ragaszkodásmentesség – Bhartrhari versei, részletek Vairágja-satakamból 2.

Bhartrhari versei a vairágjáról. A világi lét múlandósága és a vairágja, a ragaszkodásmentes függetlenség szépsége.

bhoge rogabhayaṁ kule cyutibhayaṁ vitte nṛpālādbhayaṁ
māne dainyabhayaṁ bale ripubhayaṁ rūpe jarāyā bhayam |
śāstre vādibhayaṁ guṇe khalabhayaṁ kāye kṛtāntādbhayaṁ
sarvaṁ vastu bhayānvitaṁ bhuvi nṛṇāṁ vairāgyam evābhayam ||31||

Élvezetben a betegségtől, családban az eltévelyedett utódtól, vagyonosan a királytól,
megbecsülésben a lealacsonyodástól, ereje teljében lévő az ellenségtől, szépként az öregedéstől,
a tan művelésekor az ellentmondó vitázótól, az erényes a gonosztól, testben a végtől –
minden létező félelemmel teli, e világon csupán a ragaszkodásaitól megszabadult a félelemnélküli.

Gazdagságban a kór ijeszt, s fejedelem, kincsünket elvámoló;
tisztességben a szégyen és a lebukás; s fő rettegésünk: halál;
minden félnivaló, csupán aki lemond, nincs néki mit félteni.
(Weöres Sándor fordítása)

āyur varṣa-śataṁ nṛṇāṁ parimitaṁ rātrau tadardhaṁ gataṁ
tasyārdhasya parasya cārdham aparaṁ bālatva-vṛddhatvayoḥ |
śeṣaṁ vyādhi-viyoga-duḥkha-sahitaṁ sevādibhir nīyate
jīve vāri-taraṅga-cañcalatare saukhyaṁ kutaḥ prāṇinām ||49||

Az emberek élethossza száz esztendőre szabott. Annak fele az éj sötétje.
A másik felének megint csak a fele gyerekkor és vénség.
A maradék betegséggel, elválással, boldogtalansággal társulva szolgálással, és más hasonlóval telik.
Az élet ingatag, akár a víz hullámzása – milyen boldogság juthat hát a teremtményeknek?

Száz év: emberi lét. Sötét fele az éj; fényes felének felét
gyermek-játszadozás, s a vénkor örökös fájdalma foglalja el;
és a többi idő: nyomor, szomoruság, gond, bú, ha elválni kell.
Víz hullámainál futóbb s viharosabb életbe mért vetsz reményt?
(Weöres Sándor fordítása)

kṣaṇaṁ bālo bhūtvā kṣaṇamapi yuvā kāma-rasikaḥ
kṣaṇaṁ vittair hīnaḥ kṣaṇamapi ca sampūrṇa-vibhavaḥ |
jarā-jīrṇair aṅgair naṭa iva valīmaṇḍita-tanuḥ
naraḥ saṁsārānte viśati yama-dhānī-yavanikām ||50||

Egyik pillanatban gyerekként mutatja magát, a másikban szerelmes ifjú,
hol vagyontalan, máskor dúskál a gazdagságban.
Elaggott testtel, ráncos bőrbe bújva – akár egy színész –
az ember élete végén a Halál színpadának függönye mögé lép.

aśīmahi vayaṁ bhikṣām āśāvāso vasīmahi |
śayīmahi mahīpṛṣṭhe kurvīmahi kimīśvaraiḥ ||55||

Együnk alamizsnát, öltözzünk a végtelen térbe,
aludjunk a föld színén, mit kezdjünk hát az urakkal?

Levegő az öltözetünk, alamizsna az ételünk,
a föld háta a fekhelyünk - királyokkal mit kezdhetünk?
(Vekerdi József fordítása)

na naṭā na viṭā na gāyakā
na ca sabhyetara-vāda-cuñcavaḥ |
nṛpam īkṣitum atra ke vayaṁ
stana-bhārānamitā na yoṣitaḥ ||56||

Sem komédiások, sem udvaroncok, sem énekmondók
nem vagyunk, sem a közönséges társalgás csűrcsavarói.
Miért mennénk hát királyt látni,
nem vagyunk a keblei súlyát cipelő prostituáltak!

prāptāḥ śriyaḥ sakala-kāma-dughās tataḥ kiṁ
nyastaṁ padaṁ śirasi vidviṣatāṁ tataḥ kiṁ |
sampāditāḥ praṇayino vibhavais tataḥ kiṁ
kalpasthitās tanubhṛtāṁ tanavas tataḥ kim ||67||

Eléred a vagyont, megannyi vágy kívánságteljesítő tehenét – és aztán?
Letett lábad ellenségeid fején nyugszik – és aztán?
Barátaid dúskálnak a gazdagságban – és aztán?
A világkorszak végéig élnek az emberek – és aztán?

Minden siker teneked illatozik - de aztán?
Száz fej lehull katona-lépted ellődd - de aztán?
Sok híved és vagyonod éke diszít - de aztán?
Míg sors kereng, virul az emberi test - de aztán?
(Weöres Sándor fordítása)

bhaktir-bhave maraṇa-janma-bhayaṁ hṛdisthaṁ
sneho na bandhuṣu na manmathajā vikārāḥ |
saṁsarga-doṣa-rahitā vijanā vanāntā
vairāgyam asti kimitaḥ param-arthanīyam ||68||

Siva híve vagyok, szívemben a halál és újjászületés félelme lakik,
nem vonzanak sem a rokonok, sem a szerelmes érzések,
a világi kapcsolatok veszélyeitől távol, magányosan élek az erőben –
ez ragaszkodásmentes függetlenség. Mi lehetne ennél kívánatosabb?

kiṁ vedaiḥ smṛtibhiḥ purāṇapaṭhanaiḥ śāstrair mahāvistaraiḥ
svarga-grāma-kuṭī-nivāsa-phaladaiḥ karma-kriyā-vibhramaiḥ |
muktvaikaṁ bhava-duḥkha-bhāra-racanā-vidhvaṁsa-kālānalaṁ
svātmānanda-pada-praveśa-kalanaṁ śeṣair vaṇig-vṛttibhiḥ ||71||

Mit ér a Véda, a Szent Hagyomány, a puránák tanulmányozása, a terjengős szentírások?
Mit érnek a mennyei falvak kunyhóiban lakozást ígérő rítusok útvesztői?
Kivéve egyet! ez a lét szenvedésének terhét megszüntető világvége-tűz,
mely révén a lélek boldogság-örökébe lép. Mire a többivel, a kufárok dolgával?

Világvége-tűz: szó szerint idő-tűz (kāla-anala), az idők végezetén a mindenséget felperzselő tűz.

a Siksástakam a Csaitanja-csaritámrtában 2.

Csaitanja Maháprabhu költeményének nyolc strófája Krsnadász Kavirádzs gószvámí bemutatásában.
A Csaitanja-csaritámrta 3.20. fejezetének első fele a Siksástakam első hét versét tárgyalja, a folytatásban a nyolcadik versről olvashatunk:

kṛṣṇa udāsīna ha-ilā karite parīkṣaṇa |
sakhī saba kahe, – 'kṛṣṇe kara upekṣaṇa' ||42||
eteka cintite rādhāra nirmala hṛdaya |
svābhāvika premāra svabhāva karila udaya ||43||
īrṣyā, utkaṇṭhā, dainya, prauḍhi, vinaya |
eta bhāva eka-ṭhāñi karila udaya ||44||
eta bhāve rādhāra mana asthira ha-ilā |
sakhī-gaṇa-āge prauḍhi-śloka ye paḍilā ||45||
sei bhāve prabhu sei śloka uccārilā |
śloka uccārite tad-rūpa āpane ha-ilā ||46||

(42) Krsna közömbösen viselkedik, próbára tesz engem.
A barátnőim mind azt mondják: ne is törődj vele!
(43) Ekképp tűnődött Rádhá, és tiszta szíve
természetéből fakadó szeretetének jelei mind megmutatkoztak raja:
(44) Féltékenység, sóvárság, alázat, buzgóság, könyörgés –
mindezek az érzelmek egy helyen jelentek meg.
(45) Ebben a hangulatban Rádhá gondolatai oly zaklatottá váltak,
hogy a barátnői előtt elmondott egy különleges* verset.
(46) Az Úr az ő hangulatában zengte el azt a verset.
E verset szavalva éppen olyan volt, mint ő.

Különleges verset (prauḍhi-śloka): a prauḍha elsődleges jelentése kifejlett, kibontakozott, érett, a prauḍhi ebből képzett főnév: érettség, fejlettség, vagy nagyság, fenség, bátorság, de pejoratív értelemben önteltség, fellengzősség, dagályosság is. Bengálban buzgalom, tehetség, lelkesültség értelemben is használják a szót – a 44. slókában ebben az értelemben áll, Sríla Prabhupád a 45. versben magas szintű odaadást tükröző versként fordítja.

āśliṣya vā pāda-ratāṁ pinaṣṭu mām
adarśanān marma-hatāṁ karotu vā |
yathā tathā vā vidadhātu lampaṭo
mat-prāṇa-nāthas tu sa eva nāparaḥ ||47||

(47) Átölel, vagy eltipor engem, ahogy lábaihoz borulok,
vagy nem láthatom, s ezzel töri össze szívem,
történjék bárhogy! Tegyen bármit is ez a csalfa,
csak ő az én szemem fénye, senki más!

(Siksástakam 8.)

”āmi – kṛṣṇa-pada-dāsī, teṅho – rasa-sukha-rāśi,
āliṅgiyā kare ātma-sātha |
kibā nā deya daraśana, jārena mora tanu-mana,
tabu teṅho – mora prāṇa-nātha ||48||

(48) Szolgálólány vagyok Krsna lábainál, míg ő a lelki ízek örömének áradása.
Magához ölelve engem társaságába emel,
ám ha nem ajándékoz meg látványával, testem és értelmem elsorvad.
Mégis, csakis ő a szemem fénye!

sakhi he, śuna mora manera niścaya |
kibā anurāga kare, kibā duḥkha diyā māre |
mora prāṇeśvara kṛṣṇa – anya naya ||49||

(49) Kedves barátnőm, hallgasd meg szívbéli elhatározásom!
Akár gyöngéden viselkedik, akár elpusztít azzal, hogy szenvedést mér rám,
Krsna az életem ura, senki más!

chāḍi' anya nārī-gaṇa, mora vaśa tanu-mana,
mora saubhāgya prakaṭa kariyā |
tā-sabāre deya pīḍā, āmā-sane kare krīḍā,
sei nārī-gaṇe dekhāñā ||50||

(50) Elhagyva más nők társaságát gondolatai és teste olykor az én irányításom alá kerül,
így teszi nyilvánvalóvá jószerencsémet,
mindannyiuknak gyötrelmet okozva. Velem évődik,
az ő szemük láttára.

kibā teṅho lampaṭa, śaṭha, dhṛṣṭa, sakapaṭa,
anya nārī-gaṇa kari' sātha |
more dite manaḥ-pīḍā, mora āge kare krīḍā,
tabu teṅho – mora prāṇa-nātha ||51||

(51) Máskor pedig ez a kéjsóvár álnok kegyetlen csaló
más nők társaságában mutatkozik,
így gyötri a szívem. Jelenlétemben enyeleg velük,
ám mégis csakis ő a szemem fénye!

nā gaṇi āpana-duḥkha, sabe vāñchi tāṅra sukha,
tāṅra sukha – āmāra tātparya |
more yadi diyā duḥkha, tāṅra haila mahā-sukha,
sei duḥkha – mora sukha-varya ||52||

(52) Nem számít a magam szenvedése, csak az ő boldogságát vágyom!
Életem egyetlen célja az ő boldogsága!
Ha az szerez neki nagy örömet, hogy engem bánatossá tesz,
akkor ez a bánat lesz az én legfőbb boldogságom!

Legfőbb boldogságom (sukha-varya): a varya szó gyöke a vṛ ige, melynek jelentése: választ. Legfőbb, mert ezt választom.

ye nārīre vāñche kṛṣṇa, tāra rūpe satṛṣṇa,
tāre nā pāñā haya duḥkhī |
mui tāra pāya paḍi', lañā yāṅa hāte dhari',
krīḍā karāñā tāṅre karoṅ sukhī ||53||

(53) Ha Krsna egy lányra vágyna, vonzaná őt a szépsége,
ám bánatos, mert nem kaphatja meg,
akkor én a leány lábához borulva esedezem, és a kezét megragadva
magam rendezem el a találkájukat, hogy boldognak láthassam!

kāntā kṛṣṇe kare roṣa, kṛṣṇa pāya santoṣa,
sukha pāya tāḍana-bhartsane |
yathā-yogya kare māna, kṛṣṇa tāte sukha pāna,
chāḍe māna alpa-sādhane ||54||

(54) Krsna elégedettséget érez, mikor kedvese haragos,
boldoggá teszi a büntetéssel való fenyegetés.
Ha a leány illő haragot mutat, abban Krsna örömét leli,
majd a leány némi erőfeszítéssel megválik haragjától.

sei nārī jīye kene, kṛṣṇa-marma vyathā jāne,
tabu kṛṣṇe kare gāḍha roṣa |
nija-sukhe māne kāja, paḍuka tāra śire vāja,
kṛṣṇera mātra cāhiye santoṣa ||55||

(55) Hogyan is élhetne az a nő, aki tudja, hogy Krsna szíve szenved,
mégis mély haragot táplál iránta?
Aki saját boldogságát tekinti céljának, csapjon annak villám a fejére!
Mi csupáncsak Krsna elégedettségére vágyunk.

ye gopī mora kare dveṣe, kṛṣṇera kare santoṣe,
kṛṣṇa yāre kare abhilāṣa |
mui tāra ghare yāñā, tāre sevoṅ dāsī hañā,
tabe mora sukhera ullāsa ||56||

(56) Ha egy gópí irigy rám, ugyanakkor elégedetté teszi Krsnát,
és Krsna reá vágyik,
akkor én a házába menve cselédként szolgálom őt,
mert ez tesz igazán boldoggá.

kuṣṭhī-viprera ramaṇī, pativratā-śiromaṇi,
pati lāgi' kailā veśyāra sevā |
stambhila sūryera gati, jīyāila mṛta pati,
tuṣṭa kaila mukhya tina-devā ||57||

(57) A leprás bráhmana felesége, a hűséges asszonyok koronaékszere
is egy prostituáltat szolgált a férje kedvéért.
Ezzel állította meg útján a Napot, keltette életre halott férjét,
s tette elégedetté a három legfőbb istent.

Sríla Prabhupád e vershez fűzött kommentárja: „Az Áditja-puránában, a Márkandéja-puránában és a Padma-puránában egy bráhmanáról olvashatunk, aki leprában szenvedett, de volt egy nagyon erényes és hűséges felesége. Ez a bráhmana arra vágyott, hogy egy prostituált társaságát élvezze, ezért a felesége elment a prostituálthoz, és a cselédje lett, hogy rávegye férje szolgálatára. Amikor a prostituált beleegyezett, hogy találkozzon a bráhmanával, a feleség elvitte hozzá leprás férjét. Amikor ez a leprás, aki egy bráhmana bűnös fia volt, látta felesége erényességét, végül elállt bűnös szándékától. Hazafelé igyekezvén azonban véletlenül hozzáért Márkandéja Rsihez, aki ezért megátkozta, hogy napkeltekor haljon meg. A bráhmana felesége erényességének köszönhetően rendkívüli hatalommal rendelkezett. Amikor tudomást szerzett az átokról, fogadalmat tett, hogy megállítja a napkeltét. Az az erős eltökéltség, mellyel férjét szolgálta, boldoggá tette a három istenséget – Brahmát, Visnut és Mahésvarát –, akik ezért azt az áldást adták neki, hogy férje meg fog gyógyulni, és visszatér az életbe. Ez a vers annak a hangsúlyozására használja ezt a példát, hogy egy bhaktának kizárólag Krsna elégedettségéért kell cselekednie, minden személyes indíték nélkül, s élete így sikeres lesz.”

kṛṣṇa – mora jīvana, kṛṣṇa – mora prāṇa-dhana,
kṛṣṇa – mora prāṇera parāṇa |
hṛdaya-upare dharoṅ, sevā kari' sukhī karoṅ,
ei mora sadā rahe dhyāna ||58||

(58) Krsna az életem értelme, Krsna az életem kincse,
Krsna az életem élete!
Szívemben őrzöm, és csak őt szolgálom, hogy boldoggá tegyem –
örökkön ez a meditációm tárgya.

mora sukha – sevane, kṛṣṇera sukha – saṅgame,
ataeva deha deṅa dāna |
kṛṣṇa more 'kāntā' kari', kahe more 'prāṇeśvari',
mora haya 'dāsī'-abhimāna ||59||

(59) Az én boldogságom a szolgálat, míg Krsna boldogsága, ha velem lehet,
ezért néki ajándékozom a testem.
Krsna a kedvesévé tesz, úrnőjének nevez,
én pedig az ő szolgálójaként tekintek magamra.

Úrnőjének nevez: a bengáli eredetiben prāṇeśvari, azaz „életem úrnője”, a feleség egyik szokásos megjelölése.

kānta-sevā-sukha-pūra, saṅgama haite sumadhura,
tāte sākṣī – lakṣmī ṭhākurāṇī |
nārāyaṇa-hṛdi sthiti, tabu pāda-sevāya mati,
sevā kare 'dāsī'-abhimānī ||60||

(60) Kedvesem szolgálata a beteljesült boldogság, édesebb, az együttlétnél is.
Tanú rá Laksmí istennő,
aki Nárájan szívén lakozik, ám lábainak szolgálatára vágyik.
Szolgál, és szolgálólányként tekint magára.

ei rādhāra vacana, viśuddha-prema-lakṣaṇa,
āsvādaye śrī-gaura-rāya |
bhāve mana nahe sthira, sāttvike vyāpe śarīra,
mana-deha dharaṇa nā yāya ||61||

(61) Ezek Rádhá szavai, melyek makulátlan rajongó szeretetét mutatják.
Az Úr Srí Gaura megízlelve
ezt a hangulatot elvesztette nyugalmát, szívbéli érzelmeinek jelei át- meg átjárták testét,
s elvesztette az uralmat gondolatai és teste felett.

Szívbéli érzelmeinek jelei: sāttvika-bhāva, a nyolc jel a következő: stambha – kábultság; sveda – verítékezés; romañca vagy pulaka – borzongás; svarabhaṅga – a hang elcsuklása; vepathu vagy kampa – remegés; vaivarṇya – sápadtság; aśru – könnyek; pralaya – eszméletvesztés.
Elvesztette az uralmat gondolatai és teste felett: a bengáli szöveg szó szerinti fordításban: „gondolatai és teste fenntartása lehetetlenné vált”.

vrajera viśuddha-prema, – yena jāmbū-nada hema,
ātma-sukhera yāhāṅ nāhi gandha |
se prema jānā'te loke, prabhu kailā ei śloke,
pade kailā arthera nirbandha ||62||

(62) A vradzsabéli makulátlan rajongó szeretet akár a Dzsambú folyó aranya,
a személyes boldogságnak még halvány árnyéka sincs meg benne.
Hogy ezt a rajongó szeretetet megismertesse a világgal, az Úr megírta e slókát,
és egyben megvilágította a jelentését is.

A Bhágavata-purána az 5.16. fejezetben ír a mennyei bolygókról. A mennyei Gangá egyik ága, a Dzsambú folyó medrét a Méru hegyen növő rózsaalma fákról (jambóza, vagy mirtuszalma, szanszkrtul: jambu) lepotyogó hatalmas gyümölcsök nedve tölti fel. Mikor a gyümölcslé feláztatta partot a szél és a napsütés kiszárítja, temérdek aranyrög marad utána – a mennyek lakóinak ékszerei ebből a makulátlan, színtiszta aranyból készülnek. A hasonlat a préma vegyítetlen voltára mutat.

ei-mata mahāprabhu bhāvāviṣṭa hañā
pralāpa karilā tat-tat śloka paḍiyā ||63||
pūrve aṣṭa-śloka kari' loke śikṣā dilā |
sei aṣṭa-ślokera artha āpane āsvādilā ||64||
prabhura śikṣāṣṭaka-śloka yei paḍe śune |
kṛṣṇe prema-bhakti tāra bāḍe dine-dine ||65||

(63) Maháprabhut így töltötték el a szerető érzelmek.
Úgy beszélt, akár egy tébolyodott, és ehhez illő verseket szavalt.
(64) A fenti nyolc strófát költve tanította az embereket,
s maga is megízlelte e nyolc strófa jelentését.
(65) Aki zengi, vagy hallgatja az Úr Siksástaka költeményét,
annak Krsna iránti rajongó szeretete napról napra növekszik majd.

a Siksástakam a Csaitanja-csaritámrtában 1.

Csaitanja Maháprabhu költeményének nyolc strófáját többféle forrásból ismerjük. Rúpa gószvámí Padjávalíja mellett Krsnadász Kavirádzs gószvámí a Csaitanja-csaritámrta 3.20., utolsó fejezetében beszéli el, miként szavalta társai – Szvarúp Dámódar és Rámánanda Ráj – körében Maháprabhu e verseket:

premodbhāvita-harṣerṣyodvega-dainyārti-miśritam |
lapitaṁ gauracandrasya bhāgyavadbhir niṣevyate ||1||

(1) Rajongó szeretetből fakadó öröm, féltékenység, zaklatottság és fájdalommal kevert
beszéd – Gauracsandra szavait csupán a legszerencsésebbek élvezhetik.

jaya jaya gauracandra jaya nityānanda |
jayādvaita-candra jaya gaura-bhakta-vṛnda ||2||

(2) Dicsőség, dicsőség néked Gauracsandra, dicsőség Nitjánanda,
dicsőség néked Advaitacsandra, és dicsőség Gaura megszámlálhatatlan hívének!

ei-mata mahāprabhu vaise nīlācale |
rajanī-divase kṛṣṇa-virahe vihvale ||3||
svarūpa, rāmānanda, ei duijana-sane |
rātri-dine rasa-gīta-śloka āsvādane ||4||
nānā-bhāva uṭhe prabhura harṣa, śoka, roṣa |
dainyodvega-ārti utkaṇṭhā, santoṣa ||5||
sei sei bhāve nija-śloka paḍiyā |
ślokera artha āsvādaye dui-bandhu lañā ||6||
kona dine kona bhāve śloka-paṭhana |
sei śloka āsvādite rātri-jāgaraṇa ||7||

(3) Midőn Maháprabhu Nílácsalban élt,
éjjel-nappal felzaklatta őt a Krsnától való távollét érzése.
(4) Szvarúp és Rámánanda – e két társával szüntelen,
éjt nappallá téve a hangulathoz illő dalokat és verseket ízlelt.
(5) Számtalan érzelem ébredt az Úrban: túláradó öröm és bánat, harag,
alázat, zaklatottság, fájdalom, sóvárgás, elégedettség.
(6) Minden egyes érzelemhez a elszavalta saját versét,
és két barátjával ízlelgette e versek jelentéseit.
(7)Megtörtént, hogy valamely érzelemben elszavalt egy verset,
és ugyanazt a slókát egész éjszaka virrasztva ízlelgette.

Az ötödik slókában említett érzelmek a Slókamálá alábbi verseihez kötődnek:
1. túláradó öröm (harṣa), a fejezet 8. strófájától,
2. bánat (śoka), harag (roṣa), azaz keserű harag önmaga iránt,
3. alázat (dainya) , mely érzés a 4. strófában csak tovább fokozódik, és az 5. és 6. versben az alábbi érzelmek díszítenek:
5. fájdalom (ārti),
6. sóvárgás (utkaṇṭhā),
7. zaklatottság (udvega).
8. E strófa Rádhá érzelmeinek széles skáláját mutatja fel: féltékenység, sóvárság, alázat, buzgóság, könyörgés.

harṣe prabhu kahena, śuna svarūpa-rāma-rāya |
nāma-saṅkīrtana kalau parama upāya ||8||
saṅkīrtana-yajñe kalau kṛṣṇa-ārādhana |
sei ta' sumedhā pāya kṛṣṇera caraṇa ||9||

(8) Az Úr nagy örömmel így szólt: Ó, Szvarúp és Ráma Ráj, hallgassátok
a kali korban legfontosabb gyógymód a Szent Név együttes zengése!:
(9) A kali korban a szankírtan áldozat Krsna imádata,
az értelmesek így menedéket nyernek Krsna lábánál.

kṛṣṇa-varṇaṁ tviṣākṛṣṇaṁ sāṅgopāṅgāstra-pārṣadam |
yajñaiḥ saṅkīrtana-prāyair yajanti hi su-medhasaḥ ||10||

(10) A sötét színben, feketésen ragyogót, teste, ékességei, fegyverei és barátai körében(eljövőt)
a jó értelműek a szankírtan áldozattal imádják.

(Bhág.11.5.32.)

Csaitanja Maháprabhu minden bizonnyal Srídhar Szvámí kommentárja értelmében, Krsnára vonatkoztatva idézte a verset: a tviṣākṛṣṇam szófordulatot tviṣā kṛṣṇam-ként értelmezve az indraníla drágakőként tündöklő Krsnára utal, az aṅga(rész) imádandó testrészeire, az upāṅga(alrész) ékszereire, a fegyverek a Szudarsan csakrára és Krsna más fegyvereire, a pārṣadam pedig Szunanda vezette társaira vonatkozik.
A Csaitanja-követő kommentátorok ebben, és a Bhágavata-purána rákövetkező verseiben Maháprabhura tett utalást látnak. (lásd még a Fekete és arany , illetve a Karabhádzsana rsi fohásza című írásokat.)

nāma-saṅkīrtana haite sarvānartha-nāśa |
sarva-śubhodaya kṛṣṇa-premera ullāsa ||11||

(11) A Szent Nevek együttes magasztalása minden akadályt elhárít,
ez minden jószerencse kezdete, és a Krsna iránti szeretet (kṛṣṇa-prema) kiáradása!

ceto-darpaṇa-mārjanaṁ bhava-mahā-dāvāgni-nirvāpaṇaṁ
śreyaḥ-kairava-candrikā-vitaraṇaṁ vidyā-vadhū-jīvanam |
ānandāmbudhi-vardhanaṁ prati-padaṁ pūrṇāmṛtāsvādanaṁ
sarvātma-snapanaṁ paraṁ vijayate śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam ||12||

(12) A szív tükrét megtisztító, a világi lét mindent felemésztő erdőtüzét kioltó,
az áldás alkonyi lótuszát holdsugárral nyitogató, tudás-úrnőt éltető,
gyönyör-óceánt duzzasztó, minden lépést a nektár teljességével ízesítő,
minden lelket megfürdető – ekképp győzedelmeskedik a legfelsőbb, a Srí Krsna-szankírtan.

(Siksástakam 1.)

saṅkīrtana haite pāpa-saṁsāra-nāśana |
citta-śuddhi sarva-bhakti-sādhana-udgama ||13||
kṛṣṇa-premodgama, premāmṛta-āsvādana |
kṛṣṇa-prāpti, sevāmṛta-samudre majjana ||14||

(13) A szankírtan megsemmisíti a létforgatag bűnös állapotát,
megtisztítja a szívet, és a szeretetteljes odaadás gyakorlására ösztönöz, annak bármely módján.
(14) Felébred a Krsna iránti rajongó szeretet, az ember megízleli a szeretet valódi ízeit,
majd a szolgálat nektáróceánjába merülve eléri Krsnát.

uṭhila viṣāda, dainya, paḍe āpana-śloka |
yāhāra artha śuni' saba yāya duḥkha-śoka ||15||

(15) Kétségbeesés vett erőt rajta, s alázatosan zengte versét,
melynek hallatán minden szenvedés és bánat messzire távozik:

nāmnām akāri bahudhā nija-sarva-śaktis
tatrārpitā niyamitaḥ smaraṇe na kālaḥ |
etādṛśī tava kṛpā bhagavan mamāpi
durdaivam īdṛśam ihājani nānurāgaḥ ||16||

(16) Neveid sokféleképp valók. Minden erőd
beléjük foglaltad, s korlátja sincs a rájuk való emlékezésnek.
Ily végtelen a kegyed, ó Uram, s ilyen az én
balsorsom is: nem ébred bennem ragaszkodás irántuk!

(Siksástakam 2.)

aneka-lokera vāñchā aneka-prakāra |
kṛpāte karila aneka-nāmera pracāra ||17||
khāite śuite yathā tathā nāma laya |
kāla-deśa-niyama nāhi, sarva siddhi haya ||18||
sarva-śakti nāme dilā kariyā vibhāga |
āmāra durdaiva – nāme nāhi anurāga ||19||

(17) Számtalan ember kívánsága szerint, számtalan módon
számtalan neved hirdeted kegyesen!
(18) Evés közben, vagy fekve – bárhogyan is magasztalja a Szent Nevet,
mert nincs helyre, időre vonatkozó előírás, az teljesen tökéletes lehet.
(19) Bár minden erőd átadtad a Szent Névben,
balszerencsémre egy csepp vonzalmat sem érzek iránta magamban.

kariyā vibhāga – felosztást téve – mondja a szöveg, azaz a sok névbe mind elosztottad az erőd: minden erővel felruháztad Szent Neveidet.

ye-rūpe la-ile nāma prema upajaya |
tāhāra lakṣaṇa śuna, svarūpa-rāma-rāya ||20||

(20) Miképpen énekelje a Szent Nevet, hogy kivirágozzék benne a rajongó szeretet?
Ó, Szvarúp és Ráma Ráj! Halljátok most ennek jeleit!

tṛṇād api su-nīcena taror iva sahiṣṇunā |
amāninā māna-dena kīrtanīyaḥ sadā hariḥ ||21||

(21) Alázatosabban, mint a fűszál, akár a fa, türelmesen,
szerényen, ám a tiszteletet megadva dicsőítsd mindig Harit.

(Siksástakam 3.)

uttama hañā āpanāke māne tṛṇādhama |
dui-prakāre sahiṣṇutā kare vṛkṣa-sama ||22||
vṛkṣa yena kāṭileha kichu nā bolaya |
śukāñā maileha kāre pānī nā māgaya ||23||
yei ye māgaye, tāre deya āpana-dhana |
gharma-vṛṣṭi sahe, ānera karaye rakṣaṇa ||24||
uttama hañā vaiṣṇava habe nirabhimāna |
jīve sammāna dibe jāni' 'kṛṣṇa'-adhiṣṭhāna ||25||
ei-mata hañā yei kṛṣṇa-nāma laya |
śrī-kṛṣṇa-caraṇe tāṅra prema upajaya ||26||

(22) Legyen bármilyen kiváló, gondolja magát szalmaszál-hitványnak,
s legyen béketűrő kétféleképpen, minta fa:
(23) Szava sincs, néma még akkor is, amikor kivágják,
és nem könyörög vízért, ha kiszáradva haldoklik sem.
(24) Ám ha bárki kér tőle, neki adja minden vagyonát,
miközben eltűri a forróságot és a záport, mindig másokat oltalmazva.
(25) Kiválóvá válva egy vaisnava legyen mentes az önteltségtől,
és adja meg a tiszteletet minden lénynek, Krsna lakhelyét tudva bennük.
(26) Aki így zengi Krsna szent nevét,
Srí Krsna lábánál, abban felébred az Úr iránti rajongó szeretet.

Hasonló a tanítás az 1.17 fejezetben, mikor Nimái a harer nāma kezdetű versről tanít:

tṛṇa haite nīca hañā sadā labe nāma | āpani nirabhimānī, anye dibe māna ||26||
taru-sama sahiṣṇutā vaiṣṇava karibe | bhartsana-tāḍane kāke kichu nā balibe ||27||
kāṭileha taru yena kichu nā bolaya | śukāiyā mare, tabu jala nā māgaya ||28||
ei-mata vaiṣṇava kāre kichu nā māgiba | ayācita-vṛtti, kimvā śāka-phala khāiba ||29||
sadā nāma la-iba, yathā-lābhete santoṣa | eita ācāra kare bhakti-dharma-poṣa ||30||
tṛṇād api su-nīcena taror iva sahiṣṇunā | amāninā māna-dena kīrtanīyaḥ sadā hariḥ ||31||
prabhu-ājñāya kara ei śloka ācaraṇa | avaśya pāibe tabe śrī-kṛṣṇa-caraṇa ||33||

(26) „Az ember énekelje a Szent Nevet (abban a tudatban, hogy) jelentéktelen, akár a fűszál,
és önteltség nélkül adja meg a tiszteletet mindenki másnak.
(27) A vaisnava béketűrő, akár a fa.
Szidják vagy büntetik, nem válaszol egy szót sem.
(28) (A fa) egy szóval nem tiltakozik, még ha kivágják is,
kiszáradva meghalhat, mégsem könyörög vízért.
(29) Éppígy egy vaisnava nem könyörög senkinek,
csupán egye az ételt, ami csak úgy adódik*, vagy zöldséget, gyümölcsöt.
(30) Énekelje mindig a Szent Nevet, legyen elégedett azzal, ami önként adódik.
Ez a viselkedés teszi szilárddá a bhakti-dharmát.
(31) Alázatosabban, mint a fűszál, akár a fa, türelmesen,
szerényen, ám a tiszteletet megadva dicsőítsd mindig Harit.”
(32) Kezeim magasba emelve hirdetem: hallja meg minden ember!
A Szent Név zsinórjára fűzve viseljétek nyakatokban e verset!
(33) Az Úr utasítását követve éljetek e vers tanítása szerint,
és bizonnyal eléritek Srí Krsna lótuszlábát!

* egye az ételt, ami csak úgy adódik, a szövegben: ayācita-vrata. Az ayācita jelentése kérés nélküli, az ayācita-vrata olyan fogadalom, melynek során csupán a kérés nélkül kapott ételen él a fogadalmas.

kahite kahite prabhura dainya bāḍilā |
'śuddha-bhakti' kṛṣṇa-ṭhāñi māgite lāgilā ||27||
premera svabhāva – yāhāṅ premera sambandha |
sei māne, – 'kṛṣṇe mora nāhi prema-gandha' ||28||

(27) Így szólván az Úr elesettség érzete fokozódott,
és Krsnához fohászkodott tiszta szeretetért,
(28) a rajongó szeretet természete szerint. Hiszen mikor a préma jellemezi az Istennel való kapcsolatot
a (bhakta így) gondolkodik: a szeretetnek a halvány árnyéka sincs meg bennem Krsna iránt!

halvány árnyéka: az eredetiben illata

na dhanaṁ na janaṁ na sundarīṁ
kavitāṁ vā jagad-īśa kāmaye |
mama janmani janmanīśvare
bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi ||29||

(29) Sem vagyont, sem követőket, sem szép nőt,
de megbecsülést sem kívánok, ó Mindenség Ura!
Vágyam csupán születésről születésre
az irántad való indokolatlan szeretet.

(Siksástakam 4.)

dhana, jana nāhi māgoṅ, kavitā sundarī
'śuddha-bhakti' deha' more, kṛṣṇa kṛpā kari' ||30||

(30) Nem kívánok sem vagyont, sem követőket, megbecsülést vagy szépasszonyt,
tiszta szeretetet adj nékem, ó, Krsna, légy kegyes!

A kavitā a költőiség, költészet, a tudós bölcs, komoly és gyönyörű szavait jelenti – melynek a világtól kapott megbecsülés a következménye.

ati-dainye punaḥ māge dāsya-bhakti-dāna |
āpanāre kare saṁsārī jīva-abhimāna ||31||

(31) Végtelen alázatosan újra a szolgáló szeretet adományáért könyörgött,
önmagát a létforgatagba keveredett élőlénynek tekintve.

ayi nanda-tanuja kiṅkaraṁ
patitaṁ māṁ viṣame bhavāmbudhau |
kṛpayā tava pāda-paṅkaja-
sthita-dhūlī-sadṛśaṁ vicintaya ||32||

(32) Óh, Nanda kisfia! e szolgád
a rettentő létóceán közepébe zuhant,
kérlek, tekints rá
a lótuszlábadra tapadt porszemként!

(Siksástakam 5.)

tomāra nitya-dāsa mui, tomā pāsariyā |
paḍiyāchoṅ bhavārṇave māyā-baddha hañā ||33||
kṛpā kari' kara more pada-dhūli-sama |
tomāra sevaka karoṅ tomāra sevana ||34||
punaḥ ati-utkaṇṭhā, dainya ha-ila udgama |
kṛṣṇa-ṭhāñi māge prema-nāma-saṅkīrtana ||35||

(33) Örök szolgád vagyok, ám megfeledkezve rólad
illúziókeltő energiád által megbéklyózva a létóceánba estem.
(34) Légy kegyes, és tégy engem a lábadnál lévő porszemhez hasonlatossá!
Szolgád vagyok, hadd szolgálhassalak hát téged!
(35) Ismét sóvárgás és alázat ébredt benne,
Krsna oltalmáért fohászkodott, hogy rajongó szeretettel zenghesse az Ő nevét.

nayanaṁ galad-aśru-dhārayā
vadanaṁ gadgada-ruddhayā girā
pulakair nicitaṁ vapuḥ kadā
tava nāma-grahaṇe bhaviṣyati ||36||

(36) Szemem könnyeim árjával,
szám elcsuklón dadogó szavakkal,
testem beleborzongással – mikor
zengem majd így neved?

(Siksástakam 6.)

prema-dhana vinā vyartha daridra jīvana |
'dāsa' kari' vetana more deha prema-dhana ||37||

(37) A rajongó szeretet kincse nélkül értéktelen a nincstelen szenvedők élete.
Tégy szolgáddá, fizetségül pedig add a rajongó szeretet kincsét!

yugāyitaṁ nimeṣeṇa cakṣuṣā prāvṛṣāyitam |
śūnyāyitaṁ jagat sarvaṁ govinda-viraheṇa me ||39||

(39) A pillanat örökkévalóságnak tűnik, a szemem monszunfelhővé vált,
üressé lett az egész világ, úgy hiányolom Góvindát.

(Siksástakam 7.)

udvege divasa nā yāya 'kṣaṇa' haila 'yuga'-sama |
varṣāra megha-prāya aśru variṣe nayana ||40||
govinda-virahe śūnya ha-ila tribhuvana |
tuṣānale poḍe, yena nā yāya jīvana ||41||

(40) Zaklatottság állapotában az idő megáll, a pillanat akár egy világkorszak,
szemem pedig monszunfelhőkként hullatja a könnyeket.
(41) A Góvindától való elválásban üressé vált a három világ,
lassú tűzön perzselnek, s mégsem halok meg.

Idő megáll: szó szerint: a nap nem telik el;
Lassú tűzön, szó szerint szalmán perzselve (tuṣa-anala). A kivégzés egyik kegyetlen módja: az elítéltet szalmabálába kötözik, és úgy égetik el.

(folytatása következik)

szerelem – Bhartrhari versei, részletek Srngára-satakamból 2.

A hindu tradícióban a szerelem az élet része, és mint ilyen természetes, és a – megfelelő életszakaszban – helyénvaló, sőt, kívánatos.

Versek szerelemről, kéjről, és a józanságról.

nāmṛtaṁ na viṣaṁ kiṣcid etāṁ muktvā nitambinīm |
saivāmṛta-latā raktā viraktā viṣa-vallarī ||44||

Nincs nektár, nincs méreg semmi más, csak a formás csípejű nő:
nektár-lián, mikor szeret, ám mérges inda, ha elhagyta a szenvedély.

A szerelmes nő kúszónövényként öleli párját – ez a hasonlat alapja.

Nincs más méreg, nincs más nektár, egyedül a szépcombu nő.
Ha szeret: virág, mézédes; ha nem szeret: mérget terem.
(Weöres Sándor fordítása)

unmīlat-trivalī-taraṅga-nilayā prottuṅga-pīna-stana-
dvandvenodgata-cakravāka-yugalā vaktrāmbujodbhāsinī |
kāntākāra-dharā nadīyam abhitaḥ krūrātra nāpekṣate
saṁsārārṇava-majjanaṁ yadi tadā dūreṇa santyajyatām ||49||

A köldöke feletti három redő a hullámok, telt keblei halma
a felrebbenő csakraváka pár, orcája tündöklő lótusz –
a csinos asszony akár a folyó, mindenütt pusztító. Ha nem akarsz
a létforgatag tajtékjába süllyedni, akkor kerüld el messzire!

vistāritaṁ makara-ketana-dhīvareṇa
strī-saṁjñitaṁ baḍiśam atra bhavāmbu-rāśau |
yenācirāt tad-adharāmiṣa-lola-martya-
matsyān vikṛṣya vipacaty anurāga-vahnau ||53||

A cápa-zászlós halász kivetette
a nő nevű horgát itt, a világi lét óceánjába,
amivel hamarosan az ajkakra vágyakozó halandó-
halakat kifogja, hogy a szenvedély tüzén megsüsse őket.

A cápa (makara) a szerelemisten zászlaját díszíti.

A nagy halász, a Szerelem, kifeszíti ékes
nőkből kötött fonalait a Lét tengerében,
ajkuk csalétkira csapó halakat (mind férfi)
könnyen kifogja, süti vad Szenvedély tüzében.
(Weöres Sándor fordítása)

kāminī-kāya-kāntāre kuca-parvata-durgame |
mā saṁcara manaḥ pāntha tatrāste smara-taskaraḥ ||54||

Női test sűrű rengetegében, keblei hegyeinek veszélyes hágóin
ne barangolj gondolat-vándor! Egy rabló, a Szerelem tanyája az.

Nőtest erdősűrűjében, melle kiugró szirtjein
ne bolyongj, gondolat-vándor: ott les a rabló Szerelem.
(Weöres Sándor fordítása)

virahe'pi saṅgamaḥ khalu
parasparaṁ saṅgataṁ mano yeṣām |
hṛdayam api vighaṭṭitaṁ cet
saṅgī virahaṁ viśeṣayati ||65||

A távolság ellenére is együtt vannak
egymással, kiknek szívük együtt van.
Ám ha meghasadt a szív,
az egyesülés is elválásra késztet.

viramata budhā yoṣit-saṅgāt sukhāt kṣaṇa-bhaṅgurāt
kuruta karuṇā-maitrī-prajñā-vadhū-jana-saṅgamam |
na khalu narake hārākrāntaṁ ghana-stana-maṇḍalaṁ
śaraṇam athavā śroṇī-bimbaṁ raṇan-maṇi-mekhalam ||67||

Ó, bölcsek! hagyjátok el a szépasszonyokkal való együttlét múlandó örömét,
csupán a Könyörület, Kedvesség és Bölcsesség nevű nők társaságát keressétek!
Bizony, a gyöngysorral fedett gömbölyű, telt kebel a pokolban nem jelent
menedéket, sem a kerek csípőn csilingelő drágaköves öv.

tāvad eva kṛtinām api sphura-
tyeṣa nirmala-viveka-dīpakaḥ |
yāvad eva na kuraṅga-cakṣuṣāṁ
tāḍyate caṭula-locanāñcalaiḥ ||70||

Még a bölcseknek is csak addig ragyog
a makulátlan megkülönböztető-képesség lámpása,
míg az őz-szemű leányok
le nem verik szemük sarkából odavetett pillantásukkal.

helyes élet – Bhartrhari versei, részletek Níti-satakamból 2.

A Níti-sataka száz strófája útmutató a helyes élethez. Ízelítőként íme néhány gondolat.
Oltalom alatt élni jó - ha a vezető valóban oltalmazó. Milyen legyen az ország, a közösség, a család vezetője? Mi az erény, s mi nem az?

ājñā kīrtiḥ pālanaṁ brāhmaṇānāṁ
dānaṁ bhogo mitra-saṁrakṣaṇaṁ ca
yeṣām ete ṣaḍguṇā na pravṛttāḥ
ko'rthas teṣāṁ pārthivopāśrayeṇa ||48||

Parancsoló tekintély, hírnév, gondoskodás a bráhmanákról,
bőkezű adományozás, élvezet, és barátai megoltalmazása –
ki nem rendelkezik e a hat jótulajdonsággal,
mire jó az olyan király gondoskodása?

Bráhman-védő, hősi hírnév, tekintély,
hívét védő, vígszívű, bőkezűség,
abból, kit nem fényesít mind e hat jó,
mondd, ily hitvány, gaz királyból mi hasznunk?
(Szerdahelyi István fordítása)

re re cātaka sāvadhānamanasā mitra kṣaṇaṁ śrūyatām
ambhodāḥ bahavo vasanti gagane sarve’pi naikādṛśāḥ |
kecidvṛṣṭibhirādrayanti dharaṇīṁ garjanti kecidvṛthā
yaṁ yaṁ paśyasi tasya tasya purato mā brūhi dīnaṁ vacaḥ ||51||

Csátaka-madár, kedves barátom, kérlek hallgass figyelmesen!
Számos felhő úszik az égen, s mind különböznek egymástól:
az egyik bőséges esővel áztatja a földet, míg a másik csak üresen dörög.
Ne könyörögj hát bárkinek, akit csak meglátsz!

durjanaḥ parihartavyo vidyayā'laṅkṛto'pi san |
maṇinā bhūṣitaḥ sarpaḥ kim asau na bhayaṅkaraḥ ||53||

Kerüld a rossz embert, még ha tudással ékes is,
a kobra csuklyája is ékköves, ám mi az, ha nem félelmetes?

Messze kerüld a kísértőt, akkor is, ha tudása nagy,
Ha kígyófejen ékkő ring: nem ugyanoly félelmes-e?
(Weöres Sándor fordítása)

jāḍyaṁ hrīmati gaṇyate vrata-rucau dambhaḥ śucau kaitavaṁ
śūre nirghṛṇatā munau vimatitā dainyaṁ priyālāpini |
tejasviny avaliptatā mukharatā vaktary aśaktiḥ sthire
tat ko nāma guṇo bhavet sa guṇināṁ yo durjanair nāṅkitaḥ ||54||

A szerényt lustának, a fogadalmához ragaszkodót álszentnek, a tisztát csalónak,
a bátort könyörtelennek, a szótlan meditálót bolondnak, a kedvesszavút szánalmasan gyengének,
a nemest büszkének, az ékesszólót szószátyárnak, az állhatatost tehetetlennek tartják –
ugyan, akad-e olyan jó tulajdonsága az erényeseknek, amit a gonoszok nem bélyegeznek meg?!

Szerény: hrīmat, szégyenlős, visszafogott. Szótlan meditáló: muni. Szánalmasan gyenge: a dainya szó mindkettőt jelenti. Nemes: a tejasvin ragyogót, kiválót, hatalmast is jelent.

na kaścic caṇḍa-kopānām ātmīyo nāma bhūbhujām |
hotāram api juhvānaṁ spṛṣṭo dahati pāvakaḥ ||57||

Erőszakos és haragos királynak nincs igaz barátja.
Még az áldozó papot is megégeti a tűz, ha megérinti.

Nincs igaz barátja: na kaścid ātmīya nāma, senki valóban sajátja. Nyaloncok persze mindig akadnak a király körül, a rossz természetű király körül is.

maunomūkaḥ pravacana-paṭuś cāṭulo jalpako vā
dhṛṣṭaḥ pārśve vasati ca tadā dūrataś cāpragalbhaḥ |
kṣāntyā bhīrur yadi na sahate prāyaśo nābhijātaḥ
sevādharmaḥ parama-gahano yoginām apy agamyaḥ ||58||

Néma bolond, ha hallgat, ám állhatatlan szószátyár, mikor ékesszólón beszél.
Arcátlan, ha közel merészkedik, és félénk, ha távol marad.
Gyáva, ha béketűrő, ha pedig nem tűr – és általában is csak – neveletlen,
lehetetlenül nehéz a szolga útja, még a jógíknak is járhatatlan.

A szolga dharmája (sevā-dharma) kifejezést a fordítók általában nem csupán a szolgálóra, hanem bármely alárendelt helyzetre vonatkoztatva értelmezik: szolga, gyermek, tanítvány. A feljebbvaló állandó kritikája lassú méregként öli az alárendeltet; ahogy az ajnározó, túlzott – így hamis – dicséret is.

Míg hallgat, csúfneve kuka; ha szól, bármi szépen: szeles csak;
orcátlan, hogyha közeledik; és lusta, távol maradva;
gyávának mondja nagyura, ha tűr; lázadó, hogyha nem tűr;
szolgának lenni de kutya-nehéz! Szent se bírná nyugodtan.
(Weöres Sándor fordítása)

vāñchā sajjana-saṅgame para-guṇe prītir gurau namratā
vidyāyāṁ vyasanaṁ sva-yoṣiti ratir lokāpavādād bhayam |
bhaktiḥ śūlini śaktir ātma-damane saṁsarga-muktiḥ khale
yeṣv ete nivasanti nirmala-guṇās tebhyo narebhyo namaḥ ||62||

Vágy a jók társaságára, mások erényeinek kedvelése, a feljebbvalók tisztelete,
erős ragaszkodás a tudáshoz, hitvesi szerelem, a világ megvetésétől való félelem,
Isten imádata, az önfegyelem ereje, szabadulás a hitványak társaságától –
hódolat az ilyen makulátlan, erényes embereknek, bárhol is éljenek!

Isten imádata: Isten a szövegben śūlin (Szigonyos), ez Siva egyik neve.

vipadi dhairyam athābhyudaye kṣamā
sadasi vāk-paṭutā yudhi vikramaḥ |
yaśasi cābhirucir vyasanaṁ śrutau
prakṛti-siddham idaṁ hi mahātmanām ||63||

Bajban higgadt, míg siker idején türelmes,
gyülekezetben okosan szól, bátor a harcban,
dicsőségben elégedett, ám vonzódik a szent tanhoz –
ilyen a nagy lelkek tökéletes természete.

Vonzódik a szent tanhoz: vyasanam śrutau. A śruti hallást jelent, így a kinyilatkoztatást is, amit meghall az ember, illetve hallja az elzengett védamantrákat. Ugyanakkor a hallás jelenthet szóbeszédet is. A vyasanam túlzott figyelmet, felfokozott ragaszkodást, de elhajítást, elhagyást is jelenthet – így vyasanam śrutau utal a szóbeszéd elhajítására, figyelmen kívül hagyására is.

pradānaṁ pracchannaṁ gṛham upagate sambhrama-vidhiḥ
priyaṁ kṛtvā maunaṁ sadasi kathanaṁ cāpy upakṛteḥ |
anutseko lakṣmyām anabhibhava-gandhāḥ para-kathāḥ
satāṁ kenoddiṣṭaṁ viṣamam asidhārā-vratam idam ||64||

Adományozni, ám titokban, a házba érkező vendégről késlekedés nélkül gondoskodni,
szívességet tenni némán, míg kapott szívességről megemlékezni a gyülekezetben.
Szerénység a jólétben, és még egy leheletnyit sem fölényesen beszélni másokról.
Vajon ki taníthatta az nemeseknek e teljesíthetetlen kardél-fogadalmat?

Leheletnyit sem fölényesen: az abhi-bhū gyök fölékerekedést jelent („fölötte van”), így győzedelmeskedést vagy fölényeskedést, sértést. Teljesíthetetlen kardél-fogadalom: viṣamam asidhārā-vratam, fogadalom, amit nehéz megtartani, olyan, mint kard élén egyensúlyozni. Kötéltánc-fogadalom, mondhatnánk magyarul.
Vajon ki taníthatta a nemeseknek ezt a viselkedést, teszi fel a költői kérdést Bhartrhari – senki, a nemesek spontán viselkednek így, éppen ettől nemesek. Nincs szükségük önigazolásra, ezért cseppet sem fölényeskednek, egyszerűek szerények.

József Attila: Isten

A slókamálá blogon jobbára szanszkrt szövegek fordításai olvashatók… ez most nem az. Mégis idetartozónak gondolom, hiszen témája a bhakti, az istenszeretet. Azt javaslom, olvassuk el közösen József Attila 1925-ben írt néhány költeményét. A ciklus címe: Isten.

Mire gondolt a költő? – a legkevésbé sem szerettem ezt a kérdést az iskolában, most sem erről írnék. A költő gondolt amit gondolt, s a szavai pedig összeálltak bennem, ahogy összeálltak... az előbbiről nem tudok mit mondani, az utóbbiról azonban szívesen mesélek.
De te, Kedves Olvasó, ne a mesémmel törődj, inkább merítkezz meg a költő szavaiban. S ha benned is megszólaltak, örömmel várom a visszajelzéseidet.
 

 

A versek nagyon szépen építkeznek: kézenfognak, és egyre közelebb vezetnek Istenhez. Nem teológiai fogalom-meghatározás és értelmezés, tanulmányok leszűrt remek végkövetkeztetései, hanem a spontán rátalálás sugárzik belőlük. Így az isteni fenség magasztalása helyett az egyszerűség és tiszta szeretet szavait olvashatjuk.

1

Mikor a villamos csilingel,
Vagy ha a kedves kenyeret szel
S elvál a kenyér a karajtól,
Az Isten megjelenik akkor.

Őt én már igen sokszor láttam;
Fáradtan feküdtem az ágyban,
Ő jött s megláttam szemlehunytan,
Éppen amikor elaludtam.

Egyszer borotvát vizsgálgatva
Ujjamat végighúztam rajta.
Nagy hideg támadt, nehéz, fojtott,
Még a csontom is megborzongott.

Gondolatban tán nem is hittem;
De amikor egy nagy zsákot vittem
S ledobva, ráültem a zsákra,
A testem akkor is őt látta.

Most már tudom őt mindenképpen,
Minden dolgában tettenértem.
S tudom is, miért szeret engem,
Tettenértem az én szivemben.

Isten ott van az egyszerű és hétköznapi szép dolgokban, az utca neszeiben, a meleg, gondoskodó szeretetben, az ételben. Miként Taittiríja-upanisad elbeszélésében: Bhrgu „felismerte, hogy az étel a brahman” (annam brahméti vjadzsánát, Taitt.up. 3.2.1.). Bhrgu számára ez az első lépés Isten felismeréséhez, majd a brahman életerő- (prána), elme- (manasz), értelem- (vigjána) és boldogság (ánanda) lényegű részeit azonosította.

Ott van ő az enyhet adó álom kapujában, s miként a létben, a nemlétben is – így ő a teljesség – folytatódik a vers.
„A testem akkor is őt látta”: nem tudatosan, hanem spontán, ösztönösen ismerem fel őt mindenben. Mindenütt az ő nyomát látom… még a szívemben is őrá találok, ez az énem legeslegmélyebb zugában rejtőző, őhozzá fűző szeretetkapocs.
A Taittiríja-upanisad Bhrgu-vallí fejezetében e felismerés így hangzik: „ő, aki (itt van) ebben az emberben, és aki (amott) a Napban, az egy.” (sza jascsájam purusé | jascsászáváditjé | sza ékah ||, Taitt.up. 3.10.4.) Ez a mély összetartozás határoz meg bennünket leginkább.

2

Hogyha golyóznak a gyerekek,
Az Isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
Golyóját ő lyukba guritja.

Ha hideg a föld leheverni,
A Napot nagy felhőkbe rejti
És meg-megráncigálja fürtünk,
Úgy mondja meg, hogy le ne üljünk.

Ő sohase gondol magára,
De nagyon ügyel a világra.
A lányokat ő csinosítja,
Friss széllel arcuk pirosítja.

Ő vigyáz a tiszta cipőre,
Az uccán is kitér előre.
Nem tolakszik és nem verekszik,
Ha alszunk, csöndesen lefekszik.

Hogyha a jóság csak bút hozhat,
Akkor megenged minden rosszat.
S ha velünk mégis találkozik,
Isten sohasem csodálkozik.

Az első strófa olyan, mintha József Attila Einsteinnek válaszolna, aki nem tudta elfogadni a valószínűségi függvényekkel való megközelítést: „A kvantummechanika kifejezetten impozáns. De egy belső hangocska nekem azt súgja, hogy még nem az igazi. A teória sokat elárul, de igazán nem visz minket közelebb az öreg titkaihoz. Mindenesetre, meggyőződésem, hogy ő nem dobál kockákat." (Einstein levele Max Bornnak 1926) Igen, tudom, a vers 1925 áprilisában született, de bennem mégis ez a válasz: Isten nem dobál kockát… ő golyózik a gyerekekkel! Isten játékos!

És itt nem tudom elhallgatni, hogy a szanszkrt div ige, a déva (isten) szó gyöke egyik jelentése ragyog – ezért a déva a ragyogó, fénylő létező –, ám másik jelentése játszik... ebből következően a déva játékot, szórakozást, és gyermeket is jelent. Játékos Isten – ez a koncepció mélyen benne gyökerezik a szanszkrt nyelvben is.
A költemény egészét olvasva kiviláglik József Attila második felismerése: Isten gondoskodó, szeretettel figyel és ügyel a világra.

A Bhágavata-purána háromféle megközelítésről szól: „Az Igazság látói, akik az Igazságot egységesnek ismerik, Brahmannak, Paramátmának, Bhagavánnak mondják azt.” (vadanti tat tattva-vidasz tattvam jadzs gjánam advajam | brahméti paramátméti bhagaván iti sabdjaté, Bhág. 1.2.11.) Az első vers a Brahman felismeréséről szólt. E második, a gondoskodó Isten a Paramátmá – a bennünk rejlő, a világot irányító és abban rejlő isteni aspektus.

3

Istenem, én nagyon szeretlek,
Én szíve lennék a szivednek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
Segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
Segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném,
Szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
Szántanék én is a nyomodba.
A szíkre figyelnék, hogy ottan
A vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha tanár lennél, én ügyelnék,
Hogy megtanulják jól a leckét.
S odahaza a sok tanitvány
Dolgozatát is kijavitnám.

Nem zavarnálak ennél, annál,
Tudnám én jól, mire mit adnál.
S bármi efféle volna munkád,
Velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
Vacsora után melléd ülnék.
Te az én szivemet elkérnéd
S én hosszan, sok szépet mesélnék.

Ezt a verset még csiszolgatta, formálgatta József Attila… egy későbbi változatában (1928-ban) a vers így szól:

Dolgaim elől rejtegetlek
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged
segítenék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
segítenék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

A harmadik vers miről is szólhatna másról, mint a személyes Istenhez (Bhagavánhoz) fűződő szeretetteljes kapcsolatról! Aki jóbarát, aki mellé le lehet ülni közösen pipázgatni, beszélgetni. Feltárni a szívünk mélyét. Együtt dolgozunk, vállt vállnak vetve, viseljük egymás terheit. Rikkancs, tanító – ezek a költő pénzkereső tevékenységi voltak, s gyerekkorában nevelőszülőkénél lakva a jószágok legeltetéséből is kivette a részét. Úgy végezném minden munkám, hogy a te örömödre tegyek: a te lovaidat terelném, neked segítenék kiabálni, neked segítenék a dolgozatokat javítani.
Igazán szép böngészni a két vers közti finom különbségeket: második változatban a vers elején – dolgaim elől rejtegetlek – a világ nyüzsög bennem, a dolgaim uralnak, és én féltett kincsként őrizgetlek – te vagy a végső menedékem. Majd a végén: a tanító úri állás, második változatban Isten ehelyett a társadalmi ranglétra alján élő csősz lesz, akinek a tábortűz mellett ülve már nem csak a szívemben rejlő „sok szépet” mondhatom el, hanem „hosszan, mindent” elbeszélve önthetem ki a lelkem.

Brahman, Paramátmá, Bhagaván: minden fontosat elmondtunk Istenről. Egyvalami maradt még: miképp bontakoztatható ki ez a szívünk mélyén élő szeretetteljes kapocs, ez a meghitt barátság a Mindenség Csőszével?

4

Én már fiatalember lettem,
A boltba gyerek megy helyettem.
De ha Néki valami kéne,
A boltba én futnék el érte.

Fütyörészve a szép időben,
Esernyő nélkül az esőben,
A kocsiúton lenn szaladnék,
Magamra kabátot se kapnék.

De az autót frissen, fürgén,
Ha nem is töfföl, kikerülném.
Hisz ha valahogy elgázolna,
Hiába mentem én a boltba.

Megválogatnám a portékát,
Ahhoz mennék, ki olcsóbbért ád.
S mielőtt akármit elhoznék,
Hosszan, sokáig alkudoznék.

Aztán, hogy Néki odaadnám,
Jó kedvét meglátnám az arcán.
Szeme csillogna, megköszönné,
Mást nem is küldne boltba többé.

Az út a szeretetteljes szolgálat, az érzékek urának szolgálata (hrisíkésa-szévanam) ahogy a Nárada-pancsarátra verse is mondja.
Krsnadász Kavirádzs gószvámí a Csaitanja-csaritámrta mesél Rághava panditról. Rághava pandit arról volt nevezetes hogy messze földre is elment a legjobb, legédesebb kókuszdióért, akár a szokott árának a sokszorosát is hajlandó volt megadni a legeslegjobb áruért. S amikor egyszer megesett, hogy a templomszolga az ajtóban meghajolva belépett a templomba, s közben a kezével hozzáért az ajtótok felső részéhez, majd ugyanazzal a kézzel megérintette a felajánlandó kókuszt is, Rághava nyomban kihajíttatta a kókuszokat, mondván, hogy tisztátalanná váltak. Az ő számára a tökéletesség ilyen: a Mindenség Urának az abszolút legjobbat felajánlani.
József Attila világában nem ez a tökéletesség: alaposan megválogatja az árut, ár-érték arányban a legjobbat megtalálva, arra is hosszan alkudva – ő ezt látja a legtökéletesebbnek.

Visvanáth Csakravartí: Vers az álombéli kedvtelés nektárjáról

śrī-svapna-vilāsāmṛtāṣṭakam

priye svapne dṛṣṭā saridina-sutevātra pulinaṁ
yathā vṛndāraṇye naṭana-paṭavas tatra bahavaḥ |
mṛdaṅgādyaṁ vādyaṁ vividham iha kaścid dvijamaṇiḥ
sa vidyud-gaurāṅgaḥ kṣipati jagatīṁ prema-jaladhau ||1||

Kedvesem! Álmomban egy olyan folyót láttam, mint ez itt, a partján is pontosan ilyen föveny volt.
Rengetegen táncoltak, éppen úgy, mint Vrndá erdejében.
Mrdanga, és temérdek más hangszer muzsikája hallatszott, és láttam, amint a bráhmanák gyöngye,
ez a tündöklő, aranyfényű személy az egész világot a rajongó istenszeretet óceánjába dobta.

vidyut-gaurāṅgaḥ – tündöklő Gauránga, mondja a szöveg, ám mert Rádhá egy álombéli ismeretlen bráhmanáról beszél, nyilván nem a nevét említi.
Vrndávan a Jamuná, míg Navadvíp a Gangesz partján fekszik. Ám míg Vrndá erdejében Krsna az éjszaka közepén, titokban táncolt a hozzá legközelebb álló gópíkkal, addig a Rádhá álmában látott bráhmana körül napfényben, nyíltan táncolnak rengetegen.

kadācit kṛṣṇeti pralapati rudan karhicid asau
kva rādhe hā heti śvasiti patati projjhati dhṛtim |
naṭaty ullāsena kvacid api gaṇaiḥ svaiḥ praṇayibhis
tṛṇādi-brahmāntaṁ jagad atitarāṁ rodayati saḥ ||2||

Olykor sírva kiáltozott: Krsna! Máskor meg
így sóhajtozott: ó jaj, Rádhá, merre vagy? Hol a földre roskadt önuralmát vesztve,
hol pedig boldogan táncolt kedves társai körében.
Megríkatta ő az univerzum minden egyes lakóját – Brahmától az utolsó fűszálig.

tato buddhir bhrāntā mama samajani prekṣya kim aho
bhavet so’yaṁ kāntaḥ kim ayam aham evāsmi na paraḥ |
ahaṁ cet kva preyān mama sa kila cet kvāham iti me
bhramo bhūyo bhūyān abhavad atha nidrāṁ gatavatī ||3||

Látván ezt gondolataim megzavarodtak. Ó, vajon ki
lehet ő? talán a kedvesem? akkor vajon ki vagyok én?
És ha én vagyok, hol a kedvesem, ha pedig ő, akkor hol lehetek én?
Így kavarogtak a gondolataim, aztán ismét álomba merültem.

(Rádhá történetét hallván Krsna így szólt:)

priye dṛṣṭvā tās tāḥ kutukini mayā darśita-carī
rameśādyā mūrtīr na khalu bhavatī vismayam agāt |
kathaṁ vipro vismāpayitum aśakṛt tvāṁ tava kathaṁ
tathā bhrāntiṁ dhatte sa hi bhavati ko hanta kim idam ||4||

Kíváncsi szerelmem! Láttad mindazon formáimat,
Ramá urát s a többieket, kiket megmutattam már neked, és nem lepődtél meg egy cseppet sem!
Mégis, hogy lehet, hogy most csodálkozásra késztet ez a bráhmana,
s úgy elbizonytalanít, hogy kérdezel: Ó, vajon ki lehet?

Ramá ura, azaz Laksmí ura, Nárájan.

iti procya preṣṭhāṁ kṣaṇam atha parāmṛṣya ramaṇo
hasann ākūtajñaṁ vyanudad atha taṁ kaustubha-maṇim |
tathā dīptaṁ tene sapadi sa yathā dṛṣṭam iva tad
vilāsānāṁ lakṣmaṁ sthira-cara-gaṇaiḥ sarvam abhavat ||5||

Így szólt a szerelmes Krsna, majd egy pillanatra kedvesét megérintve,
mosolygó arccal kézbe vette a Kausztubha ékkövet, a kívánságok tudóját.
Az felizzott, majd éppen úgy, ahogy (azt Rádhá) látta
megmutatta (az álombéli) kedvteléseket, minden apró részletével együtt.

kedvesét megérintve: a parāmṛś gyök kétféle jelentése miatt a vers első pádája fordítható így is: kedvesén tűnődve.
kézbe vette: az eredetiben: megütötte; minden apró részletével együtt: az eredetiben: az álló és mozgó kísérőkkel együtt.

vibhāvyātha proce priyatama mayā jñātam akhilaṁ
tavākūtaṁ yat tvaṁ smitam atanuthās tat tvam asi saḥ |
sphuṭaṁ yan nāvādīr yad abhimatir atrāpy aham iti
sphurantī me tasmād aham api sa evety anumime ||6||

(Rádhá) így szólt: Szerelmem, most már mindent megértettem!
A kívánságod, ami mosolyt csalt a szádra, s hogy te ő vagy!
Nyilvánvaló a vágyad is, mit nem mondtál el, hogy benne legyek én is!
A fénye lesz az enyém, így én is ő leszek – ez a következtésem.

yad apy asmākīnaṁ rati-padam idaṁ kaustubha-maṇiṁ
pradīpyātraivādīdṛśad akhila-jīvān api bhavān |
sva-śaktyāvirbhūya svam akhila-vilāsaṁ pratijanaṁ
nigadya premābdhau punar api tad ādhāsyasi jagat ||7||

Noha szerelmünk hajléka itt van, a Kausztubha ékkő
fényében minden lényt megmutattál nekem amott.
Saját energiáid révén megjelenve minden egyes embert megszólítva mutatod meg önnön kedvteléseid teljességét,
s ezzel újfent a rajongó szeretet óceánjába veted majd a világot.

Bár a szerelmünk hajléka itt van Vrndávanban, megmutattad nekem álmom valóságát, ahogy aranyfényű bráhmanaként ott (Navadvípban) mindenkit megtáncoltatsz, és megríkatsz mindenkit – a fűszáltól Brahmáig –, akik éppoly szerelmes vonzalommal fordulnak feléd, mint én.

yad uktaṁ gargeṇa vraja-pati-samakṣaṁ śruti-vidā
bhavet pīto varṇaḥ kvacid api tavaitan na hi mṛṣā |
ataḥ svapnaḥ satyo mama ca na tadā bhrāntir abhavat
tvam evāsau sākṣād iha yad anubhūto’si tad ṛtam ||8||

Amit a véda-tudó Garga mondott, Vradzsa ura előtt,
a sárga színben való megjelenésedről, cseppet sem volt tévedés.
És ezért volt az álmom is igaz, nem holmi üres képzelgés!
Ő te magad vagy, ez a helyes megértés!

Rádhá Gargára tett utalásával kapcsolatban a Bhágavata-puránában az alábbi olvasható: Balarám és Krsna névadó ünnepén Garga többek közt ezt mondja Krsnáról:

āsan varṇās trayo hy asya gṛhṇato 'nuyugaṁ tanūḥ |
śuklo raktas tathā pīta idānīṁ kṛṣṇatāṁ gataḥ ||

E fiú három színt vett már magára a világkorszakok szerint,
fehér, vörös, és sárga, most pedig feketéssé lett. (Bhág. 10.8.13.)

pibed yasya svapnāmṛtam idam aho citta-madhupaḥ
sa sandeha-svapnāt tvaritam iha jāgarti sumatiḥ |
avāptaś caitanyaṁ praṇaya-jaladhau khelati yato
bhṛśaṁ dhatte tasminn atula-karuṇāṁ kuñja-nṛpatiḥ ||9||

Kinek értelme méhecskéje ezt az álom-nektárt kortyolgatja,
az a bölcs hamar felébred a kételyek álmából,
és Csaitanját elérve a szerelem óceánjában játszadozik majd,
ahol megkapja az erdei ligetek királyának páratlan kegyét.

A versmérték: śikhariṇī (koronás).