eloszlatta az éj sötétjét. (Ezzel kapcsolatban lásd még: a kelő nap sugarai)
A praṇayinī (úrnő) szó szeretett, kedvelt hölgyet jelent.

yad-brahma-sākṣāt-kṛti-niṣṭhayāpi
vināśam-āyāti vinā na bhogaiḥ |
apaiti nāma sphuraṇena tat-te
prārabdha-karmeti virauti vedaḥ ||4||

A Brahman felismerésén alapuló (meditáció) bár kizárja a (világi) élvezeteket, nem végez (azok gyökerével),
ám a Szent Név megjelenése nyomán tetteink visszahatásai is messzire távoznak – szól a Véda.

A sphuraṇa (megjelenés) szó további jelentései: remegés, reszketés; kitörés, keletkezés; emlékezetbe villanás.

aghadamana-yaśodānandanau nandasūno
kamalanayana-gopīcandra-vṛndāvanendrāḥ |
praṇatakaruṇa-kṛṣṇāv-ity-aneka-svarūpe
tvayi mama ratir-uccair-vardhatāṁ nāmadheya ||5||

Óh, Agha legyőzője, Jasódá öröme, Nanda fia, Lótuszszemű, Gópík holdja, Vrndávan ura,
ki oly könyörületes vagy meghódolt híveid iránt, Krsna – hadd növekedjék e számtalan formád iránti ragaszkodásom, óh, Szent Név!

vācyaṁ vācakam-ity-udeti bhavato nāma svarūpa-dvayaṁ
pūrvasmāt param-eva hanta karuṇaṁ tatrāpi jānīmahe |
yas-tasmin vihitāparādha-nivahaḥ prāṇī samantād bhaved-
āsyenedam-upāsya so’pi hi sadānandāmbudhau majjati ||6||

Óh, Szent Név! Te vagy az, akiről a szavak szólnak (vácsjam), s maguk a szavak is (vácsakam). Mily örömteli, hogy az elsőnél könyörületesebb a második! Hiszen tudjuk,
az élőlény most ajkaival imádva őt, e Szent Nevet, az örök boldogság óceánjában mártózik meg, míg korábban iránta számtalan bűnt követett el.

A Padma-purána versét idézve gyakran említik: „mert a név és a megnevezett nem különböznek egymástól” (abhinnatvān nāma-nāminoḥ). Ám Rúpa gószvámí mégis rámutat egy apró, mondhatnánk titkos különbségre: a Szent Név könyörületesebb isteni forma, könyörületesebb Krsnánál – a Szent Név vétek nélküli zengése feloldoz a korábban elkövetett hibák, bűnök terhe alól.

sūditāśrita-janārti-rāśaye
ramya-cid-ghana-sukha-svarūpiṇe |
nāma gokula-mahotsavāya te
kṛṣṇa-pūrṇa-vapuṣe namo namaḥ ||7||

Óh, Szent Név! Újra és újra hódolatom néked, ki elpusztítod az oltalmat kereső tengernyi gyötrelmét. Te vagy a gyönyör-tudat legmélyebb boldogságának formája, Gókula nagy örömünnepe, Krsna teljes formája.

A rūpin jelentése: valamilyennek tűnő, valamihez hasonló; megtestesült, testet öltött, inkarnálódott vagy szép.

nārada-vīṇojjīvana sudhormi-niryāsa-mādhurī-pūra |
tvaṁ kṛṣṇa-nāma kāmaṁ sphura me rasane rasena sadā ||8||

Óh, Nárada vínájának életre keltője, nektár-hullámok eszenciájának édes áradása,
Krsna-náma! Kérlek, vágyaid szerint lelki ízekkel telve mindig jelenj meg nyelvemen!

Bhaktivinód Thákur egy dalfüzérrel idézte fel Rúpa gószvámí költeményét, a nārada muni, bājāy bīṇā kezdetű dal e strófát bontja ki.

fohász Srí Rúpa lótuszlábának porszeméért

Śrīmad Rūpa-pada-rajaḥ prārthanā daśakam

śrīmac-caitanyapādau cara-kamalayugau netra-bhṛṅgau madhu dyau
gauḍe tau pāyayantau vraja-vipina-gatau vyājayuktau samutkau |
bhātau sabhrātṛkasya svajana-gaṇa-pater yasya saubhāgya-bhūmnah
sa śrī-rūpaḥ kadā māṁ nija-pada-rajasā bhūṣitaṁ saṁvidhatte ||1||

Srí Csaitanja Maháprabhu szemeinek méhecskéi ösztökélték lótuszlábait,
hogy Vradzsa erdeinek felkeresése ürügyén Gaudába siessenek a nektárt kortyolni –
hiszen ott tündökölt ő, az Úr híveinek ezerszer áldott vezérlő csillaga, testvére társaságában.
Vajon mikor ékesít majd engem Srí Rúpa lótuszlábai porával?

E strófa az ellentmondásos utalás (virodha-ābhāsa) szép példája. A megszokott toposz a lótusz kelyhében foglyul esett mámoros méhecskéről szól, ám most a lótuszok - a lótuszlábak - indulnak el, hogy Csaitanja Maháprabhu méhecskéhez hasonlatos szemeit Rúpa gószvámí nektárához vezessék.
A költemény Csaitanja Maháprabhu és Rúpa gószvámí találkozását beszéli el. Mikor Csaitanja Maháprabhu először Vrndávanba indult, útja Gauda tartományon (Bengálon) át vezetett. Ott találkozott a muszlim uralkodó két miniszterével, a későbbi Rúpa és Szanátan gószvámíval. Szanátan gószvámí tanácsát megfogadva nem folytatta zarándoklatát, hanem visszatért Puríba, majd más útvonalon, csak egy kísérő társaságában indult ismét útra.

pīta-śrī-gaura-pādāmbuja-madhu-madironmatta-hṛd-bhṛṇga-rājo
rājyaiśvaryaṁ jahau yo jana-nivaha-hitādatta-citto nijāgryam |
vijñāpya svānujena vraja-gamana-rataṁ cānvagāt gauracandraṁ
sa śrī-rūpaḥ kadā māṁ nija-pada-rajasā bhūṣitaṁ saṁvidhatte ||2||

Szíve, az aranyló Srí Gaura lótuszlábának mézborától megmámorosodott méh-király,
ki a fényes pompát feledve az egész emberiség üdvére vágyott. Titokban, csak bátyja
tudtával a Vradzsába vágyakozó Gauracsandra nyomába indult, öccse társaságában.
Vajon mikor ékesít majd engem Srí Rúpa lótuszlábai porával?

vṛndāraṇyāt prayāge hari-rasa-naṭanair nāma-saṇkīrtanaiś ca
lebhe yo mādhavāgre jana-gahana-gataṁ prema-mattaṁ janāṁś ca |
bhāvaiḥ svair mādayantaṁ hṛta-nidhir iva taṁ kṛṣṇa-caitanyacandraṁ
sa śrī-rūpaḥ kadā māṁ nija-pada-rajasā bhūṣitaṁ saṁvidhatte ||3||

Csaitanja Maháprabhu Vrndá erdejéből Prajágba érve a Hari iránti szeretettől eltelve táncra perdült, s a Szent Nevet magasztalta – túláradó érzelmei minden jelenlévőt megrészegítettek. Ott, Mádhava színe előtt nyerte el Rúpa a legdrágább kincset, Krsna Csaitanja-csandrát. Vajon mikor ékesít majd engem Srí Rúpa lótuszlábai porával?

Rúpa gószvámí öccse, Anupam társaságában Csaitanja Maháprabhu nyomába indult, s a Vrndávanból hazatérő Maháprabhuval Prajágnál találkozott, ahol a Gangesz és a Jamuná összefolynak. Először a Bindu Mádhava temploma előtt pillantották meg Csaitanját.

ekāntaṁ labdha-pādāmbuja-nija-hṛdaya-preṣṭha-pātro mahārtir-
dainyair-duḥkhāśru-pūrṇair daśana-dhṛta-tṛṇaiḥ pūjayāmāsa gauram |
svāntaḥ kṛṣṇañ ca gaṅgā-dinamaṇi-tanayā-saṅgame sānujo yaḥ
sa śrī-rūpaḥ kadā māṁ nija-pada-rajasā bhūṣitaṁ saṁvidhatte ||4||

A Gangesz és a Nap-leány Jamuná, találkozásánál, testvére társaságában nyerte el szívének oly kedves ura lótuszlábainak kincsét. Sajgó szívvel, mélységes alázattal, a fájdalom könnyeiben úszó szemmel, fogai közt fűszállal imádta Gaurát, ki legbelül Krsna maga. Vajon mikor ékesít majd engem Srí Rúpa lótuszlábai porával?

Majd egy bráhmana házában találkoztak újra. Rúpa és Anupam a földre borulva, fohászokat zengve ajánlotta hódolatát.

svasya prema-svarūpaṁ priya-dayita-vilāsānurūpaika-rūpaṁ
dūre bhū-luṇṭhitaṁ yam sahaja-sumadhura-śrī-yutaṁ sānujañ ca |
dṛṣṭvā devo'titūrṇaṁ stuti-bahu-mukham āśliṣya gāḍhaṁ rarañje
sa śrī-rūpaḥ kadā māṁ nija-pada-rajasā bhūṣitaṁ saṁvidhatte ||5||

Az úr már messziről észrevette, ahogy Srí Rúpa öccsével együtt a földön fekszik, s fohászait zengi. Látta saját testetöltött szeretetét, természetes, édes szépségű, kedves társát, önnön hasonmását, gyorsan odaszaladt hát, és szorosan átölelte őt. Vajon mikor ékesít majd engem Srí Rúpa lótuszlábai porával?

A korabeli leírások beszámolnak Rúpa gószvámí és Csaitanja Maháprabhu hasonlóságáról.

kaivalya-prema-bhūmāv-akhila-rasa-sudhā-sindhu-sañcāra-dakṣaṁ
jñātvāpy evañ ca rādhā-pada-bhajana-sudhāṁ līlayāpāyayad yam |
śaktiṁ sañcārya gauro nija-bhajana-sudhā-dāna-dakṣaṁ cakāra
sa śrī-rūpaḥ kadā māṁ nija-pada-rajasā bhūṣitaṁ saṁvidhatte ||6||

Jártas a rajongó szeretet birodalmában, bejárta a lelki ízek teljességének nektáróceánját –
tudta ezt jól Gaura, és megkínálta Rádhá lótuszlába szolgálatának ambróziájával is.
Így lett ő a Maháprabhu imádatának nektárját záporozó mester.
Vajon mikor ékesít majd engem Srí Rúpa lótuszlábai porával?

gaurādeśāc ca vṛndā-vipinam iha parikramya nīlācalaṁ yo
gatvā kāvyāmṛtaiḥ svair vraja-yuva-yugala-krīḍanārthaiḥ prakāmam |
rāmānanda-svarūpādibhir api kavibhis tarpayāmāsa gauraṁ
sa śrī-rūpaḥ kadā māṁ nija-pada-rajasā bhūṣitaṁ saṁvidhatte ||7||

Gaura utasítását követve körbezarándokolta Vrndá erdejét, majd Nílácsalba
utazott, s Vradzsa ifjú párjáról írt saját költeményeinek ambróziájával
örvendeztette meg Gaurát, s a tudós bhaktákat, Rámánandával és Szvarúp Dámódarral az élen.
Vajon mikor ékesít majd engem Srí Rúpa lótuszlábai porával?

līlā-saṁgopane śrī-bhagavata iha vai jaṅgame sthāvare'pi
saṁmugdhe sāgrajātaḥ prabhu-viraha-hṛta-prāya-jīvendriyāṇām |
yaś cāsīd āśrayaika-sthalam iva raghu-gopāla-jīvādi-varge
sa śrī-rūpaḥ kadā māṁ nija-pada-rajasā bhūṣitaṁ saṁvidhatte ||8||

Mikor Srí Bhagaván kedvtelései elrejtőztek, minden lény, a mozgó s mozdulatlanok is
összezavarodtak. Az elválás fájdalmában az Úr híveinek élete értelmét vesztette –
Raghu, Gópál, Dzsíva és társaik egyedüli menedéke Rúpa és bátyja maradt.
Vajon mikor ékesít majd engem Srí Rúpa lótuszlábai porával?

śrī-mūrteḥ sādhu-vṛtteh prakaṭanam api tal-lupta-tīrthādikānāṁ
śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādāmbuja-bhajanamayaṁ rāga-mārgam viśuddham |
granthair yena pradattaṁ nikhilam iha nijābhīṣṭa-devepsitañ ca
sa śrī-rūpaḥ kadā māṁ nija-pada-rajasā bhūṣitaṁ saṁvidhatte ||9||

Kedves ura vágyát betöltve a világnak ajándékozta számtalan könyvét – feltárta Srí múrti imádatának módjait, a bhakták viselkedését, az elveszett zarándokhelyeket, és a szerető ragaszkodás titkait, melynek alapja Srí Rádhá-Krsna lótuszlábának imádata. Vajon mikor ékesít majd engem Srí Rúpa lótuszlábai porával?

līlā-saṁgopa-kāle nirupadhi-karuṇā-kāriṇā svāmināhaṁ
yat pādābje'rpito yat pada-bhajanamayaṁ gāyayitvā tu gītam |
yogyāyogyatva-bhāvaṁ mama khalu sakalaṁ duṣṭa-buddher agṛhṇan
sa śrī-rūpaḥ kadā māṁ nija-pada-rajasā bhūṣitaṁ saṁvidhatte ||10||

Kedvtelései elrejtezésének idején mesterem indokolatlan kegyéből
Srí Rúpa lótuszlábának adott engem, mikor elénekeltette velem a lábait magasztaló bhadzsant,
figyelmen kívül hagyva, alkalmas vagyok-e, én, a bűnös életű, vagy sem.
Vajon mikor ékesít majd engem Srí Rúpa lótuszlábai porával?

A versmérték: sragdharā (virágfüzéres): - - - - υ - - / υ υ υ υ υ υ - / - υ - - υ - -

amikor Krsna álmában beszélt

Vászudéva verse a Padjávalí című antológiából:

dhīrā dharitri bhava bhāram avehi śāntaṁ
nanv eśa kaṁsa-hatakaṁ vinipātayāmi |
ity adbhuta-stimita-gopa-vadhū-ṣrutāni
svapnāyitāni vasudeva-śiśor jayantu ||

„Földanya, kérlek, nyugodj meg! Enyhítem terhed…
ezt a hitvány Kanszát is elpusztítom, nem igaz?”
A fejőslánykák hallván ezt megdermedtek a csodálkozástól.
Dicsőség Vaszudév kisfia álmában mondott szavainak!

Hasonló történet a Padjávalíból: „Kedves Kuvérám, rég nem láttalak!"

hibakeresés? könyörület!

ahaṁ kanaka-ketakī-kusuma-gaura duṣṭaḥ kṣitau
na doṣa-lava-darśitā vividha-doṣa-pūrṇe’pi te |
ataḥ pravaṇayā dhiyā kṛpaṇa-vatsala tvāṁ bhaje
śacī-suta mayi prabho kuru mukunda mande kṛpām ||

Aranyfényű kétakí virágként tündöklő Gaurám! Hitvány vagyok,
csordultig telve számtalan hibával, ám te észre sem veszed.
Alázatos szívvel téged imádlak, elesettek megmentője!
Ó, uram, Sacsí fia! Üdvözítő! Kérlek, könyörülj meg e bolondon!

A sárga virágú kétakí a kiengesztelés virága. Bár fája girbe-gurba, levelei hegyesek és élesek, a közöttük megbúvó virág kellemes illatú.
„Ám te észre sem veszed”: na doṣa-lava-darśitā – még egy parányi (lava) hibát (doṣa) sem (na) látsz meg (darṣitā). Bár kétségkívül hitvány vagyok, telve számtalan hibával, a te áldott szemed elsiklik minden bűnöm felett. Nem a hiányosságokat, a tökéletlenséget keresed.
Rúpa gószvámí verse (śrī-caitanya-devasya tṛtīyāṣṭakam 8.).
A versmérték pṛthivī (széles): υ – υ υ υ – υ – / υ υ υ – υ – – υ –

PDF

Rúpa gószvámí: Prárthaná-paddhatih

prārthanā-paddhatiḥ
Fohász-ösvény

śrī-rādhikāyai namaḥ |
Hódolat Srí Rádhikának!

śuddha-gāṅgeya-gaurāṅgīṁ
kuraṅgī-laṅgimekṣaṇām |
jita-koṭīndu-bimbāsyām
ambudāmbara-saṁvṛtām ||1||

Makulátlan, fehér-arany testű, őz-szemű szépség!
Bimba-orcád milliónyi holdat homályosít el! Felhőszín ruhádba burkolózol,

Bár nyelvtanilag a vers nem megszólítás, mégis, a fordításkor fohász-jellege miatt ezt a formát választottam.
A bimba gyümölcse kerek és piros. Általában a szépségek ajkait hasonlítják hozzá, ám itt Rádhiká kipirult orcájának jelzője.

navīna-vallavī-vṛnda-
dhammillotphulla-mallikām |
divya-ratnādy-alaṅkāra-
sevyamāna-tanu-śriyam ||2||

megannyi ifjú pásztorlányka hajkoszorújának jázmin ékessége!
Tündöklő drágakövek, s más díszek szolgálják szépséges tested,

vidagdha-maṇḍala-guruṁ
guṇa-gaurava-maṇḍitām |
atipreṣṭha-vayasyābhir
aṣṭābhir abhiveṣṭitām ||3||

csalafinta fejőslánykák tanítója. Jótulajdonságaid kincsei ékesítenek,
s mindig nyolc kedves barátnőd vesz körül.

cañcalāpāṅga-bhaṅgena
vyākulīkṛta-keśavām |
goṣṭhendra-suta-jīvātu-
ramya-bimbādharāmṛtām ||4||

Nyugtalan oldalpillantásaid felkavarják Késavát –
a pásztorok vezérének fiát csakis szépséges bimba-ajkaid nektárja élteti.

tvām asau yācate natvā
viluṭhan yamunā-taṭe |
kākubhir vyākula-svānto
jano vṛndāvaneśvari ||5||

A Jamuná partján hemperegve, lábaidhoz omolva hozzád könyörög
elcsukló hangján e zaklatott szívű személy, ó, Vrndávan úrnője!

kṛtāgaske’py ayogye’pi
jane’smin kumatāv api |
dāsya-dāna-pradānasya
lavam apy upapādaya ||6||

Bűnös és méltatlan ember vagyok, megátalkodott gonosz,
mégis kérlek, ajándékozz meg szolgálatod kicsiny darabkájával.

yuktas tvayā jano naiva
duḥkhito’yam upekṣitum |
kṛpā-dyota-dravac-citta-
navanītāsi yat sadā ||7||

Méltatlan hozzád, hogy mellőzd ezt a szerencsétlent,
hiszen szíved olyan, akár a könyörületed hevétől meglágyult friss vaj.

PDF

hódolat a lótuszszemű fuvolásnak!

Padjávalí a címe annak a verses antológiának, melyet Rúpa gószvámí állított össze. Az első fejezet áldáskérés:

namo nalina-netrāya veṇu-vādya-vinodine |
rādhādhara-sudhāpāna-śāline vana-māline ||2||

Hódolat a lótuszszemű, fuvoláján játszó,
Rádhá ajkainak nektárját kortyoló, virágfüzéres (Krsnának).

bhakti-prahva-vilokana-praṇayinī nīlotpala-spardhinī
dhyānālambanatāṁ samādhi-niratair nīte hita-prāptaye |
lāvaṇyaika-mahā-nidhī rasikatāṁ rādhā-dṛśos tanvatī
yuṣmākaṁ kurutāṁ bhavārti-śamanaṁ netre tanur vā hareḥ ||3||

Az odaadás meghajlását gyengéden figyelő, a kék lótusszal vetélkedő,
a szamádhinak szentelődők végső áldás reményében gyakorolt meditációját ösztönző,
a szépség páratlan, hatalmas óceánja, mely Rádhá szemeiben a szerelem ízességet árasztja,
Hari szemei vagy alakja csillapítsa benned a lét gyötrelmének fájdalmát!

Száranga versének izgalmas szépsége az, hogy az első három pádában felsorolt jelzők midegyike értelmezhető semlegesnem kettesszámban és nőnemben is. Vajon kire, mire vonatkoznak a jelzők? – motoszkál a kérdés az olvasóban, ám ez csak a vers végén derül ki: Hari szemei, vagy alakja – mondja Száranga –, így mindkét értelmezés egyidejűleg igaz, hiszen a netra (szem) szó kettesszámban van, a tanu (test, forma, alak) pedig nőnemű szó.

ye govardhana-mūla-kardama-rasa-vyādaṣṭa-barha-cchadā
ye vṛndāvana-kukṣiṣu vraja-vadhū-līlopadhānāni ca |
ye cābhyaṅga-sugandhayaḥ kuvalayāpīḍasya dānāmbhasā
te vo maṅgalam ādiśantu satataṁ kaṁsa-dviṣo bāhavaḥ ||4||

A Góvardhan-hegy gyökerétől besározódott pávatollal díszített,
Vrndávan mélyén Vradzsa leányainak gyönyör-vánkosául szolgáló,
Kuvalajápída homlok-nedvének balzsamától illatozó,
Kanszát lebíró karjai áldjanak meg benneteket szakadatlan!

Subhánka versét kétféle változatban találtam meg. A másik szövegváltozatban az első páda vége vyādṛṣṭa-barhāṅgadā (megfigyelt pávatoll és ékszerek), ezzel a teljes sor fordítása: „a pávatoll és karkötő (az angadā a felkaron viselt karkötő) amelyen a Góvardhan gyökerének sáros leve figyelhető meg”. A második pádában a līlā (jelentése kedvtelés, az ideillő jelentés miatt a gyönyör szóval fordítottam) szó helyett a nīla (kék) áll, a vánkos így kék színű. Kuvalajápída az elefánt, akinek – Kansza tervei szerint – végeznie kellett volna a Mathurába érkező Krsnával. A párzó elefánt homloküregének váladéka a mámor jele. A negyedik páda jelentése szó szerint: "azok, Kansza ellenségének karjai mutassanak áldást nektek mindig!"

sāyaṁ vyāvartamānākhila-surabhi-kulāhvāna-saṁketa-nāmāny
ābhīrī-vṛnda-ceto haṭha-haraṇa-kalā-siddha-mantrākṣarāṇi |
saubhāgyaṁ vaḥ samantād dadhatu madhu-bhidaḥ keli-gopāla-mūrteḥ
sānandākṛṣṭa-vṛndāvana-rasika-mṛga-śreṇayo veṇu-nādāḥ ||5||

Alkonyatkor a hazatérő szurabhi-teheneket név szerint szólongató,
a fejőslánykák szívét erővel elrabló mantrát zengő
muzsika áldjon meg benneteket, a Madhut legyőző játékos pásztorfiú
fuvolájának hangja, mely gyönyörével vonzza a Vrndávanban barangoló őzeket.

Umápatidhara versének utolsó pádájában Vrndávanban kedvüket lelő őzekről olvasunk: a mṛga (őz) szó a mṛg (keres) igéből származik, így a szó nem csak őzet, hanem keresőt, kutatót, tudakozódót is jelent. A vṛndāvana-rasika-mṛga így a Vrndávanban a lelki ízeket (a raszákat) keresőket is jelenti, kiket gyönyör-szavával mágnesként vonz Krsna fuvolájának varázsos muzsikája.
Száranga és Subhánka verseinek versmértéke śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték, – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ –), Umápatidharáé pedig sragdharā (virágfüzéres, – – – – υ – / – υ υ υ υ υ υ – / – υ – – υ – υ).

PDF

Kansza arénájában 2

Mikor Krsna belépett Kansza arénájába, a nézőket különféle érzelmek töltötték el. Rúpa gószvámí Lalita Mádhava című drámájában (4.1.11.) így ír erről:

daityācāryās tadāsye vikṛtim aruṇatāṁ malla-varyāḥ sakhāyo
gaṇḍaunnatyaṁ khaleśāḥ pralayam ṛṣi-gaṇā dhyānam uṣṇāśrum ambā |
romañcaṁ sāṁyugīnāḥ kam api nava-camatkāram antaḥ surendrā
lāsyaṁ dāsāḥ kaṭākṣaṁ yayur asita-dṛśaḥ prekṣya raṅge mukundam ||

A démonok tanítóinak eltorzult az arca, a kiváló birkózók elvörösödtek, a barátai elmosolyodtak, a gonoszok urai kétségbeestek, a bölcsek meditációba mélyedtek, édesanyja forró könnyeket hullatott, a nagy harcosok megborzongtak, a félistenek vezéreit eltöltötte a csodálat, a szolgák táncra perdültek, a sötét szemű szépségek oldalpillantásokat vetettek rá, mikor az arénában megpillantották Mukundát.

A versben azonosítható tíz érzelem: bībhatsa (undor, Kansza családi papjainak eltorzult az arcuk az utálattól, ahogy meglátták az elefántvértől maszatos Krsnát), raudra (düh), hāsya (vidámság), bhayānaka (félelem), śānta (békesség), karuṇa (szánalom), vīra (hősiesség), adbhuta (csodálat), dāsya (szolgálatkészség) és śṛṅgāra (szerelem).
A versforma: sragdharā (virágfüzéres): – – – – υ – – / υ υ υ υ υ υ – / – υ – – υ – –

PDF

Ó, Rádhá, haragszol?

rādhe tvaṁ kupitā tvam eva kupitā sṛṣṭāsi bhūmer yato
mātā tvaṁ jagatāṁ tvam eva jagatāṁ mātā na vijño’paraḥ |
devi tvaṁ parihāsa-keli-kalahe’nantā tvam evety asau
smero vallava-sundarīm avanamac chauriḥ śriyaḥ vaḥ kriyāt ||

rādhe – Rádhá!; tvam – te; kupitā – haragos; tvam – te; eva – bizony; ku-pitā – a Föld atyja; sṛṣṭā – teremtő; asi – vagy; bhūmeḥ – Földé; yataḥ – mert; mātā – anya; tvam – te; jagatām – világé; tvam – te; eva – bizony; jagatām – világé; mātā – felmérője, tudója, alkotója; na – nem; vijñaḥ – tudós; aparaḥ – más; devi – úrnő!; tvam – te; parihāsa-keli-kalahe – tréfa-játék-viadalban; anantā – végtelen; tvam – te; eva – bizony; iti – ”; asau – ő; smeraḥ – mosolygó; vallava-sundarīm – pásztorleánynak; avanaman – meghajló; śauriḥ – Sauri (Krsna neve nagyapja után); śriyaḥ – áldásokat; vaḥ – nektek; kriyāt – tegyen

– Ó, Rádhá, haragszol?
– A Föld atyja te vagy, mert te vagy a Föld teremtője.
– Akkor te a mindenség anyja vagy!
– Te vagy a mindenség tudója, nincs is más bölcs!
– Úrnőm, a tréfás szópárbaj mestere vagy!
– Tedd azt!
És a mosolygó Sauri meghajolt a szépséges pásztorleány előtt. Ő áldjon meg benneteket!

Krsna és Rádhá tréfás évődését írja le a vers.
– Rádhá kedves, ugye nem haragszol?
A kupitā szó megsértett, megbántott, haragos nőt jelent (az ā végződés utal a nőnemre). Rádhiká csalafinta válaszában kiforgatja Krsna szavait, a ku-pitṛ (a Föld atyja) alanyesetben szintén ku-pitā:
– Nem én vagyok kupitā, hanem te vagy, hiszen te teremtetted a Földet, te vagy a Föld atyja!
– Ha én a Föld atyja vagyok, akkor te, kedvesem, a mindenség anyja vagy! – felel Krsna.
A mātā (anya) szótári alakja a mātṛ, amit a man igei gyök tisztel, magasztal jelentéséből eredeztetnek, az anya így tiszteletre méltót jelent a szanszkrt nyelvben. Ám a mā (mér) igéből képzett cselekvő, aki felmér valamit, így a tudós, valami megalkotója is mātṛ, alanyesetben szintén mātā. Ezért Rádhiká így felel:
– Nem én vagyok a mindenség felmérője, megalkotója, hanem te, nincs is más bölcs tudós, mint te, kedves Krsnám!
Krsna kénytelen belátni, hogy alulmaradt a szópárbajban:
– Te vagy a szópárbaj mestere – mondja, szó szerint: végtelen (anantā), azaz legyőzhetetlen vagy a szójátékban. A végtelen szanszkrtul (an-anta, nőnemben an-antā – vég nélküli). Rádhá azonban folytatja a tréfát: a nam (meghajol, üdvözöl) igéből képzett cselekvő, a meghajoló (nantṛ) alanyesetben nantā, az a-nantā ezért nem meghajolót jelent. Rádhiká tehát így felel:
– Te vagy az, azaz te vagy bizony a „nem meghajló” (a-nantā), s nem én!
És Krsna e szavak hallatán boldogan hajtja meg fejét.

A versmérték śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték). A vers Rúpa gószvámí Padjávalíjában a 285. vers, a költő neve Harihara. A vers a Srídhar dász által összeállított Szad-ukti-karnámrta című gyűjteményben is szerepel (1.56.1.), ő Vákpatit nevezi meg szerzőnek.

PDF

Hasonló versek:
1. ki kopog?
2. ismét az ajtó előtt
3. csalafinta vers

Kuruksétra

Miközben Csaitanja Maháprabhu Dzsagannáth szekere előtt táncolt, újra és újra egy verset ismételgetett. A bhakták pedig ámultak… mert a vers látszólag oda nem illő, a szerelemről szóló világi költemény volt:

yaḥ kaumāra-haraḥ sa eva hi varas tā eva caitra-kṣapās
te conmīlita-mālatī-surabhayaḥ prauḍhāḥ kadambānilāḥ |
sā caivāsmi tathāpi tatra surata-vyāpāra-līlā-vidhau
revā-rodhasi vetasī-taru-tale cetaḥ samutkaṇṭhate ||

Aki elrabolta ártatlanságom, bizony ma is a kedvesem. Ezek ugyanazok a tavaszi éjszakák,
a szellő ugyanúgy a szirmaikat bontó jázminok, és kadamba-virágok illatával terhes,
és én is, ugyanaz vagyok, mégis, boldog óráink színhelyére,
a Révá partjára, a pálmafák alá vágyik szívem.

A Narmadá folyót említik Révá néven.

Néhány bhakta tudta csak, miért ismételgeti Maháprabhu e verset. Egy ízben úgy adódott, hogy Rúpa gószvámí is ott volt a szekérünnepen. A verset hallva megértette Maháprabhu hangulatát, s maga versbe foglalta azt. A pálmalevelet, amire a verset írta kunyhója fedelébe rejtette, majd elment. Csaitanja Maháprabhu azonban megtalálta a költeményt:

priyaḥ so 'yaṁ kṛṣṇaḥ sahacari kuru-kṣetra-militas
tathāhaṁ sā rādhā tad idam ubhayoḥ saṅgama-sukham |
tathāpy antaḥ khelan-madhura-muralī-pañcama-juṣe
mano me kālindī-pulina-vipināya spṛhayati ||

Kedves barátnőm, kivel most Kuruksétrán találkoztam ugyanaz a kedves Krsna, s én is ugyanaz a Rádhá vagyok, s mindketten örvendünk a találkozásnak.
Mégis, szívem legbelül a Kálindí-parti ligetbe vágyakozik, hogy édes fuvolája ötödik hangot játszó muzsikájának örvendhessen.

Az ötödik hang a zenei skála ötödik hangja, melyhez a szerelem raszáját társítják.

Sok évvel azután, hogy Krsna Mathurába, majd Dvárakába távozott, Rádhá és Krsna újra találkoztak Kuruksétrán – egy napfogyatkozás áldásos megünneplésére sokan zarándokoltak oda Bhárata-varsa minden szegletéből. Bár újra találkoztak, mégis minden más volt… az elválás fájdalmát újra meg újra átélő Rádhá számára ez a pillanat minden eddiginél gyötrelmesebb. Csaitanja Maháprabhu Rádhikát imádó követői e hangulat miatt becsülik oly nagyra Kuruksétrát… e gyötrelmet Rádhá barátnői enyhíthetik csak.

PDF

nnnnnnnn…

Korábban már találkoztunk olyan verssel, melyben minden szót csupán két mássalhangzó alkot. Lehet ezt fokozni? Igen, lehet. Rúpa gószvámí e versben csupán egyetlen mássalhangzót használ:






ninunnāno’nanaṁ nūnaṁ
nānūnonnānano’nunīḥ |
nānenānāṁ ninun nenaṁ
nānaun nānānano nanu ||

ni-nunna-anaḥ – el-kergetett szekér; ananam – létezés; nūnam – bizonyosan; na – nem; anūna-unna-ānanaḥ – teljesen nedves arc; anunīḥ – megbékítő; nānā – sok; inānām – uraké (azaz a félisteneké); ninut – ösztökélő [nud]; na – nem; inam – Urat; na – nem; anaut – magasztalta; nānā-ānanaḥ – sok-arcú (Brahmá jelzője); nanu – talán nem?

Vajon nem magasztalta-e a félisteneket ösztönző sok-arcú (Brahmá), könnyes szemmel a szekérdémont elpusztító Urat, hogy megbékíthesse őt?

PDF

az isteni pár, Rádhá és Mádhava nyolc neve

 

śrī-śrī-rādhā-kṛṣṇābhyāṁ namaḥ
Hódolat Srí Srí Rádhá Krsnának!

rādhā-mādhavayor etad
vakṣye nāma-yugāṣṭakam |
rādhā-dāmodarau pūrvaṁ
rādhikā-mādhavau tataḥ ||1||

Rádhá és Mádhava nyolc nevét magasztalom.
Elsőként Rádhá-Dámódar, majd Rádhiká-Mádhava.

vṛṣabhānu-kumārī ca
tathā gopendra-nandanaḥ |
govindasya priya-sakhī
gāndharvā-bāndhavas tathā ||2||

Vrsabhánu leánya és a pásztorok vezérének fia,
Góvinda kedves barátnője, és Gándharvá barátja.

A Gópála-tápaní-upanisad Gándharví néven említi Rádhikát.

nikuñja-nāgarau goṣṭha-
kiśora-jana-śekharau |
vṛndāvanādhipau kṛṣṇa-
vallabhārādhikā-priyau ||3||

(Góvardhan) ligeteinek hősnője és hőse, Vradzsa ifjainak két koronája,
Vrndávan uralkodó párja, Krsna kedvese és Rádhiká szerelme.

A nāgara szó elsősorban városit jelent, de használják a szót okos, éleseszű értelemben is, továbbá a nāyaka szinonimájaként lehet színmű vagy költemény hőse. Az -au ragok a szanszkrt nyelvben meglévő kettesszám alanyesetű ragjai – a nikuñja-nāgarau kettesszáma így a hősnőt és a hőst egyszerre jelenti.
A vers Rúpa gószvámí költeménye.

PDF

Rádhiká bánata

a Padjávalí szépséges verseinek folytatása…

yugāyitaṁ nimeṣeṇa
cakṣuṣā prāvṛṣāyitam |
śūnyāyitaṁ jagat sarvaṁ
govinda viraheṇa me ||

Örökké tart a pillanat,
Orcámon fut a könnypatak,
Üres lett az egész világ,
úgy hiányolom Góvindát!

A Siksástaka 7. verse

dalati hṛdayaṁ gāḍhodvegaṁ dvidhā na tu bhidyate
vahati vikalaḥ kāyo mūrcchāṁ na muñcati cetanām |
jvalayati tanūm antardāhaḥ karoti na bhasmasāt
praharati vidhir marmacchedī na kṛntati jīvitam ||

dalati – meghasad; hṛdayam – szív; gāḍha-udvegam –erős remegés, zaklatottság; dvidhā – kettészakított; na – nem; tu – ám; bhidyate – van hasítva; vahati – elvisz; vikalaḥ – legyengült, csonka; kāyaḥ – test; mūrcchām – ájulás; na – nem; muñcati – hagy el; cetanām – tudat; jvalayati – lángra lobbantja; tanūm – testet; antar-dāhaḥ – belső tűz; karoti – tesz; na – nem; bhasmasāt – hamuvá; praharati – ver; vidhiḥ – végzet; marma-chedī – létfontosságút pusztító; na – nem; kṛntati – vágja el; jīvitam – életet

Reszkető szívem meghasadt, mégsem szakad ketté teljesen,
erőtlen testem elalélt, mégsem hagy el egészen az eszmélet.
testem elemészti a tűz, mégsem hamvaszt el,
a végzet összetöri szívem, ám nem veszi el életem.

a versmérték: hariní (gazella-ünő, vagy sápadt leány)

dṛṣṭaṁ ketaka-dhūli-dhūsaram idaṁ vyoma kramād vīkṣitāḥ
kacchāntāś ca śilīndhra-kandala-bhṛtaḥ soḍhāḥ kadambānilāḥ |
sakhyaḥ saṁvṛṇutāśru muñcata bhayaṁ kasmān mudhaivākulā
etān apy adhunāsmi vajraghaṭitā nūnaṁ sahiṣye ghanān ||

dṛṣṭam – látott; ketaka-dhūli-dhūsaram – kétaka porától szürke; idam – ez; vyoma – ég; kramāt – lépéstől; vīkṣitāḥ – látottak; kaccha-antāḥ – partmentiek; ca – és; śilīndhra-kandala-bhṛtaḥ – banánvirág rügyeket fenntartó; soḍhāḥ – eltűrtek; kadamba-anilāḥ – kadamba illatú szellők; sakhyaḥ – barátnők!; saṁvṛṇuta – rejtegessétek!; aśru – könnyet; muñcata – hagyjátok el!; bhayam – félelmet; kasmāt – miért?; mudhā – hasztalan; eva – bizony; ākulāḥ – zaklatott, zavarodott; etān – ezeket; api – bizony; adhunā – most; asmi – vagyok; vajra-ghaṭitā – gyémánt/villám csinált; nūnam – bizonnyal; sahiṣye – el fogom biselni; ghanān – keményeket

Láttam már milyen a kétaka porától elszürkült ég, megnéztem
a banánfa rügyeivel elborított folyópartot, és elviseltem a kadamba-illatú szellőt is.
Drága barátnőim, töröljétek le könnyeiteket, ne féltsetek, miért is vagytok ily zaklatottak?
(Gyémántkemény) villámból kovácsoltak engem, eltűrök minden nehézséget!

A szerző Rudra, a versmérték: sárdúlavikrídita
A kétaka növény hosszú, tüskés szélű leveleiről (melyek a Gíta Góvinda szerint lándzsaként döfik át a szerelmesek szívét), s bódítóan finom illatáról ismert.

seyaṁ nadī kumuda-bandukarās ta eva
tad yāmunaṁ taṭam idaṁ vipinaṁ tad etat |
te mallikā-surabhayo marutas tvam eva
hā prāṇa-vallabha sudurlabhatāṁ gato’si ||

sa iyam – ugyanaz; nadī – folyó; kumuda-bandhu – Hold (a fehér tavililiom barátja); karāḥ – sugarak; te eva – bizony ezek; tad – az; yāmunam taṭam – a Jamuná partja; idam – itt; vipinam – liget; tad etat – az; te – ezek; mallikā-surabhayaḥ – jázmin illatú; marutaḥ – szellők; tvam eva – bizony te; hā – jaj nekem! (a fájdalom felkiáltása); prāṇa-vallabha –életem kedvese; sudurlabhatām – a nagyon nehezen elérhetőségbe; gataḥ – elment; asi – vagy

Ez ugyanaz a folyó, ugyanaz a holdsugár,
s ugyanaz a liget, a Jamuná partján.
A szellő is ugyanúgy a jázminok illatával terhes,
ó, jaj, csak te mentél elérhetetlen-messze, szívem kedvese!

A költő: Hari Bhatta, a versmérték: vaszantatilaká (a tavasz ékessége)

PDF

Upadésámrta 7-8. – a lelki gyakorlatok jelentősége

syāt kṛṣṇa-nāma-caritādi-sitāpy avidyā-
pittopatapta-rasanasya na rocikā nu |
kintv ādarād anudinaṁ khalu saiva juṣṭā
svādvī kramād bhavati tad-gada-mūla-hantrī ||7||
syāt – van; kṛṣṇa-nāma-carita-ādi – Krsna neve, tettei s a többi; sitā – cukor (fehér, holdsugár, szépasszony); api – még; avidyā-pitta-upatapta-rasanasya – a tudatlanság epéjétől elhatalmasodott nyelvé (ízé); na – nem; rocikā – vonzó, kellemes; nu – bizonyosan; kintu – ám; ādarāt – figyelemből, gondosságból; anudinam – nap-nap után; khalu – bizony; sā – az; eva – bizony; juṣṭā – gyakorolt; svādvī – édes, zamatos; kramāt – lépésenként, lassanként; bhavati – lesz; tad-gada-mūla-hantrī – ama betegség gyökerének elpusztítója;

Krsna neve, tettei akár a cukor, mégis, a nyelvnek, melyen a tudatlanság epéje elhatalmasodott, nem lesz kedves.
Ám gondosan, nap-nap után ízlelgetve lassanként zamatossá válik, s a betegség gyökerét is elpusztítja.

tan-nāma-rūpa-caritādi-sukīrtanānu-
smṛtyoḥ krameṇa rasanā-manasī niyojya |
tiṣṭhan vraje tad-anurāgi-janānugāmī
kālaṁ nayed akhilam ity upadeśa-sāram ||8||
tad-nāma-rūpa-carita-ādi – az ő neve, formája, tettei s a többi; sukīrtana-anusmṛtyoḥ – dicsőítésben és megemlékezésben; krameṇa – lépésenként; rasanā-manasī – a nyelvet s az elmét; niyojya – alkalmazva, használva; tiṣṭhan – lakozó; vraje – Vradzsában; tad-anurāgi-jana-anugāmī – az őhozzá vonzódó embert követő; kālam – időt; nayet – töltse („irányítsa”); akhilam – egészen; iti – így; upadeśa-sāram – tanítás leglényege;

Nyelvét és gondolatait mindinkább Krsna neve, alakja s tettei dicsőítésével és a rájuk emlékezésben foglalja el.
A Vradzsában lakozó, s az őhozzá vonzódókat követő (tanítvány) töltse így minden idejét – ez a tanítás leglényege.

Sríla Prabhupád fordításában: „ (7) Krsna transzcendentális szent neve jelleme és kedvtelései édesek akár a méz. S bár a tudatlanság sárgaságában szenvedő ezt nem érzi, mily csodálatos, hogy a nektári szent nevet figyelemmel, naponta zengve, azt egyre ízesebbnek találja, s lassan betegségéből is kigyógyul! (8) A jótanácsok lényege így hangzik: beszédünket és elménket napi huszonnégy órán át lefoglalva szüntelenül hirdessük és tartsuk emlékezetünkben Krsna szent nevét, transzcendentális formáját, jellemét és kedvteléseit. Éljünk Vradzsában, ahol Krsna szeretett, és az odaadó szolgálathoz szilárdan ragaszkodó bhaktáinak nyomdokait követve szolgáljuk Őt.”

A hatodik vers után adódik a kérdés: miképpen juthatunk magunk is a lelki látásmód birtokába? A választ e versek adják: a lelki gyakorlatok (szádhana) végzése nyomán tisztul meg a szív. Az örökkön tökéletes szeretet potenciálja bennünk rejlik, hiszen a lélek az isteni tűz szikrája, az isteni szeretet viszonzó részese. Csaitanja Maháprabhu is így oktatja Szanátan gószvámít: „A Krsna iránti örökkön tökéletes szeretet nem külső forrásból származik, hanem a hallás, s a többi lelki gyakorlat révén ébred a megtisztuló szívben.” (nitya-siddha kṛṣṇa-prema 'sādhya' kabhu naya, śravaṇādi-śuddha-citte karaye udaya. Cscs. 2.22.107.) Tehát a megvalósult odaadó szeretet nem a szádhana eredménye, ám a szádhana végzése megtisztítja a szívet, s így felcsillan a benne rejlő ékkő, a Krsna iránti szeretet.
Igen ám, de a lelki gyakorlatok a lelki tisztánlátás hiányában (a-vidyā) anyagias módon gondolkodó ember számára nem kedvesek (na rocikā), így Krsna nevének zengésében sem talál örömöt, ezért elutasítja azt. Az evilági mentalitás falán a szádhu képében megjelenő isteni könyörület üt rést, s később is a guru és a szent vaisnavák társasága inspirálja leginkább a gyakorlót. Mindkét vers hangsúlyozza a lelki gyakorlatok rendszerességét. Nap-nap után (anudinam), azaz mindennap – áll a hetedik versben, a nyolcadikban pedig: a tanítvány töltse így idejét egészen (kālam nayet akhilam), azaz a nap huszonnégy órájában szüntelen szentelje magát a lelki gyakorlatainak. Nincs kétféle életünk: egy az anyagi világ számára, egy másik pedig a lelki gyakorlatainknak, fontos feladat hát, hogy a világi tevékenységeinket is összhangba hozzuk szádhanánkkal.
Krsna neveinek zengése nem közönséges eszköz. Néhány mantra elmondásával kezdődik, ám a távlatok nektáriak, melyhez képest a bűnös élet negatív visszahatásaitól való mentesség és az üdvösség jelentéktelen semmiségek csupán. (Lásd Haridász Thákur szavait, melyeket Góvardhan és Hiranja Madzsumadár gyülekezetében mondott.) Ekképp gyógyul meg a világi látásmód betegségében szenvedő lélek.
A krameṇa (lépésenként, fokról-fokra, mindinkább) szó kifejezi, hogy a szádhaka (a gyakorló) egyre mélyebbre hatol, lelki gyakorlatai egyre intenzívebbé válnak. Sríla Prabhupád kommentárjában ezzel kapcsolatban példaként az emlékezés (smaraṇa) fokozatait sorolja fel.

Hadd hívjam fel a figyelmet a hetedik vers két finom utalására! A sitā a versben finomított cukrot jelent. A szó a fehér (sita) melléknévből származik, további jelentései: holdsugár, szép leány. Így kerül a vers első sorában egymás mellé a fekete (hiszen a kṛṣṇa szó feketét is jelent) és a fehér, Krsna és a Holdsugár Szépleány… Krsna neve és tettei elválaszthatatlanok Rádhától.
A vers a szent név zengésének gyakorlatát a juṣṭā szóval fejezi ki. A szó többet jelent egyszerű gyakorlásnál, a juṣ igei gyök jelentései: elégedetté válik, szeret, kedvel, örömét leli valamiben, valaminek szenteli magát. A gyakorlás tehát nem mechanikus ismétlést jelent, hanem komoly nekiszentelődést, mely azonban örömteli, s elégedetté teszi a szívet.

A szádhana-bhakti két módjáról beszélnek. A szabálykövető (vaidhí) odaadás a szentírásokban lefektetett előírások és tiltások szerinti életet jelent, míg a rágánuga-bhakti olyan személyes példakép követését jelenti, aki tiszta és spontán ragaszkodással viszonyul Istenhez. A nyolcadik versben ez utóbbira vonatkozik az őhozzá, azaz Krsnához vonzódókat követő (tad-anurāgi-janānugāmī) megjelölés.

Kövessük hát mi is Ambarísa király példáját, minden érzékünkkel az érzékek urát szolgálva!

(Ambarísa király) gondolatai Krsna lótuszlábai (körül forogtak),
szavai a Úr tulajdonságairól szóltak,
kezei Hari templomát takarították.
Fülével Acsjutáról szóló történeteket hallgatott,
szemeivel Mukunda múrtiját, s hajlékait (a híveket s a templomokat) látta,
s az ő szolgáinak testét érintette csupán.
Szaglását a felajánlott virágok illatának érzékelésére,
ízlelését a tulaszílevéllel felajánlott praszádam megízlelésére,
lábait Harival kapcsolatos zarándokhelyek felkeresésére,
fejét pedig Hrsíkésa lótuszlábához hajtásra használta.
A szent szolgálatra vágyott, s nem érzékei élvezetére,
éppoly ragaszkodással, mint az Úr más nagy hívei.

(Bhág. 9.4.18-20.)

PDF

Upadésámrta 6. – lelki látásmód

dṛṣṭaiḥ svabhāva-janitair vapuṣaś ca doṣair
na prākṛtatvam iha bhakta-janasya paśyet |
gaṅgāmbhasāṁ na khalu budbuda-phena-paṅkair
brahma-dravatvam apagacchati nīra-dharmaiḥ ||6||

dṛṣṭaiḥ – látottak által; svabhāva-janitaiḥ – saját természetéből születettekkel; vapuṣaḥ – testé; ca – és; doṣaiḥ – hibákkal; na – nem; prākṛtatvam – világiasság; iha – itt (e világban); bhakta-janasya – bhaktáé; paśyet – lássa; gaṅgā-ambhasām – Gangesz vizeié; na khalu – egyáltalán nem; budbuda-phena-paṅkaiḥ – buborék-hab (tajték)-iszappal; brahma-dravatvam – lelki folyóság; apagacchati – eltűnik, elmegy; nīra-dharmaiḥ – a víz jellemzői miatt (vagy által)

Még e világon se tekintsen anyagi szemmel a bhaktára, a saját természetéből adódó és a testi hibáit szemlélve,
(hiszen) a Gangesz lelki folyó mivolta sem csorbul egy cseppet sem, ha a víz éppen buborékos, habos és iszapos.

Sríla Prabhupád tolmácsolásában: „Tiszta odaadó tudatban a bhakta nem azonosítja magát testével, ezért az ilyen vaisnavát nem szabad anyagi szemszögből megítélni. Szemet kell hunyni esetleges alacsony származása, rossz megjelenése, csúnya, gyönge, beteges vagy rokkant teste fölött. A világi embernek mindezek szemet szúrnak, pedig a tiszta bhakta teste a látszólagos hiányosságok ellenére is lelki. Esős évszakban a Gangesz vize is iszapos, buborékos és habos, ám a folyó megőrzi transzcendentális természetét, ezért a lelki életben fejlett személy mindenképpen megfürdik e szent folyó habjaiban.”

A saját természetéből adódó (vagy saját helyzetéből, pozíciójából származó, svabhāva-janita) hibára a kommentárok általában az alacsony származás példáját említik. Az evilági létezésben testi vonásainkat a korábbi tetteink következményei, a karmánk formálja meg. Vannak, akik ezen általános megállapításon túl a konkrét testi jeleket is összekötik az előző életek tetteivel, így például a fekete fogakat a részegeskedés, a rossz leheletet pedig a rágalmazó hajlam következményének tekintik. Rúpa gószvámí versének üzenete szerint azonban a szerető odaadás mindeme hibák fölé emel, a bhakti felülírja a karmát!

„Ne lásson világiasságot” (na paśyet prākṛtatvam) – figyelmeztet bennünket Rúpa gószvámí. Nem azért, mert a bhakta volna világias, hanem mert a szemlélő látásmódja világias akkor, ha csupán az anyagi vonásokat fedezi fel a bhaktában. Komoly hibát követünk el, ha csupán a testi jellemzők szerint próbáljuk azonosítani a bhaktát.

A fő kérdés az, hogy mire vagyunk kíváncsiak a világból, mit keresünk? Milyen a tudatunk? A légy a virágos mező szélén száradó ürülékre száll, míg a méh a szemétdomb oldalában nyíló virág kelyhére. Lássuk méh-tudattal a világot magunk körül, s ez különösen fontos akkor, ha a Krsnához szorosan tartozó bhaktákat szemléljük. A méh-tudatú látás tetőpontja, mikor mindent Krsnával kapcsolatban állónak lát az ember, ahogy Krsnadász Kavirádzs gószvámí írja Csaitanja Maháprabhuról, aki miközben átkelt a dzsungelen: „az erdőt nézve Vrndávant látja, a hegyre pillantva pedig Góvardhant. Ahol csak folyót talál, úgy gondolja, az a Jamuná.” (Cscs. 2.17.55-56.)

Miképpen tekintsünk hát a vaisnavákra? Egyszer a bhakták panaszkodnak Gurudévnél egy hittestvérükre. Gurudév válasza: „Minden bhakta egy drágakő, hiszen Krsnának próbálja szentelni az életét.”

PDF

Upadésámrta 4. – a szeretet jelei

dadāti pratigṛhṇāti guhyam ākhyāti pṛcchati |
bhuṅkte bhojayate caiva ṣaḍ-vidhaṁ prīti-lakṣaṇam ||4||

dadāti – ad; pratigṛhṇāti – kap, elfogad; guhyam – titkot; ākhyāti – elmond; pṛcchati – kérdez; bhuṅkte – eszik; bhojayate – etet; ca – és; eva – szintúgy; ṣaḍ-vidham – hatféle; prīti-lakṣaṇam – a szeretet jele

Ad és elfogad, titkot feltár és kérdez,
eszik és táplál – a szeretet jele e hatféle (tett).

Rúpa gószvámí költeményének első verse a késztetéseket sorolta fel, melyeken úrrá kell lennünk, majd az odaadást megsemmisítő és tökélyre vivő tényezők listája következett. E versekben is többször utalt a társaság megválasztásának fontosságára: a világi társasághoz való ragaszkodás (jana-saṅga, 2.) hátráltatja a bhakti kibontakozását, így ennek feladása (saṅga-tyāga, 3.) áldásos, a szentek tisztelete s nyomdokaik követése (sato vṛtti, 3.) pedig az odaadást tápláló erény.
A következő három verset Rúpa gószvámí a bhakták egymás közötti viszonya jellemzésének szenteli, a negyedik vers az előzőek stílusában a szeretet jeleit sorolja fel, amit a társulás módjaival kapcsolatos jó tanácsok követnek az ötödik versben, s az intés a rákövetkezőben: anyagi látásmóddal képtelenek leszünk valóban megbecsülni a lelki embereket.

Az adományozás, a mások legalapvetőbb szükségleteiről való gondoskodás az erény gyakorlásának elemi foka: dharma-mūle satya-dāne (a dharma alapja az igazság és az adományozás), ahogy Csánakja is mondja. Rúpa gószvámí azonban a szeretet jeleiként sorolja fel e hatféle cselekvést. A szövegösszefüggés nyilvánvalóvá teszi, hogy e negyedik vers az előzőekhez illeszkedve az odaadás kibontakozását segítő társulásról, a bhakták szeretetteli kapcsolatairól, a bhakták szeretetteljes kapcsolatainak jeleiről szól – érdemes hát megfontolnunk, mennyiben lépnek túl ezek a tettek a szokásos erényes cselekedeteken.

A felsorolt hat tényező három párt alkot, a szeretet kölcsönösségére irányítva figyelmünket.

A táplál és eszik (bhojayate, bhuṅkte) kettősében a táplálás több, mint az éhező ember alapvető szükségleteinek kielégítése: a közös étkezés a bizalmas kapcsolat jele. A praszádam nem csupán testi táplálék, így a táplálékról való gondoskodás is érthető tágabb értelemben, szellemi, lelki táplálásként, figyelmes gondoskodásként.

A titkot feltár és kérdez (guhyam ākhyāti, pṛcchati) kettőse is bizalmas légkörre utal – melyben a résztvevők teljesen megbíznak egymásban, nincs takargatnivalójuk. Az anyagi világ társas kapcsolatait többnyire a pozícióért való küzdelem jellemzi: az emberek a feletteseiknek hízelegnek, taposnak azokon, akiket alattuk valónak vélnek, miközben álarcokat öltve játsszák szerepeiket. Alá-fölérendeltséggel a bhakták között is találkozunk, hiszen a tanítvány is a mester utasításait hajtja végre, ám ebben a kapcsolatban soha nem cél a másik kihasználása. A bhakták közötti kapcsolatok a kölcsönös szereteten alapulnak, a nyíltság jellemzi őket – ez a titkot feltár egyik jelentése. Mestereink más értelmezésre is felhívják a figyelmünket, a titkok a lelki élet során megélt felismerésekre is vonatkoznak, a felismerések kölcsönös megosztása a legnagyobb bizalom jele.

Az ad és elfogad (dadāti, pratigṛhṇāti) a bhakták között elsősorban lelki adásra, így önmagunk átadására, szeretetteljes szolgálat tetteire vonatkozik. Sríla Prabhupád kommentárjában a legmagasabbrendű adománynak a prédikálás, és az istenszeretet ajándékát nevezi, ugyanakkor felhívja figyelmünket arra a tényre, hogy a vers a bhakták közötti szeretet jeleiről szól, így az önátadás is ebben a körben gyakorlandó.

A vers a szeretet a prīti szóval jelöli. A szó gyöke a prī, melynek jelentése: megörvendeztet, elégedetté tesz, kedvesen bánik valakivel. A prīti gyakran baráti vonzalomra, egyenrangú felek közti szeretetre utal. Szanszkrt nyelven sokféle hangulatban beszélhetünk a szeretetről, akár az alá-fölérendeltségi viszonyokra is utalva: további példaként említhetnénk a gondoskodó szeretetet, mint szülőnek gyermeke iránt érzett szeretetét, melyet a sneha (gyöngédség) szó fejezi ki, míg a bhakti (szeretetteljes odaadás) a feljebbvalók, Isten, a mester iránti szeretet megnevezése.

A vers a hat tényező másodlagos jelentéseit figyelembe véve a mester és tanítványa kapcsolatát is leírja (ebben az értelmezésben természetesen nem beszélhetünk egyenrangú felekről). A tanítvány részéről első az adás, azaz az alávetés, a szabadság önkéntes feladása. A mester elfogadja, hogy a tanítvány letette függetlenségét a kezébe, miközben ő a felelősségvállalás ajándékát adja. Ezt követi a tanítás, szavakkal és gondoskodással.

ajánlott olvasmány:
· szádhu-szanga – a szentek társasága

PDF

Upadésámrta 3. – az odaadás beteljesülése

utsāhān niścayād dhairyāt tat-tat-karma-pravartanāt |
saṅga-tyāgāt sato vṛtteḥ ṣaḍbhir bhaktiḥ prasidhyati ||3||

utsāhāt – tettrekészség folytán; niścayāt – szilárd meggyőződés folytán; dhairyāt – állhatatosság, megfontoltság, türelem folytán; tat-tat-karma-pravartanāt – az ahhoz (vezető) tettek végzése folytán; saṅga-tyāgāt – ragaszkodás (világi társaság) feladása folytán; sataḥ – szenté; vṛtteḥ – tiszteletteljes bánásmód folytán; ṣaḍbhiḥ – hat által; bhaktiḥ – odaadás; prasidhyati – beteljesül

Tettrekészség, határozottság, állhatatosság, az ahhoz vezető tettek végzése,
a világi társulás (vagy a ragaszkodás) feladása és a szent (bhakták) tisztelete – e hat folytán teljesül be az odaadás.

1. Az utsāha kifejezés gyöke az ud-sah ige. A sah főbb jelentései: képes valamire, elégedetté tesz, elvisel, fenntart, az ud (fel) igekötővel kiegészülve a jelentése: képes valamire, energikusan, tettrekészen cselekszik. Az utsāha így arra az elszántságra, tettrekészségre vonatkozik, mely a szádhana-bhakti végzésére ösztönzi az embert. Több, mint fellelkesült hevület, inkább szilárd határozottság, mely nem ismer akadályt. Honnan származik ez az erő? Miként a Gangesznek a saját vizét áldozzák, az energia forrásának is az energiáját… a szádhana-bhakti szívbéli gyakorlása adja az erőt a szádhana-bhakti végzéséhez. A helyes tettek végzésén túl döntő fontosságú a cselekvés indítéka: nem elég félszívvel, kényszerből, megszokásból cselekedni, hanem a bhakti, az odaadó szeretet legyen tetteink kiindulópontja. Fölmerülhet a kérdés: azt állítjuk, a bhakti folytán jutunk ahhoz az erőhöz, melynek révén beteljesülhet a bhakti… vajon nem körkörös érvelés ez? Nem, hiszen a bhakti az eszköz, s egyszersmind a cél is… a csöppnyi odaadás a szádhana gyakorlása során erősödik meg.
A szótárat böngészve még egy érdekes gondolatra bukkantam a tetterővel kapcsolatban: úgy mondják, az uralkodó hatalma, ereje (śakti) három forrásból táplálkozik. A prabhāva-śakti a pozíciójából származó erő – felnéznek rá, mert ő az uralkodó. A mantra-śakti a jó tanácsadókat jelenti (a mantra jelent szent fohászt, imaformulát, de tanácsot vagy konzultációt is), az utsāha-śakti pedig az uralkodó személyes ereje, energikussága.

2. A niścaya szó gyöke a niści, melynek jelentése tisztáz, pontosít, a niścaya így határozottságot, megingathatatlan, szilárd hitet jelent.
A bizalom ellentéte a kételkedés… kételkedem, tehát vagyok szoktuk hallani, kissé eltorzítva Descartes kijelentését, mely teljes egészében egyébként így hangzik: Kételkedem tehát gondolkodom, gondolkodom tehát vagyok, vagyok tehát Isten létezik. A vizsgálódás alapja Descartes szerint sem a hitetlenkedés, hanem a módszeres, rendszeres kutatás. S azzal egyetérthetünk, hogy kezdetben szükséges az alapos ellenőrzés, ám a bizalmatlansággal vigyázni kell, hiszen megöli a csírázó szeretetet… nem jó az örökös gyanakvás légkörében élni. Szükséges tehát a kételyek eloszlatása, a tisztázás… ugyanígy fontos a tiszta szándék és a tiszta szándék feltételezése is.
A szeretet viszont elfeledteti a bizalmatlanságot… hiszen a látást is elhomályosítja.

3. A dhairya a dhīra állapotát jelenti… a dhīra állhatatos, határozott, önfegyelmezett, józan, erős, bölcs, a dhairya tehát arra az állhatatosságra utal, mellyel a gyakorló lankadatlanul végzi a szádhana-bhakti elemeit.
Manapság nem népszerű az állhatatosság… olyan technikákat szokás keresni, melyek azonnali hatást eredményeznek. Minél kevesebb erőfeszítéssel kívánunk villámgyors eredményt elérni. A szádhana-bhakti azonban nem ilyen természetű, inkább az olyan állandó ütemben fújó gyenge szellőre emlékeztet, mely végül hatalmas hullámokat kelt.
Az állhatatosság példaképe Dhruva herceg (nevének jelentése is ez: Szilárd), aki kisgyermekként kapott beavatást Náradától, majd a Jamuná partján a mesterétől kapott mantrát zengve folytatta légzőgyakorlatait és végezte a mesterétől tanult imádatot, oly kitartással, hogy a félisteneket is összezavarta. Végezetül a Sarkcsillagra költözött, mely a mozgó égitestek között a szilárd pont, a fogadalmak szilárd megtartásának szimbóluma… érdemes néha felnézni rá, s erőt meríteni állhatatosságából.

4. tat-tat-karma-pravartana: az oda, azaz a bhaktihoz vezető tettekkel foglalkozás a szádhana-bhakti gyakorlatait jelentik, a hallást, magasztalást, és a többit (śravaṇaṁ kīrtanaṁ).
Krsna így tanítja Uddhavát:
„20-23. Nektári történeteim hithű hallgatása és elismétlése, odaadó imádat, magasztaló énekek zengése, lelkes szolgálatkészség (a templom tisztogatásában), teljes leborulás előttem (nyolc testtag - homlok, mellkas, kezek, térdek, lábak - érintse a földet), híveim tisztelete, jelenlétem fölfedezése minden élőlényben, szolgálat minden (közösségi) cselekedettel, minden szó, az elme s a vágyak nékem szentelése, a gazdagság, fényűzés, valamint az öncélú tettek mellőzése, áldozati rítusok, jótékonykodás, tűzáldozati felajánlások, csöndes fohászkodás, koplalás, szent fogadalmak és egyéb vezeklések, mind mind fokozzák az odaadást irántam.
24. Óh, Uddhava! A fenti erényes tettek gyakorlása megerősíti az odaadást annak szívében, aki teljességgel átadja magát szolgálatomnak. Létezik-e olyan cél, amit (ezen kívül) egy bhaktának még el kellene érnie?” (Bhág. 11.19.20-24.)

5. A saṅga (sam-gam – „együtt megy”, összejár, találkozik, csatlakozik) egyszerre jelent találkozást, társulást, és ragaszkodást is, a saṅga-tyāga pedig ezek feladása.
Az odaadást elősegítő tettek végzése segíti a bhakti kibontakozását, s éppúgy támogatja ezt az odaadást hátráltató tettekről való tartózkodás, így a világi gondolkodástól, a világi gondolkodású emberektől való tartózkodás is.
E tényező jelentőségét mutatja, hogy az előző versben is olvashattunk róla.

6. sato vṛttiḥ: A sat szó jelentése létező, valódi, erényes, nemes ember (a szókapcsolatban birtokos esetben áll), a vṛtti pedig létezést, valamilyen állapotban való maradást; viselkedést, életmódot, tiszteletteljes bánásmódot, gondolkodásmódot jelent. A sato vṛttiḥ így a szentéletű vaisnavák tiszteletét, jó tulajdonságaik és viselkedésük követésének gyakorlatát jelenti.

Miként az Upadésámrta második verse, ez a vers is sok hasonlóságot mutat a Haṭhayogapradīpikā (A hatha-jóga lámpása) egyik versével:

utsāhāt sāhasād dhairyāt tattva-jñānāś ca niścayāt |
jana-saṅga-parityāgāt ṣaḍbhir yogaḥ prasiddhyati ||
Tettrekészség, bátorság, állhatatosság, valós tudás, szilárd meggyőződés és
az emberek társaságának kerülése: e hat által teljesül be a jóga.

E lista nem tartalmazza a szentek követését (sato vṛttiḥ), helyette a bátorsággal, erőfeszítéssel (sāhasa) találkozunk, az odaadó tettek végzése helyett pedig a valós tudást (tattva-jñāna) ajánlja.

PDF

Srí Upadésámrta: 1., 2. 3.,