2010. május 29., szombat

szmarana


A szanszkrt smaraṇa szó nem csupán az emlékezést jelenti, a múlt felidézését a tudatban, hanem rágondolást, valaminek a végiggondolását is. Dzsíva gószvámí a smaraṇa öt fokozatáról beszél. Az első fokozat az, mikor az ember hébe-hóba Krsna nevére, tulajdonságaira, kedvteléseire gondol, ez az emlékezés (smaraṇa). A koncentráció (dhāraṇā) az, mikor a gyakorló összeszedett, összpontosítja figyelmét, és időnként komoly igyekezettel igyekszik a külvilágot kizárva Krsnára gondolni. Ezután a meditáció (dhyāna) következik, ekkor a figyelem egy sajátos formán rögzül. A teljes belefeledkezésnek (dhruvānusmṛti) nevezzük, mikor a meditáció megszakítatlan, akadálytalanul áradó, és szakadatlan örömmel tölti el a gyakorlót. A dhruva szó szilárdat, állandót jelent, az anusmṛti pedig egyvalamire való emlékezést, mikor az ember minden másról megfeledkezik... ezért próbáltam az összetett szót a teljes belefeledkezés szókapcsolattal fordítani. A smaraṇa végső fokozata a transz (samādhi), a teljes belefeledkezés állandóvá válása. Dzsíva gószvámí minderről a Bhakti-szandarbha 278. tételében ír.

atha pūrvavat krama-sopāna-rītyā sukha-labhyaṁ guṇa-parikara-sevā-līlā-smaraṇaṁ cānusandheyam |
tad idaṁ smaraṇaṁ pañca-vidham | yat kiñcid anusandhānaṁ smaraṇam | sarvataś cittam ākṛṣya sāmānyākāreṇa mano-dhāraṇaṁ dhāraṇā | viśeṣato rūpādi-vicintanaṁ dhyānam | amṛta-dhārāvad avicchinnaṁ tad dhruvānusmṛtiḥ | dhyeya-mātra-sphuraṇaṁ samādhir iti |
Miként korábban (is szóltunk róla), a boldogság eléréséhez fokról fokra előrehaladva kívánatos (Krsna) tulajdonságaira, társaira, szolgálására, s kedvteléseire való emlékezés (utáni tudakozódás és annak) gyakorlása.
Ez az
ötféle emlékezés. Az emlékezés valamiféle rágondolás (tervezgetés, tudakozódás). Az értelmet (elmét) így vonzva az elmének ebben az állapotban való megtartása a koncentráció. Sajátos formára s egyebekre való gondolás a meditáció. Nektárözön-szerű, megszakítatlan a teljes belefeledkezés. A teljesen fenntartott emlékezés pedig a transz (mikor egyedül az Úr van jelen az ember gondolataiban).


A folytatásban Dzsíva gószvámí az egyes fokozatokról szóló idézeteket veszi sorra.

tatra smaraṇam –
yena kenāpy upāyena smṛto nārāyaṇo'vyayaḥ |
api pātaka-yuktasya prasannaḥ syān na saṁśayaḥ ||
Az emlékezés:
„A múlhatatlan Nárájanra bárhogyan is emlékezve
még a bűnhöz láncolt (ember) is jámborrá válhat, semmi kétség.”

(Brhad-náradíja-purána 1.1.77.)

dhāraṇā –
viṣayān dhyāyataś cittaṁ viṣayeṣu visajjate |
mām anusmarataś cittaṁ mayy eva pravilīyate ||
A koncentráció:
„Az érzéktárgyakon elmélkedő elme az érzéktárgyakhoz ragaszkodik,
(ám) a reám emlékező elme bizony bennem oldódik fel.”

(Bhág. 11.14.27.)

dhyānam

bhagavac-caraṇa-dvandva-dhyānaṁ nirdvandvam īritam |
pāpino’pi prasaṅgena vihitaṁ suhitaṁ param ||
A meditáció:
„A Magasztos Úr két lábának meditációja megszünteti a (világi) kettősséget, (miként az) kinyilváníttatott.
Még a bűnös is, ha csak alkalomadtán (meditál), a legfőbb üdvöt éri el.”

(Nrszinha-purána)

tatra nirdvandavaṁ śītoṣṇādimaya-duḥkha-paramparātītam | īritaṁ śāstra-vihitam | tac ca pāpino’pi prasaṅgenāpi param utkṛṣṭaṁ suhitaṁ vihitaṁ tatraivety arthaḥ |
A (versben) a nir-dvandva szó a hideg s meleg s a többi természetű szenvedések sorának (a kettősségeknek, dvandva) a meghaladása. Az īritam jelentése „kinyilváníttatott”, azaz a kinyilatkoztatás által megállapított. S „még a bűnös is” és csak „alkalomadtán”, (bizony akkor is) a param, azaz „legfőbb üdvöt” éri el, így szól a magyarázat.

dhruvānusmṛtiś ca
mad-guṇa-smṛti-mātreṇa ity ādau
tribhuvana-vibhava-hetave’py akuṇṭha-smṛtiḥ ity ādau ca |
eṣaiva śrī-rāmānuja-bhagavat-pādaiḥ prathama-sūtre darśitāsti |
És a teljes belefeledkezés:
„csupán tulajdonságaimra emlékezve”,
„az állandó emlékezésben még a három világ gazdagsága kedvéért sem” (Bhág. 11.2.53.)
miként ezt Rámánudzsa is megmutatta (a Védánta-szútrához írt kommentárjában) az első szútrában.


A mad-guṇa-smṛti-mātreṇa „csupán tulajdonságaimra emlékezve” kezdetű verset nem leltem sehol. Hasonló vers a Bhágavata-purána 3.29.11. verse, mely így szól:

mad-guṇa-śruti-mātreṇa
mayi sarva-guhāśaye |
mano-gatir-avicchinnā yathā gaṅgāmbhaso'mbudhau ||

Csupán tulajdonságaimról hallva hozzám, a mindenki szívében lakozóhoz

áramolnak gondolataik szakadatlan, miként a Gangesz vize az óceánba.

A másik idézet a Bhágavatamból való:

tri-bhuvana-vibhava-hetave ’py akuṇṭha-
smṛtir ajitātma-surādibhir vimṛgyāt |
na calati bhagavat-padāravindāl
lava-nimiṣārdham api yaḥ sa vaiṣṇavāgryaḥ ||

Ki a félistenek s mások által kutatott állandó emlékezésben még a három világ gazdagsága kedvéért
sem tántorodik el a Bhagaván lótuszlábaitól egy fél pillanatra sem, az a legkiválóbb vaisnava.
(Bhág. 11.2.53.)

Az emlékezés (
smṛti) jelzője az akuṇṭḥa, melynek jelentése nem ingadozó, zavartalan, akadályoktól mentes, állandó.

A versben az ajita-ātma jelenthet nem legyőzött, azaz kontrollálatlan elmét és érzékeket. Legyen bár tudós bölcs (sura) az ember, ha elcsábítja a világi pompa, csak kutatja, ám soha nem éri el a belefeledkezés tartós állapotát. Az
ajita szó jelentheti továbbá a Legyőzhetetlent, a Legfelsőbb Urat, kinek a félistenek (sura) is életüket (ātma) szentelik.

samādhim āha –
tayor āgamanaṁ sākṣād īśayor jagad-ātmanoḥ |
na veda ruddha-dhī-vṛttir ātmānaṁ viśvam eva ca ||
A transzról mondják:
Kettejük érkezését, a mindenség lelke s ura (valamint párja, Umá közeledtét)
nem észlelte, (hiszen folyamatosan) fenntartott elme-működése (miatt) sem testéről, sem a világról (nem volt tudatos).

(Bhág. 12.10.9.)

A Bhágavata-purána e története elmeséli, hogy egy alkalommal Siva és Umá a világot járván megpillantották a meditációjába mélyedt Márkandéját. A bölcset látva Umá így szólt: „Nézd, uram, e bráhmanát! Teste, érzékei s elméje lecsöndesült s így joggal hasonlítható a rezzenéstelenül csöndes óceánhoz, melyet nem korbácsol fel a szél, s vízi lényei is nyugodtak. Add meg aszkézisének gyümölcsét, kérlek!”
Ám mikor közelebb léptek, nem tudtak szót váltani a bölccsel, mert Márkandéja nem észlelte jöttüket, hiszen nem volt tudatos semmi másról, csak meditációjának, imádatának tárgyáról. Siva ezért misztikus erejével behatolt a szívébe, így szakítva meg a meditációt. Márkandéja visszatért a transz állapotából, s azt az áldást kérte, hogy mindig töretlen odaadással imádhassa Bhagavánt, az ő híveit, és Sivát.

tayo rudra-tat-patnyoḥ | bhagavad-aṁśa-tac-chaktitvāt jagad-ātmanoḥ tat-pravartakayor api | tatra hetuḥ ruddha-dhī-vṛttir bhagavad-āviṣṭa-cittaḥ bhaktiṁ parāṁ bhagavati labdhavān iti pūrvokteḥ |
tasmād asamprajñāta-nāmno brahma-samādhito bhinna evāsau |
A „kettejük” Rudrát, és feleségét jelenti. Bhagaván részeként, az ő erejéből (Siva) a „mindenség lelke”, ám (Márkandéja) még az ő megjelenésüket sem (észlelte). Ennek oka: a (folyamatosan) „fenntartott elme-működés”, azaz a Bhagavánban elmélyedt értelem, mellyel „elérte a magasztos úr iránti legfőbb odaadást” (Bhág. 12.10.6.), ahogy azt korábban (Siva) mondta.
(Mindez azt mutatja, hogy ez a szamádhi) különbözik az aszampragjátának nevezett Brahmanon meditáló szamádhitól.

A aszampragjáta szamádhi Patanydzsali jóga-terminológiája, ám erről egy másik bejegyzés szól majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése