emlékezz Krsnára!

kāmād-dveṣād-bhayāt snehād
yathā bhaktyeśvare manaḥ |
āveśya tad-aghaṁ hitvā
bahavas tad-gatiṁ gatāḥ ||

kāmāt – a vágy miatt; dveṣāt – gyűlölet miatt; bhayāt – félelem miatt; snehāt – gyöngéd ragaszkodás miatt; yathā – mint például; bhaktyā – odaadással; īśvare – Isten iránt; manaḥ – az elmét (értelmet, szívet); āveśya – „belépve”, az elmével elmélyedve; tad-agham – azt a bűnt; hitvā – letéve, elvetve; bahavaḥ – sokan; tad-gatim – ama célba; gatāḥ – mentek;

A vágy, gyűlölet, félelem vagy gyöngéd ragaszkodás miatt, vagy éppen szerető odaadással elméjükkel (Krsnában) elmélyedve s a bűnt elvetve már sokan célbaértek.

gopyaḥ kāmād bhayāt kaṁso-
dveṣāc-caidyādayo nṛpāḥ |
sambandhād vṛṣṇayaḥ snehād
yūyaṁ bhaktyā vayaṁ vibho ||

gopyaḥ – a fejőslánykák; kāmāt – a vágy miatt; bhayāt – a félelem miatt; kaṁsaḥ – Kansza; dveṣāt – a gyűlölet miatt; caidya-ādayaḥ nṛpāḥ – Sisupál (a csédik uralkodója) vezette királyok; sambandhāt – a rokonság miatt; vṛṣṇayaḥ – a Vrsni dinasztia tagjai; snehāt – a gyöngéd ragaszkodás miatt; yūyam – ti; bhaktyā – odaadással; vayaṁ – mi; vibho – Hatalmas!

Vrndávan fejőslánykái a vágyuk miatt, Kansza félelme miatt, a Sisupál vezette királyok gyűlöletük miatt, a Vrsnik rokonságuk miatt, ti (a Pándavák) gyöngéd ragaszkodásotok miatt, mi pedig szerető ragaszkodásunk miatt (gondolunk Krsnára), ó, Hatalmas király!

katamo'pi na venaḥ syāt
pañcānāṁ puruṣaṁ prati |
tasmāt kenāpy-upāyena
manaḥ kṛṣṇe niveśayet ||

katamaḥ api – valaki; na – nem; venaḥ – Véna király; syāt – lenne; pañcānāṁ – öt közül; puruṣam – az (isteni) Személyt; prati – hozzá; tasmāt – ezért; kena api – valamivel; upāyena – módon; manaḥ – az elmét (értelmet, szívet); kṛṣṇe – Krsnában; niveśayet – összpontosítsa, rögzítse;

Véna királyon kívül ki ne fordulna az isteni Személy felé az öt mód egyikével! Ezért az ember bárhogyan is, de összpontosítsa figyelmét Krsnára.

(Bhágavata-purána 7.1.30-32.)

Judisthir király koronzási áldozatán történt, hogy szokás szerint megválasztották a gyülekezet legkiválóbb tagját, az ő imádata a ceremónia része. Szahadév javaslatára Krsnát ültették a főhelyre, ám ekkor Sisupál király gyalázkodó szavakkal támadt Krsnára. Krsna megölte Sisupált – csakrájával levágta fejét – s a jelenlévők látták, amint a lélek kiszállva Sisupál testéből Krsna testébe olvad – így érve el a szájudzsja-muktit. Judisthir király csodálkozva fordult Nárada munihoz: miként lehetséges, hogy a magasztos Urat gyalázó Sisupál nem került pokolra, mint annak idején Véna király, akit a bráhmanák átka pusztított el, hanem elérte az üdvösségnek azt a formáját, melyre a törekvő transzcendentalisták vágynak? Nárada muni válaszában kifejti, a Legfelsőbb Úr túl van az anyagi létezésen, így nem érinti a szidalom. Így bármilyen okból is meditál az ember Krsnán, felülemelkedhet az anyagvilágon. A szeretettel meditálók kapcsolata elmélyül Krsnával, a gyűlölettel meditálóké a távolmaradásban teljesedik ki.
Ám Sisupál és unokatestvére Dantavakra nem közönséges halandók voltak. Korábban a Vaikuntha-világ ajtónálló őrei voltak, s egy átok folytán, Visnu jóváhagyásával születtek meg gonosztevő démonként. Három életen keresztül szolgálták urukat ellenfélként, s így tértek vissza hozzá.

A 7.1.32. vers második felét idézi Rúpa gószvámí is, a Bhakti-raszámrta-szindhu című munkájában ez az 1.2.4. vers. Sríla Prabhupád leckéiben gyakran idézte kombinálva az 1.2.8. verssel az alábbi módon:

yena tena prakāreṇa manaḥ kṛṣṇe niveśayet |
sarve vidhi-niṣedhāḥ syur-etayor-eva kiṅkarāḥ ||

Az ember bárhogyan is, de összpontosítsa figyelmét Krsnára,
minden előírás és tiltás legyen ezek szolgája.

A Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.8. verse a Padma-puránából való vett idézet:

smartavyaḥ satataṁ viṣṇur vismartavyo na jātucit |
sarve vidhi-niṣedhāḥ syur-etayor-eva kiṅkarāḥ ||

Az ember emlékezzék mindig Visnura, és soha ne feledje el őt,
minden előírás és tiltás legyen e két elv szolgája.

PDF

csit-sakti – a lelki energia

hlādinī sandhinī saṁvit
tvayy ekā sarva-saṁsthitau |
hlāda-tāpa-karī miśrā
tvayi no guṇa-varjite ||

hlādinī – gyönyöradó; sandhinī – teljes létezés; saṁvid – mindentudás; tvayi – benned; ekā – egy; sarva- saṁsthitau – minden együttlévőben; hlāda-tāpa-karī – örömet és szenvedést okozó; miśrā – keveréke, elegye; tvayi – benned; no – nem; guṇa-varjite – kötelékektől mentesben;

A gyönyöradás, a teljes létezés, és a mindentudás egyesül benned,
mentes vagy az (anyagi) kötelékektől, melyek az örömöt, a szenvedést és a kettő elegyét okozzák.

(Viṣṇu-purāṇa 1.12.68, Dhruva herceg fohászából)

Sríla Prabhupád így szól e versről „Az élet végső céja” című könyvében, „Az istenszeretet titkai” fejezetben:
Srí Krsna személyisége eredendően transzcendentális léttel, tudással és boldogsággal teljes. Belső, vagyis teljes tudatú energiája háromféleképpen nyilvánul meg, mint hládiní, szandhiní és szamvit, vagyis a transzcendentális boldogság, lét és tudat gyanánt. A Visnu-purána a következőképp támasztja mindezt alá: „Óh, mindent átható Uram! A hládiní, szandhiní és szamvit energiák mind tudatosak. Elkülönült részeid, az élőlények pedig ezeknek eltorzult erejét mondhatják magukénak. A külső energia három kötőerejének befolyása alatt az eredeti isteni energiáknak torz vetületét sajátították el, mert az élőlény hajlamos a májá, a megtévesztő energia befolyása alá kerülni. Ám személyedben e három energia transzcendentális a májához képest.”

Hládiní

A hládiní szó a hlád - örvendezik igéből származik. Az -in képző lehet olyan, mint a magyarban az -os, -es, -ös, pl. bala - erő, bala - erős, bhaga - jószerencse, fenség, bhagin - szerencsés, pompás; illetve jelentheti az adott cselekvést gyakorló személyt, jóga - jógin, szannjásza - szannjászin. Az -iní nem más, mint az -in képző nőnemű alakja, hiszen itt az isteni energiákról (sakti) van szó, a sakti szó pedig nőnemű. A versben egyébként az éká és a szarva-szamszthitau szavak is emiatt nőneműek.
A hládiní tehát jelentése tehát: "örömös", amit örvendező, vagy gyönyört adó, boldogító értelemben is használnak. Krsnadász Kavirádzs gószvámí is ebben az értelemben említi a Csaitanja-csaritámrtában: "A hládiní energia ad
örömet Krsnának, és táplálja Krsna bhakáit" (1.4.60.), s valóban, a hládiní-sakti személyes megjelenése Rádhá.

PDF

lásd még: hármasságok

a kelő Nap sugarai

Haridász Thákur akkor Góvardhan és Hiranja Madzsumadár gyülekezetét kereste fel. A beszélgetés témája a Szent Név volt. A jelenlévők a bűnös élet negatív visszahatásaitól való mentességben és az üdvösségben látják Krsna neve zengésének jelentőségét. Ám Haridász Thákur szerint az igazi eredmény a Krsna iránti rajongó szeretet kibontakozása. Így szólt:

(180) A felszabadulás és a bűnös élet visszahatásainak megsemmisülése az Úr szent neve éneklésének két mellékes velejárója. Ezt a reggeli nap első sugarainak példájával illusztrálhatjuk.. (181) „Ahogy a kelő nap szétoszlatja a világban a sötétséget, amely olyan mély, akár az óceán, úgy az Úr szent neve, még ha csak egyszer mondja is ki valaki sértés nélkül, az élőlény bűnös életének minden visszahatását elpusztítja. Minden dicsőséget az Úr szent nevének, amely az egész világra áldást hoz!”
(182) Miután Haridász Thákur elszavalta ezt a verset, így szólt:
– Óh, művelt bölcsek! Kérlek, magyarázzátok el a jelentését!
Hallgatói azonban megkérték Haridász Thákurt:
– Jobb lenne, ha te tárnád fel e fontos vers mondanivalóját!
(183) – Amint a nap emelkedni kezd, még mielőtt láthatóvá válna, eloszlatja az éjszaka sötétségét – mondta Haridász Thákur.
(184) – A napfény első sugara messzire űzi a tolvajoktól, szellemektől és démonoktól való rettegést, amikor pedig a nap valóban láthatóvá válik, minden megnyilvánul, s mindenki hozzálát vallásos tettei és előírt kötelességei végzéséhez. (185) Ugyanígy az első jel, amely arra utal, hogy az emberben felébredt az Úr szent nevének sértésektől mentes éneklése, nyomban megsemmisíti a bűnös élet visszahatásait, és amikor valaki sértések nélkül énekli a szent nevet, felébred benne az eksztatikus szerető szolgálat Krsna lótuszlábánál.(186) A felszabadulás csupán jelentéktelen eredmény, amely a szent név sértésektől mentes éneklése ébredésének egyetlen sugarából származik.

(Csaitanja-csaritámrta 3.3.180-186, Sríla Prabhupád fordításában)

fekete és arany

kṛṣṇa-varṇaṁ tviṣākṛṣṇaṁ sāṅgopāṅgāstra-pārṣadam |
yajñaiḥ saṅkīrtana-prāyair yajanti hi sumedhasaḥ ||

kṛṣṇa-varṇam – a krs-na szótagokat (ismételve); tviṣā – ragyogással; akṛṣṇam – nem feketés; sa-aṅga – társakkal („rész”); upāṅga – szolga („alrész”); astra-fegyver; pārṣadam – bensőséges barátok; yajñaiḥ – áldozat által; saṅkīrtana-prāyaiḥ – közös dicsőítéssel; yajanti – imádják; hi – bizonnyal; su-medhasaḥ – az okos emberek („jó-értelműek”);
A kellő értelemmel rendelkezők a kali-korban a szankírtan-áldozattal, Krsna szent nevének zengésével fogják imádni a társaival együtt megjelenő Urat.
más fordításban:
A kellő értelemmel rendelkezők a Kali-korszakban a szankírtan-áldozattal (az Úr szent neveinek és dicsőségének zengésével) imádják az Urat, aki sötét színű, mégsem fekete, s aki fegyvereivel, kísérőivel, valamint meghitt örök társaival száll alá.

(Bhág.11.5.32, Karabhádzsana rsi szavai Nimi királyhoz)

A király kérdése, s a bölcs válasza ekképpen szólt:
„19. (Nimi) király szólt: Kérlek mondjátok el, mely korokban miféle formát és színt öltött az Úr, s milyen néven ismerik Őt! Milyen előírt szertartásokkal imádják Őt az emberek?
20. A bölcs Karabhádzsana válaszolt: Az Úr Késava a Szatja, Trétá, Dvápara és Kali korokban különböző színt, formát és nevet ölt és különböző módokon imádják Őt.
21. A Szatja korszakban az Úr fehér színű, négykarú, hajfürtjei összetapadtak, fakéregből és szarvasbőrből készül az öltözéke. Szent zsinórt visel, rudráksa-füzért, botot és kamandalut (kókuszdió héjából készült víztartó edényt) tart kezében.
22. Abban a korban az emberek elméje természetes mód nyugodt, nem táplálnak ellenséges érzelmeket senkivel szemben, barátságosak minden élőlénnyel és mindenkire egyenlően tekintenek. Az Urat (meditációs) lemondásokkal, az elme és az érzékek szabályozásával imádják.
23. A Szatja korszakban az Urat Hansza, Szuparna, Vaikuntha, Dharma, Jógésvar, Amala, Ísvara, Purusa, Avjakta és Paramátma néven ismerik.
24. A Trétá korban az Úr testszíne vöröses árnyalatú, négy karja van, háromsoros övet visel derekán (a három Védába nyert beavatást jelölendő) és aranyszőke fürtjei vannak. Az áldozatok formájában jelenik meg, ahogy a három Véda is leírja. Kezében áldozókanalat (szrukot, amivel a ghít locsolják a szent tűzre) és ghíadagolót (szruvát, fából készült áldozati eszközt) tart.
25. Akkor a Védákban járatos jámbor emberek a három Véda imádatszabályai szerinti áldozatokkal imádják az Úr Harit, mint minden imádandó félisten megtestesülését.
26. (A Trétá-koszakban) Visnu, Jagja, Prsnigarbha, Szarvadéva, Urukrama, Vrsákapi, Dzsajanta és Urugája néven ismerik Őt.
27. A Dvápara-korszakban az Úr feketés színű, sárga öltözéket visel, (kezeiben) fegyvereit és jelképeit tartja (azaz a kagylót, diszkoszt, buzogányt és lótuszvirágot), a kausztubha ékkövet viseli és a srívatsza jeléről (göndör fehér tincs a mellkas jobb oldalán) ismerhető fel.
28. Ebben a korban, óh király, a végső valóságot kutató emberek a Védákban és tantrákban foglaltak szerint imádják a Legfelsőbb Urat, akit királyi jelvények (ernyő, csamara-legyező s így tovább) ékesítenek.
29. Üdv néked Vászudév, Szankarsan, Pradjumna és Aniruddha, üdv néked, Legfelsőbb!
30. Dicsőség a mindenható Nárájan rsinek, a teremtőnek, az univerzum mindent átható és megtestesítő irányítójának, aki ott lakozik mindenki szívében!
31. Kedves királyom, így magasztalják az emberek az univerzum Urát a Dvápara-korszakban. Halld hát, hogyan imádják Őt a Kali-korszakban a tantrák által előírt rituációkkal!
32. A kellő értelemmel rendelkezők a Kali-korszakban a szankírtan-áldozattal (az Úr szent neveinek és dicsőségének zengésével) imádják az Urat, aki sötét színű, mégsem fekete, s aki fegyvereivel, kísérőivel, valamint meghitt örök társaival száll alá.33. Hadd meditáljak mindig (az anyagi létezés) megvetett (létét) megsemmisítő olyannyira vágyott beteljesülésen, a szentek (s a szent zarándokhelyek) hajlékán, az oltalmazón, kit Siva és Brahmá (Virinycsi) magasztal, ki véget vet szolgái szenvedésének, a néki meghódoltak menedéke, s hajó, (melyen átszelik ők) a létóceánt. Ó, nagy személy, (Mahápurusa), lótuszlábad magasztalom!
34. Lemondva az oly nehezen feladható királyi vagyonról, (ő,) a vallás elveinek megalapozója a nemesember szavára az erdőbe vonult, s a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte. Ó, nagy személy, (Mahápurusa), lótuszlábad magasztalom!
35. Királyom, a különböző jugák emberei a korszakoknak megfelelő néven és formában így imádják az Úr Harit, minden áldás s a végső üdvösség adományozóját.
36. Az idősebb és jó ítélőképességű emberek, akik mindig a dolgok lényegét választják a legtöbbre ezt a Kali-korszakot becsülik, mert az Úr szent neveinek zengésével az ember betöltheti minden óhaját (amit máskülönben csak sok-sok jámbor cselekedettel érhetne el).” (Bhág. 11.5.19-36.)

A Csaitanja-előtti kommentátorok (így Srídhar Szvámí is) a versben a tviṣākṛṣṇam szófordulatot tviṣā kṛṣṇam-ként értelmezve az indraníla drágakőként tündöklő Krsnára vonatkoztatták, így az aṅga (rész) imádandó testrészeire, az upāṅga (alrész) ékszereire, a fegyverek a Szudarsan csakrára és Krsna más fegyvereire, a pārṣadam pedig Szunanda vezette társaira vonatkozik.
Csaitanja Maháprabhut követően azonban egészen más értelmet nyert a szöveg. Dzsíva gószvámí a Tattva-szandarbhában így kommentálja a verset:

antaḥ kṛṣṇaṁ bahir gauraṁ darśitāṅgādi-vaibhavam |
kalau saṅkīrtanādyaiḥ smaḥ kṛṣṇa-caitanyam āśritāḥ ||
A belül fekete, kívül aranyszínű, társaival (híveivel, fegyvereivel s bensőséges barátaival együtt) dicsőségét megmutató Krsna-Csaitanjához a szankírtan-áldozattal folyamodunk oltalomért.

A Krama-szandarbhában mindezt részletesen is kifejti, magyarázatát Sríla Prabhupád a Csaitanja-csaritámrta 1.3.52. verséhez fúzött magyarázatában foglalja össze.
A varṇa szó jelent társadalmi osztályt, de színt, és szótagot is. Utóbbival a kṛṣṇa-varṇa jelentése: akinek az ajkai mindig Krsna nevének szótagjait zengik. Ám testszíne nem feketés, akṛṣṇa. Mikor Garga rsi Nanda kisfiának névadó ceremóniáját tartotta, a következőket mondta Krsnáról: „Korábbi inkarnációiban ez a fiú más és más külsővel jelent meg. Előbb fehér, majd vörös és aranyló [pīta] volt a bőrszíne, az adott kornak megfelelően. Most e feketés árnyalatot vette fel.” (Bhág. 10.8.13.) Közvetve ez a vers is Csaitanja Maháprabhu megjelenésére utal, hiszen minden korszakban más színű avatárról szól: a kali-korban aranyszínűről. A kali-korban megjelenő avatár így belül fekete, Krsna, mert ő nem más, mint Krsna, kívül pedig arany, mert Rádhiká érzelmeit ölti magára.
Az aṅga (rész) az ő elragadó mosolya, az upāṅga (alrész) a testén tündőklő szantálpép, fegyvere a szent név zengése, mellyel messzire űzi a tudatlanság sötétjét. Más értelmezés szerint az aṅga Nitjánanda Prabhu és Advaita Ácsárja, az upāṅga az ő híveik, a társak (pārṣada) pedig a Srívász vezette bhakták.

PDF

(folytatás...)
--
kapcsolódó vers: Szárvabhauma Bhattácsárja fohásza

a három követelmény

Az Úr Csaitanja e legértékesebb ajándék elnyerésének legegyszerűbb módját tanította. Ebben az első lépés a személytelen Brahmannal való eggyé válás (szájudzsja-mukti) gondolatának elutasítása. A második követelmény csupán annyi, hogy teljes alázattal hallgassuk ezt az üzenetet egy olyan hiteles bhakta tolmácsolásában, aki maga is tagja Rúpa Gószvámí tanítványi láncának. A harmadik, s egyben utolsó kívánalom pedig az, hogy az ember legyen nagyon tiszta életének minden tettében, maradjon mentes a Kali-korszak szennyező befolyásától.
Aki eleget tesz ezeknek az egyszerű követelményeknek, biztosan elnyerheti az Úr Csaitanja áldását, de aki a legcsekélyebb mértékben is eltér ezektől, magát zárja ki, s hiába próbálkozik szerzett világi képességei révén megérteni Őt. E három követelmény teljesítése nélkül senki sem válhat az Úr Csaitanja kedvteléseinek részesévé.

(Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád)

Sríla Prabhupád

 
A. Cs. Bhaktivédánta Szvámí, akit tanítványai szeretettel Sríla Prabhupád néven szólítottak, 1896-ban, a Krsna megjelenési ünnepe (Dzsanmástamí) utáni napon született a Földön tiszta vaisnavák családjában, Abhaj Csaran Dé néven. Kalkuttában éltek, s ott végezte tanulmányait is.

1922-ben találkozott lelki tanítómesterével, Óm Visnupád Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákurral, aki arra biztatta, vállalja föl Csaitanja Maháprabhu misszióját, hiszen a világ csak egyetlen ínségtől szenved, az Isten-tudat hiányától, s jóléti tettek vagy politikai reformok nem segíthetnek az emberiség valódi problémáin. Sríla Bhaktisziddhánta nagy hatást gyakorolt a fiatalemberre, aki elhatározta, igyekszik segíteni ezt a szentéletű embert. Hivatalosan 1933-ban kapott Abhaj Csaranáravinda néven felavatást Bhaktisziddhánta Mahárádzstól.

Ekkor már családos ember volt, és volt egy kis gyógyszertára Allahabadban. Házát gyakran felkeresték a Gaudíja Math tagjai, mint Sríla Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs és mások, akik hosszabb-rövidebb időre megálltak nála. Srídhar Mahárádzshoz életreszóló szoros lelki barátság kötötte, hosszú ideig együttműködött vele a prédikálásban, s oktató tanítómesterének is tekintette őt. Ahogy teltek-múltak az évek, Abhaj Csaranáravinda egyre aktívabban vett részt a prédikálásban, és mind többet publikált. 1944-ben indította útjára folyóiratát, melynek Vissza Istenhez (Back to Godhead) volt a címe. Saját maga írta a cikkeket, ő gépelte le, ő végezte a javítást, a korrektúrát, ő vitte el a nyomdába, s végül maga adta is el a megjelent számokat.

Lelki tanítómestere már az első találkozásukkor arra kérte Sríla Prabhupádát, terjessze angol nyelven Krsna üzenetét az egész világon, s ő évtizedeken át készült e hatalmas feladat teljesítésére. 1953-ban Dzshansziban megalapította a Bhakták Ligáját, amely az első kísérlete volt a világméretű prédikálásra. Az ötvenes évek elején Vrndávanba költözött, ahol teljesen a lelki életnek szentelte magát. 1959-ben a lemondott életrendbe lépett, fölvette a szannjászt, s arra készült, hogy Maháprabhu missziójának hirdetése végett külföldre induljon. Tudta, ha el akar jutni nyugatra, könyvekre lesz szüksége, ezért nagyon komoly feladatot vállalt, s lefordította és magyarázatokkal látta el a Srímad-Bhágavatamot.

1965-ben nyílt először alkalma arra, hogy az Egyesült Államokba utazzék. Addigra már a Bhágavatam három kötetét jelentette meg, aminek nagyon jó visszhangja volt, még az indiai miniszterelnök, Sasztri is nagyon elismerőleg nyilatkozott róla. 1965-végén, 69 évesen egy indiai tehergőzös fedélzetén érkezett Bostonba mindössze néhány dollárral a zsebében. Bár sem pénze, sem kapcsolatai nem voltak ebben a számára nagyon is idegen világban, tiszta istenszeretetet sugárzó lénye lassan egyre több embert vonzott magához. 1966-ban fogadta el első nyugati tanítványait, lerakva a bhakti hagyományának alapjait a nyugati világban. Életének utolsó tizenegy évében sok ezren váltak tanítványává. Egyetemeken, intézményekben, illetve az általa alapított templomokban tartott előadásokat, írt vagy nyolcvan kötet tudományos igényű könyvet, valamint ezernyi levelet a tanítványainak és a bhakti iránt érdeklődő embereknek.

Sríla Prabhupád legnagyobb érdeme, hogy torzítás és megalkuvás nélkül közvetítette Krsna üzenetét, és lehetővé tette, hogy az Indián kívüli világ is megismerhesse azt, így váltva valóra Maháprabhu álmát. Az általa elindított lelki forradalom eredményeként ma szerte a világon sokféle vaisnava közösség létezik, hirdetve az Isten előtti meghódolás mindenféle szektásságtól mentes gyönyörű eszményét. 1977. október 14.-én Vrndávanban hagyta el testét szerető tanítványai körében.

forrás: A.Cs. Bhaktivédánta Szvámí: Az élet végső célja című kiadvány függeléke

a Bhagaván szó jelentése

Śrīla Prabhupādának a Bhagavad-gītā 2.2. verséhez fűzött magyarázatában ezt olvashatjuk: „Parāśara Muni, Vyāsadeva apja, a kiváló, hiteles szaktekintély megmagyarázta a szanszkrit bhagavān szó értelmét. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki minden vagyon, erő, hírnév, szépség, tudás és lemondás birtokosa, Bhagavānnak hívják.”
A hivatkozott vers a Viṣṇu-purāṇa 6.5.74. verse, s az alábbiakban részletesebben olvashatjuk Parāśara muni fejtegetéseit:

„(66) Megnyilvánulatlan, örök, felfoghatatlan, születetlen, elpusztíthatatlan, elmondhatatlan, forma-nélküli, kéz és láb, s a többi nélküli. (67) Hatalmas, mindenhol jelenlévő, örök, a lények forrása, (ám néki) nincs forrása. Mindent átható, ám elkülönült (a világtól), akiből mindaz (ered, amit) a bölcsek látnak [paśyanti sūrayaḥ]. (68) Azon a brahmanon, a legfőbb hajlékon, azon meditálnak az üdvösségre vágyók, melyről a śruti szavai szólnak, (a mindent átható) finom-lelken, ama Viṣṇu legfőbb hajlékán [tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ]. (69) Az a bhagavat (szó) közvetlen jelentése, az eredeti forma, a Felsőlélek.”

A Ṛg-veda 1.22.20 versére (tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ sadā paśyanti sūrayaḥ | divīva cakṣurātatam „Ama Visnu legfőbb hajlékát figyelik mindig a bölcsek, mint az égben kiterjedt szemet.”) két helyen is utal a szöveg, ezekre a szanszkrt szöveg idézésével hívtam fel a figyelmet..
Beszélnek Brahmanról, Paramātmāról, Bhagavānról: e szövegrészletben együtt találjuk a jelzőket, a Brahmanra vonatkozókat (megnyilvánulatlan... forma-nélküli), a Felsőlélekre vonatkozókat (mindent átható finom-lélek) és a személyes Bhagavānra vonatkozókat is. Hiszen Bhagavān magában foglalja az összes többi koncepciót is.

A bhagavān szó szótári alakja „bhagavat”, így szerepel a szó a szóösszetétekben is (pl. Bhagavad-gītā), a „bhagavān” alak a szó alanyesetben ragozott formája. A bhaga jelentései: fenség, jószerencse, hírnév, szépség, mindenféle kiválóság, a -vat képző pedig olyan személyre utal, aki mindezen tulajdonságokkal rendelkezik.
A későbbiekben a bhagavat szó jelentését szótagokra bontva magyarázza Parāśara muni:

„(73) Ő mindennek a fenntartója (vagy az abszolút birtokos) [sambhartā], ezért ő az oltalmazó (vagy úr, férj, fenntartó) [BHArtā] a bha-betű tehát a Fenntartót jelenti. (Ő továbbá) a vezető, irányító [GAmayitā], teremtő, ez ga-betű jelentése, óh, bölcs. (74) Teljes isteni erő (vagy: egyeduralkodó hatalom, gazdagság), hősiesség, hírnév, szépség, tudás és lemondás, e hatot tartják fenségnek [BHAGA] . (75) Bennek lakoznak [VAsanti] a teremtmények, a lények lelkében, a mindenség lelkében, s ő (lakozik) minden teremtményben, a va-betű jelentése ezért az örökkévaló (múlhatatlan).”

Nevezetes még Jīva gosvāmī értelmezése is, ő a Bhakti-sandarbhában (2., a Bhāg. 2.2.6. versének magyarázata során) így ír: „bhagavān bhajanīya-guṇaḥ”, azaz a Bhagavān szó arra vonatkozik, akinek (elsődleges) tulajdonsága az, hogy imádandó. Akivel kapcsolatban feltámad az emberben a vágy, hogy imádja őt.

PDF

A megállapodott értelmű, szamádhiban élő bölcs

sthita-prajñasya kā bhāṣā samādhisthasya keśava |
sthita-dhīḥ kiṁ prabhāṣeta kim āsīta vrajeta kim ||54||

sthita-prajñasya – a megállapodott értelműé; kā bhāṣā – mi a definíció? (vagy: beszéd, nyelv); samādhi-sthasya – a szamádhiban élőé; keśava – Késava!; sthita-dhīḥ – megállapodott értelmű; kim prabhāṣeta – mit beszél?; kim āsīta – hogyan ül?; vrajeta kim – hogyan megy?;

A Bhagavad-gítá 2.54. versében Ardzsuna így kérdezi Krsnát: „Milyen jelekről ismerhetem fel azt, akinek tudata ily módon a Transzcendensbe merült? Hogyan, milyen szavakkal beszél ő? Miként ül, és hogyan megy?”
E versben négy kérdést is feltesz egyszerre:
1, mi a megállapodott értelmű, szamádhiban élő bölcs definíciója,
2. hogyan beszél,
3. hogyan ül és
4. hogyan jár az ilyen bölcs?

Mit jelentenek e kérdések, és hogyan válaszol rájuk Krsna? Válaszol-e egyáltalán, vagy tekintsük csak költői kérdésnek? Vekerdi József fordításában a kérdés így hangzik: „Az elnyugodott lelkű egyén beszél-e? ül-e? jár-e?” Nyelvtanilag ez a fordítás is lehetséges, hiszen a kim kérdőszó, állhat ki, mi, kit, mit értelemben, lehet hova vagy hogyan is, de használatos eldöntendő kérdésben is, ha a várható válasz nemleges: a szamádhiban élő ugye nem beszél, ül, jár?
Valójában azonban Krsna sorban megválaszolja Ardzsuna minden kérdését, lássuk, hogyan!

Az első kérdésre a választ az 55-56. versekben olvassuk: „Óh, Pártha, amikor az ember feladja az elme által kitalált érzéki vágyak összes fajtáját, és elméje egyedül az önvalóban elégül ki, akkor nevezhető tiszta transzcendentális tudatúnak. Aki a háromfajta szenvedés ellenére is háborítatlan, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a vonzódástól, a félelemtől és dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják.”

Hogyan beszél? A válasz az 57. versben: „Aki mentes a vonzalomtól és gyűlölettől, s ha jó éri, nem ujjong, ha pedig rossz, nem panaszkodik, az szilárdan gyökerezik a tökéletes tudásban.”
Szavai árulkodnak kiegyensúlyozott mentalitásáról: nem ujjong, s nem is panaszkodik.

Hogyan ül? „Aki képes úgy visszavonni érzékeit az érzékszervek tárgyairól, mint ahogyan a teknősbéka húzza be a páncéljába tagjait, az igaz tudással rendelkezik.” – áll az 58. versben. A kérdés és a válasz kétféleképpen is értelmezhető, egyfelől úgy, hogy miként ül, azaz miként meditál? A meditáció első lépése az érzékek visszavonása a külvilágból, az érzéktárgyakról, ezt nevezik pratjáhárának. A másik értelmezés szerint a megállapodott értelmű bölcs helyzetének szilárdságára vonatkozik a kérdés és a válasz, erre utal Sríla Prabhupád is, mikor a kommentárjában így ír: „Ez a válasz a jógí helyzete felől érdeklődő kérdésre.” Azaz a bölcs elért helyzetében szilárd, Krsna szolgálatának felsőbb íze tölti el elégedettséggel, emellett minden más jelentéktelenné válik.

A „hogyan jár” kérdés is kétféleképpen értelmezhető. Ha kim kérdőszót hova-ként fordítjuk, akkor a kérdés így hangzik: „hova megy”, azaz mire jut, milyen eredményt ér el? A bölcs maradandó, igaz békét ér el, és Isten birodalmába lép (brahma-nirvána), mondja Krsna a fejezet végén. A másik értelmezés szerint: az „ül” az érzékek visszafogására vonatkozik, a „jár” pedig ezt kiegészítve az érzékek használatára. A bölcs mentes a ragaszkodástól s irtózattól, elégedett az odaadásban, értelme szilárd. Maradandó békét ér el, mert nem befolyásolják az elméjében forgolódó vágyak. Bensőjében lemondott, s a Legfelsőbbel kapcsolatban cselekszik. Erről az 59. vers szól:

viṣayā vinivartante nirāhārasya dehinaḥ |
rasa-varjaṁ raso’py asya paraṁ dṛṣṭvā nivartate ||59||

viṣayāḥ – érzéktárgyak; vinivartante – elkerülik, visszatérnek, abbamaradnak; nirāhārasya – étek nélkülié; dehinaḥ – testetöltötté, itt testi felfogásúé; rasa-varjaṁ – a vonzalom kivételével; rasaḥ – íz, hajlam, vonzalom; api – még; asya – övé; param – felsőbb(et); dṛṣṭvā – nézve, felfogva, megértve; nivartate – visszatér, eltűnik, abbamarad;

A vers szó szerinti fordítása a következő: Az érzéktárgyak (viṣayāḥ) elkerülik (vinivartante) a fegyelmezett (szó szerint koplaló – nirāhāra) testetöltöttet (dehinaḥ), a vonzalom kivételével (rasa-varjaṁ). Még (api) a vonzalma (rasaḥ, a szilárd értelműé – asya) is abbamarad (nivartate), megpillantva (dṛṣṭvā) a Legfelsőbbet (paraṁ).

A vers Srídhar Mahárádzs értelmezésében így hangzik: „Habár a durva test-tudattal bíró személy kifelé lemondást színlelve elkerülheti az érzéktárgyakat, mohó vágya az érzéki élvezetre mégis megmarad. Ezzel szemben a rendíthetetlen értelmű bölcs érzéktárgyakhoz való belső ragaszkodása természetes módon illan el a Legfelsőbb Igazság mindenkit vonzó szépségére vetett egyetlen futó pillantásnak köszönhetően.”

Sríla Prabhupád fordítása: „A megtestesült élőlény ugyan elállhat az érzéki örömöktől, ám az érzékek tárgyai utáni szomj megmarad. Ettől csak úgy válhat meg, ha előbb felsőbbrendű ízt tapasztal, és így tudata rendíthetetlenné válik.”
A felsőbbrendű íz, amit Sríla Prabhupád említ tehát nem más, mint Krsna, Krsna szépségének megpillantása.

PDF

A Bhagavad-gítá második fejezetének első verseiről

A második fejezet elején Kṛṣṇa nagyon kemény szavakkal illeti Arjunát: „klaibyaṁ mā sma gamaḥ!” – ne légy gyáva! – mondja (a klaibyam szó gyávaságot, férfiatlanságot, akár impotenciát is jelent). Ne feledjük: a gyávaságnak akár csak a feltételezése is egy kṣatriya számára a legnagyobb sértés. A rákövetkező versek a versmérték megváltozásával is jelzik Arjuna feldúltságát. A Gītā versei általában ślokák (4×8 szótag), ám az 5-8. versek triṣṭubh (4×11 szótag) versmértékűek.

Vizsgáljuk meg közülük részletesebben a 2.5. verset!

gurūn ahatvā hi mahānubhāvān-śreyo bhoktuṁ bhaikṣyam apīha loke |
hatvārtha-kāmāṁstu gurūn ihaiva bhuñjīya bhogān rudhira-pradigdhān ||5||

Mert (hi) jobb (śreyaḥ) e világban (iha loke) a nagyméltóságú (mahā-anubhāvān) feljebbvalókat (gurūn) nem ölve (a-hatvā) akár (api) alamizsnát (bhaikṣyam) is enni (bhoktum), mintsem (tu) hogy a vagyonvágyó (artha-kāmān) feljebbvalókat (gurūn) megölve (hatvā) vérrel mocskolt (rudhira-pradigdhān) gyönyöröket (bhogān) élvezzek (bhuñjīya).
S mert a bhoga gyönyört, élvezetet, ám ételt is jelent, az utolsó negyed olvasható így is: vérrel mocskolt ételeket (bhogān) egyek (bhuñjīya).

Śrīla Prabhupāda fordításában: Jobb koldulva élni ebben a világban, mintsem élvezni az életet a nagy lelkek, tanáraim elpusztítása árán. Habár mohóak, mégis feljebbvalók ők nálam. Vér szennyezi be zsákmányunkat, ha megöljük őket.

A szanszkrt szövegekben a szavakat folyamatosan, elválasztás nélkül írták le egymás után. Ebből olykor a szöveg többféle olvasata következhet, ám ezt a többértelműséget a vers díszítőelemeként tartják számon. Jó példa az ilyen többértelműségre a 2.5. vers első negyede. A szokásos tagolásban így olvassuk: gurūn-ahatvā-hi-mahānubhāvān, a feljebbvalókat – nem ölve – mert – nagyméltóságúakat. Ám tagolható ekképp is: gurūn-ahatvā-himaha-anubhāvān. A himaha szó jelentése: Nap (a hideg elűzője, elpusztítója: hima – hideg; ha – elpusztító), az anubhāva pedig szóösszetételben valamilyen erejű, hatalmú személyre utal, ezért a szöveget olvashatjuk így is: „a feljebbvalókat meg nem ölve, kik oly hatalmasak, akár a Nap”. E másodlagos értelmezés még határozottabban rámutat Arjunának feljebbvalói iránti tiszteletére, s így érthetőbbé teszi a szívében elhatalmasodó zavart.

Arjuna kétségbeesésében tanítványként fordul barátja és kocsihajtója, Kṛṣṇa felé. Míg barátként Kṛṣṇa nagyon keményen bánik Arjunával, addig mestereként csupán szelíden mosolyog rá (prahasann-iva – a kissé mosolygó 2.10.), és belefog a tanításba: a bölcsek nem bánkódnak, nem siránkoznak (na anuśocanti 2.11), hiszen a lélek halhatatlan. E gondolattal kezdi Kṛṣṇa az oktatást, s a 18.66. versben így fejezi be: „Add fel a vallás minden változatát, s hódolj meg egyedül Énelőttem! Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól, ne félj! (má śucaḥ)” A śuc (bánat, szomorúság, aggodalom) igei gyök foglalja hát keretbe a tanítást – ennek ragozott alakjai az anuśocanti és a śucaḥ is. A tanítás keretes szerkezete pedig arra mutat rá, hogy a bölcsek nem csupán azért nem bánkódnak, mert tudatában vannak a lélek halhatatlanságának; a mélyben rejlő ok: az, hogy oltalomra leltek Kṛṣṇánál.

PDF

Upadésámrta 1. - a késztetéseknek ellenálló bölcs

vāco vegaṁ manasaḥ krodha-vegaṁ jihvā-vegam udaropastha-vegam |
etān vegān yo viṣaheta dhīraḥ sarvām-apīmāṁ pṛthivīṁ sa śiṣyāt ||1||

vācaḥ – beszédé; vegaṁ – ösztönzést; manasaḥ – elméé; krodha-vegaṁ – düh ösztönzését; jihvā-vegam – nyelv ösztönzését; udara-upastha-vegam – gyomor és nemi szervek ösztönzését; etān – mindezeket; vegān – ösztönzéseket; yaḥ – aki; viṣaheta – ellenállna; dhīraḥ – józan, higgadt, fegyelmezett, bölcs; sarvām – egészet; api – mind, bizony; imāṁ – ezt; pṛthivīṁ – Földet; saḥ – ő; śiṣyāt – oktathat;

Az a józan személy, aki képes uralkodni szavain és gondolatain; legyőzte a nyelv, a gyomor, a nemi vágyak ösztönző erejét, valamint a haragnak is ellenáll, méltó arra, hogy szerte a világon tanítványai legyenek.

Rúpa gószvámí tizenegy szakaszból álló költeménye a Śrī Upadeśāmṛta (A tanítások nektárja) az odaadás jógájának útját beszéli el az alapoktól kezdve egészen a távlatokig. Az első vers tanítása kettős: egyfelől meghatározza az irányt a gyakorló számára: a bhakti útján járva váljon képessé az anyagi késztetések megfékezésére, másfelől arra utasítja, kutassa fel mesterét. Miképpen ismerheti fel a leendő tanítvány guruját? Azt nem tudja megvizsgálni, hogy mennyire előrehaladott a lelki életben, ám józan szempont lehet az, hogy mennyire áll leendő mestere az anyagvilág fölött: ellenáll-e a fenti késztetéseknek. Ha emellett tanítása és személye is inspiráló, a tanítvány meglelte mesterét, szegődjön el mellé. Az ösztönzések megfékezése ugyanakkor még nem a bhakti közvetlen része – kezdőként feladatot jelent, a megvalósult istenszeretetnek pedig természetes kísérőjelensége.

A lelki fejlődés ellenségeinek az alábbi hat tényezőt tartják: kéj [kāma], düh [krodha], kapzsiság [lobha], illúzió [moha], mámor [mada]és irigység [mātsarya]. (Egyes források további két tényezővel egészítik ki a listát: ragaszkodás [rāga] és gyűlölet [dveṣa] vagy a büszkeség [dambha] és mások megvetése [asūyā]). Ezek nyilvánulnak meg a beszéd, a gondolatok, az elme, az ízlelőbimbók, a gyomor és a nemi vágyak késztetéseinek formájában.
A késztetések megfékezéséről így ír a Bhagavad-gítá: Aki e világon, még a teste elhagyása előtt képes eltűrni a vágy és düh keltette késztetést [kāma-krodhodbhavaṁ vegaṁ], ő jógí, s boldog ember. (Bg. 5.23.)

A késztetések megfékezéséről természetesen sokhelyütt olvashatunk.
A Mahábháratában a csata után Judhisthir király az üdvösség elérésének módjairól kérdezi a halálos ágyán fekvő Bhísmát, aki többek közt ezt mondja a királynak:
vāco vegaṁ manasaḥ krodhavegaṁ vivitsā vegam udaropastha vegam |
etān vegān vinayed vai tapasvī nindā cāsya hṛdayaṁ nopahanyāt ||12.269.15||
„Ha a vezeklő megfékezi a beszéd késztetését, az elme és a düh késztetését, a tudásvágy késztetését, a gyomor és nemi szervek késztetését, akkor (mások) megvetés(e) nem zúzza szét szívét.”
Rúpa gószvámí verse két ponton tér el Bhísmáétól: az egyik eltérést a késztetések felsorolásában találjuk, negyedikként Bhísma a felfokozott tudásvágyat [vivitsā] említi, míg Rúpa gószvámí a nyelvet [jihvā]. Miért változtatta meg a verset Rúpa gószvámí? Az alászálló tudással szemben felfelé törekvő, a gondolatokat felkorbácsoló tudásvágy voltkaképpen besorolható az elme késztetései közé is. A versmérték is helyreáll az egy szótaggal rövidebb szóval: a triṣṭubh versmérték négyszer 11 szógatú lábakból áll, ám a Mahábhárata verse egy szótaggal több. Továbbá Bhísma arról az életszakaszról tanít, amikor az ember elhagyja otthonát, remeteéletet él, és így szakad el az anyagvilágtól; Rúpa gószvámí pedig a lelki ösvényen elinduló ember számára ad tanácsot.
A két vers közötti másik különbségnek is ez az oka: Bhísma a hiteles vezeklőről beszél, Rúpa gószvámí pedig kijelenti: a késztetéseknek ellenálló bölcs az egész világot oktathatja.

A Hansza-gítában Brahmát és a kumárákat is hasonlóan tanítja az isteni hattyúként megjelenő Legfelsőbb Úr:
vāco vegaṁ manasaḥ krodhavegaṁ vivitsā vegam udaropastha vegam |
etān vegān yo viṣahatyudīrṇāṁs taṁ manye’haṁ brāhmaṇaṁ vai muniṁ ca || 14||
„A beszéd késztetése, elme és a düh késztetése, a tudásvágy késztetése, a gyomor és nemi szervek késztetése – ki ellenáll e hatalmas késztetéseknek őt tartom bráhmanának és bölcsnek.”

Mi módon lehetünk úrrá a késztetéseken? 1.) lemondással, fegyelmezéssel vezekléssel [tapas], illetve 2.) a bhakti gyakorlásával, az Istenbe való szerető belefeledkezés következtében.

Krsna a Bhagavad-gítá 17. fejezetében beszél a beszéd az elme és a test fegyelmezéséről:
„A test fegyelmezése a Legfelsőbb Úr, a bráhmanák, a lelki tanítómester, valamint az olyan feljebbvalók, mint a szülők imádatából áll. A tisztaság, egyszerűség, cölibátus és erőszak nélküliség is ide sorolható. A beszéd fegyelmezése abból áll, hogy az ember igazmondó, jót akaróan, kedvesen, másokat nem sértve szól, és a Védákat rendszeresen idézi (azaz a védatanulmányozás). Az elme fegyelmezését pedig a lelki nyugalom, egyszerűség, higgadtság és a gondolatok tisztasága alkotja.” (Bg. 17.14-16.)

Hasonlóképpen tanítja Uddhavát, a Bhágavata-puránában:

„16. Aki ma még reszket, látván hogyan kurtítja életét a nappalok és éjszakák múlása, de az Úr kedvéért képes föladni ragaszkodásait, a Legfelsőbbet fölismerve hamarosan az örök békesség részese lesz.
17. Saját lelkének gyilkosa (önnön degradálódásának oka) az, aki nem képes átkelni a világi lét óceánján, noha (az Úr kegyéből) különösebb erőfeszítés nélkül emberként született, ami minden áldás forrása, a legritkább adomány és (erre a célra) különösképp alkalmas csónak, (mert) kitűnő kormányosa a guru, s a kedvező szelek képében pedig Én hajtom előre.
18. Ha a jógí idegenkedik, mi több undorodik a cselekvéstől (látván annak káros következményeit, a ragaszkodást és szenvedést), teljességgel uralt érzékekkel igyekezzék (ismételt erőfeszítéssel) az önvaló felé fordítani figyelmét és szilárdan fegyelmezni elméjét.
19. (Megrögzött csapongó természete miatt) még az önvalóra összpontosított elme is elkóborol, ezért (a jógí) legyen éber s vonja (ismét) ellenőrzése alá a békéltetés módszerével (vagyis adjon elméjének egy kis szabadságot).
20. (Ha újra uralma alá vonta elméjét) mindig legyen tudatos gondolatai mozgásáról, s légzését valamint érzékeit fegyelmezve a jósággal telt értelemmel korlátozza elméjét.
21. A zabolátlan lovat gazdája előbb hagyja szabadon nyargalászni, majd visszafogja a gyeplőt, így töri be a jószágot. Az elme ilyesfajta fegyelmezését hívják jógának.
22. Amíg az ember nem uralja tökéletesen elméjét, (a szánkhja filozófia) végső elveit jól ismerve (a mahat-tattvától kezdve egészen saját testéig) meditáljon a teremtés és megsemmisülés sorrendjén.
23. A világi aktivitástól megcsömörlött, ragaszkodástól mentes ember mestere utasításai szellemében képes mindig a lélekre gondolni, így megszabadul a rosszlelkűségtől (az érzéki ragaszkodástól), s (újfent mestere szavain s a lelken) elmélkedik.
24. Az önfegyelem [yama] s más jóga-módszerek gyakorlásával, a (lelki) tudakozódás és ismeretek művelésével, illetve múrtim imádatával, s ne másképp szögezze reám (a Legfelsőbb Lélekre) elméjét az ember!
25. Ha a jógí valamely hiba folytán szégyenletes tettre vetemedik (ami fölöttébb valószínűtlen), bűnét kizárólag a jóga gyakorlásával (az önmegvalósítás ismételt gyakorlásával, a tudás művelésével s a szent név zengésével) semlegesítse, s ne folyamodjon másfajta bűnbánathoz (vezeklés gyanánt).
26. Erény az, ha az ember következetesen ragaszkodik személyes feladatköréhez (a bűn pedig annak elhanyagolása). Az erény és bűn ilyetén megkülönböztetése korlátozza a természetüknél fogva tisztátalan tetteket s így az ember képes lesz föladni (anyagi) ragaszkodását.” (Bhág. 11.20. fejezetéből)

Az önfegyelmezésben tehát fontos a helyes szemlélet, a világ természetének megértése. A gyakorló legyen figyelmes, hiszen a kezdetben finom hullámfodrokként jelentkező késztetések később ellenállhatatlan áradatként zúdúlnak rá, ezért igyekezzék a kezdeti szakaszban ellenható áramlatokkal elcsitítani őket.

Krsna az istenszeretetről is tanítja Uddhavát: a Krsna-meditáció következtében a késztetések természetes mód lecsillapodnak:

„17. Örökké boldog természetemet csak azok a nagy lelkek érthetik meg, akik nem birtokolnak semmit, legyőzték szenvedélyeiket, könyörületesek minden élőlényhez, értelmüket nem fedik be vágyak s elméjükben mindig hűségesek hozzám.
18. Amennyiben bhaktám még nem ura érzékeinek s vonzódik az érzéktárgyakhoz, (irántam való) odaadásának köszönhetően mégsem lesz azok rabja.
19. Ahogy a tűz lángja elhamvasztja a halom tűzifát, úgy égeti föl az irántam érzett odaadás is az ember bűneit!
20. Kedves Uddhavám, sem a jóga vagy a szánkhja, sem a dharma vagy a védatanulmányok, de a vezeklés vagy lemondás sem nyűgöz le engem olyannyira, mint a nagyfokú odadás.
21. Tisztelettel párosuló különleges odaadásuk folytán a jámborok elérhetnek engem. Híveim természetes mód vonzódnak hozzám s egyedül engem tekintenek legfőbb céljunak. Ez az odaadás még a (kasztonkívüli) kutyaevőket is fölmenti alantas születésük stigmájától.
22. Odaadás nélkül még az igazmondással párosuló vallásosság és együttérzés, vagy az aszkézissel párosuló tudás sem tisztítja meg az elmét teljesen és végérvényesen.
23. Mi egyébről volna fölismerhető az odaadás, mint (a boldogságtól) égnek álló hajról, a szív ellágyulásáról, (az ember orcáján végigpergő) örömkönnyekről? Odaadás nélkül miként szabadulhatna (az ember) az elme tisztátalanságaitól?
24. Aki az irántam érzett nagyfokú odaadása miatt érzelmektől elcsukló hangon szól, szíve meglágyul (a szeretettől), vígasztalhatatlanul zokog (elválásunk gondolatától is) vagy felkacag (ha kedvteléseimre emlékszik), s a külvilággal mit sem törődve fennhangon énekelni kezd vagy (örömében) táncra perdül - nos az ilyen hívem megtisztítja az egész világot.
25. Az arany tűzzel hevítve kiveti salakját s visszanyeri eredeti tisztaságát. Hasonlóképpen a tiszta odaadás gyakorlásával a lélek is megszabadulhat karmája minden korábbi szennyétől s eljut hozzám, eredeti helyzete szerint szolgálva engem.
26. Minél jobban megtisztul az elme áldásos történeteim hallása és fölidézése által, annál élénkebben észleli az ember (az Abszolút) finom valóságát, ahogyan a szem is visszanyeri látóképességét, ha gyógyírral kezelik.
27. Kinek elméje az érzéktárgyakon jár, ragaszkodni kezd azokhoz, ám aki mindig reám gondol, egyedül énbennem mélyed el.
28. Ezért ne gondolj többé a valótlan s értéktelen világi dolgokra - mint ahogy az álomképpel vagy a fantázia szüleményével sem foglalkozik az ember -, s az odaadás révén megtisztult elmével gondolj mindig reám.” (Bhág. 11.14. fejezetéből)

Sríla Prabhupád kommentárjában gyakorlatias tanácsokat ad a késztetések megfékezéséhez. A beszéd fegyelmezésére a Krsna-kathát, a Krsnáról szóló történeteket, beszélgetést ajánlja, az elme megfékezésére a Krsna-meditációt. Ha a harag önző érdektől mentes és Krsnát szolgálja, akkor lehet helyénvaló is, példa rá a Rávana palotáját felgyújtó Hanumán, ám a düh oka általában a csalódásból fakadó frusztráció: „Az emberben ragaszkodás ébred az érzékek tárgyai iránt, miközben rajtuk elmélkedik. Az ilyen vonzódás vágyat, a vágy pedig dühöt szül.” (Bg. 2.62.) Ezért a harag megfékezésének módja az ok, az anyagi vonzódás megszüntetése. A test fegyelmezésének jó módja az Istennek szentelt étel fogyasztása, a nemi vágy megfékezésére pedig a cölibátus, vagy a szabályozott házasélet szolgál.

Ajánlott irodalom: http://kagylokurt.hu/orientacio/a-tanitasok-nektarja.html

PDF

Srí Upadésámrta: 1., 2.,

Gítár gán

Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád vrndávani tartózkodása során bengáli nyelven szedte versbe a Bhagavad-gítát, e mű címe: Gītār gān. Az alábbi vers kíséretében ajánlotta fel munkáját Rádhá-Dámódarnak.

śrī-guru-vandana kori tāṅhara caraṇa dhori
śrī-bhaktisiddhānta prabhupāda
āra jata śikṣā-guru sabe vañcā-kalpa-taru
kṛpā koro ghucuka viṣāda

Lelki tanítómesterem, Szvámí Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád lótuszvirág lábaiba kapaszkodva tiszteletteljes hódolatomat és imáimat ajánlom Néki s minden oktató lelki tanítómesteremnek, akik olyanok, mint a mindenki óhaját valóra váltó kívánságteljesítő fák. Kegyükben részesülve leszek képes e dalt megírni.

rūpa-sanātana prabhu gauḍīya-ācārya vibhu
āra sei bhaṭṭa-raghunātha
śrī jīva gopāla-bhaṭṭa vṛndāvane je samghatta
mile prabhu dāsa raghunātha

Rúpa és Szanátan Gószvámí az összes gaudíja vaisnava ácsárja mestere. Raghunáth Bhatta, Dzsíva, Gópál Bhatta és Raghunáth Dász Gószvámíkkal Vrndávan-dhámban olyan társaságot alkottak, ahol bensőségesen társulhattak.

gosvāmī prabhura gaṇa āśraya sei śrī-caraṇa
anya mora kichu āśā nāi
tāṅra madhye je śrī-jīva ujjvala ācārya-dīpa
diyāchena caraṇete thāi

Semmi másra nem vágyom, mint e gószvámík lótuszvirág lábainak végső oltalmára. Az ácsárják közül Dzsíva Gószvámí a tudás fénylő lámpásaként jelent meg, és nagyon kegyesen lakhelyet adott nekem lótuszlábai közelében (a Rádhá-Dámódar templomban).

āmi se durmati ati viṣaya-bhogete mati
kṛpā kori ānilo tāniyā
mūrkha mui nīca ati śrī siddhānta sarasvatī
kṛpā vāri dilo se siñciyā

Nagyon romlott és bűnre hajlamos személy vagyok, mert mindig az anyagi érzékkielégítésbe vetem magam. Elmém ily bűnös állapota ellenére is kérem Guru Mahárádzsámat, legyen kegyes hozzám azáltal, hogy eljön és kivezet a sötétből. Én csak egy elesett, alacsony származású bolond vagyok, Guru Mahárádzsám azonban kegyesen mégis isteni kegyének záporát ontotta a szívemre.

patita-pāvana prabhu nityānanda-gaura vibhu
śrī-advaita kṛpā pārāvāra
śrīvāsādi gadādhara kṛpā koro e kinkara
bujhilāma tava kṛpā sāra

Óh, kiváló személyiségek, elesettek felszabadítói! Óh, mindentudó Srí Srí Nitjánanda-Gaura!
Óh, Advaita Prahbu, kegy óceánja! Óh, Srívásza s Gadádhara vezetette bhakták! Kérlek legyetek kegyesek szolgátok iránt, s akkor megértem majd, hogy az élet igazi értelme egyedül áldásotok elnyerése!

vṛndāvana ramya-sthāna sevā-kuñja tāra nāma
śrī rādhā-dāmodara sthiti
tānhāra caraṇe mui ekānta āśraya lai
kṛpā kori koro mora gati

Vrndávan egy varázslatos, csodás hely. Itt található a Széva-kunydzsaként ismert helyen Srí Srí Rádhá-Dámódar szent temploma. Az Ő lótuszvirág lábaikat tekintem egyetlen menedékemnek, s kérem Őket, legyenek kegyesen hozzám, s vezessenek az élet legmagasabb célja felé!

'śrī gītār gān' ei tomāra caraṇe shui
loho mora ei puṣpañjalī
ki jāni ki likhi āmi ekānta bharasā tumi
je likhāo sei padyāvalī

Óh, Rádhá-Dámódar! Kérlek, fogadjátok ezt az írást, a Gítár-gánt virág-felajánlásként lótuszlábaitoknál! Bármit tudok s bármit is írok, Tőletek függök, s ezért ösztönöztetek arra, hogy e verset megírjam.

abhay caraṇ tava āśraya sarvadā ra'te
ei mora nitya kāla āśa
'bhakti-vedānta' bole āmi kintu dāsa ho'le
vimocana e mayāra phānsa

Az az egyetlen vágyam, hogy örökkön-örökké lótuszvirág lábaitok rendületlen oltalmában lehessek. Hűséges Abhaj-csaranotok, akit Bhaktivédánta néven is ismernek, így szól:
„Mivel én csupán jelentéktelen szolgátok vagyok, kérlek, szabadítsatok meg a májá csábításának bilincseitől!”

PDF

Bhagavad-gítá 1.10.

aparyāptaṁ tad-asmākaṁ balaṁ bhīṣmābhirakṣitam |
paryāptaṁ tv-idam-eteṣāṁ balaṁ bhīmābhirakṣitam||

A verset ácsárjáink kétféleképpen értelmezik. Sríla Prabhupád fordítása így hangzik: „Erőnk mérhetetlen, s Bhísma nagyatya tökéletes védelmet nyújt, míg a Pándavák hadereje, amit Bhíma védelmez gondosan – korlátozott.” Srídhar Mahárádzsé viszont éppen fordítva: „Hadseregünk, melyet Bhísma vezet csekély, míg a Pándavák serege, melyet Bhíma védelmez, megfelelő.”

Vizsgáljuk meg a kérdést! A szavak fordítása egyenként a következő: abhirakṣitam - felügyelt, oltalmazott; balam - erő; tad asmākam - az a miénk; idam eteṣām - azoké (mondja Durjódhan, tehát a pándaváké). Mindezeket figyelembe véve mondatunk szerkezete így alakul: „A mi Bhísma által felügyelt haderőnk aparyāptam, míg az ő Bhíma által felügyelt haderejük paryāptam.” Most lássuk a kulcsszavakat.
A paryāptam szó az āp igéből származik, melynek jelentése elnyer, elér, megszerez, így az āpta az elnyert, az elért; a pari (körül, nagyon) igekötővel kiegészítve tehát a paryāpta (pari+ āpta) jelentése teljesen megszerzett, teljesen elért, s ebből következően még: megfelelő, alkalmas, kiterjedt. (Ez a szövegben a pándavák seregének jelzője).
Az a-paryāptam az a fosztóképzőként való értelmezésével pedig: „nem megfelelő”, azaz nem elégséges. Ez az értelmezés Srídhar Mahárádzs fordítását támasztja alá.

A Mahábhárata leírása szerint a csatában 18 hadtest (akṣauhinī) katona vett részt, egy hadtest 21870 harci kocsiból, 21870 harci elefántból, 65610 lovasból és 109350 gyalogosból áll. Az is kiderül, hogy Durjódhanék hadereje a nagyobb, hiszen Dhrtarástra így kérdezi Szanydzsaját: „A tizenegy hadtestnyi sereget látva hogyan rendezte el kisebb seregét Pándu fia, Judhisthir?” (Mahábhárata 6.19.1)
Miért panaszkodna Durjódhan, ha az ő serege nagyobb? Srídhar Szvámí és Visnaváth Csakravartí kommentárjaikban szólnak erről: Bhísma a kuruk seregének vezére mindkét oldalhoz húz, ez a számbéli fölényben lévő kurukat gyengíti, míg a pándavákat erősíti. Durjódhan itt ezt hányja nagyon finoman Bhísma szemére. S valóban, később Bhísma maga árulja el a pándaváknak, hogy Sikhandinnal nem harcol, így Ardzsuna Sikhandin háta mögül lőhette le a kuruk nagy harcosát, fosztva meg ezzel Durjódhan seregét vezérétől.

Sríla Prabhupád fordítását és kommentárját Baladév Vidábhúsan kommentárjára alapozza, aki az aparyāptam szót így magyarázza a-pari-āpta: nem-körül-elért, azaz körülzárhatatlan, legyőzhetetlen, felmérhetetlen (szanszkrt nyelvű kommentárjában az aparimita - felmérhetetlen szinonímát használja). A kuruk számbéli fölényben vannak – magyarázza Baladév Durjódhan szavait –, és Bhísma nagyatya éles elmével irányítja a seregét, míg kisebb haderejű pándavák vezérének, Bhímának értelme jelentéktelen.

PDF

az ősz

„Az esős évszakban vannak utak, melyeket senki sem használ, így benövi őket a fű. Ilyen az a bráhmana is, aki nem tanulmányozza és nem követi a Védák tisztító parancsolatait: az illúzió hosszú fűszálai felverik szívét. Megfeledkezik eredendő természetéről s Istenhez fűződő örökös szolgálatáról. Az illúzió hosszú fűszálaitól fedve a káprázat teremtményének tekinti magát, behódol az anyagi tévképzetek előtt s elfeledi a lelki életet.” (Bhág.10. Ének, az ősz, Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád magyarázata)