Gópálguru gószvámí mahámantra-magyarázata

Gópálguru gószvámí egyik mahámantra-kommentárja már olvasható a slókamálán. Ott a bebocsátásért fohászkodó hívő imájaként értelmezi a mahámantrát, míg a jelen kommentár a rásza-tánc, s az isteni pár együttlétének hangulatában született.
A mahámantra szavai megszólító esetben állnak – a szanszkrt nyelvben a főnévragozás nyolc esete ismeretes, ezek közül az egyik a megszólító eset. Míg magyarul úgy szólítunk meg valakit (megszólító eset), ahogy beszélünk róla (alanyeset), a szanszkrt megkülönbözteti ezen alakokat. A kṛṣṇa szótő alanyesetben ragozva kṛṣṇaḥ (kṛṣṇaḥ gośālam gacchati – Krsna a karámba megy), ám megszólítva: kṛṣṇa (kṛṣṇa rakṣa mām – Krsna! oltalmazz engem!) Hasonlóképpen Ráma neve alanyesetben rāmaḥ, megszólítva rāma. A Haré szó kétféleképpen is értelmezhető, a hímnemű Hari és a nőnemű Hará megszólítása egyaránt Haré, így Krsna és Rádhá megszólítása is lehet. A szövegben visszatérő fordulata: tasyāḥ/tasya sambodhane he hare/kṛṣṇa/rāma – az ő (neve) megszólító esetben óh, Hará/Krsna/Ráma! A száraz ténymegállapítás helyett személyesebb felszólításként fordítottam e részt, reményeim szerint Gópálguru gószvámí, s az olvasók ellenkezését nem vonom ezzel a fejemre.

hare ! kṛṣṇasya mano haratīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré – Elragadja (harati) Krsna szívét, ezért Rádhá neve Hará, szólítsd őt: Haré!

kṛṣṇa ! rādhāyā manaḥ karṣatīti kṛṣṇaḥ
tasya sambodhane he kṛṣṇa !

Krsna – Rádhá szívét ő vonzza (karsati), ezért Krsna a neve, szólítsd hát: Krsna!

hare ! kṛṣṇasya lokalajjādhairyādi sarvaṁ haratīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré – Krsna józan, szemérmes személy hírében áll, ám Hará azaz Rádhá megfosztja (harati) őt e jóhírétől, szólítsd őt: Haré!

kṛṣṇa ! rādhāyā lokalajjādhairyādi sarvaṁ karṣatīti kṛṣṇaḥ
tasya sambodhane he kṛṣṇa !

Krsna – Rádhá józan, szemérmes leány hírében áll, ám Krsna megfosztja (karsati) mindettől, szólítsd őt: Krsna!

kṛṣṇa ! yatra yatra rādhā tiṣṭhati gacchati vā
tatra tatra sā paśyati krsno māṁ spṛśati
balāt kañcukādikaṁ sarvaṁ karṣati haratīti kṛṣṇaḥ
tasya sambodhane he kṛṣṇa !

Krsna – Bárhol is legyen Rádhá, bárhol is járjon, mindenütt csak Krsnát látja, s úgy érzi, mintha megérintené, s erőszakkal húzkodná réklijét s ruházatát. Szólítsd hát a Rádhá ruháját cibálót (karsati): Krsna!

kṛṣṇa ! punar harṣatīṁ gamayati vanaṁ karṣatīti kṛṣṇaḥ
tasya sambodhane he kṛṣṇa !

Krsna ismét – Fuvolajátékával megörvendezteti Rádhát, s az erdőbe csábítja, a fák közé vezeti (karsati), szólítsd őt: Krsna!

hare ! yatra krsno gacchati tiṣṭhati vā tatra tatra paśyati rādhā mamāgre pārśve sarvatra tiṣṭhatīti harā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré – Bármerre is jár, bárhol is legyen Krsna, mindig csak Rádhát látja, s arra gondol, hogy ott áll előtte és odasimul hozzá. Szólítsd hát a Krsnát elbűvölő (harati) Harát: Haré!

hare ! punas taṁ kṛṣṇaṁ harati sva-sthānam abhisārayatīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré ismét – Őt, Krsnát saját hajlékára viszi (harati), titkos találkára csábítja, Rádhá neve ezért Hará. Szólítsd őt: Haré!

hare ! kṛṣṇaṁ vanaṁ harati vanam āgamayatīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré – Rádhá az erdőbe viszi (harati), oda vezeti Krsnát, ezért Hará az ő neve, szólítsd hát Rádhát így: Haré!

rāma ! ramayati tāṁ narma-nirīkṣaṇādineti rāmaḥ
tasya sambodhane he rāma !

Ráma – Krsna tréfái, szerelmes pillantásai megörvendeztetik (ramajati) Rádhát, szólítsd ezért Krsnát így: Ráma!

hare ! tātkālikaṁ dhairyāvalambanādikaṁ kṛṣṇasya haratīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré – Nyomban elrabolja (harati) Krsna higgadtságát, szólítsd ezért Rádhát így: Haré!

rāma ! cumbana-stana-karṣaṇāliṅganādibhī ramate iti rāmaḥ
tasya sambodhane he rāma !

Ráma – Krsna megcsókolja Rádhát, megérinti keblét vagy átkarolja őt, így élvezi (ramaté) társaságát. Szólítsd hát Krsnát így: Ráma!

rāma ! punas tāṁ puruṣocitāṁ kṛtvā ramayatīti rāmaḥ
tasya sambodhane he rāma !

Ráma ismét – Krsna olykor úgy teszi boldoggá (ramajati) Rádhát, hogy átruházza reá a domináns szerepet. Szólítsd ezért Krsnát: Ráma!

rāma ! punas tatra ramate iti rāmaḥ
tasya sambodhane he rāma !

Ráma ismét – S mert ilyenkor ő is örvendezik (ramaté), szólítsd így: Ráma!

hare ! punaḥ rāsānte kṛṣṇasya mano hṛtvā gacchatīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré újfent – Mikor a rásza-tánc véget ér s Rádhá hazafelé indul, magával viszi Krsna gondolatait, elrabolva (hrtvá) kedvese szívét. Szólítsd ezért Rádhát: Haré!

hare ! rādhāyā mano hṛtvā gacchatīti hariḥ kṛṣṇaḥ
tasya sambodhane he hare !

Haré – Mikor a rásza-tánc véget ér, és Krsna is hazafelé indul, magával viszi Rádhá gondolatait, elrabolva (hrtvá) kedvese szívét. Krsna neve ezért Hari, szólítsd hát őt: Haré!

Kaliszantarana-upanisad

kalisantaranopaniṣat
Tanítás a kali kor (óceánjának) átszeléséről

Áldáskérés
om saha nāvavatu | saha nau bhunaktu |
saha vīryaṅ-karavāvahai |
tejasvināvadhītam-astu mā vidviṣāvahai |
om śāntiḥ śāntiḥ śāntiḥ |

Óm! Mindkettőnket oltalmazzon (a Legfelsőbb Úr), s vezessen mindkettőnket.
Együtt tegyünk nagy tetteket,
s e hősiesség (támogassa) az elmélyülést. Ne gyűlölködjünk.
Óm! Béke, béke, béke!

hariḥ om | dvāparānte nārado brahmāṇaṁ jagāma
kathaṁ bhagavan gāṁ paryaṭan kaliṁ santareyam-iti |

Hari óm! A dvápara kor végén Nárada felkereste Brahmát.
– Óh, Magasztos, (akár) a mindenséget (is) bejárva átkelnék a kali kor (óceánján). Hogyan (tegyem)?
 

A szöveg mindenségként fordított go szava földet és eget is jelenthet.

sa hovāca brahmā
sādhu pṛṣṭo’smi sarva-śruti-rahasyaṁ gopyaṁ tacchṛṇu yena kali-saṁsāraṁ tariṣyasi | bhagavata ādi-puruṣasya nārāyanasya nāmoccāraṇa-mātreṇa nirdhūta-kalir-bhavatīti || 1 ||

Brahmá szólt:
– Jól van! Minden kinyilatkoztatás rejtett titkáról kérdezel, halld hát (a tanítást), amivel átkelsz a születés és halál körforgásán a kali korban. Nárájana az eredeti személy, a magasztos Isten. Csupán nevének zengésével megsemmisül a kali kor.

Csupán (mātra) szó szerint: mérték. Jelentheti valaminek a teljes mértékét, teljességét (pl.: manuṣya-mātro martya – minden ember halandó), de lehet valaminek az egyszerű mértéke: ennyi és nem több, csupán, csak (pl.: jāti-mātreṇa – pusztán a kasztjánál fogva.

nāradaḥ punaḥ papraccha
tan-nāma kim-iti |
sa hovāca hiraṇyagarbhaḥ |

Nárada ismét kérdezett:
- Mi az ő neve?
Brahmá válaszolt:
 

Brahmát itt Hiranjagarbhának nevezi a szöveg.
hiraṇyagarbha-antaryāmī - garbhodakaśāyī | 'sahasra-śīrṣādi' kari' vede yāṅre gāi ||
„Hiranjagarbha, belső vezérlő (Felsőlélek) ő Garbhódakasájí Visnu.
A szahaszra-sírsa (ezerfejű) kezdetű versek a védákban őt dicsőítik.” (Cscs 2.20.292)
A Garbhódakasájí Visnu köldökének tavában nyíló lótuszvirágon született Brahmá, ezért őt is Hiranjagarbhaként ismerik.
A Manu-szanhitá szerint az univerzumot sötétség takarta, az önmagától létező Úr pedig ragyogó formában megjelent. Először a vizet teremtette meg, s magot vetett belé, amiből egy arany tojás (hiranja-garbha) keletkezett, ebből született Brahmá, a világ megalkotója. Ezután az Úr kettéosztotta a tojást - megteremtve a mennyet és a földet. (1.5-13.)

hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare |
hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare ||
 
Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré
Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré

iti ṣoḍaśakaṁ nāmnāṁ kalikalmaṣanāśanam |
nātaḥ parataropāyaḥ sarvavedeṣu dṛśyate ||

E tizenhat név mossa le kali szennyét.
Minden védát (áttanulmányozva) sem láthatunk ennél magasztosabb módszert.

ṣoḍaśakalā-vṛtasya jīvasyāvaraṇa-vināśanam |
tataḥ prakāśate paraṁ brahma meghāpāye raviraśmi-maṇḍalīveti || 2 ||

A tizenhat résszel fedett lélekszikra burkolatának eltűnése után megnyilvánul a Legfelsőbb Brahman, akár a felhők eloszlásakor a sugaraival a Nap.

A tizenhat résszel fedett lélekszikra: a szánkhja filozófia szerint az anyagi természetnek (prakrti) tizenhat módosulása (vikára) van: az öt észlelő érzékszerv (gjánéndrija) – a hallás, tapintás, látás, ízlelés és szaglás; az öt cselekvő szerv (karméndrija) – beszéd, kéz, láb, ürítőszerv, nemi szerv, valamint az elme; továbbá az öt durva anyagi elem (mahábhúta) – föld, víz, tűz, levegő, éter. Az anyagi elemek helyett más felsorolás az életlevegőket sorolja ide: a tüdőben lakozó pránát, a lefelé haladó s a végbélnyíláson át távozó apánát, az egész szervezetben szétoszló vjánát, a torkot nyitó s a fejbe emelkedő udánát, s a köldöklyukban lakozó és az emésztésben szerepet játszó szamánát. E tizenhat elem mellé olykor az értelmet (buddhi) is társítják.
A Prasna-upanisad 6.4. verse szerint a Purusából sarjadó tizenhat rész az alábbi: 1. prána, 2. hit, 3-7. űr, levegő, tűz, víz, föld 8-9. érzék, elme, 10. étel, 11-13 erő, önfegyelmezés, mantrák, 14. tett 15. világok, 16. név.
„Ő teremtette a pránát, a pránából a hitet, az űrt, a levegőt, a tüzet a vizet és a földet, az érzéket és az elmét, s az ételt. Az ételből az erőt, az önfegyelmezést a mantrákat a tettet és a világokat, a világokban (pedig) a nevet.”

punar-nāradaḥ papraccha
bhagavan ko’sya vidhir-iti |

Nárada ismét kérdezett:
– Óh, Magasztos, mi e (nevek zengésének) a szabálya?

taṁ hovāca
nāsya vidhir-iti | sarvadā śucir-aśucir-vā paṭhan brāhmaṇaḥ salokatāṁ samīpatāṁ sarūpatāṁ sāyujyameti |

(Brahmá) azt mondta:
– Nincs előírás. Mindenkor, legyen bár a bráhmana tiszta vagy tisztátalan, (e neveket) idézve az isteni hajlékra jut, elnyeri az ő közelségét, isteni formát ölt vagy eggyé válik vele.

A felszabadulás formái: szalókatám – az isteni hajékra jutás; szamípatám – Isten közelsége; szarúpatám – isteni forma elnyerése, más értelmezés szerint beolvadás Isten testébe; szájudzsjatám – eggyéválás az istenséggel, más értelmezésben meghitt együttlét.

yadāsya ṣoḍaśakasya sārdha-trikoṭīr-japati tadā brahma-hatyāṁ tarati | tarati vīra-hatyām | svarṇa-steyāt pūto bhavati | vṛṣalī-gamanāt pūto bhavati | pitṛ-deva-manuṣyāṇām-apakārāt pūto bhavati | sarva-dharma-parityāga-pāpāt sadyaḥ śucitām-āpnuyāt | sadyo mucyate sadyo mucyate ityupaniṣat || 3 ||

– Amikor (az ember) e tizenhatrészes (mantrát) harmincötmilliószor elmondja, akkor az megsemmisíti a bráhmanagyilkosság bűnét, az emberölést, s megtisztít a tolvajlás (bűnétől) is. Megtisztít a prostituáltakhoz járás (bűnétől), s megtisztít az ősatyák, félistenek és az emberek megsértésének (bűnétől) is. Minden vallásos kötelesség elhanyagolásának bűnétől is azonnal megtisztít. Hamar megszabadul (ki e neveket zengi), hamar megszabadul. Így szól az upanisad.

Más szövegváltozat ez utóbbi részt elhagyja, s kérdés helyett Nárada beszél az előírások nélküliségről, s a felszabadulás formái sem soroltatnak fel.
Figyelemreméltó, hogy Brahmá a mahámantrát Nárájana neveiként említi, így a „Haré” szó számára Hari megszólítása. A gaudíja vaisnava hagyomány e szóban olykor Hará, azaz Rádhá megszólítását hallja. A harmadik rész az üdvösség (mukti) négy formáját jelöli meg elérendő célnak, és a bűnöktől való szabadulásról beszél. A Bhágavata-purána szerint (6.2.14.) bűnöktől való szabadulás a Szent Név halovány derengésének (námábhásza) eredménye. Rúpa Gószvámí szerint: „Már halovány tükröződésed csillanása is kioltja a világi lét sötétségének hatalmát, s az igazságra vakok szemét az odaadás úrnőjére nyitja. Magasztos Név, óh, ragyogó Nap, vajon ki az a jámbor e világban, aki alkalmas volna mindenek felett álló dicsőséged feltárni?” (Srí Krsna-námástakam 3.)
A Csaitanja-csaritámrta 3.3. része beszéli el Haridász Thákur vendégségét Góvardhan és Hiranja Madzsumadár gyülekezetében:
(180) A felszabadulás és a bűnös élet visszahatásainak megsemmisülése az Úr szent neve éneklésének két mellékes velejárója. Ezt a reggeli nap első sugarainak példájával illusztrálhatjuk.. (181) „Ahogy a kelő nap szétoszlatja a világban a sötétséget, amely olyan mély, akár az óceán, úgy az Úr szent neve, még ha csak egyszer mondja is ki valaki sértés nélkül, az élőlény bűnös életének minden visszahatását elpusztítja. Minden dicsőséget az Úr szent nevének, amely az egész világra áldást hoz!”
(182) Miután Haridász Thákur elszavalta ezt a verset, így szólt:
– Óh, művelt bölcsek! Kérlek, magyarázzátok el a jelentését!
Hallgatói azonban megkérték Haridász Thákurt:
– Jobb lenne, ha te tárnád fel e fontos vers mondanivalóját!
(183) – Amint a nap emelkedni kezd, még mielőtt láthatóvá válna, eloszlatja az éjszaka sötétségét – mondta Haridász Thákur.
(184) – A napfény első sugara messzire űzi a tolvajoktól, szellemektől és démonoktól (melyek az anyagi élvezetvágy, az Istennel való eggyéválás óhajtása és a misztikus tökéletességek utáni vágyakozás szimbólumai) való rettegést, amikor pedig a nap valóban láthatóvá válik, minden megnyilvánul, s mindenki hozzálát vallásos tettei és előírt kötelességei végzéséhez. (185) Ugyanígy az első jel, amely arra utal, hogy az emberben felébredt az Úr szent nevének sértésektől mentes éneklése, nyomban megsemmisíti a bűnös élet visszahatásait, és amikor valaki sértések nélkül énekli a szent nevet, felébred benne az eksztatikus szerető szolgálat Krsna lótuszlábánál. (186) A felszabadulás csupán jelentéktelen eredmény, amely a szent név sértésektől mentes éneklése ébredésének egyetlen sugarából származik.

a szívrabló szépség

A rendező és táncosnő beszélgetését a színfalak mögül megszólaló hang szakítja félbe: kezdődik a játék! Az istenek legfőbb Ura pajtásaival játszani indul az erdőbe!

(nepathye)
(a színfalak mögül)

dvātriṁśal-lakṣaṇair yukto deva-deveśvaro hariḥ |
gopāla-bālakaiḥ sārdhaṁ jagāma yāmuna-vanam ||

Hari, a harminckét isteni tulajdonságban bővelkedő Legfelsőbb Úr,
a pásztorfiúk társaságában éppen most indul a Jamuná-menti erdőbe.

E vers harminckét isteni tulajdonságot említ, míg a Bhágavata-purána 1.16.26-30. versei negyven tulajdonságot vesznek számba, Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban hatvannégy tulajdonságot sorol (2.1.45-217.), ám ne feledjük a verset, Brahmá fohászát:
guṇātmanas te 'pi guṇān vimātuṁ hitāvatīṛnasya ka īśire 'sya |
kālena yair vā vimitāḥ su-kalpair bhū-pāṁśavaḥ khe mihikā dyu-bhāsaḥ ||
„A szakértők idővel bizonnyal összeszámolják a Föld valamennyi porszemét, vagy hópelyheket az égen, netán számba veszik a csillagok fényét, ám képtelenek lesznek felmérni mindazon jótulajdonságokat, melyekkel Te rendelkezel, óh Uram!” (Bhág. 10.14.7.)

Majd egy dal következik, melyben Rámánanda Ráj Krsna szépségét énekli meg. Rúpa gószvámí az isteni tulajdonságok felsorolását a szépséggel kezdi (suramyāṅga – csodaszép alakú), s az utoljára számba vett tulajdonság, egyike azoknak, melyekkel csak a vradzsabéli Krsna rendelkezik, a lenyűgöző szépség (rūpa-mādhuryam). Mi a különbség e kettő között? szép lehet bárki, a mindenkit vonzó, lenyűgöző Szépség azonban egyedül Krsna.

mṛdutara-maruta-vellita-pallava-valli-valita-śikhaṇḍam |
tilaka-viḍambita-marakata-maṇi-tāla-bimbita-śaśadhara-khaṇḍam ||

A lágyan fújdogáló szellő meglibbenti a liánok virágait, s a hajába tűzött pávatollat.
Tündöklő szépsége maga mögé utasítja a smaragdtükörben feltűnő hold ragyogását is,

yuvati-manohara-veśam |
kalaya kalānidhim iva dharaṇīm anu pariṇata-rūpa-viśeṣam ||

csodás megjelenése elragadja a hajadon leányok szívét!
Nézd csak! Finom alakja akár a földre szállt telihold!
 

 E strófa a dal refrénje. A kalaya kalānidhim szófordulat szépsége nem csupán az alliteráció, a Holdra utaló kalā-nidhi (részeket összefogó) szó is több egyszerű hasonlatnál. A Holddal való összevetés alapja, hogy míg a Nap az életerő forrása és gyűjtőhelye, addig a Hold a szépségé, a nektáré. A kalā-nidhi szóban a kalā szokásosan részt jelent, ám csalást, rászedést is, kalā-nidhi – „a csalafintaság kincsestára” így a fondorlatos Krsna jelzője. A refrén utolsó szavai is kettős értelműek. A pariṇata-rūpa-viśeṣam jelentheti azt a személyt, kinek a sajátos vonása tökéletes alakja, ám „meghajlott szépséget” is. Ez pedig a Gíta-góvinda egyik fontos jelenetét idézi, melyben Krsna – hogy kiengesztelje kedvesét – Rádhá lábaihoz borul.

khelā-dolayita-maṇi-kuṇḍala-ruci-rucirānana-śobham |
helā-taralita-madhura-vilocana-janita-vadhū-jana-lobham ||

Orcájának ragyogása meg-megcsillan játékosan hintázó ékköves fülbevalóin,
édesen évődő oldalpillantásai pedig felszítják a fejőslánykák sóvár vágyát.

gajapati-rudra-narādhipa-cetasi janayatu mudam anuvāram |
rāmānanda-rāya-kavi-bhaṇitaṁ madhuripu-rūpam udāram ||

Örvendeztesse meg Gadzsapati Rudra király szívét újra meg újra
Madhu ellenségének szépséges alakja, melyről a költő Rámánanada Ráj dalol.

a lótusz kelyhének foglya

Lapozzuk tovább a Dzsagannáth-vallabhát! A rendező és a táncosnő beszélgetésének másik célja, hogy megteremtsék az alaphangulatot az előadáshoz:

naṭī: (puro’valokya) paśya paśya –
Natí (észrevesz valamit, s így kiált): Nézd, nézd!

mṛdula-malaya-vātācanta-vīci-pracāre
sarasi nava-parāgaiḥ piñjaro’yaṁ klamena |
prati-kamala-madhūnāṁ pāna-matto dvirephaḥ
svapiti kamala-kośe niścalāṅgaḥ pradośe ||

A lágy déli szellő vizet szürcsöl a tó hullámfodrairól,
s lám, egy méhecske elbágyadt a nektár-tehertől!
Megrészegült a lótuszok mézének kortyolásától,
s most moccanatlan alszik a lótusz kelyhében, bár jő az alkony.

Ahogy közeledik az alkonyat feltámad a déli szellő, s finoman borzolja a tavacska vizét. Ám egy méhecske olyannyira elfáradt a nektár szorgos gyűjtögetésében, s úgy megrészegült a virágok mézének kóstolgatásától, hogy ereje sincs már repülni: aludni tért a lótuszvirág kelyhében. Ám a virág alkonyatkor összezárja szirmait, s így a méhecskénket rabságba ejti. A szanszkrt költészet kedvelt képe a lótusz kelyhében fogságba esett méhecske, ám a történet most nem a megszokott toposzt követi… máskor a méhecske a nektár szívogatásába belefeledkezve mohóságának esik áldozatul. A méhecske sárga és fekete… igen, a szútradhárát is arra emlékezteti, amire Téged, kedves olvasó!

sūtradhāraḥ: (sa-harṣam) priye sādhu sādhu man-manaḥ kutūhala-jalanidhi-vivarte nihitaṁ bhavatyā yato gopāṅganā-śatādhara-madhu-pāna-nirbhara-keli-klamālasāpaghanaḥ kvacit prauḍha-vadhū-stanopadhanīya-maṇḍita-hṛdaya-paryaṅka-śāyī pītāmbaro nārāyaṇaḥ smāritaḥ |

Szútradhára: Jól mondod kedvesem! Az öröm-óceán örvénye ragadta magával szívem! Szavaid a sárgaruhás Nárájant idézik emlékezetembe, ki a fejőslánykák százai ajakának mézét kóstolta, s most a szerelmes játékoktól elcsigázottan álomra hajtotta fejét a fejőslánykák legszebbjének kebelén, szívének vánkosán.

Natí költői képére a rendező prózában felel… a Nárájan név ismét csak figyelmeztetés a néző számára: nem közönséges pásztoridillről szól a történet, az isteni kedvtelés nem értelmezhető evilági szemmel. A szerelem a minden mást maga mögött hagyó rajongás, a Rádhá keblére hajló Krsna pedig a transzcendens létezés középpontját jelöli ki: a megtestesült szeretet, Rádhá szívét, ami-aki még Istent is rabul ejti.

Rádhá-Krsna, Csaitanja

Szvarúp Dámódar naplójában e versben magasztalja Csaitanja Maháprabhut:

rādhā kṛṣṇa-praṇaya-vikṛtir hlādinī-śaktir asmād
ekātmānāv api bhuvi purā deha-bhedaṁ gatau tau |
caitanyākhyaṁ prakaṭam adhunā tad-dvayaṁ caikyam āptaṁ
rādhā-bhāva-dyuti-suvalitaṁ naumi kṛṣṇa-svarūpam ||

Rádhá és Krsna szerelmének kibontakozása az isteni gyönyör-energia. Ők
ketten egy lélek, s bár hajdan a földön különváltak egymástól,
most Csaitanjának nevezik kettejük együttes alakját.
Krsnát magasztalom, kit Rádhá érzelmeinek ragyogása ölel körül!

Srídhar Mahárádzs így fordítja és értelmezi e verset: „Csaitanja Maháprabhut imádom, aki nem más, mint maga Krsna, Rádhárání külső ragyogásába és érzelmeibe burkolózva. Mint uralt és uralkodó felek, Rádhá és Krsna egyéni azonosságukban is örökké egyek. Csaitanja formájában most újra egyesültek. Az Úr belső gyönyöradó energiájának e felfoghatatlan átalakulása Rádhá és Krsna szerelmes kedvteléseiből fakad.

E versében Szvarúp Dámódar azt bizonyítja, hogy Rádhá-Krsna valamint Csaitanja Maháprabhu kedvtelései örökkévalók és párhuzamosak. Nehéz megmondani, mi volt előbb, a tél vagy a nyár? Az Úr örök kedvtelései is körkörösen kergetik egymást. Ezért Szvarúp Dámódar nem tartja fontos kérdésnek azt, hogy vajon Csaitanja avatár volt-e előbb vagy Krsna, ha egyszer mindketten örökkévalóak.
De kicsoda Rádhárání? Nem más, mint a Krsnából áradó szépség és vonzalom kibontakozása. Ez a Rádháként kiteljesedő vonzerő tehát Krsnából származik. Rádhárání Krsna egy sajátságos energiáját, a hládiní saktit személyesíti meg. Így nem is lehet különállónak tekinteni Rádhát és Krsnát; ketten vannak, mégis egyek. Úgy mondják, az ősi időkben elváltak egymástól, majd újra egyesültek Csaitanja Maháprabhuként, kinek külseje és érzelemvilága Rádháráníé, belső lényege és természete pedig maga Krsna. A tűztől lehetetlen elválasztani a hőt, miként a Naptól is elválaszthatatlan a fény. A kettő egy és ugyanaz. Hasonlóan, az Abszolút Igazság egyetlen végső szubsztancia (advaja-gjána), ám néha Rádhá és Krsna különváltan jelenik meg, majd újra egyesül. Ha együtt vannak, élvezik egymás társaságát, máskor az elválás kegyetlen fájdalma kínozza őket, a találkozás leghalványabb reménye nélkül. Ilyen az ő isteni természetük.” (Az arany avatár)

Prabódhánanda Szaraszvatí e gondolatot így önti versbe:

navadvīpaḥ sākṣād vraja-puram aho gauḍa-paridhau
śacī-putraḥ sākṣād vraja-pati-suto nāgara-varaḥ |
sa vai rādhā-bhāva-dyuti-su-valitaḥ kāṇcana-cchato
navadvīpe līlāṁ vrajapura-durāpāṁ vitanute ||

Navadvíp maga Vrndávan, Gauda vidékén,
Sacsí anya fia pedig Vradzsa elöljárójának fia, a kiválók legkiválóbbja.
Rádhá tündöklő természetébe burkolt arany-hegy ő,
ki a vrndávani bizalmas kedvteléseket megnyilvánítja Navadvípban.

(Navadvíp-satakam 79.)

fohász Vradzsa királyának fiához

nava-nīrada-nindita-kānti-dharaṁ
rasa-sāgara-nāgara-bhūpa-varam |
śubha-vaṅkima-cāru-śikhaṇḍa-śikhaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||1||

Szépsége szégyenbe hozza a frissen gyülekező esőfelleget!
A lelki ízek óceánja királyainak legkiválóbbja
Ő, a hajában pávatollat viselő, áldásosan ívelt testű szépség.
Imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

A második pádában a sāgara szó jelentése óceán, míg a rákövetkező, vele szépen összecsengő szó, a nāgara várost jelent… egészen pontosan tehát az óceán városainak királyairól van szó.
A harmadik páda vaṅkima szava a vakrima prákrt alakja: íveltet, hajlottat jelent – így a fuvolázó Krsna három ívben hajló alakjára utal –, ugyanakkor görbeséget, azaz csalafintaságot is, ezért a harmadik páda eleje így is olvasható: „az áldásosan csalafinta szépséget, hajában pávatollal”.

bhru-viśaṅkita-vaṅkima-śakra-dhanuṁ
mukha-candra-vinindita-koṭi-vidhum |
mṛdu-manda-suhāsya-subhāṣya-yutaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||2||

Szemöldöke szélesen ívelt miként Indra íja, a szivárvány,
holdorcája milliónyi hold tündöklését is elhomályosítja,
mosolya és beszéde finom és lágy –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

Krsna szemöldökeinek ívei akár az íj szarvai… a nyílvesszők pedig a fejőslánykákra vetett oldalpillantásai. Orcáját a Holdhoz hasonlítják – a hűsítő Hold a nektár forrása.

 
suvikampad-anaṅga-sad-aṅga-dharaṁ
vraja-vāsi-manohara-veśa-karam |
bhṛśa-lāñchita-nīla-saroja-dṛśaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||3||

Isteni tagjai finoman remegnek a szerelemtől.
Öltözéke elbűvöli Vradzsa lakóit,
különleges ékessége pedig a kék lótuszhoz hasonlatos szeme –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

alakāvali-maṇḍita-bhāla-taṭaṁ
śruti-dolita-mākara-kuṇḍalakam |
kaṭi-veṣṭita-pīta-paṭaṁ sudhaṭaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||4||

Magas homlokát hajának fürtjei övezik,
füleiben cápaalakú fülbevalói hintáznak,
csípejét szépséges, sárga dhóti öleli –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

cápaalakú fülbevaló: a hal, különösen a halak királya, a cápa a szerelemisten szimbóluma.

kala-nūpura-rājita-cāru-padaṁ
maṇi-rañjita-gañjita-bhṛṅga-madam |
dhvaja-vajra-jhaṣāṅkita-pāda-yugaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||5||

Elbűvölő lábán lágyan csilingelnek bokacsengettyűi,
s az összekoccanó drágakövek hangja mámorossá teszi a körötte döngicsélő méheket.
Zászló, villám, hal jelöli lábnyomát –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

bhṛśa-candana-carcita-cāru-tanuṁ
maṇi-kaustubha-garhita-bhānu-tanum |
vraja-bāla-śiromaṇi-rūpa-dhṛtaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||6||

Csodaszép testét szantálpép fedi,
tündöklése a Kausztubha-drágakő ragyogását is elhomályosítja.
Vrndávan ifjai koronaékszerének alakját öltötte magára ő –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

sura-vṛnda-suvandya-mukunda-hariṁ
sura-nātha-śiromaṇi-sarva-gurum |
giridhāri-murāri-purāri-paraṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||7||

Ő a félistenek seregei imádatának középpontja, az üdvözítő, Hari,
az uralkodó hatalmasságok legragyogóbb ékköve, a mindenség mestere,
a Hegyemelő, Mura végzete, ki még az Úr Sivánál is magasztosabb –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

vṛṣabhānu-sutā-vara-keli paraṁ
rasa-rāja-śiromaṇi-veśa-dharam |
jagadīśvaram-īśvaram-īḍya-varaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||8||

A Vrsabhánu leányával való évődésnek szenteli önmagát
s a lelki ízek királyainak koronaékszereként tündököl ő
a mindenség Legfőbb Ura, az imádatra méltók legkiválóbbja –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

A versmérték: toṭaka (υ υ – υ υ – υ υ – υ υ –)

Srí Krsna dicsősége

Isten Vrndávanban… egy vers a Padjávalíból:

ambhodhiḥ sthalatāṁ sthalaṁ jaladhitāṁ dhūlīlavaḥ śailatāṁ
śailī mṛt-kaṇatāṁ tṛṇaṁ kuliśatāṁ vajraṁ tṛṇa-kṣīṇatām |
vahniḥ śītalatāṁ himaṁ dahanatām āyāti yasyecchayā
līlā-durlalitādbhuta-vyasanine kṛṣṇāya tasmai namaḥ ||6||
 
Kiszárítja az óceánt, a szárazföldet tengerré teszi. A porszemből hegy lesz,
míg a hegyből rög; a fűszálból villám, s a villámból jelentéktelen fűszál.
A tűz hűsít, a hideg perzsel, az ő kívánsága szerint –
a csodás kedvteléseinek hódoló csintalan Krsnának ajánlom hódolatom!

A vers szerzője ismeretlen, a versmérték śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

PDF

ám Krsna maga Bhagaván

A Bhágavata-purána kerettörténete Szúta gószvámí és a bölcsek beszélgetése, Naimisa erdejében. A beszélgetés során Szúta gószvámí felsorolja az Úr e világbéli megjelenéseit – néhányukat név szerint is megemlíti, majd megállapítja: az avatárok megszámlálhatatlanok, Hari a kimeríthetetlen forrás, s miként a bővízű forrás táplálta tóból számtalan csermely, patak indul útjára, úgy áradnak ki az isteni megnyilvánulások. Majd így folytatja:

ete cāṁśa-kalāḥ puṁsaḥ kṛṣṇas tu bhagavān svayam |
indrāri-vyākulaṁ lokaṁ mṛḍayanti yuge yuge ||

ete – ezek; ca – és; aṁśa-kalāḥ – rész-töredékek; puṁsaḥ – a léleké, az úré; kṛṣṇaḥ – Krsna; tu – ám; bhagavān – a magasztos úr; svayam – maga; indra-āri-vyākulam – Indra ellenségeitől zaklatott; lokam – világot; mṛḍayanti – megörvendeztetik; yuge yuge – korszakról korszakra

Mindezek (az avatárok) az Úr rész-töredékei, ám Krsna maga Bhagaván.
Időről időre megörvendeztetik ők az Indra ellenségeitől háborgatott világot.

(Bhágavata-purána 1.3.28.)

Az avatárok az Úr részei csupán, a forrásból fakadó csermelyek, ám Krsna maga a forrás. Rúpa gószvámí ezt oly módon érzékelteti, hogy a szentírásokat idézve felsorol 64 tulajdonságot, melyből jónéhánnyal az élőlények is rendelkezhetnek, az avatárok még többel, ám négy tulajdonsággal csak Krsna: kedvtelései mézédesek (līlā-mādhuryam), szeretettel ragaszkodó kedves társai veszik körül (premṇā priyādhikyam), csodálatos a fuvolajátéka (veṇu-mādhuryam) és elragadó a szépsége (rūpa-mādhuryam).

PDF

Madhvácsárja: Kanduka-sztuti

ambara-gaṅgā-cumbita-pādaḥ padatala-vidalita-gurutara-śakaṭaḥ
kāliya-nāga-kṣvela-nihantā sarasija-nava-dala-vikasita-nayanaḥ |
kāla-ghanālī-karbura-kāyaḥ śara-śata-śakalita-sura-ripu-nivahaḥ
santatam asmān pātu murāriḥ satataga-sama-java-khagapati-nirataḥ ||

Lábát az égi Gangesz csókolja, talpacskája szétzúzza a nehéz szekeret.
Táncával győzedelmeskedik Kálija kígyó felett, tágra nyílt szeme akár a lótuszvirág friss levele.
Testének színe a sötéten tornyosuló felhőhöz hasonlatos, nyílzápora végez a démonok seregeivel.
Oltalmazzon bennünket mindörökké Murári, kinek hátasa a szélsebes madárkirály!

A 25 szótagú sorok versmértéke krauñcapadā (gém-lábú):
– υ υ – – – υ υ – – / υ υ υ υ υ υ υ υ υ υ υ υ υ υ –

PDF

Vallabhácsárja: Csatuh-slókí

Vallabhácsárja (1479-1531) Csaitanja Maháprabhu kortársa, a Rudra vaisnava szampradája neves megújítója. Az általa alapított irányzat a pusti-márga (a táplálás útja) nevet viseli. Verse, a Csatuh-slókí (négy strófás) tanításának foglalata:

sarvadā sarva-bhāvena bhajanīyo vrajādhipaḥ |
svasyāyam eva dharmo hi nānyaḥ kvāpi kadācana ||1||
Imádd mindig szívvel-lélekkel Vradzsa urát,
ez (a lélek örök) dharmája, és nem más, soha, sehol.

evaṁ sadā sma kartavyaṁ svayam eva kariṣyati |
prabhuḥ sarva-samartho hi tato niścintatāṁ vrajet ||2||
Tegyük ezt mindig, a többiről majd ő maga gondoskodik.
Az Úr mindenható! Ezért nincs ok aggodalomra.

A negyedik páda kétféleképpen is értelmezhető, a „ne jusson aggodalmaskodásra” (niścintatāṁ vrajet) jelentheti azt is, hogy ne hezitáljunk, ne latolgassuk az esélyeket, hanem végezzük a lélek örök dharmáját.

yadi śrī-gokulādhīśo dhṛtaḥ sarvātmanā hṛdi |
tataḥ kim aparaṁ brūhi laukair vaidikair api ||3||
Ha Gókula ura teljesen a szívedben lakozik,
mondd, mi szükséged másra, akár világi, akár védai?

ataḥ sarvātmanā śaśvad gokuleśvara pādayoḥ |
smaraṇaṁ bhajanaṁ cāpi na tyājam iti me matiḥ ||4||
Ezért az ember adja át magát szakadatlan Gókula urának lótuszlábaira való
emlékezésnek és az imádatnak, és ne adja fel ezt soha – ez a határozott véleményem.

A négy strófát olykor a négy emberi életcél Krsna előtti meghódolás szerinti értelmezésének tekintik. Az erény (dharma) egyedül Krsna imádata, a gyarapodás (artha) forrása szintén Krsna imádata, hiszen az Úr gondoskodik híveiről. Ha Krsna a szívünkben lakozik, miféle más vágy (káma) ösztönözhetné az embert, s az üdvösség (móksa) útja is csak az ő imádata.

PDF

Krsna, a transzcendens nap

apaśyaṁ gopām anipadyamānam
ā ca parā ca pathibhiś carantam |
sa sadhrīcīḥ sa viṣūcīr vasāna
ā varīvarti bhuvaneṣv antaḥ || 1.164.31. ||

Láttam a fáradhatatlan pásztort,
útjait járva jön is, megy is,
társnőjével, változatos (ruhákat) viselve.
Újra meg újra visszatér ő a teremtmények szívében.

A Rg-véda 1.164. himnusza felettébb talányos. Legismertebb verse talán a 20. vers, mely az egyazon fán ülő két madárról szól – e metaforát az upanisadok fejtik ki bővebben. Jelen versünknek is többféle értelmezésével találkozhatunk.
Uvaṭa kommentárja szerint a vers a Napról énekel, mely fáradhatatlanul, támasz nélkül jár az égen, anélkül, hogy leesne (az anipadyamāna – fáradhatatlan jelző a ni-pat – le-esik igéből ered). Jó barát (sadhrīcīḥ, együtt járó) ő, mindent átható (viṣūcīḥ) sugaraiba öltözik, s újra meg újra visszatér, hogy beragyogja a három világot (bhuvaneṣu). Ehhez az értelmezéshez illeszkedve fordította a verset Fórizs László is: „Láttam Őt, ki soha el nem alszik, / Az utakon járt fel s alá a Pásztor, / Ruhája lett a szét- s az összetartó, / Világok közepén gördült előre.”
A gaudíja vaisnavák azonban Krsnára ismernek a versből: ő a fáradhatatlan tehénpásztorfiú, kinek útjai kifürkészhetetlenek, és társnőjével (a sa sadhrīcīḥ fordulatnak kétféle olvasata is lehetséges: a sa lehet a saḥ – ő rövid alakja, így a jelentés: „ő, a társ”, illetve -val, -vel jelentésű előtag, ekkor a jelentés: „társnővel”) színes ruhákban pompázva barangol. Újra meg újra visszatér ő a teremtmények szívében, más olvasatban az anyagi világban (mert a bhuvana szó világot, teremtményt és embert is jelent).

PDF

hódolat a lótuszszemű fuvolásnak!

Padjávalí a címe annak a verses antológiának, melyet Rúpa gószvámí állított össze. Az első fejezet áldáskérés:

namo nalina-netrāya veṇu-vādya-vinodine |
rādhādhara-sudhāpāna-śāline vana-māline ||2||

Hódolat a lótuszszemű, fuvoláján játszó,
Rádhá ajkainak nektárját kortyoló, virágfüzéres (Krsnának).

bhakti-prahva-vilokana-praṇayinī nīlotpala-spardhinī
dhyānālambanatāṁ samādhi-niratair nīte hita-prāptaye |
lāvaṇyaika-mahā-nidhī rasikatāṁ rādhā-dṛśos tanvatī
yuṣmākaṁ kurutāṁ bhavārti-śamanaṁ netre tanur vā hareḥ ||3||

Az odaadás meghajlását gyengéden figyelő, a kék lótusszal vetélkedő,
a szamádhinak szentelődők végső áldás reményében gyakorolt meditációját ösztönző,
a szépség páratlan, hatalmas óceánja, mely Rádhá szemeiben a szerelem ízességet árasztja,
Hari szemei vagy alakja csillapítsa benned a lét gyötrelmének fájdalmát!

Száranga versének izgalmas szépsége az, hogy az első három pádában felsorolt jelzők midegyike értelmezhető semlegesnem kettesszámban és nőnemben is. Vajon kire, mire vonatkoznak a jelzők? – motoszkál a kérdés az olvasóban, ám ez csak a vers végén derül ki: Hari szemei, vagy alakja – mondja Száranga –, így mindkét értelmezés egyidejűleg igaz, hiszen a netra (szem) szó kettesszámban van, a tanu (test, forma, alak) pedig nőnemű szó.

ye govardhana-mūla-kardama-rasa-vyādaṣṭa-barha-cchadā
ye vṛndāvana-kukṣiṣu vraja-vadhū-līlopadhānāni ca |
ye cābhyaṅga-sugandhayaḥ kuvalayāpīḍasya dānāmbhasā
te vo maṅgalam ādiśantu satataṁ kaṁsa-dviṣo bāhavaḥ ||4||

A Góvardhan-hegy gyökerétől besározódott pávatollal díszített,
Vrndávan mélyén Vradzsa leányainak gyönyör-vánkosául szolgáló,
Kuvalajápída homlok-nedvének balzsamától illatozó,
Kanszát lebíró karjai áldjanak meg benneteket szakadatlan!

Subhánka versét kétféle változatban találtam meg. A másik szövegváltozatban az első páda vége vyādṛṣṭa-barhāṅgadā (megfigyelt pávatoll és ékszerek), ezzel a teljes sor fordítása: „a pávatoll és karkötő (az angadā a felkaron viselt karkötő) amelyen a Góvardhan gyökerének sáros leve figyelhető meg”. A második pádában a līlā (jelentése kedvtelés, az ideillő jelentés miatt a gyönyör szóval fordítottam) szó helyett a nīla (kék) áll, a vánkos így kék színű. Kuvalajápída az elefánt, akinek – Kansza tervei szerint – végeznie kellett volna a Mathurába érkező Krsnával. A párzó elefánt homloküregének váladéka a mámor jele. A negyedik páda jelentése szó szerint: "azok, Kansza ellenségének karjai mutassanak áldást nektek mindig!"

sāyaṁ vyāvartamānākhila-surabhi-kulāhvāna-saṁketa-nāmāny
ābhīrī-vṛnda-ceto haṭha-haraṇa-kalā-siddha-mantrākṣarāṇi |
saubhāgyaṁ vaḥ samantād dadhatu madhu-bhidaḥ keli-gopāla-mūrteḥ
sānandākṛṣṭa-vṛndāvana-rasika-mṛga-śreṇayo veṇu-nādāḥ ||5||

Alkonyatkor a hazatérő szurabhi-teheneket név szerint szólongató,
a fejőslánykák szívét erővel elrabló mantrát zengő
muzsika áldjon meg benneteket, a Madhut legyőző játékos pásztorfiú
fuvolájának hangja, mely gyönyörével vonzza a Vrndávanban barangoló őzeket.

Umápatidhara versének utolsó pádájában Vrndávanban kedvüket lelő őzekről olvasunk: a mṛga (őz) szó a mṛg (keres) igéből származik, így a szó nem csak őzet, hanem keresőt, kutatót, tudakozódót is jelent. A vṛndāvana-rasika-mṛga így a Vrndávanban a lelki ízeket (a raszákat) keresőket is jelenti, kiket gyönyör-szavával mágnesként vonz Krsna fuvolájának varázsos muzsikája.
Száranga és Subhánka verseinek versmértéke śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték, – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ –), Umápatidharáé pedig sragdharā (virágfüzéres, – – – – υ – / – υ υ υ υ υ υ – / – υ – – υ – υ).

PDF

Ó, Rádhá, haragszol?

rādhe tvaṁ kupitā tvam eva kupitā sṛṣṭāsi bhūmer yato
mātā tvaṁ jagatāṁ tvam eva jagatāṁ mātā na vijño’paraḥ |
devi tvaṁ parihāsa-keli-kalahe’nantā tvam evety asau
smero vallava-sundarīm avanamac chauriḥ śriyaḥ vaḥ kriyāt ||

rādhe – Rádhá!; tvam – te; kupitā – haragos; tvam – te; eva – bizony; ku-pitā – a Föld atyja; sṛṣṭā – teremtő; asi – vagy; bhūmeḥ – Földé; yataḥ – mert; mātā – anya; tvam – te; jagatām – világé; tvam – te; eva – bizony; jagatām – világé; mātā – felmérője, tudója, alkotója; na – nem; vijñaḥ – tudós; aparaḥ – más; devi – úrnő!; tvam – te; parihāsa-keli-kalahe – tréfa-játék-viadalban; anantā – végtelen; tvam – te; eva – bizony; iti – ”; asau – ő; smeraḥ – mosolygó; vallava-sundarīm – pásztorleánynak; avanaman – meghajló; śauriḥ – Sauri (Krsna neve nagyapja után); śriyaḥ – áldásokat; vaḥ – nektek; kriyāt – tegyen

– Ó, Rádhá, haragszol?
– A Föld atyja te vagy, mert te vagy a Föld teremtője.
– Akkor te a mindenség anyja vagy!
– Te vagy a mindenség tudója, nincs is más bölcs!
– Úrnőm, a tréfás szópárbaj mestere vagy!
– Tedd azt!
És a mosolygó Sauri meghajolt a szépséges pásztorleány előtt. Ő áldjon meg benneteket!

Krsna és Rádhá tréfás évődését írja le a vers.
– Rádhá kedves, ugye nem haragszol?
A kupitā szó megsértett, megbántott, haragos nőt jelent (az ā végződés utal a nőnemre). Rádhiká csalafinta válaszában kiforgatja Krsna szavait, a ku-pitṛ (a Föld atyja) alanyesetben szintén ku-pitā:
– Nem én vagyok kupitā, hanem te vagy, hiszen te teremtetted a Földet, te vagy a Föld atyja!
– Ha én a Föld atyja vagyok, akkor te, kedvesem, a mindenség anyja vagy! – felel Krsna.
A mātā (anya) szótári alakja a mātṛ, amit a man igei gyök tisztel, magasztal jelentéséből eredeztetnek, az anya így tiszteletre méltót jelent a szanszkrt nyelvben. Ám a mā (mér) igéből képzett cselekvő, aki felmér valamit, így a tudós, valami megalkotója is mātṛ, alanyesetben szintén mātā. Ezért Rádhiká így felel:
– Nem én vagyok a mindenség felmérője, megalkotója, hanem te, nincs is más bölcs tudós, mint te, kedves Krsnám!
Krsna kénytelen belátni, hogy alulmaradt a szópárbajban:
– Te vagy a szópárbaj mestere – mondja, szó szerint: végtelen (anantā), azaz legyőzhetetlen vagy a szójátékban. A végtelen szanszkrtul (an-anta, nőnemben an-antā – vég nélküli). Rádhá azonban folytatja a tréfát: a nam (meghajol, üdvözöl) igéből képzett cselekvő, a meghajoló (nantṛ) alanyesetben nantā, az a-nantā ezért nem meghajolót jelent. Rádhiká tehát így felel:
– Te vagy az, azaz te vagy bizony a „nem meghajló” (a-nantā), s nem én!
És Krsna e szavak hallatán boldogan hajtja meg fejét.

A versmérték śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték). A vers Rúpa gószvámí Padjávalíjában a 285. vers, a költő neve Harihara. A vers a Srídhar dász által összeállított Szad-ukti-karnámrta című gyűjteményben is szerepel (1.56.1.), ő Vákpatit nevezi meg szerzőnek.

PDF

Hasonló versek:
1. ki kopog?
2. ismét az ajtó előtt
3. csalafinta vers

mikor Kuruksétrán Krsna Rádhá lábaihoz borult

kiṁ pādānte luṭhasi vimanāḥ svāmino hi svatantrāḥ
kañcit kālaṁ kvacid abhiratas tatra kas te’parādhaḥ |
āgaskāriṇy aham iha yayā jīvitaṁ tvad-viyoge
bhartṛ-prāṇāḥ striya iti nanu tvaṁ mamaivānuneyaḥ ||

Miért borulsz a lábamhoz ily szomorúan? A férjek függetlenek.
Eltöltenek némi időt valahol, ott lelik örömüket. Mi volna ebben vétek?
A bűnös én vagyok, hiszen még élek, annak ellenére, hogy távol vagyok tőled.
A feleség élete a férje. Nemde? Nekem kell hát bocsánatért esedeznem!

a versmérték: mandākrāntā

Srídhar Mahárádzs a Siksástaka nyolcadik strófáját értelmezve ezt a verset idézi:
„Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy vers. Amikor Krsna közel száz esztendei különlét után Kuruksétrán találkozott Rádháráníval és a gópíkkal, úgy érezte, távozásával súlyos vétket követett el ellenük. A gópík, de különösen Rádhárání közelében páratlan szeretetükre s odaadásukra gondolt, így valóságos gonosztevőnek érezte magát, olyannyira, hogy lehajolt Rádhárání előtt, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy nagyrabecsülése jeléül megérintse lótuszvirághoz hasonlatos lábfejét.
Krsna ekkor már egész India császára volt. Mégis, amikor hosszú idő múltán újra találkozott a gópíkkal, s ismét érezhette Vrndávan hangulatát, vétkesnek érezte magát. Lehajolt hát, s már majdnem megérintette Rádháránít. Csakhogy Rádhárání hátralépett, s így szólt:
– Mit teszel? Miért akarod megérinteni lábamat? Ez elképesztő! Ennyire megfeledkeztél volna magadról? Te vagy mindennek a mestere, Neked nem kell magyarázattal szolgálnod. Te szvámí vagy, az én uram és mesterem, én pedig a Te cseléded vagyok. Meglehet, egy ideig másfelé jártál, de hát mi a rossz ebben? Nem számít ez egy csöppet sem, mert az írások és a társadalom szerint is Tiéd minden jog. Te sohasem lehetsz bűnös. Semmi rosszat nem tettél. Sőt, a bűnös én vagyok. Bennem lakik a rossz, a hiba teljesen az enyém. Nem Te vagy felelős elválásunkért. Miért tartod hát hibásnak magad? Miből gondolod, hogy rosszat tettél? Az, hogy még élek, bűnös mivoltomat bizonyítja; nem pusztultam bele a Tőled való elválás gyötrelmébe.
Az egész világ előtt mutatkozom, de Hozzád nem vagyok hű. Nem érhettem el a hitnek azt a magas fokát, amit a Te szereteted megkövetelt volna. Így hát én vagyok a bűnös, nem Te! A szentek megfogalmazták az írásokban, hogy a feleség legyen mindig hálás és odaadó férje iránt. Ezért most, hogy újra találkoztunk, inkább nekem kellene lábaidhoz borulnom, nekem kellene bocsánatért esedeznem, amiért nem szeretlek igazán. E testben vagyok még, élem a világom – nem vagyok hát méltó társad. Kérlek, bocsásd meg ezt nekem! Te akarsz tőlem bocsánatot kérni? De hisz ennek épp fordítva kellene lennie! Ne tedd ezt kérlek!
Erről a találkozásról egy költő írt. Versét Rúpa Gószvámí Padjávalí című művébe foglalta.
Ilyen eszmények szerint vonzódjunk Krsnához. A végtelenhez csakis így viszonyulhatunk mi, parányiak. Ő esetleg kis figyelmet szentel nekünk, mi viszont mindig osztatlan figyelemmel viseltessünk iránta. Nincs más választásunk. Csaitanja Maháprabhu teljes odaadásra buzdít, s mivel jelentéktelenül parányiak vagyunk, csakis ilyen lehet a hozzáállásunk.”

PDF

Kuruksétra

Miközben Csaitanja Maháprabhu Dzsagannáth szekere előtt táncolt, újra és újra egy verset ismételgetett. A bhakták pedig ámultak… mert a vers látszólag oda nem illő, a szerelemről szóló világi költemény volt:

yaḥ kaumāra-haraḥ sa eva hi varas tā eva caitra-kṣapās
te conmīlita-mālatī-surabhayaḥ prauḍhāḥ kadambānilāḥ |
sā caivāsmi tathāpi tatra surata-vyāpāra-līlā-vidhau
revā-rodhasi vetasī-taru-tale cetaḥ samutkaṇṭhate ||

Aki elrabolta ártatlanságom, bizony ma is a kedvesem. Ezek ugyanazok a tavaszi éjszakák,
a szellő ugyanúgy a szirmaikat bontó jázminok, és kadamba-virágok illatával terhes,
és én is, ugyanaz vagyok, mégis, boldog óráink színhelyére,
a Révá partjára, a pálmafák alá vágyik szívem.

A Narmadá folyót említik Révá néven.

Néhány bhakta tudta csak, miért ismételgeti Maháprabhu e verset. Egy ízben úgy adódott, hogy Rúpa gószvámí is ott volt a szekérünnepen. A verset hallva megértette Maháprabhu hangulatát, s maga versbe foglalta azt. A pálmalevelet, amire a verset írta kunyhója fedelébe rejtette, majd elment. Csaitanja Maháprabhu azonban megtalálta a költeményt:

priyaḥ so 'yaṁ kṛṣṇaḥ sahacari kuru-kṣetra-militas
tathāhaṁ sā rādhā tad idam ubhayoḥ saṅgama-sukham |
tathāpy antaḥ khelan-madhura-muralī-pañcama-juṣe
mano me kālindī-pulina-vipināya spṛhayati ||

Kedves barátnőm, kivel most Kuruksétrán találkoztam ugyanaz a kedves Krsna, s én is ugyanaz a Rádhá vagyok, s mindketten örvendünk a találkozásnak.
Mégis, szívem legbelül a Kálindí-parti ligetbe vágyakozik, hogy édes fuvolája ötödik hangot játszó muzsikájának örvendhessen.

Az ötödik hang a zenei skála ötödik hangja, melyhez a szerelem raszáját társítják.

Sok évvel azután, hogy Krsna Mathurába, majd Dvárakába távozott, Rádhá és Krsna újra találkoztak Kuruksétrán – egy napfogyatkozás áldásos megünneplésére sokan zarándokoltak oda Bhárata-varsa minden szegletéből. Bár újra találkoztak, mégis minden más volt… az elválás fájdalmát újra meg újra átélő Rádhá számára ez a pillanat minden eddiginél gyötrelmesebb. Csaitanja Maháprabhu Rádhikát imádó követői e hangulat miatt becsülik oly nagyra Kuruksétrát… e gyötrelmet Rádhá barátnői enyhíthetik csak.

PDF

az isteni pár, Rádhá és Mádhava nyolc neve

 

śrī-śrī-rādhā-kṛṣṇābhyāṁ namaḥ
Hódolat Srí Srí Rádhá Krsnának!

rādhā-mādhavayor etad
vakṣye nāma-yugāṣṭakam |
rādhā-dāmodarau pūrvaṁ
rādhikā-mādhavau tataḥ ||1||

Rádhá és Mádhava nyolc nevét magasztalom.
Elsőként Rádhá-Dámódar, majd Rádhiká-Mádhava.

vṛṣabhānu-kumārī ca
tathā gopendra-nandanaḥ |
govindasya priya-sakhī
gāndharvā-bāndhavas tathā ||2||

Vrsabhánu leánya és a pásztorok vezérének fia,
Góvinda kedves barátnője, és Gándharvá barátja.

A Gópála-tápaní-upanisad Gándharví néven említi Rádhikát.

nikuñja-nāgarau goṣṭha-
kiśora-jana-śekharau |
vṛndāvanādhipau kṛṣṇa-
vallabhārādhikā-priyau ||3||

(Góvardhan) ligeteinek hősnője és hőse, Vradzsa ifjainak két koronája,
Vrndávan uralkodó párja, Krsna kedvese és Rádhiká szerelme.

A nāgara szó elsősorban városit jelent, de használják a szót okos, éleseszű értelemben is, továbbá a nāyaka szinonimájaként lehet színmű vagy költemény hőse. Az -au ragok a szanszkrt nyelvben meglévő kettesszám alanyesetű ragjai – a nikuñja-nāgarau kettesszáma így a hősnőt és a hőst egyszerre jelenti.
A vers Rúpa gószvámí költeménye.

PDF

fekete-fehér-vörös

rādhāyā bhavataś ca citta-jatunī svedair vilāpya kramād
yuñjann adri-nikuñja-kuñjara-pate nirdhūta-bheda-bhramam |
citrāya svayam anvarañjayad iha brahmāṇḍa-harmyodare
bhūyobhir nava-rāga-hiṅgula-bharaiḥ śṛṅgāra-kāruḥ kṛtī ||

Rádhá s a te szíved sellakját verítékeitekkel feloldva lassanként
egybeolvasztod, ó, Góvardhan ligeteinek elefánt-ura, így feledtetve az elválásból fakadó félreértést.
S hogy fokozd e csodát, magad festetted be itt, a világ-palota közepén
a friss szerelem bíbor-özönével, ó, mester, művésze a szerelemnek.

A sellak természetes gyanta, vöröses vagy arany színárnyalatban lelhető fel. Dzsíva gószvámí megjegyzése szerint a sveda (veríték) szó az ellágyult szív kívül látható jelére, illetve a tűzforróra hevült érzelmekre is utal (a szó másik jelentése meleg, hőség). A friss szerelem (nava-rāga) az örök, ám mindig új ízeket jelentő transzcendentális szerelmet írja le. A citra pedig jelenthet csodát, különös és szépséges jelenséget, de képet, festményt is – Rádhá és Krsna ellágyult, s egybeolvadó szíve így Csaitanja alakját rajzolja ki.

PDF

Krsna bánata

Rúpa gószvámí Padjávalíjából már olvastunk verseket Rádhá bánatáról… e fejezet a Dvárakában lakozó Krsna érzelmeit beszéli el.

kālindīm anukūla-komalarayām indīvara-śyāmalāḥ
śailopānta-bhuvaḥ kadamba-kusumair āmodinaḥ kandarān |
rādhāṁ ca prathamābhisāra-madhuraṁ jātānutāpaḥ smarann
astu dvāravatī-patis tri-bhuvanāmodāya dāmodaraḥ ||

A Jamuná kellemes, lágy hullámaira, a kék lótuszoktól sötétlő,
hegyekkel szegélyezett, kadamba virágoktól illatos vidék barlangjaira,
és Rádhára, az első találkozás mézére emlékezve ébredt megbánás
Dváraká urának szívében. Ő, Dámódar tegye a három világot boldoggá!

a költő: Śaraṇa, a versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

kāmaṁ kāmayate na keli-nalinīṁ nāmodate kaumudī-
nisyandair na samīhate mṛga-dṛśām ālāpa-līlām api |
sīdann eṣa niśāsu niḥsaha-tanur bhogābhilāṣālasair
aṅgais tāmyati cetasi vraja-vadhūm ādhāya mugdho hariḥ ||

Nem vágyja a lótusz-játékot, nem örvendezteti meg a holdvilág,
még a pajkos társalgás sem vonzza őz-szemű feleségeivel,
csak üldögél sorvadozva éjjeleken át, örömöt és évődést feledve.
Így búsong kábultan Hari, míg szívében csak arra a vradzsabéli leányra gondol.

a költő: Śaraṇa, a versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

ratna-cchāyā-cchurita-jaladhau mandire dvārakāyā
rukmiṇyāpi prabala-pulakodbhedam āliṅgitasya |
viśvaṁ pāyān masṛṇa-yamunā-tīra-vānīra-kuñje
rādhā-kelī-bhara-parimala-dhyāna-mūrchā murāreḥ ||

Dvárakai palotájában, mely drágakőhöz hasonlatos árnyékot vet az óceánra, (hitvese,) Rukminí szoros, eksztatikus ölelésében,
Murárinak a Jamuná-parti nádkunyhó ötlött eszébe, és Rádhá illatára emlékezve elvesztette eszméletét. Önkívülete oltalmazza a mindenséget!

a költő Umāpatīdhara (Dzsajadév kortársa), a versmérték: mandākrāntā (lassú andalgás)

nirmagnena mayāmbhasi praṇayataḥ pālī samāliṅgitā
kenālīkam idaṁ tavādya kathitaṁ rādhe mudhā tāmyasi |
ity utsvapna-paramparāsu śayane śrutvā vacaḥ śārṅgino
rukmiṇyāḥ śithilī-kṛtaḥ sa-kapaṭaṁ kaṇṭha-grahaḥ pātu vaḥ ||

„Nem öleltem át Pálít, a vízben alámerülve,
miért aggodalmaskodsz, ó Rádhá, fölöslegesen bánkódsz!”
Így beszélt álmában a Sárnga-íjas Krsna,
és Rukminí nem karolta át. Ő oltalmazzon benneteket!

a költő Umāpatīdhara

PDF

miért Krsna?

Hűségesnek kell lennünk Hozzá – ez a Krsna bhakti egy másik gyakorlata, hűnek lenni Krsnához. Te sem szeretnél egy olyan szolgát, aki mindenfelé kóborol. Így van? Viszont egy olyan szolgát, aki hűséges, megbecsülsz. Minden nehézség és akadály ellenére készen áll a szolgálatra. Hűségesnek lenni egy lehetőség – egy tanítvány, vagy Krsna egy imádója számára – arra, hogy kifejezhessük hálánkat. És hogyan fejezhetjük ki hálánkat mesterünk felé: azáltal, hogy hűségesek vagyunk hozzá. „Örök szolgád vagyok. Mától örökre a tiéd vagyok.”
Aztán az is felmerülhet, hogy miért ez a Krsna?! Oly sok választási lehetőség van – például az Úr Jézus, vagy Siva, ez vagy az… miért pont Krsna? Mert Ő egy bájos fiatal fiú fuvolával a kezében? Nos, ez nem egy rossz megközelítés, mert kétségkívül bájos. Ha azonban csak ez a felszínes báj, amink van, az még nem elég mély.
Azonban mit mond Krsna a Srímad Bhágavatamban? Azt mondja: „A teremtés kezdetén egyedül Én léteztem és nem volt SEMMI más – sem megnyilvánult, sem megnyilvánulatlan, vagy bármi más ezek felett. Amit most ebben a megnyilvánult univerzumban látsz az is Én vagyok. És ami a pralaja, a megsemmisítés után marad, az is Én leszek.” Tehát – a teremtés kezdetén, a teremtés alatt, és a megsemmisülés után – ami létezik, ami marad az mind Ő. Ez az egyik oka amiért Krsnát imádjuk, mert Ő a végső létezés. Úgy tekintünk rá mint a létezés végső forrása – szarva-kárana-káranam – minden ok oka.
„És tudnod kell, – mondja Brahmának – hogy minden, ami valósnak tűnik, nem más, mint az én illuzórikus energiám.” Az illúzió kétfajta módon működik. Az egyik, amikor az illúzió egy valótlan dolgot valósnak mutat, ez az amikor félrevezet minket. A másik funkciója, amikor elfedi az igazságot. Bármikor, amikor ezt látod, ezt tapasztalod, tudnod kell: aha, ez az Ő energiája, nem független az Úrtól.
Végül pedig így foglalja össze: „Azok, akik az átma-gjánát keresik minden körülmények között, minden időben, mindenhol tudakozódjanak a Legfelsőbb Abszolút Igazságról. Ezért tehát folytatnunk kell ezt a kutatást, kutatást az isteni rejtett és természetesen gyönyörű Úr iránt.
Ha tehát azt kérdezzük: „Miért Krsna?”, hát ezért. Ő a forrás, Ő az ok, Ő a fenntartó, és Ő az életünk bájos szépsége.
Valami más magyarázat, hogy miért Krsna? Ez a tattva, adjatok raszikus magyarázatot. Miért Krsna? Mert Rádhiká Őt szereti.

(B. K. Tírtha Mahárádzs leckéjéből,
2006. Szeptember 3, Szófia,
forrás: Saranágati hírlevél)

Az idézett versek a Bhágavata-purána tőverséből valók, 2.9.33-34., és 2.9.36.
Ha szeretnél feliratkozni a hetenként megjelenő Saranágati hírlevélre, küldj privát üzenetet (az oldal bal felső sarkában találod a linket).

Szekfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu délövi szélben…

Orbán Ottó meséli el a történetet, miszerint: „a magyar-indiai kultúrkapcsolatoknak meghitt perce volt, amikor e sorok írója Új-Delhiben egy hozzá ellátogató helybelinek magyarul kezdte el skandálni az elképesztő nyelvi lovasmutatványt: »Szekfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu délövi szélben...« – A Gíta Govinda? – nézett rá elképedve a fiatal indiai újságíró – magyarul?”

Weöres Sándor verse valóban lenyűgöző szépségű… mégis, talán érdemes a slókamálá füzérére e verset is felfűzni, hiszen bár a döcögő és nyers fordítás fakó árnyéka csupán az eredetinek, ám Dzsajadév versének értelmezéséhez közelebb vezethet. Dzsajadév Gíta-góvindájának 1.3.1. verse így hangzik:

Szekfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu délövi szélben,
fülemüleszavú kusza méhzizegésű lugas susogó sürüjében
Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben,
sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömü lánykaseregben.

lalita-lavaṅga-latā-pariśīlana-komala-malaya-samīre |
madhukara-nikara-karambita-kokila-kūjita-kuñja-kuṭīre ||
viharati harir iha sarasavasante
nṛtyati yuvati-janena samaṁ sakhi virahi-janasya durante || 1||

lalita-lavaṅga-latā – lágy szegfűszeg-kúszónövény; pariśīlana-komala-malaya-samīre – érintés lágy Malaja-szél; madhukara-nikara-karambita – méh („méz-csináló”) sokasággal elegyített; kokila-kūjita – kakukk-dalos; kuñja-kuṭīre – sűrű cserjés kunyhójában; viharati – mulat; hariḥ – Hari; iha – itt; sarasa-vasante – elbűvölő (sa-rasa –szerelemmel, érzelmi fűtöttséggel) tavasszal (más olvasat szerint: sara – gyere!; saḥ – ő; vasante – tavasszal); nṛtyati – táncol; yuvati-janena – leánnyal; samam – együtt, egyidejűleg; sakhi – barátném!; virahi-janasya – elhagyatott emberé; durante – végtelen, rosszul végződő

A Malaja-hegy felől lengedező szellő lágyan simogatja a szegfűszeg zsenge bimbóit.
Méhzümmögés vegyül a kakukkok dalába, a ligetbéli kis kunyhónál,
ahol Hari mulat. E csodás (szerelemillatú) tavaszon
ott táncol (ő) a fiatal lánykákkal, ó, barátném, az elhagyatott bánatára.

A szanszkrt szövegeket hagyományosan elválasztás nélkül írják le, emiatt a vers második fele másként is olvasható:
…ahol Hari mulat, e tavaszon, ott táncol ő a fiatal lánykákkal, az elhagyatott bánatára. Gyere, hát, ó barátném!

A szegfűszeg bimbóinak megjelenése a tavasz hírnöke, a tavasz pedig Indiában is a szerelem évszaka (a tavaszt magát is a szerelemisten feleségének tartják). A Malaja-hegy egy dél-indiai hegység, melyen dúsan terem a szantálfa. Ezért a déli szellőt szantálillatúnak tartják, mely elbódítja a szerelemeseket. Így a vers bevezető képe a lágy szantálillatú szellő, mely lágyan végigsimítja a tavaszi szegfűszeg zsenge bimbóit: virágnyelven a transzcendentális szerelemisten Krsnára és kedvesére, Rádhára utal.
A szerelem hangulatát (śṛṅgāra rasa) fokozza a második páda is… a méhzümmögés és a kakukkok dala az érzelmeket fokozó körülmények (uddīpana vibhāva) közé tartoznak.

PDF