Srídhar Mahárádzs navadvípi templomában, lakrészének tetőteraszán ült. Az idős szádhu igen elmélyedt hangulatban volt, szinte vétek volt zavarni őt. Intett, üljek le előtte egy gyékényülésre. Sehol senki.
– Milyen sok minden látszik innen fölülről, ami Maháprabhura emlékeztet bennünket! – mondotta az idős mester. – A Gangesz, az erdő, a templomok, a kedvenc fái, a banánfák… Mit szeretnél?
– Meg tudná magyarázni, miképpen lehetséges az, hogy az emberek a szent nevet zenghetik, hogyha az teljességgel lelki? – kérdeztem. Némi hallgatás után Srídhar Mahárádzs megszólalt: Nitái Csaitanja, Nitái Csaitanja, majd belekezdett válaszába.
– A szent nevet nem ejtheti ki anyagi nyelv, nem hallhatja anyagi fül. A név adhóksadzsa, vagyis túl van a tapasztalati tudáson, s fönntartja magának a jogot, hogy rejtve maradjon a világi érzékek előtt. Tapasztalataink, tudásunk s emlékeink, amivel csak rendelkezünk, mind a világi érzékekkel foghatók föl. Nyelvünk főként föld- és vízelemből áll, de a szervezetet behálózó idegvégződések, amelyek elektromos töltést hordoznak, szintúgy anyagiak. Ha egy tárgy túlságosan távol van, érinthetetlen, nem látható, nem ízlelhető, de ha túlságosan közel van szemünkhöz, hasonlóképpen láthatatlan, hisz nem látjuk saját tilakunkat vagy a szemfestéket sem.
Az érzékszerveinket megtoldó mikroszkópok és teleszkópok érzékenyebb eszközök, de még mindig az anyagi szférára korlátozódnak. Egyetlen teleszkóp sem képes kifürkészni az univerzum legkülső burkait, s a mikroszkóp lencséi is atomokból állnak, így nem képesek megmutatni az atomokat, vagy az annál is kisebb részecskéket. Ugyanilyen eredménytelen a mentális agytorna is a lelki dolgok vizsgálatában. Az elme olyan anyagi elem, melynek sűrűsége igen kicsiny. Így a magasabb absztrakciók cseppet sem lelkibbek a kődarabnál. Sokan hiszik, hogy az elme képességeinek kiterjesztésével felfogható a végtelen, csakhogy e számítás hibás. Ha a végtelen beleférne a korlátozott elmébe, nem lehetne végtelen. Az ember azt sem tudja, hány hajszála van, hiába töri a fejét az absztrakt zen- vagy upanisad-aforizmákon, hiába spekulál, saját erejéből úgysem válhat végtelenné. Szellemi önkielégítés ez, s az elme túlcsordul és kiég, ami sajnálatos következményekkel jár: az önvalót és a végtelent illető teljes tudatlansággal.
Léteznek olyan csatornák, melyeken keresztül a végtelen alászáll. Ő a teljes hatalom, dicsőség, szépség, tudás, gazdagság és lemondás. Ő az uralkodó, a mindenhová elterjedő, teljességgel szabad és autokrata. A végtelen nem zárható véges térbe, ám ha Ő a végtelen, akkor képes a maga teljességében is megmutatkozni a véges elme számára is. Amikor saját szándékai szerint átveszi a kezdeményezést, és feltárja magát híve előtt, akkor következik be az önmegvalósítás, az a transzcendentális kinyilatkoztatás. S Ő a lelki hangon keresztül száll alá, amikor rezgésbe hozza a világban Őt képviselő tiszta bhaktái transzcendentális ajkait. A szat-guru hallgatóságának eleddig néma lelki ajkain is a transzcendens hang vibrál.
Szat-gurudéva a Haré Krsna mantrát zengi. Anyagi fülünk olyan hangot érzékel, amely Krsna transzcendentális nevére emlékeztet. A dobhártya megmozgatja a belsőfül folyadékát, amely félig víz, félig levegő, ez továbbadja rezgését az éter elemnek, s végül eljut az elmébe. Ám a lélekhez ekkor még nem jutott el a hangrezgés, még nincs igazi lelki élmény, tapasztalat. Az elme impresszióira támaszkodva élvezzük a karatálok hangját, a dalok ritmusát, a kellemes társaságot, a hallás és figyelés eredményét. De még nincs vége.
A guru által kiejtett eredeti hangzás átszeli az elmét, megmozgatja intellektusunkat, s a bhakti filozófiájával kezdünk foglalkozni. Millió éveken át tanították ezt a bölcsek a szent folyók partjain. A mantrázás lehetséges hatásairól szóló ideák mindenütt megtalálhatók. Ám ez a szó szoros értelemben még nem lelki kinyilatkoztatás. Az intelligencián túl ott van a spirituális tényező, ott van a lélek, ott vagyok én magam.
Az érzékek, az elme s az értelem határait maga mögött hagyó hang végre saját tényleges létünk legfinomabb érzelmi húrjait pendíti meg. Ez a szent név lelki megtapasztalása, lelki fülekkel való meghallása. Majd az inspirált lélek válaszol, visszhangot küld az értelmen, az elmén s a külső érzékeken át, s kimondjuk: Haré Krsna. Ez a szent név maga Isten. S ettől táncolunk örömünkben.
Hangok, hangok, hangok: próbáld megragadni a hangokat! Kapaszkodj fel az éterben úszó hanghullámokra, s biztosan boldog leszel a lelki életben. Az egyik rsi azt magyarázza szútráiban, hogy a tömeges járvány oka a tisztátalan hangrezgés által megmételyezett éter. Ha a védők s ügyvédek az igazság nevében csak hazudoznak a bíróságon, e hangrezgések megfertőzik az étert, ami megrontja a levegőt s vizet, aminek ragály a vége.
A négyarcú Brahmának a világ megteremtéséhez az óm hangrezgése volt az alap. Ebből az óm mantrából születik a gájatrí-mantra. E hangrezgésben spirális csillag- és planéta-virágokként nyílik a tizennégy bolygórendszer, az univerzum közepén a Nappal. Az egyes bolygórendszerek a Brahmá által kiejtett különféle hangokból keletkeztek.
A végtelen számú lelkeknek minden galaxisban megvan a lehetőségük a tevékenységre (karma), a vallásosságra (dharma), a gyarapodásra (artha) az érzékek élvezetére (káma) és az üdvözülésre (móksa). Brahmá feladata, hogy a sokaság bűnös és erényes tettei szerint gondoskodjon e galaxisokról és bolygókról. Brahmá minden bolygórendszerhez sajátságos hangrezgést rendel, mérnöke, Visvakarman pedig e hangrezgés alapján formálja a bolygókat. Így oszlanak el a finom s a durva elemek.
A mi bolygónkon a föld- s a víz-elem van túlsúlyban. Másutt csak víz van, a napon pedig a tűz-elem az uralkodó. Ha egy lélek az illúzió befolyása alatt véget akar vetni durva hús-vér létezésének, levegő-típusú, éteri-, mentális- vagy intelligencia-típusú bolygón szellemként folytathatja tovább.
Az egyéni lélek föl van ruházva bizonyos töredékes teremtő képességgel, és saját befolyási övezetét a hangrezgésen keresztül hozza létre. Egyesek befolyása nem terjed túl saját koponyájukon, mások egy közösségre, nemzetre vagy akár egy egész planétára hatással vannak. Érdekszféráik szépsége és harmóniája pedig attól függ, milyen hangot keltenek.
Egy ország meghódítása során az első célpontok a rádióadók, az újságok, a kommunikációs eszközök. Az új kormány rádión sugárzott kiáltványa megdöntheti az előző vezetést és meghódíthatja az egész országot. Az új adminisztráció a rádióadásokon keresztül szilárdíthatja meg hatalmát. Ám ha hibás az adás, minden tönkremegy. Ezért olyan változó a világhelyzet. A dzsívák szava – a biblia kifejezéssel élve – bábeli hangzavar. Értelmetlen hangok töltik és rontják meg az étert, a levegőt, a vizet, sőt a tárgyak, a helyek s emberek molekuláris struktúráját.
Az elme két funkciónak tesz eleget, a szankalpa és a vikalpa szerint működik. Szankalpa az elme ama működése, amivel a gondolatokat képzetekké, elméletekké, gondolati rendszerekké összegzi. Vikalpa pedig a gondolatok elvetése; a látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás útján szerzett tapasztalatok leegyszerűsítése, korlátozása. Mindkét működést a hangrezgés irányítja. Tegyünk egy kísérletet: hunyd be a szemed, s én mondok egy számot. A számok úgy villannak fel az elmédben, mint egy pénztárgépen. Egy, három, hét, négy… A szankalpa és a vikalpa kelti és ejti el a gondolatokat. Ez az elme működésének igen egyszerű metódusa. Bonyolultabb a dolog, ha valaki szándékosan rossz vibrációkkal rontja meg a hanghullámokat. A kommunikációs eszközök a kisiskolás tankönyvektől kezdve a legmagasabb szintű „filozófiáig” hamis hangokat szórnak. A Fehér Ház szóvivői is remek példái hanghullámok szándékolt torzításának. Ám ha lelki hangokat sugároznánk az éterbe, hogyha a Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré, Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré transzcendentális hangvibrációjával töltenénk meg a levegőt, a mantra energiája minden élőlényt megtisztítana, fölvilágosítana és feltöltene.
Az Úr Csaitanja verse – amely minden lelki tanítások végső szava – első strófájában a Haré Krsna mahámantra transzcendentális hangjának hét hatását sorolja föl. Először is letörli az anyagi port az elme tükréről (csétó-darpana márdzsanam). Az elme a lélek és a külső anyagi burkolat, a test összeköttetését biztosító közeg. A lélek anyagi értelemben nem-cselekvő. Az illúzió, a májá bűvöletében a lélek lappangó, egyfajta tetszhalott állapotba kerül. Ennek ellenére a lélek olyan erős, hogy tudatosságot sugároz. Az elme közegén keresztül működnek az érzékek, s így „tudjuk” a dolgokat. Ha az elme lencséjét elállítja az anyagi természet, az ember zavarodott lesz, szenved a fájdalomtól, betegségtől s a haláltól. Igen, a halál valójában csak egy bizonyos elmeállapot, hiszen a lélek halhatatlan. Az elme hiteti el velünk hamis módon, hogy haldoklunk, betegek vagyunk, fuldoklunk vagy éppen világra hozunk egy élőlényt. A mahámantra hathatósan tisztítja az elmét. Minden anyagi agyszülemény, a szenvedések eme okozói kimúlnak, éhen pusztulnak. Ezek az anyagi élvezeteken tenyésznek, s ha az elménket elárasztja a transzcendentális hang, azzal kioldjuk a bombát: az anyagi öröm s bánat minden tévképzete szilánkokra zúzódik, megsemmisül, az anyagi elme behódol, nem marad már ellenség. Ekkor az elme a lélek spirituális tudását, tulajdonságait s energiáját tükrözi.
Kialszik a feltételekhez kötött lét perzselő tüze (bhava-mahá-dávágni-nirvápanam). A nirvána, amit a buddhista írásokból oly sokan igyekeznek megérteni, az anyagi lét tüzének kialvását jelenti. A test kezdettől fogva az emésztés tüzében ég. A biológusok azt mondják, a test egy belső égésű organizmus, amely hőt, vízgőzt és széndioxidot termel. Aztán hetven-egynéhány esztendő múltával az emésztés tüze fölégeti az adott testet, s mi egy másikba költözünk, hogy azt is fölemésszük.
Akár az erős dohányos, aki a még izzó cigarettával gyújtja meg az újabb szálat. A transzcendentális hang azonban képes kioltani ezt a tüzet.
A transzcendentális hang a világosság, békesség és rettenthetetlenség áldó sugarait terjeszti (sréjah kairava-csandrikávitaranam), s többé semmiféle aggodalom nem keríti hatalmába az elmét. Az ember mélyen gyökerező félelmekkel születik a világra: létezik-e biztonság? Van-e öröm, békesség? A válasz az alapvető mag: az Óm ebben az értelemben egy nyomós lelki igenlés. Igen, állító válasz. Az elme cáfolata még nem válasz a lélek kérdéseire, pozitív válaszra van szüksége. A mahámantra tényszerű igazságokkal látja el az elmét.
Az időtlen idők óta szomjúhozó léleknek az örömteli nektáróceán dagályhullámán kínálják (ánandámbudhi-vardhanam pratipadam púrnámrtászvádanam).
Az utolsó sor kettős értelmű: egy külsődleges és egy belső tartalmat rejt (szarvátma-sznapanam param vidzsajaté srí-krsna-szankírtanam). Szarvátmá egyfelől az összes élőlényre vonatkozik. A szent név minden lelket transzcendentális boldogságban, tudásban és szeretetben fürdet meg. Magasztos ereje teljességgel lenyűgözi a lelket. De Csaitanja Maháprabhu szerint az átman szónak sok jelentése van. Jelentheti a legfelsőbb Abszolút Igazságot, a testet, az elmét, az értelmet, a törekvést, a meggyőződést és a természetet is. S a mahámantra tiszta hangjait zengve az ember minden létező okát is meghódíthatja. Csak egyszer kiejtve a szent nevet lelkivé válhat az elme, a test, a lélek s a természet is. Ragadd meg minden lét okát, a hanghullámokat, s itasd át azokat a szent név vibrációjával! Ennek eredményeként teljességgel megváltoznak az energiák. Minden ásram, templom, az összes berendezési tárgyával egyetemben isteni. Az ásram, mint környezet különbözik attól a környezettől, amelybe beleszülettünk. Ez „odaát” van, ez Gólóka, s minél tovább haladunk lelki gyakorlatainkban (szádhana), annál többet mutat meg magából az Úr.
Dzsagat-guru Dzsajadéva Gószvámí egyik gyönyörű versében a Haré Krsna mantra alászállásának mérhetetlen erejéről így ír: „Óh, Harinám, a fülembe hatolsz s megérinted a szívem. Könnyek potyognak a szememből s ahogy a földre hullanak, átáztatják a talajt. Lábnyomaim megmaradnak a puha agyagban, s követőim így járhatják az én utamat.”
Ám tudnunk kell, ha a guru nem hiteles, a mantra nem érinti meg az elme s test burkában lakozó lélekszikrát. Lehet, hogy ugyanúgy hangzik, de mégsem az – akár a tej s a mésztej, bár hasonlóak, mégis különböznek egymástól.
Manapság sok álguru jár-kel a világban, s ez a tény mintegy láthatatlanná teszi az igazi bhaktákat. Ha valaki kincset lel egy fa alatt, s kezdőbetűivel megjelöli azt, mégsem találja majd, ha visszatértekor már mindegyik fán ugyanaz a jel látszik.
A szent nevek által keltett eredeti érzelmek Krsna kedvteléseinek koncentrált, örömteli emlékképei. Ezek az érzések minden lélekben benne rejlenek és ötfélék lehetnek: a semleges érzés, a szolgálatkészség, a barátság, a szülői érzelmek és a meghitt szeretői gyöngédség. Krsna minden transzcendentális érzelem óceánja (akhila raszámrta-szindhu). A Bhagavad-gítában Krsna azt mondja, minden olyan szolgálatot viszonoz, amiket hívei a fenti érzelmek szerint nyújtanak neki (jé jathá mám prapadjanté tánsz tathaiva bhadzsámjaham). Krsna saját édes akarata s kedve szerint használja semleges híveit, akik nem szolgálják aktívan az érdekeit: amikor fuvolázni támad kedve, fölveszi hangszerét, majd leteszi, ha úgy kívánja. Szolgáival szemben Ő a tekintélyes úr. Ebben a viszonyban már több az esély az úr megörvendeztetésére kedvenc ételével vagy ruhájával. De van még akadály, hiszen bármikor elküldheti szolgáját, akinek kötelessége az engedelmesség. A baráti viszonynak két fokozata van. Az elsőben a dzsíva baráti érzelmekkel viszonyul Krsnához. Bocsánatért esedezik, ha véletlenül tréfálkozva szólt volna hozzá, vagy nem borult le társaságában. Az érettebb barátságban már nyoma sincs a tiszteletteljes formaságoknak. Szudámá, Srídámá s a többi pásztorfiú véget nem érő játékoknak hódol Krsnával: a vállára másznak, birkóznak, mintha egyenlők volnának. Sőt, olykor kisebbnek vélik Krsnát. „Krsna a legfiatalabb közöttünk, ráadásul a legkisebb. Könnyen legyőzhetjük birkózásban, óvatosan bánjatok hát vele!”
Ahogy a nádcukor szirupja egyre jobban sűrűsödik, majd kezd kikristályosodni, úgy válik a barátság is szülői szeretetté újabb érzelmek gyarapodásával. „Krsna a kisfiam – mondja Jasódá anya – gondoskodnom kell róla, és védelmeznem kell Őt. Milyen ijedelem, ha csak öt percre is eltűnik a szemem elől! Attól tartok, éppen egy hatalmas fa temeti maga alá, vagy rettentő démonok kerítik hatalmukba. De itt vagy! Miért ijesztgeted így anyádat? Maradj mindig mellettem, nem bírom elviselni, ha nem láthatlak!” Ebben a meghitt viszonyban akár meg is büntetik imádottjukat a bhakták.
A sűrű cukorszirupból lesz a kandiscukor, s a szülői ragaszkodásból alakul ki a szeretői gyöngédség, mikor is a hívő teljességgel átadja magát Krsna kívánságainak, anélkül, hogy bármit is várna saját boldogsága érdekében. „Teljességgel a Tiéd vagyok, feltétel nélkül meghódolok előtted. Ha lábad alá tiporsz, vagy kegyesen magadhoz ölelsz, én boldog vagyok, ha te boldog vagy. Készen állok, ha a pokolra akarsz taszítani, s megvonod tőlem társaságod. Ha Te el is felejtesz, én soha nem foglak elfelejteni, mindig imádni foglak!”
Ekkorra őszentsége már kimerült. Negyven esztendeig tanított hangosítás nélkül, így hangja alig hallható. Ott ültünk egymással szemben, arcunk már-már összeért. Ekkor szólalt meg az egyre hangosodó gong, melynek hangja végül a csendbe olvadt.
– Menj hát, itt az árati ideje.
(forrás: Gangesz folyóirat, 24. szám)
Bejegyzések
