sruti, szmrti

Ez a kinyilatkoztatás az ősigazságok rendszere, az emberi lét alapállásáról szóló tudás. Az egyetlen biztos, kétségen felül álló, hiteles tudás. Ez szanszkrit nyelven: a sruti, szó szerint: a kinyilatkoztatás. Ehhez járul még a szmriti, az, ami „kezdettől fogva emlékezetes" - a monda, amit mondanak, a mítosz (ez a rendesen képnyelvbe öltöztetett tudás), amely a srutit kiszélesíti, de annak sehol sem mond ellent. Ami a srutin és szmritn kívül áll, az a lényegtelen semmiség, a káprázat világához tartozik, nem hiteles többé, a legjobb teljesen figyelmen kívül hagyni.

Persze, ha a mai ember a kinyilatkoztatás szót hallja, elkedvetlenedik. Azt hiszi, hogy itt valami csalás van. Mesterséges pátoszt sejt, színpadi külsőségeket és papi hazugságokat. A kinyilatkoztatásban nem kell nagy patetikus jelenetek között felhangzó szózatra gondolni. Ezt csak az olyan ember képzeli, aki a szellemi világ megnyilatkozásait nem élte át, azokban sohasem részesült és azt nem is érti. A kinyilatkoztatás nem operaszerű külsőségek között jelentkező retorikus szavalat. Minél mélyebb igazság nyilatkozik meg, annál halkabb és egyszerűbb; annál inkább a mindennapi életét élő, kötelességét végző tisztaszívű ember szívében szólal meg. Ahhoz, hogy valaki a kinyilatkoztatást felfogja, egyetlen dologra van szüksége: az éberségre. Az éberséget pedig csak egyetlen dolog táplálja: a tiszta lét. Ezért van szükség morális feddhetetlenségre: mert a moralitás nem önmagában való érték. Ez a folttalan élet egyszerűsége. Az ismeret csak zavar és ront, sőt az embert meg is akadályozza abban, hogy a kinyilatkoztatást felfogja. Miért? Mert az ismeret káprázat. A káprázat pedig az éberséget elaltatja. Az embert alvajáróvá teszi.

A kinyilatkoztatás helye a tiszta és megnyugodott egyszerű emberi szív. Ez az, amely az isteni szellem hangját közvetlenül hallja. így nyilatkozott meg a teremtő szellem az ősidőkben. így nyilatkozott meg azóta is remetékben, magányosokban, prófétákban, aszkétákban. Így nyilatkozott meg a történeti időkben is: misztikusokban, szerzetesekben, kivételes költőkben. „Mint a levelek közt járó szellő suhogása." Valahányszor az emberi szív őseredeti egyszerűségét és tisztaságát visszanyeri, a Teremtő Szellem közvetlen kisugárzását fel tudja fogni, és meg tudja érteni. Ezt nevezik kinyilatkoztatásnak.

(Hamvas Béla: Az ősök nagy csarnoka I.)

Srí Hariráj ácsárja: Nyolc strófa az oltalmazó Krsnához

śrī harirāyācārya: śrīkṛṣṇaśaraṇāṣṭakam

Hariráj ácsárja (1591-1716) a szampradáját megalapító Vallabha ácsárja dédunokája. Bár neve Hariráj volt (Hari herceg, a ráj megtisztelő cím, a szanszkrt rājan prákrit alakja), jobb szerette, ha Haridásznak szólították. Jeles tudós és költő, számos kommentár és több mint kétszáz költemény fűződik nevéhez. Nevezetesek öccséhez szóló levelei – a gyűjtemény címe Siksápatra. Hariráj látta, hogy öccse szeretett felesége hamarosan eltávozik az élők sorából, s tudta, mennyire megrendítő lesz ez a férj számára. Öccse, Gópésvar annyira elmerült a múrtik imádatába, hogy nem is törődött a levelekkel – ám amikor valóban meghalt a felesége, elővette őket, és segítségükkel lelt vigaszra fájdalmában.

A Nyolc strófa az oltalmazó Krsnához refrénje: śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama, 'Srí Krsna az én oltalmam', a pusti-márg iskola mahámantrája. A költeményben a refrén „enyém” (mama) jelzőit fordításban egyes szám első személyben megfogalmazott önvallomásként fordítottam.

sarva-sādhana-hīnasya parādhīnasya sarvataḥ |
pāpa-pīnasya dīnasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 1 ||

Bármiféle lelki gyakorlat nélkül (élek), másoktól függök mindenben,
bűnnel eltelve és nyomorultan, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

saṁsāra-sukha-samprāpti-sanmukhasya viśeṣataḥ |
bahir-mukhasya satataṁ śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 2 ||

Csupán a létforgatagból (kisajtolható) öröm elérése foglalkoztat,
és hátat fordítok az Örökkévalónak, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

sadā viṣaya-kāmasya dehārāmasya sarvathā |
duṣṭa-svabhāva-vāmasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 3 ||

Mindig csak az érzékek tárgyai után vágyakozom, és a test örömeinek élek.
Természetem aljas, eleve romlott, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

saṁsāra-sarpa-daṣṭasya dharma-bhraṣṭasya durmateḥ |
laukika-prāptikaṣṭasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 4 ||

Megmart a létforgatag kígyója, letértem a dharma útjáról, értelmem hitvány,
csupán a közönséges dolgok vonzanak, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

vismṛta-svīya-dharmasya karma-mohita-cetasaḥ |
svarūpa-jñāna-śūnyasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 5 ||

Megfeledkeztem a saját dharmámról, (világi) tettek homályosítják el gondolataim,
a tudás teljes hiánya az eredeti természetem, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

saṁsāra-sindhu-magnasya bhagna-bhāvasya duṣkṛteḥ |
durbhāva-lagna-manasaḥ śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 6 ||

Elsüllyedtem a létforgatag óceánjában! Az életem tönkrement, bűnös vagyok,
szívem csak a gonoszhoz ragaszkodik, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

viveka-dhairya-bhaktyādi-rahitasya nirantaram |
viruddha-karaṇāsakteḥ śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 7 ||

A megkülönböztető-képességet, az állhatatosságot, a szeretetet, és a többi (erényt) hírből sem ismerem,
(az istenszeretettel) ellentétes tettek vonzanak, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

viṣayākrānta-dehasya vaimukhya-hṛta-sanmateḥ |
indriyāśva-gṛhītasya śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama || 8 ||

Testem az érzékek tárgyai foglalják le, miközben hátat fordítok a helyes megértésnek.
Teljességgel elragadtak az érzékek paripái, (ám) Srí Krsna az oltalmam!

etad aṣṭaka-pāṭhena hyetad uktārtha-bhāvanāt |
nijācārya-padāmbhoja-sevako dainyam āpnuyāt || 9 ||

E nyolc strófa olvasásával, az itt elmondottakon meditálva
a mestere lótuszlábát szolgáló (bhakta) alázatossá válik.

iti śrīharirāyācārya viracitaṁ śrīkṛṣṇaśaraṇāṣṭakam |

Így szól a Srí Krsna-saranástakam című költemény, amit Srí Hariráj ácsárja írt.

a gém, a tyúk és a só - a vaisnava tulajdonságai

A Srí szampradájában mesélik az alábbi történetet. Egy alkalommal egy bhakta felkereste a kiváló tudós mestert, Parásar Bhattárját, hogy tőle tudakozódjon: vajon mik egy vaisnava legfontosabb tulajdonságai? Parásar azt javasolta a kérdezőnek, keresse fel Rámánudzsa tanítványát, Ananta álvárt Tirupatiban, tőle majd megkapja a megfelelő választ. A bhaktánk útnak is indult, hosszas gyaloglás után (a két település távolsága 350 km) végre megérkezett Tirupatiba. Ebédidőben érkezett, a templom mellett éppen a praszádamot szolgálták fel. Odaállt ő is a sorba, ám valahogy nem jutott neki étel, több fordulóban sem, mire alázatosan félreállt.
 

 Ekkor érkezett oda a mester, Ananta álvár, odalépett az idegenhez, köszöntötte, érdeklődött, mi járatban van. És persze udvariasan megkérdezte azt is, evett-e már. A bhaktánk elmondta, hogy Srírangamból küldte Parásar Bhattárja, hogy mi volna az ő kérdése, ami miatt erre az útra vállalkozott, és mert kérdezte a mester, pironkodva bevallotta, hogy aznap még nem evett. A mester nyomban odavitte az ételosztókhoz, gondoskodott a vendégről, a kérdésére pedig így felelt: "A vaisnava olyan, mint a gém, mint a tyúk, mint a só, és éppen olyan, mint te."
 

Bhaktánk eltöprengett a hallottakon, hiszen a hasonlatok nem voltak éppen biztatóak. A gém Indiában a fortélyos képmutatás megtestesítője. Áll a vízben, akár a világot maga mögött hagyó szent, aztán hirtelen lecsap áldozatára. A tyúk bizony nem az éles eszéről ismert. És hát a só... arról sem az édes nektár jut először az ember eszébe. Ám bhaktánk felismerte: A gém éppen úgy hagyja figyelmen kívül a kis halakat, ahogy a vaisnava nem törődik a dévákkal... egyedül Nárájanra vár. A tyúk a sok por, piszok közül gondosan válogatja ki a magokat, és azt csipegeti fel. A vaisnava éppen így csipegeti fel a sokféle tanítás közül azt, ami Isten iránti szerető önátadáshoz vezet. És a só... még az édességekhez is adnak egy csipetnyit, az emeli ki az ételek ízét. Miként a vaisnavák: a szent zarándokhelyeket az ő jelenlétük szenteli meg, tőlük válnak valóban szentté.

"... és éppen olyan, mint te." - hosszasan tűnődött a mester szavain, ám nem tudta hova tenni. Végül újra felkereste a mestert. Egy vaisnava alázatos - mondta Ananta álvár - éppen úgy, mint te, aki észre sem vetted, hogy az ételosztásnál rosszul bántak veled, csak a tudást kerested, és lám, most is visszatértél, hogy tudakozódj arról, amit nem értettél meg.

Gókulacsandra: Nyolc strófa a Góvardhan felemelőjéhez

govardhanadharāṣṭakam

 

gopanārī mukhāṁbhoja-bhāskaraṁ veṇuvādyakam |
rādhikā-rasa-bhoktāraṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 1 ||

A pásztorlányok orcájának lótuszára ragyogó Napot, a fuvolást,
Rádhiká (szerelme) ízeinek ízlelőjét, a Góvardhan felemelőjét imádom.

ābhīra-nagarī-prāṇa-priyaṁ satya-parākramam |
svabhṛtya-bhaya-bhettāraṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 2 ||

Ő a pásztorleányok szeme fénye, az igaz és nagy hőstettek bevégzője,
a szolgái félelmét szétzúzó – a Góvardhan felemelőjét imádom.

„szeme fénye”: prāṇa-priya, szó szerint: ’életének kedves’.

vraja-strī-viprayogāgni-nivārakam aharniśam |
mahā-marakata-śyāmaṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 3 ||

Vradzsa hölgyeinek elválásban érzett tüzét ő oltja ki mindörökkön,
hatalmas sötét smaragdhoz hasonlatos – a Góvardhan felemelőjét imádom.

„mindörökkön”: ahar-niśam, szó szerint ’nappal és éjjel’.

nava-kañja-nibhākṣaṁ ca gopī-jana-manoharam |
vana-mālā-dharaṁ śaśvadgovardhana-dharaṁ bhaje || 4 ||

Szeme akár a friss lótuszvirág, ő a fejőslánykák szívének elrablója,
aki mindig az erdei virágból fűzött füzért visel – a Góvardhan felemelőjét imádom.

bhakta-vāñchā-kalpa-vṛkṣaṁ navanīta-payomukham |
yaśodāmātṛsānandaṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 5 ||

Hívei kívánságteljesítő fája, szája (szögletében) frissen fejt tej,
Jasódá mama gyönyöre – a Góvardhan felemelőjét imádom.

ananya-kṛta-hṛd-bhāva-pūrakaṁ pīta-vāsanam |
rāsa-maṇḍala-madhyasthaṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 6 ||

Az egyhegyű szívbéli érzelmek beteljesítője, a sárgaruhás,
a rásza tánc körében álló – a Góvardhan felemelőjét imádom.

„egyhegyű szívbéli érzelmek”: an-anya-kṛta, azaz ’nem másra irányulón megtett’ hṛd-bhāva ’szívbéli érzelmek’.

dhvaja-vajrādi-saccihna-rājaccaraṇa-paṅkajam |
śṛṅgāra-rasa-marma-jñaṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 7 ||

Zászló, villám és más szépséges jegyek (díszítik) királyi lótuszlábait,
a szerelem ízeinek titkait ismerő – a Góvardhan felemelőjét imádom.

puruhūta-mahā-vṛṣṭīr nāśakaṁ go-gaṇāvṛtam |
bhakta-netra-cakorenduṁ govardhana-dharaṁ bhaje || 8 ||

Az áldozat urának hatalmas viharát messzire űző, a tehéncsordát oltalmazó,
hívei csakóra szemének holdja – a Góvardhan felemelőjét imádom.

govardhana-dharāṣṭakam idaṁ yaḥ prapaṭhet sudhīḥ |
sarvadā’nanyabhāvena sa kṛṣṇa-ratim āpnuyāt || 9 ||

A jóeszű, ki e Góvardhanadharástakam című költeményt olvassa
mindig, egyhegyű figyelemmel, az a Krsna iránti ragaszkodást éri el.

racitaṁ bhakti-lābhāya dhārakānāṁ sanātanam |
muktidaṁ sarva-jantūnāṁ govardhanadharāṣṭakam || 10 ||

A megtartók örök istene iránti szerető odaadás elérése érdekében íródott
e minden teremtménynek üdvösséget adományozó, Góvardhana-dharához szóló költemény.

iti śrīgokulacandrakṛtaṁ govardhanadharāṣṭakam |

Így végződik a Srí Gókulacsandra által, a Góvardhana felemelőjéhez írt nyolc strófa.

Nimbárka: A védánta tíz verse

vedānta-daśa-ślokī 

 

jñāna-svarūpaṁ ca harer adhīnaṁ
śarīra-saṁyoga-viyoga-yogyam |
aṇuṁ hi jīvaṁ pratideha-bhinnaṁ
jñātṛtvavantaṁ yad anantam āhuḥ ||1||

Tudat-természetű, Hari alárendeltje.
Összekapcsolódik a testtel, majd különválik tőle
a parányi lélek, amit minden testben különbözőnek,
tudatossággal rendelkezőnek és végtelennek mondanak.

Az első két strófa az egyéni lelkek természetére világít rá. Tudatos, végtelen, sokféle testben megjelenő, ám mégis mindig Hari alárendeltje.

anādi-māyā-pariyukta-rūpaṁ
tv enaṁ vidur vai bhagavat-prasādāt |
muktaṁ ca baddhaṁ kila baddha-muktaṁ
prabheda-bāhulyam athāpi bodhyam ||2||

A kezdet nélküli illúzió tartja szoros testhez kötöttségben,
ám ezt Isten kegyelméből tudják meg.
Szabad, rab, vagy éppen szabadult rab –
így értendő a lelkek sokfélesége is.

A lelkek egy része örökkön szabad (mukta), ők sosem kerülnek az anyagvilágba, hiszen Isten társai. Mások az anyagvilágban keresik a boldogulásukat, ők a megkötött (baddha), rab lelkek. S lények harmadik csoportjába azok tartoznak, akik a bhakti révén megszabadultak a megkötött helyzetükből (baddha-mukta).

aprākṛtaṁ prākṛta-rūpakaṁ ca
kāla-svarūpaṁ tad acetanaṁ matam |
māyā-pradhānādi-pada-pravācyaṁ
śuklādi-bhedāś ca same'pi tatra ||3||

Természetfölötti, természeti és
idő – ezeket tartják öntudatlannak.
Az illúzió, az őstermészet, s a többi (ugyanazon) objektum megnevezése,
a fehér, és a többi tagolása is ugyanarra vonatkozik.

A vers az anyagvilág mindenségéről szól, mely elsődleges jellemzője az öntudatlanság (acetana). Háromféle lehet: nem az anyagi természetből (prakṛti) származó, azaz természetfölötti, az anyagi természetből származó, és az idő. Az illúzió (māyā) és az ősanyag (pradhāna) alapjában ugyanez, más szempontból megnevezve. A fehér és a többi (vörös és fekete) a kötőerők szerinti jellemzésre, felosztásra utal.

svabhāvato'pāsta-samasta-doṣam
aśeṣa-kalyāṇa-guṇaika-rāśim |
vyūhāṅginaṁ brahma paraṁ vareṇyaṁ
dhyāyema kṛṣṇaṁ kamalekṣaṇaṁ harim ||4||

Önnön természete folytán mentes mindenféle hibától vagy hiányosságtól,
Ő a végtelen áldásos tulajdonságok tárháza,
a mindenség ura, a legfőbb Brahman, a legkiválóbb.
Meditáljunk hát Krsnán, a lótuszszemű Harin…

aṅge tu vāme vṛṣabhānujāṁ mudā
virājamānām anurūpa-saubhagām |
sakhī-sahasraiḥ parisevitāṁ sadā
smarema devīṁ sakaleṣṭa-kāma-dām ||5||

... s mellette bal felől Vrsabhánu leányán,
aki a tündöklő boldogság, a megtestesült öröm,
s barátnői ezreinek imádottja.
Emlékezzünk mindig az istennőre, minden vágy teljesítőjére!

A 4. strófa vyūha-aṅgin szóösszetétele lehet: sokaság-testű, vagy akinek sokaság van alárendelve. Ezt értelmeztem a mindenség uraként.
Az első strófák valóság hármasságát tárgyalják, az első két strófa az egyéni lelkek természetét tárja fel (cit), a harmadik az anyagvilágról (acit) szólt, míg e két szakasz Istenre (Brahman) irányítja figyelmünket.
A 4. vers első fele filozófiai természetű megközelítés: fölötte áll az anyagvilágon, így annak hiányosságaitól mentes, ugyanakkor nem csupán az anyagvilágon való kívülállóságából fakadó negatív jelzőkkel írható le: ő minden jótulajdonság legteljesebb tárháza is. A bráhmanák napi fohászaiban magasztalt (a brahma-gájatrí szövegéből vett vareṇyam jelző erre utal), s az upanisadokban leírt Brahman nem más, mint a lótuszszemű Hari, Krsna, aki soha nincs egyedül. Balján kedvese, Rádhiká, az isteni gyönyör kiáradása. A „minden vágy teljesítője” nem a világi gyönyörökre, hanem az istenkapcsolat boldogságának adományozására vonatkozik. Rádhá és Krsna nem magányosak – Rádhá barátnői veszik körül őket.

upāsanīyaṁ nitarāṁ janaiḥ sadā
prahāṇaye'jñāna-tamo'nuvṛtteḥ |
sanandanādyair munibhis tathoktaṁ
śrī-nāradāyākhila-tattva-sākṣiṇe ||6||

Imádjuk szüntelen az (isteni párt),
hogy meghaladhassuk a tudatlanságot és tompaságot,
miként azt Szanandana s a többi bölcs elmondta
Náradának, a teljes valóság látnokának.

„Imádjuk szüntelen az (isteni párt)”: szó szerint „az emberek számára mindig (az isten pár) imádandó”.
Nimbárka a Kumára szampradája atyamestere. A Hattyú (haṁsa) képében megjelenő Isten tanította az univerzum első lényeit, a Kumárákat, akik később Náradát oktatták, miként ez a Cshándógja-upanisad hetedik fejezetében is olvasható.
„teljes valóság”: a tattva (valóság, mint ’az-ság’) jelzője a szövegben: akhila, ami ’hiánytalant’, ’rés nélkülit’, ’maradéktalant’ jelent. A teljes valóság így minden dologra a maga valóságában való rálátás.

sarvaṁ hi vijñānam ato yathārthakaṁ
śruti-smṛtibhyo nikhilasya vastunaḥ |
brahmātmakatvād iti vedavin-mataṁ
trirūpatāpi śruti-sūtra-sādhitā ||7||

Bizony a teljes valóság minden bölcsessége igaz,
a kinyilatkoztatás, s a szent hagyomány (állítása) folytán,
annak isteni természete miatt – ez a véda-tudók álláspontja,
s a három-formájúságot támasztja alá a kinyilatkoztatás szútrája is.

A „kinyilatkoztatás szútrája” a Brahma-szútra (Védánta-szútra), minek e vers az összegzése.

nānyā gatiḥ kṛṣṇa-padāravindāt
sandṛśyate brahma-śivādi-vanditāt |
bhaktecchayopātta-sucintya-vigrahād
acintya-śakter avicintya-sāśayāt ||8||

Krsna lótuszvirág lábán kívül nyilvánvalóan nincs más út,
Brahmá, Siva és más (félistenek) is őt imádják.
Ő hívei vágya szerint könnyen elgondolható formát ölt,
bár a rejtélyek hajlékaként hatalma felfoghatatlan.

Krsna számos avatár formájában jelenik meg a világban – hívei vágya szerint.

kṛpāsya dainyādi-yuji prajāyate
yayā bhavet prema-viśeṣa-lakṣaṇā |
bhaktir hy ananyādhipater mahātmanaḥ
sā cottamā sādhana-rūpikāparā ||9||

Az alázatban s a többi jó tulajdonságban bővelkedő (hívére) száll kegye,
mi által a leghőbb szerető ragaszkodás jellemezte
szívbéli odaadás bontakozik ki, mely a nagy lelkeket
egyedül az Úrhoz fűzi. Szádhana végzéséből fakad a bhakti másik fajtája.

A legmagasabbrendű odaadás (uttamā bhakti) forrása kizárólag az isteni kegy. Bár a kegy indokolatlan, mégis, az alázat és a többi kedvező tulajdonság kibontakoztatása készíti fel a gyakorlót a kegy befogadására. Míg szádhana (módszer, törekvés) végzéséből – meditáció gyakorlása, imádat végzése, kírtana, bhadzsanok éneklése – fakad a „másik bhakti” (aparā bhakti). A szádhana gyakorlója Isten felé fordul – ám szíve még nem tiszta, így az általa megélt bhakti-jóga anyagi indíttatásokkal kevert, és a gyakorlóra jellemző kötőerők által színezett.

upāsya-rūpaṁ tad-upāsakasya ca
kṛpā-phalaṁ bhakti-rasas tataḥ param |
virodhino rūpam athaitad āpter
jñeyā ime'rthā api pañca sādhubhiḥ ||10||

(1) Az imádandó, s (2) az ő szolgája
(3) kegyének gyümölcse, (4) a szerető odaadás ízei, (5) s az attól különböző,
a (bhaktinak) ellentmondó – mindezek megértése
még a szentek számára is kívánatos.

Az upās (upa-as) gyök jelentése mellé ül, mellette él. S mert a tanítvány vagy a szolgáló ül mestere lábainál, ez a tisztelet, az alázat, az imádat kifejezése. Upāsya: az imádandó Úr, Krsna, és az ő balján helyet foglaló Rádhá. Upāsaka, az imádó, az isteni pár híve. Az és (ca) kötőszó arra utal, hogy kettejük kegyének gyümölcse (kṛpā-phalam) a rajongó, szerető odaadás. A bhakti ízei (bhakti-rasa) és a bhakti kibontakozását akadályozó, azzal ellentmondó (virodhin) tényezők – ez az öt téma, amit mindenkinek, még a szádhuknak is fontos megismerni.

dzsívátman és paramátman

A szerző bevezetésként önkritikát gyakorol: az átman szó magyar fordításait latolgató cikkben nem bontottuk ki az átmannal kapcsolatos tanítás minden részletét. Nagyvonalúan elsiklottunk amellett, hogy a hindu filozófia iskolái némileg eltérően beszélnek az átmanróll, ugyanis kétféle átmanról beszélnek: jīvātman, és paramātman. A dzsívátman (jīva-ātman) az testetöltött átman, az élőlények testében lévő átman, míg a paramátman (parama-ātman) felső-lélek… és az eltérés e ponttól kezdődik

A Sankarát követő advaita védánta iskola értelmezése szerint e kettő voltaképpen ugyanaz. A különbség csupán látszat, illúzió. A befedett állapotú átman a dzsívátman, míg a valódi helyzetét felismert átman a paramátman. A klasszikus hasonlat szerint: mikor rablók elrabolják a király fiát, s köztük nő fel, nem tud igazi mivoltáról. Ám ha ráébresztik valódi pozíciójára, akkor tudatában lesz eredeti identitásának. Vagy miként az ember keresi a szemüvegét, és a szomszédja figyelmezteti, hogy ott van a homlokán. (Ez utóbbi hindu változatában egy asszony teszi tűvé a házat a nyakában lógó nyakékét keresve.)

Az Átman megértése (Átma-bódha) című művében Sankara így beszél a dzsívátman és a paramátman egységéről:

niṣidhya nikhilopādhīn neti netīti vākyataḥ |
vidyād aikyaṁ mahāvākyair jīvātma-paramātmanoḥ ||30||

30. A „nem ez, nem ez” kijelentés szerint elhatárolva minden (hamis) megjelölést,
a mahávákják által ismerd fel a dzsívátma és a paramátma egységét!

Sankara rendszerében a személyes Isten (saguṇa brahman) is csak az illúzió miatt látszik tulajdonságokkal rendelkezőnek, a brahman természete szerint tulajdonságok nélküli (nirguṇa). A cél versben is említett felismerés. A bhaktinak, az önátadó szeretetnek is megvan a helye: a megtisztulás módszere. Mondhatni létra, melyre már nincs szükség, ha az ember felmászott rajta a padlásra. Sankara szerint a bhakti tetőpontja a tudás – és ezt a Bhagavad-gítá 7.16-17. verseivel igazolja. Ott a négyféle jámbor, Isten felé forduló emberről olvashatunk. Négyféle jámbor ember imád engem – mondja Krsna –, a szenvedő, a kíváncsi, s vagyonvágyó és a bölcs (jñānī), s közülük e bölcs a legkiválóbb – folytatja a gondolatot.

Ezzel szemben dvaita védánta határozottan és végérvényesen különbözőnek tekintik a dzsívátmant és a paramátmant. Az alábbiakban a Csaitanja-követő vaisnava iskola álláspontját mutatjuk be részletesebben. Az egyéni lélek (dzsívátman) és a Felsőlélek (paramátman) sok szempontból hasonló – ugyanúgy a lét-tudatosság-boldogság (sat-cit-ānanda) jellemzi, ám különböznek is egymástól… mondjuk úgy: méretükben. Krsnadász Kavirádzs gószvámí így ír erről:

jīvera 'svarūpa' haya—kṛṣṇera 'nitya-dāsa' |
kṛṣṇera 'taṭasthā-śakti', 'bhedābheda-prakāśa' ||108||
sūryāṁśa-kiraṇa, yaiche agni-jvālā-caya |
svābhāvika kṛṣṇera tina-prakāra 'śakti' haya ||109||

A lélek eredeti természete szerint Krsna örök szolgája,
Krsna határenergiája, vele azonos s ugyanakkor különbözik is tőle,
mint a Nap és a fénypászma, vagy mint a tűz, és annak szikrái.
Krsnának természeténél fogva háromféle energiája (śakti) van.
(Csaitanja-csaritámrta 2.20.108-109.)

Az emberi lét természetéből fakadóan határhelyzet. Mint dzsíva-lélek, Krsna határenergiájához tartozik. Krsna energiáit három nagy csoportba sorolják: belső- (ez közvetlen környezete), külső- (ez az anyagvilág), és határenergia – ide tartoznak az élőlények. Utóbbira a szanszkrt terminológia: taṭasthā śakti – partmenti, vagy határenergia. A taṭa partot, vagy fövenyt jelent, azt a helyet ami kicsit szárazföld és kicsit víz is, a taṭasthā ilyen part-állapotú energiára utal. Az élőlény bár nem anyagi természetű, mégis hajlamos az anyag befolyása alá kerülni. Ekkor az anyagon keresztül szerez tapasztalatokat, de aki a tapasztalatokat szerzi a lélek, az anyag csupán eszköz.
Az élőlény így – bár pillanatnyilag talán az anyagi világ bódulatában él – végsősoron Istenhez tartozik, az isteni szeretet viszonzó részese. Nincs benne vágy, hogy ura, Isten helyzetét bitorolja, szeretet köteléke fűzi össze őket.
Isten szolgája, ahogy a vers utal az irányító és irányított különbségére. A szolgát ne mai fogalmaink szerint, fizetett alkalmazottként, vagy megvetett, elnyomott senkiként lássuk: a szolga ura oltalmát élvezi, szíve békés, mert együtt örvendezik urával, éltetőjével.

A Felsőlélek ezzel szemben maga Isten, Isten egyik arculata. A Bhágavata-purána 1.2.11. versében ezt olvassuk:

vadanti tat tattva-vidas tattva yaj jñānam advayam |
brahmeti paramātmeti bhagavān iti śabdyate ||

Az igazság ismerői, kik az igazságot nem-kettősnek (azaz egységesnek) ismerik,
(annak három arculatáról beszélnek): Brahman, Paramátmá, Bhagaván – így hallottuk (a kinyilatkoztatásból).

A Bhágavata-purána tehát Isten három arculatáról beszél: Brahman a mindent felölelő és magába foglaló egyetemesség, a mindent átható energia, a személytelen arculat. Paramátmá („felső-lélek”) a mindenhol és mindenben jelenlévő irányító, míg Bhagaván („magasztos”) a személyes Isten. Az idevágó hasonlat szerint Isten akár az égen ragyogó Nap, Paramátmá a Nap mindenhol megcsillanó tükörképe, Brahman pedig a tündöklő ragyogás. E nézőpontból tehát a Brahman, Paramátmá és Bhagaván felé fordulók mind ugyanazon isten különféle arculatai felé fordulnak, így mindegyik közeledés egyformán helyes. Mégsem vezet mindegyik ugyanarra az eredményre... mindegyik célja a transzcendens, ám más hangulat, más rasza hatja át az utat, és a célt is.

A cikk célja nem lehet más, mint a kétféle nézőpont bemutatása egymás mellett. Ám ha a végső célt távolinak tekintve a ma tanulságát keressük, akkor javaslom gondoljunk arra, hogy az emberi születés határhelyzet, a tudatos döntések világa. Az anyagvilág általános törvényszerűsége a kihasználás: egyik élőlény a másikból él (a Bhágavata-purána megfogalmazásában: élőnek élő az éltetője – jīvo jīvasya jīvanam, Bhág. 1.13.47.), míg az ember feladata éppen az, hogy felülemelkedjen ezen a tudás, a jó szándék és jóakarat útján, s hogy a rövidtávú, másokon átgázoló boldogságra törekvésen túllépve a hosszútávú, a közös legnagyobb elégedettséget kereső boldogságot lelje meg.

Srí Hanumat-sztavana

pranavauṁ pavana-kumāra khala bana pāvaka jñāna ghana |
jāsu hṛdaya āgāra basahiṁ rāma sara cāpadhara ||

A Szél fiának hódolok, a gonoszok erdejét megtisztító tűznek, a tudás sűrű fellegének.
Szíve hajlékán Ráma lakozik, az íjat és nyilakat tartó.

Ez a strófa Tulszídász Ráma-csarita-mánasza című művének Bála-kánda részéből való idézet, a 17. szakasz bevezető verse – nem szanszkrt, hanem avadhí nyelvű szöveg.

atulita-bala-dhāmaṁ hema-śailābha-dehaṁ
danuja-vana-kṛśānuṁ jñāninām agragaṇyam |
sakala-guṇa-nidhānaṁ vānarāṇām adhīśaṁ
raghupati-priya-bhaktaṁ vātajātaṁ namāmi ||

Páratlan erő tárháza, teste arany-hegyként tündököl,
Danu szülötteinek erdejét felperzselő tűz, a bölcsek legkiválóbbja.
Minden jótulajdonság tárházának, a vánarák urának,
Raghupati kedves hívének, a Szél fiának hódolok.

Az első pádában a hema más szövegváltozatban (jelentésváltozás nélkül) svarṇa. Danu Daksa leánya, ő az aszurák (Danu után dánavaként is emlegetik őket) ősanyja.

goṣpadī-kṛta-vārīśaṁ maśakī-kṛta-rākṣasam |
rāmāyaṇa-mahāmālā-ratnaṁ bandenilātmajam ||

Az óceán, a vizek királya, számára egy tehén patanyomában összegyűlt tócsa csupán, s az emberevő óriások is csak döngicsélő szúnyogok –
a Rámájana végtelen füzére ékkövének hódolok, a Szél fiának!

A szöveg e ponttól a Hanumán-namaszkára szövegével azonos.

añjanā-nandanam-vīraṁ jānakī-śoka-nāśanam |
kapīśam akṣa-hantāraṁ vande laṅkā-bhayaṅkaram ||

Anydzsaná hős fiának, Dzsánakí bánatát eloszlatónak,
a majmok urának, Aksa végzetének, a Lankát rettegtetőnek hódolok.

ullaṅghya sindhoḥ salilaṁ salīlaṁ
yaḥ śoka-vahniṁ janakātmajāyāḥ |
ādāya tenaiva dadāha laṅkāṁ
namāmi taṁ prāñjalir-āñjaneyam ||

Játszi könnyedséggel ugrott át az óceán vizén,
hogy Dzsanaka leánya bánatának perzselő tüzét
elvéve e lánggal felégesse Lankát.
Összetett kézzel köszöntöm őt, Anydzsaná fiát.

manojavaṁ māruta-tulya-vegaṁ
jitendriyaṁ buddhimatāṁ variṣṭham |
vātātmajaṁ vānara-yūtha-mukhyaṁ
śrīrāma-dūtaṁ śirasā namāmi ||

Oly sebes, akár a gondolat, erős, mint a szél,
önfegyelmezett, s a bölcsek legkiválóbbja.
A Szél fiát, a majomsereg vezérét,
Srí Ráma követét köszöntöm meghajtott fejjel.

āñjaneyamatipāṭalānanaṁ
kāñcanādri-kamanīya-vigraham |
pārijāta-taru-mūla-vāsinaṁ
bhāvayāmi pavamāna-nandanam ||6||

Anydzsaná fiának orcája piros,
szépséges teste akár egy arany-hegy.
A páridzsáta-fa tövében élő
(Hanumánon), a Szél fián meditálok.

yatra yatra raghunātha-kīrtanaṁ
tatra tatra kṛta-mastakāñjalim |
bāṣpa-vāri-paripūrṇa-locanaṁ
mārutirnamata rākṣasāntakam ||7||

Mindenütt, ahol Rámát magasztalják,
ott fején imára kulcsolt kézzel,
könnyben úszó szemmel (jelen van Hanumán is).
Néki hódoljatok hát, a Szél fiának, a ráksaszák végzetének!

az illusztráció forrása