a szent név dicsősége

Bhaktivinoda Ṭhākura: Śrī Nāma-māhātmya

kṛṣṇa-nāma dhare koto bal
viṣaya-vāsanānale mora citta sadā jvale
ravi-tapta maru-bhūmi-sam
karna-randhra-patha diyā hṛdi mājhe praveśiyā
variṣoya sudhā anupam

Milyen mérhetetlen hatalom rejlik a szent névben? Szívem az anyagi vágyak állandó tüzében ég, mint a nap perzselte sivatag, de a hallásomon keresztül a szívemig hatoló szent név páratlan nektárt záporoz a lelkemre.

hṛdoya hoite bole jihvāra agrete cale
śabda-rūpe nāce anukṣan
kanṭhe mora bhaṅge svara aṅga kāṅpe thara thara
sthira hoite nā pāre caraṇ

A szent név a szívemből szól, nyelvem hegyére tolul és az isteni hangként folyton nyelvemen táncol. Elszorul a torkom, testem hevesen remeg, lábam össze-vissza kalimpál.

cakṣe dhārā dehe gharma pulakita saba carma
vivarna hoilo kalevara
mūrchita hoilo man pralayera āgaman
bhāve sarva-deha jara jara

Szememből patakzanak a könnyek, egész testem verejtékben úszik. A rajongástól végigfut rajtam a borzongás, minden hajam szála az égnek mered, bőröm elsápad, színét veszti. Elmémet ájulás környékezi, valósággal megsemmisülök. A rajongás hullámai darabokra szaggatják testem.

kori’ eto upadrava citte varṣe sudhā-drava
more ḍāre premera sāgare
kichu nā bujhite dilo more to’ bātula koilo
mora citta-vitta saba hare

Míg ilyen eksztatikus zavarokat okoz a szent név, szívemet nektárözönben fürdeti és az istenszeretet óceánján ringat. Nem hagyja, hogy bármit is megértsek, hisz valósággal elvette az eszemet és minden vagyonomat de szívemet is elrabolta.

loinu āśroya jā’r heno vyavahāra tā’r
varnite nā pāri e sakal
kṛṣṇa-nāma icchā-moy jāhe jāhe sukhī hoy
sei mora sukhera sambal

Ilyen a szent név hatása, pedig most ez az egyedüli oltalmam. Képtelen vagyok szavakba önteni, amit érzek. Krsna szent neve teljesen önálló és szabad akarata szerint függetlenül cselekszik. Bármi szerezzen is néki örömöt, az az én boldogságom is.

premera kalikā nām adbhuta rasera dhām
heno bala karaye prakāś
īṣat vikaśi’ punaḥ dekhāy nija-rūpa-guna
citta hari’ loya kṛṣṇa-pāś

A szent név az istenszeretet virágjának rügyecskéje, az odaadás csodás ízeinek tárháza. Ilyen a szent név hatalma: ha csak egy kicsit is megmutat magából, máris föltárja Krsna isteni alakját és tulajdonságait, elrabolja és Krsna elé viszi a szívemet.

pūrna vikaśita hoiyā braje more jāya loiyā
dekhāy more svarūpa-vilās
more siddha-deha diyā kṛṣṇa-pāśe rākhe giyā
e dehera kore sarva-nāś

Mikor teljesen megnyilvánul, a szent név magával visz Vradzsába s bepillantást enged saját isteni szerelmes kedvteléseibe. Föltárja örök lelki formámat, megtart Krsna közelében és teljességgel megsemmisíti anyagi énemet.

kṛṣṇa-nāma-cintāmaṇi akhila rasera khani
nitya-mukta śuddha-rasa-moy
nāmera bālāi jata saba lo’ye hoi hata
tabe mora sukhera udoy

Krsna szent neve transzcendens csodakő, minden odaadó érzelem kiapadhatatlan forrása, örökre tökéletes, a tiszta rasza megtestesítője. Akkor leszek igazán boldog, ha a tiszta mantrázás útjából elháríttatik és megsemmisíttetik minden akadály.

PDF

forrás

a szent név

Egy csúnya embert is hívhatnak Adonisznak, ám ilyen esetben a név nem jelent semmit. Az Istenség Személyiségével azonban más a helyzet. Ő Abszolút, ezért minden egyes tulajdonsága is abszolút, nem különbözik a neveitől és vonásaitól. Különböző neveken ismerik Őt: személytelen Brahman, Paramátmá, mindenható Teremtő, Nárájana, Gópínáth, Krsna, Góvinda, és még sorolhatnánk.
Az Abszolút minden egyes neve önmagában is abszolút, ám aki az univerzum teremtőjeként imádja Istent, mégsem tapasztalhatja ugyanazt a lelki boldogságot, mint aki Nárájanaként imádja Őt. Az univerzum teremtője megnevezést inkább az anyagias emberek kedvelik, mert e név illik érzéki boldogságkeresésükhöz. A Teremtő elnevezés sem fedi teljesen Isten valódi lényét, ugyanis a teremtés Isten külső energiájának feladata. Ha Brahmanként igyekszünk Őt felfogni, nem ismerhetjük meg összes energiáját, mert személytelen arculata nem tükrözi transzcendentális üdvösségét, tudását, tulajdonságait és formáját. Istent még a Paramátmá megnevezés sem írja le teljességgel. A Bhagavad-gítá a Paramátmát Isten helyhezkötött aspektusának nevezi, aki minden élőlény szívében jelen van, de csak részleges képviselője az Istenség Személyiségének, Nárájanának. S végső soron még Nárájana hívei sem ízlelhetik meg az Úr Krsna szolgálatában tapasztalható teljes lelki boldogságot.
Srí Krsna tiszta bhaktái nem óhajtják Nárájanát imádni, mert személyében Krsna transzcendentális bája csak részlegesen mutatkozik meg.

(Sríla Prabhupád: Az élet végső célja, részlet)

a szavak ereje

Kaptam egy kérdést:
Olvastam egy helyen az alábbiakat… mi a véleményed? Illetve érdekelne, hogy kinek mi a véleménye.

„Sokan úgy vélik, hogy a szeretet a leghatalmasabb erő, ám ez tévedés. A földi szeretet törékeny és kiszámíthatatlan, gyenge és változékony. A szavak ereje viszont hatalmas. A szavak boldoggá tehetnek vagy boldogtalanságba taszíthatnak bárkit. Szeretetet ébreszthetnek és meg is semmisíthetik a szeretetet.”

---

A szavak csalókák… használunk fogalmakat úgy, hogy nem tisztázzuk, mire is gondoltunk valójában. Ilyen a szeretet is: a szeretet nagyon sokféle lehet. Az önző ember szeretetét is szeretetnek nevezzük, pedig ő csak a maga örömét keresi, és a rajongó odaadást is szeretetnek nevezzük, ami pedig oly erős, hogy lenyűgözi Istent is.
Az idézetben említett földi szeretet múló érzelem, ami valóban jön és megy, néhány kedves szó fellobbantja, ám egy morcos tekintettől kihuny. A szeretet azonban nem csupán ennyi, a bhakti szeretete tudatállapot… s ha már a szavaknál tartunk: a tudatállapot szó áll gyöke nem a haladásképtelenséget, hanem a mélyen meggyökerezést, a rendíthetetlenséget jelzi. Ezért ez nem törékeny, hanem a mélyről feltörő és egyre gyarapodó lelki folyam.

yato vāco nivartante | aprāpya manasā saha |
ānandaṁ brahmaṇo vidvān | na bibheti kadācaneti |

„Tőle a szó visszafordul, gondolat őt el nem éri; / Ismervén az Úr örömét, nem kell semmitől sem félni.” – áll a Taittiríja-upanisadban (2.4.1.)… s bár a szavak tehetetlenül visszafordulnak, Jasódá szeretetének ereje megkötözi Krsnát.

Ám ahogy a szeretet, úgy a szó, a megnevezés is lehet evilági, és lelki is. A Brhadáranjaka-upanisad megállapítja: „Ez a világ bizony a megnevezés, a forma és a tett hármasa” (trayaṁ vā idam nāma rūpaṁ karma, 1.6.1.)… ez az evilági. A Bhagavad-gítá tizenötödik fejezete a világot egy fordított faként ábrázolja… a fa gyökerében így a megnevezést a formát és a tettet találjuk, hasonlóképp a lelki sokszínűség fája Krsna nevében, alakjának szépségében és csodás kedvteléseiben gyökerezik, melyek szíveket tisztító varázsos erővel bírnak.

nārada-vīṇojjīvana sudhormi-niryāsa-mādhurī-pūra |
tvaṁ kṛṣṇa-nāma kāmaṁ sphura me rasane rasena sadā ||

„Óh, Nárada vínájának életre keltője, nektár-hullámok eszenciájának édes áradása, Krsna-náma! Kérlek, vágyaid szerint lelki ízekkel telve mindig jelenj meg nyelvemen!” (Rúpa gószvámí: Srí Krsnanámástakam 8.)

Hari nevének hirdetése

etan nirvidyamānānām icchatām akuto-bhayam |
yogināṁ nṛpa nirṇītaṁ harer nāmānukīrtanam ||

etat – ez; nirvidyamānānām – megcsömörlőké; icchatām – vágyakozóké; akuto-bhayam – biztonságos, „sehonnan sem fenyegetett”; yogināṁ – jógíké; nṛpa – király!; nirṇītam – megállapított; hareḥ nāma-anukīrtanam – Hari nevének hirdetése

A világtól megcsömörlötteknek, a vágyakozóknak és a jógíknak is Hari nevének hirdetése a legbiztosabb út, ó, király, (ezt már régen megállapították a bölcsek).

(Bhág. 2.1.11.)

A kīṛtana szó a kṝt – kijelent, hív, szólít, dicsőít, magasztal jelentésű igéből származik, jelentése így elmondás, szólongatás, dicsőítés, magasztalás. Az anu- (után) igekötővel kiegészítve: kihirdetés, nyilvánosságra hozatal.

Srídhar szvámí kommentárja: „A vers szerint a törekvő trancendentalisták (sādhaka), s a tökéletességre jutottak (siddha) számára sincs ennél jobb. A vágyakozók számára (icchatām) vágyaik gyümölcsének elérése. A megcsömörlötteknek, az üdvösségre vágyóknak maga az üdvösség. A jógík, a bölcsek is ebben határozzák meg (törekvésük) gyümölcsét. Nincs más, mi fontosabb volna ennél”

Visvanáth Csakravartí szerint Sukadév gószvámí korábban a bhakti részei közül megnevezte a három legfontosabbat, a hallást, a dicsőítést és az emlékezést:
tasmād bhārata sarvātmā bhagavān īśvaro hariḥ |
śrotavyaḥ kīrtitavyaś ca smartavyaś cecchatābhayam ||
„Ezért, ó, Bhárata, a Felsőlélekről, a magasztos Istenről, Hariról
kell hallania, őt kell dicsőítenie, s reá kell emlékeznie a biztonságra (üdvösségre) vágyónak.” (Bhág. 2.1.5.)

Versünk pedig e három közül a dicsőítést emeli ki legfontosabbként, Isten nevének, kedvteléseinek, tulajdonságainak magasztalását. Megállapított (nirṇītam), mondja a vers, hiszen az előző ácsárják véleménye ez, nem most találtam ki csupán.

Nincs más, mi fontosabb volna ennél. Milyen? biztonságos (akutobhayam). Idő, hely, körülmény, kellékek tisztátalansága, alkalmatlansága mit sem számít, így nem kell aggódni emiatt. Kik gyakorolhatják? A magasztos úr híveitől kezdve a türelmetlen mléccshákig mindenki. A törekvő trancendentalisták, s a tökéletességre jutottak számára sincs jobb ennél. Az érzékek világától megcsömörlöttektől a mindenfélére vágyakozókig, legyen bár vágyuk tárgya anyagi természetű, vagy az üdvösség. A megcsömörlöttek (nirvidyamāna) azok, kik elfordultak az anyagi világtól s a bhaktiban mélyedtek el, a vágyakozók (icchat) a mennyekbe, üdvösségre s más egyebekre vágynak, a jógík pedig azok, kik a lélekből merítik örömüket.

PDF

Laksmídhara Szvámí versei

śrī-rāmeti janārdaneti jagatāṁ nātheti nārāyaṇety
ānandeti dayāpareti kamalākānteti kṛṣṇeti ca |
śrīman-nāma-mahāmṛtābdhi-laharī-kallola-magnaṁ muhur
muhyantaṁ galad-aśru-netram avaśaṁ māṁ nātha nityaṁ kuru ||

śrī-rāma – Srí Ráma!; iti –”; janārdana – Dzsanárdan!; iti –”; jagatām nātha – univerzum ura!; iti –”; nārāyaṇa – Nárájan!; iti –”; ānanda – Boldogság!; iti –”; dayāpara – a legkönyörületesebb!; iti –”; kamalā-kānta – Szerencseistennő hitvese!; iti –”; kṛṣṇa – Krsna!; iti –”; ca – és; śrīmat-nāma-mahā-amṛta-abdhi-laharī-kallola-magnam – áldásos név hatalmas nektár-óceánjának hullámainak sodrában megmártózóvá; muhur – gyakorta; muhyantam – elájulóvá, elgyöngülővé; galat-aśru-netram – (kinek) kicsordult a könny a szeméből; avaśam – engedetlent, fegyelmezetlent, nem ellenőrzöttet; mām – engem; nātha – úr!; nityam – mindig; kuru – tégy!

Srí Ráma! Dzsanárdan! Univerzum ura! Nárájan! Boldogság! Legkönyörületesebb! Szerencseistennő hitvese! Krsna! / Ó, uram, hadd mártózzak meg újra és újra áldásos neveid végtelen nektár-óceánjának hullámaiban, s bár az érzékeim rabja vagyok, add, hogy kicsorduljon a könnyem, s tagjaimból elszálljon az erő!

A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

śrī-kānta kṛṣṇa karuṇāmaya kañja-nābha
kaivalya-vallabha mukunda murāntaketi |
nāmāvalīṁ vimala-mauktika-hāra-lakṣmī
lāvaṇya-vañcana-karīṁ karavāṇi kaṇṭhe ||

śrī-kānta – Szerencseistennő hitvese!; kṛṣṇa –Krsna!; karuṇā-maya –könyörülettel teljes!; kañja-nābha –lótusz-köldökű!; kaivalya-vallabha –az üdvösség imádottja (vagy elöljárója, mestere)!; mukunda –Mukunda!; mura-antaka –Mura végzete!; iti –”; nāma-āvalim –a nevek füzérét; vimala-mauktika-hāra – makulátlan (kristálytiszta) gyöngyök láncát; lakṣmī -lāvaṇya –Laksmí szépségét; vañcana-karīm – elhomályosítót („veszteséget-tevőt”); karavāṇi – tegyem!; kaṇṭhe –nyakban;

Szerencseistennő hitvese! Krsna! Könyörületes! Lótuszköldökű! Az üdvösség mestere! Mukunda! Mura végzete! / Hadd viseljem mindig nyakamban szent neveid füzérét, mely elhomályosítja Laksmí szépséges gyöngysorának tündöklését is!

A Szerencseistennő a tejóceán szülötte, így ő viseli a legszebben tündöklő igazgyöngy nyakláncot.
A versmérték: vasantatilakā (a tavasz ékessége)

PDF

mantrazengés

 


japyenaiva tu saṁsidhyed
brāhmaṇo nātra saṁśayaḥ |
kuryād anyan na vā kuryān
maitro brāhmaṇa ucyate || 2.87 ||

Ám a bráhmana csupán mantrazengéssel (dzsapával) is elérheti a végső célt, efelől semmi kétség, / akár végzi a (rítusokat) akár nem. Bráhmana az, aki mindenki barátja.

(Manu-szanhitá 2.87.)

a szent név holdsugaras balzsama

A szent név holdsugaras balzsama (Nāma-kaumudī) Laksmídhara Szvámí műve, aki a jeles Bhágavatam-kommentátor, Srídhar Szvámí testvére. Sajnos a rendelkezésemre álló források között csak egy verset találtam e műből, Rúpa-gószvámí Padjávalíjában:

aṁhaḥ samharad akhilaṁ
sakṛd udayād eva sakala-lokasya |
taraṇir iva timira-jaladhiṁ
jayati jagan-maṅgalaṁ harer nāma ||

aṁhaḥ sam-harat – a bűnöket teljesen elpusztító; akhilam – teljes; sakṛt – egyszer, egyszerre, hirtelen; udayāt – felemelkedés miatt; eva – bizony; sakala-lokasya – az egész világé; taraṇiḥ iva – mint a Nap; timira-jaladhim – sötét óceán; jayati – győzedelmeskedjék; jagat-maṅgalam – a világ áldása; harer nāma – Hari neve

Felemelkedése nyomán végérvényesen elpusztul az egész világ minden bűne, miként a felkelő Nap oszlatja szét egy szempillantás alatt a tengernyi sötétséget – győzedelmeskedjék hát Hari neve, mely áldást hoz a világra!

(Nāma-kaumudī 1.2., Padyāvalī 16.)

A Nap értelemben használt taraṇi szó jelentése a védai nyelvben átjáró, átható, s ebben az értelemben az átható sugárzású Napot jelenti. Ám a tṛ szógyök átkel, átszel jelentése miatt az átkelést segítő megmentőre is utal, így kiválóan illik a hasonlatba. A tenger, óceán jelentésű jala-dhī („víz-tartó”) szó százmilliárdot is jelent.
Sríla Prabhupád értelmezésében a sakala-loka kifejezés a világ minden emberét jelenti: bárki is zengi a szent nevet, megszabadul bűneitől: „Ahogy a kelő nap szétoszlatja a világban a sötétséget, amely olyan mély, akár az óceán, úgy az Úr szent neve, még ha csak egyszer mondja is ki valaki sértés nélkül, az élőlény bűnös életének minden visszahatását elpusztítja. Minden dicsőséget az Úr szent nevének, amely az egész világra áldást hoz!” (Csaitanja-csaritámrta 3.3.181.)

PDF

vajon mennyi nektárt rejt Krsna nevének két szótagja?

A Vidagdha-mádhava első felvonásában Paurnamászí és unokája, Nándímukhí beszélgetnek. Nándímukhí elmeséli nagyanyjának, hogy Krsna nevét hallván Rádhikán az eksztázis tünetei mutatkoztak. Így van ez jól, lányom – feleli Paurnamászí – mert:

tuṇḍe tāṇḍavinī ratiṁ vitanute tuṇḍāvalī-labdhaye
karṇa-kroḍa-kaḍambinī ghaṭayate karṇārbudebhyaḥ spṛhām |
cetaḥ-prāṅgaṇa-saṅginī vijayate sarvendriyāṇāṁ kṛtiṁ
no jāne janitā kiyadbhir amṛtaiḥ kṛṣṇeti varṇa-dvayī ||

tuṇḍe – szájban; tāṇḍavinī – táncoló; ratim – vonzalmat; vitanute –formál, okoz; tuṇḍa-āvalī-labdhaye –szájak sokaságának elérésért; karṇa-kroḍa-kaḍambinī – a fül nyílásában szárba-szökő; ghaṭayate – ösztönöz, sürget; karṇa-arbudebhyaḥ – fülek százmillióiért; spṛhām –vágyat; cetaḥ-prāṅgaṇa-saṅginī – a szív udvarán sóvárgó (vagy találkozó); vijayate – győzedelmeskedik; sarva-indriyāṇām kṛtim – minden érzék cselekvésén; na u – bizony nem; jāne – tudom; janitā – teremtett; kiyadbhiḥ – mekkora?, milyen mértékű?; amṛtaiḥ –nektárokkal; kṛṣṇa – Krsna; iti – ”; varṇa-dvayī – szótag-pár;

Az ajkak közt táncolva szájak sokaságának vágyát kelti,
a fülben kinyílva pedig százmilliónyi fül megszerzésére ösztönöz.
A szív udvarán lakozva minden érzék működésén győzedelmeskedik –
vajon mennyi nektárt rejt még Krsna nevének két szótagja?

Rūpa gosvāmī: Vidagdha-mādhava (1.15.)

Sríla Prabhupád fordításában: Nem tudom, mennyi nektár áradhat ebből a két szótagból: Krs-na! Amikor Krsna szent nevét énekeljük, úgy tűnik, táncra perdül a szánkban, így aztán sok-sok szájra vágyunk. Amikor ez a név behatol fülünk nyílásába, millió és millió fület szeretnénk. És amint szívünk udvarában járja táncát a szent név, felülkerekedik elménk működésén, s ettől minden érzékünk mozdulatlanná dermed.

Srídhar Mahárádzs kommentárja: Midőn Krsna szent neve alászáll, s elejti az ajkakat és a nyelvet, oly erősen fogva tartja őket, hogy rábírja őket a szent név éneklésére - mintha a nyelv és az ajkak megőrültek volna. Így a név ereje elmerül bennük, s az ember csak azt érzi, hogy egyetlen nyelv és egyetlen száj nem elég; több ezer száj kell, hogy megízlelje a nevet. Majd Krsna szent neve oly erővel s áradattal lép a fülbe, hogy elejti a füleket, s azt érezni, hogy csupán két fül nem elegendő; milliónyi fület akar, hogy figyelhesse a beléjük hatoló édes áradást. Semmi számára a két fül, milliónyi fület akar. A szent név nektárja árvízként zuhog keresztül fülein, utat találva szívébe.
Oly édes, hogy amint a szívet, az érzékek központját készül elejteni, minden megbénul. Amit csak megérint az édes támadó, azt mind elfoglalja, oly erővel, hogy minden egyébről megfeledkezel. Rúpa gószvámí így ír: „Nem tudom, nem tudom kimondani, képtelen vagyok kifejezni, mennyi nektár is van Krsna szent nevében. Oly sok édességet, s az édesség oly magasztos minőségét tartalmazza e két szótag. S ez az édesség oly agresszív, hogy elejt mindent.”

A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ–

PDF

hallgatás

Éheztem az imádságra. Erős vágy fogott el, hogy kiöntsem magam az imádságban, hiszen két napja nem volt nyugalmam s magányom, hogy egyedül lehessek. A szívemben valamiféle áramlást éreztem, amely szét akart áradni minden tagomban, s amint visszatartottam, erős fájdalom támadt a szívemben. Egyébként boldog fájdalom volt, amely csendes megnyugvásra és imával való eltelésre késztetett. Most feltárult előttem, miért menekültek el az emberek elől a tevékeny imádság igazi gyakorlói, s miért rejtegették magukat ismeretlenségben. Megértettem azt is, miért nevezi szent Hészükhiosz magát a lelki és hasznos beszédet fecsegésnek, ha mértéktelen, amint Szír Szent Efrém mondja: „A jó beszéd ezüst, a hallgatás azonban tiszta arany”.

(A zarándok elbeszélései; részlet a negyedik elbeszélésből)

a zarándok elbeszélései

A keleti ortodox kereszténységben élő gyakorlat a szüntelen imádság: a Jézus-ima (mantra) folyamatos zengése, ajkakkal, szívvel, lélekkel.
Az alábbi történet elbeszélője egy egyszerű orosz zarándok - megragadta őt a Szentírás (sásztra) utasítása: „Szüntelen imádkozzatok!" (1Thess 5.17.), s ezután mindenhol erről tudakozódott. Jósorsa egy sztarec (tapasztalt lelki vezető, guru) mellé vetette, aki bevezette őt a Jézus-ima zengésének gyakorlatába. Mestere halála után annak olvasójával (dzsapa) kezében járta a világot. Két könyv volt útitársa: a Biblia és a Filokália, ez utóbbi huszonöt szent szerzetes tanító gondolatai az imádságról.
Egy alkalommal zarándoklata közben betért egy házba, ahol szívesen fogadták a koldusokat, zarándokokat. Vacsora közben feltünt neki egy vak koldus, akinek mindig mozgott a szája, mintha szüntelen imákat mormolna. Vacsora után beszélgetni kezdtek: a vak elmondta, hogy betegség folytán vesztette el látását: korábban szabó volt, s egyszer egy parasztember kunyhójában talált néhány könyvet, s beleolvasott az egyikbe:

Kezembe vettem az egyik könyvet, föllapoztam, s a következő szavakat olvastam benne, jól emlékszem rá még most is: „A szüntelen imádság: mindig segítségül hívni az Úr nevét.” Miután ezt olvastam, gondolkozni kezdtem. Akár beszél, akár jár, akár tesz valamit az ember, akár eszik, akár valami mást csinál, mindenütt, minden helyen és mindenkor segítségül kell hívni az Isten nevét. De hiszen ez nagyon alkalmas nekem is. Elkezdtem gyakorolni suttogva ezt az imát varrás közben. Nagyon megtetszett. Akik velem laktak a kunyhóban, észrevették. Nevetni is kezdtek rajtam: Varázsló vagy talán, hogy állandóan suttogsz? Mit mondogatsz? Én pedig, hogy titokban tartsam, abbahagytam a suttogást ajkaimmal, csak a nyelvemmel kezdtem végezni az imádságot. Végül úgy hozzászoktam az imádsághoz, hogy éjjel-nappal ezt mondja a nyelvem, s ez nekem olyan jó.

Együtt indultak tovább, a vak koldus és a zarándok:

Így mentünk kettesben, a vak meg én. Nagyon kényelmesen mentünk, talán tíz-tizenöt versztát naponta. A többi időben magányos helyeken ültünk s olvastuk a Filokáliát. Sorban elolvastam neki mindent a szívbéli imádságról, amint elhunyt sztarecem tanította, vagyis elkezdtem Nikéforosz szerzetes, majd Grégoriosz könyvével stb. Micsoda szomjúsággal és figyelemmel hallgatta mindezt! Mennyire tetszett neki, mennyire gyönyörködtette! Aztán olyan kérdéseket tett fel nekem az imádságról, hogy az én eszem nem volt elegendő, magyarázatot adni rájuk.
Miután felolvastam neki a Filokáliából mindazt, ami szükséges, faggatni kezdett, mutassam meg neki az utat, hogyan találhatja meg az ember lelkével a szívét, s hogyan lehet Jézus Krisztus isteni nevét belevinni a szívbe, hogy kell bensőségesen a szívvel imádkozni.
El is kezdtem mondani neki:
- Figyelj ide! Ugye nem látsz semmit, mégis mindent el tudsz képzelni. Magad elé tudod állítani mindazt, amit régebben láttál: egy embert, vagy valamilyen dolgot, valamilyen tagodat, pl. kezedet, vagy lábadat. El tudod-e képzelni olyan elevenen, mintha valóban néznéd, rá tudod-e szegezni még vak szemeidet is?
- Igen - felelte a vak.
- Hát éppen így képzeld el a szívedet. Nézz rá, s amilyen élénken csak tudod, vedd képzeletedbe. Füleddel pedig hallgasd figyelmesen, mint dobog, hogyan ver egyet-egyet. Amikor ehhez már hozzászoktál, miközben ránézel, minden szívverésedhez illeszd hozzá az imádság egyes szavait. Ilyenformán: az első dobbanáshoz mondd, vagy gondold: „Uram”, a másodikhoz: „Jézus”. a harmadikhoz: „Krisztus”, a negyedikhez: „könyörülj”. az ötödikhez: „rajtam” és sokszor ismételd ezt. Ez neked könnyű, hiszen meg van benned a szívbeli imádság kezdete s a hozzá való előkészület. Majd miután hozzászoktál ehhez is, láss hozzá, hogy az egész Jézus-imát szívedben a be- és kilégzéssel együtt mondd, amint az atyák tanítják. Tehát szívd be a levegőt, mondd, képzeld: „Uram Jézus Krisztus”, kiengedve: „könyörülj rajtam”. Minél gyakrabban s minél többet foglalkozz ezzel. Hamarosan gyöngéd, kellemes fájdalmat fogsz érezni szívedben, majd melegség áraszt el. Így az Isten segítségével eléred a szív boldogító benső imádságát. De ügyelj, hogy elűzzed az értelmedben fellobbanó zavaró képzelődéseket. Ne fogadj be semmiféle képzetet. A szentatyák azt tanítják, hogy az embernek semmiféle képzetet sem szabad tartogatnia a benső imádság közben, nehogy kísértésbe essék.

A részletek forrása: http://www.atanaz.hu/seminary/mei/zoefosz/zarindex.htm

Haré! Krsna!

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare

hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare

mukhāravinda-nisyanda-
maranda-bhāra-tundilā |
mamānandaṁ mukundasya
sandugdhāṁ veṇu-kākalī ||

mukha-aravinda-nisyanda-maranda-bhāra-tundilā – száj-lótuszról lecsöppenő nektár-sokaság-hatalmas; mama – enyém; ānandam – boldogság; mukundasya – Mukundáé; sandugdhām – együtt fejt; veṇu-kākalī – fuvola kellemes hangja

A Mukunda lótuszajkairól nektárzuhatagként áradó fuvola-muzsika jelenti az én egyetlen boldogságom.

śrī-caitanya-mukhodgīrṇā
hare-kṛṣṇeti-varṇakāḥ |
majjayanto jagat premṇi
vijayantāṁ tad-āhvayāḥ ||

śrī-caitanya-mukha-udgīrṇāḥ – Srí Csaitanja szájából feltörő; hare kṛṣṇa iti – “Haré! Krsna!”; varṇakāḥ – szavak; majjayantaḥ – elárasztók, megfürdetők; jagat – világot; premṇi – szeretetben; vijayantām – győzedelmeskedjék!; tad-āhvayāḥ – azok a nevek

“Haré! Krsna!” – e szavak Srí Csaitanja ajkairól kiáradva
rajongó szeretettel árasztják el az egész világot. Dicsőség a Szent Névnek!

Rúpa gószvámí: Laghu-bhágavatámrta című könyvének bevezető fohászaiból (1.3-4.)

(a felvételen Bhakti Kamala Tírtha és tanítványai énekelnek ▼)

a mantrák és a szent név

„A hibás mantrazengés őrültséghez vezet –
de sok bolondot megmentett már a szent név.
A fizikai tisztátalanság befolyásolja a mantrákat –
de a szent név még álmában is megmenti az embert.
A hibás ritmus és alkalmatlan idő tönkreteszi a mantrát –
de a szent név zengésére bármely idő alkalmas.
A mantrák útján sok a tilalom –
de a szent név legyőz minden kötelmet.
A mantrák útja veszélyes –
de a szent név még Pingalá kéjnőt is megmenti.”
(Tukárám-gítá, 2304)

Tukárám (1608 - 1649, más források szerint 1598 - 1650) Mahárástra államban, gazdálkodó családban élt, Vitthala-Krsnát imádta. Egyes vélemények szerint álmában avatást kapott Csaitanja Maháprabhutól. Ezután a meditációnak és a kírtanának élt, kb. 4500 verset írt maráthí nyelven.

a kelő Nap sugarai

Haridász Thákur akkor Góvardhan és Hiranja Madzsumadár gyülekezetét kereste fel. A beszélgetés témája a Szent Név volt. A jelenlévők a bűnös élet negatív visszahatásaitól való mentességben és az üdvösségben látják Krsna neve zengésének jelentőségét. Ám Haridász Thákur szerint az igazi eredmény a Krsna iránti rajongó szeretet kibontakozása. Így szólt:

(180) A felszabadulás és a bűnös élet visszahatásainak megsemmisülése az Úr szent neve éneklésének két mellékes velejárója. Ezt a reggeli nap első sugarainak példájával illusztrálhatjuk.. (181) „Ahogy a kelő nap szétoszlatja a világban a sötétséget, amely olyan mély, akár az óceán, úgy az Úr szent neve, még ha csak egyszer mondja is ki valaki sértés nélkül, az élőlény bűnös életének minden visszahatását elpusztítja. Minden dicsőséget az Úr szent nevének, amely az egész világra áldást hoz!”
(182) Miután Haridász Thákur elszavalta ezt a verset, így szólt:
– Óh, művelt bölcsek! Kérlek, magyarázzátok el a jelentését!
Hallgatói azonban megkérték Haridász Thákurt:
– Jobb lenne, ha te tárnád fel e fontos vers mondanivalóját!
(183) – Amint a nap emelkedni kezd, még mielőtt láthatóvá válna, eloszlatja az éjszaka sötétségét – mondta Haridász Thákur.
(184) – A napfény első sugara messzire űzi a tolvajoktól, szellemektől és démonoktól való rettegést, amikor pedig a nap valóban láthatóvá válik, minden megnyilvánul, s mindenki hozzálát vallásos tettei és előírt kötelességei végzéséhez. (185) Ugyanígy az első jel, amely arra utal, hogy az emberben felébredt az Úr szent nevének sértésektől mentes éneklése, nyomban megsemmisíti a bűnös élet visszahatásait, és amikor valaki sértések nélkül énekli a szent nevet, felébred benne az eksztatikus szerető szolgálat Krsna lótuszlábánál.(186) A felszabadulás csupán jelentéktelen eredmény, amely a szent név sértésektől mentes éneklése ébredésének egyetlen sugarából származik.

(Csaitanja-csaritámrta 3.3.180-186, Sríla Prabhupád fordításában)

fekete és arany

kṛṣṇa-varṇaṁ tviṣākṛṣṇaṁ sāṅgopāṅgāstra-pārṣadam |
yajñaiḥ saṅkīrtana-prāyair yajanti hi sumedhasaḥ ||

kṛṣṇa-varṇam – a krs-na szótagokat (ismételve); tviṣā – ragyogással; akṛṣṇam – nem feketés; sa-aṅga – társakkal („rész”); upāṅga – szolga („alrész”); astra-fegyver; pārṣadam – bensőséges barátok; yajñaiḥ – áldozat által; saṅkīrtana-prāyaiḥ – közös dicsőítéssel; yajanti – imádják; hi – bizonnyal; su-medhasaḥ – az okos emberek („jó-értelműek”);
A kellő értelemmel rendelkezők a kali-korban a szankírtan-áldozattal, Krsna szent nevének zengésével fogják imádni a társaival együtt megjelenő Urat.
más fordításban:
A kellő értelemmel rendelkezők a Kali-korszakban a szankírtan-áldozattal (az Úr szent neveinek és dicsőségének zengésével) imádják az Urat, aki sötét színű, mégsem fekete, s aki fegyvereivel, kísérőivel, valamint meghitt örök társaival száll alá.

(Bhág.11.5.32, Karabhádzsana rsi szavai Nimi királyhoz)

A király kérdése, s a bölcs válasza ekképpen szólt:
„19. (Nimi) király szólt: Kérlek mondjátok el, mely korokban miféle formát és színt öltött az Úr, s milyen néven ismerik Őt! Milyen előírt szertartásokkal imádják Őt az emberek?
20. A bölcs Karabhádzsana válaszolt: Az Úr Késava a Szatja, Trétá, Dvápara és Kali korokban különböző színt, formát és nevet ölt és különböző módokon imádják Őt.
21. A Szatja korszakban az Úr fehér színű, négykarú, hajfürtjei összetapadtak, fakéregből és szarvasbőrből készül az öltözéke. Szent zsinórt visel, rudráksa-füzért, botot és kamandalut (kókuszdió héjából készült víztartó edényt) tart kezében.
22. Abban a korban az emberek elméje természetes mód nyugodt, nem táplálnak ellenséges érzelmeket senkivel szemben, barátságosak minden élőlénnyel és mindenkire egyenlően tekintenek. Az Urat (meditációs) lemondásokkal, az elme és az érzékek szabályozásával imádják.
23. A Szatja korszakban az Urat Hansza, Szuparna, Vaikuntha, Dharma, Jógésvar, Amala, Ísvara, Purusa, Avjakta és Paramátma néven ismerik.
24. A Trétá korban az Úr testszíne vöröses árnyalatú, négy karja van, háromsoros övet visel derekán (a három Védába nyert beavatást jelölendő) és aranyszőke fürtjei vannak. Az áldozatok formájában jelenik meg, ahogy a három Véda is leírja. Kezében áldozókanalat (szrukot, amivel a ghít locsolják a szent tűzre) és ghíadagolót (szruvát, fából készült áldozati eszközt) tart.
25. Akkor a Védákban járatos jámbor emberek a három Véda imádatszabályai szerinti áldozatokkal imádják az Úr Harit, mint minden imádandó félisten megtestesülését.
26. (A Trétá-koszakban) Visnu, Jagja, Prsnigarbha, Szarvadéva, Urukrama, Vrsákapi, Dzsajanta és Urugája néven ismerik Őt.
27. A Dvápara-korszakban az Úr feketés színű, sárga öltözéket visel, (kezeiben) fegyvereit és jelképeit tartja (azaz a kagylót, diszkoszt, buzogányt és lótuszvirágot), a kausztubha ékkövet viseli és a srívatsza jeléről (göndör fehér tincs a mellkas jobb oldalán) ismerhető fel.
28. Ebben a korban, óh király, a végső valóságot kutató emberek a Védákban és tantrákban foglaltak szerint imádják a Legfelsőbb Urat, akit királyi jelvények (ernyő, csamara-legyező s így tovább) ékesítenek.
29. Üdv néked Vászudév, Szankarsan, Pradjumna és Aniruddha, üdv néked, Legfelsőbb!
30. Dicsőség a mindenható Nárájan rsinek, a teremtőnek, az univerzum mindent átható és megtestesítő irányítójának, aki ott lakozik mindenki szívében!
31. Kedves királyom, így magasztalják az emberek az univerzum Urát a Dvápara-korszakban. Halld hát, hogyan imádják Őt a Kali-korszakban a tantrák által előírt rituációkkal!
32. A kellő értelemmel rendelkezők a Kali-korszakban a szankírtan-áldozattal (az Úr szent neveinek és dicsőségének zengésével) imádják az Urat, aki sötét színű, mégsem fekete, s aki fegyvereivel, kísérőivel, valamint meghitt örök társaival száll alá.33. Hadd meditáljak mindig (az anyagi létezés) megvetett (létét) megsemmisítő olyannyira vágyott beteljesülésen, a szentek (s a szent zarándokhelyek) hajlékán, az oltalmazón, kit Siva és Brahmá (Virinycsi) magasztal, ki véget vet szolgái szenvedésének, a néki meghódoltak menedéke, s hajó, (melyen átszelik ők) a létóceánt. Ó, nagy személy, (Mahápurusa), lótuszlábad magasztalom!
34. Lemondva az oly nehezen feladható királyi vagyonról, (ő,) a vallás elveinek megalapozója a nemesember szavára az erdőbe vonult, s a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte. Ó, nagy személy, (Mahápurusa), lótuszlábad magasztalom!
35. Királyom, a különböző jugák emberei a korszakoknak megfelelő néven és formában így imádják az Úr Harit, minden áldás s a végső üdvösség adományozóját.
36. Az idősebb és jó ítélőképességű emberek, akik mindig a dolgok lényegét választják a legtöbbre ezt a Kali-korszakot becsülik, mert az Úr szent neveinek zengésével az ember betöltheti minden óhaját (amit máskülönben csak sok-sok jámbor cselekedettel érhetne el).” (Bhág. 11.5.19-36.)

A Csaitanja-előtti kommentátorok (így Srídhar Szvámí is) a versben a tviṣākṛṣṇam szófordulatot tviṣā kṛṣṇam-ként értelmezve az indraníla drágakőként tündöklő Krsnára vonatkoztatták, így az aṅga (rész) imádandó testrészeire, az upāṅga (alrész) ékszereire, a fegyverek a Szudarsan csakrára és Krsna más fegyvereire, a pārṣadam pedig Szunanda vezette társaira vonatkozik.
Csaitanja Maháprabhut követően azonban egészen más értelmet nyert a szöveg. Dzsíva gószvámí a Tattva-szandarbhában így kommentálja a verset:

antaḥ kṛṣṇaṁ bahir gauraṁ darśitāṅgādi-vaibhavam |
kalau saṅkīrtanādyaiḥ smaḥ kṛṣṇa-caitanyam āśritāḥ ||
A belül fekete, kívül aranyszínű, társaival (híveivel, fegyvereivel s bensőséges barátaival együtt) dicsőségét megmutató Krsna-Csaitanjához a szankírtan-áldozattal folyamodunk oltalomért.

A Krama-szandarbhában mindezt részletesen is kifejti, magyarázatát Sríla Prabhupád a Csaitanja-csaritámrta 1.3.52. verséhez fúzött magyarázatában foglalja össze.
A varṇa szó jelent társadalmi osztályt, de színt, és szótagot is. Utóbbival a kṛṣṇa-varṇa jelentése: akinek az ajkai mindig Krsna nevének szótagjait zengik. Ám testszíne nem feketés, akṛṣṇa. Mikor Garga rsi Nanda kisfiának névadó ceremóniáját tartotta, a következőket mondta Krsnáról: „Korábbi inkarnációiban ez a fiú más és más külsővel jelent meg. Előbb fehér, majd vörös és aranyló [pīta] volt a bőrszíne, az adott kornak megfelelően. Most e feketés árnyalatot vette fel.” (Bhág. 10.8.13.) Közvetve ez a vers is Csaitanja Maháprabhu megjelenésére utal, hiszen minden korszakban más színű avatárról szól: a kali-korban aranyszínűről. A kali-korban megjelenő avatár így belül fekete, Krsna, mert ő nem más, mint Krsna, kívül pedig arany, mert Rádhiká érzelmeit ölti magára.
Az aṅga (rész) az ő elragadó mosolya, az upāṅga (alrész) a testén tündőklő szantálpép, fegyvere a szent név zengése, mellyel messzire űzi a tudatlanság sötétjét. Más értelmezés szerint az aṅga Nitjánanda Prabhu és Advaita Ácsárja, az upāṅga az ő híveik, a társak (pārṣada) pedig a Srívász vezette bhakták.

PDF

(folytatás...)
--
kapcsolódó vers: Szárvabhauma Bhattácsárja fohásza

a Szent Nevek zengése

nāma-saṅkīrtanam yasya sarva-pāpa pranāśanam |
pranāmo duḥkhaśamanas tam namāmi harim param ||

nāma-saṅkīrtanam – a szent nevek együttes zengése; yasya – akié; sarva-pāpa-pranāśanam – minden bűnt elpusztító; pranāmaḥ – hódolat; duḥkha-śamanaḥ – nyomorúságot (szenvedést) elcsendesítő (legyőző); tam – őnéki („őt”); namāmi – hódolok; harim –Harinak („Harit”); param – a Legfelsőbbnek („Legfelsőbbet”);

Krsna szent neve minden utálatos bűntől, minden alantas jellemvonástól és nyomorúságtól megszabadíthat bennünket. Ajánljuk hát hódolatunkat őelőtte!

(Bhág.12.13.23)

„Ezzel a verssel zárul a Bhágavata-purána. A nagyszabású értekezés utolsó szava a szankírtan. Ilyen nagy jelentőséget tulajdonít a Bhágavata-purána a szent nevek zengésének, s Maháprabhu innen vitte tovább a szankírtant. A védikus írások szerkesztőjének, Vjászának utolsó műve erre a szintre emelte a teológiát, s fennen hirdette az embereknek:
– Zengjétek Krsna nevét! Vegyétek, mondjátok, mert másra nincsen szükség! Mondjátok Krsna szent nevét, és kezdjetek új életet ebben a sötét korszakban a legszélesebb, mindent felölelő vallásos gondolattal!
Ez Vjásza páratlan lelki ajándékának, a Bhágavata-puránának végkövetkeztetése.
Érezzük magunkat fölöttébb szerencsésnek, amiért találkozhattunk e nagylelkű és hasznos gondolattal, amiért itt lehetünk, karnyújtásnyi távolságra tőle, amiért azonosulhatunk vele, és képességeink szerint ringatózhatunk hullámain. Oly sokféle felfogást és csábító reménységet hátrahagyva végre eljutottunk a náma-szankírtan óceánjának partjára. Most végre belevethetjük magunkat habjaiba, gurunk és a vaisnavák kegyéből úszkálhatunk nektári hullámain.” (B.R. Srídhar: Az Arany avatár)

PDF

kerülendő tettek - a Szent Név elleni vétkek

satāṁ nindā nāmnaḥ paramam aparādhaṁ vitanute |
yataḥ khyātiṁ yātaṁ katham-u sahate tad-vigarihām ||

satāṁ – szentek; nindā – gyalázása; nāmnaḥ – névnek; paramam – legfontosabb, alapvető; aparādhaṁ – sértést; vitanute – okoz, csinál; yataḥ – ahonnan, mert; khyātiṁ yātaṁ – a magasztalt; katham – hogyan; u – (nyomatékosító szó); sahate – elvisel, megbocsájt; tad-vigarihām – azt a gyalázást;

1. A legsúlyosabb sértés a szentek gyalázása. Hogyan is bocsájtaná meg a magasztalt Úr az efféle vétket?

śivasya śrī-viṣṇor ya iha guṇa-nāmādi-sakalaṁ |
dhiyā bhinnaṁ paśyet sa khalu hari-nāmāhita-karaḥ ||

śivasya – áldásosnak; śrī-viṣṇoḥ – Srí Visnunak; yaḥ – aki; iha – itt, most; guṇa – tulajdonság; nāma-ādi – névvel kezdődő; sakalaṁ – teljes, teljesség; dhiyā – tartandó; bhinnaṁ – különböző; paśyet – lássa; sa – az; khalu – kétségkívül, bizonyosan; hari-nāma-ahita-karaḥ – Hari Nevének bántást okozó;

2. A mindenkire áldást hozó Srí Visnu neve, alakja, tulajdonságai és kedvtelései isteniek, sértés volna ezeket tőle függetlennek tekinteni.

guror avajñā śruti-śāstra-nindanam |
tathārtha-vādo hari-nāmni kalpanam ||

guroḥ – mesternek; avajñā – alábecslése; śruti-śāstra-nindanam – a Kinyilatkoztatás és a Hagyomány gyalázása; tathā-arthavādaḥ – olyan szövegmagyarázat; hari-nāmni – Hari neve iránt; kalpanam – elmélet, elgondolás;

3. Sértés a lelki tanítómester alábecsülése,
4. a kinyilatkoztatás és a szent hagyomány gyalázása,
5. a szent név anyagi értelmezése,
6. és vétek Hari nevét a képzelet szüleményének tekinteni.

nāmno balād yasya hi pāpa buddhir |
na vidyate tasya yamair hi śuddhiḥ ||

nāmnaḥ – névnek; balāt – erejéből; yasya – aki; hi – bizony; pāpa – bűn; buddhiḥ – értelem, tudás; na – nem; vidyate – van tudva; tasya – őnéki; yamaiḥ – vallási törvények által; hi – bizony; śuddhiḥ – tisztulás, vezeklés;

7. Aki a szent név erejével táplálja tudatában a bűnt, azt a vallási törvények sokasága sem tisztítja meg.

dharma-vrata-tyāga-hutādi sarva-
śubha-kriyā-sāmyam api pramādaḥ |
aśraddadhāne vimukhe 'py aśṛṇvati
yaś copadeśaḥ śiva-nāmāparādhaḥ ||

dharma-vrata-tyāga-huta-ādi – vallásosság (jámborság), fogadalom, lemondás, áldozat, stb; sarva-śubha-kriyā – minden jótett; sāmyam – azonosság; api – bizony; pramādaḥ – hiba; aśraddadhāne – hitetlen iránt; vimukhe – elforduló (ellenséges, nem érdeklődő); api – bizony; aśṛṇvati – figyelmetlen (nem hallgató); yaḥ – aki; ca – és; upadeśaḥ – tanítás; śiva-nāma-aparādhaḥ – az áldásos Név megsértése;

8. Bizony hiba volna a Szent Nevet az erényesség, fogadalom, lemondás, áldozat s a többi jámbor cselekedet közé sorolni.
9. Sértő a hitetlen, ellenséges vagy figyelmetlen hallgatóság tanítása a szent névre.

śrutvāpi nāma-māhātmyam yaḥ prīti-rahito 'dhamaḥ |
aham mamādi paramo nāmni so 'py aparādha-kṛt ||

śrutvā – hallván; api – bizony; nāma-māhātmyam – a Név dicsőségéről; yaḥ – aki; prīti-rahitaḥ – szeretet, ragaszkodás nélkül; adhamaḥ – legalantasabb, leghitványabb; aham mama-ādi – „én és enyém”-mel kezdődő; paramaḥ – felsőbb; nāmni – névnél; saḥ – ő; api – bizony; aparādha-kṛt – bűnt elkövető;

10. Akiben a Szent Név dicsősége hallatán sem támad fel az istenszeretet, s a hitvány önző mentalitást fontosabbnak tarja a Szent Névnél, bizony vétkezik.

(Padma-purāṇa, Brahma-khaṇḍa, 25.15-18., 22-23.)

PDF

mahámantra

satya-yuge |
nārāyaṇa-parā vedāḥ nārāyaṇa parākṣaraḥ |
nārāyaṇa-parā muktiḥ nārāyaṇa-parā gatiḥ ||

A szatja-jugában:
Nárájana a legfőbb véda, Nárájana a legfőbb Isten (akṣara, mozdíthatatlan),
Nárájana a végső felszabadulás, Nárájana a végső cél.

tretā-yuge |
rāma nārāyaṇānanta mukunda madhusūdana |
kṛṣṇa keśava kaṁsāre hare vaikuṇṭha vāmana ||

A trétá-korban:
Ráma! Nárájana! Végtelen! Mukunda! Madhu végzete!
Krsna! Késava! Kansza ellensége! Hari! Vaikuntha! Vámana!

dvāpara-yuge |
hare murāre madhu-kaiṭabhāre
gopāla govinda mukunda śaure |
yajñeśa nārāyaṇa kṛṣṇa viṣṇo
nirāśrayaṁ māṁ jagadīśa rakṣa ||

A dvápara-korban:
Hari! Murári! Madhu és Kaitabha végzete!
Gópála! Góvinda! Mukunda! Sauri!
Áldozat ura, Nárájana, Krsna, Visnu!
Oltalmazz engem Világúr, kinek nincs más menedéke.

A teremtés hajnalán a lótuszvirágból, melyből Brahmá született két démon is a világra jött, Madhu és Kaitabha. A Mahábhárata (Sánti-parva 348. fejezet) szerint a lótuszvirágon csillogó két vízcseppből születtek, az egyik édes volt, ebből született Madhu (édes) aki a tompaság, a tama-guna szimbóluma, a másik jéggé fagyott és kemény, ebből Kaitabha (kíta = kemény, durva) született, aki a szenvedély, a radzsasz minőségének megtestesítője volt. (A Déví-bhágavata szerint e két démon Mahávisnu füléből született.) Durgát imádták, s nagy hatalomra tettek szert. Még a védákat is elragadták Brahmától, s Pátála-lókára vitték. A Hajagrívaként megjelenő Visnu azonban legyőzte őket, s a védákat ismét Brahmára bízta.
Krsna egyik neve Sauri, mert Súraszén király dinasztiájában született.

kali-yuge |
hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare |
hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare ||
ṣoḍaśaitāni nāmāni dvātrinśad-varṇakāni hi |
kalau yuge mahā-mantraḥ sammato jīva-tāraṇe ||

A kali-korban:
Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré
Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré
E tizenhat név, harminckét szótag
a kali kor mahámantrája, melyet a lények felszabadítójaként tisztelnek.

(Az Ananta-szanhitá így ismerteti Bhagavánnak a világkorszakban zengett neveit)

PDF

Srí Harér-námástakam – Uram neve a mindenem

Śrī Harer-nāmāṣṭakam

Az alábbiakban ismeretlen költő szanszkrt nyelvű fohászának nyersfordítása olvasható, majd Szvámí Bhakti Kamala Tírtha verses fordítása.

madhuraṁ madhurebhyo ‘pi
maṅgalebhyo ‘pi maṅgalam |
pāvanaṁ pāvanebhyo ‘pi
harer nāmaiva kevalam ||1||

Még az édeseknél is édesebb _{madhuram madhurebhyaḥ api},
még az áldásosaknál is áldásosabb _{maṅgalam maṅgalebhyaḥ api},
még a tisztítóknál is tisztítóbb _{pāvanam pāvanebhyaḥ api},
bizony _eva Hari neve _{harer nāma} a minden _kevalam.

ābrahmā-stamba-paryantaṁ
sarvaṁ māyā-mayaṁ jagat |
satyaṁ satyaṁ punaḥ satyaṁ
harer nāmaiva kevalam ||2||

Brahmától _ā-brahmā a fűcsomóig _stamba bezáróan _paryantam,
a világon jagat minden _sarvam illúzió-természetű _māyā-mayam.
Valóságos, valóságos _{satyam satyam} s újra is csak valóságos _{punaḥ satyam},
bizony _eva Hari neve _{harer nāma} a minden _kevalam.

A satyam szó gyöke az as létige, a sat az ebből képzett folyamatos melléknévi igenév, tehát jelentése lévő, létező, s ebben az értelemben valóságos, igaz, maga a realitás. A sat-yam jelentése így valóság, igazság, s ebből fakad a többi jelentése is: őszinte, hűséges, nyílt, erényes, szent.

sa guruḥ sa pitā cāpi
sā mātā bandhavo ‘pi saḥ |
śikṣayec cet sadā smartuṁ
harer nāmaiva kevalam ||3||

Ő a mester _{saḥ guruḥ} s bizony _{ca api} ő az atya _{saḥ pitā},
ő az anya _{sā mātā}, a barát _bandhavaḥ is _api ő _saḥ
ha _cet tanítana _śikṣayet mindig _sadā emlékezni _smartum.
Bizony _eva Hari neve _{harer nāma} a minden _kevalam.

azaz: aki Hari nevére tanít emlékezni, azt mesteremnek, atyámnak, anyámnak s jóbarátomnak tartom.

niḥśvāse nahi viśvāsaḥ
kadā ruddho bhaviṣyati |
kīrtanīya mato bālyād
harer nāmaiva kevalam ||4||

Semmiképp sem _nahi bízhat _{viśvāsaḥ, szó szerint: bizalom} az ember abban, hogy
mikor _kadā lesz _bhaviṣyati a kilégzésben _niḥśvāse megállás _ruddhaḥ.
Ezért már a gyermekkortól _bālyāt kezdve dicsőítendő _{kīrtanīyaḥ} e magasztalt _mataḥ,
Bizony _eva Hari neve _{harer nāma} a minden _kevalam.

Az életkorunk csupáncsak annyit jelent, hogy annyival közelebb kerülünk ahhoz a pillanathoz, mikor az utolsót lélegezzük, mikor el kell hagynunk testünket. Nem bízhatunk abban, hogy majd életünk végén a Szent Név zengésének szenteljük magunkat, tegyük ezt meg most azonnal.

hariḥ sadā vaset tatra
yatra bhāgavatā janāḥ |
gāyanti bhakti-bhāvena
harer nāmaiva kevalam ||5||

Hari _hariḥ mindig _sadā ott _tatra lakozik _vaset,
ahol _yatra a hívei _{bhāgavatāḥ janāḥ, szó szerint a magasztos Úrhoz (bhagavān) tartozó emberek (janāḥ)}
odaadó érzelemmel _{bhakti-bhāvena} énekelnek _gāyanti.
Bizony _eva Hari neve _{harer nāma} a minden _kevalam.

aho duḥkhaṁ mahā-duḥkhaṁ
duḥkhād duḥkhataraṁ yataḥ |
kācāyaṁ vismṛtam ratna-
harer nāmaiva kevalam ||6||

Ó, jaj! _aho bánat _duḥkham, mily nagy bánat _{mahā-duḥkham},
a kínnál _dukhāt is nagyobb kín _{duḥkhataram}, mert _yataḥ
ezért az üvegcserépért _{ayam kācā} elfeledett _vismṛtam lett
Hari nevének ékköve _{harer nāma ratna-}, a minden _kevalam.

dīyatāṁ dīyatāṁ karṇo
nīyatāṁ nīyatāṁ vacaḥ |
gīyatāṁ gīyatāṁ nityaṁ
harer nāmaiva kevalam ||7||

legyen hallva! _{dīyatāṁ karṇaḥ, a karnaḥ dā szó szerint: fület ad}
legyen mondva! _{nīyatāṁ vacaḥ, a vacaḥ nī szó szerint: beszédre visz}
legyen énekelve! _gīyatām mindörökké _nityam,
bizony _eva Hari neve _{harer nāma} a minden _kevalam.

tṛṇā nityam jagat sarvaṁ
rājate sakala-param |
cid-ānanda-mayaṁ śuddhaṁ
harer-nāmaiva kevalam ||8||

Az egész világ _{sarvam jagat} mindig _nityam csak egy fűszál _tṛṇā
ő uralkodik _rājate minden felett _sakala-param,
a tudatosság és gyönyör-természetű _{cid-ānanda-mayam} makulátlan _śuddham.
bizony _eva Hari neve _{harer nāma}, a minden _kevalam.


Uram neve a mindenem

Édesebb még a méznél is,
áldó ereje végtelen.
Tisztítóbb tiszta víznél is,
Uram neve a mindenem.

Égi rendektől fűszálig
káprázat ez a mindenség.
Való, igaz s örökké szent
Uram neve a mindenem.

Szülőanyám és barátom.
édesatyám és mesterem
idézd föl mindig szívemben
Uram neve a mindenem.

Mely lehelet az utolsó
nem tudom, nem is sejthetem.
Első és az utolsó szóm
Uram neve a mindenem.

Ott lakozik a Jóisten
minden embernek szívében.
Nagy szeretettel ismételd:
Uram neve a mindenem.

Ezer csapásnál jobban fáj,
mily nagy bánat ez Istenem!
Sokan feledik, s nem mondják:
Uram neve a mindenem.

Hallgasd, mindig csak ezt hallgasd,
énekeld, újra énekeld,
zengedezd, folyton ezt zengjed:
Uram neve a mindenem.

Ez a világ csak szalmaszál
tudom, látom, felismerem.
Minden ízében boldogság
Uram neve a mindenem.

PDF