májáváda

Vaisnava körökben az advaita tant gyakran májáváda (azaz illúzió-tan), a gyakorlót májávádí néven említik. A megnevezés erősen pejoratív, a tan bírálói bélyegzik meg így ellenlábasaikat. Nem új megnevezésről van szó, Bhászkara, a bhédábhéda filozófiai iskola kiválósága, Sankara kortársa és első bírálója is említi – talán elsőként –, illetve a Padma-puránában is fellelhető a kifejezés.

Mi a bírálat alapja? Az advaita tan egy fontos tételét ekképpen foglalja össze Sankara:

brahma satyaṁ jagan-mithyā jīvo brahmaiva nāparaḥ |
anena vedyaṁ sacchāstramiti vedānta-ḍiṇḍimaḥ ||20||

„A Brahman valóság, a világ valótlan, az élőlény Brahman, nem más.
Így értendő a szent tan – dübögi a védánta dobja.” (Sankara: Brahma-gjánávalí-málá, 20.)

Ha mármost a világ valótlan, miképpen értsük, hogy mégiscsak látunk magunk körül elkülönült dolgokat, sőt, magunkat is elkülönült entitásnak érzékeljük másoktól, a világtól?
Csupán egyetlen a létező, s ez minden más oka (ekameva sad aneka-kāraṇaṁ, Vivéka-csúdámani 260.) – véli Sankara – így minden más ennek az egynek az illuzórikus látszat-képe. A brahman tulajdonságok nélküli (nirguṇa), a tapasztalható világ pedig a tudatlanság (avidyā) miatt látszik olyannak, amilyen. Sőt, a személyes Isten (saguṇa brahman) is csak az illúzió miatt látszik tulajdonságokkal rendelkezőnek. S ez az a pont – Isten az illúzió alávetettje volna –, ami végképp elfogadhatatlan az Isten felé szeretettel közeledő dvaita iskolák követői számára – innen az éles kritika.

E fogalmakat Csaitanja ekképpen értelmezi: az illúzió az, amikor a nem evilághoz tartozó létező, az élőlény a testtel azonosítja önmagát. A világ is létező… ám átmeneti létező. Igaz, a védák ellentmondásosan szólnak a Legfelsőbbről… éppen azért, mert semmilyen ember alkotta keretbe, kategóriába nem fér bele. Például a Svétásvatara-upanisadban: „mintha érzékek árnyalnák, még sincsenek érzékei” (3.17.), „nincs keze sem lába, mégis ő a leggyorsabb, s elfogadó, szem nélkül lát, fül nélkül hall…” (3.19.), „kisebb a legkisebbnél, ám nagyobb a leghatalmasabbnál…” (3.20.) Ezek kétségtelenül személyes tulajdonságok, s megfosztani Istent e testi – ám nem anyagi – vonásoktól téves nézet.

A hangulat érzékeltetésére álljon itt egy rövid történet a Csaitanja-csaritámrtából. Egy bengáli bhakta öccse hazatért bátyja házába, aki meghívta Szvarúp Dámódart, hogy hallgassa meg testvére védánta-magyarázatait.

Szvarúp Dámódar így szólt: „Mégis, a májáváda magyarázatot hallgatva
csupán a »gondolat, brahman, illúzió, hamis« szavakat hallani.
Az élőlényt a tudatlanság formálja, sőt Isten is tudatlanság –
e tan hallgatása összetöri a bhakta szívét, s véget vet életének!” (Cscs. 3.2.98-99.)

Akad helyzet, melyben az érzelmi felindultság folytán nem meglepő az ilyen erőteljes szóhasználat, ám tárgyilagos álláspont kifejtésében, esetleg vitában mégsem javasolnám – jobb olyan megnevezéssel élni, mellyel a tan követői megnevezik magukat.

Mi a baj a májáváda kifejezéssel? – vethető fel a kérdés –, hiszen a Padma-purána is így hivatkozik Sankara tanítására! A felvetés helytálló, a Padma-purána Uttara-khandájában, a Tudatlanság minőségében lévő tanok felsorolása (tāmasa-śāstra-kathanam) című fejezetben Siva beszél erről Párvatínak. Ám a magam részéről nem jó szívvel hivatkozom e szövegre… találkoztam olyan véleménnyel is, mely utólagos betoldásnak tartja – részben szájbarágósan didaktikus stílusa, részben túlságosan egyszerű nyelvezete miatt. S valóban, sem hangulatában, sem a megfogalmazás finomságában nem mondható a szöveg szépnek. De ne én mondjak véleményt, a szöveg beszéljen magáért. Az advaita tanításról szóló rész a 7-11. versekben olvasható:

Padma-purána, 6.236. fejezet

pārvaty uvāca
tāmasāni ca śāstrāṇi samācakṣva mamānagha |
samproktāni ca tair viprair bhagavad-bhakti-varjitaiḥ |
teṣāṁ nāmānikramaśaḥ samācakṣva sureśvara ||1||

Párvatí szólt:
Ó, Bűntelen, mondd el nékem a tudatlan tanokat,
melyeket az Úr iránti szeretetet (bhagavad-bhakti) híján lévő bráhmanák fejtettek ki.
Istenek ura, mondd el nékem sorban neveiket!

rudra uvāca
śṛṇu devi pravakṣyāmi tāmasāni yathā kramam ||2||

Rudra szólt:
Halld, úrnőm, ahogy eléd tárom a tudatlanokat, sorban, egymás után.

teṣāṁ smaraṇa-mātreṇa mohaḥ syāj jñāninām api |
prathamaṁ hi mayaivoktaṁ śaivaṁ pāśupatādikam ||3||
mac-chaktyā veśitair vipraiḥ proktāni ca tataḥ śṛṇu |
kaṇādena tu samproktaṁ śāstraṁ vaiśeṣikaṁ mahat ||4||
gautamena tathā nyāyaṁ sāṅkhyaṁ tu kapilena vai |
dhiṣaṇena tathā proktaṁ cārvāka-mati-garhitam ||5||

Csupán rájuk emlékezve még a bölcsek is illúzióba esnek.
Elsőként az magam hirdette saiva (irányzatokat), a pásupatát és a társait (említem),
s halld a hatalmammal felruházott bráhmanak által tanítottak többit is:
Kanáda a nagy vaisésika tant fejtette ki,
Gautama a njáját, Kapila a szánkhját.
Dhisana pedig a mélyen megvetett csárváka (tant) tanította.

Dhisanát Brhaszpatival azonosítják. A csárváka tan a védát elutasító ateista irányzat.

daityānāṁ nāśanārthāya viṣṇunā buddha-rūpiṇā |
bauddha-śāstram asat-proktaṁ nagna-nīla-paṭādikam ||6||

A démonok elpusztítása végett Visnu, Buddha alakjában pedig
a hamis buddhista tant, a ruhátlan, s kékruhást.

māyāvādam asac-chāstraṁ pracchannaṁ bauddham ucyate |
mayaiva kathitaṁ devi kalau brāhmaṇa-rūpiṇā ||7||
apārthaṁ śruti-vākyānāṁ darśayan loka-garhitam |
svakarma-rūpaṁ tyājyatvam atraiva pratipādyate ||8||
sarva-karma-paribhraṣṭair vaidharmatvaṁ tad ucyate |
pareśa-jīva-pāraikyaṁ mayā tu pratipādyate ||9||
brahmaṇo’sya svayaṁ rūpaṁ nirguṇaṁ vakṣyate mayā |
sarvasya jagato'py atra mohanārthaṁ kalau yuge ||10||
vedārthavan mahā-śāstraṁ māyayā yad avaidikam |
mayaiva kalpitaṁ devi jagatāṁ nāśa-kāraṇāt ||11||

Az illúzió-tant, e hamis tanítást, a burkolt buddhizmust
én fejtettem ki a kali-korban, egy bráhmana képében.
A kinyilatkoztatás szavát értéktelennek mutatja, (ezért) megveti a világ.
Az ember csupán saját kötelességének feladatását éri általa.
Dharmát nélkülözőnek (/eretneknek) tartják, mert minden rítust mellőz.
Az úr és az élőlény teljes azonosságát tanítom,
s e Brahman végső alakját tulajdonságok nélkülinek mutatom be,
hogy a kali-korban megtévesszem az egész világot.
Az illúzió által a védák értelméhez hasonló nagy tant, ami ugyanakkor mégsem védai –
ezt alkottam, ó, úrnőm, a világ elpusztítása kedvéért.

mad-ājñayā jaimininā pūrvaṁ vedam apārthakam |
nirīśvareṇa vādena kṛtaṁ śāstraṁ mahattaram ||12||

Akaratom követve Dzsaimini a semmitmondó púrva mímánszát
alkotta meg, az istentelen tant hirdető terjedelmes elméletet.

śāstrāṇi caiva girije tāmasāni nibodha me |
purāṇāni ca vakṣyāmi tāmasāni yathā kramāt ||13||

Ó, Giridzsá, a tudatlan tanokat magyaráztam el,
most pedig a puránákat, a tudatlan (minőségéhez tartozókat, s a többit), sorban, egymás után.

brāhmaṁ pādmaṁ vaiṣṇavaṁ ca śaivaṁ bhāgavataṁ tathā |
tathaiva nāradīyaṁ tu mārkaṇḍeyaṁ tu saptamam ||14||
āgneyam aṣṭamaṁ proktaṁ bhaviṣyaṁ navamaṁ tathā |
daśamaṁ brahma-vaivartaṁ liṅgam ekādaśaṁ smṛtam ||15||
dvādaśaṁ ca varāhaṁ ca vāmanaṁ ca trayodaśam |
kaurmaṁ caturdaśaṁ proktaṁ mātsyaṁ pañcadaśaṁ smṛtam ||16||
ṣoḍaśaṁ gāruḍaṁ proktaṁ skandaṁ saptadaśaṁ smṛtam |
aṣṭādaśaṁ tu brahmāṇḍaṁ purāṇāni yathā kramam ||17||

Brahmá, Padma, Visnu, Siva, Bhágavata,
aztán a Náradíja, hetedikként a Márkandéja,
az Agni a nyolcadik, Bhavisja a kilencedik,
Brahma-vaivarta és Linga a tizedik és tizenegyedik,
Varája és Vámana a tizenkettedik és tizenharmadik,
Kúrma és Matszja a tizennegyedik és tizenötödik,
Garuda a tizenhatodik, Szkanda a tizenhetedik,
míg a Brahmánda-purána a tizennyolcadik.

mātsyaṁ kaurmaṁ tathā laiṅgaṁ śaivaṁ skāndantathaiva ca |
āgneyaṁ ca ṣaḍ etāni tāmasāni nibodha me ||18||
vaiṣṇavaṁ nāradīyaṁ ca tathā bhāgavataṁ śubham |
gāruḍaṁ ca tathā pādmaṁ vārāhaṁ śubha-darśane ||19||
sāttvikāni purāṇāni vijñeyāni śubhāni vai |
brahmāṇḍa-brahma-vaivartaṁ mārkaṇḍeyaṁ tathaiva ca ||20||
bhaviṣyaṁ vāmanaṁ brāhmaṁ rājasāni nibodha me |

A Matszja, Kúrma, Linga, Siva, Szkanda,
és Agni – tudd meg, e hat a tudatlanság (minőségéhez tartozik).
Visnu, Náradíja, az áldásos Bhágavata,
Garuda, Padma, Varáha – áldásos tekintetű hitvesem –,
ezeket a jóság (minőségével rendelkező) puránákként tekintik.
A Brahmánda, Brahma-vaivarta, Márkandéja,
Bhavisja, Vámana és Brahmá (puránákat) a szenvedély (minőségéhez tartozóként) ismerd.

sāttvikā mokṣa-dāḥ proktā rājasāḥ sarvadāśubhāḥ ||21||
tathaiva tāmasā devi niraya-prāpti-hetavaḥ |

A jóság (minőségéhez tartozók) üdvösséget hoznak, a szenvedély (minőségéhez tartozók) is mindig áldásosak,
míg a tudatlanság minőségéhez tartozók a pokolra juttatnak.

tathaiva smṛtayaḥ proktā ṛṣibhis triguṇānvitāḥ ||22||
sāttvikā rājasāś caiva tāmasā śubha-darśane |
vāsiṣṭhaṁ caiva hārītaṁ vyāsaṁ pārāśaraṁ tathā ||23||
bhāradvājaṁ kāśyapaṁ ca sāttvikā muktidāḥ śubhāḥ |
yājñavalkyaṁ tathātreyaṁ taittiraṁ dākṣam eva ca ||24||
kātyāyanaṁ vaiṣṇavaṁ ca rājasāṁ svargadāḥ śubhāḥ |
gautamaṁ bārhaspatyaṁ ca sāṁvartaṁ ca yamaṁ smṛtam ||25||
sākhyaṁ cauśanasaṁ ceti tāmasā niraya-pradāḥ |

Éppen így hirdetik a bölcsek a három kötőerő fölé emelkedett szent hagyomány törvénykönyveit (szmrtit),
jóság, szenvedély, és tudatlanság (minőségéhez tartozóként), áldásos tekintetű hitvesem.
Vaszistha, Harita, Vjásza, Parásara,
Bharadvádzsa, Kasjapa a jóság (minőségében lévő), üdvhozó és áldásos.
Jágjavalkja, Atri, Tittiri, Daksa,
Kátjájana és Visnu a szenvedély (minőségében lévő), mennybevezető és áldásos.
Gautama, Brhaszpati, Számvarta, Jama,
Szákhja és Usanasz a tudatlanság (minőségében van), s a pokolba visznek.

kim atra bahunoktena purāṇeṣu smṛtiṣv api ||26||
tāmasā narakāyaiva varjayet tān vicakṣaṇaḥ |
etat te sarvam ākhyātaṁ prasaṅgāc-chubha-darśanam |
śeṣāṁ ca prabhavāvasthāṁ harer vakṣyāmite śṛṇu ||27||

Mire e sok beszéd a puránákról és törvénykönyvekről?
A tudatlanság (minőségében lévők) a pokolba visznek, a körültekintő ember mellőzi őket.
Mindent elmondtam neked, s alkalmas időben az áldásos filozófiákról is beszélek majd.
Végezetül Hari nagyszerű megjelenéseiről szólok, halld hát!

(az illusztráció forrása)

válogatott szubhásiták 1.

A subhāṣita, azaz szép beszéd (su-bhāṣita) rövid versbe foglalt bölcsesség – gyakran jótanács, intés, máskor fanyar elmélkedés a világ visszásságairól. Íme, egy kis csokor szubhásita:

elégedettség

lubdham-artha-pradānena ślāghyam añjali-karmaṇā |
mūrkhaṁ chandānuvṛttyā ca yāthātathyena paṇḍitam ||

A kapzsit pénz-adománnyal, a büszkét összetett kézzel tisztelve,
a bolondot szeszélyébe való beleegyezéssel, a tudós bölcset pedig tényközléssel (tegyük elégedetté).

(Garuda-purána 1.109.10.)

büszke: a ślāghya jelenthet magasztalandót (azaz dicséretre méltót), de büszkét is, aki elvárja az ünneplést. A felsorolásba a kapzsi és a bolond mellé a büszke illik.
tényközlés: a szanszkrt szövegben yāthātathyena – ahogyvanúggyal. A tudós bölcs (pandit) a tényeket tiszteli, őt a valóság szabatos közlése teszi elégedetté.

üres kézzel

agnihotraṁ gṛhaṁ kṣetraṁ garbhiṇīṁ vṛddhabālakau |
riktahastena nopeyād rājānaṁ devatāṁ gurum ||

Az áldozati tüzet, a házat, a mezőt, a várandós asszonyt, az öregembert, a gyermeket,
a királyt, az istenséget és a mesterét soha ne keresse fel az ember üres kézzel.

a nagylelkűek családja

ayaṁ nijaḥ paro veti gaṇanā laghucetasām |
udāracaritānāṁ tu vasudhaiva kuṭuṁbakam ||

„Az enyém ez, vagy másé” – csak a szűklátókörűek vélekednek így,
ám a nagylelkűeknek az egész Föld a családja.

A szanszkrt nyelvben sok szó létezik a Föld megnevezésére… a vasu-dhā a méhében kincseket rejtő, gazdagságot hozó Földre utal.

a rossz tanácsadó

ekaṁ viṣarasaṁ hanti śastreṇaikaśca vadhyate |
sarāṣṭraṁ saprajaṁ hanti rājanaṁ mantra-viplavaḥ ||

A mérgezett ital egy embert öl meg, ahogy a fegyver is egy ember halálát okozza,
ám az egész királyságot, annak népét, s magát a királyt is elpusztítja a rossz tanácsadó.

Rossz tanácsadó: A szövegben mantra-viplavaḥ. A mantra szó elsősorban védahimnuszt, szent fohászt jelent, ám a kormányzást, a király belső köréhez tartozó tanácsadókat is. A viplava jelentése káosz, kibékíthetetlen ellentét, illetve bűn, züllöttség. Jelenthet tehát viszályt, káoszt a király tanácsosai között, de züllött, gonosz tanácsadót is.

„barátok”

adṛṣṭa-pūrvā bahavaḥ sahāyā
sarve pada-sthasya bhavanti vaśyāḥ |
arthād-vihīnasya pada-cyutasya
bhavanti kāle svajano'pi śatruḥ ||

Soha nem látott barátok sokasága keres fel,
míg tekintélyes vagy, s szolgák vesznek körül,
ám ha elveszted vagyonod s hivatalod,
még a családtagjaid is ellenségeiddé lesznek.

a ruha teszi az embert?

kiṁ vāsasā tatra vicāraṇīyaṁ
vāsaḥ pradhānaṁ khalu yogyatāya|
pītāmbaraṁ vīkśya dadau sva kanyāṁ
digambaraṁ vīkśya viṣaṁ samudraḥ ||

Mire a ruha? fontoljuk meg jól,
az öltözék fontos jele a rátermettségnek.
A sárgaruhást látván saját leányát adta,
míg az égruhájúnak csupán mérget adott az Óceán.

A vers keserűen irónikus... hiszen a példa jelzi: Visnu és Siva mindketten felettébb kiválóak, egyikük sincs híján a rátermettségnek. Ám a világ mégis az öltözék alapján ítél, miként a Tejóceán köpülésekor a tigrisbőrbe burkolt, szinte meztelen Sivának a méreg jutott, míg az elegáns Visnu Laksmít kapta meg.

További szubhásiták a slókamálán.

nőkről

A bhakti-jóga iránt érdeklődő emberek közt forgolódva olykor kényelmetlenül érzem magam, mikor a nőkről beszélnek. E cikk célja néhány gyakran hallott gondolatot kissé körbejárni.
Sok minden keveredik ezekben a gondolatokban. Élettan, hagyomány, szokásrend… nem egyszerű feladat a tisztánlátás. Ott a hagyomány, ami más életet tart ideálisnak a férfiak és mást a nők számára. Itt a bennünket körülvevő világ, amiben néha eltúlzottan is egyformának tekintik a nemeket (szemléletes példa a traktoroslány). A téma tengeréből most csupán egy cseppecskét vizsgálnék meg alaposabban.
A patriarchális hagyományból fakadóan sokáig és sokan a nőket alacsonyabbrendűnek tekintették. Ez a gondolat a vallásgyakorlatba is mélyen beágyazódott… és szerte a világon a kinyilatkoztatás köntöse mögé bújva ma is hat. Mennyire általánosan? csupán a hangulat felidézésének kedvéért néhány idevágó gondolat a kereszténység világából:

„A nő hiányos és satnya, mert a férfi magvában lévő aktív erő hajlamos tökéletes hímnemű utódot létrehozni, míg a nő az aktív erőbe került hibából születik.” (Aquinói Tamás)

„A férfiaknak széles a válluk és keskeny a szájuk, ezért intelligensek. A nőknek ezzel szemben keskeny a válluk és széles a szájuk. A nők teremtettségi vonásai mutatják, hogy otthon kell maradniuk, mert széles a csípőjük és tomporuk, amin ülhetnek, hogy őrizzék a házat.” (Luther Márton)

„Nem helyes, ha a férfiak leülnek, hogy hallgassanak egy nőt… Még akkor is csekély hatásúak a nők szavai, ha csodálatra méltó vagy akár jámbor dolgokat mond, hiszen nő szájából származnak.” (Origenész)

És olykor egymásnak ellentmondónak tűnik a keresztény álláspont is: „Mint a szentek minden egyházában, az asszonyok hallgassanak összejöveteleiteken. Nincs megengedve, hogy beszéljenek, nekik engedelmeskedniük kell, ahogy a törvény is mondja. Ha tudni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüktől, mert az asszonynak nem illik az Egyházban beszélnie.” (1Kor 14.34-35.) – írja Pál, míg másutt: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Galata 3.28.)

Ám nem a kereszténységről szeretnék beszélni… hanem a Csaitanja-követő vaisnavák közt hallott néhány érvről. Vizsgáljuk meg őket kicsit mélyebben… hátha másról szólnak, mint első pillantásra látszik.

„ne bízz a nőkben és a politikusokban”

A gyakran visszatérő megállapítással Sríla Prabhupád kommentárjaiban is találkozunk, egy példa: „Csánakja Pandit azt tanácsolta: viśvāso naiva kartavyaḥ strīṣu rāja-kuleṣu ca. „Sose bízz nőkben vagy politikusokban!” Mindenki feltételekhez kötött és elesett, amíg nem emelkedik a lelki tudat szintjére, különösen a nők, akik kevésbé intelligensek, mint a férfiak. A nőket a súdrákhoz és a vaisjákhoz hasonlítják (striyo vaiśyās tathā śūdrāḥ). A lelki szinten azonban, amikor valaki felemelkedik a Krsna-tudat síkjára, lehet akár férfi, akár nő, súdra vagy bárki más, mindenki egyenlő.” (Bhág. 9.14.36. kommentárja)

Az idézett Csánakja-vers a Níti-darpana (Az erény tükre) 1.15. strófája, így hangzik:

unmattānāṁ bhujagānāṁ śṛṅgiṇāṁ śastra-pāṇinām |
viśvāso naiva kartavyaḥ strīṣu rāja-kuleṣu ca ||

Részegben, kígyóban, szarvval rendelkező állatban, felfegyverzett emberben
nőkben és az udvartartásban ne bízzék (az ember).

A szöveg más változata a folyót és a karommal rendelkező állatokat tartja még megbízhatatlannak. A részeg ember éppúgy kiszámíthatatlan, mint a veszélyes vadak, a felfegyverzett ember készen áll mások elpusztítására. S aki hatalommal bír, azt megkörnyékezik: nők a másik nem iránti vonzalmán keresztül, az udvartartás, a család (a kula szó családot, nemzetséget jelent elsődlegesen), a miniszterek pedig gyakran a saját érdekükben lobbiznak – s nem a közjót, vagy egyszerűen csak az ország, az uralkodó érdekét szolgálják. Ha hatalmad van, akkor könnyen megeshet, hogy a hatalmad a vonzó, és nem te… Csánakja itt inkább erről szól, mint a nők megbízhatatlanságáról.
Ugyanakkor: valóban, Csánakja versei közt számos nőket bíráló verset találunk… ahogy a férfiak gyengeségéről, vagy rossz tulajdonságairól is.

„a nők kevésbé okosak”

A fent idézett kommentár is megemlíti, hogy a nők kevésbé intelligensek, mint a férfiak, ám van, ahol – úgy tűnik –, a sásztra állítja ezt. A Bhágavata-purána 1.4. fejezetében a mű keletkezéséről olvashatunk. Vjásza összeállította a Védákat, s külön a Mahábháratát. Az 1.4.25. versből, kiknek kedvéért, kinek áldására írta a Mahábháratát:

strī-śūdra-dvija-bandhūnāṁ trayī na śruti-gocarāḥ


A nők, a súdrák, a kétszerszületettek barátai, a három (védához) nem folyamodók…

A vers nem az intelligenciáról szól, hanem egyszerűen más életfeladatról. A hagyomány szerint a védahimnuszok recitálása a bráhmana, ksatrija és a vaisja férfiak feladata… elsősorban a bráhmanáké. Az ő képzésük foglalta magában a véda-tanulmányokat. Számukra nem lehetőség, nem jog, hanem kötelesség a véda recitálása. A nők és a súdrák nem részesültek ilyen természetű képzésben... egyszerűen más volt a társadalomban betöltött szerepük. A nők a mai normáinkhoz képest korán férjhez mentek, és a mai normáinkhoz képest sokkal több gyerek felnevelésével törődtek… és ez más életet követelt. A vers a szemléletes śruti-gocara szót használja… a go-cara szó szerint tehén-járásnyit jelent, ameddig a jószág elballag a legelőn. Átvitt értelemben valaki/valami hatókörét… a nők, s súdrák és a kétszerszületettek barátai nincsenek a három véda hatókörében. Kik ezek a barátok? Srídhar szvámí kommentárja szerint: dvija-bandhavas traivarṇikeṣv adhamāḥ, azaz a három varna tagjai közül az alantasok – akiknek bár kötelességük volna, mégsem zengik a védahimnuszokat.
Összefoglalva: mindegy miért, tanulmányaik, képességeik, vagy éppen hiányosságaik miatt nem zengik a védát – könyörületesen, az ő javukra gondolva mondja tollba Vjásza Mahábháratát.

De hát Sríla Prabhupád is megerősíti számos helyen a kommentárjában, hogy a nők kevésbé intelligensek – hangzik az ellenvetés. Tisztelettel... ám nem értek egyet ezzel a gondolattal. Igen, más felépítés, az agyféltekék, nem ugyanolyan a férfi és a nő… s erről lehet józanul beszélgetni. Ám nem tartom helyes következtetésnek, hogy attól lesz valaki okosabb, mert más kromoszómakészlettel született e testbe.
Sríla Prabhupád ifjúkorában a 20. század elejének tudományos szemlélete szerint tanult nyugati szellemiségű iskoláiban. S akkoriban valóban azt gondolták, hogy az okosság az agytérfogat függvénye, s mert a nők agyának térfogata kisebb, ezért eleve kevésbé okosak… az idézett kommentárokban is ez a szemlélet tükröződik. Ám ezt a nézetet ma az élettan tudósai cáfolják, s rámutatnak: a barázdáltság mértéke sokkal fontosabb mutató.

A nők nem kevésbé okosak az óind tradíció szerint... csak éppen más a feladatuk. És e kötelességük állhatatos végzése bölcsességgel áldja meg őket – olvashatjuk a Mahábháratában. Ott a történet, a könnyen haragra gyúló bráhmanáról, és a neki alamizsnát adó asszonyról. Vagy Szávitríről, aki a halál urát győzte le, hogy visszahozza az életbe férjét. S ha tudós asszonyokra gondolunk, a Brhadáranjaka-upanisad juthat eszünkbe, s ott a történet a vitáról Dzsanaka király udvarában. A jelenlevő bráhmanák körében Gárgí, Vacsaknu leánya is vitázott Jágjavalkjával (Brh. 3.6.)
Szintén a Brhadáranjaka-upanisadból ismerjük, Jágjavalkja miként vonult vissza a családos élettől. Két felesége volt, Kátjájaní, és Maitréjí.

„Maitréji – szólt egyszer Jágjavalkja – bizony elhagyom ezt a (családos) állapotot. Hadd osszam szét mindenemet közted s Kátjájaní között!
Szólt Maitréjí:
– Kedves uram, mondd meg nékem, ha enyém volna kerek e világ minden kincsével együtt, vajon halhatatlan volnék, avagy sem?
– Nem – felelte Jágjavalkja –, hanem úgy élnél, mint a gazdagok. Ám a vagyon nem nyújthat halhatatlanságot.
Szólt Maitréjí:
– Mit kezdjek olyasmivel, ami nem tesz halhatatlanná? Uram, inkább azt mondd el nekem, amit tudsz (a halhatatlansághoz vezető útról)!” (Brh. 2.4.1-3.)

Végezetül hadd idézzek fel egy történetet a Mahábháratából. Bhísma meséli el egy Csirakárí nevű bráhmana sorsát, aki apja parancsa és anyja oltalmazásának kötelessége közt őrlődik. Számbaveszi az érveket, s így gondolkodik édesanyjáról: „ő az oltalom, a gyógyír minden bajban. Egészséges vagy nem, sovány vagy nem, az anya mindig védi a fiát. Az elrendelés szerint a fiúnak nincs más védelmezője. A fiú akkor öregszik meg, akkor sújtja a bánat, akkor tűnik a szemében üresnek a világ, amikor elveszti az anyját. Nincs még egy olyan menedék, mint az anya. Nincs olyan védelem, mint az anya. Senki sem olyan kedves, mint az anya. Ő a fiú fenntartója (dhátri), mivel a méhében hordozta. Dzsanani, mert a születésének fő oka. Ambá, mert fölnevelte. Viraszu, mert bátor gyermeket szült. Szurá, mert etette és törődött vele.”

Így tekint a óind tradíció a nőre: elsősorban anyaként.

A fenti posztot egy örvendetes hír is inspirálta: a nyugati vaisnavizmus legnépesebb közösségében immáron nő is szolgálhat diksá-guruként.

(az illusztráció forrása)

gondolatok az engedelmességről

Gondolkodók – olykor jelentősen eltérő – meglátásai az engedelmességről. Talán kommentárt sem igényel. Engedelmesség? és/vagy szeretet és tisztaság? Ha engedelmesség, akkor kinek? az elöljárónak? a hatalomnak? az isteni harmóniának? Engedelmességre késztetés, vagy példamutatás és szeretet?

A feltétel nélküli szent engedelmesség

Az elöljárónak nem azért kell szót fogadni, mert okossággal, jósággal vagy bármely más isteni ajándékkal van felékesítve és felruházva, hanem egyedül azért, mert Istent képviseli.
(Loyolai Szt. Ignác)

Nem szabad tekintettel lennünk arra, hogy az elöljáró kiváló, középszerű vagy teljesen jelentéktelen ember-e, mert ez a megkülönböztetés elveszi az engedelmesség erejét.
(Loyolai Szt. Ignác)

Az okosság nem az engedelmeskedőnek, hanem a parancsolónak a dolga.
(Loyolai Szt. Ignác)

Ha nehezen találjátok meg a döntést, forduljatok az engedelmességhez. Ezáltal pótoljátok azt, ami még a bizonyossághoz hiányzik.
(Loyolai Szt. Ignác)

A leghitványabb rabszolgák közé kell számítani azokat, akik csak kényszeredetten és ellenkezéssel hajtják végre az elöljárók parancsait.
(Loyolai Szt. Ignác)

…az engedelmesség bizonyos értelemben megszünteti ugyan a szabadságot, de nem teszi az embert mindjárt rabszolgává. Ezzé a cselekvés indítéka teszi. Ha a cselekvés célja nem magának a cselekvőnek, hanem a parancsolónak haszna, akkor a cselekvő rabszolga, s önmagának haszon nélkül való.
(Baruch Spinoza)

Sziluanosz atyáról beszélik, hogy a Szkétiszben volt egy tanítványa, név szerint Márk. Kitűnt engedelmességével, és szépen tudott írni. Az idős atya engedelmessége miatt szerette őt. Azonban még tizenegy további tanítványa volt, és ezek aggódtak, mert azt jobban szerette náluk. Amikor meghallották ezt az atyák, elszomorodtak. Egy nap eljöttek hozzá, és szemrehányást tettek neki. Erre kivitte őket magával, és mindegyik cellába bekopogtatott: „Ilyen és ilyen testvér, gyere, szükségem van rád!” De senki sem követte őt azonnal. Erre Márk cellájához ment, bekopogott, és azt mondta: „Márk!” Az amint meghallotta az idős atya hangját, ki is ugrott. El is küldte őt egy szolgálatra.
Aztán azt mondta az idős atyáknak: „Hol van a többi testvér, atyák?” Bement a cellába, és kezébe vette Márk írófüzetét. Akkor látta, hogy épp egy O-t akar leírni, de amikor meghallotta az idős atya hangját, nem csavarintotta meg az írónádat, hogy befejezze. Akkor az idős atyák azt mondták: „Valóban, akit te szeretsz, atya, azt szeretjük mi is, és Isten is szereti őt.”
(az 5. században, az egyiptomi sivatagban élt szerzetes atyák történeteiből)

Az engedelmes tanítvány

A gurunak engedelmeskedni jobb, mint tisztelni őt. Az engedelmesség értékes erény, mert ha megpróbálod fejleszteni, akkor az egót, ezt a ravasz ellenséget a megvilágosodáshoz vezetőúton, gyökerestül ki tudod tépni. Csak az a tanítvány tud parancsolni alacsonyabb énjének, aki engedelmeskedik gurujának. Az engedelmesség legyen nagyon gyakorlatias, teljes szívből történő és erősen kitartó. Az igazi engedelmesség nem késlekedik, és nem kérdez. Egy álszent tanítvány félelemből engedelmeskedik a gurujának. Az igazi tanítvány tiszta szeretetből, a szeretet kedvéért engedelmeskedik a gurujának.
(Szvámí Sivánanda Szaraszvatí)

...Az élet normális dolgait illetően neked megvannak a magad tapasztalatai, nekem az enyémek, de a guru-tanítvány kapcsolat mindig spirituális, még akkor is, ha haszon vagy pénz is közrejátszik. Ezért, bárhová mész, ennek a tudatosságnak jelen kell lennie. Nem számít, ha elkövetsz bizonyos hibákat a saját területeden, azért mert én azt mondtam, ezt vagy azt csináld. Mindazonáltal én mondtam neked, hogy tégy úgy. Ha a konyhában vagy, és én azt mondom neked, hogy hagyd elöl a lisztet, és tíz zacskó liszted tönkremegy, nem számít. Ha azt mondom, hagyd elöl a lisztet, annak ellenére, hogy esik; csak hagyd elöl. Ez anyagi veszteség, de spirituális haszon, mert engedelmeskedtél a gurunak. Mindig emlékezz erre, és fejlődésed gyors lesz....
(Szvámí Sivánanda Szaraszvatí)

Nincs hatásosabb eszköz arra, hogy engedelmességre bírjunk másokat, mint ha elhitetjük velük, hogy okosabbak vagyunk náluk…
(Ludwig von Beethoven naplójából, 1815.)

A szádhuk, a szentírás és a mester szavát eggyé téve szívemben
folyvást a rajongó szeretet árjában lubickolok.
(Naróttam dász Thákur: Srí préma-bhakti-csandriká, 1.)

Az engedelmesség kiterjesztése

Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte. Ezért aki a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene. Az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet.
(Pál: Rómaiaknak írt levél 13.1-2.)

Mikor a nagy út-at semmibe dobták,
megjelent az erkölcs és méltányosság.
Mikor kezdődött az okoskodás,
megjelent a nagy hazudozás.
Mikor a hat rokon összeveszett,
megjelent a gyermeki tisztelet és szülői szeretet.
Mikor zavaros az ország,
megjelennek a hűséges szolgák.
(Lao ce: Tao te king 18.)

A nyílt erőszak, a parancsuralom természetesen nem zsarolja, hanem egyszerűen kényszeríti az embereket. A szelídebb, manipulatívabb hatalom bizonyos formái viszont már zsarolnak: szabad választást hagynak az embernek az engedelmességre, illetve nem-engedelmességre, de nagyon nehézzé teszik számára azt, hogy az utóbbit, s könnyűvé, hogy az előbbit válassza.
(Hankiss Elemér: A korrupció)

Engedelmesség és annak megtagadása

Aki a Szatjágrahában csupán polgári engedetlenséget lát, az még nem értette meg a Szatjágrahát, jóllehet a Szatjágraha szorosan vett fogalma magába foglalja a polgári engedetlenséget. Csak aki a törvényeknek engedelmeskedni képes, lehet képes arra is, hogy az engedelmességet megtagadja. Csak annak szabad rombolnia, aki építeni is tud.
(M.K. Gandhi: Tűnjön el a régi, jöjjön az új;
megjegyzés: a szatjágraha jelentése 'az igazsághoz való ragaszkodás', ez Gandhi mozgalmának kulcsszava)

Az engedelmesség elvárása

Inkább engedelmeskedj a kérőnek, mint a parancsolónak.
(Publilius Syrus)

Nincs szükség arra a kereszténységre, amely az egyházi vezetők („főpásztorok”) számára olyan „hivatali tekintélyt” igényel, amely kritikátlan engedelmességet és „készséges alávetést” követel az alárendelt „laikusoktól”;
Szükség van arra a kereszténységre, amely arra bátorítja az embereket, hogy Jézus példája nyomán mindazokkal szolidárisan éljenek és dolgozzanak, akik a hátrányos helyzetűekért, a kiengesztelődésért és a békéért szállnak síkra ebben a nehéz világban;
(Erwin Seifried, Forrás: Érted vagyok folyóirat, 2018. áprilisa)

Az engedelmesség ellentmond a szeretet és a lelkiismeret elvének, mert aki szeret, az nem kívánhatja a másik embertől azt, hogy ne azt gondolja, amit gondol, és hogy ne azt tegye, amit helyesnek lát. A szeretet kizárja a félelmet. A szeretet kizárja az uralkodást. A szeretet kizárja a kiváltságot. A szeretet kizárja az erőszaktevést a másik emberen. A szeretet kizárja az engedelmességet. A szeretet lehetővé teszi a másik ember számára, hogy hűséges maradhasson a meggyőződéséhez.
(Bulányi György: Erény-e az engedelmesség?)

megmerítkezés

Csaitanja Maháprabhu egy társának, Vakrésvar panditnak a tanítványa volt Gópál-guru gószvámí. Gópál-guru gószvámí tanítványa, Dhjánacsandra gószvámí állította össze a Csaitanja-követő vaisnavák első imádat gyakorlatáról szóló kézikönyvét – ez a mű a Dhjánacsandra paddhati.
Megtaláljuk benne az imádat során zengett mantrákat és mindennapos teendőket is. Ízelítőként íme a megmerítkezésről szóló fejezet:

28. Aztán vegyen fürdőt, az alábbiak szerint: folyóvízben folyásiránnyal szemben, tóban vagy medencében kelet felé fordulva invitálja az alábbi zarándokhelyeket:

gaṅge ca yamune caiva
godāvari sarasvati |
narmade sindho kāveri
jale 'smin sannidhiṁ kuru ||29||

29. Ó, Gangá, és Jamuná,
Gódávarí, Szaraszvatí,
Narmadá, Szindhu, Kávéri
vize, kérlek, gyűljetek itt egybe!

mahā-pāpa-bhaṅge dayālo nu gaṅge
maheśottamāṅge lasac-citta-raṅge |
drava-brahma-dhāmācyutāṅghryabjaje mā
punīhīna-kanye pravāhormi-dhanye ||30||

30. Rettentő bűnök dicső eltörlője, könyörületes Gangá!
Vidám szívvel táncolsz te a Nagy Úr, Siva fején!
Acsjuta lótuszlábának hajlékából születő lelki folyó,
ó, én uram leánya, kérlek, tisztíts meg engem, hullámokkal ékesen áradó!

lelki folyó: a szanszkrt szövegben: drava-brahma, azaz folyékony brahman.

viṣṇor nābhy-ambu-madhyād vara-kamalam abhūt tasya nālī-sumeror
madhye niḥsyandamānā tvam asi bhagavati brahma-lokāt prasūtā |
khād-bhraṣṭā rudra-mūrdhni praṇipatita-jalā gāṁ gatāsīti gaṇgā
kas tvāṁ yo nābhivanden madhu-mathana-hara-brahma-samparka-pūtām ||31||

Visnu köldöke tavacskájának közepén nyíló gyönyörű lótusz szár-Szumérujának
középét öntözöd te, Úrnőm, ámbár a lelki világból származol.
Égből alászálló, Rudra fejére aláhulló s onnan a Földre érkező vízsugár, ó Gangá!
Ki ne magasztalna téged, ki Madhu elpusztítója, Hara és Brahmá érintése tisztított meg?

gaṅgā gaṅgeti yo brūyāt
yojanānāṁ śatair api |
mucyate sarva-pāpebhyo
viṣṅu-lokaṁ sa gacchati ||32||

(32) „Gangá, Gangá” – aki ezt zengi,
újra meg újra, százszor és ezerszer,
az megszabadul minden bűnétől,
s Visnu világába megy.

újra meg újra, százszor és ezerszer: A második pádában a yojana szó egyesítést jelent, így e sor érthető úgy, hogy a bhakta a „Gangá Gangá” szókapcsolatok százaival zengi Gangá nevét. Ám a yojana egy hosszmérték is, négy krósa, ami a különböző leírások szerint 12-14 km. Ebben az olvasatban a „jódzsanák százaival” kilométerek ezrein át való zengést jelent.

Könyörgés Jamunához

cidānanda-bhānoḥ sadā nanda-sūnoḥ
para-prema-pātrī drava-brahma-gātrī |
aghānāṁ lavitrī jagat-kṣema-dhātrī
pavitrī-kriyānno vapur mitra-putrī ||33||

A szíveket gyönyörködtető Nap, Nanda fia
rajongó szeretetének kelyhe, csobogó lelki folyam!
Te vagy a bűnök megsemmisítője, ki boldogságot hozol e világnak –
ó, Napleány, tisztítsd meg testünket!

A Rádhá-kundot magasztaló fohász

rādhikā-sama-saubhāgya
sarva-tīrtha-pravandita |
prasīda rādhikā-kuṅḍa
snāmi te salile śubhe ||34||

(34) Áldásod Rádhikáéhoz fogható,
s minden szent zarándokhely téged imád.
Ó, Rádhiká tavacskája, légy kegyes hozzám!
hadd mártózzak meg szent vizedben!

Az illusztráció forrása

prána és Földanya anyagcseréje

Kónyi Sándor A Biblia a keleti írások tükrében című könyve Patanydzsali Jóga-szútrának fordítása, és a széles látókörű keresztény gondolkodó nézőpontjából való kommentárja. Izgalmas kötet. Az alábbiakban egy érdekes gondolatmenetét követhetjük végig: a prána megnyilvánulásai élőlényekben, illetve a Föld bolygó anyagcseréjében. A gondolatmenet vázát a Prasna-upanisad egy részlete képezi. Az upanisadban a harmadik kérdést Kauszalja Ásvalájana teszi fel Pippaládának: „Mester honnan származik a lélegzés (prána)?... És ha ötfelé osztja magát, hogyan marad egyben? Hogyan hatja át a külső világot, és hogyan a bensőnket?” (3.1.)
Pippaláda válaszában az ötféle pránáról szól.

Kónyi Sándor ekképpen ismerteti Pippaláda mester válaszát:

A prána* szót leggyakrabban „lélegzés, lehelet” jelentésben használják, azonban ne csupán ezt értsük rajta. A prána: az az erő, amely a mozgást, az életet viszi bele a mozdulatlan anyagba.
A mozgás és a különböző mozgásformák azonban már nem maga az erő, a prána, hanem annak csak a „beosztottjai”, amint a Prasna upanisad mondja (lásd utóbb). Itt egymásba olvadnak, illetve a gyakorlatban megkülönböztethetetlenek bizonyos rokon fogalmak: mozgás, energia, erő. A mozgásnak ugyanis mozgási energiája van; és ha a mozgásnak, az energiának a közvetlen hatására gondolunk, megint csak erőt mondunk.
Jézus is erőnek nevezte, amikor a nagybeteg asszony megérintette a ruhája szegélyét: „Éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” (Lk 8.40.)
Az élőlényekben a mozgás fő formái: az életjelenségek, vagyis a szánkhja-jóga tíz képessége (a 10 indrija, az információszerző és cselekvő érzékek**); az életjelenségek fő „megtestesítője”: az anyagcsere (a jóga és a tudomány szerint egyaránt); az anyagcsere lényege: a lélegzés (a jóga szerint), az oxidáció (a tudomány szerint). De a lélegzés és az oxidáció lényege ugyanaz: az élet lehelete (l Móz 2.7.).
Ezek a folyamatok nemcsak bennünk mennek végbe, hanem a Föld bolygó „háztartásában” is. A jóga elénk tárja, hogy mind az egyénben (bennünk), mind a kozmoszban (a „külső világban”) végbemenő folyamatok az egységes, egyetemes prána (mozgás) részei, s ennek megvilágítására az anyagcserét részletezi.

Mit ért a mai orvostudomány anyagcserén?
Klinikai értelemben anyagcsere:
(1) a tápanyagok és az oxigén felvétele,
(2) a tápanyag-molekulák lebontása, miáltal energia szabadul fel,
(3) az átalakult tápanyagok és az energia elosztása,
(4) az energia és a tápanyagok (kémiai energia) felhasználása a sejtekben és a szövetekben,
(5) a végtermékek kiválasztása.
Az anyagcsere-folyamatok két csoportba oszthatók: bontókra és építőkre, de az anyagcsere lényege: a folytonos oxidáció (lélegzés).

Az eddigiekből és a prána mibenlétéből is következik, hogy az állatoknak is „az orrában élő Lélek lehelete” van. (1 Móz 7.22.) (Lehelet = nösamá, Lélek = ruach)

A jóga szerint a prána, a lélegzés „elosztja magát” öt szakaszra. Erről szól a Prasna upanisad „harmadik kérdése”.
„Mester, honnan van a lélegzés (prána)?... És ha ötfelé osztja magát, hogyan marad egyben? Hogyan hatja át a külső világot, és hogyan a bensőnket?
Ö így válaszolt: ... A lélegzés az Átmanból (Lélekből) származik. Úgy kapcsolódik hozzá, mint emberhez az árnyéka... Ahogy a király utasítja hivatalnokait: Igazgassátok ezt meg ezt a falut, úgy osztja be ő (a prána) a többi leheletet.”
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a prána egyszerre mozgás, lélegzés és anyagcsere.
Pránának nevezik ennek a mozgásnak, lélegzésnek, anyagcserének a teljes folyamatát is, de főként az első, meghatározó szakaszát. Prána tehát a Teremtő kilélegzése, mely az ember számára belélegzés (l Móz 2.7.). A többi négy „lehelet", a szamána, vjána, udána, apána – úgy tűnik – már tisztán az anyagcsere mozgásai össze, szét, fölfelé, lefelé.

„A test közepén van a szamána (összelélegzés), ő teszi az elfogyasztott ételt a testtel azonossá (szama), belőle lobban a hét tűz.” (Prasna up. 3,5.)
Nem nehéz fölismernünk, hogy itt a test „vegykonyhájának” a működéséről van szó: a tápanyagok lebontásáról és azoknak a test építőanyagává való feldolgozásáról (asszimilálásáról), valamint a belőlük keletkező többfunkciójú energiáról.
(A szamánáról szól Patandzsali jóga-szútrái közül a 3,40.)

„A szívnek száz meg egy vezetéke van. Mindegyikhez újabb száz vezeték csatlakozik, majd ezekhez további hetvenkétezer. A vjána (a szétlélegzés) ezekben mozog.” (Prasna up. 3,6.)
Ezek a szavak félreérthetetlenül a vér- és nyirokkeringésről szólnak, valamint az idegingerületek terjedéséről az ideghálózatban.

Az udána (fölfelé-lélegzés) nem más, mint az az építés, amely a sejtekben és szövetekben folyik, amely a megfelelő életkorban növekedés formájában is jelentkezik.
(Az udána a tárgya Patandzsalinál a 3,39. szútrának.)

Az apána (lefelé-lélegzés): a végtermékek kiválasztása, ezért az upanisad az altesttel társítja, Jézus pedig az árnyékszékkel, „mely minden eledelt megtisztít” (Mk 7,19.), mert ott a szerves anyagok lebomlanak szervetlen vegyületekre,

A külső világban a kilélegzés (prána); a Nap. Az összelélegzés (szamána): a levegőég, a szétlélegzés (vjána): a szél. A fölfelé-lélegzés (udána); a meleg. A lefelé-lélegzés (apána): a Földé. (Prasna up. 3,8-9.)

Az upanisad szavai a tudomány tükrében: A sugárzás a Napból indul (prána). Ez a külső légkörben ionizációt okoz. Itt az ionoszférában a hőmérséklet eléri az 1800 C°-ot is (szamána). A keletkezett energiát „szétlélegzi” a szél: az ionoszférában dúló több száz km/órás szélviharok (vjána).
Az ionoszférában zajló jelenségeket Lao-ce a következő szavakkal érzékelteti:

Az ég és föld közötti tér
nagyon hasonlít a kovácsfújtatóhoz.
Üres, de kimeríthetetlen,
minél jobban mozog,
annál több jön ki belőle.

Mindezek következtében jön létre Földünkön a bioszférában uralkodó meleg, amely az élethez, a növekedéshez szükséges (udána).
Az élő szervezetek elpusztulásakor pedig a szerves anyagok ismét lebomlanak szervetlen vegyületekre, visszakerülnek a földbe, amely „minden szerves hulladékot megtisztít” (apána).

Prána a szervezetben
(jóga)	(tudomány)
Lélektől eredő lélegzés prána	tápanyagok, oxigén felvétele
összelélegzés szamána	asszimiláció, energiatermelés
szétlélegzés vjána	tápanyagok, energia elosztása
fölfelé-lélegzés udána	sejtek, szövetek építése
lefelé-lélegzés apána	végtermékek kiválasztása

Prána a külső világban
(jóga)	(tudomány)
kilélegzés Nap	Nap sugárzás a Napból
összelélegzés levegőég	ionoszférában: 1800 C°
szétlélegzés szél	ionoszférában: szélviharok
fölfelé-lélegzés meleg	bioszférában: meleg, növekedés
lefelé-lélegzés a földé	szerves hulladékok lebomlása

Jegyzetek:

* A prāṇa szó az an igéből származik, melynek jelentése lélegzik, létezik. Ebből képezzük az āna (lélegzés, belégzés) szót, mely a pra- előre, elöl jelentésű igekötővel kiegészülve adja a prāṇa szót. A szótárak prāṇa alábbi jelentéseit sorolják fel: 1. lélegzet, légzés, légvétel; 2. szél, légvétel, beszívott levegő; 3. élet (pl. a prāṇa-da – életet adó, vagy prāṇa-rakṣa – az élet védelme); 4. életerő, életlevegő, 5. energia (pl. prāṇa-sāra – életerős, életteli, a sāra – erőteljes, esszenciális, legjobb szóhoz kapcsolódva); 6. érzékszerv; 7. lélek, szellem (a test antonimája); 8. Legfelsőbb Lélek; 9. a szeretett személy, valaki szeme fénye; 10. költői ihlet, a költészet lényege; 11. lélegzet, mint időegység; 11. emésztés.

A prána az életerő, az élet esszenciája, mely elsősorban a lélegzetvétellel, a lélegzettel ragadható meg, de nem tekinthető pusztán fiziológiai működésnek, oxigén felvételének, hanem a mindenség élő energiája.

A samāna (összelélegzés) a sam- előtag (össze, együtt, minőségi vagy mennyiségi teljesség) vagy sama (azonos, egyenlő) szó, és az āna (lélegzés) összetétele.
A vyāna (szétlélegzés) szóban a vi- elválasztást, vagy negációt jelentő előtag kapcsolódik az āna-hoz, az udāna (fölfelé-lélegzés) szóban az ud- felfelé irányultságot jelző előtag, míg az apāna (lefelé-lélegzés) szóban az apa- lefelé irányuló, vagy degradálódást jelentő előtag.


** a 10 indrija, az információszerző- és cselekvő érzékek, Kónyi terminológiájával: szaglás, ízlelés, látás, tapintás, hallás, nemző-képesség, anyagcsere-képesség, helyváltoztató-képesség, megfogó-képesség, kifejező-képesség

Sacsí mama fiának magasztalása

Śrī Śacī-sutāṣṭaka

A hagyomány szerint a költemény Sārvabhauma Bhaṭṭācārya műve, a versmérték a dallamos lüktetésű, éneklésre hívogató toṭaka.

A Csaitanja Maháprabhu születésének
500. évfordulójára kiadott bélyeg

nava gaura-varaṁ nava-puṣpa-śaraṁ
nava-bhāva-dharaṁ nava-lāsya-param |
nava-hāsya-karaṁ nava-hema-varaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||1||

Bőre akár a legkiválóbb friss arany, fegyverei zsenge virágnyilak.
Az ifjonti érzelmek tárháza ő, az újdonatúj táncok mestere,
a legfrissebb tréfák kiötlője, aranysárga fényben ragyogó,
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

A versben rendre ismétlődő nava szó jelentése új, friss, fiatal… ám szóösszetétel előtagjaként a navan (kilenc) szó is nava-. A nava-bhāva-dharam (ifjonti érzelmek tárháza) – szóösszetétel ezért lehet a „kilenc érzelem tárháza” is, hiszen a művészetekkel foglalkozó klasszikus szanszkrt irodalom kilencféle alapérzelmet azonosít.

nava-prema-yutaṁ nava-nīta-śucaṁ
nava-veśa-kṛtaṁ nava-prema-rasam |
navadhā vilasat śubha-prema-mayaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||2||

A rajongó szeretet eleven érzései töltik el, ragyog, akár a frissen köpült vaj,
új ruháját ölti fel, a rajongó szeretet új íze ő,
aki örökkön a kilencféle áldásos, istenszerető cselekednek él.
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

hari-bhakti-paraṁ hari-nāma-dharaṁ
kara-japya-karaṁ hari-nāma-param |
nayane satataṁ praṇayāśru-dharaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||3||

Az istenszeretet fénylő csillaga ő, aki mindig Hari nevein meditál.
Az ujjain számlálja fohászait, (miközben) a Harinámnak szentelődik,
szemében szüntelen a szeretet könnyei csillognak.
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

satataṁ janatā-bhava-tāpa-haraṁ
paramārtha-parāyaṇa-loka-gatim |
nava-leha-karaṁ jagat-tāpa-haraṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||4||

Ő enyhíti újra meg újra az emberiség világi lét okozta gyötrelmét,
és ő az út is, az élet végső célja iránt elkötelezettek számára.
A lelki élet új ízeit kóstoltató, a világ szenvedését enyhítő –
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

nija-bhakti-karaṁ priya-cārutaraṁ
naṭa-nartana-nāgara-rāja-kulam |
kula-kāmini-mānasa-lāsya-karaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||5||

Szerető odaadást kelt önmaga iránt, hiszen ő az (egyesült) szépség és szeretet.
Tánca életre kelti a szeretők királyának világát,
s ő perdíti táncra a szép lányok sokaságának gondolatait is.
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

priya-cārutaram: A priya melléknévként kedvest jelent, főnévként szeretetet. A cāru jelentése szép, vagy szeretett, nagyrabecsült, míg a -tara a középfokot jelentő toldalék. Az összetétel értelmezhető úgy is, hogy „a kedvesek számára a legnagyrabecsültebb”, azaz a néki kedves hívei őt becsülik leginkább.

karatāla-valaṁ kala-kaṇṭha-ravaṁ
mṛdu-vādya-suvīṇakayā madhuram |
nija-bhakti-guṇāvṛta-nātya-karaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||6||

Karatálja cseng, ajkáról lágy dallam röppen,
víná finom hangja kíséri mézédes énekét,
s az iránta érzett szeretet késztetésére táncra perdülnek társai mind –
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

yuga-dharma-yutaṁ punar nanda-sutaṁ
dharaṇī-sucitraṁ bhava-bhāvocitam |
tanu-dhyāna-citaṁ nija-vāsa-yutaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||7||

Általa Nanda fia jelent meg ismét e világban, a korszak dharmájának kíséretében,
a földkerekség ékességeként, a világ létállapotához alkalmazkodón.
Személye a meditáció tárháza, s mindig önnön hajléka kíséri –
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!

Személye a meditáció tárháza, s mindig önnön hajléka kíséri: A tanu melléknévként filigránt, kicsinyt jelent, főnévként testet, személyt, annak külső megjelenését. Nimái a Rádhá érzelmeinek ragyogásába burkolózott Krsna, külső megjelenésének meditációja az ebben a hangulatban való elmélyedést jelenti. Személye után a vers a környezetéről szól: az isteni pár nem egymagában, hanem hajlékával együtt jelenik meg e világban.

aruṇaṁ nayanaṁ caraṇaṁ vasanaṁ
vadane skhalitaṁ svaka-nāma-dharam |
kurute su-rasaṁ jagataḥ jīvanaṁ
praṇamāmi śacī-suta-gaura-varam ||8||

Szemei, talpa és ruhája akár a hajnalpír,
hangja elcsuklik, míg saját neveit zengi.
Méz-nektárral élteti a mindenséget –
Sacsí mama fia, az isteni Gaura előtt borulok földre!