Bejegyzések
vedānta-daśa-ślokī
jñāna-svarūpaṁ ca harer adhīnaṁ
śarīra-saṁyoga-viyoga-yogyam |
aṇuṁ hi jīvaṁ pratideha-bhinnaṁ
jñātṛtvavantaṁ yad anantam āhuḥ ||1||
Tudat-természetű, Hari alárendeltje.
Összekapcsolódik a testtel, majd különválik tőle
a parányi lélek, amit minden testben különbözőnek,
tudatossággal rendelkezőnek és végtelennek mondanak.
Az első két strófa az egyéni lelkek természetére világít rá. Tudatos, végtelen, sokféle testben megjelenő, ám mégis mindig Hari alárendeltje.
anādi-māyā-pariyukta-rūpaṁ
tv enaṁ vidur vai bhagavat-prasādāt |
muktaṁ ca baddhaṁ kila baddha-muktaṁ
prabheda-bāhulyam athāpi bodhyam ||2||
A kezdet nélküli illúzió tartja szoros testhez kötöttségben,
ám ezt Isten kegyelméből tudják meg.
Szabad, rab, vagy éppen szabadult rab –
így értendő a lelkek sokfélesége is.
A lelkek egy része örökkön szabad (mukta), ők sosem kerülnek az anyagvilágba, hiszen Isten társai. Mások az anyagvilágban keresik a boldogulásukat, ők a megkötött (baddha), rab lelkek. S lények harmadik csoportjába azok tartoznak, akik a bhakti révén megszabadultak a megkötött helyzetükből (baddha-mukta).
aprākṛtaṁ prākṛta-rūpakaṁ ca
kāla-svarūpaṁ tad acetanaṁ matam |
māyā-pradhānādi-pada-pravācyaṁ
śuklādi-bhedāś ca same'pi tatra ||3||
Természetfölötti, természeti és
idő – ezeket tartják öntudatlannak.
Az illúzió, az őstermészet, s a többi (ugyanazon) objektum megnevezése,
a fehér, és a többi tagolása is ugyanarra vonatkozik.
A vers az anyagvilág mindenségéről szól, mely elsődleges jellemzője az öntudatlanság (acetana). Háromféle lehet: nem az anyagi természetből (prakṛti) származó, azaz természetfölötti, az anyagi természetből származó, és az idő. Az illúzió (māyā) és az ősanyag (pradhāna) alapjában ugyanez, más szempontból megnevezve. A fehér és a többi (vörös és fekete) a kötőerők szerinti jellemzésre, felosztásra utal.
svabhāvato'pāsta-samasta-doṣam
aśeṣa-kalyāṇa-guṇaika-rāśim |
vyūhāṅginaṁ brahma paraṁ vareṇyaṁ
dhyāyema kṛṣṇaṁ kamalekṣaṇaṁ harim ||4||
Önnön természete folytán mentes mindenféle hibától vagy hiányosságtól,
Ő a végtelen áldásos tulajdonságok tárháza,
a mindenség ura, a legfőbb Brahman, a legkiválóbb.
Meditáljunk hát Krsnán, a lótuszszemű Harin…
aṅge tu vāme vṛṣabhānujāṁ mudā
virājamānām anurūpa-saubhagām |
sakhī-sahasraiḥ parisevitāṁ sadā
smarema devīṁ sakaleṣṭa-kāma-dām ||5||
... s mellette bal felől Vrsabhánu leányán,
aki a tündöklő boldogság, a megtestesült öröm,
s barátnői ezreinek imádottja.
Emlékezzünk mindig az istennőre, minden vágy teljesítőjére!
A 4. strófa vyūha-aṅgin szóösszetétele lehet: sokaság-testű, vagy akinek sokaság van alárendelve. Ezt értelmeztem a mindenség uraként.
Az első strófák valóság hármasságát tárgyalják, az első két strófa az egyéni lelkek természetét tárja fel (cit), a harmadik az anyagvilágról (acit) szólt, míg e két szakasz Istenre (Brahman) irányítja figyelmünket.
A 4. vers első fele filozófiai természetű megközelítés: fölötte áll az anyagvilágon, így annak hiányosságaitól mentes, ugyanakkor nem csupán az anyagvilágon való kívülállóságából fakadó negatív jelzőkkel írható le: ő minden jótulajdonság legteljesebb tárháza is. A bráhmanák napi fohászaiban magasztalt (a brahma-gájatrí szövegéből vett vareṇyam jelző erre utal), s az upanisadokban leírt Brahman nem más, mint a lótuszszemű Hari, Krsna, aki soha nincs egyedül. Balján kedvese, Rádhiká, az isteni gyönyör kiáradása. A „minden vágy teljesítője” nem a világi gyönyörökre, hanem az istenkapcsolat boldogságának adományozására vonatkozik. Rádhá és Krsna nem magányosak – Rádhá barátnői veszik körül őket.
upāsanīyaṁ nitarāṁ janaiḥ sadā
prahāṇaye'jñāna-tamo'nuvṛtteḥ |
sanandanādyair munibhis tathoktaṁ
śrī-nāradāyākhila-tattva-sākṣiṇe ||6||
Imádjuk szüntelen az (isteni párt),
hogy meghaladhassuk a tudatlanságot és tompaságot,
miként azt Szanandana s a többi bölcs elmondta
Náradának, a teljes valóság látnokának.
„Imádjuk szüntelen az (isteni párt)”: szó szerint „az emberek számára mindig (az isten pár) imádandó”.
Nimbárka a Kumára szampradája atyamestere. A Hattyú (haṁsa) képében megjelenő Isten tanította az univerzum első lényeit, a Kumárákat, akik később Náradát oktatták, miként ez a Cshándógja-upanisad hetedik fejezetében is olvasható.
„teljes valóság”: a tattva (valóság, mint ’az-ság’) jelzője a szövegben: akhila, ami ’hiánytalant’, ’rés nélkülit’, ’maradéktalant’ jelent. A teljes valóság így minden dologra a maga valóságában való rálátás.
sarvaṁ hi vijñānam ato yathārthakaṁ
śruti-smṛtibhyo nikhilasya vastunaḥ |
brahmātmakatvād iti vedavin-mataṁ
trirūpatāpi śruti-sūtra-sādhitā ||7||
Bizony a teljes valóság minden bölcsessége igaz,
a kinyilatkoztatás, s a szent hagyomány (állítása) folytán,
annak isteni természete miatt – ez a véda-tudók álláspontja,
s a három-formájúságot támasztja alá a kinyilatkoztatás szútrája is.
A „kinyilatkoztatás szútrája” a Brahma-szútra (Védánta-szútra), minek e vers az összegzése.
nānyā gatiḥ kṛṣṇa-padāravindāt
sandṛśyate brahma-śivādi-vanditāt |
bhaktecchayopātta-sucintya-vigrahād
acintya-śakter avicintya-sāśayāt ||8||
Krsna lótuszvirág lábán kívül nyilvánvalóan nincs más út,
Brahmá, Siva és más (félistenek) is őt imádják.
Ő hívei vágya szerint könnyen elgondolható formát ölt,
bár a rejtélyek hajlékaként hatalma felfoghatatlan.
Krsna számos avatár formájában jelenik meg a világban – hívei vágya szerint.
kṛpāsya dainyādi-yuji prajāyate
yayā bhavet prema-viśeṣa-lakṣaṇā |
bhaktir hy ananyādhipater mahātmanaḥ
sā cottamā sādhana-rūpikāparā ||9||
Az alázatban s a többi jó tulajdonságban bővelkedő (hívére) száll kegye,
mi által a leghőbb szerető ragaszkodás jellemezte
szívbéli odaadás bontakozik ki, mely a nagy lelkeket
egyedül az Úrhoz fűzi. Szádhana végzéséből fakad a bhakti másik fajtája.
A legmagasabbrendű odaadás (uttamā bhakti) forrása kizárólag az isteni kegy. Bár a kegy indokolatlan, mégis, az alázat és a többi kedvező tulajdonság kibontakoztatása készíti fel a gyakorlót a kegy befogadására. Míg szádhana (módszer, törekvés) végzéséből – meditáció gyakorlása, imádat végzése, kírtana, bhadzsanok éneklése – fakad a „másik bhakti” (aparā bhakti). A szádhana gyakorlója Isten felé fordul – ám szíve még nem tiszta, így az általa megélt bhakti-jóga anyagi indíttatásokkal kevert, és a gyakorlóra jellemző kötőerők által színezett.
upāsya-rūpaṁ tad-upāsakasya ca
kṛpā-phalaṁ bhakti-rasas tataḥ param |
virodhino rūpam athaitad āpter
jñeyā ime'rthā api pañca sādhubhiḥ ||10||
(1) Az imádandó, s (2) az ő szolgája
(3) kegyének gyümölcse, (4) a szerető odaadás ízei, (5) s az attól különböző,
a (bhaktinak) ellentmondó – mindezek megértése
még a szentek számára is kívánatos.
Az upās (upa-as) gyök jelentése mellé ül, mellette él. S mert a tanítvány vagy a szolgáló ül mestere lábainál, ez a tisztelet, az alázat, az imádat kifejezése. Upāsya: az imádandó Úr, Krsna, és az ő balján helyet foglaló Rádhá. Upāsaka, az imádó, az isteni pár híve. Az és (ca) kötőszó arra utal, hogy kettejük kegyének gyümölcse (kṛpā-phalam) a rajongó, szerető odaadás. A bhakti ízei (bhakti-rasa) és a bhakti kibontakozását akadályozó, azzal ellentmondó (virodhin) tényezők – ez az öt téma, amit mindenkinek, még a szádhuknak is fontos megismerni.
śarīra-saṁyoga-viyoga-yogyam |
aṇuṁ hi jīvaṁ pratideha-bhinnaṁ
jñātṛtvavantaṁ yad anantam āhuḥ ||1||
Tudat-természetű, Hari alárendeltje.
Összekapcsolódik a testtel, majd különválik tőle
a parányi lélek, amit minden testben különbözőnek,
tudatossággal rendelkezőnek és végtelennek mondanak.
Az első két strófa az egyéni lelkek természetére világít rá. Tudatos, végtelen, sokféle testben megjelenő, ám mégis mindig Hari alárendeltje.
anādi-māyā-pariyukta-rūpaṁ
tv enaṁ vidur vai bhagavat-prasādāt |
muktaṁ ca baddhaṁ kila baddha-muktaṁ
prabheda-bāhulyam athāpi bodhyam ||2||
A kezdet nélküli illúzió tartja szoros testhez kötöttségben,
ám ezt Isten kegyelméből tudják meg.
Szabad, rab, vagy éppen szabadult rab –
így értendő a lelkek sokfélesége is.
A lelkek egy része örökkön szabad (mukta), ők sosem kerülnek az anyagvilágba, hiszen Isten társai. Mások az anyagvilágban keresik a boldogulásukat, ők a megkötött (baddha), rab lelkek. S lények harmadik csoportjába azok tartoznak, akik a bhakti révén megszabadultak a megkötött helyzetükből (baddha-mukta).
aprākṛtaṁ prākṛta-rūpakaṁ ca
kāla-svarūpaṁ tad acetanaṁ matam |
māyā-pradhānādi-pada-pravācyaṁ
śuklādi-bhedāś ca same'pi tatra ||3||
Természetfölötti, természeti és
idő – ezeket tartják öntudatlannak.
Az illúzió, az őstermészet, s a többi (ugyanazon) objektum megnevezése,
a fehér, és a többi tagolása is ugyanarra vonatkozik.
A vers az anyagvilág mindenségéről szól, mely elsődleges jellemzője az öntudatlanság (acetana). Háromféle lehet: nem az anyagi természetből (prakṛti) származó, azaz természetfölötti, az anyagi természetből származó, és az idő. Az illúzió (māyā) és az ősanyag (pradhāna) alapjában ugyanez, más szempontból megnevezve. A fehér és a többi (vörös és fekete) a kötőerők szerinti jellemzésre, felosztásra utal.
svabhāvato'pāsta-samasta-doṣam
aśeṣa-kalyāṇa-guṇaika-rāśim |
vyūhāṅginaṁ brahma paraṁ vareṇyaṁ
dhyāyema kṛṣṇaṁ kamalekṣaṇaṁ harim ||4||
Önnön természete folytán mentes mindenféle hibától vagy hiányosságtól,
Ő a végtelen áldásos tulajdonságok tárháza,
a mindenség ura, a legfőbb Brahman, a legkiválóbb.
Meditáljunk hát Krsnán, a lótuszszemű Harin…
aṅge tu vāme vṛṣabhānujāṁ mudā
virājamānām anurūpa-saubhagām |
sakhī-sahasraiḥ parisevitāṁ sadā
smarema devīṁ sakaleṣṭa-kāma-dām ||5||
... s mellette bal felől Vrsabhánu leányán,
aki a tündöklő boldogság, a megtestesült öröm,
s barátnői ezreinek imádottja.
Emlékezzünk mindig az istennőre, minden vágy teljesítőjére!
A 4. strófa vyūha-aṅgin szóösszetétele lehet: sokaság-testű, vagy akinek sokaság van alárendelve. Ezt értelmeztem a mindenség uraként.
Az első strófák valóság hármasságát tárgyalják, az első két strófa az egyéni lelkek természetét tárja fel (cit), a harmadik az anyagvilágról (acit) szólt, míg e két szakasz Istenre (Brahman) irányítja figyelmünket.
A 4. vers első fele filozófiai természetű megközelítés: fölötte áll az anyagvilágon, így annak hiányosságaitól mentes, ugyanakkor nem csupán az anyagvilágon való kívülállóságából fakadó negatív jelzőkkel írható le: ő minden jótulajdonság legteljesebb tárháza is. A bráhmanák napi fohászaiban magasztalt (a brahma-gájatrí szövegéből vett vareṇyam jelző erre utal), s az upanisadokban leírt Brahman nem más, mint a lótuszszemű Hari, Krsna, aki soha nincs egyedül. Balján kedvese, Rádhiká, az isteni gyönyör kiáradása. A „minden vágy teljesítője” nem a világi gyönyörökre, hanem az istenkapcsolat boldogságának adományozására vonatkozik. Rádhá és Krsna nem magányosak – Rádhá barátnői veszik körül őket.
upāsanīyaṁ nitarāṁ janaiḥ sadā
prahāṇaye'jñāna-tamo'nuvṛtteḥ |
sanandanādyair munibhis tathoktaṁ
śrī-nāradāyākhila-tattva-sākṣiṇe ||6||
Imádjuk szüntelen az (isteni párt),
hogy meghaladhassuk a tudatlanságot és tompaságot,
miként azt Szanandana s a többi bölcs elmondta
Náradának, a teljes valóság látnokának.
„Imádjuk szüntelen az (isteni párt)”: szó szerint „az emberek számára mindig (az isten pár) imádandó”.
Nimbárka a Kumára szampradája atyamestere. A Hattyú (haṁsa) képében megjelenő Isten tanította az univerzum első lényeit, a Kumárákat, akik később Náradát oktatták, miként ez a Cshándógja-upanisad hetedik fejezetében is olvasható.
„teljes valóság”: a tattva (valóság, mint ’az-ság’) jelzője a szövegben: akhila, ami ’hiánytalant’, ’rés nélkülit’, ’maradéktalant’ jelent. A teljes valóság így minden dologra a maga valóságában való rálátás.
sarvaṁ hi vijñānam ato yathārthakaṁ
śruti-smṛtibhyo nikhilasya vastunaḥ |
brahmātmakatvād iti vedavin-mataṁ
trirūpatāpi śruti-sūtra-sādhitā ||7||
Bizony a teljes valóság minden bölcsessége igaz,
a kinyilatkoztatás, s a szent hagyomány (állítása) folytán,
annak isteni természete miatt – ez a véda-tudók álláspontja,
s a három-formájúságot támasztja alá a kinyilatkoztatás szútrája is.
A „kinyilatkoztatás szútrája” a Brahma-szútra (Védánta-szútra), minek e vers az összegzése.
nānyā gatiḥ kṛṣṇa-padāravindāt
sandṛśyate brahma-śivādi-vanditāt |
bhaktecchayopātta-sucintya-vigrahād
acintya-śakter avicintya-sāśayāt ||8||
Krsna lótuszvirág lábán kívül nyilvánvalóan nincs más út,
Brahmá, Siva és más (félistenek) is őt imádják.
Ő hívei vágya szerint könnyen elgondolható formát ölt,
bár a rejtélyek hajlékaként hatalma felfoghatatlan.
Krsna számos avatár formájában jelenik meg a világban – hívei vágya szerint.
kṛpāsya dainyādi-yuji prajāyate
yayā bhavet prema-viśeṣa-lakṣaṇā |
bhaktir hy ananyādhipater mahātmanaḥ
sā cottamā sādhana-rūpikāparā ||9||
Az alázatban s a többi jó tulajdonságban bővelkedő (hívére) száll kegye,
mi által a leghőbb szerető ragaszkodás jellemezte
szívbéli odaadás bontakozik ki, mely a nagy lelkeket
egyedül az Úrhoz fűzi. Szádhana végzéséből fakad a bhakti másik fajtája.
A legmagasabbrendű odaadás (uttamā bhakti) forrása kizárólag az isteni kegy. Bár a kegy indokolatlan, mégis, az alázat és a többi kedvező tulajdonság kibontakoztatása készíti fel a gyakorlót a kegy befogadására. Míg szádhana (módszer, törekvés) végzéséből – meditáció gyakorlása, imádat végzése, kírtana, bhadzsanok éneklése – fakad a „másik bhakti” (aparā bhakti). A szádhana gyakorlója Isten felé fordul – ám szíve még nem tiszta, így az általa megélt bhakti-jóga anyagi indíttatásokkal kevert, és a gyakorlóra jellemző kötőerők által színezett.
upāsya-rūpaṁ tad-upāsakasya ca
kṛpā-phalaṁ bhakti-rasas tataḥ param |
virodhino rūpam athaitad āpter
jñeyā ime'rthā api pañca sādhubhiḥ ||10||
(1) Az imádandó, s (2) az ő szolgája
(3) kegyének gyümölcse, (4) a szerető odaadás ízei, (5) s az attól különböző,
a (bhaktinak) ellentmondó – mindezek megértése
még a szentek számára is kívánatos.
Az upās (upa-as) gyök jelentése mellé ül, mellette él. S mert a tanítvány vagy a szolgáló ül mestere lábainál, ez a tisztelet, az alázat, az imádat kifejezése. Upāsya: az imádandó Úr, Krsna, és az ő balján helyet foglaló Rádhá. Upāsaka, az imádó, az isteni pár híve. Az és (ca) kötőszó arra utal, hogy kettejük kegyének gyümölcse (kṛpā-phalam) a rajongó, szerető odaadás. A bhakti ízei (bhakti-rasa) és a bhakti kibontakozását akadályozó, azzal ellentmondó (virodhin) tényezők – ez az öt téma, amit mindenkinek, még a szádhuknak is fontos megismerni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése