Visnu négy attribútuma

A fenséges Istent, Visnut szokásosan négy karral ábrázolják, mindegyik kezében egy-egy reá jellemző attribútumával. A több kar a hindu istenábrázolások megszokott módján az emberfelettiség, a mindenhatóság jelképe. Visnu négy karjában lótuszvirágot, csakrát, kagylókürtöt és buzogányt tart.

Vajon ezek az attribútumok eszközök, vagy társak? Nem csupán neveken nevezett tárgyakról beszélhetünk, a tradíció személynek is látja őket. Az Úr társaiként elkísérik őt a földi megjelenéseik során, a Padma-purána elbeszélése szerint például mikor Rámacsandra megjelent e világban, testvérei, Laksman, Bharata és Satrughna rendre Anantasésa (a végtelenség kígyója, amin Nárájan pihen), a Szudarsan-csakra, és Pánydzsadzsanja (Visnu kagylókürtje) megtestesülései voltak. Nimbárka ácsárját követői a Szudarsan-csakra avatárjának tartják, és a Srí szampradája álvár szentjeit is hasonlóan Visnu egy-egy „attribútuma” megtestesülésinek látják.

(Srí vaisnava tilak, Garuda és Hanumán által imádott csakrával és kagylókürttel)

Milyen jelentést hordoznak ezek a szimbólumok? Ezt kutatva két forrás, a Visnu-purána és a Gópálatápaní-upanisad kínálkozik.

A Visnu-purána 1.22. fejezetében Maitréja Visnu attribútumainak jelentéséről kérdezi a bölcs Parásart. A válasz néhány további ismertetőjegy és fegyver jelentéséről is szól:
„67. A leírhatatlan és hatalmas Visnunak hódolok, s elmondom, amit egykoron Vaszistha beszélt el nekem. 68. E világ leglényegét (átman) a makulátlan és hibátlan Kausztubha ékkőként viseli a magasztos Úr, Hari. 69. Az őstermészet (pradhána), az őselemek hajléka, a Srívatsza, Mádhava intelligenciája (buddhi) pedig a buzogány. 70. Az Úr (Ísvara) a hamis énkép (ahankára) kétféle megnyilvánulását, az elemeket és az (információszerző és cselekvő) érzékeket birtokolja a kagylókürt és az íj formájában. 71. A mindörökkön csapongó természetű szélsebesen tovatűnő az elmét Visnu csakraként tartja kezében. 72. Ó, bráhmana, öt drágakőből formált füzére, a Vaidzsajantí, a teremtés öt alapelemének forrása. 73. Dzsanárdana megszámlálhatatlan nyila képében hordozza az érzékelés és cselekvés (lehetőségét). 74. Acsjuta ragyogó kardként viseli a tudást, amelyet néha elfed a tudatlanság kardhüvelye.”

Kausztubha: ékkő, mely Visnu mellkasát díszíti. A tejóceán kiköpülésekor került a felszínre.
Srívatsza: fehér szőrpamacs Visnu bal mellkasán
Vaidzsajantí: „győzedelmes”, az öt alapelem és az őket jelképező drágakövek: gyöngy – víz, rubint – tűz, smaragd – föld, zafír – levegő, gyémánt – tér-éter. Krsna vaidzsajantí virágfüzére nem drágakövekből, hanem öt különböző színű virágból készül, s térdéig ér.

A Gópála-tápaní upanisad második fejezetében maga Nárájan beszél az univerzális forma attribútumainak jelentéséről:
„70. A Nap, a tűz, a szó, a Hold ereje heve és fénye (tédzsasz) a Kausztubha-ékkő ragyogásából származik – mondják az Isten-ismerők. (Dzsíva gószvámí kommentárjában hozzáteszi: ez minden élőlény menedéke.) 71. (Az univerzális forma) négy karja a jóság, szenvedély, tompaság s a hamis ego (ahankára). Az öt elem jellegű kagylókürt a szenvedély-kézben nyugszik. 72. A mindig gyermeki természetű elme a csakra, az illúziókeltő energia (májá) forrása a Sárnga szaru íj, a lótuszvirág pedig a mindenség (az Úr univerzális formájának) kezében. 73. Az eredeti tudás (vidjá) a buzogány, melyet mindenkor kezemben tartok, az erényt (dharma), a gyarapodást (artha) és az érzéki élvezetet (káma) karperecként ismerik az isteni világok nagyjai.”

Dzsíva gószvámí és Prabódhánanda Szaraszvatí kommentárjai azonosítják az egyes eszközöket tartó kezeket is. Az upanisad szerint a kagylókürt a szenvedély-kézben van, a kommentárok szerint a csakra a jóság-kézben, a lótusz a tompaság-kézben, a buzogány pedig az ahankár-kézben – míg az íj olykor a tompaság-kézben olykor pedig az Úr előtt hever.

Parásar szerint a világot átható és fenntartó Visnu (a név gyöke a viṣ ige, melynek jelentései: átjár, átitat) attribútumai az anyagvilággal hozhatók kapcsolatba. A Gópála-tápaní upanisad az univerzális formáról szól, mely az anyagvilág teljességének forrása, előképe.
Összevetve a két leírást láthatjuk, hogy alapvetően ugyanarról szólnak, támogatják, kiegészítik egymást:

attribútum	Visnu-purána	Gópála-tápaní upanisad
Kausztubha	e világ leglényege	a Nap, a tűz, a szó, a Hold ereje heve és fénye
Srívatsza	az őstermészet hajléka
lótuszvirág		a mindenség
csakra	az elme forrása	az elme forrása
kagylókürt	az elemek forrása	az elemek forrása
buzogány	az intelligencia forrása	az eredeti tudás
íj	érzékek forrása	az illúziókeltő energia forrása
nyilak	érzékelés és cselekvés
karperecek		az emberi élet céljai
Vaidzsajantí	az öt elem forrása
kard (Vidjádhara, „tudást-hordozó”)	tudás

Parásar ugyan nem szól róla, ám a lótuszvirág (padma) a teremtés szimbóluma, hiszen az anyagvilág Visnu köldökének taván virágzó lótusz szárában bontakozik ki. Ezen felül szokásosan a lelki tisztaság jelképe is, hiszen a növény bár az iszapban gyökerezik, a víz fölé nyúlva virágzik, s a ráfröccsenő víz sem érinti – lepereg róla.

A csakra 15-30 cm átmérőjű, peremén élesre fent, kerék alakú, 50-100 méteren belül hatásos hajítófegyver. Elhajítás előtt a harcos ujja körül megpörgeti, hogy így adjon neki nagyobb kezdősebességet, így igen gyorsan repül – forgása, és gyorsasága miatt adódik Visnu csakrájának és az univerzális elmének párhuzama. Visnu csakrája személyként is megjelenő társa, neve Szudarsan („szép-látvány”). Ő oltalmazza meg Ambarísa királyt Durvásza haragjától a Bhágavata-purána 9. énekében. Hívei oltalma, ellenfelei veszedelme. A forgó csakra ugyanakkor az idő kerekét, az idő múlását is szimbolizálja.

A kagylókürt (sankha) jeladó hangszer. A kagyló végét levágva befúvónyílást hoznak létre, majd a hangszer megfújáskor a befúvónyíláshoz illesztett összezárt ajkak rezgésének hangja felerősödik a spirális kagylóban rezonálva, s így a kagylókürt nagy erővel képes megszólalni. Visnu kagylókürtjének hangja a teremtő hangot, az Óm mantrát jelenti. A hang mint érzéktárgy a legfinomabb elemmel, a térrel (éterrel) áll kapcsolatban, a teret a rezgés jelöli ki, tölti be. Ugyanakkor e mantra a Véda forrása is, ezért a kagylókürt a szakrális tudás, Véda szimbóluma is.
Amikor az apjára haragvó Dhruva („Szilárd”) herceg vezeklésbe fogott, hogy isteni segítséggel visszaszerezhesse jussát, Visnu megjelent előtte, és kagylókürtjét a herceg homlokához érintette. A hercegre ekkor rászállt a Védák minden végkövetkeztetése. Felismerte: üvegcserepek után vágyakozott, ám Visnu imádatával valódi drágakőre talált.
A megszabadító Isten fúj bele isteni kürtjébe, s végtelenség tudása szólal meg a feltekeredett téren, a kagylókürt testén át. A szertartások idején pedig a templomokban is megszólal a kagylókürt – felajánlásként, s válaszul az isteni hívásra: felébredtem az illúzió álmából, itt vagyok!
Visnu kagylókürtjének Pánycsadzsanja a neve.

Visnu negyedik attribútuma a buzogány (gadá). A buzogány a pusztító erő jelképe, az isteni hatalom és uralom szimbóluma – s emlékezzünk az írások szavaira: nem pusztán erő, hanem az intelligencia és az eredeti (anyagot és lelket, rosszat és jót megkülönböztető, szétválasztó) tudás szimbóluma is, ami az uralkodás szükséges feltétele. Visnu buzogányának neve Kaumódakí.

Sjámalá gópí

A śyāmala szó melléknévként feketést, sötét színűt jelent, nőnemű főnévként pedig: 1. a Jamuná folyó egyik neve, 2. Durgá neve, 3. hölgy, akinek a feketésen ragyogó Sjámaszundar a mindene… és Rádhá egyik társnőjének is ez a neve.

Rúpa-gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhu bevezető fohászában a gópík szívét meghódító Krsnát magasztalja:

akhila-rasāmṛta-mūrtiḥ
prasṛmara-ruci-ruddha-tārakā-pāliḥ |
kalita-śyāmā-lalito
rādhā-preyān vidhur jayati ||

Ő minden lelki íz ambróziájának megtestesülése,
áradó, ragyogó szépsége meghódította Tárakát és Pálit,
elnyerte Sjámá, Lalitá szerelmét,
Rádhá kedvese! Dicsőség Krsna-csandrának!

A kommentárok szerint a név szerint említett fejőslánykák a gópík különböző csoportjait jelképezik. Táraká a rivális (vipakṣā) gópík képviselője, Páli a két oldal között álló semleges (taṭasthā) fejőslánykáké, Sjámá (Sjámalá nevének rövidebb alakja) a Rádhához húzó, vele barátkozó (suhṛd) gópíké, míg Lalitá Rádhá legbensőségesebb barátnőinek képviselője.

A Rádhá és Krsna örök társait számbavevő Rádhá-Krsna-ganóddésa-dípiká is e csoport kimagasló alakjaként beszél Sjámaláról. A mű gópík csoportjait felsoroló részlete így hangzik:

lalitādyā aṣṭa-sakhyo mañjaryas tad-gaṇaś ca yaḥ |
sarvā vṛndāvaneśvaryāḥ prāyaḥ sārūpyam āgatāḥ ||
kānanādi-gatāḥ sakhyo vṛndā-kundalatādayaḥ |
dhaniṣṭhā guṇamālādyā vallaveśvara-gehagāḥ ||
kāmadā nāma dhātreyī sakhi-bhāva-viśeṣa-bhāk |
rāgalekhā-kalākelī-mañjulādyās tu dāsikāḥ ||
nāndīmukhī-bindumatīty ādyāḥ sandhi-vidhāyikāḥ |
suhṛt-pakṣatayā khyātāḥ śyāmalā maṅgalādayaḥ ||
pratipakṣatayā khyātiṁ gatāś candrāvalī-mukhāḥ |
kalāvatyo rasollāsā guṇatuṅgā svaroddhurāḥ ||
gandharvās tu kalākaṇṭhī sukaṇṭhī pika-kaṇṭhikā |
yā viśākhā-kṛta-gītīr gāyantyaḥ sukhadā hareḥ ||
vādayantyaś ca suṣiraṁ tatānaddha-ghanāny api |
māṇikī-narmadā-premavatī-kusuma-peśalāḥ ||

A Lalitá vezette nyolc barátnő, a manydzsarík s társaik
mind nagyon hasonlítanak Vrndávan úrnőjéhez.
Az erdei kedvtelésekben Vrndá, Kundalatá és társaik a fő szövetségesek,
míg Dhanisthá és Gunamálá a pásztorok vezére (Nanda) házában segédkeznek.
Kámadá, Rádhá mostohanővére (dajkájának leánya) az ő különlegesen kedves barátnője,
Rágalékhá, Kalákélí, Manydzsulá és mások pedig szolgálóleányai.
Nándímukhí és Bindumatí a találkák megszervezésében ügyeskednek,
Sjámalá és Mangalá pedig Rádhá jóakaróinak élén állnak.
A riválisok vezetője Csandrávalí.
A jó hangú Kalávatí, Raszóllászá és Gunatungá
s a muzsikus tündérek: Kalákanthí, Szukanthí és Pikakanthiká
Vísákhá dalait énekelték Hari nagy örömére,
míg a muzsikusok: Mánikí, Narmadá, Prémavatí, Kuszumapésalá
különféle fúvós-, húros- és ütőhangszereket szólaltatnak meg.

Dzsíva gószvámí a Gópála-csampú 1.25.33. részében a bal oldali gópík csoportjába sorolja Sjámalát, s így ír róla: „Egy gópí felemelte Krsna szantálpéppel megkent karját, s a saját vállára tette, így fejezte ki szerelmes vonzalmát iránta.”

A Príti-szandarbha 367. fejezetében Sjámalát jellemezve a Visnu-puránából (5.13.44.) idéz:

kācid āyāntam ālokya govinda-mati-harṣitā |
kṛṣṇa kṛṇeti kṛṣṇeti prāha nānyad udīritam ||

Egy gópí szívét a közeledő Góvindát megpillantva eltöltötte a boldogság,
s így kiáltott: „Krsna, Krsna! Krsna!”, s elakadt a hangja.

Prahlád fohásza a tenger alatt

A Visnu-puránában a bölcs Parásara elbeszéli, hogy mikor Hiranjakasipu sehogy sem tudott végezni fiával, gúzsbakötve a tengerbe vettette és köveket dobatott rá, hogy ha már elpusztítani nem tudta fiát, éljen hát a tenger mélyére temetve. Prahlád ekkor így fohászkodott:

namas te puṇḍarīkākṣa namas te puruṣottama |
namas te sarvalokātman namas te tigma-cakriṇe || 64 ||

Hódolat néked lótuszszemű, hódolat néked Legfőbb Személy,
hódolat néked, mindenség Lelke, hódolat néked éles csakrát viselő!

namo brahmaṇya-devāya go-brāhmaṇa-hitāya ca |
jagaddhitāya kṛṣṇāya govindāya namo-namaḥ || 65 ||

Hódolat a bráhmanák urának, a tehenek és bráhmanák jóbarátjának!
A világ jóakarójának, Krsnának, Góvindának hódolok újra és újra!

brahmatve sṛjate viśvaṁ sthitau pālayate punaḥ |
rudra-rūpāya kalpānte namas tubhyaṁ trimūrtaye || 66 ||

Brahmáként megteremted a mindenséget, fennmaradásában meg is oltalmazod azt,
a világkorszak végén pedig Rudra formádnak hódolok, ó háromalakú uram!

devā yakṣāḥ surāḥ siddhā nāgā gandharva-kinnarāḥ |
piśācā rākṣasāś caiva manuṣyāḥ paśavas tathā || 67 ||

Az istenek, a jaksák, a szentek, a tökéletesek, a kígyók, a gandharvák és kinnarák,
a boszorkányok, démonok, az emberek és az állatok,

pakṣiṇa-sthāvarāś caiva pipīlika-sarīsṛpāḥ |
bhūmy-āpo'gnir-nabho-vāyuḥ śabdaḥ sparśas tathā rasaḥ || 68 ||

a szárnyasok, a mozdulatlan (hegyek és fák), a hangyák és a hüllők,
a föld, víz, tűz, ég és a szél, a hang, az érintés és az íz,

rūpaṁ gandho mano buddhirātmā kālas tathā guṇāḥ |
eteṣāṁ paramārthaś ca sarvam etat tvam acyuta || 69 ||

a forma, az illat, az elme, az értelem és a lélek, az idő és az anyagi kötelékek,
mindezek igaz valója, s ez mind te vagy, ó, Acsjuta!

vidyāvidye bhavān satyam-asatyaṁ tvaṁ viṣāmṛte |
pravṛttaṁ ca nivṛttaṁ ca karma vedoditaṁ bhavān || 70 ||

A tudás és tudatlanság, igazság és valótlanság, méreg és nektár is te vagy.
Te vagy a cselekvés és nemcselekvés, s a védába foglalt rítus is.

samasta-karma-bhoktā ca karmopakaraṇāni ca |
tvam eva viṣṇo sarvāṇi sarva-karma-phalaṁ ca yat || 71 ||

Minden tett (eredményének) élvezője, a cselekvés módja (és eszköze),
és a tettek eredménye is te magad vagy uram, Visnu!

(Visnu-purána 1.19.64-71.)

Ekképpen kezdődik Prahlád fohásza. Imája végeztével a kötelékek lehullottak róla, a sziklák legördültek a mellkasáról, és a tenger lágyan partra tette őt. S hogy miért beszélem el mindezt? A 65. vers miatt, mellyel azóta is nap mint nap fordulnak Krsnához a vaisnavák.

PDF

névmagyarázatok – Késava

1. A keśa szó jelentése haj, így a Keśava név széphajút jelent. Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban a vibhávákról szóló 2.1. fejezetben Krsna hatvannégy tulajdonságát veszi számba. Ezek közül az első: suramyāṅga – teste elbűvölően szép, s a sort záró, csak Góvindára jellemző különleges tulajdonságok koronája: rūpa-mādhurya – alakjának rendkívüli szépsége. A tulajdonságok sorában tehát már az első is Krsna szépsége, a végső szó pedig megint csak szépsége… szépségének egyik összetevője hajának szépsége.

2. A név utalhat a Keśī („sörényes”) démon fölött diadalmaskodó Krsnára is.
A Visnu-puránában a bölcs Parásara így szól:

yasmāt tvayaiṣa duṣṭātmā hataḥ keśī janārdana |
tasmātkeśavanāmnā tvaṁ loke khyāto bhaviṣyasi ||

Ó, Dzsanárdana, mert Késí, ez a gonosz lélek általad lelte halálát,
ezért Késava néven ismer majd a világ. (Visnu-purána 5.16.23.)

3. A Késava név utalhat Brahmá és Siva eredetére is, hiszen Siva így szól Visnuhoz a Hari-vamsában:

ka iti brahmaṇo nāma īśo 'ham sarva-dehinām |
āvāṁ tavāṅga-saṁbhūtau tasmāt keśava-nāma-bhāk ||

„Kah” ez Brahmá neve, én pedig minden testetöltött ura (ísa) vagyok.
Mindketten a te részedként születtünk, ezért méltán viseled a Késava nevet. (Hari-vamsa 3.88.48.)

A szanszkrt nyelv hasonulási szabályai szerint a ka és īśa szavak egymás mellé kerülve összeolvadnak: keśa.

4. A keśa szó fénysugarat is jelent, minden s mert minden fényesség forrása Isten, a Késava név a fénysugarak forrását jelenti. A Mahábháratában így szól Krsna:

sūryasya tapato lokān agneḥ somasya cāpy uta |
aṁśavo ye prakāśante mama te keśa-saṁjñitāḥ |
sarvajñāḥ keśavaṁ tasmān mām āhur dvijasattamāḥ ||

A világot hevítő Nap, Agni és Szóma (a Hold)
késának nevezett tündöklő sugarai az enyémek,
a bölcsek ezért Késavaként szólítanak engem. (Mahábhárata 12.328.43.)

Továbbá:
Vannak, kik a Késava nevet hajszálból születettként értelmezik. Ennek kapcsán a Bhágavata-purána versét vizsgáljuk meg:

bhūmeḥ suretara-varūtha-vimarditāyāḥ
kleśa-vyayāya kalayā sita-kṛṣṇa-keśaḥ |

A félistenek ellenségeinek harcosaitól gyötört Föld
szenvedésének enyhítésére részével együtt (megszületett) a fehér és fekete keśa. (Bhág. 2.7.26.)

Srídhar Szvámí kommentárjában a keśa szó helyes értelmezését fontolja meg. A Visnu-puránában Parásara e szavakkal szól:

evaṁ saṁstūyamānastu bhagavānparameśvaraḥ |
ujjahārātmanaḥ keśau sitakṛṣṇau mahāmune ||

A (Brahmá) által ekképp magasztalt Legfőbb Isten, Bhagaván
kihúzta saját hajszálait, egy fehéret és egy feketét, ó bölcs… (Visnu-purána 5.1.60.)
s a szöveg úgy folytatódik, hogy e hajszálakból született Balarám és Krsna, Kansza, s a többi démon elpusztítója. Balarám és Krsna hajszálakból való születésére a Mahábhárata is utal (1.189.31-32.). Vjásza a pándavák származásával kapcsolatos történetet mesél el Drupada királynak, s eközben említi meg, hogy Balarám és Krsna Nárájan két kitépett hajszálából – egy fehér és egy fekete hajszálból – születtek.
Srídhar Szvámí azonban nem ért egyet azzal, hogy e versekben a keśa szót hajszálként értelmezzük. Mint korábban láthattuk, a keśa szó jelenthet hajszálat és fénysugarat is, így mindkét szöveg olvasható így: „kibocsájtott két fénysugarat, egy fehéret és egy feketét”, a Bhágavatam verse pedig ekképp: „A félistenek ellenségeinek harcosaitól gyötört Föld szenvedésének enyhítésére részével együtt (megszületett) a fehéren és feketén ragyogó Úr” (Bhág. 2.7.26.). Ez az olvasat feloldja az ellentmondást, ami a hajszálból születés, és a Krsna legfelsőbb voltát hangsúlyozó más kijelentések (pl .: „ám Krsna maga Bhagaván”, kṛṣṇas tu bhagavān svayam, Bhág. 1.3.28.) között feszül.

Dzsíva gószvámí a Krsna-szandarbha 29. fejezetében tovább vizsgálja e kérdést, részletesen megvizsgálva a Visnu-purána és a Mahábhárata idézeteket. Hosszas fejtegetésének konklúziójaként a Visnu-purána fenti versének olvasata: „Kedves félistenek, miért kéritek, hogy személyesen jelenjek meg a világban? Szankarsan és Vászudéva olyanok, mint egy-egy fehér és fekete hajszál a fejemen… őket menesztem, hogy kéréseteknek eleget téve enyhítsenek a démonoktól gyötört Földanya szenvedésén!”
A „fehér és fekete” nem vonatkozhat Bhagaván hajszálaira – érvel tovább Dzsíva gószvámí –, hiszen bár ő idősebb mindenkinél, örökifjú, nem mutatkoznak rajta az öregedés jelei, nincs ősz hajszála.

A Késava név több jelentésével játszik versében Csakrapáni is.

PDF

a védákon keresztül elérhetetlen

A Brahma-szanhitá egyik versében ez áll:

advaitam acyutam anādim ananta-rūpam
ādyaṁ purāṇa-puruṣaṁ nava-yauvanaṁ ca |
vedeṣu durlabham adurlabham ātma-bhaktau
govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi ||

advaitam – páratlant; acyutam – tévedhetetlent, múlhatatlant („nem elesett”); anādim – kezdetnélkülit; ananta-rūpam – végtelen formájút; ādyam – kezdetet; purāṇa-puruṣam – régi személyt; nava-yauvanam – zsenge ifjúságút; ca – és; vedeṣu dur-labham – a védákban nehezen elérhetőt; adurlabham – könnyen elérhetőt; ātma-bhaktau – a lélek odaadásában; govindam – Góvindát; ādi-puruṣam – eredeti személyt; tam – őt; aham – én; bhajāmi – imádom;

Góvindát imádom, az őseredeti Urat, aki a Védákon keresztül elérhetetlen marad, viszont a lélek makulátlanul tiszta odaadása által könnyen megismerhető; kinek alakja páratlan, múlhatatlan, kezdet nélküli s korlátlan, aki maga a kezdet s az örök Purusa, s aki mégis a múlhatatlan ifjúság öröküde szépségében tündöklik.

(Brahma-szanhitá 5.33.)

Brahmá a fuvoláján játszó Krsnát magasztalja: Góvinda „nem kettős” (advaita), azaz túl van a kettősségek világán. Tévedhetetlen vagy múlhatatlan (acyuta), hiszen mindig, minden körülmények között megőrzi transzcendens helyzetét, bár megszámlálhatatlan formában (ananta-rūpa) tűnik fel hívei örömére. Istennek nincs kezdete (anādi), ám ő maga a kezdet (ādya). Ő az Öregisten (purāṇa-puruṣa), mégis örökifjű (nava-yauvana).
A védákban elérhetetlen, ugyanakkor tiszta odaadással könnyen megközelíthető.

Fölmerülhet a kérdés: hogy lehet az, hogy a szent tant leíró Védák is kevésnek bizonyulnak a Legfelsőbb eléréséhez? A Mundaka-upanisad kétféle tudásról beszél:
„3. A tehetős Saunaka a hagyomány szerint felkereste Angiraszt, s így kérdezte:
Mi az, uram, amit megismerve minden ismertté válik?
4. Ő így válaszolt: Kétféle tudást kell megismerni – mondták valaha a Brahman ismerői – a magasabb, és az alacsonyabb rendűt.
5. Itt van az alacsonyabb rendű, (azaz a négy véda,) a Rg-, a Jadzsur-, Száma- és Atharvavéda, (továbbá a hat védánga,) a hangtan, a rítus, a nyelvtan, a szómagyarázat, a versmértékek tana és a csillagászat. S ím a magasabb rendű, mellyel a Múlhatatlan felfogható:” (Mundaka-upanisad 1.1.3-5.)
Majd a szöveg a Múlhatatlan (akṣara) jellemzésével foglalkozik, megkísérli leírni a leírhatatlant. Az upanisad e részletét így kommentálja a Visnu-purána: „A Mundaka-upanisad Atharvana sruti szövege kijelenti, hogy két tudományt kell elsajátítani. Az egyik a felsőbb tudomány, amely elvezet a Múlhatatlanhoz, a másik pedig a Rg- s egyéb védák alsóbb tudománya. Ez a Múlhatatlan meg nem nyilvánult, nem hanyatlik, felfoghatatlan, nem született, változatlan, meghatározhatatlan, nincsen keze s lába, sem alakja, mindenható, mindenütt jelenlévő, örök, minden lény forrása, önmagának oka, aki behatol mindenbe, jóllehet saját integritását megőrzi, akiből minden származik (a Múlhatatlant jellemző versek summázata -acsd). Ezt látják a bölcsek, ez Brahman, ez a végső cél, amin a felszabadulásra vágyóknak meditálnia kell. Ez a finom Brahman az Úr Visnu legfelsőbb trónusa, ahogyan azt a sruti mondja. Bhagaván néven ismeretes ez az elsődleges és múlhatatlan örök önvaló. Ilyen az emberi lélek lényege. Aki ismeri ezt a legfőbb igazságot, ismeri a végső igazságot, melyhez képest minden egyéb tudás alacsonyrendű és a védák hármas tudásába tartozik.” (Visnu-purána 6.5.65-70.)
A védák, s a védamantrák helyes zengésével kapcsolatos tudás révén az ember felismerheti a dharmáját, s Istent imádva helyesen élhet e világban. Ám az upanisadban említett „magasabb rendű tudás” ennél tovább vezet. A Gópálatápani-upanisadban (1.2-3.) e Bhagavánról szóló magasabb rendű tudással kapcsolatban a Kumárák így kérdik atyjukat: „ki az, akit megismerve minden ismertté válik?”, s Brahmá válasza a következő: „Gópídzsanavallabhát megismerve válik minden ismertté.”
Gópídzsanavallabha, a vrndávani fejőslánykák kedvese nem érhető el könyvekkel, tudós magyarázatokkal, érvekkel, még a véda-mantrák zengésével sem… megismerni, kiismerni őt nem lehet. Ám mégis elérhető: a gópík éjszaka meghallják fuvolájának szavát, s minden másról megfeledkezve szaladnak hozzá. Szerető hívei így válaszolnak a Szépséges Fuvolás hívására.

PDF

csit-sakti – a lelki energia

hlādinī sandhinī saṁvit
tvayy ekā sarva-saṁsthitau |
hlāda-tāpa-karī miśrā
tvayi no guṇa-varjite ||

hlādinī – gyönyöradó; sandhinī – teljes létezés; saṁvid – mindentudás; tvayi – benned; ekā – egy; sarva- saṁsthitau – minden együttlévőben; hlāda-tāpa-karī – örömet és szenvedést okozó; miśrā – keveréke, elegye; tvayi – benned; no – nem; guṇa-varjite – kötelékektől mentesben;

A gyönyöradás, a teljes létezés, és a mindentudás egyesül benned,
mentes vagy az (anyagi) kötelékektől, melyek az örömöt, a szenvedést és a kettő elegyét okozzák.

(Viṣṇu-purāṇa 1.12.68, Dhruva herceg fohászából)

Sríla Prabhupád így szól e versről „Az élet végső céja” című könyvében, „Az istenszeretet titkai” fejezetben:
Srí Krsna személyisége eredendően transzcendentális léttel, tudással és boldogsággal teljes. Belső, vagyis teljes tudatú energiája háromféleképpen nyilvánul meg, mint hládiní, szandhiní és szamvit, vagyis a transzcendentális boldogság, lét és tudat gyanánt. A Visnu-purána a következőképp támasztja mindezt alá: „Óh, mindent átható Uram! A hládiní, szandhiní és szamvit energiák mind tudatosak. Elkülönült részeid, az élőlények pedig ezeknek eltorzult erejét mondhatják magukénak. A külső energia három kötőerejének befolyása alatt az eredeti isteni energiáknak torz vetületét sajátították el, mert az élőlény hajlamos a májá, a megtévesztő energia befolyása alá kerülni. Ám személyedben e három energia transzcendentális a májához képest.”

Hládiní

A hládiní szó a hlád - örvendezik igéből származik. Az -in képző lehet olyan, mint a magyarban az -os, -es, -ös, pl. bala - erő, bala - erős, bhaga - jószerencse, fenség, bhagin - szerencsés, pompás; illetve jelentheti az adott cselekvést gyakorló személyt, jóga - jógin, szannjásza - szannjászin. Az -iní nem más, mint az -in képző nőnemű alakja, hiszen itt az isteni energiákról (sakti) van szó, a sakti szó pedig nőnemű. A versben egyébként az éká és a szarva-szamszthitau szavak is emiatt nőneműek.
A hládiní tehát jelentése tehát: "örömös", amit örvendező, vagy gyönyört adó, boldogító értelemben is használnak. Krsnadász Kavirádzs gószvámí is ebben az értelemben említi a Csaitanja-csaritámrtában: "A hládiní energia ad
örömet Krsnának, és táplálja Krsna bhakáit" (1.4.60.), s valóban, a hládiní-sakti személyes megjelenése Rádhá.

PDF

lásd még: hármasságok

térítés vagy prédikálás? - a bhakti-vrksa

A Csaitanja-csaritámrta 1.9. fejezete a Csaitanja-fa leírásának kezdete. A fát Csaitanja Maháprabhu követői alkotják. Csaitanja születésekor kapott neve Visvambhara (a mindenséget fenntartó). Hogy betöltse nevének jelentését, s az egész világot a rajongó istenszeretet járja át, Csaitanja Maháprabhu kertész lett, s fát ültetett: a szerető odaadás (bhakti) kívánságteljesítő fáját. A mag először Mádhavéndra Puriban, és Ísvara Puriban csírázott ki, a fa törzse maga Csaitanja Maháprabhu lett. Jeles szerzetesek alkotják a fa gyökérzetét, fő ágai Advaita Ácsárja, Nitjánanda Prabhu, s e két fő ágból számos mellékág hajtott a szélrózsa minden irányába. A tanítványok, a tanítványok tanítványai, s az ő híveik így megszámlálhatatlan ágú lombkoronát alkottak. Az ágakon pedig a rajongó szeretet (préma) nektárédes gyümölcsei nőnek, s a kertész bő kézzel osztja szét őket, nem törődve azzal, hogy ki kéri és ki nem, ki méltó rá, s ki nem.

(31) A kertész (Csaitanja) így szólt: halljátok mind, kik a (bhakti kívánság-)fájának családjába tartoztok,
a számtalan főágba s mellékágba!
(32) Nem közönséges fa ez, csodás tettekre képes,
mozdulatlan, s mégis a mozgók dharmáját éli.
(33) E fa részei mind tudatosak, (lelki tudatossággal bírnak,)
s ahogy növekedtek, elárasztották az egész világot.
(34) Én vagyok az egyetlen kertész. Vajon hová menjek,
egymagam mennyi gyümölcsöt szedhetek le, s oszthatok szét?
(35) Egyedül lehetetlen szüretelni és szétosztani.
Így némelyek kapnának, mások meg nem, s ez csak zavart okozna.
(36) Ezért arra utasítok mindenkit,
adjátok a préma gyümölcsét mindenhol, mindenkinek.
(37) Én vagyok az egyetlen kertész, mennyi gyümölcsöt tudnék megenni?
Mi mást tehetnék a gyümölcsökkel, ha nem osztom szét?
(38) A Lélek (átman) vágyának nektárja öntözi szakadatlan e fát,
tömérdek gyümölcs termett rajta.
(39) Ezért osszátok szét a gyümölcsöt mindenkinek,
hadd egyék, s szabadulhassanak meg az öregségtől s a haláltól!
(40) Szerte a világon jámbor híremet keltik,
s boldoggá válva mindenki engem dicsér majd.
(41) Aki Bhárata földjén emberként született,
beteljesedik annak élete, ha így, mások javára cselekszik.
(42) „Hasonlóképpen az élőlény születése akkor eredményes, ha e világban másoknak
életével, vagyonával, értelmével és szavaival mindig jót tesz.” (Bhág. 10.22.35)
(43) "Ami az élőlények szolgálatára van ebben, vagy a következő életben,
cselekedettel, gondolattal vagy szóval, azt az értelmes ember tegye meg." (Visnu-purána 3.12.45)
(44) Csupán közönséges kertész vagyok, nincs birodalmam, nincs vagyonom,
a gyümölcsöket s virágokat szétosztva válhatok csak jámborrá.
(45) A kertész vagyok, ám a fa is én akarok lenni,
mert így minden lény szolgálatára lehetek.
(46) „Óh, milyen csodálatos! Övék a legkiválóbb születés,
hiszen minden lény fennmaradásáról (gondoskodnak).
Miként a nagy személyiségek, akiktől
senki sem távozik csalódottan, ha kéréssel fordul hozzájuk.” (Bhág. 10.22.33)
(47) Mikor Csaitanja, a kertész ezt az utasítást adta,
a fa minden része a legnagyobb boldogságot érezte.
(48) Bárhol is osszák a préma gyümölcsét,
azt megízlelve megmámorosodnak az emberek mind.
(49) A préma gyümölcse felettébb mámorító, aki csak belekóstol
megmámorosodik, nevet, táncol és énekel.
(50) Egyesek a földön hemperegnek, mások kurjongatnak.
Látva ezt a kertész örvendezik és mosolyog.
(51) Ő is a préma gyümölcsét eszi,
így mindig mámoros marad, önuralmát vesztve, zaklatottan.
(52) Hozzá hasonlóan mindenki megmámorosodott.
A rajongó szeretetbe belebolondult az egész világ, nem látunk semmi mást.
(53) Akik korábban gyalázták őt, mondván hogy részeges,
azok is a gyümölcsöt eszik, táncolnak, s kiáltoznak: nagyon jó! nagyon jó!

(Csaitanja-csaritámrta 1.9.31-53.)

a Bhagaván szó jelentése

Śrīla Prabhupādának a Bhagavad-gītā 2.2. verséhez fűzött magyarázatában ezt olvashatjuk: „Parāśara Muni, Vyāsadeva apja, a kiváló, hiteles szaktekintély megmagyarázta a szanszkrit bhagavān szó értelmét. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki minden vagyon, erő, hírnév, szépség, tudás és lemondás birtokosa, Bhagavānnak hívják.”
A hivatkozott vers a Viṣṇu-purāṇa 6.5.74. verse, s az alábbiakban részletesebben olvashatjuk Parāśara muni fejtegetéseit:

„(66) Megnyilvánulatlan, örök, felfoghatatlan, születetlen, elpusztíthatatlan, elmondhatatlan, forma-nélküli, kéz és láb, s a többi nélküli. (67) Hatalmas, mindenhol jelenlévő, örök, a lények forrása, (ám néki) nincs forrása. Mindent átható, ám elkülönült (a világtól), akiből mindaz (ered, amit) a bölcsek látnak [paśyanti sūrayaḥ]. (68) Azon a brahmanon, a legfőbb hajlékon, azon meditálnak az üdvösségre vágyók, melyről a śruti szavai szólnak, (a mindent átható) finom-lelken, ama Viṣṇu legfőbb hajlékán [tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ]. (69) Az a bhagavat (szó) közvetlen jelentése, az eredeti forma, a Felsőlélek.”

A Ṛg-veda 1.22.20 versére (tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ sadā paśyanti sūrayaḥ | divīva cakṣurātatam „Ama Visnu legfőbb hajlékát figyelik mindig a bölcsek, mint az égben kiterjedt szemet.”) két helyen is utal a szöveg, ezekre a szanszkrt szöveg idézésével hívtam fel a figyelmet..
Beszélnek Brahmanról, Paramātmāról, Bhagavānról: e szövegrészletben együtt találjuk a jelzőket, a Brahmanra vonatkozókat (megnyilvánulatlan... forma-nélküli), a Felsőlélekre vonatkozókat (mindent átható finom-lélek) és a személyes Bhagavānra vonatkozókat is. Hiszen Bhagavān magában foglalja az összes többi koncepciót is.

A bhagavān szó szótári alakja „bhagavat”, így szerepel a szó a szóösszetétekben is (pl. Bhagavad-gītā), a „bhagavān” alak a szó alanyesetben ragozott formája. A bhaga jelentései: fenség, jószerencse, hírnév, szépség, mindenféle kiválóság, a -vat képző pedig olyan személyre utal, aki mindezen tulajdonságokkal rendelkezik.
A későbbiekben a bhagavat szó jelentését szótagokra bontva magyarázza Parāśara muni:

„(73) Ő mindennek a fenntartója (vagy az abszolút birtokos) [sambhartā], ezért ő az oltalmazó (vagy úr, férj, fenntartó) [BHArtā] a bha-betű tehát a Fenntartót jelenti. (Ő továbbá) a vezető, irányító [GAmayitā], teremtő, ez ga-betű jelentése, óh, bölcs. (74) Teljes isteni erő (vagy: egyeduralkodó hatalom, gazdagság), hősiesség, hírnév, szépség, tudás és lemondás, e hatot tartják fenségnek [BHAGA] . (75) Bennek lakoznak [VAsanti] a teremtmények, a lények lelkében, a mindenség lelkében, s ő (lakozik) minden teremtményben, a va-betű jelentése ezért az örökkévaló (múlhatatlan).”

Nevezetes még Jīva gosvāmī értelmezése is, ő a Bhakti-sandarbhában (2., a Bhāg. 2.2.6. versének magyarázata során) így ír: „bhagavān bhajanīya-guṇaḥ”, azaz a Bhagavān szó arra vonatkozik, akinek (elsődleges) tulajdonsága az, hogy imádandó. Akivel kapcsolatban feltámad az emberben a vágy, hogy imádja őt.

PDF