Rúpa gószvámí: A szerelem-hold-óceánjaként ismert himnusz, Srí Krsna száznyolc nevével

śrī-premendu-sāgara-saṁjñaka-śrī-kṛṣṇāṣṭottara-śata-nāma-mālikā

 

Rúpa gószvámí e költeményét nem szokás a laikus nagyközönség elé tárni, a benne olvasható szerelmes képek miatt.
Értsük jól: a költő által festett képek csupán látszólag szólnak világi szerelemről - a szerző, és az értő olvasó számára a költeményben említett szerelem a végsőkig fokozott istenszerelmet jelenti. Olvassuk mi is ekként! S ha kérdés merülne fel egy-egy gondolattal kapcsolatban, forduljunk bátran értő vaisnavához :)

 

––––––––––––––––––– = o O o = –––––––––––––––––

kalahāntaritā-vṛttā kācid vallava-sundarī |
virahottāpa-khinnāṅgī sakhīṁ sotkaṇṭham abravīt ||1||

Egy szépséges pásztorlányka, kit a civódás elszakított kedvesétől,
s kinek testét az elválás gyötrelme perzselte, vágyakozással telve így szólt barátnőjéhez:

hanta gauri sa kiṁ gantā panthānaṁ mama netrayoḥ |
śrī-kṛṣṇaḥ karuṇā-sindhuḥ kṛṣṇo gokula-vallabhaḥ ||2||

Ó Gaurí, vajon láthatom-e még valaha
Srí Krsnát, a könyörület óceánját, Krsnát, a Gókulabéliek kedvencét,

govindaḥ paramānando nanda-mandira-maṅgalam |
yaśodā-khani-māṇikyaṁ gopendrāmbhodhi-candramāḥ ||3||

Góvindát, a legfőbb gyönyört, Nanda házának jószerencséjét,
Jasódá drágakőbányájának ékkövét, a gópák vezére óceánjának holdját,

navāmbhodhara-saṁrambha-viḍambi-ruci-ḍambaraḥ |
kṣipta-hāṭaka-śauṭīrya-paṭṭa-pītāmbarāvṛtaḥ ||4||

őt, kinek ragyogó szépségű bőrszíne megcsúfolja a friss viharfelhők büszkeségét,
sárga selyemruhája pedig elhomályosítja az arany csillogását,

kandarpa-rūpa-sandarpa-hāri-pāda-nakha-dyutiḥ |
dhvajāmbhoruha-dambholi yavāṅkuśa-lasat-padaḥ ||5||

lába körmének tündöklése letöri a szerelemisten kevélységét,
lábnyomában zászló, lótusz, villám, árpamag és elefántösztöke tűnik fel,

pada-pañjara-siñjāna-mañju-mañjīra-khañjanaḥ |
masāra-sampuṭākāra-dhāri jānu-yugojjvalaḥ ||6||

lába a madárház, hol khanydzsana madarakként csilingelnek bokacsengettyűi,
pompás térdei akár két smaragd ládika,

śauṇḍa-stamberamoddaṇḍa-śuṇḍāramyoru-sauṣṭhavaḥ |
maṇi-kiṅkiṇi-saṁkīrṇa-viśaṅkaṭa-kaṭi-sthalaḥ ||7||

szépséges combjai akár a mámoros elefántok égnek meredő ormánya,
erőteljes csípőjén ékköves csengettyűk dalolnak,

madhyamādhurya-vidhvasta-divya-siṁha-madoddhatiḥ |
gārutmata-giri-grāva-gariṣṭhoras-taṭāntaraḥ ||8||

vonzó dereka letöri a mennyei oroszlánok öntelt büszkeségét,
mellkasának dombja a leghatalmasabb smaragdhegy,

kambu-kaṇṭha-sthalālambi-maṇi-samrāḍ alaṅkṛtiḥ |
ākhaṇḍala-maṇi-stambha-spardhi-dor-daṇḍa-caṇḍimā ||9||

kagylókürt nyakán az ékszerek császára díszlik,
erős karjai Indra drágaköves oszlopaival vetekszenek,

khaṇḍitākhaṇḍa-koṭīndu-saundarya-mukha-maṇḍalaḥ |
lāvaṇya-laharī-sindhuḥ sindūra-tulitādharaḥ ||10||

gyönyörű kerek arca milliónyi telihold szépségét halványítja el,
szépsége mint az óceán hullámai, ajkai akár a szindúra,

phullāravinda-saundarya kandalī-tundilekṣaṇaḥ |
gaṇḍānta-tāṇḍava-krīḍā-hiṇḍan-makara-kuṇḍalaḥ ||11||

tágra nyílt szemei akár a lótusz nyíló virága,
orcája mellett cápaalakú fülbevalói táncolnak,

navīna-yauvanārambha-jṛmbhitojjvala-vigrahaḥ |
apāṅga-tuṅgitānaṅga-koṭi-kodaṇḍa-vikramaḥ ||12||

teste a zsenge fiatalság pompájában ragyog,
oldalpillantása a szerelemisten milliónyi íjának ereje,

sudhā-niryāsa-mādhurya-dhurīṇodāra-bhāṣitaḥ |
sāndra-vṛndāṭavī-kuñja-kandarā-gandha-sindhuraḥ ||13||

szavai akár a nektár-eszencia édessége,
Vrndá erdejében ő a ligetek s barlangok elefántkirálya,

dhanya-govardhanottuṅga-śṛṅgotsaṅga-navāmbudhaḥ |
kalinda-nandinī-keli-kalyāṇa-kalahaṁsakaḥ ||14||

a magas csúcsokban gazdag Góvardhan friss lótuszvirága,
a Jamunában játszadozó szépséges hattyú,

nandīśvara-dhṛtānando bhāṇḍīra-taṭa-tāṇḍavī |
śaṅkhacūḍa-haraḥ krīdā-geṇḍūkṛta-girīśvaraḥ ||15||

Nandísvar lakóinak boldogsága, a Bhándíra-erdő szélén táncoló,
Sankhacsúda végzete, ki játéklabdaként bánt a Hegykirállyal,

vārīndrārbuda-gambhīraḥ pārīndrārbuda-vikramī |
rohiṇī-nandanānandī śrīdāmoddāma-sauhṛdaḥ ||16||

százmilliószor mélységesebb az óceánnál, bátrabb oroszlánok millióinál,
Róhiní fiacskájának boldogsága, Srídáma nagyerejű barátja,

Mikor Balarám csapata legyőzte Krsnát és társait, Krsnának éppen Srídámát kellett a hátára vennie.

subala-prema-dayitaḥ suhṛdāṁ hṛdayaṅgamaḥ |
nanda-vraja-janānanda-sandīpana-mahā-vratī ||17||

Szubala szeretett barátja, társai kedveltje,
ki fogadalmat tett, hogy Vradzsa minden lakóját boldoggá teszi,

śṛṅginī-saṅgha-saṁgrāhi-veṇu-saṁgīta-maṇḍalaḥ |
uttuṅga-puṅgavārabdha-saṅgarāsaṅga-kautukī ||18||

ő a tehéncsordát fuvolamuzsikával összeterelő,
a hatalmas bikával játékos harcot kezdő,

visphurad-vanya-śṛṅgāraḥ śṛṅgārābhīṣṭa-daivatam |
udañcat-piñcha-viñcholī-lāñchitojjvala-vigrahaḥ ||19||

a ligetbéli pásztorórák fénylő csillaga, a szerelem imádott istensége,
pávatollal ékesített pompás alakú,

sañcarac-cañcarīkāli-pañca-varṇa-srag-añcitaḥ |
suraṅga-raṅgaṇa-svarṇa-yūthi-grathita-mekhalaḥ ||20||

ötszínű virágfüzérét döngicsélő méhek imádják,
övét szuranga, rangana és sárga jázmin díszíti,

szuranga: piros szantálfa, (Pterocarpus santalinus); rangana: egy cserje virágának neve (Ixora singapurensis)

dhātu-citra-vicitrāṅga-lāvaṇya-laharī-bharaḥ |
guñjā-puñja-kṛtākalpaḥ keli-talpita-pallavaḥ ||21||

pompás tagjain festékfoltok díszlenek a szépség hullámainak áradatát zúdítva,
gunydzsá-bogyók díszítik, virágágyon szerelmeskedik,

vapur-āmoda-mādhvīka-vardhita-pramadā-madaḥ |
vṛndāvanāravindākṣī-vṛnda-kandarpa-dīpanaḥ ||22||

testének részegítő illata fokozza az ifjú gópík mámorát,
ő lobbantja lángra Vrndávan megannyi lótusszemű leánya szerelmes vágyait,

mīnāṅka-saṅkulābhīrī-kuca-kuṅkuma-paṅkilaḥ |
mukhendu-mādhurī-dhārā-ruddha-sādhvī-vilocanaḥ ||23||

a szerelemisten által összezavart pásztorlánykák mellére kunkummal festő,
holdorcájának nektár-záporát még a legerényesebb hölgyek is mohón kortyolják,

kumārī-paṭa-luṇṭhākaḥ prauḍha-narmokti-karmaṭhaḥ |
amanda-mugdha-vaidagdhī-digdha-rādhā-sudhāmbudhi ||24||

a hajadonok ruháit elcsenő, a meggyőző beszéd nagymestere,
ki az elalélt Rádhát a nektáróceánba rántja,

cāru-candrāvalī-buddhi-kaumudī-śarad-āgamaḥ |
dhīra-lālitya-lakṣmīvān kandarpānanda-bandhuraḥ ||25||

a szépséges Csandrávalí intelligenciáját balzsamként hűsítő holdsugár,
a bátorság, a vonzerő és a jószerencse megtestesülése, a szerelem gyönyörétől sugárzó,

candrāvalī-cakorendro rādhikā-mādhavī-madhuḥ |
lalitā-keli-lalito viśākhoḍu-niśākaraḥ ||26||

Csandrávalí csakóra madarának királya, Rádhiká mádhaví-nektárja,
Lalitá játékos kedvese, Visákhá csillagának holdja,

padmā-vadana-padmāliḥ śaivyā-sevya-padāmbujaḥ |
bhadrā-hṛdaya-nidrāluḥ śyāmalā-kāma-lālasaḥ ||27||

Padmá szépséges arcának méhecskéje, lótuszlábát Saivjá szolgálja,
Bhadrá szívében szunnyadó, Sjámalá vágyában örömét lelő,

Padmá, Saivjá, Bhadrá és Sjámalá Csandrávalí barátnői.

lokottara-camatkāra-līlā-mañjari-niṣkuṭaḥ |
prema-sampad-ayaskānta kṛta kṛṣṇāyasa-vrataḥ ||28||

a különleges és csodálatos kedvtelések virágzó mezeje,
ki tehetetlen vasdarabként vonzódik a rajongó szeretet mágneséhez,

muralī-caura-gaurāṅgī-kuca-kañcuka-luñcanaḥ |
rādhābhisāra-sarvasvaḥ sphāra-nāgaratā-guruḥ ||29||

a Muralít elcsenő Gaurángí csólíját letépő,
mindene a Rádhával való találka, a csalafintaság mestere,

rādhā-narmokti-śuśrūṣā-vīrun-nīruddha-vigrahaḥ |
kadamba-mañjarī-hāri-rādhikā-rodhanoddhuraḥ ||30||

Rádhá tréfás szavai után epedő,
a kadamba-virágot rejtegető Rádhikát nagy hangon fenyegető,

Egy alkalommal Krsna egy fa tövében letette fuvoláját, ám ekkor a gópík ellopták a lányszíveket elbájoló hangszert, s Rádhiká egy kadamba-fa ágai közé rejtette. Mikor Krsna észrevette, hogy eltűnt a fuvolája, Rádhán kérte számon: egy csalafinta gópí ellopta a fuvolámat, két hatalmas kadamba-virággá változtatta, és a blúza alá rejtette! Rádhiká sírást színlelt, ám hiába, Krsna tovább követelőzött: azonnal add nekem azokat a virágokat, melyek valaha a fuvolám voltak! Majd a letépte Rádhá kebleit fedő ruhát. (Prabódhánanda Szaraszvatí: Srí Szangíta-Mádhava 8. fejezet alapján)
A kadamba narancssárga, illatos virágokat hozó fa (Nauclea Cadamba), melyről a költők úgy tartják, hogy mennydörgéskor rügyezik.

kuḍuṅga-kroḍa-saṁgūḍha-rādhā-saṅgama-raṅgavān |
krīḍoḍḍāmara-dhīrādhā-tāḍaṅkotpala-tāḍitaḥ ||31||

az erdei lugasban titkos találkára vágyik Rádhával,
ki tettetett büszkeséggel a fülét díszítő lótuszvirággal elnáspángolja őt,

anaṅga-saṅgarodgāri-kṣuṇṇa-kuṅkuma-kaṅkaṭaḥ |
tribhaṅgi-laṅgimākāro veṇu-saṅgamitādharaḥ ||32||

a szerelmes csatában szétzúzza Rádhá kunkuma páncélját,
alakja három ívben hajlik szépségesen, ajka eggyéválik hangszerével,

veṇu-vistṛta-gāndharva-sāra-sandarbha-sauṣṭhavaḥ |
gopī-yūtha-sahasrendraḥ sāndra-rāsa-rasonmadaḥ ||33||

a fuvolájából áradó fenséges muzsika mestere,
a gópík sokaságának uralkodója, ki megrészegül a rásza tánc mézédes nektárától,

smara-pañca-śarī-koṭi-kṣobha-kāri-dṛg-añcalaḥ |
caṇḍāṁśu-nandinī-tīra-maṇḍalārabdha-tāṇḍavaḥ ||34||

szeme sarkából kilőtt oldalpillantásai milliószor zaklatóbbak a szerelemisten nyilainál,
a Jamuná partján kezdi táncát,

vṛṣabhānu-sutā-bhṛṅgī-kāmadhuk-kamalākaraḥ |
gūḍhākūta-parīhāsa-rādhikā-janita-smitaḥ ||35||

Vrsabhánu leánya méhecskéjének vágyteljesítő lótusz-tava,
Rádhiká rejtett értelmű tréfáján mosolygó,

nārī-veśa-nigūḍhātmā vyūḍha-citta-camatkṛtiḥ |
karpūrālambi-tāmbūla-karambita-mukhāmbujaḥ ||36||

női ruhában rejtőzködő, ki számtalan csodával bűvöli el az elmét,
ajkait kámforral kevert bétel díszíti,

keyaṁ śyāmā sphurati sarale gopakanyā kimarthaṁ
prāptā sakhyaṁ tava mṛgayate nirmitāsau vayasyā |
āliṅgāmūṁ muhuriti tathā kurvatī māṁ viditvā
nārīveśam hriyamupayayau māninī yatra rādhā ||63||

– Ki ez a sötétbőrű lány, igazmondó barátnőm?
– Egy pásztorlányka.
– Miért jött?
– Barátságod keresi.
– Barátnőm ő.
– Öleld hát őt újra és újra!
S így tett. Majd mikor megértette, hogy engem ölel női ruhában, elszégyellte magát a büszke Rádhá.
(Rúpa gószvámí: Uddhava-szandés 64., Krsna meséli el a történetet Uddhavának)

māni-candrāvalī-dūtī-kḷpta-sandhāna-kauśalaḥ |
chadma-ghaṭṭa-taṭī-ruddha-rādhā-bhrū-kuṭi-ghaṭṭitaḥ ||37||

a büszke Csandrávalí hírvivője által elrendezett találkán boldog,
ám Rádhá szemének egy villanása a tóparti ligetbe vonzza,

tava tanu-vara-gandhāsaṅgi-vātena candrā-
vali-kara-kṛta-mallī-keli-talpāc-chalena |
madhura-mukhi mukundaṁ kunda-tīre milantaṁ
madhupam iva kadāhaṁ vīkṣya darpaṁ kariṣye ||

Óh, Édesarcú! Mert a szellőben megérezte tested finom illatát, Mukunda, akár egy méhecske azonnal a tóparti találkára sietett, valami kifogással magára hagyva Csandrávalít, ki pedig saját kezeivel ékesítette jázmin nászágyát. Vajon mikor büszkélkedhetem majd így? (Raghunáth dász gószvámí: Vilápa-kuszumánydzsali 74)

dakṣa-rādhā-sakhī-hāsa-vyājopālambha-lajjitaḥ |
mūrtimad-vallavī-premā kṣemānanda-rasākṛtiḥ ||38||

megszégyeníti Rádhá rátermett barátnőinek kacagása, csalafintasága, s ahogy becsmérlik őt,
ő a pásztorlánykák szerelmének megtestesülése, a boldogság és gyönyör ízeinek nektári alakja,

abhisārollasad-bhadrā-kiṅkiṇī-ninadonmukhaḥ |
vāsa-sajjībhavat-padmā-prekṣyamāṇāgra-paddhatiḥ ||39||

a találkára siető Bhadrá bokacsengettyűinek hangjára váró,
a csinosan felöltözött és felékszerezett Padmában gyönyörködő,

A szerelmes költészet nyolcféle hősnőről (nāyikā) beszél, ezek a következők: 1. abhisārikā: a találkára siető nő, 2. vāsasajjā: a szépen kiöltözködő, s kedvesét váró nő...

utkaṇṭhitārta-lalitā-vitarka-padavīṁ gataḥ |
vipralabdha-viśākhoru-vilāpa-bhara-vardhanaḥ ||40||

az epekedő Lalitá gyanúját beigazoló,
a becsapott Visákhá kesergésével együttérző,

3. utkaṇṭhitā: a távollévő kedvese után epekedő, 4. vipralabdhā: kedvese szószegése miatt csalódó nő, ...

kalahāntaritā-śyāmā-mṛgyamāṇa-mukhekṣaṇaḥ |
khaṇḍitoccaṇḍadhī-śaivyā-roṣokti-rasikāntaraḥ ||41||

veszekedésük miatt duzzogó Sjámá lesve tekintetét keresi,
hűtlenségével haragossá teszi Saivját, s eközben kedvét leli indulatos szavaiban,

5. kalahāntaritā: veszekedés miatt a kedvesétől elvált asszony, aki haragszik, ám boldogtalan, 6. khaṇḍitā: hűtlen feddi kedvese, vagy szeretője, ...

viśleṣa-viklavac-candrā-valī-sandeśa-nanditaḥ |
svādhīna-bhartṛkotphulla-rādhā-maṇḍana-paṇḍitaḥ ||42||

elégedetté teszi az elválástól rettegő Csandrávalí üzenete,
a kedvesét hatalmába kerítő Rádhá dicsőítésének mestere,

7. proṣita-bhartṛkā: szalmaözvegy, kinek a férje éppen távol van, 8. svādhīna-bhartṛkā: férjét teljesen uraló asszony.

cumba-veṇu-glaha-dyuta-jayi-rādhā-dhṛtāñcalaḥ |
rādhā-prema-rasāvarta-vibhrama-bhramitāntaraḥ ||43||

a “fuvoláért csókot” játékban győztes, Rádhá száriját ráncigálja,
Rádhiká szerelmes hangulatának örvénye dobogtatja meg szívét,

Rádhiká így szólt Krsnához: ha meg akarsz csókolni engem, meg kell válnod másik feleségedtől, a fuvolától, majd később valóban elcsente a fuvolát. Mikor azonban Krsna számonkérte, Lalitá haragosan rátámadt: megrészegültél Saivjá csókjaitól, s nem is vetted észre, mikor meglopott. (Srí Góvinda-lílámrta nyomán)

ity eṣonmatta-dhīḥ premnā śaṁsantī kaṁsa-mardanam |
sphurantaṁ purataḥ prekṣya prauḍhānandotsavaṁ yayau ||44||

E mámoros szívű lányka szerelemmel telve így magasztalta Kansza végzetét,
majd Krsnát meglátva beteljesedett boldogsága.

premendu-sāgarākhye’smin nāmnām aṣṭottare śate |
vigāhayantu vibudhāḥ prītyā rasana-mandaram ||45||

Merítsék a bölcsek nyelvük Mandara-hegyét Krsna száznyolc nevének e szerelem-holdja-óceánjába szerető ragaszkodással!

Mádhavéndra Purí: Nyolc strófa az isteni párról

śrī mādhavendrapurī: śrī yugalāṣṭakam

Mádhavéndra Purí különleges helyet tölt be a középkori vaisnavizmus történetében. A Madhva-féle iskolához sorolják, ám szerzetesi neve (Purí) arra utal, hogy advaita szerzetestől kapta szerzetesi avatását… ám tudott róla, hogy Rádhá hangulatában , rajongó szeretettel imádja Krsnát.
Sőt, Mádhavéndra Purít a pusti-márg iskolában, Vallabha ácsárja irányzatában is nagyra becsülik. Mádhavéndra Purí találta meg, és kezdte meg az imádatát annak a Gópál múrtinak az imádatát, akit Srí Náthdzsí néven imádnak Vallabha utódai.

A hagyomány szerint az alábbi, az Isteni Párt magasztaló költeménynek ő a szerzője:

vṛndāvana-vihārāḍhyau sac-cid-ānanda-vigrahau |
maṇi-maṇḍapa-madhya-sthau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 1||

Vrndávanbéli kedvtelésekben bővelkedő (Isteni Párnak), a testetöltött lét-tudat-gyönyörnek,
az ékköves pavilon közepén helyet foglaló Rádhá-Krsnának hódolok!

pīta-nīla-paṭau śāntau śyāma-gaura-kalevarau |
sadā rāsaratau satyau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 2||

Sárga és kék ruhát viselő, békés, sötét és világos testszínű,
mindig a rászatáncba feledkező (Abszolút) Igazságnak, Rádhá-Krsnának hódolok!

bhāvāviṣṭau sadā ramyau rāsa-cāturya-paṇḍitau |
muralī-gāna-tattva-jñau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 3||

Az érzelmeiktől lenyűgözött, csodásan elragadó (Isteni Párnak), a rásza-tánc rátermett mestereinek,
a Muralí hangjának valóságát jól ismerő Rádhá-Krsnának hódolok!

yamunopavanāvāsau kadamba-vana-mandirau |
kalpa-druma-vanādhīśau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 4||

A Jamuná menti ligetben lakozó, a kadamba-erdőbéli hajlékban élő (Isteni Párnak),
a kívánságteljesítő fákkal teli erdők urainak, Rádhá-Krsnának hódolok!

yamunā-snāna-subhagau govardhana-vilāsinau |
divya-mandāra-mālāḍhyau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 5||

A Jamunában fürdőzést kedvelő, a Góvardhan (barlangjában) játszadozó,
csodás koralljázminvirág füzért viselő Rádhá-Krsnának hódolok!

A koralljázminfa (mandāra, vagy pārijāta) éjszaka virágzik, virága erős, áthatóan édes illatú.

mañjīra-rañjita-padau nāsāgra-gaja-mauktikau |
madhura-smera-sumukhau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 6||

Kösöntyűvel ékes lábaik, orrkarikájukban igazgyöngy,
mosolyuk mézédes, orcájuk gyönyörű – (az Isteni Párnak,) Rádhá-Krsnának hódolok!

Orrkarikájukban igazgyöngy: szó szerint: orruk hegyén (nāsāgra) elefánt-gyöngy (gaja-mauktika). A költők szerint az elefánt homlokdudora igazgyöngyöt rejt magában.

ananta-koṭi-brahmāṇḍe sṛṣṭi-sthity-antakāriṇau |
mohanau sarva-lokānāṁ rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 7||

A megszámlálhatatlan világegyetem teremtését, fenntartását és megsemmisülését okozó,
(illúzókeltő energiája révén) minden világot elámító Rádhá-Krsnának hódolok!

paraspara-samāviṣṭau paraspara-gaṇa-priyau |
rasa-sāgara-sampannau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 8||

Egymásnak szentelik magukat, felettébb kedvelik egymás híveinek körét,
a rasza-óeánná vált Rádhá-Krsnának hódolok!

A sampanna a sampad (sikerül, beteljesül, valamivé válik, beleveti magát, elnyer) igéből képzett befejezett melléknévi igenév: így a harmadik páda fordítása lehet ’a rasza-óceánt elnyert’ is.

Vallabha utolsó tanítása – a tanító versek

śikṣāślokāḥ

Úgy mondják, Vallabhát már kétszer is magához szólította Krsna, ám ő úgy látta, a küldetését még nem teljesítette. A harmadik elhívásra a szannjász rendbe lépett, némasági fogadalmat tett, és böjtölt. Kásiban élt ekkor, a Hanumán-ghátnál. Fiai – csupán tizenöt és húsz évesek – és követői ott keresték fel őt, hogy a jövőbeli kötelességeikről tudakozódjanak. Ekkor írta ujjával a homokba az alábbi verset.

 

yadā bahirmukhā yūyaṁ bhaviṣyatha kathañcana |
tadā kalā-pravāhasthā deha-cittādayo 'pyuta || 1 ||

Ha bárhogy is a világiak felé fordulnátok (vagy: közömbössé válnátok),
akkor az idő folyása miatt testetek, értelmetek, s minden más is elsorvad.

A bahir-mukha „külső arc” elfordított tekintetet, azaz közömbösséget jelent, de itt a kifelé fordított tekintet jelentheti a külső, azaz világi dolgok felé fordított figyelmet is. A versben mindkét értelmezés helyénvaló, s akár magyarázza is egyik a másikat: a világi örömök felé fordulás miatt válik a hívő közömbössé a lelki gyakorlatai iránt. A citta jelent elmét, de gondolkodást, szándékot is.

sarvathā bhakṣayiṣyanti yuṣmān iti matir mama |
na laukikaḥ prabhuḥ kṛṣṇo manute naiva laukikam || 2 ||

Mindenféleképpen használnak majd benneteket – ez az én véleményem.
Krsna nem közönséges úr, soha ne gondoljatok rá közönséges módon!

Az első félversben az ige (bhakṣ) elsődleges jelentése eszik, átvitt értelemben használ – így fordíthattuk volna a vers elejét így is: „mindenképpen megesznek majd benneteket”. Ha nem Isten szolgálatába álltok, az érzékeiteket szolgáljátok majd – mondja Vallabha. Ám Krsna szolgálata nem olyan, mint egy világi hatalmasság szolgálatában állni: ő szeretettel gondoskodik híveiről – még akkor is, ha esetleg meginognának. Az előző vers intett a világiak felé fordulás veszélyeitől, ám ha bhakta gyengesége miatt mégis időlegesen el is fordulna tőle, Krsna nem bocsájtja el szolgáját – ő nem olyan, mint egy világi uraság.
A vers másra is int: bár a tapasztalataink a hétköznapi életből valók, ne ilyen hétköznapi szemmel szemléljük Istent. Ő túl van a világi megértés keretein. Ahogy a Katha-upanisadban is olvashatjuk:
aṇor aṇīyān mahato mahīyān ātmāsya jantor nihito guhāyām |
tam akratuḥ paśyati vīta-śoko dhātuḥ prasādān mahimānam ātmanaḥ ||
Kicsinynél kisebb, hatalmasnál nagyobb – a lények szívében lakik a Lélek.
Fenségét a fegyelmezett s vágytalan az Úr kegyéből megpillantja boldogan. (Katha-upanisad 1.2.20.)

bhāvas tatrāpy-asmadīyaḥ sarvasvaś-caihikaśca saḥ |
paralokaśca tenāyaṁ sarva-bhāvena sarvathā |
sevyaḥ sa eva gopīśo vidhāsyaty-akhilaṁ hi naḥ || 3 ||

Meditáljunk azon, hogy ő a mindenünk, hogy ő az evilági lét,
s általa érjük el a túlvilágot is. Szívvel lélekkel, mindenféleképp
csakis őt szolgáljuk, a gópík urát, s ő elrendez majd mindent, teljes egészében!

Ő az evilági lét, és a túlvilág is őáltala érhető el: ez a gondolat a Vallabha által is tanított śuddha-advaita tanból következik.
Ez volt Vallabha ácsárja utolsó tanítása. Ezután – a Rathajátrá napja volt éppen 1531-ben – belépett a Gangesz vizébe, és tündöklő fénysugárként Gólókára, Krsna lakhelyére távozott.

A történetet mesélik úgy is, hogy ezután maga Krsna jelent meg a követők előtt, s a következő versekkel egészítette Vallabha szavait:

mayi ced asti viśvāsaḥ śrīgopījanavallabhe |
tadā kṛtārthā yūyaṁ hi śocanīyaṁ na karhicit ||
muktir hitvā'nyathārūpaṁ svarūpeṇa vyavasthitiḥ |

Ha belém, Srí Gópídzsanavallabhába vetitek hitetek,
akkor sikeressé váltok, és soha sem kell bánkódnotok.
Az üdvösség – más formákat elvetve –, az eredeti forma által való megszilárdulás.

Vallabha: Az ifjak oktatása

bāla-bodhaḥ

Vallabha ácsárja már fiatalon jeles tudósnak számított. Mondják, hogy az alábbi költeményt első zarándokútja során írta 1494-ben, tizenöt éves korában. Később aztán a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény második darabjává vált. Különféle darsanokat és imádatokat foglalja egységes rendbe: az elérendő cél, és a célokhoz vezető módszerek mentén csoportosítva őket. 

natvā hariṁ sadānandaṁ sarva-siddhānta-saṅgraham |
bāla-prabodhanārthāya vadāmi suviniścitam ||1||

Hari, az örök boldogság előtt meghajolva minden tan összefoglalását
fejtem most ki, az ifjak oktatása kedvéért.

A bāla szó szerint gyermeket, átvitt értelemben minden ifjúra vonatkozhat, így szövegünkben a tanban járatlanokat is jelentheti. a prabodhana tudomásra hozást, de felébresztést is jelent, a költemény címe így lehet ifjak oktatása, vagy a lelki életben járatlanok eszméletre térítése is.

dharmārtha-kāma-mokṣākhyāś catvāro 'rthā manīṣīṇām |
jīveśvara-vicāreṇa dvidhā te hi vicāritāḥ ||2||

Az emberi élet céljai az erény, a gyarapodás, a vágyak (betöltése) és a megszabadulás.
Önmagára, vagy Istenre (irányul) – ennek figyelembevételével oszthatók (e célok) két csoportba.

A jīva jelentése élő, ezt fordítottam önmagaként. Az erény (dharma), a gyarapodás (artha), a vágyak betöltése (kāma) az embert önmagát középpontba helyező életcélok, míg a megszabadulás (mokṣa), az üdvösség – Vallabha álláspontja szerint – más természetű, Istenre fókuszáló. Vallabha nem mondja ki egyértelműen milyen természetű a jīva – īśvara felosztás, ezt az olvasóra bízza. Ezért gondolhatunk például arra is, hogy az ember, vagy Isten segítségével elérhető célokról van szó.

alaukikās tu vedoktāḥ sādhya-sādhana-saṁyutāḥ |
laukikā ṛṣibhiḥ proktās tathaiveśvara-śikṣayā ||3||

A nem evilági célokról a védák szólnak, (kifejtve) az elérendő célt és a hozzá vezető utakat,
míg a világi célokról a bölcsek beszélnek, ahogy az Úr tanította nekik.

Az életcélok kétféle csoportját a vers a laukika, és a-laukika szóval írja le. A laukika melléknév a loka (világ) főnévből képzett melléknév: világi, közönséges, vagy profán, a szenttel szemben. Az elérendő cél: sādhya („beteljesítendő”, „elvégzendő”), a hozzá vezető út: sādhana („befejezés”, „módszer”).

laukikāṁs tu pravakṣyāmi vedād ādyā yataḥ sthitāḥ |
dharma-śāstrāṇi nītiś ca kāma-śāstrāṇi ca kramāt ||4||
tri-varga-sādhakānīti na tan-nirṇaya ucyate |

A védát megelőzően a világi (célokat csupán) megemlítem, hiszen (azokat)
a dharma-sásztrák, a káma-sásztrák és (a többiek) sorban kifejtik –
a három (világi) cél elérésének módját és azok vizsgálatát most nem tárgyaljuk (részletesen).
Az erényt a dharma-sásztra, a többi életcélt a többi, bölcsek által összeállított tanítás fejti ki.

mokṣe catvāri śāstrāni laukike parataḥ svataḥ ||5||
dvidhā dve dve svatas tatra sāṁkhya-yogau prakīrtitau |
tyāgātyāga-vibhāgena sāṁkhye tyāgaḥ prakīrtitaḥ ||6||

A megszabadulást négy tan (célozza), ezek természetesen jelentősebbek a világiaknál,
ezek két csoportra oszthatók. Kettő – a szánkhja és a jóga – önerőből (éri el a megszabadulást),
és a lemondás, és nem lemondás mentén oszthatók fel. A lemondást a szánkhja hirdeti.

Lemondásként a tyāga szót fordítottam. A szó gyöke a tyaj, jelentése elhagy, elenged, felad, lemond… így mondhatnánk akár elengedésnek, tudatos elengedésnek is. A sāṅkhya („számlálás”, „számbavétel”) világos különbséget tesz anyag, és nem-anyag közt, hogy aztán tudatosan eltávolodjon az anyagtól. A magyar nyelvben a lemondás szót többféle értelemben használjuk: a király lemondott a trónjáról, lemondott a jutalomról, benyújtotta a lemondását (mert vállalhatatlannak tartotta a körülményeket), lemondott az italról. Lemondásként tekintünk a magasabb cél érdekében tett áldozatvállalásra, de lemondónak nevezzük a csüggedt, beletörődő hangulatot, és az abban fogant viselkedést is. A tyāga nem enervált vagy reményvesztett, hanem tudatos elkülönülés.
A yoga („egyesítés”) a bensőnkben lakozó istenivel köt össze – így elsősorban nem az eltávolodás, nem a tyāga határozza meg, hanem odakapcsolás: a jóga gyakorlatai a mindennapos életmód, a test, az életerő uralása mind azért van, hogy a csapongó (örvénylő ¬– vṛtti) tudatát megfegyelmezve a gyakorló az isteni felé fordulhasson.
A Bhagavad-gítá 18.2. verse szerint a tyāga a tettek eredményéről, gyümölcséről való lemondás (sarva-karma-phala-tyāgaṁ prāhus tyāgam)

ahantā-mamatā-nāśe sarvathā nirahaṅkṛtau |
svarūpa-stho yadā jīvaḥ kṛtārthaḥ sa nigadyate ||7||

(E két iskolában) az „én és enyém” (központú világlátás) elenyészésével teljes önzetlenséget elérve
az eredeti helyzetében megállapodott embert tekintik célbaérkezettnek.

Én és enyém: ahantā-mamatā szó szerint énség és enyémség: abban a tudatban való élet, hogy én vagyok a világ közepe, és a dolgok hozzám tartoznak. Patanydzsali a Jóga-szútrákban így határozza meg a jógát:
yogaś citta-vṛtti-nirodhaḥ ||2|| tadā draṣṭuḥ svarūpe'vasthānam ||3|| vṛttisārūpyam itaratra ||4||
2. A jóga az elme-kerengések elnyomása. 3. Akkor a Szemlélő eredeti helyzetében állapodik meg. 4. Másként a kerengéssel azonosul.

Kapila sāṅkhya rendszerében meghatározott cél a szenvedések megszüntetése, ahogy a Szánkhja-szútra írja:
atha trividha-duḥkhātyanta-nivṛttiḥ atyanta-puruṣārthaḥ ||1||
A háromféle szenvedés teljes megszüntetése az (emberi) élet legfőbb célja.

tad-arthaṁ prakriyā kācit purāṇe 'pi nirūpitā |
ṛṣibhir bahudhā proktā phalam ekam abāhyataḥ ||8||

E cél elérésének módjait a Puránák is taglalják,
és a bölcsek is sokféleképp beszélnek róla – ám (a felkínált) eredmény ugyanaz.

Az eredmény ugyanaz: a móksa, a megszabadulás a világi lét körforgásából.

atyāge yoga-mārgo hi tyāgo 'pi manasaiva hi |
yamādayas tu kartavyāḥ siddhe yoge kṛtārthatā ||9||

A jóga ösvénye nem (külső) lemondás, mert ott a lemondás az elmében (valósul meg).
A tiltásokkal kezdődő (nyolc lépcső) gyakorlandó, hogy sikert érjen el (a gyakorló).

A tiltásokkal kezdődő (nyolc lépcső) a jóga nyolc foka: 1. tiltások (yama), 2. előírások (niyama), 3. ülőtartás (āsana) – a test feletti uralom, 4. a légzés megfegyelmezése (prāṇāyama) – a finom fizikai test feletti uralom, 5. visszavonás (pratyāhāra) – az érzékek visszavonása a külvilágból, belső figyelem, 6. koncentráció (dhāraṇā) – a tudat fixálása, 7. meditáció (dhyāna), 8. átlényegülés (samādhi) – a teljes egyhegyűség állapota.

Összefoglalva: Vallabha – a védák nyomán – beszélt az emberi élet négy céljáról, melyeket két csoportba sorol: az ember felé irányuló (vagy világi: dharma, artha, káma), és Isten felé forduló: móksa. A világi célokat tárgyalják a megfelelő sásztrák, míg a móksát négy tan irányozza: kettő önerőből éri el a móksát – a lemondást hirdető szánkhja, és az odafordulást megélő jóga –, míg kettő oltalomkereséssel: Siva illetve Visnu imádatával. A folytatásban az oltalomkeresésről lesz szó:

parāśrayeṇa mokṣas tu dvidhā so 'pi nirūpyate |
brahmā brāhmaṇatāṁ yātas tad-rūpeṇa susevyate ||10||

Az oltalomkereséssel (elnyert) megszabadulás is kétféle lehet.
Brahmát a bráhmanaság elérése érdekében imádják.

A parāśraya (para-āśraya) szokásosan mástól függést, vagy alárendeltséget jelent. Az āśraya alapra, támpontra és menedékre is utalhat, így parāśraya a másnál, vagy a legfelsőbbnél való oltalomkeresést is jelenthet – ami központi fogalom Vallabha számára. A következő versből látjuk majd: a „kétféle” a Sivánál illetve Visnunál való oltalomkeresésre vonatkozik.

te sarvārthā na cādyena śāstraṁ kiṁcid udīritam |
ataḥ śivaś ca viṣṇuś ca jagato hitakārakau ||11||

Az életcélok (elérése) nem az első (teremtmény, Brahmá) által (következik be), rajta keresztül a védák nyilvánultak meg.
Ennélfogva Siva és Visnu a világ jótevői.

Brahmá az első teremtmény, a négy véda az ő négy szájából nyilvánul meg. Az ő imádata közelebb visz a védák megértéséhez.

vastunaḥ sthiti-saṁhārau kāryau śāstra-pravartakau |
brahmaiva tādṛśaṁ yasmāt sarvātmaka-tayoditau ||12||

(Ők) a dolgok megmaradásának és visszavonásnak bevégzői, az (idevágó) szentírások ösztönzői,
olyanok ők, mint Brahman, ezért mindenek oltalmazójaként tisztelik őket.

nirdoṣa-pūrṇa-guṇatā tat-tac-chāstre tayoḥ kṛtā |
bhoga-mokṣa-phale dātuṁ śaktau dvāv api yady api ||13||
bhogaḥ śivena mokṣas tu viṣṇuneti viniścayaḥ |

Hibátlan, jótulajdonságokkal teljes – így magasztalják őket az általuk inspirált írások.
Noha mindketten képesek az élvezet és a megszabadulás gyümölcsét is megadni,
az élvezet (inkább) Siva, a megszabadulás (pedig inkább) Visnu által érhető el, ez kétségtelen.

élvezet: a bhoga a bhuj (eszik, használ, élvez) igéből leírt cselekvés megnevezése: evés, használás, élvezés… átvitt értelemben haszon, előny, élvezet. A következő szakasz világi példán mutatja be az Úrtól kapott adományok természetét:

loke 'pi yat prabhur bhuṅkte tan na yacchati karhicit ||14||
ati-priyāya tad api dīyate kvacid eva hi |
nityatārtha-pradānena tadīyatvaṁ tad-āśrayaḥ ||15||
pratyekaṁ sādhanaś caitad dvitīyārthe mahāñ chramaḥ |

Miként a világban is: amit az úr élvez (és használ), azt nem ajándékozza el bármikor,
csak a számára nagyon kedvesnek ad belőle olykor-olykor.
(Visnu és Siva) az örökkévalóság és a gyarapodás adományával (ajándékozzák meg) a náluk oltalmat keresőket,
és mindegyik (elérésének) megvan a maga útja-módja, (míg) a másikért (túl) nagy erőfeszítést (kell tenni).

Siva legnagyobb kincse a megszabadulás, míg Visnué Laksmí (a szerencse istennőjének) társasága – éppen ezért ne ezt, hanem a másik kincset – Sivától a világiakat, Visnutól pedig az üdvösséget – kérje az őket imádó.
Hadd jegyezzük meg, hogy Vallabha megközelítése egyedi: az általános felfogás szerint minden adománynak megvan a maga ura, amivel megajándékozza a hozzá fordulókat.
Útja-módja: a szanszkrt terminológia sādhana – beteljesedés, módszer, valaminek az elvégzési módja. A lelki életben ez a lelki gyakorlatokat jelenti.

jīvāḥ svabhāvato duṣṭā doṣābhāvāya sarvadā ||16||
śravaṇādi tataḥ premnā sarvaṁ kāryaṁ hi siddhyati |
mokṣas tu sulabho viṣṇor bhogaś ca śivatas tathā ||17||

Az élőlények természetüknél fogva romlottak, s hogy hibáikat leküzdjék,
végezzék mindig az (állhatatos) hallást és a többi (lelki) gyakorlatot szeretettel, hogy elérjék (a végső célt):
Visnu megszabadulása, vagy Siva élvezete így könnyen elnyerhető.

samarpaṇenātmano hi tadīyatvaṁ bhaved dhruvam |
atadīyatayā cāpi kevalaś cet samāśritaḥ ||18||
tad-āśraya-tadīyatva-buddhyai kiṁcit samācaret |
sva-dharmam anutiṣṭhan vai bhāra-dvaiguṇyam anyathā ||19||

Mert önátadással az (imádott Úr) sajátjai (közé kerül az ember) bizonyosan,
Ha az őhozzá tartozás állapota (még nem jött létre), az ember mindenével keresse (az Úr) menedékét.
Az őhozzá tartozás tudatával keresse (az Úr) oltalmát, és végezze (lelki gyakorlatait),
hogy megszilárduljék a szva-dharmában. Másként kettős lesz terhe.

Vallabha nem magyarázza külön a sva-dharma fogalmát: az isteni rendben a saját helyünk megtalálása. Ez jelenti a mindennapi életben való helytállást éppúgy, mint a lelkiekben való gyarapodást. Ha kettéválasztjuk e kettőt, kettős terhet cipelünk, ezért inkább társítsuk őket: éljünk a világban az Úr oltalmát keresve.

ity evaṁ kathitaṁ sarvaṁ naitaj jñāne bhramaḥ punaḥ ||20||

Ekképpen kifejtettünk mindent – nem lesz több félreértés ezzel kapcsolatban.

Vallabha: az öt ösvény

Pañca-padyāni

 
A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet
) című gyűjtemény tizenharmadik darabja. Az előző vers a beszélőket tipizálja, e rövid költemény pedig a hallgatók – tanítványok – csoportjait sorolja fel: az első csoportba a kegyelem útján (puṣṭhi-mārga) járó bhakták, a további háromba a szabálykövető (maryāda – határ, korlát) bhakták tartoznak. Vallabha szerint az emberek háromféle úton járhatnak, a harmadik a dolgok világi folyását (pravāha) követő élet.

śrī-kṛṣṇa-rasa-vikṣipta-mānasā rati-varjitāḥ |
anirvṛtā loka-vede te mukhyāḥ śravaṇotsukāḥ ||1||

Gondolataik megmámorosodtak a Srí Krsna (iránti szeretet) ízeitől, mentesek a ragaszkodástól,
sem a világi, sem a védai (témák) nem elégíti ki őket. Ők a legjobb hallgatók.

„Hallgató”: a pontos szanszkrt terminológia (śravaṇa-utsuka) hallásra vágyakozót, hallást kedvelőt jelent. „Mámoros”: a vers vikṣipta szava szétszórtat, zavarodottat jelent: aki őrültként, a világgal mit sem törődve viselkedik.

viklinna-manaso ye tu bhagavat-smṛti-vihvalāḥ |
arthaika-niṣṭhās te cāpi madhyamāḥ śravaṇotsukāḥ ||2||

Az ellágyult szívűek, akiket felkavar az Úrra emlékezés,
ám szilárd eltökéltséggel egyetlen céljuknak szentelődnek, ők a közepes hallgatók.

A kommentárok szerint az egyetlen cél az üdvösség, vagy más lelki természetű cél. Ők azok, akik számára az istenszeretet eszköz. A pusti (a szó maga táplálást jelent) az isteni kegyelem útja. Határozottan eltér ettől a szabályok (Vallabha terminológiájával maryādā – határ, korlát) követésére fókuszáló, attól lelki előrehaladást remélő hívek által követett ösvény. Ám a védák valóban négyféle emberi életcélról beszélnek: erény (dharma), gyarapodás (artha), a vágyak betöltése (káma) és az üdvösség (móksa). Miért volna baj, ha valaki ezeket tartja fontosnak? Természetesen nem baj, hiszen az ő szívüket is megérinti, amikor az Úrra gondolnak, az ő szívük is ellágyul. Csupán – Vallabha álláspontja szerint – jobb náluk az, aki számára a dharma egyedül Krsna imádata, aki a gyarapodás forrását Krsna gondoskodásában keresi, akinek nincs más vágya, csak Krsna, s kinek számára az üdvösség Krsna imádatát jelenti. (lásd: Vallabhácsárja Csatuh-slókí című költeményét)

niḥsandigdhaṁ kṛṣṇa-tattvaṁ sarva-bhāvena ye viduḥ |
te tv āveśāt tu vikalānirodhād vā na cānyathā ||3||
pūrṇa-bhāvena pūrṇārthāḥ kadācin na tu sarvadā |
anyāsaktās tu ye kecid adhamāḥ parikīrtitāḥ ||4||

Akik kétségtelenül ismerik a Krsnáról szóló igazságot, annak minden érzelmével együtt
ha áthatja őket, vagy ha kontroll alatt álnak, ám máskülönben nem.
Olykor (istenszerető) érzelmekkel eltelve célt érnek, ám ez nem állandó (állapotuk),
őket, kik máshoz ragaszkodnak, őket nevezik kezdőnek.

„Áthatja”: a szanszkrt az āveśa – belépés szót használja. Talán a neofita túlbuzgóságára, a hirtelen feltámadt vallásosság lendületére – olykor fanatizmusára – gondol Vallabha. Hasonló annak a helyzete, aki – bár ő maga gyenge –, erős külső kontroll alatt áll, s ez hajtja előre. Ők is találkoznak és megismerkednek a tannal, ám buzgalmuk ideiglenes, mert nem belső forrásból fakad. A vers adhama szava alacsonyt, hitványat, rosszat jelent, ezt a fordításban a szövegkörnyezethez magyarul illőbb „kezdő” szóval fordítottam.
Csupán részben ide tartozó megjegyzés: olvastam egyszer egy felmérést (ez már nem Vallabha, hanem 20 század, és az Egyesült Államok – keresztény körben végzett kutatásról van szó), miszerint a friss megtérés után átlagosan három évig tart a hívő kezdeti lelkesedése. Érthető is: rátalált valami csodára, valóban új embernek érzi magát. Ám ez az āveśa, ez a hév véges, lassacskán kihűl. Ebből tapasztalatból fakad – meglátásom szerint – a társak, a tanítók, a környezet felelőssége: segíteni a kezdő hívőt, hogy föllelje lelki ösvényének belső forrásait. Ha elfogy a kezdeti lendület, meglegyenek a belső erőforrásai.

ananya-manaso martyā uttamāḥ śravaṇādiṣu |
deśa-kāla-dravya-kartṛ-mantra-karma-prakārataḥ ||5||

A legkiválóbbak a hallásban és (a bhakti többi gyakorlatában) azok a halandók, kiknek értelme rendíthetetlen
a hely, idő, anyagi feltételek, a cselekvő, a mantra, a tettek sokfélesége közepette.

Legkiválóbbak azok, akik bármilyen körülmények közt is csak Krsnát hallják, értelmük, elméjük, szívük (a manas szó mindegyiket jelentheti) csak reá fókuszál.

Vallabha: megkülönböztetőképesség, higgadtság, oltalomkeresés

viveka-dhairyāśrayaḥ

A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény tizenhat rövid, jellemzően tanító költeményt foglal magába. A slókamálán már olvasható a gyűjtemény három darabja:
- a „Kilenc drágakő” (navaratna) című költemény a hatodik a gyűjteményben, a mű Vallabha tanításának rövid összefoglalása;
- a gyűjtemény kilencedik darabja a „Krsna oltalmának magasztaló éneke” (kṛṣṇāśraya stuti) című gondolatfüzér, mely szerint mikor éppen szétesik az ember körül minden, Krsna akkor is szilárdan áll, legyen hát ő az oltalmunk;
- a gyűjtemény tizedik darabja pedig a „Négy strófa” (catuḥ ślokī), ami a négy emberi életcél (dharma, artha, káma, móksa) Vallabha szerinti értelmezését adja meg.
Jelen költemény a nyolcadik vers, és a lelki életben fontos tulajdonságokra emlékezteti az olvasót.

viveka-dhairye satataṁ rakṣaṇīye tathāśrayaḥ |
vivekas tu hariḥ sarvaṁ nijecchātaḥ kariṣyati ||1||

(A bhakta számára nélkülözhetetlen tulajdonságok ) a megkülönböztetőképesség, a higgadtság, és az oltalomkeresés állapotának állandó megőrzése.
A megkülönböztetőképesség (annak megértése, hogy) Hari saját akarata szerint cselekszik.

A viveka a vi-vic szét-oszt, elválaszt, megkülönböztet ige cselekvésének megnevezése: megkülönböztetés. A fogalom klasszikus hasonlattal kapcsolódik össze: megkülönböztetőképesség híján a félhomályos szoba sarkában heverő kötéltekercset az ember kígyónak véli, és megretten tőle. A vivéka – fordíthatnánk éleslátásnak is – a józan ítélőképesség, aminek segítségével az ember nyomban és természetesen különválasztja a helytelent és a helyest, a védántában: amivel a világi dolgokat megkülönbözteti a lelkiektől. Ahogyan például Sankara A megkülönböztetés koronaékszere (Vivékacsúdámani) című munkájában így fogalmaz:

brahma satyaṃ jaganmithyety-evaṃ rūpo viniścayaḥ |
so'yaṃ nityānityavastu-vivekaḥ samudāhṛtaḥ || 20 ||

„Brahman a valóság, a világ hamis" az ilyen természetű döntés
az, amit az örök és ideiglenes dolgok megkülönböztetésének neveznek. (Vivékacsúdámani, 20.)

Vallabha a klasszikus fogalomnak merőben új értelmezést ad: az éleslátás mindenben Isten akaratát észrevenni.
A Navaratnában ugyanezt a gondolatot így fogalmazza meg „Bármit is tesz Hari, még ha aggodalmaskodnál is emiatt, / tudd, az mind az ő kedvtelése! Hagyd el hát gyorsan a nyugtalanító gondolatokat!”
A nyugati olvasó számára adódik a párhuzam Jézus elfogatása előtti imájával: „mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied" (Márk.14.36.)

prārthite vā tataḥ kiṁ syāt svāmy-abhiprāya-saṁśayāt |
sarvatra tasya sarvaṁ hi sarva-sāmarthyam eva ca ||2||

Mire a könyörgés? Az csupán az Úr akaratában való kételkedésből fakad.
Ő a mindenhol jelenlévő, minden az övé, s minden képességnek teljesen birtokában van.

A bhakta szívében Isten társaságában él: mi más imára volna szükség, mint a társaság elérésére, fenntartására, elmélyülésére, és a hálaérzet kifejezésére mindezért?
Az aggodalmaskodásnak a teljes bizalom vet véget: Hari a jóakaróm, mindentudó, és mindenható. Az ő tökéletes tervének része az is, ami most van, éljem meg bárhogyan is ebben a pillanatban.

abhimānaś ca saṁtyājyaḥ svāmy-adhīnatva-bhāvanāt |
viśeṣataś ced ājñā syād antaḥ-karaṇa-gocaraḥ ||3||
tadā viśeṣa-gaty-ādi bhāvyaṁ bhinnaṁ tu daihikāt |

A büszkeséget teljesen elvetve, az Úrtól való függőség megtapasztalásából (cselekedjünk),
különösképpen, ha az a szíven keresztül megnyilvánuló utasítás,
(mert) ez a sajátos helyzet élesen különbözik a test dolgaitól.

„Szíven keresztül megnyilvánuló”: a versben antaḥ-karaṇa-gocaraḥ. Antaḥ-karaṇa (belső szerv), lélek, vagy ebben az értelemben szív. A go-cara tehén-menést, szó szerint az a terület, amit a tehenek legelészés közben bebóklásznak. Átvitt értelemben valamiben lakozó, ahogy a jószág a legelőn lakozik (például vana-gocara – erdőben lakozó, erdei), valamit bejáró, abban működő (például dṛg-gocara – a dṛś látás szóból – a látással bejárt terület, azaz látóhatáron belüli, vagy dhyāna-gocara – meditációval bejárt, azaz a meditáció tárgya, vagy śabda-gocara – a kinyilatkoztatással bejárt, azaz a kinyilatkoztatás befogadása által elérhető). Itt az utasítás (ājñā) járja be, tölti el a bhakta szívét.
Az Úr szívünkön keresztül megnyilvánuló akarata egészen más, mint az anyagi világ problémái – mondja a következő vers még ide tartozó első fele.

āpad-gaty-ādi-kāryeṣu haṭhas tyājyaś ca sarvathā ||4||
anāgrahaś ca sarvatra dharmādharmāgra-darśanam |
viveko 'yaṁ samākhyāto dhairyaṁ tu vinirūpyate ||5||

Bármilyen viszontagságos legyen a helyzet, minden körülmény közepette mondjunk le az erőszakról,
mindig makacsság nélkül, a dharma és az adharma közti éles határvonalat jól látva.
Ez a megkülönböztetőképesség kifejtése. Most pedig vizsgáljuk meg a higgadtságot.

tri-duḥkha-sahanaṁ dhairyaṁ āmṛteḥ sarvataḥ sadā |
takravad dehavad bhāvyaṁ jaḍavad gopa-bhāryavat ||6||

A higgadtság a háromféle szenvedés elviselése, mindig és minden körülmény közepette, mindhalálig.
A test, akár vaj írója, mint Dzsada (Bharat), vagy mint a pásztorlánykák esetében.

A háromféle szenvedés az ādhyātmika (önmaga, azaz az ember saját testéből, vagy mentális működéséből fakadó szenvedés – ādhi), az āḍhibhautika (a más élőlények okozta szenvedés), és az ādhidaivika (a természeti erők – istenek okozta szenvedés).
A test akár a vaj köpülése után megmaradt savanykás maradék lé, az író. A köpülés választja ki a tejből a legértékesebb részt, a vajat – éppen így test köpülése a szenvedés. Az ember ezért viselje higgadtan a megpróbáltatásokat, s tudja, ezek arra valók, hogy a vajat – a tiszta istenszeretetet – köpüljék ki belőle.
Bharat király következő életében egy bráhmana fiaként született meg. Mert a fiú teljes egészében semmibe vette a világot, nem volt tanulni semmit, elmebetegnek (jaḍa) vélték, így Dzsada lett a neve. Szülei halála után bátyjai dolgoztatták, ám enni csak szemetet kapott. Egy alkalommal Kálí imádók csoportja akarta áldozatként a vérét venni a múrti előtt, ám az istennő haragra gerjedve kilépett a szoborból, és lemészárolta a gyülekezetet.
A világgal szembeni közönyösség, a testi szenvedéseket elviselő türelem példája Dzsada Bharat.
A gópík világgal szembeni közömbösségének oka Krsna iránti odaadó szeretetük volt. Ám Krsna nem maradt mindig Vradzsában – ám a gópík szeretete az elválás fájdalmának megélése ellenére sem csökkent.

pratīkāro yadṛcchātaḥ siddhaś cen nāgrahī bhavet |
bhāryādīnāṁ tathānyeṣām asataś cākramaṁ sahet ||7||

Ha akadna gyógymód – az ő akaratából –, azt fogadjuk el.
A feleség, és mások igaztalan álnokságát pedig viseljük (türelemmel).

Felmerül a kérdés: a testi szenvedések elviselése jelentse azt, hogy az ember ne vegyen be orvosságot, ami enyhíti, akár meg is oldja a problémát? Nem, hiszen a gyógymód is az ő édes akarata – adja meg a választ Vallabha a strófa első felében.
Előfordul, hogy közeli hozzátartozók használják ki az ember, vagy támadnak rá igaztalan módon. Nyilván mások is viselkedhetnek rosszul, de a hozzátartozóktól – házastárstól, fiaktól – sokkal jobban fáj az ilyen viselkedés. Légy türelmes, gyakorold a higgadtság erényét ekkor is – int Vallabha. Igaztalanul bántanak? a küzdelem méreg, téged öl meg… inkább viseld el az álnokságot. Tekints rá úgy, mint korábbi tetteid következménye, ahogy a Bhávagata-puránában Brahmá mondja imájában:

tat te 'nukampāṁ su-samīkṣamāṇo
bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam |
hṛd-vāg-vapurbhir vidadhan namas te
jīveta yo mukti-pade sa dāya-bhāk ||

Aki a kegyedbe vetett mély meggyőződéssel él,
miközben türelemmel viseli korábbi tettei keserű visszahatásait
s szívében, szavaival és tetteivel is néked hódol,
bizonyosan méltó a fölszabadulásra, aminek méltó örököse. (Bhág. 10.14.8.)

svayam indriya-karyāṇi kāya-vāṅ-manasā tyajet |
aśūreṇāpi kartavyaṁ svasyāsāmarthya-bhāvanāt ||8||

A saját érzékekhez (kötöző) tetteket hagyjuk el a test, a beszéd és a gondolatok (segítségével).
Ez erő híján is megtehető, éppen a magunk erőtlenségének megértése folytán.

Ha az ember önmagához őszinte, és belátja, hogy ő maga képtelen megtenni, akkor tud segítségért folyamodni: tiszta szívvel Istenhez fordulni, s az Ő ereje legyőzhetetlen.

aśakye harir evāsti sarvam āśrayato bhavet |
etat sahanam atroktam āśrayo 'to nirūpyate ||9||

Elviselhetetlen helyzetben tudd: csak Hari a minden, s keress nála menedéket.
Így szóltam a türelemről, most pedig az oltalomkeresésről beszélek.

„Elviselhetetlen helyzet”: az śakya szó lehetségest, elvégezhetőt jelent, a śak képes valamit elvégezni gyökből képzett beálló melléknévi igenév. A gyök másik jelentése elvisel, eltűr. Így az aśakya lehetetlent, tűrhetetlent jelent.

aihike para-loke ca sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
duḥkha-hānau tathā pāpe bhaye kāmādy-apūraṇe ||10||
bhakta-drohe bhakty-abhāve bhaktaiś cātikrame kṛte |
aśakye vā suśakye vā sarvathā śaraṇaṁ hariḥ ||11||
ahaṅkāra-kṛte caiva poṣya-poṣaṇa-rakṣaṇe |
poṣyātikramaṇe caiva tathāntevāsy-atikrame ||12||
alaukika-manaḥ-siddhau sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
evaṁ citte sadā bhāvyaṁ vācā ca parikīrtayet ||13||

Az itteni és a túli világban is, mindenféleképpen Hari a menedék.
Bánatban és kudarcban éppúgy, mint bűnben, félelemben, vagy éppen a vágyak s más célok nem teljesülésekor,
bhakták megsértésekor, a bhakti hiányában, vagy ha éppen a bhakták bántanak meg,
lehetetlen helyzetben, vagy ha éppen könnyen megvalósítható valami – minden helyzetben Hari a menedék.
A hamis ego dédelgetésekor, az eltartottak táplálásában és oltalmazásában,
ha megbántanak az eltartottak vagy akár a tanítványok,
a nem evilági értelem tökéletesítésében – mindenféleképpen Hari a menedék.
Ezt forgasd mindig gondolataidban, és ezt hirdesse szavad!

Vallabha a legszélsőségesebb és a legelképzelhetetlenebb eseteket sorolja fel. Nem csupán bánatban vagy kudarcban (bár olyankor könnyebben jut eszébe az embernek oltalmat keresni), nem csupán az elviselhetetlen lehetetlen (a-śakya) helyzetekben, de akkor is, amikor könnyedén adódnak a megoldások (su-śakya). Gondolhatunk itt az eszköztelenség tehetetlen állapotára, és ezzel szemben a teljhatalom biztosságára. És bizony, megesik, hogy a bhakta-társakkal kerül konfliktusba az ember: ő sért meg másokat, vagy őt támadják – ekkor is, mindig Hari az oltalom.
„A hamis ego dédelgetésekor”: eredetiben: ahaṅkāra-kṛte – „ahankár-elkészített”, ahankárt célzó.
„A nem evilági értelem”: A lok – néz, lát gyökből ered a loka szó: a világ, ami körülöttünk, a látóterünkben van. A laukika ebből képzett melléknév, jelentése: világi, az a-laukika így nem evilági, nem közönséges, szent.
„Megbántanak a tanítványok”: A antevāsin szót általában a tanítványra értik – aki a tanító házának végében (ante) lakik (vāsin), de jelentheti a faluszélén lakó páriát is.

anyasya bhajanaṁ tatra svato gamanam eva ca |
prārthanāḥ kārya-mātre 'pi tathānyatra vivarjayet ||14||

Más imádata, vagy magadban elmenni
akár csak egy fohász erejéig is máshova, kerülendő (viselkedés).

aviśvāso na kartavyaḥ sarvathā bādhakas tu saḥ |
brahmāstra-cātakau bhāvyau prāptaṁ seveta nirmamaḥ ||15||
yathā kathaṁcit kāryāṇi kuryād uccāvacāny api |
kiṁ vā proktena bahunā śaraṇaṁ bhāvayed dhariḥ ||16||

Kerüljétek a hitetlenséget, bármennyire is zaklat.
Meditáljatok a brahmásztrán és a csátakán, szolgáljatok önzetlenül
minden feladatotokban, legyen az akár fontos, vagy jelentéktelen.
De mire a sok beszéd? Meditáljunk mindig azon, hogy Hari jelenti a menedéket!

Mikor Hanumán Lanká szigetén rátalált Szítára, nyomban rátámadt a ráksaszákra. Heves küzdelem után végül Rávana fia, az Indra felett is győzedelmeskedő Indradzsit fogta el: a brahmásztra fegyverrel támadt Hanumánra, így döntötte földre. A brahmásztrának azonban van egy különleges tulajdonsága: visszavonul, ha más, fizikai erő társul mellé. A ráksaszák nem a brahmásztra erejében, hanem a jól ismert kötelek erejében bíztak, ezért a bénultan ledöntött Hanumánt gyorsan megkötözték. Ám ekkor a brahmásztra ereje visszavonult… Hanumán pedig később így kedve szerint szétszaggathatta béklyóit, mikor a ráksaszák úgy kínozták, hogy égő olajos rongyokat tekertek a farkára. A brahmásztra ezért a hitetlenség hibájára emlékeztet, mely Lankán végzetes következményekkel járt – a kiszabadult Hanumán felgyújtotta Rávana városát.
A csátaka, a könyörgőmadár a költők szerint csakis esővizen él: ezért az ég felé nyújtja a csőrét, az esőt várva, rendíthetetlen hittel, elutasítva minden más vizet.

evam āśrayaṇam proktaṁ sarveśāṁ sarvadā hitam |
kalau bhakty-ādi-mārgā hi duḥsādhyā iti me matiḥ |||17||

Ekképpen szóltam az oltalomkeresésről, mely mindenki számára mindig áldásos,
mert a kali-korban a bhakti s a többi út (enélkül) nehezen valósítható meg – ez a véleményem.

áldáskérő fohászok a Pusti-márg szampradájában

puṣṭimārgīya maṅgalācaraṇam

A hindu írásművek általában áldáskérő fohászokkal (maṅgalācaraṇam azaz ’áldás-tevés’) kezdődnek: tiszteletadás az iskola jeles tanítói előtt, fohász az imádott Istenhez. A Vallabha ácsárját követő vaisnavák napi gyakorlatában a múrtik, és a tanítványi lánc mestereinek magasztalása után e verseket zengik:

 

cintā-santāna-hantāro yat-pādāṁbuja-reṇavaḥ |
svīyānāṁ tānnijācāryān praṇamāmi muhur muhuḥ || 3 ||

Kinek lótuszlába pora eloszlatja utódai aggodalmát,
néki, és a tőle származó mestereknek hódolok újra meg újra.

yad-anugrahato jantuḥ sarva duḥkhātigo bhavet |
tam ahaṁ sarvadā vande śrīmad-vallabha-nandanam || 4 ||

Kegye folytán a teremtmények mind túllépnek a szenvedésen,
ezért őt imádom mindig, (Vitthalnáth ácsárját,) Srímad Vallabha fiát.

Vallabha ácsárja leszármazottai maguk is jeles mesterek, Vallabha munkásságának méltó folytatói. Idősebbik fia Gópínáth, a fiatalabbik Vitthalnáth, aki befejezte apja félbemaradt műveit: Védánta-szútra kommentárját, a Bhágavatamhoz írt kommentárját, és több más könyvet. Vitthalnáth Guszain (=gószvámí) néven is ismert.
A Mádhavéndra Purí által föllelt Gópál múrtit Vallabha ácsárja, és leszármazottai imádták. Egy időben Gópált Vitthalnáth házában rejtegették a muszlim katonák elől – ebben az időben Rúpa gószvámí is gyakran vendégeskedett Vitthalnáthnál.

ajñāna timirāndhasya jñānānjana-śalākayā |
cakṣur unmīlitaṁ yena tasmai śrī gurave namaḥ || 5 ||

A tudatlanság sötétjétől elvakult (szemem) a tudás balzsamos pálcájával
(ő) nyitotta fel – ezért az isteni mesternek hódolok.

namāmi hṛdaye śeṣe līlā-kṣīrābdhi-śāyinam |
lakṣmī-sahasra-līlābhiḥ sevyamānaṁ kalānidhim || 6 ||

A szívben, a kedvtelés tejóceánján a kígyóágyon pihenő (Úrnak) hódolok.
Laksmík ezreihez hasonlatos (hívei) imádják őt, mint (csillagok közt) a teliholdat.

A szívben lakozó Felsőlélek nem más, mint a tejóceánon, Ananta-sésa testén pihenő Nárájan, akit számtalan szerencseistennő imád. A bhakták olyanok, mint megannyi szerencseistennő, akik szerető odaadással fordulnak uruk felé. A kalānidhi a ’művészetek kincsesháza’, s ez a Hold egyik szokásos megnevezése is. A hívei övezte Isten képe a csillagok közt ragyogó Holdat idézi, de itt a „művészetek kincsesháza” is helyénvaló értelmezés.

caturbhiś ca caturbhiś ca caturbhiś ca tribhis tathā |
ṣaḍbhirvirājate yo’sau pañcadhā hṛdaye mama ||7||

Néggyel, megint néggyel, újra néggyel, hárommal s aztán
hattal tündököl ő, aki ezért ötféleképp van a szívemben.

A Bhágavata-purána tizedik szkandája Srí Krsnáról szól. Vallabha öt részre osztja – az ötféleképp erre az ötféle módon megénekelt Krsnára vonatkozik. Négy rész a születéssel foglalkozó fejezeteké, majd a kötőerők szerinti felosztás következik: a tompasággal kapcsolatos négy rész, a szenvedélyhez sorolt, négy rész, a jósághoz tartozó három rész, majd a guna – vélhetően jótulajdonságok magasztalása – hat rész.